V-VI.korcsoport B kategória FIÚK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "V-VI.korcsoport B kategória FIÚK"

Átírás

1 V-VI.korcsoport B kategória FIÚK

2 A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ honlapján, az internetes nevezés szabályai szerint! Nevezési határidő a körzeti, ill. megyei versenyekre: október 25. Résztvevők: A megadott határidőig az interneten benevezett csapatok! A versenyek résztvevői: Az Általános szabályok 7. pontja szerint. Korcsoport: Csapatversenyben nemenként az V-VI. korcsoportba tartozó, ben született tanulók. Felversenyzés: Az V-VI. korcsoportos (összevont) labdajátékban a 2004-ban született középiskolás tanulók felversenyezhetnek, és visszaversenyezhetnek saját korcsoportjukba is Korlátozás A versenyen azok a diákok vehetnek részt, akik kosárlabda sportágban szeptember 01. és november 01. között az MKOSZ, (Nemzeti, Egyetemi, Utánpótlás Bajnokság) vagy bármely ország szakszövetsége által kiadott játékengedéllyel nem rendelkeznek. Amennyiben a tanuló állampolgársága szerinti ország sportági szakszövetsége nem ad ki játékengedélyt, úgy a tanuló az adott ország sportági szakszövetsége által szervezett, rendezett bajnoki vagy kupamérkőzésén szeptember 01. és november 01. között nem vett részt. 2

3 Sportági rendelkezések: Játékidő: Négy negyed 10 perces tiszta játékidőkkel, 24 másodperces támadóidő méréssel és 1 perc szünettel az I-II. és III-IV. negyed között. A II. és III. negyed közötti szünet 10 perc. Ha a rendes játékidő végén az eredmény döntetlen, akkor a FIBA játékszabályok értelmében hosszabbítás következik. A hosszabbítás (ok) időtartama annyiszor 5 (öt) perc, amíg a játékszakasz végén valamelyik csapat javára különbség nem alakul ki. Időkérés: száma és megosztása a szabályok szerint (az I. és a II. negyedben összesen 2 lehetőség, a III. és a IV. negyedben összesen 3 lehetőség tetszőleges időpontban igénybe véve), de időtartama csak 30 másodperc. Futó óra esetén a 30 másodperc letelte után a mérkőzésórát meg kell állítani az időhúzás elkerülése érdekében. Pálya: a szabályok által előírt 28x15 m, szabályos játékterű teremben kell játszani (a pálya vonalazása feleljen meg a szeptembertől érvényes FIBA pályarajznak). Labda: a leányoknál 6-os, a fiúknál 7-es méretű labda (Molten, Spalding, vagy Star). Felszerelés: Lásd az Általános szabályok 14/8. pontja szerint. A mérkőzést csak számozott mezben szabad játszani. Csapatlétszám: 12 fő játékos + 2 fő felnőtt kísérő (tanár, edző). Játékosok szerepeltetése: versenyenként és csapatonként 12 fő játékos szerepeltethető, az a 12 fő, akiket az adott verseny első mérkőzése előtt a technikai értekezleten leigazoltak és nevük szerepel a jegyzőkönyvben (kevesebb beírt játékos esetén a jegyzőkönyvben később pótlást eszközölni nem lehet). Nevezett csapatok: 1.Ajkai Bródy Imre Gimnázium és AMI. 2.Vetési Albert Gimnázium,Veszprém 3.Noszlopy Gáspár Gimnázium és Kollégium,Veszprém 4. Ajkai Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola, Sportiskola és Kollégium Bánki Donát Intézményegysége 5.Veszprémi SZC Öveges József Szakgimnáziuma,Szakközépiskolája és Kollégiuma,Balatonfűzfő 6.Pápai SZC Faller Jenő Szakképző Iskolája és Kollégiuma,Várpalota 7.Veszprémi SZC Jendrassik-Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája,Veszprém 8.VSZC Táncsics Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma,Veszprém 9.Pápai Református Kollégium Gimnázium, Művészeti Szakgimnáziuma és Diákotthona 10.III.Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és AMI, Zirc 5

