Galagonyák Crataegus spp.

Galagonyák Crataegus spp. A Crataegus tudományos nemzetségnév görög eredetű, a krataigosz ehető gyümölcsöt jelent, s már a görög természettudós-filozófus, Theophrasztosz (Kr. e. 371 287) óta a galagonyákra alkalmazzák. E név egyik értelmezésben a krataiosz = erős, kemény szóból származik, mert a fajok fája igen kemény. Másik értelmezésben a kratosz = hatalom és az agein = hordani, viselni szavak összetételéből ered. Kratosz egyébként Pallasz és Sztüx fia volt, aki segítette Zeuszt Kronosszal vívott háborújában, s Zeusz győzelme után helyet kapott az Olümposzon. A főisten parancsára segített Prométheusz megláncolásában is. Galagonya szavunk először egy 1327-ben keltezett oklevélben bukkan fel Galagynya formában, s délszláv eredetre vezethető vissza. A galagonya magyar népi nevei: istenalma, szaragógya, geligán-csüpke, burucstövis, ibafa, tüskefa, disznókörte. Linné 1753-ban, a Species Plantarum című művében írta le a galagonyák nemzetségét Crataegus néven és a húszporzós kétbibés (Icosandra Digynia) családban tárgyalta a nemzetség több faját néhány berkenyével (Sorbus) együtt. Korábban a galagonyák több taxonját a naspolya (Mespilus) nemzetségbe is sorolták. A galagonyák eltérnek a berkenyéktől töviseikkel, mindig egyszerű leveleikkel és apró, gömbölyded rügyeikkel; míg a naspolyától elkülönítő bélyege a fűrészes vagy csipkés levélszél, az apró virág és a nem szotyósodó termés. A galagonyák a Föld északi féltekéjének fajai, megtalálhatók Észak-Amerikában, Európában, Észak-Afrikában és Ázsiában egyaránt. A nemzetségbe 150 1200 faj tartozik, ebből Európában 50 100 faj tenyészik vadon. A fajok száma nagymértékben függ a rendszerezés összevonó vagy részletező felfogásától. A Kárpát-medencében 32, míg Magyarországon 20 faj és (elsődleges, illetve állandósult) fajhibrid őshonos. Határozásra csak a generatív rövidhajtásos gallyak alkalmasak, mivel csak ezek hordozzák stabilan, konzekvensen a faji jellemző bélyegeket (vessző, hajtás, pálhalevél, levél, csészelevelek, bibék, áltermés, csontárak). A vegetatív hajtások szabadon változó levélalakjai semmiféle rendszert nem hordoznak, így a határozásban szerepük nincsen. Pontos azonosításhoz legalább 50 cm-es generatív hajtásos gallyak kellenek a cserje több oldaláról. Virágzáskor még nem határozhatóak teljesen biztosan, mivel a csészelevelek állása még nem a fajra jellemző, illetve a fejletlen vacokhoz nem mérhető a csészelevél hossza. Határozásra a legjobb a július szeptemberi időszak, hiszen a termés színe is fontos bélyeg. A galagonyák cserjék vagy kistermetű fák, és általában határozott törzset nevelnek. Törzsük és ágaik kérge szürke, szürkésbarna színű. Vesszeiken ágtövisek fejlődnek, az európai fajoké 1-2 cm hosszúak, míg az amerikai fajoké 1 5 cm közöttiek. Hajtásaik kétfélék lehetnek: rövidhajtás (generatív, reproduktív, termős hajtás) vagy hosszúhajtás (vegetatív, leveles hajtás). Hajtásaik lehetnek kopaszak vagy szőrösek, általában paraszemölcsösek. Leveleik ikerpálhásak. A pálhák szabadon állnak, sarló alakúak, a tenyészidőszak előrehaladtával lehullhatnak. Vegetatív hajtásaikon a pálhalevelek szabálytalanul, mélyen fűrészes szélűek, szabálytalanul változóak (szárnyasan szeldelt, szabálytalanul szeldelt, szabálytalanul hasadt). Generatív hajtásaikon a pálhalevelek és a levelek konzervatívan hordozzák a bélyegeket, fajra jellemzőek, csupán szűk tartományban változóak. Leveleik széle sohasem ép, hanem csipkés vagy fűrészes, a levéllemez ép, alig karéjos, karéjos, hasadt vagy szeldelt. A levelek fonáka lehet viaszos vagy szőrös, a levél színe lehet kopasz vagy szőrös. Virágaik bogas felépítésű virágzatokban, álernyőkben fejlődnek, takaróleveleik kétkörűek, virágaik hímnősek. Csészeleveleik száma öt, háromszög alakúak, ép szélűek. Csészeleveleik alapján két csoportba sorolhatóak a fajok: rövidcsészés fajok és hosszúcsészés fajok. A csészék visszahajolhatnak, és az álterméshez simulhatnak, vagy vízszintesen szétállhatnak, vagy felállhatnak. A csészelevelek sohasem hullnak le (ha hiányoznak, akkor ízeltlábúak rágták le). A szirmok az alapfajoknál fehérek, a fajtáknál pirosas rózsaszínűek is lehetnek. A szirmok száma öt, kerekdedek, gyűröttek, finoman csipkés-rojtos szélűek. A porzók egy körben állnak, számuk 20 körüli innen a régi nevük: húszporzósok. A portokok általában piros színűek, de lehetnek fehérek is. A bibeszálak hosszúak, a bibék korong alakúak, számuk lehet 1, 2, 3, 4 vagy 5. Az áltermés csontáralma, a valódi termés fásodó falú csontár. Az áltermés lehet fekete, bordó, piros, sárga színű, húsa lehet sárga, feketés-bordó vagy feketés-zöld. Az áltermésekben a csontárak száma megegyezik a bibék számával. A csontárak lehetnek tojásdadok, vagy érintkezési oldaluk felől laposak. A csontárak felülete barázdás, színük szalmasárga. A határozáshoz elsődleges bélyegeket az áltermések színe; a csontárak száma; a csészelevelek hossza és állása; a levelek alakja, széle, szőrözöttsége; a pálhalevelek alakja, széle; a vesszők szőrözöttsége adják. A hajtások határozáshoz leginkább júliustól alkalmasak. Irodalom Amaral Franco, J. (1968): Crataegus L. In: Tutin, T. G. Heywood, V. H. et al. (eds.): Flora Europaea 2. University Press, Cambridge, pp. 73 77. Kutzelnigg, H. Lippert, W. (1995): Crataegus, Weißdorn, Hagedorn. In: Hegi, G. (Bgrd.): Illustrierte Flora von Mitteleuropa IV/2B; 2., völlig neubearbeitete und erweiterte Auflage. (Bandhrsg.: Scholz, H.). Blackwell Wissenschafts-Verlag, Berlin, pp. 426 445. Kerényi-Nagy Viktor 178 MAGYARORSZÁG RITKA FA- ÉS CSERJEFAJAINAK ATLASZA

Rendszertani helyzet a Crataegus nemzetség felosztása A. Crataegus monogyna agg. Rövidcsészés galagonyák csoportja Monogyna-csoport Crataegus monogyna Jacq. Egybibés galagonya subsp. monogyna számtalan változata ismert hazánkból subsp. nordica Franco a levél fonáka és a virágzat aprón szőrös subsp. acutiloba (J. S. Kerner) Baranec a csészelevelei hosszúkásak Crataegus brevispina Kunze Rövidtövisű galagonya Crataegus silicensis (Hrab.-Uhr.) Baranec Szilícei galagonya Crataegus intermixta (Wenzig) Beck Egy-kétbibés galagonya B. Crataegus laevigata agg. Kétbibés galagonyák csoportja Laevigata-csoport Crataegus laevigata (Poir.) DC. Kétbibés vagy cseregalagonya subsp. laevigata a levelek kerekdedek vagy oválisak, általában 3 karéjúak subsp. vulgaris (M. J. Roemer) Baranec a levelek deltoid alakúak, 3 5 karéjúak Crataegus walokochiana (Hrab.-Uhr.) P. A. Schmidt Walo Koch-galagonya Crataegus calciphila Hrab.-Uhr. sensu Baranec Mészkedvelő galagonya Crataegus deltoxyacantha (Pénzes) Baranec Kettő-egybibés galagonya C. Crataegus curvisepala agg. Hosszúcsészés galagonyák csoportja Curvisepala-csoport Crataegus curvisepala Lindm. Hosszúcsészés vagy szálkás egybibés galagonya subsp. curvisepala a levelek 5 9 karéjúak, a termése kopasz subsp. carpatica Hrab.-Uhr. a levelek mélyen tagoltak, a termése az alján kissé szőrös subsp. colorata Hrab.-Uhr. a levelek 3 5 karéjúak, a szirmai részben pirosak Crataegus ovalis Kit. Szögletes galagonya Crataegus rosaeformis Janka Rózsaképű galagonya Crataegus lindmanii Hrab.-Uhr. Lindman-galagonya Crataegus kyrtostyla Fingerh. Kürtös galagonya D. Crataegus nigra agg. Fekete galagonyák csoportja Crataegus nigra Waldst. et Kit. Fekete vagy magyar galagonya Crataegus degenii Zsák Degen-galagonya Fekete galagonya XXXXXXXXXXXXXXXXX 179

