Egyszer volt, ma is van... Adventi készülődés a Tamásiban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Egyszer volt, ma is van... Adventi készülődés a Tamásiban"

Átírás

1 Egyszer volt, ma is van... Adventi készülődés a Tamásiban Mihály Kamilla: Szent Család Az égből színméz csörgedez, a légben illat lengedez. Mozdul az ég, áll a csillag, ég kapui már kinyílnak. Népének Advent a karácsonyi ünnepkör bevezető része, az Úr eljövetelére való várakozás ideje. Diákjainkkal évente újra álmodjuk, újrajátsszuk a régmúlt idők karácsonyi szokásait, amelyek alapul szolgálnak a mai idők hangjainak. Hallgatva az így felépített harmóniát jó érzéssel telik meg tanítóink és tanítványaink szíve. Osztozzatok ebben az örömben ti is, kedves olvasók! Adventi koszorú Karácsony előtt az otthonokat beragyogja az adventi koszorú négy gyertyája. Az első gyertyát az első adventi vasárnapot megelőző szombat este szokás meggyújtani. A hagyományos szimbolika szerint az első héten meggyújtott gyertya a lila, amely a bűnbánatot jelképezi. A következő héten ismét lila gyertyát gyújtunk, majd ezután a harmadik hét végén a rózsaszínt, amely az örömöt, tisztaságot, szűz Máriát jelképezi. Karácsony előtti hétvégén az utolsó lila gyertyát is meggyújthatjuk, amely így együtt ég a többivel, a karácsony megérkezett. A kisiskolában advent első gyertyájának meggyújtását alapos szervezés előzi meg: a katolikus osztályok maguk készítette adventi koszorúkat ajándékoznak az elemi osztályoknak.

2 Bella tanító néni közösségkovácsoló adventi koszorúkészítést szervez a szülőkkel és gyerekekkel közösen. Az adventi koszorú kék, piros, fehér és lila gyertyái jelképezhetik advent angyalait is. Az első vasárnap angyala kék köpenybe öltözve leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. Azok, akik jól figyelnek, meghallják a hangját. Keresni kezdi azokat, akik meg akarják hallgatni őt. A második vasárnap angyala piros palástba öltözött angyal. Kezében egy nagy serleget hoz. Az angyal szeretné megtölteni az aranyserlegét, hogy tele vigye vissza a mennybe. Törékeny, finom szövésű ez a serleg, a Nap sugaraiból készült. Nem tehet bele kemény, nehéz dolgokat. Az angyal végigmegy a világban, tiszta szeretetet keres minden ember szívében. Ezt a szeretetet teszi a serlegébe, ebből készül a csillagok fénye. A harmadik vasárnap angyala egy fehér ruhás, ragyogó angyal. Jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakik a szívében és megérinti fénysugarával. Ez a fény kezd ragyogni az emberek szemében, megszállja őket a béke, a tiszta szeretet és a boldogság érzése. A negyedik vasárnap angyala lila lepelbe öltözött angyal. Megjelenik a mennybolton, bejárja az egész Földet. Kezében lantot pengetve énekel. A béke dalát énekli. Sok kis angyal kíséri. Daluktól valamennyi földben szunnyadó mag felébred, így lesz új élet tavasszal a Földön.

3 Elkészítjük a gyertyatartókat és az ajtókopogtatókat. Diákjainkkal az advent első vasárnapját követő hétfőn, ünnepi szentmisén gyújtjuk meg az első gyertyát. Nagy Hajnalka hitoktató közös éneklést-versmondást szervez a négy tanító lelkes vezetésével. Szebbnél szebb versekkel, énekekkel indul el a készülődés csodálatos időszaka. December 6, Mikulás A plébániatemplomunk védőszentje Szent Miklós, myrai püspök, a tengerészek, kereskedők, az illatszerészek, a gyógyszerészek, a zálogházak, gyermekek és diákok védőszentje. A Mikulás szó a Miklós név cseh fordításából eredeztethető. Nagy izgalom előzi meg a Mikulásjárást. Az előtérben megterítjük az asztalt, mézes fahéjas dióbéllel, almával és naranccsal várjuk a Mikulást és Mátyás Károly esperest. Közös éneklés után a Mikulás minden gyermeknek elviszi a névre szóló levelet, tanítóink ajándékát, valamint a mézeskalácsokat.

