ÉL AZ EMBER, JÉGBEN, FAGYBAN

Fábián Pál ÉL AZ EMBER, JÉGBEN, FAGYBAN (Egy hadifogságba hurcolt magyar mérnök visszaemlékezései) Emlékezetül leányomnak SÁMSON Építész-Statikai Kft, Budapest, 2011

- 2 - Jelen kiadványt Fábián Pálra való baráti visszaemlékezésként a SÁMSON Kft. keretében adtuk ki, Fábián Pál kézírásos feljegyzéseit nyomtatható formába szerkesztve. A szerkesztés Dulácska Endre munkája, a gépelést pedig Dulácska Árpád végezte. ISBN: 978-963-08-0850-7 Kiadó: SÁMSON Építész Statikai Kft. 1022, Budapest, Kitaibel Pál u. 12. Készült 50 példányban, a 2011 évben.

- 3 - Előszó Fábián Pál a múlt század első éveiben született, Pesterzsébeten. Édesapja kocsmáros volt, és Ő már gyerekkorában segédkezett a szülői kocsma kiszolgálási munkáiban. Az apa úgy gondolta, hogy vigye a fia többre, mint Ő, ezért beíratta a Műszaki Egyetem mérnökkarára. Fábián Pál az egyetemi évek alatt kezdett el futballozni. Valószínűleg igen tehetséges játékos volt, mert hamarosan bekerült a magyar válogatottba, később több éven keresztül volt a válogatott csapat kapitánya. Egyetemi évei közben meghalt édesapja, és Ő elörökölte a kocsmát. Így most már három pályát töltött be, egyetemi hallgató, válogatott játékos, és kocsmáros. Diplomája után a pesterzsébeti önkormányzatnál helyezkedett el, mint városi mérnök. E közben folytatta futballista pályafutását, és mikor kiöregedett, mint játékos, letette a futballbírói vizsgát, és bíróként tevékenykedett tovább a sportban. Elmondása szerint harminchét országban vezetett meccseket. A legizgalmasabb meccse Mexikóban volt, egy nemzetközi meccsen. Mikor kifutottak a pályára, látta, hogy a pálya szélén szuronyos katonák állnak, szuronyos puskájukkal a közönség felé fordulva. Megdöbbenve kérdezte meg, hogy ez mit jelent. Azt a választ kapta, hogy ez az Ő védelme miatt van, mert a legutóbbi ilyen meccs során a vesztett csapat feldühödött közönsége agyonverte a bírót. Elmondása szerint: mondanom sem kell, hogy a meccs döntetlenre végződött. Ezen évei során a sportújságnak is újságírója lett, és mint kiküldött sportriporter, több évet töltött Párisban. Eljött a háború, behívták katonának. Mint oly sokan, Ő is fogságba került. Szovjet Katonai Bíróság elé állították, és elítélték a Szovjetunió elleni tevékenységért. (Ő akkor ebből semmit nem értett. Később, amikor már tudott oroszul, olvasta el a határozatot, mely szerint 25 év kényszermunkára szólt az ítélet.) Az egyik Gulág kényszermunka táborba került, Kolimára. Ez a sarkkör fölött van, igen hideg vidék. Mínusz 50 fokig kellett kimenni dolgozni, aki büntetésbe került annak mínusz 70 fokig. Ott 7000 magyar hadifogoly volt, és szerinte négyen maradtak életben. Hogy Ő életben maradt, azt két dolognak tulajdonította. Egyrészt egyéni mérnöki találékonyságának, melynek révén különböző kisebb kedvezményeket tudott elérni. Másrészt észrevette, hogy a helyi eszkimók folyton fókaszalonnát esznek, (ott csak abban van vitamin) és ezért minden zsebpénzét (amit kaptak) erre költötte. (Az első napokban kihányta, de később megszokta.) 1953-ban, az utolsók után engedték haza, és 10 éves lányát ekkor látta először. A Budapesti Városépítési Tervező Irodában (BUVÁTI) kapott mérnöki állást. Kemény tiltást kapott, hogy az átéltekről hallgatnia kell. Így csak évek múlva mert beszélni az élményeiről. Megígértem Neki, hogy később megpróbálom kiadni ezt az anyagot, amit kéziratos feljegyzések formájában adott át nekem. Pali bácsi néhány éve halt meg, 100 éves korában. A fentieket emlékezetből lejegyezte Dr. Dulácska Endre

- 4 - Tartalomjegyzék Bevezetés I. fejezet Tajgalakók leleményei Kolima. Útépítés. Házépítés. Épület jégszekrényben. Tajgabeli apró lelemények. Vakolat. Drótszeg. Zsindely. Oszlopállítás. II. fejezet Magyarok a tajgában Nyugati ember. Mi lesz veled magyar emberke? Barkácsoló magyarok. Magyarok mestersége. Szakiparok születése. Kovácsműhely. Fűrésztelep. Asztalos műhely. Szétágazó feladatok. Kisáru termelés, piacra. Pékség. Találkozás a gravitációval. Sofort-feladatok. És ami nem sikerülhetett. III. fejezet A hőskor vége

