A nemzetiségi nyelv oktatását a következő oktatási formák szerint szervezzük meg: 1. NYELVOKTATÓ KISEBBSÉGI OKTATÁS



Hasonló dokumentumok
Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:

ÓRATERV. Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás:

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI

Tantárgyi rendszer bevezetése (felmenő rendszerben) a NAT szerint elfogadott helyi tanterv alapján 2013 szeptember 1 től

Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6.

Helyi tanterv melléklete

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások,

A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium. Óraterve

2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

5. számú melléklet. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak és ezek óraszámai

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:

FELKÉSZÜLÉS A 2013/2014. TANÉVRE 2. A kötelező és tervezhető órakeret kérdései

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Esztergom,

SZAKÉTŐI VÉLEMÉNY A BAKONYSZENTKIRÁLYI BÉKEFI ANTAL ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉ- SZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HELYI TAN- TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL

5. Kistérségi Iskola Óraterve

A 2009/2010. tanévben induló osztályok tantárgyszerkezete és óraterve. (Részlet a pedagógiai programból) Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium

5.a 5.b 5.c 1. Testnevelés Történelem Természetismeret 2. Magyar

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015.

Fakultációs lehetőségek szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban

József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola Pedagógiai Program. Óratervek

Különös közzétételi lista. a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Soproni Széchenyi István Gimnázium

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

Tantárgyi struktúra és óraszámok. (2014/2015. tanévtől)

A PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSA

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Különös közzétételi lista

Kerettanterv a gimnáziumok évfolyama számára

A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája

sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz főiskola horvát 2. horvát, orosz főiskola horvát

Idegen nyelvi mérés eredményei év

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

ELSŐ OSZTÁLY HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK

Különös közzétételi lista

A Szőlőtő Kétnyelvű Oktatási Alapítvány kerettanterveinek felülvizsgálata és a jogszabályi változásokhoz történő igazodása

Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium HELYI TANTERV

A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége

Alsó tagozat Hétfő. Felső tagozat Hétfő

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Gimnázium. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... I. BEVEZETŐ... II. NEVELÉSI PROGRAM...

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők!

1.1 A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata

Gimnáziumi felvételi tájékoztató. 2017/2018. tanév

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztását

Polgár Judit Sakk Alapítvány SAKKPALOTA Program: Tehetségfejlesztő Sakk kerettanterv - NAT

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 10.sz. melléklet 11/1994.(06.08.)MKM rendelethez

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére

Csoport 1.a Órák: 25 Csoport 1.a Órák: 25

Különös közzétételi lista

Sorszám Szakképzettségek Tanított tantárgyak. osztályfőnök

Közzétételi lista 2014/2015. tanév 229/2012. Korm. rendelet alapján

Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja: április ig, hétfőtől szerdáig, 8-18 óráig az első emeleti könyvtárban

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Különös közzétételi lista

Gimnázium (2015/16 - )

A diákok munkájának értékeléséről

HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

Iskolánk közel 700 tanuló közössége

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

Különös közzétételi lista:

Fakultációs lehetőségek szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA

ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA III. KÖTET HELYI TANTERV KIEGÉSZÍTÉSE SZEPTEMBER 21.

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: A nevelő szakképzettsége / végzettsége.

Közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

Református Pedagógiai Intézet OM Debrecen Budapest Miskolc Nagykőrös

Közzétételi lista 2014/2015

K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a

A tantárgytömbösített oktatás megszervezése és az órarend összeállítása a 2009/2010 es tanév elején.

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Az Nkt a alapján a középiskolák által küldött eredményeket feldolgoztuk.

