{ } Luca-napi séta A magyar mezőgazdaság története a kezdetektől napjainkig, A növények országából, valamint az Erdészet című kiállításokban

Hasonló dokumentumok
A feladat sorszáma: 13. Standardszint: 4. Különböző szövegtípusok. hangos és néma olvasása. Tájékozódás a szövegben LUCA NAPJA

Luca-nap. December 13.

Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium 4432 Nyíregyháza Kollégium u. 54. sz.

MAGVETŐ VETÉLKEDŐ 1. (BEUGRÓ) FORDULÓ: TOTÓ

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész

TÉLI JELES NAPOK, ÜNNEPI SZOKÁSOK A HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN. 2016/2017-es tanév. 2. forduló

Horváth Tamás tanárunk rajza

GYEREKEKNEK ÉVES. Gabonakaland. Múzeumi séta A magyar mezőgazdaság története a kezdetektől napjainkig című kiállításban

Előszó. A témahetet kidolgozó óvodapedagógusok: Priskin Ágota Györkő Edit. Résztvevő gyermekcsoport: Nagycsoport Nyuszi csoport, 24 gyermek

Ötéves fenntartási időszak első éve Múzeumi nap 1.

Szakmai beszámoló. Generációs-híd program. Fogadd örökbe a Nagyit tevékenység

Szolnoki Főiskola Könyvtár és Távoktatási Központ

Füvészkert. Történetek, rejtvények és feladatok gyógy- és fűszernövényekről

Népművészeti és Báb Tábor a Bocskai Központban

2. osztályos feladatsor I. forduló 2012/2013. tanév

A században terjedt el az adventi koszorú és kalendárium készítése, melyekkel szintén a várakozást fejezték ki.

21. óra JELES NAPOK. JANUÁR: Boldogasszony hava

ŐSZI JELES NAPOK, ÜNNEPI SZOKÁSOK A HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN

December - Karácsony hava Télelő - Álom hava - Istenfiak (Tárkányok) hava

Forrás: Magyar Néprajz nyolc kötetben (Készült a Magyar Tudományos Akadémia néprajzi csoportjában)

KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ

14. óra KENYÉRGABONA TERMELÉSE

ŐSZI JELES NAPOK, ÜNNEPI SZOKÁSOK A HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló

Gyógynövények babáknak és mamáknak. Ánizs 1 / 7

SZÁMTANI SOROZATOK. Egyszerű feladatok

gyógyszertárak bútorwtából, gyógyszerészeti Az Erdélyi Történeti Múzeum gyógyszerészettörténeti

A szilveszter története

Természetismeret 4. osztály - 3. forduló -

2. k ö p ü l ( S ) zurbol(d) zürböl(d) Mit csinál az ember, ha a tejfölből vajat készít?

Mezőgazdasági munkás moduljai

2011. december XXI. évfolyam 12.szám

Amit a kínai sárkányokról feltétlenül tudni kell


A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre

Tájház. Javaslat a. Mezőkovácsháza települési értéktárba történő felvételéhez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm.

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület

van nincs étkészlet van nincs tartózkodó SZERVÍZ, SZEMÉRMES FÉNYES, SZEMÜVEG

Bolygók és a hét napjai valamint az ember és az étkezés

Ötlettár Madarak és Fák napi programhoz

SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK

Intézmény neve Székhely Génmegőrzési téma

1. Hány király él a mesében? egy... Hány lánya van neki? három... Hány országa van? három...

Sokszínű húsvét Sokszínű tár

TestLine - Környezetismeret bemeneti mérés Minta feladatsor

TestLine - Környezetismeret bemeneti mérés Minta feladatsor

Mezőgazdasági számla

FOGLALKOZTATÓ FÜZET. Csuhémúzeum és Népművészeti Alkotóház Szentlászló, Petőfi u. 1.

Javaslat Pusztaszabolcsi foltvarrott termékek települési értéktárba történő felvételéhez. Foltvarrók Himnusza (a "Ha én rózsa lennék" dallamára)

Mondjam vagy mutassam?