Nincs veszve semmi sors alatt Ki el nem csüggedett. (Bánk bán) Bevezetés Ebben az írásban az északi Szibériába szorult újabbkori népek ügyeskedéseiről lesz szó. Nem a nomád őslakók, vadász és pásztornépek életét idézzük. A prémvadász, a rénszarvascsordákat terelgető törzsek világát, jurta sátrát, ruházkodását, többé-kevésbé kezdetleges fegyvereit már ezernyi leírás tette ismertté. Írásunk a később nyugatról kikerült és a tajga lakójává lett emberek szívós igyekezetére vet némi világosságot, de leginkább a kezdetleges viszonyok közé csöppent kényszerű erőlködésre, a magára utalt ember kiagyalt műszaki megoldásaira. Aki a múlt században, vagy ennek a századnak az elején a távolkeleti, vagy kivált az északi Szibériába települt, már találkozhatott ott fából épült faluval, várossal is, ami a később érkezőknek csak kisebb részét fogadhatta be. Sokuk számára a nagy szabad természet maradt, a szó szerint értelmezett úttörő feladatokkal. Nem is érkezett ide úgyszólván senki, aki önként jött. Száműzetés, áttelepítés, vezénylés terelte az embereket. Vagy akinek sorsa ezer más okból szenvedett hajótörést, a matyerikben. El oda, ahova nem jön utána a múlt. Ahol mindent elölről kell kezdeni. Otthont teremteni, berendezkedni, előteremteni a mindennapit, élni. Nekifeszülni a semminek, nagy magányban, mindent önerőből. És az év nagy részében jégben, fagyban, a szibériai vizes-fagyos pusztaságban, a tajgában. Aki igényesebb szakkifejezéseket kedvel, esetleg azt mondhatná, hogy a tajgalakók népi építészetéről lesz szó, ami igaz is, meg nem is. Türelmes olvasó hamarosan látni fogja, hogy nem a formális építészet a témánk, alaprajzzal, faragott kapuzat, ablakkeret leírásával. Az építmények és berendezkedések szerkezetét veszszük legfőképp szemügyre, ami szilárd biztonságot, meleget nyújt a tajgalakóknak. Irány a célszerűség, korlát a helyi anyagokban található lehetőség. A szép, a csinos kérdése még nem lehet műsoron. Volt pionír-élet másfajta is a világban. Dzsungelben, magányos szigeten, sivatagban. Északi Szibéria nem hasonlított ezekre. Nem a mai évekről, hanem az 1980- as évek Szibériájáról beszélünk. A leírás a második világháború utáni évtized távolészaki Szibériáját idézi. Az akkori, ottani pionír világot. A komfort később hatolt idáig, éppen azokon az alapokon, amik a pionír években teremtődtek.

6 Aki nem itt kezdte az életét, nem itt nevelődött, annak minden-minden új. Voltaképpen mindenki nyugat felől érkezik, de azért megkülönböztetik az anyaországbelieket, és a távolabbi európaiakat. Az előbbiek honfitársak, azokat nem kell külön megjelölni. Aki az európai határon túlról érkezik, az számít igazi nyugati embernek. Amit elmondandók vagyunk, két fejezetre oszlik. Az első a tanulóév. Ismerkedés az építő módszerekkel, amelyekkel a tajgalakó muzsik már évtizedek, talán évszázadok előtt a nehézségeken átsegítette magát, jórészt saját leleményéből. A második fejezetben arról szólunk, amint a nyugati ember a cselekvés kényszeréből a lelemények világát tovább fejlesztette. Fábián Pál íróasztalánál a BUVÁTI-ban

7 I. fejezet Tajgalakók leleményei Kolima A tartomány a távoli északon foglal helyet, nevét a Kolima-folyóról kapta. Az köztudott, hogy hol van Vladivosztok, a távolkeleti kikötő. Innen körülbelül egyheti hajóút, északra, ott van a tartomány székvárosa, Magadán. Országút nyugat felé, be a kontinensbe. Vagy másfélezer kilométerre vízválasztó hegység húzódik, ott létesült már sok évtizede a földkerekség akkori leghidegebb lakott települése: Verhorjanszk. Ezek régi idők, az 1945 után következő évek. Szárazföldi közlekedés még nincs, a szállítás tengeren történik. A kikötő, Magadán, általában vagy öt hónapig van nyitva, ami persze kevés. A tartomány fellendülés előtt áll, itt azután van mit építeni. Utat, falut, bányát, iskolát, gyárat. Ez a jövő De most, a tajgában, kivált a sarkkör fölötti területeken a kezdeti állapotú települések még gyermekkorukat élik, ezek egymástól általában 200-300 km-re vannak. Ne feledjük, az anyaország nem csak távol van, de éppen a pusztító világháború is alighogy véget ért. Szibériai embernek nem idegen ez a világ. Klímához, távolságokhoz, a mindennapos szükségleti dolgok hiányához emberöltők óta hozzászokott. Hozzá kényszerült. Ahol, ha elfogyott a gyufád a te hanyagságodból, neked kell tűrnöd a hideget, vagy neked kell mégiscsak tüzet teremtened. Mert a szibériai ember ezt is meg tudja tenni, ha muszáj. Apróság? Találkozni lehet itt a leleményesség számtalan más példájával is. Az anyaországból behozott eszköz alig van. Fűrész, fejsze és ritkábban véső és reszelő. A fűrész nem asztalos-szerszám, hanem kétemberes erdei fűrész. A fejsze! Amit a tajgaember olyan mesteri módon forgat! Az éle, mint borotva. Belesuhint az araszosan vastag fenyőbe, és a ferde vágás lefut középig. Még egy vágás szemközt, aztán kettő harántirányban és a fenyő már dőlne le a lábáról. Aki ezt látja, elhiszi, hogy a fejsze gazdája tréfából, fogadásból megborotválkozik a fejszével legalább az arca sima részén. A tajga-fejsze nyele ugyanarra felé van hajlítva, amerre a szakálla. Nem esik ki a kézből, sőt ha suhintás közben a lesikló fejszét meghúzod magad felé, belepréseled a centrifugális erőt is, ezért sikerül a hasítás a fenyőfába olyan mélyen.

