Őri István Kékvilágunk Előszó...mert nem én írok, nem én festek, hanem egy nálam sokkal nagyobb Személy, aki önmaga a Rend, a Tökéletesség, a Szeretet, Erő és Szépség. Én az Ő eszköze vagyok, tolmács a világok között, közvetítő a Végtelen és az emberek között. Amikor olvastok, Őt olvassátok, amikor elmerültök festményeim világában, Őbenne merültök el. S ha befogadjátok a leírt, megfestett Anyagot, Őt fogadjátok be. És akkor ti is jobbak és erősebbek lesztek. Egymást ölelő képek művészete Amikor fellapozzuk a Kékvilágunk című Netkötetet, és belépünk a Kapun, örvényként kavargó szavak és színek áradata fogad. Próbáljuk olvasni, értelmezni a sohanemlátottat, sohanemhallottat, de nem tudjuk első olvasásra. A gazdagság mellbevágó, megállásra, gondolkodásra késztet. Mert alkotásainak befogadásához nem elég a szív, kevés az akarás, megtorpan az értelem. Hiába szeretnénk egyszerre látni, amit a művész elénk tár, amit ő látott, amikor papírra vetette az egymásra torlódó sok-sok képet, amikor megfestette a világon túli eszmélést. Nem tudjuk, nem láthatjuk, mert a teljes megértéshez gondolkodnunk is kell. Ki kell alakítanunk egy sorrendet a képek sokasága között; a magunk sorrendjét, amely lehet, hogy megegyezik a művész látomásával, lehet, hogy nem. S amikor megteremtetettük a sorrendet, egybe is kell olvasztanunk ismét a képeket, mert csak így tárul elénk teljes nagyságában, amit a művész el akart mondani. Csak akkor érthetjük meg a mondanivalóját, ha minden, ami először külön volt, eggyé lesz. Alcímként azt írtam: művészete. Mert ő nemcsak ír, hanem fest is. Megfesti a lelkét, megmutatja azokat a szűrőket, amelyeken keresztül látja ezt a világot - és azt a másikat is, amelybe gyakran átmegy, hogy erőt merítsen belőle, és elhozza nekünk, földi vándoroknak - az égi vándorok erejét, szeretetét és szépségét a szavakon és képeken keresztül. Egyszer - verseit olvasva - döbbenten kérdeztem tőle: Hogy lehet mindez? Amiket leírsz? Honnan? Miért? Azt felelte: Magam sem tudom. Csak úgy jön. Valahonnét... Soha nem egy képet látok, hanem sokat. Rétegeket. Egymáson, néha össze-vissza, azután kitisztul. Egyszerre látom a rétegeket, s az összképet próbálom leírni. Azért olyanok a sorok, amilyeneket látsz: néha lassúak, majd rohannak, hirtelen elhalkulnak, váltanak, ugrálnak ide-oda. De nem véletlenszerűen, a látszólagos rendetlenség rendet takar, mert nem én írok, nem én festek, hanem egy nálam sokkal nagyobb Személy, aki önmaga a Rend, a Tökéletesség, a Szeretet, Erő és Szépség. Én az Ő eszköze vagyok, tolmács a világok között, közvetítő a Végtelen és az emberek között. Amikor olvastok, Őt olvassátok, amikor elmerültök festményeim világában, Őbenne merültök el. S ha befogadjátok a leírt, megfestett Anyagot, Őt fogadjátok be. És akkor ti is jobbak és erősebbek lesztek. Sorai között gyönyörűségre lelünk. Együtt úszva a meleg élethullámokkal, valóban erő tölt el minket, és észreveszszük a lelkünket megérintő harmóniát, meleg simogatást. Képei tele vannak élő alakokkal; első pillantásra talán észre sem vesszük őket, pedig énekelnek, táncolnak, kezüket nyújtják felénk - egy másik rétegből. Majd egyszer csak előjönnek, nem tolakodva, erőszakosan, hanem észrevétlenül megmutatva magukat. S akkor csak mosolygunk és mosolygunk, mert legyenek ők bár táncosok, manók vagy szárnyas lények, valójában Isten angyalai. Nélkülük nem élne a kép, nem lenne eleven, melegséggel teli. Nélkülük egyszerű másolata lenne valaminek, amiről talán még Isten sem tudná megállapítani, honnan is származik a téma. Szeretettel ajánlom Olvasóinknak ezt a szépséges világot - lépjenek hát be -, mert az ő versei és festményei étel a léleknek, ital a szívnek, s mindkettőre nagy szükségünk van, amíg ebben a világban kell élnünk. Utolsó utáni szavak Őri István Pasadena, 2006. márciusa Kettőnk írásaiból állt össze ez a könyv. Ennek oka, hogy ő az, aki lejött a földre a csillagok közül, mert meglátott valakit az emberek között, akinek ugyan olyan szíve volt, mint neki. Égivándorból földi vándorrá lett, s együtt járjuk utunkat, amíg mindketten vissza nem térünk oda, ahol mindenki egy és örök. 2
