ISMERTETÔ A KATOLIKUS EGYHÁZI LEVÉLTÁRAKRÓL

EGYHÁZI LEVÉLTÁRAK

LAKATOS ANDOR 92 ISMERTETÔ A KATOLIKUS EGYHÁZI LEVÉLTÁRAKRÓL KATOLIKUS LEVÉLTÁRAK AZ ELMÚLT EZER ÉVBEN (TÖRTÉNET) A milleniumi megemlékezések alkalmával, az elmúlt években sokat hallhattunk a magyar állam és a keresztény egyházszervezet kiépítésének összefüggéseirôl, s a két történelmi feladat termékeny találkozásáról elsô királyunk, Szent István személyében. Az egyházszervezet mûködése írásos tevékenységet feltételezett, terjedése az írásbeliség kultúrájának fejlôdését-terjedését is magával hozta, s ez az írásbeliség az állam mûködése során is egyre fontosabbá vált. Mindez egy több évszázados együttmûködés, összefonódás kezdetét jelentette az egyház és az ôt körülvevô társadalom számára, melynek eredményeként ma már megállapítható, hogy az egyházi levéltárak végigkísérték Magyarországot ezeréves útján, s a bennük fennmaradt iratok történetírásunk nélkülözhetetlen forrásai. A kezdetek említése után talán nem meglepô, hogy katolikus egyházi levéltáraink középkori anyagát vizsgálva számos leg-leg-leg jellegû adatra bukkanhatunk. Az elsô eredetiben ránk maradt királyi oklevelet (I. András birtokadománya a tihanyi bencés monostornak, 1055), a legrégibb épségben megmaradt magyarországi viaszpecsétet (Szent László király függôpecsétje 1090 körül) és az elsô eredetiben fennmaradt magyarországi pápai oklevelet (II. Paschalis pápa oklevele 1102-bôl) pl. egyaránt a Bencés Fôapátság Levéltára ôrzi Pannonhalmán. Az elsô ismert, eredetiben fennmaradt magánoklevél a Veszprémi Fôkáptalani Levéltárban található (Guden a veszprémi káptalannak adományozza birtokait, 1079), az egyetlen magyarországi ólompecsétes királyi oklevél (II. Géza király 1156-ban az esztergomi egyháznak sót adományoz) pedig az Esztergomi Fôkáptalani Levéltár anyagában maradt ránk, és hasonló példákat még tovább is sorolhatnánk. Az esztergomi, pannonhalmi és veszprémi levéltárak egyébként igen jelentôs középkori gyûjteményekkel rendelkeznek, és összesen több mint tízezer Mohács elôtti oklevelet ôriznek. Az egyházi levéltárak sorsa természetesen összefüggött az egyházszervezet változásaival, s a Szent István által alapított egyházmegyék élén álló püspökök munkájának segítésére, tanácsadó testületként hamarosan megszervezték az elsô székeskáptalanokat is. Ezzel tulajdonképpen kialakult (és máig

sem változott) az egyházmegyékhez köthetô katolikus levéltárak két fô típusa: püspöki és káptalani levéltárak formájában. (Az érseki tartományokat vezetô fôegyházmegyékben érseki és fôkáptalani levéltárakat találunk.) Az egyházszervezet kié pülésével párhuzamosan terjedtek a kü- A Kalocsai Székeskáptalan hiteleshelyi pecsétje, 1739 (Kalocsai Fôegyházmegyei Levéltár) lönféle monostorok, virágzásnak indultak Magyarországon is a szerzetesrendek. Ennek a fejlôdésnek köszönhetô, hogy a 12. sz. végétôl megjelent a káptalanok és bizonyos szerzetes konventek új funkciója, a hiteleshelyi tevékenység, melynek során közhitelû (bírósági eljárásoknál is bizonyító erejû) írásokat állítottak ki és ôrizték azok másolatait. A hiteleshelyek egyébként Európában kivételes, sajátosan magyar módon közjegyzôi feladatokat láttak el (vagyis pótolták a Magyarországon hiányzó közjegyzôket, birtokba iktattak, örökösödést, birtokviszonyokat rögzítettek, adásvételi szerzôdéseket jegyeztek be), s az így keletkezett iratokat gondosan elkülönítve, külön nyilvántartással tárolták. A 13. sz. közepén a hiteleshelyek mûködése általánossá vált, saját pecséteket kezdtek használni, oklevélkiadásuk egyrészt magánfelek kérésére történt, másrészt a királyi udvarból érkezô parancsokra is állítottak ki hiteles másolatokat. Az egyre gyakrabbá váló oklevélkiadáshoz megszülettek a latin nyelv megfelelô alkalmazását segítô elsô formuláskönyvek, az iratok kezeléséhez pedig az elsô nyilvántartások, jegyzôkönyvek is. 1240-ben pl. másolati könyv (chartularium) készült a pannonhalmi Szent Márton monostor legfontosabb jogbiztosító okleveleirôl. A színérôl Liber rubernek (vagyis vörös könyvnek) nevezett kötet ma is megtalálható a Bencés Fôapátság Levéltárában, számos oklevél szövege csak ebben 93

