Christian Cameron Türannosz 3. könyv Halotti játékok Gold Book
A Trekkereknek
Fülszöveg Alexandrosz halála után a világ egyetlen óriási csatatérré változott, amelyen a tábornokai küzdenek az általa létrehozott hatalmas, de kaotikus birodalomért. Mindenkinek élet-halál kérdéssé vált, hogy melyik oldalt választja és hogy tud-e időben váltani. Az egyik fekete-tengeri királyság örököseinek, Szatürosznak és Melittának hamar meg kell tanulniuk ezt a leckét, miután egy árulás nyomán számkivetettekké válnak, és menekülniük kell, ha élni akarnak. Tanítójuk, a spártai Philoklész társaságában veszélyes útra indulnak nyugat felé nyomukban könyörtelen orgyilkosokkal abban a reményben, hogy eljutnak Alexandria biztonságába. A menedék helyett azonban az ikrek a szövetségek, a cselszövések és összeesküvések kusza hálójában találják magukat, elkerülhetetlenül sodródva a végső, monumentális összecsapás felé
SZÓJEGYZÉK Arjanam (aveszta) Nemes, hősies. Aszpisz (görög) Nagy, kerek, mély pajzs, a görög (de nem a makedón) hopliták felszerelésének része. Baksza (szibériai) Sámán, varázsló, álmodó. Daimón (görög) Szellem. Ephébé (görög) Újonc hoplita, fiatal férfi, a városa seregébe való belépést megelőző kiképzés alatt. Epilektoi (görög) A város vagy a phalanx válogatott harcosai; elit katonák. Eudaimónia (görög) Jólét. Szó szerint jó szellemű ; l. daimón, fentebb. Gamélia (görög) Görög ünnep. Gorütosz (görög és talán szkíta) A szkíták felül nyitott, gyakran gazdagon díszített tegeze. Himation (görög) Súlyos, legalább 120 60 hüvelykes (kb. 300 150 cm) egyetlen szövetdarabból készült ruhadarab, amelyet a test köré tekerve és az egyik vállra vetve viseltek férfiak és nők egyaránt. Hipparkhosz (görög) A lovasság parancsnoka. Hippeisz (görög) Katonai értelemben a görög sereg lovassága. Általános értelemben a lovagi osztály, amit általában a város leggazdagabb emberei alkottak. Hoplita (görög) Görög nehézgyalogos katona, aki aszpiszt (a nagy kerek pajzsot) visel és a phalanxban harcol. A legtöbb városban a középosztálybeli szabadok közül kerültek ki, és bár néha megjelenésükben a középkori lovagokra emlékeztetnek, a kisvárosi milíciához is hasonlíthatók, mivel kézművesek és kisbirtokosok is voltak közöttük. A klasszikus görög kor elején akár a három hektárt művelő földművesektől is el lehetett várni, hogy legyen aszpiszuk és hoplitaként szolgáljanak. Hoplomakhosz (görög) A vértben való harc tanítója. Hüperétész (görög) A hipparkhosz kürtöse. Khitón (görög) Tunikaszerű ruhadarab. Egyetlen darabból készült, középen kettéhajtották, kétoldalt, a nyaknál és a vállnál összetűzték és övvel összefogták. A férfiak khitónja lehetett hosszú vagy rövid. A nagyon rövid, kis szövetdarabból készült fajtát néha khitoniszkosznak nevezték. Becslések szerint a legtöbb khitón körülbelül 60 90 hüvelykes (kb. 150 220 cm) szövetdarabból készült, és a derékra kötött övvel vagy kötéllel állították be a végső hosszát. A tűk, csatok és övék lehettek egyszerűek vagy díszesek. Görögországban általában gyapjúból készüllek, keleten inkább vászonból. Khlamüsz, (görög) Köpenyszerű, sűrű szövésű, gyakran mosott gyapjúszövetből készült ruhadarab. A khlamüszt általában a nyaknál összefogva, köpenyként viselték, de előfordult vállra vetve, az egyik kar alatt összefogva is. A szabadokat néha ábrázolták meztelenül, csak khlamüszben, de ritkán khitónban, khlamüsz nélkül úgy tűnik, nem a khitón volt a fő ruhadarab, hanem a khlamüsz. A khlamüszt férfiak és nők egyaránt viselték, bár más módon. Úgy tűnik, a khlamüsz is 60 90 hüvelykes (kb. 150 220 cm) szövetdarabból készült. Kithara (görög) A lírához hasonló hangszer. Kliné (görög) Ágy vagy kerevet, amelyen a hellén férfiak és nők étkeztek, és feltehetőleg aludtak is. Kopisz (görög) Hajlított pengéjű tőr vagy kard, hasonló a modern gurka késhez. Gyakran megjelenik a görög műalkotásokon, és olykor még a kis evőkéseket is hasonló alakúra készítették. Makhaira (görög) A rövid gyalogsági kardnál hosszabb és erősebb görög nehéz lovassági kard. Lóhátról való harcra tervezték, a phalanxban nem vették hasznát. Ugyanakkor a szót használhatták bármilyen késre is.
Paraszang (perzsa eredetű görög) Körülbelül harminc stadion. Lásd lentebb. Phalanx (görög) A görög hopliták gyalogsági alakzata. Általában nyolc-tíz sor mély volt, és olyan széles, amennyire a körülmények engedték. A görög hadvezérek mélyebb és véknyabb alakzatokkal is kísérleteztek, de a phalanx nagyon szilárd és nehezen áttörhető volt, szilárd lándzsahegy- és pajzsfalat alkotott az ellenség előtt akár a makedón pikákkal, akár a görög lándzsákkal szerelték fel. A phalanx jelentheti a hadra fogható férfiak egy csoportját is. A makedón phalanx mélyebb volt, hosszabb lándzsát, szarisszát használt, amely leginkább a későbbi korok pikáihoz hasonlítható. A phalanx tagjait, különösen a makedónét, néha phalangitáknak nevezik. Phülarkhosz (görög) Egy hoplita sor, körülbelül tizenhat ember parancsnoka. Porné (görög) Prostituált. Pousz (görög) Körülbelül egy láb (~30 cm) hosszúság. Prodromoszok (görög) Felderítők, az elöl haladók. Psziloszok (görög) Könnyűgyalogos portyázók, általában íjakkal, parittyákkal, esetleg hajítódárdákkal felfegyverzett férfiak. A görög városállamok hadviselésében a psziloszok a legszegényebb szabadok közül kerültek ki, akik nem engedhették meg maguknak a hoplita páncélzatot és a mindennapos gyakorlást a gümnaszionban. Szasztar (aveszta) Zsarnoki, zsarnok. Stadion (görög) Körülbelül ⅛ mérföld. A sztadionban lefutott táv 178 méter. 30 sztadion egy paraszang. Taxeisz (görög) A makedón phalanx egységei. Bármekkora csoportra vonatkozhat, de gyakran használatos század vagy zászlóalj értelemben. Az én taxeiszeim ötszáz és kétezer fő közöttiek, a veszteségektől és a megosztástól függően. Tekinthető a phalanx szinonimájának, bár egy phalanx akár tucatnyi taxeiszből is állhatott a nagy csatákban. Xiphosz (görög) Egyenes pengéjű gyalogsági kard, a hopliták és psziloszok leggyakoribb fegyvere. Az ókori görög művészet, különösen a vörös alakos vázák sok hoplita ábrázolásán látható, magából a kardból azonban csak néhány darab maradt fenn, és sok vita zajlik az alakja és használata körül. Úgy tűnik, nagyon hasonló volt a római gladiushoz.
