A boldog befutó. -te-



Hasonló dokumentumok
Dobrovitz József NÉGYESFOGATHAJTÁS

11. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület június 15-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat július 13-i rendkívüli ülésén

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének június 8-án tartott nyilvános üléséről.

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE november 18-án megtartott rendkívüli ülésének

JEGYZŐKÖNYV. Zádori János polgármester. Fűri Ferenc Gászné Bősz Bernadett Dr. Hutvágner Rozália László Miklós Tóth Györgyi

Káli szennyvízelvezetési agglomeráció csatornázása és szennyvíztisztítása beruházás. A Káli Kistérség Víziközmű Társulatának tájékoztatója

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete április 25-ei ülésének jegyzőkönyvéhez

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

A Százszorszép Lovasközpontban az előző évhez hasonlóan idén sem került megrendezésre a kiirásban szereplő verseny.

Az akadémiai Nemzeti Stratégiai Kutatások hozadéka

E L Ő T E R J E S Z T É S

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 10-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e.

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselo-testületének április 12-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzokönyvébol

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kétpó Községi Önkormányzat Képviselőtestületének július 21-én megtartott soron kívüli képviselőtestületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Felsőoktatási intézmények tevékenységének minőségi dimenziói c. párbeszéd konferenciához

Bököny Község Képviselő-testülete augusztus 30-i rendes üléséről. Ikt. szám: /2012. a./ jegyzőkönyve. b.

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Felsőpáhok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. J e g y z ő k ö n y v

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR július 26.

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA

Ügyfélfogadás: hétfő: , szerda: , péntek: (ebédidő: )

Búzavirág SC évi közhasznúsági jelentése

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v


Területi Katasztrófavédelmi verseny március 26.

KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV. Mely készült Kisbajcs község Önkormányzata Képviselőtestületének

tenyekeservek.qxd :20 Page 1 A HAZUGSÁG ÁRA TÉNYEK ÉS ÉRVEK A GYURCSÁNY-CSOMAGRÓL

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 26-i rendes ülésére

Javaslat a gyermekétkeztetés térítési díjának és a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjának megállapítására

1,) A kerékpárút önrészének módosítása és a kivitelező kiválasztása

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyilvános üléséről.

2009. évi határozatok

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete

Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodás Kar Zalaegerszeg

H O M O K B Ö D Ö G E

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK május 4.

Fiatal Gazda Pályázat 2015.

Jegyzőkönyv a képviselő-testület október 29-én megtartott nyílt üléséről

Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra. a 2015/2016. tanévben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szarvas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 04-i rendkívüli ülésén

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület február 10-én 18 órakor megtartott üléséről.

Államfői látogatás Bogyiszlón

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 13-én megtartott rendkívüli üléséről

Szám: 175-3/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének március 30. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének október 31-én megtartott rendkívüli - ülésének jegyzőkönyvéből:

Egyetemi- Főiskolai Országos és Budapesti verseny. Mountain Bike Cross Country verseny szeptember 15. Piliscsaba

A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének július 10-én 16 órától megtartott üléséről.

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság. Újvárosi DSE Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Juhász József polgármester

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

Széchenyi Kártya hitelkonstrukciók

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46.

M E G H Í V Ó március 16-án (szerdán) 17 órai kezdettel tartja, Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme 2351 Alsónémedi, Fő u. 58.

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, november 28.

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

J e g y z ő k ö n y v

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Hivatalának Tanácskozóterme, Maglóca

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Nyílt ülésen: 1.) Előterjesztés a szociális ellátásokról szóló rendelet elfogadására. Előterjesztő: polgármester

Jegyzőkönyv. Készült: 2010.április 27-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről.

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület április 24 -i ülésére. Szilágyiné Bácsi Gabriella osztályvezető, Tóthné Gál Julianna ügyintéző Képviseli:

JEGYZŐKÖNYV. Hosszúné Deli Hajnal alpolgármester Kovács Géza Győzőné képviselő Németh Zsolt képviselő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

SPURKERÉK MODELLEZŐ SPORTEGYESÜLET

KISKUNMAJSA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3/2004. (III.01.) Ktr. Kiskunmajsa város évi költségvetéséről

Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében

12/2013. sz. jegyzőkönyv

20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének január 7-én megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme, Poroszló

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE AUGUSZTUS 06-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

A július 18-i közgyűlés rendelete és határozatai

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült február 17-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület

Marton Gergely: Eredményes litván Challenge

A Csehországban megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni:

Jegyzőkönyv. Tanácskozási joggal megjelentek: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző,

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

Lázár Vilmos KETTES- FOGATHAJTÁS

Előterjesztés a Képviselő-testület november 23-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 24-i rendes ülésére

Pályázat, hitel, önerő? Honnan szerezzünk gyorsan olcsó forrást?

2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én


Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

I. Szitás Róbert gr,

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

JEGYZŐKÖNYV. amely készült a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara küldöttgyűlésén december órakor

Átírás:

Hirdessen az Izsáki Hírekben és az Izsáki Televízióban XVI. évfolyam 6. szám Csomor Zoltán a dobogó legfelsõ fokán Balatoni kerékpáros maraton Május utolsó szombatján 12. alkalommal került megrendezésre a Balaton körüli kerékpáros Maraton, a Tour de Pelso, melyen Csomor Zoltán is elindult, s a dobogó legfelsõ fokára állhatott. Az esemény évek óta a kora nyári kerékpáros viadalok egyik kiemelkedõ programja, melyre több külföldi országból is érkeznek versenyzõk. A két választható táv 200 km (ez a teljes Balaton-kör) és az ún. Tihany-túra, mely 76 km. Természetesen az elõbbin indulnak a hazai profik és a teljesítményorientált amatõrök, míg a túrát, inkább a kellemesebb tempót kedvelõ hobbisták választják. A verseny Siófokról indult, s az elsõ kitörési próbálkozások Fonyódot elhagyva kezdõdtek, melyben a hazai élvonal csapatai, a Cornix, a Pottospec és a Ferencváros menõi voltak a legaktívabbak. Az elsõ igazi elmenés a déli part végét elhagyva jött össze, Csomor Zoltán (Cornix), Szórádi Balázs (Ferencváros) és Hemmert János (Szeged KSC) részvételével. Csomorék elõnye 1,5 perc körüli volt, amikor az útvonal legforgalmasabb pontjához, Keszthely városához érkeztek. A várost elhagyva egy újabb négyfõs csoport lépett meg a bolyból, s Alsóörsnél utolérték a vezetõ hármast, s így (velük együtt) Zoliék már heten haladtak az élen. A hetek, folyamatosan növelték elõnyüket. 20 km-rel a befutó elõtt aztán a verseny végkimenetele szempontjából egy fontos rész, a balatonakarattyai emelkedõ következett. Teljesen biztos volt, hogy aki erõsnek érzi magát, az itt fog megszökni a többiektõl. Így is történt. Csomor Zoli, rögtön az emelkedõ lábánál belószolt és hatalmas iramban hajtott felfelé, s az emelkedõre felérve 20 másodperc elõnye volt üldözõtársaival szemben. Csapattársai, Ivanics és Berkesi lema- Tragikus robbanás Uzovicson Hónapok óta tartó betöréssorozat borzolja a kedélyeket városunkban. A betörõk éjszaka dolgoznak, s eközben az sem zavarja õket, hogy a tulajdonosok éppen otthon vannak, alszanak, vagy akár fent vannak, csak A boldog befutó radtak tõle, a két Fradis és a fáradt Hemmert sem jelentettek veszélyt Csomorra. 10 km-rel a cél elõtt, az utolsó számottevõ emelkedõn, az üldözõbolyban tekerõ két Cornixos beerõsített. Csomor Zoli azonban továbbra is az élen tempózott, s baravúros egyedüli szökést követõen megérdemelten nyerte a 12. Tour de Pelsot, míg a 2. és 3. helyre, a szintén Cornixos Berkesi és Ivanics érkezett. A fõmezõny kb. 4-5 perces hátránnyal, kisebb csoportokra szakadozva gurult át a siófoki célvonalon. Betöréssorozat Izsákon Képzõmûvészeti alkotótábor Hétfõn nyitotta meg kapuit az idei izsáki nyári alkotótábor. A mostani immár a hetedik esztendõ, amikor helyi és vidéki mûvészek egy hétig együtt dolgozhatnak Izsákon. Az önkormányzati és vállalkozói támogatással mûködõ tábor jó alkalom a résztvevõknek az egymással való ismerkedésre, a vidékieknek az izsáki emberekkel, a környékkel való találkozásra, s e találkozások alkotásaikban való megörökítésére. A nagyközönség hagyományosan idén is a Sárfehér Napok egy távolabbi helyiségben tartózkodnak. Volt olyan eset is, ahol csak az udvaron lévõ dolgokat szedték össze, de jellemzõen a lakásokból visznek el értékeket. Bóbis Attila rendõrhadnagytól 2006. június 21. Ára: 80 Ft Június 1-jén a déli órákban tragikus baleset áldozata lett a 28 éves izsáki Virág Zoltán. Az fiatalember, az Uzovics-telepi volt laktanyában, a TREND- FIX Kft. alkalmazottjaként dolgozott. A cég lõszer szétszereléssel foglalkozik az egykori helyõrség területén bérelt épületekben. A tragikus napon, eddig tisztázatlan körülmények között, egy szétszerelt aknagyutacs robban fel Zoltán kezében, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Végh István ügyvezetõ igazgatót kérdeztük a baleset körülményeirõl, lehetséges okairól. Az igazgató azonban elzárkózott a nyilatkozattól mondván; amíg a rendõrségi szakértõi vizsgálat le nem zárul, nem kíván semmit sem mondani, azt követõen nyilatkozik majd. Így mi is akkor térünk vissza az ügyre. -tetézi- kértünk információt a nyomozás állásáról, ám a helyi rendõrség vezetõje azon túl, hogy komoly erõkkel folyik a nyomozás -a felderítés sikerének érdekébenegyebet nem árult el. -te- keretében rendezett kiállításon ismerheti meg a táborban született alkotásokat. A tábor szervezõ bizottsága kéri mindazokat, akik fontosnak érzik városunk e szép színfoltjának sikeres megrendezést és továbbélését, hogy lehetõségeikhez mérten támogassák azt. Adományaikat az Izsákért Közalapítvány, takarékszövetkezet vezetett számlájára fizethetik be, alkotótábor megjelöléssel. -te- Keresztfelújítás Az elsõ világháborúból való szerencsés hazatérésének emlékére állíttatott keresztet a Gedeon dûlõben, a múlt század tízes éveinek végén, Ivicz Menyhért. A fából készült feszület a közel száz esztendõ alatt erõsen megrongálódott, ezért a Bognár és a Király család úgy döntött, hogy felújíttatják a köznyelvben Ivicz-keresztként emlegetett emlékhelyet. Móricz József fafaragó munkáját Pünkösd hétfõjén áldotta meg Podmaniczki Imre esperes. Király István és Bognár József az ünnepi alkalomból elmondták, hogy nap mint nap a kereszt mellett visz el az útjuk, s fájó volt látniuk mennyire leromlott a szép emlék és környéke, ezért döntöttek a felújítás mellett, melybe családtagjaik is besegítettek. Önkormányzati hírek A Képviselõ-testület május 17- én zárt ülést tartott. Az ülésen döntés született a csapadékvíz elvezetés I. üteme kivitelezõjérõl a közbeszerzési pályázatoknak megfelelõen. Döntött a testület, hogy a szélessávú internet hálózatot melyik cég építi meg a városban. Döntött arról is a testület, hogy a központi orvosi rendelõ felépítésére a Kecskeméti út és a Katona J. út sarkán lévõ építési területet megvásárolja és az épületben gyógyszertárat is kialakít. Izsák Város Képviselõ-testülete legutóbbi ülését 2006. május 30.-án tartotta, melyen az elõterjesztésnek megfelelõen elfogadta a rendõrség beszámolóját a közrend és közbiztonság helyzetérõl. A Képviselõ-testület felhívta a rendõrség figyelmét a városban történt betöréses lopások megakadályozására és megelõzésére. Izsák Város Önkormányzat Képviselõ-testülete a Group 4 Securicor Biztonsági Szolgáltatások Zrt. ajánlatát támogatja; egyetért azzal, hogy egy komplex távfelügyeleti térségbiztonsági rendszer kiépítésre kerüljön Izsák városban. A Képviselõ-testület felkéri a Group 4 Securicor Biztonsági Szolgáltatások Zrt-t, hogy együttmûködési tervezetet készítsen. A Képviselõ-testület az Izsáki Kommunális és Szolgáltató Közhasznú Társaság 2005. évi közhasznúsági jelentését, mérlegét, eredmény-kimutatását az elõterjesztésnek megfelelõen jóváhagyja. A Képviselõ-testület elhatározza, hogy az étkezési térítési díjakat 2006. július 1. napjával 15 %-kal növeli. Izsák Város Önkormányzata által alapított Izsák Kommunális Szolgáltató Közhasznú Társaság Felügyelõ Bizottság tagjának Radványi Nagy Jenõ Izsák, Zlinszky u. 4. szám alatti lakost megválasztotta. Az Önkormányzat Képviselõtestülete Izsák Város Önkormányzata által alapított Izsák Kommunális Szolgáltató Közhasznú Társaság ügyvezetõjének Bak Nándor, Szabadszállás, Illatos u. 2. szám alatti lakost megválasztja - 5 év idõtartamra. A Képviselõ-testület az Izsáki Kommunális és Szolgáltató Közhasznú Társaság kinevezett ügyvezetõjének - Bak Nándornak- illetményét 2006. január 1. napjától havi bruttó 220.000.-Ftban állapítja meg. Izsák Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete a Felsõ- Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás Központi Ügyeleti Társulása által készített társulási megállapodást jóváhagyta. A Képviselõ-testület az Önkormányzat és intézményeinek zavartalan mûködése érdekében az éves költségvetési rendeletében meghatározottak szerint 30.000.000.- Ft hitel felvételét határozza el. A hitel és járulékainak megfizetését az Önkormányzat a futamidõ alatt költségvetésében megtervezi. Dr. Hauzmann János címzetes fõjegyzõ

