E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

Hasonló dokumentumok
2 LXV. Szülőföld Alap előirányzatainak alakulása 2008-ban

SZÜLŐFÖLD ALAP Kulturális, Egyházi és Média Kollégiumának ülése szeptember 04.

Szülőföld Alap évi beszámolójának indokolása

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Határidőn túl /2007

Átiktatva: J/255. J/ számú BESZÁMOLÓ. a Szülőföld Alap évi tevékenységéről és működéséről. Előadó: Budapest, 2010.

SZÜLŐ FÖLD ALAP IRODA EMLÉKEZTETŐ. a Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési kollégiumának március 21-i üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. a Szülőföld Alap Önkormányzati Együttműködési, Informatikai és Média Kollégiumának szeptember 27-ikei üléséről.

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

SZÜLŐFÖLD ALAP Önkormányzati Együttműködési és Informatikai Kollégiumának ülése szeptember 11.

Szociális és Munkaügyi Minisztérium Iktatószám: /2008-SzMM

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Roma Nemzetiségi Önkormányzat január 23. napján tartandó rendkívüli üléséhez

E L Ő T E R J E S Z T É S

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

2011. április 7-i ülésére

J/5884. számú BESZÁMOLÓ

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL

ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 24-i ülésére

Az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet levéltárak, könyvtárak, múzeumok részére


MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Elő terjesztés

Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete

Pályázati figyelő október

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉV. Tartalma:

működési költségek, közgyűlés 6,000, Regős Tábor 900,000 LAMOSZSZ II. Küldöttgyűlése költségeinek finanszírozása

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:

Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2013. (V.08.) önkormányzati rendelet a helyi közművelődés önkormányzati feladatellátásáról

2006. December 7. Pozsony Varga Zoltán

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP ORSZÁGOS ELŐADÁS-SOROZAT ELSŐ ÁLLOMÁS

Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2019. (II. 28.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

2005. évi II. törvény

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL. közgyűjtemények pályázati lehetőségei a Közgyűjtemények Kollégiumánál

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

LXV. Bethlen Gábor Alap

Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2003.(III.27.) önkormányzati rendelete. a helyi közművelődésről A rendelet hatálya

A Szülıföld Alap. Kulturális, Egyházi és Média Kollégiumának ülése február 17.

Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete 22/2000. (XII.08.) sz. rendelete a közművelődésről I. RÉSZ. Általános rendelkezések.

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 9-i rendkívüli ülésére

LXVII. Nemzeti Kulturális Alap

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e

A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Tervezet

E L Ő T E R J E S Z T É S

Törökbálint Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 4/2000. (III. 10.) számú rendelete a közművelődésről I. RÉSZ. Általános rendelkezések

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2013. (IX. 14.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat közművelődési feladatairól *

J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, augusztus 25.

az Önkormányzat művelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

MAGYAR MŰVELŐDÉS VAJDASÁGI HELYZETKÉP

A civil területet érintő jogszabályi változások február

LdU Aktuell június. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete

J/ számú BESZÁMOLÓ

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a közlekedésfejlesztési integrált közreműködő szervezet kialakításához szükséges egyes feladatokról

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA

Transznacionális Együttműködés Közép-Európa 2020 és Duna. Hegyesi Béla

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács

1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet. a közművelődésről *

A 140/1997 es törvény változásai, és hatása a múzeumok tevékenységére. Matskási István címzetes főigazgató

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság június 28.-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a balatonfüredi polgári célú nem nyilvános repülőtér megszüntetéséről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

A nemzetiségi önkormányzatok támogatásai

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:

Tervezet. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter által adományozható elismerésekről szóló 21/2008. (X. 22.) NFGM rendelet módosításáról

A kultúra és a művészet Beregszászi járásban való fejlesztésének évekre szóló Programjáról

Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok (Önkormányzati együttműködési, Informatika, Média Kollégium második pályázati forduló)

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A Biatorbágyon működő köznevelési intézmények évi szakmai pályázatának kiírásáról

2015. évi közhasznúsági jelentése

Teskánd község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2003. /II.03./ számú r e n d e l e t e

c./ Az egyetemes, a nemzeti, a nemzetiségi és más kisebbségi kultúra értékeinek megismerését, a befogadás elősegítését, ezen belül :

Viharsarok Néptáncszövetség KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉV

Civil szervezetek működési célú támogatása 2015 (NEA-15-M)

Polgármester JAVASLAT. a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP es pályázaton való részvételre

Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása. Gyaraky Zoltán titkár Hungarikum Bizottság

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011.(IV.5.) önkormányzati rendelete

Bojt Község Önkormányzata Képviselő- testületének 1/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatainak ellátásáról

Mezőberény Város Önkormányzatának 10/1999.(IV.26.)MÖK. sz. rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

TISZAKÉCSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2019. (II.28.) önkormányzati rendelete a közművelődésről

1. fejezet. 2. fejezet

Tartalmi összefoglaló

ÚJHARTYÁN KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 14/2008.(XII.12.) számú rendelete A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL

2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

Szerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok

E L Ő T E R J E S Z T É S

T/1301. számú. törvényjavaslat. a Szülőföld Alapról szóló évi II. törvény módosításáról

LXV. Bethlen Gábor Alap

Átírás:

MINISZTERELNÖKI HIVATALT VEZETŐ MINISZTER./MEH/2008. "Az 1992. LXIII. tv. 19/A (1) bek. alapján NEM NYILVÁNOS -től számított 10 évig" Készült: 70 példányban...számú példány E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a Szülőföld Alap 2007. évi tevékenységéről és működéséről szóló országgyűlési beszámolóról Budapest, 2008. május Készítette: Moravcsik Andrea Látta: Gémesi Ferenc Jóváhagyta: Kiss Péter 1

E G Y E Z T E T É S I L A P Állami szervek Véleménynyilvánítási határidő: nap EÜM Név egyetért nem ért egyet észrevételt tett határidőben nem adott véleményt FVM HM IRM Dr. Gadó Gábor X KHEM KVVM KÜM NFGM OKM Arató Gergely X ÖM PM Dr. Várfalvi István X SZMM Simon Gábor X MEH NBI Dr. Dudás Ferenc X Készítette: Moravcsik Andrea Látta: Gémesi Ferenc Jóváhagyta: Kiss Péter 2

V E Z E T Ő I Ö S S Z E F O G L A L Ó I. Tartalmi összefoglaló Az előterjesztés a Szülőföld Alapról szóló 2005. évi II. törvény 10. (5) bekezdésében foglalt beszámolási kötelezettség teljesítését szolgálja. 2006 második felében megkezdődött a határon túli magyarság támogatásával foglalkozó magyarországi intézményrendszer átalakítása. 2006 decemberében az Országgyűlés elfogadta a Szülőföld Alap módosításáról szóló törvényt (2006. évi CXXXIV. törvény a Szülőföld Alapról szóló 2005. évi II. törvény módosításáról), és hatályba lépett a törvény végrehajtását szabályozó 355/2006. (XII. 27.) kormányrendelet is. II. A kormányprogramhoz való viszony Az előterjesztés összhangban van a kormányprogram A nemzetpolitika európai, állami és nemzeti érdekek egybeesése c. fejezetében megfogalmazott elvekkel. III. Előzmények A Magyar Köztársaság Országgyűlése 2005-ben fogadta el a Szülőföld Alap létrehozásáról szóló 2005. évi II. törvényt a határon túli magyar szervezetek egyetértésével. A Szülőföld Alap olyan, 1 milliárd forint nagyságrendű elkülönített állami pénzalapként jött létre, amely támogatást nyújt a szülőföldön való boldoguláshoz, anyagi és szellemi gyarapodáshoz, az anyanyelv és kultúra megőrzéséhez, valamint a Magyarországgal való kapcsolatok ápolásához. A szolidaritás jegyében minden magyar állampolgárnak lehetősége nyílt arra, hogy személyi jövedelemadója 1 %-át felajánlja az Alap javára. A felajánlott hozzájárulás összege 2007-ben 72,3 millió forintot tett ki, amely a költségvetési törvényben rögzített 1 milliárd forintos forrás részét képezi. Az Alap kezdetben a külügyminiszter, majd a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter felügyeletével a Határon Túli Magyarok Hivatala kezelésében működött. Az Alapból pályázat útján igényelhetnek támogatást magyarországi és határon túli magánszemélyek, szervezetek, oktatási intézmények, kutatóintézetek, civil szervezetek és önkormányzatok. A Magyar Köztársaság Országgyűlése által 2006 decemberében elfogadott, a Szülőföld Alapról szóló a 2005. évi II. törvény módosításáról szóló 2006. évi CXXXIV. törvény értelmében, a Szülőföld Alap a 2007-es esztendőben megváltozott formában és tartalommal, a szervezeti összevonásoknak megfelelően kibővült anyagi háttérrel folytatta tevékenységét. A nemzetpolitikában érvényesített koncepcióváltás a határon túli magyar támogatási rendszer átalakítását is szükségessé tette. Mindenekelőtt azért, mert a rendszerváltás után kialakult struktúra azon országok Európai Uniós csatlakozása következtében, amelyekben a Kárpátmedencei magyarság megközelítőleg 90 százaléka él, már nem tudott az új helyzet kihívásainak megfelelően, kellőképpen hatékonyan működni. Készítette: Moravcsik Andrea Látta: Gémesi Ferenc Jóváhagyta: Kiss Péter 3