94 a formában maradt ránk. A 14. sz. elején formulagyûjteményt állítottak öszsze a székesfehérvári ferences kolostorban. A 126 formula a ferences rendben leggyakrabban elôforduló hivatalos ügyek gyors intézéséhez adott segítséget. Ekkoriban már a királyi tanács határozott a hiteleshelyi oklevelek kiállításának díjáról, s az uralkodók a késôbbiekben is rendszeresen szabályozták a hiteleshelyek körét, pecséthasználatát, díjszabását, és szigorúan büntették az oklevelek hamisítását is. Ezek a szempontok azután beépültek az egyházi szabályzatokba, pl. a káptalanok mûködését szabályozó statútumokba is. A jogbiztosító iratok fontossága miatt tehát külsô és belsô szabályzatok sora írta elô az oklevelek kiadásának, tárolásának, nyilvántartásának rendjét. Sajnos az iratok fontossága, megkülönböztetett kezelése sem nyújtott védelmet az elemi károk, pl. villámcsapásból származó tûzesetek, vagy éppen a tatár pusztítás ellen, sôt ezen kívül a levéltárak szándékos rongálása is elôfordult egy-egy hatalmaskodás esetében, amikor egyesek az új gyakran önkényesen kialakított birtokviszonyokat a régi jogbiztosító iratok elpusztításával próbálták meg legitimálni. Már 1276-ban feljegyezték, hogy Csák Péter rablótámadása következtében nagy kárt szenvedett a veszprémi püspökség levéltára, és hasonló károkról beszámoló jelentések sajnos a 14. sz. elsô felében is napirenden maradtak. Ezek az események természetesen aggasztották az uralkodót is, 1322-ben pl. Károly Róbert jelentést kért a nyitrai káptalantól arról a tûzrôl, amely a levéltárban pusztított, és melynek során több oklevél megégett. A hiteleshelyi levéltárak és más egyházi iratok (amelyeket gyakran a magánlevéltár kifejezéssel különböztettek meg) jellemzô tárolási helye egyébként a középkorban (és még jó néhány évszázadon keresztül) a templomok sekrestyéje, tornya volt. 1526 után a törökök által tartósan uralt területeken megszûnt a hagyományos egyházszervezet, s a régi iratok általában elvesztek. A megmaradó iratok számára ugyanakkor vándorévek következtek, megkezdôdött ui. a levéltári anyagok török veszély elôli menekítése. A következô évszázadokban szinte valamennyi levéltár többször is útra kelt, és sajnos számos el is pusztult közülük útközben. A háborús események sohasem kedveztek a levéltári anyagnak, ezenkívül a költözések következménye kézenfekvô módon iratvesztés, keveredés lett, idônként ui. gazdátlanná, elhagyatottá válhattak levéltárak, vagy éppen több levéltár egy helyen ôrzött anyaga keveredhetett (vármegyei-, családi- és egyházi anyagok közös tárolására, keveredésére is gyakran volt példa). A törökök kiûzése után a levéltárak visszaköltözése sem ment egycsapásra, hanem esetenként még hosszú évtizedeket vett igénybe. Annak ellenére tehát, hogy módszeres és szándékos iratpusztításról a törökök részérôl nem beszélhetünk, ez az idôszak mégis jelentôs károkat (nagymértékû iratvesztést, keveredést) okozott a levéltárakban, melynek következményei a másfél évszázados megszálláson jóval túlmutatnak.

Tizedjegyzék, 1530 (Egyházmegyei Levéltár Gyôr) 95

96 A 18. század a katolikus egyházszervezet újjáépítésének kora volt. Végre hazaköltözhettek a püspökségek és káptalanok régi székhelyeikre, folytatódhatott a hiteleshelyi tevékenység, s a katolikus egyház újra jelentôs birtokokhoz jutott a töröktôl visszafoglalt területeken. A legtöbb levéltár iratsorozatai ettôl az idôtôl fogva már folyamatosak, a plébániák levéltárai is gyarapodásnak indultak, bôvült az írásbeliség, s a folyamatot természetesen nem nézte tétlenül az állam sem, sôt a Habsburg uralkodók tevékeny, meghatározó szervezôi lettek a katolikus egyház újjáépítésének. Mária Terézia uralkodói fôkegyúri jogát tágan értelmezve, néhány óriás méretû egyházmegyét felszabdalva új egyházmegyéket is alapított (az új alapítások a területükre vonatkozó régi iratokat általában megkapták anyaegyházmegyéiktôl ). A püspöki, kanonoki kinevezések jogának következetes, egyre szélesebb körû alkalmazása révén a királyok számára megnôtt a beavatkozás lehetôsége, és miközben szigorúan szabályozták az egyházi birtokok gazdálkodását, a felvilágosult uralkodói célok (mint például az ország erôforrásainak, lélekszámának felmérése, vagy éppen hasznos gyakorlati ismeretek terjesztése, népszerûsítése) gyakran az egyházi szervezet közremûködésével valósulhattak meg. Közben 1723-ban törvény született az ország levéltárának létrehozásáról. Az Archivum Regni anyagának gyûjtése során a hiteleshelyek levéltárait is felszólították, hogy jelentsék, ill. adják át országos vonatkozású irataikat. 1755 júliusában a pozsonyi káptalan levéltárából 11 országos érdekû iratot válogattak ki, és errôl a nádort is értesítették. Más hiteleshelyek válaszaiból azonban az derült ki, hogy az elmúlt századok eseményei sok helyen teljes pusztulást okoztak, ezért alig tudtak országos érdekû iratokat felajánlani. A felvilágosult uralkodói tervek a szerzetesrendek életében gyakran nagy nehézségeket okoztak: 1773-ban a Magyar Kamara levéltárába szállították a feloszlatott jezsuita rend iratait, 1782-ben pedig a II. József által haszontalannak tartott, s így feloszlatott szerzetesrendek levéltárai kerültek ugyancsak a Kamarához. 1789 márciusában II. József azt is elrendelte, hogy valamennyi káptalani és hiteleshelyi levéltárat szállítsák Budára, ez a rendelete azonban sohasem valósult meg, és egy év múltán maga is visszavonta. Idôközben a középkori várakat felváltva megépültek a kor divatjának megfelelô barokk püspöki (fôúri) paloták, s általában ezekben az épületekben kaptak helyet a püspöki levéltárak is. A felgyülemlett iratanyaggal kapcsolatban a 18. sz. közepétôl a rendezés igénye is felmerült, az iratokat általában betûkkel jelölt tárgyi csoportokba rendezték, s azon belül idôrendben aktánkénti számsorrendet alakítottak ki, párhuzamosan elkészítve az iratok lajstromát, latinosan elenchusát. A rendezési munkák motívációjának idônként személyi összefüggései is lehettek, valószínûleg nem véletlen ugyanis, hogy Eszterházy Károly (aki váci püspökként 1761-ben levéltárát rendeztette) egri püspökségének idején, 1779-tôl az egri levéltár rendezésébe fogott. Hasonlóképpen Batthyány József

