Jegyzőkönyv. A bizottság 6 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi napirendet fogadta el:

Hasonló dokumentumok
J e g y z ő k ö n y v

Tárgy: Az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletéről szóló rendelet módosítása

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: jelenléti ív szerint.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Makay István, a Humán és Környezetvédelmi Bizottság elnöke javaslatot tett a napirendi pontok elfogadására:

ALSÓSZÖLNÖK. Község Önkormányzata június 14-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

Tisztelt Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság, tisztelt Képviselő-testület!

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének április 29-én 19 órától megtartott üléséről.

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

1. Herceghalomi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása Előadó: Dr. Szmodis Jenő jegyző

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Erdei László, a Humán és Környezetvédelmi Bizottság tagja jeleztek, hogy az Egyebek napirendi pontban szót kér.

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 12/2015. sz. jegyzőkönyve. a május 28 án megtartott rendkívüli ülésről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének november 29-én megtartott nyilvános testületi üléséről.

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Jegyzőkönyv. A bizottság 5 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi módosított napirendet fogadta el:

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/ Fax: 89/

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ fax: 46/

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Petrivente Községi Önkormányzat Képviselőtestülete december 06-án megtartott testületi ülése

J e g y z ő k ö n y v

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző

J e g y z ő k ö n y v

Ezt követően ismertette a napirendi pontot, amely következő: 1. A képviselő-testület évi munkatervének elfogadása

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. a június 28-án tartott rendes nyílt testületi üléséről. Rendelet: 7.;

NYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/ /2012. Kt. hat.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Galambok Község Önkormányzata Képviselőtestülete január 30-án 15,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.

Felsőpáhok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. J e g y z ő k ö n y v

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete augusztus 06. napján megtartott ülésén.

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 17-én, órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 9-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/ ; fax: 33/ ;

Békéscsaba, Szabadság tér a Cigány Kisebbségi Önkormányzat székhelyén, a III. emeleti irodában.

Katafa Község Helyi Esélyegyenlőségi programjának megtárgyalása.

JEGYZŐKÖNYV - FELJEGYZÉS JELENLÉTI ÍV

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 72/2017. (VIII. 02.) HATÁROZATA

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének március 31.-én 18 órakor megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszáma.

J e g y z ő k ö n y v

Ortaháza Község Önkormányzata. Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről.

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J e g y z ő k ö n y v

Jegyzőkönyv. Készült: Isztimér és Kincsesbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek április 27-én 17 órakor megtartott együttes üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről.

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 18-án (kedd) órakor megtartott nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének április 30-án 15,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kamond község képviselő-testületének október 29-én 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről.

Leányvár Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV Leányvár Község Képviselő-testületének július 20-án tartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július 13-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

JEGYZŐKÖNYV. Mezőszilas Község Önkormányzatának. rendkívüli nyílt képviselő-testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Távollévő önkormányzati képviselők neve: Dorkó György képviselő Kelemen Tünde képviselő Pallagi László képviselő

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testülete 6 igen szavazattal a javaslatot elfogadta.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/ ; fax: 33/ ;

J e g y z ő k ö n y v

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Torony, Dozmat képviselő-testületének február 03-án megtartott közös testületi ülésén

24. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

Jegyzőkönyv. Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.január 16.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Gazdasági Főosztály, főosztályvezető Oktatási, Művelődési és Humánpolitikai Osztály, osztályvezető

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete szeptember 10. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 30. (kedd) napján órakor megtartott rendkívüli ülésén

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE cím:

2012. március 5-én MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés módosított napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Készült: Somlószőlős Önkormányzat Képviselő-testülete március 27 - én 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének április 02-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

Átírás:

Jegyzőkönyv amely készült 2015. április 2. napján 17 óra 30 perckor Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának a Községháza hivatalos helyiségében megtartott nyilvános ülésén. Jelen vannak: Csizmadia Zsuzsanna elnök Erdei László bizottsági tag Hunya Krisztina bizottsági tag Szendrei Bence képviselő Dr. Petrik Péter külső bizottsági tag Herczegh István külső bizottsági tag Makay István alpolgármester Dr. Szmodis Jenő jegyző Czinege Jánosné képviselő Nemesné Zöld Magdolna gazdasági vezető Pál Gábor műszaki előadó Jegyzőkönyvet vezeti: dr. Kovács Judit. Csizmadia Zsuzsanna, a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke megnyitotta az ülést. Köszöntötte a bizottsági tagokat, a képviselőket, Jegyző urat, a meghívott vendéget és az érdeklődő lakosokat. Elmondta, hogy Vas Károly külső bizottsági tag az SZMSZ szerint előírt időben jelezte, hogy az ülésen nem tud részt venni. Indítványozta, hogy a bizottság törölje napirendjéről a Herceghalom 30. évfordulójának előkészítéséről szóló előterjesztés tárgyalását, tekintettel arra, hogy a programnak nincs költségigénye. Javasolta továbbá, hogy az óvodapedagógusok cafetéria juttatása ügyében érkezett megkeresést sem tárgyalja a bizottság, mert a megkeresés címzettje a Képviselő-testület. Dr. Szmodis Jenő jegyző indítványozta, hogy a bizottság első napirendi pontként tűzze napirendre és hallgassa meg tájékoztatását a polgármester szabadságmegváltását vizsgáló bizottság működésének jegyzői tapasztalatairól Herczegh István külső bizottsági tag jelezte, hogy az Egyebekben szót kér. A bizottság 6 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi napirendet fogadta el: Napirend: 1.) Jegyzői tájékoztatás a polgármester szabadságmegváltását vizsgáló bizottság működésének jegyzői tapasztalatairól Előadó: Dr. Szmodis Jenő jegyző 2.) Az Önkormányzat 2014-2019 közötti Gazdasági Programja Előadó: Makay István alpolgármester 1

3.) Nyári napközis tábor előkészítésének megvitatása Előadó: Czinege Jánosné, a Humán és Környezetvédelmi Bizottság elnöke 4.) Ifjúsági Ház bérbeadási feltételeinek megvitatása Előadó: Hunya Krisztina képviselő 5.) Pedagógusnapi jutalom megvitatása Előadó: Czinege Jánosné, a Humán és Környezetvédelmi Bizottság elnöke 6.) Egyes önkormányzati dolgozók alapilletményének módosulása a törvényi előírásnak megfelelően, valamint Herceghalom Önkormányzata Képviselő-testületének a 2015. költségvetési rendelete értelmében a dolgozók 7,5 %-os béremelése Előadó: Csizmadia Zsuzsanna, a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke 7.) Gesztenyefák permetezése Előadó: Makay István alpolgármester 8.) Hirdető tábla elhelyezése az Akácos út és a Petőfi Sándor utca sarkán Előadó: Makay István alpolgármester 9.) A zajvédelem helyi szabályozásáról szóló rendelet-tervezet megvitatása Előadó: Dr. Szmodis Jenő jegyző 10.) Új HÉSZ előkészítése törvényi megfelelés alapján Előadó: Dr. Szmodis Jenő jegyző 11.) A Budakörnyéki Önkormányzati Társulás Társulási megállapodásának 3. számú módosítása Előadó: Dr. Szmodis Jenő jegyző 12.) Komolyzenei koncert sorozat megrendezése a településen Előadó: Dr. Szmodis Jenő jegyző 13.) Egyebek Zárt ülés keretében: 14.) Szociális bérlakás bérleti szerződésének meghosszabbítása Előadó: Dr. Szmodis Jenő jegyző 1.) Jegyzői tájékoztatás a polgármester szabadságmegváltását vizsgáló bizottság működéséről Dr. Szmodis Jenő jegyző a jegyzőkönyv számára jelezte, hogy az általa felolvasott nyilatkozatának szószerinti írásbeli rögzítését kéri, hozzátette, hogy az anyagot írásban is megküldi, illetőleg a képviselők és a bizottsági tagok is megkaphatják. Tárgy: Tájékoztatás a polgármester szabadságolásának körülményeit vizsgáló bizottság jegyzői tapasztalatairól és azok következményeiről 2

Tisztelt Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság, tisztelt Képviselők! A polgármester szabadságolásának körülményeit vizsgáló bizottság eddigi működéséről szerzett tapasztalatokról a következők szerint tartom kötelességemnek tájékoztatást adni. A vizsgálóbizottság egyik tagja a vizsgálat lezárulását megelőzően a vizsgálat érdemére vonatkozó nyilatkozatot tett a helyi sajtóban. A nyilatkozattal összefüggésben sajtó-helyreigazításra került sor. A rendelkezésre álló adatok alapján a képviselő-testület 11/2015 (II. 10.) számú határozatával összhangban nem lévő módon, a vizsgáló bizottság javaslatának bevárása nélkül (legkésőbb 2015. március 31-én a déli órákban) került sor a szakértői szerződés megbízó részéről való aláírásra. A gazdasági vezető hozzám intézett, 2015. április 1-jén kelt feljegyzése szerint 2015. március 31-én a déli órákban a megbízó részéről aláírt szerződést juttattak el hozzá ellenjegyzés céljából. A dokumentum másolatát a gazdasági vezető feljegyzéséhez csatolta. Bizottsági titkártól származó, 2015. március 31-én délután kapott tájékoztatás szerint a vizsgálóbizottság ülésére 2015. március 31-én 16. 30-tól került sor. A szerződés olyan, a cégadatok szerint jellemzően építési tevékenységgel foglalkozó gazdasági társaságtól kívánt jogi szakértői tevékenységet (jogi véleményezést) megrendelni, amelyiknek ez a tevékenység a nyilvánosan hozzáférhető céginformációs adatok szerint a tevékenységi körében nem szerepel. 2015. április hó 1-én kelt ügyvédi szakvélemény szerint a szerződés szerinti tevékenység elvégzése a Btk. szerinti zugírászatnak minősülhet. A szerződés a szakértőnek olyan jogokat (hivatali dolgozóktól információ-kérést, hivatal irataiba, számítógépes állományaiba való betekintést) biztosítana, amivel maga a képviselő-testület sem rendelkezik, illetve amivel az egyes képviselők sem rendelkeznek, és ez sértené a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (Mötv.) több előírását, egyúttal a jegyző számára biztosított hivatalvezetői hatáskört. A hatályos jog szerint a képviselő-testületnek, mint politikai-közhatalmi szervnek igen szűk a jogköre az önkormányzat hivatali szervével, a polgármesteri hivatallal szemben. Ez lényegében az alapításra, a belső szervezeti tagozódás, a létszám, a munkarend, valamint az ügyfélfogadási rend meghatározására korlátozódik. Mötv. 84. (1) A helyi önkormányzat képviselő-testülete az önkormányzat működésével, valamint a polgármester vagy a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátására polgármesteri hivatalt vagy közös önkormányzati hivatalt hoz létre. A Mötv. 67. (1) bekezdés d) pontja szerint a képviselő-testület dönt a jegyző javaslatára és a polgármester előterjesztésére a hivatal belső szervezeti tagozódásáról, létszámának, munkarendjének, valamint ügyfélfogadási rendjének meghatározásáról. Mötv. 32. (2) bekezdés b) pontja szerint Az önkormányzati képviselő: b) a képviselő-testület ülésén a polgármestertől (alpolgármestertől), a jegyzőtől, a bizottság elnökétől önkormányzati ügyekben felvilágosítást kérhet, amelyre az ülésen - vagy legkésőbb harminc napon belül írásban - érdemi választ kell adni. 3

A Mötv. 81. (1) bekezdése szerint A jegyző vezeti a polgármesteri hivatalt vagy a közös önkormányzati hivatalt. A Mötv. 81. (3) bekezdésének b) pontja szerint A jegyző b) gyakorolja a munkáltatói jogokat a polgármesteri hivatal, a közös önkormányzati hivatal köztisztviselői és munkavállalói tekintetében, továbbá gyakorolja az egyéb munkáltatói jogokat az aljegyző tekintetében. A szerződés olyan szervezetre (egy gazdasági társaságra) kívánta a nem létező képviselő-testületi hatásköröket átruházni, amely szervezetre egyébként sem ruházhatók át testületi hatáskörök. Mötv. 41. (4) A képviselő-testület - e törvényben meghatározott kivételekkel - hatásköreit a polgármesterre, a bizottságára, a részönkormányzat testületére, a jegyzőre, a társulására ruházhatja át. E hatáskör gyakorlásához utasítást adhat, e hatáskört visszavonhatja. (5) Az átruházott hatáskör tovább nem ruházható. Az egyébként nem létező testületi hatáskörök átruházásáról értelemszerűen nem született testületi határozat, erre vonatkozó rendelkezést a képviselő-testület 11/2015 (II. 10.) számú határozata sem tartalmaz, így a szerződés aláírása túlterjeszkedett a ténylegesen meghozott testületi határozat felhatalmazásán. A bizottság üléséről a jegyzőt előzetesen nem értesítették, így a jogi aggályokat nem állt módjában előzetesen jelezni. (A bizottsági titkárok felé küldött, a bizottság első, 03. hó 31-én 16 óra 30 perckor kezdődő üléséről szóló e-mail értesítés nem tekintendő a jegyző meghívásának.) A bizottsági döntés amennyiben a megbízó részéről aláírt dokumentumban szereplő céget nevezte meg formális volt, a döntés jogi szempontú befolyásolásának lehetősége azért sem lehetett valószínű, mert a szakértőre vonatkozó bizottsági javaslat meghozatalára a rendelkezésre álló adatok alapján azt követően került sor, hogy a szerződést megbízói oldalról már aláírták. Anélkül került sor a szerződés megbízó részéről való aláírásra, hogy az aláíró a tervezet tartalmát jogi szempontból véleményeztette volna a jegyzővel. A vizsgálóbizottság működésével összefüggő történések megkérdőjelezik azoknak a feltételeknek a teljesülését, amelyek mellett feladataimat felelősséggel el tudom látni. Ezért jegyzői tisztségemről lemondok. A feladatellátás folyamatossága, valamint annak érdekében, hogy az utódlásomról való intézkedésre elegendő idő álljon rendelkezésre, lemondásomat hat hónapos határidővel, 2015. októberi hatállyal közlöm Polgármester úrral. Herceghalom, 2015. április 2. Dr. Szmodis Jenő jegyző Szendrei Bence képviselő két ténybeli kiigazítást kívánt tenni. Elmondta, hogy a megbízási szerződés megbízó részéről történő aláírására nem került sor.hozzátette továbbá, hogy véleménye szerint Jegyző urat a vizsgálóbizottság működése tekintetében tájékoztatási és együttműködési kötelezettség terheli. Abban az esetben, amennyiben Jegyző úr úgy vélte, hogy a vizsgálóbizottság működésével kapcsolatban nem kap megfelelő tájékoztatást, megkereshette volna a bizottság bármely tagját aggályaival. 4

Makay István alpolgármester elmondta, hogy az elkészített szerződéstervezetet a maga részéről aláírta és azzal felkereste a gazdasági vezetőt, aki aggályait fejezte ki a szerződés tartalmával kapcsolatban. Ezek után a részéről aláírt szerződés másik szerződő fél számára történő hivatalos átadásra nem került sor. Nemesné Zöld Magdolna gazdasági vezető annyiban korrigálta az elhangzottakat, hogy Alpolgármester úr nem a szerződés véleményézését, hanem annak ellenjegyzését kérte tőle. Dr. Szmodis Jenő jegyző elmondta, hogy nem felel meg a valóságnak, hogy a megbízó részől nem került sor aláírásra, a gazdasági vezető a feljegyzéséhez csatolta az Alpolgármester úr által aláírt dokumentumot. Hozzátette, hogy együttműködni csak azzal lehet, aki együtt kíván működni, képvisleő úr ismeri a privát e-mail címet, korábban is küldött oda megkeresést este hét körül, tehát a bizottság üléséről is tájékoztathatta volna őt. Makay István alpolgármester elmondta, hogy úgy véli, hogy az egyik fél által aláírt szerződés nem tekinthető jogilag létrejött szerződésnek. Hozzátette, hogy a gazdasági vezető tájékoztatása után miszerint csak Jegyző úr jogosult a szerződések ellenjegyzésére a szerződést visszavette, ezért úgy véli hogy ez a szerződés érvénytelen. Dr. Szmodis Jenő jegyző egyetért azzal, hogy a szerződés megkötése esetén a törvény erejénél fogva érvénytelen szerződésnek minősülne több okból is. Az ülés kapcsán bizottsági határozat nem született. 2.) Az Önkormányzat 2014-2019 közötti Gazdasági Programja Makay István alpolgármester röviden ismertette a beterjesztett Gazdasági Program főbb pontjait. Hunya Krisztina képviselő a szociális helyzet 7.5 pontjához javasolta felvenni célként egy szociális térkép elkészítését, továbbá indítványozta, hogy a 7.13 pontba kerüljön be az is, hogy települési katasztrófavédelmi tervet kell készíteni. Czinege Jánosné, a Humán és Környezetvédelmi Bizottság elnöke javasolta, hogy az Önkormányzat állítsa vissza a régi egészségnapot. Csizmadia Zsuzsanna, a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke olyan adatsort szeretne látni, amelyből kitűnik, hogy az új beköltözők között mennyi az iskoláskorú gyermek. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elkövetkezendő években központi szerepet kap - az Önkormányzat teherviselő képességének függvényében - az önkormányzati épületek felújítása. Megkérdezte Dr. Szmodis Jenő jegyzőt, hogy a közterület-felügyeleti feladatok ellátása miért csak 2015. második felétől került tervezésre, illetve addig ez a feladat hogyan kerül ellátásra. Üdvözli, hogy a program új településfejlesztési koncepció elkészítését irányozza elő, ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az előző testületi ülésen ellenkező tartalmú határozat született, amely szerint a HÉSZ tartalmilag nem változik, csupán a jogszabályi megfelelés szerint módosul. Örömmel vette tudomásul, hogy a program a képviselők részére külön honlap biztosítását tervezi. A tervezet végén szereplő ütemezések és ráfordítások költségeinek meghatározásával nem ért egyet, javasolja amennyiben lehetséges hogy a tervezet ne tartalmazzon költségeket. A Zsámbéki út felújítására előirányzott összeget túlzottnak tartja, véleménye szerint kb. 1 MFt ból a felújítás megoldható. Megkérdezte, hogy a csatornázatlan településrészek alatt mit ért a tervezet. 5

Makay István alpolgármester elmondta, hogy a Kozáromi út néhány ingatlana és az egyik, Zsámbéki úton levő vállalkozás ingatlanának csatornázásáról van szó a tervezetben. Erdei László képviselő elmondta, hogy a 2015-ös költségvetésben nem szerepel a kápolna felújítása, ezért javasolja a tervezet erre irányuló részének módosítását. Csizmadia Zsuzsanna, a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke indítványozta, hogy a kápolna felújítással kapcsolatban 2015-re és 2016-ra 5-5 MFt kerüljön tervezésre. Nemesné Zöld Magdolna gazdasági vezető figyelmeztetett arra, hogy ennek elfogadása esetén költségvetést kell módosítani. Erdei László képviselő a liget-utcai parkolók bővítését javasolja előbbre hozni. Hozzátette, hogy tervezett 6 MFt-os összeget túl magasnak tartja, ezért javasolja a tervezett összeget a 2016-os költségvetési évre 3 MFt-ban megállapítani. Csizmadia Zsuzsanna, a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke elmondta, hogy a vasútállomás bővítése kapcsán történt egyeztetés során tájékoztatták a testület arról, hogy a MÁV a fejlesztés keretében tervezi kerékpártároló kialakítását, ezért javasolja a tervezetből törölni a Móriczi út végére tervezett kerékpártárolóra vonatkozó fejlesztési feladatot. Dr. Szmodis Jenő jegyző elmondta, hogy a közterület-felügyelet ellátására irányuló megállapodás aláírásához legalább 2 hónap szükséges, tekintettel arra, hogy a csatlakozásról szóló döntést saját Képviselő-testületünkön kívül a Társulási Tanácsnak és a tagönkormányzatok képviselőtestületeinek is jóvá kell hagynia. Az elmúlt héten a BÖT képviselőivel történt tárgyalások során ígéretet kaptunk arra, hogy az átmeneti időszakban kedvező kondíciók mellett segítenek a közterület-felügyelettel kapcsolatos önkormányzati feladatok megoldásában. Dr. Petrik Péter külső bizottsági tag nem támogatja a térfigyelő kamera kiépítését. Úgy véli, hogy a bekerülési költségek messze meg haladják a kiépített rendszer hasznosságát. Hozzátette, hogy a terv nem tartalmazza a fenntartás költségeit, amely éves szinten újabb költségeket jelentene az Önkormányzat számára. Hatékonyabbnak tartaná, ha az Önkormányzat magasabb összeggel támogatná a rendőrség és a polgárőrség tevékenységét, amelyből magasabb szintű jelenlét biztosítható a környéken. Erdei László képviselő elmondta, hogy ebben a kérdésben más a véleménye. Úgy véli, hogy a bűnözés mellett a térfigyelő kamerákkal az illegális szemétlerakás is megelőzhető. Makay István alpolgármester a kápolna felújítás kapcsán elmondta, hogy a felújítást több lépcsőben célszerű megvalósítani. Első és legfontosabb lépés az épület szigetelése, ezek után kerülhet sor az elektromos vezetékek kiépítésére és végezetül a fennmaradó munkálatok elvégzésére. Azt a tájékoztatást kapta, hogy a felújítás a fokozatosság elvét követve a tartalékkeretből megvalósítható. Csizmadia Zsuzsanna, a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke elmondta, hogy támogatja a Jókai Mór, Petőfi Sándor utca, Akácos út járdaépítésre vonatkozó terveinek későbbi megvalósítását támogatja, ezzel szemben javasolja, hogy a Barka köz és az Arany János utca mellett egyéb közök is kerüljenek aszfaltozásra, javasolja továbbá, hogy a Széchenyi és a Thallóczy 6