8 A tajga lakójának mindene a fejszéje. Így nevelődött gyermekkora óta, így lett mestere ennek a szerszámnak. Ács, aki házát, bútorát, lovas szánkóját kevéske szerszámjával maga építi. Övébe tűzi a fejszéjét, megy az erdőbe egyedül, védi magát, a gyerekét, a lovát, a jószágait. Talpraesettségét nemcsak az ácsmesterségben tapasztalni, de számtalan más apró és kis dolgokban. Láttam, amint a tajgaember esetleg több órás türelemmel forgat lassan, kíméletesen egy izzólámpa körtét, aminek elszakadt az izzószála. Addig, amíg a szálvég összeakadt. Még nagyobb türelemmel helyezi el a foglalatba, és eléri, hogy meggyúl, világít. Ennek így kell lenni, más megoldás nincs. Moszkva messze van. Megy a teherautó mondjuk mínusz harminc fog hidegben. Illetve nem megy, áll, most állt le. Az okos kocsivezető elsüllyedne a restelkedéstől, ha a hibát nem azon melegében (amíg a motor meleg, vagy melegen van tartva, mert ilyet is tud rögtönözni) meg nem javítja. Nem kér segítséget, nem ül le azzal, hogy majd bevontatják! Csak ha olyan hiba történt, amihez alkatrész, vagy extra-szerszám kellene. Láttam a tajgában könnyű, szántalpas repülőgépet is, beteget vitt egy településről, ami bozótos helyen volt. A gép odament, túl közel járt a növényzet egy csoportjához, megsérült, beszakadt az oldala, kissé az egyik kormányfelülete is, a faroknál. Furnérlemezzel, dróttal már ki volt javítva, úgy-ahogy. Arról nem esett szó, lehete, szabad-e ilyennel repülni. Kell. Ne kalandozzunk el. Van elég mondanivaló a kitűzött és szorosan értelmezett témánkról, a tajgamuzsik építési leleményeiről. A szükségállapot évtizedekig, évszázadokig tartott, amíg a helyzethez alkalmazott technológiák kitermelődtek. Kialakultak és megmerevedtek. Moszkva messze maradt, és a helyi lehetőségek változatlanul az egykor már elért szinten változtatták a technológiát. Az orosz Robinson Crusoe a tajgában nyerhető anyagok szerény választékával és a semminél alig több maga csinálta szerszámával berendezkedett. Ez a helyzet közvetlenül a háború után beüt a Kolima-tartományban. A tengerparti lakott sáv nem a témánkhoz tartozik. Ott városok, kikötők, ipartelepek már állnak. De a tartomány belseje jórészt üres. Ami elszórtan település van, annak kezdetleges világáról tudósítunk. Tehát 1945 végét írjuk. Az anyaország meg nem számolható létesítménye tönkrement. Ott gyárakat, lakótelepeket, utakat kell újraépíteni. És élelmezni, felruházni egy egész nemzedéket. A távoli észak számára egyelőre - vajmi kevés a segítség. Számolni kell a helyi megoldásokkal. Számolnak is.