4 December 13, Luca napja Luca napján, 13-án búzaszemeket csíráztattak, karácsonyra szépen kizöldült. A Luca búza az Élő Kenyérnek, a születendő kis Jézusnak is jelképe, asztalra, vagy a jászol köré teszik hagyományosan. Bella tanító néni minden évben csíráztat búzát diákjaival, ami a karácsonyi vacsoránál az asztalok legszebb dísze. December 15, Jászolállítás, Szent család 15-én felállították a kis jászlat, ahova a gyerekek minden jócselekedettel egy-egy szalmaszálat tehettek, hogy karácsonyig megteljen. Szép szokás volt ez. A gyerekek egymással versenyeztek, hogy tényleg jók legyenek karácsonyig. Régen a jászol útra kelt, és 9 családnál minden nap más-más ház fogadta be a Szent Családot. Milyen szalmaszálakat gyűjtögetnek a jászolba ma a Tamásis elemisták? A jótékonyságra több utat is választottak a Tamásisok. Marika tanító néni közvetítésével másodszor veszünk részt a Kalibáskő gyermekvilág alapítvány karácsonyi gyűjtésében, adakozásban. Tavaly közel 300 családnak juttattak ruhát és cipőt, amiért köszönettel tartozunk minden családnak, aki elvégezte a lomtalanítást és úgy döntött, hogy a jó állapotban lévő kinőtt gyerek holmit és a feleslegessé vált ruhát beküldte. Madarak karácsonya elevenedik meg Marika tanító néni lelkes negyedikesei tevékenysége nyomán: madáretetőik mindig tartogatnak eledelt számukra.

5 Jellegzetesen tamásis maga a jászolállítás is: Adélka tanító néni A szülőkkel közösen tartott kézműves délutánon hangolódik az ünnepre. Itt készül a jászol. A Szent család megelevenedik Zsuzsa tanító néni osztályának falain, felelevenítve a család összetartó erejét, hangsúlyozva ennek az időszaknak családiasságát, bensőségességét. Mindenik elemi osztály találkozik a mentor osztállyal és magajándékozzák egymást. Közös kézműveskedéssel, mézeskalácssütéssel, regöléssel, készülődnek az ünnepre. Marika és Zsuzsa tanító néni tanítványainak mézeskalácsaiból mutató

6 Zsuzsa és Bella tanító néni osztályainak jellegzetes ajándékai Mindenik elemi osztály megörvendezteti a szülőket betlehemesével, furulyamuzsikájával és verses összeállításaival. Az utolsó tanítási napon ugyanúgy ünneplünk nagyobb családunkkal, az iskolai közösséggel, mint a kiscsaládokban December 24-én. A tanítók és diákjai karácsonyfát díszítenek maguk készítette ékességekkel. Számunkra a karácsonyfa a jó és a tudás fáját jelképezi. A díszek eredeti jelentését mára elfelejtettük: a láncok a kígyót jelképezik, a fára felaggatott cukorka, dió, alma pedig a jó és a gonosz tudás gyümölcseit szimbolizálják. Az égő gyertyák a világ világosságát, a kis Jézust jelentik. Ezt felelevenítettük nemezdíszekkel ékesített fánkon, amely első helyezést kapott városunk kézműveseitől az Artera alapítvány gondozásában rendezett kézműves vetélkedőn. Marika tanító néni élő fenyőt is fogadott be osztályával, amit az ünnepek elteltével visszaültettek eredeti helyére. A közös muzsikálás, összeéneklés bensőséges

7 pillanatai minden alkalommal láthatatlan szálakkal kapcsolja össze közösségünket. Az óesztendő búcsúztatása egyben összegzés: Én is sietve elmegyek, elviszem a szívemet. Aranyalma kis Jézusnak, Néki adom ajándéknak. Legyen övé mindörökre! Népének Szabó Zsuzsa

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

Flag - Karácsonyi melléklet 1. - Alapfogalmak

Flag - Karácsonyi melléklet 1. - Alapfogalmak 2013 december 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Flag -értékelve Karácsonyi Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A latin eredetű szó - adventus - megérkezést, eljövetelt jelent. A Jézus születésére

Részletesebben

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve PPEK 904 Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina Kis Boldogasszony képeskönyve mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár

Részletesebben

Az időszak neve. Szokások

Az időszak neve. Szokások A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából Katolikus liturgiának megfelelő adventi koszorú, három lila és egy rózsaszín gyertyával. Advent (ádvent, úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (dec.25-ét)

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető

Részletesebben

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2.