A Gyôri Egyházmegyei Levéltár épülete háttérben a püspökvárral 97

98 A székesfehérvári püspökség császári alapítólevele, 1777. Mária Terézia (Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár) érsek az 1760-as évek elején Kalocsán, majd áthelyezése után 1779-1786 között Esztergomban is rendeztette levéltárát. A 19. században folytatódtak a rendezési munkák, továbbra is jellemzô volt az iratok tárgyi alapon történô csoportosítása, elhelyezése, s ez a megoldás néhány kivétellel a különféle iktatási rendszerek bevezetése után is tovább élt. Az 1870-es évektôl megjelentek az elsô adatok a katolikus egyházi levéltárak tudományos kutatás céljából történô használatával kapcsolatban, s a növekvô kutatói érdeklôdést jelzi, hogy a Magyar Történelmi Társulat is módszeres levéltárlátogatásokba és felmérésekbe kezdett az egyházi levéltárakban (munkatársaik egyébként visszatérve általában kedvezô tapasztalatokról számoltak be a Társulat rendezvényein). Megjelentek az elsô levéltárismertetô publikációk, leírások is (elsôként a gyulafehérvári káptalan [1880, 1898] és a pannonhalmi fôapátsági levéltár [1896] esetében), és forráskiadványok formájában kezdték el közölni a levéltárak legfontosabb anyagait (elsôsorban a középkori okleveleket). Az 1874. évi XXXV. tc. bevezette a közjegyzôi intézményt, s ezzel véget vetett a hiteleshelyek tevékenységének (az iskolázottság növekedésével, az írásbeliség terjedésével a század folyamán ez a tevékenység már egyébként is jelentôsen visszaesett). Új országos iratokat ezután már nem adtak ki a káptalanok, a régieket viszont továbbra is elkülönítve (országos levéltárnak nevezve) tárolták, kezelésüket a késôbbiekben is állami törvények szabályozták. A káptalani magán- és hiteleshelyi levéltárak ôrzôhelye továbbra is a templomok épülete maradt, innen általában csak a 20. század második felében költöztették ki ôket. Az elsô világháború utáni területi változások természetesen az egyházszervezetet is nagy mértékben érintették. Igen jelentôs mennyiségû egyházi le-

véltári anyag került külföldre, s a politikai határok által keresztülvágott egyházmegyék esetében az utódállamok között általában nem (vagy csak igen kis mennyiségben) történt iratcsere. A két világháború között az egyházi levéltárak számára már az iratbôség okozott gondot, és elhamarkodott selejtezések is elôfordultak, elsôsorban a gazdasági levéltárak esetében, amelyeket általában külön épületekben, a jószágkormányzóságokon ôriztek. 1925-ben a veszprémi püspöki jószágigazgatóságon selejtezték ki a régi, értéktelennek vélt gazdasági iratokat, melyek egy része késôbb a veszprémi múzeumba és a Magyar Nemzeti Múzeumba került. (Ugyanezen idô alatt egyébként a veszprémi megyeházán is selejtezés történt, melynek régi közgyûlési iratok, törökkori oklevelek és adóösszeírások estek áldozatul.) 1932-ben a Magyar Minerva évkönyve adott elsôként átfogó képet Magyarország jelenlegi határai között a katolikus egyházi levéltárakról (számos egyéb gyûjtemény mellett), intézményenként ismertetve azokat. Püspöki- (érseki-) és káptalani (fôkáptalani) levéltárak voltak ekkor a következô városokban: Eger, Esztergom, Gyôr, Kalocsa, Pécs, Székesfehérvár, Szombathely, Vác, Veszprém. Egyetlen társaskáptalani levéltár mûködött Sopronban. Igen magas volt a szerzetesi levéltárak száma: a ferencesek 21, a piaristák 7, a kapucinusok és bencések 4-4, a domonkosok 3, a premontreiek, minoriták, kármeliták, irgalmasok, ciszterciek 2-2, a szerviták egy intézményt tartottak fenn. Az adatokat áttekintve, s a mai helyzettel összehasonlítva a püspöki-, káptalani levéltárak sora, iratanyaga megmaradt, sôt gyarapodott is, míg a szerzetesi levéltárak száma ötvenrôl hatra (!) csökkent különösen a szerzetesi levéltárak elvesztését sajnálhatjuk. Ez az összehasonlítás tulajdonképpen már átvezet bennünket a második világháború után történtekhez. 1945 tavaszán háborús károk érték a dunántúli levéltárak zömét, Sopronban, Szombathelyen, Esztergomban, Pécsett és Veszprémben. Az elsô két esetben káptalani levéltárakat, míg a többinél jószágkormányzóságok gazdasági iratait érte bombatalálat. A következô jelentôs esemény a levéltárak életében az 1947-ben elfogadott, levéltárakról szóló XXI. tc, melynek értelmében a katolikus egyházi levéltárak közérdekû magánlevéltáraknak minôsültek. A törvény elôször írta elô a szakfelügyeletet az egyházi levéltárak területén, végrehajtására azonban a politikai változások miatt nem került sor. Az 1950. évi 29. tvr. megszüntette a káptalanok és konventek hiteleshelyi levéltárait, és elrendelte, hogy anyagukat a kerületi állami levéltárak vegyék át. (A hiteleshelyi levéltárak átvétele azonban a gyakorlatban általában késett, s csak az 1960-70-es években valósult meg.) Az egyházi levéltárakat nemzeti érdekû magánlevéltáraknak nyilvánították. A szerzetesrendek feloszlatása után néhány kivétellel a szerzetesi levéltárak is megszûntek, anyaguk zöme az államosításokkal kapcsolatos zûrzavarban elkallódott, kisebb részüket sikerült a szerzeteseknek, esetleg a területileg illetékes 99