2. oldal Ismét trükkös csalók fosztogattak Izsákon A napokban román cigány bûnözõk azzal kerestek meg idõs, egyedül élõ embereket, hogy 4-6 ezer forintért kicserélik elrozsdásodott ereszcsatornájukat. Szándékosan zavaros elõadásukkal azt sejtették, hogy az ajánlott összeg a teljes vállalási díj. Valójában a csatorna méterét csinálják ennyiért, pontosabban ennek többszöröséért, mert külön díjat számítottak fel a forrasztásért, a felszerelésért és a díszelemekért. Így végül 10 ezer forint feletti méterár jött ki. (A készre szerelt csatorna valós ára térségünkben egyébként 2 ezer forint körül van.) A rászedetett tulajdonosok akkor szembesültek a riasztó valósággal, amikor a végelszámolásnál nem pár ezer, hanem százezer, sõt többszázezer forintot követeltek tõlük a néhány méternyi minõsíthetetlenül kontár módon felszerelt csatornáért. Az elképesztõ összegeket aztán fenyegetéssel, erõszakkal csikarták ki tiltakozó áldozataikból a csalók. A román banda két autóval járja a vidéket, egy sötétbordó, IKJ 453 rendszámú Opellel, és egy fehér, JUX 869 rendszámú Skoda Fábiával. A rendõrök azonosították a csatornás csalókat, így bírósági úton kereshetik igazukat a rászedettek. Az eljárás hosszadalmas és bizonytalan kimenetelû lesz, hiszen a mesterek természetesen nem adtak számlát a kicsikart összegrõl. A rendõrség lapunkon és szórólapokon keresztül is többször felhívta már a figyelmet, hogy ne álljanak szóba idegen házalókkal semmilyen ügyben, pláne ne kezdjenek velük üzletelni, mert csakis rosszul járhatnak. Újra óvatosságra intünk mindenkit. Ne higgyenek ismeretlen, gyanús küllemû emberek csábító ajánlatainak, mert a remélt kis haszon helyett könnyen nagy káruk lehet az üzletbõl. -te- Trianon 86. évfordulója Június 5-én, a trianoni országcsonkítás 86. évfordulóján magyarok százai tiltakoztak Franciaországban. A tömeg a versaillesi kis trianon kastélyhoz, a szégyenletes békediktátum aláírásának helyszínéhez vonulva emlékezett a szomorú paktumra. A magyar médiában nemigen lehetett hallani, olvasni az eseményrõl. Az alábbi fotókkal e hiányt igyekszünk a magunk eszközeivel pótolni. MEGNYITOTTUK ANGOL HASZNÁLTRUHA ÜZLETÜNKET A ruhajavító mûhely belsõ helyiségében IZSÁK KOSSUTH L. U. 7. Tel.: 76-360-195 Extra minõségû bébi, gyerek és felnõtt ruhák nagy választékban. HETI KÉTSZERI ÁRUFELTÖLTÉS. Nyitva tartás: Hétfõ 12-18 óráig Kedd-csütörtök 8-12 és 13-17 óráig Péntek 8-12 és 13-18 óráig Szombat: 9-12 óráig IZSÁKI Hírek 2006. június 21. MUNKAERÕPIACI HELYZETKÉP Egyre több a diplomás, hiányzik a szakképzett munkaerõ A marketingesek gondban vannak Az elmúlt években egyre nõtt az egyetemekrõl kikerülõ friss diplomások száma, s ezzel párhuzamosan megjelent a diplomás munkanélküliség is. Olyannyira, hogy a kommunikációt vagy marketinget végzettek vagy éppen a PR, HRszakokon tanulók egyre nehezebben találnak állást, de túlképzés van a gazdálkodási jellegû szakokon is. Ennek az oka, hogy egyes intézmények átmentek diplomagyárba és a képzéseket nem a munkapiachoz igazítják, sõt szinte semmilyen konzultáció nincs a munkáltatókkal. Az elõbb említett szakokon a specializáció az egyetlen megoldás. Erre jó példa, hogy viszonylag kevés a jó marketing-elemzõ szakember. Az agrár- és kertészmérnökök, az államigazgatási képzésben résztvettek, illetve a pedagógusok és bölcsészek sokkal nehezebb helyzetben vannak. Ellenben az orvosok kapnak munkát, talán ez az egyetlen szakmacsoport a honvédelmi pálya mellett, amelynek végzettjei a munkaügyi központ támogatása nélkül is el tudnak helyezkedni. Viszont a néhány évvel ezelõtti sikerszakmák képviselõi, a jogászok és a közgazdászok nagyon nehezen találnak állást. Néha megéri engedni az igényekbõl A tapasztalat mégis az, hogy 3-6 hónapon belül kikerül a rendszerbõl a friss diplomás, akár úgy, hogy állást talál, akár beiratkozik átképzésre vagy nyelvtanfolyamra. Ehhez azonban a fiatal megfelelõ hozzáállására is szükség van. Sokan elvárják, hogy rögtön az elsõ munkahelyükön több százezres fizetést és egyéb juttatásokat kapjanak, a valóságban azonban lejjebb kell adni az igényeiket, mert munkatapasztalat, gyakorlat nélkül nem sokat ér a papír. Ezért azt javasolják a tanácsadók, hogy a diploma megszerzése után vagy még elõtte vállaljanak el olyan munkát is, ami esetleg a végzettségük szintje alatt van. Így tapasztalatot szerezhet a frissen végzett diplomás, ha pedig bekerül a céghez, a feljebb jutás is egyszerûbb. Ráadásul a munkáltatók többsége is elvárja, hogy a fiatalnak legyen munkatapasztalata. A mérnökök hetek alatt találnak állást A néhány éves szakmai tapasztalattal rendelkezõ mérnökök akár hetek alatt is megtalálhatják álmaik állását. A szakemberek szerint a villamosés gépészmérnökökre a legnagyobb az igény, fõleg a nagy multiknál. Sokan közülük már az állásbörzéken elkelnek és a fizetésükkel is elégedettek lehetnek, a friss diplomások közül az informatikusok mellett õk keresik a legtöbbet. A fejvadászok viszont panaszkodnak, hogy nehéz megtalálni egy adott iparág szakembereit, például olyat, aki távközlésben értékesítési vezetõként dolgozott legalább öt évet. Nagy a hiány informatikai szakemberekbõl is, fõleg a szoftverfejlesztés és az informatikai infrastruktúra területén. Emberhiány miatt áll olykor egy-egy projekt. A legfontosabb, hogy mindig a legfrissebb tudás birtokában legyen az informatikus, ehhez folyamatos tanulásfejlõdés szükséges. Egy-két év alatt elavulhat a megszerzett tudás, ha nem frissülnek az ismeretek. Talán ezen a területen tapasztalható a gyakorlatban a legintenzívebben a sokat emlegetett Long Life Learning. Az informatikusoknál fordul elõ nagy számban, hogy nincs diplomájuk, mert nincs meg a szükséges nyelvvizsgájuk hozzá. Tízbõl jó, ha egy IT-szakember beszél folyékonyan angolul. A papír ugyanis nem minden, sokuknak van nyelvvizsgája, de éles helyzetben nem tudják alkalmazni az idegen nyelvet. Mentségükre szóljon, hogy a szaknyelvet általában kenik-vágják. A diplomát nem igénylõ szakmák közül továbbra is az értékesítõk a legkeresettebbek a munkaerõpiacon, hisz eladni mindenhol kell. A vendéglátás, a rekreáció és a turizmus is bõvelkedik betöltetlen állásokban, de a különféle technikusok is kelendõek minden területen. A pályakezdõk helyzete A munkaerõpiaci kutatások szerint 2006-ban a mûszaki, informatikai területen dolgozókért kapkodnak majd a munkaadók, miközben a friss diplomásoknak átlagosan hat-nyolc hónapig kell kopogtatniuk a fõnökök ajtaján. Magyarországon a többi uniós tagállammal összehasonlítva kedvezõnek mondható a diplomával rendelkezõk helyzete. Itthon ugyanis az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint a friss diplomások 87 százaléka talál munkát, a diplomás pályakezdõk száma évrõl évre növekszik. Ennél rosszabb az általános vagy középiskolai végzettséggel rendelkezõk helyzete. Összességében a 15-24 év közötti népesség munkanélküliségi rátája az elmúlt két évben jelentõsen, 14 százalékról 19 százalék fölé emelkedett. Turai Péter Felnõtt szakképzés Izsákon A Kun László Középiskola és Szakiskola Izsáki Tagintézménye már öt éve fogadja a tanulnivágyó felnõtteket. A 2005/2006- os tanévben kezdte elõször az érettségire alapuló Gazdasági Informatikus II. szakképzés oktatását. Osztályunkba járnak a környezõ településekrõl: Kecelrõl, Csengõdrõl, Orgoványról, Kiskõrösrõl, Szabadszállásról, Kaskantyúról és természetesen Izsákról is. Az intézmény vezetõje Antal Ferencné, osztályfõnökünk Eszik Judit tanárnõ, akikhez bármilyen gonddal fordulhatunk, mindig segítõkészek. A pénzügyet és a számvitelt - két könnyûnek nem mondható tantárgyat - Faragó Mária eleinte vasszigorral, de igazságosan sulykolta belénk, amit azóta - ennek köszönhetõen - lassan megszerettünk és tanulunk. A közgazdaságtant a tanév elsõ felében Gera Andrea tanárnõ tanította, mivel márciusban kisfia született, a tantárgy tanítását Nagyné Kovács Sarolta folytatja. A jog idegen nyelvezetébe Dr. Stoffer László szemléletes magyarázataival vezette be az osztályt. A Tanár Úr érdekes elõadásainak köszönhetõen sokunknak ez lett a kedvenc tantárgya. A legtöbb óraszámban informatikát tanulunk Szalai László tanár úr vezetésével. Mindenkivel személyreszabottan foglalkozik, ennek köszönhetõen nincsenek lemaradók, mindenki egyformán tud haladni. Idegen nyelvet is nagy örömmel tanulunk, van aki kezdõ- és van aki haladószinten sajátítja el az angol nyelvet Szabó Krisztina tanárnõtõl. A tanév kezdete óta csak öt társunk hagyta abba az iskolát. Sajnos nekik munkahelyi problémáik miatt kellett váltaniuk. Az elmúlt egy évben nagyon jó és segítõkész csapat kovácsolódott össze. Reméljük, sok új tanulóval találkozunk szeptemberben az iskolakezdéskor. Z.E. Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelõje az» OBSERVER «OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELÕ KFT. 1084 Budapest, VIII. ker. Auróra u. 11. Telefon: 303-4738 Fax: 303-4744 http://www.observer.hu

2006. június 21. IZSÁKI Hírek 3. oldal TETÉZI LAJOS Gondolom......sokan emlékeznek még a választások elõtt megjelent kormányhirdetésekre, melyek dübörgõ gazdaságról, bennünket irigylõ nyugatról, egekbe szökõ honi életszínvonalról szóltak. Én e képtelenségekrõl akkor azt írtam, hogy az ilyesmit nem hirdetésekbõl szokás megtudni, hanem a bõrünkön kellene érezni. A kampányban meg a valóságról illenék szólnia azoknak, akik az ország vezetésére pályáznak. Mert õszintétlen emberre még a kutyáját sem bízhatja az ember, nemhogy a hazáját! Egy valódi demokráciában természetesnek kellene lennie, hogy a kampányban (persze azon túl is) õszinték a szavak, mert a választók közül sokan e szavak alapján döntenek! Gondolom, ma már mindenki látja, hogy a fentebb említett reklámhadjárat valósága még kitalálóik számára is csupán április 23-án éjfélig, vagyis a választások zárultáig tartott. A hatalom ismételt megszerezése után, jöhetett az igazság. Vagyis; nem dübörög a gazdaság, nem irigyel bennünket senki, az életszínvonallal is bajok vannak (s mekkorák lesznek még!), új munkahelyek helyett tömeges elbocsátások következnek, stb. Egyszóval az egész kampányból talán néhány kötõszó volt csak igaz. Ha jól meggondoljuk, meglehetõsen ijesztõ, hogy ma, Magyarországon ilyen módszerrel választást lehet nyerni! Talán egy abszurd színdarabban, vagy filmben helyénvaló lenne ilyesmi, de a valóságban? Gondolom, a politikusi nyilatkozatokat figyelõk emlékeznek még mondjuk Gyurcsány Ferenc arrogáns, kioktató válaszára, amikor a Hír TV riportere a gázáremelésrõl kérdezte, s ritka pökhendi módon vetette oda: nem lesz gázáremelés, vagy arra, amikor ugyancsak a miniszterelnök így nyilatkozott -egyebek mellett- a Petõfi Népének (lásd a március 11-ei számban): Nincs titkos megszorító csomagom, minden kiderült már a 2006-os költségvetésbõl. Vagy amikor az április 5-ei miniszterelnök-jelölti vitában igen indulatosan arról beszélt, hogy igaztalan állításokkal tisztességtelen dolog választást nyerni (érdekesen csengõ megállapítás ez éppen tõle). Ugyanekkor mondta azt is, hogy õk nem beszélnek az adócsökkentésrõl, hanem teszik. Ma már tudjuk, hogy éppen az ellenkezõjét! Mert mindezekkel szemben -a választások után egy hónappal- mi a valóság? Van bizony Gyurcsány-csomag! Nem is akármilyen! 30 százalékos gáz-, 10-14 százalékos villanyáremeléssel, az eü-hozzájárulás beígért eltörlése helyett annak emelésével, adócsökkentés helyett új adók bevezetésével, valamint a régi adónemek és a középsõ áfa-kulcs emelésével. Ez utóbbi a legtisztességtelenebb adóemelési mód, hiszen ebbe a sávba tartoznak az alapvetõ élelmiszerek is (az energia-, víz- és csatornaszolgáltatások mellett), és élelmiszert (ahogy fûtési és elektromos energiát is) mindenki, még a legszegényebbek is kénytelenek vásárolni. Gyurcsány, e nagyívû csomagját nehezen minõsíthetõ cinizmussal így kommentálta; okoz ugyan kis szúró viszketõ érzést, de nem fog fájni. Neki biztosan nem. Arra meg ki figyel oda, hogy hány kisjövedelmû családdal több éhezik és fagyoskodik majd, e briliáns lépések nyomán, melyek semmi egyebet nem szolgálnak, mint a hozzá nem értõ politika okozta gazdasági károk lakossággal történõ megfizettetését. De ha már fentebb az áfa-kulcsot említettem, azon is érdemes eltûnõdni, hogy a választások elõtt vajon miért csökkentették ennek az adónak a felsõ kulcsát, ha most meg hozzáemelik a középsõt? Ha valaki megfejti e kínzó talányt, kérem, írja meg nekünk, ahogy annak a megfejtését is szívesen fogadjuk, hogy egy ekkora átverés-show után miként lehet a szocialisták népszerûsége ma (e sorok írásakor) is 10 százalékkal magasabb, mint az ellenzéké? Lehet, hogy a magyarok egy részénél szabadságra ment a józanész, vagy csak a közvéleménykutatók tévednek? (A megfejtéshez -meg hogy ne csak az én gondolataim sötétítsék a képet- álljon itt más lapokból is néhány mondat: Sokkoló kormányzati bejelentések. Áremelések sorozata, adóemelések, új adók, elbocsátások - ezek a fõbb elemei Gyucsány Ferenc miniszterelnök szombaton bejelentett csomagjának. Az intézkedések nagyobbik része az átlagembereket érinti. Világrekord a magyar költségvetés hiánya. Magyarország már nemcsak az EU-hoz újonnan csatlakozott országok között, hanem a világ összes országa között is a legutolsó a csütörtökön elismert 9,4 százalékos államháztartási hiánnyal. ) Nos, az új kormány negyvennapi vajúdás után -mintha akkor ismerkedtek volna meg a maguk által összehozott lesújtó valósággal- megszülte a nemzeti felemelkedés zálogaként tálalt (fentebb néhány elemében már bemutatott), Gyurcsányi reformokat. Érdemes eltûnõdni azon, hogy e lendületes reformkommunikáció harsogásában vajon emlékszik-e még valaki arra, hogy mondjuk hat évvel ezelõtt az uniós csatlakozásra váró országok közt az élen voltunk, hogy a gazdasági növekedés folyamatosan meghaladta az unió átlagának kétszeresét, hogy az állami tartozások csökkentek, hogy komoly beruházások valósultak meg, hogy a kisvállalkozások szaporodtak, erõsödtek, stb. Akkor ezek voltak a tények, ma meg a reformok. A maiak szerint akkoriban dilettánsok kormányoztak, most viszont, az elõzõ négy évhez hasonló hozzáértõ szakemberek. Még belegondolni is szörnyû, mi lenne, ha õk is dilettánsok lennének!? Hasznos tudnivaló Horvátországba utazóknak Egyre népszerûbb a horvát tengerpart. Izsákról is mind többen indulnak nyaralni déli szomszédunkhoz, ezért talán érdemes a következõ információra figyelni. Ideiglenes konzul segíti a Köszönet A katasztrofális éghajlatváltozás helyi jelei Pünkösdvasárnap, de már az azt megelõzõ idõszakban is szokatlanul nagy esõzések voltak a városban és környékén. A hirtelen lezúdult esõ utcákat, udvarokat, kerteket öntött el, mivel néhány nap alatt több csapadék hullott, mint máskor egész nyáron. E jelenség is mutatja, megbomlani látszik a természet egyensúlya. Ahogy erre utal az is, hogy évek óta gyakorlatilag két évszak váltogatja egymást. A tavasz és az õsz szinte eltûnt. Nyár után tél, tél után nyár következik, szélsõséges hõmérsékletekkel, hol túl sok, hol túl kevés csapadékkal. A környezetvédõk és a jövõért aggódók régóta figyelmeztetnek, hogy a mértéktelen - fõleg ipari- környezetszennyezés, s ezen belül különösen a légszennyezés, visszafordíthatatlan károkat okoz az éghajlatban. Sajnos azok, akik mindez ellen tehetnének is, rendre süketnek bizonyulnak. A pillanatnyi profit mindennél fontosabb számukra, így kevesek hasznáért már ma is valamennyien fizetünk, de különösen sokat fizetnek majd utódaink! Valahogy meg kellene állítani Földünk gyilkosait, mert lassan a 24-dik órán is túl leszünk. Egyes VÉRADÁS horvát tengerparton nyaraló magyarokat Splitben. A bajba jutott, segítséget kérõ turisták szeptember 15-ig érhetik el a konzult kizárólag mobiltelefonon, a 00-38-59955-85555-ös számon. Mihala Ferenc a Táncsics Mihály Általános Iskola, Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény és Diákotthon könyvtárának adományozott saját gyûjteményébõl 51 darab könyvet. Immár harmadik alkalommal lepte meg iskolánkat, így összesen több mint 200 darab dokumentumot kaptunk tõle. Ezek egy része kereskedelmi forgalomban nem kapható, így rendkívül érdekes, páratlan információkhoz juthatunk segítségükkel, melyeket évek múlva, az 1956-os évforduló elmúltával is használni tudunk a történelemtanításban. Köszönjük a felajánlást! Az iskola pedagógusai és diákjai kutatók azt állítják, már túl is vagyunk, mivel visszafordíthatatlan környezeti és éghajlati változások indultak el a mértéktelen szennyezések miatt. Hallhatjuk, olvashatjuk a hírekben, hogy növény- és állatfajok tûnnek el sorra, s nemcsak a környezeti hatások miatt, hanem azért is mert -megint csak a szent profit érdekében-, az ember is nyakló nélkül irtja õket. A tönkretett természet visszavág, ezért jönnek az ismeretlen nyavalyák, a soha nem látott betegségek. Sürgõsen fel kellene ébrednünk! -tetézi- Értesítjük a segítõszándékú lakosságot, hogy 2006. június 29.-én 9 órától 13 óráig véradás lesz a Mûvelõdési Házban. Parlagfû elleni védekezés Felhívjuk a lakosság figyelmét a parlagfû elleni védekezésre. A növényvédelemrõl szóló 2000. évi XXXV., valamint a végrehajtásáról szóló 5/2001. (I.16) FVM. rendelet és a 160/2005. (VIII. 16.) Korm. rendelet szabályozza a parlagfû elleni védekezés rendjét és szankcióit. A föld tulajdonosának illetve használójának kötelessége, hogy június 30. napjáig megakadályozza az ingatlanon a parlagfû virágzását és ezt követõen ezt az állapotot a vegetációs idõszak végéig folyamatosan fenn kell tartania. A jegyzõ a parlagfû virágzásától függetlenül köteles eljárást lefolytatni azon földhasználókkal szemben, akik a parlagfû elleni védekezési kötelezettségüknek 2006. június 30-ig nem tettek eleget. A jegyzõ eljárása a belterületi földekre vonatkozik, a külterületekre a Növényvédelmi és Talajvédelmi Állomás jár el hasonló módon. Amennyiben a tulajdonos illetõleg a földhasználó nem tesz eleget kötelezettségének, úgy kötelezõ határozat kerül kiadásra a közérdekû védekezésrõl. Ennek keretében a hatóság gondoskodik a terület kitakarításáról a tulajdonos költségére. A védekezés elmulasztása esetén növényvédelmi bírságot is ki kell szabni. A bírság 20.000.-Ft -tól 2.000.000.-Ft-ig terjedhet. A bírság meg nem fizetése esetén a kiszabott összeget késedelmi kamat terheli, amely a mindenkori jegybanki alapkamat kétszerese. Fentiek értelmében kérjük a lakosságot, hogy a védekezési kötelezettségnek tegyen eleget, melyet ellenõrizni fogunk. A védekezés elmulasztása esetén szigorú bírságokra számíthatnak a földtulajdonosok. Dr. Hauzmann János címzetes fõjegyzõ