Őri István Kékvilágunk Az örökké megújuló remény költője Őri István művészete Amikor először olvastam verseit, prózáit, úgy éreztem, hazaérkeztem, meleg és puha takaróval ölelték át a lelkemet, nem bánthatott közben senki és semmi. Őri István az otthon költője. Őt olvasva az ember megnyugszik, hazatalál, békesség költözik a nyugtalanság, rohanás helyébe. Mindig ad reményt, soha nem veszi el a hitet, még a nehezebb versek, prózák soraiban, sorai között is megtalálható egyfajta örök biztonság, fogódzó. A mai világunkban ez nagyon fontos, sokkal fontosabb, mint bármi. Többször nagyon egyszerű szavakkal, mondatokkal fejezi ki a legbonyolultabb érzéseket is. Mégis megértjük, mit akart mondani. Nála ott van az a nagy igazság -, hogy a kevesebb több... Pár szó, pár sor elég ahhoz, hogy érzékeltesse a lényeget, a mondanivalót. De ugyanúgy a bonyolultabb képeket is elénk tárja, s mi értjük, érezzük amit adni akart nekünk. Mint egy hangszeren, úgy játszik a szavakon. S a kész vers, próza felér egy zenemű hatásával! Több műve szinte zenéért kiált. S ez a zenei aláfestés megtalálható az Irodalmi Rádió által készített cd-jén is. Csodálatos meghallgatni! Nagyon megható és felemelő zenei aláfestéssel a művészete. Én így tudom a legtöbb művét igazán átérezni. Zenével... zenében... dalban dallal... Őri István lelkében van egy csodálatos Álomvilág, ahol minden szép, minden jó, minden lehetséges, ahol életre kelnek az álmok, a vágyak, a szépség, s az erő. Újra visszatérhetünk általa a gyermekkorunkba. Újra átélhetjük az akkori csodákat, azt a régi kedves világot. Őt olvasva elmerülhetünk ebben a gyönyörűségben. Mert ez gyönyörűség az ember szívének! Mert idevágyik minden lélek nyíltan, vagy titokban. S Ő ezt megadja nekünk. Olyan történeteket ír le teljes hitelességgel, amiket nem élt át, de tökéletesen át tud érezni. Mintha csak ott lett volna, mintha csak Ő csinálta volna végig mindazt. Ez nagy beleérző képességről árulkodik. Jelen Netkötetben a Kékvilágunkat írja le, ami gyermekkora óta a szívében él. Mert volt és van valahol egy Kékvilág, egy Kék torony, s egy Kék sziget, a boldogság és csodák világa, ahol titokzatos szépségek bukkannak elő a mélytengeri nyugalom ölében Kívánom, hogy még nagyon sok olvasni valót adhasson az embereknek, akik éhezik a szépet és jót - itt, ezen a Földön 2006. márciusa 3
Őri István Kékvilágunk Két világ. Két ember. Két élet. Két út Kékvilág Ó-világ és Új-világ. Menthetetlenül Közép Európai és letagadhatatlanul Világpolgár. A Malibui domboktól Pannónia sokat látott tájaiig tart az ív. Egy égi ív. Mint a szivárvány, de ez egy színű csak kék. Persze a kék is sokszínű. A halvány derengő égi kéktől, a hegyi tó tiszta zafírján keresztül a tomboló vihar szinte fekete mélységéig. Utak, hangok, titkok, fák, kert, sínek, szavak, madarak, lovak, ég, sivatag, farkas, asszony, ember, Hold, szeretés és falak. (Tapintható és tapinthatatlan, valóságos és vélt, körülöttünk lévő és magunkban hordozott falak.) Kulcsszavak. Ezek hordozzák a titkot, két ember EGY-másra találását, EGY-gyé lényegülését. Azonos szavakból teremtett mikrokozmoszuk saját mitológiai lényeikkel benépesítve, nem tervszerű, de pont ezért élő, szervesen egymásra épülő kódolással, jelképrendszerrel bontakozik ki a szemünk előtt, és válik egy EGY-séges egésszé, ahol minden KÉK. (vagy fehér-fekete, néha zöld-vörös, de csak azért, hogy a KÉK még élesebben legyen KÉK.) Ahol minden átlényegül és a Hold, a Farkas, a