I. e. 316 Kineász kurgánja úgy emelkedett a Tanaisz deltája fölé, mint a távoli Egyiptom valamelyik tőzegből emelt piramisa. A tetején egy pároszi márványlap csillogott fehéren a napsütésben. A kurgán lábánál, ahol a tavaszi áradástól barna Tanaisz mosta az iszapos partot, ott állt Szrajanka, Kineász özvegy felesége. Mögötte egy harmincevezős hajó várakozott, farával szilárdan az iszapban, várva, hogy ismét megölelje gyermekeit Melittát, aki tizenkét évesen már anyja vonásait viselte, és az ikertestvérét, Szatüroszt, akinek a csípőjén, a vállain és a szája körül az apja vonásai köszöntek vissza. A szája körül, ami most remegett a visszafojtott sírástól. Szatürosz megölelte az anyját, aztán Melitta megfogta a kezét, és megálltak tanítójuk, Philoklész mellett. Engedd el néha őket a tekercsek és a holt költők mellől kérte Szrajanka. Lovagoljatok. Horgásszatok. A túl sok írás megöli a lelket. Az olvasás úgy edzi az elmét, mint az atlétika a testet idézte automatikusan Philoklész, az atlétika szót kissé kásásán ejtve. Öt napig leszek távol. Egy kellemetlen kötelesség, aztán indulhatunk a fűtengerre, egész nyárra. Mit felejtettem el? nézett Szrajanka Szatüroszra, aki észben szokta tartani a dolgokat. Mindent elmondtál vágta rá Melitta. Bármelyik nap megérkezhet az új atlétikatanár Korinthoszból mondta Szrajanka. Gondoskodjatok az illő fogadtatásról. Tudom bólintott Philoklész. Nem volt részegebb a szokásosnál, és a rögzült megszokások könnyedségével engedte el a füle mellett Szrajanka utasításait. Mind tudjuk tette hozzá Melitta. Szatürosz mondani akart valamit, de minden erejére szüksége volt, hogy visszafojtsa a sírását. Utált távol lenni az anyjától. Összeszedte magát, vett egy nagy levegőt, és így szólt: Hajózni akarok. Szrajanka rámosolygott, mert Szatürosz imádta a hajókat és a tengert, ahogy a testvére a lovakat és a fűtengert. Hamarosan, drágám. Nemsokára te leszel a hajóm parancsnoka. Elnézett a víz felé. De ezen az úton még nem. Szatürosz megremegett visszafojtott érzelmeitől, mégis visszamosolygott az anyjára, aki elégedetten látta, hogy a fia kezd megtanulni uralkodni magán. Aztán rossz előérzete ellenére lement a partra, és fellépett a hajó oldalának támasztott pallóra. Két nap alatt értek el a Lazac-öblöt határoló hosszú földnyelvek végéig, majd még egy napig haladtak az ideiglenes szigetek között a Fekete-tengerig. Amikor az utolsó alattomos homokpadot is maguk mögött hagyták, partra szálltak, a szabadban töltötték az éjszakát, majd lassan evezni kezdtek a part mentén Herón városa, Pantikapaion felé, a találkozóra. Olyan nap volt ez, amire az emberek azért szoktak emlékezni, mert boldogok voltak az ég olyan mélykék, amilyen csak lehetett, a tavaszi napsütésben zölden csillogott a láthatárig nyúló, hullámzó fűtenger, az azúrkék víz mintha csak az ég tükörképe lett volna, és az aranysárga homokos part délen és nyugaton szépen kiemelte a távolabb elterülő, felszántott földeket. Ősszel mindenfelé gabona fog ringani a gabona, ami gazdaggá tette a Fekete-tenger partvidékét. Szrajanka a hajó tatjában ült, legjobb harcosai körében, Ataelosszal, a keletről származó szakával, aki egykor a férje felderítőinek a parancsnoka volt. Most már azonban nem lehetett egyszerű felderítőnek tekinteni a klánja több mint hatszáz lovast számlált.