100 állami levéltáraknak begyûjteniük. 1951 tavaszán a Levéltárak Országos Központja utasította a területi levéltárak vezetôit, hogy az illetékességi területükre esô egyházi levéltárakat látogassák meg és tapasztalataikról tegyenek jelentést. 1951 ôszétôl azután a katolikus levéltárakat állományvédelmi szempontokra hivatkozva közös kezelésbe vették, a továbbiakban két kulcs kellett kinyitásukhoz, az állam és az egyház képviselôi csak együttesen juthattak be a raktárakba. Ez az állapot 1957-ig tartott. Kedvezô fejlemény volt mindemellett, hogy a levéltári anyagról szinte valamennyi levéltárban egységes leíró szempontok szerint alapleltárt készítettek (melyben a levéltári anyagot általában tárgysorozatonként ismertették), megkezdték a kiemelkedô forrásértékû anyagok mikrofilmezését, s az 1950-es évek végén a Levéltári leltárak c. sorozat részeként a székesfehérvári püspöki, az egri érseki, késôbb pedig az esztergomi Prímási Levéltár ismertetôi is megjelentek. Az 1969. évi 27. tvr. szaklevéltárrá nyilvánított 23 katolikus egyházi levéltárat (20 püspöki és káptalani, 3 szerzetesrendi levéltárat), s az év tavaszától a püspöki kar létrehozta az Országos Katolikus Gyûjteményi Központot, melynek feladata többek között a katolikus egyházi levéltárak tevékenységének koordinálása lett, s a levéltári intézmények és az illetékes minisztériumi szervek között közvetített. 1971 tavaszán az egyházi szaklevéltárakban is érvényessé vált a Levéltárak Ügyviteli Szabályzata, amely részletesen és egységesen szabályozta a magyar levéltárak tevékenységét. Élénkült az egyházi levéltárak kutatóforgalma. Az 1950-70-es években általában egy-egy levéltári szolgálattal megbízott papi személy töltötte be a levéltárosi tisztet, a 80-as évektôl azután megjelentek az elsô civil munkatársak. Az Új Magyar Központi Levéltár Módszertani Osztályán 1983-89 között négy alkalommal szerveztek továbbképzést az egyházi levéltárosok számára. 1981 áprilisában a Magyar Könyvtárosok Egyesületén belül létrejött a Levéltári Szekció, majd 1986 decemberében ennek utódjaként az önálló Magyar Levéltárosok Egyesülete. Az egyesület kezdettôl fogva foglalkozott az egyházi levéltárak kérdéseivel, problémáival, tagságában egyházi levéltárosok is helyet kaptak. 1993 júniusában Debrecenben alakult meg az Egyházi Levéltárosok Nemzetközi Szövetsége Magyarországi Tagozata, s ennek jogutódjaként 1995-ben a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete. Az egyesületek az egyházi levéltárosok szakmai kapcsolattartásának fórumai. Az 1990 után újrainduló szerzetesrendek közül csak kevesen éltek a levéltáralapítás jogával, mindössze három új szerzetesi levéltár született. A rendi levéltárak esetében általában nem megvalósítható, s így nem is cél egykori levéltári anyaguk teljes körû begyûjtése (a legnagyobb mennyiségû iratbegyûjtés a Magyar Ferences Levéltárban történt), a tulajdonos rendek pedig gyakran letéti szerzôdést kötöttek a régi levéltári iratanyaguk maradványait ôrzô közlevéltárakkal, megyei önkormányzati levéltári intézményekkel.

