Bibliográfia A) KÖNYVEK

Hasonló dokumentumok
BIBLIOGRÁFIA Felhasznált, ill. a vajdasági céhes ipar történetét kutatni szándékozók számára ajánlott irodalom

Bálint Sándor: A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. (Elsõ rész). Móra Ferenc Múzeum Évkönyve,

Történelmi együttélés. Magyarok és zsidók a holokauszt előtt. Válogatott bibliográfia

VIII. 53. Nagykőrösi és Dunamelléki Református Tanítóképző Intézet iratai (-1949)

Rövidítésjegyzék. Jegyzetek 179

Felhasznált irodalom

BÉLYEGZŐK NYILVÁNTARTÁSA

Polgári eljárásjog I-II. Kommentár a gyakorlat számára - Harmadik kiadás (szerk. Petrik Ferenc) RÉSZ

ILLUSZTRÁCIÓK JEGYZÉKE

A magyarországi közegészségügy története

A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárának Szakkönyvtára. A hely, ahol a helytörténet- és a családkutatás kezdődik

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

A bácskai ortodox püspökség összeírásai

2. $ "+) )+! $ A&-)<,

Előző évi rendezetlen fm. Rendezett fm

Erdély etnikai és felekezeti statisztikája IV. Fehér, Beszterce-Naszód és Kolozs megye Táblamellékletek

BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA

I. 54 Radics László hivatásos ,22 36,75 8,77 861,74

TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ ÉVI III. TÖRVÉNY A POLGÁRI PERRENDTARTÁSRÓL ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I.

I. számú katonai felmérés térkép letöltés ideje: február 21.

TARTALOM. Bevezetés I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 7

A TANÁROK ÉVKÖNYVEKBEN MEGJELENT ÍRÁSAI

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?

KÁRPÁTALJA TEMPLOMAI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMOK

I. t. Kalicz : Rézkori lelet Paszab községben

Ferencz József és kora

VIII VII. füzet, 334. old. - Bajmok; IX VIII. füzet, 380. old. - Bajmok, XII X. füzet, 480. old. - Nagy Becskerek; XVII

VIII. 52. Nagykanizsai Kegyesrendi Gimnázium iratai Nagykanizsai Állami Gimnázium iratai

Laczkó Sándor A MAGYAR NYELVŰ NIETZSCHE-FORDÍTÁSOK BIBLIOGRÁFIÁJA 1872-TŐL 1994-IG

Jurandori ( egyéni bemutató, 7 kategória, 78 nevezés )

Adatlapok összesítése Bíróság V. kérdés VI. kérdés VII. kérdés VIII. kérdés IX. kérdés. bírósági igen nem közjegyző igen nem igen nem igen nem npp

TÓTKOMLÓS TÖRTÉNETE A TELEPÜLÉS ALAPÍTÁSÁNAK 250. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE

A CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁR CSONGRÁDI LEVÉLTÁRA FOND- ÉS ÁLLAGJEGYZÉKE

Megszállás és kollaboráció. Válogatott bibliográfia

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

KUTATÁSI JELENTÉS I.

Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.)

M E G H Í V Ó N A P I R E N D

MÓDOSÍTOTT ÉS EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. a Budapest VII. kerület. Baross tér 13. szám alatti. Társasháznak. Helyrajzi szám:

A TUDOMÁNYOS. ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT SZOLNOK MEGYEI SZERVEZETÉNEK FOLYÓIRATA. VII. évfolyam Felelős szerkesztőt Szurmay Ernő

X. Komplex1 Kolyvek Vivien Benkőné Szabó Krisztina XXXV. Szövegszerkesztés Galanics Mercédesz Knotz Lászlóné

Erdély etnikai és felekezeti statisztikája II. Bihar, Máramaros, Szatmár és Szilágy megye. Táblamellékletek

9. sz. melléklet Kimutatás a Nógrád Megyei Levéltár dolgozóinak évi tudományos tevékenységéről

Munkalap2 Cím Év Évfolyam Szám Megjegyzés Bodenburg Zeitung 1887 XX Bunte Woche Nem teljes, Burgenländische Freiheit melléklete

ID. SZINNYEI JÓZSEF ( ): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.

2016/2017-II TÖRTÉNELEM BA 2016/17. II. FÉLÉV I. ÉVFOLYAM (30 FŐ) 2 koll. 3 Forisek Péter H XII

TAB2107 Helytörténet tematika

20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM

A magyarországi polgárosodás kutatásának új fellendülésekor, az 1980-as években, a történettudományon belül meglehetősen hangsúlyos szerepet kapott a

*?*A múzeumok szervezeti és ügykezelési szabályzata. Budapest: Népművelési Minisztérium Múzeumi Főosztálya, p.

TARTALOM. Bevezetés 5 I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 7

VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai

Hazai kutatási és pályázati eredmények (minden lezárult és jelenleg folyó kutatás, amely projekt vagy pályázat keretében folyt/folyik)

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

NBI/B Nıi Keleti csoport bajnokság évi sorsolása

3.f. fond Református Szeretetszolgálat intézményeinek iratai

Az EOQ MNB kitüntetettjei

- A. Sajti Enikő: Bűntudat és győztes fölény: Magyarország, Jugoszlávia és a délvidéki magyarok. Szeged, SZTE Törttud. Doktori Isk.

SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK

Köő Artúr. Erdélyi adalékok a Lex Apponyihoz

V után megjelent Tragédia kiadások. V.1. Helikon díszkiadások és minikönyv kiadások

1896 Bács-Bodrogh vármegye egyetemes monográfiája I-II. Zombor, Bács-Bodrogh vármegye közönsége.

Az EOQ MNB kitüntetettjei

A TANÁCS OKTATÁSI BIZOTTSÁGA ELNÖKÉNEK ÉS TAGJAINAK MEGVÁLASZTÁSÁRÓL SZÓLÓ VÉGZÉST. 1. szakasz

KISKUNSÁGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG

FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKOK

Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ)

Jurandori ( egyéni bemutató, 8 kategória, 57 nevezés )

2012. február 24. Kézdivásárhely, EMI, Pro Historia rendezvénysorozat: Kézdivásárhely egyesületi élete között

Doktori Iskola témakiírás II.

NB I/B nők kelet

Történelemtudományi Doktori Iskola témakiírás

A fazekasság, az agyagmûvesség az emberiség õsi kézmûves mestersége.