Az evezőket görögök, valamint helybéli maeóták húzták földművesek, hasonlóak a nyugatabbra élő szindikhez. Szrajanka elmosolyodott, ahogy rájuk nézett, mert a három nép keveréke a Tanaisz folyó mentén alapított majdnem királyságát jelképezte. Ma azért akart partra szállni Pantikapaionban, hogy szerződéssel szilárdítsa meg helyzetét görög dolog, de megértette a lényegét, és biztosítsa a hajói, a földművesei és a gyermekei biztonságát. Minden teljesen más, mint gyerekkorában volt, gondolta, a napfényben fürdetve az arcát. Lándzsaszűzként bejárta a fűtengert. Amikor haragra lobbant, harcolt. Amikor az ellenségei erősebbek voltak, elvágtatott és eltűnt a fűtengeren. Kineász és a fekete-tengeri királyság álma mindent megváltoztatott. Most több ezer földművest kellett megvédenie, és több száz görög telepest és kereskedőt. Túszokat. Már nem lovagolhatott el. A parton, olyan messze, amilyen messze egy jó ló vágtatna kétszáz szívdobbanásnyi idő alatt, megpillantotta a férfit, akihez jött Herónt, Pantikapaion türannoszát. Akárcsak Ataelosz, tucatnyi évvel korábban Herón is a férje embere volt. Nem a kedvence, de a kötelék erős maradt. Herón a Fekete-tenger királya akart lenni, és bár a gondolat sértette Szrajankát, az elismerése egy lóba sem került, ahogy a régi szaka mondás tartotta. Felkuncogott. Ataelosz szélesen rávigyorgott. Könnyű, de ostoba dolog lett volna ezeket a vigyorokat a butaság jeleinek tekinteni. Ataelosz esze nagyon is jól vágott, csak éppen azok közé tartozott, akik szinte mindenen mosolyogni tudtak. Boldog lenni? kérdezte Ataelosz. Tizenöt éve élt görögök között, de a nyelvtudása hajszálnyit sem javult. Nemsokára a Belső-tenger kánjává tesszük Herónt felelte Szrajanka szaka nyelven, nyilvánvaló megvetéssel. Ő, aki Kürosz kardját viseli, és egy nap akár a fűtengeren élő összes szaka királynője is lehet, térdet hajtson valami görög fiúcska előtt, akinek mindössze egyetlen városa van? Eumelésznek vont vállat Ataelosz. Eumelésznek hívni magát, nem Herónnak folytatta görögül. Szrajanka a közeledő partot nézte, és megrázta a fejét. Sehogy sem tudom rávenni magam, hogy kedveljem mondta. Ataelosz ismét vállat vont rég eltanulta és előszeretettel használta a görög gesztust. Arannyal áttört, súlyos qini köpenyt viselt, alatta pedig bronz- és szarupikkelyekből álló vértet. Kis termete ellenére annak látszott, ami volt vidám hadúrnak. Meggondoltad magad? kérdezte végül, szakául. Szrajanka megrázta a fejét. Látta Herónt Eumelészt valamivel a két tucat zsoldosból álló testőrsége előtt. Bíborba és aranyba öltözött, a saruja vörös volt, és díszes kardot viselt. Közvetlenül mögötte egy másik férfi állt idegen, de a testtartása alapján majdnem olyan fontos, mint Herón, még ha a termete és az öltözéke nem is árulkodott erről. Közepes termetű volt, a haja hétköznapi. Ám az, hogy ilyen közel állt Herónhoz, arra késztette Szrajankát, hogy összehúzza a szemét. Ki az? kérdezte szakául. Ataelosznak nem kellett részletesen elmagyaráznia, kire gondol. Ataelosz ujjnyira megemelte az állát, jelezve, hogy ő sem látta még az alakot. Szrajanka rámosolygott a hajó parancsnokára a navarkhosznál, ahogy a görögök nevezték, nem ismert beképzeltebb alakot. Itt köss ki! mondta. Sétálunk egy kicsit. Ataelosz elvigyorodott az óvatossága láttán. A hajó orra sziszegve, csikorogva futott ki a homokra. Az elöl állók kiugrottak és feljebb húzták egy öllel, aztán a többi evezős is kiszállt, és egészen a tőkesúlyig vonszolták. A szakák, akiket távolról sem lehetett tengerjáró népnek tekinteni, csak ekkor ugrottak ki a homokra. Szrajanka két harcosa megérintette a földet, majd a homlokát.
Szrajanka a néhány tucat lóhossznyira álló Herónt figyelte. Tegyétek vízre a hajót mondta görögül. Álljatok készen az azonnali indulásra. Ataelosz felvonta a szemöldökét. Nézzétek el egy öregasszony szeszélyét folytatta Szrajanka. Ellenőrizte a gorütoszát, a tegezt, amit minden harcos állandóan magával hordott, megérintette az íjat és a nyílvesszőket, a tegezre szíjazott kést, és a derekán lógó kardot, Kürosz kardját. A szakák követték a példáját. A harcosok őt és Ataeloszt nézték. Bolond vagyok morogta Szrajanka. Essünk túl rajta. A gyerekeimért, gondolta. Szerette az életet, nem kellett az összes szaka királynőjének lennie, de még csak régi ellenségét, Marthaxot sem kellett megdöntenie. Élvezni akarta, ami még hátravan. Egy térdhajlítás, és minden, amiért eddig dolgozott, biztonságban lesz. Csakhogy nem akart térdet hajtani. Ó, szívem férjura! Legyőztük Iszkandert, és most hajtsak térdet egy bolond előtt? A mély homokban való botorkálás híján volt minden méltóságnak, és Szrajanka azt kívánta, bár úrrá tudott volna lenni félelmein és megvetésén, és Herón előtt kötött volna ki. Eumelész előtt, gondolta. A madárijesztő, a haszontalan fiú előtt. A senki előtt, aki a férje örökösének pózában tetszeleg. Aztán odaért egy lóhosszra állt a bíborköpenyes alaktól. Meghajolt. Gyönyörű! mondta a Herón mögött álló férfi. Athéni akcentussal beszélt, amiről Kineász jutott Szrajanka eszébe. Úgy tűnt, fél tőle. A tied vetette oda Herón, azzal sarkon fordult, és eltűnt a testőrei között. Árulás! Szrajanka azonnal tudta. Az akinakésze Kürosz karhosszúságú, halálosan éles kardja hamarabb a kezében termett, mint ahogy a testőrök odaértek volna hozzá. Az ostoba, így leleplezni az árulását! gondolta Szrajanka, és Kürosz kardjának hűvös jádemarkolata megnyugtatta. Elkapta az első felé döfő súlyos lándzsát, és megrántotta, majd a kard hegyét a katona torkába döfte a nagy, kerek pajzs fölött. Egy ütés érte az oldalát, bár a köntöse alatti vért eltérítette a lándzsahegyet. Megpördült, de a testőrök már körülvették, és nem kockáztattak. Lekuporodott feldöfött egy pajzs alatt. A férfi sikoltva eldőlt, ő pedig a helyére szökkent egy ütés a hátára, majd még egy, és éles fájdalom. Érezte, hogy beszűkül a látása és kimegy a lábából az erő, de ott volt az a másik férfi, és rávetette magát. Elvesztette az uralmat az izmai fölött, miközben a penge lecsapott a férfi orrnyergére, és a vére sugárban fröccsent a hátára. Lábakat látott meztelen és súlyos saruba bújtatott lábakat. Rohadt kurva! sikított fel az athéni. Szrajanka elmosolyodott, bár körülzárta a sötétség, és tudta, mit jelent ez. Egy húsba csapódó nyílvessző tompa puffanása a reccsenés, ahogy a nyílhegy áttöri a testőr fehér bőrthoraxát. Elmosolyodott volna, de már túl messze járt a sötét ösvényen. Ataelosz, gondolta. Él, ő lő. Mentsd meg a gyermekeimet, Ataelosz! Kiáltások. Lábdobogás. Az athéni káromkodása, orrhangon, mint aki csúnyán megfázott. Fázott minden porcikája fázott. Ébren fekszik a szekerén, a fűtengeren, meztelenül, játékra hívva Kineászt, de fázik aztán a melegség, a jutalom, ahogy a férfi lefekszik mellé, a melegség és az emberés lószag, és a koszos bronz szaga, ami illatszerként lengi körül. Ne engem okolj! mondta Herón. Én átadtam neked. Te basztad el. Lebágda az orrob! nyögte az athéni. Ostobaság. A nagyja még megvan. Már elküldtem a gyógyítómért. Szóval, mit akarsz a fejét? kérdezte Herón türelmetlenül. Szrajanka megfogalmazta az átkát, és lassan, szótagról szótagra elmotyogta, ahogy a mézesköcsögből kicsorognak az utolsó cseppek, és közben egyre közeledett a sötétség. És még
mindig hallott. Baszd beg! Az athéninek sikerült úgy visszaszólnia, mintha lett volna benne tartás. Még egy sértés, és azt fogom mondani Kasszandrosz nagyúrnak, hogy elestél a harcban. Világos? Helyes. A gyógyítóm ellátja az orrod, aztán megpróbálom helyrehozni a te hibádat, mielőtt még több pénzem és időm bánja. Herón úgy beszélt, mint mindig fensőbbségesen. Hagydad elbenni a gis szkídád a hajóbal! mondta vádlón az athéni. Kezdett elmúlni a sebesülés okozta sokk. De áruldál el binget, de osdoba! Ha begölsz, Kasszandrosz bégez beled! Ha te Kasszandrosz hatalmának a példája vagy, akkor lehet, hogy rossz lóra tettem vetette oda Herón. Add át üdvözletem Olümpiász úrnőnek. Ne feledd én leszek a Fekete-tenger királya. Ez volt az ár. Világos? Csend. Magával kellett volna hoznia a kölykeit. Hol a fenében vannak? Holtan akarom látni őket. Baszd beg! köpött ki az athéni. Szrajanka elvesztette az érdeklődését. Elmúlt a fázás meleg lábakat érzett a sajátjaihoz simulni, az orrát betöltötte a bronz, az olaj és a lovak illata és egy kis férfiverejtéké. Kineász érintése megnyugtatta, mint mindig, és ellebegett.