utca mellett kerüljön a tervezetbe a Vadvirág utca utolsó szakaszának befejezése is. Hunya Krisztina képviselő vitatkozott az előtte szólóval, elmondta, hogy a tervezett útszakaszok járdáin zajlik a vasútállomásról jövő gyalogos forgalom, ezért fontosnak tartja, hogy ezek a járdák babakocsival is jól járhatóak legyenek. Pál Gábor műszaki előadó megérkezett. Erdei László képviselő megkérdezte, hogy a Sándor udvar rehabilitációja milyen terveket takar. Pál Gábor műszaki előadó elmondta, hogy a Sándor udvar rehabilitációja régóta napirenden van, de a testület sohasem tisztázta egyértelműen, hogy milyen módon kívánja azt megvalósítani. Csizmadia Zsuzsanna, a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke szavazásra kívánta bocsátani az előterjesztést. Dr. Petrik Péter külső bizottsági tag úgy vélte, hogy a bizottságnak az előterjesztésre nemmel kellene voksolnia ezért azt javasolta, hogy az előterjesztő a megvitatott előterjesztését az itt elhangzott kiegészítésekkel együtt terjessze a testület elé. Erdei László képviselő indítványozta, hogy a bizottság az előterjesztést a Képviselő-testületnek továbbtárgyalásra javasolja. Makay István alpolgármester az iskolabővítés kapcsán megkérdezte, hogy miért tervez az Önkormányzat olyan beruházást, amelynek megvalósítása állami feladat. Dr. Szmodis Jenő jegyző elmondta, hogy nincs ellentmondás, mert a tervezet nem rögzíti, hogy az előirányzatban meghatározott összeg biztosítása kit terhel. A tervezet csak arról szól, hogy összegszerűen milyen értékű beruházásról van szó. A tervezet szöveges részében pedig egyértelműen szerepel, hogy elvi támogatásról van szó. Dr. Petrik Péter külső bizottsági tag elmondta, hogy a program elfogadására két alternatívát is lehetségesnek tart. Az egyik szerint az előterjesztő a programot bizottsági ülésen elhangzott módosításokkal együtt a Képviselő-testület elé terjeszti elfogadásra. A másik szerint az átdolgozott előterjesztést ismételten a bizottság elé terjeszti. A Bizottság 6 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot fogadta el: Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának 2/2015.(IV.02.)számú határozata: Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottsága Herceghalom Község Önkormányzatának 2014-től 2019-ig terjedő időszakra szóló Gazdasági Programját a Képviselő-testületnek továbbtárgyalásra javasolja. Határidő: azonnal. Felelős: Erdősi László polgármester. 7

3.) Nyári napközis tábor előkészítésének megvitatása Czinege Jánosné, a Humán és Környezetvédelmi Bizottság elnöke elmondta, hogy a bizottság ülésén elvi döntés született arról, hogy az Önkormányzat idén is szervez nyári napközis tábort. A Humán és Környezetvédelmi Bizottság ülésén támogatták azt a javaslatot, hogy differenciáltan, a szociális helyzet függvényében a résztvevő gyermekek számára részvételi díjat kell megállapítani. Kérte a bizottságot, hogy tegyenek javaslatot a részvételi díj mértékére. Csizmadia Zsuzsanna, a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke elmondta, hogy a bizottságnak a táborhetek számáról, a keretösszeg nagyságáról és a szülői hozzájárulás mértékéről kell döntenie. A költségekre vonatkozóan az előző évi tapasztalatok alapján készített tervezetet, amely 8 hétre lebontva, 217 fős létszámmal számolva a következőket jelenti. Heti 2 fő pedagógus megbízásával a pedagógusok bére 1,2 MFt a tábor teljes időszakára. Az étkezési támogatás összesen 100 EFt, heti egy kirándulás 90.830,-Ft, mindösszesen megközelítőleg 2,026 MFt. A Humán és Környezetvédelmi Bizottság a szociálisan rászorulók számára a tábort ingyenesen javasolja biztosítani. Mindezek figyelembe vételével a táboroztatás egy főre jutó minimum összege 10 EFt. Kérte a bizottságot, hogy tegyen javaslatot a szülői hozzájárulás mértékére. Herczegh István külső bizottsági tag javasolta, hogy a herceghalomi gyermekek a tervezett összeg 50 %-t, 5 EFt-ot, a nem herceghalomi gyermekek pedig önköltségi árat fizessenek. Csizmadia Zsuzsanna, a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke arra figyelmeztetett, hogy a tényleges önköltség akár 15 EFt is lehet. Dr. Petrik Péter külső bizottsági tag felhívta a figyelmet arra, hogy a bizottságnak a keretösszegről és a szülői térítési díj mértékéről kell döntenie. Véleménye szerint a szociális rászorultság feltételeinek megállapítása, illetve a szülői kérelmek elbírálása a Humán és Környezetvédelmi Bizottság feladata. Nemesné Zöld Magdolna gazdasági vezető arra emlékeztetett, hogy az elmúlt évben 6 hetes tábororztatás 80 főre 2 MFt-ba került. Csizmadia Zsuzsanna, a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke elmondta, hogy a különbség abból adódik, hogy kevesebb pedagógussal és kisebb dologi kiadással a költségek csökkenthetők. Hunya Krisztina képviselő javaslatot tett a táboroztatás feltételeinek meghatározására. A gyermeklétszámot heti 40 főben, a jelentkezési határidőt május 31. napjában, a teljes összeget 12 EFt-ban, a herceghalomi gyermekek térítési díját 6 EFt-ban, a keretösszeget 3 MFt-ban indítványozta megállapítani. Csizmadia Zsuzsanna, a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke egyetértett az elhangzott javaslattal, a keretösszeg mértékének kivételével, a keretösszeg mértékét továbbra is 1,5 MFt-ban javasolta megállapítani. Dr. Petrik Péter külső bizottsági tag megkérdezte, hogy az előző évi önköltség megállapításánál mit jelent az önköltségi ár. 8

