Baranyi Ferenc: VÁLOGATOTT VERSEI Baranyi Ferenc: POEZII ALESE

Baranyi Ferenc: VÁLOGATOTT VERSEI Baranyi Ferenc: POEZII ALESE

A román változat nyersfordítása, számítógépes szedés és korrektúra: ROZÁLIA FERENCZ GĂNCIULESCU Traducerea brută în limba română, culegerea computerizată şi corectură: ROZÁLIA FERENCZ GĂNCIULESCU DTP: ANCA IVAN GRAFICA: MIRCIA DUMITRESCU Sponzorul traducerii: NECULAI ONŢANU, primarul Sectorului 2, Bucureşti A fordítást szponzorálta: NECULAI ONŢANU, Bukarest 2-es kerülete polgármestere Descrierea CIP a Bibliotecii Naţionale a României Baranyi, Ferenc Valogatott Versek = Poezii alese / Baranyi Ferenc ; trad.: Ion Brad ; pref.: Hajdu Győző. - Bucureşti : Biblioteca Bucureştilor, 2012 ISBN 978-606-8337-41-8 I. Brad, Ion (trad.) II. Hajdu, Győző (pref.) 821.511.141-1=112.2=135.1

Baranyi Ferenc VÁLOGATOTT VERSEI Baranyi Ferenc POEZII ALESE Kétnyelvű kiadás (magyar-román) Ediţie bilingvă (maghiară-română) Ion Brad fordítása Traducerea: Ion Brad Előszó: Hajdu Győző Prefaţă: Hajdu Győző Editura Biblioteca Bucureştilor Bucureşti 2012

MAGYAR VAGYOK, DE EURÓPAI Baranyi Ferenc vagyok, Kossuth díjas és számos más hazai és külföldi dijjal kitüntetett magyar költő. Mintegy hatvan könyv köztük harminc verseskötet szerzője. Nyomtatásban először 1954 ben láthattam versemet egyik magyarországi vidéki lapban. Tizenhét éves voltam akkor. Előttem volt az élet és a költői pálya. A hatvanas évek elején híresültem el igazán, még bölcsészhallgatókent. A hatvanas évek közepén pedig hírnevem már az országhatárokat is átlépte, amikor a nyugati sajtó a magyar Jevtusenkóként kezdett emlegetni. Azóta szinte minden európai nyelvre lefordították a verseimet. Örülök, hogy most Eminescu nyelvén is olvasható lett néhány költeményem. Talán itt is sikerül használnom velük. Mert Petőfivel vallom: én használni s nem ragyogni akarok. Úgy szóltam s ma is úgy szólok tehát, hogy a szakmán kivül is értsék, amit mondok. Nem feltétlenül egyszerűen akarok írni, csupán világosan. Rengetek hermetista olasz és szürrealista sőt lettrista franciát fordítottam. Tudnék tehát divatosabban is verselni. Csak éppen nem akarok. Korszerű akarok lenni, nem divatos. Egyik fiatalkori versem, a Ballada a dolgok etikájáról visszatérő refrénjeként ezt ismételgetem: a törvény új, de régi az ítélet. Most, 74 évesen be kell látnom, hogy a törvény sem egészen új és az ítélet is konokul a régi még. A világ tehát nekem sem engedte, hogy megváltsam. Mindazonáltal, ha egysnémely műveimmel sikerült akárcsak picikét is felbátorítanom, magabiztosabbá tennem azokat a tétova moccanásokat az emberi lélek legmélyén, amelyek az új törvény és az új ítélkezés felé nyújtózkodnak, akkor talán nem éltem hiába. Műfordítóként is kamaszkoromban debütáltam. Akkor a tananyagot fordítottam lelkesen. Az orosz tankönyvünkben ugyanis egy egy olvasmány helyén felbukkant olykor 5

