Horváth Tamás tanárunk rajza

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Horváth Tamás tanárunk rajza"

Átírás

1 Horváth Tamás tanárunk rajza

2 A hírhozó Mikor Jézus megszületett, tiszta volt az ég. Aprócska kis csillagtüzek égtek szerteszét. Köztük egy, a legfényesebb, mindig arra várt, hogy a jó hírt megtudhassa szerte a világ. Fényes csillag, vándor csillag - három bölcs fölött reményt hozott, s reményt adott, amíg őrködött. Aztán fénye elhalványult, de ha akarod, minden évben, decemberben, újra felragyog! Az év utolsó hónapja december. Teli van titkokkal. A karácsonyt megelőző négy hetet adventnek nevezzük, ez a kis Jézus születésére való felkészülés, várakozás időszaka. December, amit a népnyelv karácsony havának is nevez, nem csak a szeretet ünnepét hozza el, több jeles nap teszi változatossá a várakozás idejét.

3 Az adventi szokások közül a legismertebbek a következők: Adventi koszorú Az adventi idő szokásai közül első helyen kell említenünk az adventi koszorú készítését. Az első adventi koszorú fölállítása Johann Wichern hamburgi evangélikus lelkész nevéhez fűződik. Imatermében egy fából készült, szekérkerék nagyságú koszorút akasztott fel, melyen 23 gyertyát helyezett el. Mindennap egy-egy gyertyával többet gyújtott meg. Az adventi koszorút advent első vasárnapja előtti szombaton szokás elkészíteni, amelyen manapság csak négy gyertyát helyeznek el, advent négy hetének és az egyre növekvő fény, világosság jelképezésére. Az ajándékhozó Mikulás Szent Miklós, a kis-ázsiai Myra város legendás püspöke, a gyermekek nagy barátja. Híres volt jótékonyságáról, ezért ajándékozták meg a gyermekeket emléknapján. A legkisebbek fényesre tisztítják cipőjüket, csizmájukat, s kiteszik az ablakba, hogy a szakállas Mikulás abba helyezze az ajándékokat. Luca- napi szokások Szent Lúcia vértanú napja december 13-án, az esztendő egyik legszínesebb napja, amelyhez számos népi hiedelem fűződik. Ezen a napon készítik el a Luca-széket. A Luca-széket a férfiak kilenc féle fából faragták, de olyan lassan kellett rajta dolgozni, hogy csak karácsonyra készüljön el. A néphit szerint aki az éjféli misén felállt a Luca-székre felismerhette a falu boszorkányait. A mágikus erejű Luca-búza csíráztatása is ezen a napon kezdődik. A tányérba vagy pohárba vékony rétegbe terített búzát naponta megöntözik, s az karácsonyig szépen ki is zöldül. Ha szép sűrű növésű, akkor jó termés lesz a jövő évi búzatermés. A Luca-napja és a karácsony közötti idő az ún. Luca-kalendárium, amely a következő év időjárására is utal. Minden egyes nap az év 12 hónapjának jellemző időjárását jelzi. Tizenkét dió héjába sót tesznek. Mindegyiket megjelölik, hogy tudják melyik hónapot is jelenti, azután amelyikben megnedvesedik a só, akkor az a hónap esős lesz. A karácsonyfa A karácsonyi fenyőfa állítása a 19. században vált általános jellegűvé. Bécsben 1821-ben jelent meg, a magyar nép körében pedig néhány évvel később, 1825-ben Brunswick Teréz állította fel az első fenyőt. Inkább a protestáns vidékeken terjedt el és vált közkedvelt szimbólummá. A karácsonyfa állításának szokása ma már a nem hívő családokban is általánosan elterjedt.