Dr. Szmodis Jenő jegyző elmondta, a táboroztatás teljes költsége került visszaosztásra a résztvevő gyerekek számával, így alakult ki az egy főre eső heti költség. Ebben az összegben nem szerepel az étkezési térítési díj. A bizottság 6 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozati javaslatot terjeszti a Képviselő-testület elé. Herceghalom Község Önkormányzata képviselő-testületének.../2015. (IV.07.) számú határozata: Herceghalom Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a nyári napközis tábor megvalósulását 2015. június 15. és augusztus 19. között - kivéve a 2015. július 20-tól 24-ig terjedő időszakot - hetente legfeljebb 40gyermek részére (minimum létszám 10 fő) az alábbi feltételekkel támogatja / nem támogatja. A képviselő-testület a jelentkezési határidő lejártát 2015.május 31. napjában állapítja meg. A képviselő-testület a tábor díját nem herceghalmi táborozó esetén12.000,-ft/fő/hét + étkezési díj, herceghalmi táborozó esetén 6.000,-Ft/fő/ hét + étkezési díj díjban állapítja meg. A szociális rászorultságról és annak mértékéről a Humán és Környezetvédelmi Bizottság dönt. A képviselő-testület a nyári napközis tábor költségeire 1.500.000,-Ft-ot biztosít 2015. évi költségvetési tartalék kerete terhére. Határidő: folyamatos. Felelős: Czinege Jánosné HKB elnök Horváthné Gacsályi Marianna iskolaigazgató. 4.) Ifjúsági Ház bérbeadási feltételeinek megvitatása Hunya Krisztina képviselő elmondta, hogy az előterjesztés mellékletét képező szerződés tervezetet ki kívánja egészíteni azzal, hogy az Ifjúsági Házat minimum 4 óra, maximum 48 óra időtartamra lehessen bérbe adni. A nem herceghalmi személy részére történő bérbeadás opcióját javasolja törölni a tervezetből. A bérleti díj mértékét hétköznap 2 EFt, hétvégén 3 EFt-ban javasolja meghatározni. Arra nincs javaslata, hogy kapcsolattartó személyként ki kerüljön megnevezésre. Dr. Szmodis Jenő jegyző javasolta, hogy a bérbeadás minimum 1 napra történjen, a hivatal által meghatározott önköltségi áron, amely óránként 170 Ft-os óránkénti díjjal 24 órára vetítve 4.080,- Ft-ot jelent. Csizmadia Zsuzsanna, a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke megkérdezte, hogy a KEK bérbeadási összege miért lehet magasabb. Dr. Szmodis Jenő jegyző elmondta, hogy a KEK épülete esetében a terem bérleti díjának megállapításánál valószínűleg figyelembe vették az épület légköbméter értékét, a közművelődési koordinátor közreműködése miatt valószínűleg bérének egy meghatározott hányadát és más egyéb tényezőket. Csizmadia Zsuzsanna, a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke megjegyezte, hogy 2014. évben az épületet alig használták, ezért ezek az adatok nem biztos, hogy valós képet mutatnak. 9

Dr. Szmodis Jenő jegyző elmondta, hogy a valós adatok alapján még kisebb mértékű díj került volna meghatározásra, a gazdasági vezető a számított költségeket korrigálta oly módon, hogy egy hasonló méretű építmény költségeit figyelembe véve állapította meg a végleges óradíjat. Dr. Petrik Péter külső bizottsági tag alapvetően nem ért egyet a javaslattal. Véleménye szerint ilyen szigorú házirend és fizetési feltételek mellett a fiatalok nem fogják az Ifjúsági Házat igénybe venni. Hunya Krisztina képviselő hangsúlyozta, hogy herceghalomi bejegyzett székhellyel rendelkező civil szervezetek, valamint a 25 év alatti herceghalomi lakosok az épületet ingyenesen használhatják. Dr. Petrik Péter külső bizottsági tag elmondta, véleménye szerint nem érdemes az alapján különbséget tenni, hogy a bérbevevő herceghalmi-e, vagy sem. Javasolja, hogy az Önkormányzat abban az esetben szedjen bérleti díjat, ha zártkörű rendezvény céljából bérlik az épületet. Dr. Szmodis Jenő jegyző elmondta, hogy a mindenkire vonatkozó, harmincezer forintos kaució eleve egy szűrőt jelent, véleménye szerint a programot célszerű elindítani, a későbbiekben még mindig lesz lehetőség a tapasztalatok alapján az apróbb módosításokra. Hunya Krisztina képviselő ismertette a határozati javaslat szövegét és a szerződéstervezeten javasolt módosításokat, mely szerint a szerződés tervezet a kövekezőképpen módosul: - Az 1. pontban az Ifjúsági Ház helyett Klubhelyiség és a hozzá tartozó szociális helyiségek kerül megjelölésre. - A 4. pont a következőképpen módosul: - A bérlet időtartama minimum 1, maximum 2 nap lehet. - A bérleti díj mértéke: 4.270,-Ft/ nap - A herceghalomi bejegyzett székhellyel rendelkező, Önkormányzat által az elmúlt 5 évben támogatott civil szervezetek, egyesületek és klubok, valamint a 25 év alatti herceghalomi lakosok ingyenesen használhatják az épületet. (Az önkormányzat által támogatott civil szervezetek és klubok felsorolása a szerződés mellékletét képezi.) - A bérlő 30.000,-Ft kaució fizetésére kötelezett, melytől az Önkormányzat saját hatáskörben eltekinthet. A bizottság 5 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett az alábbi határozati javaslatot terjeszti a Képviselő-testület elé: Herceghalom Község Önkormányzata Képviselő Testületének.../2015.(IV.07.) számú határozata: Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a Herceghalmi Ifjúsági Ház Klubhelyiségét 2015. április 15-től a mellékelt feltételekkel megegyezően és díjon bocsájtja rendelkezésre az igénylők részére. Felhatalmazza Erdősi László polgármestert a bérleti szerződések aláírására. Felelős: Erdősi László polgármester és Pekli Erika közművelődési koordinátor Határidő: folyamatos. 10