Mikulásvirág Közzétette: ( Még nincs értékelve

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap

Esettanulmányok és modellek 2

HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné

LUCA, A BOSZORKÁNY TÉMAHÉT 2010.december nagycsoport-

Erasmus+ Lengyelország

LUCA, A BOSZORKÁNY ÓVODAI TÉMAHÉT DECEMBER SZONEK BÜKKÖSDI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA TAGINTÉZMÉNYE

TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY

HOGYAN MŰKÖDIK EGY GAZDASÁG? Oktatási segédanyag általános iskolás diákok részére

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre

NÉPRAJZI VERSENY TÉLI JELES NAPOK, ÜNNEPI SZOKÁSOK A HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN. 2018/2019-es tanév 2. forduló

Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon

VOLT EGYSZER, LESZ EGYSZER (Was Albert nyomán)

Húsvéti Kempingtalálkozó Erdélyben. Dés, Transilvania Camping

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

2010. április NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE

Csivitelő (2. osztály)

KUTATÓFÜZET 7-12 ÉVESEKNEK

A magyar konyha (kvíz)

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

Írd le, a megoldások gondolatmenetét, indoklását is!

Kányádi Sándor: November

December 6-kán Fogyatékkal élők világnapja alkalmából tartott ünnepségen a Művelődési Házban az 6-7. osztály tanulói Németh Lászlóné által

NÉPRAJZI VERSENY ÜNNEPEK, JELES NAPOK ÉS NÉPSZOKÁSOK. 2018/2019-es tanév 1. forduló. A csapat neve: Az iskola neve: A HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN

Beszámoló A Berentei Település Gondnokság beszámolója a 2012 évi Startmunka programról Növénytermesztés startmunka program

ERDEI ISKOLA programja

TESTVÉRMÚZSÁK. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 1. korcsoport ( évf.) 3. FORDULÓ

MÁRTON NAP november 9.

SZÁMTANI SOROZATOK. Egyszerű feladatok. 1. Egy számtani sorozatban:

EVALUARE NAŢIONALĂ LA FINALUL CLASEI a IV-a 2016 MATEMATICĂ

Ötöves fenntartási időszak első éve Múzeumi nap 2.

Szabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda

Húsvéti jelképek, szimbólumok

Éves Jelentés A Hungária Öko Garancia Kft. publikus éves jelentése a évi ellenőrzési és tanúsítási tevékenységéről

FORGÓSZÉL. Hon- és népismeret levelező verseny. Középdöntő Név: Osztály: Elért pontszám: Beküldési határidő: április 18. Iskola neve, címe:

Az időszak neve. Szokások

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

Református Iskolák XXI. Országos Matematikaversenye osztály

FELADATOK ÉS MEGOLDÁSOK

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév

tökfaragás MANO

Belga Kard Lovagrend adománya KITÜNTETÉS

Hagyományőrzés a óvodánkban

(telefon, , stb.)

Jakab Lászlóné Tájházaink kertje

Átírás:

MÚZEUMI FELFEDEZŐ 12 16 ÉVES GYEREKEKNEK Boszorkánylesoben { } Luca-napi séta A magyar mezőgazdaság története a kezdetektől napjainkig, A növények országából, valamint az Erdészet című kiállításokban MAGYAR MEZŐGAZDASÁGI MÚZEUM ÉS KÖNYVTÁR BUDAPEST VAJDAHUNYADVÁR

BAROKK SZÁRNY FÖLDSZINT 3 6 7 2 4 5 1 FŐBEJÁRAT GÓTIKUS SZÁRNY FÖLDSZINT 10 8 9 Szent Luca többek között a szembetegek és vakok, valamint a hegyes szerszámokkal dolgozók (pl. földművesek, kézművesek, varrónők) védőszentje. Mindez nem véletlen, hiszen az előkelő szicíliai családból származó Luca neve a latin lux (magyarul fény) szóból ered. A néphagyományban azonban a szent mellett egy boszorkányszerű, rontó-bontó Luca is él. Ez sem véletlen, hiszen a Gergely-naptár bevezetése (1582) előtt december 13-a, Luca napja volt az év legrövidebb napja, azaz ezen a napon volt a leghosszabb az éjszaka. Felfedezőtúránk segítségével az e naphoz kapcsolódó hiedelmeket, babonákat és jóslásokat ismerheted meg! Járj, kelj a múzeum termeiben figyelmes tekintettel, keresd meg a sétádhoz kapcsolódó tárgyakat és ismerkedj közben a Luca-napi szokásokkal! A térkép segít neked az eligazodásban! Jó felfedezőutat kívánunk!

