NÕK VILÁGA. Kiadja az Unitárius Nõk Országos Szövetsége. 2009 / Húsvét

NÕK VILÁGA Kiadja az Unitárius Nõk Országos Szövetsége 2009 / Húsvét

2 Nõk Világa 2005. Karácsony Tartalomjegyzék Benedek Enikő: Az örökélet ünnepére 1 ISTEN FELÉ Finta Emese Erzsébet: Életünk reneszánsza. Ima 2 OLVASNIVALÓ Dimény Csilla: Olvasnivaló ajánlása 3 Adorjáni Gyöngyvér: Nyuszimese felnőtteknek 4 Sigmond Júlia: Egy pohár tej 5 SZÜLŐK ISKOLÁJA Baka Judit, Demeter Albert: Nem álmos szemmel 8 NAGYJAINK Juhászné Jakabházi Annamária: Ha az írásos zenélni tudna 11 Ferenczi Magdolna, Bokor Ágnes: Beszélgetés Nagy Zoltánné ny. tiszteletes asszonnyal 15 HAGYOMÁNYŐRZÉS Benedek Enikő: Restás gyöngyvirág és csipkés zsebkendő 18 Andorkó Rozália: Soós Emma népi bútorfestő 20 TESTI-LELKI EGÉSZSÉGÜNK Udvari Margit: Félelem az öregedéstől 22 Udvari Margit: Gyógyító tippek 25 EZEK VAGYUNK MI Adorjáni Gyöngyvér: Női hiúság 26 VERSAJÁNDÉK ***: Akire Isten szeme néz 2 KÖRKÉRDÉS a Nők Világáról 29 FŐZŐCSKE 30

Nõk Világa 2009. Húsvét 1 Az örökélet ünnepére Húsvétot ünnepelni hitre van szükségem Óriási hitre. Míg karácsonykor elég egy csöppnyi szeretet, a karácsonyfa, a Mennyből az angyal a kisded a jászolbölcsőben, addig húsvétkor sokkal nehezebb, sokkal bonyolultabb és komolyabb a dolgom. Hisz húsvét nekem, unitáriusnak, az örökélet ünnepe, az újjászületés ünnepe, az igazi hit ünnepe. Vajon az idén teljesen meglódult világunkban sikerül-e úgy döntenem és hinnem, hogy a húsvéti ünnep igazi értelmet nyerjen majd az én életemben is? Amikor A fák ébredeznek,/ indulnak a nedvek / Kiss Jenő / a hosszú - nak tűnt tél után, lelkemben én is elindulok a húsvéti ünnep felé. A sárga szín az, amely mindig kimozdít a holtvágányomról Az a napsárga, amely az idei év divatszíne is és amelyről Kosztolányi A szegény kisgyermek panaszai: Mostan színes tintákról álmodom című részletében így ír: Legszebb a sárga. Ez a legszebb sárga, amely eszembe juttat egy kicsi rövid történetet, mely történet a szürke hétköznapokon is a húsvétról, az örökéletről, a hitről beszél nekem, amelyre a mindennapokban oly nagy szükségem van. Oh, te fiam, én nem tudom miért, de olyan halvány az idén a tyúkjaim tojássárgája panaszolja Ágnes néni a szomszédunk. Annyit illik tudni Ágnes néniről, hogy özvegy, gyermekei a városba költöztek, imádja a finom jó zsíros falusi ételeket, kitűnően főz, étvagya az van és ez meg is látszik rajta. Figyeljétek csak meg, amikor Ágnes nálunk jön, az ajtót még be sem csukja és máris a fásládán ül így édesapám. És mi gyermekek élvezettel figyeltük. Tényleg igaza volt édesapámnak. Aztán egy szép téli napon, amikor csak én tartózkodtam otthon, Ágnes néni ismét leereszkedik ajtócsukás közben a fásládára, tyúkjaira panaszkodva. Hogy nem tojnak szép tojásokat. Miért nem reszel citrom vagy narancshajat nekik? kérdezem. Oh, te fiam, hol kapok én ilyenkor narancsot vagy citromot siránkozik ő. Majd adok én, van elég lereszelve édesanyámnak. Karácsonyról maradt egy egész üveggel lelkendezek én. Aztán telt-múlt az idő és eljött a húsvétnak áldott ünnepe. Oh, te fiam, gyere át és nézd meg, hogy milyen gyönyörű sárgák lettek a kiscsibék!. Ezekkel a szép sárga kiscsibés üdvözletekkel szeretném kiszínezni az életem és a közelgő ünnepet, kívánva minden elképzelhető és hihető soksok történetet. Szeretettel: Benedek Enikő