Puskin vagy Lermontov egy egy rövidebb költeménye. A házifeladat az volt, hogy fordítsuk le prózában, ám én túlbuzgalmamban eleve versben próbáltam visszaadni a feladott költeményeket. Az első áldozat Lermontov Párusz (Vitorlás) című verse volt. Ma már főleg olasz versek tolmácsolójaként tartanak számon, jelenleg például Dante Isteni Színjátékának Pokol című canticáját fordítom, de egész pályafutásom alatt szinte missziós feladatnak tekintettem azt, hogy a dunamenti népek líráját Petőfi nyelvén szólaltassam meg. Nemzetiségi faluban születtem, ahol magyarok és szlovákok torzsalkodás nélkül, egymásra utalva vészelték át a viharos évszázadokat. Már kölyökként arról ábrándoztam, hogy egyszer majd az egész Dunatájon ez lesz a helyzet. Hogy torzsalkodás nélkül, egymásra utalva intézik a sorsukat magyarok, szlovákok, románok, szerbek és horvátok. Ehhez kövezem én is az utat azzal, hogy a szomszéd népek költőit előszeretettel tolmácsolom. Románból nyersfordítás segítségével dolgozom, Mihai Eminescu, Ion Pilat, Lucian Blaga és Eugen Jebeleanu így is a legkedvesebb költőim között foglalnak immár helyet, a kortárs román költők közül nem egyhez személyes barátság és rokonszev is fűzött, mint például Mihai Beniuc, vagy a most elhúnyt Adrian Paunescuhoz. Kérem, ezután is számítsanak rám, mint tolmácsukra. Magyar vagyok, de európai írta József Attila a Viszem a földem című versében. Csak ismételni tudom nagy példaképemet. És nagyon remélem, hogy talán nem is olyan sokára európai tudatú magyarok, románok, szlovákok és szerbek népesítik be kontinensünknek ezt a viharok csupálta, keleti felét. Baranyi Ferenc 6

SUNT MAGHIAR, DAR EUROPEAN Sunt Ferenc Baranyi, scriitor maghiar, laureat al premiului Kossuth şi a altor premii primite atât acasă, în Ungaria, cât şi în străinătate. Sunt autorul al aproximativ a 60 de volume, din care 30 sunt volume de poezii. Poezia mea a fost publicată prima oară în anul 1954, într un ziar de provincie. Atunci aveam 17 ani. Aveam în faţă viaţa şi cariera. La începutul anilor 60 am devenit, într adevăr, celebru, în perioada în care eram student la Facultatea de Ştiinţe Umaniste. În mijlocul anilor 60, când presa occidentală a început să mă pomenească drept maghiarul Ievtusenko, reputaţia mea a depăşit deja graniţele Ungariei. De atunci poeziile mele au fost traduse aproape în toată limbile europene. Mă bucur că acum câteva poezii ale mele pot fi citite şi în limba lui Eminescu. Poate şi aici o să fiu de folos cu ele, deoarece aşa cum a mărturisit şi Petőfi : eu vreau să slujesc şi nu să strălucesc. În totdeauna m am exprimat şi mă exprim şi astăzi în aşa fel, încât să înţeleagă ceea ce vreau să spun şi cei care nu sunt cunoscătorul acestui. Nu vreau neapărat să scriu modest, ci doar foarte clar. Am tălmăcit o imensitate de opere ale hermetiştilor italieni şi ale surrealiştilor, ba mai mult şi ale lettriştilor francez. Aş putea să fiu şi un scriitor la modă, numai că nu vreau. Vreau să fiu contemporan, dar nu la modă. Într una din poeziile mele de tinereţe, intitulată Balada, astfel mărturisesc despre etica lucrurilor, repetându mă ca un refren: legea este nouă, doar sentinţa este veche. Acum, la vârsta de 74 de ani trebui să recunosc că nici legea nu este prea nouă, iar sentinţa a rămas acelaşi cu încăpăţânare. Lumea nu mi a permis nici mie să o mântuiesc. Însă, dacă prin câteva opere ale mele am reuşit câtuşi de puţin să le încurajez, să i dau forţă pentru a fi mai sigure de sine acelor aspiraţii ezitante din străfundul sufletului omului, care au tendinţa de a se îndrepta spre noua lege şi sentinţă, atunci, probabil, nu am trăit degeaba. 7