4 A karácsonyfa eredetét számtalan népmonda ismerni véli. Egy mosoni eredetű szerint, amikor Krisztus Urunk a földön járt, a gonosz emberek elől bujdosnia kellett. Üldözői elől menekülve egy sűrű lombú fa alatt húzta meg magát, ez azonban odaszólt neki: Állj odább, mert ha nálam találnak meg, engem is elpusztítanak! Hasonló indoklással utasították el féltükben a többi fák is. Az Úr ellenségei már-már a nyomában voltak, amikor egy fenyőfához ért. Alig volt lombja, ezért csak az ágai rejtették el Jézust, s ekkor megáldotta a fenyőfát: Soha ne hullasd el leveleidet. Akkor is virulj és zöldülj, amikor a többiek levéltelenül sorvadoznak. Te légy a legdélcegebb és legszívósabb minden társad között, élj meg mindenütt. Légy az emberek öröme, és emlékezetemre rajtad gyújtsanak karácsonyi gyertyákat. A karácsonyi ajándékozás szokása December 24. estéjén ajándékozzák meg egymást a családtagok Magyarországon. Az ajándékozás szokásának eredete bizonyos elméletek szerint a Napkeleti Bölcsek történetére vezethető vissza, akik a csecsemő Jézusnak ajándékokkal hódoltak Betlehemben. A karácsonyt hagyományosan a család és a gyermekek ünnepének is tekintik, akik a kis Jézus (keleten és a katolikus nyugati vidékeken) vagy Szent Miklós, a Mikulás (nyugati protestáns országokban) nevében kapnak ajándékot. Manapság az emberek erőn felül próbálják drága ajándékokkal meglepni családtagjaikat, pedig az ünnep csendes békéje, a szeretet- összetartozás kimutatása nem azon múlik, mennyi pénzt tudunk meglepetésre költeni. Egy apróság sokszor többet jelent, ha szívből adjuk, mint bármi, aminek a részleteit kamatostul fizetjük aztán hónapokon keresztül. A család által körbeült asztal, ahol vidáman, békésen elköltjük az elkészített finomságokat tudva azt, hogy a hétköznapokon ugyanilyen megértéssel fogunk együtt lenni nagyobb értékkel bír, mint ha letudjuk évi néhány napban a szeretet ünnepét.

5 Békés karácsonyt! Karácsonyi fények gyúlnak minden egyes házban, boldogság sugárzik meleg szobákban. A finom vacsorák tálalásra készen, fenyőfák állnak díszes öltözékben. Karácsonyi csillag ragyog fent az égen, így kívánok néked békés karácsonyt szeretteid körében. A Szieberth Róbert Általános Iskola nevelőtestülete és diákjai nevében kívánunk mindenkinek ÁLDOTT KARÁCSONYT ÉS NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVET!

6 A szerkesztésben részt vettek: Berta Roberta 6. b Csirke Andrea 7. a Farkas Cintia 8. a Rupp Renáta 6. b Ruppert Fanni 6. a

Flag - Karácsonyi melléklet 1. - Alapfogalmak

Flag - Karácsonyi melléklet 1. - Alapfogalmak 2013 december 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Flag -értékelve Karácsonyi Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A latin eredetű szó - adventus - megérkezést, eljövetelt jelent. A Jézus születésére

Részletesebben

Az időszak neve. Szokások

Az időszak neve. Szokások A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából Katolikus liturgiának megfelelő adventi koszorú, három lila és egy rózsaszín gyertyával. Advent (ádvent, úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (dec.25-ét)

Részletesebben

Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység

Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Előzmények Projekt adatai: Kedvezményezett Projekt címe Projekt azonosítója Alsómocsolád Község Önkormányzata Mintaprogram a minőségi időskorért

Részletesebben

Adventi Hírnök Szálljatok le szálljatok le

Adventi Hírnök Szálljatok le szálljatok le 1. Adventi Hírnök 1. Adventi hírnök: friss fenyő ág, Lobog az első gyertya láng! Karácsonyt várva lázban a föld, Isteni gyermeket köszönt. 2. Adventi hírnök: friss fenyő ág, Lobog már két kis gyertya láng!

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.

Részletesebben

PROGRAMFORGATÓKÖNYV. Egyenlő esélyt minden diáknak. Megbízó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32.

PROGRAMFORGATÓKÖNYV. Egyenlő esélyt minden diáknak. Megbízó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32. PROGRAMFORGATÓKÖNYV Megbízó: Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32. Megbízott: Csutorás Antalné, Hodosi Ibolya Tevékenység: Szülői együttműködési programok megszervezésében résztvevő pedagógus Munkaidőkeret:

Részletesebben

A szeretet hete. 1.Küls. .Külső cél, produktum cél: 2.Pedagógiai-oktatási cél: 3.Mérés, értékelés: 4. Célérték:

A szeretet hete. 1.Küls. .Külső cél, produktum cél: 2.Pedagógiai-oktatási cél: 3.Mérés, értékelés: 4. Célérték: A szeretet hete 1.Küls.Külső cél, produktum cél: - ünnepi üdvözlőlapok, ajándékkísérők, gyertyatartók, téli ajándékképek készítése - sajátkészítésű fenyődíszekkel fenyődíszítés - karácsonyi műsor megtekintése

Részletesebben

XV. évfolyam - 12. szám 2014. December Csupor Piac Sikerrel debütált Derekegyházon a Csupor Piac, ahol kézműves termékekkel és házi készítésű finomságokkal találkozhattak az érdeklődők. A piac fizetőeszközként

Részletesebben

MISEREND. (Dec. 25 Jan. 1.) Dec. 25. Vasárnap Urunk születése/karácsony 1. napja 9.30 Nm.