Fekete galagonya Crataegus nigra WALDST. et KIT. Szinonim nevei: Mespilus nigra (WALDST. et KIT.) WILLDENOW, Crataegus melanocarpa M. BIEB. var. polyphylla LANGE Magyar társnevei: magyar galagonya A fekete galagonyát Adam Waldstein és Kitaibel Pál írta le 1801- ben, a Descriptiones et Icones Plantarum Rariorum Hungariae című nagyszabású munkájuk I. kötetének 62 63. oldalán, ahol akvarelljét is közölték. Locus classicusa, felfedezésének színhelye a Vajdaságban lévő Belcsény (Beocsin). A tudományos fajnevek közül a latin niger = fekete, a görög melano- = fekete és karposz = termés szavakból származó latinosított melanocarpa = fekete termésű a legjellemzőbb faji bélyeget rejti magában. A szintén görög polyphylla = soklevelű a levelek nagyszámú karéjára utal. Magyar fajnevei közül a fekete szintén a termésének jellemző tulajdonságára hívja fel a figyelmet, a magyar előtag jelzi, hogy elsősorban a történelmi Magyarország területén él. Rendszertani helyzet A fekete galagonyát a Rosaceae családon, a Maloideae alcsaládon és a Crataegus nemzetségen belül többféleképpen sorolták be: sect. Nigrae A. Pojark.; sect. Sanguineae Zabel ex C. K. Schneider ser. Nigrae (Loudon) Russanov; ser. Sanguineae (Zabel ex C. K. Schneider) Rehder. Ezekre a csoportokra jellemzőek a nagy, sokkaréjú levelek és az 5 csontár. A csoportba egyetlenegy európai (C. nigra) és több ázsiai (C. jozana C. K. Schneider, C. clarkei Hooker f., C. chlorosarca Maximowicz) faj tartozik. A magyar galagonyára leginkább a C. chlorosarca hasonlít, amely legfeljebb 6 m magas cserje vagy kis fa; hajtásai, levelei, virágzata molyhos, termős rövidhajtásai vagy tövistelenek, vagy 2-3 cm hosszú tövisekkel bírnak, levelei kisebbek, szélesebbek Gyakran csak cserje termetűvé nő a fekete galagonyáénál, csontáralma áltermése feketésbordó, 5 csontárú. Ez a faj Mandzsúriában, Szibériában és Japánban őshonos, azonban nem folyóparti, hanem dombvidéki hegyvidéki élőhelyeken terem. Morfológiai jellemzés A fekete galagonya 3 7 m magas cserje vagy kistermetű, többtörzsű fa. Inkább felfele törő, gömbölyű koronát nevel. Kezdetben monopodiális növekedésű, majd a termőkor elérésekor a terminális virágzás miatt vált. Hajtásrendszere zegzugos, hajlongós. Hajtásripacsa 6-7 évig követhető. Vesszői gyengén tövisesek, tövisei 10 20 mm hosszúak, szúrósak, rügyeket rendszerint nem viselnek. A vessző vastagabb az egybibés galagonyáénál és a cseregalagonyáénál, barnásvörös, szürkén molyhos, télen kopaszodó. Valódi csúcsrügye van, amely valamivel nagyobb a hónaljrügyeknél. A hónaljrügyek a hajtástól kissé elállók. Rügyei gömbölydedek, tompa csúcsúak, kopaszak, barnásvörösek, fényesek, a rügypikkelyek vastagok, bőrszerűek, számuk 4 6. Levélripacsa keskeny, hullámos szélű, rajta 3 edénynyaláb-végződés látható. Hajtástengelye az egész vegetációs időszakban vastagon, szürkésfehéren molyhos. A levelek szórt állásúak, szárnyasan erezettek, tojásdadok, 5 9( 10) cm hosszúak, 4 7 cm szélesek, 7 11 karéjúak, az öblök a fél lemez harmadáig érnek, a karéjok hegyesek vagy kerekded-tompák, a csúcs felé fokozatosan kisebbednek. A levélváll levágott vagy széles ék alakú, a levélszél végig szabálytalanul fűrészes, 180 MAGYARORSZÁG RITKA FA- ÉS CSERJEFAJAINAK ATLASZA

Vesszeje barnásvörös, molyhos, gyengén tövises Kérge fénylő Levelei 7 11 karéjúak a levélcsúcs hegyes. A fiatal levéllemez felül szürkésfehéren molyhos, később kopaszodó, sötétzöld vagy szürkészöld, fonáka maradandóan és szürkésfehéren gyapjas. A levélnyél 1 3 cm hosszú, gyapjas, a pálhák nagyok, félhold alakúak, durván, mirigyesen fűrészes szélűek, az erőteljes hosszúhajtáson őszig fennmaradók. Pálhalevelei félhold, aszimmetrikusan lándzsás vagy lándzsás alakúak, végig sűrűn fűrészes szélűek. Őszi lombszíneződése sárga vagy sárgászöld. Kétivarú virágai sátorozó bugákban a leveles rövidhajtások végén nyílnak. A virágzat 4 10 virágú, a virágok nagyobbak (15 20 mm), a virágtakaró 5 szabad csészéből és 5 sziromból áll. A virágzati tengely, a kocsány és a vacok szürkésfehéren gyapjas. A szirmok fehérek, kerekdedek, gyűröttek, kissé rojtos szélűek, elvirágzáskor rózsaszínűek is lehetnek. Porzószám 15 25, a portokok barnásvörösek. A termő apokarp, 5 termőlevelű alsó állású magházból áll, amelyek a vacokkal csak a háti oldalukon nőttek össze, csúcsi részük a kissé nyitott vacokból kiáll(hat), bibeszál 5, a bibe tányérszerű. Virága kellemetlen szagú. Termései elálló sátorozó bugákban találhatók. A csontáralmák csúcsán a csészelevelek maradók. A csontáralma (5 )8 10 mm átmérőjű, gömbölyded, fekete, fénylő, lekopaszodó, de a kocsány felőli részen és a csészelevek környékén, illetve részben maga az áltermés is szőrös marad. A csontáralmán fennmaradó csészék tompák, rövidek, vörösek vagy feketék, visszahajlók, álterméshez simulók. Az áltermés húsa édes, fojtós, éretten kocsonyás jellegű, zöldesfekete vagy feketésbordó színű, benne 5 szabadon álló csontárral. A csontár 5-6 mm hosszú, alapja ferdén hegyes, csúcsa ferdén levágott, keresztmetszete háromszög alakú, sárgásbarna színű, rücskös felületű. Jellemző élőhelyei a folyó menti ligeterdők A fekete galagonya fajon belüli változatosságát korábban nem kutatták, csak a legutóbbi időkben, 2010-ben írták le hazánkból 9 változatát. Ezek elsősorban a levelek alakjában, tagoltságában, a tagolatok számában különböznek. A fekete galagonya az egybibés galagonyával hibridizálódik, a hibridfaj a Degen-galagonya (C. degenii Zsák), amelyet Zsák Zoltán írt le 1935-ben Szigetújfalu mellől. Elterjedése egybeesik a fekete galagonya (C. nigra) areájával, annál viszont sokkal gyakoribb. A tapasztalatok szerint ott lép fel nagyobb egyedszámban, ahol nagyobb az élőhely-zavarás. Feltételezésünk szerint az ártereken jelenlévő cseregalagonya szintén hibridpartner, azonban a C. laevigata C. nigra hibridek elválasztása morfológiai alapon a C. degeniitől egyelőre nehézkes. A múltban hazánkból jelezték az ötbibés galagonya (C. pentagyna Waldst. et Kit. ex Willd.) fajt is, amit vagy a hibriddel (C. degenii Zsák) tévesztettek, vagy egy kastélyparkbeli példány alapján adtak róla FEKETE GALAGONYA 181