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához:

A NYÍREGYHÁZI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOLLÉGIUMAINAK NEVELÉSI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Az iskolák pedagógiai programjának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata. RAABE konferencia

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére

12. Vizsgaszabályzat (osztályozóvizsga, különbözeti vizsga, javítóvizsga)

Közzétételi lista 2015/2016. tanév 229/2012. Korm. rendelet alapján

(133.) tanév

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Átírás:

Német nemzetiségi nyelvi nevelés és oktatás: A nemzetiségi oktatás megvalósítja az iskolai nevelés és oktatás általános céljait. Ezen célok mellett biztosítja a kisebbségi nyelv tanulását, a kisebbség történelmének, földrajzának, kultúrájának és hagyományainak megismerését. A nemzetiségi oktatás során törekedni kell arra, hogy a tanulók számára kialakuljon a reális nemzettudat és kisebbségkép. A nemzetiségi nyelv oktatását a következő oktatási formák szerint szervezzük meg: 1. NYELVOKTATÓ KISEBBSÉGI OKTATÁS két formában valósulhat meg: a/ Hagyományos nyelvoktató kisebbségi oktatás: a tanítás nyelve a magyar, a német nyelv és irodalom tantárgy tanítására heti 5 tanóra áll rendelkezésre. b/ Bővített nyelvoktató kisebbségi oktatás: a heti órakeret legalább 35%-át teszi ki a német nyelv és irodalom (heti 5 óra) és a kisebbségi nyelven oktatott órák aránya (min. 3 tantárgy). Amennyiben több tantárgy német nyelven való tanítására adottak a feltételek, a tantárgyak program szempontjából vett rangsora a következő: ALSÓ TAGOZAT FELSŐ TAGOZAT - ének-zene - ének-zene - természetismeret - történelem - rajz - biológia - technika - földrajz - testnevelés - rajz és művészettörténet - osztályfőnöki - technika és informatika - testnevelés - osztályfőnöki 2. KÉTNYELVŰ KISEBBSÉGI OKTATÁS A nemzetiségi nyelvoktató jelleg biztosítása mellett lehetőséget kell teremteni a két-tannyelvű kisebbségi oktatás bevezetésére. E képzési forma a nyelvismeret elmélyítésével és tanítási nyelvként történő alkalmazásával járul hozzá a kisebbségi oktatás céljainak a

megvalósításához. A német nyelv és irodalom és a német nyelven is tanított tantárgyak aránya a heti órakeret min. 50%-a. A magyar nyelv és irodalom, valamint lehetőség szerint a matematika kivételével valamennyi tantárgy tanítható a kisebbség nyelvén. A tantárgyak e program szempontjából vett rangsora a következő: ALSÓ TAGOZAT FELSŐ TAGOZAT ének-zene ének-zene természetismeret történelem és társadalomismeretek rajz biológia technika földrajz testnevelés rajz és művészettörténet osztályfőnöki technika és informatika testnevelés osztályfőnöki fizika kémia Intézményünk mindhárom formában felkínálja a német nemzetiségi nyelvi nevelést és oktatást, azonban hosszabb ideje csak a hagyományos nyelvoktató forma működik a gyakorlatban: a/ Hagyományos nyelvoktató kisebbségi oktatás b/ Bővített nyelvoktató kisebbségi oktatás c/ A nemzetiségi nyelvoktató jelleg biztosítása mellett lehetőséget kell teremteni a kétnyelvű kisebbségi oktatási forma biztosítására is Kapcsolatok az alternatív programok között: A szülő a tanuló iskolába íratásakor választja ki gyermeke számára az oktatás formáját. Az oktatási formában való részvétel módosítását a szülő írásban kérelmezi. A kérelmet az iskola igazgatója véleményezi a nyelvtanárok és az osztályfőnök javaslatára tekintettel, az alábbiakban foglaltakat is figyelembe véve: 1. Átjárhatóság a kisebbségi oktatás formái és a nemzetiségi nyelvoktatásban nem részesülők programjai között: a/ Átlépés a nemzetiségi programba: bármely évfolyam végén, sikeres vizsga letétele esetén az átlépés lehetséges. A vizsga tárgya a tantervi követelményeknek megfelelő német nyelvismeret. b