Ca traducător de opere am debutat tot în timpul adolescenţei. Atunci am tălmăcit cu mare entuziasm din materiile şcolare. În manualul de limbă rusă, în locul unei lecturi era câteodată câte un poem mai scurt al lui Puskin sau al lui Lermontov, iar tema noastră de casă era să scriem o compunere literară despre respectivul poem. Eu eram foarte sârguincios şi chiar de la bun început am încercat să scriu sub formă unei poezii. Prima victimă a fost poezia Corabia văzduhului a lui Lermontov. Astăzi, sunt considerat, mai ales, interpretul poeziilor italiene. În prezent mă ocup de traducerea primei cantice din Divina Comedia a lui Dante, Infernul. Pe parcursul carierei mele am considerat că este misiune mea de a transpune în limba lui Petőfi creaţiile lirice ale popoarelor dunărene. Şi asta în contextul în care m am născut într un sat unde trăiau laolaltă mai multe naţiuni, unde maghiarii şi slovacii au reuşit să răzbate, fără dispute, cu sentimentul de nevoia reciprocă, mai multe secole de frământări. Încă din copilărie am visat că odată în întreaga zonă a Dunării va fi la fel. Adică, maghiarii, slovacii, românii, sârbii şi croaţii îşi vor rândui soarta fără dispute cu sentimentul de nevoia unul de altul. Pentru înfăptuirea unei asemenea convieţuiri între popoare încerc să pavez drumul prin interpretarea poeţilor popoarelor învecinate. Din limba română lucrez cu ajutorul traducerilor primare. Printre poeţii mei preferaţi se numără şi Mihai Eminescu, Ion Pilat, Lucian Blaga si Eugen Jebeleanu. Dintre poeţii român contemporan cu mulţi am dezvoltat o prietenie personală şi simpatie, cum ar fi, de exemplu, Mihai Beniuc sau Adrian Păunescu, decedat recent. Şi în viitor puteţi să vă bizuiţi pe mine, ca interpretul dumneavoastră. Sunt maghiar, însă european scria József Attila în poezia intitulată Îmi duc pământul. Nu pot să fac altceva decât să mi urmez marele meu exemplu. Am speranţa că, poate, această parte estică a continentului nostru, sfâşiată de zbuciumi, în curând va fi populată de maghiari, români, slovaci şi sârbi cu spirit european. Baranyi Ferenc 8

A LELKEKBEN ÁTÉLT TÖRTÉNELEM HŰ POÉTA-KRÓNIKÁSA Megtisztelő feladatnak teszek eleget, amikor a versszerető románok népes táborának a figyelmébe ajánlom a budapesti, európai lelkületű és európai jelentőségű poéta és műfordító Baranyi Ferenc költészetét. Ugyancsak népes, magyarországi híveinek, rajongóinak, természetesen, nem kell Őt bemutatnom, mivel hazájában hosszú éveken át, főként pályafutása első három évtízedében, a sokaság, tízezrek, nem túlzás a szó, valósággal ünnepelték. Megtisztelő feladatom minél teljesebb értékű megvalósítása érdekében újra olvastam a Baranyi-verkötetek egész sorát. A magyarországi kortárs költészet emblématikus alakjának lírai birodalmában gyönyörködve, újra rádöbbentem, hogy Baranyi Ferenc költészetéről én csak a csodálat, az indulat mély lázában, egyszóval elfogultan tudok írni. Egyrészt azért, mert Ő a legemberebb ember és a legemberebb költő, akihez engem valaha is személyes kapcsolat, barátság fűzött. Másrészt pedig, a verskötetek újraolvasása során, ki tudja hányadszor!, az a felismerés tudatosult bennem, hogy Baranyi Ferenc költő és műfordító szerepe ma már túlnő az irodalom határain és politikai, nemzeti jelentőséget nyer. Közéleti-közszolgálati lírai életműve ugyancsak egyértelműen arról tanuskodik, hogy Őt nagyobb igazságérzet, nagyobb országos lelkiismeret vezérli, mint talán bárkit a mai magyar haza szellemi-politikai vezetői közül. A népe, nemzete iránt valóban elkötelezett költőt Baranyi mindig kellemetlennek képzelte, aki olyan, mint a lelkiismeret. Ez az országos lelkiismeret kellemetlenkedett a Kádár-korszakban íródott, remek közéleti verseiben. És ez munkált a rendszerváltás utáni szocialista kormányzás éveiben született lírai vallomásaiban s munkál mai is új költeményeiben. Emiatt nem volt a múlt rendszer kegyeltje, 9

10 s emiatt nem üdvöskéje az Orbán Viktor féle hatalomnak se. Elkötelezett hitvallása a mindenkori hatalom torzulásait vette tűz alá. <Az elkötelezettség> az én költői és szerkesztői gyakorlatomban, vallotta, eddig sem jelentett soha lekötelezettséget. Igy sohasem voltam lakája a változó apparátusnak, de szolgálja voltam mindig is a leghumánusabb eszmének. Olykor igen kényelmetlen... Mindezt látva, tudva és verseit olvasván, minderről meggyőződve, talán érthető és megbocsájtható bűn, hogy én nem tudok, a román versszeretőkhöz szólva sem, elfogulatlanul írni Baranyi Ferenc költészetéről. Elfogultságom többszörösen is indokolt. Szubjektív belső indok éppen úgy magyarázza ezt az elfogultságot, mint a külső, objektív tényező. A világ legtermészetesebb dolga, ha az ember kedvenc lírikusát, aki szíve, ízlése, életeszménye szerint fújja a dudát ama pokolramenést követően, nem csupán szereti, hanem szellemi fegyvertársaként is kitart mellette talpig nehéz hűségben. Vagyis, egyszerűen csodálja, rajong érte. Eképpen vagyok én, immár 84. életévemet is taposva, lelkes híve, rajongója Baranyi Ferenc poézisének. A belső, szubjektív indok mellett, magátolértetődöen, azért is, mert kedvenc, kortárs magyar költőm istenadta tálentum, páratlan poétatehetség. Akiben, a XX. század utolsó éveinek magyar költőfejedelme, Illyés Gyula Petőfivel kapcsolatos, emlékezetes megállapítását parafrazálva, a mai magyarországi irodalomnak az a rendkivüli ritka ajándéka öltött testet, amit nevén nevezni annyit jelent, hogy:baranyi Ferenc nemcsak kivételes poétatálentum, hanem kivételes karakter, példamutató jellemkép is. Illyés Gyula gondolatánál maradva: a nagy költők, a nagy emberek a legritkábban a legnagyobbak a példaadás dolgában... Baranyi Ferenc ebben az összefőggésben fehér holló, hódolatot érdemlő kivételek közé tartozik. Kivételes költői nagyság és nagy jellem egységét példázza életútja, egész irodalmi munkássága. Ezért is lett a Baranyi-vers lelkem alkatrészévé. Erről a