hírt. E galagonyafaj elterjedési területe az Al-Dunától a Balkán-félszigeten és Elő-Ázsián keresztül a Kaukázusig húzódik, nálunk tehát nem őshonos. Az egymással téveszthető sötét termésű Crataegus taxonokat és a hibrid másik szülőfaját, az egybibés galagonyát (C. monogyna) jellemző főbb megkülönböztető bélyegeket az 1. táblázat mutatja. Szaporodásbiológia, fenológiai ritmus Május második, június első felében virágzik. Szeptember októberben másodvirágzásra hajlamos. Termése augusztus közepétől érik, ősszel hullik, elsősorban madarak terjesztik. Magjai részben átfekvők (elfekvők), szakaszosan csírázók. Tősarjakat fejleszt, de gyökérsarjai nincsenek, ezért sarjtelepet nem alkot. A fekete galagonya hazai előfordulása Elterjedési terület A Pannon-medence bennszülött faja, a Csepel-szigettől az Al-Dunáig él, a Duna árterén nő. Néhány kisebb foltja a Dráva mellett is terem. A mai Magyarországon kívüli aktuális előfordulásai alig ismertek, horvátországi, vajdasági és bánsági előfordulási adatai elavultak. Bosznia-hercegovinai, albániai és óromániai adatai nem bizonyítottak, ezek valószínűleg a C. pentagyna fajra vonatkoznak. A Crataegus nigra csak a történelmi Magyarország területén található meg. Mérsékelten árnyéktűrő faj, melegigényes, ezért a hosszú vegetációs időszakú sík vidékeken érzi jól magát. Tipikus mezohigrofil növény, szereti a talajvíz közelségét, és jól tűri a néhány hetes elöntéseket is. Baziklin faj, a meszes öntéseket részesíti előnyben, Bugában álló virágai nyár elején nyílnak Fekete álterméseiről könnyen felismerhető Az áltermésben öt csontár fejlődik 182 MAGYARORSZÁG RITKA FA- ÉS CSERJEFAJAINAK ATLASZA

humuszos öntéstalajon, illetve öntés erdőtalajon találjuk. Tipikus élőhelye a fűz-nyár ligeterdő és a tölgy-kőris-szil ligeterdő, ahol a felritkult foltokon, alacsonyabb záródású részeken találja meg létfeltételeit. Egy alacsonyabb és egy magasabb ártéri szint közötti rézsűn, például egykori fokok szélén nagyobb feketegalagonya-cserjések is létrejönnek, amelyeket hazánkban önálló társulásként írtak le. Esetenként mocsárréteken is megjelenhetnek e társulás kisebb állományai. Mivel részletes cönológiai összehasonlítás nem történt, ezért csak feltételezhető, hogy a Délvidékről leírt társulásoknak megfeleltethető a hazánkból jelzett feketegalagonya-társulás. Természetvédelmi vonatkozások Veszélyeztetettség: Vörös Könyv 1989 AV, Vörös Lista 2000 EN, Vörös Lista 2007 EN. A környező országok közül Szerbiában a sebezhető kategóriába (VU) tartozik. A fekete galagonya hazánkban 1988 óta törvényes védelem alatt álló faj, természetvédelmi értéke 10 000 Ft. Mivel a Degen-galagonya egyik szülőfaja (a fekete galagonya) védett, ezért 1993 óta ez a taxon is törvényes védelem alatt áll, természetvédelmi értéke szintén 10 000 Ft. A két faj legfontosabb veszélyeztető tényezője az élőhelyek elvesztése, napjainkban is előfordult, hogy a természetszerű ártéri társulások állományait nemesnyárassá alakították át (pl. Szigetújfalu községhatárban). (Bár az egyedek egy része a sorokban napjainkig átvészelt, de a természetestől idegen előfordulás fennmaradása erősen kétséges.) Másik fontos veszélyforrás a fakitermelést megelőző és sajnos általánosan elterjedt cserjeirtás, amelynek a védett galagonyák is áldozatul esnek. (Így pusztult el a bajai híd közelében lévő néhány, sokak által ismert és bemutatásra alkalmas egyed is.) Fentieken felül lényeges veszélyeztető tényező az egybibés galagonya antropogén hatásoknak köszönhető felszaporodása, miáltal a hibridizáció és az introgresszió felerősödött. A folyamatos, beolvasztó hibridizáció következtében FEKETE GALAGONYA Az átmeneti bélyegeket mutató Degen-galagonya Degen-galagonya a virágzás kezdetén A Degen-galagonya jellegzetes színű áltermése 183

Jellemző C. nigra C. degenii C. monogyna C. pentagyna Vessző hajlongó, zegzugos merev, egyenes Hajtás szőrözöttsége maradóan molyhos ritkásan molyhos és lekopaszodó kopasz Pálhalevél fűrészes kevéssé fűrészes ép Levéltagolások száma 7 11 5 7 9 3 5 Tagolások mélysége legfeljebb a fél levéllemez egyharmadáig a fél levéllemez felén túl is ritkásan, röviden molyhos Levélszín szőrözöttsége molyhos ritkásan szőrös lekopaszodó kopasz Levélfonák szőrözöttsége gyapjas sűrűn szőrös Érzugok szőrözöttsége egyenletes nincs pamacsos Levélváll levágott vagy ívesen széles ék Levélszél tagolatonként végig, sűrűn fűrészes 4 6 fűrészfog ívesen széles ék ék ívesen széles ék ép vagy 2-3 fűrészfog 4 10 fűrészfog Csészelevelek állása visszahajló felálló v. terpedt Virágzati tengely szőrözöttsége Kocsány szőrözöttsége Vacok szőrözöttsége sűrűn molyhos ritkán molyhos lekopaszodó kopasz ritkán molyhos Áltermés színe fekete bordó piros fekete Áltermés szőrözöttsége lekopaszodó kopasz lekopaszodó Csontár száma 5 2 4 1 5 Csontárak állása szabadon állók részben v. egészben összeforrtak Élőhely jellege ártér ártér xeroterm cserjés xeroterm cserjés 1. táblázat A Crataegus nigra, C. degenii, C. monogyna, és a C. pentagyna differenciális morfológiai bélyegeinek összehasonlítása a C. nigra állományok többnyire nem képesek fajazonos magot produkálni, a populációik ezért összeomolhatnak. A Duna medrének berágódásából, illetve kotrásából származó talajvízszint-csökkenés következtében élőhelyeik kiszáradnak, mely az egyedek pusztulásához vezethet. Élőhelyeiken a nagyvadállomány túlzott mértékű felszaporítása (pl. Gemenc) az egyedek kitúrásához, a törzsek károsításához vezet. A fekete galagonya védelme érdekében szükséges lenne a hibridpartnerek visszaszorítása, az élőhelyek természetközelibb hasznosítása. Sajnos néhány díszfaiskola forgalmazza a Crataegus nigrát, ezzel elősegíthetik a faj külföldre történő exportálását, nemesítését, illetve flórahamisítást követhetnek el (tudatos telepítés és kivadulás révén). Irodalom Bartha D. (1990): Hazánk védett fa- és cserjefajai III. (Fűzlevelű gyöngyvessző, fanyarka, törpe mandula, fekete galagonya.) Az Erdő 39: 179 181. Bartha D. (1999): Fekete galagonya Crataegus nigra W. et K. In: Farkas S. (szerk.): Magyarország védett növényei. Mezőgazda Kiadó, Budapest, p. 123. Bartha D. Kerényi-Nagy V. (2010): A magyar vagy fekete galagonya (Crataegus nigra W. et K.) infraspecifikus taxonómiája és aktuális elterjedése. Magyar Biológiai Társaság XXVIII. vándorgyűlés előadásainak összefoglalói, Budapest, pp. 117 122. Bartha D. Kerényi-Nagy V. (2010): Fekete galagonya (Crataegus nigra Waldst. et Kit.). Tilia 15: 54 74. Bartha D. Kerényi-Nagy V. (2011): Egy kiemelten veszélyeztetett faj: a fekete galagonya. Erdészeti Lapok 146(11): 338 339. Bartha, D. Kerényi-Nagy, V. (2012): Crataegus nigra Waldst. et Kit. In: Roloff, A. Weisgerber, H. Lang, U. M. Stimm, B. (Hrsg.): Enzyklopädie der Holzgewächse. Handbuch und Atlas der Dendrologie. Wiley VCH Verlag, Weinheim, Band III/3/ (megj. alatt). Kevey B. Ferencz L. Tóth I. (2006): A magyarországi Alsó- Duna-ártér fekete galagonya cserjései (Leucojo aestivi Crataegetum nigrae Kevey, Ferenc et Tóth ass. nova). Kanitzia 14: 207 239. Pénzes A. (1956): Galagonya (Crataegus)-tanulmányok. Annales Academiae Horti- et Viticulturae 2(1): 107 137. Waldstein Á. Kitaibel P. (1801): Descriptiones et Icones Plantarum Rariorum Hungariae. Vol. I. Bécs, pp. 62 63. + Tab. 61. Zsák Z. (1935): Egy új galagonyakeverékfaj. Botanikai Közlemények 32: 187 192. Bartha Dénes Kerényi-Nagy Viktor 184 MAGYARORSZÁG RITKA FA- ÉS CSERJEFAJAINAK ATLASZA

