B I O L Ó G I A ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK 2004. május 18. du. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Kérjük, olvassa el a bevezetőt! A javítási útmutatóhoz rendelkezésre áll a feladatsor. Egyes feladatoknál a bíráló a javítási útmutatóban feltüntetett megoldási menetektől eltérő, más helyes megoldást is elfogadhat. A nyílt végű, szöveges választ igénylő, valamint a számolási feladatok megoldását értelemszerűen kell javítani. A részpontszámok mérlegelése ilyen esetekben az útmutató figyelembe vételével a javító tanár feladata. A javítási útmutató egyes feladatoknál egy megoldás mellett zárójelben további elfogadható válaszokat is feltüntet, e feladatoknál a pályázótól az egyik megoldás elegendő. A feleletválasztásos feladatokra (ahol adott alternatívákból kell a helyes megoldást kiválasztani) csak egy megoldás adható. Ha a pályázó ilyen feladatra több választ adott, nem kaphat pontot. Ha megoldását a pályázó javította, akkor csak az egyértelműen olvasható javított változatot vegyük figyelembe! Ha a pályázó két- vagy többféle alternatív megoldást adott meg, amelyek közül csak az egyik helyes, nem kaphat pontot. Ahol a feladat a megoldás indoklását, levezetését is kéri, pont csak akkor adható, ha a megoldás és az indoklás is helyes, illetve a levezetés követhető. A megoldás értékelésében tört pontszám nem adható. A megoldólapra a bíráló írja fel piros vagy zöld tollal az adott feladatcsoportra elért pontszámot, és írja alá a lapot.
I. Koenzimek 1. Az enzimhez kapcsolódni képes szállítómolekula, amely egyes enzimreakciókban fölvesz, másokban lead meghatározott molekulát vagy atom(csoport)ot. 2 pont 2. D 3. B 4. A 5. D 6. C 7. C 8. gránumok membránján 9. a fotoszintézis fényszakaszában 10. (belső) alapállományban 11. a fotoszintézis sötétszakaszában Törekedjünk az értelemszerű javításra. A szöveges válaszokban a másképp megfogalmazott helyes megoldásokat is el kell fogadni. II. A lednek tulajdonságainak öröklődése 1. q 2 = 144 : 400 = 0,36 q = 0,6 p = 0,4 2 pont 2. 400 * 2pq = 192 közepes termetű 3. 40 % 4. 1 4 5. 1 4 6. a kék magas utódok aránya = 1 4 Csak levezetéssel ellátott megoldások értékelhetők. Összesen: 7 pont III. Az állatok és az ember táplálkozása 1. E 2. E 3. B 4. D 5. E 6. D 7. A 8. A 9. ragadozók 10. galléros-ostoros sejtek 11. korona 12. dentin 13. cement 14. pepszin 15. endoplazmatikus membránrendszer (membránnal határolt hólyag) Golgi-készülék [a sorrend felcserélése pontvesztéssel jár] 16. exocitózis Összesen: 17 pont 2
IV. Növényzeti zónák 1. F 2. A 3. D 4. B 5. C 6. A 7. G 8. H 9. A = trópusi esőerdő C = mérsékelt övi lombhullató erdő D = tajga (tűlevelű erdő) 10. füves puszta V. Magatartás 1. Inger által irányított helyváltoztató mozgás. 2. Az állatok által a környezetbe juttatott olyan kémiai anyag, amely a fajtársak közötti kommunikációra szolgál. 3. D 4. C 5. E 6. B 7. E 8. C 9. E 10. D 11. A Összesen: 1 Az első két feladatban másképp megfogalmazott, azonos értelmű megoldás is elfogadható. VI. Légzési gázok 1. a percenként belégzett oxigén = 6,6 * 0,21 = 1,386 dm 3 1386, 0, 33 a kilégzett levegő oxigéntartalma = 100 = 16 % O 2 2 pont 66, 2. a percenként kilégzett CO 2 térfogata = 0,33 * 0,9 = 0,297 dm 3 0297, 100 = 4,5 % CO 2 66, 2 pont 3. 60 cm 3 oxigént vesz fel 1 dm 3 vér 330 cm 3 oxigént vesz fel 5,5 dm 3 vér Összesen: 5 pont Másképp levezetett helyes válaszok is elfogadhatók, de csak a követhető gondolatmenettel ellátott megoldásokra adható pont. 3
VII. A növények szaporodása és egyedfejlődése 1. C 2. B 3. D 4. A 5. D 6. D 7. C 8. A hajtáscsúcsban termelődő auxin (hormon) nagy koncentrációja gátolja az oldalrügyek kihajtását, növekedését. 9. a) Hosszú napi megvilágítás hatására virágzik (amikor a nappalok hossza tartósan meghaladja az éjszakákét). b) A mérsékelt övezetre. A szöveges válaszokban a másképp megfogalmazott helyes megoldásokat is el kell fogadni. VIII. Az emberi test részlete 1. A csigolya v. csigolyanyúlványok B gerincvelő C csigolyatest D borda E szegycsont v. mellcsont 2. csigolyalyuk v. gerinccsatorna 3. C 4. bármely három mellüregi szerv (pl. tüdő, szív, nyelőcső, aorta, légcső...) 3 pont 5. ízület Összesen: 1 IX. A gerincvelő 1. E 2. C 3. H 4. D 5. F 6. H 7. (szürkeállomány) hátsó szarv 8. 31 pár 9. keresztcsonti 10. vegetatív dúcokban (a környéki idegrendszerben) 11. A 12. A 13. C Összesen: 13 pont 4
ÉRTÉKELŐ LAP Feladat Elérhető pontszám I. Koenzimek 12 II. A lednek tulajdonságainak öröklődése 7 III. Az állatok és az ember táplálkozása 17 IV. Növényzeti zónák 12 V. Magatartás 11 VI. Légzési gázok 5 VII. A növények szaporodása és egyedfejlődése 12 VIII. Az emberi test részlete 11 IX. A gerincvelő 13 Kapott pontszám A dolgozat pontszáma összesen: 100 VIZSGAPONTSZÁM: PONT... a bíráló aláírása 5