111111111I1 lmll lij 1111111111

BÁRDOS FERENC BAJAI HARANCOK Barangolósok o vóros múlfjóban A tönénelem közkincs, tehát mindenkié. Ha nem emberekhez szól, akkor nem tanják magukénak sem. Hogy alakítható módon mindenkié legyen ( lehessen ), fel kell támasztani belőle a személyes élményeket, amelyek mint kordokumentumok, gyakran kiválóak, és többet árulnak el valamely korszakról, mint számos levéltári adat. \.\\ NF01J Ii: IADÖ 1990 Nemeskürty István 111111111I1 lmll lij 1111111111 Ady Endre Wroei KOnyvtllr Baja

Je1i8e Duna gyönygye, Baja város Híred-neved Messze szaljon! Termő földek, zúgó gyárak, Munkás kezek nyomán támadt Alkotások, hősi vágyak Színesítsék álmod! Építsd a jövőd! Építsd a jövőd!. Kísérje szerencse Erős akarásod! BF.

Bajai farsangolások Egy eltűnt bajai tér emléke Adalékok a bajai nyomdák történetéhez B a j a!.. D u n. a!... Árvizek Dunatáji legenda BIrinyi József : Nyaralás a bajai Dunaparton Bajai horgászok VIzimalmok zakatoltak VIzimolnár versek, nóták Vizi molnár időjóslások Krlkovszky Vince : Öreg fúró Honnan ered a Súgóvica elnevezés? Súgó víz + Súgó Vica balladája+ Goór Imre : Súgó Vica Híres-neves bajaiak Egy elfelejtett bajai lángész Petőfi Sándor Kllegl Józsefről A világot járt Jelky András nyomában Különös végzet Jelky András körül Emlékezés Tóth Kálmán költő re Tóth Kálmán költő szobra Öreg cigány a szobor alatt Tóth Kálmán Bolond Mlska c. élclapjáról Türr István altábornagy, a marsalal hős Bajai ujsághír Türr István haláláról és temetéséről 119081 Türr István emléke Baján BIrinyi József : Dunaparti emlé kműn él Mészáros Lázár az első magyar honvedelml,. miniszter. Honi gyökérből nőtt magyar szívű német költő Egy régi bajai korhely Bajai földink II. Menelik négus csal djában Herr György és a bajai d lkultura Mérei Sándor: Tordai Anyos Tordai Ányos: Az édesanya fiaihoz Függelék Nevezetes évfordulók a város történetében Tárgyi és írásos emlékek Baja 19. századi történetéhez Jelentősebb műemlékek, ilyen jellegű épületek Ötven kérdés Baja múlt jából Ajánlott - Ismeret erősítő - irodalom Üdvözlet az olvasónak A múltba egyre többet tekintő, egyúttal a jövőt is kiváncsian kutató jelenkori magyar - magát annak érző - állampolgár, vajon mit tehet hasznosabbat, szebbet és üdvösebbet nemzetéért, benne a szűkebb pátriájáért? Úgy vélem, legalább ennyit: Rongyolt lélekkel tépelődve, emészt ve magát népe-hazája "állapot ján ", a gazzal, bojtorjánnal benőtt ősi-bevált irányutakon barangolva keresi, kutat ja a tüske és csapdamentes ösvényeket. Ha rájuk talál, - maga körül világltó lángot éleszt ve - azokon jár, s tisztult lélekkel párosult új arculatú hazát, benne a maga számára biztos, békés otthont épit. Mi, mai bajalak a déli végek e gazdag szögletén, ahová száz láthatatlan szállal húz-vonz-köt a jelen, itt e bácskai honi tájon fakadt emlékforrások - ból táplálkozva, e teremtő-alkotó gátakon éljünk, alkossunk, az utód nemzedékünk számára is itt alapozzunk biztos jövőt! Amikor kellő történelmi adat és alkalmas emlékanyag birtokában könyvem megirásához fogtam, kettős cél lebegett előttem. Egyrészt - mivel gondolataimnak, szavaimnak csak Baja lehet igazi értelme, s mi több: jövőt ép/tő, lelkesítő támasza - a városban született, benne élő bajaíaknak, és az ide települteknek segitségére lenni abban, hogy igaz patríótákká váljanak. Mivel számukra írt - igényeiket kielégitő, adalékokban kellően gazdag, emellett közérthető, olvasmányos, ha úgy te'ttszik; érdekes-szines alkotás még nem áll rendelkezésükre - nekik, hiányt pótolóan, ilyet kézbe adni. Ezen-felül a közeli és távoli jövőben jelentkező túristákra is gondolnom kellett: változatos, áttekinthető tájékoztatóval megismertetni a régi város sajátosan,,bácskais " arculatát, annak némi romantikát is sugárzó zártságát, szokásait, nemkülönben a Dunához kapcsolódó páratlan./ürd6paradicsomi " jellegét. Ezek ismeretében és a város falai között töltött napokhetek jóleső érzéseket tápláló emlékeivel, ők szét viszik hirünket szerte az országban, s túl a határainkon. Olyan könyvet vesz kézbe a nyájas olvasó, melynek minden szava-sora Bajáról szól, itt kapható és a jóféle ízek mellett, amúgy igazán csak itt élvezhető. Műfaját tekintve nem történelmi szakmű, ennél jóval könnyedebb, népszerűsltó stílusban Irt, érdekességsor, - amolyan kavalkád - rég esett történések változatos forgataga, amelyben megférnek egymás mellett a múltakat tudományosan igazoló szakelmék megállapftásai és az érzelmekre is ható közkincs-ismeretek, a Ilraisággal felidézett élmények. Ezeket a város kanyargós dűlőútjain barangolva, mint illatos vadvirágo- 6 7