Piros áltermésű ritka galagonyafajok Crataegus spp. A. Rövidcsészés galagonyák csoportja Monogynacsoport Ebbe a csoportba az ép pálhájú, mélyen tagolt levelű, fehéresen viaszos levélfonákú, piros áltermésű és 1 csontárú, száraz, napsütötte termőhelyeket kedvelő fajok tartoznak. A hibridek lehetnek 1-2 csontárúak, és kissé fűrészes pálhájúak. Kromoszómaszámuk 34. Rövidtövisű galagonya Crataegus brevispina Kunze A rövidtövisű galagonyát Gustav Kunze írta le Spanyolországból 1846- ban, faji rangon. Anton Kerner herbáriumában található példányát Crataegus transalpina névvel illette, de ezt a nevet csak August Hayek a Balkán-félszigetről írt flóraművében közölte 1924-ben a prioritás elve miatt azonban ez csak társnév. João Manuel António Paes do Amaral Franco a fajt 1968-ban bevonta az egybibés galagonya (C. monogyna Jacq.) alá alfaji rangon. A Kárpát-medencében Csató János már 1896-ban felfedezte a fajt Erdélyben, és az Alsó-Fehér vármegye növény- és állatvilágáról írt művében az egybibés galagonya változataként (C. monogyna Jacq. var. microphylla Csató) közölte. Ezt a változatot Pénzes Antal csak herbáriumból ismerve, és nem tudva, hogy Csató már publikálta, 1956-ban újra leírta (C. monogyna Jacq. subsp. transalpina Kerner var. csatói Pénzes), de ez csak szinonima. Szintén Pénzes közölt egy változatot Albániából, melyet Jávorka Sándor emlékének szentelt (C. monogyna Jacq. subsp. transalpina Kerner var. jávorkae Pénzes). Ma mind a két változatot a rövidtövisű galagonya alatt tárgyaljuk (C. brevispina Kunze var. microphylla [Csató] Kerényi-Nagy és C. brevispina Kunze var. javorkae [Pénzes] Kerényi-Nagy). A faji jelző a latin brevis = rövid és a spina = tövis szavak összetételéből A rövidtövisű galagonya habitusa, tövises vesszeje, a vegetatív hajtás szeldelt levele és a piros áltermései PIROS ÁLTERMÉSŰ RITKA GALAGONYAFAJOK 185

származik; míg a transalpinus = Alpeseken túl lakó, Alpoktól délre lakó jelző arra utal, hogy az osztrák Kerner az Alpokon túlról, tehát a Mediterráneumból ismerte. A Csató által adott jelző a micro = apró és a phyllum = levél szavakból ered, s a fajra jellemző igen apró leveleket jelöli. Morfológiai jellemzés Alacsony (mindössze 50 100 cm magas), merev hajtásrendszerű cserje. A termős rövidhajtások gyakran tövisben végződnek, a tövisei mindössze 1 1,5 cm hosszúak. Pálhalevelei épek. A levelek vastag szegélyűek, szélük begöngyölt. A levelek színe és fonáka ritkásan szőrös. A levelek ritkásan pillás szélűek. A vegetatív hajtás levelei szárnyasan szeldeltek, a szeletek csúcsa többszörösen villás elágazással tagolt. A generatív rövidhajtásokon fejlődő levelei rombusz alakúak, ékvállúak, (1 )3 cm hosszúak, (1 )3 cm szélesek, vastagok, bőrneműek, fényesek, örökzöld jellegűek (de a faj lombhullató). A levelek a generatív hajtáson szeldeltek, 3 5 szeletűek. A szeletek keskenyek és 3 6 fogúak, vagy kerekdedek és 1-2 fogúak, ritkán villás elágazásúak. A levelek széle pillás, fonákuk főleg az erek környékén ritkásan szőrösek. Csészelevelei rövidek. Termője 1. Áltermése 7 10 mm hosszú, gömbölyű vagy tojásdad alakú, piros, 1 csontárú. Az áltermés felszíne ritkásan szőrös vagy kopasz. A faj maga kevéssé kutatott. Eddig a törzsalaktól két változatot különítettek el (var. microphylla, var. javorkae), ám ezek hazai előfordulása nem ismert. Elterjedési terület A Mediterráneumban elterjedt taxon. Hazánkban és Erdélyben szigetszerűen fordul elő. Hazai előfordulás Hazai lelőhelyei a Budai- és a Visegrádi-hegységből, illetve a Nagyalföldről ismertek. A piros áltermésű ritka galagonyafajok hazai előfordulása Kedveli a szubmediterrán, meszes talajú, száraz, meleg, délies kitettségű, nyílt vagy zárt sziklagyepeket, homokpuszta-gyepeket, galagonya-kökény cserjéseket. B. Kétbibés galagonyák csoportja Laevigatacsoport Az ebbe a csoportba tartozó fajok pálhája fűrészes szélű, kerekded vagy gyengén kihegyesedő karéjú, nem viaszos, kissé szőrös levélfonákú, piros áltermésű és 2( 3) csontárú. A hibridek igen kihegyesedő karéjúak, 1-2 csontárúak, és kissé fűrészes pálhájúak. Kromoszómaszámuk 34. Walo Koch-galagonya Crataegus walokochiana (Hrab.-Uhr.) P. A. Schmidt Walo Koch faji rangon, diagnózis nélkül (nomen nudum) közölte Svájcból az országról elnevezett galagonyát 1924-ben. Később Anežka A Walo Koch-galagonya habitusa (balra), levele és a felálló csészéjű áltermése (jobbra) 186 MAGYARORSZÁG RITKA FA- ÉS CSERJEFAJAINAK ATLASZA

Hrabêtová-Uhrová diagnózissal látta el, és új névvel, Kochról elnevezve közölte a taxont a kétbibés galagonya (Crataegus laevigata [Poir.] DC., régi nevén C. oxyacantha L. p. p.) alfajaként (C. oxyacantha L. subsp. walokochiana Hrabětová-Uhrová). A kétbibés galagonya neve pontosítva lett, s így Jozef Holub helyesbítette nevezéktanilag 1970-ben (C. laevigata [Poir.] DC. subsp. walokochiana [Hrab.-Uhr.] Holub), illetve Jozef Dostál szintén azonos kombinációban közölte 1984-ben (C. laevigata [Poir.] DC. subsp. walokochiana [Hrab.-Uhr.] Dostál). Faji rangra Soó Rezső emelte a taxont 1974- ben (C. walokochiana [Hrab.-Uhr.] Soó), de a nevezéktani szabályokban hibázott, így nem fogadták el kombinációját. A ma érvényes, hibridstátusú névkombinációt Peter A. Schmidt adta 1981-ben. A mészkedvelő hosszúcsészés galagonya habitusa, levelei, virágzata és áltermései Morfológiai jellemzés A Walo Koch-galagonya cserje vagy kistermetű fa (2 4 m). Levelei 3 5( 7) karéjúak, karéjai kerekdedek, tompa csúcsúak, egy-kétszeresen csipkés szélűek. Pálhalevelei sarló alakúak, domború oldalukon sűrűn, homorú oldalukon alig fűrészesek. Levéllemeze 20 30 mm hosszú és széles. Levelei kerekek, kerekdedek, 3 5 karéjúak, a karéjok sekélyek, kerekdedek, a csúcsukon csak gyengén kihegyesedők. A levél széle csipkés. Levélnyele 10 20 mm hosszú. Csészelevelei a C. laevigatához képest kissé hosszabbak, terpedten szét- és felállók, illetve visszahajlók is. Áltermése kerekded, tojásdad vagy fordított tojásdad alakú, piros. A csontárak száma 2( 3). Elsődleges hibrid: C. laevigata C. palmstruchii. A faj maga is kevéssé kutatott, eddig a törzsalaktól mindössze egy hibridváltozata (nothomorpha) lett elkülönítve (nm. joachymi [Hrab.-Uhr.] Kerényi-Nagy) néven, ennek hazai előfordulása nem ismert. Elterjedési terület Közép-európai faj. Elterjedésének pontos határai nem ismertek. Hazai előfordulás Hazánkban megtalálható a Bükkben, a Börzsönyben, a Budai-hegységben, a Somló hegyen. Mély termőrétegű, üde gyertyános kocsányos tölgyesekben és gyertyános kocsánytalan tölgyesekben, törmeléklejtő-erdőkben terem. Mészkedvelő hosszúcsészés galagonya Crataegus calciphila Hrab.- Uhr. sensu Baranec A fajt Anežka Hrabêtová-Uhrová írta le Morvaországból 1956-ban. A faji jelző (calciphila) mészkedvelőt jelent, ami a faj által kedvelt lelőhelyek talajára utal. PIROS ÁLTERMÉSŰ RITKA GALAGONYAFAJOK 187