Az új nemzetpolitika a nemzeti identitás megőrzésének támogatása mellett sokkal jobban koncentrál a szülőföldön való boldogulás és gyarapodás gazdasági-szociális feltételeire, vagyis az identitás-megőrzésre összpontosító normatív támogatáspolitikából és a versenyképességet, a gazdasági-társadalmi előrehaladást szolgáló fejlesztési stratégiák rendszeréből áll. Előtérbe helyezi a felzárkózás, az együttműködés, a közös fejlesztési stratégiák, közös térség- és intézményfejlesztés kialakítását, az Európai Unió pályázati rendszereivel kompatibilis, közösségépítést szolgáló normatív támogató és fejlesztési politikát. De mivel a határon túli magyarság lakóhelye, életminősége és a szülőföldjének adottságai okán eltérő helyzetben van, szükségszerű, hogy az alapvető célok azonossága mellett differenciált lépésekre kerüljön sor. Ennek érdekében a támogatási rendszeren belül kezdeményeztük az átláthatatlan, sokcsatornás, gyakran párhuzamos támogatásokat nyújtó rendszer megreformálását. Ennek szellemében került sor az Apáczai Közalapítvány és az Illyés Közalapítvány által ellátott közfeladatok új szervezeti rendben történő ellátásáról szóló döntés meghozatalára (a határon túli magyarság nyelvi és kulturális önazonosságának megőrzését szolgáló támogatási rendszer hatékonyabbá tételéről szóló 2218/2006. (XII. 12.) Korm. határozat), és korábbi forrásaiknak a Szülőföld Alapba történő összevonására. A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény kimondja, hogy a határon túli magyarok szakképzése, felsőoktatása és felnőttképzése támogatására szolgáló összeget (a bevételi előirányzat 2 %-a) át kell csoportosítani a Szülőföld Alapba. 2007-ben ez az összeg 666,6 millió forint volt, melynek döntő többségéről az összeg rendeltetésénél fogva az Oktatási és Szakképzési Kollégium döntött a 2. pályázati fordulóban. A Miniszterelnöki Hivatal fejezeti kezelésű előirányzatából további forrás átcsoportosítására is sor került, amelynek összege 2007-ben 540 millió forintot tett ki. Így a Szülőföld Alap 2007- ben összességében több mint 2 milliárd forint összegben nyújthatott támogatást a szomszédos államokban élő magyarok számára. Átalakult a Szülőföld Alap elosztási rendszere is, amely a kibővült forrásokkal és feladatkörrel a legjelentősebb pályázati lehetőséggé vált a külhoni magyar programok számára az oktatás, a kultúra és a tudomány területén. A 2006 végén lezajlott jogszabályváltozások folytán alapvetően változott meg az Alap irányítása, illetve működtetése, és egy háromszintű rendszer (elvi irányítás döntés végrehajtás) szerint kerülnek szétosztásra a támogatások. A korábbi irányító testületet, a Tanácsot felváltotta a miniszterelnök által vezetett Regionális Egyeztető Fórum, és megalakultak az új szakmai kollégiumok, 2007. január 1-jétől pedig a Szülőföld Alap Iroda részben önállóan gazdálkodó, az előirányzatok felett teljes jogkörrel rendelkező központi költségvetési szervként látja el az Alap kezelésével kapcsolatos feladatokat. Az Egyeztető Fórum elnöke a miniszterelnök, tagjait ő kéri fel a központi államigazgatási szervek vezetői és vezetői megbízatású köztisztviselői, illetve a szomszédos államokban élő magyar közösségek választott vezetői, képviselői közül. A kollégiumok az Alap támogatási célok alapján megszervezett szakmai döntéshozó testületei. A kollégiumok döntései a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter jóváhagyásával válnak érvényessé. Az új kollégiumok szigorú összeférhetetlenségi szabályok mellett, politikamentesen végzik szakmai tevékenységüket. Így elérhetővé válik, hogy az érintett célcsoportok legitim vezetőivel való egyeztetés után, véleményük messzemenő figyelembevétele mellett szakmailag feddhetetlen, depolitizált egyedi döntések szülessenek felelős magyarországi tisztviselők részvételével. Készítette: Moravcsik Andrea Látta: Gémesi Ferenc Jóváhagyta: Kiss Péter 4

Az Alapot a miniszter által alapított és a nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkár irányítása alatt működő Szülőföld Alap Iroda (a továbbiakban: Iroda) kezeli. Az Iroda a vonatkozó jogszabályokban és az alapító okiratában meghatározottak szerint felelős az Alap működtetési, pályázatkezelői feladatainak ellátásáért. Az Iroda részben önállóan gazdálkodó, az előirányzatok felett teljes jogkörrel rendelkező központi költségvetési szerv. A támogatások regionális megoszlása 2007-ben: Ország Elosztási arány % Románia 40 Szlovákia 15 Szerbia 22 Ukrajna 19 Horvátország 2 Szlovénia 1 Ausztria 1 Összesen 100 A támogatások kollégiumok közötti megoszlása 2007-ben: Kollégium Elosztási arány % Oktatási és Szakképzési Kollégium 50 Kulturális és Egyházi Kollégium 35 Önkormányzati együttműködési, Informatika, Média Kollégium 15 Összesen 100 Az első pályázati felhívások meghirdetésére 2007 márciusában került sor. Az első pályázati forduló felhívásaira összesen 1533 pályázat érkezett be 3,458 milliárd forint összegben, amely így három és félszeresen haladta meg a rendelkezésre álló keretet. A kollégiumok 2007. június-július folyamán tartották meg a pályázatokat elbíráló ülésüket. A beérkezett igények nagy számára tekintettel a kollégiumok végül 625 pályázó támogatására tettek javaslatot, összességében 935,6 millió forint összegben. A második fordulóban, 2007 szeptemberében további 1,1 milliárd forint összegben hirdethettek pályázatot a kollégiumok. A felhívásokra 1141 pályázat érkezett be, mintegy 2,97 milliárd forint összegben. Ezek közül 615 pályázatot támogatott a három szakmai kollégium. Az Egyeztető Fórum döntése alapján a kis összegű projektek támogatására a kollégiumok a nagyobb régiók esetében lebonyolító szervezetet választottak ki pályázati úton, amely a kollégiumok rendelkezésükre álló keret tíz százalékát továbbpályáztathatta. Készítette: Moravcsik Andrea Látta: Gémesi Ferenc Jóváhagyta: Kiss Péter 5