Sor szám. A megvalósítás ideje. Ikt. Szám Dátum A pályázó szervezet Település A pályázat tárgya. Javasolt öszeg

Statisztikai függelék a helyzetelemző részhez

A MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁRA MAKÓ FOND-, ÁLLAG- ÉS KONKORDANCIA-JEGYZÉKE

Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Státusz: Véglegesített (kitöltő)

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

A Holokauszt és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és miskolci zsidóság kulturális öröksége a történeti és irodalmi kutatások tükrében

A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja

3 kötet. 6 nagy doboz (14 cm), 94 doboz, 91 kötet, 6 csomó. 5 nagy doboz (14 cm), 67 doboz, 60 kötet

2.e. fond Konventi Missziói és Diakóniai Bizottság iratai

A MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁRA MAKÓ FOND-, ÁLLAG- ÉS KONKORDANCIA-JEGYZÉKE. Összeállította: URBANCSOK ZSOLT

FORRÁS- ÉS IRODALOMJEGYZÉK

TARTALOM. Bevezetés 5 I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 7

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Collectanea. Sancti. Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja

KORTÁRS KÖLTÉSZET KORTÁRS GRAFIKA

Tanítóképzők, tanítók a 20. századi Magyarországon. A budai képző 100 éve. TBN08M15

Szakmai beszámoló a Magyarságkutató Tudományos Társaság MTA által támogatott tevékenységéről

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány általános céljai és tevékenysége

A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzata függelékek. A közgyőlés társulásai

KÖVETELMÉNYEK /I.

Benyák Anikó (Pszichológia)

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Könyvkiállítás 12 KÖNYVTÁRÜGY 12 A könyvtárügy általános kérdései 12 Könyvtárak 12 Olvasóközönség. Olvasómozgalom 14 SAJTÓ 14 A sajtó általános

Átírás:

Bibliográfia A) KÖNYVEK A. Sajti Enikő: Délvidék 1941 1944. A magyar kormányok délszláv politikája. Budapest, 1987, Kossuth. Avineri, Schlomo: A modern cionizmus kialakulása. A zsidó állam szellemi gyökerei. Budapest, 1994, Századvég. Bácskai Vera: Városok és városi társadalom Magyarországon a XIX. század elején. Budapest, 1988, Akadémiai Kiadó. Balogh Károly György: Történet-politikai tanulmányok Eugen Savoya herczege életrajzához. Zenta, 1891, s. n. Barna Jónás Csukási Fülöp (szerk.): A magyar-zsidó felekezet elemi és polgári iskoláinak monográfiája. I II. Budapest, 1896, Országos Izraelita Tanítóegyesület Bartha Miklós: Kazár földön. Kolozsvár, 1901, s. n. Béri-Lichtner János: Együttélés. A zsidóság szerepe Magyarország legújabbkori történetében 1790 1918. Budapest, 1995, Argumentum. Bernstein Béla: Az 1848/49-iki magyar szabadságharcz és a zsidók. Az előszót írta Jókai Mór. Budapest, 1898, s. n. Borovszky Samu (szerk.): Bács-Bodrog vármegye. I II. Budapest, s. a., Országos Monografia Társaság. /Magyarország vármegyéi és városai/ Bosnyák Zoltán: A zsidókérdés. II. A zsidókérdés magyar kérdés. Budapest, s. a., s. n. Braham, Randolph L.: A magyar holocaust. I II. Budapest Wilmington, 1988, Gondolat. Braham, Randolph L. (szerk.): A magyarországi háborús munkaszolgálat. Túlélők visszaemlékezései. Budapest, 1996, Teljes Evangéliumi Diák- és Ifjúsági Szövetség Szent Pál Akadémia. /Látószög könyvek/ Bunardžić, Radovan (tekst kataloga): Izložba Menore iz Čelareva. Beograd, 1980, Savez jevrejskih opština Jugoslavije. Burány Béla: Zentavidéki népballadák. Zenta, 1962, Művelődési Központ. /Zentai füzetek, 8,/ Burány Béla Fábri Jenő Tripolszky Géza: Száraz kútgém, üres válú. Juhásznóták, betyárdalok, balladák Zentán és vidékén. Zenta, 1966, Zentai Múzeum. /Zentai füzetek, 8B./ Burány Béla Fábri Jenő: Két szivárvány koszorúzza az eget. 142 népdal Zentán és vidékén. Zenta, 1969, Zentai Múzeum. /Zentai füzetek, 8C./ Carmilli-Weinberger, Moshe: A zsidóság története Erdélyben (1623 1944). Budapest, 1995, MTA Judaisztikai Kutatócsoport. /Hungaria Judaica, 9./ Cohen, Asher: Soá. A zsidó vészkorszak (1933 1945). Budapest, 1994, Cserépfalvi Múlt és Jövő. Czibulka Zoltán (összeállította): A Délvidék településeinek nemzetiségi (anyanyelvi) adatai (1880-1941). Budapest, 1998, Központi Statisztikai Hivatal Czibulka Zoltán (összeállította): A Délvidék településeinek vallási adatai (1880-1941). Budapest, 1999, Központi Statisztikai Hivatal 257