4. oldal A gyõzelem csapdája A 2006-os parlamenti választásokon nem az következett be, amiben több millió honpolgár reménykedett, vagyis a szükségszerû kormányváltás. A Fidesz reménytelen bukása valósággal sokkolta a magyar társadalom nagy részét. Találkoztam olyan emberekkel is, akik kijelentették, hogy szégyellik, hogy magyarnak születtek. A Fidesz talán még örülhet is a választási bukásának, mert a csõd elõtt álló magyar gazdaságot nem nekik kell majd talpra állítani. A 9,4 százalékos államháztartási hiány (az elõírt 3% helyett) lefaragása szinte emberfeletti - kormányfeletti - feladat. Az euró 2010-es bevezetésének feltételei - nagy valószínûséggel állítható-, nem valósíthatók meg. A luxuskormányzás elherdálta a nemzeti vagyon javát: szinte minden mozdíthatót elprivatizált, azaz elkótyavetyélt. Feltehetjük a kérdést: vajon milyen politikai alkalmazkodási folyamatok hatják át a négypárti parlamentet, és az adott politikai konstellációk milyen irányt mutatnak majd az ország jövõjét illetõen? Az új megszorító csomag vajon hány mandátummal lesz majd súlyosabb az egykori, elhíresült Bokros csomagnál a következõ négy esztendõben? Az államadósság spirálja akár az óriáskígyó, úgy tekeredik az egész nemzet nyakára. Minden magyar állampolgárt, -csecsemõt és aggastyánt egyaránt, 1,3 millió forint adósság terhel. Ebbõl a pénzügyigazdasági csapdából rövidtávon kikecmeregni lehetetlen. Mi jöhet még? Kiárusítják, azaz privatizálják az egész országot? Magyarország újabb leminõsítése elkerülhetetlen. Az MSZP tehát pirruszi gyõzelmet aratott a 2006- Popeye tortája Mint sokan emlékezhetnek rá, lapunkban is figyelemmel kísértük az elsõ magyarországi valóságshow, a Big Brother egyik népszerû szereplõje, ifj. Szabadi István (Popeye) szereplését, hiszen édesanyja K. Szabó Katalin, izsáki származású. Olvasóink már a tévészereplés elõtt is megismerhették lapunkból Istvánt, mint kiváló karatést és formacukrászt. Az Izsáki Hírek egy oldalát is megformázta például marcipán tortából. A mellékelt fotón pedig egyik legújabb, vicces alkotása, tortából készült szemeteszsák látható. Popeye a show teremtette lehetõségekkel úgy élt, hogy a családi vállalkozásban is bent maradt, s mint a képbõl is kikövetkeztethetõ tovább folytatja szakmáját. Egy súlyos balseten is túl van, melybõl szerencsésen felépült. os parlamenti választásokon. Az írott és elektronikus sajtó állandóan a magyar gazdaság versenyképességérõl beszél, vagy inkább mesél. A magyar gazdaságot kisiklatta a Medgyessy- Gyurcsány kormány. Elõbb sínre kell tenni a gazdaság szétzilált szerelvényét, ami szintén emberfeletti feladatot ró nemcsak a kormányzatra, hanem az egész társadalomra. A versenyképesség majd csak azután következhet, ha a gazdaság ismét sínen lesz. A nagy talány csak az, hogy vajon hogyan bírja majd elviselni a kizsigerelt, becsapott társadalom a ráváró megszorító intézkedések garmadáját. Addig még van egy kis idõ, hiszen a megszorító csomagok csak októberben, az önkormányzati választások után zúdulnak teljes egészében a társadalom nyakára. Reálisan nézve az MSZP-SZDSZ megszorító programja az egész társadalom legbiztosabb fogyókúráját jelenti majd. Ebbõl a gyõzelmi csapdából nincs kiút. Az infláció - az elõrejelzések szerint - 2007- re növekedni fog. Nincs az a monetáris fék, ami a magyar gazdaságot megállítaná a csõd síkos lejtõjén. Mindenekelõtt teljesíteni kell az idei költségvetési tervet, de azt se feledjük, hogy az államadósság és a költségvetési hiányban hazánk az elsõ helyen áll az EU tagállamai között. Vonatkoztassunk most el a 2006-os parlamenti választásoktól, és tegyük fel a kérdést: miért vált teljes gazdasági és társadalmi romhalmazzá Magyarország? izonyára bûnös ebben a Wal Street két hatalmas és félelmetes szereplõje, Valutaalap és a Világbank. Ez a két pénzügyi szervezet irányítólag avatkozott be a keletközép-európai IZSÁKI Hírek 2006. június 21. országok gazdasági életébe. Nyilvánvaló, hogy a magyar államadósság kezelésérõl és a privatizációs stratégiáról a londoni Rothschild Bankházban döntöttek. A magyar nemzetgazdaságnak és az egész társadalomnak ez az általános, nagymérvû lepusztulása egyenes következménye azoknak a gazdasági és pénzügyi intézkedéseknek, melyeket a Valutaalap és a Világbank különbözõ vezetõ képviselõi a Magyar Köztársaság egymást követõ kormányainak a rendszerváltozás óta kifejezetten elõírtak. A szocializmus idején az volt a megfellebbezhetetlen, amit a Kremlben mondtak, most pedig az, amit az IMF és a Világbank székházában döntöttek el. Ma már az sem titok, hogy az EU-ban a magyar a legkockázatosabb befektetési piac. Járai Zsigmond jegybankelnök a kormány helyett (mert a régi-új kormányban elvesztette a bizalmát) a nemzetközi Valutaalap független szakértõire bízná a gazdaság fellendülését célzó program kidolgozását. Vagyis, ebre a hájat! A pénzügyi-gazdasági megszorítások mindig nagy fokú társadalmi elégedetlenséget váltanak ki. Ha a kormány - rendelkezzen bármilyen politikai attitûddel- nem képes teljesíteni a társadalomra vonatkozó legfontosabb ígéreteit, akkor le kell mondania! A nép, a nemzet türelmét nem lehet hosszútávon próbára tenni. Most az egész társadalmat az argentin szindróma fenyeget: totális csõd! Budai Kulcsár János (a szerzõ 56-os szabadságharcos, költõ, újságíró. A szerk.) Volt egy gyerek- és legénykori barátom, aki sajnos pár évvel ezelõtt meghalt, de haláláig egy nyári odavissza családi látogatással tartottuk a kapcsolatot. Talán nem számít kegyeletsértésnek ha megírom róla az alábbi történetet. Elöljáróban csak annyit, hogy barátomat az átlagnál nagyobb üzleti érzékkel áldotta meg a sors. Ahogy mondani szokás kétszer állt sorba, mikor az üzleti érzéket osztották. Az alább leírt eset közvetlenül a második világháború után történt. Akkor még gondolatban sem tudtuk elképzelni a mai üzletiánc-hálózatokat, plázákat, ahol a bevásárlókocsit csordultig meg lehet rakni konyhakész áruval. Volt viszont Közellátási Hivatal, amit azért emlegettünk és illettünk oly gyakran ide nem illõ jelzõkkel, mert nagyon rosszul mûködött (kenyérjegy stb.) Így aztán a lakosság szerény készletébõl cserekereskedelem formájában biztosította magának a legszükségesebb dolgokat ki törvényes, ki bizony gyakran törvénytelen úton. Barátom az utóbbit választotta. Íme. Tanyájuk mellett volt egy galagonyával, borókával, egyéb bokrokkal és cserjékkel benõtt alig átjárható homokbuckás, dombos terület. Az én barátom az egyik domb tetején kialakított egy nagy szobanagyságú bunkert azt oszlopokkal, korccal megerõsítette, náddal kibélelte, aztán leeresztette ide a boroshordókat, megtöltötte borral, levitt demizsonokban több hektoliter pálinkát (házilag fõzte) több feketén levágott sertés sózott és füstölt alkatrésze is, valamint több, akkor kurrensnek számító cikket (pl. sót). Tetejét gondosan lefedte, álcázta, csak egy szûk kis rést hagyott a lejáró létrához, amit pár kéve náddal takart el. Ezzel a készlettel folytatta a barátom a cserekereskedelmet, a fentebb említett jó üzleti érzékkel jövedelmét állandóan gyarapítva. Ez a buckás terület semmire sem volt hasznosítható illetve csak egyvalamire volt jó, nevezetesen arra, hogy a helyi honvédzászlóalj itt tartotta harcászati gyakorlatait. És ez lett a barátom veszte. Történt ugyanis, hogy egy szép tavaszi napon gyakorlat közben egy kiskatonának azon a bizonyos résen leszaladt a lába egészen a lejáró létra felsõ fokáig. Még ez nem lett volna baj, de ez a kiskatona éppen egy érdeklõdõ és kíváncsi fazon volt. Félretolta a nádkévéket. Lement a létrán. Körülnézett. Rögtön felismerte a helyzetet. Nem kellett hozzá sem egyetemi végzettség, sem használati utasítás hogy felismerje, mire való a hordóra fektetett gumicsõ. Ezért a csövön keresztül közvetlen kapcsolatot teremtett a boroshordó tartalma és a torka között. De mivel a hordóra A bunker nem volt ráírva a gyógyszerekkel kapcsolatban már unalomig ismételt szöveg, hogy: A kockázatok és mellékhatások tekintetében mit olvasson el, vagy kiket kérdezzen meg, vagyis senki sem figyelmeztette az alkohol káros hatására, így csordultig teleszívta magát a pincehideg borocskával. Aztán valahogy feltornázta magát a létrán. Bajtársaihoz érve rögtön elújságolta a nagy titkot. Az információs lánc kitûnõen mûködött, rövid idõ alatt az egész zászlóalj tudomást szerzett a titokról. Hármas-négyes csoportokban váltották egymást a katonák a bunkerban. Délutánra már a zászlóalj valamennyi tagja ellátogatott a bunkerba. Ezért amikor a gyakorlat végén felsorakoztak (?!) és a parancsnok azt vezényelte: Vigyázz - ennek a vezényszónak szabályosan már senki sem tudott eleget tenni. Helyette az egész zászlóalj úgy hullámzott, mint búzatenger a májusi szélben. Természetesen a parancsnok rövid idõ alatt fényt derített a titokra. Arról nem szól a fáma, hogy ellenõrzés(?!) céljából õ maga is megfordult volna a bunkerben. Mindenesetre a feljelentés megtörtént és a készletet teljes egészében elkobozták. Ez az eset március utolsó napjaiban történt. Rossznyelvek szerint abban az évben az április 4.-ei felszabadulási ünnep -en az elkobzott készletbõl valamennyi rendezvényen ingyen mérték az italt. Bár e hír valódiságát az MTI hivatalosan sohasem erõsítette meg. Barátom akkor már egy termelõszövetkezet agronómusa volt. Szülei nem akarták, hogy fiuk börtönbe kerüljön, és késõbb priuszos legyen, ezért édesapja vállalta magára a bûncselekményt. Másfél évre ítélték. Büntetését azonban nem börtönben, hanem ha jól emlékszem, az akkori kazincbarcikai nagy építkezésen töltötte. A zsaluzásból újrahasznosítás céljából kiszedett szegek egyenesítésével foglalkozott másfél évig. Szegegyenesítõ képességét másfél év alatt valami csodálatos, rendkívüli mûvészi szintre fejlesztette, olyannyira, hogy hazatérve, ha kora nem gátolta volna, ebbõl a témakörbõl írhatta volna meg a doktori disszertációját, de legalábbis könnyen megszerezhette volna szegegyenesítésbõl a népmûvészet mestere címet, de ilyen kategória nem volt, különben is kisebb gondja is nagyobb volt ennél, örült, hogy szabad. Nem tudom, hány kiskatona él még a fenti bunker hadjárat -ban részt vettek közül és egyáltalán él-e még közülük bárki is? A bunker azóta természetesen már rég beomlott, betemetõdött, tetejét benõtte a gaz, emlékét és történetét csak ez az írás õrzi. Leitem Henrik Értesítés Tisztelettel értesítjük lakosságot, hogy az e havi vízóra leolvasás a magas talajvízszint miatt elmarad. E hónapra átalányt számlázunk. Leolvasás július végén lesz esedékes. Izsák KHT Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság tájékoztatta Tisztelt Ügyfeleit, hogy az Izsáki Polgármesteri Hivatalban 2006. II. félévében az alábbi napokon 9 és 12 óra Tájékoztatás között segíti nyugdíj ügyeik intézésében. Július 7, augusztus 4, szeptember 1, október 6, november 3, december 1.

