Zárójelentés a Dante filozófiája című kutatás eredményeiről

Hasonló dokumentumok
MÁTYUS NORBERT SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Babits Dante-fordításának kritikai kiadása és Dante életműve PD Általános célkitűzések és megvalósulásuk

Képzési tájékoztató füzet a KERPELY ANTAL ANYAGTUDOMÁNYOK ÉS TECHNOLÓGIÁK DOKTORI ISKOLA PhD hallgatói részére

SZAKMAI BESZÁMOLÓ az NTP-HHTDK támogatásból megvalósított. A program megvalósításának ideje: Támogatás összege: Ft.

MAGYAR SZABADALMI ÜGYVIVŐI KAMARA DR. TÖRÖK FERENC szabadalmi ügyvivő

NTP-HHTDK Tudományos Diákkörben folyó multidiszciplináris egészségtudományi kutatások támogatása és fejlesztés Szakmai beszámoló

Interdiszciplináris Doktori Iskola

6. Vezetéstudományi Konferencia Menedzsment kihívások Taylor után 105 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2016. január 13.)

A SZAKIRODALOM HASZNA ÉS SZERKEZETE

A konstrukció támogatásával hazai és nemzetközi szakfolyóiratokban megjelent cikkek száma

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCS

Interdiszciplináris Doktori Iskola. A Kárpát-medence és a szomszédos birodalmak között Doktori Program. Képzési program

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító

SZIEGTK Tudományos Diákköri programjainak támogatása a 2017/18. tanévben NTP-HHTDK SZAKMAI BESZÁMOLÓ

2015. április 8. A fény J. Haydn műveiben - Kóczán Péter brácsaművész és Albert Sassmann zongoraművész hangversenye a Muzsikaházban

POLITIKATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ELTE Állam- és Jogtudományi Kar

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya ben végzett munkájáról szóló beszámolót.

Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 5. szám február 11. Hallgatók számára

TARTALOMJEGYZÉK A Tudományos Diákkör A Tudományos Diákköri munka Az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács A kari Tudományos Diák

feladat felelős beszámoló

KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI

A Vizuális Kultúra Intézet minőségfejlesztési terve a 2015/16-as tanévre Dr. Szepessy Béla intézetigazgató

1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL

Interdiszciplináris Doktori Iskola Politikatudomány Doktori Program. Képzési program. A képzés szakaszai

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

SZIE GTK TDK programjainak megvalósítása a 2016/17. tanévben NTP-HHTDK SZAKMAI BESZÁMOLÓ

1 Bevezetés. 2 Az egyes munkakörökbe történő kinevezés feltételei, az azzal járó jogok és kötelességek

Szakdolgozati szeminárium

KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A DOSz tudományos rendezvényei és a DOSz tudományos osztályainak tehetséggondozó programjai

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. TDK szabályzata

Horvátországi Pontrendszer doktori szülőföldi tanulmányi támogatáshoz 2018/2019-es tanév

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL ÉVFOLYAM

VBK Pályázati Info. Kutatás fejlesztés innováció. ÚNKP-2017 különszám május 10.

Italianisztikai irodalom- és mővelıdéstörténet doktori program Programvezetı: Szkárosi Endre

A második nap előadásai az emlékezetépítés konkrét példáit elemezték egy-egy esettanulmányon keresztül. Csorba Dávid (PhD, főiskolai docens, SRTA,

A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÁLTAL ALAPÍTOTT ÉS ADOMÁNYOZOTT DÍJAK, ELISMERÉSEK RENDSZERE

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj a 2015-ös évre. A pályázat célja Pályázásra jogosultak Tudományterület, kategória...

Tájékoztatás a 4- éves doktori tanulmányok komplex vizsgájáról: a jelentkezésre és a vizsga lebonyolítására vonatkozó információk

Szabályzat a Pécsi Tudományegyetemen folyó kutatómunka és tudományos minősítések megszerzésének támogatásáról. Preambulum

Olvass. Tanulj. Vidd magaddal.