IV. Várható szakmai hatások A Szülőföld Alap 2007. évi tevékenységéről és működéséről szóló beszámoló segítséget nyújthat a Kormányprogramban lefektetett elvek megvalósításához és a tapasztalatok hasznosításához. V. Várható gazdasági hatások VI. Várható társadalmi hatások VII. Kapcsolódások (az Országgyűléshez vagy a Kormányhoz már benyújtott vagy benyújtani tervezett döntésekhez, az EU jogszabályaihoz). VIII. Fennmaradt vitás kérdések IX. Javaslat a sajtó tájékoztatására Az előterjesztés kommunikációja Igen Nem Javasolt-e a kommunikáció X Kormányülést követő szóvivői tájékoztató Tárcaközlemény X Tárca által szervezett sajtótájékoztató További szakmai programok szervezése További lakossági tájékoztatás Részletezve (célcsoport-bontásban): X. Megjegyzések Kérem a Kormányt, hogy az előterjesztést fogadja el. Budapest, 2008. május (Kiss Péter) Készítette: Moravcsik Andrea Látta: Gémesi Ferenc Jóváhagyta: Kiss Péter 6

HATÁROZATI JAVASLAT A Kormány megtárgyalta és elfogadta a Szülőföld Alap 2007. évi tevékenységéről és működéséről szóló országgyűlési beszámolóról szóló előterjesztést, és elrendeli az előterjesztés mellékletében szereplő beszámolónak 2008. május 31-ig az Országgyűlés számára történő benyújtását. A Kormány a beszámoló előadójának a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert jelöli ki. Készítette: Moravcsik Andrea Látta: Gémesi Ferenc Jóváhagyta: Kiss Péter 7

Melléklet a.. számú kormány-előterjesztéshez J/. számú BESZÁMOLÓ A Szülőföld Alap 2007. évi tevékenységéről és működéséről Előadó: Kiss Péter Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter Budapest, 2008. május Készítette: Moravcsik Andrea Látta: Gémesi Ferenc Jóváhagyta: Kiss Péter 8

BESZÁMOLÓ a Szülőföld Alap 2007. évi tevékenységéről és működéséről Az előterjesztés a Szülőföld Alapról szóló 2005. évi II. törvény 10. (5) bekezdésében foglalt beszámolási kötelezettség teljesítését szolgálja. A Szülőföld Alap működése 2007-től a külhoni magyar támogatási intézményrendszer strukturális átalakítása következtében megváltozott, aminek eredményeképpen az Alap a külhoni magyarok pályázati úton történő támogatásának legjelentősebb intézményévé vált. I. Általános tájékoztató a Szülőföld Alapról Az Országgyűlés 2005-ben fogadta el a Szülőföld Alap létrehozásáról szóló 2005. évi II. törvényt, a határon túli magyar szervezetek egyetértésével. A Szülőföld Alap olyan, 1 milliárd forint nagyságrendű elkülönített állami pénzalapként jött létre, amely támogatást nyújt a szülőföldön való boldoguláshoz, anyagi és szellemi gyarapodáshoz, az anyanyelv és kultúra megőrzéséhez, valamint a Magyarországgal való kapcsolatok ápolásához. A pénzalap kezdetben a külügyminiszter, majd a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter felügyeletével a Határon Túli Magyarok Hivatala kezelésében működött. Az Országgyűlés által 2006 decemberében elfogadott, a Szülőföld Alapról szóló a 2005. évi II. törvény módosításáról szóló 2006. évi CXXXIV. törvény értelmében a Szülőföld Alap a 2007-es esztendőben megváltozott formában és tartalommal, a szervezeti összevonásoknak megfelelően kibővült anyagi háttérrel folytatja tevékenységét. A nemzetpolitikában érvényesített koncepcióváltás a határon túli magyar támogatási rendszer átalakítását is szükségessé tette. Mindenekelőtt azért, mert a rendszerváltás után kialakult struktúra azon országok uniós csatlakozása következtében, amelyekben a Kárpát-medencei magyarság megközelítőleg 90 százaléka él, már nem tudott az új helyzet kihívásainak megfelelően, kellő hatékonysággal működni. Az új nemzetpolitika a nemzeti identitás megőrzésének támogatása mellett a korábbiaknál nagyobb mértékben koncentrál a szülőföldön való boldogulás és gyarapodás gazdaságiszociális feltételeire, vagyis az identitás-megőrzésre összpontosító normatív támogatáspolitikából és a versenyképességet, a gazdasági-társadalmi előrehaladást szolgáló fejlesztési stratégiák rendszeréből áll. Előtérbe helyezi a felzárkózás, az együttműködés, a közös fejlesztési stratégiák, közös térség- és intézményfejlesztés kialakítását, az Európai Unió pályázati rendszereivel kompatibilis, közösségépítést szolgáló normatív támogató és fejlesztési politikát. De mivel a határon túli magyarság lakóhelye, életminősége és a szülőföldjének adottságai okán eltérő helyzetben van, szükségszerű, hogy az alapvető célok azonossága mellett differenciált lépésekre kerüljön sor. Ennek érdekében a támogatási rendszeren belül kezdeményeztük az átláthatatlan, sokcsatornás, gyakran párhuzamos támogatásokat nyújtó rendszer megreformálását. Ennek szellemében került sor az Apáczai Közalapítvány és az Illyés Közalapítvány által ellátott közfeladatok új szervezeti rendben történő ellátásáról szóló döntés meghozatalára (a határon túli magyarság nyelvi és kulturális önazonosságának megőrzését szolgáló támogatási rendszer hatékonyabbá tételéről szóló 2218/2006. (XII. 12.) Korm. határozat), és korábbi forrásaiknak a Szülőföld Alapba történő összevonására. Készítette: Moravcsik Andrea Látta: Gémesi Ferenc Jóváhagyta: Kiss Péter 9

A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. tv. kimondja, hogy a határon túli magyarok szakképzése, felsőoktatása és felnőttképzése támogatására szolgáló összeget (a bevételi előirányzat 2 %-a) át kell csoportosítani a Szülőföld Alapba. 2007-ben ez az összeg 666,6 millió forint volt. A Miniszterelnöki Hivatal fejezeti kezelésű előirányzatából további pénzforrás csoportosítható át, melynek összege 2007-ben 540 millió forintot tett ki. Így a Szülőföld Alap 2007-ben összességében több, mint 2 milliárd forint összegben nyújtott támogatást a szomszédos államokban élő magyarok számára. A 2006 végén lezajlott jogszabályváltozások folytán alapvetően változott meg az Alap irányítása, illetve működtetése, a rendelkezésére álló források felhasználása háromszintű rendszer (elvi irányítás döntés végrehajtás) keretében valósul meg. A korábbi irányító testület, a Tanács feladatait a Regionális Egyeztető Fórum látja el, amelynek keretében a Kormány képviselői és a külhoni magyarság választott vezetői együttesen határozzák meg az adott régiók aktuális fejlesztési céljait. Az Egyeztető Fórum elnöke a miniszterelnök, tagjait ő kéri fel a központi államigazgatási szervek vezetői és vezetői megbízatású köztisztviselői, illetve a szomszédos államokban élő magyar közösségek választott vezetői, képviselői közül. A kollégiumok az Alap támogatási célok alapján megszervezett szakmai döntéshozó testületei. A kollégiumok döntései a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter jóváhagyásával válnak érvényessé. Az új kollégiumok szigorú összeférhetetlenségi szabályok mellett, politikamentesen végzik szakmai tevékenységüket. Így elérhetővé válik, hogy az érintett célcsoportok legitim vezetőivel való egyeztetés után, véleményük messzemenő figyelembevétele mellett, szakmailag megalapozott, depolitizált döntések szülessenek felelős magyarországi tisztviselők részvételével. Az Alapot a miniszter által alapított és a nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkár irányítása alatt működő Szülőföld Alap Iroda (a továbbiakban: Iroda) kezeli. Az Iroda a vonatkozó jogszabályokban és az alapító okiratában meghatározottak szerint felelős az Alap működtetési, pályázatkezelői feladatainak ellátásáért. Az Iroda részben önállóan gazdálkodó, az előirányzatok felett teljes jogkörrel rendelkező központi költségvetési szerv. Az Alapból pályázat útján igényelhetnek támogatást magyarországi és határon túli magánszemélyek, szervezetek, oktatási intézmények, kutatóintézetek, civil szervezetek és önkormányzatok. A szolidaritás jegyében minden magyar állampolgárnak lehetősége nyílt arra, hogy személyi jövedelemadója 1 %-át felajánlja az Alap javára. A felajánlott hozzájárulás összege 2007-ben 72,3 millió forintot tett ki, amely a költségvetési törvényben rögzített 1 milliárd forintos forrás részét képezi. Az Alap működésének ide értve a testületek tevékenységéből fakadó, jogszabályban meghatározott költségeket és a Szülőföld Alap Iroda mint az Alap működtetéséért és a pályázatkezelésért felelős szerv működését költsége 2007-ben a jogszabályban meghatározott keret (az Alap adott költségvetési évben teljesülő bevételének legfeljebb tíz százaléka) alatt maradt. Készítette: Moravcsik Andrea Látta: Gémesi Ferenc Jóváhagyta: Kiss Péter 10