b/ Átlépés a nemzetiségi nyelvoktatásban nem részesülők programjába: átlépés csak 1-4. évfolyam végén lehetséges. Az átlépés akkor is lehetséges évismétlés nélkül, ha a tanuló nem teljesítette német nyelvből a tantervi minimumkövetelményeket. Ilyen esetben, a tanuló mentesül a nemzetiségi nyelv osztályozása alól. 2. Átjárhatóság a kisebbségi oktatás formái között Átlépés maximum kétszer engedélyezett a nyolc évfolyam során. A nemzetiségi nevelés oktatás terén elért eredményeink és a további fejlesztés célkitűzései Napjainkra megvalósítottuk a hagyományos nyelvoktató nemzetiségi nevelés és oktatás feladatait valamennyi évfolyamunkon (1-8. évfolyam). A tanulók többsége ezt az oktatási formát választja. A jövőben kívánjuk megvalósítani, különböző pályázati lehetőségek igénybevételével, a külföldi nyelvgyakorlási lehetőségek megteremtését is tanulóink számára. A nemzetiségi népismeret oktatása továbbra is a német nyelv-órák keretében kerül megvalósításra. Képzési idő Az egyes tárgyakat az alább következő táblázat alapján meghatározott évfolyamokra és heti óraszámokra kell tervezni. A továbbhaladás és az iskolába lépés feltételei Az első évfolyamba lépés feltétele A Közoktatási Törvényben előírt életkor. (Kiegészítésként kérhető óvodai szakvélemény, szülői nyilatkozat; szükség szerint: nevelési tanácsadó, iskolapszichológus szakvéleménye.) A problémamentes beilleszkedés érdekében tartandó: tájékoztató szülői értekezlet az első osztályosok szüleinek, bemutató órák az első osztályban a nagycsoportos óvodásoknak, közös iskolai-óvodai rendezvények. A továbblépés c

Az iskolára jellemző, a továbblépés szempontjából releváns, periódus minden tantárgyban a tanév. A tanévtől eltérő periodizációjú továbbhaladáshoz engedélyt kell kérni. Az engedélyt a szülő kérésére, a törvényi előírásoknak megfelelően, osztályfőnöki és szaktanári (esetleg pszichológiai, pszichopedagógiai) vélemény alapján az igazgató adhatja meg. A továbblépésben releváns periódusban elért teljesítmény megállapításának módjai: 1. A periódus (itt tanév) során végzett folyamatos értékelések alapján kialakított szaktanári vélemény és/vagy 2. a periódus végén, átfogó jellegű, írásos szóbeli cselekvésbe ágyazott diagnosztikus értékelés *. Az iskola felsőbb évfolyamába léphetnek azok a tanulók, akik az előírt követelményeket a legalább a minimum szinten teljesítik (= elégséges minősítést kapnak). Az 1. osztályban félévkor és év végén, valamint a 2. osztály első félévében szöveges formában, a 2. évfolyam második félévében és a 3-8. osztályokban félévkor és év végén osztályzatokkal történik az értékelés. A szöveges értékelés bevezetése 2004-től felmenő rendszerben történt. Ezen értékelések pedagógiai célja: - a továbbhaladáshoz szükséges feltételek meglétének deklarálása - a tanuló minősítése tantárgyanként - visszajelzés a szülő, tanuló, iskola felé A szöveges értékelés elvei: - elemző és segítő - egyszerű és érthető - informatív a tanuló fejlődését illetően Az elmarasztaló értékelést követő utólagos, egyedi korrekció A releváns periódust követő 3 hónapon belül a tanuló bizonyíthatja, hogy a korábban kapott értékelés ellenére az előírt követelményeket más (jobb vagy esetleg gyengébb szinten) teljesítette. Ennek módja vizsgáztató bizottság (minimálisan szaktanár + 1 kompetens pedagógus) előtt tett nyilvános és komplex vizsga. Ennek során (különösen problémás esetekben, ill. ha van ilyen) célszerű országosan vagy iskolai szinten standardizált, a követelményrendszerhez deklaráltan szorosan illeszkedő tantárgyi tesztek alkalmazása. * Ennek módjáról további kiegészítések az ellenőrzés, értékelésről szóló fejezetben találhatók. d