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Karácsony fénye Múzeumi nap 2. Múzeumi nap 2. tematika Múzeumi nap helye és ideje:

Részletesebben

Adventi ünnepkör alsó tagozatban

Adventi ünnepkör alsó tagozatban JÓ GYAKORLAT Adventi ünnepkör alsó tagozatban 1 Bevezetés Minden ember számára az egyik legszebb ünnep a karácsonyvárás. Lelki megtisztulással, izgalommal, örömteli készülődéssel telik ez az időszak a

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

1. osztály - Olvasás Mintafeladat

1. osztály - Olvasás Mintafeladat Segítséggel olvassátok el az alábbi rövid szöveget, majd színezzétek ki az adventi koszorút a szöveg alapján! A karácsony előtti várakozás jelképe az adventi koszorú. A hagyomány szerint zöld fenyőágakból

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.

Részletesebben

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1.

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Adventi zsongás Múzeumi nap 1. Múzeumi nap 1. tematika Múzeumi nap helye és

Részletesebben

XV. évfolyam - 12. szám 2014. December Csupor Piac Sikerrel debütált Derekegyházon a Csupor Piac, ahol kézműves termékekkel és házi készítésű finomságokkal találkozhattak az érdeklődők. A piac fizetőeszközként

Részletesebben

Blabla december EFOP KÉPZELT RIPORT A MIKULÁSSAL

Blabla december EFOP KÉPZELT RIPORT A MIKULÁSSAL Blabla 2017. december KÉPZELT RIPORT A MIKULÁSSAL Minden ember szívét melegség tölti el, amikor a Mikulásról hall történeteket. Ugyan nem jártam Lapföldön, de mégis sikerült beszélnem Joulupukkival, az

Részletesebben

Karácsonyi gondolatok a nyomtatott sajtó tükrében

Karácsonyi gondolatok a nyomtatott sajtó tükrében Megyeri Károly: Karácsonyi gondolatok a nyomtatott sajtó tükrében A karácsonyi ünnep története visszanyúlik a római időkbe. December 25-én a rómaiak Mithrász istennek a felkelő nap, a világosság istenének-

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

Éves munkaterv 2011/2012

Éves munkaterv 2011/2012 Éves munkaterv 2011/2012 Tanítási Tanítási Napló nap hét Naptári nap Esemény szerinti Képzések Szülői Egyéb sorszáma sorszáma esemény estek augusztus 27. Szombat augusztus 28. Vasárnap augusztus 29. Hétfő

Részletesebben

Tanítási órák / Évfolyamok

Tanítási órák / Évfolyamok Mikor? Hol? 27. péntek 28. szombat 29. vasárnap 30. hétfő Tanítási órák / Évfolyamok 1. b 5. c 6. c 8. c Óra Téma Óra Téma Óra Téma Óra Téma Adventi Adventi koszorú Adventi koszorú szítése Adventi koszorú

Részletesebben

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Máté 22, 37.39) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét,

Részletesebben

A es nevelési év eseménynaptára

A es nevelési év eseménynaptára A 2018-2019-es nevelési év eseménynaptára Dátum Programjaink Augusztus 15-től Augusztus 21. Augusztus 28. Szeptember 2. Szeptember 3. Szeptember 5. Szeptember 6. Szeptember 7. Szeptember 12. Szeptember

Részletesebben

ADVENTI PROJEKT Iskolai szeretetlánc

ADVENTI PROJEKT Iskolai szeretetlánc ADVENTI PROJEKT Iskolai szeretetlánc A projektet készítette és megvalósította: Török Flóris Általános Iskola 6.b osztálya, Széky Tamás Lászlóné 2009.december. Küszöbön áll a nap, az az egyetlen egy nap

Részletesebben

PROGRAMFORGATÓKÖNYV. Egyenlő esélyt minden diáknak. Megbízó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32.