I. RÉSZ IZZÍTÁS
1. I. e. 316 A palaesztra homokja hűvös volt az arca alatt, de az új edzője súlya kipréselte a tüdejéből a levegőt. A korodhoz képest jó erőben vagy állapította meg az atléta. Legördült leendő tanítványáról, és a kezét nyújtotta. De ha egy férfival akarod összemérni az erődet, még egy darabig alul fogsz maradni. Az új edzőnek széles válla volt. Egy fejjel magasodott tizenkét éves tanítványa fölé, és szélesebb is volt hordómellkasú, olyan izmokkal, amilyeneket a vázák hősábrázolásain lehetett látni. Therónnak hívták, versengett a babérkoszorúért Némeában és Olümpiában, de mindkét helyen veszített, ha csak hajszállal is. Hosszú utat tett meg, hogy a fiú tanára legyen, és egyértelműen megmondta, hogy látni akarja, mivel lesz dolga. Egy karcsú, kisfiúsan izmos testtel volt dolga jó nyersanyag, de se súlya, se válla. Elég csinos arcú, sötétbarna hajjal, távol ülő szemekkel. A teste jó formájú, az orra még ép, és nem serken a bajsza meg a szakálla. A fiú megragadta az edző kezét, és talpra húzta magát. Szégyenlősen elmosolyodott, és megdörzsölte a csípőjét. A sípcsontján kék foltok tarkállottak, olyan szabályos elrendezésben, hogy azt mondogatta, olyan, mintha szkíta nadrágot viselne. Egyszer még legyőzlek mondta. Aztán riadtan elmosolyodott, azon töprengve, nem volt-e túl sértő. Therón a fejét ingatta. Gyors vagy és ügyes, fiú, de soha nem lesz olyan széles a mellkasod, hogy a homokba nyomd a fejem. A fiú meghajolt természetesen, mindenféle szolgaiság nélkül. Ha te mondod felelte, de a hanghordozásából egyértelműen hallatszott, hogy nem gondolja komolyan, sőt talán leheletnyi gúny is rejlik a szavaiban. Rápillantott a tanítójára, a másik hatalmas termetű férfira, aki a sztoa árnyékában heverészett. Az atléta hirtelen elvörösödő arcán tisztán látszott a haragja. A fiú testvére, aki az egyik oszlop rejtekében kuporgott, felnevetett. Az új edző a leendő edző megpördült. Te lány! mondta. Neked nincs helyed a küzdőtéren! Ifjú úrnőm tette hozzá fejet hajtva és kezével eltakarva ágyékát. Az edző is és a fiú is meztelen volt. Az ifjú úrnő előlépett az oszlop mögül. Ebben nem értünk egyet jelentette ki. Férfi khitónt viselt karcsú dereka és hosszú lábai körül. Ő is tizenkét éves volt, de már látszott, hogy anyja telt keblét és nagy, meghatározhatatlan színű szemét örökölte. Ha ragaszkodsz hozzá, az anyám is megmondhatja majd. Én is meg akarom tanulni, hogyan küzdenek a görögök. Therón, a született atléta, aki háromezer sztadiont tett meg a Fekete-tengeren, hogy elfogadjon egy megbízatást, ami után élete végéig gazdagon élhet korinthoszi otthonában, nem hátrált meg. Nem illő nőknek atletizálni kezdte. A spártai nők minden játékon részt vesznek vágta rá a lány. A tanítóm szokta mondani rebbent a tekintete az oszlopsor alatt heverésző nagydarab férfira. Amikor józan tette hozzá a fiú. Fogott egy sztrigilt, és kezdte lekaparni a homokot a combjáról. Azt is mondta, hogy Némeában nők is indulnak a futóversenyen. Te is versengtél Némeában, nem, Therón?