I. PREAMBULUM. POLITIKATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ELTE Állam- és Jogtudományi Kar

HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS INNOVATÍV MEGOLDÁSOK A FENNTARTHATÓ DIVATBAN

FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA

feladat felelős határidő

Pályázati azonosító: 3543/ Beszámoló

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból

Szakmai előrehaladási jelentések rendje

7 ~ idegen nyelven: 9

Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról

EURÓPAI BIZOTTSÁG III. MELLÉKLET ÚTMUTATÓ A PARTNERSÉGI MEGÁLLAPODÁSHOZ

AZ SZTE ÁJTK POLGÁRI JOGI, POLGÁRI ELJÁRÁSJOGI ÉS CSALÁDI JOGI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖR ALAPSZABÁLYA

Interdiszciplináris Doktori Iskola Európa és a magyarság a században Doktori Program. Képzési program

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február)

A magyar haditudósítás az első és második világháborúban

172. sz. Egyezmény. a szállodákban, éttermekben és hasonló létesítményekben irányadó munkafeltételekről

Jean Monnet tevékenységek

FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

H2020 munkacsoport alakuló ülés

Név: Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport MOSZT. Rövidítésének jelentése: Híd

5. Vezetéstudományi Konferencia Szervezetek és vezetés Taylor után 104 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2015. január 13.)

AZ MTA REGIONÁLIS TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG IRÁNYELVEI AZ AKADÉMIAI DOKTORI CÍM HABITUS VIZSGÁLATÁNÁL A TUDOMÁNYOS TELJESÍTMÉNY SZÁMBAVÉTELÉRE

Wolfhart Pannenberg METAFIZIKA ÉS ISTENGONDOLAT

PUBLIKÁCIÓS MINIMUMKÖVETELMÉNYEK A DOKTORI FOKOZATSZERZÉSHEZ AZ SZTE KÖZGAZDASÁGTANI DOKTORI ISKOLÁJÁBAN

TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK

OPPONENSI VÉLEMÉNY. Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről

Oktatási Hivatal FILOZÓFIA. A 2013/2014. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló. Javítási-értékelési útmutató

FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Castrum A CAstrum Bene egyesület Hírlevele 8. szám

I. Egyetemi (mester szintet nyújtó) teljesítmény 1. A mesteri vizsgajegyek átlaga (Osztatlan képzés esetén a képzés vizsgajegyeinek átlaga):

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nappali tagozatos hallgatói, oktatói és kutatói részére. A PÁLYÁZAT KATEGÓRIÁI

Feladatok: (32p.) Összesen elérhető pontszám: 32+58=90pont 0-45= = = = =5. Ellentétek

Pályázati hírlevél 1. évfolyam szám április 8. Hallgatók számára

A Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar Kutatási és Fejlesztési Támogatási Rendszere BELSŐ KUTATÁSI FŐIRÁNYOK SZABÁLYZAT

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Roma Nemzetiségi Önkormányzat január 23. napján tartandó rendkívüli üléséhez

BESZÁMOLÓ a évben végzett tevékenységről

POLITIKATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA 1 ELTE Állam- és Jogtudományi Kar

Földrajztudományi Kutatóintézet

Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató

A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA. AugustE Comte

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM REKTORI KABINET Tudománypolitikai Iroda TUDOMÁNYOS TANÁCS ÜLÉSE

A Gazdasági Versenyhivatal évi versenykultúra-fejlesztési munkaterve

KAPCSOLATTEREMTÉS A FEJLESZTŐK ÉS A PEDAGÓGUSOK KÖZÖTT

EMÖT Pontrendszer magyarországi PhD-hoz 2011/2012

Téma- és paradigmaválasztási dilemmák a 21. századi filozófiában

Konszolidált éves beszámoló összeállítása és elemzése

Szakmai beszámoló. A program részletes leírása:

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból

Minőségfejlesztési program 2013/14

Országos Tudományos Diákköri Tanács Helyzet és Jövőkép

Bakos Gergely OSB (szerk.) Teória és praxis között, avagy a filozófia gyakorlati arcáról. L'Harmattan - Sapientia

Közlöny 11. szám - Á P R I L I S -1- MAGYARORSZÁG NAGYKÖVETÉNEK LÁTOGATÁSA A VAJDASÁGI VÁROSI ÉS KÖZSÉGI TANFELÜGYELŐK ÉRTEKEZLETE

GEOGRÁFIA 2010 PÉCS. Első Körlevél március

SzMsz XIV. sz. melléklete (VER )

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA

Szabadpiac és Protekcionizmus

A PTE Pollack Mihály Műszaki Kar Tudományos Diákköreinek szervezeti és működési szabályzat

Átírás:

Zárójelentés a Dante filozófiája című kutatás eredményeiről Általános összefoglalás A kutatás célja Dante filozófiai műveihez készítendő magyar kommentár előkészítése volt. A terv részét képezte azon vállalkozásnak, melynek célkitűzése, hogy a 2021-es Dantecentenáriumra elkészüljön Dante összes műveinek első magyar kommentárja. A pályázat résztvevői az általuk alapított Magyar Dantisztikai Társulat (MDT) támogatásával és szakmai felügyeletével 2006-ban az OTKA támogatásból Dante füzetek címmel nemzetközi folyóiratot alapítottak, melynek célja a magyarországi Dante-kutatások összefogása, koordinálása és az eredmények széleskörű, nemzetközi szintű publikálása. 2006-ban jelent meg a periodika első száma: tanulmányai az említett pályázati célok elérését segítik, s azóta évi rendszerességgel jelenik meg, így immár a folyóirat negyedik száma is elkészült és publikálásra került. E folyóiratszámok révén a pályázat egyes pontjai teljesültek, mivel a közölt tanulmányok a Dante-életmű filozófiai vonatkozású passzusait elemezték. Szintén az MDT keretein belül havi rendszerességgel szerveztünk előadásokat, melyeken az egyes részfeladatok felelősei ismertették eredményeiket a szélesebb szakmával. A pályázat kutatási tervében szereplő, Dante filozófiájával foglalkozó nemzetközi szakirodalom eredményeit tükröző tanulmánykötet publikálása is megvalósult a támogatásból. A résztvevők továbbá a pályázat célkitűzéseivel összhangban lévő több könyvvel és tanulmánnyal gazdagították a magyar és nemzetközi Dante-irodalmat. Összességében tehát sikeresnek és az eredeti célokat beváltó együttműködésnek bizonyult a pályázati támogatás időszaka. Mivel a pályázati támogatás éveiben több monográfiát és tanulmánykötetet publikáltak a résztvevők, havi rendszerességgel konferenciákat és előadásokat szerveztünk, s mivel alapítottunk egy folyóiratot is, melynek immár az ötödik száma várja a megjelenést, a kutatócsoport eredményei széleskörűen hozzáférhetővé váltak. Ez felment minket az alól, hogy részleteiben is magyarázzuk kutatási eredményeinket. A továbbiakban tehát nagy vonalakban ismertetjük tevékenységünket és a pályázati célok megvalósításának módját. (A közleményeket a beszámoló adott helyén tüntetjük fel.) Tudományszervezési eredmények Pályázatunkban tehát arra vállalkoztunk, hogy a támogatás éveiben elkezdjük a Dante összes műveihez készítendő tudományos kommentár alapjainak lefektetését, és az életmű

