Ajándék a frontról Időszaki kiállítás a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával A 2006/ N3608 Szakmai beszámoló 2014. november 28-án megnyílt a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Skanzen Galériájában az Ajándék a frontról című időszaki kiállítás. A kiállítás két nagy tematikus blokk köré épült, így az első részben az első világháborús frontkarácsonyokat mutatta be a kiállítás, míg a második részben főként a 20. század első felének paraszti karácsonyfáit. A tárlat teljes mértékben hiánypótló jellegű volt: sem a frontkarácsonyok, sem a paraszti karácsonyfák, zöldágak rekonstrukciója nem volt ilyen részletekbe menően bemutatva eddig. Bemutattuk továbbá a díszek típusainak sokféleségét, felvillantottuk a fára kerülő édességek történetét is, és az ajándékozás témáját is érintettük. A két főtéma között a logikai és tartalmi kapcsolatot az jelentette, hogy a frontkarácsonyokat megélő katonák sok esetben a fronton találkoztak először az álló, feldíszített karácsonyfával, és hazatérve hozzájárultak a karácsonyfa állítás szokásának terjedéséhez. A kiállítás aktualitását a téli ünnepkörhöz kapcsolódó tartalom mellett az első világháború kitörésének centenáriuma adta. A kiállításhoz kapcsolódva a téli nyitva tartás idején az Észak-magyarországi falu és a Felföldi mezőváros tájegységek kiállításaiban alternatív berendezéseket hoztunk létre a karácsonyi ünnepkör hagyományait a fókuszba állítva. A kiállításhoz kapcsolódva Nagyné Batári Zsuzsanna (a kiállítás kurátora) és Hugyecsek Balázs (a kiállítás látványtervezője) Frontkarácsony címmel pop-up kiállítást szervezett Debrecenben, az Egyetemi Könyvtár aulájában. A kiállítás megvalósításához kiterjedt, alapos, a skanzen alap módszertanától eltérő tematikus kutatásra és gyűjtésre volt szükség, ennek keretén belül gyűjtőktől, magánszemélyektől, felhívás útján szerzeményeztünk tárgyakat a kiállításba. A karácsonyi tematikán belül 631 db tárgy került a múzeumi gyűjteménybe, ami az eredetileg a gyűjteményben meglévő tárgyakkal együtt széles spektrumát adja a karácsonyfadíszeknek, szaloncukros dobozoknak, gyertyacsipeszeknek. Ilyen átfogó tárgyegyüttes szinte egy más múzeumi gyűjteményben sem található, a tudatos szerzeményezésnek köszönhetően a régi darabok megőrzésén kívül a mai darabok dokumentálásra is sor került. A karácsonnyal kapcsolatos gyűjteményi fejlesztéseken túl az első világháború frontkarácsonyaira vonatkozó tárgyak és dokumentumok gyűjtése is rendkívüli hozzáadott értéket képvisel a múzeumi gyűjteményben: így fényképek, képeslapok, élelmiszerjegyek, lőszer ajándéktárgyak stb. kerültek a Skanzenbe. Fontos segítség volt a magánszemélyektől kapott sok kölcsöntárgy és az az intézményi háttér, amely lehetővé tette a téma részletgazdag bemutatását: a Néprajzi Múzeum, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Karácsony Szalon és a Ferenczy Múzeum kölcsönzéseivel. A kiállításhoz Skanzen Füzet készült, amely a paraszti karácsonyokon kívül a karácsonyfadíszeket és a fára kerülő édességeket is bemutatja ismeretterjesztő formában, képekkel gazdagon illusztrálva magyar és angol nyelven, 50 oldalon. A kiállítás frontra vonatkozó anyagát a karácsonyi adatokkal együtt a 82 oldalas, gazdagon illusztrált magyar és angol nyelvű katalógus mutatja be. Mindkét kiadvány szerzője a kurátor, Nagyné Batári Zsuzsanna. A kiállításhoz kapcsolódó egyéb néprajzi tanulmányok, cikkek: Nagyné Batári Zsuzsanna Ajándék a frontról Cikk a BBC újságban. 2014. december Az első világháború és a karácsony. In: Tájházi Hírlevél. Megjelenés alatt.
Frontkarácsonyok. In: Ház és Ember 26. 323-335. Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre Interjú a Mesterség és Művészet című lapban az Ajándék a frontról című kiállításról. Ajándék a frontról. http://www.magyarmuzeumok.hu/targy/2231_ajandek_a_frontrol Háború, front Jézuska és a katonák. http://www.magyarmuzeumok.hu/targy/2244_haboru_front_jezuska_es_a_katona k Az Ajándék a frontról című kiállításra épülő téli nyitva tartás a Közönségszolgálati Osztály szervezésében: Karácsonyi hétvégék A 2014. novemberi és a decemberi programot a Múzeum "Ajándék a frontról" címet viselő kiállításához kapcsolódóan szerveztük meg, az első világháború idejének karácsonyait felidézve az épületek díszítésében, az elkészített süteményekben, ajándék- és karácsonyfadísz készítő programokon. Ezen túl kapcsolódtunk a téli időszak jeles napjainak hagyományaihoz is. A házakat néprajzi leírások alapján díszítettük: karácsonyi hangulatban, adventi koszorúval, mécsesekkel feldíszített házakban vártuk a látogatókat. A nyitva tartó két tájegységben 6 helyen állítottunk feldíszített karácsonyfát, egyet pedig a látogatók díszíthettek fel az itt készített díszekkel, jókívánság fűzérrel. Ez utóbbit a Nagycsaládosok Egyesületének ajándékoztunk december 14-én. Az Ajándék a frontról című kiállítás látogatható volt a téli nyitva tartás ideje alatt, ahol kézműves programot működtettünk, ez volt a karácsonyfadísz készítésének helyszíne. November 29-30. - András napi szokások A legjelentősebb házasságjósló, varázsló nap. Többnyire a lányoknak magányosan, titokban kellett ezeket a praktikákat elvégezniük. Próbáltak álomból jósolni, a párna alá férfiruhaneműt rejtettek, és egész nap böjtöltek. A jóslásokat és praktikákat a tájegységekben mutattuk be. Filkeháza: András napi férjjóslás Erdőhorváti: Szaloncukor készítés Nemesradnót: Mákos csillag Magtár: Adventi koszorú készítés 2014. november 30. 16.30: Felföldi Mezőváros tere: Angyali vígasság, karácsonyi köszöntő, a Bimbó utcai óvodások előadásában. 307 fő látogató (Szombat: 159, Vasárnap: 148) December 6-7. - Mikulás hétvége A Mikulás megajándékozza a gyerekeket, ezen a hétvégén Szent Miklós napjának hagyományait elevenítettük fel.
Filkeháza: Téli játékok - Miklós napi egészségvarázslás Erdőhorváti: Szaloncukor készítés Nemesradnót: Barhesz - zsidó ünnepi kalács Magtár: Ajándékkártya készítés Szombaton 81 fő, vasárnap 47 fő, összesen 128 látogató. December 13-14. - Luca napi, Betlehemes hétvége Luca napja a magyar néphit szokásokban leggazdagabb jeles napjaihoz tartozik, amikor jósoltak szerelmet, termékenységet, halált illetően; ezen kívül több női dologtiltó szokás is kapcsolódott ehhez a naphoz. Filkeháza: Luca napi szerelmi és időjárásjóslás, kártyavetés. A Múzeumban el nem végzett jóslásokat egy kártyán összegyűjtve hazavihették a látogatók, hogy otthon elvégezhessék a jóslást. Erdőhorváti: Szaloncukor készítése Nemesradnót: Karácsonyi kalács sütése Magtár: Betlehem készítés Szombaton 144 fő, vasárnap 240 fő, összesen 388 látogató. 2015. február 28-március 1. Katonás hétvége Ezen a tematikus hétvégén a katonák világát helyeztük a fókuszba, az első világháborúra koncentrálva, a kiállítás zárásának apropóján. Gyöngyösi iparosház: frontképeslap megírása ételjegyért cserébe, sósborszesz kipróbálása Tállya: kard elkészítése (smirglizés, bojtkötés), katonakönyvért Nemesradnót: hadi étel főzése, regrutás bakaképző Erdőhorváti: otthoni ínség étel készítése Filkeháza: nők a fronton téma bemutatása hagyományőr segítségével Skanzen Galéria: Katonás kérdések, amelyre a válaszok a kiállításban találhatók: pecsét + oklevél szerzése: a látogató Skanzen katona lett Szombaton 126 fő, vasárnap 315 fő, összesen 441 látogató.
