ENERGIA A SZÉLBÔL HOGYAN TOVÁBB, FELSÔOKTATÁS? ANNO: SZÓRAKOZÁS A KÁDÁR-RENDSZERBEN GÓLYAINVÁZIÓ AZ EGYETEMEN



Hasonló dokumentumok
Továbbtanulási szülői értekezlet. Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola 2015/16-os tanév

Pályázati kiírás. A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

A pályázaton nem vehetnek részt:

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

a) szociális ellátás alanyainak életminőség-javítását célzó programok, akciók

VAS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

Tárgy: Beszámoló a Pápai Szakképzés-Szervezési Társulás tevékenységéről, az elnyert pályázatok megvalósításáról

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.

1. Általános rendelkezések

F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására

Tárgy: Javaslat a civil szervezetek pályázati úton történő évi támogatásáról

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 13-i rendes ülésére

Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a civil szervezetek évi támogatásáról szóló pályázati felhívásról

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. civil szervezetek (egyesületek, alapítványok)

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. MEGHÍVÓ

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

Az Egészségügyi Bizottság szeptember 28-i ülésére. Tisztelt Bizottság! Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2005.

C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete. a helyi civil szervezetek támogatásáról

IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR TANÉV

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező.

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának április 15-i ülésére

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda

Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének

u. 11. fsz. Műszaki ellenőr: ÉMI Nonprofit Kft Szentendre, Dózsa Gy.u.26

Tárgy: Javaslat a civil szervezetek pályázati úton történő évi támogatásáról

Pályázati felhívás. Kizárás: Nem lehet pályázni Budapesten megvalósítani kívánt programmal.

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR TANÉV

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A Biatorbágyon működő köznevelési intézmények évi szakmai pályázatának kiírásáról

A helyi civil szervezetek alapítványok, egyházak pénzügyi támogatásáról szóló rendelet megalkotása

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: július Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Magyar Lapkiadók Egyesülete Olvasásra Nevelési Bizottsága. Repropress Magyar Lapkiadók Reprográfiai Egyesülete támogatásával. Mintaértékű gyakorlatok

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia

5./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a február 15-ei képviselő-testületi ülésre

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 17-én, órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

A pályázat benyújtásának határideje: március óra.

K i v o n a t Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 26-i ülésének jegyzőkönyvéből 1/2006. (I. 26.) önkormányzati testületi

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 23-AI ÜLÉSÉRE

2012. évi pályázati kiírás

múzeumi programok január szombathely Gatyás ölyv - Savaria Múzeum

2012. évi közhasznúsági jelentése

42/ ( I I ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK. támogatása Litér, Álmos u. 37.

2. Napirend Ügyiratszám: 1/153/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Humán Bizottság február 24-i rendkívüli nyilvános ülésére

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u Tel.:

KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓ EGYHÁZI- ÉS CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA

45t. számú előterjesztés

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka

ÓE Kollégium, Kollégiumi Tanács Vezetőképző Tábor Zamárdi 2013.

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda

Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság június 28.-i ülésére

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL

Médiafigyelés. Könyvadomány

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az egyes alprogramokra vonatkozó pályázati feltételek és tudnivalók az alprogramokról szóló mellékletekben találhatók meg.

Kistelek Város Képviselő-testületének rendelete

Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság!

Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében

PÁLYÁZATI SZABÁLYZAT. Bozzai Község Önkormányzata által támogatott civil szervezetek pénzügyi támogatásáról

A Magyar Kézműves Remek cím szerepe a helyi termékek piacra juttatásában

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ

2015. április 30-án (csütörtökön) órára

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 10/2007. (III.09.) önkormányzati rendelete Zalaegerszeg Város Művészeti Ösztöndíjáról 1

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 1-jén, kor tartott rendes üléséről

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

Pályázati felhívás - Károli Gáspár Tanulmányi Ösztöndíj 2015/2016. tanév őszi félév

SZABÁLYZAT a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

Mosonmagyaróvár Idén is Európai Mobilitási Hét városunkban

E L Ő T E R J E S Z T É S

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Tengerecki Alapítvány Óriás Társas Játsszunk egy nagyot! Pályázat 2015.

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA

A cselekvési terv az alábbi dokumentumok felhasználásával készült el:

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2.


E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 4-én tartandó ülésére

A 2016/2017. tanévben a tanítási év első tanítási napja szeptember 1. (csütörtök) és utolsó tanítási napja június 15. (csütörtök).

Pályaválasztók a Pályaválasztási Kiállításokon

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Robert Leeb terem.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására

Átírás:

20. ÉVF. 32. SZÁM SZOMBATHELY, 2010. SZEPTEMBER 4. ÖNKORMÁNYZATI HETILAP ENERGIA A SZÉLBÔL HOGYAN TOVÁBB, FELSÔOKTATÁS? ANNO: SZÓRAKOZÁS A KÁDÁR-RENDSZERBEN GÓLYAINVÁZIÓ AZ EGYETEMEN

M.: 30/937-2114 30/512-8795 WWW.VLS.HU OKJ-S KÉPZÉSEINK EUROPASS bizonyítvánnyal Kereskedô, boltvezetô Bolti eladó Vendéglôs Vendéglátó eladó Kéz- és lábápoló, mûkörömépítô Fodrász Kozmetikus Masszôr Szociális gondozó és ápoló Munkavédelmi technikus Hegesztô Tûzvédelmi elôadó Részletfizetési lehetôség! JELENTKEZZEN MOST! Nyilvánt.sz: 08-0145-04, Akkr. sz.: AL-1169 KÉMÉNY és TETÔDOKTOR Bt. Szombathely, Bakó J. u. 14. Tel.: 94/326-690, 30/9278-397 Kémény-béléscsövezés Szerelt kéménykészítés Termoforkémény-kiváltás egyedi kéményekre Szombathely Erkel F. u. 60. Tel.: 327-884 30/607-1411 30/288-4495 30/361-9991 www.farkas-fa.hu Faszerkezetek, komplett tetôk gyártása! AKCIÓ! MÛSZÁRÍTOTT BOROVI palló 55.000 Ft+ÁFA/m 3 = 68.750 Ft/m 3 ÉRVÉNYES ÁPRILIS 1 TÔL A KÉSZLET EREJÉIG! SZÁMÍTÓGÉPES TERVEZÉS HOZOTT TERV ALAPJÁN 3 DIMENZIÓS LÁTVÁNYTERV GYÁRTÁS: CNC-VEZÉRLÉSÛ ÁCS-SZABÁSZ GÉPPEL TETÔFELÚJÍTÁS, TETÔCSERE HELYSZÍNI KIVITELEZÉS épületfa faanyagvédelem lambéria, hajópadló mûszárított asztalosáru Nosztalgiázzon a Claudiusban! Miski-est szeptember 10-én és 17-én. Érdeklôdjön a (94) 313-760-as telefonszámon, vagy honlapunkon: www.claudiushotel.hu AKCIÓ Étlapunk ételáraiból 20% kedvezményt adunk a hozzánk betérôknek! Vasárnap ne fôzzön süssön mosogasson otthon! A hét utolsó napján a Hotel Claudius**** étlapjának ételáraiból 40% kedvezmény jár Vendégeinknek! Elôzetes asztalfoglalás szükséges: (94) 313-760. FÔSZERKESZTÔ: Krilov István MUNKATÁRSAK: Mayer Rudolf, Szabó Zoé FOTÓ: Czika László, Mészáros Zsolt CÍMLAPFOTÓ: Mészáros Zsolt HIRDETÉSI VEZETÔ: Horváth Vilmos (Tel.: 20/9843-025) IRODAVEZETÔ: Ujhelyi Erika NYOMDAI ELÔKÉSZÍTÉS: Grafirka Stúdió NYOMDA: Press-Tige 2009 Kft. Készül 33.700 példányban KIADJA: a Promed Média Szolgáltató Kft. 9700 Szombathely, Kisfaludy S. u. 55. FELELÔS KIADÓ: Szilágyi Gábor ügyvezetô igazgató LAPIGAZGATÓ: Roznár Gyöngyi TERJESZTÉS: Savaria Post Kft. (Tel.: 94/321-441) SZERKESZTÔSÉG ÉS HIRDETÉSFELVÉTEL: 9700 Szombathely, Semmelweis u. 2. (Pelikán Palace Irodaház) 1. em. Telefon: 94/505-894 Fax: 94/505-895 e-mail: ujsagiro@savariaforum.hu, hirdetes@savariaforum.hu, www.safo.hu ISSN 1215-993X MINDEN JOG FENNTARTVA! 2