Tó, a Fa lehet EGY és ugyanaz, egy személyben - ÉN. Tökéletes personificatióval teremtődnek meg egy új, közös LÉT-ezés keretei, melynek leglényegesebb szellemi-lelki magjait tárja fel előttünk ez a kötet, és Őri István közös munkája, hogy a végén elválaszthatatlanul EGYmásba fonódva EGY világgá, EGY emberré, EGY életté és EGY úttá váljanak. Mert tökéletes csak úgy lehet az ember, ha megtalálja a másik Énjét. Azt az Ént, akivel EGY-gyé válhat és feloldódhat a nagy kékség ősi, titokzatos és végtelen harmóniájában. Menekülés is ez a világ. Egy válasz arra a bennünket körülvevő fizikai valóságra, melyet érteni nem lehet és elfogadni sem, mert alapjaiban vált embertelenné, cél- és érdekorientálttá, megtagadva azt az ősi - gyakran misztikus bölcsességet, mely mind Gabriella, mind pedig István a génjeiben hordoz. A Kéklét alternatíva. Egy olyan világ, ahol van még értelme kimondani azt, hogy Szeretlek! Ha nem is a világ legrövidebb, de egyik legszebb, legtisztább versévé emelik ezáltal ezt a szót, mert a Kéklét; Igaz-lét Mátyus Attila 4
Őri István Kékvilágunk Kék világ születik a Földre (szavaimmal ölelem át versed ) Magányom útjain bandukolva már csak csillagporos csizmám elé néztem. Nem láttam az eget, nem néztem a földet, érzések hívtak, képek villantak. Ezer éve jártam ösvényeim, nem bántott szerelem lángja, nem fájt zuhanások mélysége. A csend jött velem egyedül hű társam. A reménytől rég elbúcsúztam, ő pedig elkerült nevetve. Egyszer a napok kerekén megdöccent valami, furcsa kis zaj hallatszott bennem. Szinte orra buktam szíved sírásában, megálltam, figyeltem, honnan jön ez az édesbús, vággyal teli hang. - Igen, innen Ott van! Pedig minden éjjel jártam fény-ösvényeimet, takargattam fázó meztelen-lelkeket. De soha nem hallottam ismerős hangot, soha nem éreztem ismerős dalt. Idegen volt minden, idegen volt az ég, idegen volt a Föld, idegen voltam én S most hirtelen magamat éreztem magamat láttam valahol, valakiben. - Hol vagy? Miért sírsz? Ki bántott? Elmesélted hangtalan szavakkal az elmondhatatlant. Hallgattam csended, nem szóltam szóval, mert ismertelek, ismertem lelked, ismertem tested, ismertem minden rezzenésed. Most itt van - azaz egy éjszaka - odaadom égi királyságomat, mert mennem kell hívtál hát itt vagyok lejöttem vándorlásaimból a Földre, asszonnyá változom, hogy lehess a Férfi nekem Te Elindulok lelked falához, halkan megyek oda Hozzád, leülök a föld porába emlékeim árnyékába megpihenni Mert engem is bántottak. Várom a reggelt, várom napunk virradatát Beszélj hozzám, nehogy halált aludjak örökre álmomban. S akkor megéreztem, hogy jössz Először csak nagyon halkan. Majd erősödött a dal, az üzenet bezárkózott lelkembe. A szívemmel hallottalak s odasimultam a falhoz 5
Őri István Kékvilágunk Őri István Falat bontó szép üzenet Itt vagyok, Kedves... s igen, már látom: a Fal mögött, a sötétben valami apró fény pislákol talán mécsnek lángja, vagy az Élet lángol?... nincs hang, csak suttogás, nincs mozdulat, nincs nevetés, nincs sóhaj, nincs kacagás, csak csend, semmi más... s ahogy közelgek, a fény nem lesz nagyobb, a Fal elnyel mindent tán ezért van, hogy hangot sem hallhatok lépek felé... lépek Feléd... lassan, óvatosan, mert, bár nem látom a Falat, érzem erejét félelmetes, nehéz, lehet, hogy erőm kevés elmenni a Falig elmenni Hozzád... NEM! mert akarom! ha kell, áttörök a Falon, ha kell, megkerülöm, elmegyek akár a végtelenbe, hol kaput találok, s bemegyek rajta Hozzád és együtt romboljuk le a Falat és kimegyünk a Fényre... végre... évezredek múltán a várakozásnak vége... indulok Feléd... nincs Fal, nincs félelem, nincs semmi, csak Te! - a Falon túl s már látom, hogy Te is látsz, kezed felém nyúl, mert Te is akarod igen! ledöntjük a Falat, mert van két akarat, ami egy és végtelen... megyek Feléd... hol a Fal? hol a sötét? rohanok Feléd... hangok támadnak az éjből, égig érő Fény lesz a sötétből, a Nap kacag, a Hold üzen nekünk, s mi egymáshoz érünk, hogy kezdődjön Életünk 6