9 Útépítés A tartományon kelet-nyugati főirányban átfut egy országút. Nem aszfalt, nem beton, hanem helyben talált kő és kavics. Legegyszerűbb eset a hegyoldal, az évszázados letöredezett kőomlással. Az omladékot csak el kell egyengetni, aztán beteregetni az itt-ott felgyülemlett apró- törmelékkel, murvával. Úthenger még nincs. Járnak a súlyos teherautók, a kerékcsapásokat sűrűn alkalmazott útkaparó emberek helyre gereblyézik. Leginkább ez történik, ahol az út a hegy tövében halad. A hegyek oldalában kissé más a helyzet. A törmelék ide nem ér fel. A kifagyott, kilazult, repedt sziklát kell kimozgatni, bontással, mígnem kiszabadul, meglódul, zuhan lefelé. A kimozdított sziklák helye adja az út fele szélességét, másik felét pedig a lezuhant tömbök, amint egymásra rakódnak, míg elérik a kívánt magasságot. Csak kevés helyen tömör a hegyoldal, ott robbantani kell. A többség palás, lemezes szerkezetű, könnyen bontható. Egyik- másik szikla ház-nagyságú, az ilyen menetközben kilazult újabb sodor ki a helyükből, ez már lavina. Van úgy, hogy a szikla útközben valami kimeredező kövön megáll, befészkel, arra más tömbök rakódnak, míg a fészektartó kő is kitörik, ebből is lavina születik. A veszély állandó, a munkát kemény fegyelemben tartott csapat végzi. Valódi úttörés. Az élte első csapata ez, az igazi pionyérek, az első települők. (Előttük csak kutatók csak a kutatók jártak, de az nem település, hanem expedíció.) A bányakezdők, falut kezdeményezők, területrendezők ezután következnek. És addig, amíg az út használhatóvá válik, és a közlekedés létrejöhet? A legfőbb segítség a folyók. Kisebb-nagyobb vízfolyás sűrűn barázdálja a tartományt. A téli vastag jégtakaró általában félévig megbírja a legsúlyosabb teherautót. A folyó tükrét hó, zúzmara, felsiklott jégtábla töredéke borítja. Pár száz ember megszállja a befagyott medret és a szükséges 6-7 m széles utat naponta több kilométeren megtisztítja, némi csákányozással, annál több lapátolással és legtöbbet sepréssel. A seprők magától értetődően a bozótból kerülnek ki. Nyél, vessző adódik, a kötést jó esetben drótból, egyébként part menti bokrok vékony ágaiból fonják. Jön a szállítmány a folyó jegén. Elágazások is kellenek, fel kell jutni a kész vagy félig kész útra, ami 5-25 méterre magasabban húzódik. Nincs szükség fejtörésekre, ki van gondolva az is már régen. Az útépítőkből kiválik egy kisebb csapat. Ez kövekre felállítja az előkészíthető vasedényeket, üres benzines hordót, konyhaüstöt, ami adódik, minél többet. Körül a tajga tálalja a fát, húsz lépést sem kell érte tenni. Vágni sem kell, az egy éve, száz éve kidőlt fa száraz, jól ég. Az üstökbe ponyvákon, pokrócokon havat hordanak, addig, míg lapátolható kása lesz belőle.

10 Ezzel egy időben egy részleg a szanaszét heverő vastagabb ágakat gyűjti, majd lehányja oda, ahova a folyóból induló bekötő utat megjelölték. A havas kását azon lucskosan ráhordják a halomba hányt faágakra, az ott rövidesen ráfagy. Mire az üstökből az újabb adag előkerül, az első kása hó már favázas jéggé dermedt. Az utacska összecementeződik, egyre jobban meghízik, néhány nap alatt kész a folyó és a partoldal közt a 300-400 méteres bekötőút. A teherautók megrakva közlekedhetnek. Más műtárgyak is készülnek ilyen rőzsejégből. Például a hegyoldal vizét kell átvezetni a völgy felé. Az olvadás vize megrongálná az útfelületet, az apró köveket kimosná. Ezért a hegy felőli oldalon bő árok készül, az odafogott vizet az úttest alatt vezetik át, a szükség szerint 100-200, de esetleg csak 40 méterenként. Az úton keresztbe kb. méter mély árkot vágnak. Nem nehéz, cement vagy bitumen nincs az úttestben. Az árokba hosszában husángok kerülnek, legalább karvastagságúak. Arra vékonyabb ágak, rőzseréteg kerül, ez már összesen fél méter vastag. Most azonban araszos köveket hordanak rá, aztán törmeléket, végül a legapróbb kavicsot, a murvát, megkeverve földdel, némi anyaggal. Meglocsolják kásahóval, kész. Egy telet kibír, némi javítással többet is. Ha leroskad, a rokkant helyet kővel betemetik, kissé odébb újabb árokban újabb áteresz épül. Kő, törmelék, husángfa, minden a helyszínen van, csak le kell hajolni érte. Egy-egy patakocskánál, vagy száraz ér helyén, ahol olvadáskor jelenik meg a lezúduló víz, komolyabb mű is készül, ácsozattal vagy boltozatként rakott alkalmas alakú terméskövekből. Parádés a boltozat, ha cement is adódik, de évekig megáll a nélkül is. Házépítés A tajga tájképe változatos. Ritkás növényzetű, középtermetű bokrokból álló bozót, erdős területek. A fa sehol sincs messze. De moha mindenütt van. A talajon fekszik a moha, beláthatatlan idők óta egymásra rakódott szőnyeg, akár 30-40 cm vastag. Az alja már lepusztult, hozzákeveredik az évszázados iszaphoz, csak a felső 5-10 cm az élő. Vannak területek, ahol a tavasz nyár- ősz együttvéve is csak néhány hónapot tesz ki, ilyen helyeken az olvadás egy-két arasznyira érvényesül. Alatta örök a fagy, a víz megáll rajta, a terület tocsogóvá válik. Ez az igazi tajga. Erre építeni nem lehet. Települést, utat az emelkedettebb részeken kell létesíteni. Emlékezzünk rá, a pionír időkről beszélünk. A helyben található fő építőanyag a fa és a moha (!). Ebben a korban minden fából épült. Ház, híd, bányadúcolás, dorongút stb. stb.

