Azt sokan tudják Bánsághi Zoltánról, hogy például daganatroncsolás ügyében érdemes hozzá fordulni, a verseiről azonban még kevesen hallottak. Most itt a lehetőség! Főorvos úr, mióta írsz verseket? Immáron húsz éve. Hogyan vetted rá magad, hogy rendelkezésünkre bocsásd a verseidet? Azt vettem észre, hogy ez a fórum képes kerekíteni a radiológiában egymásról, illetve önmagunkról alkotott képet. Ezek után úgy gondoltam, ha ez a portál egy ilyen lehetséges hatással bír, akkor nosza! Köszönjük a szép szavakat. Milyen hatást lehet szerinted ezzel elérni? Gazdagító mozzanatnak érzem, ha olyan megszólalások is megjelenhetnek, amelyektől árnyaltabb képet kapunk egyikünkről, másikunkról. Minden őszinte megnyilvánulás erősíti, színesíti az embert. Próbaképpen dobtam be ezt a kicsit szélsőséges, a szakmától igen távol eső dolgot, hogy vers. Talán csak azért, jelezze, ha egymásról többet tudunk, és olyan arcainkat is megmutatjuk, amit egyébként a munkakapcsolatok nem tesznek lehetővé, akkor az egyszerűen a bizalomnak vagy a másik jobb megismerésének a lehetősége. Mindenkit bíztatok az őszinteségre és a megnyílásra, szerintem ez jót tesz a rendszernek. és akkor jöjjön pár Bánsághi vers: Ne félj Hallgat mi ijeszt és nem beszél. Csak a szél kotor forgatva régi papírt. Rajta, mint kerge lován a dermedt részeg, báli fénykép sárga kópiája ténfereg a nedves sarkok felé. Most csoszogva megül, csend van. Hallgatunk mi is. Zárt ablakok mögött az este borít ránk fojtó takarót. Csak vacogásunk méri málló életünk. Tapogatva írok. Verseket. Amíg beszélnem nem lehet. Oldal 1/6
A rímek és a dallamok kitöltik amit itt hagyott. Árnyak szállnak a nedves csendben. Kavargó szavak és ölelések csontvázai. Beülnek a tenyerembe, belenéznek a szemembe. "Ne félj!" suttogom magamban. Ne félj! Kint a papír most vad táncra kél. Bábját, bálját rázza a szél. Labirintus Olyan vagy mint a Két fejjel született vizslakölyök. Simogatni nyúlnék de elretten a kezem. Ami voltál, és milyen csoda volt -, ami fájt, ha bántották, mert szív volt; most mérgezett, zöld csomó. Biztonságban vagy. Már ártva, vagy szeretve el nem érlek. Sem a verés, az ének, rút-béka-várta csók meg nem talál. Labirintus kint. Labirintus bent. Fonalat, bizalom-kenyeret, emlék-kötelet, morzsát, büszkeséged hátra nem vetett. Oldal 2/6
Ha bánnál, kicsit megállnál(mert bánni jó), könny-gyöngy fonná vissza utadat. Katona-dolog Réseken át, repedéseken, szűrődve, nyomulva, feléd készülődök. bezártságom vízszagú, nehéz köpenyét leterítve. Szuszogva, szimatolva a hegyek felé emelem az orrom. Nézem őket. Szállnék a meleg széllel; keresnék bármi formát, emelést vagy repedést, hogy innen elmeneküljek. Három veréb Tenyeremből három veréb csipeget. Könnyű testüknek semmi súlya. Karomon csorog a vér. Csókakő Fenn a vár volt, Oldal 3/6
a régi, égi rom. Lent mi álltunk. Ölelésünk tiszta, símulunk időtlen csendben, mint fallá ölelt kő mellett a kő. A kancsa torony roggyanva nézi dobbanásnyi győzelmünk a pusztulás felett. Búcsú-töredék Sötétedik. Közelednek. Már nem harcolok. Az irgalom is kevés, hogy engem e zuhanásból kiragadjon. Áldjon a Te Istened. Herceged voltam. Tudom, Te tettél azzá. De most már fáradt vagyok. Varázsolj vissza, kérlek! Katalógus Integetek a rácson át. Épp kifér a kezem. Azt hiszem ez a kezem. Visszahúzom. Oldal 4/6
Szememre dörrenve hull a pillák rácsa. Megvéd. Most már emlék. Hát katalogizálom. Szerelem a címszó; alcsoport: csalódások. Sokasodnak. Haragszol. Jobb volna alattam vagy fölöttem élned. Előszó Az irgalom üvegére tapasztott Vértelen, tompa orral Azon tűnődöm, magamat mire ítéljem. Epilógus Kezed kalitkája Választott ház Szabadságomhoz. Nyár Mikor a lepkéket zizzenve összecsapja a láng és lehullnak, többé-nem-libegve, azt gondolom, nagyon szomorú itt élni. Oldal 5/6
Nyaralás Almák várják sorsuk: érnek. Oldal 6/6