Őri István Kékvilágunk Ott vagy a fal túlsó oldalán. Érezlek. Nem látlak. Csak érezlek. Elég. Nekem ez elég. Magas és vastag ez a kőfal, őrzi a múlt fegyőre. Ráteszem a két kezem, melengetem Odabújok szorosan, átölelem karjaimmal. Arcomat a hideg kőhöz szorítom. Tudom, hogy ott vagy a másik oldalon. Pontosan ott, ahol én. Mert üzentél álljak meg, jöjjek ide várjalak meg Suttogom, csendben suttogom - Engedj be engedj be Állok mozdulatlan sokáig, lassan oszlik a sötét, hajnalodik - De nem! Ez nem a hajnal még. Ez más... A kőfalon fények gyúlnak, vörösen izzik a kő tenyerem alatt Egyre melegebb, már forró, alig bírom ki, de nem kapom el kezeimet. Az arcom sem hajtom hátra. Hagyom. Égessen, ha akar. Az örök jég országa után égjek köveid izzásában. Kirajzolódik két kezed mintája két kezem alatt, körberajzolja azt. Arcod formája arcom alatt ég. Olvadnak a kövek, olvadnak a múltak, elolvad a kemény kő, nem bírja az anyag tovább legyőzni az anyagtalant. Nem tudom mennyi idő telt el, nem tudom, mi történt Csak ott voltam, ott álltam, mert kellett, valami ösztön odavitt, odavonzott a falhoz. Engedelmeskedem az erőnek. Nem gondolkodom. Tudom, hogy ez az utam vége s kezdete Az élettelen kövekből élet születik vörös izzással. S már nem éget, már átenged, már itt vagy, már nem a köveket ölelem Ha a valóság kegyetlen, ha ez a világ nem enged élni Lépj be a Kék világba Ott a lehetetlen lehetséges Ott leomlanak a falak amelyek ebben a világban elzárnak mindentől. 7
Őri István Kékvilágunk Búcsú után Égben járó emberek repülnek álmok, tenger felett Égben járó reggelek nézlek s látom még nem lehet Egy csók bújik reszketőn - Tenyered dombjain jár le s fel révedező időm Csókold meg halovány arcú szivárvány fejét csókolj meg ezerszer... Még nem elég! Veled mennek lassú árnyú fellegek Veled mennék szívedben Adj helyet... Add magad nekem minden nap minden éjjelen Add szemed add lelked Add oda ezerszer mindened Mert... borulnak Napnak arcai Halkult ölelések akarnak suttogásokat elkapni... Lendül a dal hang elszakad bolond szív dobbanása bent ragad Járkálnak szobám előtt álmatlan szavak - Hát itt vagytok mind? Eljöttetek? Ti is? Ti... "szeretlek"...? * Mondd...s mondom - Felelem... - Szeretlek Oly jó füledbe suttogni ezeket Két kis szó bújik csendek mezején simogatjuk-simogatjuk - Te meg én Simogatjuk a kertet a fák alatt - Csókolják a levelek árván maradt arcunkat... Idő vánszorog - repülő ég szalad Itt marad minden - mit vihetnél - mind itt marad. Itt maradt a kék világ Itt maradt a "Te meg én"... Mert pusztulni kell tüzesen - Halni kéne szelíden - Gyúló emlék parazsat üzen... S akkor... Ragaszd össze kontinensek szétszakadt kabátját... Meddig járkáljanak szavaink végtelent kutatva át? Gyertek - Ti kérges tenyerekből ébredt remények kezei... Otthonunkra hol lelünk - szeretni... Pár szó válasz a versre Tőled (Macskámtól) Isten kegyelmes volt hozzám, mint eddig mindig. Elvezetett oda, ahonnan vissza-visszatérek Hozzád, hogy egyszer ne kelljen elmenni. Láttam fentről zöld mezőket, térképvárosokat, fodrozódó kék tengert, végtelen hómezőket holdbéli sziklákkal kikövezve és barnára égett sivatagokat. S mindezek mögött, mindezekben ott voltál Te, mert azért láttam ezt a sok szépet, mert Téged láttalak, a legszebbet Eljöttem, hogy visszamehessek. Amikor becsuktad az öreg fakaput, még egy pillanatig Rád néztem, azután az útra, a kanyarodásra, a forgalomra, mert lehet, hogyha tovább nézlek, nem megyek el, s akkor nem jöhetek majd vissza újra és újra, mint a fel-feldobott kő, amely végül megpihen a földön - az öledben, hogy soha többé ne emelje fel a fejét a puhaságból, a simogatásból. Mert az jó lesz neki - nekem. És Neked is. * 8
Őri István Kékvilágunk Búcsúkapu Pár szó válasz a válaszodra (Macskának) Még sötét van kint. Még alszik minden, s mindenki. Gondolkodom a csendben. Látlak még. Érezlek még. Minden olyan valóságos. Szinte el sem mentél. Itt vagy bennem. Tudom, hogy el kellett menned, ha nem akartál volna, küldelek, hogy jöhess Még nem érett meg az idő, ez még nem azaz idő - sajnos. Még várni kell, hogy szeretetünk gyümölcse teljes érettségében pompázzon a világfa ágán. Nehéz volt becsukni - Utánad - belülről... azt a kaput. Szívem szerint úgy csukom be, ahogy előtte párszor - tudod...:) De - nem lehetett. Te tudod, mikor jön el az idő... Mikor vezet az utad ide, s nem lesz retúrjegy... Volt egy autó, volt benne valaki, aki nagyon fontos nekem. Az autó elvitte, az autó visszahozza... Belém vésődött egy kép, egy mozdulat, aminek lesz folytatása. Most hideg napok jönnek... Lehűlnek a percek, lehűlnek a napok, lehűlnek a hónapok... A szavak veszik át az uralmat. A betűk segítenek... A világháló hatalmassága ölel át minket. Érzem még csókod ízét... Érzem még ölelésed melegét, érezlek... Megőrzöm Neked... Várlak. Köszönöm az érzést, s Téged... Szavak a síneken Árnyak földje lelked eszi - feslett álmokat akar faragni Véredben fürdenek céda fények előbuggyanó mocskai Vadon nőtt kép kihúzza sors lapjából a Torony haját - Vadon tépett fűnek zöldebb a halál... Nem tudok mit mondani - Holdra fekvő Napnak létemet be sem merem vallani Béna vággyal vág szájon bilincsbe vert semmi Hentergő ölek méhében halottak szomját itatja valaki S fetreng mocskában - gondolat...ezernyi Henyélő szavak akasztanak padlásodon sánta lábú eget - Volt egy élet volt egy lélek mely bennem részeg fénnyel égett Levetem gúnyám fáradt kérgét Túlérett emlékeim éjén - csontparipán vágtat szerelmesem - a szél... 9
Őri István Kékvilágunk Kék végtelen Kerestelek égen és földön kerestelek magamban S jönnek zuhogások esőlábon Vihar játszik szél hegedűjén hattyúdalt Lélek megfeszült húrjait pengeti hullámverés Vándorolnak víz alatti kék világban várakozás jéghegyei Ringató figyelemmel nézi a tenger a piciny vízcsepp csöppnyi kezét Végigsimítja magányos remegését Hiszi van még holnap Csak tévedés hangja dobott hurkot elzuhanó szónak S jönnek-jönnek potyognak a cseppek Menetelnek mint Anyjához a gyermek Már patakokká válnak patakok csordogálnak tenger végtelen keblére Téged sírnak az egek Téged sír ezer csepp kékje Beléd vágynak olvadni patakokban folyó tengerkönnyek S nem találnak S nem talállak Nem találom a nyomaidat a parti homokban többé Pedig kőbe véstem minden mozdulatod Megyek bele a végtelen kékbe Megyek életed tengerébe szeretni Téged Őri István Egymásra hajló fák között Egymásra hajló fák között, boldog élettel hátam mögött mennék Veled nem számolnám a perceket átölelném az éveket s Téged Egymásra hajló fák között, feledett árnyak mögött mennék Veled nem néznék hátra már soha léptem nem lenne tétova mert éreznélek Téged Egymásra hajló fák között szemem szemedbe költözött testünk zöld fénybe öltözött eggyé lettünk a fákkal a titkokkal, a világgal Veled Egymásra hajló fák között, megálltunk egy tisztás fölött s nem mentünk tovább, mert megtaláltuk a Tündérek Otthonát Veled 10
Őri István Kékvilágunk Egymást ölelő fák között Egymást ölelő fák között szerelmed illatába öltözött minden földi vágyam gyere hát velem ébredj minden nap bennem Egymást ölelő fák között karoddal ölelt múltak fölött félelem keze lehullt gyere velem szeretni érezz most engem Egymást ölelő fák között lelked lelkembe költözött a világ virágot fordul gyere velem csillagot választani egünkön együtt Egymást ölelő fák között valóság végtelenbe szökött megállunk egymásban soha nem ketten csak Mi - legyen együtt 11