Morfológiai jellemzés A mészkedvelő hosszúcsészés galagonya cserje vagy kis termetű fa (2 4 m). A pálhalevelek lándzsa alakúak vagy kissé sarlósak, domború oldaluk fűrészes, belső oldaluk egyenes és szálkásan fűrészes. Levele rombusz alakú, levélválla terpedten ék alakú, levéllemeze 20 40 mm hosszú, 15 30 mm széles. Levelei (3 )5 7 tagolatúak, a tagolatok a fél levéllemez ⅓-áig érnek, hegyesek, a levélszél kétszeresen fűrészes. A levelek fonáka kissé szőrös. Levélnyele 10 20 mm hosszú. A csészék hosszúak, hegyes csúcsúak, egyenlő szárú háromszög alakúak, vízszintesen vagy kissé terpedten szétállnak. Az áltermések 10 12( 14) mm nagyok, oválisak, pirosak. A csontárak száma (1 )2( 3). Vélhetően a C. lindmanii C. laevigata földtörténeti múltban létrejött állandósult hibridogén származéka. Kromoszómaszáma 34. A fajon belüli változatossága kevéssé ismert, maga a taxon is hibridogén eredetű, eddig két fő típusra választható: 1. az egyik alakkörbe azok tartoznak, melyeknek a csészelevelei igen keskenyek és többségében felállnak (szűken értelmezett C. calciphila); 2. míg a másik alakkörbe a szélesebb és többségében vízszintesen álló csészelevelű taxonok tartoznak (tágabban értelmezett C. calciphila). A két alakkör elkülönítését nehezíti a nagyfokú (egyeden belüli) változatosság is. Hazánkban a többségében vízszintesen szétálló csészéjű alakkör tenyészik. A hibridek viszonylag ritkák, de kereszteződik az egybibés (C. monogyna Jacq.), a kétbibés (C. laevigata [Poir.] DC.) és a szögletes galagonyával (C. ovalis Kit.). Elterjedési terület Eddigi kutatások alapján Közép-Európa. Hazai előfordulás Magyarországon megtalálható a Bükkben, a Börzsönyben, a Visegrádi- és a Budai-hegységben. Hosszúcsészés egybibés galagonya Mély termőrétegű, üde gyertyános kocsányos tölgyesekben és gyertyános kocsánytalan tölgyesekben, illetve sekély termőrétegű, köves mész- és melegkedvelő tölgyesekben, törmeléklejtő erdőkben, tölgyes jellegű sziklaerdőkben, tetőerdőkben és egyéb elegyes üde erdőkben; száraz félszáraz erdőés cserjés szegélyekben, lejtőgyepekben, egyéb kemény alapkőzeten kialakult zárt száraz és félszáraz gyepekben egyaránt terem. C. Hosszúcsészés galagonyák csoportja Curvisepala-csoport Hosszúcsészés galagonyának nevezzük azokat a fajokat, melyeknek csészelevelei jelentősen hosszabbak a szélességüknél, a csészék hosszúsága legalább 1,5 2-szer hosszabb a csésze alapjánál. Leveleik élesen tagoltak, a tagolatok kihegyesedőek, a fonákuk kissé szőrös. Kromoszómaszámuk 34, 51, 68 lehet. Korábban az idetartozó fajokat a Wilhelm Ludwig Petermann által 1849-ben Németországból leírt C. calycina néven foglalta össze az irodalom, de a leírás alapján nem volt egyértelmű, hogy az melyik fajra vonatkozik, így ez a név érvénytelen. Az újabb feldolgozások alapján ez a pontatlanul leírt faj (legalább) 5 fajra osztható: 1. C. curvisepala Lindm., 2. C. lindmanii Hrab.-Uhr., 3. C. calciphila Hrab.-Uhr., 4. C. plagiosepala Pojark. és 5. C. macrocarpa Hegetschw. Hosszúcsészés vagy szálkás egybibés galagonya Crataegus curvisepala Lindm. A fajt Carl Axel Magnus Lindman Svédországból írta le 1918-ban. Faji jelzője a latin curvus = görbült, hajlott és a sepalum = csészelevél szóösszetételből ered, és a csésze széthajlására, hátragörbülésére, illetve a kissé ívesen görbülő szélű csészelevelekre utal. 188 MAGYARORSZÁG RITKA FA- ÉS CSERJEFAJAINAK ATLASZA

társaságában. Kedveli a meszes alapkőzetű, párásabb, nedvesebb, sekély és mély termőrétegű talajokat. Szögletes galagonya, gumóstermésű galagonya Crataegus ovalis Kit. A hosszúcsészés egybibés galagonya virágzata, levele és áltermései Kitaibel Pál a Felvidéken, Bártfa mellől írta le ezt a fajt 1863-ban. A nemzetközi irodalom helytelenül, a prioritás elvének mellőzésével a Curvisepala-csoport elnevezést használja, holott ez a faj a Lindman által C. curvisepala faj előtt került közlésre helyesebb lenne Ovalis-csoportról beszélni. A latin eredetű ovalis jelző az áltermések tojásdad alakjára is utal, illetve a csontáralma alján található ovális, tojásdad duzzanatokra is vonatkozik. Morfológiai jellemzés Közepes termetű (4 8 m magas), sudaras, kistermetű fa. Levelei nagyok, 35 55 mm hosszúak és 35 45 mm szélesek, terpedt vállúak, 5 9 karéjúak, a karéjok hegyesek, sűrűn csipkés-fűrészesek, fonákuk ritkásan szőrös. A legalsó karéj jellegzetesen kétcsúcsú. Virágai nagyok, 1 1,5 cm átmérőjűek. Csészelevelei a termés harmadáig érnek, nagyon hegyesek, szálkaszerű csúcsuk van, az áltermésen visszahajlók vagy szétállók, az áltermés elliptikus, hosszúkás vagy kerekded. Áltermése 12 16 mm nagy, kerekded, 1 csontárú. A törzsalakon kívül elkülönített alfajok: 1. subsp. carpatica Hrab.-Uhr. Levelei ¾ részükig szeldeltek. Áltermése hengeresen ovális, 10 12 mm hosszú, alapjánál kevéssé szőrös. Csészéi felállnak vagy visszahajlanak; 2. subsp. colorata Hrab.-Uhr. Levelei 30 40 mm hosszúak és 20 30 mm szélesek, 3 5 karéjúak, a karéjok mélyek, oldalaik párhuzamosak, csúcsuk közelében csupán 2-3 fűrészfog van. Szirmai fehérek, de a szirmok alapi részétől a közepükig pirosak. Áltermései tojásdad-oválisak, 8 12 mm hosszúak. Csészéi 2 2,5 mm hosszúak, visszahajlók. Kocsányai és a vacok szőrös-gyapjas. Több galagonyafajjal is kereszteződik, a hibridek hazai adatai nem ismertek: Crataegus uhrovae Soó (C. curvisepala Lindm. C. laevigata [Poir.] DC.), Crataegus fallacina Klokov (C. curvisepala Lindm. C. monogyna Jacq), Crataegus dunensis Cinovkis (C. lindmanii Hrab.- Uhr. C. curvisepala Lindm.), Crataegus macrocarpa Hegetschw. (C. lindmanii Hrab.-Uhr. C. curvisepala Lindm. C. laevigata [Poir.] DC.). Elterjedési terület Észak-, Kelet- és Közép-Európa faja. Hazai előfordulás Hazánkban eddig csak a Vértesben (Csákberény) került elő. További lelőhelyei keresendők. Egyetlen ismert populációja egy bükkösből kiemelkedő sziklakúpon tenyészik bükkös sziklaerdő bokorerdő átmenet szegélyén lisztes berkenye (Sorbus aria [L.] Cr.) és kisfajai Morfológiai jellemzés Cserje vagy kis fa (3 6 m). Pálhalevelei sarló alakúak, domború oldaluk fűrészes, homorú oldaluk ép. Levelei A gumóstermésű galagonya levele és dudoros áltermései PIROS ÁLTERMÉSŰ RITKA GALAGONYAFAJOK 189