2 Nõk Világa 2009. Húsvét Ima Az ablakhoz nyomul az orgona, az ablaküvegen át rám nevet, amit nem tudok megunni soha, a kékszemű tavaszi üzenet. Gyerek leszek egy percre újra én, örökzöld időmből kipislogok, a létezés halhatatlan ívén a teremtésig visszacsusszanok. Életünk reneszánsza (Mint) Boldog részecske, együtt lüktetek, s kinyílok mohón, mint tavaszi ág, ledobjuk, unt kabátot, a telet, s szívemmel ver a születő világ. ( ) Életünk hűséges, fáradhatatlan őre és egyengetője, jó Atyánk! Örül a mi szívünk, hiszen mindenben felismerjük jóságod megnyilvánulását, ajándékaid nyomát. A napsugarak egyre pajkosabban lopakodnak be gondosan magunkra szorított ruháinkba, s eljátszanak mélázó tekintetünk tükrében. Szertefoszlott a téli hangulat köde. Susogni kezd minden, ami eddig néma volt, s vidáman bontják ki kelyheiket a tavaszt ígérő hírnökök. A világ félreismerhetetlen rendje ez, jó Atyánk, a te akaratodból: a tél elmúlik és beköszönt a tavasz. A dermedtséget, kopárságot felváltja a szel-

Nõk Világa 2009. Húsvét 3 lős március, a sokat ígérő április, hogy színpompába öltöztethesse teremtett világod, s felmelegítse jégvirágba fagyott lelkünket. Lám, ez a ciklikus változás szab törvényt életünkben is. Sokszor hasonlít életünk a ködös téli napokhoz, ám ahogy a téli napokban, úgy életünkben sem örök a borultság. Borul néha, a sötétség, kilátástalanság árnya lepi el útunkat, de eloszlik a homály, és életünk újra bekapcsolódik az örök változás szédületes körforgásába. Köszönjük neked ezt a rejtelmes átalakulást. Köszönjük életünk tavaszát, reneszánszát, hiszen újra fiatalos könnyedséggel áldottál meg. Atyánk, ki életet adtál gyermekeidnek és útra bocsátottad az üdvösség felé, segíts bennünket, hogy ölthessük magunkra ezt a frissességet, melyet a megújult természet látványa nyújt nekünk. Vetkőzzük le a téli ruhákkal együtt a borúlátásunkat, gyengeségeinket újuljunk meg, költözzön a szívünkbe vidámság, tenni akarás, merész életkedv, megújult remény. Higgyünk a te akaratodban, a megújulás áldásos voltában, gondviselésed ajándékában. Ámen. Finta Emese-Erzsébet gyakorló segédlelkész Olvasnivaló ajánlása Minden olvasni szerető asszonytársamnak ajánlom szeretettel Müller Péter Örömkönyv című írását. Őt idézem: Ez a könyvem az örömről szól. A mai világban nem érdemes másról beszélni. Ha valaki Örömkönnynek olvassa a címét, úgy is érvényes: örömünkben is sírunk. Mi az öröm? Ha a nehezet, még a nagyon nehezet is könnyűnek érezzük. Müller Péter mesél. Szerelemről, családról, életről, mámorról, anyák bölcsességéről, párkapcsolatokról, az emberi lélek és az angyalok titkairól.

4 Nõk Világa 2009. Húsvét Különös történetek és mély gondolatok gyöngyszemeit fűzi egyetlen szálra. Ezt a szálat úgy hívják: Öröm. olvasom a könyv hátoldalán található ajánlóban. Életünk minden pillanatában tanulunk valamit, ha értő szívvel figyelünk magunkra és a velünk történő eseményekre, találkozásokra, véletlenekre. Minden határozott céllal történik velünk. Életútunk során így haladunk az egész világot átfogó Szeretet felé, Isten felé. A lényeg, hogy merjünk nyitottak maradni, merjünk szeretetünket naponként kimutatni és megélni és törekedni a mélyebb összefüggéseket megérteni. Ebben segített nekem Müller Péter Örömkönyve. Dimény Csilla Júlia Nyuszimese felnőtteknek Volt egyszer, hol nem volt valahogy így kezdődnek, azaz így olvasgatta édesanyánk vagy édesapánk valamikor délutánonként vagy esténként a mesét. A meséskönyvet már a fedőlapjáról ismertük, vagy talán a képekről és a csodálatos, mesés sza vakat szájtátva hallgattuk sokáig, míg kis szempilláink fáradtan lecsukódtak. Aztán az idő eltelt és később mi mondtunk mesét gyerekeinknek vagy később unokáinknak. A természet zöld selyemruhába öltözött húsvét előtti nap. A nap meleg sugaraival mosolyt varázsolt kicsiny nyuszikák pofikájára. A gyerekek boldogan keresték a hímes tojást a rózsabokrok között. Kislányok korán keltek, hogy a locsoló fiúcskákat várják és mi felnőttek a tornácon üldögélve vártuk, hogy unokáink, gyerekeink meséljenek. Igen, hisz mi felnőttek is szívesen hallgattunk igazi szép meséket. Mama, igaz a mesék úgy kezdődnek? és mondja a volt egyszert, a kis unoka majd mesélni kezd, hogy a nyuszi szalad, friss tojást vásárol, hogy ecsetével a legszebb tojást legszebb festékkel festi. Elfelejtettem, mama, hogy a szófogadó nyusziról