kat gyűjtögettem csokorba, raktároztam agyamba és szívembe, kapcsoltam gyűlő ismereteim sorába. Anyagom átértékelése után a kezdéshez és a folyamatos munkához azon tények tudata adott erőt,- és hozzá kitartást - hogy ebben a kavargó, felbolydult világunkban a város múlt jából- annak tárgyaiból, emlékeiból - rohanvást megy feledésbe sokminden, ami érték; és ami az aggodalmat tetézi: e múltbanézést önzetlenül "örömáldozattal " szolgáló hagyományőrzők tábora is egyre ritkul, vagy remény nélkül veszti hitét. Jelen munkámban szólni kívánok a távolabbi évek helyi olvasóihoz is, hogy belőle erőt merítve szívük mélyébe zárják a régi várost, büszkék legyenek rá, hogy benne élhetnek, járhatnak-kelhetnek a patinás girbegurba utcáin, lakhat ják virágosudvaros házait, érzékelhetik a múltból visszavissza integető emlékeket:"... itt mi volt régen, mi van most... ez az utcaszöglet ilyen volt "akkor ", milyen ma... erre járt szerelmesen ábrándozva a város híres költőfia Tóth Kálmán... innen indult el hét világrészt látni a szabólegény Jelky András, de még a hős marsalai tábornok, Türr István is hórihorgas lakatosinas korában, hogy aztán a császári családból származó feleségével dicsőséggel térjen vissza... a Súgovica-partnak erről a pontjáról... nem, kicsit arrébbról! Igen, innen volt látható sokszáznyi lampionos csónak közeledése a sötét víz hátán "Jánoska úsztatás"-kor... szürke hétköznapokon ezen a helyen ődöngtek munkára várva a hajóvontatór-akodó munkások... " Mindezek és számtalan más apró emlék felidézésével is segíteni, erősblteni igyekszem a jövő bajai olvasónemzedék lelkében az,jtthon vagyok " érzését, az itthont, ahol az erdős táj fái, vadvizei... a tű, minden kis rög... az arcok... a szemek... a mozdulatok... a szomszédok és az utcai járókelők mind-mind ismerősök, ahol apró-cseprő gondjában van kihez szólni, ahol ki-ki mindent magáénak érezhet, mert " az bajai" A városházát, amúgy mindenesfül, hol minden helyi polgári az ügyes-bajos dolgait intézik, a város szívét, az annyi nevet viselt egykori Fő-teret, ahonnan páratlan kilátás nyílik a mélyben oválisan terülő Súgovicára, a ligetes Petőfi - és Nagypandur-szigetre, a csendes méltósággal hömpölygő Dunára,... a nagy vizen túli hosszú csíkban nyúló erdőre, fölötte messze a dunántúli hegyekre... A távoli látvány bűvöletéből visszatérve, közelében láthat ja a sohasem szűnő üzleti zsongásban élő Belvárost... a plébánia épület homlokzatán a nagy tűzvész megrázó emlékét idéző "évszámos verset " (chronostichont )... a "Bélás " -diákok zajos kiözönlését tanítás után... - a Ferencesek klastroma mögött - a derékba szelt Dérikertet a magasba nyúló Hősi Emlékművel... innen a bő percnyi idővel elérhető Rókus utcát - az egyedi vadgesztenyés fasorával-, annak távoli végében a magas dombra épült Kálvária kápolnát. E pontról már elég egy gyors körültekintés és szemlencséjébe gyűjtheti a teljes várospanorámát, amint délidőre forduló fényével glóriát borít fölé a Nap... E kép hangulatában hallhatja, hogy a város öt templom tornya egyikében /talán éppen a Fölvégen/, ebédhez szólítvaés Hunyadi János dicső nándorfehérvári győzelmét is hirdetve,- sorra megkondulnak a harango k: kezdi az egyik, átveszi a másik, szemhunyásnyi idő alatt bekapcsolódik a többi, így együtt mindig egy nagy, szent cél 8 érdekében. Hogy mi ez a cél? fi '!1 int egykor, a régmúlt századok mélyén valahol az elsőre véstek fel az OSI kezek:,,vivos voco mortuos plango fulg t.,!r fr ngo. " I,Az élőket hívogatom, a holtakat elsíra/om, a viharokat eg- / orom. * Ha a baja! hara g?k hol tompán zúgó, hol gyászosan bongó, hol magasz - tosan zen fj o?angjalt hallom, agyam - párban a szívemmel - a múltakba kalandozik, e. s a messze hangzó, visszaszálló dallamemlékek mesélnek nek m. Hangjukban a "Mi történt? " "Hogy történt?" -kérdések kelnek életre es a t L! daṭom mélyéből régtől raktározott gondolatok, érzések törnek ő e,. Egy IdeIg lebegnek bennem, mígnem a jelen valóságai vissza terelik ujabb harangszóba r:, újabb '!I ú/ dézésre; azokra a színes-érdekes, változatok an gazdag torteneimi idokre, a benne élt alkotó-teremtő emberekre, akl. a várost f! gykor oly nevessé, naggyá tették, hogy az országszerte megsuvege/ " Kls-Pest " büszke rangot érdemelte ki. A bajai harangok nemcsa a fenyeṣ: eseményekben gazdag múltra emlékeztetnek. Beszélnek a mmdenko" j el :! n em. erének az, egykori közösségi örömökről és bánato'!! ÓI, a szemelyuket, kornyezetí elefüket ért bajokról és gyászos tragédla ról.. Ezek mellett a remény csíráit elhulla tó vigaszt is ültetnek a lelkek e. "Mmden nyavalyából, bánatból és szenvedésből, még a halálközelbő Ils fakadhat felmagasztosuló megnyugvás." *.. A haran p ok szava lehet még riasztó, egybeterelő jel is odaadó lelkes ossze? g fi s:a egyf1t gondotásra, gyors cselekvésre, jöv6építésr : álmo k t a szovo hj! eledesere. * M:t e. városért lelkesülő egyszerű honpolgár, azt szeretném, ha ezen zer ny I fjy' ekezetem, a,, jai, harangok" üzenet-hangjai eljutnának min- en csaladi otthonba: bajai sziveket dobogtatni, fel-fel lobbanó patriótai lá ngokat éleszteni. 1 990. év nyarán cl a szerző