Őri István Kékvilágunk A sivatag könnye Sivatag kihalt keblén irigy sárgán aranylanak homokszemek Csiszolják egymást időtlen idők óta síri nyugalomban Majd jön a Nap - Majd jön a Hold Napra nap fakad szomjasan Magányos sivatag nappal is alszik s egyszer egy virágot álmodik... Felébred forró testű vacogó vágya Ketrecben vergődik kívánsága Sírva fakad a sivatag... S egy szál virág eltéved a Földön kiles magjából nyújtózik mosolyogva - simogatja sivatag-szerelme milliónyi szemét Ráborul szépsége homok tengerére S a sivatag végre boldog... Virágot kapott a fájdalomtól virágot sírtak éhező homokszemei De - jaj...ezt nem lehet! Nézi a csodát dűnéit ráncolva vizet keres a sivatag ujja Kinyújtja kezeit Urát hívja - mindhiába s vacog fagyos éjjeleken forró vágya Ne halj meg könyörög De a virág hervadozik szerelme mohó-forró ajkán S a sivatag még erősebben öleli még jobban csókolja egyetlen társát... Túl sok tüzet ad végtelen hatalma A zsenge zöldek összeroskadnak... Elégeti a szenvedély egyetlen nap alatt S a sivatag szíve meghasad Aki egyedül volt egyedül marad Végtelen pályáját bejárja újra a Hold és a Nap. Semmi nem történt csak valaki ismét magára marad 12
Őri István Kékvilágunk Holdlélek Keresem az elveszett időt Néha álom-valóság puha karmán megpillantom őt - Szólnék rádobott kiáltással kérlelni az elmenőt - Volt idők roppant fala árny-fényén kardjába dől... * Szemei napot játszanak üveggyöngyök ujjain - Melengető félelmek üldögélnek kispadok kint felejtett álmain... Nagy fekete szárnyú ember repül be nyitva hagyott szívemen - Nagy remények csókolják meg arcomat oly hirtelen... Égetnek levetkőzött csókok édesem - Égetnek elevenen izzó kételyben Itt vagy - ahol nem lehetsz Levetsz minden énedet - Leveted nyugalmam ruháját - Leveted gyermekszívem imáját... Nem tudlak átölelni Nem tudok hozzád bújni Nem tudlak megszokni Nem tudok megszökni Nem tudlak szenvedni Nem tudok nem lenni Soha Soha 13
Őri István Kékvilágunk Pillangó pillanat Megfogtam a fénysugár szívét dobban - izzik - mosolyog napom kérge alatt csillagom táncol pillanatok ablakában... kacsint egyet - árnyas múltam illan idő-ketrecek sötét sarkában keresem magam hol vagy? kopogok ajtómon belülről... engedj be magamba - körülnézek kérdéseim házában - köveim között remény pici fénye futkos - bezárom... rohannak az álmok Hozzád - eltűnő évek integetnek induló vonatokról csend... a csend... csodadala felvonyít a teliholdra * felizzik az égen az utolsó sóhaj milyen sötét a napok alja ugrok bele - önmagamba szikrákat vet az abroncs vas simította köves álmon farkas üvölt a rég tájon hol vagy? újra megcsókol a csend tiéd vagyok kapd el álmom zuhanását szoríts életre szívedben 14
Őri István Kékvilágunk Üvegszilánkok Jeges kéz kitépi korán tört varázs szívét Hűvösség páncélja zárul le zöld szemén Elengedem féltőn nyár aranykérgű zenéjét Ha menni akar máshová nyíljon az ég Mert nem tudok szavakat lábad elé szórni Nem akarok győztes arcokról mosolyt inni Elmegyek a világ legvégire tüzet rakni Tűzben mindenséget rám robbantani Nem voltam jó bolondja soha senkinek Nem leszek jégverem rózsátlan kezekben Dalolnak földön kúszó homályos fellegek Lehalkult fények vágyakban hempergenek Bennem alvó csendes sötétség semmit kerget Meghajolnak sudár gerincű eltörhetetlen lelkek Visszamenni oda ahol napok égnek kékben Menekülni... - mert szelíden gyilkoló mosoly szétszakít s lerombol... Egy A várakozás erdejében kerestelek Harsogó napsugarak reám törnek Minden illat táncot lopott szépeimre Lassúdan dalolnak megfáradt lelkeinkbe'... Ki vagy Te - ki én voltam s leszek Kiben vérem zúgása fényig remeg Ki rádöbbentett - az élet szeret Benne már kezemmé vált a kezed Ki vagy Te? Te vagy én? Miért ilyen kék az ég? Ösztönök robbanása felel minden érkezésre Részegül a tudat józanságos kétkedése Megállnak fékezve a futó szavak Bennem marad amitőled tovaszalad... Zuhanok örvényed gyönyörébe Mámorosan húzom le magam a kékbe Tompán néznek ránk külvilág terhei Nem érzem magam többé úgy - mint egy senki... Tudom ki vagy velem Egy 15