Nõk Világa 2009. Húsvét 5 van szó és azért festett anyukája szép friss tojásokat, mert jó nyuszika volt. Igaz, szép, mama? És hallgatjuk mi felnőttek húsvét szép emlékeit. A nyuszimesét szívesen hallgatjuk és mintha újra gyerekek lennénk. Milyen jó érzés újra és újra a gyerekemlékeket átélni és mesét hallgatni. Valami csodálatos érzés, mikor mi felnőttek lehetünk régi gyerekek. Szóval, volt egyszer hol nem volt, egy kis erdő közepén, ahol a káposztafejek hatalmasak voltak, azaz akkorák, hogy egy nyuszicsalád nyugodtan beköltözhetett és békésen élhettek. A nyuszimama gondosan nevelte a kis nyuszikákat. Szeretetre, figyelmességre, tiszteletre tanította. A kis nyuszi meghallgatta szülei tanácsát és illedelmesen köszönt, ha az úton találkozott nyuszimamákkal vagy akár a teknősmamával. A friss káposztalevélből szívesen adott nyuszipajtásainak, ha éppen látta, pajtásának nincs betevő falatja. A békességet a szüleitől látta és hallotta és a friss sárgarépát rágcsálva a szeretetet kapta így nem csak testileg, hanem lelkileg, szellemileg is gyarapodott. A nyuszimeséket sokszor, nagyon sokszor kellene olvasnunk, hallgatnunk, hogy húsvét közeledtével adjuk át a szeretet és békesség táplálékát a család tagjainak, barátainknak, embertársainknak. Így lesz igazi szép húsvétunk. Szeresd felebarátodat, mint magadat! (Márk 12,31) A nyuszimesének vége és a zöld fűszálat mindenütt a szeretet, tisztelet csodálatos szálai fonták körül, amit nekünk felnőtteknek kell megtartanunk nagyon sokáig. Isten adja, hogy ne csak egy napra őrizzük a nyuszi meséjét. Adorjáni Gyöngyvér Egy pohár tej Az emberiség többsége legtöbbször csak vizet iszik. Kevesen vannak azok, akik víz helyett bort vagy sört isznak. Elég sokan vannak viszont olyanok, akik inkább teát fogyasztanak, akár víz helyett is. A világ néhány országában szinte kötelezővé vált a teaivás. Azt hiszem, világhíressé vált az ötórai tea fogalma. Nem vagyok egészen biztos benne, de lehet, hogy Anglia-szerte ezer és ezer ember hódol a régi szokásnak és el sem tudja képzelni életét az ötórai tea nélkül. (Őszintén bevallom, hogy amióta nem iszom kávét, én is rászoktam a délutáni teázásra.)

6 Nõk Világa 2009. Húsvét A kedvelt innivalók közé tartozik a tej is. A friss vízen kívül számomra a tej a szent innivaló. Gyermekkoromban minden reggel tejet ittam, persze megszűrve, mert a főtt tejen úszkáló tejfölt, amit lipinkának neveztünk, ki nem állhattam. Gyakran ittunk tejeskávét, természetesen nem igazi babkávéból, hanem cikóriából, aminek ha jól emlékszem Franck kávé volt a neve. Vagy néha tejeskakaót is ittunk. A II. világháború alatt az óvóhelyen, hónapokon keresztül nem láttunk tejet. Nemcsak a tej hiányzott, de mindenféle más ennivaló is. Közelről ismertük meg, mit jelent az éhezés. Aztán befejeződött a háború és családommal a Nagy Városból kiköltöztünk egy kicsi faluba. Tahitótfalu a Duna partján s Szentendre sziget legfelső csúcsán fekszik. Azóta sem tudom, melyik Tahi és melyik Tótfalu. A két falurészt egy híd kötötte össze, amit szerencsére sem az oroszok nem bombáztak, sem a németek nem robbantottak föl kivonulásuk előtt. Az emberek gyalogosan mentek át a hídon, mert szinte minden lovat megettek az éhínség leküzdésére. Csak egy-két családnak maradt meg egy-egy gebéje, meg szekere, s ezzel lehetett kicsit könnyebben megközelíteni a Nagy Várost. Az óvóhelyen nemcsak éheztünk, de fáztunk és féltünk is. Csodálatos volt ezek után kiköltözni falura. Egy szép, nagy, tiszta szobát kaptunk egy kedves házaspártól. Úgy éreztük, mintha a pokolból a mennyországba kerültünk volna. Megérkezésünk után a háziasszony egy hatalmas lábos frissen felfőtt tejet hozott be szobánkba és öt csuprot, no meg egy hatalmas kenyeret és egy kenyérvágó kést. Körülültük a kerek asztalt. Édes - anyám levágott öt karéj kenyeret és teletöltötte az öt csuprot a még párolgó meleg tejjel. Bátortalanul, mégis mohón fogtunk hozzá a pazar reggelihez. Amikor az utolsó csepp tejet is megittuk s az utolsó kenyérmorzsát is megettük, kérdő tekintettel néztünk Édesanyámra. Aztán én, vagy a húgom, vagy tán az öcsém, félénken megkér-