4 Címvédő: Noszlopy Gáspár Gimnázium és Kollégium,Veszprém Lebonyolítás: A nevezett csapatokat a tavalyi eredmények alapján (kiemelés) két csoportba soroltuk. A.CSOPORT Noszlopy,Veszprém Jendrassik-Venesz,Veszprém Faller, Várpalota III.Béla, Zirc Öveges, Balatonfűzfő B.CSOPORT Táncsics,Veszprém Bródy,Ajka Bánki,Ajka Református,Pápa Vetési, Veszprém Csoportmérkőzések Minden csoportban a csapatok körmérkőzéssel ( odavágó ) alapon döntik el a helyezések sorsát. Egy játéknapon több mérkőzést is lehet rendezni! A csoportok győztesei a megyei négyes döntőbe jutnak. A csoportok 2.és 3.helyen végzett csapatai egy meccses keresztjátékkal döntik el a továbbjutást. Keresztjáték:A.csoport 2.hely B.csoport 3.hely (C.) B.csoport 2.hely A.csoport 3.hely (D.) Megyei négyes döntő: Elődöntő: A.1.hely C.győztes B.1.hely - D.győztes bronzmérkőzés döntő Határidők A megyei döntőt 2019.március 3-ig kell megrendezni Országos döntő: 2019.április 4-7., Pécs Játékvezető kérése és igazolás kérés Veszprém Megyei Kosárlabda Szövetség: Németh László (elnök) 30/ cím: vmkosarlabdaszov@gmail.com 4

5 Helyezések eldöntése: A hatályos kosárlabda játék- és versenyszabályok előírásai alapján. Díjazás: Az I-III.helyen végzett csapatok érem és oklevél, a IV- X. helyen végzett csapatok oklevél díjazásban részesülnek. Költségek: A díjazás és játékvezetés költségeit a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület állja. A mérkőzések jegyzőkönyveit a következő címre kell elküldeni! Liska Bálint Ajkai Bródy Imre Gimnázium és AMI Ajka, Bródy Imre u.4. 70/ aszpalkovics@fre .hu 5

6 Elérhetőségek: Iskola Testnevelő Telefonszám cím Ajkai Bródy Imre Gimnázium Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Öveges József SZKI.,Balatonfűzfő Noszlopy Gáspár Gimn.és SZKI. Vetési Albert Gimn. Bánki Donát SZKI.,Ajka Jendrassik-Venesz SZKI.,Veszprém III.Béla Gimnázium, Zirc Táncsics M.SZKI, Veszprém Faller J.SZKI,Várpalota Liska Bálint 70/ Győrvári Gábor Fekéné Tóth Judit Mária Palotai Nándor Kovács Tamás 70/ / / / Paksa Milán 70/ Horváth Péter 20/ Ducza Árpád 70/ Bereczki Katalin Szili Róbert Dániel 30/ / Veszprém, november 1. 6

V-VI.korcsoport B kategória LÁNYOK

V-VI.korcsoport B kategória LÁNYOK V-VI.korcsoport B kategória LÁNYOK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ

Részletesebben

V-VI.korcsoport A kategória FIÚK

V-VI.korcsoport A kategória FIÚK V-VI.korcsoport A kategória FIÚK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ

Részletesebben

V-VI.korcsoport B kategória FIÚK

V-VI.korcsoport B kategória FIÚK V-VI.korcsoport B kategória FIÚK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ

Részletesebben

V-VI.korcsoport A kategória FIÚK

V-VI.korcsoport A kategória FIÚK V-VI.korcsoport A kategória FIÚK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ

Részletesebben

Amatőr kosárlabda V-VI. korcsoport

Amatőr kosárlabda V-VI. korcsoport Amatőr kosárlabda V-VI. korcsoport Iskolák termei, kijelölt termek 2017. január hónaptól www.bpdiaksport.hu 1. A verseny célja: Kosárlabda sportágban versenylehetőséget biztosítani azon középfokú köznevelési

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kézilabda Szövetséggel (MKSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kézilabda Szövetséggel (MKSZ) együttműködésben hirdeti meg. IV., V-VI. KORCSOPORT Strandkézilabda A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kézilabda Szövetséggel (MKSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: Az iskolákban folyó eredményes kézilabdamunka

Részletesebben

2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Nevezett csapatok: Fiúk Érd, Vörösmarty Mihály Gimnázium Vác, Madách Imre Gimnázium Vác, Boronkay György

Részletesebben

2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! Az idei tanévben a visszalépések illetve a határidőn túl nevező csapatok miatt körülményes

Részletesebben

Kosárlabda. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségével (MKOSZ) együttműködésben hirdeti meg.