2006. június 21. IZSÁKI Hírek 5. oldal A globális felmelegedés és következményei Sokakat foglalkoztat manapság a globális felmelegedés kérdése... De vajon tudjuk-e, hogy valójában mit is jelent ez, és milyen következményei vannak?? Az elmúlt 200 évben a technika rohamos fejlõdése következtében, valamint a fosszilis energiahordozók (szén, kõolaj, földgáz) nagy mennyiségû felhasználása során sok széndioxid és egyéb gáz került a légkörbe. A közlekedési eszközök elterjedésével, a mezõgazdaság gépiesítésével ezek aránya csak növekedett. Ezek a légköri gázok, szennyezõdések lekötik a földfelszínrõl visszaverõdött napsugarak hõjét, és emiatt emelkedik a levegõ hõmérséklete, fokozódik a felmelegedés. A globális felmelegedés okozza például a Föld laposodását. Az elmúlt 28 évben jelentõs változások mentek végbe a Föld alakjában, mely nagyrészt ezekhez a klimatikus eseményekhez köthetõ. Ugyancsak emiatt alakul ki éghajlatváltozás, melynek hatására hurrikánok alakulnak ki. Fenn áll a veszélye annak is, hogy az Észak-Atlanti-áramlás részlegesen, vagy akár egészében le is állhat. Ez azt jelentené, hogy a trópusok meleg vizei nem jutnának el a magasabb szélességekre. A felmelegedés miatt már a növények és az állatvilág is veszélyben van: 26 ezer növény- és állatfaj került fel nemrég a különösen veszélyeztetett és kihalófélben lévõ élõlények listájára is! Az ún. vörös listán már a közönséges víziló is szerepel. - jelentette be a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN). A fafajok alkalmazkodó képességétõl függõen az új éghajlati viszonyokhoz, a klímaváltozás és a globális felmelegedés átalakíthatja a világ erdeinek képét. A hõmérséklet is rohamosan emelkedik- a nyári hõmérséklet Spanyolországban már ma is eléri a 45 Celsius fokot, de 7-10 fokkal még ennél is nagyobb meleg várható a felmelegedés erõsödésével. Ez még csak néhány dolog a sok közül, ami a globális felmelegedés miatt következett be. Jobban oda kellene figyelnünk környezetünkre, mert így nem sok minden marad az utókor számára... Szénási Nikolett a Kölyök TV riportere Könyvtári Hírek - Új könyvek Jordan:Extázis, Kidd: A méhek titkos élete, Mikszáth:Tavaszi rügyek, Nöstleinger: Gréti szerelmes, Osváth: Meglepetés, Rákoss Mumus a padláson, Roberts: Emlékek boltja, Rovenna: Szenvedélyek szigete, Sasson: Irak lánya, Majada, Schröner: Antónia és az õskáosz, Szabó: Für Elise, Templeton: Gordon, Verne: Claudius Bombornae, Vollmar: Az álomfejtés könyve, Alapszókincs 11 nyelven, Horványi: Hogyan neveljünk boldog gyermekeket?, Kriston: Játékosok, vígságtevõk a Duna-Tiszan közén, Holt: Ikrek tánc, Zelk: Négy vándor és más mesék, Magyaroraszág századai: válogatás, Mason:Shrek2,Mirtse: Égforgató csodagyûrû, Wass: Magyar pólus, Bronte: Az angoltanár, Roberts: Mézes puszedli, Ghopra: A bõség megteremtése, Too: Bõségteremtés Feng shuival, Kulcsár: Gyilkos ráncok, gyõztes mosolyok, Iskolaválasztás elött..., Magyar mezõgazdasági és élelmiszeripari almanach, Friedhelm: Szobanövénykalauz, Kobold: Különleges üvegfestés, Brümmer:Forma-1,Hegedûs: Magyar nyelvtan, Bendécs:Horvátország és tengerpartja, Brezina: A szülõkkel csak baj van, Brown: A Da Vinci-kód, Daniels: Jess, a skót juhász, Daniels: Keeping Faith=Öreg poni új gazdája, Donászy: Csóka, róka, móka, Durrell: A részeg erdõ, Kosztolányi: A rossz orvos, Lázár: Tüskés verabin, A legszebb magyar népmesék, McGilvary: Amít anyád sosem mondott el, Nemere: A boldogság háza: szerelmesregény, Nemere: Lazarus doktornõ, Roberts: Halálos születésnap, Roberts: Örvénylés, Rottring: Heri Kókler és a Fáraó Átka, Szántó: Az Alapiak kincse, Thomas: Búcsú a királynétól, Wolverton: Varázslónak született, Wurtzel: Prozac-ország, Forgács: Magyar szólások és közmondások szótára, Mesznéder: Izsáki Kalendárium, Radnai: Érzelmek viharában, Frazier: Hideghegy, Shan: Dorren Shan regényes története, Gidee:Picasso, A Föld csodálatos története, Schnett: Masszázs, Hamlett színeváltozásai, Pernat: Horvátország, Erdélyi: Megtalált boldogság, King: A menekülõ ember, Margolin: Kockázatos üzlet, Vatanabe: Japán szeretõk, Prophet: Lélektársak és ikerlángok, Steiner: A szellemvilág küszöbén, LaViolette: Az õsrobbanáson túl, Iskolások vicces könyve, Lázár: Gyertek,Bergen: Mesevarázs: hercegnõk újabb meséi, Brosche:Kedvenc számítógépes történeteim, Busch: Marci és Mirka, Courths-Mahler: Tündérujjak, Fekete: Kele, Fischer: Testvérháború, Füsti: Orvos voltam Etiópiában, Heller: Állatmesék, Jansson: Varázskalap a Múminvölgyben, La Fayette: Clives hercegnõ, Lord: Picasso és Dora, Mackómesék, Rhodes: Timoleon Nieta hazatér, Roberts: Ég és föld, Roberts: Szemben a tüzzel, Schröder: Kriszti és a hétpecsétes titok, Andorka: Bevezetes a szociológiába, Fejlesztõ pedagógia, Diana: Sötét múltú lány, Hrabal: Skizofrém evangélium, Bárdi: Az õsi selyemút világa, DeMarco: Áfonyakirálynõ, Calbom: Lékönyv 2, Too:Feng shui:út a sikerhez, Bodnár: Nemzeti parkok Észak-Amerikában, A magyar irodalom évkönyve, Tóth:Toszkána, Fehér: Én sose kapok levelet, Carwood: Ünneprontó, Magyarország múzeumai, Tértisztítás és Feng shui, Piaget: Gyermeklélektan, Gábis: Csillagászati földrajz, Dér: Fizikai feladatok, Az Arany sárfehér Szõlõ- és Bortermelõk Szövetkezetének tájékoztatója a gyengék erõssége az egység 2006. július 03-tõl július 07-ig 9:00-15:00 óráig a Mûvelõdési Házban. Egy hely, ahol próbára teheted kézügyességed, és jól érezheted magad! 2006. július 17-tõl július 21-ig és 2006. augusztus 07-tõl augusztus 11-ig. A Magyar Közlöny 2006/68. számában megjelent a kormány 1056/2006. (VI. 7.) Korm határozata HELIBOR Helvécia-Izsák-Orgovány Társult Termelõi Csoport Italgyártó Kft részére nyújtandó hitelrõl és kormánygaranciáról. A Kormány 1) Az MFB által a HELIBOR üzleti tevékenysége fejlesztése céljából a Cavern Rt által üzemeltetett borászati és pezsgõgyártó komplexum borfeldolgozó eszközeinek megvásárlásához és tartós forgóeszköz finanszírozásához nyújtandó legfeljebb 1620 millió Ft hitelbõl 840 millió Ft, a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésérõl szóló 2005. évi CLIII. Törvény 36 (2) bekezdésében meghatározott keretet terheli; a jogszabályi alapú költségvetési készfizetõ kezességvállalás további feltétele, hogy az MFB a hitel fedezeteként legalább 3 milliárd Ft összeghatárig keretbiztosítéki ingatlan jelzálogot kössön ki. Felelõs: gazdasági és közlekedési miniszter. Határidõ: azonnal. 2) felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy az 1 pont alapján az MFB hitelnyújtásához kapcsolódó, jogszabályi költségvetési kezesség beváltására, az adatszolgáltatásra és az elszámolás rendjére vonatkozó megállapodást az MFBvel megkösse. Felelõs: pénzügyminiszter. Határidõ: azonnal Gyurcsány Ferenc s.k. miniszterelnök. Az ügy menetérõl részletesebben a következõ tájékoztatóban szólunk. Eredetvédett ültetvények szemlézését elkezdtük, a hiányosságokról írásban illetve telefonon értesítjük bejelentkezett tagjainkat. Ismételten hangsúlyozva a lényeges elvárások a következõk: bejelentkezés a rendszerbe, kétszeri ültetvényszemle, meghatározott betakarítási idõ, kézi szüret, min. 16 cukor fok, max. 100 hl/ha (133 q/ha) hozam, egészséges termés, reduktív kíméletes feldolgozás, a borok körzeti elõbírálata, borvidéki borminõsítõ és borbíráló bizottság érzékszervi bírálata, OBI forgalomba hozatali engedély, jegyzõkönyvekkel igazolt ellenõrzések, a teljes nyomonkövethetõség, dokumentáltság, stb. Ezek betartása esetén kiemelt magas felvásárlási árak biztosítása. A földhivataltól kapott értesítés szerint július 1.- tõl megkezdik a földhasználat és a mûvelési kötelezettség ellenõrzését. Fokozottabb ellenõrzésre azok számíthatnak, akik esetében a korábbi ellenõrzések során hiányosságokat tapasztaltak. A minél gyorsabb és pontosabb felmérések miatt bõvítették a mûholdról ellenõrizhetõ területek nagyságát. Ez azt jelenti, hogy akár helyszíni ellenõrzés nélkül is ellenõrizhetõk a területek. Az elmúlt év tapasztalataiból kiindulva idén is történhetnek tévedések a területek beazonosításánál. Akit tehát, véleménye szerint, alaptalanul büntetnek, a határozatban közölt határidõn belül éljen fellebbezési jogával. A fellebbezések összeállításában a szövetkezeti illetve hegyközségi tagoknak a hegyközségi-szövetkezeti irodán nyújtunk segítséget. Szövetkezetünk 2006. május 22-én megtartotta évi rendes közgyûlését az Izsáki Sportcsarnokban. A közgyûlés a javasolt és a meghívóban szereplõ napirendi pontok szerint került megtárgyalásra. Az elnök éves beszámolóját és az EB elnök beszámolóját a közgyûlés elfogadta. A 2006 évi terv ismertetése és elfogadása után az Alapszabályból a 7.g bekezdés módosításra került a következõk szerint: a kizárást az igazgatóság rendeli el, az esetleges felülvizsgálati kérelemrõl viszont a közgyûlés dönt. Az igazgatóságról szóló rész kiegészítésre került a következõkkel: az igazgatóság munkájában tanácskozási joggal részt vesznek a szervezõdés által érintett hegyközségek képviselõi, a jelentõs feldolgozó-kapacitással rendelkezõ tagok valamint a 10 hektárnál nagyobb területen gazdálkodó tagok is. A szövetkezet tevékenységi körei közé beiktatásra került az oktatás is. Az egyebekben a feldolgozó, tároló üzem vásárlásáról adtunk tájékoztatót az integrált és eredetvédelmi rendszerben való részvételrõl, pedig külsõ elõadok dr. Szõke Lajos fõiskolai tanár, és Kujáni László fõfelügyelõ tájékoztatta a jelenlévõket. A közgyûlésen is elhangzott, hogy sok termelõ még nem fizette be a 2005-ös és a 2004. évi értékesítés utáni 3%-os mûködési költség hozzájárulást, de még a 2003. évrõl is van tartozás. Az ebbõl származó kinnlevõségünk 2.400.000 Ft. A mûködési költség hozzájárulás befizetésére kiküldtük a felszólításokat. Már többször elhangzott, de nem gyõzzük hangsúlyozni: az így befolyt összegbõl nem a szövetkezet mûködését finanszírozzuk, hanem a tagság érdekét szolgáló beruházásokra fordítjuk (pl. pincefelújítás). A termelõi csoport számára igénybe vehetõ EU-s támogatások ellenõrzésekor pedig fokozottan ügyelnek a tagsági viszonyok rendezettségére, beleértve a tagi kötelezettség teljesítésének ellenõrzését is. Amennyiben egy ilyen ellenõrzésen felmerül, hogy egyes tagok nem fizették be a hozzájárulást, a már megkapott kevés támogatást is vissza kellene fizetnünk. Ennek elkerülése érdekében kérjük a tagokat, hogy a befizetési kötelezettségüknek haladék nélkül tegyenek eleget! A 2005 évi bérfeldolgozásban érintett termelõk részére a betárolt bor ellenértékét az átutalások függvényében elkezdtük kifizetni, továbbutalni. A szõlõárak visszavetítve a szõlõ minõségére és fajtájára kg-onként 50-72 Ft-os áron alakultak, szemben a 2005 õszi értékesítés 40 Ft/kg átlagáraival. Elérhetõségünk változatlan: 6070 Izsák, Dózsa tér 3, T/Fx: 76/374-036, Mobil: 20/5693-783, 20/2362558, E-mail: aranysarfeher@sv-net.hu, Internet: www. aranysarfeher. hu Vezetõség 2006. július 31-tõl augusztus 04-ig. Ami vár: lovaglás, medence, kézmûves foglalkozás. Jelentkezés: 10-14 éves korig (max. 15 fõ) A programokra hozz magaddal enni-innivalót egész napra! Igény esetén, ebédet biztosítunk, 230.-Ft / nap. Bõvebb információért a Szolgálatnál (Okmányiroda mellett) személyesen vagy a 76 / 568-079-es telefonszámon lehet érdeklõdni. Jelentkezési határidõ: 2006. június 16. (péntek) személyesen vagy telefonon az Izsák Város Gyermekjóléti és Családsegítõ Szolgálatnál.

6. oldal Bács-Kiskun megyei hajtósikerek Vecsésen - Csernák Gábor is ringbe szállt Vecsésen az akadályhajtással befejezõdött a nemzetközi fogathajtóverseny, amely Világkupa-forduló és a vb-re készülõ egyesés négyesfogathajtóknak válogatóverseny volt. Öt kategriában 55 hajtó állt rajthoz és versenyzett négy napon át a bajnoki a világkupa pontokért és ez a verseny a VB-re készülõ 1-esek és 4-esek számára válogató viadal is volt egyben. A Bács-Kiskun megyeiek egyetlen gyõzelmét a korábbi magyar bajnok, a kiskunmajsai Kovács Roland szerezte a póni 2-es fogatok kategóriájában, megelõzve az elmúlt év magyar bajnokát, ifj. Dobrovitz Józsefet. Az elitkategóriában a világkupa vecsési fordulójában Werner Ulrich révén svájci siker született, mögötte az egyéniben vb-ezüst-, csapatban vb-aranyérmes Lázár Zoltán végzett, harmadik pedig válogatottbeli társa, Dobrovitz József, míg negyedik testvére, Lázár Vilmos lett. E kategróiában állt rajthoz Bárdos Attila (Hetényegyháza - Kincsem IZSÁKI Hírek 2006. június 21. Lovaspark SE), aki összetettben 7., lett, itt is akadályhajtásban hívta fel magára a figyelmet 3., helyezésével, de ez kevésnek tûnik a VB-re utazó csapatba kerülni, éppúgy mint a bugaci kétszeres világbajnok Juhász Lászlónak is, aki csak a maratonhajtásban elért 3., helyezésével hívta fel magára a figyelmet, bár az akadályhajtásbeli 5., helyezése sem tûnik rossznak, de tõle mindenki így õ maga is jobbat vár(t). A szintén bugaci Farkas István összetettben a 13., helyen fejezte be a vecsési versenyt, egyenletes teljesítményt nyújtva. Az egyesfogathajtóknál a vbezüstérmes finn Ben Simonsen nyert, itt a legeredményesebb Bács- Kiskun megyei, a ballószögi Gáspár Zoltán volt, aki 6. lett, míg a Kecskemét Hírõs LK-s Nyúl Katalin csak a díj- és akadályhajtásban nyújtott elfogadható teljesítményt 7., illetve 4., helyezésével, gyengére sikerült maratonjának köszönhette, hogy végül összetettben a 13. lett. A ketteseknél Plaszkó Gábor végzett az élen, itt meglepetésre a kétszeres világbajnok Nyúl Zoltán (Kecskemét Hírõs LK) aki két versenyszám után vezetett új lovával 12.24 hp-os akadályhajtást produkált, ami azt jelentette, hogy összetettben 4., lett, míg a Sárfehér SE hajtója Csernák Gábor a 13. helyen zárt - õ maga is csak a maratonhajtási teljesítményével volt elégedett, bár mint említette jobb folytatást vár, legközelebb a hónap végén sorra kerülõ kecskeméti világkupa fordulón. Baranyai Antal VI. Fúvószenekari és Mazsorett Találkozó Május utolsó szombatján ismét látványos fesztiválban gyönyörködhettek az izsákiak. A sportcsarnokban hatodszor megrendezett program keretében a kiskõrösi, solti, szabadszállási és izsáki mazsorettek, valamint a csongrádi, kiskõrösi és solti fúvósok adtak nagysikerû mûsort. Fotók: Bálint Vilmos A mûsort Reznerné Viczián Erzsébet vezette A részvevõk köszöntik a közönséget A tanév végén még két versenyen szerepeltek tornászaink. 2006. május 20-án, Szegeden, az Arany Kupán csak az alsósok tornáztak, mert a versenyt kiíró iskolának csak alsós tornászai vannak. Csapatunk IV. helyezett lett. 2006. május 27-én, Kiskunhalason, a Fazekas Kupán mindkét korcsoportban versenyeztünk. Az alsósok szoros versenyben az V. helyen végeztek, a felsõsök megnyerték a kupát. A felsõsöknél az egyéni összetett versenyben az elsõ hat közé három izsáki is Torna Lóverseny gyereknapra Fogathajtás bekerült! Marozsi Ádám az I., Szabó Gábor holtversenyben a II., Sárga Ádám az V. helyet szerezte meg. Csapattagok: (alsósok) Bíró János 3.c, Dunai Rudolf 3.c, Hajma Tamás 3.c, Langó Dávid 4.c, Szabó Gergõ 3.c, Vida Máté 5.c; (felsõsök) Csernák László 8.c, Cséplõ Dávid 5.c, Lestár Krisztián 5.c, Marozsi Ádám 8.c, Marton Alex 5.c, Sárga Ádám 8.c, Szabó Gábor 5.c -szabó- Május 27-én, szombaton kora reggel egy csapatnyi lovas indult el Izsákról, immár második alkalommal Hetényegyházára, hogy részt vehessen az ott megrendezett versenyen. Reggel fél 8-kor már nagyban folyt a munka az istállóban. Misike és Csibész röpke egy óra alatt befonott sörénnyel, és teljes felszereléssel készen állt az indulásra, így volt ez a frissen suvickolt csizmákkal, és a már igen izgatott versenyzõkkel is. A verseny helyszínére történõ megérkezés után kezdetét vette a bemelegítés, majd a futószár egyes kategóriában résztvevõk számára 10 órakor megkezdõdött a verseny. A feladatok elvégzése mellett (tanügetés, ügetés, lépés kengyellel és szárfogással, vagy anélkül) a lovasoknak ügyelniük kellett a testtartásukra is, hisz azt hét szempontból is bírálták. Ebben a versenyszámban indultak: Ádám Dóra, Huszta Vivien, Kovács Fanni, Molnár Dániel, és Sárga Martin, akik külön-külön, a saját korcsoportjukban igen szép eredményt értek el. A verseny izgalmában megéhezett izsákiak jóltartásáról Hajnák István gondoskodott, akinek a helyszínen, bográcsban fõzött töltött káposztája, pillanatok alatt elfogyott. Kettõ órakor már készültek a futószár kettes kategória versenyzõi: Molnár Erika, Tóth Martina, Horváth Renáta és jómagam. A feladatsor a könnyített ülés (kengyellel és szárfogással, vagy szárfogás nélkül) elemével bõvült. Az eredményhirdetés után, pedig sebtében beneveztünk egy ügyességi versenyre, ahol a futószár kettes csapat négyesét Misike, a póni egészítette ki. A lényeg a gyorsaság volt, na meg persze az eközben elvégzett feladat pontossága. Szlalomozás, zászló-, és pohárhordozás közben, a Misikét elõre ráncigáló játékosnak néha hátra kellett pillantania, megvan-e még a lovasa, avagy kiesett egy éles kanyarban, esetleg lerázkódott a nagy nevetéstõl. Egy- egy megtett kör után a versenyló igencsak furcsállotta, ha egy lovasa a nyereg mellé ült nagy siettében, hogy gyorsabban folytathassák a játékot. Természetesen az izsáki szurkolótábor is végigkacagta, kiabálta a játékot. Mindennek meg is lett az eredménye, mivel a csapat több ellenfelét is maga mögött hagyva, harmadik helyezett lett. A jó eredmények nagyrészt a türelmes oktatóknak, Egri Miklósnak, és Turcsán Istvánnak köszönhetõek, akik felkészítettek minket a versenyre. Köszönet nekik érte! Eredményeink: 1. hely Molnár Erika, Huszta Vivien 2. hely Ádám Dóra 3. hely Tóth Renáta, Rezner Réka 4. hely Tóth Martina, Kovács Fanni, Sárga Martin 6. hely Molnár Dániel. Rezner Réka 10/B a Kölyök TV riportere Mélykúton rendezték meg június elsõ hétvégéjén a Duna-Tisza közi regionális fogathajtó bajnokság harmadik fordulóját, ahol a Sárfehér SE versenyzõje, Páli Szabolcs, a kettesfogatok kategóriájában összetettben, a 2. helyen végzett. Szépség, ritmus, lendület Pénzügyi tájékoztatás Az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 15/B. (1) bekezdése értelmében közzé tesszük az Önkormányzat által kötött szerzõdéseket: Izsák város Csapadékvíz elvezetés I. ütem kivitelezésére közbeszerzési eljárás keretében szerzõdést kötött az Önkormányzat a Somogyi és Társa Kft. Kecskemét, Tatár sor 6. szám alatti vállalkozással. A kivitelezés bruttó összege 253.792.440.-Ft. A munka kezdési idõpontja 2006. május 31. befejezés 2006. augusztus 11. A szélessávú internet hálózat kiépítése Izsák városárban közbeszerzési eljárás alapján kerül beruházásra. Kivitelezõ az SCI Hálózatok Távközlési és Hálózat Integrációs Rt. Budapest, Szihalom u. 7. A kivitelezés bruttó összege 249.840.000.-Ft. A munka kezdési idõpontja 2006. 08. 18. befejezési határidõ 2006. 12. 15. Izsák város Önkormányzata a belterületi úthálózat kiépítése érdekekében TERKI pályázati úton ajánlatkérés formájában szerzõdést kötött a Soltút Kft. Solt, Kecskeméti út 34. szám alatti vállalkozással, a Dugonich, Teleki, Zrínyi és Kertész utcák kiépítésére bruttó 17.481.502.-Ft értékben. A beruházás megkezdése 2006. június 15. befejezési határidõ 2008. január 31. Mondok József polgármester DIGI TV Ez a mûholdas mûsorszórás az elsõ évben ingyenesen kínál 34 magyarnyelvû televíziós csatornát. Egy év után az elõfizetési díj 2700 Ft/hó. Egyszeri díj 21.600 Ft, mely részletre is teljesíthetõ, igazolás nélkül. Ideális esetben ingyenes felszerelés. Bõvebb információ, megrendelés: Szénási Sándor, Kossuth u. 24. T: 375-820, 06-20-975-6582