A rózsaképű galagonya élőhelye és terméses hajtása (jobbra) rombikusak, 3 5 tagolatúak, a tagolatok kerekdedek, hegyesek, a tagolat eléri a fél levéllemez felét. A levéllemez 35 50 mm hosszú, 20 45 mm széles, lekerekített-ékvállú. Levélszéle végig fűrészes. Levélfonáka az ereken szőrös, az erek között ritkásan szőrös. A levélnyél 15 20 mm hosszú. Csészelevelei hosszúak, az áltermés kb. ⅓-áig érnek, terpedten szétállók. Áltermése 8 15 mm nagy, szögleteshengeres, 1 csontárú. Az áltermés kocsány felőli végén, körben az áltermésen, 3 5 jól fejlett, feltűnő, jól kiemelkedő dudor található. Kromoszómaszáma 51. Fajon belüli változatossága nem ismert. Nagyon ritkán keveredik más galagonyafajjal, hibridet alkothat a mészkedvelő hosszúcsészés (C. calciphila Hrab.-Uhr.) és a kétbibés (C. laevigata [Poir.] DC.) galagonyával. Elterjedési terület, hazai előfordulás Kárpát-medencei bennszülött faj, 6 populáció ismert a Felvidéken és 2 lelőhely Magyarországon, a Budaihegyekből és a Börzsönyből. Mély termőrétegű, napsütötte cseres kocsánytalan tölgyesekben, ritkábban szárazabb termőhelyű, vékonyabb termőrétegű tölgyes jellegű sziklaerdőkben terem. Rózsaképű, rózsaalkatú vagy rózsatermésű galagonya Crataegus rosaeformis Janka Első ízben Piotr Pawlus Wierzbicki gyűjtötte ezt a fajt Erdélyben, herbáriumában önálló taxonként meg is nevezte (C. monogyna Jacq. b. parvifolia Wierzbicki), de nem publikálta, így ez érvénytelen név. Janka Viktor Erdélyből, Herkulesfürdő környékéről írta le 1870-ben, majd bővebb diagnózissal, pontatlan névvel (C. rosiformis Janka) 1874-ben ismét közölte. Herbáriumi lapjain következetesen a rosiformis nevet használja, a prioritás elve alapján azonban az előbbi nevet kell alkalmaznunk. Schur Ferdinánd erdélyi flóraművében C. hirsuta néven 1866-ban közli; rendszertani és nevezéktani pontosítás szükséges az elsőbbség elvének betartása végett. A Pénzes Antal által revideált és használt Schur-féle taxon (C. calycina Peterm. subsp. hirsuta [Schur] Pénzes) minden bizonnyal megegyezik a rózsaképű galagonyával. A latin rosiformis rosaeformis = rózsaalkatú faji jelző a faj csontáralmájára utal. Az áltermés felületén a rövid, elálló szőreivel és a hosszú, keskeny, visszahajló csészeleveleivel, melyek gyakran zöldek vagy pirosak egy mirigyes csipkebogyóra hasonlít. A szintén latin hirsutus = borzasszőrű jelző szintén az áltermés szőrösségére vonatkozik, míg a parvifolia szóösszetétel (parvus = kicsiny és folium = levél) a faj apróbb levelű alakjaira utal. Morfológiai jellemzés A rózsaképű galagonya cserje vagy kis fa (2 4 m magas). A pálha sarló alakú, domború oldala fűrészes, homorú oldalán kevés (mintegy 3) szálka van. Rombusz alakú levelei kicsik vagy nagyok, levéllemeze 14 45 mm hosszú, 15 35 mm széles, terpedten ékvállú, (3 )5 7 tagolatú, a tagolatok 190 MAGYARORSZÁG RITKA FA- ÉS CSERJEFAJAINAK ATLASZA

A Lindman-galagonya habitusa és egyes változatainak terméses hajtásai (var. extrasepala, var. lindmanni, var. microsepala) tompák és kihegyesedő csúcsúak, az öblök mélyek (elérik a fél levéllemez felét). A tagolatok sűrűn, élesen, aprón fűrészesek. Levélnyele 14 25 mm hosszú. Virágzata kopasz vagy ritkásan szőrös. Csészéi igen hosszúak, egyenletesen keskenyek, szalagszerűek, tompa csúcsúak, az álterméshez simulóak (vagy kissé szétállóak, de sohasem vízszintesek). A csészék az áltermés ⅓ ½-éig érnek. Fejlődő áltermése szőrös, kifejlett áltermése röviden, elállóan szőrös, vagy ritkábban kopasz, 8 10 mm hosszú, ovális, piros. A csontár száma 1. Kromoszómaszáma 34. Fajon belüli változatossága nem ismert. Nagyon ritkán keveredik más galagonyafajjal, hibridet alkot az egybibés galagonyával (C. monogyna Jacq.), melynek neve szilícei galagonya (Crataegus silicensis [Hrab.- Uhr.] Baranec), illetve keveredik a kétbibés galagonyával is (C. laevigata [Poir.] DC.). Elterjedési terület, hazai előfordulás Pannon bennszülött faj, a Kárpát-medence középhegységein és dombságain tenyészik. Hazánkban megtalálható a Bükkben, a Börzsönyben, a Visegrádi-hegységben és a Balatonfelvidéken. Mély termőrétegű, meszes talajú, üdébb gyertyános-tölgyesek szegélyében vagy sekélyebb termőrétegű, meleg, napfényes, felnyíló cseres-tölgyesben terem. Lindman-galagonya Crataegus lindmanii Hrab.-Uhr. A faj eredeti neve a pontatlanul közölt, majd helyesbített hosszúcsészés PIROS ÁLTERMÉSŰ RITKA GALAGONYAFAJOK 191

