Asbóth Miklós Adalékok a kalocsai írásbeliség, olvasás-, könyvés könyvtárkultúra történetéhez A cikk megjelent a Kalocsai Néplapban négy részben: 1995. okt. 20. 4. p., okt. 27. 4. p., nov. 3. 4. p. nov. 10. 4. p. A kalocsai írásbeliség szinte egyidős a várossal. Az 1002-ben alapított érsekség székhelyét Szent István király 1009-ben kelt egyik oklevele érseki városnak (civitas archiepiscopalis) nevezte. Ezzel kívánta jelezni, hogy rangban azonosnak tekinti a királyi birtokok (ispáni székhelyek) városaival, annak ellenére, hogy Kalocsa földesura a mindenkori kalocsai érsek volt. Az első kalocsai iskoláról, a káptalani iskoláról a 12. század végéről van tudomásunk. Az iskola nyilvános volt, az egyház számára képzett klerikusok mellett civil személyek is látogathatták. Ebből következik, hogy a kalocsai érsekség egyházi szervezetében dolgozó írástudókon kívül, ha nem is nagy számban, Kalocsán, illetve környékén is éltek írni-olvasni tudó emberek. A rendszeres kalocsai írásbeliség megjelenését a kalocsai káptalan hiteles helyi tevékenységének kezdete jelentette az 1230-as évek elején. A káptalan előtt rendszeresen kötöttek különféle szerződéseket, kontraktusokat, illetve sokan nyilvánították végakaratukat., amiket a káptalan írásba foglalt és erről oklevelet adott ki az érdekelt feleknek, ugyanúgy, mint ma a közjegyzők. Az első ismert kalocsai őrkanonok (a hiteles hely vezetője) Seren (Szörény) nevét egy 1233-ban keletkezett oklevélről ismerjük. Maga az oklevél ma már nincs meg, de más oklevelek hivatkoznak rá. Sajnos, a kalocsai káptalan középkori oklevéltára a török hódoltság alatt elpusztult, mindössze alig több mint 400 darab maradt fenn az oklevelekből, amiből 15 a kalocsai érseki levéltárban található. A fennmaradt oklevelek közül a legrégebbi 1271-ben keletkezett. A kalocsai érsekek többsége jelentős írásbeli tevékenységet folytatott, melynek színtere többnyire a királyi udvar volt, mivel a kalocsai érsekek egész sora egyben a királyi kancellária vezetője is volt. Számos középkori oklevélen található valamelyik kalocsai érsek neve. A középkori kalocsai egyházban már könyvtár is volt, mely az egyházi szertartások fontos segédeszköze volt. Sajnos a templomi könyvtár is elpusztult a török hódoltság alatt, mindössze három könyv élte túl a török megszállást, ezek ma a kalocsai Főszékesegyházi Könyvtárban találhatók. A kalocsai írásbeliséget, a káptalant és vele együtt a hiteles helyet, a káptalani iskolát és a templomi könyvtárat a török megszállás elsöpörte. Kalocsa végleges megszállása (1542) után a törökök nagyon is racionális írásbeliséget folytattak adóösszeírások formájában. 1543-ból maradt fenn az első adóösszeírás, a defter, amiket a későbbiekben rendszeresen végeztek. A török időkből sokkal több írásos emlék nem is maradt fenn Kalocsáról. A török kiűzése után, ugyanúgy, mint más hódoltsági területen, Kalocsán is lassan tért vissza az élet a normális kerékvágásba. A kalocsai Viski Károly Múzeumban található pecsétnyomó tanúsága szerint 1691-ben alakult meg a városi önkormányzat. (A hódoltság alatt is rendelkezett bizonyos fokú önrendelkezési joggal a város magyar vezetése, de a törökökkel érkező, többnyire délszláv eredetű, bizonytalan jogállású népességre nem terjedt ki fennhatósága.) A kalocsai írásbeliség ismételt megújulása a 18. század első évtizedeiben indult meg. A plébániai iskola 1701-ben nyitotta meg kapuit. A városi plébánián 1721-ben indult meg a rendszeres anyakönyvezés. Az egyházmegyei értelmiség kialakulásában nagyjelentőségű volt a papnevelde (nagyszeminárium) megalakulása, amit Patachich Gábor érsek alapított 1733- ban. Az újjáalakult kalocsai főkáptalan 1739-ben folytatta a 16. század elején kényszerűségből megszakadt hiteles helyi tevékenységét.