Kosárlabda. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségével (MKOSZ) együttműködésben hirdeti meg. III. KORCSOPORT III. KORCSOPORT Kosárlabda A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségével (MKOSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A kosárlabda sportág

Részletesebben

2017/2018-AS PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2017/2018-AS PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018-AS PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! A rendelkezésre álló idő rövidsége, a csapatok egyéb elfoglaltsága, valamint a sportcsarnokok leterheltsége

Részletesebben

Kosárlabda. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségével (MKOSZ) együttműködésben hirdeti meg.

Kosárlabda. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségével (MKOSZ) együttműködésben hirdeti meg. III. KORCSOPORT III. KORCSOPORT Kosárlabda A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségével (MKOSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A kosárlabda sportág

Részletesebben

2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! Az idei tanévben 14 csapat nevezett a VI. korcsoportos lányok megyei kézilabda diákolimpiai küzdelmeire.

Részletesebben

Kézilabda. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kézilabda Szövetséggel (MKSZ) együttműködésben hirdeti meg.

Kézilabda. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kézilabda Szövetséggel (MKSZ) együttműködésben hirdeti meg. III. KORCSOPORT III. KORCSOPORT Kézilabda A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kézilabda Szövetséggel (MKSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A kézilabda sportág megszerettetése

Részletesebben

Kézilabda. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kézilabda Szövetséggel (MKSZ) együttműködésben hirdeti meg.

Kézilabda. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kézilabda Szövetséggel (MKSZ) együttműködésben hirdeti meg. III. KORCSOPORT III. KORCSOPORT Kézilabda A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kézilabda Szövetséggel (MKSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A kézilabda sportág megszerettetése

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI FLOORBALL - NAGYPÁLYÁS DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI FLOORBALL - NAGYPÁLYÁS DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI FLOORBALL - NAGYPÁLYÁS DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Floorball - nagypályás Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti

Részletesebben

Futsal. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg.

Futsal. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg. IV. KORCSOPORT IV. KORCSOPORT Futsal A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg. Résztvevők: Megyei/budapesti döntőkig bezárólag: A megyei/budapesti

Részletesebben

Teremlabdarúgás Futsal

Teremlabdarúgás Futsal IV. KORCSOPORT IV. KORCSOPORT Teremlabdarúgás Futsal A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg. Résztvevők: Megyei/budapesti döntőkig bezárólag:

Részletesebben

V-VI.korcsoport B kategória FIÚK

V-VI.korcsoport B kategória FIÚK V-VI.korcsoport B kategória FIÚK Nevezett csapatok: 1.Ajkai Bródy Imre Gimnázium és AMI. 2.Vetési Albert Gimnázium,Veszprém 3.Noszlopy Gáspár Gimnázium és Kollégium,Veszprém 4. Ajkai Gimnázium, Szakgimnázium,

Részletesebben

VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS

VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS 26. VESZPRÉM MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - V. KORCSOPORT - FIÚ VESZPRÉM, 2013. ÁPRILIS 26. 1. Az országos elődöntő rendezője:

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT - LEÁNY. SZOMBATHELY május 21.

2012/2013. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT - LEÁNY. SZOMBATHELY május 21. 2012/2013. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT - LEÁNY SZOMBATHELY 2013. május 21. Kedves Diákok, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük a Kosárlabda Diákolimpia

Részletesebben

VÁC VÁROS SPORTCSARNOKA ÁPRILIS 24.

VÁC VÁROS SPORTCSARNOKA ÁPRILIS 24. VÁC VÁROS SPORTCSARNOKA 2013. ÁPRILIS 24. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - V. KORCSOPORT - LEÁNY Vác, 2013. április 24. 1. Az országos elődöntő rendezője: a Magyar Diáksport

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Floorball Szakszövetséggel (MFSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Floorball Szakszövetséggel (MFSZ) együttműködésben hirdeti meg. Floorball kispályás A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Floorball Szakszövetséggel (MFSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A floorball sportág utánpótlásbázisának szélesítése,

Részletesebben

V-VI.korcsoport A kategória FIÚK EREDMÉNYEK

V-VI.korcsoport A kategória FIÚK EREDMÉNYEK V-VI.korcsoport A kategória FIÚK EREDMÉNYEK [Ide írhatja a szöveget] RCSOPORT A kategória Nevezett csapatok: Ajka Bródy Imre Gimnázium és AMI. Türr István Gimnázium és Kollégium,Pápa Noszlopy Gáspár Gimnázium