kimondhatatlan hatásról, csoda-e, ha csak forró, tüzes és színes szavakkal tudok szólni?! Azt is vállalva, hogy a XIX. századi, magyar reformkorszak szónokainak stílusában jelentem ki: Leborulok Baranyi Ferenc poéta-nagysága előtt! Leborulok, mert versei fölszíne, mondhatni bőre alól valósággal kisűt, kilátszik alkotójának összevont szemöldöke, arcvonása, gesztusa, vagyis: személyes hitele, a jelleme! Leborulok emberi-költői nagysága előtt, mert a rendszerváltást követő korszakban megmaradt annak, ami volt: európai értékeket valló, baloldali embernek és az igazi baloldali eszméhez hű, makulátlan baloldali poétának. Aki a baloldali eszmét nem pártszemináriumokon ismerte meg, hanem vezérlő csillagait, a magyar líra szentháromságát : Petőfi Sándort, József Attilát és Radnóti Miklóst rendületlenül követve vállalta és vállalja azt a baloldaliságot, amelynek értelme, lényege, célja: végtelen részvét minden szegény és szenvedő ember, a mélységbe taszítottak, a kiszolgáltatottak iránt; a nyomorban tengődő sokaság, a determináltak szolgálata. Erre tanít szinte az egész magyar líra is, a <piros zászlók> Petőfije, a <csillagok csillagáról> író Ady, a <tűzhelyet, családot mindig másnak remélő József Attila>, vallotta Baranyi, eképpen indokolva mindhalálig vállalt baloldaliságát: Én nem tudok boldogtalan emberek között élni, azt hiszem, ettől számítok baloldali embernek. Hogy jól érezzem magam a bőrömben, kell hogy úgy nagyjából rend legyen a világon. Hiszek abban, hogy a köztulajdonon alapuló társadalom problémáját nem tudja megkerülni az emberiség. Újra és újra szembe kerül vele, új és új megoldást kell keresnie. Költő- és eszme-társáról, Ladányi Mihályról írta, aki egyik versében önmagát a szépség huligánjának nevezte s akit a korabeli magyar irodalomi életben magyar Villonként emlegettek, : Fenegyereknek mondták, akit hol megsímogatott, hol meg fenéken billentett a rendszer (a Kádár-rendszer, Hajdu Győző megjegyzése), két ízben József Attila-díjjal tűntetvén ki a tehetségét, másszor meg hosszú szilenciumra kárhoztatva őt. Mindezenáltal az üldözött költő pózában sohasem tetszelgett. Nem riszált a hatalom 11