Kötelező és szabadon választható óraszámok tantárgyanként és évfolyamonként (Német nyelvoktató kisebbségi oktatásban és a két-tannyelvű kisebbségi oktatásban résztvevők számára) 1. Évfolyam I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. Magyar + tánc 8 8 8 8 4 4 4 4 és dráma Történelem + 2 2 3 2 hon és népism + etika Nemz. német 5 5 5 5 5 5 5 5 Matematika 4 4 4 4 4 4 4 4 Fizika 1,5 1,5 Kémia 1,5 1,5 Biológia 1,5 1,5 Természetism. 2 3 + egészségtan Környezetism. 1 1 1 2 Földrajz 1,5 1,5 Ének 1 1 1 1 1 1 1 1 Rajz + 1 1 1 1 1 1 1 1 médiaismeret Technika 1 1 1 1 1 1 1 1 Informatika + 1 1 1 1 inf.modul Testnevelés 3 3 3 3 3 3 3 3 Osztályfőnöki 1 1 1 1 Köt.nemz. 22 22 22 25 25 25 27,5 27,5 Összesen: 24 24 24 25 25 26 30 29 Választható 0 0 0 0 0 0 0 0 Összes 26 26 26 28,75 28,75 28,75 31,5 31,5 lehetséges max. Választható 2 2 2 3,75 3,75 2,75 1,5 2,5 Norm.tant /20/ /20/ /20/ /22,5/ /22,5/ /22,5/ /25/ /25/ Nemz. keret /4/ /4/ /4/ /4/ /4/ /4/ /4/ /4/ e

Kötelező és szabadon választható óraszámok tantárgyanként és évfolyamonként (Nem a német nyelvoktató kisebbségi oktatásban és a két-tannyelvű kisebbségi oktatásban résztvevők számára) (Tempó) Évfolyam I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. Magyar + tánc 8 8 8 8 4 4 4 4 és dráma Történelem + 2 2 3 2 hon és népism + etika Angol 2 2 2 2 Matematika 4 4 4 4 4 4 4 4 Fizika 1,5 1,5 Kémia 1,5 1,5 Biológia 1,5 1,5 Természetism. 2 3 + egészségtan Környezetism. 1 1 1 2 Földrajz 1,5 1,5 Ének 1 1 1 1 1 1 1 1 Rajz + 1 1 1 1 1 1 1 1 médiaismeret Technika 1 1 1 1 1 1 1 1 Informatika + 1 1 1 1 inf.modul Testnevelés 3 3 3 3 3 3 3 3 Osztályfőnöki 1 1 1 1 Norm.tant /20/ /20/ /20/ /22,5/ /22,5/ /22,5/ /25/ /25/ Választható /2/ /2/ /2/ /2,25/ /2,25/ /2,25/ /2,5/ /2,5/ Összes /22/ /22/ /22/ /24,75/ /24,75/ /24,75/ /27,5/ /27,5/ lehetséges max. Óratervi 19 19 19 20 22 23 27 26 Tempó 3 3 3 5 3 2 0,5 1,5 Összesen: 22 22 22 25 25 25 27,5 27,5 f

Modulok: Alsó tagozat: Tánc (beépítve az 1-4. o. testnevelésbe) Felső tagozat: Tánc és dráma (beépítve az 5-6. o. magyar) Mozgókép és médiaismeret (beépítve 8. évf. magyar) Egészségtan (beépítve 6. évf. term.ism) A modultárgyak oktatása és értékelése is, a tantárgystruktúrában meghatározott adott tantárgy keretében történik. A kötött óraszám azért haladja meg a törvényben megadottat, mert a szabadon választható keretből néhány órát kötelezővé tettünk. Azzal, hogy a diák az intézményünket választja, egyben a szabadon választható órákról is döntést hoz. Az iskolában az egyes évfolyamokon tanított tantárgyakat és azok óraszámait az alábbi táblázat (óraterv) foglalja össze. A mindennapos testnevelés tömegsport foglalkozásokkal kiegészülve valósul meg. Angol fakultáció: Matematika, magyar fakultáció: 5-8. osztály: 2-2 óra 7-8. osztály: 1-1 óra Az idegen nyelv tanulásának követelménye: 1. nemzetiségi nyelv, a német nemzetiségi nyelv az 1. évfolyamtól szabadon választható. 2. tempó, a német nyelv, mint idegen nyelv a 2-4. évfolyamokon tanulási nehézségek esetén választható. 3. idegen nyelv az angol nyelv az 5. évfolyamtól kötelező nyelvként tanulandó. (Az idegen nyelv tanulásának követelménye iskolánkban a nemzetiségi nyelv tanulása által valósul meg. Abban az esetben, ha a tanuló a nemzetiségi német nyelv tanulásával tesz eleget az idegen nyelv tantervi követelményei elsajátításának, akkor számára az angol nyelv nem kötelező tantárgy az 5. évfolyamtól kezdődően.) Egyéb szabadon választható tárgyak és óraszámok az óratervben nincsenek feltüntetve. g