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Asztalitenisz Szövetséggel (MOATSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Asztalitenisz Szövetséggel (MOATSZ) együttműködésben hirdeti meg. Asztalitenisz A és B KATEGÓRIA A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Asztalitenisz Szövetséggel (MOATSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: Az asztalitenisz sportág népszerűsítése

Részletesebben

Labdarúgás budapesti döntő

Labdarúgás budapesti döntő Labdarúgás budapesti döntő Később kijelölt helyszíne Később kijelölt időpontban www.bpdiaksport.hu Labdarúgás I., II., III. korcsoport fiú kispályás III IV. és V VI. korcsoportos leány kispályás bajnokság

Részletesebben

A Diákolimpia Versenyszabályzata

A Diákolimpia Versenyszabályzata 2 3 A Diákolimpia Versenyszabályzata 1. Diákolimpia célja, feladata: A versenykiírásban szereplő sportágakban a tanév megyei diákolimpiai címeinek, helyezéseinek eldöntése a sportágak népszerűsítése. 2.

Részletesebben

V-VI.korcsoport A kategória FIÚK EREDMÉNYEK

V-VI.korcsoport A kategória FIÚK EREDMÉNYEK V-VI.korcsoport A kategória FIÚK EREDMÉNYEK [Ide írhatja a szöveget] RCSOPORT A kategória Nevezett csapatok: Ajka Bródy Imre Gimnázium és AMI. Türr István Gimnázium és Kollégium,Pápa Noszlopy Gáspár Gimnázium

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT TATAI EDZŐTÁBOR 2013. MÁJUS 16. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2015/2016. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT LEÁNY. Helyszín: Kecskemét, Bolyai János Gimnázium Időpont:

2015/2016. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT LEÁNY. Helyszín: Kecskemét, Bolyai János Gimnázium Időpont: BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2015/2016. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT LEÁNY Helyszín: Kecskemét, Bolyai János Gimnázium Időpont: 2016.01.06. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Kecskemét,

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Kecskemét, ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Kecskemét, 2017.12.13. 1. Szervező Az országos elődöntő szervezője a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület Szervező Bizottság: Név Beosztás

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Kaposvár 2015. április 13.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Kaposvár 2015. április 13. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Kaposvár 2015. április 13. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Kosárlabda Diákolimpia V. korcsoportos

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY. Kecskemét 2015. április 09.

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY. Kecskemét 2015. április 09. BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY Kecskemét 2015. április 09. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel

Részletesebben

DABAS május 14.

DABAS május 14. DABAS 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - III. KORCSOPORT - FIÚ Dabas, 2013. május 14. 1. Az országos elődöntő rendezője: a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LÁNY. Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok 2013. május 14.

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LÁNY. Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LÁNY Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - III. KORCSOPORT

Részletesebben

Országos Elődöntő. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Országos Elődöntő. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Országos Elődöntő Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2015/2016. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kosárlabda

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - LEÁNY 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY. Székesfehérvár 2015. április 30.

FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY. Székesfehérvár 2015. április 30. FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY Székesfehérvár 2015. április 30. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel

Részletesebben

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY. Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY. Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY és Sportiskola 2014.12.04. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők! Tisztelettel köszöntjük a Kispályás

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. Gyula Prohászka Zsolt Sportcsarnok május 24.

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. Gyula Prohászka Zsolt Sportcsarnok május 24. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY Gyula Prohászka Zsolt Sportcsarnok 2013. május 24. 1. Az országos elődöntő rendezője: a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére. Az iskolák

Részletesebben

Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség és a Magyar Diáksport Szövetség

Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség és a Magyar Diáksport Szövetség 2012/2013. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ Debrecen 2013. május 28. Kedves Fiatalok, Testnevelők, Edzők! Tisztelt Vendégeink! Szeretettel köszöntjük a Kosárlabda Diákolimpia

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére. Az iskolák

Részletesebben

Torna. A kategória. Felversenyzés: Csapatversenyben minden tanuló csak a saját korcsoportjában versenyezhet,