12 előtt és nem akart semmiféle üldöztetést kiprovokálni. Tisztességgel tette a dolgát. Jártában-keltében osztogatta magát, mindig tudta, hogy kinek kell odaadni a remény hetedik krajcárját. Ezek a sorok tökéletesen ráillenek Baranyi Ferencre, a múlt rendszerben tanusított magatartására, az Idő markának szorításában, a Kádár-féle kulturpolitika viszonyai közepette írott, rendkivül népszerű, közéleti versei morális tartására. Ennél pontosabban, tömörebben nem tudnám a poéta-baranyi-potré lényegét érzékeltetni. Joggal összegezte keserűen mindazt, amit a rendszerváltás utáni években, a damaszkuszi úton szétnézve, a köpenyegforgatás, a kámeleoni helyezkedés-törtetés terén látott, tapasztalt: Mérhetetlen nagy erkölcsi fölényt van jogom érezni pályatársaim nagyobbik felével szemben. Eszmetársaival közös, múltbeli politikai álláspontjáról vallja: Dacunk lényege az volt, hogy <érte haragudtunk>, nem ellene. Lényeges különbség azokkal szemben, akik egykori ellenzéki pózban tetszelegnek most. Mi úgy fogtuk fel a szocialista író küldetését, hogy viselőjének nem lakájnak kell lennie, aki odavetett koncokért <elzengi> az éppen adott <királyi udvar> dícséretét, hanem nagyon is kellemetlen alaknak. Erről az írástudói erkölcsi alapról kellemetlenkednek ma is az idős, 75 éves Baranyi Ferenc lírai remeklései. A makulátlan baloldali költő, mint régen, ma is tisztességgel teszi a dolgát. Több mint száz kötetet kitevő életműve, vers, műfordítás, próza, operalibrettók átültetése, antológiák szerkesztése, rádió-tv-műsorok összeállítása, riport, tárca, publicisztika, azt a szociális érzékenységet példázza, amely a társadalom, a nemzet, a haza, a sokaság, az emberiség, a korszak sorsdöntő kérdéseire figyelmeztet, fáradhatatlanul keresve, kutatva azokra a humánus, elfogadható válaszokat. Válogatott verseinek ez a most kiadásra készülő csokra lehetőséget nyújt arra, hogy a román versszeretők is meggyőződjenek a Baranyi-líra minden tiszteletet és elismerést megérdemlő szociális érzékenységéről. Közéleti érzékenységünk még

önfeledt pillanatainkban sem hagyott el bennünket, írja egyik tárcájában. Mindezt sok, emlékezetes Baranyi-lírai vallomás igazolja, ezekben a költeményekben a közügy és a magánügy közötti határ észrevétlenül eltűnik, a szerző lírájának logikája szerint gyakran előfordul, hogy az egyik téma a másik téma nélkül Baranyi költői világképében nem létezhet. Nem érdemes sok szót vesztegetni rá, csupán a korrekt tájékoztatás kedvéért jegyzem meg: A divatmániás, minden áron moderneskedő sznobság a publicisztikusságot kárhoztatva, Baranyi lírájában a közérthetőség és egyszerűség, az egyértelműség és világosság vonatkozásában feloldandó ellentmondást vélt felfedezni. Mi több, ez a fajta sznob érvelés Baranyi költészetéről szólva volt képes lírai lektürt emlegetni, csupán csak azért, mert tudatosan vállalta a publicisztikus jelleget, érthetően, világosan fogalmazott, a bonyolultságok tudatában nem leegyszerűsítve, hanem tisztán, egyszerűen. Ismét Illyés Gyulára hívatkozom, aki az igazi költő feladatát megjelölve, választ ad a lírai lektür vádját hangoztatóknak: A lényeget megragadni, az eddig ki nem mondottat találó szóval kimondani, s mindezt árnyaltan, de mégis azonnal érthetően, plasztikusan, de mégis tömören, egyszerűen, igényesen, de mégis népszerűen. A költő és műfordító Baranyi évtízedek óta szóról-szóra ezt teszi pontosan-szépen, ahogy a csillag megy az égen... ; miközben lenyűgöző könnyedséggel úgy váltogatja a klasszikus és korszerű versformákat, mint a világhírű professzionista táncművészek a lépteiket a színpadon. Baranyi művészi célja, költői programja, hogy: hű krónikása lehessen a lelkekben átélt történelemnek. Aki az életművét ismeri, nyugodt szívvel kijelentheti: ezt a célját elérte, méghozzá, amint az egyik olasz költőbarátja és fordítója, Giancarlo Vigorelli megállapította, európai színvonalon! Baranyi a húszadik század második felének legjelentősebb magyar költői között foglal helyet. A lírikus, a magát ábrázoló művész, az alanyi költő, a lírai hős, aki egyben tárgya is magának, vagyis Baranyi 13

14 Ferenc, verseiben, közéleti és szerelmi költeményeiben egyaránt, hitelesen, nagy esztétikai élményt nyújtó módon tudott hű krónikása lenni a lelkekben átélt történelemnek és annak, hogy a férfi sorsa a nő, a modern magyar regényírás nagy Mestere, Móricz Zsigmond szavaival szólva, csak a nőben van bátorság szakítani s kötni is csak a nő tud. Szerelmi lírája olyan élménnyel gazdagítja ezúttal a magyar olvasóra utalva, a költészet híveit, amely a múlt század klasszikusai, egy József Attila, egy Szabó Lőrinc, életműve által keltett művészi élményhez mérhető. Jószef Attila Nagyon fáj és az Óda, vagy Szabó Lőrinc a Semmiért egészen című felejthetetlen verse után senki a kortárs magyar lírában a férfi és nő örök küzdelméről, a házasságon belüli és a házasságon kivüli gyötrődésről, a lírai hőst növesztő, gyönyörű szenvedélyről, a csalódás pórig alázó szenvedéséről érzékibb, kegyetlenül őszintébb, korszerűbb vallomást nem írt. Ezért ezer és ezer fiatal őrizte zsebében, a szíve táján az 1960-as és az 1970-es években a Baranyi-köteteket, ezer és ezer szerelmes idézte, lélekben egymásnak dölve, verseinek sorait Magyarországon. Ilyen tárgyú költeményei a klasszikus magyar líra lenagyobb, legjelentősebb szerelmes versei mellett foglalnak helyet. Németh László szerint nagy magyar költő csak az lehet, aki a magyar eredetiség medencéjéből meríti meg a maga eredetisége korsaját. Baranyi Ferenc azért is nagy magyar poéta, mert lirai életműve ezer hajszálgyökérrel kötődik a magyar valósághoz, a magyar nép hétköznapjaihoz. Tengerszem mélységű költői képeibe, hasonlataiba, metafóráiba a kipányvázott lelkületű magyar élet, magyar milliók sorsa foglaltatik, egyetemes érvényű üzenetet hordozva. Eredeti lírai univerzumához szervesen hozzátartozik az az óriási műfordítói teljesítmény, amely Baranyi helyét a modern magyar irodalom nagy műfordítói: Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula mellett jelöli ki. Nem tudom meg nem jegyezni: Ezért a műfordítói

munkásságért már régen Herderdíjat érdemelt volna, de úgy tűnik, hogy Bécsben is olykor nem az érdem szerint osztják a pálmát, hanem ismeretség, kapcsolat, hírnév, illetve ama kijárás révén, aminek eredményeként például az utóbbi évtízedekben nem egy erdélyi magyar író, költő lett Herder-díjas, akinek a műfordítói tevékenység, a nyelvzseni Franyó Zoltán kivételével, enyhén szólva, teljességgel eltörpül Baranyi hatalmas, európai jelentőségű teljesítménye mellett. 1999 június 8-án, a bukaresti Nemzeti Színház színpadán, az Együtt-Împreună és a budapesti folyóírat, az Ezredvég közös költő-estéjén mondotta: Akkor lesznek életesek, és nem halottasak, az estéink a Dunatáján, ha az ereinkben csörgedező többféle vér közös célokért dobbanó szívet táplál. S az egyik közös cél egyfajta hódító hadjárat kell legyen, amelynek során birtokba vesszük egymás kultúráját. Hódításon azt értem, amit az önök egyik nagy költője Lucian Blaga értett, aki ezt nyílatkozta egyszer: <Fordítani annyit jelent, mint hódítani. Bármely nép meghódíthat egy másikat, ha annak irodalmát a maga nyelvére ülteti át. Ime, a hódítási művelet egy fennkölt és magasztos formája: a meghódított nép nem veszít semmit, a hódító pedig nő és tökéletesedik>. Simor Andrással, az Ezredvég folyóírat főszerkesztőjével ilyen hódítókként érkeztünk Bukarestbe. Baranyi a világlíra remekei, s a zeneirodalom gyöngyszemei mellett hódítóként betört a román költészet világába is: Mihai Eminescu, Ion Pillat, Lucian Blaga, Eugen Jebeleanu, Mihai Beniuc, Adrian Păunescu líráját hódította meg Petőfi Sándor nyelve számára. Ezért a romániai hódításáért illesse Őt külön tisztelet és hála. S végül: azért is szívem szerint való költő Baranyi Ferenc, akinek poéta nagysága előtt, megismétlem, leborulok, mert életműve összeforrt a zenével, a klasszikus muzsikával. Ő az az egyetlen, nagy magyar poéta, aki mély zene-ismeret és professzionista zenetudás birtokába versel; költeményeinek a zene növeszt szárnyakat... Szívből gratulálok Ion Bradnak, a mai román líra 15

kiemelkedő alakjának, a magyar írók és irodalom nagy barátjának, aki Baranyi Ferenc verseit olyan hitelesen, tökéletesen fordította Eminescu nyelvére, hogy azoknak zene-szárnyain egy csepp folt sem esett... Baranyi Ferencnek pedig volt költőtársa, cimborája, a már régen elhúnyt kiváló Váci Mihály soraival mondom: Akit a nép ajkára vesz, vállára veszi azt, akit a nép vállára vesz, szívébe zárja azt. Drága jó, kedves, hűséges barátom, Baranyi Ferenc! Boldog lehetsz, mert a te néped ajkára is vett és szívébe is zárt. Melleden olyan kitűntetés ragyog, ami az aranynál ezerszer értékesebb: rajongóid olthatatlan szeretetének fénylő csillaga! Akik között ezután már ott lesznek a román versszeretők is. Marosvásárhely, 2012, október Hajdu Győző 16

