Jeles napok 113
VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114
A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez velünk is: izgalommal és kíváncsisággal tele vártuk azt a novemberi napot. Az előkészületekhez már a tanév első napjaiban hozzáláttunk. Találgatni kezdtük, mi lenne a legideálisabb osztálytánc, milyen zenét válasszunk hozzá, ki legyen a tánctanárunk Amint az ilyenkor sajnos lenni szokás, az ötletelések heves vitákba torkollottak, ennek ellenére a kompromisszum hamar megszületett. Eldöntöttük: úttörők leszünk; a zene pedig adta magát: Mint a mókus fenn a fán. Ezután hozzáfogtunk a jelmezek és a kellékek beszerzéséhez, hogy mindennel időben kész legyünk. A lányok ezzel egyidejűleg keringőruhájuk kiválasztásával töltötték délutánjaikat. A készülődés azonban nem ért véget ezzel, a próbákra időt kellett szakítani. Legtöbbször szabadidőnket, de előfordult, hogy egy-egy órát is beáldoztunk a táncok tökéletesítésének érdekében Elérkezett a várva várt nap. A délelőtti kimerítő főpróba után mindenki fáradtan, de annál szebben és elegánsabban érkezett a bálra. A 115
nagyszámú közönség elé kilépve izgatottan sorakoztunk a matrózblúzokban és öltönyökben a szalagtűzéshez, közben érdeklődve kerestük a vendégek soraiban helyet foglaló családtagokat és rokonokat. A szalagtűzés után, míg mi felkészültünk táncainkra, addig a 11. évfolyam palotását tekinthették meg a látogatók. Ezt követték a nagy sikert aratott, magas színvonalú osztálytáncok, melyek után már mindenki fellélegezve tért vissza az öltözőkbe. Miután az igazgatónő megnyitotta a bált, a szebbnél szebb párok - menyasszonyi ruhájukban, valamint frakkjukban bevonultak a csarnokba, és izgalommal várták, hogy felcsendüljön a bécsi keringő Ez a nap egyike lesz azoknak, melyet életünk végéig megőrzünk emlékezetünkben. Schwertner Nikolett B. 12.B 12.A 116
12. B 12.C 117
BALLAG MÁR A VÉN DIÁK Azokhoz az évekhez képest, melyeket gimnáziumunk falain belül töltöttünk, a ballagás csupán egy percnek tűnt. Ez azonban egy olyan döntő perc, mely mindenkit rádöbbentett, hogy életünk eddigi legmeghatározóbb szakasza lezárult, s ez által számunkra egy bizonytalan jövő kezdődött el A ballagás borús, esős napján mindenki vegyes érzelmekkel érkezett a Móriczba. Egyszerre volt jelen érzéseinkben az örömteli várakozás, hiszen tudtuk, hogy az érettségi után új lehetőségek nyílnak meg előttünk; az elválás fájdalmas érzete, hogy diákként többé már nem léphetjük át az iskola küszöbét, nem láthatjuk barátainkat, tanárainkat. Az egyre közelgő érettségi nyomasztó tudata, a benne rejlő bizonytalansággal: vajon felvesznek-e a főiskolára, egyetemre. S végül, de nem utolsó sorban a gimnáziumot betöltő ballagási dalok üzenetei, az orgonavirág egyedülálló illata is hatottak érzéseinkre. A megható ünnepi beszédek és a 11. évfolyam műsora után átvettük színes tarisznyáinkat, majd ezt követően utoljára végigballagtunk a gyönyörűen feldíszített épületben. Bejártuk a számunkra oly ismerős osztálytermeket, s azokat a folyosókat, melyek az iskolatársainkkal és tanárainkkal folytatott mindennapos beszélgetéseknek tanúi voltak. A tantermekben ezúttal iskolatársaink kedvesebbnél kedvesebb ajándékokkal fogadtak minket. A folyosókon most barátaink, szüleink, meghívottaink boldog arcával találkoztunk. Tanáraink virággal, bátorító szavakkal vártak minket, mely barátságot és erőt sugallt felénk, s úgy éreztük, hogy a sok csínytevésünket elfeledve/félretéve (talán megbocsátva), társként, partnerként tekintettek ránk. Ezek az élmények kellemes és mély nyomot hagytak lelkünkben, melyek erőt, ösztönzést adtak az elkövetkezendő időszakhoz. Köszönet mindenért Schwertner Nikolett B. 12.B 118