Torna. A kategória. Felversenyzés: Csapatversenyben minden tanuló csak a saját korcsoportjában versenyezhet, A kategória A kategória Torna A kategória A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A torna, mint alapsportág népszerűsítése

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Veszprém Megyei Diáksport Egyesület

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Veszprém Megyei Diáksport Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az

Részletesebben

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY SZOMBATHELY 2015. április 08. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY. Budapest II. Móricz Zsigmond Gimnázium

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY. Budapest II. Móricz Zsigmond Gimnázium Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY Budapest II. Móricz Zsigmond Gimnázium 2014.12.11. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők! Tisztelettel

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ. Budapest, 2015. május 19. kedd

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ. Budapest, 2015. május 19. kedd III. KORCSOPORT FIÚ Budapest, 2015. május 19. kedd 1 KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és

Részletesebben

Iroda cím: 3530 Miskolc, Szemere utca Honlap:

Iroda cím: 3530 Miskolc, Szemere utca Honlap: Iroda cím: 3530 Miskolc, Szemere utca 20. E-mail: bendavid17@hotmail.com Honlap: www.borsod-diaksport.hu Ikt. sz.: TEREMLABDARÚGÓ (FUTSAL) DIÁKOLIMPIA V-VI. KCS. MEGYEI DÖNTŐ versenykiírása 2018./2019.

Részletesebben

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ II. KORCSOPORT FIÚ. Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ II. KORCSOPORT FIÚ. Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ II. KORCSOPORT FIÚ Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola 2014.12.10. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők! Tisztelettel

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ ELŐDÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére. Az

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg. IV. KORCSOPORT Futsal A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A futsal sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY. Budapest, Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola május 11.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY. Budapest, Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola május 11. Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY Budapest, Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola 2015. május 11. hétfő 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők!

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT - FIÚ

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT - FIÚ HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT - FIÚ Debrecen, Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma 2015. január 7. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék-

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ. Baja május 14.

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ. Baja május 14. BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ Baja 2015. május 14. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Tisztelt Vendégeink! Tisztelettel

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Budapest, Lőrinci Sportcsarnok 2015. április 13. hétfő, 10 óra 1 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az

Részletesebben

KENGURU ÉS S GYERMEK KUPA VERSENYKIÍRÁS 2012/2013

KENGURU ÉS S GYERMEK KUPA VERSENYKIÍRÁS 2012/2013 KENGURU ÉS GYERMEK KUPA VERSENYKIÍRÁS 2012/2013 MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI

Részletesebben

3. A verseny támogatói: - Magyar Diáksport Szövetség - Magyar Asztalitenisz Szövetség - Andornaktálya Község Önkormányzata

3. A verseny támogatói: - Magyar Diáksport Szövetség - Magyar Asztalitenisz Szövetség - Andornaktálya Község Önkormányzata HEVES MEGYE 2 3 1. A verseny célja: - Az asztalitenisz sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. - Az asztalitenisz sportág utánpótlásbázisának szélesítése, minél több iskoláskorú versenyző

Részletesebben

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. KORCSOPORT LEÁNY. Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. KORCSOPORT LEÁNY. Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. KORCSOPORT LEÁNY és Sportiskola 2014.12.03. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők! Tisztelettel köszöntjük a Kispályás

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Békés, április 15. (szerda) V. KORCSOPORT - FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Békés, április 15. (szerda) V. KORCSOPORT - FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Békés, 2015. április 15. (szerda) V. KORCSOPORT - FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél

Részletesebben

Strandkézilabda Diákolimpia Országos Döntő 2017

Strandkézilabda Diákolimpia Országos Döntő 2017 Strandkézilabda Diákolimpia Országos Döntő 2017 Zánka, 2017. június 10-11. Fiú-Leány VI. Korcsoport Benevezett A csoport A1 Zirc, III. Béla 0 0 0 2 B1 Veszprém, Vetési 2 2 1 A2 Miskolc, Herman 2 2 0 0

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Szolnok, Széchenyi István Gimnázium április 09.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Szolnok, Széchenyi István Gimnázium április 09. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Szolnok, Széchenyi István Gimnázium 2015. április 09. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK 1 2014/2015. TANÉVI GYEPLABDA DIÁKOLIMPIA TEREM és MŰFÜVES VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A gyeplabdázás népszerűsítése az általános

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Bács-Kiskun Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület NEVE 2014/2015. TANÉVI V. KORCSOPORT FIÚ

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Bács-Kiskun Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület NEVE 2014/2015. TANÉVI V. KORCSOPORT FIÚ Bács-Kiskun Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület NEVE 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Kecskemét, Kecskeméti Református Gimnázium 2014. december 12. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt

Részletesebben

ZALA MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT - LEÁNY. Zalaegerszeg 2015. május 18.