A könyvtárak a 18. század közepe táján jelentek meg ismét Kalocsán. A káptalani könyvtár 1752-ben keletkezett katalógusa 602 kötetet sorolt fel. Ezt a káptalani könyvtárat egyesítette Patachich Ádám érsek 1782-ben a kb. tízezer kötetre rúgó magánkönyvtárával. Az egyesített könyvtár lett az alapja a mai Főszékesegyházi Könyvtárnak, amely napjainkban nyilvános tudományos könyvtárként működik. Állománya meghaladja a 140 ezer könyvtári egységet, közöttük 818 db kézirat és 508 db ősnyomtatvány. A könyvtárat napjainkban évente kb. 400 kutató keresi fel. Patachich Ádám az épülő érseki kastély keleti szárnyát kifejezetten a könyvtár számára építtette. Batthyány József érsek (későbbi esztergomi hercegprímás) teremtette meg a kalocsai világi értelmiség nagyobb létszámú kialakulásának lehetőségét az 1765-ben megalapított gimnáziummal. A gimnázium, a papnevelde és az egyházmegye papságának tankönyv- és könyvszükségletének kielégítésére Batthyány érsek Kalocsára hívta az esztergomi Royer Ferenc nyomdászt, akit Fitz József könyvtörténész az utolsó magyar vándornyomdásznak. A nyomda működése nem igazolhatta Royer számításait, mert egy év múlva, 1766-ban a nyomdát 5.000 forintért eladta az érseknek és távozott Kalocsáról. Az érsek a nyomda vezetését, a gimnáziumhoz hasonlóan, az előző évben Kalocsára hívott piaristákra bízta. A nyomda többkevesebb sikerrel működött az 1817-es megszűnéséig. Fennállása során tankönyvet és olvasnivalót biztosított a Kalocsán tanuló diákoknak, papnövendékeknek és más írástudóknak. A nyomda történetét, más kalocsai nyomdák történetével együtt hűen tükrözi a Viski Károly Múzeumban látható időszakos nyomdatörténeti kiállítás. A gimnázium mellett, ahol kalocsaiakon kívül számos vidéki, sok esetben messzi vidékről való diák tanult 1789-ben megkezdődött a tanítás a városi elemi iskolában is, ahol három tanító tanította a gyermekeket. A 19. század első felében ellentmondásos volt a kalocsai iskolák működése. Az egyházmegyében szaporodó plébániák miatt a papnöveldét és a lélekszámban gyarapodó kalocsai lakosság miatt az elemi iskolát bővítették. Ugyanakkor a piaristák krónikussá váló anyagi gondjaik miatt a gimnáziumban nem tudták a Ratio Educationis-ok előírásait teljesíteni, minek következtében a század közepére négyosztályos algimnáziummá fejlődött vissza. Ezt az állapotot szüntette meg Kunszt József érsek, aki 1860-ban a jezsuitákra bízta a gimnázium vezetését és kötelezte őket, hogy az algimnáziumot nyolcosztályos főgimnáziummá fejleszszék. Ezzel kezdődött a kalocsai jezsuita gimnázium fénykora. Tanárai között olyan európai és országos hírű tanárai voltak, mint a csillagász Fényi Gyula, a természettudós Menyhárt László és Tóth Mike. Kunszt József iskolaalapító tevékenysége (1856: tanítóképző, 1860: Kalocsai Iskolanővérek zárdájának iskolái) élénkítően hatott Kalocsa civil szellemi életére is. A későbbiek során Kalocsán létrehozott közigazgatási (főszolgabírói hivatal) és állami (törvényszék, közjegyző, adóhivatal stb.) intézmények nyomán a város nagyságához képest a civil értelmiség lényegesen nagyobb arányban képviselte magát, mint más, hasonló nagyságú magyar településen. Egymás után alakultak különböző civil egyesületek, szervezetek. A Kalocsai Kaszinó már 1853-ban megalakult. A Tornaegylet, elsők között az országban, 1866-ban a Polgári Olvasókör 1870-ben, az Ipartestület és a Katolikus Legényegylet 1872-ben jött létre. Ezek a civil szerveződések, szinte kivétel nélkül, rendelkeztek kisebb-nagyobb, néhány száz kötetes könyvtárral. A közkönyvtári tevékenységet csírájában hordozó Polgári Olvasókör működése az első időkben eléggé akadozott, majd 1873-ban újjászervezték. Külön helyisége volt az eredetileg városi nagyvendéglőnek épült, később városházaként használt épületben, ahol más városi intézmények is helyet kaptak. Az épület a mai városháza helyén állt, 1911-ben bontották le és akkor épült helyére a mai városháza. A Polgári Olvasókörnek volt már előzménye. 