2006. június 21. IZSÁKI Hírek 7. oldal LABDARÚGÁS Újabb ezüstérem Bács-Kiskun megyében is befejezõdtek a labdarúgó bajnokságok. Ami már több fordulóval a vége elõtt biztos volt, Kiskunfélegyháza csapata lett a bajnok. A második helyért négy csapat is bejelentkezett. Szerencsére a hosszú hajránknak köszönhetõen a tavalyi évhez hasonlóan ez ismét nekünk sikerült. Az utóbbi nyolc évben, amikor a megyei bajnokságban szerepeltünk, mindannyiszor a dobogón végeztünk, ezzel az izsáki labdarúgás történetének legszebb idõszakán vagyunk túl. A 27. fordulóban Kalocsát fogadtuk. Elég rapszodikusan szerepelt idegenben a vendégcsapat, ugyanis gyõzni tudott Solton, és Félegyházán is döntetlent tudtak kiharcolni. Jól kezdtük a mérkõzést. Több nagy helyzetet is kidolgoztunk, de mégis egy öngóllal tudtunk csak elõnyt szerezni. A gól után is mi maradtunk támadásban, de a legnagyobb lehetõségeink is kimaradtak. Félóra elteltével ismét a vendégek segítettek, újabb öngólt szereztek. A félidõ hátralévõ idejében egy kicsit visszaestünk játékban, de szerencsére a vendégek ekkor még nem tudtak élni a lehetõségeikkel. A második félidõt egy kicsit álmosan kezdtük, és ennek szépítés lett a vége. Még mielõtt túlságosan lábra kaptak volna a kalocsaiak, egy góllal válaszoltunk az övékére. Ezután fõleg a játéktér közepén folyt a játék. Két perccel a mérkõzés vége elõtt aztán ismét szépítettek a vendégek. A hátralévõ idõben hiába próbáltak támadni, a védõink jól zártak, és az eredmény már nem is változott. A következõ fordulóban Bácsalmásra látogattunk. Csapatunkat fûtötte a visszavágás, mert az õszi idényben a hazai csapat volt az egyetlen, aki elvitt pontokat Izsákról. Jól kezdtük ismét a mérkõzést, többet volt nálunk a labda, mint ellenfelünknél, de a helyzetkihasználással ismét sok gondunk akadt. Némileg váratlanul a hazaiak egy nagy hibánkat góllal büntették. Szerencsére nem sokkal a gól után sikerült az egyenlítés egy nagyon jól eltalált szabadrúgással. A félidõ végéig aztán már nem változott Sárfehér SE Álló sor: Házi Imre, Török Bálint, Kocsis Bence, Parti Gábor, Ámann Krisztián, Kirchner Ferenc, Virágh József, Jávorka András, Bátri Balázs Térdelõ sor: Márton Attila, Szergej Hleba, Hugyecz Attila, Gréczi Gábor (játékosedzõ), Pap Szabolcs, Garaci Csaba, Riscutia Ákos, Telek Zoltán, Vincze Zsolt. az eredmény. A második félidõben ismét mi irányítottuk a játékot, de hiába volt bizonytalan a hazai kapus, nem sikerült a vezetést megszereznünk. Aztán ismét teljesen váratlanul az almási csapat szerzett elõnyt, egy jogtalan büntetõbõl. Ezek után mindent megpróbáltunk az egyenlítés érdekében, ami a mérkõzés vége elõtt hét perccel sikerült is. A gól után sem álltunk le, és ennek egy újabb góllal meg is lett az eredménye. A sors iróniája, hogy mi is a hosszabbítás perceiben gyõztünk, mint ahogy az õsszel õk. A 29. fordulóban egy igazi rangadóra került sor, ugyanis a már bajnok Kiskunfélegyháza látogatott el hozzánk, mi pedig a második helyen álltunk. A mérkõzés elõtt és alatt rengeteg esõ esett, de a játékvezetõ kijelentette, hogy bármilyenek a körülmények, õ nem fogja elhalasztatni az összecsapást. A mérkõzésen nem alakulhatott ki folyamatos játék a sok tócsával tarkított pályán. Így is látszott, hogy az ellenfél nagyobb barátságban van a labdával, mint mi. Sokkal jobban alkalmazkodtak a mostoha körülményekhez. Az elsõ félóra végén egy jól eltalált szabadrúgásból meg is szerezték a vezetést. Mind a két csapatnak adódtak gólszerzési lehetõségei, de a félidõ végéig már nem változott az eredmény. A második félidõ elején egy kapu elõtti kavarodásból sikerült az egyenlítés. A gól után felcsillant a remény, hogy akár a gyõztes gólt is megszerezhetjük, de sajnos a helyzeteink kimaradtak. A félegyházi csapat jól védekezett, és a megszerzett labdával veszélyes ellentámadásokat vezettek. Egy rosszul elvégzett kirúgás után a megyei gólkirály ismét a vendégeknek szerzett vezetést. Ezek után csak szenvedtünk a pályán, nem igazán tudtunk mit kezdeni a pálya talajával és az ellenfél játékosaival, és így az eredmény már nem is változott. Be kell ismerni, megérdemelten nyert a bajnok. A bajnokság utolsó fordulójában Tiszakécskére látogattunk. Ennek a mérkõzésnek a második hely volt a tétje. Még két csapat reménykedhetett ebben, de mi lépéselõnyben voltunk Akasztóval szemben, ennek ellenére nyerni kellett, hogy ne izguljunk a másik mérkõzés miatt. Jól kezdtük a mérkõzést, egyre-másra vezettük a veszélyes támadásokat, és szerencsére az elsõ félidõben el is döntöttük a mérkõzést. Érdekesség, hogy mind a három gólunk fejesbõl született. Az ellenfél szinte át sem tudta lépni a térfelét. A második félidõre egy átvariált csapat jött ki. Ez nem igazán tett jót a játékunknak, de még így is voltak lehetõségeink, de azok rendre ki is maradtak. A hazaiak továbbra is csak szenvedtek, és így az eredmény nem változott a második játékrészben. Kellett ez a gyõzelem, mert Akasztó is nyerni tudott. Így tehát a tavalyi idényhez hasonlóan a második helyet szereztük meg. Sajnos azt is el kell ismerni, hogy sokszor nem úgy ment a játék, mint ahogy az utóbbi idõben megszoktuk, de az idén még sikerült az élcsoportban végeznünk, ám ha az utóbbi évek hanyatlása tovább folytatódik, akkor elõbb-utóbb lentebb fogunk csúszni. Az elmúlt években sajnos azt is elértük, hogy nagyon kevés helyi futballista szerepel a csapatban. Sok szurkoló ezért már elfordult az együttestõl. Remélem mind a két tendencia meg fog fordulni. Ifjúsági csapatunk nagyszerû tavaszt produkált. Egyre-másra szerezték a gyõzelmeket, még az élcsoportból is gyõztek le csapatot. Sajnos a kissé gyenge õsz miatt csak a kilencedik helyet sikerült megszerezniük. Az eredmény elérésében nagy szerepe van Ungor Pál edzõnek, aki többször is különbözõ okok miatt nehezen tudta kiállítani csapatát, és ennek fényében tûnik csak igazán dicséretesnek ez a helyezés. Összességében 50 százalékosan szerepeltek, ugyanis 13 gyõzelem és vereség mellett 4 döntetlent értek el. Jó lenne megtudni, ha minden feltétel adott, akkor milyen eredményt tudnának elérni a fiatalok. Remélem a következõ idényben ez is kiderül. A Kolon FC csapatának nem úgy sikerült az idény, mint ahogy azt remélték. A katasztrofális õsz után úgy tûnt tavasszal javítanak, de néhány ígéretes döntetlen után ismét a vereségek következtek. Ennek az lett a következménye, hogy sajnos csak az utolsó helyre tudtak odaérni. Amit egy éve írtam, az most is aktuális, miszerint el kellene gondolkozni azon, hogy így van-e értelme tovább folytatni a következõ idényben? 27. forduló: Sárfehér SE - Kalocsai FC 3-2 (2-0) Góllövõink: Fuszenecker 2 (mindkettõ öngól), Kirchner Gréczi Gábor: Döntõ helyzetekben hibáztunk, és ezzel lehetõséget adtunk az ellenfélnek a Ifjúsági csapat Álló sor: Ungor Pál (edzõ), Varga Tibor, Skultéti József, Szakonyi Mihály, Vincze Zsolt, Papp Máté, Ámann Márk Guggoló sor: B. Tóth István, Bertalan Dániel, Farkas László, Szántói Ervin, Petrányi Csaba Kolon FC Álló sor: Vancsura István (pályagondnok), Csernák Zoltán, Juhász Ferenc, Tóth József, Juhász Attila, Varga Imre, Birkás Zoltán Térdelõ sor: Szebellédi Mihály, Magó Imre, Bártfai Attila, Szaniszló János, Németh Ervin, Csákó István felzárkózásra. Ifjúsági eredmény: 1-1 Góllövõnk: Bertalan 28. forduló: Bácsalmás - Sárfehér SE 2-3 (1-1) Góllövõink: Kirchner, Parti, Hleba Gréczi Gábor: Az õszi mérkõzés fordítottját láthatták a nézõk, azzal a különbséggel, hogy most jóval kevesebb helyzetet sikerült kialakítanunk, ezért szerencse is kellett a gyõzelemhez. Ezzel az eredménnyel elértük a minimális célkitûzésünket. Ifjúsági eredmény: 2-3 Góllövõink: Varga (2),Bertalan 29. forduló: Sárfehér SE - Kiskunfélegyházi Honvéd TK 1-2 (0-1) Góllövõnk: Hleba Gréczi Gábor: Az egyenlõ erõk küzdelmébõl, és a vízilabdaszerû birkózásból a durva hibáinkat kihasználó Kiskunfélegyháza jött ki jobban. Gratulálunk a bajnokság megnyeréséhez, és sok sikert kívánunk a magasabb osztályban. Ifjúsági eredmény: 1-2 Góllövõnk: Bertalan 30. forduló: Tiszakécske - Sárfehér SE 0-3 (0-3) Góllövõink: Hleba, Parti, Telek Gréczi Gábor: Félóra után eldõlt a mérkõzés. Az elsõ félóra jó játéka után a második félidõben csak helyzetekig jutottunk. Ifjúsági eredmény: 2-4 Góllövõink: Varga (3), Garaczi A Kolon FC eredményei: 27. forduló: Kolon FC szabadnapos 28. forduló: Fülöpháza - Kolon FC 6-2 Góllövõink: Csernák, Csákó 29. forduló: Kolon FC - Adrenalin Ágas SE 2-4 Góllövõink: Csernák, Magó 30. forduló: Tass KSE - Kolon FC 6-3 Góllövõink: Csákó (2), Varga Most szûk két hónapig szünetelni fognak hazánkban a bajnokságok, de a focibarátok nem maradnak mérkõzések nélkül, ugyanis Németországban folyik a világbajnokság. Több izgalmas meccset láthattunk már eddig is, de ha elkezdõdik az egyenes kiesési rendszer, valószínûleg még jobbak is lesznek. Július végén, augusztus elején aztán ismét felhangozhat: HAJRÁ IZSÁK! Izsák László