Őri István Kékvilágunk Fagypont alatt Kilincsek magányát harapdálja az idő korhadó foga Hajszálerek gubancolódnak kusza össze-visszaságban - s havak szüzessége forró ágyakat takar be Kirekesztett világ járkál az űrben - nem bír vele az Isten - Nagycsontú szerelem bokáján kibuggyan az első vér Szíveket rak halomba a messzeség sima vigyora - Egyedül vagy a Földön magadat temetni Visszajár testébe a lélek kopár emléket kotorászni - Kedvese után a megvakult képzelet sikítozik A semmi vár odakint Ráfagyok Dac Nem voltam senkié Nem vagyok semmiért Nem leszek sóhaj szádon Nem létezem nem látsz sem különbnek sem kevesebbnek sem többnek - mint a végtelent... Porból nem lettem - Porrá nem leszek - Porom nyomtalan felmosták könnyeid Sárgolyóm üres ágyam alá gurult - Nem kotrom ki... Barátom - a halál - itt hagyott - a bolond... Árnyékom elszaladt fejvesztve - kit érdekel... A reggel szégyenkezve visszabújt sötétség kabátja alá Az éjszaka arca elfehéredett ijedtében Hitem bukott angyalként könyörgött az Úrnak Lucifer táncra perdült örömében... Játékom eltörött - nem kell másik... Szemembe jártak inni a sivatagok azért se sírok... Elindultam üres kézzel semmiből a semmibe... 16
Őri István Kékvilágunk Őri István A Hold ragyog...a hold ragyog csend van eső utáni hűvös szél nem kél senki sem mesél egyedül akarom nem megy aludni kell a csend ölel most éjjel a hold ragyog közel ui. A vers Neked szól, Kedvesem A Hold ragyog válasz Macskám azonos című versére Csendes Hold ragyogása fáradtan könyököl ablakodban Megálltak a szél fekete ménjei - s beborítanak árnyak függönyeivel Nem szalad tovább az akarat ekéje földed puha húsában... Mert egyedül bénult a világ - Mert egyedül hervadt szavak borítják mosolyod csodáját Elbújik fázva előled - nem találod eltemetett kincsed Hiába ragyognak emlékfoszlányok szikrázó csillagszórói - Rövid tüzük nem melegíthet át a fagy végtelen országában Egyedül megeszi a jövőt a magány... 17
Őri István Kékvilágunk Hiányod Hiányod hulláma partra vetődött A tenger hazamegy ma is aludni Gondolatra akasztott akarattal ül rajtam kényszer erőszakossága Nem vagyok - mert Te nem vagy Üresség járja be kongó remény szobáit Behúzza nyakát ajtóm előtt Járjuk együtt útvesztőnk délibábját Ha egyszer visszajössz - nem találod kiszakadó lelkem Testem indái ölelik érkezésed örömét Némaság fogja elveszett holnapom Üresen ásító képtelenség színei lógnak kinyúlva emlékek falán A semmi bujasága andalog szerelmesen bennem - Nevet a lélektelenség harsogó kacaj vállán - Rázza röhögés sírós könyörtelensége Már messze járok hol árnyak nélkül dőlnek fákat játszva - a kivágott emberek Integető farönk ül ottfelejtett ölelések helyén - Kipiheni végre fényes markú fejsze simogatását Arcomba bújó pókháló selymébe akad be zuhanó hangod Nélküled értelmetlen vándorlás testre feszített vágyam Őri István Színek a táblán válaszok égivándor Hiányod című versére színek táblára feszítve nem értik egymást beszívódnak a fába nemszínek lesznek kéreggé válva * egy kéz veri a falat vonaglik sír a fal * elhoztam Neked a tegnapot ma elviszem a holnapot magammal az asztalra teszem megsimogatom és visszaviszem Neked * vigyorog a hold ránk fogatlan szájjal vár ránk nem megyünk csak együtt nem alkuszunk csak egymással nem álmodunk csak egymásról nem várunk csak egymásra nem élünk csak egymásért csak 18