1847-ben alakult Kalocsán az első olvasóegylet, amelyet a szabadságharc alatti tevékenységéért börtönbüntetésre ítélt Sörös Imre érseki könyvtáros alapított. Az olvasóegyletet az osztrák hatóságok a szabadságharc bukása után betiltották. A kalocsai Polgári Olvasókör újjáalakulása idején,
1873-ban Bátyán és Fajszon is alakultak olvasókörök. A bátyai olvasókörbe 10-11 újság is volt, amit részben előfizetés útján szereztek be, részben a kör tagjai hoztak otthonról. Az olvasókörök és más civil szervezetek könyvtárai nem voltak a mai értelembe vett közkönyvtárak. Jobbára tagjaik kedvtelésből való olvasási, szórakozási igényeit szolgálták. Könyvállományuk összetétele egyenetlen, vegyes volt, főként szépirodalmi műveket tartalmazott. Az állománygyarapítás véletlenszerű, esetleges volt. Ajándékkönyvekkel és évente egyszer-kétszer, a könyvtár javára megrendezett jótékonysági estek bevételéből gyarapították. Mindezek ellenére a civil szervezetek fontosnak tartották az egyesület könyvtárát, hiszen a könyvtárnok minden esetben tagja volt az egyesület vezetőségének, a választmánynak. Az egyesületi, egyleti kvázi könyvtárak mellett valódi könyvtárak a kalocsai iskolákban jöttek létre a 19. század második felében. Három iskola rendelkezett jelentős, jól szervezett, az iskola oktatási céljaihoz igazodó állományú könyvtárral, a nagyszeminárium, a gimnázium és a zárda. A nagyszeminárium kb. 12 ezer kötetes könyvtára elsősorban hittudományi és filozófiai tárgyú könyveket gyűjtött, de állományában nagy számban voltak történettudományi művek is. Jelentős volt a régi magyar könyvek, az 1800 előtt kiadott művek gyűjteménye is. A könyvtár sorsa eléggé hányatott volt. A nagyszeminárium felszámolásakor, 1951-ben a könyvtárat a mai Városi Kiállítóteremben, az egykori kisszemináriumi kápolnában helyezték el. Itt viszonylagos biztonságba volt a hetvenes évek elejéig, amikor a helyiséget kiállítóteremmé alakították át. Akkor a könyvtárat átvitték az egykori nagyszeminárium egyik földszinti, könyvraktár céljára teljesen alkalmatlan helyiségébe. Ebben a dohos, szellőzés nélküli helyiségben megkezdődött a könyvek fizikai tönkremenetele. A könyvek penészessé váltak, a bőrkötéseket rovarok támadták meg. Ez az állapot néhány évig tartott. A hetvenes évek közepén az épületet művelődési központtá alakították át. Az átépítés során a könyvek útban voltak és átköltöztették a könyvállományt a Kócsag utca egyik üres, szanálásra ítélt épületébe, ahol felgyorsult a könyvek romlása. Szerencsére Antal Géza kanonok közbelépésére a városi tanács kötelezettséget vállalt a könyvek rendbehozatalára és biztonságos tárolására. Az Országos Széchényi Könyvtár restaurátorainak irányításával a városi könyvtár munkatársai és a Kalocsán szolgáló katonák megtisztították a könyveket a penésztől és a művelődési központ elkészülte után az egész állomány megfelelő körülmények közé került az épület második emeletén. Sanyarúbb sorsra jutott a zárdai iskolák könyvtára. A zárdában óvoda mellett működött leányok számára elemi. polgári iskola, óvónőképző, tanítónőképző és polgári iskolai tanítónőképző intézet. A szerzetesrendek feloszlatása után a zárdai iskolák egy része rövid időn belül szintén megszűnt, csak