ELSŐ ÁLLOMÁS Luca, Luca távol légy!, azaz a fokhagyma áldó hatása HOL? A mezőgazdaság-történeti kiállítás első terme, folyosó végén, jobb oldalon. Luca napját az egész magyar nyelvterületen gonoszjáró napnak tartották, ezért mindenütt védekeztek a boszorkányok ellen. Az emberek például lefekvés előtt fokhagymás kenyeret ettek, hogy a szagával elriasszák a gonosz szellemeket. Néhol még az ablakba is fokhagymát tettek, hogy elkerülje a rontás a házat. Az állatokat is védték a gonosztól: fokhagymával kenték meg az istálló ajtaját és az állatok fejét, hogy távol tartsák a boszorkányokat. Egyes vidékeken fokhagymával rajzoltak keresztet az ólak ajtajára, s közben azt mondogatták: Luca, Luca, távol légy! 1. A kiállításban egy konyhához érkeztél. Milyen növényeket, zöldségeket ismersz fel itt?... A fokhagyma őshazája Közép- és Nyugat-Ázsia. Az ókorban jutott el a Földközi-tenger mellékén fekvő országokba. A magyar népi hitvilág közismert rontáselhárító, mágikus növénye. A ház alapzatába vagy a küszöb alá ásva az egész házat bajtól, a vetést a madarak pusztításától óvta. Esküvőn a vőlegény zsebében hordta, szülés után az ifjú anyuka (gyermekágyas asszony) lepedőjébe dugták. A karácsonyi asztalra helyezett, vagy a karácsonyi vacsoráról eltett fokhagyma különösen hatékonynak számított. Hasonló képzetek és gyakorlatok ókorra visszamenőleg Európa-szerte, de főleg Délkelet- és Kelet-Európában jelen voltak. Sokféle ókori orvosi alkalmazása mellett a rómaiak házi szellemek ártalmatlanná tételére is használták a fokhagymát, a középkorban pedig többek között kígyó- és gilisztaűző szerként ismerték. MÁSODIK ÁLLOMÁS Lucacédulák HOL? 15. századi kéthelyiséges, alföldi vályogház. Luca napjához fűződik a lucacédulák készítése. Az eladó lányok Luca-nap estéjén tizenhárom egyforma cédulára írtak fel egy-egy férfinevet, aztán galacsinba gyúrták a papírdarabkákat, s minden nap a tűzbe hajítottak közülük egyet így próbálták megtudni jövendőbelijük nevét. Tizenhárom nap múlva, karácsonykor kibontották a megmaradt cédulát, amelyen leendő férjük neve szerepelt. 2. A vályogház konyhájában két kemencelyukat találsz. Mire használták elsősorban az egyik és mire a másik kemencét?... Más módja is volt a Luca-napi férjjóslásnak: Luca-nap estéjén tésztát készítettek a lányok, melyet 13 részre osztottak. 13 cédulára férfineveket írtak, belegömbölygették a tésztába, majd a gombócokat forró vízbe tették. Amelyik gombóc a leghamarabb jött fel a forró víz felszínére, az mutatta meg a leendő férj nevét. Ehhez hasonlóan a pogácsákba belesütött nevekből is kiderült a jövendőbeli neve. 3