MISEREND. (Dec. 25 Jan. 1.) Dec. 25. Vasárnap Urunk születése/karácsony 1. napja 9.30 Nm. MISEREND (Dec. 25 Jan. 1.) Dec. 25. Vasárnap Urunk születése/karácsony 1. napja 9.30 Nm. Dec. 26. Hétfő Karácsony 2. napja/szent István vrt. 9.30 Nm. Dec. 27. Kedd 7.30 Makrányi Antal; Id. Mátyók András

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető

Részletesebben

Tanítási órák / Évfolyamok

Tanítási órák / Évfolyamok Mikor? Hol? 27. péntek 28. szombat 29. vasárnap 30. hétfő Tanítási órák / Évfolyamok 1. b 5. c 6. c 8. c Óra Téma Óra Téma Óra Téma Óra Téma Adventi Adventi koszorú Adventi koszorú szítése Adventi koszorú

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete 2016/17. tanév Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 3. Az iskola kódja: H- A versenyző

Részletesebben

4 sztori a 4 adventi Fehér Vera

4 sztori a 4 adventi Fehér Vera 4 sztori a 4 adventi gyertyához @2018 Fehér Vera Készen áll az adventi koszorúd? Tervezed, hogy minden adventi vasárnapon meggyújtasz egy-egy újabb gyertyát rajta? Ha igen, szívesen elmesélem, mi hogyan

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

Boldog Karácsonyi Ünnepeket!

Boldog Karácsonyi Ünnepeket! Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Hivatalos Folyóirata IX. évfolyam 2. szám 2012. december 21. www.mucsony.hu hivatal@mucsony.hu Boldog Karácsonyi Ünnepeket! Megint itt van a tél és megint eljön a karácsony

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött

Részletesebben

A szeretet ereje című témahét beszámolója

A szeretet ereje című témahét beszámolója A szeretet ereje című témahét beszámolója Karácsonykor fényesek a felhők, csillagokból horgol a tél kendőt. Ráteríti hegyek tetejére, fenyőágnak jégrojtos a vége. Karácsonykor mindenki varázsol, meglepetés

Részletesebben

Karácsonyi gondolatok a nyomtatott sajtó tükrében

Karácsonyi gondolatok a nyomtatott sajtó tükrében Megyeri Károly: Karácsonyi gondolatok a nyomtatott sajtó tükrében A karácsonyi ünnep története visszanyúlik a római időkbe. December 25-én a rómaiak Mithrász istennek a felkelő nap, a világosság istenének-

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Generációs-híd program. Fogadd örökbe a Nagyit tevékenység

Szakmai beszámoló. Generációs-híd program. Fogadd örökbe a Nagyit tevékenység Szakmai beszámoló Generációs-híd program Fogadd örökbe a Nagyit tevékenység Előzmények Projekt adatai: Kedvezményezett Projekt címe Projekt azonosítója Alsómocsolád Község Önkormányzata Mintaprogram a

Részletesebben

Blabla december EFOP KÉPZELT RIPORT A MIKULÁSSAL

Blabla december EFOP KÉPZELT RIPORT A MIKULÁSSAL Blabla 2017. december KÉPZELT RIPORT A MIKULÁSSAL Minden ember szívét melegség tölti el, amikor a Mikulásról hall történeteket. Ugyan nem jártam Lapföldön, de mégis sikerült beszélnem Joulupukkival, az

Részletesebben

Jövőre is lesz Karácsony! Dalszövegek, hogy mire újra eljön a Szenteste, a család együtt énekelhesse a Mennyből az angyalt

Jövőre is lesz Karácsony! Dalszövegek, hogy mire újra eljön a Szenteste, a család együtt énekelhesse a Mennyből az angyalt Jövőre is lesz Karácsony! Dalszövegek, hogy mire újra eljön a Szenteste, a család együtt énekelhesse a Mennyből az angyalt 1 Szerkesztette és a jog tulajdonosa: Karácsonyanyó Kizárólag teljes terjedelmében,

Részletesebben

Drága! Áldott, békés karácsonyt és sikeres, boldog új esztendot kíván Neked és szeretteidnek:

Drága! Áldott, békés karácsonyt és sikeres, boldog új esztendot kíván Neked és szeretteidnek: Drága! Az idei karácsonyon egy különleges ajándékkal szeretnélek meglepni. Nagyon szeretem, amikor vidám és kipihent vagy, ezért arra gondoltam megajándékozlak egy éjszakás kikapcsolódással. Fogadd szeretettel

Részletesebben

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA IX. évf. 1. szám (100) 2011. December A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA Tartalomból: Miseszándékok 2. old. Részlet: Rainer Maria Rilke: Történetek a Jóistenrıl 3. old. E gy ház kö

Részletesebben

VOLT EGYSZER, LESZ EGYSZER (Was Albert nyomán)

VOLT EGYSZER, LESZ EGYSZER (Was Albert nyomán) VOLT EGYSZER, LESZ EGYSZER (Was Albert nyomán)... Minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek,

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

EGERÁG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉS AZ EGERÁG KULTURÁLIS KÖZPONT EGYESÜLET KIADVÁNYA

EGERÁG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉS AZ EGERÁG KULTURÁLIS KÖZPONT EGYESÜLET KIADVÁNYA XX. évfolyam 1 (170.) 2015. január ALap EGERÁG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉS AZ EGERÁG KULTURÁLIS KÖZPONT EGYESÜLET KIADVÁNYA Polgármester Úrtól tudjuk Boldog, egészségben és szerencsében gazdag új esztendőt

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Adventi szombatok. Egyházközség

HÍRLEVÉL. Adventi szombatok. Egyházközség Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Adventi szombatok Az adventi időszak négy hete

Részletesebben

A feladat sorszáma: 13. Standardszint: 4. Különböző szövegtípusok. hangos és néma olvasása. Tájékozódás a szövegben LUCA NAPJA

A feladat sorszáma: 13. Standardszint: 4. Különböző szövegtípusok. hangos és néma olvasása. Tájékozódás a szövegben LUCA NAPJA A feladat sorszáma: 13. Standardszint: 4. A standard(ok), amelye(ke)t a feladattal mérünk: Olvasás, az írott szöveg megértése. Olvasás, az írott szöveg megértése. Különböző szövegtípusok hangos és néma

Részletesebben

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1.

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Adventi zsongás Múzeumi nap 1. Múzeumi nap 1. tematika Múzeumi nap helye és

Részletesebben

Advent első vasárnapjára készültünk

Advent első vasárnapjára készültünk Dunaszentmiklós 2015. november Dunaszentmiklósi hírlevél Német Nemzetiségi Önkormányzat Dunaszentmiklós Római Katolikus Egyházközség Dunaszentmiklós Dunaszentmiklós Község Önkormányzata 36. szám Advent

Részletesebben

Egyszer volt, ma is van... Adventi készülődés a Tamásiban

Egyszer volt, ma is van... Adventi készülődés a Tamásiban Egyszer volt, ma is van... Adventi készülődés a Tamásiban Mihály Kamilla: Szent Család Az égből színméz csörgedez, a légben illat lengedez. Mozdul az ég, áll a csillag, ég kapui már kinyílnak. Népének

Részletesebben

Fedezze fel a lapokban rejlô ajándékot!

Fedezze fel a lapokban rejlô ajándékot! unite for children 202 Karácsonyi katalógus Fedezze fel a lapokban rejlô ajándékot! Az UNICEF termékek megvásárlásával Ön is részt vehet a Föld legkiterjedtebb segélyakciójában. Minden megvásárolt UNICEF

Részletesebben

Karácsony estéjén. Hirdesse hát, minden égő gyertyaszál,

Karácsony estéjén. Hirdesse hát, minden égő gyertyaszál, Karácsony estéjén Cm B Karácsony estéjén a fenyőfa körül Cm B Esz Szívemben örömteli háladal csendül Fm B Esz Asz S megköszönöm Néked, Uram, hogy értem eljöttél B Gm Cm E földre megszülettél. Cm B Karácsony

Részletesebben

TÉLI JELES NAPOK, ÜNNEPI SZOKÁSOK A HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN. 2016/2017-es tanév. 2. forduló

TÉLI JELES NAPOK, ÜNNEPI SZOKÁSOK A HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN. 2016/2017-es tanév. 2. forduló TÉLI JELES NAPOK, ÜNNEPI SZOKÁSOK A HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN 2016/2017-es tanév 2. forduló A csapat neve: Az iskola neve: A felkészítő tanár neve, e-mail címe: Mint tollfosztó néni a tollat, lekopasztotta

Részletesebben

2008. december II. évfolyam. 5. szám TARTALOM DECEMBERI JELES NAPOK 2 KARÁCSONYI NÉPSZOKÁSOK 3 KARÁCSONY 4 KARÁCSONYI VERSEK 6 TUDOD-E?

2008. december II. évfolyam. 5. szám TARTALOM DECEMBERI JELES NAPOK 2 KARÁCSONYI NÉPSZOKÁSOK 3 KARÁCSONY 4 KARÁCSONYI VERSEK 6 TUDOD-E? 2008. december II. évfolyam. 5. szám TARTALOM DECEMBERI JELES NAPOK 2 KARÁCSONYI NÉPSZOKÁSOK 3 KARÁCSONY 4 KARÁCSONYI VERSEK 6 TUDOD-E?B 7 SZÍNEZŐK 8 KÉSZÍTETTÉK: Jakabfi Anita Frankó András Nyerges Péter

Részletesebben

A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya.

A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya. Téma: Téli ünnepkör, népszokások A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya. A projekt időtartama: 4 hét (nov. 30. dec. 22.) A projekt résztvevői:

Részletesebben

Vízkereszt Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Vízkereszt Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2011 január 06. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A vízkereszt, más néven háromkirályok vagy epifánia egy keresztény ünnep, amelyet általában

Részletesebben

1.A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Molnárné Preczlik Mariann

1.A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Molnárné Preczlik Mariann I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1.A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Molnárné Preczlik Mariann 2.A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy adatai Név: Molnárné

Részletesebben

Nagyközségi Óvoda, Földes PROJEKT BEMUTATÁSA GYERMEKLÁNC

Nagyközségi Óvoda, Földes PROJEKT BEMUTATÁSA GYERMEKLÁNC Nagyközségi Óvoda, Földes PROJEKT BEMUTATÁSA GYERMEKLÁNC projekt az adventi ünnepkörhöz, karácsonyhoz kapcsolódóan (a projekt része a TÁMOP 3.1.4. projekt óvodai programcsomag helyi adaptációjának) TÁMOP

Részletesebben

Hét este, hét reggel. Kiscsoport. Sötét van, semmit sem látok! Teremtek világosságot! És lett este, és lett reggel,

Hét este, hét reggel. Kiscsoport. Sötét van, semmit sem látok! Teremtek világosságot! És lett este, és lett reggel, Kiscsoport Hét este, hét reggel 1. Sötét van, semmit sem látok! Teremtek világosságot! az első nap ezzel telt el. 5. Égben madár, vízben halak, röpködjenek, pancsoljanak! ötödik nap ezzel telt el. 2. Hát

Részletesebben

Adventi gyermekprogramok

Adventi gyermekprogramok Adventi gyermekprogramok December 5-én szombaton és 6-án vasárnap ismét eljön hozzánk a Mikulás, természetesen ő is Gyermekvasúttal érkezik! A hűvösvölgyi állomáson a Mikulásvonat indulására várva különböző

Részletesebben

BIZTONSÁGOS ÜNNEPEKET!

BIZTONSÁGOS ÜNNEPEKET! BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG BIZTONSÁGOS ÜNNEPEKET! Felkészítő-foglalkoztató lapok a téli szünidőre KÖSZÖNTŐ Kedves Gyerekek! Közeledik Karácsony ünnepe és ezzel együtt a téli szünet, amikor

Részletesebben

2011. december XXI. évfolyam 12.szám

2011. december XXI. évfolyam 12.szám 1 Bajóti Kisbíró A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA 2011. december XXI. évfolyam 12.szám ÁLDOTT BÉKÉS KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK A KISBÍRÓ OLVASÓINAK ÉS A FALU MINDEN LAKÓJÁNAK Ligeti János: Karácsony

Részletesebben

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2015. évi beszámoló 2016. évi munkaterv 2 A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,

Részletesebben

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát

Részletesebben

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész 2014 december 26. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Régen a karácsony elképzelhetetlen lett volna az ünnephez kapcsolódó

Részletesebben

A WALLA JÓZSEF ÓVODA

A WALLA JÓZSEF ÓVODA A WALLA JÓZSEF ÓVODA Mottónk: Ha a jövő évről akarsz gondoskodni, vess magot, ha egy évtizeddel számolsz, ültess fát! Ha terved egy életre szól, embert nevelj! (kínai bölcs mondás) ÓVODÁNK TÖRTÉNETE: Walla

Részletesebben

ADVENT 2009 PROGRAMTERV

ADVENT 2009 PROGRAMTERV ADVENT 2009 PROGRAMTERV A megvalósítás időpontja: 2009. november 30-december 17. Az ADVENT 2009 programsorozat célja: A minket körülvevő világ kulturális örökségeinek a Szociális, életviteli és környezeti,

Részletesebben

Áldott Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Esztendőt kíván Veszprém Város Önkormányzata

Áldott Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Esztendőt kíván Veszprém Város Önkormányzata Illatos Advent 2014 Áldott Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Esztendőt kíván Veszprém Város Önkormányzata November 28. Péntek 13:00-17:00 A Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület és a karácsonyi 15:00-18:00

Részletesebben

ormátus lelkésszel, Kondé Lajos katolikus plébánossal és Szélpál Gáborral

ormátus lelkésszel, Kondé Lajos katolikus plébánossal és Szélpál Gáborral December másodikán megkezdődött a Szegedi Karácsonyi Ünnepek rendezvénysorozata. A Széchenyi és a Dugonics téri vásárokon és ünnepi előadásokon kívül a város idén óriási koszorúval és díszkivilágítással

Részletesebben

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, 1 Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, az adventtel és a szentmisével fogunk foglalkozni..

Részletesebben

Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás

Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás Karácsony elõtt kilenc napon át, kilenc család viszi egymáshoz a Szent Család képét vagy szobrát. A szobrot vagy képet a földíszített házioltárra tesszük.

Részletesebben

Mondjam vagy mutassam?

Mondjam vagy mutassam? I évfolyam 1.szám 2011 szeptember-október-november A Montágh Imre Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és EGYMI lapja MONDJAM VAGY MUTASSAM Iskolánk névadója, Montágh

Részletesebben

Fedezze fel. karácsonyi ajánlatunkat

Fedezze fel. karácsonyi ajánlatunkat Fedezze fel karácsonyi ajánlatunkat A karácsony már a küszöbön áll Gondolkodott már azon, mivel lepje meg szeretteit? Egy tökéletes és stílusos ajándékot keres? Állítsa össze egyedi szettjét, vagy válasszon

Részletesebben

1-es csoport

1-es csoport 1-es csoport 2-es kiscsoport 3-as csoport 4-es csoport Küldetésünk: Feladatunk az evangélikus, keresztény szellemiségű nevelés a gyermekek személyiségének kibontakoztatásával, az érzelmi élet kiteljesítésével,

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2014/ /2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján

Tanítási év helyi rendje 2014/ /2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján Tanítási év helyi rendje 2014/2015 35/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok száma: 5 nap 1 hónap nap hét napja tanítási nap sorszám feladat óra

Részletesebben

Fedezze fel. karácsonyi ajánlatunkat

Fedezze fel. karácsonyi ajánlatunkat Fedezze fel karácsonyi ajánlatunkat A karácsony már a küszöbön áll Gondolkodott már azon, mivel lepje meg szeretteit? Egy tökéletes és stílusos ajándékot keres? Állítsa össze egyedi szettjét, vagy válasszon

Részletesebben

A es nevelési év eseménynaptára

A es nevelési év eseménynaptára A 2018-2019-es nevelési év eseménynaptára Dátum Programjaink Augusztus 15-től Augusztus 21. Augusztus 28. Szeptember 2. Szeptember 3. Szeptember 5. Szeptember 6. Szeptember 7. Szeptember 12. Szeptember

Részletesebben

Karácsonyi beltéri világítások, dekorációk. 2010.

Karácsonyi beltéri világítások, dekorációk. 2010. Karácsonyi beltéri világítások, dekorációk. 2010. Forgalmazó: AQUALING Kft. Cím: 1116 Budapest, Fehérvári út 120. Web: www.dekortrend.hu E-mail: dekortrend@aqualing.hu Telefon: +36-1-206-5600 +36-1-371-1514

Részletesebben

Szakmai beszámoló Napirend program tevékenység

Szakmai beszámoló Napirend program tevékenység Szakmai beszámoló Napirend program tevékenység Előzmények Projekt adatai: Kedvezményezett Projekt címe Projekt azonosítója Alsómocsolád Község Önkormányzata Mintaprogram a minőségi időskorért HU11-0005-A1-2013

Részletesebben

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben

Karácsony A szeretet ünnepe?

Karácsony A szeretet ünnepe? A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 12. szám 2009. december Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Karácsony A szeretet ünnepe? Ha az autók

Részletesebben

KARÁCSONY Tervezési, szervezési munkafüzet 2016.

KARÁCSONY Tervezési, szervezési munkafüzet 2016. KARÁCSONY Tervezési, szervezési munkafüzet 2016. Talán nem tévedek nagyot, amikor azt mondom, hogy a karácsony az év legnagyobb ünnepe. Jézus születésnapja mellett a szeretet, a megértés, az egymásra való

Részletesebben

kertésznaptár gyerekeknek

kertésznaptár gyerekeknek kertésznaptár gyerekeknek 2014 Január 1 2 3 4 5 Újév 6 7 8 9 10 Madáretető feltöltése 11 12 Hólapátolás 13 14 15 16 17 Tárolt hagymák, gumók ellenőrzése Vastag hóréteg leverése az ágakról 20 21 22 23 24

Részletesebben

SÜVEGES GERGŐ: APA-KÉP-ÍRÁS 75. KARÁCSONY SZÜLETIK (2007. december 22.)