Nõk Világa 2009. Húsvét 7 deztük: kaphatnánk még? Édesanyám szó nélkül újra levágott öt karéj kenyeret és az öt csuprot megtöltötte tejjel. Ez a felejthetetlen nap 1945 áprilisában volt. Évtizedek elteltével is emlékszem annak a tejnek az ízére. Soha életemben nem esett jobban semmiféle innivaló, mint az a tahitótfalui tej. Harminc év múltán, 1975-ben, Édesanyám megbetegedett és egy hetet kórházban töltött. Egyre gyengébb lett. Egyre kevesebbet evett, már alig beszélt. Hazulról vittem mindenféle ennivalót, kedvenc ételeit, de már nem akart enni. Eljött életének utolsó napja. Édesanyám már nem beszélt, egyre többet aludt, enni semmit sem akart. Kérdésemre, hogy mégis mit hozzak neki, hosszas gondolkodás után azt suttogta: egy kicsi tejet innék. Hazarohantam, s vittem be egy csupornyi tejet. Egyedül inni már nem volt ereje. Egy kicsi kanállal itattam meg Édesanyámat. Mint egy gyermekecske, úgy nyelte, egyik kanállal a másik után, élete utolsó pohár tejét. Szeme csukva volt, nem látta az arcomon legördülő könnyeket. Fájdalmai már nem voltak. Csendesen feküdt. Többet nem beszélt. Néhány óra múlva lélegzete egyre ritkábbá vált. Kezemben tartottam kezét és hallgattam a szívverését, mint valaha, megszületésem előtt, de akkor egy fiatal aszszony erős szívdobogását hallottam, aki első gyermeke megszületését várta. Most, egyre jobban gyengült és halkult a szívverés. Aztán megállt. A tej mindig szent ital volt és maradt számomra. Most is, akármikor szívesen megiszom. Sigmond Júlia

8 Nõk Világa 2009. Húsvét Nem álmos szemmel Nem álmos szemmel, hanem buzgalommal kell látni minden munkához, de kiváltképpen a tanításhoz. Apáczai Csere János Lapunk címében is már benne van a Nők szó, így természetes, hogy legtöbb cikkünk is a nőknek, a nőkről szól. Rendhagyó módon én most egy fiatal férfiről, nevezetesen Demeter Albert matematikatanárral szeretnék interjút készíteni és közölni. Hogy miért esett rá a választásom, az nyomban kiderül. B. J.: Kérem, mutatkozzon be! D. A.: Székelykeresztúron születtem az 1981. év utolsó napján. Tanulmányaimat szülővárosomban kezdtem el, és ott született meg bennem a matematika iránti szenvedélyes érdeklődésem. A matematikát és társtudományát, az informatikát, itt Kolozsváron igyekeztem mélyebben megismerni egyetemi hallgatóként. Ugyanitt ismerkedtem meg azzal a nővel, aki nemcsak a családi, hanem az éber szemmel folytatott szakmai életben is társammá vált. B. J.: Honnan ered a gyerekek iránti szeretete, hogy nem a divatos és nagyobb haszonnal járó informatika szakot választotta élete céljául? D. A.: Azt hiszem, még nagyon sokáig kell ezen a kérdésen töprengenem ahhoz, hogy azt, amit magamban valahogy megérzek, tapasztalok ezzel kapcsolatban, szavakká formáljam. Sokféle válasz eszembe jutott, de nem éreztem eléggé magaménak. Valahogy úgy vagyok ezzel, mint a feleségem által felolvasott novella hőse, aki annyira szerette és tisztelte apját, hogy nem tudott róla fogalmazást írni.

Nõk Világa 2009. Húsvét 9 Csak annyit tudok biztosan, hogy számomra mindig is a matematika volt az alap ez érdekelt sokkal inkább, mint az informatika. Ez utóbbi első sorban eszköz arra, hogy a matematikai tudást tanítványaimmal és magammal alaposabban megértessem. B. J.: Úgy tudom, hogy az egyetemi állását mondta fel, hogy versenyvizsgázhasson iskolánk, a János Zsigmond Unitárius Kollégium meghirdetett szabad matematika posztjára. Milyen elképzelés, vagy életelv alapján döntött így? D. A.: Mindenki tapasztalta már, hogy ami különösen érdekli, arról bármikor, bármilyen helyzetben szívesen és szenvedéllyel beszél. Így vagyok én a matematikával. Az egyetemi szemináriumokon már a hallgatókon múlik, hogyan, mit, mennyit tanulnak. Bennük már eldőlt, mi az, ami különösen érdekli őket, így a tanár szenvedélye nem sokat nyom a latban. A középiskolákban, gimnáziumokban viszont hangsúlyosabb, s ennél fogva felelősségteljesebb a tanár szerepe. Úgy gondolom, ez utóbbiban a helyem, ha valóban szenvedélyesen akarom továbbadni szenvedélyem. B. J.: Volt-e szerepe a választásában annak, hogy unitárius vallású? D. A.: Igen. Úgy is mondhatnám, egyfajta otthonra-lelés volt számomra ez az iskola. B. J.: Karrierjének építésében, alakításában milyen szerepet játszottak a nők? D. A.: Valójában minden női lény, aki kedves szóval igyekezett nevelni, ápolni, hatással volt arra, ahogyan életem alakult. Ezek közül hármat emelnék ki: édesanyámat, nővéremet és feleségemet. Édesanyám és nővérem feltétlen társaim voltak abban, hogy úgymond szenvedélyemnek éljek, és éjjel-nappal kedvemre törjem a fejem. Ezt a viszonyulásmódot folytatja feleségem is. B. J.: Azt mondják rólunk, nőkről, hogy logikus gondolkodásunk a férfiakéhoz viszonyítva kevésbé fejlett. Mi erről a véleménye? D. A.: Gondolom, nem mondok újat azzal, hogy ez a kijelentés egy sarkítás. Talán abból származik, hogy a női lelket legtöbben érzékenyebbnek ítélik, mint a férfiakét. Ez alapján aztán azt gondolják, hogy amikor a nők ítéletet hoznak, akkor hangsúlyosabbakká válnak az érzelmi érvek, mint az észérvek. Ennek a kijelentésnek az ellenpróbái azok a híres hölgytudósok, akik a reáliák terén szereztek elismerést.