2010. SZEPTEMBER 4. F Ó R U M B A N Hogyan tovább, felsôoktatás? A TANÁRKÉPZÉS MEGERÔSÍTÉSÉBEN VAN A JÖVÔ, EZ LEHETNE A MI BÁSTYÁNK A héten megérkeztek Szombathelyre a gólyák, pénteken pedig hivatalosan is megnyitották a tanévet a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában. A legfrissebb hallgatók a hagyományos táborban ismerkednek, az öregek pedig tesztelik ôket humorban, tudásban, ügyességben. Többségük azonban csak késôbb érkezik, összesen 1662 diák kezdi meg elsô évét az intézményben. Az elmúlt évek statisztikai adatai alapján úgy tûnik, a bolognai rendszer okozta sokkból lassan magához tér az egyetemi központ. Vagy hiba a számokból következtetni? Számok és ami mögöttük van A jelentkezôk száma idén 14 százalékkal volt magasabb, mint tavaly. A nappali és levelezô tagozatra felvett diákok közül legtöbben a természettudományi kart részesítették elônyben, úgy tûnik tehát, hogy a kormány oktatáspolitikája célt ért, nemhiába támogatták meg jól ezt a képzést. A népszerûségi listát a testnevelô-edzô, a rekreáció, a kommunikáció szak vezeti, mesterszakon a pedagógia és az angoltanár képzés iránt érdeklôdtek sokan, továbbra is csúcsot döntöget a webprogramozó képzésre jelentkezôk száma, sôt az orosz nyelv ázsiója is megnôtt. Az újonnan akkreditált rekreáció, geográfus és andragógia képzésekkel együtt 12 mesterképzést indítanak idén. Túl vagyunk a mélyponton? A mélypont hallgatói létszám tekintetében a 2007-es év volt mondja dr. Czetter Ibolya, a Savaria Egyetemi Központ elnökhelyettese. A bolognai rendszer bevezetése után gyakorlatilag felére zuhant a felvett diákok száma, akkor 1310 elsôsünk volt. Azóta lassú az emelkedés. Most ismét jön egy cezúra, hisz a kormány oktatáspolitikája újabb változtatást ígér. Irányvonalakat már lehet sejteni, az biztos, hogy a tanárképzés terén várható átalakítás. Mindenesetre tudjuk, hogy nem lesz olyan erôszakos, drasztikus és gyors, mint a bolognai rendszer esetében. Ennek mi csak örülni tudunk, látványos változás azonban 2013 elôtt nem várható. Egy megtört hagyomány Az elnökhelyettes úgy véli, helytelen volt a bolognai rendszer hirtelen bevezetése. Azt ugyanis úgy erôltették rá a felsôoktatási intézményekre, hogy elôtte nem mérték fel komolyan a munkaerô-piaci igényeket. A piac képviselôit nem vonták be az oktatási programok, tantárgyi követelmények, módszerek kidolgozásába, a termékeny diskurzus nem valósult meg. A Berzsenyi Dániel Fôiskola évszázados tanárképzô hagyománya megtört, a diákoknak a titokzatos BA (alapképzés) és MA (mesterképzés) fogalmakat kellett megtanulniuk. Rövid távon, gyorsan, hatékony, használható szaktudást adni, ez volt a cél. Így négy év távlatából azonban már biztosan lehet állítani, hogy a 3 éves BA képzéssel nem kerültek jóval elônyösebb helyzetbe a diákok. Nem tudnak elhelyezkedni, hisz egy területre összpontosító, csôlátó tudást ad csak nekik az egyszakos képzettség, nem azt, amit a régi, kétszakos diploma. Az tágabb lehetôségeket nyújtott a végzett hallgatóknak. Ahogy a tanárnô hangsúlyozza, tagadhatatlan elônye a rendszernek, hogy mobilitást garantál az intézmények között és lehetôséget nyújt a külföldi áthallgatásra is. A gyakorlatban azonban ez szinte nem mûködik. A bolognai rendszernek az is feladata lenne, hogy a fôiskola és egyetem közötti különbséget megszüntesse, mindeddig azonban ez sem valósult meg. Hiába azonos alapképzésben az intézmények kínálata, a különbségtétel megmaradt és a vidék továbbra sem tud versenyezni Budapesttel. A jövô a múlt? Az, hogy a tanárképzés több évtizedes hagyományát megtörték, egy kisebbfajta megrázkódtatás volt az intézmény számára. Hogy tartani tudjuk a létszámot minél több területen, minél többfajta képzést kellett indítanunk. Így igyekeztünk kompenzálni a rendszerbôl adódó, generálódó problémákat. De a hallgatókat bekebelezik a nagy egyetemek, és sokan a külföldet választják. Talán a tervek között szereplô keretszám meghúzása változtat ezen a helyzeten. Bár folyamatosan akkreditáltatjuk a mesterszakokat, ez nem jelent kiugrási lehetôséget, mert mindenütt ez a tendencia. A tanárképzés megerôsítésében van a jövô, ez lenne a bástya. És erôs intézményként kell mûködni, nem az egyetemek hátterében, maradékelvûként. A mesterképzést színvonalas módon kell végezni, az alapképzést pedig színvonalában nem szabad alárendelni a mesterképzésnek, olyan értékessé kell tenni, mint amilyenek a tanárszakok voltak. Abban reménykedünk, hogy kapunk ehhez kormányzati támogatást hisz a presztízs és a gazdasági kérdések erôsen összefüggenek, gondolok itt a tanárok erkölcsi és anyagi megbecsülésére is teszi hozzá dr. Czetter Ibolya. Fejlesztések, beruházások mindenesetre folyamatosan zajlanak az egyetemen. A legtöbb pályázati lehetôséget a természettudományi kar kapja, így a laborokat korszerû eszközökkel szerelik fel, és felújítják a tornacsarnokot is. Bár a gazdasági helyzet most ezt nem teszi lehetôvé, az intézmény nem tett le új kollégium kialakításáról sem. A jelenlegi három épületben 633 diák számára tudnak kedvezményes szállást biztosítani. EM. Fotó: Czika László 3

4 Ünnepélyes eszközátadás A bajbajutottakon segíteni örök erkölcsi parancs hangzott el azon az ünnepélyes eszközátadáson, melyen a Vas Megyei Mentésügyi Alapítvány közremûködésével, a Griff Szakközépiskola és Felnôttképzô Központ három gyermeksürgôsségi eszközt adományozott az Országos Mentôszolgálat Nyugat-dunántúli Regionális Mentôszervezet Szombathelyi Mentôállomásának. Csákvári Imre, a mentésügyi alapítvány vezetôje hangsúlyozta, hogy 20 évvel ezelôtt célul tûzték ki, hogy a mentéshez szükséges legkorszerûbb technikát szerezzék meg a Vas megyei mentôknek. Siliga Mónika, a Griff ügyvezetô igazgatója elmondta, hogy az idén rendezett jótékonysági báljuk a tavalyihoz hasonlóan nem csupán a szórakozásról, hanem a segítségnyújtásról is szólt, hiszen annak teljes bevételét a gyermeksürgôsségi eszközök megvásárlására fordították. A gyermekek légútbiztosítását, lélegeztetését elôsegítô eszköz, valamint a két darab, súlyos állapotú kisgyermekeknek infúzióbekötési nehézség esetén gyorsan a csontvelôbe juttatható injekciós eljárást segítô eszköz (intraosszeális belövô) mûködését szemléltették is az eseményen résztvevô orvosok. Dr. Puskás Tivadar orvosigazgató arról tájékoztatott, hogy az eszközök akár felnôttek esetében is alkalmazhatóak, majd megköszönte az adományozóknak az új eszközöket, melyek, mint mondta, a biztonságosabb és színvonalasabb mentést szolgálják. Felújított épületszárny Szerdán ünnepélyes keretek között adták át a Vas Megyei Rendôr-fôkapitányság Közigazgatási Hatósági Szolgálat felújított épületszárnyát a Söptei úton. A Magyar Köztársaság rendôrsége és a teljes lakosság szempontjából is fontos ez a nap kezdte beszédét dr. Halmosi Zsolt Vas megyei rendôrfôkapitány. A közlekedés biztonsága nem játék. Olyan országot kell építenünk, ahol a rend nem csak a fejekben, hanem az országúton is megvan. Hat hónap alatt mintegy 9,1 milliárd forint bírság folyt be a hivatalhoz, aminek eredményessége leginkább azzal bizonyítható, hogy Vas megyében 2010 elsô nyolc hónapjában csak kilenc ember halt meg. Korábban volt olyan év, amikor negyven tájékoztatott a fôkapitány. Az épületet 220 millió forintból újították fel, új bútor és teljesen korszerû informatikai rendszer is a rendelkezésére áll az ott dolgozóknak. Az ünnepségen részt vett a Vas megyei városi fôkapitányok mellett többek között Papp Károly, az Országos Rendôr-fôkapitányság Rendészeti fôigazgatója is, aki szerint jó hatékonysággal mûködik a szolgálat Szombathelyen. Az iskolák rendôrei Számos meghívott vendég, köztük Papp Károly, az ORFK Rendészeti fôigazgatója, dr. Halmosi Zsolt Vas megyei rendôrfôkapitány, valamint dr. Ipkovich György polgármester is részt vett szerdán a Gotthard Jenô Általános Iskola tanévnyitó ünnepségén. Az esemény apropóját az Az iskola rendôre tanévkezdô kampány adta, melynek programját ismertették a résztvevôk, továbbá az ORFK Országos Baleset-megelôzési Bizottsága tanévkezdeti kiadványát is átadták az elsôbe induló tanulók részére. A gyermekek védelme és a közlekedési nevelômunkába való aktív részvétel évtizedek óta az egyik legkiemeltebb feladat. A gyermekek a legsérülékenyebbek, életkorukból adódóan ôk azok, akik nem érzik a veszélyt az adott közlekedési szituációban sem. A rendôrség 2008 szeptemberében hirdette meg Az iskola rendôre programot, amely az eddigi tapasztalatok szerint nagymértékben segítette a gyermekek védelmére irányuló baleset-megelôzést. Az elôzô tanévben országosan 2571 általános iskola csatlakozott a programhoz, a delegált rendôrök száma több mint kétezer fô. A szerdai iskolakezdéssel most újra kivonultak a rend ôrei az iskolák köré, hogy jelenlétükkel is biztosítsák a gyermekek védelmét. Befolyással üzérkedtek? Befolyással való üzérkedés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indult rendôrségi eljárás a SZOVA Zrt.-nél, értesült a nyugat.hu. Az internetes portál információja szerint a SZOVA közbeszerzési pályázatot írt ki egy Fraknó utcai nyolclakásos társasház építésére. Németh Gábor, a cég vezérigazgatója arról számolt be lapunk érdeklôdésére, hogy a SZOVA igazgatósága saját hatáskörébe vonta az építkezésre kiírt közbeszerzési pályázat elbírálását. A nyugat.hu úgy tudja: a feljelentés szerint a SZOVA igazgatósága elhalasztotta a pályázat eredményhirdetését, mégpedig azért, hogy a gyanúsítottnak legyen ideje megkeresni a nyertesnek ígérkezô vállalkozásokat, amelyeknek ajánlatot tett. Az elsô helyen álló vállalkozásnak azt ígérte, kapcsolatain keresztül elintézi, hogy ôk nyerjék el a munkát, mindezért pedig a beruházási összeg 10 százalékát, vagyis mintegy 10 milliót kért. Késôbb a pályázaton második helyen végzett vállalkozásnak is ajánlatot tett az illetô. A nyomozás jelenleg is tart az ügyben. Képeslapokon az élet Képeslevelezôlap-kiállítás nyílt múlt szombathon a Megyei Mûvelôdési és Ifjúsági Központban, a tárlatra az ország számos pontjáról érkeztek gyûjtôk. A képeslapokon megannyi téma, egyebek mellett Magyarország ezeréves történelme is megelevenedik. A gyûjtôk állítják, hogy a lapok helytörténeti forrásként egyedülállónak bizonyulhatnak, rengeteg információt hordoznak, bepillantást engednek egy-egy idôszak életébe. Szinte alig akad téma, amit ne dolgoztak volna fel képeslapokon, amik ráadásul anyagukat és technikájukat tekintve is nagyon változatosak. A tárlat legfiatalabb kiállítója 11 éves, az ô gyûjteménye elsôsorban kisgyermekeket, településeket és emlékmûveket ábrázol. Képzômûvészeti biennále a képtárban A politika elsôdleges célja, hogy teret és támogatást adjon a kultúrának, mondta dr. Ipkovich György polgármester a 2. Ars Pannonica Szombathelyi Képzômûvészeti Biennále megnyitóján. A 91 mûvész alkotásait reprezentáló kiállításon beszédet mondott Halász János, a Nemzeti Erôforrás Minisztériumának államtitkára is, aki kiemelte, hogy a képtárral sok város szívesen büszkélkedne. A biennálén Szombathely díjazottja lett Stekovics Gáspár, Vas megye elismerését pedig Bartek Péter Pál vehette át.