SÜVEGES GERGŐ: APA-KÉP-ÍRÁS 75. KARÁCSONY SZÜLETIK (2007. december 22.) SÜVEGES GERGŐ: APA-KÉP-ÍRÁS 75. KARÁCSONY SZÜLETIK (2007. december 22.) Bár ágyügyi eszmefuttatásokat ígértem korábban 1, csak kiderül, hogy a december nagy úr: egyszer Szent Miklós rendezi át a sorokat

Részletesebben

1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek?

1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek? 1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek? a). b) 2.) Az 1956 os forradalom és szabadságharc miniszterelnöke látható a képen. Ki ő? Életrajzi adatainak nézzetek utána! Neve Születési helye,

Részletesebben

MAGIC PARTY-BOX. BoZSS2-9 Fehér Hópehely Dekoráció Karácsonyra - 9 cm-es, 10 db-os. Anyaga: karton. Ára:1255.-Ft/cs

MAGIC PARTY-BOX. BoZSS2-9 Fehér Hópehely Dekoráció Karácsonyra - 9 cm-es, 10 db-os. Anyaga: karton. Ára:1255.-Ft/cs Bp92746 Hópehely Dekoráció Karácsonyra Mérete: 13 cm. Ára:604.-Ft/cs BoZSS2-9 Fehér Hópehely Dekoráció Karácsonyra - 9 cm-es, 10 db-os Ára:1255.-Ft/cs BoZSS2-13 Fehér Hópehely Dekoráció Karácsonyra - 13

Részletesebben

XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési

Részletesebben

Aki nélkül nem lehetne Karácsony

Aki nélkül nem lehetne Karácsony III. évf. 4. szám 2014. december A Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség időszakos kiadványa Aki nélkül nem lehetne Karácsony Bármikor, bárhol végbemehet egy ilyen kérdezz-felelek: - Mi kell a Karácsonyhoz?

Részletesebben

Diószegi Kis István Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Diószegi Kis István Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kedves Gyerekek! Megújul a DIÓSZEGI REFI! Mint, ahogyan azt tapasztalhatjátok, iskolánk egyre dinamikusabban fejlődik. Az elmúlt időszakban, tantermeinkben projektorok és számítógépek kerültek felszerelésre.

Részletesebben

DECEMBER 2. Advent első vasárnapja

DECEMBER 2. Advent első vasárnapja DECEMBER 2. Advent első vasárnapja BAJAI VÁROSI SZÍNHÁZTEREM 15.00 Melyiket a 9 közül? Zenés karácsonyi történet egy felvonásban Jókai Mór novellája alapján. Jegyek válthatók: Bácskai Kultúrpalota Jegyiroda

Részletesebben

Vonattal a bécsi karácsonyi vásárra

Vonattal a bécsi karácsonyi vásárra Vonattal a bécsi karácsonyi vásárra Érvényes 2015. november 15-től 2015. december 24-ig 13 -tól Utazzon a MÁV-START Zrt. korszerű ü és EuroCity vonataival Bécsbe, és csodálja meg a meseszép karácsonyi

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I.

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I. HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám: 70p. 2015. január 9. 1. Fejtsd meg a

Részletesebben

A Tűz-őselem témakörében

A Tűz-őselem témakörében A Tűz-őselem témakörében (Project terv a vizuális ismeretek elsajátítása, a hagyományok megismerése által a család és az óvoda kapcsolatának erősítésére, az ünnepi hangulat megéreztetésére.) Lehalkul a

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

Pári Újság PÁRI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA * V. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2017*

Pári Újság PÁRI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA * V. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2017* 2 Pári Újság PÁRI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA * V. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2017* Adventi készülődés Készüljünk együtt a Karácsonyra! 2017.december 2-án szombaton, délután 13 30 órától díszítsük együtt a Pári

Részletesebben

Szerző Szauer Ágoston. Illusztráció Papp Eszter

Szerző Szauer Ágoston. Illusztráció Papp Eszter Szerző Szauer Ágoston Illusztráció Papp Eszter Kiadja Martinus Könyv- és Folyóirat Kiadó 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 3. Telefon: 94/513-191, 30/864-5605 E-mail: info@martinuskiado.hu Internet:

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe PROGRAMNAPTÁR 2018. szeptember 09.03. hétfő Tanévnyitó VeniSancte iskolai 09.03- Befogadás, (csoportszintű) mérése (folyamatosan) 09.05. Tanévnyitó Mocorgó mise VeniSancte 09.06. Szülői értekezlet 1. osztály

Részletesebben

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ 2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási

Részletesebben

Hogyan jött létre a kiállítás?