10 Nõk Világa 2009. Húsvét B. J.: Mit tett, illetve tesz annak érdekében, hogy a lányokkal is megszerettesse ezt a nem könnyű tantárgyat? D. A.: Az előbbi kérdésre adott válaszom alapján nem kell tennem semmiféle különbséget fiú- és lánytanítványaim között. A feladatok szövegeiben ugyanannyiszor hangzik el a focilabda, mint a színes csatt. B. J.: Milyen tervei vannak a jövőt illetően? D. A.: Erre a kérdésre alkalmaznám az interjú mottóját: buzgalommal látni minden munkához, de kiváltképpen a tanításhoz. B. J.: Arról értesültünk, hogy a matek olimpia városi szakaszán, ahonnan csak három magyar gyerek jutott tovább, egyik az ön tanítványa. Milyen érzés ez? D. A.: Minden tanárnak öröm a tanítványa sikere. B. J.: Munkájához további kitartást, erőt, egészséget kívánok! Köszönöm az interjút! D. A.: Minden kedves olvasónőnek kívánom, hogy ISTEN ÁLDJA! Baka Judit és Demeter Albert

Nõk Világa 2009. Húsvét 11 Ha az írásos zenélni tudna (Nagy Ferencné Báró Piroska unokaszemmel) Kő, kavics, homok Egy filozófiaprofesszor azzal kezdte az egyetemi előadását, hogy fogott egy befőttesüveget, és megtöltötte 5-6 cm átmérőjű kövekkel. Majd megkérdezte hallgatóit: Ugye tele van az üveg? Igen hangzott a válasz. Ezután elővett egy, apró kavicsokkal teli dobozt, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. Miután az apró kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van. Ezután a professzor elővett egy, homokkal teli dobozt és elkezdte betölteni a homokot a befőttesüvegbe. A homok természetesen minden kis rést kitöltött. És most mondta a professzor vegyék észre, hogy ez az önök élete. A kövek a fontos dolgok a családod, az egészséged, a gyermeked, a barátaid ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna. A kavicsok azok a dolgok, amelyek még számítanak, mint a munkád, a házad, az autód. A homok az az összes többi. Az apróságok. Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amelyek igazán fontosak számodra. Fordíts figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetők a boldogságod szempontjából. Játssz a gyermekeddel. Menj el orvosi ellenőrzésre. Rendszeresen látogasd rokonaidat. Törődj a pároddal. Mindig szakíts időt barátaidra. Mindig lesz időd dolgozni, takarítani, bevásárolni, rendet rakni. Először a

12 Nõk Világa 2009. Húsvét kövekre figyelj azokra, amik igazán számítanak. Állítsd be a prioritásokat. A többi: csak homok. forrás: világháló Ki az? szalad ki Nagymama a belső szobából a kitartó, erősödő dörömbölés hallatán. Farkas vagyok! érkezik a dörmögő válasz az ajtóban álló, Segesváron átutazó Farkas Dénes bácsitól. Jaj Istenem: itt Piroska! kiált Nagymama és kacagva nyit ajtót. Történt ez a segesvári papilakon, valamikor a nyolcvanas években. Ilyen hangulatot varázsolt Nagymama sokak életébe. Megpróbálom leírni, milyen is volt ő. Nagy Ferencné Báró Piroska (1917. június 17., Petrilla 2006. április 7., Segesvár) kizárólagosan a kövekre figyelt. A kavics (anyagi javak), a homok (házi teendők) nem volt prioritás. A konyha várhatott, inkább velünk vagy a betérő vendéggel beszélgetett. Vagy az átutazóban, csomagját csak épp betevő vándorral csevegett egy csésze füves fekete tea mellett. Soha nem sietett, mindenkit meghallgatott, humorával és kiegyensúlyozottságával erőt adott. Azt hiszem ezek igazi papnés kellékek. A karácsonyi ünnepélyek betlehemeséhez a papilakon történő beöltözéskor minden pokróc, törülköző és sál Mária, József, a bölcsek és a pásztorok színészi kellékévé vált. A Piriiiis! A Mécs László kötetem! Az órám! A palástom! (zsebkendőm, énekeskönyvem, stb.) vasárnapi harangszó előtti rohanás közepette megőrizte jó kedélyállapotát, nyugalmát. Nagyapám szárnyalásai (versírás, énekkomponálás, festés) csak a Nagymama derűs természete, türelme, munkatársi támogatása mellett valósulhattak meg. Az csak természetes volt számára is, hogy Nagytata másodmagával, vagy a vonaton megismerkedett keletnémet turistákkal jött haza ebédre. Az is magától értetődő volt, hogy a harmonika biztosította zenés szeretetvendégségeken a keksz és tea az ő kamrájából került elő. A kolozsvári Írisz telep, Recsenyéd, majd Segesvár és Küküllősárd papnéjaként lelkesen szolgálta egyházát, a legmagasabb zenei képzéssel (a kolozsvári konzervatóriumban zongora szakon két akadémiai évet végzett, hegedű szakon pedig a négyévi fokozatot érte el) énekvezér volt, de a kántorizálást közmunkában végezte. Nem jelentkezett kántori vizsgára,