HARMADIK ÁLLOMÁS A mi tyúkunk tojjogájjon, a szomszidé kotkodájjon! HOL? A szürke marha dobogójának bal oldalán. Luca napja asszonyi dologtiltó nap volt. Ez azt jelenti, hogy aznap nem volt szabad fonni, sütni, mosni és varrni sem. Utóbbi azért volt tiltott, mert úgy hitték, ha aznap varrnak, akkor bevarrják a tyúkok fenekét is, azaz nem tojnak majd elég tojást. Szintén a jó tojáshozam reményében bökdösték meg éjfélkor a tyúkokat piszkafával. Később, ha mégsem volt elég tojás, azt mondták: Nem jól piszkafáztunk! 3. Milyen szárnyasokat látsz a dobogón álló magyar szürke marhától balra található vitrinben?... Országszerte ismert hiedelem volt, hogy Luca-napkor a gazdasszonyok akik egyébként soha életükben nem loptak egy marék szalmát és egy tojást csentek el a szomszédtól. Ezeket aztán betette a tojófészekbe, és azt mondta: A mi tyúkunk tojjogájjon, a szomszidé kotkodájjon! NEGYEDIK ÁLLOMÁS Tengeri a tengernyi tojásért HOL? Az aratójelenettől jobbra található parasztportánál. Az ősszel eltett kukoricát (más néven tengerit) Luca napján reggel és karácsony másnapján etették meg a tyúkokkal, hogy jól tojjanak. 4. A vitrinben található parasztportán egy kukoricatárolásra szolgáló építmény látható. Teteje fedett, padlója kiemelt, azaz nem érintkezik a talajjal. A vázát egy erős, teherbíró gerendázat adja, a tárolóteret pedig fonott vagy lécezett fal választja el a külvilágtól. Rendszerint téglalap alaprajzú, bejárata a rövidebb oldalon kapott helyet. Hogy hívják ezt az építményt? Karikázd be a helyes választ! véka góré hombár TUDTAD-E, hogy a búza, az árpa, a rozs, a rizs és a köles mellett a kukorica is a gabonafélék családjába sorolható? A kukorica népies elnevezése, a tengeri arra utal, hogy a növény a tengeren túlról, Közép-Amerikából került hazánkba. A növény egy másik régies neve a törökbúza volt, ez onnan ered, hogy a kukorica török közvetítéssel érkezett hozzánk. A magyar kukorica szó valószínűleg a szerb és horvát kukuruz szóból származik. 4

ÖTÖDIK ÁLLOMÁS Luca-napi férjjóslás HOL? A parasztportától a piactérre vezető folyosón a jobb oldali vitrineknél. Férjjósló szokásokkal már találkoztál utad során, egy azonban még mindenképpen hátravan! Luca-napkor azt is ki lehetett deríteni, hogy hány évet kell még várnia egy leánynak a férjhezmenetelre. A hajadonnak egyszerűen oda kellett mennie a disznóólhoz, és abba egy jó nagyot belerúgni. A néphit szerint ahányat röffent aztán a disznó, annyi esztendő múlva ment férjhez a lány. 5. Sorold fel a vitrinben látható magyar disznófajtákat és keress még egy göndörszőrű fajtát a piactéren!... A disznóval kapcsolatos hiedelmek az állat egészségére, szaporaságára, hasznára vonatkoznak, másrészt az emberi élet fordulóira vagy az időjárásra jósolnak. Disznóval kapcsolatos hiedelmek azonban nem csak Luca napjához kapcsolódnak. Vízkeresztkor például záptojást adtak a malacoknak jó egészségük érdekében. Hogy az állat ne pusztuljon el, a Szent György napja előtt fogott kígyó fejét tették a disznóvályúba. Nagypénteken hangyatojást kaptak, hogy sokat malacozzanak. A házasulandók András napján megrúgták a disznóól ajtaját, az állat röffenése jelezte, hogy lesz-e házasság farsangra. HATODIK ÁLLOMÁS Lucabúza HOL? A piactértől balra eső, a szántóföldi növénytermesztést és zöldségtermesztést bemutató vitrinnél. Luca-napkor vetik a lucabúzát. A búzaszemek gyorsan csíráznak, azt tartják, ha karácsonyra kizöldül, jó termés várható. A lucakalendárium szerint a karácsonyig eltelt 12 nap időjárásából következtetni lehet az egész évire, a lucabúzából pedig a következő év termésére. 6. Vizsgáld meg a vitrinben látható gabonaféléket, és sorolj fel közülük hármat a következő szempontok szerint: jellemzően állatok fogyasztották régen:... jellemzően emberek fogyasztották és fogyasztják:... használati tárgyat készítettek belőle:... Egyes helyeken gyertyát vagy pohárban égő olajmécsest állítanak a növekvő lucabúza közepébe, s minél kevesebb fény szűrődik át a növekvő búzaszárak között, annál gazdagabb termésre lehet számítani a következő évben. A lucabúzát karácsonyi búzának is nevezik, ugyanis városban és falun egyaránt a karácsonyi asztal dísze volt. A karácsonyi ünnepek elmúltával a kicsírázott búzát a baromfival és a szarvasmarhával szokták megetetni, hogy az állatok jövő évi gyarapodását, egészségét biztosítsák, a rontástól pedig megóvják őket. 5