filozófiailag releváns szöveghelyeit elemezzük, valamint megjelentetünk egy tanulmánykötetet, amely a nemzetközi Dante kutatás eredményeit tárja a magyar olvasók elé. Dante munkássága mindeddig egy jórészt irodalmi értékeket hordozó életműként állt a hazai és részben a nemzetközi szakmai nyilvánosság előtt, holott mintegy fél évszázada, Bruno Nardi és Etienne Gilson kutatásai óta nem kérdéses, hogy szerzőnket a középkori filozófia egyik jelentős, számos kérdésben újító gondolkodójaként kell beemelnünk a filozófiatörténetbe. Elmondható, hogy pályázati eredményeink révén Dante irodalmi és filozófiai munkásságának hazai recepciójára és interpretálására irányuló tudományos és kritikai tevékenység komoly lendületet kapott, s immár olyan tudományos tapasztalat halmozódott fel, amely egy jól működő tanszékközi és interdiszciplináris együttműködés révén további lehetőséget biztosított egy nemzetközi színvonalú magyar Dante-kommentár elkészítéséhez. Fontos kiemelni, hogy a távlati célkitűzés a teljes magyar Dante-kommentár elérése csakis jól felépített, szisztematikus kutatómunkával lehetséges. Egy, a teljesség igényével fellépő magyar kommentár megvalósítása kizárólag több tudományterület képviselőinek bevonásával és a mutatómunka megfelelő megalapozásával képzelhető el. Éppen ezért, ha a majdani jegyzetapparátus a dantei életmű lehetőség szerint minden filozófiai, költői, retorikai stb. vetületét nemzetközi színvonalon kívánja olvasói elé tárni, úgy a kutatás első fázisában Dante filozófiájának feltérképezését kellett elvégeznünk, valamint ki kellett alakítanunk egy olyan szakmai, tudományos közösséget, amely egyrészt szélesebb a pályázatban hivatalosan részt vevő kutatók körén, másrészt a pályázati támogatás lejárta után is képes és kész a munka folytatására. Ezt mindenképp elértük, hiszen az kutatásban részt vevő szakemberek szakmai támogatásával és felügyeletével működő MDT mintegy harminc tagja havi rendszerességgel találkozik, előadásokat szervez, és immár a fiatal kutatókat is bevon a munkába. Az előadások és konferenciák részletes ismertetésétől itt eltekintünk, mert a Takács József tollából a Dante füzetek minden számában olvasható egy rövid és tényszerű összefoglaló az adott időszakban elhangzott előadásokról és a rendezett tudományos konferenciákról. Kiemelendő továbbá, hogy a pályázat résztvevőinek kezdeményezésére az MDT biztosította szakmai keretek között több munkacsoport alakult, melyek a Dante-életmű egyes aspektusait teszik vizsgálat tárgyává. Különösen aktív a Monarchia-munkacsoport, amely havi rendszerességgel ülésezik és végez igazi műhelymunkát, s amelynek tevékenységéről és eredményeiről Nagy József számolt be a Dante füzetek harmadik számában (141-148). Folyóiratunk, amelyet az egyik legfontosabb olasz kiadó a Rubbettino karolt fel és ad ki, már a nemzetközi Dante-kutatás figyelmét is felkeltette: a Dante füzetek első három

számát egyben mutatta be 2008. június 2-án a Római Magyar Akadémián a pályázat vezetője és egyik résztvevője Kelemen János és Mátyus Norbert, valamint két, nemzetközi tekintélynek örvendő olasz Dante-kutató: Enrico Malato és Andrea Mazzucchi. A nemzetközi elismerés újabb jele, hogy az Olasz Dante Társaság (Società Dantesca Italiana) a 2008 novemberében rendezett firenzei ünnepi ülésén szintén bemutatta a folyóiratot. A pályázati támogatás évei alatt szervezett előadások, valamint a folyóirat a tudománynépszerűsítés területén is hozott eredményeket, hiszen az előadásokon rendszeresen helyet biztosítottunk fiatal, szakdolgozatukat, vagy doktori disszertációjukat író egyetemi hallgatóknak, hogy hozzáértő szakmai közönség előtt mérettessenek meg. Sőt, Mátyus Norbert jóvoltából summa cum laude eredményt elért PhD disszertáció is született a pályázati témában. 2007 nyarán a magyarországi egyetemek Olasz Tanszékeinek, valamint a Budapesti Olasz Kultúrintézet támogatásával, és hagyományteremtő jelleggel pénzdíjas, jeligés pályázatot írtunk ki egyetemi hallgatók számára Dante-tanulmányok írására. Mivel a pályázatnak komoly sikere lett, és jelentős hallgatói érdeklődés mutatkozott, úgy döntöttünk, hogy a legjobb 6 pályázatot beküldő hallgatók számára Fiatal Dante-kutatók konferenciája elnevezésű tudományos ülésszakot szervezünk, amelyen a pályázók előadhatták leadott műveiket. A kezdeményezést a Budapesti Olasz Kultúrintézet felkarolta, és méltó helyet biztosított számára. Így került megrendezésre első alkalommal 2008. május 30-án a konferencia, melyet terveink szerint kétévi rendszerességgel ismétlünk. Emellett talán további eredményünk a tehetséggondozás terén az, hogy 2006-ban tevőlegesen, szervezőként és a vezető kutató személyében előadóként bekapcsolódtunk a Milánói Katolikus Egyetem és a Ravennai Ferences Közösség alapításában létrejött Dante Summer School megrendezésébe. A minden augusztusban, Ravennában intenzív tanfolyam formájában megrendezésre kerülő Dante iskola egyetemista hallgatóknak kínál elmélyülési lehetőséget a firenzei költő életművében. A kurzusokra 2007-ben és 2008-ban is két magyar diákot sikerült pályázat útján kijuttatnunk, akik tandíjmentességet élveztek, valamint ingyen szállást és étkezést kaptak. Tudományos eredmények A gondolat, miszerint a magyar Dante-kommentár megvalósításakor a filozófiai művek elsőbbséget élveznek, egy, a tudományos közvélemény számára is újdonságot jelentő premisszát rejt magában: úgy véljük, hogy Dante filozófiája önmagában is kutatásra érdemes,

vagyis szerzőnk életműve nem csupán irodalmi vonatkozásai miatt kerülhet figyelmünk homlokterébe, ezért önálló hely illeti meg a bölcselet történetben. Igaz persze (és ezt évszázados Dante-recepció egyetlen képviselője sem vonta kétségbe), hogy Dante műveiben vannak filozófiailag releváns gondolatok, de mind a mai napig tartja magát az a Benedetto Croce által megfogalmazott tétel, mely szerint Dante a világirodalom egyik legnagyobb költője, de bölcselőként jelentősége igencsak csekély. Más szóval életművében kitüntetett helyet kap ugyan a filozófia, amennyiben főműve a középkor gondolkodásának foglalata, de alapvető fontosságú, hogy bölcselete nem új, hanem a skolasztika és általában a középkori gondolkodás egyszerű reprodukálása. Így Dante eszmetörténeti jelentősége nem filozófiai relevanciájában áll, hanem abban a tényben, hogy a mások s a leggyakrabban idézett név itt természetesen Aquinói Szent Tamás gondolatait költőileg volt képes kifejezni. Ezzel szemben kutatásunk résztvevői nem az életművet kiegészítő és árnyaló elemként tekintenek Dante filozófiájára. Egyfelől úgy ítéljük, hogy szerzőnk bölcseleti forrásai messze túllépnek a tomizmus szűk körén, másfelől ezzel természetes összefüggésben Dante saját korát sok esetben meghazudtoló eredményeket volt képes felmutatni: politikai filozófiája, etikája és nyelvelmélete újszerű gondolatokkal gazdagította a filozófiát. Ezen meggyőződésünkről és az ezt támogató kutatási eredményeik részleteiről a megjelent publikációkból tájékozódhatnak az érdeklődők. Megszerkesztettünk továbbá egy tanulmánykötetet, amely a nemzetközi Dante-kutatás eredményeit tárja a közönség elé. A kötet minden tanulmánya most először kerül a magyar olvasók elé. Három nagy témakört érintenek a kötet cikkei. Erich Auerbach az Isteni színjáték fizikai, morális és politikai világképét, valamint történelemszemléletét vizsgálja, s azzal a bátor meggyőződéssel teszi mindezt, hogy a műbe kódolt világértelmezés nem külsődleges elem a valódi műélvezetet biztosító esztétikum mellett, hanem koherens része a költészetnek. Auerbach tehát azt állítja, hogy az Isteni színjáték nem annak ellenére nagy alkotás, hogy a középkor számunkra jórészt érdektelen nagy bölcseleti kérdéseit, a XIII. századi Itália pártharcait és a szerző személyes problémáit szedi versbe, hanem éppen ezért. Kis túlzással és nagy általánosítással azt mondhatjuk, hogy például a morálfilozófia nem rárakódik a műre, hanem abból nő ki a költészet. Bruno Nardi és Étienne Gilson tanulmányai Dante szerelemfelfogását és politikai filozófiáját elemzik. Mindketten a középkori forrásokból kiindulva kérdeznek rá Dante sajátos, az auktoritásokat tiszteletben tartó, de mégis személyes álláspontjára. Így válik világossá, hogy az udvari költészet alapkódexeként ismert Andreas Capellanus De amore