Nõk Világa 2009. Húsvét 13 az ambíció fogalma teljesen idegen volt számára. Minden zenei megmozdulás támogatója volt. Az énekvezérség és az otthoni kamarazenekar mellett a hajdani Petőfi iskola kis zenekara, a városi kultúrotthon félszimfónikus zenekara, a zongoratanítványok élvezhették ihletett közreműködését. Ha hétfő, akkor délutáni éneklés a papilakon néhány lelkes dalárdataggal (készülés a vasárnapi templomi éneklésre), este zenekari próba a kultúrházban. Ha csütörtök, akkor otthoni kamarazenekar az öreg fiúkkal (Radler bácsi első hegedű, Dr. Mild második hegedű, Márton bácsi cselló, Nagymama zongora). Egyenként foglalkozott a konfirmálókkal: kátéismeretük, énektudásuk elmélyítéséhez mindig volt türelme. A fontossági sorrendben a gyülekezet, a közösség épülése volt az első. (Recsenyéden a Gül baba előadásakor gyakorlatilag a színpadról ment le negyedik gyermekének életet adni.) Kifinomult hallása nem tűrte az almaevéssel járó emberi zajokat. A karóra ketyegését a szoba másik végéből meghallotta. Kuncogva tapasztotta be időnként kántorizálás közben fülét az ünnepélyek zsúfolt karzatára felszorult micsoda pasas -ok teljes erejű éneklése hallatán. Szenvedélye a varrás volt. A szószékterítő, a falvédők, asztalterítők, díszpárnák, énekeskönyvek borítói őrzik udvarhelyi, torockói varrottasok szeretetöltéseit. Ez a kép van mindig előttem: ül a teraszon, a verandán, nyakában az előre felvágott piros matring, kezében a varrottas, szemüveg a szemén, szájában épp egy befűzésre váró fonal, és mikor meglát, akkor örömkiáltással, becézgetve fogad, és várja a napi részletes beszámolót. A varrás nyugtat mondta mindig egyenes adásban vagyok Istennel! Öltögetés közben utazott : gyermekkora Városfalvájába, a múltba, a jövőbe, szeretteihez. Édesapja, Báró József unitárius lelkész és édesanyja Tamás Piroska ilyenkor mindig vele voltak, öltéseit kísérték. Nagyon örvendett a hétfőnek, Nagytata almanapjának, mert ekkor lelkiismeretfurdalás nélkül varrhatott, nem volt szükséges ebédet főzni. A konyhai Kossuth rádió Ki nyer ma? recsegésén átszűrődő zeneművek szerzőit mindig bekiáltotta. Kedvenc zeneszerzője (nagymamaként) Cho-