ZALA MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT - LEÁNY. Zalaegerszeg 2015. május 18. ZALA MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT - LEÁNY Zalaegerszeg 2015. május 18. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Tisztelt Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT. Leány

2015/2016. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT. Leány 2015/2016. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT Leány 1. Az országos elődöntő célja: A kosárlabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési

Részletesebben

Atlétika Mezei Futóbajnokság

Atlétika Mezei Futóbajnokság Atlétika Mezei Futóbajnokság A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Atlétikai Szövetséggel (MASZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A Diákolimpia versenyrend szerében megrendezésre

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI XIX. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ

2018/2019. TANÉVI XIX. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2018/2019. TANÉVI XIX. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ A Strandröplabda Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg;

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Somogy Megyei Diáksport Szövetség KAPOSVÁR 2013. május 14. Kedves Diáksportolók! Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük a

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY

2015/2016. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 2015/2016. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: Versenylehetőség biztosítása a köznevelési intézményben tanuló diákok részére. Az

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Székesfehérvár, Felsővárosi Általános Iskola 2015. május 08. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Időpont:

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Időpont: ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Időpont: 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében.

Részletesebben

Iskolai sport. Budapest II. kerület Diáksport A II. kerületi diákolimpia versenyrendszer jellemzői

Iskolai sport. Budapest II. kerület Diáksport A II. kerületi diákolimpia versenyrendszer jellemzői Iskolai sport Budapest II. kerület Diáksport A II. kerületi diákolimpia versenyrendszer jellemzői A II. kerületi diákolimpiai versenyrendszer a tanulók rendszeres, szervezett, egész éven át tartó versenyzési

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI PETANQUE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI PETANQUE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI PETANQUE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Petanque Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg; a versenyt az MDSZ-szel

Részletesebben

I., II. korcsoportos atlétika diákolimpia

I., II. korcsoportos atlétika diákolimpia I., II. korcsoportos atlétika diákolimpia Budapesti Honvéd SE XIII. ker. Dózsa György út 53. 2015. május 5. kedd www.bpdiaksport.hu 1. A bajnokság célja: Budapest 2015. évi Diákolimpia Bajnoka cím. Az

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS

2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. TANÉVI MVLSZ-SULI PÓLÓ DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 1. A verseny célja A vízilabda sportág népszerűsítése. A sportág kiválasztási lehetőségének bővítése. A szabadidőben

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Kisvárda, Városi Sportcsarnok április 21.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Kisvárda, Városi Sportcsarnok április 21. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Kisvárda, Városi Sportcsarnok 2015. április 21. 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása

Részletesebben

1. A bajnokság célja: A sportág népszerűsítése, az országos döntőbe jutás eldöntése.

1. A bajnokság célja: A sportág népszerűsítése, az országos döntőbe jutás eldöntése. TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA CSONGRÁD MEGYE I. KCS. 2012/2013 1. A bajnokság célja: A sportág népszerűsítése, az országos döntőbe jutás eldöntése. 2. A bajnokság rendezője:a Csongrád Megyei Diáksport

Részletesebben

SPORTPONT - KRE TAVASZI SPORTNAP MIX STRANDRÖPLABDA TORNA április 09.

SPORTPONT - KRE TAVASZI SPORTNAP MIX STRANDRÖPLABDA TORNA április 09. 2014. április 09. 1. A verseny célja: A résztvevő csapatok játéklehetőségeinek bővítése. Az elért eredmények alapján a torna győztesének és helyezettjeinek megállapítása. A mérkőzés nézőinek kulturált

Részletesebben

Budapesti Diáksport Szövetség

Budapesti Diáksport Szövetség Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Budapest, 2015. május 09. szombat 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg. IV. KORCSOPORT Futsal A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A futsal sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók

Részletesebben

Atlétikai Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság

Atlétikai Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság Atlétikai Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Atlétikai Szövetséggel (MASZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: Az atlétika sportág utánpótlásbázisának

Részletesebben