A Szülőföld Alap szervezetrendszere 2007-ben alapvetően változott meg az Alap irányítása és működtetése, és egy háromszintű rendszer (elvi irányítás-döntés-végrehajtás) jött létre. Regionális Egyeztető Fórum A korábbi irányító testület, a Tanács feladatát a miniszterelnök által vezetett Regionális Egyeztető Fórum (a továbbiakban: Egyeztető Fórum) váltotta fel, amely a határon túli magyarság választott vezetőinek részvételével vitatja meg az adott régiók aktuális fejlesztési elképzeléseit. Az Egyeztető Fórum elnöke a miniszterelnök, tagjait a miniszterelnök kéri fel a központi államigazgatási szervek állami vezetői és vezetői megbízatású köztisztviselői, illetve a szomszédos államokban élő magyar közösségek választott vezetői, képviselői közül. Az Egyeztető Fórum 2007. február 27-én tartotta meg alakuló ülését, amelyen döntött a 2007. évi támogatási célokról és prioritásokról, a pályázati támogatások arányáról, illetve a támogatások régiók és szakmai kollégiumok közötti elosztásának arányáról. A támogatások regionális megoszlása: Ország Elosztási arány % Románia 40 Szlovákia 15 Szerbia 22 Ukrajna 19 Horvátország 2 Szlovénia 1 Ausztria 1 Összesen 100 A támogatások kollégiumok közötti megoszlása: Kollégium Elosztási arány % Oktatási és Szakképzési Kollégium 50 Kulturális és Egyházi Kollégium 35 Önkormányzati együttműködési, Informatika, Média Kollégium 15 Összesen 100 Kis összegű támogatások: Az Egyeztető Fórum döntése alapján a kis összegű programok támogatására a kollégiumok a rendelkezésükre álló keret tíz százalékát különíthették el, és erre régiónként egy alapítvány vagy egyéb civil szervezet pályázhatott, amely gondoskodik a kis összegű programok támogatásáról továbbpályáztatás útján. Készítette: Moravcsik Andrea Látta: Gémesi Ferenc Jóváhagyta: Kiss Péter 11

Az Egyeztető Fórum által elfogadott 2007. évi prioritások: Valamennyi közösség esetében megfogalmazódott támogatási prioritás a köz- és felsőoktatás, valamint a színvonalas kulturális és szakfolyóiratok támogatása. További célként jelent meg az önkormányzati kistérségi programok, illetve az általuk megvalósított információ és tudástranszfer támogatása. A regionális támogatási célok a következők voltak: Románia - magyar nyelvű felsőoktatás és felsőoktatási ösztöndíjak támogatása; - magyar nyelvű kulturális folyóiratok, sajtóorgánumok, internetes honlapok tartalom szolgáltatásainak támogatása; - könyvtárak támogatása. Szlovákia: - önálló magyar nyelvű szlovákiai felsőoktatás támogatása; - óvodáskorú gyermekek oktatási-nevelési támogatása; - kulturális ernyőszervezetek támogatása; - határon átnyúló együttműködési programok támogatása. Szerbia - délvidéki magyar nyelvű köz- és felsőoktatás támogatása; - művelődési házak, műemléki épületek, közművelődési szervezetek támogatása; - magyar nyelvű média támogatása. Ukrajna - óvodai nevelés támogatása; - köz- és felsőoktatás, valamint szakképzés támogatása; - kulturális és művelődési egyesületek, intézmények működésének, fejlesztésének és programjainak támogatása; - könyvkiadás támogatása; - magyar nyelvű elektronikus és írott sajtó támogatása; - egyházi felekezetek által ellátott egyházi és szociális feladatok támogatása; - határon átnyúló együttműködési programok támogatása. Horvátország - magyar nyelvű kulturális kiadványok támogatása; - magyar nyelvű sajtó, tévék és rádiók műsorainak támogatása; - magyar nyelvű művelődési és hitéleti egyesületek támogatása; - közös kulturális kincs (múzeumok, tájfaluk) megőrzésének támogatása; - határon átnyúló együttműködési programok támogatása. Szlovénia - magyar nyelvű közoktatás támogatása; - pedagógusszövetségek működésének és programjainak, pedagógus; továbbképzéseknek a támogatása; - magyar nyelvű kulturális intézményrendszer fenntartása és fejlesztése, programok támogatása; Készítette: Moravcsik Andrea Látta: Gémesi Ferenc Jóváhagyta: Kiss Péter 12

- határon átnyúló együttműködési programok támogatása; - magyar nyelvű hitélet előmozdítása. Ausztria - magyar nyelvű folyóiratok támogatása; - ausztriai magyar nyelvű oktatás kiegészítő támogatása; - Bécsi Magyar Otthon működésének és programjainak támogatása. Kollégiumok A kollégiumok az Alap támogatási célok alapján megszervezett szakmai döntéshozó testületei. A kollégiumok döntései a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter jóváhagyásával válnak érvényessé. Az Egyeztető Fórum döntései alapján 2007. március végén megalakult az Alap három szakmai döntéshozó kollégiuma: - Oktatási és Szakképzési Kollégium; - Kulturális és Egyházi Kollégium; - Önkormányzati együttműködési, Informatikai és Média Kollégium. A Kollégiumok tagjainak a nemzetpolitikáért felelős miniszter a központi államigazgatási szerveknek az adott támogatási területeken gyakorlattal és szakértelemmel, továbbá a támogatások odaítélésénél a döntések meghozatalához szükséges ismeretekkel rendelkező köztisztviselőit nevezi ki. A Kollégium elnöke és tagjainak többsége csak ilyen módon kinevezett magyarországi köztisztviselő lehet. A Kollégiumok egyes tagjaira a Regionális Egyeztető Fórumban képviselettel rendelkező szomszédos országokbeli magyar közösségek által létrehozott szervezetek tehetnek javaslatot. Azok a külhoni magyar szervezetek, amelyek az adott kollégiumban nincsenek jelen szavazati joggal, állandó tanácskozási jogú meghívottal képviseltetik magukat. Ennek a konstrukciónak az eredményeképpen valamennyi szomszédos országbeli magyar közösség legitim szervezete részt vesz a kollégiumok munkájában. Figyelemmel arra, hogy a szakmai döntések színtere a kollégium, és ezért annak tagjaira kiemelt felelősség hárul, a külhoni tagoknak az adott régió magyarságának fontosabb intézményeivel, szervezeteivel (különösen a civil szervezetekkel) a pályázati döntések előtt előzetes egyeztetést kell lefolytatniuk, annak érdekében, hogy az általuk javasolt döntések az adott régió magyarságának lehetőség szerint egyeztetett álláspontját tükrözzék. Az első pályázati felhívások meghirdetésére 2007 márciusában került sor. Az első pályázati forduló felhívásaira összesen 1533 pályázat érkezett be 3,458 milliárd forint összegben, amely így 3,5-szörösen haladta meg a rendelkezésre álló keretet. A kollégiumok 2007. június-július folyamán tartották meg a pályázatokat elbíráló ülésüket. A beérkezett igények nagy számára tekintettel a kollégiumok végül 625 pályázó támogatására tettek javaslatot, összességében 935,6 millió forint összegben. A második fordulóban, 2007 szeptemberében további 1,1 milliárd forint összegben hirdethettek pályázatot a kollégiumok. A felhívásokra 1141 pályázat érkezett be, mintegy 2,97 milliárd forint összegben. Ezek közül 615 pályázatot támogatott a három szakmai kollégium. Készítette: Moravcsik Andrea Látta: Gémesi Ferenc Jóváhagyta: Kiss Péter 13