14 Nõk Világa 2009. Húsvét pin és Liszt volt, átszellemülten dúdolta, zongorázta őket. Kedvenc egyházi éneke Adjatok hálát az Istennek, imádkozzatok szent nevének... Gyönyörködtette a korcsolyázás és a talajtorna. Fontos volt számára a nyelvtanulás. Ha tejútra ment (a sarki boltba), szatyrában mindig magával vitte a magyar-német szótárat, és a hosszas sorban állás ideje alatt azt tanulmányozta. Irtózatos sebességgel elragozta az ich habe gehabt, du hast gehabt... -ot, de ha élő német vagy angol fiatalember került eléje, akkor futott a telefonhoz: Vera, gyere gyorsan! Kedvenc költője Petőfi, akit minden március 15-én megsiratott. Hoszszasan lapozgatta ilyenkor a Révait, a forradalom forgatókönyvét felevenítve meghatottan mesélt. Sok verset kívülről fújt, mondta, hogy még az udvarhelyi Képzőben tanulta. Bosszantotta, hogy a Nemzeti dalt rosszul hangsúlyozzák: Rabok voltunk mostanáig, / Kárhozottak ősapáink, / Kik szabadon éltek-haltak, / Szolgaföldben nem nyughatnak. Szerinte Petőfi a kárhozottak után pontot akart tenni. Ott kell egy lélegzetvétel, majd: Ősapáink, Kik szabadon éltek-haltak... (Nem ősapáink kárhozottak). Egyvalamit gyűlölt: a háborút. A Budapestre való menekülésükkor megtapasztalt világháborús kegyetlenségeket hosszasan mesélte. Meleg rokonszenvvel, édesanyaként gondolt minden katonára. Sokat imádkozott családja tagjaiért, számon tartotta a fontos eseményeket és jelen volt az unokák minden ünnepélyén. De hálás közönsége volt az otthoni házi előadásoknak (tornamutatványok, lányunokák együttesének koncertjei) is. A karácsony ünnepi gyertyafényében boldogan énekelt gyermekei, unokái körében. 84 éves korában agyvérzés érte, amiből nehezen épült fel, majd ágynak esett. Gyermekei az ő végtelen szeretetétől ihletetten gondozták. 88 éves korában, házasságának 66. évében csendesen megpihent. A mozdulat, ami itt maradt: a felemelt, kissé hátradőlt fej, közben mély lélegzetvétel és lecsukott szem. Mosoly. Béke, jóság, végtelen szeretet, igazság, harmónia, humor és csupa dal ilyen az én drága nagymamám lelke. Nagyon hiányzik, de ahányszor Ákossal és Abával énekelek, érzem, hogy itt van velünk. Jelentős része az én életemnek. Rám köszön a gyermekeim tekintetében, egy-egy mozdulatban, a kezdőénekek moll akkordjában, a varrottasok szíveiben. Ilyenkor gondolatban odabújok hozzá, ahogy hozzá mindig lehetett. Juhászné Jakabházi Annamária

Nõk Világa 2009. Húsvét 15 Beszélgetés Nagy Zoltánné, Boga Magdolna nyugalmazott tiszteletes asszony-óvónő életútjáról Megkérem a tiszteletes asszonyt, meséljen gyerekkoráról családjáról, életéről. 1928-ban születtem, itt Árkoson. Édesapám, Boga László kántor-tanító volt, aki Enyeden kapta oklevelét 1912-ben. Édesanyám Tegző Mária, Tegző Sándor gazdaember lánya. Szüleim 1925-ig Jakótelkén éltek, édesapámat oda helyezték, innen jöttek haza Árkosra, édesapám itt volt tanító az unitárius iskolában. Mi szeretett volna lenni kiskorában? Mindig is óvónő akartam lenni. A középiskola első évét a Mikóban végeztem, de a képzőt áthelyezték a Katolikus Zárdába, így ott végeztem és szereztem 1948. július 21-én képesítőt (ez volt az első és egyben utolsó óvónőképző itt, Sepsiszentgyörgyön.) Árkoson kezdtem meg az óvónői tevékenységemet és itt is maradtam 1952-ig. Megkérem, beszéljen arról, hogy mikor kerültek Szentivánlaborfalvára és milyen volt akkor és ott az egyházi élet? 1950-ben kötöttünk házasságot Nagy Zoltánnal, leendő unitárius lelkésszel. 1952 szeptemberétől kerültünk Szentivánlaborfalvára és onnan költöztünk haza Árkosra 1991 szeptemberében, férjem nyugdíjba vonulása után. Kicsi, de nagyon lelkes gyülekezet volt, az egyháztagok segítőkészek, mindig melletünk álltak. Az akkori idők nem voltak rózsásnak nevezhetőek, milyen egyházi rendezvények voltak, lehettek akkor? Minden évben igyekeztünk megszervezni az egyházi ünnepeket, anyák napját, a Dávid Ferenc emlékünnepet és természetesen a karácsonyi ünnepi műsort is. Kolleganőkkel színdarabokat tanítottunk be, előadásokat szerveztünk pedagógusként. Visszaemlékszem, hogy kétszer volt egyházközségünkben püspöki vizitáció és mind a két alkalommal az egyháztagok odaadással segítettek, mint mindenkor, amikor hozzáállásra segítségre volt szükség. Egy másik jeles ünnepünk a székelykapu-állítás volt 1981-ben kapcsolódik be a beszélgetésbe Nagy Zoltán nyugalmazott lelkész is. Szeme is felcsillan amikor mosolyogva emlékezik arra, hogy a felelős pár-

16 Nõk Világa 2009. Húsvét tos elvtárs is amikor kiszállt a helyszínre, azt mondta, olyan kaput állítsanak, hogy mindenki irigyelje. Meséljen, tiszteletes asszony, egy kicsit a nőszövetségről is, a gyermekkori indíttatásról. Számomra meghatározó élmény volt az 1943-ban Árkoson, illetve 1944-ben Homoródalmáson megrendezett unitárius középiskolás lányok munkatábora, amelyiken részt vettem. Édesanyámnak, aki az árkosi nőszövetség elnöknője volt, fényképalbum tanúskodik a nagyszerű eseményről. A második világháború ideéréséig az egyház élén a Nőszövetség szorgosan tevékenykedett, székelyruhát szőtteseket, varottasakat készítettek. Gyönyörő úrihímzéses kézimunkát készítettek a templom díszítésére az asszonyok, még Barabás tiszteletes idejében, ami ott díszlett több mint 60 éven át. Sajnos a háború és az ötvenes évek életeket törtek ketté, könyveket, értékeket semmisítettek meg. Az 50-es évektől már hanyatlóban volt a nőszövetségi élet, ennek ellenére asszonyaink minden egyházi rendezvényen kivették részüket a munkából. Lelkesek voltak, mellénk álltak és segítettek.