11 Ház. Mindennél gyorsabban lehet fedél alá jutni, ha fából és mohából készül. Ne mulasszunk el említést tenni a moha értékéről. Mohából készül a falak habarcsot helyettesítő tömítése. A házak külső hőszigetelése a falak tövében egymásra pakolt mohaszőnyeg darabokból áll, mint a tárolt gyeptéglák. Szárítva derékaljnak, fekvőhelynek is jó. Sőt! Vasútépítésnél a talpfák alá mohaszőnyeget terítenek, lepréselődik és kiválóan rugalmas felfekvést szolgáltat. Az erdő túlnyomórészt fenyő, még a cserjések jó része is. A folyók mentén akad más puhafa is, a fűz, a nyárfafélék. (Utóbbiak egyik rokona az asszima-fa, ennek szilárdsága csekély, de felemlítendő, mert gyalult deszkája tetszetős rajzolatú, ezért bútornak használható.) Az erdő él, haldoklik, lepusztul, a fák minden korosztálya jelen van. Építésre, megmunkálásra az elhullott fa nem való, legfeljebb tüzelőnek, papírnak. Az élőfák tövében az elhullottak fekszenek, mígnem működésbe lépnek a biológia parányi katonái, gombák, rovarok, amik előállítják a pusztulás legalsó rétegeit. A temetkezést egyelőre a szállingózó takarják. Ez a halódó erdő szemfedője. A legegyszerűbb a boronaház. Az anyag és a szakember kéznél van, erdő és muzsik ősi szövetségben. Akinek élete ideszól, el kell tanulnia a boronaház építését. A falakat egymásra rakott fenyők alkotják. A törzsek súlyosak, párosával kell dolgozni. Egy ács nem ács. Csak nagyon kezdetleges építkezésnél van úgy, hogy a fenyők legelső sorát közvetlenül a talajra fektetik. A korhadás, rothadás hamarosan fellép. Fejlettebb változatban az épület faoszlopokról, cölöpökről indul. Az oszlopok alá gödröket ásnak, a fenékre combvastagságú, keresztben két rétegben sorakozó farács kerül, teherelosztónak. A földdel érintkező fát lehetőleg kátránnyal, petróleum-szurokkal konzerválják, ha van. De megteszi az is, ha a fát pörköléssel, vékony rétegű elszenesítéssel védik a földtől. Ahol pedig a gödörben már örök a fagy az konzervál. A falsarok. Az egymást keresztező falakban a törzsek fél vastagságban, különböző szintben vannak. (1. ábra). Az átlapolásnál egyik és másik irányban a törzseket Ľ vastagságban vágják ki, aztán egymásra fektetve így kerül az egyik fél vastagsággal magasabbra. A törzsek végei erre is, arra is 25-30 cm-nyire túlnyúlnak, ez adja a boronaház jellegzetes külső megjelenését. Külön mesterség, amint a törzseket hosszában egymáshoz illesztik. Először is minden fatörzs felfelé vékonyodik, sudarasodik. A leszabott törzseket tehát úgy kell egymásra rakni, hogy a vékony és a vastag végük váltakozva kerüljenek ugyanoda. Másodszor: a fatörzset senki sem esztergályozta köralakra. A felület egyenetlen, torz, egyáltalában nem kúpalakú.

12 Ha így, kitermelt állapotban raknák egymásra, szabd járása lenne a szélnek. A törzseket egymáshoz össze kell dolgozni. E ponton emeljünk kalapot a névtelen szibériai embernek, aki először formálta meg és alkalmazta a karcolót. (2. ábra). Ezt az ötletes, amellett elbűvölően egyszerű szerszámot, amit lemezből, erősebb szegből bárki elkészíthet, félórába sem telik. (Moszkva messze van.) A fenyőtörzset ráhelyezik az előzőre, a vékonyat a vastag végre. Ácskapocscsal összefogják.