az elemi és a polgári iskola maradt meg, belőlük hozták létre az általános leányiskolát. A könyvtár állományának nagyobbik része elkallódott. A maradék (kb. 1000 kötet) 1951 őszén, az Országos Könyvtári Központ döntése alapján, a berendezéssel együtt a bajai városi könyvtárba került. Az idők viharait legjobban a gimnázium könyvtára vészelte át. Államosítás után sem változott az iskola profilja, így a könyvtár állománya is érintetlen maradt. Jelenleg együtt tartják a régi állományt és a mai kor követelményeinek megfelelő, a diákok által használt új állományt tervszerűen gyarapítja az egykori nevét visszakapó Szent István Gimnázium. Az iskolák számának növekedése, a szellemi élet élénkülése indította két pesti nyomdászt, Holmeyer Ferencet és Malatin Antalt arra, hogy feladva pesti állásukat a Landerer nyomdában, Kalocsára költözzenek és itt közös nyomdát alapítsanak. Mindketten részt vettek 1848. márc. 15-én a Nemzeti dal és a 12 pont kinyomtatásában. Malatin szedte ki, Holmeyer pedig nyomtatta a szabad magyar sajtó első két nyomtatványát. 1857-ben indították közös nyomdájukat, 1882-ig állt fenn üzletközösségük, utána mindketten külön folytatták a nyomdászatot.
Az 1870-es évek elején néhány lelkes kalocsai értelmiségi, élükön Hang Ferenc ügyvéddel, lapalapítással kísérletezett. 1871 júliusában indult meg az első kalocsai újság Kalocsai Lapok címmel. Többszöri tulajdonos- és címváltás (1872-ben Sárközi Lapok, 1873-ban ismét Kalocsai Lapok) után 1874-ben megszűnt. Hang Ferenc 1872-ben Soltjárási Közlöny címmel új lapot indított, amely csak 9 számot élt meg. (A cím magyarázatául: a megyei közgyűlés Solt középső járás székhelyét Kalocsára helyezte.) A sikertelen lapalapítási kísérletekből kiderült, hogy külső anyagi támogatás nélkül nem lehet lapot fenntartani. 1878-ban Mócsy Antal tanítóképezdei tanár, későbbi igazgató és országgyűlési képviselő, aki rövid ideig a Kalocsai Lapok szerkesztője is volt, az érseki hatóság és a főkáptalan agyagi támogatásával megindította Kalocsa leghosszabb életű hetilapját Kalocsai Néplap címmel. A lapalapításban (az anyagiak biztosítása terén) nagy szerepet játszott Lichtensteiger Ferenc kanonok, címzetes püspök. A Néplap első száma 1878. április 1-én, az utolsó 1944. október 14-én jelent meg. A városi könyvtár, amely Kalocsa és környéke közművelődési könyvtári igényeit hívatott kielégíteni, viszonylag későn alakult. 1950-ben a bajai körzeti könyvtár letéti könyvtáraként kezdte meg működését az akkori Malatin téri kultúrház egyik helyiségében. 1952 őszén vált önálló könyvtárrá Járási Könyvtár néven és 1953 januárjától fogadta az olvasókat. A könyvtár fenntartója a járási tanács volt. Szervezetileg a könyvtárhoz tartoztak a kalocsai járás községeiben létrehozott népkönyvtárak. Ez a könyvtári szervezet a hatvanas évek végéig, a községi könyvtárak önállósulásáig maradt fenn. Az önálló könyvtár kezdetben a Kossuth Lajos utca elején, az egykori főszolgabírósági épület földszintjén működött négy helyiségben. Az 1960-as évek elején tervek születtek az egész épület könyvtári hasznosítására. Ezek a tervek nem valósultak meg. Bozsó Ferenc városi főmérnök és dr. Nyitrai Lajos javaslatára a város átvette az ötvenes évek eleje óta elhagyatottan álló, azóta egyre romosabbá vált Hunyadi János utcai egykori zsidótemplomot és könyvtárrá alakította. A kalocsai zsinagóga példaértékűvé vált az ország használaton kívül álló zsinagógáinak művelődési célokra történő hasznosítására. 