HETEDIK ÁLLOMÁS Félre a házimunkával! HOL? A mezőgazdaság-történeti kiállítás végén, a gazdasszonyképzőnél. Luca napja dologtiltó nap volt, azaz több házimunkát szüneteltetni kellett a jó termés vagy éppen a tojáshozam érdekében. Tilos volt például a fonás, pedig télen az asszonyok a nap legnagyobb részét ezzel töltötték. Szintén tilos volt a varrás, de ajánlatos volt például fejteni (babot, ruhát), hogy kifejtsék a tyúkból a tojást. A babona szerint Luca asszony szigorúan megbünteti azokat az asszonyokat, akik e napon dolgoznak. 7. Milyen női munkaeszközöket ismersz fel a kiállításban?... A téli hónapokban a szabadban végezhető mezőgazdasági tevékenységek szüneteltek. A munka azonban ekkor sem állt meg, a tollfosztóban és a fonóban is serényen dolgoztak a női kezek. A fonó volt a női társas munka legfontosabb helye. A fonás általában délután kezdődött és sokszor éjfélig is eltartott. A következő napokon azonban tilos volt fonni: kedden, pénteken, ünnepnapon, vasárnap, Luca, Borbála, Miklós napján, valamint karácsonykor. Szintén téli női munka volt a tollfosztás. A kacsák, libák tollát minden háznál összegyűjtötték az aszszonyok, mert ezzel töltötték meg a párnákat, dunnákat az eladó lányok kelengyéjéhez. A tollfosztásra elsősorban azokon a napokon kerítettek sort, amelyeken tilos volt fonni. A tréfálkozás, dalolászás mellett végzett munkában csak lányok és asszonyok vettek részt. NYOLCADIK ÁLLOMÁS Fűben, fában orvosság HOL? A növények országából című kiállításban, a terem bal oldalán található harmadik vitrinben. A néphit szerint Szent Luca szerette az állatokat, ezért egész évre ekkor készítették el gyógynövényekből a jószágok legfontosabb gyógyszereit. 8. Az egyes leírásokhoz tartozó gyógynövényeket a vitrinben találod! Keresd meg őket és írd le a nevüket! Hűsítő, leheletfrissítő hatása van. A római költő, Ovidius a vendégszeretet jelképeként említi.... Forrázata gyulladáscsökkentő. Torokgyulladás esetén jó öblögető, hatásos szemborogató, krémekbe keverve nyugtatja a bőrfelületet.... Virágos hajtásainak, leveleinek illóolaja élénkítő, fertőtlenítő hatású. Köhögés, megfázás, torokfájás ellen mézzel ízesítve igazán hatásos.... Népies nevei: csipke, csitkenye, hecsedli. Legfontosabb hatóanyaga a természetes C-vitamin. Fokozza a szervezet védekezőképességét, ellenállását a fertőzésekkel, betegségekkel szemben.... 6

Népies nevei többek között a vereslőfű és vérrel harmatozó fű. Különösen alkalmas szemölcsök kezelésére.... A gyógynövények tárolására nagy gondot fordítottak a paraszti háztartásokban. Majd minden faluban éltek még a 20. század elején is specialisták (füvesemberek), akik jól ismerték a gyógynövények szedésének legjobb időpontját, a szárítás és az alkalmazás módjait, azon kívül azokat a mágikus eljárásokat is, amelyekről azt hitték, hogy a növények hatékonyságát növelik. A gyógynövényeket leggyakrabban vízben főzték meg, és ivásra, borogatásra, sebek lemosására vagy fürdéskor használták. KILENCEDIK ÁLLOMÁS Boszorkányszombat HOL? A növények országából című kiállításban a terem jobb oldalán található ötödik vitrinben. Luca napján vigyázni kellett a söprűkre is. Ezen a napon is, mint általában a gonoszjáró napokon, elzárták, elrejtették őket, nehogy azon nyargalásszanak a boszorkányok a találkozójukra, a boszorkányszombatra. 9. Milyen anyagból készítették a kiállításban található seprűt? Karikázd be a helyes választ! nád fűzfa mogyoróvessző A seprű a népi hitvilágban elsősorban a rontás elhárítására használt mágikus tárgy. Eredetileg általában nyírfavesszőből készült, így örökölhette a nyírfának tulajdonított rontáselhárító hatást. A ház és főleg az istálló ajtajába támasztották, hogy a rossz vagy a boszorkány be ne mehessen, különösen akkor, ha a lakók távol voltak, vagy az istállóban újszülött állat volt. Használata az emberi élet és gazdálkodás, házimunkák sok mozzanatát végigkísérte (pl. a vetőmagot átcsurgatták rajta, vihar elhárítására seprűt dobtak az udvarra stb.). Másrészt a seprű a boszorkányok közismert attribútuma: lovagolnak rajta, illetve elterjedt hiedelemmondák szerint a seprű átadásával adják át a tudományukat. TIZEDIK ÁLLOMÁS Lassan készül, mint Luca széke! HOL? Erdészeti kiállításban. A Luca-napi szokások közül a legismertebb az úgynevezett Luca székének a készítése, melyhez az a babonás hiedelem fűződik, hogy aki arra karácsony éjjelén feláll, az egyszeriben meglátja a falu boszorkányait. A Luca-szék azért is érdekes, mert kilencféle fából készítették, és szögek helyett bükkfából faragott ékek tartották össze. A Luca-széket a következő fákból állították össze: kökény, boróka, jávor, körte, som, jegenyefenyő, cser, rózsa 7