13 Most a kapcsolóval mindkét oldalon végigfutnak a fenyők közt fekfekvő barázdán. Csak arra kell ügyelni, hogy a karcoló két hegye függőleges állásban legyen, egymás fölött. Így az alsó törzs vonala (alkotója) rákarcolódik a felsőre. Az ácskapcsokat kioldják, a felső törzset átforgatják, most a kétoldali karcolt vonalak felülre kerülnek, ebben a helyzetben az ácskapcsokat újra beverik. Az alsó, mozdulatlan törzs negatívja most ott látható a felső törzsön. Az ács, a szibériai ember ráül a fenyőre, és a két karcolt vonal között a fából fejszével ujjnyi mély barázdát vagdos ki. A törzset leveszik, félreteszik. A fekvő törzs tetejére kétujjnyi mohát terítenek. Aztán a felső törzset most már a barázdával lefelé az alsóra ráhelyezik. A fák összeillenek, bepréselt moha képezi a habarcsot, ugyanolyan jól. A felfekvés a zárás szibériai mérték szerint tökéletes. Ilyen a közönséges boronaház. Ha pedig az építtető gazda igényes, lehet hozzá faragással díszített apró ablakkeretezést, cifra ereszt, oromfalat is készíteni. Ez már népművészet. Ha olyan az igény, az átlapolt sarkokon túlnyúló favégeket is el lehet tüntetni. (3. ábra). Ezt is elvégzi szibériai ember, de már csak minden tízedik. Miként az ábrán látható, a fenyők végét visszadöntött felületű csapokkal vágja ki, ezek úgy kapaszkodnak egymásba, hogy a falsarok nem tud szétnyílni. Fel nem sorolható a berendezkedésnél alkalmazott apró ügyeskedés, bútornál, használati tárgyaknál, szerszámoknál. Megfigyelni, tanulni szinte naponta lehet. Bevezetőben szóltunk a nyugati mérnökünkről, aki a tajgában tanuló évében kapott képzettségéhez illő feladatot. A folyó-építkezés a befejezéséhez közeledett, amikor a munka főnöke behívatta, elébe tett egy csomag tervrajzot: - Ez lesz egy másik folyónál a következő hídépítés. A tervek közt nincs anyagkimutatás. Azt kell előkészítened, és a szerint a fát az erdőben kitermelni, leszabni, szállításra számozással, vázlattal előkészíteni.

14 A hulladék az erdőben marad, azt nem fuvarozzuk. Nyolc ács megy, két szán két lóval, két hajtóemberrel. Megy a kerületi erdészet szakembere is, harmadik szánnal, de a kitermelés helyének kitűzése után az erdész visszatér. Amíg az ácsok öszszeróják a szállást, a kimutatást meg kell csinálni. (Elvégre nyugati mérnök vagy.) Emberek, felszerelés, 12 napi élelem reggel 5 órára készen áll. Igyekezni kell este fedél alatt lenni. A parancs fanyar tréfának hangzik, de nem az. Az ácsok tajgalakók, számukra komoly és természetes feladat. Április havában járunk, tavasz van. A sarkkör tájékán a hőmérséklet csak 10-15 fok mínusz. A mérnök feladata nem gond. A hídanyag kirészletezése legfeljebb két nap, igaz, azalatt főzni is kell e csapat számára. De mi lesz addig? Az őserdő kijelölt szakasza kb. 10 km-re van az indulás helyétől. Az erdész baltacsapásokkal megszabja a munka körzetét, aztán felül a szánkójába és eltávozik. Derengés, reggel 8 óra lehet. Első a tűzrakás. Hullott fák közt lépdelünk, a terebélyes máglya a hó tetején gyullad ki, aztán egyre süllyed a talajig. Kidőlt fára le lehet ülni, egy pokrócon a rajzokat kiteríteni. A nyolc ács egyelőre irányítás nélkül dolgozhat. Csak a lakótanya a feladat. Fadöntéssel kezdik, boronaházhoz leszabják a törzseket, mohával terítik, egymásra illesztik. Most nincsen időrabló karcolás. Délben negyedórás ebédszünet, a falak már csaknem ajtómagasságban állnak, igaz, a ház egyetlen 4x8 méteres helyiségből fog állni. Körülbelül. Még 3-4 gerendasor, akkor jöhet a mennyezet, az is gerendasor, csak egymás mellett. Ezt már négy ács végzi, a másik négy nekilát a berendezkedésnek. 2 óra tájt besötétedik, de a munkahelyen világos van, körül négy máglya tüze lobog. Bent most állítják fel a kályhát (erről a szerkezetről is szólunk később), annak nyitott ajtaja világít egyfelé, mécses a másik sarokban. Már a poggyászban ott a kályha, ami benzines hordóból készült. (4. ábra). Egyik fenekéből hidegvágóval négyszegletes, a kiesett darabot ajtónak dróttal visszafűzik, ez a zsanér. Látnivaló, a hordó fekvő helyzetben lesz kályha. A hordó oldalába, az ajtóval átellenben, fent, kerek lyuk készül kihajtogatott fogakkal, arra megy a füst. A ráállított cső akármilyen, lehet pléhlemezből kerekre hajlítva, ezúttal azonban elszerzett vízvezetéki öntöttvas cső. A mennyezeten kb. 1x1 méteres lyuk van, azt bádoglap fedi, a csőhöz való kerek lyukkal. A kályha nem a földön áll. Készült egy kb. 1x1,5 méteres kaloda, közép vastag fenyőből, azt meghordják kővel, kaviccsal, ráfektetik a hordót. A tűzbiztonság tökéletes.