A szabadon választható tárgy és óraszám választása esetén, a programból történő kilépésre adott (megkezdett) tanévben nincs lehetőség. A magyar nyelv és irodalom, továbbá a matematika fakultáció elsősorban az eredményes felvételi előkészítő és a tehetséggondozás programját szolgálja. Osztályok, csoportok A tanulók az iskolai foglalkozásokon osztály- és csoportkeretben saját tantermükben vesznek részt. Az egyes foglalkozásokon a tantárgy speciális igényei miatt az oktatás szaktantermekben és csoportbontásban folyik. a. Csoportbontás Az idegen nyelv 1, nemzetiségi nyelv 1, technika 2 tantárgyakból osztályonként két csoport alakítható. b. Szaktantermek A technika, számítástechnika, testnevelés, kémia, fizika tantárgyak oktatása a tantárgy jellegének megfelelően kialakított szaktanteremben folyik. AZ ISKOLA NEMZETISÉGI JELLEGÉBŐL ADÓDÓ TANTERVI FELADATOK Pedagógiai Programunk bevezetőjében megfogalmaztuk, hogy intézményünk nyitott iskola (Begegnungsschule), ahova nem csak nemzetiségi származású tanulókat várunk, hanem mindenkit, aki érdeklődik programunk iránt és azonosulni tud azzal. Felvételkor a nemzetiségi származásúak előnyt élveznek. A szülők a képzés kezdetekor írásban nyilatkoznak arról, hogy ismerik és vállalják programunkat. A nemzetiségi jellegnek át kell szőnie a képzés minden területét, meg kell jelennie a tantárgyakban és a tanórákon kívüli tevékenységben is. A német népcsoporttal kapcsolatos ismereteket részben önálló tantárgyként (nemzetiségi hon- és népismeret), részben tantárgyakba integráltan (történelem, földrajz, rajz, technika, ének-zene, testnevelés, népi tánc, osztályfőnöki óra) közvetítjük. 1 15 tanulólétszám felett ajánlott, 20 felett kötelező az osztályok csoportbontása. 2 nemek szerinti bontás h

Iskolánkban törekszünk az ún. nyitott oktatási formák alkalmazása hagyományának (Werkstatt, Freiarbeit, projektek) kialakítására; ezek keretében sort kerítünk népismereti tartalmak feldolgozására is. Évente rendezünk nemzetiségi projektet, amely az egész iskolára kiterjed. A projekt témáját és kivitelezésének módját az egyes képzési szintek döntik el. A lehetőségektől függően egyéb szabadidős tevékenységi formák lehetnek az alábbiak: - általános iskolai kórus - német irodalmi színpad - tánccsoport - kirándulások és anyaggyűjtés a németség lakta vidékeken - évente nemzetiségi nap (esetleg svábbál) rendezése - részt veszünk a nemzetiségi iskolák találkozóján, ill. szervezünk is ilyen találkozókat - hangszeren játszó tanulóinkat alkalmi zenekarrá szervezzük - kapcsolattartás a Neue Zeitung szerkesztőségével, a GJU-val - író-olvasó találkozó szervezése magyarországi művészekkel - állandó kiállítások szervezése iskolánkban tanulóink által gyűjtött fotókból, amelyeket kinagyítunk További feladatunk: - tanulóink részt vehetnek a nemzetiséggel és a német nyelvvel kapcsolatos versenyen, - tanári kollektívánk törekszik részt venni tankönyvek írásában, módszertani és tananyagok szerkesztésében, tanártovábbképzések tartásában i