Taxon Vörös Könyv 1989 Vörös Lista 2000 Vörös Lista 2007 Javasolt kategória C. brevispina KUNZE VU C. curvisepala LINDM. PV DD DD CR C. lindmanii HRAB.-UHR. CR C. rosaeformis JANKA CR C. calciphila HRAB.-UHR. CR C. ovalis KIT. CR C. walokochiana (HRAB.-UHR.) P. A. SCHMIDT EN C. nigra WALDST. et KIT. AV EN EN CR 1. táblázat A Magyarországon előforduló ritka galagonyafajok veszélyeztetettsége galagonya (C. calycina Petermann em. Lindman) volt, de a leírás nem tett eleget a botanikai nevezéktan szabályainak. Ezért 1968-ban Anežka Hrabêtová-Uhrová írta le érvényesen svédországi és tátrai példányok alapján, faji jelzőjében Carl Axel Magnus Lindman svéd botanikusnak állít emléket. Morfológiai jellemzés A növény 2 4 m magas, sudaras kis fa. Pálhái sarló alakúak, fűrészesek. Levelei kicsik vagy nagyok, 20 45 mm hosszúak és 20 45 mm szélesek, kerekdedek, 5 7 karéjúak, szélük csipkés-fűrészes. Áltermései hengeresek, 8 12 mm nagyok. Csészéi nagyon aprók, nagyon keskeny alapúak (a szomszédos csészék egymástól távol állók). Csészéi kezdetben a bibe felé hajlanak, majd kiegyenesedve merőlegesen felállnak, vagy kissé széthajolnak. A termés 1 csontárú. Kromoszómaszáma 34, 68. Eddig ismert változatait hazánkból írták le: a Vértesből az igen apró csészelevelű var. microsepala Kerényi-Nagy, Baranec et Bartha, míg a Börzsönyből a nagyon hosszú csészelevelű var. extrasepala Kerényi- Nagy, Baranec et Bartha taxonokat. Fajvegyülékei közül hazánkból ismertek az egybibés galagonyával (C. monogyna Jacq.) alkotott hibridjei, az ollózócsészés galagonya (C. plagiosepala Pojark.) és a kürtös galagonya (Crataegus kyrtostyla Fingerh.); a két hibrid bár ugyanazoktól a szülőfajoktól származik, de speciális szaporodásuk miatt nem azonosak. Egyéb irodalomban közölt keverékfajai (hazai adataik egyáltalán nem ismertek): Crataegus roubalii Chrtek. et Křísa (C. laevigata [Poir.] DC. C. lindmanii Hrab.-Uhr. C. fallacina Klokov) és Crataegus palmstruchii Lindman (C. laevigata [Poir.] DC. C. lindmanii Hrab.-Uhr.). Elterjedési terület Észak- és Közép-Európában megtalálható északi (boreális) faj. Hazai előfordulás Hazánkban eddig csak a Vértesben (Csákberény) és a Magas-Börzsöny több pontján került elő. Meszes talajú, napsütötte, de jobb vízgazdálkodású cseres-tölgyesekben; vagy vulkanikus alapkőzetű, gyengén savanyú talajú, fényben gazdag, felnyíló, száraz és üde erdők szélén, lejtőgyepekben, cserjésedő sziklagyepekben fordul elő. Természetvédelmi vonatkozások A hazai vörös könyvben, vörös listákban a piros termésű galagonyák közül csak a Crataegus curvisepala taxon szerepel (VK 1989 PV, VL 2000 DD, VL 2007 DD). mint potenciálisan veszélyeztetett (PV) taxon. Magyarország galagonyataxonokban igen gazdag, hazánk szinte valamennyi élőhelyén megtalálhatóak. Flóránkban tömegesek az európai elemek (C. monogyna Jacq., C. laevigata [Poir.] DC.), illetve ritka a közép-európai elem (C. calciphila Hrab.-Uhr. sensu Baranec). A Kárpátok által körbezárt terület különleges helyzete miatt több faj keletkezési központja (C. ovalis Kit., C. rosaeformis Janka, C. nigra Walsdt. et Kit., C. degenii Zsák). A Kárpát-medencére, hazánkra a környező területek éghajlata is hat, s így megjelennek mediterrán szubmediterrán (C. brevispina Kunze) és hegyvidéki tátrai (C. ovalis Kit.), kelet-közép-európai (C. curvisepala Lindm.) és boreális (C. lindmanii Hrab.-Uhr.) elemek is. Az antropogén hatások következtében erős hibridizációs hatások is érvényesülnek (C. intermixta [Wenzig] Beck, C. deltoxyacantha [Pénzes] Baranec, Crataegus silicensis [Hrab.-Uhr.] Baranec, Crataegus laevigata [Poir.] DC. C. rosaeformis Janka, Crataegus calciphila Hrab.-Uhr. C. laevigata [Poir.] DC., Crataegus walokochiana [Hrab.-Uhr.] P. A. Schmidt). Ezek a gyakran introgresszív hatások veszélyeztetik a ritka és bennszülött fajaink fennmaradását. Megfelelő erdőhasználattal (tuskózások és cserjeirtások beszüntetése, idegenhonos fajok ültetésének mellőzése, az erdők természet közeli kezelése), a túlszaporított nagyvadállomány csökkentésével, az introgresszív hibridpartnerek (C. monogyna, C. laevigata) visszaszorításával a ritka, unikális és védendő galagonyáink még megmenthetőek. A szuperendemikus csak a Pannon-medencében megtalálható C. nigra állományának döntő többsége (kb. 95%) a mai Magyarország területére esik, így a természetvédelem kiemelkedő feladata e faj megvédésére, megmentésére a 192 MAGYARORSZÁG RITKA FA- ÉS CSERJEFAJAINAK ATLASZA

fajvédelmi-program kidolgozása és mielőbbi végrehajtása. A C. nigrát fokozottan védett, a hosszúcsészés galagonyákat egységesen védett státusba javasoljuk. A lokálisan előforduló, unikális C. brevispina Natura 2000-es terület szélén nő, de ez a terület nem tartozik a tájvédelmi körzethez, sőt ki is van parcellázva, ezért ki kellene terjeszteni a növény lelőhelyéig ennek határát. Az 1. táblázatban foglaljuk össze a galagonyák veszélyeztetettségi besorolását. Irodalom Baranec, T. (1983): Karyotaxonomical notes of some taxa of genus Crataegus L. from Slovakia. Biológia 38(9): 853 864. Baranec, T. (1985): Výskyt Crataegus rosaeformis Janka na Slovensku. Biológia 40(9): 959 966. Baranec, T. (1986): Biosystematické štúdium rodu Crataegus L. na Slovensku. Acta Dendrobiologica 11: 1 118. Baranec, T. (1992): Crataegus L. Hloh. In: Bertová, L. (ed.): Flóra Slovenska IV/3. VEDAm vydavateľstvo Slovenskej akadémie vied, Bratislava, pp. 465 492. Baranec, T. (1996): A Crataegus L. nemzetség taxonómiai felmérése a Nyugat-Kárpátok és az Északpannon flóravidéken. KÉE kiadványai, Lippay János Tudományos ülésszak előadásainak és posztereinek összefoglalói, Budapest, pp. 8 9. Baranec T. Kerényi-Nagy V. (2009): Magyarország galagonyái. Lippay Ormos Vas Tudományos Ülésszak, Kertészettudomány, Összefoglalók, Budapest, pp. 2 3. Bartha, D. (2008): Crataegus laevigata (Poiret) DC. In: Roloff, A. Weisgerber, H. Lang, U. M. Stimm, B. (Hrsg.): Enzyklopädie der Holzgewächse. Handbuch und Atlas der Dendrologie. ECOMED Verlagsgesellschaft, Landsberg, Band III/2/49., pp. 1 12. Buia, S. (1956): Crataegus L. In: Săvulescu, T. (ed.): Flora Republicii Populare Romîne. Editure Academiei Republicii Populare Romîne, Bukarest, pp. 256 271. Byatt, J. I. Murray, B. G. (1977): Chromosome numbers of some Eurasian species of Crataegus. Watsonia 11(4): 374 375. Christensen, K. I. (1985): A taxonomic study of Crataegus Ser. Kyrtostylae Pojark. ex Botschantzev in Europe. Feddes Repertorium 96(5 6): 363 385. Christensen, K. I. (1992): Revision of Crataegus Sect. Crataegus and Nothosect. Crataeguineae (Rosaceae Maloideae) in the Old World. Systematic Botany Monographs 35: 1 199. Cinovskis, R. (1971): Quod est Crataegus calycina Peterm.? Botanicseszkije szabbi, Pusa, pp. 127 135. Franco, A. (1968) Crataegus L. In: Tutin, T. G. et al. (eds.): Flora Europaea Vol. 2. Cambridge University Press, Cambridge, pp. 73 77. Holub, J. (2003): Crataegus L. hloh. In: Hejný, S. Slavík, B. (eds.): Květena České republiky 3. Akademia věd České republiky, Praha, pp. 488 525. Hrabětová-Uhrová, A. (1956): Beitrag zur Crataegus-Taxonomie. Spisy Přirod. Fak. Univ. J. E. Purkyně v Brně 378: 427 436. Hrabětova-Uhrová, A. (1968a): Einige Bemerkungen zur Crataegus-Taxonomie. Spisy Přirod. Fak. Univ. J. E. Purkyně v Brně 491: 97 103. Hrabětova-Uhrová, A. (1968b): Krátká sdělíni Crataegus helvetica Walo Koch. Preslia 40: 198 199. Hrabětová-Uhrová, A. (1974): K otázce správného pojmenování Crataegus oxyacantha L. Zur Frage der richtigen Benennung von Crataegus oxyacantha L. Preslia 46: 230 233. Hrabětová-Uhrová, A. (1977): Hloh (Crataegus L.) z českomoravské vrchoviny Crataegus im Böhmisch-mährischen Höhenzug. Práce z oboru a zoologie, pp. 37 47. et Tab. 1 5. Hrabětová-Uhrová, A. (1978): K poznáni hlohů (Crataegus) v okolí Javorníka v moravském Slezsku Beitrag zur Kenntnis der Weissdorne (Crataegus) in der Umgebung der Stadt Javorník in Mährisch Schlesien. Preslia 50: 209 212. Kerényi-Nagy V. (2010): Piros áltermésű ritka galagonya fajok Crataegus spp. Tilia 15: 54 74. Kerényi-Nagy V. Baranec T. Bartha D. (2011): A Lindmangalagonya (Crataegus lindmanii Hrab.-Uhr.) és a szálkás egybibés galagonya (Crataegus curvisepala Lindm.) Magyarországon. VII. Kárpát-medencei Biológiai Szimpózium, 2011. október 13 14., Magyar Biológiai Társaság, Budapest, pp. 91 96. Kerényi-Nagy V. Nagy J. (2011): Adatok a Börzsöny hegység galagonya és rózsaflórájához. VII. Kárpát-medencei Biológiai Szimpózium, 2011. október 13 14., Magyar Biológiai Társaság, Budapest, pp. 139 144. Lange, J. (1897): Revisio specierum generis Crataegi imprimis earum, quae in hortis Daniae colontur. Lehmann et Stages Forlag, Koppenhága, 143 pp. Pénzes A. (1956): Galagonya (Crataegus)-tanulmányok. Annales Academiae Horti- et Viticulture 2(1): 107 137. Schmidt, P. A. (1981): Bestimmungsschlüssel und Bemerkungen zu den in der DDR wildwachsenden Weiβdorn-Arten (Gattung Crataegus L.; Rosaceae). Mitt. Flor. Kart. Halle 7(2): 73 98. Schuck, H. J. (2005): Crataegus monogyna Jacq. In: Weisgerber, H. Lang, U. M. Roloff, A. Stimm, B. (Hrsg.): Enzyklopädie der Holzgewächse. Handbuch und Atlas der Dendrologie. ECOMED Verlagsgesellschaft, Landsberg, Band III/3/40., pp. 1 12. Zsák Z. (1935): Egy új galagonyakeverékfaj. Botanikai Közlemények 32: 187 192. Kerényi-Nagy Viktor PIROS ÁLTERMÉSŰ RITKA GALAGONYAFAJOK 193