1993 májusában II. János Pál pápa rendeletére új egyházigazgatási beosztás lépett érvénybe Magyarországon. A területi változás valamennyi egyházmegyét érintette, és új egyházmegyék is születtek. 1995-ben az LXVI. tv. (az új levéltári törvény) szerint a korábban szaklevéltárként mûködô egyházi levéltárak nyilvános magánlevéltárak lettek. MIT TALÁLHATUNK A KATOLIKUS LEVÉLTÁRAKBAN? (FORRÁSISMERTETÔ) Eltekintve az intézményes keretektôl, a katolikus levéltárak között kutatói szemmel négy nagy csoportot, azaz levéltártípust különböztethetünk meg. 1.) Az érseki, püspöki levéltárak legfontosabb iratképzôi az egyházigazgatási teendôket a mindennapokban ellátó püspöki hivatalok, az egyházmegyék bírói fórumát jelentô szentszéki bíróságok, illetve az egyházi iskolák felügyeletét, központi igazgatását végzô tanfelügyelôségek. Szintén a püspöki levéltárakhoz tartoznak ugyan, de nagyobb különálló egységet képeznek a gazdasági levéltárak, amelyek az 1945 elôtti egyházi uradalmak, ill. azok kezelését végzô jószágkormányzóságok irataiból keletkeztek, és gyakran máig is külön épületben találhatók. Külön kezelésük eredményeként a védettebb, püspökségeken tárolt anyagokhoz képest a gazdasági iratok gyakran hiányosabbak, sérültebbek. Az eddig felsoroltakon kívül szinte valamennyi püspöki levéltárban elôfordulnak egyéb szervek iratai is, pl. vallásos egyesületek, társulatok, szemináriumok, megszûnt szerzetesi intézmények stb. iratai tartoznak ide. A püspöki levéltárak részét képezik a fôpapi és papi személyek hagyatékai is. 2.) A fôkáptalani, káptalani levéltárak rendjét általában a káptalani jegyzôk (a káptalan által fizetett ügy- Raktárrészlet (Egyházmegyei Levéltár Gyôr) 101

védek) alakították ki. Két fô részük van: magánlevéltár és hiteleshelyi levéltár. A magánlevéltár a testület belsô ügyeinek, tanácskozásainak iratain kívül általában jelentôs iratanyagot tartalmaz a székesegyházakról, mint a káptalanok liturgikus szolgálatának helyszínérôl. Külön iratkezelése volt a különféle (egyházi-, tanügyi- és jótékonysági célokat szolgáló) kegyes alapítványok tôkéjét kezelô alapítványi hivataloknak, s mivel a káptalanok általában a püspöki uradalmaktól függetlenül, külön birtokon, önállóan gazdálkodtak, hasonlóképpen vannak gazdasági-uradalmi irataik is. A hiteleshelyi (vagy másnéven országos) levéltárakban a bevezetôben többször is említett hiteleshelyi tevékenység során jöttek létre a birokbaiktatások, királyi parancsra végzett megkeresések, vizsgálatok, a káptalanok elôtt tett vallomások, végrendeletek stb. iratsorozatai. Általában ennek az anyagrésznek, ill. tágabb értelemben a káptalani levéltáraknak köszönhetôen van jelentôsebb mennyiségû középkori iratanyag a katolikus levéltári intézményekben. 3.) A plébániák levéltárai tulajdonképpen tükörképei a püspöki levéltárakban található, plébániákra vonatkozó iratanyagnak, hiszen az iratok zömét a püspökséggel folytatott levelezés teszi ki, s ami itt eredeti, a másik helyen fogalmazványként meg kell lennie és viszont. A helyzet azonban pl. a mindkét helyen jelentkezô, de eltérô módon, mértékben megvalósuló iratvesztés miatt ennél jóval bonyolultabb. A plébániákon ôrzött anyagot a hivatali levelezésen kívül értékes helyi összeírások, a plébánia történetérôl vezetett historia domusok, iskolaszéki iratok egészíthetik ki, idônként céhek, 102 Ugrin szörényi bán oklevele, 1268. (Egyházmegyei Levéltár Gyôr)

késôbb egyesületek anyagai is bekerülhettek, s ezen kívül itt találhatók az espereskerületi iratok is. Az esperesi megbízatás ui. nem helyhez, hanem személyhez kötôdött, ennek megfelelôen több plébánia levéltárában is elôfordulhatnak egy-egy kerület iratai. 4.) A szerzetesrendek levéltáraiban a központi kormányzati iratokon kívül az egyes rendházak, apátságok és az intézmények (iskolák, fôiskolák) iratai általában külön találhatók. A szerzetesek gazdálkodásáról fennmaradtak gazdasági iratok is. Jelentôs a letétek száma, szívesen helyeztek el ui. egyegy nagymúltú szerzetesi intézményben megôrzésre pl. családi levéltárakat. A szerzetesek szellemi-, tudományos tevékenységének köszönhetôen általában gazdagabb hagyatéki- és kézirattári anyag jellemzô ezekre a levéltárakra. Talán az eddigi felsorolás is megfelelôen érzékeltette, hogy a katolikus levéltárakban nemcsak az egyháztörténet kutatói találnak számukra érdekes anyagot. A helytörténetírók számára nélkülözhetetlenek a plébániák- és a püspökségek helységekre vonatkozó iratai, az oktatás történetével foglalkozók nem kerülhetik el a tanfelügyelôségek (s benne a népiskolák, középiskolák) anyagának, az iskolaszékek, a tanító szerzetesrendek iratainak vizsgálatát. A gazdaságtörténészek remek forrásokat találnak az egyházi birtokok iratai között, egy-egy néprajzi kutató számára kincset érhetnek az úriszéki vagy szentszéki perek vallomásai, az életmód kutatói számára a hagyatéki leltárak részletei, a családfakutatók számára az anyakönyvek információi, a mûvészettörténészeknek régi épületek tervrajzai és leírásai, a tájkutatónak egy-egy határjárás vagy éppen egy szépen megfestett régi térkép részletei, a demográfusnak a népességösszeírások és anyakönyvek adatai Hosszasan sorolhatnánk tovább, de talán az eddigiekbôl is látható, hogy ha a forrásanyag változatlan is marad, a kérdéseknek, a kutatói keresô-szempontoknak úgy tûnik, nincs határa. A KATOLIKUS LEVÉLTÁRAK KÖZELMÚLTJA ÉS JELENE (ADATOK ÉS FELADATOK, KIADVÁNYOK, SEGÉDLETEK) Az 1995-ös levéltári törvénynek megfelelôen jelenleg 18 bejegyzett katolikus nyilvános magánlevéltár (ebbôl 12 egyházmegyés, 6 szerzetesi intézmény) mûködik Magyarországon. A szám elsô látásra kevésnek tûnhet, ennek oka, hogy az ellátó személyzet szempontjából közösen kezelt püspöki és káptalani levéltárakat ma már általában egy intézményként szerepeltetik (korábban a püspöki és káptalani levéltárak külön szaklevéltárakként voltak bejegyezve). A 18 intézmény 2000-ben összesen 7630 iratfolyóméter terjedelmû anyagot ôrzött, ebbôl 620 ifm volt a szerzetesi iratanyag. Nem jelennek 103