Az Egyeztető Fórum döntése alapján a kis összegű projektek támogatására a kollégiumok a nagyobb régiók esetében lebonyolító szervezetet választottak ki pályázati úton, amely a kollégiumok rendelkezésére álló keret tíz százalékát továbbpályáztathatta. Szülőföld Alap Iroda Az Alapot a miniszter által alapított és a nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkár irányítása alatt működő Szülőföld Alap Iroda kezeli. Az Iroda a vonatkozó jogszabályokban és az alapító okiratában meghatározottak szerint felelős az Alap pénzügyi, működtetési, pályázatkezelői feladatainak ellátásáért. Társadalmi Tanácsadó Testület A háromszintű rendszerbe 2007-től betagozódott a Szülőföld Alap magyarországi és külhoni magyar szakemberekből álló Társadalmi Tanácsadó Testülete (továbbiakban TTT) is. A TTT az Alap szakértői, tanácsadó szervezete, amelynek célja a miniszterelnök felkérése alapján a szakmai kollégiumok valamint az Egyeztető Fórum munkájának támogatása a támogatási rendszer hatékonyabb működésének, és megalapozottabb döntéshozatalának elősegítése érdekében. Az egyes régiók közötti forrásfelosztás kapcsán a TTT fontosnak tartotta kiemelni, hogy építve az előző évben kialakult magyar-magyar szolidaritásra a jövőben is fenn kell tartani a vajdasági és a kárpátaljai magyar közösség kiemelt, a lakosság számarányát meghaladó mértékű támogatását. Készítette: Moravcsik Andrea Látta: Gémesi Ferenc Jóváhagyta: Kiss Péter 14

Forrás Az Alap 2007. évi bevételei és kiadásai Forrás összege Támogatásra fordított keret Működési költségekre fordítható keret* Költségvetési törvényben rögzített forrás 1 000,0 950,0 50,0 Munkaerőpiaci Alap támogatása 666,6 600,0 66,6 Miniszterelnöki Hivatal támogatása 540,0 486,0 54,0 Összesen 2 206,6 2 036,0 170,6 * a Szülőföld Alapról szóló 2005. évi II. törvény végrehajtásáról rendelkező 355/2006. (XII. 27.) Korm. rendelet 26. (3) bekezdése értelmében az Alap adott költségvetési évben teljesülő bevételének 10 %-a használható fel működési és pályázatkezelési költségekre. A keret magában foglalja az Alap elvi irányító és döntéshozó testületeivel kapcsolatos költségeket és a Szülőföld Alap Iroda működési kiadásainak fedezetét is. Ország Az Alap 2007. évi forrásainak elosztása Összesen Oktatási és Szakképzési Kollégium Kulturális és Egyházi Kollégium Önkormányzati együttműködési, Informatika, Média Kollégium Románia 340,9 103,7 161,4 75,8 Szlovákia 136,7 40,6 67,7 28,4 Szerbia 200,6 59,6 99,3 41,7 Ukrajna 173,3 51,5 85,8 36,0 Horvátország 18,9 5,4 9,5 4,0 Szlovénia 9,3 3,7 3,7 1,9 Ausztria 9,3 2,8 4,6 1,9 Magyarország 46,7 14,0 22,7 10,0 Összesen 935,7 281,3 454,7 199,7 Ország Összesen I Oktatási és Szakképzési Kollégium Kulturális és Egyházi Kollégium Önkormányzati együttműködési, Informatika, Média Kollégium Románia 432,4 282,4 109,6 40,4 Szlovákia 153,3 104,1 34,0 15,2 Szerbia 224,9 152,8 49,9 22,2 Ukrajna 194,1 131,9 43,0 19,2 Horvátország 20,4 13,9 4,5 2,0 Szlovénia 10,0 4,0 4,0 2,0 Ausztria 10,2 6,9 2,3 1,0 Készítette: Moravcsik Andrea Látta: Gémesi Ferenc Jóváhagyta: Kiss Péter 15

Magyarország 55,0 36,6 13,0 5,4 Összesen 1 100,3 732,6 260,3 107,4 Ország Összesen Összesen Oktatási és Szakképzési Kollégium Kulturális és Egyházi Kollégium Önkormányzati együttműködési, Informatika, Média Kollégium Románia 773,3 386,1 271,0 116,2 Szlovákia 290,0 144,7 101,7 43,6 Szerbia 425,5 212,4 149,2 63,9 Ukrajna 367,4 183,4 128,8 55,2 Horvátország 39,3 19,3 14,0 6,0 Szlovénia 19,3 7,7 7,7 3,9 Ausztria 19,5 9,7 6,9 2,9 Magyarország 101,7 50,6 35,7 15,4 Összesen 2 036,0 1 013,9 715,0 307,1 Ország A 2007. évben beérkezett és támogatott pályázatok adatai Beérkezett pályázatok száma Beérkezett igények Támogatott pályázatok száma Kiosztott támogatások Románia 483 1 145 861 890 219 340 900 000 Szlovákia 297 448 171 123 125 136 700 000 Szerbia 238 481 876 873 92 200 594 000 Ukrajna 271 1 018 657 864 83 173 300 000 Horvátország 37 46 831 485 27 18 900 000 Szlovénia 15 22 592 144 10 9 300 000 Ausztria 17 12 777 900 17 9 200 000 Magyarország 175 281 361 340 52 46 700 000 Összesen 1 533 3 458 130 619 625 935 594 000 Ország Beérkezett pályázatok száma I Beérkezett igények Támogatott pályázatok száma Kiosztott támogatások Románia 499 1 452 947 811 262 432 400 000 Szlovákia 184 409 331 321 105 152 500 000 Szerbia 189 391 693 952 102 222 141 000 Ukrajna 142 471 061 257 72 194 100 000 Horvátország 25 48 272 000 18 20 400 000 Szlovénia 13 15 582 965 9 10 050 000 Ausztria 15 22 151 000 11 10 200 000 Magyarország 74 163 934 666 36 55 000 000 Összesen 1 141 2 974 974 972 615 1 097 601 000 Készítette: Moravcsik Andrea Látta: Gémesi Ferenc Jóváhagyta: Kiss Péter 16

Ország Beérkezett pályázatok száma Összesen Beérkezett igények Támogatott pályázatok száma Kiosztott támogatások Románia 982 2 598 809 701 481 773 300 000 Szlovákia 481 857 502 444 230 289 200 000 Szerbia 427 873 570 825 194 422 735 000 Ukrajna 413 1 489 719 121 155 367 400 000 Horvátország 62 95 103 485 45 39 300 000 Szlovénia 28 38 175 109 19 19 350 000 Ausztria 32 34 928 900 28 19 400 000 Magyarország 249 445 296 006 88 101 700 000 Összesen 2 674 6 433 105 591 1 240 2 032 385 000 1.) Kulturális és Egyházi Kollégium A Kulturális és Egyházi Kollégium a 2007-es évben 715,1 millió Ft összegben írhatott ki pályázatot a határon túli magyar kulturális és egyházi programok támogatására. A legtöbb pályázatot ezen kollégium pályázati kiírásaira nyújtották be, szám szerint 1456-ot, mintegy 2,3 milliárd Ft összegben, amelyek közül a Kollégium 640 pályázatot tudott támogatásban részesíteni. A kollégium a nagyobb régiók esetében lebonyolító szervezetet jelölt meg a kis összegű programok továbbpályáztatására. A feladatot pályázati úton a következő civil szervezetek nyerték el: Románia: Euro Trans Alapítvány Szlovákia: Csemadok Szerbia: Szekeres László Alapítvány Ukrajna: Kárpátaljai Magyar Oktatásért Alapítvány Pályázati felhívás a romániai pályázók számára 1.1. Művészeti, közgyűjteményi, közművelődési intézmények és szerveztek működési és programtámogatása 35 millió forint 1.2. Magyar nyelvű kulturális folyóiratok támogatása 35 millió forint 1.3. Magyar elektronikus média támogatása 47 millió forint 1.4. Határon túli magyar kulturális szellemi örökség digitalizálásával és internetes megjelenítésével kapcsolatos programok támogatása 15,5 millió forint 1.5. Lebonyolító szervezetek részére: Kulturális és közművelődési intézmények, szervezetek támogatása 28,9 millió forint Készítette: Moravcsik Andrea Látta: Gémesi Ferenc Jóváhagyta: Kiss Péter 17