A város címere Ádám Éva mellett paradicsomi anyaszülten amint a Duna éppen alábukhoz tekereg Hallom hogy suhog a víz akár a szőke barka amivel Igazságos Mátyás ütötte a lovát amikor erre járt vadászni... A mezőn legelő egykedvű birkanyáj kolomp és harangszó és beljebb a város szélénél kicsi boltok: paprikamalom vízimalom és vízimolnár gyönyörű lánya akiért eljöttek a betyárok a távoli Tiszától...Ilyen volt a történelem koloncos ostora s most mire emlékezhetsz a négyemeletnyi betonszobában? Cigarettázol az utcán Hangos dudaszóval hív munkába a gépgyár a szövőgyár míg a halvány hajnali fényben autók és motorok II

bábeli zenéje harsog végig az utcákon S a város ahol élsz mozdul a csillagos ég alatt Házak és üzletek utcák és terek nőnek köréd hol esténként Ádám és Éva fogja egymás kezét lázasan szőve álmaikat a jövőről sok hasonló Ádám és Éva közt Esnagy József 1982. BAJA 8ZEQETETE 12

Baja szeretete A második világháború után, a húszas évekhez hasonlóan, Baján ismét magasra nőtt a bevándoroltak száma. Ez a jelenség politikai és gazdasági változásokból természetszerűen következő folyamat volt. Az új lakók magukkal hozták szülőhelyük vagy előbbi lakóhelyük iránt érzett, bennük ott kialakult szeretetüket. Bár ez a vonzódás, a régihez való nosztalgikus érzelmi kötődés és ragaszkodás évekig él bennük, nem zárja ki azt, hogy az Idők múlásával egyre jobban ragaszkodjanak az újhoz is, hogy elmélyüljön bennük az új közösséghez való hűség érzése, szóval: a városszeretet. Ehhez - az itt töltött éveken kívül - alapvetően szükséges a városnak és szűkebb tájának ismerete is. Aki, legyen az régi, vagy új lakós, tájékozott környezetének táyoli és közeli tortenetéről, hagyományos szokásairól, annak lelkéhez hozzánő a tájék, az utca, a há- -zak Képe. Nemcsak megszokja, de meg is szereti azokat buszke lesz rájuk, elicseksz ve!qluneg)l.é.jé.é osáér.tbátraq kiálló és áldozatot vállalois lesz. A bajaiak, régiek és újak egyaránt, elsősorban páratlan természeti adottsagalért szeretik ezt a várost: a sugárzó naptényért, az üdítő vizéért, a tiszta levegőjéért, kék egéért; a dunai környezetéért, ahol vadember módjára lehet élni, lombsátorban aludni, fűszagot élvezni, hanyatttekve nézni a rohanó felhőket, napbarnított testtel evezni, erdőket járni, esténként csillagokat számolni... ahol a természet jólesően hasznos az egyes emberre és a közegészségre egyaránt. Még a testén itt-ott fellelhető sebei ellenére is szeretik ezt a várost, mert ezeknek jórésze is a későbbi szebb, rendezettebb, korszerűbb életnek zálogai. De a szeretet, hasonlóan a barátsághoz és a szerelemhez, olyan tűz, amelyet, hogy lángoljon, hogy égjen, hogy izzék a parázsa, állandóan táplálni és éleszteni kell. Elsősorban honszeretettel!. Meg kell ragadni minden alkalmat, hogy az élő szó, vagy a betű erejével hallathassák szavukat azok a patrióták, akik a város távoli és közeli múlt jának és a jelen eredményeinek ismerői. --- -