meg a nyilvántartásban az egyes plébániákon ôrzött iratok, régebbi felmérések adatai szerint az itt tárolt történeti iratanyag mennyisége 3500 ifm. A katolikus levéltári anyag teljes terjedelme eszerint meghaladja a 11 ezer ifm-t. A levéltári intézményekben ôrzött anyagot a 2000-es adatok szerint 34 személy gondozta. Közülük 16 fôállású, ez a teljes létszám kevesebb mint felét teszi ki, s azt jelenti, hogy az összesen 18 intézménybe átlagosan nem jut egy-egy fôállású munkatárs. A teljes létszámból mindössze 6 fô volt, aki 1990 elôtt állt munkába, 28 személy 1990 után került erre a területre. A rendszerváltás után tehát igen jelentôsnek mondható a munkaerô cserélôdése a katolikus egyházi levéltárakban. Tovább figyelve az 1990 után munkába állók táborát elmondható, hogy az 1990 után végzett, fiatal diplomások száma 16 fő, ez megközelítôleg az összes munkatárs felét, az 1990 után munkába állók 60%-át jelenti. A cserélôdésen túl tehát a nemzedékváltás-fiatalodás is erôteljes ezekben az intézményekben. Az átlagosan másfél személyes levéltárakra nagy terhet ró a kutatóforgalom (a növekvô érdeklôdésnek köszönhetôen a kutatói jelenlét ma már ezekben az intézményekben is folyamatosnak mondható), az ügyfélszolgálat és a szaporodó adminisztratív teendôk. Ezek mellett sajnos kevés energia jut iratrendezésre, segédletkészítésre, pedig nagy szükség van erre a munkára: középszintû (vagyis iratsorozatok, raktári egységek szintjén tájékoztató) kiadott segédlete 2300 ifm iratnak van, s ez a teljes katolikus anyag kb. 20%-a. A katolikus egyházi levéltárakkal kapcsolatos kiadványok száma összesen 50. Ennek kétharmada önálló kiadvány (könyv, füzet), egyharmada tanulmány jellegû publikáció. Ha kiadási idô szerint tagoljuk ôket, akkor lát- 104 A Káptalandomb a helyreállított Püspökvárral és a Bazilikával (Győr)

hatjuk, hogy az 1950 elôtti (11) és az 1950-1990 közötti (13) kiadványok számának összegét meghaladták az 1990 utáni kiadványok (24:26). A rendszerváltás után tehát felgyorsult a kiadványi munka, a kiadványok megjelenése. Átalakult viszont témájuk, struktúrájuk: legnagyobb mértékben az ún. hasznos kiadványok, a levéltárak szempontjából is hasznosítható adattárak, levéltártörténeti, archontológiai stb. munkák, ill. a forráskiadványok száma szaporodott az utóbbi évtizedben. Míg a levéltári anyagot ismertetô segédletek terén, különösen a középszintû segédleteket tekintve nem történt lényeges elôrelépés, sôt az elérhetô kiadványok I. Ferenc káptalani jelvényt adományozó oklevele, 1808 (Egyházmegyei Levéltár Gyôr) zöme ezen a téren továbbra is régi, általában az 1950-1980 közötti korszakban megjelentetett példányok. A segédletek között pozitív kivételt jelentenek az alapszintû, néhány oldal terjedelmû levéltárismertetôk, és a darabszintû (egyes iratok szintjén ismertetô) segédletek (ilyenek készültek pl. a levéltárak térképállományáról, s a helytörténetírás szempontjából nélkülözhetetlen egyházlátogatási jegyzôkönyvekrôl), de ezek jórészt központi, valamennyi levéltárat bemutató kezdeményezéseknek köszönhetôek, és általában egy-egy sorozat részeként jelentek meg. A forráskiadványok elsôsorban középkori okleveleket, egyházlátogatási jegyzôkönyveket (ún. kánoni vizitációkat) érintettek, s a levéltárak egy-egy frekventáltabb részét, pl. címeres iratokat, régi pecsétek anyagát mutatták be. A jövôben a további forrásközlések (esetleg több levéltár együttesen készített, tematikus forráskiadványai) mellett, a közép- és darabszintû segédletek levéltárankénti kiadása jelenthetne mind a kutatók, mind pedig a levéltárak számára elôrelépést. Az elmúlt években a katolikus levéltárak mûködésében (is) egyre fontosabb szerepe lett a pályázati lehetôségeknek. Az 1996 óta rendelkezésre álló nyilvános magánlevéltári támogatásból el sôsorban beruházási jellegû kiadások, a levéltári munkához szükséges modern eszközök beszerzése történt meg, az 1998-tól létezô veszélyeztetett levéltári anyag megmentését szolgáló 105