CRONICA UNUI POET LOIAL AL ISTORIEI TRĂITE ÎN SUFLET Desăvârşesc o sarcină de mare onoare, acum, când prezint atenţiei numeroşilor iubitori de poezie români lirica poetului şi traducătorului, cu spirit european şi de talie europeană, Ferenc Baranyi, din Budapesta. Iubitorilor de poezie din Ungaria, nu este necesar să îl prezint deoarece în ţara sa, mulţi ani la rând, dar mai cu seamă în perioada primelor trei decenii ale carierei sale, Ferenc Baranyi a fost fără exagerare de-a dreptul sărbătorit de mulţime, de zeci de mii de admiratori. Pentru a-mi îndeplini această sarcină de mare onoare cât mai deplin, am recitit volumele de poezie ale poetului Ferenc Baranyi. Sub fascinaţia imperiului poetic al acestui personaj emblematic al liricii contemporane din Ungaria, m-am convins din nou că despre lirica lui Ferenc Baranyi nu pot să scriu decât cu admiraţie şi cu un entuziasm înfocat, având credinţa că rămân, totuşi, nepărtinitor. Pe de o parte, pentru că El este omul şi poetul cel mai uman, de care m-a legat o relaţie personală şi de prietenie. Pe de altă parte, fiind că, după recitirea volumelor sale de poezie cine ştie pentru a câta oară! mi s-a consolidat convingerea că rolul poetului şi traducătorului de opere Ferenc Baranyi trece astăzi dincolo de hotarele literaturii şi capătă o importanţă politică şi naţională. Opera sa poetică şi activitatea sa publică sunt, în egală măsură, o mărturie fără echivoc a faptului că El este stăpânit de un simţ al dreptăţii, de o conştiinţă naţională mult mai înaltă, decât a oricărui conducător spiritual şi politic al statului ungar de azi. Poetul cu adevărat angajat faţă de propriul său popor şi naţiune este întotdeauna considerat indezirabil, incomod la fel ca şi conştiinţa şi Ferenc Baranyi şi-a asumat această condiţie. 17

18 Această conştiinţă naţională, care a fost şi este Ferenc Baranyi, a pricinuit «neplăceri» prin splendidele sale versuri, de natură socială, scrise în perioada epocii lui Kádár. Dezagreabile au continuat a fi pentru unii şi mărturiile sale lirice scrise în anii guvernării socialiste de după schimbarea regimului, şi de acelaş spirit «incomod» sunt dominate şi azi noile sale poeme. Din această pricină, poetul Baranyi nu a fost preferatul regimului trecut, şi nu este un favorizat nici al puterii lui Viktor Orbán. Mărturia sa de credinţă asumată a luat în bătaia focului toate derapajele puterii actuale. «Angajamentul» meu poetic şi redacţional a mărturisit el nici până acum nu a reprezentat o obligaţie. Astfel, nu am fost niciodată lacheul aparatului schimbător, dar am fost în totdeauna slujitorul celor mai umane idei. Câteodată este destul de incomod... Cunoscând toate aceste lucruri, citind şi recitind versurile sale şi convingându-mă despre toate acestea, poate este de înţeles şi un păcat de iertat că, nici când mă adresez iubitorilor de poezie români, nu pot să scriu altfel de cât «părtinitor» despre lirica lui Ferenc Baranyi. Justificarea poziţiei mele este multiplă. Un motiv interior, subiectiv, mă justifică la fel de bine ca şi factorul extern, obiectiv. Este cel mai firesc lucru că omul nu numai îl iubeşte pe poetul său preferat care suflă în cimpoi după cum îi dictează inima, după gusturile şi idealurile sale de viaţă, în drumul lui spre iad, dar îl şi susţine ca pe un camarad de arme spiritual, într-o grea loialitate din cap până în picioare. Adică, pur şi simplu, este fascinat de personalitatea sa. Aşa simt şi eu acum, la vârsta de 84 de ani. Sunt un admirator entuziast al poeziilor lui Ferenc Baranyi. Pe lângă motivul interior, subiectiv, se înţelege de la sine că îl preţuiesc pe Ferenc Baranyi şi în calitatea sa de poet maghiar preferat şi contemporan pentru că este un talent remarcabil, cu o capacitate poetică fără seamăn. În persoana lui Ferenc Baranyi s-a întruchipat