Csepeli György: és nem is kell hozzá zsidó. Az antiszemitizmus társadalom-lélektana. Budapest, 1990, s. n. Csoór Gáspár (szerk.): Bácska társadalmi élete. Ezer arcképpel. Budapest, s. a., s. n. Dobos János: Srednje škole. Zenta, s. a., s. n. /Monográfia füzetek, 2./ Dobos János (ur.): Senćanske žrtve fašizma 1941 1945. Senta, 1966, Opštinski odbor SUBNOR-a Istorijski arhiv. Dobos János: Zenta az árutermelés és polgárosodás kialakulásának időszakában. Zenta, 1967, Történelmi Levéltár. /Zentai füzetek, 15./ Dobos János: Senćanski komunisti 1919 1944./Zentai kommunisták 1919 1944. Bilingvis. Zenta, 1969, Istorijski arhiv. /Zentai füzetek, 19./ Dobos János: A zentai gimnázium száz éve (1876 1976). Zenta, 1998, Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Köre. /Monográfia füzetek, 43./ Dobsa László Máriáss Imre: Magyar ipar és kereskedelem. Budapest, 1941, A magyar ipar és kereskedelem kiadóhivatala. Donin, Hayim Halevy: Zsidónak lenni. Budapest, 1991, Interart Stúdió. Dubnov, Simon: Kratka istorija jevrejskog naroda. Beograd, 1988, Savez jevrejskih opština Jugoslavije. [Sa dodatkom: Zlatković Winter, Jelena: Židovi na području jugoslovenskih zemalja] Dudás Andor: Zenta rövid története. S. l., l903, s. n. Dudás Gyula (szerk.): Bács-Bodrogh vármegye egyetemes monográfiája. I II. Zombor, 1896, s. n. Dudás Gyula: Az oktatásügy története Bács-Bodrogh vármegyében. I. Zombor, 1902, Bács- Bodrogh Vármegyei Történelmi Társulat. Elek Judit Sükösd Mihály: Tutajosok. A tiszaeszlári per dokumentumai. Budapest, 1990, Magvető. Érdujhelyi Menyhért: Újvidék története. Újvidék, 1894, s. n. Fanta Károly Medriczky Andor Király Elemér (szerk.): Országos ipari címtár. II. Budapest, 1942, Király Elemér Könyvkiadóvállalata. Fényes Elek: Magyar országnak s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben. II. Pest, 1843, s. n. Fónagy Zoltán: Modernizáció és polgárosodás. Magyarország története 1849 1914-ig. Debrecen, 2001, Csokonai Kiadó Fuks, Abraham: Jesivot Hungariya bi-gdulatan ve-hurbanan. [A magyarországi jesivák nagyságukban és hanyatlásukban] Jerusalim, 1987, s. n. Gabel, Joseph: Jobboldali és baloldali zsidóellenesség. Vitairat. Az előszót írta Gáll Ernő. Budapest, 1995, MTA Judaisztikai Kutatócsoport. /Értesítő, 11., Anti-antiszemita füzetek, 1./ Gašpar, Mirjana Lazar, Beata: Židje v Lendavi/A lendvai zsidóság. Bilingvis. Lendva, 1997, s. n. Gazda Anikó: Zsinagógák és zsidó községek Magyarországon. Térképek, rajzok, adatok. Budapest, 1991, MTA Judaisztikai Kutatócsoport /Hungaria Judaica, 1./ Gerő László (szerk.): Magyarországi zsinagógák. Budapest, 1989, Műszaki Kiadó. Gilbert, Martin: Zsidó történelmi atlasz. Arthur Banks és Terry Bicknell térképeivel. Budapest, 1991, Gondolat. 258

Gilbert, Martin: Izrael története. S. l., S. a., Pannonica Kiadó Gonda László: A zsidóság Magyarországon 1526 1945. Budapest, 1992, Századvég. Groszmann Zigmond: A magyar zsidók V. Ferdinánd alatt. Budapest, 1916, Egyenlőség Kiadóvállalata Groszmann Zigmond: A magyar zsidók a XIX. század közepén (1849 1870). Történelmi tanulmány. Budapest, 1917, Egyenlőség Kiadóvállalata Guttmann Simon: A szombori zsidók története. A Chevra Kadisa száz éves fennállása alkalmából. Szombor, 1928, S. n. Gyáni Gábor Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig. Budapest, 2001, Osiris Kiadó Gyetvai Péter: A Tiszai korona-kerület telepítéstörténete. I. A tiszai korona-kerület története és újkori magyar népességének eredete. Kalocsa, 1992, Kalocsai Múzeumbarátok Köre. Haraszti György: Magyar zsidó levéltári repertórium. I. A B. köt. Hazai levéltárak. Budapest, 1993, MTA Judaisztikai Kutatócsoport. /Hungaria Judaica, 2./ Hegediš, Antal Čobanović, Katarina: Demografska i agrarna statistika Vojvodine 1767 1867. Novi Sad, 1991, Filozofski fakultet u Novom Sadu, Institut za istoriju. /Monografije, 34./ Hegedüs Márton (szerk.): A magyar hadviselt zsidók aranyalbuma az 1914 1918-as világháború emlékére. I II. Budapest, s. n. I. 1941. II. 1942. Hornyik János: A kecskeméti zsidók története. A szöveget gondozta, jegyzetekkel ellátta és a bevezetőt írta Ö. Kovács József. Gyula, 1988, Bács-Kiskun Megyei Levéltár /Levéltári Füzetek, 2./ Huszágh László: A zentai gyógyszertárak története. Zenta, 1966, s. n. /Monográfia füzetek, 6./ Iványi István: Szabadka szabad királyi város története. II. Szabadka, 1892, s. n. Jekelfalussy József (szerk.): A Magyar Korona Országainak Helyégnévtára. Budapest, 1892, s. n. Jeshurun Élijáhu [Szabó Ö.]: Szabadságharcosok (Hasomér, Nili, Hágáná, Écel, Lechi és Pálmách). Natanja, 1985, szerző kiadása. Jevrejska omladinska društva na tlu Jugoslavije, 1919 1941./Jewish youth societes in Yugoslavia, 1919 1941. Bilingvis. Beograd, 1995, s. n. Jólesz Károly: Zsidó hitéleti kislexikon. Az előszót írta Scheiber Sándor. Budapest, 1987, s. n. Juhos János (szerk.): A Magyar Korona Országainak Helységnévtára. Budapest, 1882, s. n. Juhos János (szerk.): A Magyar Korona Országai és Bosznia és Herczegovina Helységnévtára. Budapest, 1888, s. n. Kalmár Károly: A zentai (elemi) általános iskolák története. Községi iskolák 1869 és 1908 között. Zenta, 1995, Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Köre. /Monográfia füzetek, 40./ Kanizsa története. I. Történeti rész. 1. Az ősidőktől 1848-ig. Magyarkanizsa, 1995, Cnesa. Karády Viktor: Zsidóság, modernizáció, polgárosodás. Tanulmányok. S. l., S. a., Cserépfalvi 259

Kasaš, Aleksandar: Mađari u Vojvodini 1941 1946. Novi Sad, 1996, Filozofski fakultet u Novom Sadu, Odsek za istoriju. /Monografije, 38./ Katona Pál: Meggyőződésből tettem... Gerő István élete és munkássága. Zenta, 1972, Történelmi Levéltár. /Zentai füzetek, 19/4./ Katona Pál: A zentai mozik története./istorijat bioskopa u Senti. Bilingvis. Zenta, 1973, s. n. /Monográfia füzetek, 21./ Katz, Jakob: Kifelé a gettóból. A zsidó emancipáció évszázada 1770 1870. Budapest, 1995, MTA Judaisztikai Kutatócsoport. /Hungaria Judaica, 8./ Kepecs József (szerk.): A zsidó népesség száma településenként (1840 1941). Budapest, 1993, Központi Statisztikai Hivatal. Klajn, Lajčo: Genocid i kazna. Na severu okupirane Jugoslavije (1941 1945). Novi Sad, 1991, I. B. N. Centar. Knauz Nándor: Kortan. Budapest, 1876, s. n. Knežević, Milivoje V. (ur.): Senta. Zbornik priloga za istoriju grada. Senta, 1935, s. n. Koestler, Arthur: A tizenharmadik törzs. A kazár birodalom és öröksége. S. l., 1990, Kabala KFT. Komoróczy Géza (szerk.): Magyarországi hitközségek. 1944. április. A Magyar Zsidók Központi Tanácsának összeírása a német hatóságok rendelkezése nyomán. I. Adattár (A B). Budapest, 1994, MTA Judaisztikai Kutatócsoport. /Hungaria Judaica, 6./ Komoróczy Géza (szerk.): A zsidó Budapest. I II. Emlékek, szertartások, történelem. Budapest, 1995, Városháza MTA Judaisztikai Kutatócsoport. /Hungaria Judaica, 7./ Kósa László (szerk.): Magyar művelődéstörténet. Budapest, 2001 2, Osiris Kiadó Kovačević, Jovan (ur.): Naučni skup Menore iz Čelareva. Tekst diskusije prema stenografskim beleškama). Beograd, 1983, S. n. Ö. Kovács József: Zsidók a Duna-Tisza közén. Társadalomtörténeti esettanulmányok, XVIII XIX. század. Kecskemét, 1996, Kecskeméti Lapok Kft. Kecskemét Monográfia Szerkesztősége. /Kecskeméti Füzetek, 6./ Kövér György: Iparosodás agrárországban. Magyarország gazdaságtörténete 1848 1914. Budapest, 1982, Gondolat. /Magyar história/ Kríza Ildikó (szerk.): A hagyomány kötelékében. Tanulmányok a magyarországi zsidó folklór köréből. Budapest, 1990, Akadémiai Kiadó. Kulcsár Veronika: A tiszavidéki fehér hímzés. Zenta, 1991, Thurzó Lajos Közművelődési Központ. Lau, Israel Méir: A zsidó élet törvényei. Jerusalem, 1994, Machon Massoret Yeshivat Chaje Moshe. Lelkes György (szerk.): Magyar helységnév-azonosító szótár. Budapest, 1992, Balassi. Lendvai L. Ferenc Sohár Anikó Horváth Pál (szerk.): Hét évtized a hazai zsidóság életében.i II. Budapest, 1990, MTA Filozófiai Intézet. /Vallástudományi tanulmányok, 4 5./ Lövei Mihály: Önéletrajz. Részletek. Zenta, 1982, Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Köre. /Zentai füzetek, 19/7./ Magyarország földbirtokosai. Az összes 100 holdnál többel biró magyar birtokosok névsora, a tulajdonukban levő földterületek mivelési ágak szerinti feltüntetésével. Budapest, 1893, s. n. 260

Marjanucz László: A szegedi zsidó családok a 19. században. Szeged, 1988, Móra Ferenc Múzeum. /Szeged művelődéstörténetéből, 6./ Matković, Lajčo Grosinger, Tadija: Bačko-Bodroška županija (1688 1849). VIII/6. Katalog odabranih regesta (1785 1787). Novi Sad, 1995. Arhiv Vojvodine Mc Cagg, William O.: Zsidóság a Habsburg Birodalomban 1670 1918. Budapest, 1992, Cserépfalvi. Mihailović, Milica: Judaica in Yugoslavia. Gornji Milanovac Beograd, 1990, Dečje novine PROEX Prosveta. Molnár Judit: Zsidósors 1944-ben az V. (szegedi) csendőrkerületben. Budapest, 1995, Cserépfalvi Molnár Tibor: Az I. világháború zentai áldozatai. Zenta, 2001, Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Köre. /Monográfia füzetek, 46./ Pejin Attila (katalógusszöveg): Zentai zsidó temető/jewish cemetery at Zenta. Révész Róbert fotói. Bilingvis. Budapest, 1997, Fővárosi Képtár /Katalógusok, 88./ Pejin Attila: A zentai Történelmi Levéltár zsidó vonatkozású anyagának áttekintése. Zenta, 1999, Történelmi Levéltár Pejin Attila: Zsidó emlékhelyek Zentán/Jevrejski spomenici Sente. Bilingvis. Zenta, 2001, Thurzó Lajos Közművelődési Központ Penavin Olga Matijevics Lajos: Zenta és környéke földrajzi neveinek adattára. Újvidék, 1980, Magyar Nyelv, Irodalom és Hungarológiai Kutatások Intézete. /Vajdaság helységeinek földrajzi nevei, 5./ Praznični običaji jugoslovenskih Jevreja. Beograd, 1986, Savez jevrejskih opština Jugoslavije. Prepuk Anikó: A zsidóság Közép- és Kelet-Európában a 19 20. században. Debrecen, 1997, Csokonai. /Történelmi kézikönyvtár/ Rác, Vince: Poljoprivreda u Senti. Senta, 1967, s. n. /Monográfia füzetek, 10./ Rácz Vince: Földosztások Zentán. Zenta, 1979, Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Köre. /Zentai füzetek, 19/5./ Radovanović, Vojislava Mihailović, Milica: Životni ciklus Običaji kod Jevreja/Jewish Customs/The Life Cycle. Bilingvis. Beograd, 1998, Savez jevrejskih opština Jugoslavije Jevrejski istorijski muzej. Romano, Jaša: Jevreji Jugoslavije 1941 1945. Žrtve genocida i učesnici NOR. Beograd, 1980, Jevrejski istorijski muzej Savez jevrejskih opština Jugoslavije. Sáros László Váli Dezső: Tanú ez a kőhalom Zsidó temetők Közép-Európában (Csehország Szlovákia Lengyelország Magyarország Románia). A bevezető tanulmányt írta Raj Tamás. S. l., 1993, Új Mandátum. Scheiber Sándor: Magyar zsidó hírlapok és folyóiratok bibliográfiája (1847 1992). A szerző hagyatékából sajtó alá rendezte Scheiberné Bernáth Lívia és Barabás Györgyi; újabb anyaggal kiegészítette Barabás Györgyi. Budapest, 1993, MTA Judaisztikai Kutatócsoport. /Hungaria Judaica, 3./ Schön Dezső: Istenkeresők a Kárpátok alatt. A haszidizmus regénye. Budapest, 1997, Múlt és Jövő Lap- és Könyvkiadó Šosberger, Pavle: Novosadski Jevreji. Iz istorije jevrejske zajednice u Novom Sadu. Novi Sad, 1988, Književna zajednica Novog Sada. 261

Šosberger, Pavle: Jevreji u Vojvodini. Kratak pregled istorije vojvođanskih Jevreja. Novi Sad, 1998, Prometej. Šosberger, Pavle: Sinagoge u Vojvodini. Spomenica minulog vremena. Novi Sad, 1998, Prometej. Slavnić, Nikola: A tűzoltóság száz éve Zentán. Zenta, 1974, Zentai Önkéntes Tűzoltó Testület. Spomenica 1919 1969. Beograd, 1969, Savez jevrejskih opština Jugoslavije. Stein Artúr: A felekezeti anyakönyvek Magyarországon.II. A zsidók anyakönyvei és konskripciói. Budapest, 1941, s. n. Szabadka és vidéke 1848/49-ben. Levéltári dokumentumok. Gyűjtötte Iványi István (1845 1917) és Magyar László (1937 1998). Szabadka, 1998, Grafoprodukt. /Bácsország-könyvek, 4./ Szájról-szájra. Magyar jiddis szógyűjtemény. Budapest, 1995, Chábád Lubavics Zsidó Nevelési És Oktatási Egyesület [Az 1941-es kiadás reprintje] Székely Ilona: Halálra ítélve. Zenta, 1971, Történelmi Levéltár. /Zentai füzetek,19/3./ Szeli István Kovaček, Božidar: Pisci Sente. Senta, 1967, s. n. /Monográfia füzetek, 9./ Szenes Hanna. Napló Levelek Versek. Szépirodalmi kísérletek Rövidebb írások. Összeállította Szalai Anna. Budapest, 1991, Szépirodalmi Könyvkiadó. Tolmácsy Géza: Pénzügyi élet. I II. Zenta, Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Köre. I. Bankok és részvénytársaságok 1876 1944. 1969. /Monográfia füzetek, 14./ II. A tőkésvilág kereskedelmi magánvállalkozóinak, szövetkezeteinek és részvénytársaságainak cégjegyzéke 1876-tól a második világháború befejezéséig. s. a. /Monográfia füzetek, 17./ Tolmácsy Géza: A zentai sport és testnevelés krónikája. Zenta, 1971, s. n. /Monográfia füzetek, 19./ Tolmácsy Géza: A zentai társadalmi egyesületek 1918-ig. I II. Zenta, 1972, s. n. /Monográfia füzetek, 20A és B./ Tolmácsy Géza: Testnevelés és sport a két háború között. I II. Zenta, s. n. I. 1973. /Monográfia füzetek, 22A./ II. 1978. /Monográfia füzetek, 22B./ Tolmácsy Géza: Zenta társadalmi élete a két háború között. Adalékok a társadalmi egyesületek történetéhez. I II. Zenta, s. n. I. 1980. /Monográfia füzetek, 26/1./ II. 1981. /Monográfia füzetek, 26/2./ Tóth Péter: Felekezeti elemi iskolák Zentán. Adalékok a zentai népiskolák történetéhez. Zenta, 1979, Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Köre. /Monográfia füzetek, 25A.) Tőke István: Mosolygó Tisza mente. Zentai, Zenta környéki élcek, népi anekdoták. Újvidék, 1983, Forum. Tripolsky Géza: Nem bánom, hogy juhásznak születtem. A Tisza-vidék néprajzához és folklórjához. Újvidék, 1992, Jugoszláviai Magyar Művelődési Társaság. /Kiskönyvtár: Néprajz, folklór, népköltészet, 1./ Ujvári Péter (szerk.): Zsidó lexikon. Budapest, 1987. [Az 1929. évi kiadás reprintje] Valkay Zoltán: Itt jártadban jelet is hagyjál. Zenta építészete. Zenta, 1997, Thurzó lajos Közművelődési Központ. 262

Valkay Zoltán: Zenta építészete. Újvidék, 2002, Forum Thurzó Lajos Közművelődési Központ Vigh Ágoston: A zentai kórház története. Zenta, 1966, s. n. /Monográfia füzetek, 5./ Wirth Péter: Itt van elrejtve. Tokaj-hegyaljai zsidó temetők. Az előszót írta Scheiber Sándor. Budapest, 1985, Európa. A zentai csata. Zenta, 1995, Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Köre. /Monográfia füzetek, 37./ Zenta monográfiája I. Zenta, 2000, Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Köre. Zločini fašističkih okupatora i njihovih pomagača protiv Jevreja u Jugoslaviji. Beograd, 1952, s. n. Zombori István (szerk.): A szegedi zsidó polgárság emlékezete. Szeged, 1990, Móra Ferenc Múzeum. Židovi na tlu Jugoslavije. Zagreb, 1988, s. n. Žugić, Tomislav Milić, Miodrag: Jugosloveni u koncentracionom logoru Aušvic 1941 1945. Beograd, 1989, Institut za savremenu istoriju. /Biblioteka Stradanja i otpori / B) FOLYÓIRATCIKKEK, GYŰJTEMÉNYES KÖTETEK (ÉVKÖNYVEK, KONFERENCIÁK ÉS TANÁCSKOZÁSOK ANYAGA) TANULMÁNYAI Beljanski, Milenko: Somborski Jevreji. Zbornik Jevrejskog istorijskog muzeja, 1979. br. 4. 1 55. p. Bihari József: Zűrzavar a jiddis-héber szavak jelentései körül. Magyar Nyelv, 1987. 2. sz. 213 215. p. Bunardžić, Radovan: Izveštaj sa zaštitnog arheološkog iskopavaja ranosrednjovekovne nekropole na lokalitetu Ciglana kod Čelareva. Građa za proučavanje spomenika kulture Vojvodine, god. VIII IX. (1978 79) 33 67. p. Dányi Dezső: Regionális vándorlás, urbanizáció a XIX. század végén. In: Illés Sándor Tóth Pál Péter (szerk.): Migráció I. Budapest, 1998, K[özponti]S[tatisztikai]H[ivatal] Népességtudományi Kutató Intézet. 87 114. p. Doboš, Janoš: Antifašistički pokret otpora u Senti 1941. godine. Separat iz Zbornika Vojvodine 1941. Novi Sad, 1967, s. n. 223 253. p. Domán István: A magyarországi jesivák növendékeinek szerepe a magyar nyelv és kultúra megőrzésében idegenben. In: Fejős Zoltán Küllős Imola (szerk.): Vallásosság és népi kultúra a határainkon túl. Budapest, 1990, Magyarságkutató Intézet. 58 73. p. /A magyarságkutatás könyvtára, II, Vallási néprajz, 4./ Don, Jehuda Magos, George: A magyarországi zsidóság demográfiai fejlődése. Történelmi Szemle, 1985. 3. sz. 437 469. p. Dudás Gyula: I. Napóleon császár háborúi és a bácskaiak. A Bács-Bodrog vármegyei Történelmi Társulat évkönyve, XXII. évf. (1906) 3 4. sz. 107 187. p. Feigl L. H.: Zenta sevat hó 9. gyásznapja. Magyar-Zsidó Szemle, XIX. évf. (1902) 2. sz. 160 161. p. Flajšer-Dimić, Mira: Iz zapisnika senćanske Hevra kadiše. Jevrejski almanah, god. 1965 1967. 98 104. p. 263

Foky Ibolya: Az 1883-as zsidóellenes zavargások Zala megyében. Zalai Gyűjtemény, 1986. 25. sz. 217 241. p. Gams, Andrija: Napomene uz rad Prilog izučavanju učešća bačkih Jevreja u NOR-u naroda Jugoslavije. Zbornik Jevrejskog istorijskog muzeja, 1975. br. 3. 45 52. p. Hanák Péter: A másokról alkotott kép. Polgárosodás és etnikai előítéletek a magyar társadalomban (a 19. század második felében). Századok, 119. évf. (1985) 4. sz. 1079 1104. p. Herényi István: A magyar törzsszövetség törzsei és törzsfői. Századok, 116. évf. (1982) 1. sz. 62 92. p. Jelić, Dušan: Prilog izučavanju učešća bačkih Jevreja u NOR-u naroda Jugoslavije. Zbornik Jevrejskog istorijskog muzeja, 1975. br. 3. 53 212. p. Jelić, Dušan: Kratak pregled istorije subotičkih Jevreja i njihovog doprinosa razvoju grada. Zbornik Jevrejskog istorijskog muzeja, 1987. br. 5. 1 192. p. Karády Viktor: Asszimiláció és társadalmi krízis. A magyar-zsidó társadalomtörténet konjunkturális vizsgálatához. Világosság, XXXIV. évf. (1993) 3. sz. 33 60. p. Katz, Jacob: Izrael és a Messiás. Múlt és Jövő, II. [új] évf. (1991) 2. sz. 7 14. p. Kecskeméti Károly: A liberalizmus és a zsidók emancipációja. Történelmi Szemle, 1982. 2. sz. 185 210. p. Kerényi György: Egy XX. századi dallam életrajza. A vásári árusok dallamainak egyik forrása. Ethnográfia, LXXIX. évf. (1968) 1. sz. 183 198. p. Ö. Kovács József: Zsidók a Duna-Tisza köze városi társadalmaiban (XIX. század). In: Bárth János (szerk.): Dunatáji találkozás. A Bács-Kiskun megyei nemzetiségkutató konferencia (Baja, 1991. április 27.) előadásai. Kecskemét, 1992, Katona József Múzeum. 7 17. p. /A Katona József Múzeum közleményei, 5./ Ö. Kovács József: Kisvárosi zsidók a XIX. században (Kiskunhalas). In: Mikó Zsuzsa (szerk.): Mezőváros kisváros. Rendi társadalom polgári társadalom. 4. A Hajnal István Kör konferenciája (Keszthely, 1990. június 23 25.). Debrecen, 1995, s. n. 145 161. p. Kovač, Teodor: Jedna od mnogih jevrejskih zajednica kojih više nema. Jevrejska zajednica u Novom Kneževcu. Zbornik Jevrejskog istorijskog muzeja, 1997. br. 7. 153 164. p. Mirnić, Josip: Sistem fašističke okupacije u Bačkoj i Baranji. Zbornik Matice srpske za društvene nauke, 1963. br. 35. 5 62. p. Pejin, Atila: Stradanje senćanskih Jevreja tokom fašističke okupacije 1941 1944. godine. Rad vojvođanskih muzeja, 1991. br. 33. 107 113. p. Pejin, Atila: Jevrejsko žensko udruženje u Senti (1872 1941). Rad vojvođanskih muzeja, 1991. br. 33. 115 120. p. Pejin Attila: A zentai zsidóság rövid története. In: Székelyné Kőrösi Ilona (szerk.): Honismereti Közlemények. Kecskemét, 1992, Katona József Megyei Könyvtár. 23 35. p. Pejin, Atila: Jevrejska konfesionalna udruženja u Senti do 1941. godine. Rad vojvođanskih muzeja, 1993. br. 35. 141 146. p. Pejin Attila: Antiszemitizmus Zentán a holocaust előtt (18. sz. 1918). Üzenet, XXIV. évf. (1994) 7 8. sz. 1994. 421 437. p. Pejin Attila: A zsidóság letelepedése Zentán. Vázlat. Bácsország, [A Szabad Hét Nap melléklete] I. évf. (1995) Próbaszám. 12. p. 264