2010. SZEPTEMBER 4. V I S S Z A P I L L A N T Ó A N N O............................. Szórakozás Szombathelyen a Kádár-rendszerben A Béke tulajdonképpen abban az idôben, a hatvanas évek végén egy presszó volt nappal, annak volt egy elsô része, aminek olyan kávéházi hangulata volt. De ha valaki a Békét említette, akkor már sokan felszisszentek, mert az hivatalosan egy fertôként volt nyilvántartva. Pedig egy nagyon jó hely volt valójában. ( ) Persze csibészek is bejártak, ami máma természetes, de akkor bûn volt ugye. Ezt a kérdést úgy akarták elôször megoldani, hogy»akkor kitakarítjuk, kifestjük, a bútorokat kicseréljük«. Új lett a fônök, de a kurvák maradtak! Már csak korunknál fogva sem vehettük igénybe a szombathelyi éjszakai élet egyik emblematikus helyének számító Béke presszó szolgáltatásait a 60- as évek végén, így mi is csak a korabeli bárokban (Pannónia, Isis, Claudius, Savaria) zenélô Weszely Ernô zongora- és harmonikamûvész visszaemlékezéseire hagyatkozhatunk. Ebbôl idéztünk, pontosabban idôsebb kollégáink hívták fel a figyelmünket a legutóbbi Vasi Szemlében Vendéglátás, szórakozás és társas élet Szombathelyen a Kádárrendszerben címmel megjelent tanulmányra. A szerzô, Havadi Gergô a levéltári és egyéb forrásokon túl visszaemlékezések, valamint az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában fellelt dokumentumok alapján térképezte fel a Kádár-rendszer helyi szórakozási körülményeit. Dolgozatának kétségkívül az egyik legizgalmasabb része a Dalos, Gara, Lakatos és Jóska álnéven beszervezett helyi ügynökök jelentéseinek feldolgozása. Ôk voltak azok, akiken keresztül az állambiztonsági szolgálatok megpróbálták valamilyen kontroll alatt tartani a szombathelyi éjszakai és társas életet. És számunkra úgy tûnik, hogy a tanulmány alapján például a Jóska nevû ügynök egyértelmûen beazonosítható. Emberünk ugyanis gyakori vendége volt a Czeizel János fül-orr-gégész fôorvos által szervezett kártyapartiknak. A fôorvos szenvedélyes tarottjátékos volt, asztaltársaságához elsôsorban szombathelyi értelmiségiek tartoztak. A fôorvosról és kártyapartnereirôl Jóska, aki civilben a városi tanács pénzügyi osztályának adócsoportjában dolgozott, 1965 és 1967 között küldött jelentéseket tartótisztjének. A jelentések érdekessége volt, hogy az ügynök csodálta Czeizelt, és szinte csak pozitív jelzôkkel illette, amiért tartótisztje elfogultnak nyilvánította. Az ügy további pikantériája, hogy a városi tanács vezetôi is görbe szemmel Az Isis Szálló megnyitója néztek az asztaltársaságra, ezért a városi tanács elnöke, valamint titkára, miután tudomást szereztek arról, hogy a tanácson dolgozó Jóska ilyen társaságba keveredett, 1965. december 13-án behívatták és eltiltották a Czeizel-féle kártyapartiktól, mivel szerintük olyan személyek társaságába jár, akik szemben állnak a társadalmi rendszerrel. Jóska mindezek után, inkognitóját megôrizve, kénytelen volt tartótisztjétôl tanácsot kérni SaFó (A források felkutatásában a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár munkatársai segítettek.) S A F Ó A N N O Ne füstölögjünk! Bár a hatályos jogszabályok szerint alkoholt és dohányárut tilos reklámozni, mégis számtalanszor találkozhatunk a különféle cigarettamárkákat ajánló óriásplakátokkal városunkban is. Az önkormányzat megbüntetheti a hirdetôhelyet bérlô cégeket és elrendelheti a plakát levételét, de mindennek a végrehajtása sok nehézségbe ütközik. Arról nem is szólva, amit leszednek egyik nap, visszarakják egy kicsit odébb a másikon. Némiképp szöget ütött a fejünkbe a Savaria Fórum 1996 januárjában Önkormányzati kampány a dohányzás ellen címmel megjelent írása (ebbôl idéztünk). Már csak azért is, mert nem értettük: ha jogszabály tiltotta a dohányáruk reklámját, miként fordulhatott elô, hogy minderre többen fittyet hánytak. De ne füstölögjünk, írjuk mindezt a 90-es évek hazai vadkapitalista viszonyainak számlájára, hiszen azóta sokat javult a helyzet. Például itt, Szombathelyen is, hiszen ha minden igaz, egy új helyi rendelet következtében a gyerekeket felügyelô szülôk már a játszótereken sem dohányozhatnak. Na de térjünk csak vissza a 90-es évek önkormányzati kampányára, melyet Prugberger Emil tüdôgyógyász fôorvos, a közgyûlés egészségügyi bizottságának elnöke hirdetett meg. Mindössze 250 ezer forintból gazdálkodhattak, ezért elhatározták, hogy elsôsorban a fiatalokat célozzák meg, hiszen a statisztikai adatok azt mutatták, hogy a 40-50 éveseknél szinte reménytelen a leszoktatás, mindössze 15 százaléknál sikerül. Ezért is a megelôzésre helyezték a hangsúlyt, és pályázatot hirdettek A dohányzásmentes iskola cím elnyerésére. A kitüntetô címet egyébként azért volt nehéz megszerezni, mert nem csak a diákoktól, hanem az iskola dolgozóitól is azt várták el, hogy a szünetekben ne gyújtsanak rá. A maradék pénzt két dohányzás elleni klub létrehozására használták fel pályáztatás után. Egyébként akkoriban a városban több vendéglôs is kísérletezett a cigarettázás megtiltásával, de ezekbôl az éttermekbôl szép lassan elfogytak a vendégek. És a törvényalkotó sem kapkodta magát oly nagyon, hiszen ahogy Prugberger Emil fogalmazott, a dohányzás és az alkoholfogyasztás ellen azért sem küzd az állam oly nagyon, mert hatalmas adóbevételtôl esne el. SaFó 5

Energia a szélbôl ÚJRA HÓDÍTANAK A SZÉLKEREKEK A szél erejét már évezredek óta használja az emberiség. Bár korábban a hajózások során, valamint a gabonafeldolgozásban vették igénybe ôseink ezt az energiát, és a szélerôgépek megjelenésére még sokat kellett várni, ma már a korszerû szerkezetek segítségével elektromos áram termelésére használjuk fel ezt a megújuló energiaforrást. Az elmúlt idôben Magyarországon is több szélerômûvet létesítettek, és egyre több ember épít vagy épített saját használatra szélkereket. A vélemények azonban megoszlanak a témáról, ahogyan az erre vonatkozó törvények sem egyértelmûek hazánkban, és inkább nehezítik az elterjedését. Történelmünk során elsô ízben a Közel- Keleten, az élelmiszerek elôállításának folyamatában használtak az emberek szélgépeket. Valószínûleg a keresztes háborúk idején jutottak el Európába ezek a szerkezetek, amiket aztán a 14. században, Hollandiában korszerûsítettek, hogy segítségükkel mocsarakat csapoljanak le és termôföldekhez jussanak. A szélmalmok az évszázadok során egyre bonyolultabb és kifinomultabb szerkezetek lettek, s a 19. századra már teljesen kiforrott, önmûködôen szélirányba álló, erôs vihar esetére biztonsági szerkezetekkel ellátott gépezetekké váltak. A század végén az amerikai farmerek széles körben használtak szélturbinákat a víz szivattyúzására, majd áramtermelésre is, aminek eredményeképpen az 1930-as években az USA-ban, az elektromos hálózattól távol esô területeken ez volt a legnépszerûbb energiaforrás. Ez idô tájt Magyarországon, ahol a szélkerekekrôl a 17. századtól vannak adatok, mintegy 800 kisebb-nagyobb szélmalom ôrölte a gabonát, és emellett vízemelésre, szivattyúzásra is használták. A technológia és az elektromos hálózat fejlôdésének hatására azonban egy ideig feledésbe merültek, és szinte teljesen kiszorultak az energiatermelésbôl. Ám az elmúlt pár évtizedben az elszabadult energiaárak, valamint környezetvédelmi szempontok miatt újból elôtérbe kerültek az úgynevezett megújuló energiák, így ismét megnôtt az érdeklôdés e szerkezetek iránt. Nagy teljesítményû szélgenerátorok Magyarországon jelenleg 120 szélerômû van, ami körülbelül 250 megawatt szélerômû-kapacitást jelent. Pontos adatokat nem lehet tudni, a Magyar Energia Hivatal (MEH) 2006-ban ugyanis kiírt egy kvótapályázatot, melyben 330 MW kapacitásra adott engedélyt. A pályázatnak nem volt határideje, így a mai napig tart a fejlesztés, 6 országszerte épülnek az engedélyezett, leginkább külföldi tulajdonú szélerômûvek, míg el nem érjük a kvótában meghatározott kapacitást. Vas megyében három szélerômû mûködik, egy Vépen, egy Ostffyasszonyfán, egy pedig Vönöckön. Mi több, Vépen közösségi szélerômû parkot kívántak létrehozni, erre azonban még nem kapták meg a MEH engedélyét, tudtuk meg Boldizsár Sándortól, a vépi szélerômû illetékesétôl. Magyarországon több mint negyven szakhatóság engedélye kell ahhoz, hogy felállítsanak és üzembe helyezzenek egy nagy teljesítményû szélerômûvet. Ennek részben az energiahivatal kvótakorlátja az oka, ami miatt a lehetôségeinknek sajnos csak a töredékét használjuk ki. A környezô országok sokkal elôbbre járnak e téren, és a törvények sem mindenütt annyira keszekuszák, mint nálunk. A dolog nem úgy mûködik, hogy egy település, vagy város felépít és üzembe helyez néhány szélgenerátort, majd ezzel meg is oldódott az energiaellátása tájékoztatott Boldizsár Sándor. Az 500 kilowatt felett termelô, nagy teljesítményû szélerômûvek az országos hálózatra csatlakoznak rá, és arra termelnek. Vagyis elôállítják az áramot, amit az áramszolgáltató felvásárol, majd kiszámlázza a fogyasztóknak. Az, hogy hova engedélyezik egy újabb szélturbina felépítését, a környék földrajzi sajátosságaitól is függ, hiszen nem egyformán fúj a szél a különbözô vidékeken. Ha nem fúj a szél, a kerék nem forog. Ha kis szél van, forog ugyan, de nem termel, vagy csak keveset. Ha nagyobb, akkor sokszor száz százalékon termel, ám ha a szél sebessége eléri a 110 km/óra sebességet, akkor a védelmi rendszer rövid idôre automatikusan megállítja a berendezést. Vas megyében évente egyszer-kétszer fordul elô ilyen erôsségû szélvihar. A legoptimálisabb az úgynevezett szélcsatornákra telepíteni. A magyar széltérkép szerint a mosonmagyaróvári (ehhez tartozik Vas megye is), illetve a Bakony térségi az ország legszelesebb vidéke. Ennek közelében nagy kihasználtsággal képesek mûködni a szélgenerátorok részletezte Boldizsár Sándor. A háztetôn is foroghat a kerék Nemcsak a nagy szélturbinák, de a kisebb, saját háztartásunk energiaellátására használt szélkerekek is egyre inkább foglalkoztatják az embereket. Többen gondolják úgy, hogy e szerkezetekkel részben, vagy akár teljesen is függetlenedni tudnának az energiaszolgáltatóktól. Pataki Balázs Söptén él. Melléképületének tetején öt darab szélkerék forog rendületlenül. Amikor ideköltöztünk, megfigyeltem, hogy állandóan fúj a szél. Úgy gondoltam, ezt nem lehet kikerülni, sôt kezdeni kell vele valamit. Beleástam magam a témába, így arra is rájöttem, hogy Vas megyében nagyon jó, északdéli az uralkodó szélirány, így lenne értelme a szélgenerátoroknak. Kétféle rendszert lehet telepíteni. Egyrészt az áramszolgáltató engedélyével egy hálózatba tápláló rendszert, illetve a szolgáltatóktól függetlenül egy saját, akkumulátoros rendszert. Ez utóbbit választottam elôször én is, napelemekkel kombináltam, és ma már saját magam termelem meg az áramot a háztartásomban. Most azt igyekszem elérni, hogy a hálózatra termelhessek mesélte Pataki Balázs. Ám mint elárulta, nem olyan egyszerû ez, mint amilyennek tûnik.

2010. SZEPTEMBER 4. U T Á N A J Á R T U N K Ahhoz, hogy idáig eljussak, számtalan útvesztôn kellett átmennem. Egyrészt ismerni kell az erre vonatkozó, meglehetôsen bonyolult jogszabályokat, másrészt jó, ha az ember tisztában van a dolog technikai oldalával is. Önmagában ugyanis a szélgenerátor nem elég arra, hogy megfelelô mennyiségû áramot termeljen, mindenképpen kell hozzá a napelem is. Az sem mindegy, hogy az ember milyen szélkereket épít vagy vásárol. Az anyagi részét tekintve jobb, ha magunk építjük meg a szerkezeteket. Egy használható rendszer létrehozása minimum kétszázezer forint, és akkor csupán egy-két kisebb fogyasztót tudunk ellátni saját termelésû árammal a házunkban. Ha az egész házra szeretnénk termelni, az legalább 3 millió forintot kóstál részletezi Pataki Balázs, aki internetes fórumokon is segíti az érdeklôdôket, megosztja tapasztalatait és mérési eredményeit is közzéteszi. A jogszabály szerint a szélgenerátorok esetében a földtôl számított hatméteres, vagy a tetôgerinctôl számított háromméteres magasságig nincs szükség építési engedélyre, csupán a bejelentési kötelezettségnek kell eleget tenni. Már ekkor nehézségekbe ütközhetünk, hiszen minden esetet egyedileg bírálnak el a hivatalos szervek, amit olyan tényezôk is befolyásolnak, mint a falu vagy a város területfejlesztési terve, vagy a település látványterve. Ha a szélkerék zavarja az összképet, máris elutasíthatnak. Magyarországon még nincs kialakult és egységesen elfogadott követelményrendszer a kisebb szélgenerátorok telepítésével kapcsolatban, így ennek hiányában kevesebben merik használni ezt a megújuló energiát osztotta meg tapasztalatait velünk Pataki Balázs. Együttmûködés a szolgáltatókkal Az E-ON egyik munkatársától megtudtuk, hogy amennyiben valaki a hálózatra kíván táplálni, bejelentési kötelezettsége van az E-ON felé is. Mindenekelôtt egy igénybejelentôt kell benyújtania hozzánk az illetônek, majd küldünk egy tájékoztatót, amiben egyebek mellett leírjuk azt is, hogy milyen jellegû szélgenerátorok felszerelését engedélyezzük. Ezután kitöltünk egy csatlakozási dokumentációt, és végül felszerelünk egy kétirányú mérôórát. Az illetônek két lehetôsége van. Az elsô, amikor helyben termel magának áramot, amit rögtön fel is használ, így tôlünk értelemszerûen kevesebbet vásárol, vagyis mérsékelni tudja a villanyszámláját. Amennyiben tárolni is tudja az energiát, vagyis egy akkumulátort használ pufferként, még többet spórolhat, ám ezek a házi pufferek nem éppen a legjobb hatásfokú berendezések, és meglehetôsen drágák is. A második lehetôség, amikor a fogyasztó a hálózatot használja puffernek. Ebben az esetben az önállóan megtermelt áramot felhasználja, míg a többlettermelése megmérve kimegy a hálózatba, amit késôbb visszavehet. Éves szinten egyszer elszámolunk a fogyasztóval, vagyis ütköztetjük a két értéket. Amennyiben kevesebbet termelt, mint fogyasztott, kifizeti a tôlünk vásárolt áramot, amennyiben többletet termelt, annak a 85 százalékát visszatérítjük. Ez persze némi értékesítési veszteséget jelent neki, vagyis mondhatjuk, hogy az illetô akkor jár jól, ha pontosan annyit termelt meg, amennyit elhasznált részletezte a munkatárs. Nevezzük ôket szélkeréknek, szélgenerátornak, szélturbinának vagy szélerômûnek, szép számmal akadnak mellette szóló érvek csakúgy, mint ellene szólóak. Elônyük, hogy megújuló energiát használnak, ami soha nem fogy el, és ami ingyen van, csupán a telepítést és az üzemeltetést kell kifizetni. Ezt követôen azonban állandóan rendelkezésünkre állnak anélkül, hogy dolgoznunk kellene az alapanyagért, ráadásul a környezetet sem károsítják. A szakmai ellentábor arra hivatkozik, hogy nem tudható elôre, mikor mennyi energiát termel, és a technikai feltételek hiányában Magyarországon nem tárolható a villamosáram. Ezenkívül tájképromboló hatását, a zajkibocsájtását, illetve a madarakra mért jelentéktelen pusztító hatását is hangsúlyozzák. Minden bizonnyal sokat kell még várni arra, hogy meglássuk, milyen jelentôséget kapnak a szélkerekek a jövôben az egyéb, megújuló energiatermelési lehetôségek között. Szabó Zoé Játék Legutóbbi játékunk helyes megfejtése: 6231. Háromszor két ingyenes útra feljogosító taxiutalványt nyert Eke Norbertné, Kiss György és Kecskés Dóra. A nyereményeket szerkesztôségünkben vehetik át a nyertesek. E heti játékunk kérdése: Hány nagy kapacitású szélerômû mûködik Vas megyében? A megfejtéseket a szerkesztôség címére (Szombathely, Semmelweis u. 2., Palace Irodaház, I. emelet), vagy az ujsagiro@savariaforum.hu címre várjuk szeptember 9-ig. Kérjük, hogy írják meg telefonszámukat is! Telefon: 0680/62-3000 www.taxi3000.hu info@taxi3000.hu 7

V Á L A S Z T Á S C I V I L ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS 2010 Fidesz: nagy a támogatás Több mint 20 ezer ajánlószelvényt gyûjtöttek össze a Fidesz aktivistái az utóbbi két hét alatt, errôl tájékoztatta a sajtó munkatársait kedden délelôtt Harangozó Bertalan kampányfônök. A párt aktivistái összesen 10123 darab ajánlószelvényt szedtek össze a választópolgároktól az önkormányzati képviselôjelölteknek, és további 10123 darab ajánlást kapott a polgármesteri székért induló dr. Puskás Tivadar. A polgármesterjelölt elmondta: minden eddiginél nagyobb mértékû támogatást éreznek a jelöltek az önkormányzati választás elôtt. Mint fogalmazott, az elmúlt hetekben arról is érdeklôdtek a választóknál, hogy vajon miben kellene változnia a várospolitikának, miként lehetne jobbá tenni a szombathelyiek életét. A helyi választási irodánál a sajtótájékoztatót követôen a jelöltek leadták az indulásához szükséges ajánlószelvényeket. MDF: lejárató kampány a párt ellen Alvilági eszközökkel elkövetett politikai merényletnek titulálta dr. Szabó Gábor, az MDF polgármesterjelöltje azt az akciót, amely a hét elején történt: a Fidesz sajtóközleménye szerint a szombathelyi pártirodájuk bejáratánál találtak több száz, vélhetôen a 2006-os önkormányzati választás elôtt dr. Szabó Gábor nevére kitöltött ajánlószelvényt egy szemeteszacskóban. Az MDF-es politikus arra emlékeztetett: 2006-ban függetlenként, az MDF támogatásával indult a polgármesteri székért. Az ajánlószelvényekhez pedig az akkori kampányfônök, Racker Béla, valamint az azóta Fidesz-közeli cégnél dolgozó irodavezetô, Csukás Dóra férhetett hozzá. Az alpolgármester leszögezte: a Fidesz mindent megtesz azért, hogy lejárassa személyét, illetve, hogy hiteltelenítse a Magyar Demokrata Fórumot. MSZP: megtartani az elônyt Az ajánlószelvény-gyûjtés versenyének végén felállhatunk a képzeletbeli dobogó elsô fokára, a kampányban tehát nem is lehet más a célunk, mint a minimális elônyünk megtartása mondta Oroszvári Péter kampányigazgató azon a péntek reggeli sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták a média képviselôinek a szocialisták és a Szabadelvû Társas Kör Egyesület (SZTKE) által összegyûjtött több mint 11 ezer egyéni képviselôi, illetve ugyanennyi polgármesteri ajánlószelvényt. Bennünket is kicsit meglepett, de nagyon jó érzés volt, hogy a szombathelyi polgárok milyen szívesen adják le nekünk az ajánlószelvényeiket. Rengetegen kerestek minket, sok jelöltnek még mindig nem fogytak el az idôpontra egyeztetett címei mondta, majd rámutatott: a szocialisták és az SZTKE jelöltjei a kampányban a személyes találkozókra helyezik a hangsúlyt, az elkövetkezendô hetekben még húszezer háztartásba kívánnak eljutni. OLVASÓI LEVÉL Gondolatok a Perintrôl Érdekes cikket olvastam a SaFó-ban a Perint-patakról. Nem tudom elhinni, hogy a városunkon átfolyó vizek közül a Gyöngyös az ásott meder. A Perint medermélységét, a városon keresztül folyó vonalvezetését nézve sokkal inkább mesterségesnek látszik. A Gyöngyös inkább emlékeztet vadvízre. A Perint a városon túl válik vadvízzé, ahogy annak idején útjára eresztették. Gyermekkoromban kedvenc sétálóhely volt a Perint-part. Az Óperint utcai hídtól az Ördög-gátig mindkét oldalon gyönyörû fasor volt évszázados fákkal. Aztán a hatvanas években valami idétlen program keretében kivágták az összes fát. Azóta végig kopasz a NEM NYILVÁNOS AZ ESEMÉNY part mindkét oldalon. A fenti cikkben szó van arról, hogy a parti növényzetet újra kellene telepíteni. Nagyon jó gondolat, még nem késô. Itt említenék meg egy általam már régóta megfigyelt jelenséget. Télen, amikor már a Gyöngyös teljesen befagyott a Perint jégtelen, pedig lassúbb a folyása. Vízügyes illetékes sem tudta ezt megmagyarázni. Szívesen olvasnék errôl szakértôi véleményt. Kiváló gondolatnak tartom a Perint-part rendbetételét fák, cserjék telepítésével. Sok sikert kívánok ehhez a tervezôknek, kivitelezôknek. Vadász Béla, Szombathely A büntetés-végrehajtási intézet szombaton rendezendô nyílt napja nem nyilvános, azon kizárólag a dolgozók családtagjai és a nyugdíjas kollégák vehetnek részt. 150 ÉVE SZÜLETETT MÁRKUS EMÍLIA 1860. szeptember 10-én Szombathelyen született Márkus Emília színésznô. A 150. évfordulóra kiállítással emlékezik a Berzsenyi Dániel Könyvtár. Az elsô emeleti hírlapolvasóban szeptember 1. és 18. között megtekinthetô tárlat válogat a korabeli helyi sajtóban megjelent újságcikkekbôl, fotókból, az életpályát bemutató tanulmányokból, könyvekbôl. A Szôke Csoda ahogy elragadtatott kritikusai nevezték iskoláit már Pesten végezte. Szigligeti Ede, majd Paulay Ede tanítványaként Közel 75 évig volt a színházi élet élvonalában. 1928-ban a Nemzeti Színház tiszteletbeli és örökös tagjává választották. Kortársai köztük Ady Endre, Kosztolányi Dezsô, Krúdy Gyula, Ambrus Zoltán elismerték tehetségét, szépséget, gyönyörû hangját. Többször szerepelt Vas megyében, Szombathelyen legelôször a város állandó színházának megnyitó díszelôadásán. 1943- ban így üdvözölte Mészáros Hugó akkori polgármestert, aki felkérte, hogy a rádióban emlékezzék meg egykori szülôvárosáról: Szülôvárosomra büszke voltam, vagyok és leszek, amíg élek, és ez az érzés fog eltölteni, mialatt a rádióban beszélek. A kiállítást összeállította: Horváthné Kupi Ildikó könyvtáros 8

2010. SZEPTEMBER 4. O K T A T Á S Városi tanévnyitó Kedden a Puskás Tivadar Szakközép- és Szakképzô Iskolában tartották a városi tanévnyitót, amirôl a rossz idôjárás és helyszûke miatt azonban a legtöbb diák lemaradt. Az ünnepséget eredetileg az iskola udvarán kívánták megtartani, ám az esô miatt egy tanterembe kényszerültek a meghívott vendégek, köztük a város összes oktatási intézményének vezetôje. A rendezvényen amelyen jelen volt dr. Puskás Tivadar, Szombathely országgyûlési képviselôje, polgármesterjelölt dr. Ipkovich György köszöntötte a megjelenteket: Az iskolai tanévkezdés hasonlatos az új év kezdetéhez. Újabb szakasza kezdôdik életünknek, tiszta lappal vághatunk neki a kihívásoknak, és olykor még fogadalmakat is teszünk. A diákok afféléket, hogy többet tanulnak majd, a pedagógusok pedig, hogy türelmesebbek lesznek, mint tavaly. Magam is tettem egy fogadalmat. Elhatároztam, hogy minden követ megmozgatok azért, hogy Szombathely iskolaváros jellege erôsödjön, és létrejöjjön egy olyan oktatási rendszer, ahonnan a szülôk nem viszik máshova gyermekeiket, sôt elérjük, hogy a más településeken élôk is bízzanak bennünk, és a mi oktatási intézményeinket válasszák kezdte a polgármester, majd megerôsítve, hogy Szombathely iskolaváros lett, néhány számadatot is megosztott a jelenlévôkkel. Az idei tanévben a 42 oktatási intézményben mintegy 13 ezer diák kezdi meg a tanévet, az egyetemet hozzávéve közel 20 ezer fô. A tanévnyitó ünnepségen köszöntötték az 50, 60, illetve 70 éve diplomázott pedagógusokat is. Felújítják a Szûrcsapó Óvodát Mintegy 68 millió forintból újítják fel a Szûrcsapó Óvodát. A harminchat éves épület nemcsak belül, hanem kívül is megszépül és átalakul, mondta el megkeresésünkre Surányiné Palkó Eleonóra óvodavezetô. Uniós pályázaton nyert pénzt az önkormányzat négy közoktatási intézmény felújítására, ebbôl mintegy 68 millió forintot költenek a Szûrcsapó Óvoda átalakítására. Egyebek mellett nyílászárókat cserélnek, hôszigeteléssel látják el az épületet, elvégzik a részleges akadálymentesítést, két mosdót teljesen felújítanak. A földszinti csoportszobákat megnyitják az udvar felé, egy teraszt is kialakítanak, valamint egy orvosi szobát is építenek. A kicsik legnagyobb örömére a tornaszobához hozzáépül egy 60 négyzetméternyi rész, mondta el Surányiné Palkó Eleonóra óvodavezetô. A munkák augusztus 24-én kezdôdtek és várhatóan november 15-én fejezôdnek be. Emiatt szeptembertôl 85 gyermeket három másik, közeli óvodában helyeztek el. Dr. Czeglédy Csaba oktatásért is felelôs alpolgármester, a körzet képviselôje örömmel summázta, hogy egy újabb oktatási intézmény újul meg a városban. Mint a körzet képviselôje pedig külön öröm számára, hogy a Derkovits iskola után a Szûrcsapó Óvoda is megszépül. Köszönet a szülôknek a türelemért, a dolgozóknak pedig az áldozatos munkáért, remélhetôleg a gyermekek már október elején birtokba vehetik a megszépült óvodát mondta végül. Korszerûsítés a színvonalas oktatásért Kedden este tartották a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium felújított udvarának ünnepélyes avatását. Az intézményben a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében nyert pénzbôl végezték el a felújítást, egyebek mellett új díszburkolatot helyeztek el az épület elôtti részen, biciklitárolókat és új parkolóhelyeket alakítottak ki. Emellett építettek egy 100 méter hosszú, mûanyag borítású atlétikai pályát is. Az iskola 143 millió forintot nyert el a pályázaton, melyet 15 millió forint önrésszel toldottak meg. A közel 160 milliós beruházás keretében akadálymentesítik az egész épületet. Korszerûsítik a fûtés- és szellôzésrendszert az energiamegtakarítás jegyében, a megspórolt összegbôl eszköz- és tartalomfejlesztést terveznek. A hiányzó aulát is pótolják, olyan dísz- és sportudvart alakítanak ki, ahol elôadásokat, rendezvényeket, iskolai ünnepélyeket, sportprogramokat is lehet majd tartani. A beruházásnak köszönhetôen a korszerû, színvonalas iskolai munka, oktatás minôségi feltételeit teremtik meg, például a botanikai bemutatókerttel, informatikai, technikai infrastruktúra fejlesztésével. Fejlesztés a minôségi szakképzésért A szakképzés és felnôttképzés infrastruktúrájának fejlesztését célzó beruházásokat ismertetett keddi sajtótájékoztatóján a Vas Megyei Szakképzés-szervezési Társulás (Vasi TISZK). A rendezvényen részt vett többek között Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyûlés elnöke, dr. Ács Zoltán, a Vasi TISZK igazgatója, valamint Pintér Róbert projektvezetô. A társulás 2009 októberében nyújtott be pályázatot az intézmények fizikai infrastruktúrájának fejlesztésére, a képzés korszerû technikai feltételeinek megteremtésére. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 855 millió forinttal támogatta a projektet, így 2010 májusában elkezdôdhetett a beruházás, melynek összköltsége 956 millió forint, ebbôl a társulás 100 milliós önrészt vállalt. A projekt keretében a celldömölki Mûszaki Szakközépiskola és Szakiskola új épületrészt kap, ahol asztalos- és lakatosmûhelyt, pékcukrász tankonyhát, varrodát, valamint informatikai és ügyviteli szaktantermeket alakítanak ki. A sárvári Barabás György Mûszaki Szakközépiskola és Szakiskola épületét is bôvítik, az új szinten villanyszerelô mûhely, informatikai és nyelvi labor, szaktantermek és raktárak kapnak helyet. Az új termeket mindkét iskola korszerû berendezésekkel, eszközökkel szereli fel. A program részeként a Vasi TISZK öt tagintézményét is fejlesztik. Mint elhangzott, az intézmények eszközparkjának bôvítésével a minôségi, hatékony gyakorlati képzés megvalósítását kívánja segíteni a Vasi TISZK. A beruházás várhatóan 2012 tavaszán készül el, a projekt révén az oktatás feltételei jelentôsen javulnak majd az érintett oktatási intézményekben. 9

K Ö Z É R D E K Û P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S A CIVIL SZERVEZETEK 2010. ÉVI ÖNKORMÁNYZATI CIVIL ALAPBÓL TÖRTÉNÔ PÉNZÜGYI TÁMOGATÁSÁRA Szombathely Megyei Jogú Város Közgyûlésének Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága a 6/2007. (II. 22.) sz. önkormányzati rendeletben kapott felhatalmazás alapján pályázatot hirdet a városban mûködô civil szervezetek pénzügyi támogatására. A pályázat célja: A Magyarországon bírósági nyilvántartásba vett szombathelyi székhelyû, illetve országos, regionális, megyei szervezet szombathelyi szervezettel is rendelkezô civil szervezetei számára, azok helyi mûködéséhez és tevékenységéhez önkormányzati költségvetési támogatás biztosítása. Pályázatot nyújthatnak be azon társadalmi szervezetek alapítványok és egyesületek (kivéve a pártok, tömegmozgalmak, a munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervezetek, a biztosító egyesületek, valamint az egyházak), amelyeket a bíróság a pályázat kiírásáig nyilvántartásba vett, és az alapító okiratuknak/alapszabályuknak megfelelô tevékenységüket ténylegesen folytatják. Nem támogathatók az Alapból: a sportegyesületek kivéve azon egyesületeket, amelyek alapszabályukban foglaltak szerint szabadidôsport és rekreációs tevékenységet folytatnak; a következô önkormányzati választásig terjedô idôszakban azon civil szervezetek, amelyek a pályázat kiírását megelôzô, országgyûlési, önkormányzati és európai parlamenti választáson jelöltet vagy listát állítottak, illetve támogattak; közalapítványok. Az Önkormányzati Civil Alapból az alábbi célokra teljesíthetôk kifizetések: civil szervezetek közhasznú tevékenységének támogatása; civil szervezeteket érintô évfordulók, fesztiválok, hazai és határon túli rendezvények támogatása; hazai és határon túli rendezvényeken, fesztiválokon történô részvétel támogatása, európai integrációt elôsegítô civil programok támogatása; civil szférával kapcsolatos szolgáltató, tanácsadó, oktatási, fejlesztô, segítô tevékenységek támogatása; civil szférát bemutató kiadványok, elektronikus és írott szakmai sajtó támogatása; civil szervezetek pályázati önrészének támogatása; civil érdekképviseleti tevékenységek támogatása; egyéb, a költségvetési rendeletben meghatározott várospolitikai célok érdekében végzett tevékenység támogatása; a civil szervezetek mûködési költségeinek támogatása. Csak azok a civil szervezetek kaphatnak támogatást, amelyek az elôzô évben kapott támogatás összegével határidôben elszámoltak. A támogatás felhasználásának ellenôrzését biztosítják, és ezt megállapodásban vállalják. Amennyiben az önkormányzati támogatás kedvezményezettje a kapott támogatást nem célirányosan használja fel, a támogatás teljes összegét köteles visszafizetni. A támogatásban részesült pályázó 2011. április 15-ig köteles szakmai beszámolót és tételes pénzügyi elszámolást készíteni (számlaösszesítôt, záradékkal ellátott, hitelesített számlamásolatokat mellékelve.) A pályázaton elnyert támogatás 2010. augusztus 15. 2011. április 10. közötti számlákkal kerülhet elszámolásra. Az Önkormányzat által nyújtott támogatások kedvezményezetteinek neve, valamint a támogatási összeg Szombathely város internetes honlapján, és a Savaria Fórumban közzétételre kerül. Egy szervezet csak egy pályázatot nyújthat be. Pályázni csak hiánytalanul kitöltött adatlappal együtt lehet. A pályázati felhívás, az adatlap, és a közpénzekbôl nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló nyilatkozat letölthetô a www.szombathely.hu honlapról, illetve beszerezhetô ügyfélfogadási idôben a Kulturális, Idegenforgalmi és Civil Iroda VI. emeleti 624. irodájában. A pályázatot postai úton Szombathely Megyei Jogú Város Közgyûlésének Kulturális és Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának címezve a Kulturális, Idegenforgalmi és Civil Irodának kell megküldeni 1 példányban, ajánlott küldeményként, vagy személyesen leadni az Irodán. Határidôn túl érkezô pályázatok automatikusan elutasításra kerülnek! A kötelezôen csatolandó dokumentumok listáját a pályázati adatlap tartalmazza. Döntés: A benyújtási határidôtôl számított 30 napon belül a Kulturális és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága dönt. A döntés eredményérôl a pályázó írásban értesül. A döntéssel szemben fellebbezési lehetôség nincs. Támogatás folyósítása: A támogatás átutalása a szerzôdésnek a szerzôdô felek által történô aláírását követô 20 banki napon belül esedékes. A pályázat benyújtásának határideje: legkésôbb 2010. október 1., ami a postára adási dátum határideje. Szombathely Megyei Jogú Város Közgyûlésének Kulturális és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága RENDELETEK Tájékoztatjuk Szombathely Megyei Jogú Város polgárait, hogy 2010. szeptember 1. napján kihirdetésre kerültek az alábbi önkormányzati rendeletek: 21/2010. (IX.1.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2010. évi költségvetésérôl szóló 14/2010.(V.12.) önkormányzati rendelet módosításáról, 22/2010.(IX.1.) önkormányzati rendelet Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyûlésének a lakáshoz jutás, a lakbérek és a lakbértámogatás, az önkormányzat által a lakásvásárláshoz és építéshez nyújtható támogatások szabályai megállapításáról szóló 15/2009.(VI.3.) rendelet módosításáról, 23/2010. (IX. 1.) önkormányzati rendelete Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának Szervezeti és Mûködési Szabályzatáról szóló 27/2007. (XI. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról. A rendeletek a Polgármesteri Hivatal hirdetôtábláján, illetve elektronikus formában a www. szombathely.hu oldalon olvasható. Szombathely, 2010. szeptember 1. Dr. Tôke Erzsébet osztályvezetô ERDÉLY NÉPMÛVÉSZETÉRÔL A Puskás Tivadar Fém- és Villamosipari Szakképzô Iskola és Kollégium tanárai és diákjai projekt-elôkészítô elôadást tartanak szeptember 16-án 14 órai kezdettel az iskolában (Szombathely, Petôfi Sándor utca 1.). Az érdeklôdôk bepillantást nyerhetnek Észak-Erdély népmûvészetébe, történelmének fejezeteibe, természetföldrajzába. Erdély neves könyvtárait, irodalmi emlékeit is felidézik, és az erdélyi hétköznapok viselkedéskultúrájával is megismerkedhetnek. A rendezvény segíti, elôkészíti azt a szeptember 20. és 25-e közötti erdélyi utat, amelyen 57 fô vesz részt az iskolából az Apáczai Alapítvány Határtalanul programjának keretében. Az Apáczai Közalapítvány 1.871. 000 Ft-ot biztosít az utazás megszervezésére, a szállás és utazás költségeire. 10

2010. SZEPTEMBER 4. P R O G R A M A J Á N L Ó szeptember 4 szeptember 12. szeptember 1 18. Berzsenyi Dániel Könyvtár 150 éve született Márkus Emília kiállítás szeptember 11. MMIK Túra a Schneebergre Útvonal: Autóbusszal Puchbergig, majd kisvasút és gyalogtúra a csúcsra. Részvételi díj: 2000 Ft/fô. Érdeklôdni Rábai Péter: 0670240-9687. szeptember 6., 10.00 Martineum Felnôttképzô Akadémia Egyházmegyei papi lelkinap szeptember 8., 19.30 Agora Mûvelôdési és Sportház Szimfónia Bérlet 1. Elôadás Budapesti Fesztiválzenekar Vezényel: Fischer Iván szeptember 9., 10.00 18.00 MMIK Water in times of globalisation II. élménybeszámolója szeptember 9., 20.00 Székesegyház Szentségimádás papokért és papi hivatásokért szeptember 10., 16.00 ISEUM Az Iseum kapunyitás elôtt A sétát vezeti: Sosztarits Ottó régész a Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület szervezésében újraindult Szombathelyi Séták keretében. szeptember 10., 19.00 MMIK Delhusa Djon lélekemelô szeretet meditációs koncert szeptember 11., 14.00 Zanati Közösségi Ház Zanatlon szeptember 11., 19.00 Fô tér A Pannon Cigányzenekar koncertje Fôvédnôk: Dr. Ipkovich György polgármester Esônap: szeptember 17. szeptember 11., 20.00 Oladi ÁMK Blues-Rock Klub Fellép: Cserga és Barátai Blues-Rock Band, Grateful Memorial Band szeptember 12., 14.30 21.00 Agora Színpad, Fô tér A Magyar Dal Napja 14.30 15.00 Meggie és Géza 15.00 15.35 Violet Eye 16.00 16.35 Voler Mouche special 17.00 17.30 Kocsmazaj 18.00 18.40 Ocho Macho Special 19.20 21.00 Heaven Street Seven szeptember 18. Zarkaházi-kastély (Gyôzelem u. 1.) Családi Civil Nap és fórum civil szervezetek részére A civil szervezetek jelentkezését levélben. (Szombathely, Kisfaludy S. u. 1.), vagy e-mailben (pajor.klara@gmail.com) szeptember 10-ig várjuk. Ajándék a városnak Szombathely minden lakosának erkölcsi támogatását meghálálva egy nagy Fô téri koncertet ad a Pannon Cigányzenekar. A zenekar szórakoztatni kíván kicsiket és nagyokat, a cigány-, a komoly- és a filmzenék szerelmeseit. Átnyújtva egy szeletet a cigányzenei kultúrából is. A Száztagú vagy a Rajkó zenekart senkinek sem kell bemutatni. Akik ismerik ôket, azok tulajdonképpen már a Pannon Cigányzenekart is ismerik, hiszen a 2006-ban 16 fôvel indult és mára már 60 tagúra duzzadt együttes mûvészei mind megfordultak a már elôbb említett két nagy múltú cigányzenekarban. A 70-es, 80-as évek klasszikus cigány muzsikáját átmentve a Rajkóból fejlôdött tovább a Pannon zenei irányzata. Mûvészei között találjuk a badeni és a gyôri filharmonikusok tagjait is. A zenekar nevében szereplô Pannon szó pedig arra utal, hogy a Pannon régió hagyományait ápolva, azt képviselve mûködjön és zenéljen országszerte, valamint a határon túl. Annak idején gondoltunk egy nagyot, hogy muzsikáljunk együtt, mint régen a Rajkó zenekarban, ez volt az alapgondolat, ami elsôként megvalósult. Ami még nagyon fontos, hogy az a zene, amit mi magyar cigányok tudunk és képviselünk, az a világon egyedülálló mondja hitvallását Baranyai Lajos, a zenekar mûvészeti vezetôje. Az utánpótlás oktatása az elsôk között szerepel az egyesület programjában, célja a magyar cigányzene, a magyar nóta és népzene ápolása, népszerûsítése. Valamint célja, hogy a klasszikus zene cigányzenekari feldolgozásban sajátos összetételû zenei hangzásvilágot teremtsen. A zenekar mûvészetével, muzsikájával mindenkor és mindenhol megtalálja az utat a közönség szívéhez, így gazdagítva az európai kultúra színes palettáját. Január 22-én adtunk utoljára koncertet Szombathelyen. A magyar kultúra napi nagy sikerû hangversenyünknek a Bartók Terem adott otthont és azóta többen megkerestek, hogy mikor lehet minket legközelebb hallani. Mivel a várostól rengeteg erkölcsi támogatást kaptunk, úgy döntött a zenekar, hogy ezt szeptember 11-én, este 7 órakor egy nagy ajándékkoncerttel szeretnénk viszonozni. (Esônap szeptember 17-e.) A Fô téri színpadon a klasszikus zene nagyjainak szerzeményei, film betétdalok és magyar örökzöldek is felcsendülnek majd. Megpróbálunk a Fô tér nyüzsgéséhez mi is hozzájárulni. Azért is jó ez a helyszín, mert nem kell egy hangversenyteremben, egyenes derékkal, fegyelmezetten hallgatni a ritmusos, tüzes cigányzenét. Hanem korzózás közben is meg lehet állni, akár csak öt percre is, és tovább sétálva hallgatni a muzsikánkat ismertette a részleteket a mûvészeti vezetô. FB. 11

C I V I L FOGADÓÓRÁK Németh Kálmán, Szombathely alpolgármestere szeptember 6-án (hétfôn) 15.30 17.00 óra között fogadóórát tart hivatali helyiségében (Polgármesteri Hivatal, Kossuth L. u. 1 3. I. emelet 106.). Soós József, Szombathely önkormányzati képviselôje szeptember 7-én (kedden) 17.00 19.00 óra között a Nyitra Utcai ÁMKban (Szombathely, Nyitra u. 15.) fogadóórát tart. Kôvári Attila, Szombathely 2. sz. választókerületének önkormányzati képviselôje és a Lakás Bizottság elnöke szeptember 7-én (kedden) 12.00 órától a Városháza földszinti termében fogadóórát tart. (Sorszám 8.00 órától a Központi Ügyfélszolgálat 1-es ablakánál kérhetô.) RECEPT TÖLTÖTT PADLIZSÁN Hozzávalók: 1 kg padlizsán, só, 20 dkg dagadó, 5 dkg rizs, 2 fej vöröshagyma, 25 dkg paradicsom, 20 dkg gomba, egy gerezd fokhagyma, 1 tk. paprika, 1/2 tk. bors, egy csipet ôrölt köménymag, 1 ek. apróra vágott petrezselyem, 1,5 dl húsleves (kockából), 10 dkg reszelt ementáli, 2 dl tejföl, 1 ek. étkezési keményítô, 1 ek. paradicsompüré, egy csipet cukor Dr. Czeglédy Csaba, Szombathely alpolgármestere szeptember 8-án (szerdán) 15.00 17.00-ig fogadóórát tart a Városháza I./118-as szobájában. A N Y A K Ö N Y V I H Í R E K SZÜLETÉS:László Balázs Gábor és Ágics Edit leánya: Szonja, Cserkuti András és Horváth Erzsébet leánya: Renáta, Pajor István Zsolt és Sebestyén Andrea leánya: Vivien, Cirioni Claudio és Kovács Krisztina fia: Nicolas Giorgio, Ebenspanger Emil és Horváth Ibolya leánya: Elena, Vojnovics Zsolt és Kaposi Edina fia: Bertalan, Pomper Norbert és Mészáros Erika Terézia leánya: Anna, Schwarczenberger Ferenc és Ludván Gyöngyi leánya: Janka, Pezenhoffer László és Péntek Nikoletta fia: Gorán, Ferkodics Antal és Kovács Bernadett fia: Richárd Olivér, Sarang Péter és Tóth Vivien Ilona fia: Péter István. HÁZASSÁG: Doktorics Zoltán István és Farkas Ildikó Aranka, Kovács Róbert és Danka Dóra, Horváth Ferenc és Horváth Alexandra, Hollósy Tamás és Bezdi Piroska, Lendvai Árpád és Lakosi Szilvia, Németh Gergely és Varga Aliz Mária, Varga Roland László és Pétervári Zsófia. HALÁLESET: Kiss Mária, Nagy László Károly, Rudi Mária, Demeter Mihályné Gombás Veronika, Sámson Ferenc, Molnár Péter, Hodács Ferencné Kránitz Mária, Dr. Gyimesi József Gyula, Szabados Gyuláné Irmes Erzsébet, Harkay Sándorné Asztalos Lívia, Biró Béláné Kiss Irén, Kopácsi Gyuláné Séfer Erzsébet, Wendl Jánosné Gerstenberger Mária, Kertész Károly, Vargyai Jánosné Lendrics Anna, Racsek József, Varga Istvánné Pétô Rozália, Krázli Józsefné Jankovics Anna, Vaspöri János, Gyürüs János, Aranyosi Józsefné Karáth Ilona, Dr. Kirják Lajosné Bányász Hanna, Szalay András, Horváth István, Derdák János, Rozmann Antal, Siklósi József Dezsôné Zirigh Mária Rozália. ÜGYELETES PATIKA A padlizsánt hosszában félbevágjuk, kikaparjuk a belsejét és besózzuk. A gyümölcs húsát kockára vágjuk és megsózzuk. A dagadót kockára vágjuk és ropogósra sütjük. A rizst vízben megfôzzük, a hagymát apróra vágjuk, a paradicsomot meghámozzuk és felaprítjuk. A gombát megtisztítjuk és felszeleteljük. A paradicsomot, a gombát és a kockára vágott padlizsánt hozzáadjuk a rizshez. Megfûszerezzük a rizses keveréket, és öt percig pároljuk, majd a petrezselyemmel összekeverve a padlizsánba töltjük. Szorosan egymás mellé tesszük egy tepsibe, és leöntjük a húslevessel. Sajtot szórunk rá és megpirítjuk. A húslébôl és a maradék hozzávalókból mártást készítünk. Az ügyelet adott nap reggel 8.00- tól vagy este 20.00-tól másnap reggel 8.00-ig tart. Az ügyelet szeptember 4-tôl szeptember 10-ig. 4., Szo Kígyó, Fô tér 31., 312-583, 20.00 8.00; 5., V Levendula, Zanati u. 70. (TESCO), 501-607, 20.00 8.00; 6., H Margaréta, Margaréta u. 3., 500-222, 20.00 8.00; 7, K Ôrangyal, Óperint u. 2., 313-300, 20.00 8.00; 8., Sze Panacea, Dolgozók útja 35., 324-500, 19.00 8.00; 9, Cs Pelikán, Semmelweis u. 4 6., 500-440, 20.00 8.00; 10., P Szent Rita, Vasút u. 3., 318-078, 20.00 8.00. NONSTOP ÁLLATKÓRHÁZ Szombathely, Bartók B. krt. 9/B Telefon: 94/310-034 Ne bízza a kisbíróra! Menjen biztosra, hirdessen a Savaria Fórumban! Tel.: 94/505-895 12

2010. SZEPTEMBER 4. H I R D E T É S Köszönjük a több mint 20.000 darab ajánlószelvényt, amellyel polgármesterjelöltünket, dr. Puskás Tivadart és képviselôjelöltjeinket megtisztelték! Köszönjük, hogy személyes találkozásaink során megosztották velünk véleményüket! Október 3-án is számítunk Önökre! FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS 13

Figyelem: gólyainvázió! Mintegy 400 gólya érkezett e héten a megyeszékhelyre, hogy megkezdje egyetemi életét. Az elmúlt napokban egyelôre a vidám diáklétbe kóstolhattak bele az ifjak, a hagyományos gólyatábor a megmérettetések és próbatételek mellett fôként az ismerkedést, összekovácsolódást szolgálja. Olyannyira, hogy a rendezvény elôtt már a neten is találkoztak az újoncok, a HÖK ugyanis a Facebookon külön oldalt nyitott nekik, ahol még fórumozhattak is az elsôsök. A buli már csütörtökön este elkezdôdött, de a látványos program pénteken és szombaton várta a gólyákat. A hivatalos tanévnyitót a felhôtlenebb követte az egyetemi központ nagytermében rendezett hagyományos vidám vetélkedôvel. A huncut péntekre stílusosan a stand up comedy nagymesterét, Aranyosi Pétert hívták meg a szervezôk, és választásuk mint az várható volt jónak bizonyult. Este a Lunchbox zenéjére tomboltak a gólyák. A szombat a tradicionális városi vetélkedôk napja. Senki se csodálkozzon hát, ha Szombathely különbözô pontjain hangos- Connecting The Next Generation Angol nyelviskola gyermekeknek 3 hónapostól 14 éves korig. A gyermekek korának és tudásának megfelelô angol nyelvtanfolyamok, egyedülálló, 1985-ben szabadalmaztatott, a világ 25 országában sikeresen mûködô, folyamatosan fejlesztett anyanyelvi módszerrel és speciális tananyaggal. Szombathely, Thököly u. 12. Tel.: 30/267-9339 E-mail: szombathely@helendoron.com MÁR KÔSZEGEN IS! www.helendoron.hu Ingyenes angolóra amerikai misszionáriusokkal keddenként 18 órakor, kezdô, középhaladó és haladó csoportok. Szent Imre herceg u. 86/A 06 70 702 1632 www.angolora.info DR. AL-AAMRI KHALIL SEBÉSZ ÉS ÉRSEBÉSZ SZAKORVOS, ADJUNKTUS MAGÁNRENDELÉSE Érbetegek vizsgálata Érszûkület szûrése, kezelése Hasi és érsebészeti mûtétek Ambuláns és egynapos sebészeti beavatkozások Szombathely, Hunyadi u. 45. Rendelés: szerda 17 órától Tel.: 06 70/3979-523 14

2010. SZEPTEMBER 4. H I R D E T É S kodó, vidám diákcsoportokba botlik, a srácoknak és lányoknak ugyanis furmányos módon kieszelt ôrült feladatokat kell megoldaniuk. dául testfestéssel, de biztosan akadnak majd, akik a szökôkút vizében is megmártóznak. Mindent vagy semmit jelszóval vetélkednek, diny- hogy emlékezetes legyen a küzdelem. Este a fô koncerten az Ocho Macho csapatáé lesz a színpad. Vasárnap sziesztáznak a gólyák, egye- az elôzôleg összeállított csapatok ekkor adják elô a kiválasztott országot bemutató mûsorukat. A sziesztát és egyben a gólyatábort aztán A Csónakázótónál váltóversenyben csónakáznak és futnak a fiatalok, a szökôkútnál a kreativitást tesztelik, pél- Koltay Autós Kft. GÉPJÁRMÛALKATRÉSZ-KERESKEDÉS Bosch Car Service Szombathely, Hadnagy u. 9. Tel.: 512-900 Web: www.koltauto.hu nyét esznek talicskázva, egymás nyakában egymást itatják és sorolhatnánk, a szervezôk gondoskodtak róla, KLÍMATISZTÍTÁS DIAGNOSZTIKA OLAJCSERE SZÉLVÉDÔCSERE FÉKSZERVIZ FUTÓMÛÁLLÍTÁS GUMISZERELÉS MÛSZAKI VIZSGÁRA FELKÉSZÍTÉS bek között sport, masszázs, hennafestés, fôzôverseny várja ôket. S mivel a tábort idén a vb szellemében szervezik, a Fiesta koncertje zárja, és elkezdôdik az igazi egyetemi élet. SaFó Iskolakezdési szemüveg akció! 2010. 09. 01-tôl 09. 30.-ig PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az AGORA Szombathelyi Kulturális és Turisztikai Központ egyfordulós, nyilvános pályázatot hirdet az AGORA Mûvelôdési és Sportházban található vendéglátó egységek együttes bérbeadására. Helyiségek: AGORA Mûvelôdési és Sportház 9700 Szombathely, Március 15. tér 5. vendéglátó egység (153 m 2 ) vendéglátó egység (28 m 2 + 107 m 2 ) Bérbeadás célja: vendéglátás Bérbeadás idôtartama: 1 (egy) évig terjedô idôtartam Pályázat benyújtásának határideje: 2010. szeptember 27., 9.00 óra A pályázati felhívás teljes szövege megtekinthetô az AGORA Szombathelyi Kulturális és Turisztikai Központ honlapján www.agorasavaria.hu Törésálló lencsével rendelt szemüvegkeretek fél áron ±0,0 6,0 D 2,0 D cyl-ig Mártírok tere 6. Tel.: 94/345-430 Szelestey u. 35. Tel.: 94/320-764 A RÉSZLETEKRÔL ÉRDEKLÔDJÖN ÜZLETEINKBEN. 15

RUHÁZATI KERESKEDELEM Gyere el a Ziccer Vendéglô felé, és ha már itt vagy, ezt a ziccert nem hagyhatod ki! Szeptemberben és októberben minden fôételünk körettel CSAK 1.200 Ft Frissensültekkel, belsôségekkel és készételeinkkel várjuk a Ziccerbe betérôket! Menü: 650 Ft Szombathely, Horváth Boldizsár krt. 24. Telefon: 06/70 428-43-34 Vásároljon nôi-férfi felsôruházatot közvetlenül a gyártótól! Nyár végi kínálatunkból: nôi rövid ujjú két- és háromrészes kosztümök nôi ruhák, szoknyák, blúzok nôi térdnadrágok, topok férfi öltönyök, zakók, nadrágok férfi ingek, nyakkendôk és még sok egyéb Szombathely, Ernuszt K. u. 38. Tel.: 94/322-048 Fax: 94/310-160 Nyitva tartás: H P 12 19 Szo 9 13, VASÁRNAP SZÜNNAP www.gotthardbt.hu gotthardbt@gotthardbt.hu www.zenitnyelviskola.hu Szombathely, Szily J. u. 40. Tel.: 94/342-510, 30/216-3152 ÔSZI TANFOLYAMAINK Már 330 Ft-os óradíjtól* Kezdés: szeptember 20. Jelentkezés: szeptember 15-ig * Részletek honlapunkon! Nyilv. szám.: 18-0166-04 Akkr.sz.: 0349 ÚJ TÁNCTANFOLYAMOK LATIN ÉS STANDARD TÁNCOK INDULNAK FELNÔTTEKNEK CLAUDIUS HOTEL Szombathely, Bartók B. krt. 39. MINDENKIT SZERETETTEL VÁR SZATUCSEK KLÁRA A.D.T.V. diplomás táncpedagógus BEIRATKOZÁS AZ ELSÔ ÓRÁN: Szeptember 17. PÉNTEK 18.30 HALADÓK 20.15 KEZDÔK 1. Szeptember 19. VASÁRNAP 16.00 BRONZ FOKOZAT 17.45 KEZDÔK 2. 19.30 ARANY-ARANYSZTÁR SZÍNVONALAS OKTATÁS, VIDÁM LÉGKÖR. www.szatucsek.hu Tel.: 94/318-259 INGYENES RÉSZVÉTELI JEGY Szeptember 14-én, kedden, 17.30 órakor a Kanizsai Dorottya Gimnázium tornatermében, (Szombathely, Aréna utca 10.) tánciskolánk új, kezdô kubai salsa tanfolyamot indít. Sok szeretettel várunk elsô, bemutató óránkon! Megújuló energián alapuló energiatakarékos fûtési lehetôség. ÚJ, TÁGAS BEMUTATÓTEREM SZOMBATHELYEN: ZANATI U. 15. NYITÁS: 2010. SZEPTEMBER 6. (HÉTFÔ) NYITVA TARTÁS: H P: 8.00 17.00, SZO:. 8.00 12.00 Hidegburkolatok forró árak! Minden raktárkészleten lévô termék 20% kedvezménnyel! Falicsempék már 890 Ft/m 2 -tôl! Rusztikus és kômintás teraszburkolatok 1.390 Ft/m 2 -tôl! 30x60-as anyagában színezett exkluzív porcelánlapok 2.590 Ft/m 2! Lábazati burkolatok, üvegmozaik Valentino Novabell Lenyûgözô, kibôvült Bonita választék!!! 90x90-es íves zuhanykabin tálcával 35.900 Ft/db! Ne most habozzon, ráér majd az új fürdôszobájában! (Az akció szept. 6-tól szept. 18-ig., ill. a készlet erejéig érvényes!) Szeptember 11-én, szombaton 8.00 15.00 óráig Óriási csempevásár a Bonitában!!! Szenzációs árak Kitûnô termékek Spanyol, olasz borkóstoló!!! Számolhat velünk!!!