Nõk Világa 2009. Húsvét 17 Milyen volt az egyházi élet Szentivánlaborfalván? Kicsi gyülekezet volt, lelkes egyháztagokkal, akik mindig mellettünk állottak, segítettek, a Berde, Korodi, Földes, Miklós, Zajzon, Bedő, Pakucs családok, majd a Bakk család és még annyian. Abban az időben a konyhánk volt az iroda, a vallásóra helye, a konfirmálások felkészítése, a keblitanács gyűlésterme, nyitott ajtónk volt minden unitárius és nem unitárius egyházfi előtt. A nőegylet tevékenysége abban az időben hanyatlóban volt, akárcsak a templomlátogatás. Az iskolai tevékenységek vasárnap délelőtt 11 órától zajlottak, meggátolva a templomba járást. Mindezek ellenére igyekeztünk teljes életet élni, két lányunkat nevelni. A férjem gazdálkodott és méhészkedett is a lelkészi munkája mellett. A nehézségek az 56-os évekkel kezdődtek, kománkat, Szabó Dezsőt 20 évre ítélik, amiből 6 évet kellett leülnie. Hogy alakult a pedagógusi pályája a tiszteletes asszonynak? Azért, hogy a mostani fiatalabb nemzedék is megértse ezeket az időket, elmesélem, hogy én például tíz évig nem taníthattam, nem gyakorolhattam hivatásomat, néhanap csak helyettesíthettem azért, mert lelkész volt a férjem. Az egykori árkosi barátnőm volt az, aki a tanfelügyelőségen dolgozott és hozzájárult az eltávolításomhoz. Az élet furcsasága, hogy ugyancsak ő volt az, aki később újra alkalmazott. Ekkor viszont fogadalmat kellett tennem, hogy nem fogok templomba járni. Sajnos ez volt akkor a gyakorlat, hasonló nehézségekkel küszködött például Kósa Ernőné Földi Anikó is, a kökösi református lelkészfeleség és ugyancsak óvónő. Barátok is voltunk, jártunk egymáshoz. Mi volt a legnagyobb elégtétele? Talán sikerült átadnunk híveinknek, gyermekeinknek, unokáinknak a nemzet és az egyház iránti szeretetet, a közösségi életbe való bekapcsolódást, a család szeretetét, melegét megőrizni, tovább adni. Igazi jó szomszédaink voltak, felső szomszédként Bedő, Bíró és Farkas családok, alsó szomszédként az akkori néptanács épületében az ötvenes években ott lakó Búcs család, akik kilakoltatva saját családi otthonukból, mint kényszerlakhelyen laktak itt, majd a hatvanas-hetvenes években, mint szolgálati lakásban lakott Bíró rendőr és családja és végül a nyolcvanas években a Wilmann család. Különösen közel álltak hozzánk a Szőcs család, a tanítócsaládok, Kelemen, Molnár családok, de felsorolhatnám mindannyiukat, mert mind-mind kedves emberek voltak, együtt éltük mindennapjainkat, együtt örvendtünk, ünnepeltünk avagy sírtunk. Az egyháztagok szeretete,

18 Nõk Világa 2009. Húsvét ami körülvett, átsegített a nehézségeken. Az unokák, Botond, Zolika, Samuka, Déneske megszületése, mint minden ember életében, nekem is nagy öröm volt. Vágyai? Ebben a korban a legnagyobb vágyam, hogy csendben, egészségben élhessünk. Örvendek, örvendünk gyermekeim családjának, helytállásuknak, az unokáknak, dédunokáknak, Gusztinak, kis Botinak és a születendő testvérkének. Kérdeztek: Ferenczi Mária Magdolna és Bokor Ágnes Restás gyöngyvirág és csipkés zsebkendő Megpróbálom kideríteni. Üzentek, hogy átmehetek, ha hazajöttem. A kapu nyitva áll. Várnak rám. Én pedig örömmel megyek, hisz tudom, hogy itt mindig és minden kíváncsi kérdésemre feleletet kapok. Hangosan kopogok, hogy meghallják. Mindketten a kilencvenedik életévüket tapossák. Túl vannak már az arany, gyémánt, brilliáns és vaslakodalmukon, s imádkozom, hogy a hetvenediket, a bronzlakodalmukat is megérhessék. Ők az én keresztszüleim, Homoródújfalu legidősebb házaspárja. Ott ülnek az asztal mellett és a rádiót hallgatják, miközben keresztanyám csipkét kötöget. Mikor ajtót nyitok, keresztapám már kérdezi is: Te vagy az kicsi Enikő? és örömmel keresi a kezem. Hamar a kezébe adom a kezem és a fülébe súgom: Jöttem, hogy kiderítsem a dolgokat. Mindennek ára van. Ma miről beszélgetünk?- kíváncsiskodik. Arról kacagom el magam hogy az este volt-e felolvasás?