Pejin Attila: A dunacsébi lelet. Bácsország, II. évf. (1996) 2. sz. 8. p. Pejin Attila: A zentai zsidó temető. Üzenet, XXVI. évf. (1996) 7 8. sz. 390 399. p. Pejin Attila: A zentai csata néhány szereplőjéről. Bácsország, III. évf. (1997) 9. sz. 5. p. Pejin, Atila: Jevrejsko groblje u Senti. Zbornik Jevrejskog istorijskog muzeja, 1997. br. 7. 105 136. p. Pejin Attila: A magyarországi zsidóságról 1848 1849-ben, néhány bácskai vonatkozás ürügyén. Híd, LXII. évf. (1998) 3. sz. 269 277. p. Pejin Attila: Zsidók és nem zsidók közötti kölcsönhatások Zentán és környékén (1918 1941). Néprajzi Látóhatár, VIII. évf. (1999) 1 4. sz. 345 356. p. Pejin Attila: Zentai zsinagógák. Adalék a zentai zsidóság történetéhez. Bácsország. Millenniumi szám. 2000. 32 36. p. Perić, Marko: Jevreji u Jugoslaviji španski borci. Zbornik Jevrejskog istorijskog muzeja, 1975. br. 3. 1975. 1 43. p. Pietsch, Walter: A zsidók bevándorlása Galíciából és a magyarországi zsidóság. Valóság, 1988/11. sz. 46 59. p. Puskás Julianna: Zsidó haszonbérlők a magyarországi mezőgazdaság fejlődésének folyamatában (Az 1850-es évektől 1935-ig). Századok, 126. évf. (1999) 1. sz. 35 58. p. Radenić, Andrija: Bene Berit u Srbiji i Jugoslaviji 1911 1940. Zbornik Jevrejskog istorijskog muzeja, 1997. br. 7. 3 71. p. Raj Tamás: Száz jiddis szó. A chószed. Új Élet, LIII. évf. (1998) 16. sz. 7. p. Rakić, Lazar: Seoba Srba u Rusiju. Godišnjak Istorijskog muzeja Vojvodine. 1991. [br. 1.] 20 33. p. Romano, Jaša: Jevreji zdravstveni radnici Jugoslavije 1941 1945. Žrtve fašističkog terora i učesnici u NOR-u. Zbornik Jevrejskog istorijskog muzeja, 1973. br. 2. 73 263. p. Šosberger, Pavle: Jevrejska štampa u Vojvodini. Godišnjak Istorijskog muzeja Vojvodine, 1993. [br. 2.] 82 86. p. Silber, Michael K.: A zsidók társadalmi befogadása Magyarországon a reformkorban. A kaszinók. Századok, 126. évf. (1992) 1. sz. 113 141. p. Szabó A. Ferenc: Népesedés, telepítés a századfordulón. Beksics Gusztáv nézetei. Századok, 126. évf. (1992) 2. sz. 227 258. p. Tóth Sándor: Kabarok (kavarok) a 9. századi magyar törzsszövetségben. Századok, 118. évf. (1984) 1. sz. 92 113. p. Valkay Zoltán: Zentai építőiparosok. Létünk, XXVII. évf. (1997) 1 2. sz. 91 101. p. Varga László: Zsidó bevándorlás Magyarországon. Századok, 126. évf. (1992) 1. sz. 59 79. p. Živanović, Srboljub: Prvi rezultati antropološkog proučavanja nekropole u Čelarevu. Rad vojvođanskih muzeja, 1973. br. 21 22. 153 165. p. Živanović, Srboljub: Apsolutno datovanje skeletnih ostataka iz nekropole u Čelarevu. Rad vojvođanskih muzeja, 1978. br. 23 24. 19 20. p. 265

C) NYOMTATOTT ALAPSZABÁLYOK, JELENTÉSEK, KÖLTSÉGVETÉSEK, TÖRVÉNYEK; NAPTÁRAK, ISKOLAI ÉVKÖNYVEK a) Alapszabályok Az adai aut. orth. izraelita hitközség alapszabályai és házrendje. Ada, 1900. A zentai Casino-egylet alapszabályai. Szabadka, 1862. A zentai Izr. Nőegylet alapszabályai. Zenta, 1913. b) Jelentések A Dr. Singer Bernát zsidó szeretetház-egyesület kórháza Suboticán. Subotica, s. a. Izvještaj Saveza cionista Jugoslavije Saveznom vijeću u Novom Sadu 12. i 13. maja 1935. Zagreb, 1935. Izvještaj Saveznog Odbora Vijeću Saveza Cijonista u Kraljevini S. H. S. u Subotici, dne. 4. i 5. decembra 1927. S. l., s. a. Izvještaj Saveznog odbora Vijeću Saveza Cijonista u Kraljevini S. H. S. u Beogradu dne 31. marta i 1. aprila 1929. Zagreb, 1929. Izvještaj Saveznog Odbora Vijeću Saveza Cijonista Jugoslavije u Novom Sadu 7. i 8. decembra 1930. Zagreb, 1930. Mezőgazdasági- és Iparkiállítás útmutatója. [Zenta], 1903. c) Törvények Zakon o verskoj zajednici Jevreja u Kraljevini Jugoslaviji. Beograd, 1930. A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló 1939:IV. törvénycikk és a házassági jogról szóló 1894: XXXI. t.-c. kiegészítéséről és módosításáról, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi rendelkezésekről szóló 1941: XV. törvénycikk. Hivatalos kiadás. Budapest, 1942, Magyar Királyi Belügyminisztérium d) Naptárok Jevrejski almanah 1925 26. Vršac, Savez rabina S.H.S. Jevrejski almanah 1926 27. Vršac, Savez rabina S.H.S. Jevrejski almanah 1927 28. Vršac, Savez rabina S.H.S. Jevrejski almanah 1928 29. Vršac, Savez rabina S.H.S. Jevrejski almanah 1929 30. Vršac, Savez rabina S.H.S. Jevrejski narodni kalendar 5696 (1935 36). Beograd Zagreb, s. a. Jevrejski narodni kalendar 5698 (1937 38). Sarajevo Beograd, s. a. Jevrejski kalendar 5700 (1939 40). Sarajevo Beograd, s. a. Zsidó közigazgatási naptár az 5650-ki évre (1889/1890). Budapest. s. a. 266

e) Költségvetések Zenta rendezett tanácsú város 1905. évi költségvetése. Zenta, 1904. f) Iskolai évkönyvek, értesítők Zenta rendezett tanácsú város nyilvános községi polgári leányiskolájának XLV-ik Értesítője az 1914 15. tanévről, kapcsolatban a közs. ovodák értesítőjével (XLV.). Zenta, 1915. A Zenta városi közs. gymnasium második Értesítője az 1877 78. tanév végén. Zenta, 1878. A Zenta városi közs. gymnasium harmadik Értesítője az 1878 79. tanév végén. Zenta, 1879. A Zenta városi közs. gymnasium ötödik Értesítője az 1880 81. tanév végén. Zenta, 1881. A Zenta városi közs. gymnasium hatodik Értesítője az 1881 82. tanév végén. Zenta, 1882. A Zenta városi községi gymnasium tizedik Értesítője az 1885 86. tanév végén. Zenta, 1886. A Zenta városi községi gymnasium tizeneggyedik Értesítője az 1886 87. tanévről. Zenta, 1887. A Zenta városi községi gymnasium tizenkettedik Értesítője az 1887 88. tanévről. Zenta, 1888. A Zenta városi községi gymnasium tizenharmadik Értesítője az 1888 89. tanévről. Zenta, 1889. A Zenta városi községi gymnasium tizennegyedik Értesítője az 1889 90. tanévről. Zenta, 1890. A Zenta városi községi gymnasium tizenötödik Értesítője az 1890 91. tanévről. Zenta, 1891. A Zenta városi községi gymnasium tizenhetedik Értesítője az 1892 93. tanévről. Zenta, 1893. A Zenta városi községi gymnasium tizennyolcadik Értesítője az 1893 94. tanévről. Zenta, 1894. A Zenta városi községi gymnasium tizenkilenczedik Értesítője az 1894 95. tanévről. Zenta, 1895. A Zenta városi községi gymnasium huszadik Értesítője az 1895 96. tanévről. Zenta, 1896. A Zenta városi községi gymnasium huszonegyedik Értesítője az 1896 97. tanévről. Zenta, 1897. A Zenta-városi községi (V oszt.) gymnasium huszonkettedik Értesítője az 1897 98. tanévről. Zenta, 1898. A Zenta-városi községi (VI oszt.) gymnasium huszonharmadik (XXIII.) Értesítője az 1898 99. tanévről. Zenta, 1899. A zenta-városi községi főgymnasium huszonötödik (XXV.) Értesítője az 1900 1901. tanévről. Zenta, 1901. A zenta-városi községi főgymnasium huszonhatodik (XXVI.) Értesítője az 1901 1902. tanévről. Zenta, 1902. A Zenta-városi községi főgymnazium huszonhetedik (XXVII.) Értesítője az 1902 1903. tanévről. Zenta, 1903. 267

