TMS a következő generációs felügyeleti rendszer A TMS általános jellemzői A TMS (vagyis Tell Monitoring Szoftver) megalkotásakor a kitűzött cél az volt hogy korszerű választ tudjon adni a felügyeleteken felmerülő igényekre függetlenül attól hogy egy induló, kis ügyfélszámú, vagy nagy ügyfélszámmal dolgozó központról van-e szó. Megoldásként egy jól skálázható rendszer született ahol ki tudjuk szolgálni az igényeket nagyon tág határok közt. Akár egy induló felügyelet is, ugyan verzióváltással de az ügyfelek adatainak rögzítésébe vetett munka elvesztése nélkül fejlődhet egy több telephelyes, akár egész országrészt lefedő felügyeletté. Természetesen ez a keret nem szabad hogy korlátozza a rendszer egyéb funkcionalitását, használhatóságát, megbízhatóságát. Jelenleg a TMS két változatban kerül forgalomba: TMS Light, és TMS Pro. A két rendszer azonos modulokból épül fel, azonos adattartalommal dolgozik (ennek megfelelően a verzióváltás sem jár plusz munkával) és azonos funkciókat biztosít a rendszer használóinak, de a rendszer moduljaiból felépíthető struktúra más-más a két verzióban. Az eltérés a két rendszer közt az hogy míg az induló, vagy kisebb felügyeletek számára kialakított TMS Light csak egygépes üzemmódban dolgozik (hasonlóan a felügyeleti rendszerek túlnyomó többségéhez), addig a TMS Pro használatával egy több munkahelyes nagy rendszer alakítható ki. Nézzük a TMS legfontosabb jellemzőit a teljesség igénye nélkül: Több önálló modul alkotja a programrendszert (Operátori és vevőket kezelő, adminisztrátori, adatkezelő, adatbázis, stb..) TMS Pro esetén lehetőség van a modulok egy gépen való futtatására is, de akár funkció vagy egyéb szempont szerint az egyes modulok külön gépeken is futhatnak. A modulokat futtató gépek közt kis sávszélesség (internet által biztosított) is elegendő, ennek megfelelően több (akár egymástól távoli) helyen is lehetnek a vevőkészülékek. Sokrétű és kiterjedt funkciók segítik az operátori és adminisztrációs munkát. (ügyfélcsoportok, sablonok kezelése, részletes munkafolyamatok az operátorok számára, másodpercek alatt történelmi -akár több hónapos- adatok gyűjtése, stb.) Támogatja a több munkahelyes, több operátoros rendszerek kialakítását (TMS Pro esetén). Megnövelt adatbiztonság és automatizálható mentési rendszer. Géphiba esetén is percek alatt újra működőképessé tehető a felügyelet. TMS Pro esetén párhuzamosan futó modulokkal rendkívüli módon növelhető a rendszer üzembiztonsága (egyszeres hardverhiba is 5-15 mp átmeneti kieséssel, adatvesztés nélkül kezelhető vagyis nincs a rendszerben olyan kritikus pont aminek kiesése blokkolná a rendszer működését) Lehetőség van a TMS Pro verzióban több operátor egyidejű munkájára is. Ez több módon is megvalósítható: Ügyfelek adatkezelési csoportokba szervezhetők és egyes operátorok egyes csoportokba tartozó ügyfelek eseményeit kezelik. Előnyös, ha operátorok távoli telephelyeken helyezkednek el és a területileg is hozzájuk tartozó ügyfelek eseményeit kell kezelniük Az ügyfelek adatkezelési csoportjait operátori modulokhoz rendelhetjük, így egyegy számítógépen az oda bejelentkező operátor csak a géphez rendelt ügyfelek eseményeit látja, kezelheti. Ha egy ügyfélcsoportot több géphez is hozzárendelünk, akkor az elsődleges gép kiesése esetén a következő automatikusan átveszi, megjeleníti a (pl. kapcsolati hiba miatt) kiesett géphez rendelt ügyfelek eseményeit is. Előnyös ha távoli terminálokon kezelik a hozzájuk tartozó ügyfeleket, de helyettesíteni tudják egymást, vagy egy központi a távoliakat. Operátorok minden ügyféleseményt kezelhetnek és a feladatokat egy közös