5.) Pedagógusnapi jutalom megvitatása Czinege Jánosné, a Humán és Környezetvédelmi Bizottság elnöke elmondta, hogy az Önkormányzat jelentős összeggel támogatja az iskola pedagógiai munkáját. A nyelvi, matematika és a zenei képzés csoportbontásban történő oktatása csupán az önkormányzati támogatásból lehetséges. A tehetséggondozás eléri a célját, a gyermekek szárnyalnak, ezért úgy érzi, hogy szükség volna a pedagógusok elismerésére is. A 2015. évi prioritások között szerepelt a pedagógusnapi jutalmazás is. Megérti, hogy a készpénzben történő elismerés nem lehetséges, de éveken keresztül működött a jutalmazás azon módja, hogy az Önkormányzat a pedagógusok számára befizetett egy néhány napos külföldi utat. A falu lakosságából is sokan csatlakoztak a pedagógus csoporthoz. Annak érdekében, hogy a testület tájékozódhasson arról, hogy más önkormányzatok milyen módon támogatják a helyi pedagógusokat, megszerezte a Budaörsi Önkormányzat erre vonatkozó rendeletét. Erdei László képviselő megkérdezte, hogy ki finanszírozta a helyi lakosok utazását. Czinege Jánosné, a Humán és Környezetvédelmi Bizottság elnöke elmondta, hogy a helyi lakosok saját költségen csatlakoztak a csoporthoz. Hunya Krisztina képviselő elmondta, hogy a Képviselő-testület elismeri a pedagógusok munkáját, de eddig még nem talált módot a törvényes támogatásukra. Kérte Czinege Jánosnét, hogy dolgozzon ki egy támogatható tervezetet, amelyről a testület kedvező döntést hozhat. Dr.. Szmodis Jenő jegyző elmondta, hogy a Budaörsi Önkormányzat rendelete véleménye szerint kvázi bérgarancia biztosítására jött létre, tehát helyi szinten próbáltak olyan rendeletet alkotni, amely jogszabály megkerülésére irányul. Kérte, hogy a bizottság a kérdésben hallgassa meg Nemesné Zöld Magdolna gazdasági vezetőt. Nemesné Zöld Magdolna gazdasági vezető elmondta, hogy a budaörsi rendeletet 2013-ban alkották meg, akkor, amikor a pedagógusok helyzete még nem volt tisztázott. A rendelet tárgya ösztöndíj támogatás, de a rendelet normaszövegében munkajogi terminológiákat használnak. Az ösztöndíj tanulásra, oktatásra igénybe vehető támogatás, tehát a rendelet szövege nem áll összhangban rendelet céljával. A maga részéről azt javasolja, hogy amennyiben a testület meg akarja jutalmazni a pedagógusokat, akkor azt a Magyar Államkincstár által támogatott formában tegye. Czinege Jánosné, a Humán és Környezetvédelmi Bizottság elnöke elmondta, hogy ő sem a jogi, sem a közgazdasági érvekkel nem tud vitatkozni, de azt kéri, hogy ezt a pedagógusnapi kirándulást támogassa a bizottság és a testület. Erdei László képviselő azt javasolja, mind az iskolai, mind az óvodapedagógusoknak, hogy hozzanak létre egy helyi pedagógus civil szervezetet, amely programtámogatást kérhet az Önkormányzattól. Dr. Petrik Péter külső bizottsági tag egyszerűbb megoldásnak tartaná a pedagógusok Herceghalom Gyermekeiért Alapítványon keresztül történő támogatását. Csizmadia Zsuzsanna, a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke felkérte az előterjesztőt, hogy az elhangzottaknak megfelelően dolgozza át előterjesztését a következő bizottsági, illetve testületi ülésre. 11

Dr. Szmodis Jenő jegyző elmondta, hogy a helyi rendelet szerint az Önkormányzat egyesületeket támogathat, alapítványokat nem. A rendelet határidőket határoz meg, amely figyelembe vételével a pályázat benyújtható, ennek alapján úgy véli, hogy ez a támogatás már csak a következő költségvetési évben realizálható. A bizottság 3 igen és 3 nem szavazattal, tartózkodás nélkül az alábbi határozati javaslatot elvetette: Herceghalom Község Önkormányzata Képviselő Testületének.../2015.(IV.07.) számú határozata: Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy az általános iskolában dolgozókat pedagógusnapi juttatásban nem részesíti. Javasolja pedagógus civil szervezet létrehozását, felkéri az előterjesztőt, hogy a Humán és Környezetvédelmi Bizottság következő ülésére dolgozza át előterjesztését. Felelős: Erdősi László polgármester és Czinege Jánosné HKB elnök Határidő: 2015. június 10. 6.) Egyes önkormányzati dolgozók alapilletményének módosulása a törvényi előírásnak megfelelően, valamint Herceghalom Önkormányzata Képviselő-testületének a 2015. költségvetési rendelete értelmében a dolgozók 7,5 %-os béremelése Csizmadia Zsuzsanna, a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke a napirend kapcsán elmondta, hogy a 374/2014.(XII.29.) számú Kormányrendelet értelmében a minimálbér összege bruttó 105, illetve 122 ezer forintra emelkedett. A rendelet 2015. január 1-jén lépett hatályba, rendelkezéseit első ízben a 2015. január hónapra járó munkabérek megállapításánál kellett alkalmazni. Hozzátette, hogy Herceghalom Község Önkormányzatának 3/2015.(III.15.) számú rendelete az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről kimondja, hogy a Herceghalom Önkormányzata, a Polgármesteri Hivatal, a Herceghalom Községi Könyvtár, valamint a Csicsergő Óvoda dolgozóinak 1 éves időtartamra az előző éves szinttel azonos 7,5% béremelést ad. Ez a javaslat 17 fő önkormányzati dolgozót érint. Két példán levezetve bemutatta, hogy amennyiben a kifizetés az idézett kormányrendelet és a költségvetési rendelet szerint történik az érintett dolgozók havi illetménye 4000, illetve 3400 Ft-tal emelkedhetett volna 2015. január 1-től. Dr. Petrik Péter külső bizottsági tag jelezte, hogy el kívánja hagyni a termet és a napirendről való szavazásban nem kíván részt venni. Csizmadia Zsuzsanna, a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke elmondta, hogy tájékozódott arról, hogy a költségvetésben a béremeléshez szükséges fedezet rendelkezésre áll. Nemesné Zöld Magdolna gazdasági vezető elmondta, hogy a 2015. évi költségvetési koncepció elfogadásakor az volt a fő irányelv, hogy a 2014. évi bértömeg marad 2015-ben is. Csizmadia Zsuzsanna, a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke elmondta, hogy az SZMSZ módosításával a környezetvédelmi referensi munkakör kikerült a hivatal státuszai köréből. Ugyanakkor a költségvetési koncepció tárgyalásakor Dr. Szmodis Jenő jegyző kérte, hogy a hivatal vonatkozásában maradjon meg a 2014. évi bértömeg. Ez mintegy 2,7 MFt pluszt jelent, amely fedezi a közművelődési koordinátor korábban jóváhagyott béremelését és további eltérítésre is lehetőséget nyújthat. 12