Zenta rend. tanácsú város községi főgimnáziumának huszonnyolcadik (XXVIII.) Értesítője az 1903 1904. tanévről. Zenta, 1904. Zenta rend. tanácsú város községi főgimnáziumának huszonkilenczedik (XXIX.) Értesítője az 1904 1905. tanévről. Zenta, 1905. Zenta rend. tanácsú város államilag segélyezett községi főgimnáziumának XXX. Értesítője az 1905 1906. iskolai évről. Zenta, 1906. Zenta rend. tanácsú város államilag segélyezett községi főgimnáziumának XXXI. Értesítője az 1906 1907. iskolai évről. Zenta, 1907. Zenta rendezett tanácsú város államilag segélyezett községi főgimnáziumának XXXII. Értesítője az 1907 1908. iskolai évről. Zenta, 1908. A zentai áll. s. közs. főgimnázium XXXIII. Értesítője (1908 1909). Zenta, 1909. A zentai áll. s. községi főgimnázium XXXIV. Értesítője (1909 1910). Zenta, 1910. A zentai áll. s. községi főgimnázium XXXV. Értesítője (1910 1911). Zenta, 1911. A zentai áll. s. községi főgimnázium XXXVI. Értesítője (1911 1912). Zenta, 1912. A zentai izr. népiskola Értesítője az 1898 99. tanévről. Ötödik évfolyam. S. l., s. a. A zentai izr. népiskola Értesítője az 1899 1900. tanévről. Hatodik évfolyam. S. l., S. a. A zentai izr. népiskola Értesítője az 1900 1901. tanévről. Hetedik évfolyam. S. l., s. a. A zentai Magyar Királyi Állami Gimnázium I. Évkönyve a visszafoglalás után az 1940 41. tanévről. Zenta, 1941. A zentai m. kir. állami gimnázium Évkönyve az 1941 42. tanévről. Zenta, 1942. A zentai m. kir. állami gimnázium Évkönyve az 1942 43. tanévről. Zenta, 1943. Értesítő a zentai izraelita hitközség elemi iskolájáról s a hitközség felügyelete alatt álló hitoktatásról az 1901 1902. tanévben. Nyolczadik évfolyam. Zenta, 1903. Értesítő a zentai izraelita hitközség elemi iskolájáról s a hitközség felügyelete alatt álló hitoktatásról az 1902 1903. tanévben. Kilenczedik évfolyam. Zenta, 1903. [?] Értesítő a zentai izr. hitközség elemi iskolájáról s a hitközség felügyelete alatt álló hitoktatásról az 1905 1906. tanévben. XII. évfolyam. Zenta, 1906. Értesítő a zentai izr. hitközség elemi iskolájáról s a hitközség felügyelete alatt álló hitoktatásról az 1906 1907. tanévben. XIII. évfolyam. Zenta, 1907. Értesítő a zentai izr. hitközség elemi iskolájáról s a hitközség felügyelete alatt álló hitoktatásról az 1907 1908. tanévben. XIV. évfolyam. Zenta, 1908. Értesítő a zentai izr. hitközség elemi iskolájáról s a hitközség felügyelete alatt álló hitoktatásról az 1908 1909. tanévben. XV. évfolyam. Zenta, 1909. Értesítő a zentai izr. hitközség elemi iskolájáról s a hitközség felügyelete alatt álló hitoktatásról az 1909 1910. tanévben. XVI. évfolyam. Zenta, 1910. Értesítő a zentai izr. hitközség elemi iskolájáról s a hitközség felügyelete alatt álló hitoktatásról az 1912 1913. tanévben. XIX. évfolyam. Zenta, 1913. Értesítő a zentai izr. hitközség elemi iskolájáról s a hitközség felügyelete alatt álló hitoktatásról az 1913 1914. tanévben. XX. évfolyam. Zenta, 1914. Izveštaj za školsku 1934 35. god. [Državne realne gimnazije u Senti]. Senta, 1935. Izveštaj za školsku 1937 38. god. [Državne realne gimnazije u Senti]. Senta, 1938. Izveštaj za školsku 1938 39. god. [Državne realne gimnazije u Senti]. Senta, 1939. Izveštaj za školsku 1939 40. god. [Državne realne gimnazije u Senti]. Senta, 1940. 268

D) Kivonatok, különlenyomatok Áttekintés a bács-bodrogh megyei jelenlevő népességnek, nem, vallás, állapot, honosság, jelen- és távollét, műveltségi fok és kor, hivatás és foglalkozás szerint. Továbbá: Kimutatás a megyei háziállatok, köz- és magánépületekről. Az 1870. években megyeszerte foganatosított népszámlálás adatai szerint és a megyei bizottmány múlt 1870. évi 209- ik számú határozata alapján. Zombor, 1871. Bács-Bodrogh törv. egy. megyék népességének 1860. évi összeírásából, az 1860-ik évi shematizmusból. Pest, 1861. A Magyar Korona országainak 1900. évi népszámlálása. Bács-Bodrog vármegye, Baja, Szabadka, Újvidék, Zombor thj. Városok. Különlenyomat a népszámlálási műnek a fontosabb népleírási adatokat községenkint magában foglaló I. kötetéből. Budapest, 1902. E) Kéziratok (lelőhelyeikkel) Belovay István: Magyar népdalok. 361 dal. Kézirat. Zenta, 1898. [Zentai Városi Múzeum: Kézikönyvtár, lelt. sz. 3520 S. 33.] Saopštenja o zločinima okupatora i njihovih pomagača u Vojvodini 1941 1944. Rukopis. S. l., 1946. [Jevrejski istorijski muzej, Beograd] 269