5 jára jövék Városo mért Bajára jövék mint kisdiák, s itt ért termőbe életem; ne csodálkozzék a világ, hogy harccal s dallal szeretem. Zenél a rím, a hang kiált: - kit itt áld sorsa, értse meg nyíljék gyönyörnek sok virág, nőjjön örömnek sok gyerek! Bírínyí József. 1972. Szeretem a várost, Mint édesanyámat. Termő talajába Ültették a támat. Sok hiány van benne, De ez ember vétke, Viszont a természet Kincsét bőven mérte. Rápazarolt annyi Hasznosat és szépet, Szédül a képzelet, Hogyha belemélyed! Baja talajában Gyökeret vert lelkem, Baja jövőjének Hív harcosa lettem. Mit gyenge erőmmel Megtehetek érte, A köznek javára Lesz az csak lemérve. Az elhintett magot, Ha zöldel ni látom, Az lesz munkám bére, Az lesz boldogságom. Krikovszky Vince 1933. lb i7

Nem itt születtem, mégis idehúz Multam varázsa s minden, ami volt, Letünt diákkorom egén a nap, A csillagfény s az álmos esti hold. Nem itt születtem, mégis ideköt száz láthatatlan szállal a jelen, Amelyben élek, mint a többiek, Testvéreim itt lenn a végeken. Nem itt születtem, de a sorsom ez : Kitartani itt lankadatlanul S amíg a tüzből futja, mint a láng : Lobogni, égni olthatalanul. Mérei Sándor 1943. Sok bujdosás után végre megpihentem, Egy helyütt lakom én állandóan már most - Hanem azért nem tud megnyugodni lelkem, Nagyon kicsiny nekem itt ez a nagy város. Óh mi sokkal nagyobb az a kicsiny helység, A holott töltöttem gyermek-ifjúságom... EI innen, el messze, a hova szívem húz... Haza, haza vágyom! Nincsen itten semmi, a mit én szeretek, Elzárják a falak magát a szép hajnalt, Egy kis zöld fűszálért hasztalan esengek, Madarak is csupán kalitkában vannak. Óh pedig mi szép, ha madárzengés között Mennyországgá válik a hajnali álom, S házak előtti fák susogása ébreszt... Haza, haza vágyom! Meglátogatom a fényes csarnokokat, Holott a müvészek játszanak, énekelnek... Nem tud elragadni... oh egészen más kell Az én ábrándozó, merengő lelkemnek. Rengő bölcső mellett tündér dajka-mese, Messze furulyaszó csöndes éjszakákon... Mellé fájó nóta... " Sárga csikó, sárga... " Haza, haza vágyom! Van egy-két czimborám, el-eliszom velök. És úgy látszik, mintha mulatnék is kicsit, Hanem minő kedv ez!... mint az elitélté, Az is tánczol sokszor, mikor halni viszik. Hej csak ott tudtam én igazán mulatni, Hol egy czigány húzta, az is csak féllábon, Húzta egymagamnak, úgy a mint én sírtam... Haza, haza vágyom! 18 19

Látok sok leányt is... szépnek, nagyon szépnek! Hisz ha ezt tagadnám, megverne az isten, Hanem olyan, minő az én kis galambom, Kit én szerethetnék, Óh olyan egy sincsen. A míg én bujdostam, másé lett a kislány... Talán többé soha, de soha sem látom... Óh pedig a nélkül nem tudok meghalni - Haza, haza vágyom! Tóth Kálmán Vál. költemények 1902. 0zülöföldem t 8 (5 8 j 8 ) Ott érezl magát a madár legjobban, Ahol a fészke van, csak azon a lombon... Én ls vele tartok: ha mindenütt jó is, Hej de legjobb otthon! Édes szülőföldem! Kedves szülőfökdem! Be nagyon, be nagyon szeretlek én téged! Miként a bús gyermek vidám anyja arcát, Nézem szép vidéked! Egy kis dombon fekszik az én szülőföldem, Fákkal vagyon a domb oldala berakva, Fölötte a város, ezüstszí nű folyam Dombjának alatta. Túl a folyam partján sötét, kerek erdő, Csalogánydaltól zúg minden lombja, bokra...... Mintha az a sötét, szomorú erdőség Költő lelke volna. Lenn a folyan partján egy-két halászlegény, Meg a vontatóknak összeázott ser'ge, Nagyokat ugrálva, ostort pattogtatva, Vígan énekelve. Fejök fölött egy-egy vándor daru-csapat, Vadgalamb, keselyű, büszke fehér kócsag, Mellettök a vízben árbócos nagy hajók, Itt-ott egy kis csónak. Jobbra a folyamtól, ahol erdő nincsen, Áradásró!, vagy ml.. egy tó szakadt, támadt, Rajta a halászok kivetett hálóval Hetykélkedve járnak. Gyönyörű egy tó ez! Úgy szeretem nézni, Mikor nem bántják, tiszta, csöndes este Egy-egy hal ugrál föl, a kék vízre fehér Csillagokat festve. 20 21

A tó mellé nem egy kis leányka járkál, Hosszú fű nő ottan, a víz ki-kiönti, Az erdőben szedett nefelejcset ezzel Szokták összekötni. Nefelejcs nő amott a dalos erdőben, Mert hogyha már olyan, mint a költő lelke, A szerelem ezen szép virága nélkül Ugyan hogy is lehetne.... Lealkonyult a nap, már csak alig látszik, A sötét erdőség egyre feketébb lesz, De pásztortűz támad, kell ez a vontatók Esti ebédjéhez. Egy páztortűz után tudja isten hány jő! Telesteli lesz már a sötét part végre... Esthajnal csillag után a többiek Igy jőnek az égre. És a kép eloszlik, mint az idő, halad, De mint az idő, jön, jönnek új, szebb képek, Talán Itt akarja magát ragyogtatni A gazdag természet? Szép vagy szülőföldem, nekem is oly szép vagy! S elgondolom, mikor tájaidat nézem: Hát még minő lehetsz, míly gyönyörű lehetsz Egy boldog szemében? Tóth Kálmán 1878. A folyam tetején a tűzsugaraktól Egymás mellett sok, sok tüzes oszlop támad... Úgy látszik, hogy a víz nem sok hasznát veszi A hold sugarának. Fényes tükréh itt-ott egy csónak megy lassan,. Ha a víz nem folyna, még lassan sem menne... Aki kormányozza,jól kifáradhatott, Elszenderült benne. Balról az alföldi véghetetlen rónák, Jobbról a felföldi idelátszó hegyek, Úgy néznek ők erre, miként idevágyó Sötét kísértetek. De, mert nem jöhetnek, elég nekik, hogyha Lelkök gyanánt egy-egy hegyi madárt küldnek, Vagy a távolságtól alig kivehető Hangjait a kürtnek. Most mint zengő felhők, csapatostul jönnek A nádas rónáknak vízi madarai: Szállnak a folyamra, a víz csattanását Meg lehet hallani. Bukdácsolnak, játszanak, most egy-kettő felszáll, S a többi utána, de megjönnek újra, Egy-egy emlék után így jő több szívünkbe, Ez az élet útja. 22

Baja város Baja város szép helyen van, Mert a templom a közepén van, Körös-körül aranycsipke, Rászállott a bús gerlice. Ha én a bús gerlice volnék, Rózsám ablakára szállnék, Ott is csak azt dalolgatnám: Ébren vagy-e édes rózsám? Ébren vagyok, nem aluszok, Mindig rólad álmodozok. Ipy jár aki szeretőt tart, Ejjel-nappal nem nyugodhat. EMLÉKEZÉ& A QÉGI BAJÍM\ Császárkörte nem vadalma, Árvából lesz jó katona, Árvából lesz jó katona, Mert nincs neki pártfogója. Baja város szép helyen van, Mert a templom a közepén van, Körös-körül aranycsipke, Rászállott a bús gerlice. Egykori népdal bajai változata

Emlékezés a régi Bajára Régi könyvekben lapozgatok, régi írásokat böngészek. Mind Bajáról szólnak. Mennyi szép gondolat, mennyi meleg szeretet árad ezen tépett lapokból, e sárguló papf rokból! Jegyzetelm ezúttal a régi Baja érdekességeit, képeit gyűjtik csokorba. Az egykori Baját, a múlt század "Kls-Pest"-jét Idézem, mely fölött különös kékséggel domborodott az ég, mely a természet festői szépségeinek zsúfolt kincsesháza volt. Sok víz, végtelen tér, csendes erdők a tájon, benn a városban hol gazdagság, hol meg nyomorúság, ahogy fordult a történelem nyikorgó szekere. Reád emlékezem régi Baja!... szakadó part jaidra a Dunán, vízbe vetődő fűzfabokraid árnyékaira a Súgóvlcán, utcáid duzzadó életére, melyből a jóléted fakadt. Emlékezem a századforduló előtti Bajára, hol szálas tótlegényektől kormányozva csendes tutajok úsztak lefelé (ha éjjel tüzet gyújtottak, úgy látszott, mintha tűzbokrot vitt volna a víz), hol izzadt lovak vontatták a gabonával megrakott uszályokat, hol százhúsz dunai-malom őrölt egyszerre, hol a halászatból hazatérő ladlkok "száz mázsa " számra ontották a pompás ízű halakat, ellátva a vidéket ls, no meg a császári Bécset is. Emlékezem a régi Pandur-szigetre, melynek partjait sűrű bokrok szegélyezték, kiváló "fogó"-helyet adva a halászoknak; a Provália (ma Árpád) utcára, hol nyáresténként "csöndes zsongásban " sétált a bajai aranyifjúság; a Szurdóliára (ma Zsivánovics u.), hol a part peremén éppúgy ültek a kis házacskák, akárcsak ma; a Koplalóra (ma Arp d tér), hol zsebre gyűrt kezű emberek ődöngtek munkára várva, a Deszkás (ma Alföldi J. u.), hol gerenda meg deszka hegyek emelkedtek majd az égig; a nagy telt magtárakra és a Só házra, a kékfestőkre, gombkötők és bocskorkészítőkre, akiknek emléké ma már csak céhládáik őrzik a városi múzeumban; emlékezem a régi büszke nemesi kúriákra, melyek az újabb Idők malterrétegei alatt tanúskodnak a letűnt gazdag világról; idézem az egykori boltosokat, akik négy nyelven hívogatták a jóerszényű vevőket; a Lőkertet, melynek homlokzatán e sorokat lehetett olvasni: " Polgár, légy hazavédő, a szép czélt elérni tanuld itt! ", idézem a Szentjános városrészt, hol csupa vízi ";l0lnár és hajóács lakott; elém tünnek a múltból a messzi földön híres bajai széplanyok, akikről ezt mondja korabéli írás: " Van a városnak annyi szép leánya, hogy lakossághoz mérve egy városnak sincs. A lányok bájos szépségéhez jár még csinos alakjuk, mihez megadatott nekiök az élénk, víg kedély, meg még az életben a legfőbb, a szép tiszta viseleteken kívül a jó házias nevelés"; látom a rövid Özvegy utcát, (ma Jókai u.), melyben egyik évben huszonkét özvegyasszony lakott; a Súgóvicaparti cukrász- kioszkot, hol Steininger Lajos cuk- 27.

rászmester, 48-as kapitány maga szolgálta ki a kedves vendégeket - egyébként ő rendezte a tűzijátékokat is -; gondolatban járom a régi görbe utcákat, a hosszúlábú deszkahídon átsétálok a Kis-Pandur (ma Petőfi) szigetre, nézem a tűzljátékos Jánoska- úsztatásokat a Súgóvicán... A várost a múltban a lakosság szorgalma, áldozatkészsége a régi Bácska leggazdagabb, de egyúttal legkedvesebb városai sorába is helyezte. Vajon vannak-e még, akik emlékeznek ezekre az időkre? Alig páran lehetnek. A város múlt jának szép emlékeiről nemsokára már csak a régi könyvek, a sárguló írások mesélnek. Meg még ezek a szerény visszaemlékező sorok. Szólsz e még hozzám öreg város? Tudod-e még, hogy fiad voltam? A régi utcák, régi házak, - mikor még köztük barangoltam - Tudod-e, mind, mind rámdaloltak? A Vonatkert, a vén platánok, ifjú életem régi része rálsmer-e még lépteimre? Köszöntő szómra felidézve, a vén iskola visszanéz-e? Jó volna tudni, hunyt varázsod alszik-e csak, vagy összetépve? Hasztalan hívom? S várom félve, a régi fény, az álmok népe, a mult kapuján visszlép-e? Emlékezgetek esti csendben zöldzsalus házak ablakára, a vöröshídi nyírfák mentén egy-egy meghalkult régi lányra, A Dérire, a vén Dunára. Kit várnak most a Pesti-úton vasárnaparcú délutánok? Ring-e sok csónak a Móric-on, Járják-e most is Szentistvánon a híres búcsúk, a véres táncok? Megvan-e még a Csillag-utca? A nyűtt harangláb állhat -e még? Halásznak most is Szent jánoso n? Hát Kiscsávoly és Felvég, Alvég? olyanok most is, mint akkor rég? 28 29

Mint az Időtlen Jelky András, kóborló vágyban elszaggattan, a költőtől én ls megtanultam, hogy "Baja város szép helyen van... " és Súg6vlca egy, csak egy van. Szürkülő szívvel, megkopottan, fehér ködökben mendegélek, azok közt, kiket elfeledtél csak lassan, lassan, lassan lépek, a múltmesgyékben visszalépek. A Barátok tornya éjfélt kongat, szétrepültek a denevérek.- Szólj hát, ismersz még, öreg város? Fiad voltam én édes véred, betű voltam én, hírvetésed. Vonóm megállott, szívetépten, a hattyúdalra visszatértem. 30 Bárdos Amália 1958. BAJA Baja, most mondom, s lelkem zsivaja úgy elcsitul, mint vásár, hajdani, míg ünnepl harangszót hallani. Baja. Vasárnap délutánok moraja az ezerszínű utcán, mert Szeremle, Sükösd és Sárköz népén áll a szemle. Sokacok, svábok elvegyülnek Itt-ott, tanítva ezer évről drága titkot... Baja. Eső hull;eljött ősznek utaja, rozsdás ava rt sodor a szél a járdán, s a földszagú estében messzi-árván vonatsíp szólal, s vadlúd égen; óh, régen egykor! mily nagyon régen! Baja. Dunáról fúj a szél, bekavarja utcáid fehér hópihével... Szánkó csöngrajtad végig. (Vén hazánktól Idáig hallom... ) S este mély csönd telepszik rád. Mikor jó későn. ropogtatom havad, ballagva hazafelé... Ezer csillagja az égnek mintha csilingelne roráté s, csípős friss reggelbe... Baja, Ifjúkor, ódon kabala rejlik mögötted: " zöld majális a Pandur tölgyei n " - kimondom, s máris mint színes ünnep-délután az erdőt: napfény telíti lelkem; bodros felhők futnak keresztül tölgylombokon át... Hív még a Pandur, régi rokonát? S az ifjú szigeti majális hova foszlott Csak itt benn áll egy mohos emlékoszlop, hogy: Boldog volt egy lázas arcú gyermek... Csodákat látott... Fényt, füvelő selymet, csitítni sok jövő keservet... 31

Baja... A,bánat furcsa nyavalya! Míg, íme, neved emlegeti ajkam, óly könny ü lesz a honvágy súly a r jtam. Devon-i szobám ablakát bevonja pára, az az ablak, íme, messzi lát: a vén Dunára... Baja, az evezőknek csobaja Súgóvicán, és napsugár-özön, mert nyár van, nyár van, élethez közöm! Enyém a víz, a fény, a nád, a halszag, a Nagy-Duna, e szelíd szőke tenger... Mint messzi halk dongás most - halld csak! Baján az öt torony delet ver... A mélykék égre rajzolódik sok tető, a távol tornyok, ormok, csúcsok: város! Fölötte reszket nyári levegő, s a kép, a kongás álmatag, homályos... Baja... Egy csöndes kertnek dőlt deszkafala tűnik föl: őszi sár... S a krizantimnak fanyar szaga: valaki értem izent, hívnak... Hívnak bajai hantok, márványok, a repkény, csigabigák a Margitka keresztjén, kopott írások Rókus oldalán, csöpp nefelejcsek... Sok-sok vén talány, mely furdalt, fojtott annyi évnek őszén; százéves titkom tán ott kibetüzném... Baja... De idegenben vajon ki hallja. hogyan kiáltasz még utánam, bölcsőm és dajkám, ódon fegyvertáram... Nálad lelek még folyton új, friss pengét, ha verten bús békére telepednék, elvesztve kardom, és dacom feledve... Csak emlékeztess szép nevedre, s én ragyogtatva újult acélvértet, ifjonti daccal állok újra érted: Baja! Baja. Kimondlak. S lelkem zsivaja úgy elcsitul, mint vásár, hajdani, míg ünnepi harangszót hallani... Bujdosó Bálint 1956. LIVODi\ Valahol Bácskában ott lenn van egy vad rétség: Livoda! Eszembe ötlött neve most véletlen, s az emlék, emlék hív oda! A Livodára jártunk ki a nyáron, míg gyerek voltam,néhány ujjnyi. Csupa titok és nagy kaland volt. ( Apának arról jobb nem tudni... ) Mert rossz a híre Livodának: mocsár vidék és nádas rét, félelmetes vadak is bújnak a zúgó sás közt, vad mesék. A fő tekintélt: tehénőrző gyerek ismert ott mindent jól, s a Rókusváros mezétlábas vitézeivel víg csata foly... Mert Livoda az volt a bon-ton : cipő be csak a kódis jár, de mesztéláb és kócos vígan hancúroz a sok kiskirály... Ezért bátyámmal ha kiszöktünk, " saru-letéve" talpalánk, hisz teknősbékát, nádjogart csak sarutlan tűrt gatyásnak nyújt a láp. Mily végtelenség volt az ottan! az a nagy-vad Livoda! Nádak, vadak és kósza fickók, óh nem láthatlak már soha!... De egyszer lábam sás megvágta, vagy mi is volt: csak bőgve én hazáig egyfolytában úgy futok, hogy neveti bojtár, rét, tehén... Hisz még nem jártam iskolába, oly kicsiny voltam, néhány ujjnyi, mikor e nagy eset a Livodába' 33

velem megesett, jó azt tudni. De apa meg ne tudjon semmit, hogy mit mívelnek fiai... Bár a harctéren háborúzik, és kardja is van:igazi. Anya kisöccseinkkel fáradt, s az apa messze, olyan-olyan messze, mint... Livoda most... s mint a " bánat", mely lábam sással megsebezte... Bujdosó Bálint 1948. Lálq;alás aszülöföldemen (J) a) Nem értitek, ha lelkem elborul, S szemembe olykor gyász-könyü tolul, Szülőhelyemnek szép vidékein Lelkem miért csügg bús emlékein? S hol minden ifjú éveimre int, Örömre miért nem gyúlhatok megint? A part alatt a szegény Súgó-Dunát, Örök vesztésre töltés metszi át. Sötét vizében mennyi fájdalom, Nem ring felette ringó csónakom... Amott a régi ismerős sziget, Belőle is csak bámulom, mi lett!? A büszke tölgyek mind ledöntve már, Nem zeng az ágon éneklő madár... Ah! Ott a város pompás főterén, A palotákat észre sem vevém. A közelbe érve, boltajtók felett, Olvasni kezdem a sok új nevet. Fénylő aranybetűket lát szemem. Óh! S mégis elborulva kérdezem: A régiekből vajjon áll-e még Elrejtve itt-ott egy-egy ősi cég? Nincs már a kis ház zöld redőny ivel, A költő benne nem énekel. Fecskék, galambok mind elszálltanak, A kerti fák rá nem mosolyganak... Csupor Gyula 1901. 34

Itt ülök most az esti lámpafényben. Magányosan. Csak emléked van itt: Pár görbe utca, régi ház... a tér benn S nyugat felől a Súgovica-híd. Ahogy alatta, ezüstszínű mélyben, Fürösztgeti a hold sugarait. S a víz szinén, mint egy titokzatos lány, A csend úszik s pár piros felhőfoszlány. Nem ls tudom, miért kisérget árnyad Az évek útján, távolokon át? Hogy borod ittam, s kerestem néhány vad Éjed gőzében a magam nyomát, Mely elveszett, míg jártam a pogány had Négyéves poklán, vergődő nomád. Ez köz talán? Hajszák emléke? Mámora, ahogy kizeng az édes éjszakából? Az enyém? 6, nem szöktetik az égig Kúszált fejét üres káprázatok. Úgy áll, mint aki bölcselkedik, érik, És tudja, nincs itt vígasságra ok. Ha nap süt rá, egykedvűen állja végig, S nem ittasul meg, ha a hold ragyog, \ Csak áll, öregszik s halkan, észrevétlen Hordozza terhét fényben és sötétben. És nem mond semmit abból, ami bent ül A falai között: emlék és titok. Ül rejtve most, de mint a hárfa, zendül És susog, mint a hulló kárpitok. Ha, fáradt vándor, messze idegenbül Az esti csöndben néha rányitok. És emlékek közt, száz titokra lesben, Magamat hallom a mozduló nesz ben. Hódsághy Béla 1940. Vagy - ah, ki tudná, mi az, ami köt még? Milyen mélységből illet a varázs? A lélek melyik síkján reng a ködkép, Mely téged árul s belőled a száz Szín a hang közül a színt, me ly örökszép, A hangot, mely kövedig aláz. S én, mint az ájult, halk bűvöletükben Idézlek egyre s mondlak mind sűrűbben. ll. A lámpa-utca... ismered a házat? A sarok őrzi, száz éve talán. Négy fala roskad, töri az alázat. S pállott sötétség néz ki ablakán. Ismersz különben te is nála, százat: Van hiú köztük, gőgös, sarlatán. Ez írígy, annak tenger a szeszélye... Ahány az ember. a ház annyiféle. 6 37.

5 ai nóla Remeg a lányok melle, mintha csak táncra kelne, suhog a selyemszoknya, akár ha dalba fogna... Ó mindezt látni mért kell? Hogy is ne kárhoznék el? -mikor bármerre nézek, ily látványok igéznek. S egyszerre mindent értek: Értem Baján a népet, Selátom máris könnyen, mért nem fogyott a könyvem. Hogy hatból egy se vonzott egyetlen egy halandót. Kell is a könyv olyannak, kiben vad vágyak vannak? -kl előtt ennyi lenge szűz sétál.estelente? Lehet, ha én itt laknék, én is velök mulatnék, könyv helyett fognék inkább egy Évát, vagy Katinkát. S mi véletlen adódott, olvasgatnám... a csókot. Jobbágy Károly 1956. Légy köszöntve rég látott városom, álmaim és ifjúságom helye, fm, megállok és büszke homlokom földed éri.- Te voltál kehelye életem áldott, könnyes borának: az első tiszta szerelemnek, mikor bús, árva szívemben fájtak plllantásal egy barna lánynak. Hányszor jártam forró köveiden vágyaktól űzve, csóktól szomjasan, daloló szívvel, könnyes szemekkel, álmoktól megszállva,- kopottan. Sámultam könnyes, drága nőket és csillogó, kedves lányokat, hogy még ma is látom őket és őrizem édes mosolyukat. Itt hallottam először zengeni diadalmasan a Hajnali harangszót, Itt röppent fel első hírverésem, szőttem magamban sok szerelmes szót. Most visszajöttem újra tehozzád, hogy emlékezzem régmúlt időkre, régi lányok ra, suhanó nők re, régi magé;lmra, sok-sok ismerősre. Életem csodás tűnésében legyetek ti : virágos állomás, hol megpihen a fáradt emlékezés, hogy könnyebb legyen a fájó rohanás. Könnyű László 1943. 39