8. oldal IZSÁKI Hírek 2006. június 21. V A L L Á S Kánikula Egyházi hírek Nos, ez is Európa antik hagyományából eredõ szó. Ceresz istennõ, aki a nyár és az aratás ügyeit viselte regebeli szívén, búzamarkokkal és aratási eszközökkel volt ábrázolva. Lábainál egy forróságtól gyötört kutyus hûti magát, kilógó nyelvvel. Talán a hûség jele? Talán a nyári hõség aratókat próbáló, fonnyasztó terhének a példája? Vagy, mivel a munkás ember is szeretne árnyékba bújni, az ebhez hasonlóan, - egy kis irigység vésette oda az ember legjobb, s legalább annyira szenvedõ társát a nyár úrasszonyának lábaihoz? Nem tudom. De a kutya hideg kutya meleg, kutyának való idõ és a jó kutyát is kár kizavarni ilyen idõben kifejezések utalnak a nehezen viselhetõ forróságra, vagy a vacogtató télre. Akár ember, akár kutya, egyaránt megszenvedi a szélsõséges idõjárást. Nos, a kánikula kutyaidõ elnevezés valószínûleg ebbõl az ábrázolásból ered. Mi inkább nyári szünetnek, szabadságnak hívjuk. Különösen az iskolákból szabadult nebulók eszében társul a szünethez valami homályos végtelenség érzet. Annyi szabad idõt kaptunk, hogy ennek nem is lesz vége. Ezernyi nyári program, terv fogalmazódik meg évrõl évre, s csak augusztus utolsó napjaiban jönnek rá, hogy a hamis idõ már megint gyorsan elszaladt, a tervek tervek maradtak, a sok megálmodott nyári élmény soványka termést hozott, s újra kezdõdik a mindennapok felelõs munkája, szoros idõbeosztása. Úgy vagyunk ezzel, mint a locsolkodó pénzünkkel: azt hittük, ezer félét meg lehet rajta szerezni, s aztán egy pár áhított apróság után elolvadt, mint a márciusi hó. Csalfa dolog az idõ: soknak látjuk, s mindig kevés van belõle. Ezért tervezünk úgy a szabad idõ rovására, hogy tized részét sem tudjuk megtenni annak, amit beterveztünk. E csalóka végtelenség-érzésünk miatt szabadon és pazarlóan bánunk vele, hiszen úgyis olyan hosszú a nyár! A végén meg kapkodunk, nem is tudjuk, a ránk sokasodott tennivalóból melyikhez is kezdjünk. Azt hiszem, a tékozló fiú is azt gondolta, atyai öröksége sosem fogy el. Néhány hét múltán ráébredt, hogy koldus szegény. Azért a nyári szünet jó tanítómester. De minden szabad nap, szabad óra is az. Itt élhetjük meg szabadságunkat: nem mások osztják be tennivalóinkat, nekünk kell megtöltenünk értékkel, tartalommal. Kötött munkaidõnkben Isten erszényébõl kapunk forintot, a szabad idõben a kezünkbe adja erszényét: nosza, gazdálkodj vele! Hogy pazarolunk vagy gazdálkodunk? Szegényebbek vagy gazdagabbak leszünk lelki, szellemi értékekben? Nos ez a mi szabadságunk próbája. Mellesleg a kutya a bölcsesség jelképe is volt az ókorban, középkorban. Talán éppen a szabad idõnkkel való bánással érlelõdik meg bennünk a komoly, felelõs bölcsesség. Jól használjátok fel az idõt! Gyermekkori plébánosom mondta, hogy aratáskor a csomólyukban olvasott, mert a kereset is kellett, de a mûveltség ugyanolyan fontos volt. Ha jól bánunk az idõnkkel, rájövünk, hogy minden fontos dologra jut idõnk, s valahogy az idõbeosztás gyeplõjén visszafoghatjuk a száguldani kész idõt. Végül hát nem is olyan kutyának való az az idõ, amely olyan sok jóra ad lehetõséget, annyi minden szépre, értékesre lehet fordítani. Munka, pihenés, barátkozás és imádság, elmélyülés és lelki program, - minden belefér az idõbe, ha jól használjuk fel. Adjon Isten kellõ bölcseséget a végtelennek látszó nyári szünet megtöltésére és nem csak eltöltésére! Podmaniczki Imre plébános Június 25-én, vasárnap a Jézus Szíve Családja tart összejövetelt Máriabesnyõn. Itt, a templomban a 9 órai szentmise után tartunk szentségimádási órát. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk! Június 29-én, szent Péter és Pál apostolok ünnepén reggel fél 8-kor és este 7-kor lesznek szentmisék. Július 2-án, vasárnap az Egyház központi szeretetszolgálata részére gyûjtünk Péter-fillért. Július 2-án tartja aranymiséjét Deli András atya Páhiban. A jubileumi szentmise 11 órakor kezdõdik. Minden hónap utolsó vasárnapján /legközelebb 25-én/ az esti szentmise után felnõtt bibliaórát tartunk a plébánián. Az érdeklõdõket szeretettel várjuk! A gimiben is megkezdõdött a nyári szünet Jövel, áldó Szentlélek! Óh, Lélek, ha csak azok szívében lakozol, akik hûségesek, Hogyan lehetnék én a Te áldottaid között? Jöjj hát Szentlélek, hûtlen szívembe, S formáld át Hozzád hûségessé! Óh, Lélek, ha csak azok szívében lakoznál, akik irgalmasok, Hogyan lehetnék én a Te áldottaid között? Jöjj hát Szentlélek, irgalmatlan szívembe, Formáld azt át irgalmassá mindenki iránt! Óh, Lélek, ha csak azok szívében lakozol, akik igazak, Hogyan lehetnénk én a Te áldottaid között? Jöjj hát Szentlélek, hamis szívembe, Formáld át azt igaz, õszinte szívvé! Óh, Lélek, ha csak azok szívében lakozol, akik hisznek, Hogyan lehetnék én is a Te áldottaid között? Jöjj hát Szentlélek, hitetlen szívembe, Formáld át azt hívõ szívvé! Óh, Szentlélek Isten, ha Te beköltözöl szívembe, Mindenre elégséges áldással gazdagítasz meg engem. Jövel, áldó Szentlélek! (Johnson Gnanabaranam, indiai protestáns imája) Gyülekezeti hírek - Kisizsákon június 25-én, majd július 30-án tartunk istentiszteleteket, 14.30-tól - Június 25-én, 10 órától: jubiláns konfirmáltak találkozója a templomban - Július 20-24. között: a bálványosváraljai testvérgyülekezet küldöttsége érkezik, várhatóan 30 fõvel. Aki még szeretne résztvenni a vendéglátásban, jelentkezzen a lelkészi hivatalban, köszönjük. - Augusztus 14-19. között: ifjúsági tábor Kistótfaluban (Baranya), még van egy helyünk, részvételi teljes díj: 7.000ft. - Minden hittanosunknak, a nyári szabadságukat töltõknek áldott, tartalmas pihenést kívánunk! IKEM hírek - június 23-án, 18.00 órától a város fõterének Takarékszövetkezet felõli sarkán emlékkopjafát avatunk Bocskay István fejedelem és egyetlen gyõztes szabadságharcunk lezárásának 400. éves évfordulóján. Az ünnepségre, mindenkit szeretettel várunk! - júliusban az IKEM is pihenni tér; hasonló jókat kívánunk minden kedves Pártolónknak! - következõ rendezvényünk: szeptember 17., 18.00: Halász Péter tart elõadást, Jeles csángó magyarok címmel. Várjuk az elõadásra a tisztes homoki magyar polgárokat! KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazon rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, munkatársaknak, akik szeretett férjem, édesapánk 10. osztály 11. osztály A Kun László Gimnázium 10. osztályos tanulók nevében szeretnénk megköszönni tanáraink 2005/06-os tanévben végzett odaadó munkáját, türelmét és segítségét, melyet értünk tettek egész évben, és remélhetõleg az elkövetkezendõ években is egészen az érettségi vizsgáig fognak tenni, mert hosszú lesz még az út odáig! Nekik sincs könnyû dolguk velünk, fõleg amikor csak nézünk ki a fejünkbõl, a matematika rejtelmei hallatán, fogalmunk sincs róla, vajon Meskó tanár úr mirõl beszél? Szerencsére van egy hû segítségünk Eszik Judit, aki segít abban, hogy néha legyen egy kis sikerélményünk is, elmagyarázza amit már kívülrõl kellene tudnunk. De a fizika és kémia útvesztõi sem hanyagolhatók, legtöbbször ott is csak Ica néni érti, mirõl van szó, s mindemellett igazgatja az iskola mellett a mi sorsunkat is. Fájdalmas bejelentésként érintett minket, amikor szeretett magyar tanárunk közölte, elhagyja iskolánkat, nem okosít minket tovább! Õszintén sajnáljuk, hogy így döntött, és titkon reménykedünk, hogy ha elmúlik a nyár tikkasztó hõsége, majd máshogy látja a helyzetet, és ráébred, hogy szükség van itt rá!!! Földrajzórákon is meghökkentõ jelenségekkel találkoztunk, pl. egy egyszerû esõnek vagy évszaknak micsoda mélységei és tudományos megfogalmazásai vannak. Történelemrõl tudtunk már néhány dolgot, de Barna tanár úrnak köszönhetõen, egész pontosak lettek eddigi információink. Sokszor magyarul is nehéz gondolatainkat szavakba önteni, de hogy német nyelven milyen nehéz, és mennyire sokat kell tanulnunk, arról Gyõzõ tanár úr mesélhetne! S végül, de nem utolsó sorban szeretnénk megköszönni osztályfõnökünknek és egyben biológia tanárnõnknek, hogy mindig minden körülmények között mellénk állt! Nem volt minden perc könnyû, többen közülünk már régen ültek iskolapadban, nem is tudtuk milyen fába vágjuk a fejszénket, hiszen az iskolai gondokkal ez évig a gyermekeinken keresztül találkoztunk, és most újra itt vagyunk mi is. Vannak olyan osztálytársak is, akik még nem zökkentek ki a tanulásból, de ez a megmérettetés nekik is éppoly nehéz, mint mindenkinek. Emlékezetünkben még elevenen él, hogyan ültünk be elsõ nap a padokba! Új közösség, ismeretlen emberek, melybõl egy év alatt összeszokott osztályközösség alakult ki. Most elérkezett a megérdemelt pihenés tanároknak és diákoknak egyaránt, s szeptemberben újult erõvel és akarattal vágunk bele a következõ tanévbe! 10. osztály CSÉPLÕ ISTVÁN temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk éreztek. A gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazon rokonoknak, ismerõsöknek, szomszédoknak, munkatársaknak és az Aranyfürt Ápolási Otthon dolgozóinak, akik szeretett halottunk, CSERNÁK JÁNOS végsõ búcsúztatásán velünk voltak, bánatunkban osztoztak. A gyászoló család

2006. június 21. IZSÁKI Hírek 9. oldal A nándorfehérvári diadal emlékezete Hunyadi János és serege ötszázötven éve aratta világraszóló diadalát a hódító törökkel szemben. A kimagasló történelmi eseményt és az odáig vezetõ utat mutatja be -a mostani és következõ számainkban megjelenõ- írásában Bujdosó Dániel. Ötszázötven éve történt A háború elõestéjén A Római Birodalom fénykorában Európa területeinek nagy részét, a rómaiak tartományait hatalmas, jól kiépített úthálózat közötte össze. Ezen masíroztak a háborúba küldött légiók, s ezen jártak áruikkal a kereskedõk, és ezen vándoroltak az egyszerû utasok is. A birodalom idõvel széthullott, az utak azonban maradtak. Nem építette, nem javította már õket senki, de becsülettel szolgáltak tovább. Burkolatuk megkopott nyomvonaluk megváltozott itt-ott, de az irányt még mindig mutatták. Róma örökösének, a bizánci birodalomnak fõvárosát, Konstantinápolyt kötötte össze annak tartományaival. Késõbb pedig, amikor Bizánc is önmaga árnyékává zsugorodott, ugyanezek az utak kötötték össze a birodalmat magát a legfontosabb, s olykor a legveszedelmesebb szomszédaival és azok földjén keresztül - Buda és Bécs érintésével - az emelkedõ csillagzatú német és frank országokkal. Az 1300-as évek utolsó harmadában újfajta katonák jelentek meg ezen az õsi hadi úton; megkezdõdött a török európai térhódítása. Mire beköszöntött a XV. század, ezek a római utak lettek az oszmánok legfontosabb felvonulási útvonalai a mind északabbra hatoló elõnyomulásban. A Duna mellé érkezve, pedig éppen hogy válogathatott a török hadvezetés; merre is haladjon tovább. Hiszen a Száva vonalát követve Szlavónián át a déli osztrák tartományok, sõt Észak-Itália felé kínálkozott továbbhaladási lehetõség. A Dráva völgye Ausztria szívébe vezetett. Maga a dunai hadi út Magyarország központja felé mutatott. A Tisza pedig a magyar Alföldön át kínált biztos utat; errefelé még várak se igen voltak, amelyek az elõnyomulást gátolhatták volna. A török hadvezetés tehát választhatott, azaz választhatott volna, ha a Morava völgye és a Duna magyarországi szakasza között nem állja valami útját seregeinek. Ez a valami egy régi vár volt a Száva torkolatánál, a magyarok Nándorfehérvára. Nándorfehérvár a hadi utak ellenõrzõje, s az ország déli kapuja volt. A vár egy kiugró szirtfokon jó 40-50 méterrel a víz szintje fölé emelkedve helyezkedik el. A középkori városok legtöbbjéhez hasonlóan elõvárosból, fallal megerõsített városból és fellegvárból állt. Egyedi sajátossága volt viszont az erõs belsõ tagolás: az öt erõd -ön magát a várost, az alsó és a felsõ várat (együttesen: fellegvárat), végül a kikötõt biztosító kettõs falrendszert a (vízivárat) kell értenünk. Maga a fellegvár kb. 300x200 méteres téglalapot formázott. Aki annak idején elõször megépítette, nemcsak azzal volt tisztában, milyen fontos ez a hely, hanem azt is tudta, hogyan kell egy erõd helyét kijelölni. Nándorfehérvár olyan kulcsfontosságú helyen állt, hogy ismétlõdõ ostromainak kimenetele országok sorsáról döntött. A leghíresebb ostrom az 1456-os. Az ifjonti ereje teljében lévõ török világbirodalom csapott össze akkor a középkori hatalma csúcspontjához közelítõ magyar királysággal. A XV. század elsõ felének egyik legnagyobb hadvezére Hunyadi János mérte itt össze erejét az utána következõ nemzedék legfélelmetesebb hódítójával, II. Mehmed szultánnal. Legfõképpen pedig két világ, két vallás sok évszázados küzdelme jutott el újabb döntõ pillanatához; két vallásé, melyek földrészek életét szabályozták, s melyek küzdelmétõl éppen ezért nemcsak országok, hanem földrészek sorsa is függött. A keresztény Európa ekkor élte a feudális világrend fénykorát. Társadalma, gazdasága messze elõremutató változásokat érlelt, de a politikában még szinte gyerekcipõben járt, s ezért nagyon sebezhetõ volt. A távoli hispán félszigeten a mai kettõ helyett öt különbözõ állam létezett. A nagy távolság miatt, ha a hispánok segíteni akartak volna sem tudtak volna, hiszen ha háborúztak, azt megtehették helyben, Granada és az azt támogató észak-afrikai berber államok ellen. Anglia már meghódította Walest és Írországot, de Skócia még önálló királyság volt. Különben a nemrég befejezõdött - és elvesztett - százéves háború alaposan elvette az angolok kedvét minden külföldi kalandtól. Arról nem is beszélve, hogy éppen 1455-ben vette kezdetét a közel fél évszázados belháború az uralkodóház két ága, a Yorkok és a Lancasterek között ( rózsák háborúja ). Franciaország megerõsödve került ki a százéves háború vérzivatarából - de a király jogait a hûbéres grófok, és hercegek tartományúri hatalma erõsen korlátozta. A francia VII. Károly király ezenkívül súlyos ellentétbe került saját fiával, Lajos trónörökössel; a késõbbi XI. Lajos ismételten föllázadt erélytelennek ítélt apja ellen. Itália helyzete sem volt jobb: Szardínia, Szicília és az olasz csizma déli fele (a Nápolyi Királyság) Aragónia uralkodója, V. Alfonz birtoka volt. Rómát és környékét a pápák kormányozták. Északabbra Firenze állama terjedt ki a mai Toscana szinte egész területére. Észak-Itáliában pedig négy tekintélyes országot kell fölsorolni: Savoyát (beletartozott a késõbbi Piemont is), a Nándorfehérvár egy XVI. századi metszeten genovai városállamot, Milánót és végül a szárazföldre messze benyúló Velencei Köztársaságot. A messzi északon, Skandináviában dán vezetés alatt a kalmari unióban egyesült Dánia, Norvégia és Svédország. A Visztula mentén (a jelenleginél lényegesen keletebbre lévõ) lengyel királyság, viszont a litván nagyfejedelemséggel egyesült, s ennél fogva hatalmát kiterjesztette a mai Belorusszia és Ukrajna jó részére. Közvetlen északi szomszédunk, Lengyelország 1444 óta rossz viszonyban volt velünk (a lengyelek a magyarokat hibáztatták I. Ulászló haláláért), ráadásul a német lovagrenddel vívott hosszú háborújuk is kiújult, éppen 1454- ben. Az orosz állam még csak születõben volt, a hatalmát kiépíteni kezdõ Moszkvai nagyfejedelemségben. Az ukrán és orosz sztyeppék déli részét még mindig a rettegett Aranyhorda tatárai uralták. Maga Németország kisebbnagyobb fejedelemségek kusza halmaza volt, közülük Bajorország, Szászország, Brandenburg, Pfalz volt a legfontosabb - de hozzátartozott az egyébként önálló cseh királyság Sziléziával együtt, s valamennyi osztrák tartomány, a Habsburgok örökös birtokai. A Német Birodalom feje III. Frigyes képtelen volt megakadályozni az egyes fejedelmek közötti kisebb-nagyobb összetûzéseket, háborúkat. A birodalmi gyûlések ugyan rendre foglalkoztak a török kérdéssel, de ígéreteik pontosan annyit értek, mint a gyûlések maguk. 1454 áprilisában például a regensburgi tanácskozás 200.000 emberbõl álló hadsereget ígért a török ellen, majd ugyanez év õszén a frankfurti gyûlés részletes tervet is kidolgozott, hogyan kell ezt a haderõt felhasználni. Egyetlen baj volt csupán; a valóságban egyetlen katonát sem szerelt fel senki. Maradt tehát a pápa, a katolikus világ szellemi feje, egyben Itália közepének világi uralkodója. Bárki is tehette fejére az egyházfõk tiaráját (koronáját), valamilyen módon mindig igyekezett segíteni a török elleni harcot. Más kérdés, hogy erõi végesek voltak, s azokat is részben lekötötték az itáliai bonyodalmak, a császárral való idõnkénti huzakodás, végül a személyes politikai vagy családi elintéznivalók. A pápa idõnként némi pénzt indított Magyarországra. Ezen túl legfeljebb diplomáciai erõfeszítésekre futotta, hogy Magyarország hátát biztosítsák, vagy másoktól kicsikarják az ígérgetett segítséget. Bizánc bukása után III. Calixtus pápa (1455-1457) ünnepélyen ígéretet tett, hogy keresztes hadjáratot fog hirdetni a török Európából való kiûzésére. Valószínûleg maga sem tudta, elér-e ezzel valami eredményt. Ez a sok ország sokféle olyan bajjal küszködött, amelyek igencsak akadályozták abban, hogy a török elõnyomulással törõdjenek, egységesen fellépjenek ellene. Európa szívébõl tehát nem várhattunk különösebb támogatást. A Magyar Királyság magára maradt, csak önmagára számíthatott. A szeszélyes alakú balkáni félszigeten ekkor már csak három-négy félig-meddig önállónak mondható állam létezett (a törökön kívül): Bosznia, Szerbia, Havasalföld. Mellettük a törökmagyar összecsapás színterétõl egyelõre még távol esõ Moldvát, a hegyvidéki mentsvárakba visszaszorult albánokat, s egy kicsiny kereskedõállamot, a Ragúzai Köztársaságot vehetjük számításba (Ragúza a mai Dubrovnikkal azonos). Való igaz, hogy mindezen államok létét fenyegette a török elõnyomulás, hiszen maga Szerbia eddig kétszer semmisült meg (1389-ben, majd 1439-ben), s csak az oszmánok másutt elszenvedett vereségei támasztották átmenetileg valahogy életre. Ennek ellenére a balkáni államocskák nem mutatkoztak a keresztények, azaz a magyarok szilárd szövetségesének. Ennek ellenére ne akarjunk ítélkezni a balkáni uralkodók fölött. Államuk puszta létéért küzdöttek, s ha a török hosszú távon kétségkívül megsemmisítésükre tört is, rövidebb idõre sokszor ajánlott békét, nyugalmat adófizetés, hûbéri engedelmesség fejében, ahogy érdeke pillanatnyilag kívánta. Csak hát a hûbéri engedelmesség természetesen a magyarok ellen irányult, akik ugyanúgy erõvel igyekeztek maguk mellé állítani az érintetteket, mint a török. A Balkán két ellenséges hatalom közé szorult, s a fejedelmeknek idõrõl idõre választaniuk kellett. Márpedig a Drinápoly eleste óta eltelt évszázad egyértelmûen azt bizonyította, hogy az oszmánok szinte ellenállhatatlan hódítók - a magyarok viszont legföljebb saját határaikat tudják hathatósan védelmezni. Volt még egy nagyon fontos kapocs, mégpedig a kereszténység. Az a vallási kötelék, amely Magyarországot a többi nyugati államhoz, s különösen a pápához fûzte, a Balkán felé már lényegesen gyöngébb volt a kapcsolat, azon egyszerû oknál fogva, hogy a délszlávok, a görögök, a románok, a bolgárok és az albánok görögkeleti ortodoxok voltak. A magyarok felekezeti viszálykodás nélkül sem voltak különösebben népszerûek a Balkánon. Amíg a török meg nem jelent, addig õk erõltették hûbéri igényeiket a délszláv és román fejedelemségekre (I. Lajos még Bulgáriát is hódoltatta). A bosnyák-magyar viszonyt például állandóan rontotta a magyar királyok katolikus hittérítõ buzgalma. Magyarország 1444-es és 1448-as vereségei után déli szomszédaink korábban még föl-föllángoló ellenállási kedve igencsak megcsappant. Az újabb háborúra készülõ Magyarország csak egyetlen szövetségesre számíthatott a félszigeten: az albán Szkander bégre. A hõs vezér legföljebb nyugtalaníthatta a török hátországát, a nagy támadás kivédéséhez, illetve eltérítéséhez azonban nem volt elegendõ hadereje. A török birodalom Az a nagy népvándorlási hullám, amely a magyarokat is kiszorította a dél-ukrajnai sztyeppékrõl, a XI. században kezdett kifulladni. A lengyel, magyar és bolgár állam megszilárdulásával a nyugatra vezetõ utak bezárultak. Aki még ezután is új hazát akart vagy kényszerült szerezni magának, annak másfelé kellett tájékozódnia. Így jártak a törökök és a türkmének közös õsei is. Harcosaik a XI. század derekán jutottak el Kisázsia kaukázusi határvidékére. A terület addigi urai, a bizánciak (görögök) felvették a harcot a jövevényekkel, de végül 1071-ben egy Manzikert nevû város mellett döntõ vereséget szenvedtek. A diadalmas török törzsek néhány év leforgása alatt meghódították majdnem az egész félszigetet. A görögök csak a tengerpart egy részét tudták megtartani. Akár azt is mondhatnánk, hogy egy a miénkhez hasonló honfoglalás zajlott le, csak annál két évszázaddal késõbb. A hasonlóság csak részleges, a török hódítók mohamedánok voltak, akik egy keresztények által sûrûn lakott földet szereztek meg fegyvereik erejével. 1241-42-ben