"tálcáról" veszik el, így kiegyenlített a terhelésük. Előnyös, ha központi helyen együtt dolgoznak, akár változó létszámban. Ebben a rendszerben az adatok kezelése (amit a TMS végez) és az adatok tárolása elvált egymástól, így azokat TMS Pro esetén akár külön számítógép is végezheti, sőt az adattárolást végző számítógép ebben az esetben akár nagyobb megbízhatóságú Linux alapú rendszer is lehet. Ezen két modul közt az adatcsere TCP/IP protokollon történik még akkor is ha a két komponens egy számítógépen belül helyezkedik el. A TMS önmaga is több fő komponensből áll: A TMS önálló komponensei: Operátori modul: Tartja a kapcsolatot a vevőkkel és a beérkezett adatokat megjeleníti, és/vagy támogatja a rendszer operátorának tevékenységét Adminisztrátori modul: Minden az ügyfelek kezelésével kapcsolatos definíciós feladat itt végezhető el. Adatmegjelenítő modul (TMS Pro esetén): A modul felülete nagyban hasonlít az operátori modulra, de nem alkalmas a vevők kezelésére, és nem lehet vele az események nyugtázását elvégezni. Alapvető célja, hogy távoli gépről is nyomon követhető legyen az operátor tevékenysége, valamint megadott feltételeknek megfelelően, korlátlan időszakra másodpercek alatt visszakereshetőek legyenek a beérkezett események. Adatmentést, és visszatöltést végző modul: A rendszer lehetőséget biztosít automatizált vagy kézi mentésre is. Mentéskor egy állomány készül, ami tartalmazza a TMS teljes adattartalmát. A mentés készülhet a lokális gépre is, de akár távolira is hálózaton keresztül (TMS Light esetén is!). Probléma esetén az adatvisszatöltés kézzel egy állományból egy egyszerű kezelői felületen keresztül történhet meg. Paraméterek beállítását végző modul: Ha egy adott gépen szeretnénk a TMS egyes komponenseit használni, akkor ott először be kell állítani a modulok működéséhez szükséges paramétereket (pl. adatbázis elérésének paraméterei), ezen adatok kezelésére szolgál a rendszer ezen komponense. Szerver ellenőrző modul: Rendszeresen ellenőrzi a kapcsolatot az operátori modul és a szerver közt. Hiba esetén leállítja az operátori modult, majd a kapcsolat felépülése esetén újra indítja azt. Figyeli a rendszer kiemelt fontosságú moduljainak működését (adatbázis szerver, egyébként felügyelet nélküli vevőt kezelő modulok, stb.) Térkép generátor: Az ügyfelek adatai alapján statikus térkép állományokat generálhatunk a védett objektum környezetéről TMS Light verzióról TMS Pro verzióra való váltás, mivel a két rendszer azonos adatstruktúrát használ, gyakorlatilag percek alatt megoldható a működő felügyelet minimális zavarásával. A TMS verzióinak összehasonlítása (tulajdonság mátrix) Az alábbi táblázat segítségével részletesen összehasonlíthatjuk a TMS Light és TMS Pro verziók tulajdonságait, képességeit. Tulajdonság TMS Light TMS Pro Rendszermodulok Adminisztrációs modul Operátori modul Adat manager modul Mentést végző modul Távoli adatmegjelenítő modul Adatbázis szerver ellenőrző modul Paramétereket kezelő modul Térkép generátor