PROGRAMFORGATÓKÖNYV. Egyenlő esélyt minden diáknak. Megbízó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32. PROGRAMFORGATÓKÖNYV Megbízó: Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32. Megbízott: Csutorás Antalné, Hodosi Ibolya Tevékenység: Szülői együttműködési programok megszervezésében résztvevő pedagógus Munkaidőkeret:

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre Készítette: Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok, zöldnapok,

Részletesebben

Komplex instrukciós program munkaterve 2015/2016-os tanév

Komplex instrukciós program munkaterve 2015/2016-os tanév Komplex instrukciós program munkaterve 2015/2016-os tanév Összeállította: Zubai Etelka Idő Tevékenység Hol? Mikor? Felelős Feltételek Eredmény Augusztus Tanmenetek áttekintése, KIP-es, órák ütemezése.

Részletesebben

Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás

Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás Karácsony elõtt kilenc napon át, kilenc család viszi egymáshoz a Szent Család képét vagy szobrát. A szobrot vagy képet a földíszített házioltárra tesszük.

Részletesebben

Nagyközségi Óvoda, Földes PROJEKT BEMUTATÁSA GYERMEKLÁNC

Nagyközségi Óvoda, Földes PROJEKT BEMUTATÁSA GYERMEKLÁNC Nagyközségi Óvoda, Földes PROJEKT BEMUTATÁSA GYERMEKLÁNC projekt az adventi ünnepkörhöz, karácsonyhoz kapcsolódóan (a projekt része a TÁMOP 3.1.4. projekt óvodai programcsomag helyi adaptációjának) TÁMOP

Részletesebben

Horváth Tamás tanárunk rajza

Horváth Tamás tanárunk rajza Horváth Tamás tanárunk rajza A hírhozó Mikor Jézus megszületett, tiszta volt az ég. Aprócska kis csillagtüzek égtek szerteszét. Köztük egy, a legfényesebb, mindig arra várt, hogy a jó hírt megtudhassa

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya.

A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya. Téma: Téli ünnepkör, népszokások A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya. A projekt időtartama: 4 hét (nov. 30. dec. 22.) A projekt résztvevői:

Részletesebben

Katica Bölcsőde éves programnaptára Január Február Március Április Május Június. Tavaszköszöntő zenés műsor

Katica Bölcsőde éves programnaptára Január Február Március Április Május Június. Tavaszköszöntő zenés műsor Katica Bölcsőde éves programnaptára 2018. Farsangi mulatság Tavaszköszöntő zenés műsor Gyereknap/ Bábszínház Kerti mulatság, ballagás Óvodába menő Fotózás Videózás Húsvéti játszóház Beszoktatás Szülőcsoportos

Részletesebben

KARÁCSONY Tervezési, szervezési munkafüzet 2016.

KARÁCSONY Tervezési, szervezési munkafüzet 2016. KARÁCSONY Tervezési, szervezési munkafüzet 2016. Talán nem tévedek nagyot, amikor azt mondom, hogy a karácsony az év legnagyobb ünnepe. Jézus születésnapja mellett a szeretet, a megértés, az egymásra való

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2017-2018 "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

Az ország egyik legszebb karácsonyi vására várja önt áruházainkban!

Az ország egyik legszebb karácsonyi vására várja önt áruházainkban! Az ország egyik legszebb karácsonyi vására várja önt áruházainkban! Gomba 890.- Hóember 2.490.- -tól 2 db-os szett 5.990.- /szett Mécsestartó csillagformájú, akasztható, ezüst és fekete színben, 38 x 9

Részletesebben

Pári Újság PÁRI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA * V. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2017*

Pári Újság PÁRI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA * V. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2017* 2 Pári Újság PÁRI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA * V. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2017* Adventi készülődés Készüljünk együtt a Karácsonyra! 2017.december 2-án szombaton, délután 13 30 órától díszítsük együtt a Pári