10. oldal IZSÁKI Hírek 2006. június 21. szenvedte végig Magyarország a tatárjárást - egy évvel késõbb, 1243-ban a mongol vihar már Kisázsiában pusztított. A törökök szultánja Közedag helység mellett súlyos vereséget szenvedett a kánok seregétõl. Ezt tekinthetjük a törökök muhi csatájának - de míg IV. Bélának rövid idõ alatt sikerült begyógyítania a tatárok ütötte sebeket, a szeldzsuk-török állam soha többé nem tudott talpra állni. A tatárok fél évszázad alatt kivonultak a félszigetrõl, az egykori ország azonban független tartományok sorozatára bomlott szét. Alig pár évvel Közedag után egy török törzsfõ, Ertogrul érkezett a Márvány-tenger vidékére. Ertogrul fia, Oszmán bej, akirõl az egész népet oszmán-törököknek nevezzük, még csak a közvetlen szomszédokkal hadakozott (többek között Bizánccal is). 1352-ben viszont egyik utóda már Európa földjére lépett, megszerezte az elsõ oszmán-török támaszpontot a Dardanellák nyugati oldalán. 1365-tõl kezdve már Európában van a fõváros: Drinápoly. A Balkánon sem a görögök, sem a bolgárok, sem a szerbek nem képesek feltartóztatni a török jövevények diadalútját. Plovdiv már 1365-ben elesett. 1371-ben a szerb király szenved súlyos vereséget a Marica folyónál. Konstantinápoly körül lassan széthullik a bizánci birodalom, a szárazföld a törökök, a szigetek Velence vagy Genova fennhatósága alá kerülnek. 1388-ban a Peloponnészosz félsziget is elismeri már a drinápolyi nagyúr hûbéruraságát, ugyanez évben eltûnik a térképrõl a bolgár állam, 1389-ben pedig Szerbia ellenállása törik meg az elsõ rigómezei (Kosovo Polje-i) csatában. I. Bajazid 1396-ban a bulgáriai Nikápoly melletti csatában egyszer s mindenkorra elveszi a francia és német lovagok kedvét attól, hogy keresztes hadjáratot vezessenek a Balkánra. 1398-ban már Magyarországot pusztítják a török portyázók, mélyen bent az Alföld szívében. Az új birodalom másik, ázsiai felében (ezt Anatóliának nevezték) késõbb indult meg a hódítás, de eredményessége itt sem maradt el a balkánitól. Az 1390 és 1398 közötti harcokban a tucatnál több anatóliai emír közül szinte egy sem tudta megtartani országocskáját: vagy meghódolt Oszmán utódainak, vagy elmenekült Kisázsiából. A török terjeszkedést egy rövid idõre megszakította a mongol nagyhatalom feltámasztója, a hódító Timur Lenk. Az 1402-ben az Ankara mellett vívott csatában Bajazid seregébõl Timurhoz álltak az elûzött uralkodók csapatai, a szultán maga is fogságba esett. Az Oszmán-ház anatóliai uralmának egy idõre vége szakadt, Kisázsia megint másfél tucat önálló emírségre darabolódott. Megmaradt viszont, majdnem sértetlenül, a balkáni terület, törökül Rumili, azaz Rumélia. A területi veszteségek nagyok voltak, s a testvérei legyõzésével trónra került új szultánnak I. Mehmednek még meg kellett küzdenie a belháborúban tönkretett parasztok, a hódítások elmaradása miatt elégedetlenkedõ harcosok ismételt lázadásaival. De legyûrte a nehézségeket. Mire - 1421-ben - fia, II. Murád lépett a helyére, az oszmán hatalom ismét elég erõs volt szomszédai megtámadásához. 1425-re sikerül visszafoglalniuk Anatólia jó harmadát, majd nyugatnak fordultak. A nagy görög város Thesszaloniki elfoglalása következett. Majd Szerbia megtörése volt soron, 1439-ben esik el Szendrõ, majd 1441-ben Európa egyik legfontosabb ezüstbányája, a mai Crna Gorában (Montenegro) fekvõ Novo Brdo. Ezzel egy idõben Boszniába is behatol a török hatalom. Már-már úgy látszik, hogy az oszmán áradat újra eléri Magyarország határait - de ekkor Hunyadi János gyõzelmei egy idõre még visszaszorítják azt. Aztán 1444-ben Várnánál, majd 1448-ban a második rigómezei csatában ismét Murád marad felül. A balkáni ellenállás az albánok kétségbeesett harcára zsugorodik össze. Az 1450-es években az oszmán-törökök birodalma területileg jóval felülmúlta akármelyik keresztény országot. Területe közel 900 000 km2-re, a lakosság száma 6-7 millióra becsülhetõ. Beletartozott a jelenlegi Szerbia majdnem teljes területe, Albánia félig, Görögország jó háromnegyed része, Bulgária teljes egészében és Anatólia bõ egyharmada. Oszmán bej örökösei ötszáz évig fennálló, diadalt diadalra halmozó országot teremtettek. Pedig a földrajzi távolságok, a meghódított területek közötti különbségek, a minden határon fenyegetõ ellenség rendkívüli módon nehezítette dolgukat. A siker titka a törökök államának és társadalmának a maga korában meglehetõsen egyedülálló, céltudatos megszervezésében rejlett. A letelepedõ török és türkmén törzsek fõképpen állattenyésztésbõl élõ, gyors lovaikon messze földet bejáró nomádok voltak, akik számára a letelepedett földmûvelõ életmód a szolgaság egyfajta változatának tûnt, s akik a háborút, a zsákmányszerzést életük szerves részének, sõt kedvenc foglalatosságuknak tartották. De míg a magyarok lassan hozzászelídültek a keresztény európai környezethez, a mohamedán törökök nehezen találtak szót a maguk parasztjaival. Nehezen, már csak azért is, mert legtöbbjük az igaz hit harcosának, gázinak tartotta magát, s mint ilyen, kötelességének érezte a más vallásúak üldözését, kifosztását, lemészárlását. Az iszlám országaiban a XIII. századtól keletkeztek és szaporodtak a dervisrendek, a keresztény szerzetesség távoli megfelelõi. A dervisek vallási elmélkedésre, sõt rajongásra és révületre összpontosító mûködése kettõs tevékenységet szült. Több csoportból álltak, egyik csoportjuk a Korán szószerinti követését hirdette, s így legfõbb szószólói lettek a szent háborúnak. A megújuló szultáni hatalom ez utóbbiakat hívta segítségül, ha a hadsereg elégedetlenkedett, vagy buzdításra szorult. Így a rendszer egyik pillérévé lettek. A legfõbb hatalom a szultán kezében volt, õ irányított mindent és mindenkit. De döntéseit nem egyedül hozta, hanem tanácsának, a dívánnak megkérdezése után. A díván tagjai a következõ fõemberek voltak: a nagyvezír, a második és a harmadik vezír (õk az uralkodó helyettesei és minden ügyben illetékes miniszterei ); az európai és kisázsiai csapatok két fõparancsnoka, a ruméliai és anatóliai beglerbég; a két fõhadbíró, a kádiászker ; a kincstár, az adószedés és az írásbeli feladatok elvégzése területén illetékes fõdefterdárok, általában egyszerre kettõ; s végül a kancellár, a nisándzsi. Mindegyiküket a szultán nevezte ki, vagy mozdította el hivatalából, tetszés szerint. A birodalom területe tartományokra, szandzsákokra oszlott, egy-egy szandzsák katonai parancsnoka volt a szandzsákbég. A szandzsákok polgári közigazgatásához a bégnek nem volt köze, azt a kádi (bíró) és a defterdár (adószedõ, írnok) intézte. Több szandzsák alkotott egy vilájetet, ennek katonai parancsnoka volt a pasa. Természetesen ezek a katonai és polgári tisztviselõk is egyenesen a szultántól, illetve a dívántól kapták kinevezésüket, s csak annak tartoztak felelõsséggel. Míg a feudális Európai tartományok kormányzói családi örökséggé tehették rangjukat, addig a töröknél a méltóságok örökölhetõsége szóba sem jöhetett. Az oszmán állam területén lévõ valamennyi vár, a hatalmas erõdítménytõl a legnyomorúságosabb palánkig, mind az uralkodó kezében maradt, a szandzsákbégek felügyelete alatt. Magánvárak egyáltalán nem léteztek. A legnagyobb, legjövedelmezõbb városok és földbirtokok közvetlenül állami kezelésbe kerültek (hászbirtokok), adójukat egyenest a szultáni kincstárba fizették be. A befolyt jövedelmekbõl fizették a kevés számú fõtisztviselõt (beglerbégek, vezírek, pasák). A katonaság egy részét is néhány falu vagy legalább néhány parasztcsalád szolgáltatásaival elégítették ki. Ezt, ha nagyobb volt, ziámet -nek, ha kisebb, timár - birtoknak hívták, a gazdáját pedig szpáhinak. Sem a ziámet, sem a tímár nem volt örökölhetõ, hiszen a szultán, ha nem volt megelégedve a szpáhi katonai teljesítményével, bármikor arra érdemesebbnek adhatta azokat. Ezek a birtokok valójában éppen csak annyi hasznot hoztak a szpáhinak, amibõl családostul meg tudott élni, s fegyvereit elõ tudta teremteni. Tökéletes kiszolgáltatottságban élte életét. A szpáhinak és családjának csak a szokásjog nyújtott védelmet. Az a szokásjog, amelyik megkövetelte, hogy a földbirtokos fia maga is földbirtokot kapjon, s maga is vitéz katonaként folytassa apja mesterségét. Ezért maradhatott szellemében egységes a birodalom fennmaradása szempontjából oly fontos katonaréteg, s ezért maradtak a szpáhik a török törzsi harcosok hagyományainak, sõt nemzetségeinek is egyenes folytatói. A tökéletes kiszolgáltatottság azt eredményezte, hogy a szultánnak az országon belül nem maradtak ellenlábasai. A pasák, a szpáhik, a tisztviselõk érdekei azonosak voltak, de a szultán maga döntötte el, hogy ki hogyan szolgálja ezeket az érdekeket. Európában a XV. századra gyakorlatilag eltûnt a rabszolgaság intézménye. Az Égei-tenger vidékén és attól keletre viszont még javában virágzott. A hadifoglyok és a hadszíntérrõl elhurcolt szerencsétlen civilek jelentették az állandó utánpótlást, melynek révén minden valamirevaló török méltóságviselõ rabnõk, inasok, lovászok seregével vehette körül magát. De voltak rabszolgák - ha nem is nagy számban - a földbirtokokon, bányákban vagy mûhelyekben. A birodalom azonban nem az õ munkájukból élt, hanem a valódi parasztok és kézmûvesek verítékébõl. Az oszmán állam lakosságának nagy része falun lakott olyan földön, mely hivatalosan szintén a szultáné volt. A parasztot (törökül rájának hívták) a törvény odakötötte a földjéhez, nem hagyhatta azt el. Szolgáltatásokkal tartoztak a földesúrnak, tehát a szpáhinak: fizették az államnak a földadót, a harács - ot (innen ered a mi harácsolni szavunk). Az adózásban csak a felekezeti hovatartozás jelentett megkülönböztetést. A keresztény ráják ugyanis a harácson kívül még többféle adóval tartoztak a szultánnak, ezek közül a devsirme volt a leghírhedtebb; az a szörnyû kötelezettség, hogy idõnként fiúgyermekeket kellett küldeniük a hadsereg számára. Az adók nem voltak magasak, vagy elviselhetetlenek, a nagyjából egységes kivetési kulcs az anatóliai parasztok számára jelentett nagyobb terhet. Anatóliában ugyanis még a balkáninál is elmaradottabb technikával mûvelték a földet (primitív faekét használtak, nem ismerték a küllõs kereket, a lovat csak a katonaság hasznosította. Annak még nem érzõdött a hatása, hogy a teljes paraszti kiszolgáltatottság éppen nem kedvez semmi újító kedvnek, s a földmûvest arra készteti, hogy a legszükségesebb munkán kívül ne tegyen semmit. Az árakat államilag szabályozták, a vidék elmaradottsága azt jelentette, hogy kevesen kerestek városi árut, hiszen nem volt mibõl, és nem volt miért. Mindez nem kedvezett a kézmûvesiparnak. A kereskedõk hasznát is ismételten megcsapolták, hol adókkal, hol kisajátítással: tartósan meggazdagodni egyikük sem tudott. A birodalom pénze a szultán és a pasák kezében összpontosult. A török birodalom ereje az államberendezés egyszerûségében és a szultáni hatalom korlátlan érvényesülésében rejlett. A szultán egyetlen szava elegendõ volt a birodalom valamennyi erõtartalékának mozgósításához. Az, pedig ennek a rendszernek egyenes következménye, hogy a török hadsereg ereje és szervezettsége ekkor felülmúlta bármely európai ország erejét és felkészültségét. (Folytatjuk) Bujdosó Dániel