A székesfehérvári püspökség alapítólevele, 1777. VI. Pius (Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár) 106

támogatás pedig mára az állományvédelmi feladatok, restaurálás, polcrendszerek, dobozok, tárolóeszközök beszerzésének legfontosabb forrásává vált. A Nemzeti Kulturális Alapprogram pályázati kiírásai elsôsorban a segédletek készítését, a kiadványi munkát támogatták. A személyi állomány túlterheltsége ellenére megkezdôdött a levéltárak régi, 1950-es állapotát tükrözô fondjegyzékek (a levéltárak nagyobb iratcsoportjairól tájékoztató, alapvetô segédletek) felülvizsgálata, továbbfejlesztése. A jövô fontos feladata lesz a plébániákon lévô iratok rendezése, szükség esetén beszállítása, amely egyébként raktározási problémákat is felvethet, mivel a legtöbb levéltár nem rendelkezik jelentôsebb szabad raktári kapacitással. A levéltárosok között élénkültek a szakmai kapcsolatok, a találkozásokra évente többször is alkalmat adnak a levéltáros egyesületek és az Országos Katolikus Gyûjteményi Központ rendezvényei. Az elmúlt évtizedben tehát igen nagy változások történtek mind a személyi-, mind pedig a mûködési feltételekben. Minden nehézség ellenére tudva azt, hogy még óriási munka, rengeteg feladat áll elôttünk megállapítható, hogy a katolikus levéltárakban a kor színvonalán álló, kiváló szakmai teljesítmények születtek-születnek, melyek eredményképp a szakmai konferenciák folyosóbeszélgetéseiben, és idônként az elôadói pódiumról is egyre többet lehet hallani azt a kijelentést, hogy az egyházi levéltárak (és köztük a katolikus levéltárak) a közelmúltban kiléptek a hátrányos helyzetû rokon szerepébôl, és újra elfoglalták helyüket a magyar levéltárügy, a levéltáros szakma szervezetében. KATOLIKUS LEVÉLTÁRAK ÉS EGYHÁZSZERVEZET (ÁTTEKINTÔ TÁBLÁZAT) A levéltár mai neve és a hozzá tartozó egyházszervezeti egység Debreceni Egyházmegyei Levéltár Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye (1993) Területi illetékesség Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár megyék A központ, a levéltárak helyének változásai Debrecen Egri Fôegyházmegyei Levéltár Egri Püspökség (1009) Egri Érsekség (1804) Alapításkor: az ország ÉK-i, K-i része. 1804-ben a Szatmári, Kassai püspökségek területe kivált. 1982-ben a Kassai, Rozsnyói, Szatmár püspökségek Mo-on maradt területei beleolvadtak. 1993-ban Tiszántúli területének északi részét (Szabolcs-Szatmár) a Debrecen-Nyíregyházi Püspökségnek adja át Eger 1613. Jászó 1649. Kassa 1690. Eger 107

A levéltár mai neve és a hozzá tartozó egyházszervezeti egység Területi illetékesség A központ, a levéltárak helyének változásai 108 Görög Katolikus Püspöki Levéltár Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházmegye (1912) Gyôri Egyházmegyei Levéltár Gyôri Püspökség (1009 elôtt) Kalocsai Érseki és Fôkáptalani Levéltár Kalocsai (1001), Kalocsa-Bácsi Érsekség (11. sz. vége), Kalocsai Érsekség (1968), Kalocsa-Kecskeméti Érsekség (1993) Pécsi Püspöki Levéltár Pécsi Káptalani Levéltár Pécsi Püspökség (1009) Prímási Levéltár, Esztergomi Fôkáptalani Levéltár Esztergomi Érsekség (1001) Esztergom-Budapesti Érsekség (1993) Szeged-Csanádi Püspökség Levéltára Csanádi Püspökség (1030) Szeged-Csanádi Püspökség (1982) Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár Székesfehérvári Püspökség (1777) Szombathelyi Püspöki és Vasvár-Szombathelyi Székeskáptalani Levéltár Szombathelyi Püspökség (1777) Alapításkor: Hajdú, Bihar, Szabolcs, Szatmár, Bereg megyék, K-Mo. 1920 után az Eperjesi Gör. Kat. Egyházmegye magyarországi része is beleolvadt, 1968-tól országos illetékesség. Alapításkor: Gyôr, Moson, Sopron és Vas megyék, területe. 1777-ben a Szombathelyi Püspökség területrésze vált ki, 1920 után a burgenlandi terület került határon kívülre. Alapításkor: Duna-Tisza köze Solt vonalától délre. 1229-ben a Szerémség kivált, 1920 után a bácskai területek határon kívül kerültek. 1993-tól a Váci Püspökség déli részével kiegészülve területe megegyezik Bács-Kiskun megye területével.. Alapításkor: Tolna, Baranya, Valkó, Pozsega megyék. Területe 1920 után csökkent Baranya déli részével, ill. a Dráván túli területekkel. Alapításkor: Dunától északra, északkeletre fekvô területek, Felvidék. 1110-ben Nyitra, 1776-ban Rozsnyó, Besztercebánya, Szepes püspökségek területe vált ki, 1920 után területe tovább csökkent a Dunától északra fekvô területeinek elvesztésével. Alapításkor: Maros és az Al-Duna közötti terület, 1920 után területének legnagyobb részét elvesztette. Gyarapodás: a Nagyváradi Püspökség Mo-on maradt területével 1982. Tiszántúli területének északi részét a Debrecen-Nyíregyházi Püspökségnek adta át 1993. Alapításkor: Fejér megye, a Veszprémi Püspökség területébôl kihasítva. Alapításkor: Vas megye, Zalaegerszeg környéke, Mura balparti része (a Gyôri, Veszprémi és Zágrábi püspökségek területébôl kihasítva). 1920 után burgenlandi része határon kívülre került. 1912. Debrecen 1914. Nyíregyháza Gyôr 1594. a káptalan Bécsbe, majd Sopronba menekült 1526 elôtt két központ: Kalocsa és Bács. 18. sz-tól Kalocsa Pécs, 1543. a kápt. levéltár menekítése közben elpusztul Esztergom 1543. Nagyszombat 1820. Esztergom Csanád 1740-es évek Temesvár 1922. Szeged Székesfehérvár Szombathely