I 1.1. Művészeti, közgyűjteményi, közművelődési intézmények és szervezetek működési- és programtámogatása 22,6 millió forint 1.2. Hivatásos színházak, táncszínházak és az opera országon belüli tájolási programjainak és új produkciók megvalósításának támogatása 20 millió forint 1.3. Magyar könyvkiadás támogatása 20 millió forint 1.4. Magyar nyelvű kulturális folyóiratok támogatása 15 millió forint 1.5. Dokumentum- és rövidfilmek készítésének támogatása 10 millió forint 1.6. Határon túli magyar kulturális szellemi örökség digitalizálásával és internetes megjelenítésével kapcsolatos programok támogatása 10 millió forint 1.7. A romániai magyar egyházi tulajdonban levő épített örökség feltárási, inventarizációs és felújítási programjainak támogatására 12 millió forint Pályázati felhívás a szlovákiai pályázók számára 2.1. Országos vagy regionális szinten kiemelt jelentőségű művészeti, közgyűjteményi, közművelődési intézmények, szervezetek működésének és programjainak támogatása 53 millió forint 2.2. Egyházi jellegű épületekkel kapcsolatos építési, felújítási és beruházási költségek támogatása 8 millió forint 2.3. Lebonyolító szervezetek részére: Művészeti, közgyűjteményi, közművelődési intézmények, szervezetek működésének és programjainak támogatása 6,7 millió forint I 2.1. Országos vagy regionális szinten kiemelt jelentőségű művészeti, közgyűjteményi, közművelődési intézmények, szervezetek működésének és programjainak támogatása, különösen - a szlovákiai magyar előadóművészetek hivatásos intézményeinek és szervezeteinek (színházak, táncegyüttesek és zenei együttesek) országon belüli tájolási programjainak a támogatása és új produkciók megvalósítása, illetve a szlovákiai magyar alkotóművészeti intézmények és szervezetek (képző-, ipar- és fotóművészet) programjainak a támogatása - a szlovákiai magyar vonatkozású állománnyal rendelkező köz és egyházi gyűjtemények (könyvtári, levéltári és muzeális intézmények, szervezetek) szakmai programjainak (állománygyarapítás, állományvédelem és őrzés, restaurálás, kapcsolódó szakmai képzések) támogatása, továbbá az intézmények műszaki eszközparkjának a korszerűsítése 16,6 millió forint 2.2. Magyar könyvkiadás támogatása 10 millió forint 2.3. Egyházi jellegű épületekkel kapcsolatos építési, felújítási és beruházási költségek támogatása 4 millió forint Készítette: Moravcsik Andrea Látta: Gémesi Ferenc Jóváhagyta: Kiss Péter 18

2.4. Lebonyolító szervezetek részére: művészeti, közgyűjteményi, közművelődési intézmények, szervezetek működésének és programjainak támogatása továbbpályáztatás céljából 3,4 millió forint Pályázati felhívás a szerbiai pályázók számára 3.1. Országos vagy regionális szinten kiemelt jelentőségű nem állami vagy önkormányzati alapítású művészeti, közgyűjteményi, közművelődési intézmények működésének támogatása 17,9 millió forint 3.2. Országos vagy regionális jelentőségű, művészeti, közgyűjteményi, közművelődési intézmények és szervezetek tevékenységének támogatása, infrastrukturális fejlesztése 17,9 millió forint 3.3. Magyar művelődési házak, műemlékek felújításának támogatása 22,4 millió forint 3.4. A magyar nyelvű könyv- és folyóiratkiadás, színházi és filmprodukciók támogatása 17,8 millió forint 3.5. Országos és regionális jelentőségű kulturális rendezvények támogatása 4,5 millió forint 3.6. Közgyűjtemények szakmai programjainak (állománygyarapítás, állományvédelem és őrzés, restaurálás és kapcsolódó szakmai képzések) támogatása 8,9 millió forint 3.7. Lebonyolító szervezetek részére: művészeti, közgyűjteményi, közművelődési programok támogatására - 9,9 millió forint I 3.1. Országos szinten kiemelt jelentőségű, művészeti, közgyűjteményi és közművelődési intézmények működésének támogatása 10 millió forint 3.2. Országos vagy regionális jelentőségű, kulturális és közművelődési intézmények és szervezetek programtevékenységének támogatása, infrastrukturális fejlesztése 10 millió forint 3.3. A magyar nyelvű könyv- és folyóirat-kiadás támogatása 9 millió forint 3.4. A magyar nyelvű színházi és filmprodukciók támogatása 5,9 millió forint 3.5. Kulturális rendezvények támogatása 5 millió forint 3.6. Közgyűjtemények szakmai programjainak (állománygyarapítás, állományvédelem és őrzés, restaurálás és kapcsolódó szakmai képzések) támogatása 5 millió forint 3.7. Lebonyolító szervezetek részére művészeti, közgyűjteményi, közművelődési programok támogatására továbbpályáztatás céljából - 5 millió forint Pályázati felhívás az ukrajnai pályázók számára Készítette: Moravcsik Andrea Látta: Gémesi Ferenc Jóváhagyta: Kiss Péter 19

4.1. Művészeti, közgyűjteményi, közművelődési intézmények, szervezetek és könyvtárak programjainak és működésének támogatása 33,5 millió forint 4.2. Ifjúsági szervezetek kulturális programjainak, tevékenységének támogatása 1,2 millió forint 4.3. Egyházi kulturális, szociális, karitatív szórvány-, és műemlék programok támogatása 34,5 millió forint 4.4. Magyar nyelvű könyvkiadás és kézirat-előkészítés támogatása 8,1 millió forint 4.5. Lebonyolító szervezetek részére: Művészeti, közgyűjteményi, közművelődési intézmények, szervezetek működésének és programjainak támogatására 8,5 millió forint I 4.1. Művészeti, közgyűjteményi, közművelődési intézmények, hagyományőrző szervezetek működésének, tevékenységüket segítő eszközök beszerzésének, feltételek biztosításának támogatása 5,7 millió forint 4.2. A magyar közösségek kulturális életét gyarapító, színesítő, a magyar kultúrát Ukrajnában, ezen belül Kárpátalját népszerűsítő, múltunkra figyelmeztető megemlékezések, programok, rendezvények támogatása 8 millió forint 4.3. Egyházi kulturális, szociális, karitatív, szórvány és műemlék programok támogatása 17 millió forint 4.4. Magyar nyelvű könyvkiadás, kulturális időszaki kiadványok megjelenése, kézirat előkészítés támogatása 3 millió forint 4.5. Regionális jelentőségű magyar színházak működésének, országon belüli és magyarországi tájolási programjainak, továbbá műszaki eszközparkjának korszerűsítésének és új produkciók megvalósításának a támogatása 5 millió forint 4.6. Lebonyolító szervezetek részére: művészeti, közgyűjteményi, közművelődési intézmények, szervezetek működésének és programjainak támogatására továbbpályáztatás céljából 4,3 millió forint Pályázati felhívás a horvátországi pályázók számára 5.1. Magyar művészeti, közgyűjteményi, közművelődési egyesületek programjainak és működésének támogatása 4 millió forint 5.2. Tájházak, múzeumok, egyházi jellegű épületek felújításának támogatása 5,5 millió forint I 5.1. Magyar művészeti, közgyűjteményi, közművelődési egyesületek programjainak és működésének támogatása 2,5 millió forint 5.2. Egyházi jellegű épületek felújításának támogatása 2 millió forint Készítette: Moravcsik Andrea Látta: Gémesi Ferenc Jóváhagyta: Kiss Péter 20

Pályázati felhívás a szlovéniai pályázók számára 6.1. Magyar közművelődési egyesületek, szervezetek, intézmények programjainak és működésének támogatása 3,7 millió forint I 6.1. Magyar közművelődési egyesületek, szervezetek, intézmények programjainak és működésének támogatása 4 millió forint Pályázati felhívás az ausztriai pályázók számára 7.1. Magyar nyelvű közművelődési és egyházi egyesületek,illetve intézmények programjainak és működésének támogatása 4,6 millió forint I 7.1. Magyar nyelvű közművelődési és egyházi egyesületek, illetve intézmények programjainak és működésének támogatása 2,3 millió forint Pályázati felhívás a magyarországi pályázók számára 8.1. Határon túli magyar művészeti, közművelődési, közgyűjteményi, örökségvédelmi vagy egyházi célokkal, könyvkiadással, -terjesztéssel kapcsolatos programok, tevékenység, határmenti együttműködésben megvalósuló kulturális programok, illetve a kisebbségben élő magyarsággal foglalkozó kutatások, publikációk (tanulmánykötetek, szakcikkek, elemzések) támogatása 22,7 millió forint I 8.1. A határon túli magyarok részvételével a Magyarországon megvalósuló művészeti, közművelődési, közgyűjteményi, örökségvédelmi rendezvények, fórumok, képzések - beleértve az egyházak által, hasonló céllal szervezett hitéleti, kulturális és ifjúsági programokat is - támogatása. Határmenti együttműködésben megvalósuló kulturális programok támogatása. Társkönyvkiadás támogatása. A kisebbségben élő magyarsággal foglalkozó kutatások, publikációk (tanulmánykötetek, szakcikkek, elemzések) támogatása. 13 millió forint Készítette: Moravcsik Andrea Látta: Gémesi Ferenc Jóváhagyta: Kiss Péter 21

Kulturális és Egyházi Kollégium által támogatott legfontosabb programok a következők voltak, a teljesség igénye nélkül: 1. 1.) Kulturális szervezetek támogatása Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (Románia) - Működési támogatása- 1.000.000 forint Az 1885-ben alakult, majd 1991-ben újraalapított Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület kulturális ernyőszervezeteként nem csak koordinációs szerepet tölt be az erdélyi művelődési életben, hanem mint önálló intézmény is részt vesz számos kulturális rendezvény és program megvalósításában, az országos kulturális eseménynaptár elkészítésében, és a szórvány támogatási programok lebonyolításában. Az általuk létrehozott országos szintű Magyar Házláncolat 14 központja közül a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházbanés a Szabédiemlékházban lévő központok működéséhez és közművelődési feladatainak ellátásához járult hozzá a Szülőföld Alap. Erdélyi Múzeum Egyesület (Románia) - Az egyesület működésének biztosítása - 1.000.000 forint Az Erdélyi Múzeum Egyesületmint tudományos intézmény 1859-ben alakult, célja pedig a tudomány és a kultúra magyar nyelven való művelése és terjesztése, a magyar tudományos örökség számbavétele és megőrzése. Az egyesület hét tudományos szakosztályt, saját könyvkiadó részleget működtet, és kutatóintézetet tart fenn. A Szülőföld Alap 2007. évi támogatása az Egyesület Információs és Dokumentációs Központjának folyamatos működését és modernizálását tette lehetővé. Az ösztöndíjas katalogizálási program révén folytatódhatott az egyesület könyvállományának feldolgozása, mely egyben az Erdélyi Közös Katalógus EKKA fejlesztését is eredményezte. A pályázaton elnyert támogatás jelentősen elősegítette az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár XIII. kötetének és a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon V. kötetének kiadásra való előkészítését is. Csemadok (Szlovákia) - Működési költségek támogatása - 26.000.000 forint A Csemadok Szlovákia legnagyobb kulturális ernyőszervezeteként működik, az országos tanácson kívül tizenöt területi és két városi választmánya van. A Szülőföld Alap által nyújtott támogatás kiszámíthatóvá tette a szervezet 2007. évi működését, így kerülhetett sor az olyan nagy múltú országos rendezvények szervezésére, mint például a Duna Menti Tavasz, a Kodály Zoltán Hegedűverseny, a Kodály-Kadosa Zongoraverseny, a Szenczi Molnár Albert Napok, a Bíborpiros szép rózsa népzenei vetélkedő, a Zselízi Országos Népművészeti Fesztivál, vagy a különböző témájú szakmai képzések szervezése. Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség (Szlovákia) - A szövetség működésének biztosítása - 3.000.000 forint A legnagyobb szlovákiai magyar ifjúsági szervezet 42 alapszervezete mintegy 1400 tagot fog össze 350 fiatal és felnőtt vezető irányításával. A szervezet működéséhez és a cserkészet megalakulásának 100. évfordulója alkalmából szervezett rendezvények megvalósításához járult hozzá a Szülőföld Alap támogatása. Ennek keretében valósulhatott meg a vetélkedő cserkésztörténelemből Udvardon, Felcser 2007 elnevezéssel folklórtalálkozó Marcelházán, cserkésztörténelmi kiállítások az ország több pontján, sírhelyeknél, emléktábláknál történő megemlékezések, illetve külföldi programok más cserkészszervezetekkel. Készítette: Moravcsik Andrea Látta: Gémesi Ferenc Jóváhagyta: Kiss Péter 22

Vajdasági Magyar Művelődési Intézet Kft. (Szerbia) - Az Intézet működési és eszközbeszerzési támogatása - 18.000.000 forint A zentai székhelyű Vajdasági Magyar Művelődési Intézet létrehozásának célja a vajdasági kulturális szerveződésekkel és ernyőszervezeteikkel közösen a kultúra és a tudományosság fejlesztése. A Szülőföld Alap támogatása révén az elmúlt két évben az intézetben sikerült egy vajdasági magyar könyv-, kép-, mozgókép- és levéltári gyűjteményt, ún. dokumentációs központot kialakítani; országos információs adatbankot működtetni. A támogatás hozzájárult a társadalomtudományi kutatómunka elkezdéséhez, magyar közművelődési információs hálózat üzemeltetéséhez, a könyvtárosok, a közművelődési szakemberek, az amatőr színjátszók és rendezők képzése és továbbképzése megszervezéséhez, a Délvidéki művelődési portál működtetéséhez, az intézet feladatkörébe tartozó területeken magyarországi, Kárpátmedencei és nemzetközi kapcsolatok ápolásához, valamint az információbrókeri tevékenység fejlesztéséhez. Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház (Ukrajna) - A színház nagyterme fényfelszerelésének bővítése - 2.200.000 forint A nagy hagyományokkal rendelkező színháznak 2004-ben sikerült felújítania nagytermét, amely színvonalának emeléséhez a Szülőföld Alap 2007-ben fény- és hangberendezések beszerzésének támogatásával járult hozzá. Ezáltal lehetőség nyílik a jövőben külföldi és hazai társulatok fogadására a színház nagytermében, bérleti előadások keretén belül is. Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (Szlovénia) - A Bánffy Központ programjainak és működésének támogatása - 3.200.000 forint A muravidéki magyar kulturális élet egésze szempontjából kiemelkedő fontossággal bír az intézet keretében működő Bánffy Központ. A központ az MNMI által felkarolt kulturális programok megvalósulásának helyszíne, magyar könyvesbolt működik benne, és az érdeklődőknek ingyenes Internet-használatot biztosít. A Szülőföld Alap támogatása a központ működéséhez és több program - könyvbemutatók, ismeretterjesztő előadások, ifjúsági programok - megrendezéséhez járult hozzá. Burgenlandi Magyarok Népfőiskolája (Ausztria) - Kulturális programok támogatása - 883.000 forint A Burgenlandi Magyarok Népfőiskolája az Alapból kapott támogatás révén népművészeti- és hagyományőrző tanfolyamokat szervezett, valamint nyári táborokban és tanulmányi kirándulások keretében az ifjúságnak is lehetőséget biztosított a burgenlandi magyar kultúra megismerésére. Az Őri Banda hagyományőrző csoport több hazai és határon túli rendezvényen képviselte az ausztriai magyarságot. A népfőiskola összegyűjtötte és kiadta Burgenland tartomány magyar dalkincsét, előadássorozatokat tartott a burgenlandi magyar történelemről és kultúráról, magyarországi és határon túli kulturális csoportokkal együttműködésben ifjúsági konferenciákat, népzenei és táncház-találkozókat, valamint nyári szabadegyetemet szervezett a kapott támogatásból. 1.2.) Kulturális rendezvények támogatása HÍD- Szebeni Magyarok Egyesülete (Románia) - Ars Hungarica programsorozat támogatása - 1.000.000 forint Az egyesület által támogatott Ars HUNGARICA programsorozat bemutatta a magyar kultúra sokszínűségét Európa 2007-es Kulturális Fővárosában. Az év egyik kiemelkedő eseménye volt az augusztusi Magyar Hét, amely több mint 80 különböző kulturális eseménynek adott Készítette: Moravcsik Andrea Látta: Gémesi Ferenc Jóváhagyta: Kiss Péter 23