Adminisztrációt segítő funkciók Ügyfelek csoportokba szervezése Operátori jogok kezelése (több mint 25 jogosultság típus) Sablonok: Munkafolyamat definíciók Esemény ismétlés tiltás Eseménycsoport kézi tiltás Ügyfelek biztonsági csoportja Események biztonsági csoportja Operátorok adatkezelésének korlátozása biztonsági csoportok alapján Ügyfél adatokhoz lehetőség GPS pozíciók rögzítésére térkép generáláshoz Ügyfél tesztfigyelésének átmeneti tiltása Adminisztrátori riportok moduláris bővítése export lehetőséggel Eseményriportok kategóriánkénti gyűjtése idő és átadás alapján (levél, fax, email) Felhasználói tevékenység kibővített naplózása Operátori munkát segítő funkciók Egyszerű riport 1,3,7,31 napra visszamenőleg egy gombnyomásra Egyszerű riport bármely időszakra visszamenőleg, másodpercek alatt Egyszerű riport a kijelölt (több) ügyfelekre Átmeneti ügyféltiltás Ügyfél eseményének átmeneti tiltása Automatikus esemény ismétlési tiltás Eseménycsoport kézi tiltása Rendszerfelépítés Egygépes üzemmód Több operátoros üzemmód akár több telephelyen Vevők kezelése több gépen, akár több telephelyen is Adminisztrálás hálózaton keresztül Automatikus mentés hálózaton keresztül Kézi mentés hálózaton keresztül Windows operációs rendszeren futtatható adatbázis szerver Linux operációs rendszeren futtatható adatbázis szerver Több adatbázisszerverrel nagy megbízhatóságú rendszer kialakítása (HA cluster)
Konkrét rendszerkialakítási lehetőségek bemutatása A TMS által kialakítható rendszerfelépítések megismeréséhez legjobb út ha konkrét példákon keresztül kerül bemutatásra a rendszer rugalmassága. A példákban az alaprendszertől kezdve egyre összetettebb használati módok kerülnek felvázolásra, de természetesen ezek csak példák, vagyis a konkrét igények függvényében számos más módon is felépíthető a felügyeleti központ. 1., Alaprendszer ( Figyelem: TMS Light csak ezen kialakítás szerint képes üzemelni!) A TMS egygépes üzemmódban is használható (TMS Light csak ebben), hasonlóan egyéb felügyeletekhez. Ilyenkor nem használjuk ki a távoli elérésből adódó lehetőségeket, csak azokat a plusz funkciókat amelyeket ez a rendszer nyújt (pl. kiterjedt funkcionalitás, gyorsabb és egyszerűbb hosszú távú adat visszakeresés, vagy megnövelt adatbiztonság, stb.). Ilyen esetben ezen az egy gépen került feltelepítésre az adatbázis-kezelő program, valamint a TMS felügyeleti rendszer is. A kezelt vevők számának csak a számítógép hardvere szab határt (soros vonalak száma, gép teljesítménye, stb.) 2., Alaprendszer távoli adatkezeléssel A felügyeleti központhoz hálózaton keresztüli hozzáféréssel megoldható, hogy másik gépéről lehessen a TMS egyes funkcióit (pl. adminisztráció) elvégezni! Az előző példához hasonlóan egy gép futtatja az adatbázis-kezelő programot és a felügyeleti rendszer fő moduljait is, de egy vagy több távoli gépre egyes funkciók átadhatók, sőt hardver hiba esetén a teljes funkcionalitást átveheti a második gép.
Az összeköttetéshez egy TCP port megnyitása szükséges csak, így tűzfalszabályokkal egyszerűen szabályozható a rendszer hozzáférhetősége. 3., Önálló adatbázisszerver üzemeltetése Önálló adatbázisszerver alkalmazása esetén megoszlanak a feladatok több számítógép között, így a rendszer teljesítménye kiugróan megnövekszik. Jelen konfiguráció esetén további előny, hogy ilyen struktúra kialakításakor az adatbázisszerver nem csak Windows, hanem Linux operációs rendszerre is telepíthető, ami tovább javítja a felügyeleti központ teljesítményét és adatbiztonságát. 4., Távoli elérés biztosítása Lehetőség van olyan rendszer kialakítására is ahol a felügyeleti rendszer bizonyos funkcióit akár interneten keresztül is elérhetővé tudjuk tenni. Szabályozott módon, tűzfalon keresztül esetleg VPN kialakításával lehetőség van a rendszer távoli elérésére, akár adminisztrációs céllal, akár például azzal, hogy a járőrautó (GSM hálózaton megvalósított internet kapcsolaton keresztül) a riasztáshoz való kivonulás során megkapja a legfrissebb információkat. Az adatbázisszerverek duplikálásával nagyban növelhető a rendszer megbízhatósága. Más rendszereknél hardverhiba esetén a mentésből való visszatöltéssel ugyan tovább éltethető a felügyelet, de az utolsó mentés óta történt változások törvényszerűen elvesztek és a mentés megfelelő gépre való visszatöltése is jelentős időt vehetett igénybe. Adatbázis duplikálásával
hardverhiba esetén is gyakorlatilag adatvesztés nélkül, másodpercek alatt (tipikusan 5-15 mp) újra használható a felügyelet! Természetesen igény esetén nem csak a TMS felügyeletet biztosítjuk hanem rendszer felépítéséhez, kritikus komponensek üzemeltetéséhez kapcsolódó munkákat is. A fent vázolt rendszerek természetesen csak egy-egy kiragadott helyzetet ábrázolnak, de ebből is látható, hogy mennyire szabadon konfigurálható a TMS alkalmazásával kialakított felügyeleti központ. Bővítési lehetőségek A TMS rendszert felépítéséből következően a felmerülő igényeknek megfelelően további modulokkal bővíthetjük. Ezen modulok utólag is a rendszerbe illeszthetőek, vagy igény esetén akár bővíthető is a modulok listája. 1., TMS monitoring rendszer E-Mail bővítőmodul: (Az elektronikus levélküldő modul felhasználásával nagyban segíteni, speciális esetben teljesen automatizálni lehet az ügyfelekkel való kapcsolattartást.) Paraméterben állítható a levél formája (levélsablonokból választhatunk) A levélsablonok tartalma makrókkal szabályozható (ügyfél és esemény adatok stb.) Levélküldés lehet: Teszt (modul beállításainak tesztelése), ügyfél eseményének továbbítása, operátor által munkafolyamatból kezdeményezett levélküldés, eseménylisták (akár automatikus) küldése a kijelölt ügyfeleknek. Levél küldése naplózásra kerül 2., TMS rendszerhez SMS bővítőmodul: Az SMS bővítőmodullal megoldható, hogy kijelölt eseményekről a megadott értesítendő személyek operátori beavatkozás nélkül az esemény bekövetkeztét követően azonnal SMS üzenetet kapjanak, így emelve a felügyeleti központ szolgáltatási színvonalát. SMS küldést események bekövetkezésével lehet kiváltani. Az SMS küldése naplózásra kerül, ami felhasználható akár számlázási célra is. 3., TMS rendszerhez WebRiport bővítőmodul: WebRiport modul felhasználásával a felügyeletet üzemeltető szolgálat a szolgáltatásba bevont ügyfelek számára az interneten elérhetővé tudja tenni saját eseményeik megjelenítését a beállított frissítési késleltetést követően. Az adatfrissítés 1 perc, 1 óra, vagy 1 nap időciklusokban történik. 4., TMS rendszerhez analóg tárcsázó modul: A modul használatával egy hagyományos analóg modem felhasználásával lehetősége nyílik az operátornak, hogy munkafolyamat ablakból egy gombnyomásra telefonhívást kezdeményezzen a kijelölt telefonszámra. A tárcsázás indítása naplózásra kerül. 5., TMS rendszer VoIP tárcsázó modul: A modul használatával és egy a gépre telepített X-Lite ingyenes VoIP klienssel lehetősége nyílik az operátornak hogy munkafolyamat ablakból egy gombnyomásra telefonhívást kezdeményezzen a kijelölt telefonszámra.