A levéltár mai neve és a hozzá tartozó egyházszervezeti egység Területi illetékesség A központ, a levéltárak helyének változásai Váci Püspöki és Káptalani Levéltár Váci Püspökség (1030 körül) Alapításkor: Duna-Tisza köze a Kalocsai Érsekségtôl északra. 1993-ban déli területeit Szeged-Csanád és Kalocsa-Kecskemét kapta. Vác, 1541. Nógrád, 1544. Nagyszombat, 1699. Vác Veszprémi Érseki és Fôkáptalani Levéltár Veszprémi Püspökség (1001 elôtt) Veszprémi Érsekség (1993) Dunántúl középsô területe, Somoggyal együtt. Terülébôl vált ki a Székesfehérvári Püspökség és részben Szombathely 1777- ben. A Balatontól délre esô területébôl alakult 1993-ban a Kaposvári Egyházmegye. Veszprém, 1544. kápt. levéltár Sopron, püsp. lev. Sümeg, 1630. kápt. levéltár Veszprém, 1750. püsp. levéltár Veszprém Bencés Fôapátság Levéltára Pannonhalmi Fôapátság (996) Ide tartoztak Tihany, Bakonybél, Dömölk, Zalavár apátságai is, ill. még több bencés rendház és iskola országszerte. Területi Fôapátságként plébániái is voltak-vannak. Pannonhalma, 16. sz. vége Gyôr, Bécs. 1782. Buda, 1803. Pannonhalma Ciszterci Nôvérek Boldogasszony Háza Monostor Levéltára C. N. B. H. Monostora (1955) Az elmúlt húsz évben fokozatosan kiépülô Monostor levéltára az 1950-es évektôl tartalmaz iratokat, nagyobbrészt az 1980-90-es évekbôl való. Kismaros Csornai Premontrei Prépostság Levéltára Csornai Premontrei Prépostság (1180) Csorna, majd 1802-től a csornaival egyesített türjei és jánoshidai prépostságok birtokai, rendi plébániái. A Csornai Prépostság hiteleshelyi tevékenységet is folytatott, elsősorban Sopron vármegye, ill. a szomszédos vármegyék területén. Csorna, 1529- ben és 1594-ben a törökök elleni harc során súlyos károk érik, 1786. Győr, 1802. Csorna, 1951. Sopron, 1999. Csorna Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának Levéltára J. T. Mo-i Rendtartománya (1909) 1853-1909 az osztrák rendtartomány magyarországi házainak iratai, 1909-tôl a Magyarországi Rendtartomány iratai, az 1773 elôtti iratok más intézményekben találhatók. Budapest Magyar Ferences Levéltár Magyarországi ferences rendtartományok Szalvatoriánus Rendtartomány 1523-1900, Bosnyák-Bányavidéki Rendtartomány 1611-1757, Ladiszlaita Rendtartomány 1857-1902, Kapisztrán Szent Jánosról Nevezett Rendtartomány 1757-tôl, valamint az egyes ferences rendházak, intézmények iratai. 1526. Gyöngyösre kerülnek a szalvatoriánus, késôbb a kapisztránus iratok, 1969. Budapest 109

A levéltár mai neve és a hozzá tartozó egyházszervezeti egység Magyar Piarista Rendtartomány Központi Levéltára Magyar Piarista Rendtartomány (1692) Területi illetékesség A Magyarországon 1642-ben meghonoso- dott tanítórend mindenkori Magyar Rend- tartományának (Provincia Hungariae), rendházainak, iskoláinak iratai. A központ, a levéltárak helyének változásai Privigye 18. sz. elején Nyitra 1857. Pest Prohászka Ottokár püspök (1905-1927) typariuma VI. Pius pápa (1775-1799) ólombullája a székesfehérvári püspökség pápai alapítólevelén 110 (Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár)