Kerékpáron Szlovákián keresztül EURÓPAI UNIÓ
Kerékpáron Szlovákián keresztül A Szlovák Köztársaság kiváló feltételeket nyújt a kerékpártúrázáshoz. Ez a jelzett kerékpárutak hálózatának, az ország kulturális értékeinek és természeti adottságainak köszönhető. A bicikliutak várak, kastélyok és egyéb értékes építészeti műemlékek mentén vezetnek. A látnivalókat a múzeumok és galériák hálózata is gazdagítja. Számos város műemlékvédelmi területként van nyilvántartva, vidéken pedig szinte lépten-nyomon a népi építészet jellegzetes emlékeivel találkozhat a látogató. Ha figyelembe vesszük, hogy szinte valamennyi szlovákiai községnek saját temploma van, amelyek túlnyomó része több mint 200 éves, már ez elegendő látnivalót kínál egy, a kulturális emlékek nyomába eredő kerékpárút során. A fatemplomok és az értékes román kori templomok együttese a biciklitúrák során megtekinthető fő látványosságok közé tartozik. A természeti kincsek közé tartoznak a nagyközönség előtt is megnyitott barlangok, a skanzenek és a gyógyfürdők, s a kirándulást még élvezetesebbé, változatosabbá teszik a magaslati kilátóhelyek és a hegyek panorámái. Jelenleg Szlovákia 6500 km hosszú kerékpárút-hálózattal rendelkezik, amely azonban nem egyenletes. Vannak vidékek, amelyeken nagyon sűrű a kerékpárutak hálózata, van, ahol áll. Piros jelzésűek a távolsági és a főútvonalak, 7. Nem hagy maga után hulladékot amit megfelelő szintű, vannak azonban olyan vidékek is, ahol nincsenek jelzett kerékpárutak. amelyekből ma Szlovákiában 26 található. Ezek magával hoz, azt el is viszi A legkevésbé megerőltető bicikliútvonalak a folyók töltései mentén húzódnak a hosszabb útvonalak többnyire folyóvölgyeken 8. Úgy kerékpározik, hogy nem várt akadály előtt a legismertebbek közé sorolható a dunai kerékpárút (Dunajská cyklistická cesta) és a Vág vezetnek keresztül, és több régiót kötnek össze. mindig meg tudjon állni. folyó mentén vezető vonal (Vážska ), az egyik legmegerőltetőbb Emblémaszerű kis táblák jelzik őket, vagyis pedig a magas-tátrai (Vysoké Tatry) Zöld-tóhoz (Zelené pleso) vezető jelzett bicikliútvonal. mindegyik útvonalnak saját logója van. Többnyire A legsűrűbb és legjobb kerékpárút-hálózattal az Erdőhát (Záhorie) vidéke, a Duna a szomszédos országok távolsági útvonalaira Kerékpártúra-térképek és szolgáltatások mente, a Miavai dombság (Myjavská pahorkatina), a középső és felső Vág-mente, kötődnek rá. Kék jelzéssel vannak ellátva Szlovákiában a kerékpárosok számára 9 túratérkép Kiszuca (Kysuce), Turóc (Turiec), Privigye (Prievidza) és Gyetva (Detva) környéke, a jelentős regionális kerékpárútvonalak és jelent meg, amely az ország egész területét lefedi. a Szlovák Karszt (Slovenský kras), Szepes (Spiš) vidéke, Eperjes (Prešov) környéke és a távolsági útvonalakkal párhuzamos útvonalak. A térképek léptéke 1 : 100 000, és mindegyikhez a Keleti-Kárpátok (Východné Karpaty) büszkélkedhet. Zöld jelzésűek a közepes hosszúságú körutak és többnyelvű útikalauz tartozik. 2006-ban látott A hegyikerékpáros túrákra alkalmas legjobb, jelzett útvonalak Terchová környékén útvonalak, a sárga szín pedig általában a rövid napvilágot Szlovákia kerékpártúra-atlasza is. találhatók, és az Árvába (Orava) vezető útvonalra kapcsolódnak. A hegyikerékpártúrák útvonalakat, két útvonal közötti összekötőutat A kerékpáros túrákhoz a megfelelő kiadvány további ideális helyszínéül szolgál Gyetva környéke, a Szlovák érchegység (Slovenské vagy érdekes helyekre vezető letérőt jelez. használatát ajánljuk, a térképek szinte valamennyi rudohorie) és a Javorie hegység vidéke. Hegyikerékpár-útvonalak vannak a Magas- szlovákiai könyvesboltban beszerezhetők. Tátrában is, amelyek további, a Poprád (Poprad), a Tátra és a Zamagurie vidéke közötti A kerékpáros túrázás alapelvei A szállás- és étkezési lehetőségek egy-egy vidék területen haladó útvonalakkal folytatódnak. Szépséges kirándulóútvonalak várják a bicikli 1. A kerékpáros a jelzett útvonalakon halad idegenforgalmi népszerűsége szerint változóak. nyergében ülőket Igló (Spišská Nová Ves) vidékén, a Szlovák érchegységben és a Szlovák 2. Betartja a közlekedési előírásokat Kerékpárüzletek és -javítóműhelyek minden városban Paradicsom (Slovenský raj) környékén. Nagyon kellemes kerékpárutak vezetnek keresztül 3. A fejét kerékpársisakkal védi vannak. Információs központok szintén minden Kelet-Szlovákián is a Poloniny Nemzeti Park és a Vihorlát (Vihorlat) hegység között. 4. Kedvezőtlen látási viszonyok között elöl nagyobb városban találhatók. Biciklikölcsönzőkben kerékpárlámpával, hátul macskaszemmel Szlovákia nem bővelkedik, csupán a Magas-Tátrában A kerékpárutak jelzése világítja ki kerékpárját és a Szlovák Paradicsomban található néhány. Szlovákiában a kerékpárutak az erről rendelkező szabályzat (STN 01 8028 5. Előzékeny a gyalogos túrázókkal szemben A különböző szolgáltatásokról és a kerékpárutakról Cykloturistické značenie ) alapján vannak megjelölve. A jelölés festett 6. Nem tesz kárt a természetben és nem az érdeklődők számos információt találhatnak jelzésekből (C betű) és a kerékpárosok tájékozódását segítő irányjelző táblákból riogatja az erdei vadat a világhálón az internetes keresők segítségével. 1. Dunajská cyklistická cesta 2. Vážska 3. Malokarpatská 4. Okolo rieky Moravy 5. Kysucká 6. Oravská 7. Podtatranská 8. Popradská 9. Cyklomagistrála Poiplia 10. Pohronská 11. Hontianska 12. Rudohorská 13. Novohradská 14. Spišská 15. Šarišská 16. Východokarpatská 17. Dolnozemplínska 18. Slánska 19. Ponitrianska 20. Štiavnická 21. Hnilecká 22. Kopaničiarska 23. Hornádaska 24. Záhorská 25. Vrchárska 26. Považsko - Rajecká 27. Toryská 28. Znievska cyklocesta 29. Cyklomagistrála Slovenský kras 30. Malokarpatská vínna cyklocesta 31. Okolo Poľany 32. Turčianska 33. Snina - Zelený bicykel 34. Cyklistický chodník ikon
Hegyhát Hegyháti (Záhorská ) Hossza: 127 km 662/727 m közepesen nehéz útvonal, kétnapi kerekezésre ajánlott Dunai kerékpárút A pirossal jelzett távolsági kerékpárút Dévény (Devín) vára alól indul és egy körívet leírva Szenice (Senica) városába visz. Kis és közepes forgalmú állami utakon és közutakon halad. Az útvonal fő vonzereje, hogy a kerekező turisták megismerkedhetnek a vidék történelmi és építészeti emlékeivel, amelyekből jó néhány található ezen a tájon. A legszebbek közé sorolhatjuk Dévény várát, a malackai (Malacky) zsinagógát, Nagylévárd (Veľké Leváre) templomát és habán malmát, valamint a sasvári (Šaštín-Stráže) bazilikát. Holics (Holíč) Pozsony (Bratislava) legvonzóbb látnivalója Mária Terézia hajdani kastélya, a szélmalom, továbbá a helység templomai. A kerékpárút által érintett régió A zöld jelzéssel ellátott bicikliútvonal az ún. Újvár erőd a Vág-Duna torkolatánál, Dunai egyik építészeti gyöngyszemének számít Szakolca (Skalica), számos templomával és történelmi főterével. A templomok közül a román stílusú Szent György-rotunda a legértékesebb. a Berg (Ausztria) határátkelőn vezet keresztül a nagy múltú Komárom (Komárno) városába. Nagyrészt a Duna a városi erődrendszer, valamint a négyzet alakú főtér történelmi épületei. kerékpárút (Dunajská cyklistická cesta) gátja mentén és közutakon halad. Egyéb útvonalak a Duna mentén: Hossza: 116 km Pozsonyból (Bratislava) a bősi (Gabčíkovo) A pozsonyi Új hídtól egy további, az előzővel A hegyháti vidék további szemet gyönyörködtető bicikliútvonalai közé tartozik a Morva (Morava) folyó mentén vezető kerékpárút. Dévény vízmű gátjáig két a zöld vagy a kék útvonal közül lehet választani. Keszölcésnél párhuzamos, kék jelzésű kerékpárút vezet, többnyire közutakon és a bősi vízmű gátjai 0/43 m vára alól közutakon és a folyó gátja mentén haladva egészen a cseh határig, Holics és Szakolca városán túlra juthatunk el a bicikli (Kyselica) komppal lehet átjutni az egyik útvonalról a másikra. Látnivaló mentén, ez a vízmű zsilipjénél ér véget. Az útvonal 69 km hosszú, és a Duna mente festői könnyű kiránduló nyergében ülve. A kerékpárút legszebb része a kezdeti szakasza, szempontjából ezen az útvonalon ártéri erdőinek fái közé lehet lekanyarodni útvonal minimális A szakolcai (Skalica) Szent György-rotunda amely gyönyörű ártéri erdőkön visz keresztül. Az útvonal hossza 120 km. A Hegyháton további jelzett kerékpárút-hálózat is vezet, melyek hossza összesen 700 km. a legnagyobb vonzerőt a főváros, Pozsony és Komárom nevezetességei jelentik. Pozsonyban főként a vár, a Szent Márton- róla. Egy további útvonal a dunai kerékpárút jelzés nélküli, 50 km-es szakasza Komárom és Párkány (Štúrovo) között, amely a Duna töltésein emelkedővel, egyés kétnapos túrára alkalmas dóm és az óramúzeum (Múzeum hodín), ez vagy a közeli állami utakon halad. A környék Dévény (Devín) vára Sandberg jelentős régészeti lelőhely Dévényújfalu (Devínska Nová Ves) mellett utóbbit az Új hídon (Nový most) áthaladva, a kerékpárúttól nem messze találhatjuk. legérdekesebb látnivalója a Leányvár római katonai tábor Izsán (Iža) és a hajdani gőzerőmű Komárom fő látványosságai közé tartozik Dunaradványban (Radvaň nad Dunajom). A komáromi erődrendszer
Szomolány (Smolenice) vára Dejte (Dechtice) a Szent Katalin-templom romjai Csejte (Čachtice) vára Csejte (Čachtice) vára Kis-kárpátoki kerékpárutak Kopanyicák régiója Kis-kárpátoki (Malokarpatská ) A piros jelzésű távolsági útvonal a Hegyhát és a Vág mente bicikliútjait köti össze. Gyakorlatilag a Vág és a Morva folyó között képez kapcsot. Az útvonal kiindulópontja Vágújhely (Nové Mesto Verbóban (Vrbové) áll a városka híres szülöttjének, a világutazó Benyovszky Móricnak, Madagaszkár hajdani királyának a kúriája. Nevezetes Verbó ferde tornya is. A következő pihenőre Jókő (Dobrá A pirossal jelzett távolsági kerékpárút a Hegyhát északi részével a középső Vág mente bicikliútjait köti össze. A Vág menti tal kezdődik Vágmosóc (Považany) falu mellett, és Szenicében Más útvonalak: A térségben több mint 300 kilométernyi jelzett bicikliút van. A legszebbek közé sorolhatjuk a Berezóból (Brezová pod Bradlom) Berencs A kopanyicai (Kopaničiarska ) Hossza: 104 km nad Váhom), és a Kis-Kárpátok (Malé Karpaty) Voda) hatalmas várromjához lehet lekanyarodni. (Senica) végződik a hegyháti on (Branč) várához vezető, sárga jelzéssel ellátott Hossza: 55 km 673/716 m alatt, közepes forgalmú állami utakon haladva Vysoká pri Morave községben végződik. Északi A kerékpárút déli szakaszán Korlátkő (Cerová- Lieskové) község határában a 13. században épült (Záhorská ). Csejtéből (Čachtice) elindulva a híres vár szomszédságában hegyikerékpárutat. Óturából zöld jelzésű bicikliút visz Barina térségébe. Ezen az útvonalon 647/624 m Nehézségi fok: közepes nehézségű, kétnapi kerekezésre ajánlott útvonal szakasza a Kis-Kárpátok keleti hegylábai mentén húzódik, déli szakasza pedig a hegység nyugati oldalán. Az útvonal fő látványosságait várak és kastélyok alkotják. Van, amelyik a kerékpárútról lekanyarodva, biciklivel is megközelíthető, várhoz és Palocsa (Plavec) várához vezet letérő. További útvonalak: A kis-kárpátoki kerékpárút 2. kilométerénél a sárga jelzésű mellékúton Lancsár (Lančár) kerekezve Ótura (Stará Turá) felé haladunk a Višňovská völgyön (Višňovská dolina) keresztül. Az útvonal legfőbb vonzerejét azonban a népi építészeti emlékekben gazdag, jellegzetes vidék látványa jelenti. A hullámzó dombvidéken haladva 7 kilométernyi emelkedő után juthatunk el a Holubyho menedékházhoz a Veľká Javorina csúcsa alatt, illetve egészen a hegyormon álló televízióadó-állomásig. A fáradozás jutalmaként a csúcsról a vidék csodás panorámájában közepesen nehéz útvonal, egynapos biciklitúrára ajánlott némelyiket azonban csak gyalogosan érhetjük el, a község gyönyörű, román stílusú, megerősített meredek emelkedők és lejtők váltják egymást. gyönyörködhetnek a túrázók. kerékpárt a vár alatt fekvő faluban lehet leparkolni. templomához juthatnak el a biciklizők. A templom Az emelkedőkre felkapaszkodókat a környék Vágújhelyen érdemes meglátogatni a Vág mente legszebb megerősített templomát. a ról már messziről látható, mivel egy sziklás magaslaton emelkedik. Szép gyönyörű panorámája fogadja. A vidék jó minőségű szilvapálinkájáról (slivovica) is híres. Milan Rastislav Štefánik síremléke Az útvonal legvonzóbb látnivalói közé tartozik a kirándulóút a kis-kárpátoki borút, amelyen Az útvonal érdekes látnivalói közé tartozik Csejte csejtei (Čachtice) várrom, amely Báthory Erzsébet végigkerekezve a Pozsonyt övező Kis-Kárpátok vára, kastélya és megerősített temploma, hírhedtté vált alakjával fonódik össze. A vár alatti keleti szőlődombjaiban gyönyörködhetünk. Az továbbá Ótura a huszita tornyával és Dubník községben álló kastélyban múzeum működik, útvonal kiindulópontja Modor (Modra) városa, és nevű strandjával. Miavában (Myjava) érdekes ahol a látogatók feleleveníthetik a vérszomjas közepesen sűrű forgalmú állami és közutakon templomokat tekinthetnek meg a látogatók, és csejtei várúrnő legendáját. Podolie községben vezet észak felé, Pozsonynádasba (Trstín), ahol itt van a Szlovák Nemzeti Tanácsok Múzeuma közvetlenül a kerékpárút mellett látható Mátyás a kis-kárpátoki ra csatlakozik. Hossza (Múzeum slovenských národných rád). király hajdani birodalma egy részének egyedülálló, 36 km. A fő vonzerőt ezen az útvonalon az itt Ószombatban (Sobotište) érdemes megtekinteni kicsinyített mása, a szlovákiai várak korabeli fekvő községek borospincéin kívül Modor városa, a falu kastélyát és az ott fellelhető habán makettjeivel. Rövid idő alatt jó néhány gyönyörű Vöröskő (Červený Kameň) vára, a szomolányi tárgyi emlékeket. Szenice közelében nyáron Vöröskő (Červený Kameň) vára várat látogathatunk meg, és kicsinyített másukat megcsodálva felidézhetjük hajdani dicső napjaikat. (Smolenice) várkastély és a nyilvánosság előtt is megnyitott Driny cseppkőbarlang jelenti. a kunói víztározó (Kunovská priehrada) vize kínál fürdőzést, felfrissülést. Kis-kárpátoki (Malokarpatská ) A kopanyicák régióján keresztülvezető (Kopaničiarska )
Beckó (Beckov) vára A vychylovkai erdei kisvasút Budatín kastélya A Vág menti Kiszucai Vág menti (Vážska ) A piros jelzésű kerékpárút a híres fürdővárosból, Pöstyénből (Piešťany) Zsolnára (Žilina) vezet. Déli szakaszán a Vág (Váh) folyó gátjai, töltései temploma, Pomínovec temploma, Pruské kastélya és temploma, valamint Vágbeszterce (Považská Bystrica) temploma a Podmaniczky A piros jelzésű vonal kiindulópontja a Vág menti mentén fekvő Kotešová község. A Javorníky hegység gerincén halad Kiszuca faluskanzen Vychylovka községben. Érdemes meglátogatni a csacai (Čadca) kiszucai múzeumot (Kysucké múzeum) és Oščadnica kastélyát is. Kiszucai fő kerékpárút (Kysucká Hossza: 147 km mentén halad, Pöstyénből Nemšová felé két útvonal (kék és piros jelzésű) közül lehet rablólovagok epitáfiumaival. felé, és a Kiszucai Beszkidek (Kysucké Beskydy) lejtői mentén a Demänová-hágóra vezet a hágó Egyéb útvonalak Kiszucán: ) Hossza: 131 km 301/126 m választani. Nemšovából a Fehér-Kárpátok (Biele Karpaty) és a Javorníky lejtőinek tövében visz További útvonalak a Vág völgyében: Az érdekes bicikliutak közé tartozik a Vág menti Kiszucát és Árvát (Orava) választja el egymástól, és a bicikliút itt ér véget. Akik azonban tovább szeretnének Kiszucán több mint 300 km összhosszúságú jelzett bicikliút-hálózat van. A legérdekesebbek közé 1830/1210 m könnyű, kiránduló útvonal minimá- az út, nem túl sűrű forgalmú állami utakon keresztül, Bytča környékén pedig újra a Vág tal párhuzamosan haladó, kék jelzésű útvonal, amely Galgócról (Hlohovec) kerekezni Árvába, azok a piros jelzéssel ellátott árvai on (Oravská ) a kék jelzésű, Csacáról Miklošovába és Megoňkára vezető útvonal tartozik, amely egy ritka természeti közepes nehézségű lis emelkedővel, két-három napos kerekezésre ajánlott gátjai, töltései mentén. Az útvonal legvonzóbb látnivalói a várak, kastélyok és műemlékek. A várak közül elsősorban Beckó Beckón és Trencsénen keresztül Nemšovába visz. A 76 km hosszú útvonalról rövid, sárga jelzésű bicikliút tér le Ducové falu Kostolec folytathatják útjukat. Az útvonal legfőbb vonzereje a gyönyörű kiszucai vidék és a népi építészet emlékei. A kerékpár nyergében ülőket hosszú emelkedők után képződményhez kalauzolja a kerekezőket a kiszucai sziklagömbökhöz. A kékkel jelzett bicikliút a kiszucai és a Vág menti fő kerékpárutat köti össze. A 26 km-es útvonal, két-három napos kerekezésre alkalmas (Beckov), Vršatec, Lednica, Vágvár (Považský nevű várához, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik hosszú ereszkedők várják a Javorníky hegyeiben a útvonal Krásna nad Kysucou faluból a zsolnai Budatín hrad), a kastélyok közül Lednické Rovne, a Vág völgyére. A vágújhelyi (Nové Mesto nad Semeteš-hágó felé haladva, a Kiszucai Beszkidekben kastélyhoz vezet. Kiszucaújhelyből (Kysucké Nové Mesto) Jasenica, Bytča és Budatín mindenképpen Váhom) Zelená voda üdülőközponttól a pirossal pedig a Demänová-hágó irányában. Ezen az útvonalon egy további kék jelzésű útvonalról Radoľa felé térhetnek figyelmet érdemel. jelzett, selmeci on (Štiavnická olyan érdekes természeti látnivalókkal találkozhatunk, le a kerékpározók, a helység kastélyában múzeum Trencsén (Trenčín), ) a festői szépségű, értékes mint a Korňa község határában fakadó kőolajforrás, működik. A zöld jelzésű, 29 km hosszú hegyikerékpár- Zsolna (Žilina) és műemlékeket rejtő Bošácka völgybe lehet jutni. vagy az ún. Klokočovi sziklák (Klokočovské skálie) és útvonal Csacából a Veľká Rača csúcsa alatt Oščadnica Pöstyén (Piešťany) Kellemes kiránduló útvonal a 36 km hosszú, a Vychylovské prahy. Vonzó látványosság a kiszucai faluba vezet, a bicikliút kiszucai falvakon fut keresztül. történelmi magja kék jelzésű körút, amely a Petrovická völgyön műemlékvédelmi (Petrovická dolina) és a Selmeci völgyön terület. A vidék (Štiavnická dolina) keresztül a Veľký Javorník legjelentősebb csúcsának tövéhez vezet, a Súľovské vrchy műemlékei közé hegység vidékén pedig öt hegyikerékpár-útvonal tartozik Skalka csábít kerekezésre. Ezek egyike az egyik legszebb kolostora és szlovákiai várromhoz, Lietava várához vezet. Lednické Rovne Kiszucai (Kysucká )
Árva, Liptó, Terchová Falumúzeum Zuberec községben Árvai (Oravská ) Hossza: 92 km 822/1217 m közepesen nehéz útvonal, kétnapos kerekezésre ajánlott A piros jelzésű távolsági kerékpárútvonal Árvát szeli keresztül, összekötve a kiszucai és a liptói régiót. A kiszucai végpontjánál, a Demänová-hágónál kezdődik, és Rózsahegyen (Ružomberok) fejeződik be. Az árvai víztározó (Oravská priehrada) körül vezet, és a Nyugati-Tátra (Západné Tatry) lejtőinek aljában kanyarogva a Kvačianska völgyön keresztül Liptóban fejeződik be. Az útvonal fő vonzereje a gyönyörű természeti tájban és a népi építészet emlékeiben rejlik, emellett a festői szépségű hegyek látványa is megér egy kerékpártúrát. A kerekezést még kellemesebbé teheti az Oravice vagy Besenyőfalva (Bešeňová) gyógyfürdőjében tartott pihenő. Szklabinya (Sklabiňa) vára Turóc Zuberec faluban egy rövid letérővel az árvai falu falumúzeumba (Múzeum Árva (Orava) vára oravskej dediny) juthatnak. A Kvačianska völgyön áthaladva az útvonalról jobbra letérve Oblazy vízimalmait látogathatják meg az erre kerekezők. Más útvonalak: Különösen sűrű és jó minőségű hegyikerékpárút-hálózat van Terchová környékén, a Kriváni Kis-Fátra (Krivánska Malá Fatra) lejtőinek tövében és a Kiszucai hegyvidéken (Kysucká vrchovina) A hegyikerékpárutak összhosszúsága mintegy 250 km. A többnapos kirándulások központi kiindulópontjaként Terchová község választható, ahonnan csillag alakban, 12 különböző irányba futó kirándulásra alkalmas útvonal vezet a környékre. Liptóban említésre érdemes a liptói (Liptovská ), A pirossal jelzett távolsági útvonal Turócszentmártont (Martin) és Ruttkát (Vrútky) köti össze Trencsénteplic (Turčianske Teplice) fürdőjével, az út a Kriváni Kis- Fátra (Krivánska Malá Fatra) déli lejtőinek tövében és a Nagy-Fátra (Veľká Fatra) nyugati hegylábai mentén halad. Ezt az útvonalat Turóc kertjének is nevezik. Gyönyörű, hullámzó dombos vidéken visz keresztül, és több pontja lenyűgöző kilátást kínál a vidékre. Az útvonal fő látnivalói közé tartozik Sklabiňa és Blatnica várromja, és a Nagy-Fátra előhegyeiben emelkedő jó néhány kastély. Turčianska Štiavnička község A turóci régióban kb. 250 km összhosszúságú jelzett bicikliút várja a kerekezőket. A turóci fő kerékpárúton kerekezve a kirándulás a 45 km hosszú, kékkel jelzett Znievska kerékpárúttal (Znievska cyklocesta) hosszabbítható meg. Ez az útszakasz Trencsénteplicből Turócszentmártonba kanyarodik vissza, egy hosszabb kerékpárkörutat lezárva. A turóci fő kerékpárútról több kerékpáros zsákutca (az útvonal végpontjához érve ugyanazon az úton Turóci (Turčianska ) Hossza: 55 km 450/340 m közepesen nehéz útvonal, egynapos kirándulásra ajánlott amely az Alacsony-Tátra (Nízke Tatry) északi lejtőinek tövében kanyarog. Hossza határában fakad a Medokýš gyógyforrás. A forrástól kell visszabiciklizni) vezet a Nagy-Fátra völgyeibe. 74 km, kiindulópontja az árvai mentén fekvő Besenyőfalva, és ösvény vezet az ún. Teplici vízszerpentinekhez (Teplické A legszebbek a Gaderska és a Blatnícka völgyön a Fekete-Vág (Čierny Váh) völgyében fejeződik be. Az útszakasz érdekes helyei vodné serpentíny), amelyet kis tavak, halastavak keresztül vezető útvonalak, de a Necpálska, közé tartozik a letérővel megközelíthető Svätý Kríž község itt áll Szlovákia alkotnak. Mindenképpen érdemes megállni a Belianska, Jasenska, Sklabinska és Kantorska legnagyobb fatemploma, és érdemes letérni Szentiván (Liptovský Ján) faluba Blatnicky kúriában, falai között Karol Plicka fényképész völgyön át is szép bicikliútvonal vezet. is, amely nemcsak népi építészeti emlékeiről, hanem gyógyfürdőjéről is híres. munkásságát bemutató emlékkiállítás kapott helyet. Árvai (Oravská ) Turóci (Turčianska )
Krasznahorka (Krásna Hôrka) vára Tri vody három forrás A Domica barlang Szlovák Karszt A Poľana körül A Poľana menti körút (Okruh okolo Poľany) Hossza: 127 km A zöld jelzésű, jó erőnlétet igénylő körút a Poľana vulkanikus hegyeinek lejtőinél halad. Hegyikerékpározásra ajánlott, fő vonzereje a gyönyörű természeti tájban, a népi építészeti emlékekben és a festői panorámában rejlik. Bzovík irányába a honti (Hontianska ) 48 km-es szakasza, Lom nad Rimavicou község pedig a Losonc felé vezető nógrádi (Novohradská ) kiindulóhelye. Az útvonal Szintkülönbség. 2400/2400 m Az útvonal leggyakoribb kiindulópontja Gyetva (Detva) városa. Legnagyobb látványosságai közé tartozik a népi legnagyobb látványossága a Ružiná víztározó és Divín község műemlékei. Az érchegységi két-három napos építészet gyöngyszemeként számon tartott Lom nad Rimavicou falu, a természeti szépségek közül pedig (Rudohorská ) 67 km-es útszakasza Zólyomból (Zvolen) Rimakokavába (Kokava nad hegyikerékpártúrára ajánlott, megerőltető útvonal a Kamenistý patak meanderei mindenképpen említésre méltóak. Tri Vody területén az útvonal a történelmi Magyarország első, ma rekonstruált állapotban látható olvasztókemencéje mellett vezet. Az útvonal legmagasabb Rimavicou) vezet, a kirándulás jelzés nélküli útvonalon folytatható a Szlovák érchegység (Slovenské rudohorie) lejtői mentén egészen Kassáig (Košice). A hegyvidéki (Vrchárska ) A piros jelzésű távolsági kerékpárút a Szlovák Karszt és környéke legszebb részeit köti össze. Fő vonzerejét a gyönyörű karsztvidék, az itt fellelhető műemlékek és a vidék panorámája alkotja. A biciklis körutak kiindulópontja Gömörhorka (Gemerská Hôrka) vagy Pelsőc (Plešivec) lehet Domica irányába. A környék legfőbb látványossága a nagyközönség számára is látogatható Domica- és Gombaszögi-barlang (Gombasecká jaskyňa), építészeti látnivalói közé pedig Krasznahorka (Krásna Hôrka) vára és a betléri (Betliar) kastély tartozik. Érdemes megtekinteni a tornai (Turňa) vár festői romjait és Csetnek (Štítnik) templomát is. A környék természeti szépségei közé tartozik az Áji-völgy (Hájska dolina) és a Szádelői-völgy (Zádielska dolina), valamint a Szilicei jégpince (Silická ľadnica). Gömörhorkáról a Martonházi aragonitbarlanghoz (Ochtinská aragonitová jaskyňa) a 32 km hosszú, kék jelzésű kerékpárút (Koniarska cyklocesta) visz. Nevét arról a fennsíkról kapta, amelyen keresztülvezet (Koniarska planina Áji fennsík). Északi szakaszán a piros jelzésű útvonalról egy 17 km hosszú, zöld jelzésű bicikliútra lehet lekanyarodni, amely a Dobsinai-jégbarlanghoz (Dobšinská ľadová jaskyňa) viszi a túrázókat. A Szlovák Paradicsom déli hegylábaitól, a Palcmanhuta (Palcmanská Maša) víztározótól indul a 70 km hosszú, piros jelzésű gölnici (Hnilecká ). A Gölnic (Hnilec) folyó völgyén keresztül egészen Margitfalváig (Margecany), a Ružín víztározóig kanyarog. Szlovák Karszt (Cyklomagistrála Slovenský kras) Hossza: 197 km 2000/1868 m jó erőnlétet igénylő (hegyi) kerékpárútvonal, két-három napos kerekezésre ajánlott pontja a Chata na Hrbe elnevezésű menedékház. 33 kilométeren keresztül kanyarog Lom nad Rimavicou községből Feketebalogig (Čierny Balog). A vidék érdekessége az itt közlekedő romantikus hegyi kisvasút A Szlovák Karsztban és környékén több mint 600 km Gyetva környéke a hegyikerékpárosok paradicsoma. (Čiernohronská železnička). Valamennyi összhosszúságú kerékpárút van. Délen Tornalján Gyetvát a kerékpárútvonalak központjának is nevezhetjük piros jelzésű. Jó néhány hegyikerékpár-útvonal várja (Tornaľa) a Domica barlanghoz a 18 km hosszú, zöld négy fut össze a városban. Innen indul a kerekezőket a közeli Javorie hegységben is. jelzésű domicai kerékpárút (Domická cyklocesta) vezet, A betléri (Betliar) kastély A Poľana menti körút (Okruh okolo Poľany) Szlovák Karszt (Cyklomagistrála Slovenský kras)
Felső- Zemplén Ikon kerékpárösvény fatemplomokkal (Chodník Ikon) Hossza: 53 km 720/500 m közepesen nehéz, egynapos kirándulásra ajánlott útvonal Az Eperjes (Prešov) melletti Solivar Bártfa (Bardejov) A kék jelzésű kerékpárút Stakčín vasútállomásától indul és a Poloniny Nemzeti Park hegyeinek aljában kanyarog végpontja, a Nová Sedlica falu feletti táborhelyig, amely Szlovákia legkeletibb, kerékpárral megközelíthető Eperjes környéke helye. Az út a Starina víztározó mellett is elhalad. Az útvonal legfőbb Fatemplom Topoľa községben látványosságai közé négy fatemplom tartozik míg Uličské Krivé temploma közvetlenül a kerékpárút mentén emelkedik, Jalová, Topoľa és Ruský Potok A zöld jelzésű kerékpárkörút Eperjestől nyugatra, kanyarodnának a biciklizők. A kerékpárutak egyike templomaihoz rövid letérőt kell tenni, majd visszakanyarodni az eredeti a Sáros hegyvidék (Šarišská vrchovina) és a a piros jelzésű kárpáti kerékpárút (Karpatská útvonalra. Bachureň hegység területén található. Alacsony cyklocesta) 96 km hosszú szakasza, amely a Duklai- kategóriájú, nem túl sűrű forgalmú állami utakon hágóhoz (Dukliansky priesmyk) vezet. Az útvonal fő és erdei utakon vezet keresztül. Az útvonalra látványosságai közé tartozik a történelmi Bártfa Ebben a térségben több érdekes jelzett kerékpárút várja a túrázókat. tetszőleges helyen lehet rátérni, kiindulópontként (Bardejov) városa és gyógyfürdője. A kerékpárút A leghosszabb a kárpáti pirossal jelzett, 85 km hosszú szakasza, amely a Čertižské-hágótól egészen a szlovák-ukrán határátkelőig, Ubľa helységig visz. Az útvonal első része közepes forgalmú állami Berki (Rokycany) falut ajánljuk, innen rajtolva egészen Eperjesig (Prešov) lehet eljutni. Az útvonal fő vonzereje a hegyvidék, a Bachureň gerincéről során több fatemplom is megtekinthető, köztük az egyedülálló, tiszafából készült római katolikus templom Hervartó (Hervartov) községben, Szinye völgyi körút (Okruh údolím Svinky) utakon és erdei utakon visz keresztül. Az útvonal érinti Mezőlaborcot (Medzilaborce), ahol érdemes betérni az Andy Warhol Múzeumba. a tájra nyíló kilátás, és az út során megtekinthető néhány kastély is. A fricsi (Fričovce) kastély amelyhez rövid letérővel lehet eljutni. Ugyancsak érdemes megtekinteni az alsókomárnoki (Nižný Hossza: 82 km A kerékpárút a Szinnai halastavak (Sninská rybníky) irányába folytatódik a Vihorlát (Vihorlat) északi lejtői mentén, egészen Ubľáig. Az útvonal az egyik legszebb ezen a vidéken. Lacsnóban (Lačnov) az azonos nevű kanyonban (Lačnovský Komárnik) pravoszláv templomot. Érdekes a svidníki és a duklai szabadtéri katonai múzeum, emellett 970/980 m befejező szakasza Šmigovec és Hrabová Roztoka kis temploma mellett vezet, a templomok rövid letérővel közelíthetők meg. További távolsági kerékpárút a Zöld kerékpárút elnevezésű, zöld jelzésű nemzetközi bicikliút szlovákiai szakasza. Ez Lengyelországba vezet, és szlovákiai része az Orosz- kaňon) gyalogosan lehet körülnézni. Szép hegyi útszakasz várja a biciklizőket Bachureň és Búče hegyei között, amely a kerékpárút legmagasabban fekvő szakasza. Svidníkben ukrán falumúzeum is látható. A másik kerékpárút, amely Eperjesről délkeleti irányban halad, a piros jelzésű szalánci (Slánska ) 44 km hosszú szakasza. közepesen nehéz útvonal, egy-két napos kerekezésre ajánlott hágónál (Ruské sedlo) kezdődik. A Starina víztározó mentén Stakčín felé Az útvonal érdekes látnivalói közé tartoznak Solivar visz, innen állami úton folytatódik egészen Ubľa határátkelőig. Első szakasza sókitermelőjének objektumai, Dubník opálbányája A Tengerszem-tó (Morské oko) a Vihorlát (Vihorlat) hegységben közúton, a második pedig sűrűbb forgalmú úton vezet. A Zöld kerékpárút szlovákiai része 49 km hosszú. Eperjesen számos műemlék található, ezeket érdemes megtekinteni, mielőtt a városból induló távolsági kerékpárutak valamelyikére és Herľany gejzírje. Az útszakasz Červenica faluig jelzett, innen kerékpárjelzés nélküli utakon folytatható a túra. Ikon kerékpárösvény fatemplomokkal (Chodník Ikon) Szinye völgyi körút (Okruh údolím Svinky)
A Szlovák Idegenforgalmi Hivatal kirendeltségei küföldön Slovenská agentura pro cestovní ruch Jilská 16, 110 00 Praha 1, Česká republika Tel.: +420 2 249 46 082, Fax: +420 2 249 46 082 e-mail: sacrpraha@seznam.cz Narodowe Centrum Turystyki Slowackiej ul. Krakowskie Przedmiescie 13 pok.17 00-071 Warszawa, Polska Tel.: +48 22 827 00 09, Fax: +48 22 827 00 09 e-mail: sacr@poczta.onet.pl Slowaaks Verkeersbureau WTC Amsterdam, Strawinskylaan 623 1077 XX Amsterdam, Nederland Tel.: +31 20 575 2181, Fax: +31 20 575 2182 e-mail: info@slowaaks-verkeersbureau.nl www.slowaaks-verkeersbureau.nl Словацкое управление по туризму Посольство Словцкой Республики Ул. Фучика 17/19, 123 056 Москва, Российская Федерация Тел.: 007 495 251 76 31, Факс: 007 495 251 76 45 e-mail: sacrmow@comail.ru Slovakische Zentrale für Tourismus Prinz-Eugen-Str. 70, Stiege 2, 1.Stock 1040 Wien, Österreich Tel.: +43 1 513 9569, Fax: +43 1 513 9763 e-mail: sacr-wien@aon.at Slowakische Zentrale für Tourismus Vertretung Deutschland Zimmerstrasse 27, 10969 Berlin, Deutschland Tel.: +49 30 25 94 26 40, Fax: +49 30 25 94 26 41 e-mail: sacr-berlin@botschaft-slowakei.de e-mail: tourismus@botschaft-slowakei.de Gazdasági Minisztérium Az Ágazati Operációs Program irányító szerve Ipar és a Szolgáltatások Mierová 19 827 15 Bratislava Slovenská republika e-mail: soper@economy.gov.sk www.economy.gov.sk Szlovák Idegenforgalmi Hivatal Slovenská agentúra pre cestovný ruch Nám. Ľ. Štúra 1, P.O.Box 35 974 05 Banská Bystrica, Slovenská republika Tel: +421 48 413 61 46, Fax: +421 48 413 61 49 e-mail: sacr@sacr.sk, www.slovakiatourism.sk Kirendeltség Bratislava Záhradnícka 153, P.O. Box 97 820 05 Bratislava 25, Slovenská republika Tel: +421 2 507 00 801, Fax: +421 2 555 71 649 e-mail: sacrba@sacr.sk, www.slovakiatourism.sk Regionális kirendeltség Reimannova 9 080 01 Prešov Tel./fax: +421 51 756 03 61 e-mail: presov@sacr.sk, www.slovakiatourism.sk Szerkesztőbizottság Silvia Šuleková Kolláriková (elnök) Kamila Hanáková Daniel Kollár Viera Dvořáková Gabriela Užovičová Robert Bunča Vezető szerkesztő Bedrich Schreiber Fotók BoArt, M. Eliáš, J. Hlatký, A. Jiroušek, Š. Kačena, Profimedia, A. Vojček Grafikai dizájn és realizáció REMARK/CMA s.r.o. Rozmarínová 31, 821 04 Bratislava Tel.: +421 2 434 153 60-62, Fax: +421 2 434 153 59 www.remark.sk Fordító Mislay Edit Ez a publikáció az Európai Unió együttműködésével jelent meg