Felsőpáhok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. J e g y z ő k ö n y v
|
|
- Piroska Szabó
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szám: 38-8/2010. Felsőpáhok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. J e g y z ő k ö n y v Készült: Felsőpáhok Község Önkormányzatának Képviselő-testülete május 27-én 16 órai kezdettel megtartott rendes nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat tanácskozóterme Felsőpáhok, Szent István u. 67. Jelen vannak: Németh Sándor polgármester, Mocsári Attila alpolgármester Dr. Kovácsné Dr. Kurucz Rita Nagy László Prótár Richárd Szakonyi Imre helyi képviselők Dr. Horváth Éva jegyző I. Napirendek tárgyalása előtt Németh Sándor polgármester: Köszönti a képviselőket, megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel azon a polgármester és öt fő helyi képviselő jelen van. Javaslatot tesz az ülés napirendjére. Kéri a képviselő-testületet, hogy a polgármesteri jelentést is fogadják el. 1. Beszámoló az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról 2. Egyéb ügyek, bejelentések a.) évi költségvetési gazdálkodást érintő döntések b.) Folyószámla hitel felvétele c.) Súlyos Felügyelő Vagyonvédelmi Kft. bérleti szerződés ügye A képviselő-testület hat szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül alakszerű határozat
2 hozatala mellőzésével a napirendi javaslatot és a polgármesteri jelentést elfogadta. 2 II. Napirendek tárgyalása 1. Beszámoló az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról (előterjesztés mellékelve) Németh Sándor: A testület tagjai az írásos anyagot a meghívóval kézhez kapták. Elmondja, hogy a feladatok ellátása törvényes és megfelelő színvonalon történik, és szerencsére kevés sztámú esetben kell a hivatalnak intézkedni. 26/2010. (V.27.) számú határozatot: A képviselő-testület a gyermekvédelmi tevékenységről szóló beszámolót elfogadja. 2. Egyéb ügyek, bejelentések a évi költségvetési gazdálkodást érintő döntések Németh Sándor: Lakossági jelzés érkezett, mely szerint a Gyöngyvirág utca állapota nagyon rossz. Kért árajánlatot az Ady utca kivitelezőjétől, mely szerint a Gyöngyvirág utca aszfaltozása bruttó ezer Ft-ba kerülne. Javasolja a testületnek ennek megrendelését, mivel a község északi részén lévő utak állapota ezzel megfelelő lenne. A Petőfi utcai kultúrházban folyik a felújítási munkák végzése. Ennek során merült fel, hogy célszerű lenne a nagyterem mennyezetélt gipszkartonnal burkolni, amely nemcsak esztétikusabb, de biztonságosabb megoldást is jelentene. Ez bruttó 150 ezer Ft többletköltséget jelentene. Árajánlatot kért a térfigyelő rendszer karbantartására is, amely 15 ezer Ft + ÁFA kiadást jelentene, idén 105 ezer Ft + ÁFA pluszkiadást okozna. Az 5 ezer Ft feletti alkatrészek árát a karbantartási ajánlat nem tartalmazza. A Felsőpáhokért Közalapítvány döntött az 1,8 millió Ft-os támogatás nyújtásáról. Ebből 300 ezer Ft-ot a művelődési ház lépcsőfeljárójának javításához, illetve a sportpályára padok és kerékpártároló vásárlására. Mivel ez utóbbi feladatokra nincs testületi felhatalmazás, ebben is dönteni szükséges. Kéri a testületet, hogy engedélyezze a fenti feladatok megoldását a évi költségvetési tartalék terhére. Kérdés, észrevétel nem volt.
3 3 27/2010. (V.27.) számú határozatot: A képviselő-testület egyetért az alábbi évi költségvetést érintő - feladatok megvalósításával: - Felsőpáhok, Gyöngyvirág utca felújítása Ft + ÁFA, - Felsőpáhok, Petőfi utca kultúrház nagyterem mennyezet gipszkartonozása Ft + ÁFA, - Térfigyelő rendszer karbantartása, javítása: Ft + ÁFA, - Sportpálya területére padok és kerékpártároló vásárlása és a kultúrház lépcsőjének javítása Ft + ÁFA. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a beszerzések lebonyolítására, a munkák megrendelésére. Határidő: június 15. Felelős: Németh Sándor polgármester b. Folyószámla hitel felvétele Németh Sándor: Az önkormányzat évi költségvetésében 25 millió Ft iparűzési adó bevételt tervezett a rendelkezésre álló bevallások alapján. A májusi adófeldolgozás során kiderült, hogy egyetlen adózó - aki az iparűzési adó bevétel jelentős részét fizeti be évi adóelszámolása során 5 millió Ft adó visszaigénylésre jogosult. melyet az adóhatóságnak 30 napon belül kell teljesítenie. Ezenfelül évben pályázati támogatással elkészült a felsőpáhoki játszótér felújítása, melynek költségeit saját forrásból fizettük ki. A Ft összegű támogatás visszaigénylése április 30-án benyújtottuk a MVH Zala Megyei Kirendeltségéhez, amelynek kiutalási határideje várhatóan 60 nap. Jelenleg van folyamatban két beruházás, mellyel kapcsolatban kifizetetési kötelezettségeink jelentkeznek. TEUT pályázat keretében a felsőpáhoki Ady E. utca felújítására ezer Ft támogatást kapunk. A beruházás melynek munkálatai folyamatban vannak bruttó ezer Ft-ba kerül, melynek kifizetése június 30-ig várható. A TEUT támogatás is utófinanszírozású. Szintén folyamatban van a zalaköszvényesi településrészen lévő kultúrház felújítása, melyre szintén az I. félév végéig ezer Ft kifizetése várható. A beruházásokkal kapcsolatos támogatások utófinanszírozása, valamint az elmaradt iparűzési adóbevétel miatt az önkormányzatnak a gazdálkodás biztonsága, a működés finanszírozása érdekében átmenetileg hitelre van szüksége a támogatások kiutalásáig. Az OTP által biztosítandó folyószámla hitel alacsony kamatozású, egy éves futamidejű, és csak a tényleges igénybevételt terheli kamatfizetési kötelezettség. 28/2010. (V.27.) számú határozatot: Felsőpáhok Község Önkormányzata Képviselő-testülete Ft összegű folyószámlahitel felvételéről dönt. A hitel futamidejét a képviselő-testület június
4 4 15-től június 14-ig határozza meg. A hitel és járulékai visszafizetésének biztosítékául az önkormányzat költségvetési bevételeit ajánlja fel. Az önkormányzat kötelezettséget vállal arra, hogy a hitel-visszafizetés időtartama alatt a kért hitelt és járulékait a futamidő éveiben - a felhalmozási és tőke jellegű kiadásokat megelőzően - a költségvetésébe betervezi és jóváhagyja, illetve költségvetési előirányzat módosításai során figyelembe veszi. Az önkormányzat képviselő-testülete felhatalmazást ad a polgármesternek és a jegyzőnek, hogy a határozatban szereplő feltételekkel történő hitel felvétel ügyében eljárjon és a hitelszerződést az Önkormányzat képviseletében az OTP Bank Nyrt-vel megkösse. Határidő: június 15. Felelős: Németh Sándor polgármester c.) Súlyos Felügyelő Vagyonvédelmi Kft. bérleti szerződés ügye Németh Sándor A Súlyos Kft. bérelte a Felsőpáhok, Szent I. u. 11. szám alatti 45 m2 területű bérleményt. Kérték, hogy az önkormányzat továbbra is biztosítsa a használatot határozatlan időre., Az önkormányzatnak jelenleg nincs szükséges a helyiségekre, a havi bérleti díj azonban az önkormányzat költségvetésében bevételt jelent. Javasolja a kérelem teljesítését. A bérleti díjat havi Ft-ban javasolja megállapítani. 29/2010. (V.27.) számú határozatot: A képviselő-testület a lakások és helyiségek bérletéről, a lakbér mértékéről szóló Felsőpáhok Község Önkormányzata 8/2003. (VII.10.) számú rendelet 7. -a alapján a Felsőpáhok, Szent I. u. 11. szám alatti 45 m2 területű önkormányzati helyiségeket bérbe adja nem lakás céljára (iroda) a Súlyos Felügyelő Vagyonvédelmi Kft-nek (képviseli: Mészáros Attila ügyvezető). A bérlet február 1. napjától határozatlan időre szól. A képviselő-testület a bérleti díjat havi Ft-ban állapítja meg, melyen felül a közüzemi díjak és egyéb költségek a bérbevevőt terhelik. Utasítja a jegyzőt, hogy a bérleti szerződést a bérlővel kösse meg. Határidő: azonnal Felelős: Dr. Horváth jegyző Mivel más napirend nem volt, a nyilvános ülést a polgármester 17 órakor bezárta. kmft. Dr. Horváth Éva Németh Sándor mb. jegyző polgármester
5 5
J e g y z ő k ö n y v
Szám: 38-4/2010. Felsőpáhok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. J e g y z ő k ö n y v Készült: Felsőpáhok Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. február
Felsőpáhok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. J e g y z ő k ö n y v
Szám: 38-10/2010. Felsőpáhok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. J e g y z ő k ö n y v Készült: Felsőpáhok Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. június
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 107/2012. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők
Jegyzőkönyv. I. Napirendek tárgyalása előtt
Felsőpáhok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. Szám: 3-3/2008. Jegyzőkönyv Készült: Felsőpáhok Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2008. február 11-én 17 órai
Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV
JEGYZŐKÖNYV Szám: 7/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. április 25-én 19 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 10/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. november 15-én a Mérges Községházban megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Balázs
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. július 16.-án 18 órakor megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. július 16.-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme, Fő utca 14. Jelen vannak:
ERDŐKERTES JEGYZŐKÖNYVE
11/2014/J ERDŐKERTES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. JÚLIUS 23-ÁN MEGTARTOTT NYILVÁNOS RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Az ülésen alkotott rendeletek és hozott határozatok jegyzéke: 54/2014.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. november 21.- én 17 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme, Fő utca 14. Jelen vannak:
A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Hivatalának Tanácskozóterme, Maglóca
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-9/2010/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. november 16-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 10 00 óra A képviselő-testületi ülés
JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2013. augusztus 22-i üléséről.
JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2013. augusztus 22-i üléséről. Időpontja: 2013. augusztus 22. 19:20 órai kezdettel Helye: Kiskunlacháza Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: polgármester Dr.
BELOIANNISZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
Szám: 01-377/2012/6. BELOIANNISZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 2012. április 25. 6. számú jegyzőkönyv 1 Határozatok: 25/2012. (IV.25.) számú Képviselő-testület
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 10-én 17,30 órai kezdettel megtartott
A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Hivatalának Tanácskozóterme, Maglóca
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-8/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. december 1-jén tartott nyilvános üléséről, közmeghallgatásáról. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. augusztus 7.- én 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme, Fő utca 14. Jelen vannak:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülésén, 2012. május 16-án a Polgármesteri Hivatal B épületi alpolgármesteri tárgyalójában. Jelen vannak: Gyenes
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. november 09- én megtartott soron kívüli üléséről.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. november 09- én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Czédly
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. augusztus 9.- én 11 órakor megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. augusztus 9.- én 11 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme, Fő utca 14. Jelen vannak:
K I V O N A T Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 29-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.
nyilvános ülésének könyvéből. 70/2010. (VI. 29.) Kt. hat. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete felveszi a napirendi pontok közé A KKÁMK esélyegyenlőségi intézkedési tervének megtárgyalása és elfogadása
Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről.
1 Jegyzőkönyv Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. Időpont: 2010. május 26. Helyszín: Községi Önkormányzat székhelye, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u.
JEGYZŐKÖNYV. Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen.
Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen.
Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről.
1 Jegyzőkönyv Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről. Időpont: 2012. augusztus 22. Helyszín: Polgármesteri Hivatal, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u. 39. Jelen vannak:
Készült: A Képviselő-testület 2013. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k
Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/ - /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Kis-Pál Miklós polgármester
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről.
Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-5/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ikt.sz.: 570 15/2014. Készült: Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2014. május 22 én de. 08 00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő /
1 Tormásliget Község Önkormányzat 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tormásliget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-án 17.30 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Kastélyépület
J e g y z ő k ö n y v
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296 Monostorapáti, Petőfi u.123. Tel: 87/435-055. Száma: 1092-5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete
A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2012. június 6-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e
A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. június 6-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 79-13/2012. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 50/2012.(VI.06.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.) nyílt ülés
Erdőkürt Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt Kossuth út 51. Tel. 32/479-179 Fax:/32/782-909 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 4. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.)
Bököny Község Képviselő-testülete 2012. augusztus 30-i rendes üléséről. Ikt. szám: 588-19/2012. a./ jegyzőkönyve. b.
Bököny Község Képviselő-testülete 2012. augusztus 30-i rendes üléséről Ikt. szám: 588-19/2012. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (107-113/2012.) TÁRGYSOROZAT 1./ Tudásoddal segítsd a vidéket
JEGYZŐKÖNYV. 1./ 2009. I. félévi beszámoló megvitatása és elfogadása Előadó: Biró Ferenc polgármester
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2009 szeptember 15-én Mezőzombor Községi Önkormányzat képviselőtestületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Fercsák
JEGYZŐKÖNYV. Asbóth Nándor, Németh Dávid képviselők
Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-4/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. július 20-án 19,00
Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A./ Balatonszőlős Önkormányzatának Képviselő-testület tagjai részéről: Kósáné Szakonyi Zsuzsanna képviselő
Jegyzőkönyv Készült: Pécsely Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 7-én, 17:00 órai kezdettel Balatonszőlős Község Önkormányzatának Képviselő-testületével közösen - megtartott Képviselő-testületi
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 29-én megtartott rendkívüli üléséről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 29-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 127/2011.(VII.29.) 128/2011.(VII.29.) 129/2011.(VII.29.) 130/2011.(VII.29.)
J e g y z ő k ö n y v
Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6. /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én (szerdán) 16: 00 órakor tartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal tárgyaló Ülés ideje: 2013. november 18. Az ülésre meghívottak: Bencze
Jegyzőkönyv. 3./ A Szerencsi Rendőrkapitányság beszámolója a 2009.évi munkáról Előadó: dr. Bogyay Ferenc r. alezredes, kapitányságvezető
Jegyzőkönyv Készült: 2010.július 29-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Csatlós Csaba
SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE
SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. ÉVI XII. JEGYZŐKÖNYVE 2009. november 30 I ÜLÉSÉRŐL j e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő- testületének 2009.
JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (6 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT
Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 15/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30- án 15.00 órai kezdettel a Polgármesteri
JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Rendelet: Határozatok: Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről
EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről Rendelet: 6 /2014.(IV.29.) Önkormányzat 2013. évi költségvetési rendeletének módosítása
J e g y z ő k ö n y v. Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 17-én órakor tartott nyilvános üléséről.
Képviselő-testület Hegymagas J e g y z ő k ö n y v Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 17-én 16.00 órakor tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri
Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének szeptember 30-án (kedd) órai kezdettel megtartott testületi üléséről.
Kaskantyú Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 13/2014. Test. ül. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének 2014. szeptember 30-án (kedd) 18 00 órai kezdettel
Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. február 28-án, 18 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében megtartott üléséről.
Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-4/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. február 28-án,
J e g y z ő k ö n y v
N e m e s s z a l ó k K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a 9 5 3 3 N e m e s s z a l ó k, R á k ó c z i u. 1 5. Tel: 89/400-200; 30/278-1096 Fax.: 89/342-642 e-mail: nemesszalok@emw.hu Szám: 52-4/2015.
BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve
Szám: 129-2/2015. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,
J e g y z ő k ö n y v
Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296. Hegyesd, Zrínyi u.1. Tel: 87/435-038. Száma: 120-14/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete által 2013.