15 A mennyezetet meghordják gallyakkal, arra lapáttal havat hánynak. A külső máglyák kialvóban vannak, eddig világítás mellett némi meleget is teremtettek a munkahelyen. Valójában most sincs teljes sötétség, a holdfény a hófehér tájon kiválóan érvényesül. Eddig a lovak is dolgoztak. A szánok saroglyái már olyan alakra készültek, hogy leszedve csak egy korcsolyának lehet használni. A kidöntött törzs egyik végét ráemelik a korcsolyára, darab lánccal megkötik, lehet vontatni lóval. (Később, a hídanyag kitermelésekor is így vontatnak.) A lovak már pirkadat előtt úton voltak, most bevonulnak a ház egyik végébe. Ácsolt deszkaajtót készen hoztak a telephelyről. Két zsanért két bőrdarab képez, csak fel kell szegezni, azon az ajtó megszorul, csukva marad. Ablak pedig nincs. Az ácsok fele még hamarjában tüzelőt készít, méteres hasábfát, ebből naponta 20-30-at is eltüzelnek. A többi ács fekvőhelyet készít karvastagságú ostorfából. Arra mohát terítenek, elegyengetik, pokrócokkal takarják. Mire megvacsoráztak, olyan meleg van, hogy le lehet vetkőzni. Történt egyetlen nap alatt természetesen és magától értetődően. És még valami, amit alighanem az induláskor kellett volna említeni. Vagyis a felszerelés, amit a parancsnok előkészített. Tehát vashordó, hozzávaló kályhacsővel, főzővödör, a kész ajtó. Csajka, kanál mindenkinek megvan. Azonkívül az arzenál, ami áll 10 fejszéből, 4 erdei keresztfűrészből, hidegvágóból, kalapácsbók és egy ételosztó pléhkanálból. A hídépítés anyagát, méretre leszabva, határidőre ezzel kell és lehet kitermelni.

16 Épület jégszekrényben Volt szó arról, hogy távol északon a talajnak nyáron is csak a felső rétege olvad ki, legfeljebb ha fél méterre, annak is közel a harmada mohaszőnyeg. Akik itt építenek, a következőképpen járnak el.

17 A boronaház a már említett cölöpalapozással készül. A földszinti padlózat kb. 1 m-re kerül a talaj fölé. Ez az alsó födém két független szerkezetből áll. Alul széldeszkából és lécekből előregyártott táblák vannak, ezeket pedig élére állított pallók vagy faragott gerendák hordják. A táblákra szigetelőréteg kerül, salakból (ha van a közelben széntüzelés), forgácsból, fűrészporból, vagy mohából, ami mindenütt kéznél van. Ez az alsó födém terheletlen. A tulajdonképpeni hasznos terhet a légréssel föléje kerülő felsőbb födém hordja, ami gerendasorból és pallóból áll. (5. ábra). Látnivaló, hogy a talaj és a felső födém között 60-70 cm-es üres tér marad, aminek fontos szerepe van. De említsük meg, hogy az épület körül is készül szigetelés, körtöltés a falak lábánál, megint csak a helyben adódó anyagokból. Az készített rendszer kulcsa az alagsori ablakokban és azok használatában van. Ezek az ablakok a 8 hónapos télben nyitva vannak. Az épület alatti tér, (bár fent a lakótérben fűtenek), csontkeményen lefagy. Az olvadás közeledtével az ablakokat bezárják, előttük a körtöltést kiegészítik, és ekként a nyári enyhülés az épület alatt nem érvényesül. Az örök fagyon álló épület nem süllyed. Vakolat, drótszeg, zsindely, apró lelemények A tajgalakók mesterfogásaiból az állami építészet sokat felhasznált, főleg a kezdeti időkben. A talpraesett ötletek leginkább a kis dolgokban születnek, de kínos hiány lenne, ha nem születnének. A vakolat. A melegtartás hasznos tehát szükséges. A közismert vakolat nem áll meg a sima fatörzsekből rótt boronafalon. Rabichálóról szó sem lehet, ilyen anyag nincs. Ott vannak azonban a vízparti növények, rendszerint a közelben vagy nem túlságosan messze. A levagdalt 1-3 méteres vesszők jól hasíthatók, így a vessző élesen sarkos lesz, amellett a nyaláb mennyisége megkétszereződött. Kialakult a kisipari módszer is. A vessző végét tenyérnyire bevagdossák, azután a munkaasztalon felállítva rögzített kés élének neki illesztik, úgy húzzák-hasítják végig. A félvesszőket 6-8 cm távolságban, rombuszos keresztezéssel a boronafalra szegezik. Ha erre csapkodják a mészhabarcsot, behatol a réseken, megáll, megszilárdul. És ha fagyban építenek, hát kásává olvasztott havat csapkodnak fel. A tavaszi olvadásig megáll, utána jöhet az igazi vakolat, ami lehet, hogy csak egyszerűen agyag, sár. Az is megteszi. A szeg is a helyszínen készül. Elsősorban hulladék drótból, de ha jelentősebb mennyiségre van szükség, akkor az erre a célra megrendelt dróttekercsből. Ezúttal a kisipari módszerekhez nyeles hidegvágó, kalapács és az üllőt helyettesítő valamilyen vasdarab szükséges. A drót végét ráteszik az üllő lapjára, lecsapják, ezzel belapul, olyan lesz, mint valami élesre köszörült csavarhúzó.