Therón tekintete ide-oda vándorolt a két testvér között, és a szája sarka lassan mosolyra húzódott. Ám miközben a fiú a mosolyra figyelt, az edző kinyújtotta egyik óriási karját, elkapta, megpördítette, az egyik lábával gáncsot vetve a földre vitte, és rálépett a mellkasára. A küzdőtéren mester a megszólításom közölte. A testvéred nem lehet itt. Amint az úrnő visszatér az útjáról, beszélni fogok vele a női versenyszámokról örömmel tanítok egy ilyen hosszú lábú gyermeket futni. De a pankrationról szó sem lehet. A pankration férfiaknak való. Ölni tanít. A lány bólintott, bár a testtartásából látszott, hogy csak udvariasságból, nem beleegyezően. Anyám ötven embert ölt meg közölte. És te? Ismét bólintott, mielőtt Therón válaszolhatott volna. Akkor te fogsz tanítani minden nap mondta a homokban vergődő fivérének. Neked is jót fog tenni, gyakorolhatod az aznap tanultakat. Mester, felállhatok? kérdezte a fiú. Therón levette róla a lábát és ismét a kezét nyújtotta. Természetesen. Hátat fordított a lánynak, majd szembenézett új tanítványával. Nézni szokta a húgod, ahogy edzel? kérdezte. A fiú felnevetett. Velem edz! felelte. Mester. Addig nem, amíg nem beszéltem az anyátokkal rázta meg a fejét Therón. Ifjú úrnő, kérlek, távozz a palaesztrából. A lány újból bólintott, lassan, ugyanúgy, ahogy korábban a fivére. Erről még beszélünk majd mondta. Kecsesen, a korára jellemző esetlenség nélkül felállt, és elindult az oszlopok között a fürdő felé. A boltív alatt megállt. A nevünkön szólíts minket nézett Therónra. Ez anyám kívánsága, és igaza van. Én nem vagyok itt úrnő, ahogy te sem vagy úr. Melitta vagyok. A fivérem Szatürosz. Athéni Kineász és Szrajanka úrnő gyermekei vagyunk. A családunk harcolt Marathónnál a médek ellen és a fűtengeren Dareiosz ellen. Apánk Héraklész leszármazottja, anyánk Artermiszé. Fejet hajtott. Itt egyetlen úrnő van, az anyám, neki pedig nincs ura. Therón nem sok tizenkét éves lányt ismert Korinthoszban, aki ilyen fensőbbségesen tudott volna nézni rá. A lány egyet sem pislogott, mióta beszélni kezdett. Úgy tudom, az apátok halott mondta. A lány Melitta hosszan rámeredt. Erről még beszélünk majd ismételte meg, azzal bement a fürdőbe. Therón visszafordult a tanítványához, Szatüroszhoz. Azt mondtam, három esésig mondta, aztán hátrapillantott a válla fölött, mintha meg akarna győződni róla, hogy a lány valóban elment. Ez egynek számít vagy kettőnek? kérdezte a fiú, rossz szándék nélkül. Pontosan úgy értette a kérdést, ahogy feltette. Mester tette hozzá kissé elkésve. Erre figyelnem kell, ha meg akarom tartani, gondolta. Therón kitárta a karját. Egynek felelte. Készen állsz? A fiú küzdőállásba helyezkedett. Magabiztos volt a tartása a tanítója elég jól ismerte a pankrationt ahhoz, hogy tanítsa. Therón mozdulatlanul állt, Szatürosz pedig húsz lassú levegővételig megtartotta a küzdőállást. Szépen állt, a kezeit magasan tartva, a súlyát jól elosztva, a bal lábát rúgásra készen előre téve. Therón körözni kezdett, és Szatürosz együtt körözött vele, gondosan tartva a távolságot. Az előbb rosszul mérte fel, milyen messzire ér el Therón karja. Most óvatosabb volt. Therón előrelendült, a jobb lábáról a balra helyezve a testsúlyát, és kinyújtva a karjait. A fiú blokkolta az egyik karját és erősen a térde felé rúgott, de Therón parányit arrébb lépett, és a rúgás a lábszára oldalát érte. Felmordult. Jó rúgás! húzódott hátra.
Szatürosz felvillantott egy vigyort, aztán támadásba lendült. Megpördült az első lábán, és ismét rúgott. Therón a lába után kapott számított az újabb rúgása, de csupán a levegőt markolta. A második rúgás csak csel volt. Szatürosz a tömegközpontja körül elfordulva leírt egy kört a felemelt lábával. Belépett Therón kinyújtott karjai közé, két kézzel megragadta az egyiket, és a teljes súlyát beleadva fordítani kezdte. Therón a másik karjával átölelte a fiú vállát és magához húzta, fogást keresve rajta, hogy elfordítsa a testét és tehermentesítse a megmarkolt karját. Szatürosz túl kicsi volt, hogy sokáig kitartson. Kétségbeesetten beleharapott az idősebb férfi bicepszébe, és a harapás nyomán vér fakadt. Therón felkiáltott és ököllel fejbe vágta. Szatürosz egész teste arrébb lendült az ütés erejétől, de megfeszítette az állkapcsát, és próbálta nem elengedni a kezeivel ellenfele verejtéktől sikamlós karját. A füle Therón mellkasához nyomódott, hallotta a szíve dobogását, ahogy az edző fél térdre rogyott a váll ízülete ellen intézett támadás nyomásától. Therón második ütése a fiú fejére megtörte a fogását, és Szatürosz rongybabaként zuhant a homokba. Nem ő döntött úgy, hogy elengedi az edző karját egyszerűen minden erő kiszállt a végtagjaiból. Az jutott eszébe, vajon meghal-e, mint az Iliász hősei, amikor azt érezték, hogy elhagyta az erejük. A látása elhomályosult, és a palaesztra kezdett eltűnni előle. De még hallott. Hallotta, hogy a nagydarab korinthoszi feláll, és lesöpri a tenyeréről a homokot. Azt is, hogy valaki tapsol. Jó, hogy győztél hallotta a tanítója hangját. Részegnek és gúnyosnak tűnt. Kár, hogy elvesztetted az új tanítványodat. Bár valószínűleg tanul majd belőle, hogy leütötted. Nem akartam ilyen nagyot ütni hallatszott az új edző bosszús válasza. Apollóra! Úgy vérzek, mint egy áldozati állat. Áthelyezte a testsúlyát. Szatürosz mindent tisztán hallott. Hallotta a férfi zihálását. Sajnálom mondta Therón. A tanítója bizonytalanul felállt, a talpa megcsikordult a márványpadlóra került homokon. Minden egyes szem csikordulása külön hangként csengett Szatürosz fülében. Rálépett a küzdőtérre. Hallotta a léptei egyenetlen zaját, még a homokon is, hallotta, hogy leakaszt egy tömlőt a távolabbi falról, és érezte a bőségesen arcába zúduló hideg vizet. A szemhéjai önálló életet élve felpattantak, és a fény fájdalmasan lecsapott a szemére. Uh! nyögött fel. Megpróbált felülni, és néhány szívdobbanásnyi idő alatt sikerült is, de aztán négykézlábra dőlt és kiöklendezte a reggelire evett zabkását. A szájában még érezte Therón vérének az ízét. Therón letérdelt mellé. Hallasz? kérdezte. Igen felelte Szatürosz. Mester. Therón bólintott. Megijesztettél mondta, és vállat vont. Elismerésem. Az, hogy egy fiú képes megijeszteni, önmagában is egyfajta győzelem. Ezentúl komolyan veszlek. Most azonban ígérd meg, hogy küzdés közben nem harapsz és nem nyomod ki a szemem. A szabályok is tiltják. Spártában nem szólt közbe a tanító, miközben letörölte a fiú száját a khitónjával. Therón tanácstalan arccal leült a sarkára. Látszott, nem tudja eldönteni, a tanító vele egyenrangú-e, vagy rabszolga. Pocakos volt, a haja ritkult a feje búbján, és egyértelműen részeg volt elboldogult, ahogy sok keményen ivó rabszolga egész élete során, de azért részeg. Szatürosz körül forgott a helyiség, és nem volt kedve kisegíteni a jövevényt. Amúgy meg bolond volt, ha nem látta a tanítója khitónján az aranycsatokat. A részeg előrehajolt. Életben maradsz, fiú? kérdezte.