A kiállítás múzeumpedagógiai hasznosítása A téma feldolgozását két időszakaszra osztottuk. 2014. november 28 december 14. között az I. világháború kapcsán a karácsony üzenetén, az ajándékozás fontosságán és módjain, valamint a háborús körülményeken volt a hangsúly. 2015. január 20 február 28. között pedig bemutattuk a hátország és a frontharcosok között kapcsolatot. Foglalkozásainkat a következő módon ütemeztük: 1. Ráhangolás (az I. tájegységben) 2. Tartalmi megalapozás (a Galériában, a kiállításban) 3. Interakció (a kiállítás 4 tematikus egységében) 4. Gyakorlati foglalkozás (a Néprajzi Látványtárban vagy a földszinti tárgyalóban) 1 A 3-6. osztályosok számára az első ütemben a következőket terveztük: tartalmi megalapozásként beszélgetünk a karácsonyi ünnepkör jelentőségéről, az ajándék, a háború fogalmáról, a háborús időszakok alatti megváltozott szokásokról. Interaktív feladatunk több helyszínen is ajándékcsomag összeállítása demonstrációs tárgyakból, valamint karácsonyfadísz készítése természetes anyagokból. A 7-12. évesekkel már elvontabb fogalmakról is terveztünk beszélgetést: születés halál újjászületés, frontkarácsony, bűn a háborúban. A kiállításban megvitatható, hogyan változik meg egy család élete a háború hatására. A résztvevők megismerik a katonák és a hátország tárgyait, karácsonyának szokásait. Ezután megosztják egymással ismereteiket, és ezeket felhasználva oldják meg az interaktív feladatokat, és ismertetik egymással a kész munkákat: kis csoportokban képeslapok forrásanyagából fogalmazási és kutató feladatok végezhetők. A 2. ütemben a hátország és a katonák közti kapcsolattartás kapott hangsúlyt. A kisebb korosztállyal a háborús tárgyak és az ajándékfajták közti kapcsolódási pontokat terveztük megkeresni. Gyakorlati foglalkozásunk ajándékként tépés készítése a fronton harcolók számára. A nagyobbakkal már lehet a kapcsolattartás különböző hivatalos és nem hivatalos formáiról is beszélni (posta, személyes híradás), valamint aktuális kérdésekről: önkéntesség, mai zsoldosok. Megvizsgálhatjuk egy sebesülten hazaérkező katona ládáját, cérnaképet és sósborszeszt készíthetünk. A tennivalókat időben az alábbi módon ütemeztük: Forgatókönyvek elkészítése: november 14. A program meghirdetése (honlap, DM-levél): november 17. február 4. Másolatok demonstrációs tárgyak, anyagok, eszközök, kellékek beszerzése: november 28. Értékelő kérdőív kidolgozása: november 25. Médiamegjelenés folyamatosan Foglalkozások megtartása: 2014. december 1-14. 2015. január 20 február 28. A kiállítás kommunikációja A Szabadtéri Néprajzi Múzeum látogatói előtt 2014. november 29-2015. február 28. nyitva tartott Ajándék a frontról kiállítás a Skanzen téli időszakára vonatkozó kommunikációjának középpontjában 1 A feldolgozás helyszíneként választott terek alkalmasak arra, hogy egy osztály kényelmesen elférjen.
állt. A kiállítás megnyitója előtt komoly pr-tevékenységnek köszönhetően a nagyközönség, valamint a média figyelemmel kísérte a tárlatot. Annak érdekében, hogy a sajtó és a látogatók érdeklődését felkeltsük rövidfilmet készítettünk a kiállításról. Egy 6 perces B-roll filmet, melyet a médiumok számára juttattunk el vágókép gyanánt, valamint a pr stúdióbeszélgetésekhez, emellett egy 2 perces klipet tettünk nyilvánossá a Skanzen felületein: honlap, YouTube, Facebook. A kiállítás megnyitóra a sajtó képviselőit meginvitáltuk, majd azzal egy időben részletes sajtóanyagot adtunk ki. A megnyitóhoz kapcsolódó, valamint azt követő pr-tevékenységnek köszönhetően folyamatosak voltak a híradások, és félszáz média-megjelenésben szerepelt az Ajándék a frontról kiállítás; a híreken túl, rádiós riportokban, tematikus magazinokban, televíziós stúdióbeszélgetésekben. A fenntartó kommunikáció során a Skanzen saját felületeit is használtuk. Így több, mint 2000 címzettből álló hírleveles adatbázisunkon juttattuk el információt a tárlat, a skanzen.hu weboldalon folyamatos érdekességeket közöltünk a kiállítással kapcsolatban. A kampány fizetett hirdetésének első szakaszában rádiós spotokkal népszerűsítettük a tárlatot a Juventus Rádión és a Magyar Katolikus Rádión. Emellett további fizetett hirdetésekben promotáltuk a tárlatot; a Metropol újság budapesti és vidéki terítésű kiadványában, a Femina.hu és az Origo.hu portálokon szponzorált tartalomként. 2015. április 27.