Dr. Szmodis Jenő jegyző idézte a 165/2014.(XII.16.) számú határozatot, mely szerint a testület biztosítja az előző évi munkáltató döntésen alapuló 7,5-os emelést, azzal, hogy az összbértömeg nem emelkedhet. Emlékeztetett arra, hogy a minimálbér emelkedése nem jelent automatikus bérnövekedést. Elmondta, hogy az óvoda tekintetében pedig az intézményvezető jogosult a saját engedélyezett bértömegén belül az egyes dolgozók bérének korrekciójára. Végezetül megkérdezte Nemesné Zöld Magdolnát, hogy lát-e arra lehetőséget, hogy az érintettek bére érdemben, a minimálbéren felül emelkedjen. Nemesné Zöld Magdolna gazdasági vezető elmondta, hogy csak ott van mód a béremelésre, ahol a tervszám és a számfejlett összeg mellett pozitív szám szerepel. Csizmadia Zsuzsanna, a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke idézte Zentai Istvánnénak a Képviselő-testület 2014. december 16-i ülésen tett nyilatkozatát, mely szerint amennyiben a testület az SZMSZ elfogadásával megszűntetett álláshely bértömegét nem kívánja elvonni, és ezzel a 2015-ös költségvetésben a bértömeget a 2014-es szinten határozza meg, továbbá 7,5 %-os béremelést engedélyez, akkor a bérszínvonal a 2014-es szinten tartható. Ez a hivatallal kapcsolatban került megfogalmazásra, de mivel költségvetési módosítás nélkül van mód ezeknek a béremeléseknek végrehajtására, kéri, hogy a bizottság, illetve a testület támogassa az előterjesztést. Dr. Szmodis Jenő jegyző elmondta, hogy Polgármester urat megillető munkáltatói jogkörről van szó, amely nem vonható el. Felkérte Nemesné Zöld Magdolna gazdasági vezetőt, hogy tájékozódjon arról, hogy milyen szabad bérkeret áll rendelkezésre és az milyen korrekcióra nyújt lehetőséget. Csizmadia Zsuzsanna, a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke megköszönte Dr. Szmodis Jenő hozzáállást, és amennyiben Polgármester úr pozitív döntést hoz az ő támogatását is köszöni. Tekintettel arra, hogy a tervszámok és a tényleges kifizetés között van egy lényeges különbözet, javasolja, hogy amennyiben azzal a munkáltató egyetért - a fennmaradó különbözet valamennyi hivatali dolgozó részére, akár alanyi jogon, egyenlő arányban kerüljön kiosztásra. Dr. Szmodis Jenő jegyző elmondta, hogy a bérmegtakarítás teremt lehetőséget a tervezetten felüli jutalmazásokra is, majd átadta a szót Nemesné Zöld Magdolna gazdasági vezetőnek. Nemesné Zöld Magdolna gazdasági vezető elmondta, hogy a jutalom külön soron kerül tervezésre, de a munkáltatói jogokat gyakorló vezető a keletkezett bérmegtakarítás jutalmazásra is felhasználhatja. Megkérdezte, hogy elnök Asszony milyen munkavállalói körre javasolja a béremelés körét kiterjeszteni. Csizmadia Zsuzsanna, a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke elmondta, hogy mivel ez a megtakarítás a hivatal költségvetési során keletkezik, ezért az itt keletkezett bérmegtakarítást a hivatal dolgozói részére javasolja felhasználni, természetesen amennyiben Polgármester úr és Jegyző úr, mint munkáltatók a javaslattal egyetértenek. Dr. Szmodis Jenő jegyző felhívta a figyelmet arra, hogy a hivatal forrás oldalon ketté van osztva, ezért erre is figyelemmel kell lenni a döntéshozatalnál. 13

7.) Gesztenyefák permetezése Makay István alpolgármester elmondta, hogy az elmúlt években a gesztenyefák permetezését Poór Gyula okleveles kertészmérnök vállalkozó végezte. A Gesztenyés úton lévő fákat évi 3 alkalommal, a Zsámbéki és Rózsai úton levőket évi 2 alkalommal szoktuk permeteztetni. A vállalkozó a munkadíját az előző évi szinten határozta meg, az előterjesztés a konkrét árajánlatot is tartalmazza. Herczegh István külső bizottsági tag javasolta, hogy a hivatal kérjen be még két további árajánlatot. Pál Gábor műszaki előadó elmondta, hogy az első permetezésnek áprilisban mindenképpen meg kell történnie. Kéri a jelenlevők segítségét, hogy javasoljanak más vállalkozókat, akikről feltételezhető, hogy ilyen magas színvonalon el tudják végezni a permetezést, hiszen rendkívül értékes fákról van szó. A bizottság egyhangúlag hozzájárult ahhoz, hogy Galai Katalin szót kapjon. Galai Katalin egyetért Herczegh Istvánnak abban, hogy a hivatal kérjen be két további árajánlatot. A maga részéről nem elégedett a permetezés minőségével, véleménye szerint a permetszer nem éri el a fa koronájának tetejét és a magánkertekbe benyúló lombrészeket sem. Dr. Petrik Péter külső bizottsági tag nem érti a különbségtételt, hogy a Gesztenyés úton miért kell háromszor, a többi helyen pedig csak kétszer permetezni. Pál Gábor műszaki előadó elmondta, hogy feltételezése szerint a vállalkozó költségkímélésből javasolja ezt a metódust. A bizottság 6 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozati javaslatot terjeszti a Képviselő-testület elé: Herceghalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2015.( IV.07.)számú határozata: Herceghalom Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a Herceghalom község közigazgatási területén levő gesztenyefák 2015. áprilisi permetezésével Poór Gyula okleveles kertészmérnök vállalkozót (1165 Budapest, Újszász u. 116. szám) bízza meg 678.600,- Ft értékben ( a szolgáltatást ÁFA nem terheli.). Felkéri Erdősi László polgármestert, hogy a hivatal további árajánlatokat kérjen be a 2015. évi további permezezések elvégzésére. Az összeg a 2015. évi Környezetvédelmi Alapban rendelkezésre áll. A testület felhatalmazza Erdősi László polgármestert a szerződés aláírására. Felelős: Erdősi László polgármester. Határidő: folyamatos. 8.) Hirdető tábla elhelyezése az Akácos út és a Petőfi Sándor utca sarkán Makay István alpolgármester elmondta, hogy igényként merült fel arra vonatkozóan, hogy az Akácos út és Petőfi Sándor utca kereszteződésében egy önkormányzati hirdető tábla kerüljön elhelyezésre. Ezek után ismertette a beérkezett árajánlatokat. 14

Erdei László képviselő elmondta, hogy üzlete átépítése tette szükségessé a hirdetőtábla elhelyezését. Csizmadia Zsuzsanna, a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke indítványozta az előterjesztésről szóló döntés elnapolását, tekintettel arra, hogy az árajánlatok nem összehasonlíthatóak. Hunya Krisztina képviselő egyetértve az előtte szólóval, kérte, hogy a hivatal kérje a két árajánlat pontosítását és szerezzen be egy harmadik árajánlatot is a következő ülésre. A bizottság 6 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül az előterjesztésről szóló döntést elnapolta. 9.) A zajvédelem helyi szabályozásáról szóló rendelet-tervezet megvitatása Dr. Szmodis Jenő jegyző elmondta, hogy a zaj- és rezgésvédelem helyi szabályozásáról szóló 13/2007. (XI.10.) sz. rendelet képviselői indítványra kerül felülvizsgálatra, melynek 2.. (2) bekezdése a lakók nyugalmát jelentősen zavaró, zajjal járó tevékenység végzését munkanapokon is 7 órától engedélyezné a jelenlegi 6 óra helyett. A vasárnap, illetve ünnepnapon a lakók nyugalmát jelentősen zavaró, zajjal járó tevékenység ezen rendelet alapján sem lenne végezhető. A felhatalmazó rendelkezés változása miatt, az eddig hatályos rendeletet hatályon kívül kell helyezni, és új rendeletet kell alkotni. A bizottság 5 igen és 1 nem szavazattal, tartózkodás nélkül az alábbi rendelet-tervezetet terjeszti a Képviselő-testület elé: Herceghalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2015. (IV.15.) rendelete a zaj- és rezgésvédelem helyi szabályozásáról - a mellékelt szöveggel megegyezően - 10.) Új HÉSZ előkészítése törvényi megfelelés alapján Dr. Szmodis Jenő jegyző elöljáróban elmondta, hogy az előterjesztésről szóló döntés elnapolását kívánja javasolni a bizottságnak. Elmondta, hogy 2015. március 12. napjával módosult 314/2012. (XI.8.) számú Kormányrendelet, melynek értelmében a Budapest Agglomeráció és a főváros kerületei esetében a településrendezési eszközök hatályvesztési határideje 2018. december 31-re módosult. Ennek következtében már nincs olyan sürgető kényszer az új HÉSZ kidolgozására és elfogadására. Ugyanakkor a Képviselő-testület 2015. március 10-i ülésén úgy határozott, hogy a Hivatal kérjen be árajánlatokat az új szabályzatok elkészítésére, ennek tett eleget a hivatal jelen előterjesztés benyújtásával. A bizottság 6 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozati javaslatot terjeszti a Képviselő-testület elé: 15

Herceghalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2015.(IV.07.) számú határozata: Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy Herceghalom Község Településszerkezeti tervének és Helyi Építési Szabályzatának, az új törvényi megfelelés céljából való munka megrendeléséről szóló döntést elnapolja. Felelős: Erdősi László polgármester. Határidő: azonnal. 11.) A Budakörnyéki Önkormányzati Társulás Társulási megállapodásának 3. számú módosítása Dr. Szmodis Jenő jegyző elmondta, hogy a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 2015. február 16. napján tartott ülésén döntött a Társulási Megállapodásának 3. módosításáról. Az előterjesztés tartalmazza, hogy mely ponton javasolják a Társulási Megállapodás módosítását. Csizmadia Zsuzsanna, a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke kifogásolta, hogy az előterjesztés nem tartalmazta a módosítandó szövegrészeket. Dr. Szmodis Jenő jegyző ígéretet tett arra, hogy a forgatókönyvbe beemelésre kerül a módosítandó a módosításra javasolt szövegrész is. A bizottság 6 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozati javaslatot terjeszti a Képviselő-testület elé: Herceghalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2015.( IV.07.)számú határozata: Herceghalom Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának 3. számú módosítását a melléklettel megegyezően - elfogadja. Felelős: Erdősi László polgármester, Dr. Szmodis Jenő jegyző. Határidő: azonnal. 12.) Komolyzenei koncert sorozat megrendezése a településen Dr. Szmodis Jenő jegyző elmondta, hogy azért indítványozta a bizottság elé visszahozni az előterjesztést, mert egy nem szokványos konstrukciót javasolt Pekli Erika közművelődési koordinátor. Tekintettel arra, hogy az Önkormányzat nem egy, a lakosság részére ingyenes szolgáltatást vásárol, hanem egy programot dotál, szükségesnek tartja, hogy a bizottság, illetve a testület állást foglaljon a kérdésben. Hozzátette, hogy Pekli Erika közművelődési koordinátor több, hasonló konstrukcióra is javaslatot tett, ezért kérte, hogy állítson össze egy programtervet az idei javasolt speciális konstrukcióban tervezett rendezvényekről. Dr. Petrik Péter külső bizottsági tag javasolta, hogy a jövőben az előterjesztésben a jegyár is szerepeljen. Dr. Szmodis Jenő jegyző egyetértve az előtte szólóval elmondta, hogy a közművelődési koordinátorral megállapodott abban, hogy a támogatási szerződésben megjelenítik a támogatott jegyárat és azt az összeget is, amennyibe a támogatás nélkül egy jegy kerülne. 16

Csizmadia Zsuzsanna, a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke az elhangzottak alapján felkérte Dr. Szmodis Jenő jegyzőt a határozati javaslat szövegének kiegészítésére. Dr. Szmodis Jenő jegyző a határozati javaslat szövegét az alábbi mondattal javasolta kiegészíteni: Felkéri a közművelődési koordinátort, hogy a hasonló konstrukciókban tervezett előadások programtervét készítse el. A bizottság 6 igen szavazatta, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozati javaslatot terjeszti a Képviselő-testület elé: 13.) Egyebek Herceghalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2015.(IV.07.) számú határozata: Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy támogatja a településen megrendezésre kerülő Négy évszak komolyzenei koncertsorozatot. A program lebonyolításához szükséges 400.000,- Ft + ÁFA összeg a Kulturális Egyházi Központ 2015. évi költségvetésében rendelkezésre áll. Felkéri a közművelődési koordinátort, hogy a hasonló konstrukciókban tervezett előadások programtervét készítse el. Felelős: Erdősi László polgármester. Határidő: folyamatos. A.) Csizmadia Zsuzsanna, a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke tájékoztatta a bizottságot arról, hogy az ADHD Magyarország támogatást kért az Önkormányzattól. A bizottság támogatását kéri ahhoz, hogy a következő ülésre a kérelmet beterjessze. B.) Csizmadia Zsuzsanna, a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke kérte, hogy a hivatal szerezze be az elmúlt években a kóbor kutyák begyűjtését végző civil szervezet és más hasonló szervezetek árajánlatát arra vonatkozóan, hogy alkalmanként milyen összegét vállalnák a kóbor ebek begyűjtését. C.) Herczegh István külső bizottsági tag elmondta, hogy a könyvtár melletti fákon olyan letört, elöregedett ágak vannak, amelyek balesetveszélyt jelentenek az ott közlekedő gyalogosokra. Ez ügyben sürgős intézkedést tart szükségesnek. Pál Gábor műszaki előadó elmondta, hogy ez a munkát az önkormányzat munkásai nem tudják elvégezni, ezért javasolja, hogy bizottság hozzon határozatot a kérdésben. A bizottság 6 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozati javaslatot terjeszti a Képviselő-testület elé: Herceghalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2015.(IV.07.) számú határozata: Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul ahhoz, hogy a Községi Könyvtár mellett levő fák gallyazását az Önkormányzat elvégeztesse. A munkálatok elvégzéséhez 40.000,-Ft + ÁFA keretösszeget biztosít a 2015. évi általános tartalékkeret terhére. Felelős: Erdősi László polgármester. Határidő: azonnal. 17

D.) Petrik Péter külső bizottsági tag megkérdezte, hogy mikor kaphatják meg az elhangzott jegyzői nyilatkozatot, a mai napon, vagy csak a jegyzőkönyv elkészültekor. Dr. Szmodis Jenő jegyző válaszában kijelentette, hogy erre a két időpont között fog sor kerülni. Csizmadia Zsuzsanna, a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke elmondta, hogy az iskola konyhájába történt hűtőgép beszerzése kapcsán 11.000,-Ft megtakarítás keletkezett. A konyhai dolgozók kérték, hogy keretösszegből fennmaradó 11.000,-Ft-ből az Önkormányzat szerezzen be egy Vileda felmosó szettet, pedálos vödörrel. A bizottság 6 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozati javaslatot terjeszti a Képviselő-testület elé: Herceghalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2015.(IV.07.) számú határozata: Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul ahhoz, hogy a Herceghalomi Általános Iskola melegítő konyhájába beszerzett hűtőszekrény vásárlására jóváhagyott keretösszegből fennmaradó bruttó 11.000,-Ft-ból Vileda pedálos felmosó szett kerüljön beszerzésre. Felelős: Erdősi László polgármester. Határidő: szükség szerint. Csizmadia Zsuzsanna, a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke megköszönte a részvételt és 21 óra 16 perckor az ülést bezárta. Kmf. Csizmadia Zsuzsanna a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke Makay István alpolgármester 18