A savanyú bor bűze elöntötte Szatüroszt, és megint öklendezni kezdett. Amikor végzett, a tanítója felé nyújtotta a kezét. Igen, mester mondta. Nem okozott gondot, hogy mesternek szólítsa a részeget. Therón azonban nem úgy lett bajnok, hogy alábecsülte az ellenfeleit. Te spártai vagy nézett a tanítóra. A másik férfi bólintott. Spártai voltam felelte. Most tanaiszi vagyok. A spártai szellemessége csöpögött az öngúnytól. Therón, Korinthoszból nyújtott kezet az atléta. Philoklész fogadta el a felé nyújtott jobbot a másik. Therón elfintorodott, jelezve, hogy a spártainak részeg létére elég kemény a kézfogása. A két nagy termetű férfi néhány másodpercig egymást fürkészte, aztán Therón elvigyorodott, Philoklész pedig halványan elmosolyodott. Most már felállhatok? kérdezte a fiú a halántékát dörzsölgetve. Forog körülöttem a világ. Therón szívdobogva megnyomta a hüvelykujjával az ütés helyét, és megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor nem engedett a csont a nyomásnak, miközben a fiú a fájdalom ellenére megpróbálta mozdulatlanul tartani a fejét. Ma nincs több harc mondta az edző. És nincs alvás délután. Egy erős ütés után veszélyes lehet elaludni. Olvastad a hermetikusokat? biccentett Philoklész a korinthoszi felé. Therón bólintott, és a szemöldökét felvonva a tanítóra nézett, aki még szélesebben kezdett vigyorogni. Jobban érzem magam mondta a fiú. Hazugság. De az erény hazugsága. Még egy menet? Nem rázta meg a fejét Therón. Menjünk horgászni javasolta Philoklész. Kellemes időtöltés egy ilyen szép, tavaszi napon. Aeszóposz is helyeselné, Xenophón pedig egy egész könyvet írt róla állt fel a spártai. Kerítek fonalat meg bort. Találkozzunk az istállóknál, mielőtt a nap az égbolt tetejére ér. Meghajolt. Szatürosz kissé imbolyogva viszonozta a meghajlást. Elindult a küzdőtér homokjában a fürdő felé. Nem kellett támogatni. Szoktál horgászni? hallotta Philoklész hangját. A füle csengett, és alig bírt úgy menni, hogy ne támaszkodjon meg az oszlopokon, de hát csinált már ennél keményebb dolgokat is. Az apám halász volt felelte Therón. Akkor ezt nemnek veszem hangzott Philoklész válasza, aztán a fiú eltűnt a fürdő biztonságot nyújtó, párás melegében. Tanaisz egyidős volt az ikrekkel. A Fekete-tenger legfiatalabb városa a Lazac-öböl végében állt. Az új település közel egy paraszangnyira terjeszkedett az északi parton. A görög birtokok között, a vidéket aranyszínű szőnyegként betakaró gabonaföldeken a völgyben őshonos maeóta földművesek erős kőépületei álltak. A folyó torkolatának nagy részét halszárításhoz használt kis famólók és gátak borították a Lazac-öböl leghíresebb terméke, az athéni ínyencek kedvence a halszósz volt. A lazacnak és a gabonának köszönhetően a város már most gazdag volt. A nem túl nagy település a Niké-templom és az amellett lévő, egy sokkal nagyobb városra méretezett, kőalapra fából épített, a legutolsó divat szerint díszített fürdő és palaesztra köré szerveződött. Az istennő aranyozott elefántcsont szobra a város két legkiemelkedőbb alapítójának, Diodórosznak, az éppen messze délen, a kardiai Eumenész szolgálatában harcoló zsoldosnak, illetve
a numídiai Leónnak, a Fekete-tenger egyik legnagyobb kereskedőjének a felajánlása volt. A nevük ott állt a templom és a palaesztra alapkövein, a város halottainak emlékére állított sztélén, és az új bíróság sarkában álló oszloptalapzaton. A vízparton húzott raktárházak zöme a Leóné volt, akárcsak a kőmólók, és neki köszönhetően mélyítették ki a kikötő medrét és építették fel a hullámtörőt, amely a parányi szigetláncot áthatolhatatlan védművé változtatta a Fekete-tenger téli viharaival szemben. Szrajanka úrnő, az ikrek anyja, nem görög asszony volt. A neve nem szerepelt egyetlen ajánláson sem. A kezdőbetűit nem vésték alapkövekre, a fegyvereit sem szentelték meg Niké oltáránál, de a keze nyomát mindenfelé látni lehetett a folyó mentén. A keleti asszagéták uralkodójaként egyesek szerint királynőjeként az ő szava tartotta távol a településtől a fűtenger törzseit, az ő harcosai tették függetlenné a várost a nyugaton megszületőben lévő boszporuszi királyság zűrzavaros politikájától. Az ő neve alatt éltek biztonságban a szindi és maeóta földművesek a folyóvölgyben. Az ő lovasai és a város hippeisze tartotta távol az útonállókat a Tanaisz és a távoli Rha közötti fennsíktól, hogy León és a többi kereskedő elhozhassa értékes áruit a messze keleten lévő Hürkán-tengertől és még messzebbről, magából Szereszből és Qinből. Az ő fia volt Szatürosz, és az ő lánya Melitta. Kéz a kézben sétáltak át a városon az istállókhoz, amelyeket apjuk nevében építettek, be a hippodromoszba, ahol apjuk barátja, Koénosz még mindig gyakorlatozott az egykor apjukkal keletre, az Alexandrosz elleni legendás háborúba vonuló sereg maradékával. A régi harcosok többsége délre ment Diodórosszal, zsoldosként. Hogy van a fejed? kérdezte Melitta. Szatürosz pislogott néhányat. A napon valamiért rosszabb felelte lassan. Bementek a hippodromoszba az új építésű, erős épület aránytalanul nagy volt a város által pillanatnyilag fenntartott lovasság létszámához képest. Szatürosz a fogát csikorgatta a fejében lüktető fájdalomtól, úgy megszorította testvére kezét, hogy az felmordult. Bocsáss meg! motyogta a fiú. Kihaladtak az istállók mellett álló oszlopsor előtt faoszlopok voltak, de az építők mindent megtettek, hogy márványszerűre fessék, és elárasztotta őket a lovak szaga. Az istenek mosolyogjanak rátok, ikrek! üdvözölte őket Peltón, León egyik felszabadított rabszolgája. Philoklész mester egy öszvért választott. Az az új alak túl nagy egy öszvérhez egy lovat. Az ikrek szinte már cím volt Tanaiszban. Melitta bólintott. Én Biont kérem mondta. Bion szaka hátas volt, nagyobb, mint egy görög póni, úgy aránylott a magas lányhoz, mint egy felnőtt férfihez egy csatamén. Azért nevezte el Bionnak, mert a herélt valóban az élete volt. Akár boldog volt, akár szomorú, akár dühös, akár vidám, a lovaglás segítette át az élet nehézségein. Már kétszer is elment az anyjával az asszagéták nyári legelőire, a szüzekkel lovagolva, miközben fivére filozófiát és jogot tanult a távoli Athénban. Melittának a lova jelentette a választ a legtöbb kérdésre. Szatürosz végigment az épület előtt, az utolsó állásig, ahol apja csataménje ropogtatta az árpát, a nyugalmazott csatamének elégedettségével. Van kedved járni egyet? kérdezte az óriást. Thalassza kanca volt, de hatalmas kanca. Felemelte a fejét, és addig böködte az orrával a fiút, amíg az elő nem vett egy répát. Az állat felvetett fejjel, finnyás türelemmel rágcsálta el a csemegét. Van kedved? kérdezte ismét a fiú. Azt hiszem, a válaszod igen. Mikor nem volt valaha is? nevetett fel az egykori rabszolga. He? Most mondd meg! Belépett az állásba, és egy sima mozdulattal feltett egy kantárt az öreg kancára. A bronzzabla még csak hozzá sem koccant a ló fogaihoz. Melitta feltette a tenyerét a lova hátára, és egyetlen lendülettel felpattant rá.