1963. április 13-án avatták az átalakított könyvtárépületet. A könyvtár ebből az alkalomból vette fel a közeli Apostagon született Nagy Lajos Kossuth-díjas író nevét. A hatvanas-hetvenes években a Nagy Lajos Könyvtár kiemelkedő szerepet töltött be a város kulturális életében. Sokkal több volt egy közművelődési könyvtárnál. Helyet adott más kulturális egyesületeknek és kluboknak. Itt alakult és működött a TIT Értelmiségi Klubja, a főként helytörténeti kutatásokkal foglakozó Katona István Társaság és a városi Ifjúsági Klub. Szinte állandóan nyitva volt. Reggel nyitott és késő este, 10-11 óra körül zárt. A hivatalos könyvtári órák után átalakult klubbá, a könyvtárosok helyét az Értelmiségi Klub társadalmi munkában dolgozó segítői vették át. Minden héten egy-két ismeretterjesztő előadás hangzott el, az előadók többnyire országos hírű szakemberek voltak. Ezt a pezsgő szellemi életet a TIT Kalocsai Szervezete és a könyvtár között kialakult jó együttműködés tartotta fenn. A szellemi élet motorja az elébb említett Bozsó Ferenc volt, aki feleségével együtt fáradhatatlanul szervezte a város kulturális életét. Bozsó Ferenc korai halála és a Művelődési Központ a nagyszeminárium épületéből átalakított új épületének 1977-es megnyitása, ahová átkerültek a könyvtárból a nem könyvtári jellegű rendezvények, vetett véget a könyvtár szorosan vett könyvtári szolgáltatásain túl mutató közművelődési tevékenységének. Az évek során egyre szűkebbé váló Hunyadi utcai épületből 1977-ben a gyermekkönyvtár átköltözött az újonnan megnyílt Művelődési Központ második emeletére. A gyermekkönyvtár mellett szervezték meg az akkor újdonságnak számító fonotékát, ahol hangzó nyelvi és zenei dokumentumok mellett nyelvtanuláshoz használható és zenei hagyományos nyomtatott dokumentumok is megtalálhatók. A könyvtár állományának gyarapodása miatt 1991-ben az olvasóterem is a Művelődési Központba került. (A Hunyadi utcai könyvtárépület megnyitása idején, 1963-ban a könyvtár állománya nem érte el a 27 ezer kötetet, a kilencvenes évek elején pedig meghaladta a 125 ezret.) 1989 új, jelentős minőségi változás kezdetét jelentette a könyvtár életében. Megkapta első számítógépét a könyvtár, ezzel megkezdődött az
elektronikus adatbázisok kiépítése. Ezek egy része bibliográfiai jellegű volt, a jobb és gyorsabb könyvtári tájékoztatást és tájékozódást segítette. Másik részük közhasznú információkat tartalmaztak. Pl. a városi közgyűlés nyilvános üléseinek a könyvtárban elhelyezett jegyzőkönyvei alapján adatbázis épült a kalocsai önkormányzat által hozott jogszabályokról és azok módosításairól. A könyvtár az önkormányzati jogszabályok kvázi kihirdetési helyévé vált, amit az önkormányzat saját szervezeti és működési szabályzatában is rögzített. A Főszékesegyházi Könyvtár, a Nagy Lajos Városi Könyvtár és az iskolai könyvtárak mellett még három jelentős szakkönyvtár található Kalocsán. A Városi Kórház orvosi könyvtára, a Fűszerpaprika Kutató Intézet szakkönyvtára és a Viski Károly Múzeum szakkönyvtára, amelyek korlátozottan nyilvános könyvtárak, elsősorban a fenntartó intézmények szakemberei használják. Források: Asbóth Miklós: A Kalocsai Néplap és az 1918. évfolyam repertóriuma. Szakdolgozat. Kalocsa, 1982. Boros István: A Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár. Bp. 1994. Balassi K. A kalocsai könyvnyomtatás története. 1765-1950. A Viski Károly Múzeum időszaki kiállítása 1995. máj. 30-dec. 31. Rendezte Romsics Imre. Nagy Lajos Városi Könyvtár Helyismereti gyűjtemény eseménynaptára. Szerk. Asbóth Miklós. Udvardy József: A kalocsai főszékeskáptalan története a középkorban. Bp. 1992. M. Egyháztört. Encikl. Munkaközössége. Winkler Pál: Kalocsa története Kalocsa, 1927. Árpád Rt.