1/2006. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV
1/2006. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2006. február 2-án 14 órai kezdettel megtartott soron kívüli testületi üléséről. Jelen vannak: Ramasz Imre polgármester,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Mérges Község Önkormányzatának Képviselőtestülete Mérges, Béke tér 14. 8/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. szeptember 13án a Mérges Községházban
Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 31-én megtartott nyílt ülésről
64/13/2013 Zala Megye Pördefölde Jegyzőkönyv Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 31-én megtartott nyílt ülésről Határozatok: 87/2013.(X.31.) kt. határozat 88/2013.(X.31.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. november 11 - i RENDKÍVÜLI üléséről Önkormányzati rendelet: - Határozat: 118-119 /2013. (11.11.) 2 J E G Y Z Ő K
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ikt.sz.: 622 12/2013. Készült: Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 22 én de. 08 00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott
BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc 2/A MEGHÍVÓ
BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u 2/A MEGHÍVÓ Bögöt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2017. szeptember 4-én (hétfőn) 10:00 órai kezdettel a Bögöt Község Önkormányzata
Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete november 25-én 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről
Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 32-13/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. november 25-én 17,00 órai kezdettel
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Rábacsécsény Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Rábacsécsény, Deák tér 6. 7-A/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rábacsécsény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. május 26- án 19.
Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. évi 9. számú Jegyzőkönyve
Legénd Községi Önkormányzat 2012. évi 9. számú Jegyzőkönyve Készült: 2012. március 22-én a legéndi önkormányzat hivatalában megtartott rendkívüli -testületi ülésről 2 Jelen vannak: Szavlik Zoltán Bíró
K I V O N A T Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 26-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.
nyilvános ülésének könyvéből. 83/2009. (V. 26.) Kt. határozat egyetért azzal, hogy a 2009. május 26.-ai nyilvános ülés egyebek napirendi pontját az alábbi napirendi pontokkal egészítse ki: A 3. napirendi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: A Képviselő-testület 2013. július 15-én megtartott soron következő rendes üléséről.
Pécsely Község Önkormányzata P É C S E L Y Szám:201/21-32/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. július 15-én megtartott soron következő rendes üléséről. Jelen vannak: ifj. Sebők
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 29.-én, a Községházán 17 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Pusztai László polgármester,
JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők
Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-2/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. április 27-én 16,00
JEGYZŐKÖNYV. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a kiküldött napirendi pontokat 9 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja.
JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 5-én, 10.00 órakor kezdődő rendkívüli, nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri tárgyalójában. Jelen vannak:
Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel:
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/21/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 17. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án 17 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő:
Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 40-3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2016. május 19-én 9,00 órai kezdettel megtartott
Jegyzőkönyv. 1. Jászszentlászlói Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének módosítása (Írásbeli előterjesztés)
Jegyzőkönyv Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 23-án 10 00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Zöldág János alpolgármester Borsik Imre képviselő
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. augusztus 5-én megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal II. emeleti tanácskozó
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 28-án, 21.30 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 28-án, 21.30 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 52/2011. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők
JEGYZŐKÖNYV. Javaslatot tesz az ülés napirendjére, melyet a testület egyhangúan elfogad az alábbiak szerint:
Szám: /2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: Márianosztra Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 20.-án megtartott nyilvános testületi üléséről. A napirend fontosságára való tekintettel a képviselők
RÁBATAMÁSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK november 29. NAPJÁN TARTOTT rendkívüli NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV RÁBATAMÁSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. november 29. NAPJÁN TARTOTT rendkívüli NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL 1. Rábatamási Község önkormányzatának 2011. évi költségvetésének teljesítéséről
Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete I/1-24/2015. J e g y z ő k ö n y v 2015. december 14-én 18:00 órakor a Községházán tartott rendes, nyilvános üléséről. Jelen vannak: Babos Attila polgármester
Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 29-én 17 óra 30 perckor
Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 16.-án 17 óra 30
Jegyzőkönyv. Készült: 2010.április 27-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: 2010.április 27-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Csatlós
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE július 12-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. július 12-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez 79/2016.(VII.12.) Kt. Hat. 80/2016.(VII.12.) Kt. Hat. 81/2016.(VII.12.)
J e g y z ő k ö n y v. J e l e n v a n n a k: Tanácskozási joggal jelen vannak:
A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! J e g y z ő k ö n y v Készült: Balkány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 19-én megtartott rendkívüli üléséről
JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. a 2014. december 22-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésről
EGYHÁZASHOLLÓS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV a 2014. december 22-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésről Rendeletek: 10/2014. (XII. 23.) sz. rendelet A személyes gondoskodást nyújtó ellátások
JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Határozatok: Amely készült 2014.augusztus 28-i rendkívüli nyilvános képviselő-testületi ülésről
EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.augusztus 28-i rendkívüli nyilvános képviselő-testületi ülésről Határozatok: 47/2014 ( VIII.28.) sz. határozat: Helyi Választási Bizottság
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Doba Községi Önkormányzat képviselő-testülete 8482 Doba, Kossuth u. 10. Szám: D- 17-5 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Doba Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2014. május 30-án 17 órai kezdettel
Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2014/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 10 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. NAGYPIRIT Szám: 137-2/2014/Np. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. február 5-én (szerdán) 15,00 órai kezdettel
1. napirendi pont: Döntés a Gyömrői 028/41 hrsz-ú külterületi szántó Magyar Agrár- Élelmiszergazdasági és
JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26-án, 8.45 órakor kezdődő rendkívüli, ülésén, a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri tárgyalójában. Jelen vannak:
J e g y z ő k ö n y v. J e l e n v a n n a k:
J e g y z ő k ö n y v Készült: Balkány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2006. április 18-án megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Balkány Város Polgármesteri Hivatala 4233 Balkány Rákóczi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2009. augusztus 13-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: l./ Tóth Ferencné polgármester 2./ dr. Berecz Botond alpolgármester 3./
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gyömrő Nagyközség Önkormányzatának 2000. április 17-én megtartott rendkívüli testületi ülésén, Gyömrőn a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében. Jelen vannak: Csető
JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (5 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT
Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 11/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 4-én 16.00 órai kezdettel a Polgármesteri
Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. július 31-én 11,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről
Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 32-9/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. július 31-én 11,00 órai kezdettel
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ábrahámhegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. április 30-i rendkívüli nyilvános ülésén.
1 ÁBRAHÁMHEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Ábrahámhegy, Badacsonyi u. 13. Ikt.szám: 121-92/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ábrahámhegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 06-án megtartott rendkívüli üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. január 06-án megtartott rendkívüli üléséről Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácskozóterme (Dózsa
JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/1/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 57-58. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 57/2015.(VIII.7.)
Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
407-11/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014.szeptember 10-én (szerdán) 14 00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről R E N D E
Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2010/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 13 30 óra A képviselő-testületi ülés helye:
KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) , , FAX.
KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) 552-003, 485-388, 485-040 FAX.: (96) 552-056 Sz.: III/1-16/2017. Jegyzőkönyv mely készült 2017. augusztus
Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29-én megtartott nyílt ülésről.
215/5/2015 Zala Megye Pördefölde Jegyzőkönyv Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29-én megtartott nyílt ülésről. Rendelet: 4/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelet önkormányzat
Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének június 20-án tartott nyilvános üléséről.
Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-6/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. június 20-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi
2014. évi. 24. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. szeptember 10-én megtartott rendkívüli üléséről készült
2014. évi 24. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 10-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y ZŐ K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet
Jegyzőkönyv. Napirend:
Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 05-én 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Csernik
NAPIREND: 2. Civil szervezetek évi támogatásáról készült beszámoló elfogadása. 3. Civil szervezetek évi támogatási kérelmeinek elfogadása
LOVAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA LOVAS Szám: 2ált/29-6/2018 JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: Lovas Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. április 11-én, 8 órakor megtartott nyílt üléséről. ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK:
Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 28- án megtartott ülésről.
32/15/1/2013 Zala Megye Ortaháza Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 28- án megtartott ülésről. Rendelet: 8/2013.(XII.1.)önkormányzati rendelet szociális tűzifa
T Á R G Y S O R O Z A T
Roma Nemzetiségi Önkormányzat Tiszaszentmárton Képviselőtestületének 2016. 05.30. napján 16:00-tól megtartott ülésének: a.) jegyzőkönyve b.) tárgysorozata c.) határozatai 8-11/2016. T Á R G Y S O R O Z
Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. június 12-ei rendes, nyílt ülésének határozatai
Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. június 12-ei rendes, nyílt ülésének határozatai A Képviselő-testület 7 igen, 0 nem, 0 tartózkodással hozta meg alábbi határozatát. 84/2012. (VI.