Peltón, gondolkodtál már valaha azon, hogy miért lettél rabszolga? kérdezte. Peltón körülbelül addig nézett rá szótlanul, ameddig egy bogár átmászik egy levélen. Nem bökte ki végül. Gondolom, az istenek akarták így. Letépett egy fűszálat, és rágcsálni kezdte a végét. Bárkivel megtörténhet, nem? Melitta! Szatürosz nem mindig helyeselte, ahogy a testvére a világ felé fordult finoman fogalmazva is keresetlen nyerseséggel. A lány lenézett rá a lóról. León rabszolgája volt. És León is rabszolga volt egykor. Tehát Leónnak több esze is lehetett volna. Minél több? kérdezte Szatürosz. Szerette azt hinni, hogy már férfi, aki megérti a világ dolgait. Azt mindenesetre megértette, hogy az ember nem kínozza a rabszolgákat azzal, hogy még az orruk alá is dörgöli rabszolga mivoltukat. Annál, hogy rabszolgákat tartson felelte a lány. Szatürosz a szemét forgatta. Kivezette Thalasszát az istállóból. A ló súlyos patái nagyokat csattantak a kockaköveken, és a meszelt falakról visszaverődő visszhang késként hasított az agyába, tovább fokozva fejfájását. Odavezette az állatot a fellépőhöz, majd felmászott, egészen hátra ülve, ahogy egy fiú meg tud ülni egy nagy lovon. Megigazította a gorütoszát, aztán odahajolt a testvéréhez. A kapunál meglátta a Therónnal vitatkozó Philoklészt. Nem helyénvaló a rabszolgaságról beszélgetni a rabszolgákkal mondta. Miért nem? vonta fel a szemöldökét Melitta. Peltón rabszolga volt. Ki mást kérdezzek? Téged? Szatürosz felsóhajtott, ahogy csak a fiútestvérek szoktak a világon mindenfelé, megböködte Thalassza oldalát a meztelen sarkával, és a kanca elindult. Érezte az erejét még tizenhét évesen, tucatnyi csata veteránjaként is erős, lendületes állat volt. Amikor a hátán ült, el tudta képzelni magát az apjaként a Jaxartésznél, Alexandrosz legyőzésére készülve. Az istállóból kilépett Peltón, egy gyűrött szalmakalappal a kezében. Ez majd segít, fiúiker. Szatürosz ügyesen megfordult a kancával, elvette és a fejébe nyomta a kalapot. A széles karima árnyéka gyógyírként hatott. Az istenek áldjanak meg érte, Peltón! hálálkodott. Titeket is, ikrek! felelte a felszabadított rabszolga. A testvérem nem akart megbántani mondta Szatürosz. Peltón elmosolyodott. Reméljük, soha nem kell a saját bőrén megtapasztalnia felelte, és visszament az istállóba. Therón és Philoklész a lélek természetéről vitatkozott, ahogy Szatürosz és Melitta elhaladt apjuk bronz lovas szobra előtt, amely az agóra szélén állt, felemelt kézzel kelet felé mutatva, mintha csak a hippodromoszból vágtatott volna ki. Olbiában állt egy másik szobra is szinte már félisteni hősként emlékeztek vissza rá, aki megdöntötte a türannosz hatalmát, a szakák pedig még mindig lovat áldoztak a kurgánjánál a tengerparton. Athénban viszont sokan rosszakat mondtak róla, és Szatürosz mindössze egy éve vett részt azon a bírósági eljáráson, ami végre felmentette az apját a hazaárulás vádja alól. Ezzel ő is elnyerte az állampolgárságot, így átvehette nagyapja vagyonát. Mindez csak azt bizonyította, amit magától is tudott minden tizenkét éves: a világ sokkal bonyolultabb, mint amilyennek az ember tízéves korában
tűnt. Platón persze meggyőzően érvel emellett kezdte Therón, mint aki már közölte az érveit, és valamiféle elismerésre vár. Philoklész vállán bőriszák lógott. Egy paskolással indulásra ösztökélte az öszvérét. Therón nagy lovon ült, a város egyik csataménjén, így a spártai fölé tornyosult, ám kénytelen volt a sarkával megrugdosni az oldalát, hogy elinduljon. Néhány lépés után nyilvánvalóvá vált, hogy a korinthoszi nem túl jó lovas. Melitta úgy nézett a keleti látóhatár felé, mintha halott apja kezét követné a tekintetével. A város egy sziklaszirten állt, és a kora délutáni napsütésben akár egy paraszangra, harminc teljes sztadionra, vagy még messzebb is ellátott. Az ott füst? kérdezte. Philoklész beárnyékolta a szemét, és Szatürosz követte a példáját. Gondolom, új szántókat hasítanak ki mondta a fiú. Azonnal meg is bánta a hangnemét; a tudásával hencegett a testvére előtt, pedig valójában fogalma sem volt arról, mi történik. Ezt ki kell nőnöm, gondolta. Melitta rápillantott, és halványan elmosolyodott, mintha a belső dialógus minden szavát hallotta volna. León még nem tért vissza intett az üres mólók felé, miközben kilovagoltak a kapun. León, a numídiai, a városunk leggazdagabb polgára magyarázta Philoklész Therónnak, akit azonban jobban lekötött a lova irányítása, mint a város társadalmi élete. Barbár nőt vett feleségül. Remek lovas. Ahhoz képest, hogy rabszolga volt, előkelő ember lett belőle. A ti Leónotokról még Korinthoszban is hallottam felelte Therón. Hó! Semmi értelme haragudni egy lóra mondta Melitta. Megfogta Therón kantárszárát, megsimogatta a herélt nyakát, mire a ló lecsillapodott. Jókora hajóraj az évszakhoz képest mutatott a tenger felé. Szatürosz odanézett. Először semmit sem látott, de aztán a világ peremén, az öböltől három-négy órányira megpillantott egy sor vitorlát. Triremiszek mondta, mert a vitorlák egyforma nagyságúak voltak. Valamivel közelebb egy pentekontéra evezett teljes erőből a kikötő felé. Az anya hajója? kérdezte a fiú. Megkönnyebbült, hogy látta. Az túl korán lenne felelte Melitta, de elmosolyodott. Ő is alig várta már, hogy hazatérjen. Therón rápillantott, aztán elfordította a tekintetét. Áthelyezte a súlypontját, de túlságosan hátra ült a ló hátán. Az állat megérezte a szándékát, ezért úgy döntött, megszabadul tőle. Felágaskodott, aztán előreszökkent, és Therón az útra zuhant, mint egy zsák árpa. A herélt elügetett. Aú! jajdult fel a férfi, és ott maradt, fekve. Szatürosz fél kézzel megfogta kölcsönkapott szalmakalapját, és előredőlt. A testsúlya áthelyezése elég volt ahhoz, hogy Thalassza ügetni kezdjen. Átvágott egy kelet felé hömpölygő búzamezőn, amit csak az út és a határjelző falak szakítottak meg. Könnyedén befogta a heréltet a szökevény elé vágva Thalasszával, és elkapva lelógó kantárját. Gyere, Hermész! hívta. Hermésznek, a heréltnek nagyon hiányzott a fütyköse, és hajlamos volt ezt a lovasain megtorolni. Szatürosz felállt Thalassza hátára, és átugrott a másik lóra. Rövidre fogta a kantárszárát, és gügyögni kezdett hozzá. A herélt megfordult és visszakocogott a kis csapathoz, Thalassza pedig lovas nélkül is engedelmesen követte. Amikor hallótávolságba ért, Melitta odakiáltott: Elbírsz vele? Csak bosszantani akarta a fivérét, aki válaszul vágtára ösztökélte a heréltet, és elrobogott közöttük, porral terítve be őket, és majdnem legázolva új edzőjét.
Bocsánat! szabadkozott Szatürosz, és engesztelésül a korinthoszi kezébe nyomta apja csataménje kantárszárát. Therón mester, ez a legokosabb ló a világon. Tőle származik a Feketetengernek ezen a felén élő csatamének fele, és még ma is ő a legkeményebb közöttük. Csak ne ülj túlságosan hátra a hátán. Az atléta sokáig ügyetlenkedett, míg fellépő nélkül a ló hátára ült, de a negyedik próbálkozásra sikerrel járt. Melitta nem is leplezte a nevetését. Therón rámeredt, aztán Philoklészre. Hát ilyen fegyelmet tartasz, tanító? kérdezte. Szatürosz elkapta a testvére tekintetét, és arrébb húzódtak a két felnőttől. Elég közel maradtak ahhoz, hogy hallják őket, de ahhoz eléggé eltávolodtak, hogy nyilvánvaló legyen, nem akarnak zavarni. Ha Platónnak a lélekről alkotott nézeteire gondolsz, amiket hozzáteszem, szerintem meglehetősen álnok módon Szókratész szájába ad, akkor meg kell mondanom, érdekesek, de korántsem cáfolhatatlanok közölte Philoklész. Te nem szereted Platónt? kérdezte Therón. Nem szeretem a szofistát, aki egyfolytában azt közvetíti, hogy okosabb, mint a hallgatósága. Csak egy dialógust mondj, amiben a tanítványai felülkerekednek Platónon. Philoklész nem Therónra nézett, hanem Szatüroszra, aki mosolyogva megrázta a fejét, mert nem létezett ilyen dialógus. Kétlem, hogy ilyesmi megtörtént volna vont vállat Therón. Philoklész felnevetett. Az ikrek apja Platónnál tanult, amíg az meg nem halt. Attól tartok, kitörölhetetlen nyomokat hagyott bennük mindaz, amit az egykori tanítójáról mesélt. A spártai elmosolyodott. Szimonidészt vagy Hérakleitoszt jobban kedvelem. Azt a képmutatót? Hiszen csak pénzért dolgozott! felelte Therón felháborodottan. Szatürosz és Melitta összevigyorgott, mert Philoklész azt mondta nekik, hogy az apjuk szerint Platón fennhéjázó seggfej volt, és ez a kép még most is kuncogást váltott ki belőlük. Therón ránézett az ikrekre. Nagyon okosak mondta, és nem kérdésnek hangzottak a szavai. Philoklész bólintott. Különbözik valamiben az emberek tenyésztése a lovakétól? kérdezte. A nemzőjük ragyogó katona és művelt ember volt továbbá tűrhető atléta, harmadik vagy negyedik lett a százkilencedik Olümpiádén. Valóban? lepődött meg Therón. Milyen versenyszámban? Ökölvívásban felelte a spártai. A fiúk között. Férfiként nem versenyzett. Miért nem? vonta fel a szemöldökét Therón. Az elsők között végző fiúk általában bajnokok lettek felnőtt korukban. A háború magyarázta Philoklész. Elég sok volt belőle akkoriban. Most sem szűkölködünk bólintott Therón. Mindenesetre az anyjuk sem más. Majd meglátod, amikor visszajön Pantikapaionból. Már nem az a szépség, aki egykor volt, de első rangú taktikus, barbár létére szépen beszél görögül, és kiváló atléta. Philoklész elnézett a földek felé, és elmosolyodott. Futó? kérdezte Therón. A görög nők gyakorlatilag csak a futásban versenghettek. Philoklész mosolya vigyorrá szélesedett. Íjász lovasíjász. Talán a legjobb a fűtengeren. És kiváló vívó. Értem bólintott Therón. Akárcsak a lánya pillantott Melittára. Szatürosz figyelte a tekintetét. Pontosan dünnyögte a spártai. Pontosan.