18 Aztán 3-4 cm-rel odébb húzzák, és a nyeles vágóval levágják, a kész szeg, (feje nincs), lehull egy ládikóba. Vékony drótból rövidebb, vastagabból hosszabb szeg készül. A termelékenység fokozható, ha ketten dolgoznak. Egyik a drótot kezeli, másik a vágást végzi. Nem kell hozzá fizikailag erős ember. A munka folyamatosan végezhető, akár raktározásra is, a szeg állandó szükséglet. Mire kell a vékony, erős szeg? Persze a finomabb munkákhoz, például villanydrót felerősítéséhez, vessző vakolathoz. Az építéshez általánosan frissen vágott fából történik. Ha a faanyag már nem fagyos, de még nem is kiszáradt, az élesvégű drótszeg könnyen beleszalad. És tömegesen szükséges a finom drótszeg tetőfedésnél, a zsindelyezéshez. (6. ábra). A zsindelyvágó kést is tajgalakó emberek állítják össze és használják. Egyszerű ácsmunka, csak a vágókés beszerelése igényel kissé gondosabb munkát. A berendezés négy főrészből áll: I. Beásott tőke (1), furatba helyezett csődarabbal, vagy gömbvassal (11). Ez lesz a forgatási tengely, a középpont. II. Ácsolt állvány (2), ékpárokkal, a billentő tuskó (5) beállítására. III. Ácsolt állvány (3), horonnyal, a héjazott zsindelytuskók (8) számára. IV. Vágást végző szálfa (4), billentő tuskóval (5), vágókéssel (7), forgatórúddal (9). Az I.-II.-III. főrészek szilárdan a földbe vannak rögzítve A IV. főrész billenthető az 5.sz. tuskón, mert egy zsindely levágása után a késnek a zsindelyvastagsággal mélyebbre kell kerülni, a következő zsindely kivágása végett. (A 4. sz. szálfán a furat tág, billenéskor a szálfa a II.-es csövön parányival feljebb csúszik.) A szálfát a munka kezdetén úgy állítják be, hogy a kés felé kissé túlsúlyban legyen, de lebukni nem tud az 1. sz. tőkéhez kapcsolódó kötés (13) miatt. Újabb vágásnál a kés ellőtt rögzített és azzal együtt mozgó gömbfa (12) felcsúszik a zsindelytuskó (8) pillanatnyi tetejére, és ezzel előáll a késnek az új vágáshoz megfelelő magassága. Naponta 3 ember akár 3-4000 darabot levághat. A gép mozgatásához tartozik, hogy a vágás pillanatában kissé rántani kell, ezért a munkát 2 ember végzi. A harmadik a zsindelytuskókat vágja kb. 30 cm hosszú darabokra, a már lehéjazott fenyőből. Az elkészült zsindelyek 8-15 cm szélesek, annak megfelelően, hogy a hengeres tuskókból hasítják ki. A kezdő és befejező 2-2 zsindely selejtnek számít, mert keskeny és ferdeszélű. De a tűzrakáshoz igen jó. A berendezés minden részét tajgaember készíti. Egyedül a kés kerül kovács vagy lakatos kezéből.

19. Ha zsindelyvágást másik, több száz km-re lévő telephelyen kell berendezni, csak ezt a kést szállítják át. A zsindelyvágó igen régi eredetű. Helytelen lenne azt állítani; hogy gépet helyettesít, mert a zsindelyvágó a régebbi.

20 Az ábrán bemutatott zsindelyvágó nem számít prototípusnak. A távol keleten és északon több változat fejlődött ki, amelyek csak a fő elvben rokonok. Sorompószerűen forgatott szálfa, vágókés, héjazott tuskó. A részletekben eltérések. A zsindely alkalmazása egyszerű. A szarufákra a fűrésztelepeken tömegével fekvő széldeszkák kerülnek, domború oldalukkal fölfelé. A zsindely rugalmas, az egyenetlenséget követi. Felrakásnál két dologra ügyelnek. A (rendszerint drótból vagdosott) szegek kissé oldalt legyenek, hogy a következő zsindely lapja betakarja. Maga a zsindely pedig az átmetszett rostokkal lefelé nézzen, amit a fektetés pillanatában finom meghajlítással lehet ellenőrizni. (7. ábra). A tajgalakók otthoni életét még tucatnyi apró lelemény könnyíti. A bejárati nincs kilincs, ami iparcikk lenne, és ide nem érkezik. Helyettesíti egy bőrszíj-darabka, amit a kissé ferdén élezett félfára szegeznek. Azon az ajtó a csukásnál megszorul. Zár és kulcs is hiánycikk. Be lehet zárkózni egy (szegen forduló) billenő lécdarabbal is, ami ugyancsak fából való ütközőbe ereszkedik bele és reteszt képez. Kívülről nem nyitható. Tajgalakó távozáskor leginkább nem zárja a házát, annyira nincs mit elrabolni. Ha házát kívülről mégis zárni akarja, azt is meg tudja csinálni, kulcs nélkül.