című traktátusa milyen termékeny hatásra talált az itáliai szerelmi költészetben, de az is, miként alakult át, más ösztönzésekkel és olvasmányélményekkel egybeforrva Dante tolla alatt. Hasonló a helyzet Dante politikai filozófiájának gilsoni értelmézésében, hiszen a francia filozófiatörténész azt bizonyítja, hogy Dante elmélete a császárság szükségszerűségéről, alapvetően Arisztotelész és Szent Tamás premisszáiból indul, de egyéni és új arculattal gazdagodik. Az előbbi három, alapvetően bölcseleti kérdésekkel foglalkozó tanulmány egyértelműen saját korába ágyazva kívánja feltárni Dante filozófiáját: hasonló elméleti alapállás jellemzi Charles S. Singleton munkáját, aki viszont egy régi, már a romantika óta napirenden lévő kérdés megválaszolására tesz kísérletet. A dantei allegória, illetve allegorikus ábrázolás problematikájáról van szó. Az allegória és szimbólum goethei szétválasztása ugyanis ama fogós kérdést hagyományozta a Dante-kritikára, hogy mi a viszony az alapvetően csekély esztétikai értékkel bíró allegorikus költészet és a nyilvánvalóan allegorikus, s eközben mégiscsak élvezhető Isteni színjáték között. Singleton úgy próbál meg választ adni a kérdésre, hogy figyelmen kívül hagyva mai fogalmainkat, a középkori olvasó szemével, valamint Dante Cangrande della Scalához írott önértelmezésével próbálja újraolvasni a szöveget. A kötet utolsó három tanulmánya azt kísérli meg feltárni, hogy a korabeli olvasók miként értelmezték Dante műveit: Giorgio Padoan arra keresi a választ, hogy maga Dante miként illeszkedett kora értelmiségijei közé, tőlük milyen ösztönzések érték, s mindez miként csapódott le a fő műben. Saverio Bellomo a Dante-recepció első, és szerencsére ránk hagyományozódott dokumentumokban igen gazdag szakaszát elemzi: a korabeli Dantekommentárokról kapunk árnyalt képet. Giuseppe Frasso révén pedig végül arról olvashatunk, hogy a nagy és talán első humanista, Francesco Petrarca miként birkózott Dante nem könnyű örökségével. Az ismertetett eredmények fényében úgy véljük, hogy hasznos és gyümölcsőző volt pályázatunk. Itt is hangsúlyozni szeretnénk, hogy a pályázat egy 2021-ig szóló hosszútávú kutatás első fázisa volt. A kutatás folytatásához továbbra is szükségünk lesz kutatási támogatásra.