Hogyan jött létre a kiállítás? Mindannyian szívesen foglalkozunk valamivel, vagy éppen gyűjtünk valamit. Árus-Kovács Gábor katolikus plébánosunk miseruhákat gyűjt, melyből a tavasz folyamán kiállítást rendeztek Balatonalmádiban. Az

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV a 2017/2018. tanévre. A rendezvény Hunyadi Mátyás Iskola aula Tanévnyitó ünnepély. SZEPTEMBER Éltes Mátyás Iskola

RENDEZVÉNYTERV a 2017/2018. tanévre. A rendezvény Hunyadi Mátyás Iskola aula Tanévnyitó ünnepély. SZEPTEMBER Éltes Mátyás Iskola 1. 2017. AUGUSZTUS 29. 9.00 Nevelőtestületi 2. 2017. AUGUSZTUS 31. 16.00 Tanévnyitó ünnepély SZEPTEMBER 01. 8.00 3. 2017. OKTÓBER 03. Állatok Világnapja 4. 2017. OKTÓBER 06. 8.00 Aradi vértanúk helyettes

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december Előszó KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának kiadványa Tisztelt Bakonypéterdi Lakosok! Szeretném megköszönni azt az összefogást, amit az elmúlt időszakban tanúsítottak azért, hogy megszépüljön

Részletesebben

Orosz fémikonok Svájci magángyûjteménybôl 2010. december 4., szombat, 11. óra Szakmai meghatározás: prof. dr. Ruzsa György mûvészettörténész

Orosz fémikonok Svájci magángyûjteménybôl 2010. december 4., szombat, 11. óra Szakmai meghatározás: prof. dr. Ruzsa György mûvészettörténész 864IKON.qxd 11/7/2010 9:47 PM Page 241 Orosz fémikonok Svájci magángyûjteménybôl 2010. december 4., szombat, 11. óra Szakmai meghatározás: prof. dr. Ruzsa György mûvészettörténész 864IKON.qxd 11/7/2010

Részletesebben

A betlehemi csillag és Jézus születésének rejtélye

A betlehemi csillag és Jézus születésének rejtélye A betlehemi csillag és Jézus születésének rejtélye 2013-12-23 12:13:19 Karácsony közeledte a betlehemi csillagot, Jézus születését, a napkeleti bölcseket juttatja az ember eszébe. De mi is lehetett valójában

Részletesebben

CALENDAR - Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium

CALENDAR - Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium augusztus 2017 2017.aug.29 09:00 Tanévnyitó nevelőtestületi értekezlet, utána osztályfőnöki értek 2017.aug.30 10:00 Tanári rekollekció. Közös Ebéd. 2017.aug.30 10:00 dr. Kovács András, a soproni katolikus

Részletesebben

Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje

Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje Adventi idő olvasmányai... 1 Karácsonyi idő olvasmányai... 2 Nagyböjti idő olvasmányai... 3 Nagyheti olvasmányok... 4 Húsvéti idő olvasmányai... 5 Pünkösdi és ünnepi

Részletesebben

AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL

AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL Az Avas-Déli Református Gyülekezet kiadványa 2014. December Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek

Részletesebben

Istenszülő Oltalmában. Görömböly búcsúja október 1.

Istenszülő Oltalmában. Görömböly búcsúja október 1. Istenszülő Oltalmában. Görömböly búcsúja. 2017 október 1. ELSŐ LÉPÉS A KÁRPÁT HAZÁÉRT BÚCSÚSTÁRSASÁG, BÜKKALJA 2017. OKTÓBER 7. GÖRÖMBÖLY, Miskolc szélén fekszik, a Bükk lábainál. Bár a morajló Nagyváros

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

Ópályi Hírlap. Székelyföldre zarándokolt a Baráti Kör

Ópályi Hírlap. Székelyföldre zarándokolt a Baráti Kör www.opalyi.hu Ópályi Hírlap Az Ópályiak Baráti Körének Lapja - Felelős kiadó: Tisza-kiadó Bt. - Eng. Sz: 710/2/1995 - www.obkweb.hu Főszerkesztő: Erdélyi Miklós - Szerkesztés: Farkas Ferenc - Nyomdai munkák:

Részletesebben

Gyertyafény csillagfény

Gyertyafény csillagfény Gyertyafény csillagfény Adventtıl karácsonyig 3 hetet meghaladó projekt a Gyulai Alapfokú Közoktatási Intézmény 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézményében 2009. november 29 december 22-ig

Részletesebben