2006. június 21. IZSÁKI Hírek 11. oldal IZSÁK KOMMUNÁLIS SZOLG. KHT Egyszerûsített éves beszámoló mérlege A mérleg fordulónapja: 2005. december 31. A mérleg fajtája: 2005 ÉVZÁRÓ 1000 HUF Elõzõ év Tárgyév 01. A. Befektetett eszközök 18 677 21883 02. I. Immateriális javak 27 220 03. II. Tárgyi eszközök 18 650 21663 04. III.Befektetett pénzügyi eszközök 0 0 05. B. Forgóeszközök 7 771 10001 06. I. Készletek 994 912 07. II. Követelések 5 972 7199 08. III.Értékpapírok 0 0 09. IV. Pénzeszközök 805 1890 10. C. Aktív idõbeli elhatárolások 10 166 8525 11. ESZKÖZÖK ÖSSZESEN 36 614 40409 12. D. Saját tõke 22 652 18943 13. I. Induló tõke / Jegyzett tõke 3 200 3200 14. II. Tõkeváltozás / Eredmény 13 824 20352 15. III.Lekötött tartalék 0 0 16. IV. Értékelési tartalék 0 0 17. V. Tárgyévi eredm. alapt.-bõl (közh. tev) -1 378-7226 18. VI. Tárgyévi ered. vállal. tev. 7 006 2617 19. E. Céltartalékok 0 0 20. F. Kötelezettségek 8 720 19967 21. I. Hátrasorolt kötelezettségek 0 0 22. II. Hosszú lejáratú kötelezettségek 1 439 1470 23. III.Rövid lejáratú kötelezettségek 7 281 18497 24. G. Passzív idõbeli elhatárolások 5 242 1499 25. FORRÁSOK ÖSSZESEN 36 614 40409 IZSÁK KOMMUNÁLIS SZOLG. KHT Közhasznú eredménykimutatás Beszámolási idõszak: 2005 január 01. - 2005. december 31. IZSÁK,2006.04.15. A gazdálkodó képviselõje 1000 HUF Elõzõ év Tárgyév A. Összes közhasznú tev. bevétele 142 352 125664 A.1. Közhasznú célú mûk.-re kapott tám. 77 892 53966 A.1.A. - alapítótól 77 812 53964 A.1.B. - központi költségvetésbõl 0 0 A.1.C. helyi önkormányzattól 0 0 A.1.D. - egyéb 80 2 A.2. Pályázati úton elnyert támogatás 0 0 A.3. Közh. tevékenységbõl származó bevétel 64 436 71552 A.4. Tagdíjból származó bevétel 0 0 A.5. Egyéb bevéte 24 146 B. Vállalkozási tevékenység bevétele 24 194 34857 C. Összes bevétel (A+B) 166 546 160521 D. Közhasznú tevékenység ráfordításai 143 730 132890 D.1. Anyagjellegû ráfordításai 0886 75359 8D.2. Személyi jellegû ráfordítások 49 825 53647 D.3. Értékcsökkenési leírás 2 683 2256 D.4. Egyéb ráfordítások 66 116 D.5. Pénzügyi mûveletek ráfordításai 270 158 D.6. Rendkívüli ráfordítások 0 1354 E. Vállalkozási tevékenység ráfordításai 17 188 32240 E.1. Anyagjellegû ráfordítások 9 820 21725 E.2. Személyi jellegû ráfordítások 6 732 9795 E.3. Értékcsökkenési leírás 579 642 E.4. Egyéb ráfordítások 11 33 E.5. Pénzügyi mûveletek ráfordításai 46 45 E.6. Rendkívüli ráfordítások 0 F. Összes ráfordítás (D+E) 160 918 165130 G. Adózás elõtti eredmény (B-E vagy C-F) 5 628-4609 H. Adófizetési kötelezettség 0 0 I. Tárgyévi vállalkozási eredmény (G-H) 7006 2617 J. Tárgyévi közhasznú eredmény (A-D) -1 378-7226 IZSÁK KOMMUNÁLIS SZOLG. KHT Tájékoztató adatok Beszámolási idõszak: 2005. január 01. - 2005. december 31. 1000 HUF Elõzõ év Tárgyév A. Személyi jellegû ráfordítások 56 557 63442 A.1. Bérköltség 37 324 41626 A.1.A. bérköltségbõl: megbízási díjak 132 132 A.1.B. bérköltségbõl: tiszteletdíjak 0 150 A.2. Személyi jellegû egyéb kifizetések 5 659 6913 A.3. Bérjárulékok 13 574 14903 B. A szervezet által nyújtott támogatások 0 0 IZSÁK KOMMUNÁLIS SZOLG. KHT Közhasznúsági jelentés 2005. Fordulónap: 2005. december 31. Beszámolási idõszak: 2005. január 01. - 2005. december 31. 1. Számviteli beszámoló 1.1. Számviteli beszámoló bemutatása A számviteli beszámoló fõbb adatai az alábbiak: Beszámoló sor (eft) Tárgyév Mérleg adatai A. Befektetett eszközök 21883 I. Immateriális javak 220 II. Tárgyi eszközök 22663 III.Befektetett pénzügyi eszközök 0 B. Forgóeszközök 10001 I. Készletek 912 II. Követelések 7199 III.Értékpapírok 0 IV. Pénzeszközök 1890 C. Aktív idõbeli elhatárolások 8525 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN 40409 D. Saját tõke 18943 I. Jegyzett tõke 3,200 II. Jegyzett, de még be nem fizetett tõke (-) 20352 III.Tõketartalék 0 IV. Eredménytartalék 0 V. Lekötött tartalék -7226 VI. Értékelési tartalék 2617 E. Céltartalékok 0 F. Kötelezettségek 19967 I. Hátrasorolt kötelezettségek 0 II. Hosszú lejáratú kötelezettségek 1470 III.Rövid lejáratú kötelezettségek 18497 G. Passzív idõbeli elhatárolások 1499 FORRÁSOK ÖSSZESEN 40409 Közhasznú eredménykimutatás adatai Összes közhasznú tevékenység bevétele 125664 Közhasznú célú mûködésre kapott támogatás 53966 - alapítótól 53964 - központi költségvetésbõl 0 - helyi önkormányzattól 0 - egyéb 2 Pályázati úton elnyert támogatás 0 Közhasznú tevékenységbõl származó bevétel 71552 Tagdíjból származó bevétel 0 Egyéb bevétel 146 Vállalkozási tevékenység bevétele 34857 Összes bevétel (A+B) 160521 Közhasznú tevékenység ráfordításai 132890 Anyagjellegû ráfordításai 75359 Személyi jellegû ráfordítások 53647 Értékcsökkenési leírás 2256 Egyéb ráfordítások 116 Pénzügyi mûveletek ráfordításai 158 Rendkívüli ráfordítások 1354 Vállalkozási tevékenység ráfordításai 32240 Anyagjellegû ráfordítások 21725 Személyi jellegû ráfordítások 9795 Értékcsökkenési leírás 642 Egyéb ráfordítások 33 Pénzügyi mûveletek ráfordításai 45 Rendkívüli ráfordítások 0 Összes ráfordítás 165130 Adózás elõtti vállalkozási eredmény -4609 Adófizetési kötelezettség 0 Tárgyévi vállalkozási eredmény 2617 Tárgyévi közhasznú eredmény -7226 Tájékoztató adatok Személyi jellegû ráfordítások 63442 Bérköltség 41626 bérköltségbõl: megbízási díjak 132 bérköltségbõl: tiszteletdíjak 150 Személyi jellegû egyéb kifizetések 6913 Bérjárulékok 14903 A szervezet által nyújtott támogatások 0 1.2. Könyvvizsgálat A tárgyévi számviteli beszámoló szabályszerûségét, megbízhatóságát és valódiságát könyvvizsgáló ellenõrizte. A beszámolót hitelesítõ könyvvizsgáló neve, címe és kamarai tagsági száma:.kócsó Márta 6000 Kecskemét Fagyöngy u. 1. Kamarai tagsági száma :002163 1.3. Kiegészítések a számviteli beszámolóhoz A számviteli beszámoló a szervezet gazdálkodásáról, vagyoni-, pénzügyi- és jövedelmezõsége helyzetérõl megbízható és valós képet mutat, ahhoz további kiegészítõ információk közlése nem szükséges. 2. A szervezet bemutatása 2.1. Tevékenység általában Az IZSÁK KHT 2000 évben jött létre. Az alakulás célja, az Izsáki önkormányzat területén közfeladatok ellátása. 2.2. Közhasznú tevékenység A KHT tárgyévi közhasznú tevékenysége - annak tartalma, volumene, jellemzõi, körülményei - az alábbiakban foglalható össze: A Kht tevékenységébõl a közhasznú tevékenység aránya a 2005- es évben 78% volt. Mérleg szerinti erdményünk 4.609 e Ft veszteség. Költségvetési támogatást a z alapító Izsáki önkormányzattól kaptunk. összesen: 53.964 eft a) Ebbõl intézmények dologi kiadásainak fedezetére22.422 e Ft ennek közvetlen felhasználási költsége 19.355 e Ft közvetett felhasználás (ált. ktg. felosztás után): 5.428 e Ft Intézmények dologi kiadásainak tényleges költsége: 24.783 e Ft b)kiemelten nagy volumenû közhasznú tevékenységünk: - víztermelés, - kezelés, - ellátás - közétkeztetés 1. Víztermelésként,vízszolgáltatásként külön támogatást nem kaptunk, de ez a tevékenység nem is igényel támogatást. Közvetlenráfordítása 23.278 e Ft saját bevétele 37.233 e Ft 2.Közétkeztetés Közétkeztetés kapott mûködési támogatás 15.032 e Ft közétkeztetés saját bevétele 32.292 e Ft Közétkeztetés összes bevétele 47.324 e Ft Közétkeztetés közvetlen önköltsége 54.699 e Ft Közétkeztetés vesztesége 7.375 e Ft Ezen közfeladat ugyan veszteséges, de folyamatosan figyelemmel kísérjük a veszteség okait. Közhasznú tevékenység támogatása összesen közhasznú tevékenység saját bevétele egyéb bevételek Összes bevétel: tényleges közvetlen költségek közvetett költségek Rendkívüli ráfordítás Összes költség Intézmény dologi kiadásainak vesztesége Közhasznú tevékenység kiadásainak vesztesége 31.524 e Ft 71.552 e Ft 146 e Ft 103.222 e Ft 81.825 e Ft 24.928 e Ft 1.354 e Ft 108.107 e Ft -2.341 e Ft -4.885 e Ft 3.Általános költségek (közvetett)részletezése a.)javító karbantartó részleg 23.830 e Ft b.)központi irányítás, iroda 14.736 e Ft Ezen költségek felosztása bevételarányosan történik. 3. A vagyon felhasználása,alakulás 3.1. Eszközök - Befektetett eszközök nettó értéke 21.883/18677, 17 %-os növekedést mutat. - Forgóeszközök alakulása 10.001/7.771, 29 %-os növekedést mutat az elõzõ évhez viszonyítva. - Aktív idõbeli elhatárolások között nagy tételt képvisel a 2005. II. félévi vízdíj és átalányok különbözete 3.2 Források * Saját tõke elõzõ évhez viszonyítva 18.943/22.652, 16 %-os csökkenést mutat a negatív eredmény miatt. * Kötelezettségek:a rövidlejáratú kötelezettségek túlnyomó részben szállítói tartozások 18.497/7.281, 254 %-os növekedést mutat pénzügyi gondok miatt. * Passzív idõbeli elhatárolások között a december hónapban befizetett, de 2006. évi étkezési díjak, továbbá 2006. évben érkezett,de 2005. évet terhelõ (villany,gáz stb.)költségeket mutatja. 4.Vezetõ tisztég viselõk díjazása A vezetõ tisztségviselõk részére nyújtott juttatások az alábbiak: - 3 felügyelõ bizottsági tag éves tiszteletdíja 50e Ft /év/fõ * ügyvezetõ igazgató éves munkabére 2.400 e Ft * személygépkocsi használat 1500 km/hó Építési engedéllyel rendelkezõk figyelmébe Felelõs mûszaki vezetést vállalok; új lakás és egyéb építményeknél, lakásbõvítésnél, egyéb építmények bõvítésénél Építési munkák; kõmûves munkák, speciális szaképítés lakások utólagos hõszigetelése nemesvakolat készítés tervezés, költségvetés készítés Egyéb betonmunkák: beton csatornaelem felhasználható: utak, kapubejárók, különbözõ átereszek, belvizek stb. vízelvezetési rendszerek megépítéséhez Felszedhetõ tetejû vízelvezetõ beton csatornaelem felhasználható: utak, kapubejárók, különbözõ átereszek, belvizek stb. vízelvezetési rendszerek megépítéséhez Kútgyûrû, betonkád felhasználható: vízgyûjtõ akna, vízóra akna készítéséhez hozzávaló fedlappal 60x60 cm-es nyílással MEGRENDELHETÕ: CSÍK IMRE KÕMÛ- VES MESTER IZSÁK, BOCSÁNYI U. 11. TEL: 374-441, 06-30-319-0025

12. oldal Ügyeletek Orvosi ügyelet Hétfõtõl péntekig 16 órától másnap reggel 8 óráig, hétvégén és munkaszüneti napokon 8 órától 8 óráig a szabadszállási központi ügyelet (Mindszenty tér 5.) hívható a 76/353-324-es számon. Rendelési idõben, illetve hétköznap 16 óráig a helyi orvosok hívhatók a 06-20-962-4594 számon. Gyógyszertári ügyelet Június 19-25: Izsák, T: 569-208 Június 26-július 2: Szabadszállás, T: 76/358-028 Július 3-9: Izsák Július 10-16: Szabadszállás Július: 17-23: Izsák Rendõrségi ügyelet 06-30-546-7196 IZSÁKI Hírek 2006. június 21. ÁFÉSZ HÍREK Élelmiszer boltok kínálják: Éden napraforgó étolaj 1/1 189,-Ft! Amíg a készlet tart! 2006. 06. 14-2006. 06. 26-ig Gici trappista sajt 8 79,-Ft/kg Ecetsav 20 % 139,-Ft Omnia õrölt kávé 250 gr 439,-Ft Finomliszt halasi 2/1 115,-Ft Coop darált sertéshús 400 gr 109,-Ft Cessibon növ.hab.spray 250 gr 189,-Ft Coop margarin kocka 250 gr 69,-Ft Mindennap 100-s papírzsebkendõ 2 rét. 55,-Ft Quanto 2*750 ml öblítõ 449,-Ft Oetk müzli 300 gr 359,-Ft Izsáki durum tészták 500 gr 99,-Ft Pulyka alsócomb 299,-Ft Az Izsáki Áfész boltjainak júniusi ajánlata! Gáztûzhelyek 42900,-Ft-tól Bográcsok 296,-Ft-tól Drótfonatok 296,-Ft-tól Kötéláruk 1150,-Ft-tól Asztalterítõk 312,-Ft/m-tõl Faliképek 155,-Ft-tól Hajszárítók 1560,-Ft-tól Vasalók 1990,-Ft-tól Kávéõrlõk 3720,-Ft-tól Elektromos kávéfõzõk 10400,-Ft-tól Kenyérpirítók 2700,-Ft-tól, Gyümölcs centrifuga 5990,-Ft-tól Olajsütõ 4720,-Ft-tól Ébresztõ órás rádió 1990,-Ft-tól PB gázpalack csere 3675,-Ft! Kéthetente megújuló ÁFÉSZ akció 10-20-30 % engedménnyel. Polgárõrség 06-30-555-6645 AJTÓ-ABLAK gyártó mûhely ajánlata. Páhi, Rákóczi u.56. FELMÉRÉS-GYÁRTÁS- BEÉPÍTÉS Kapcsoltszárnyúablak-csere pormentesen. Tel: 06-20-322-8227 Ugyanitt asztalos felvétel. ÚJ SZOLGÁLTATÁS a PÁL és PÁL BT-nél Izsák Kossuth L. 42. szám alatt. 2006. január 1-tõl megkezdtük, kedvezõ áron, rövidáruk értékesítését. Kaphatók: cérnák (minden színben), zippzárak (dzsekibe, nadrágba), gombok nagy választékban, gumik, csatok, kapcsok, csipkék, szegõk, zsinórok, vállpárnák, vállfák, vetexek, bélésselymek, gombostûk, varrótûk. Szolgáltatásaink: gombbehúzás, patentozás, zipzárcsere, szoknyák, nadrágok felhajtása, függönyök és terítõk szegése. Minden kedves érdeklõdõt barátságos kiszolgálásban részesítünk! Tel.: 360-064 vagy 20-5530-197 A Coop bolt ajánlja Persil 2 kg kompakt + Silán öblítõ 2 l + bev.táska 2099,-Ft/cs Biopon takarékos kompakt 2 kg 669,-Ft Hame sertésmájkrém 62 gr 27,-Ft Borsodi Frisch fassh 0,5 dobozos 99,-Ft Áruházunk ajánlata Hûtõszekrények Fagyasztóládák KÁBEL- TÉVÉ HÍREK Felhívjuk a kábeltévédíj hátralékkal rendelkezõket, hogy rendezzék az elmaradásukat! Az új hálózat kiépítésekor csak a hátralékkal nem rendelkezõk lesznek /díjmentesen/ átkötve. Ezt követõen a hátralékkal rendelkezõk csak a hátralék és a bekötési díj befizetése után csatlakozhatnak az új hálózathoz, amelynek kiépítése megkezdõdik a nyár folyamán. Az DUNA és az m2 analóg vételérõl digitálisra váltottunk a jobb és stabilabb minõség érdekében. Az Autonómia csatorna rövidesen látható lesz a SAT 1 csatorna helyén. Farkas Zsolt APRÓ- HIRDETÉSEK 1800 négyszögöl 4 éves almás és 1600 négyszögöl 8 éves ikersoros Sárfehér szõlõ fúrt kúttal eladó. Érd.: 30-465-4059 Zongoratanítást vállalok, gyerekek részére. Heibl Anna 06-30-289-7221 Ingyen kaszáló Izsákon. Érd.: 06-30-9381-365 48400,-Ft-tól 64000,-Ft-tól Kedvezõ feltételekkel Budapest Banki hitelügyintézés, rövid határidõvel. Tagi kártyára 3 % engedmény! Az ÁFÉSZ bérbe adja az alsóvárosi 110 m 2 -es élelmiszerboltját / boltnak, raktárnak/ és a központjában lévõ klímatizált, internettel rendelkezõ helyiségeit. Érdeklõdni lehet személyesen: Izsák, Dózsa tér 1. Telefonon: 76/374-211 vagy 30/9459-928 BORSOS SÍRKÕ IZSÁK 15 ÉVESEK LETTÜNK 15% ENGEDMÉNY Síremlékek, emlékmûvek készítése természetes gránitokból. Síremlékek szétszedése, restaurálása. Épület-, valamint kerti kõfaragó- és mûkõ munkák. Izsák Thaly köz 1. Tel: 76-374-798, 06-30-903-2677 Anyakönyvi Hírek Születtek: Zsoldos Márton an: Mayer Ágota, Tóth Evelin an: Oroszi Anita, Ecsedi Kristóf an: Nagy Piroska. Házasságkötés: Horváth Jenõ és Tóth Andrea. Meghaltak: Csontos Benjamin 80 éves, Szily K. u. 20., Somogyi Béla 82 éves, Kecskeméti út. 30., Radics Géza 66 éves, Zöldfa u.1., Virág Zoltán 27 éves, Széktói u. 32., Csernák János 81 éves, Mezõ u. 18. Önkormányzati lap Kiadja: Izsák Város Önkormányzata Felelõs kiadó: Mondok József Szerkesztõség: Tetézi Lajos fõszerkesztõ, Bálint Vilmos, Dr. Hauzmann János, Tetézi Attila Cím: 6070 Izsák, Szabadság tér 1. Telefon/fax: 76/375-900 Hirdetésfelvétel: Izsák Kht. Tel.: 76/568-076 Készítette: Kópia Kft. Kiskunhalas. Felelõs vezetõ: Lichtenberger Tibor ISSN 1587-7418