Ritka rózsafajok és -hibridek Rosa spp. A Rosa nemzetség általános jellemzői A Rosa tudományos nemzetségnév a kelta rhos, rhodd = vörös szóból ered. A nemzetség fajszámát tekintve igen eltérő adatok találhatóak az irodalomban: 120 140 és 6000 között változik, Európában 42 faj tenyészik. A fajok száma nagyban függ a rendszerezési szemlélettől. Helyesebb az egzakt, jól meghatározható kisfajokban (microspecies) való gondolkodás, hogy a helyi diverzitási gócpontok többek között a Kárpát-medencei rózsa-géncentrum jobban értelmezhetőek legyenek. A rózsák részben az emberi tevékenység által kifejtett ökológiai és biotikus korlátok (barrierek) megváltoztatásával jelenleg is intenzív fajfejlődési folyamatban vannak. Ezt bizonyítja, hogy a mai napig fedeznek fel új fajokat. A rózsa holarktikus elterjedésű nemzetség, fajai megtalálhatók Észak-Amerikában, Európában, Észak-Afrikában és Ázsiában egyaránt. A Rosa nemzetséget 4 alnemzetségre osztják: Rosa, Hesperhodos Cockerell, Platyrhodon (Hurst.) Rhed. és Hulthemia (Dum.) Petermann. Az igen mélyen fűrészelt levélkéjű Hesperodos észak-amerikai, az igen sok levélkéjű és különleges csipkebogyójú Platyrhodon távol-keleti, míg az egyszerű levelű Hulthermia közép-ázsiai alnemzetség. Európában csak az igen változatos megjelenésű Rosa alnemzetség tenyészik. Érdekességként említendő, hogy a francia Michel Gandoger számtalan alnemzetségre (= nemzetségre) bontotta szét a Rosa subgenust kézzel írott, 4 kötetes monográfiájában (1892 1893): Ripartia, Eurosa, Scheutzia, Laggeria, Cottetia, Bakeria, Ozanonia, Crepinia, Chavinia, Chabertia és Pugetia, s ezen nemzetségek alatt írta le a több ezer új faját. Borbás Vincét, a magyar rózsakutatás atyját idézve: Gandogernek továbbá azon»fajaitól«, melyeket a»flórában«leir s melyeket drága pénzért exsiccataiban kiad, Isten mentsen. Részlet Diószegi Sámuel Fazekas Mihály: Magyar Fűvész Könyvéből (1807) A rózsák virágzási ideje hazánkban májusra esik, kedvezőtlen időjárási események hatására (pl. hűvös tavasz, túl sok csapadék) elhúzódhat június első dekádjáig. A Facsar Géza által végzett tenyészkerti fenológiai vizsgálatok eredményei alapján tudjuk, hogy először a Pimpinellifoliae szekció fajai kezdik a virágzást, majd a Cinnamomeae és Tomentosae szekcióbéli fajok következnek, míg a tömeges nyílást a Caninae fajai adják, s legkésőbb a Rubiginosae és egyes Synstylae csoport taxonjai nyílnak. A hibrid taxonok a szülőfajok virágzáskezdetére is átmeneti jellegűek. Az őshonos fajok virágzáskezdete között azonos ökológiájú helyen 30 40 nap eltérés is lehet. A teltvirágú taxonok alaptípusaikat késve követik, melegés páraigényesek, gyakran besülnek és kleisztogámok lesznek. A kleisztogámia ( bimbóban virágzás ) a növényvilágban viszonylag gyakori jelenség: a kedvezőtlen időjárási események miatt a bimbók nem nyílnak ki, hanem zártak maradnak, s a megtermékenyítés a bimbón belül, saját pollennel történik. Megporzásukat röpképes rovarok, főleg méhek, de bogarak is végezhetik. Megporzás után sok rózsafajra jellemző az úgynevezett Canina-meiozis, vagy kiegyenlítetlen számfelező osztódás: az ötszörös kromoszómaszerelvényű (pentaploid, 5n) fajok esetében a termékeny pollen egyszeres kromoszóma szerelvényű (haploid, 1n), míg a termékeny petesejt négyszeres kromoszóma szerelvényű (tetraploid, 4n). A termékeny pollen tudja csak a termékeny petesejtet megtermékenyíteni, így jön létre ismét az ötszörös kromoszómaszám. Ennek a speciális osztódásnak a jelentősége a hibridek létrejöttekor van: az úgynevezett anyai vonal erősebben fejeződik ki, dominánsabb. Magról kelő rózsák termőkorukat 5 8 10 év alatt érik el, generatívvá válásukat nagyban befolyásolja a környezetük. A csipkebogyó augusztus közepe és szeptember vége között érik. A csipkebogyó húsa (ami maga az elhúsosodott vacok) csírázásgátló anyagokat (inhibitorokat) halmoz fel, ennek következtében a magok szakaszosan kelnek ki, több évre elfekszenek (átfekszenek). Ennek jelentősége a magbankok felhalmozásában, a populáció fenntartási és terjedési stratégiájában áll. A csipkebogyókat állatok terjesztik (zoochoria), főleg madarak, de rágcsálók is részt vesznek az áltermések és magok széthordásában. A csírázó magok két ovális sziklevéllel, föld felett (epigei módon) csíráznak. A csíranövény főgyökeret fejleszt, majd ahogy fejlődik, úgy alakítja ki a kompakt bokrot vagy kiterjedt sarjtelepet (polikormont). Az oldalágak könnyen fejlesztenek járulékos gyökereket. A sarjtelep létrehozásában egy vegetatív szaporítószervnek van szerepe, mely egy földbeni, hoszszú szártagú (internódiumú), kevés tartaléktápanyagot felhalmozó, vízszintesen kúszó hajtás, amelyen kevés, pikkelyszerű levél is van. Ennek a képletnek óriási szerepe van a rózsák nem ivaros (vegetatív) fenntartásában, az egyszer létrejött hibridek akár több tíz négyzetméteres sarjtelepeikkel biztosítják több évtizedre, vagy akár évszázadokra is fennmaradásukat. A rózsák másik különleges, nem ivaros (vegetatív) szaporodásmódja az apomixis (apogámia, megtermékenyítés nélküli magképzés), amikor a mag nem a megtermékenyített petesejtből jön létre, hanem egyéb, testi (pl. az embriózsák vagy a nucellus szomatikus) sejtjéből fejlődik ki RITKA RÓZSAFAJOK ÉS -HIBRIDEK 207