10. A kilencedik fa nyomába eredj azonban te magad! A következő kép a segítségedre lesz, hiszen a fa levelének szárított példányát megtalálod a múzeum Erdészeti kiállításában is....... A hagyományos Luca széke 13 napig készült, mindennap kellett kicsit faragni rajta, de csak karácsony estéjére volt szabad befejezni. Innen ered a mondás: Lassan készül, mint Luca széke! A szék segítségével a tulajdonosa megláthatta a fejükön láthatatlan tollakat és szarvakat viselő boszorkányokat az éjféli misén. A hiedelem szerint, amennyiben valaki észreveszi a banyákat, azonnal el kellett menekülnie, máskülönben a boszorkák széttépték. A menekülők a zsebükben mákot vittek, amit menekülés közben a hazafelé tartó úton elszórtak. Mivel a boszorkányoknak az elszórt mákszemeket fel kellett szedegetniük, nem érték utol a menekülőket. Ha a Luca-széke készítőjének sikerült szerencsésen hazaérnie, a széket azonnal el kellett égetnie, nem véletlen tehát, hogy néprajzi gyűjteményeink csak igen kevés Luca-székkel dicsekedhetnek. Köszönjük, hogy velünk játszottál! 8

MEGOLDÁSOK 1. például fokhagyma, bab, lencse, szőlő, kakukkfű 2. a belső szemeskályha melegítette a belső szobát, a külső kemence sütésre, főzésre szolgált 3. fodros tollú magyar lúd, kopasznyakú tyúk és kakas, parlagi tyúk 4. góré 5. bakonyi sertés, szalontai sertés, mangalica 6. a.) zab, kukorica b.) búza c.) cirok 7. például daráló, sütőforma, mozsár, tepsi, mángorló, varrógép, szövőszék, konyhai mérleg, krumplinyomó, szita 8. a.) fodormenta b.) kamilla c.) kakukkfű d.) csipkebogyó e.) vérehulló fecskefű 9. mogyoróvessző 10. akác

A MAGYAR MEZŐGAZDASÁGI MÚZEUM ÉS KÖNYVTÁR A SZÉCHENYI-SZIGETEN PAÁL LÁSZLÓ ÚT ROMÁN ÉPÜLET JÁKI KÁPOLNA ANONYMUS SZOBOR VAJDAHUNYAD SÉTÁNY GÓTIKUS ÉPÜLET BAROKK ÉPÜLET VÁROSLIGETI-TÓ SZÉCHENYI-SZIGET ÍRTA ÉS ÖSSZEÁLLÍTOTTA Divós Borbála, Villangó-Török Ivett GRAFIKA Kóbor Szilvia KORREKTÚRA Szász Anna Tünde Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár, 2016 Felelős kiadó: Estók János a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár főigazgatója www.mmgm.hu MAGYAR MEZŐGAZDASÁGI MÚZEUM ÉS KÖNYVTÁR BUDAPEST VAJDAHUNYADVÁR