Őri István Kékvilágunk Őri István Darabokra tépett lelkek darabokra tépett lelkek vonaglanak fantomvérükben nem találják egymást a víztelen parton rájuk szárad életük feloszlanak a napon híg nedveik a földbe folynak méreggel táplálva a magokat másnapra szürke penészvirágok nyílnak okádva átkot s dögletes szagokat hajladoznak a szélben szétszórják spóráikat s lassan megtelik a föld velük az utolsó emberek elmondják végső imájukat mielőtt az ő lelküket is kitépik s a földre szórják vonaglóvéresen hogy éltessék a halált és az örök körforgást míg kialszik a nap elmúlnak a csillagok elsimul minden a mozdulatlan sötétben a szürke vérvirágok halvány fénye mutatja az utat a semminek, ki a célját elérte, mert önmaga lett a minden lapos folyékony kocsonyás fullasztó bársonykérges Kék angyal válasz Mátyus Attila azonos című versére Szavak ülnek szárnyakon Varázslat tükre lüktet Lopakodó szemű fájdalom Valamit valahol eltüntet Futnak körök körökbe zárva Karok ölelnek karokban Lehulló bilincsek idejártak Álmok házát tapostam Magába fordul a félelem Égnek emelem szárnyam Nehéz hitek Holdja éled Égető kékek szemedbe néznek Rabság édes lánca megöleli lelked Angyal szárnyon szívedbe száll igézet... 19
Őri István Kékvilágunk Keresztek Egyszer volt hajnalon embert termett egy nagy földhalom Beoltott virágként repült a fény felé Meglátta Nap korongjában élete értelmét Nagy vágya vonszolta fáradt testét tova Szemébe hullt jövőtlen múltként a soha Öklével mélyen földekbe túrt Neve ismeretlenségbe hullt Akarat vitte és hozta Minden évét járatlan utakon végigtaposta - Napja bukott lefelé Élete foszlott magányos veremmé Vörössé érett nap csábítóan nézte Vércseppjei mutatták - hol van minden út vége Sötét harapott belé hirtelen Hátra nézett arcán a félelem Kitárta karjait szerelme láttán Árnya keresztként táncolt az árva fejfán Vállára vette kegyelem súlyos ajándékát Ő volt kire egykor földi mennyország várt Lehullt a világból - bele a sötétségbe Csillagok fújtak lángot a keresztre Szomjazta szerelmét utak ölén Istent kereste világtalan Fényként... Porszem Porszemként élem utam sarát A mindenség volt Anyám hajdanában A végtelen halála lesz nászi ágyam Nem látsz - nem hallasz - nem érzel Csak vagyok - mint árny mint tengerek homályos fénye Taposhatnak rajtam emberek Nem érzem súlyát szívnek s vágynak Elröpülök szellőlovon arcod előtt Láthatatlan kezeim ölelnek végtelen álmon át - teret s időt Nem vagyok semmi - mert nem leszek - ki voltam egykor - vér s valóság... Gyere és tagadj meg minden nap ezerszer Nincs lelkem - nincs testem - nem létezem Nagy sötét bakancsok táncoljatok rajtam Érzéketlen leszek - mintha kő követ ölelne - öröklétem egyesül veled pokoli tüzekbe... 20
Őri István Kékvilágunk Hegyi tó Soha nem volt nyugalmamban Rohanó senki fia holnapokban Add meg Benned másik felem Gyere múltból jövő végtelenben Csend-világa Hegyi tó Hűtsd le gyilkos tüzes egem Adj békét nyugalmat élnem Égetnek Hozzád futó szavak Elégetem gyorsan magam Csend-világa Hegyi tó Szózuhatag mosoly-vized Kagylóm-gyöngye már Tied Erős lelkem-medre két kezed Megnyugtat ölelő szerelmed Csend-világa Hegyi tó Tüzet vittem csillagokba csillagokba Vándor voltam évek óta évek óta Lehűlne véremben csókod ára Vized hegyén jég nem járna Csend-világa Hegyi tó Őri István A Hegyi tó partján válasz égivándor Hegyi tó című versére csak nézlek... szemem alig vet hullámokat szél nem borzolja éj-hajad nálam csend van és béke itt még tüzed is másképp lángol fényt ad és meleget, nem pusztít, nem éget... nálam lelassul az idő majd megáll ha megérkezel és leülsz tavam partján lobogva, tisztult lélekkel kinyújtott kezeddel vággyal szerelemmel... gyere hát vizembe merülj el szemembe amely állandó és örök nyugodtkék mint a lassú örömök... nálam csend van és béke a tó mélye sem háborog mert az is én vagyok s ha eljön az est tekints fel az égre hol látod múlt-ösvényidet sok-sok vándorléptedet s tavam körül a fennséges ormokat amint büszke mosollyal tekintenek le a Hegyi tó örökkék vizébe. 21