parafrazând memorabila constatare a principelui poeziei ultimilor ani ai secolului XX, Gyula Illyés, făcută cu referire la poetul Sándor Petőfi un cadou rarissim al literaturii ungare de azi, ceea ce înseamnă că: Ferenc Baranyi este nu numai un mare talent, ci şi un caracter de excepţie, un simbol pilduitor. Tot Gyula Illyés spunea: marii poeţi, marii oameni sunt în cele mai rare cazuri cei mai mari în a fi un exemplu... În acest context, Ferenc Baranyi este rara avis, aparţinând excepţiilor care merită toată veneraţia. Întreaga sa viaţă şi activitate literară ilustrează unitatea unui mare caracter şi a unui talent poetic de excepţie. De aceea a devenit poezia lui Baranyi elementul constitutiv al sufletului meu. Este atunci de mirare, dacă despre această creaţie şi despre acest creator pot să mă exprim doar prin cuvinte înflăcărate şi pline de culoare?! Asumându-mi, totodată, şi faptul că afirm în stilul oratorilor epocii reformei ungare a secolului XIX: Mă plec în faţa măreţiei poetice a lui Ferenc Baranyi! Mă plec pentru că poeziile sale reflectă de-a dreptul sprincenele încruntate liniile feţei şi gesturile creatorului, adică: credibilitatea sa personală caracterul! Mă plec în faţa măiestriei umane şi poetice ale lui Ferenc Baranyi, deoarece după schimbarea de regim din Ungaria, el a rămas ceea ce a fost: un om de stânga, care mărturiseşte valorile europene şi un impecabil poet de stânga, fidel adevăratelor valori de stânga. El nu şi-a însuşit ideea de stânga la seminariile de partid, ci urmând neclintit stelele sale călăuzitoare, Sfânta Treime a liricii maghiare: pe Sándor Petőfi, Attila Jozsef şi Miklós Radnóti, şi şi-a asumat şi îşi asumă şi azi acea orientare, al cărei sens, esenţă şi scop este: compasiunea desăvârşită faţă de oamenii săraci şi suferinzi, faţă de cei împinşi în mizerie şi faţă de cei aserviţi, slujind, în acelaşi timp, acelei mulţimi care trăieşte, de pe azi mâine, în sărăcie. La asemenea lucruri ne învaţă aproape întreaga lirică maghiară, «drapelele roşii» ale lui Petőfi, «steaua stelelor» 19

20 a lui Ady, precum şi Attila József care «şi-a imaginat, întotdeauna, căminul şi familia pentru alţii»», mărturiseşte Baranyi, motivând astfel orientarea sa de stânga, asumată pentru toată viaţa. «Eu nu pot să trăiesc printre oameni nefericiţi şi cred că de aceea sunt un om de stânga. Ca să mă simt bine în pielea mea, trebuie ca într-o oarecare măsură să fie ordine în lume. Cred că problema socială bazată pe proprietate comună nu poate fi ocolită de umanitate. Din nou şi din nou, ne confruntăm cu această problemă şi trebuie identificate alte şi alte soluţii». Despre colegul său de poezie şi de ideologie, Mihály Ladányi care în una din poeziile sale s-a autodenumit «frumosul huligan» şi care era amintit în viaţa maghiară contemporană drept un Villon maghiar scria astfel: «I se spunea om al dracului, care când era mângâiat, când primea câte un şut în fund din partea regimului (regimul-kádár n.h.g.), însă de două ori i s-a decernat premiul «József Attila» pentru talentul său, iar alte ori se întâmpla să fie condamnat la o lungă tăcere. Şi s-a întâmplat astfel, pentru că nu s-a complăcut în postură de poet persecutat. Nu a fost pe placul puterii şi nu a provocat presecuţia. Şi-a văzut de treabă cu onestitate. În drumurile sale s-a pus la dispoziţia tuturor, ştiind de fiecare dată cui trebuie dat ultimul bănuţ al speranţei». Aceste rânduri i se potrivesc perfect şi lui Ferenc Baranyi, atitudinii sale manifestate în regimul trecut, ţinutei morale a poeziei sale sociale, deosebit de populare, scrise sub constrângerile Timpului, în condiţiile politicii culturale impuse de regimul Kádár. Nu aş putea să apreciez mai exact şi mai concis esenţa portetului mai recent al poetului Baranyi. de cât a făcut-o el însuşi, când a sintetizat, cu amar şi justificat, tot ce a observat în anii de după schimbarea regimului, aruncând o privire în drumul spre Damasc, în ceea ce priveşte spiritul cameleonic: «Am dreptul să simt o imensă superioritate faţă de marea majoritate a colegilor mei de breaslă».