helyet. A több mint 500 fellépő mellett, Nagyszeben jelentős számú magyarországi és romániai turistát látott vendégül, akik nyolc napon át kiállítás megnyitókon, operaelőadáson, szimfonikus koncerteken, színpadi előadásokon, könyvbemutatókon, néptánc előadásokon, különböző témájú konferenciákon, valamint jazz és ifjúsági koncerteken vehettek részt. Csíki Székely Múzeum (Románia) - Munkácsy-képek Erdélyben c. kiállítás - 1.000.000 forint A Csíki Székely Múzeum először rendezett Erdélyben Munkácsy Mihály képeiből nagyszabású kiállítást. A szervezők alapvető célként fogalmazták meg a romániai magyarság egészének a megszólítását, de a román lakosság érdeklődésére is számítottak. A remények beigazolódtak, a tárlatot látogatók száma rekordot döntött. A program keretében felújították a mintegy 300 négyzetméter alapterületű kiállító felületet, így ez alkalmassá vált egy európai színvonalú bemutató tér kialakítására. MIÉRT Egyesület (Románia) - Kulturális Félsziget megrendezése - 1.000.000 forint A Félsziget Fesztivál Erdély legjelentősebb kulturális, ifjúsági és zenei rendezvénye. A rendezvény célja egy öt napon át tartó, mindenki számára kikapcsolódást nyújtó program megvalósítása. Az idén még több zenekar, illetve még több művész, előadó lépett fel, mint az előző években. Volt színjátszó fesztivál, de az irodalmi élet jeles képviselői, valamint a népés táncművészetek ismert reprezentánsai is a meghívottak között voltak. A Félsziget Fesztivál a magyarok mellett a román fiatalok körében is egyre népszerűbb. Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség Kijevi Regionális Szervezete (Ukrajna) - Ukrajnai Magyar Kulturális Napok megrendezése - 3.000.000 forint Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség regionális szervezeteinek bevonásával immár negyedik alkalommal bonyolította le a magyar kultúrát bemutató, zenei, képzőművészeti, irodalmi értékeinket felvonultató rendezvénysorozatot Ukrajna különböző régióiban. A központi rendezvények megrendezésére Kijevben kerül sor, de szerepet kapnak más, magyarok lakta szórványvidékek is. A hangsúlyt most is képzőművészeti kiállításokra, zenei, népzenei programokra és író-olvasó találkozókra fektette a szervezet. 1.3.) Könyvkiadás, kulturális folyóiratok, kulturális média támogatása Fórum Könyvkiadó (Szerbia) Könyvterjesztés és digitalizálás támogatása - 4.800.000 forint A Fórum Könyvkiadó a könyvterjesztés fellendítésében, valamint egyes kötetek digitalizálásában vállal szerepet, amelyhez 2007-ben a Szülőföld Alap jelentős támogatást nyújtott. A kiadó a könyvek megjelentetésén túlmenően olyan mobil könyvesboltot üzemeltet, amely szerte a Vajdaságban szállít könyveket. A kiadó a saját kiadványai mellett begyűjti valamennyi vajdasági kiadó munkáit, és eljuttatja azokat a megrendelőkhöz, egyesületekhez, iskolákhoz. Intermix Kiadó (Ukrajna) - Kárpátaljai magyar könyvek sorozat támogatása - 6.100.000 forint A szakmailag elismert kárpátaljai Intermix Kiadó nonprofit alapon foglalkozik könyvkiadással, kiadványai a kárpátaljai magyarlakta települések könyvtárai, kulturális és oktatási intézményei számára készülnek, amelyek magyar nyelvű állománybővítése más forrásból nem megoldható. A kiadó legnépszerűbb vállalkozása az 1992-ben indított Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozata, amelynek keretében 16 év alatt eddig mintegy száz Készítette: Moravcsik Andrea Látta: Gémesi Ferenc Jóváhagyta: Kiss Péter 24

kárpátaljai alkotótól több mint 170 könyv jelent meg. A Szülőföld Alap szépirodalmi, helytörténeti, politikatörténeti, szociográfiai és művelődéstörténeti kiadványok megjelentetését támogatta. 1.4.) Tájházak, művelődési házak, múzeumok fejlesztésének támogatása Szabadkai Városi Múzeum (Szerbia) - Eszközbeszerzés támogatása - 6.000.000 forint A Szabadkai Városi Múzeum támogatásával a Szülőföld Alap a néprajzi osztály preventív konzerválás programjának támogatásához járult hozzá. A projekt keretében sor került a textilgyűjtemény és a néprajzi fotótár legkorszerűbb elhelyezéséhez szükséges eszközbeszerzésekre, többek között légkondicionáló berendezések megvásárlására, polcok, tároló- és csomagolóeszközök beszerzésére. Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség (Szerbia) - Szórvány művelődési házak felújítása - 15.000.000 forint A szövetség a 2001 óta meghonosított gyakorlatának folytatásaként a Szülőföld Alapból 2007-ben elnyert támogatásból is kulturális szervezetek központjainak fejlesztésére, állagmegóvó javítására, felszerelésük bővítésére fordított figyelmet. A 15 millió forintos keretből meghívásos pályázat útján, négy jelentős beruházás valósulhat meg, így a kisoroszi Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központ befejezési munkálatai, a torontálvásárhelyi József Attila Művelődési Otthon épületének felújítása és berendezése, a csókai Móra Ferenc Művelődési Egyesület székházának felújítása és berendezése, valamint a bácsfeketehegyi Feketics Művelődési Egyesület székházán megkezdett munkálatok befejezése, az új épületszárny berendezése. Magyar Egyesületek Szövetsége (Horvátország) Pélmonostori tájház és népfőiskola felújítása - 3.000.000 forint A támogatásból a Szövetség a pélmonostori tájmúzeum és népfőiskola létrehozásával a magyar néprajzi emlékek megőrzését kívánja felvállalni, egyben a kulturális szakmai szervezet és a tudományos kutatóintézet szerepét is betöltené. A tervezett tájmúzeum a horvátországi magyarság kulturális örökségét kívánja bemutatni a tájegységre jellemző építészeti és tárgyi emlékek kiállításával. 1.5.) Egyházi programok támogatása Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség (Románia) - Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály Székesegyház felújítása - 4.000.000 forint A gyulafehérvári székesegyház Közép-Európa épített örökségének egyik kiemelkedő emléke, a Kárpát-medence legépebben megmaradt középkori monumentális szakrális épülete. A székesegyház falainak burkolata és faragott kő díszítményei azonban az időjárás és egyéb sérülések folytán súlyosan károsodtak. A Szülőföld Alap támogatásával a déli torony restaurálási munkálatainak az előkészítése, valamint a súlyosan károsodott részek sürgősségi, állagmegóvási beavatkozásainak elvégzése történik meg, annak érdekében, hogy a székesegyház eredeti szépségéből minél több maradjon meg az utókor számára is. Tiszacsomai Görög Katolikus Egyházközség (Ukrajna) - Görög katolikus templom építésének befejezése - 3.000.000 forint A Csomai Görög Katolikus Egyházközség 1993-ban kezdett el templomot építeni. A Szülőföld Alap hozzájárulásával 2007-ben a templom külső kivitelezési munkái befejeződtek, jelenleg a belső munkálatok folynak. Az elért eredmények elérhető közelségbe hozták a Készítette: Moravcsik Andrea Látta: Gémesi Ferenc Jóváhagyta: Kiss Péter 25