Részletesebben

Karácsonyi témahét. 1.b. Szabóné Bakó Márta. Pintérné Legéndi Gabriella. 2009.december 7-12. Petőfi Sándor Általános Iskola Gödöllő

Karácsonyi témahét. 1.b. Szabóné Bakó Márta. Pintérné Legéndi Gabriella. 2009.december 7-12. Petőfi Sándor Általános Iskola Gödöllő Karácsonyi témahét 1.b Szabóné Bakó Márta Pintérné Legéndi Gabriella 2009.december 7-12. Petőfi Sándor Általános Iskola Gödöllő Karácsony ünnepén az a kívánságom. Legyen boldog mindenki ezen a világon.

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe PROGRAMNAPTÁR 2018. szeptember 09.03. hétfő Tanévnyitó VeniSancte iskolai 09.03- Befogadás, (csoportszintű) mérése (folyamatosan) 09.05. Tanévnyitó Mocorgó mise VeniSancte 09.06. Szülői értekezlet 1. osztály

Részletesebben

Jövőre is lesz Karácsony! Dalszövegek, hogy mire újra eljön a Szenteste, a család együtt énekelhesse a Mennyből az angyalt

Jövőre is lesz Karácsony! Dalszövegek, hogy mire újra eljön a Szenteste, a család együtt énekelhesse a Mennyből az angyalt Jövőre is lesz Karácsony! Dalszövegek, hogy mire újra eljön a Szenteste, a család együtt énekelhesse a Mennyből az angyalt 1 Szerkesztette és a jog tulajdonosa: Karácsonyanyó Kizárólag teljes terjedelmében,

Részletesebben

DECEMBER 2. Advent első vasárnapja

DECEMBER 2. Advent első vasárnapja DECEMBER 2. Advent első vasárnapja BAJAI VÁROSI SZÍNHÁZTEREM 15.00 Melyiket a 9 közül? Zenés karácsonyi történet egy felvonásban Jókai Mór novellája alapján. Jegyek válthatók: Bácskai Kultúrpalota Jegyiroda

Részletesebben

Ünnepi készülődés A Feng Shuiban rejlő harmónia...

Ünnepi készülődés A Feng Shuiban rejlő harmónia... Ünnepi készülődés A Feng Shuiban rejlő harmónia... Ne feledd, ha a karácsony hiányzik a szívedből, akkor a fa alatt sem találsz rá. (Charlotte Carpenter) Az erő, az energia ott van körülöttünk, mindenben

Részletesebben

Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium 4432 Nyíregyháza Kollégium u. 54. sz.

Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium 4432 Nyíregyháza Kollégium u. 54. sz. Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium 4432 Nyíregyháza Kollégium u. 54. sz. December az év tizenkettedik hónapja, 31 napos, jelentése tíz, arra utal, hogy régen ez volt a tizedik hónap a

Részletesebben

szeptember 7. hétfő 17.00 óra SZM szülői, DÖK választás 7.30 óra (2-8. évf.)

szeptember 7. hétfő 17.00 óra SZM szülői, DÖK választás 7.30 óra (2-8. évf.) időpont nap program, határidős feladat augusztus 25. kedd Pótvizsga (7.b, 6.b) augusztus 26. szerda Gólyatábor 8.00-11.00 óra augusztus 27. csütörtök Gólyatábor 8.00-11.00 óra augusztus 28. péntek Gólyatábor

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

ÉG A GYERTYA, ÉG. 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _

ÉG A GYERTYA, ÉG. 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _ ÉG A GYERTYA, ÉG Ég a gyertya ég, Sok kis gyertya ég, Jaj, de szép a karácsonyfa, Égjen soká még! 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _ 2. Mi már tudjuk: fal + at

Részletesebben

iskolai híradó MÁR A KAPUBAN VÁRTA AZ ISKOLÁBA ÉRKEZŐKETA MIKULÁS MI VAN, HA NEM SZERET? DE NEHÉZ ELHINNI, HOGY MINDENT TUD!

iskolai híradó MÁR A KAPUBAN VÁRTA AZ ISKOLÁBA ÉRKEZŐKETA MIKULÁS MI VAN, HA NEM SZERET? DE NEHÉZ ELHINNI, HOGY MINDENT TUD! iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola,Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11. 1035 www.szelloegymi.hu 2012. február 5. évf. 5. 5 szám

Részletesebben

XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési

Részletesebben

ADVENT 2009 PROGRAMTERV

ADVENT 2009 PROGRAMTERV ADVENT 2009 PROGRAMTERV A megvalósítás időpontja: 2009. november 30-december 17. Az ADVENT 2009 programsorozat célja: A minket körülvevő világ kulturális örökségeinek a Szociális, életviteli és környezeti,

Részletesebben

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-, Nyitott kapcsolatok! című projekt Intervallum: január 1. május 31. Készítette:,, Dátum: január 07. Célok A cél indoklása Tervezett ek* Felelős*

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR es tanév

ESEMÉNYNAPTÁR es tanév ESEMÉNYNAPTÁR 2013-2014-es tanév Augusztus Alakuló értekezlet Timáriné K. S. Munkaközösségi értekezlet Tanterem rendezése, órarend, tankönyv Tanévnyitó értekezlet 31. csütörtök Csopak, Országos Tanévnyitó

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 2-től korcsolyázunk : december 2. kedd, 4. csütörtök, 9. kedd,11. csütörtök 16. kedd 18. csütörtök ez a turnus januárban folytatódik Idén is a Jégpalota fedett jégcsarnokába

Részletesebben

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Óvodai Tájékoztató 2009 /2010. 1. szám Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Tanévindítás: Óvodánk létszáma 2009 / 2010 es tanévben : 34 fő gyermek Csoport szám: 2 Óvodapedagógusok:

Részletesebben

Hogyan jött létre a kiállítás?

Hogyan jött létre a kiállítás? Mindannyian szívesen foglalkozunk valamivel, vagy éppen gyűjtünk valamit. Árus-Kovács Gábor katolikus plébánosunk miseruhákat gyűjt, melyből a tavasz folyamán kiállítást rendeztek Balatonalmádiban. Az

Részletesebben

a Szent István Római Katolikus Általános Iskola 2017/2018-as tanévének rendje

a Szent István Római Katolikus Általános Iskola 2017/2018-as tanévének rendje titeket pedig az Úr gyarapítson és gazdagítson a szeretetben egymás iránt és mindenki iránt Tessz. 3.12 Szeptember a Szent István Római Katolikus Általános Iskola 2017/2018-as tanévének rendje 1. Első

Részletesebben

többet 1490 FT 720 FT BOMBA ÁR 2190 FT mindennap! kevesebbért... Az ajánlat tól ig, illetve a készlet erejéig érvényes ruha

többet 1490 FT 720 FT BOMBA ÁR 2190 FT mindennap! kevesebbért... Az ajánlat tól ig, illetve a készlet erejéig érvényes ruha többet kevesebbért... mindennap! 1490 FT ruha széles vállpánttal, brokát csillagokkal, szürke vagy rózsaszín 98-128 cm méretekben 720 FT BOMBA ÁR Mikroszálas Párnahuzat többféle ünnepi mintával, 40x40

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2016-2017 "Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem" - ígéri Isten (Zsoltárok 32,8) Ebben a tanévben is kérjük Isten

Részletesebben

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2016/2017. nevelési évre

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2016/2017. nevelési évre Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2016/2017. nevelési évre Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok,

Részletesebben

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, 1 Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, az adventtel és a szentmisével fogunk foglalkozni..

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Adventi szombatok. Egyházközség

HÍRLEVÉL. Adventi szombatok. Egyházközség Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Adventi szombatok Az adventi időszak négy hete

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2014/ /2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján

Tanítási év helyi rendje 2014/ /2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján Tanítási év helyi rendje 2014/2015 35/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok száma: 5 nap 1 hónap nap hét napja tanítási nap sorszám feladat óra

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2016-2017 Készítette: Csiki Zsolt Szeptember Beindítottuk az elemek szelektív hulladékként gyűjtését osztályok szintjén. Környezetünket az őszi

Részletesebben

Karácsony estéjén. Hirdesse hát, minden égő gyertyaszál,

Karácsony estéjén. Hirdesse hát, minden égő gyertyaszál, Karácsony estéjén Cm B Karácsony estéjén a fenyőfa körül Cm B Esz Szívemben örömteli háladal csendül Fm B Esz Asz S megköszönöm Néked, Uram, hogy értem eljöttél B Gm Cm E földre megszülettél. Cm B Karácsony

Részletesebben

1-es csoport

1-es csoport 1-es csoport 2-es kiscsoport 3-as csoport 4-es csoport Küldetésünk: Feladatunk az evangélikus, keresztény szellemiségű nevelés a gyermekek személyiségének kibontakoztatásával, az érzelmi élet kiteljesítésével,

Részletesebben

Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység

Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Előzmények Projekt adatai: Kedvezményezett Projekt címe Projekt azonosítója Alsómocsolád Község Önkormányzata Mintaprogram a minőségi időskorért

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február RENDEZVÉNYNAPTÁR 2018. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Február Február 2. Farsangi hagyományok, szokások megismertetése, álarc készítés gyerekeknek Fekete Gólya Ház Bátáért Egyesület Február

Részletesebben

IDŐPONT TERVEZETT PROGRAM FELELŐS

IDŐPONT TERVEZETT PROGRAM FELELŐS Programterv augusztus 21- szeptember 30. 08.21. 08.25. 08. 26. 08. 28. 08. 30. 08.25-08.29. 09.01-09. 05. 09-01. 09 06. 09. 16. Szept. utolsó hete 09.29. Szülői ért. az új gyerekek szülei számára Alakuló

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 1. szombat összevont csoportban fogadjuk a gyerekeket December 4-től korcsolyázunk : december 4 kedd, 6 csütörtök, 11 kedd,13 csütörtök 18 kedd ez a turnus januárban folytatódik

Részletesebben

Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév

Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév Összeállította: Zubai Etelka Idő Tevékenység Hol? Mikor? Felelős Feltételek Eredmény Augusztus Tanmenetek áttekintése, KIP-es, órák ütemezése.

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVRŐL Alapítványunk alapvető célja a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen fontosnak

Részletesebben

Áldott Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Esztendőt kíván Veszprém Város Önkormányzata

Áldott Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Esztendőt kíván Veszprém Város Önkormányzata Illatos Advent 2014 Áldott Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Esztendőt kíván Veszprém Város Önkormányzata November 28. Péntek 13:00-17:00 A Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület és a karácsonyi 15:00-18:00

Részletesebben

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA IX. évf. 1. szám (100) 2011. December A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA Tartalomból: Miseszándékok 2. old. Részlet: Rainer Maria Rilke: Történetek a Jóistenrıl 3. old. E gy ház kö

Részletesebben

Adventi Hírnök Szálljatok le szálljatok le

Adventi Hírnök Szálljatok le szálljatok le 1. Adventi Hírnök 1. Adventi hírnök: friss fenyő ág, Lobog az első gyertya láng! Karácsonyt várva lázban a föld, Isteni gyermeket köszönt. 2. Adventi hírnök: friss fenyő ág, Lobog már két kis gyertya láng!

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁRA es tanév

ESEMÉNYNAPTÁRA es tanév Sárospataki Református Általános Iskola ESEMÉNYNAPTÁRA 2014-2015-es tanév Augusztus 08.25 hétfő 9.00 Alakuló értekezlet, Gimnáziumban Nagy-Baló Csaba, Timáriné K. S. 08.25. hétfő 10.00 Munkaközösségi Timáriné,

Részletesebben

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka

Részletesebben

A tanévzáró istentisztelet felépítése

A tanévzáró istentisztelet felépítése A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS

Részletesebben

Tanmenetek leadása a munkaközösség vezetőknek Szülői értekezlet 3. évfolyam

Tanmenetek leadása a munkaközösség vezetőknek Szülői értekezlet 3. évfolyam DÓZSA ÉVES ÜTEMTERV 2015-2016. TANÉV Augusztus 24. H 8 00 Alakuló értekezlet; Bakony Gaszt. tájékoztató 25. K Munkaközösségi foglalkozások mk.vezetők 16 00 Tantestületi kirándulás Töllné H. Erika 26. Sze

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben

Ütemterv AUGUSZTUS

Ütemterv AUGUSZTUS Ütemterv 2018. AUGUSZTUS 24. P 25. Szo 26. V 27. H Alakuló értekezlet 9 óra Munkavédelmi oktatás Pótvizsgák 10 óra Tanévnyitó értekezlet 9:00 óra 16:00 Közösségi fórum az 1. osztályos szülőknek, Családi

Részletesebben

Gyertyafény csillagfény

Gyertyafény csillagfény Gyertyafény csillagfény Adventtıl karácsonyig 3 hetet meghaladó projekt a Gyulai Alapfokú Közoktatási Intézmény 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézményében 2009. november 29 december 22-ig

Részletesebben

KARÁCSONYI TÉMAHÉT. Témagazda: Nemes Richárd TÁMOP 3.1.4

KARÁCSONYI TÉMAHÉT. Témagazda: Nemes Richárd TÁMOP 3.1.4 KARÁCSONYI TÉMAHÉT Témagazda: Nemes Richárd TÁMOP 3.1.4 Projektterv Projekt címe: Adventi várakozás Helyszín: Fodor András Óvoda, Iskola, Szak- és Szakmai Szolgálat Időpont: 2009. 12. 14 2009. 12. 19.

Részletesebben

ormátus lelkésszel, Kondé Lajos katolikus plébánossal és Szélpál Gáborral

ormátus lelkésszel, Kondé Lajos katolikus plébánossal és Szélpál Gáborral December másodikán megkezdődött a Szegedi Karácsonyi Ünnepek rendezvénysorozata. A Széchenyi és a Dugonics téri vásárokon és ünnepi előadásokon kívül a város idén óriási koszorúval és díszkivilágítással

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 09/1.

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 09/1. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 09/1. Damjanich János Általános Iskola 2117 Isaszeg, Madách Imre u. 1. TÉMAHÉT "ADVENTI-HÉT" 2012. december 17. - 2012.

Részletesebben

Programterv. 2016/2017. tanév kiemelt feladatai

Programterv. 2016/2017. tanév kiemelt feladatai Programterv 2016/2017. tanév kiemelt feladatai Szorgalmi idő: 2016. IX. 1.(csütörtök)- 2017. VI.15.(csütörtök) Tanítási napok száma: 182 nap Tanítás nélküli munkanap: 5 nap I. félév: 2017. I. 20-ig tart.

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA

RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA KÉSZÍTETTE: KOVÁCS JUDIT 2017/2018 FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM AJKA SZEPTEMBER Tanévnyitó ünnepély augusztus 31. Némethné Horváth Andrea Némethné

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szeged Városi Kórusegyesület tisztelettel meghívja Önt Kodály Zoltán születésének 135. és halálának

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 3-án kezdődik a korcsolya. Középső csoportos kortól (aki 2014. augusztus 31- ig betölti az 5 évet) lehet korcsolyázni. Az első turnus nyolc alkalom, ez január közepéig

Részletesebben

SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK

SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK Első osztályosok köszöntése-évnyitó Szülői értekezlet o 4. Szülői értekezletek o. 7. Veni Sancte 8. 10. Szülői értekezlet --4.--7.- 8. o Az iskolakertek rendbetétele, szelektív

Részletesebben

A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának. munkaterve. 2018/2019. tanévre

A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának. munkaterve. 2018/2019. tanévre A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának munkaterve 2018/2019. tanévre Készítette: Hársfalviné Balázsi Katalin - alsós Diákönkormányzatot segítő tanára A munkatervet

Részletesebben

INNOVÁCIÓ ADVENT-3 HETES PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSÁNAK LÉPÉSEI

INNOVÁCIÓ ADVENT-3 HETES PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSÁNAK LÉPÉSEI INNOVÁCIÓ ADVENT-3 HETES PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSÁNAK LÉPÉSEI AZ INNOVÁCIÓRÓL Az iskolánkban sok-sok évre visszamenő hagyománya van a karácsonyi műsornak, a tavalyi projekt azonban sokkal több volt ennél.

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete 2016/17. tanév Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 3. Az iskola kódja: H- A versenyző

Részletesebben