Óravázlatok: Petőfi Sándor költészete Készítette: Cseh Noémi 1. Az óra témája: Petőfi Sándor pályája Az óra cél- és feladatrendszere: A tanulók érdeklődésének felkeltése, a költőről való előzetes ismereteik mélyítése. Az óra didaktikai feladatai: Motiválás és aktivizálás. A tanulók idézzék föl eddigi ismereteiket és váljanak nyitottá újak megszerzésére. Tantárgyi kapcsolatok: Történelem, képzőművészet. Felhasznált források: A költő életrajza, képek, idézetek. Idő (perc) Szakasz Didaktikai cél Tanári tevékenység Tanulói tevékenység (várt válaszok) 1-3 Órakezdő A hiányzók beírása a naplóba. intézkedések 4-16 Bevezetés A téma A mai naptól Petőfivel fogunk A diákok kijelölése, foglalkozni. A múlt órán kértem, bemutatják a hozott tanulók hogy hozzatok egy tárgyat, képet, anyagot. aktivizálása vagy idézetet, ami nektek hozzá kapcsolódik. Eszközök E-napló. Tábla, színes filcek. Szervezési mód Rövid tanulói bemutatók. A hozott anyagot a tábla szélére egymás alá írjuk. 17-32 Előzetes ismeretek feltárása, rendszerezése Fokozatosság, rendszerezés Ezeken kívül mi jut eszetekbe róla? Címszavakban elmondhatnak mindent, amit a felírtakon kívül a költőről tudnak. Fogalomtérkép a táblán. Petőfi a középpont, a diákok válaszait különböző csoportba lehet szervezni (pl. családi élet,
33-43 Előzetes ismeretek kiegészítése 44-45 Összefoglalás, az óra lezárása Szemléletesség, rendszerezés Követelmények tisztázása Láthatjátok, több nagy csoportot különítettünk el Petőfihez kapcsolódóan. Most képeket fogok vetíteni. Találjátok ki, kit vagy mit ábrázolnak a képek, és próbáljátok meg beilleszteni a csoportokba! Választásotokat indokoljátok! Láthatjátok, milyen sok oldalról közelíthetünk a költőhöz. A következő órától költészetének sajátosságairól, tematikájáról fogunk beszélni. A felelőt Petőfi pályájáról fogom kérdezni, az órai anyag kiegészítése képpen olvassátok el a tankönyv ide tartozó részeit! (Tk. 100-101) Szorgalmi feladat: a Tk. 100. oldalán található kérdésre válaszolni 3-5 összefüggő mondatban. A tanulók jelentkezhetnek a megfejtés elmondásáért és indoklásáért. A legtöbbet kitalálók órai munka pluszt kaphatnak. 1 A tanulók fölírják a házi feladatot. Számítógép, projektor, ppt. költészet, politika stb.). A tábla szélére írt dolgok más színnel bekerülhetnek a gondolattérképbe. Képek vetítése egymás után. (A diasort később a tanulók is megkapják, a megfejtésekkel együtt.) 1 Az órai munkán végzett aktivitást rendszeresen jutalmazom. Három plusz egy naplóba bekerülő ötöst ér.
8 perc Fakultatív blokk (Ez a rendszerezés akár a témazáró előtti összefoglaló órára is betehető, akkor a tanulók még könnyebben tudnak válaszolni.) Rendszerezés Kezdjétek el olvasni A helység kalapácsát! Petőfi költészetének csoportokra való fölosztása a későbbi haladási terv szerint. Műnemek szerinti csoportosítás: Milyen műnemekről beszélhetünk? Mondjatok különböző műnemekhez tartozó Petőfi-alkotásokat. Témák szerinti csoportosítás: Milyen témákban alkotott? A tanulói válaszok kiegészítése. Líra pl.: Nemzeti dal, epika pl.: János vitéz, dráma (tanári kiegészítés: Tigris és hiéna). Szerelmi, családi, táj-, népies, hazafias költészet. (Tanári kiegészítés: ars poeticák, én-líra.) Projektor tanulói válaszok, majd a válaszokat rendszerező két dia kivetítése. 2. Az óra témája: Petőfi népies költészetének újító jellege Az óra cél- és feladatrendszere: Ismeretek szerzése, mélyítése Az óra didaktikai feladatai: Fokozatosság és rendszeresség. A tanulók korábbi tanulmányaik során már megismerkedtek Petőfi népies költészetével. Ezeket az ismereteket bővítjük és helyezzük új megvilágításba. Tantárgyi kapcsolatok: Népművészet Idő (perc) Szakasz Didaktikai cél Tanári tevékenység Tanulói tevékenység (várt válaszok) Hiányzók beírása a naplóba. Szorgalmi feladatok 1-3 Órakezdő intézkedések. 4-10 Számonkérés Visszacsatolás és megerősítés A felelő(k) kiválasztása, a téma kijelölése, szükség esetén segítő kérdések adása. beadása. A felelő röviden beszámol az előző óra alapján a költő életpályájának Eszközök E-napló. Szervezési mód Tanulói beszámoló.
11-19 Ismétlés Rendszerezés, kapcsolatok létesítése 20-28 Műértelmezés Érthetőség, a tanultak alkalmazása Ma Petőfi népies költészetéről fogunk beszélni. Mit gondoltok, mit nevezünk népies költészetnek? Mik a népdalok általános jellemzői? Hogyan kapcsolódik ez a romantika fogalmához és a korábban tanult romantikus költőkhöz? A Megy a juhász a szamáron című vers felolvasása (Szgy. 143.) és rövid elemzése az előbb tárgyalt szempontok szerint fontosabb állomásairól. Már tanultak felidézése: Petőfi a nép fia, egyes versei népdalokhoz hasonlíthatók. Egyszerűek, ütemhangsúlyos verselésűek, témájuk gyakran a szerelem, a hétköznapok, a bujdosás stb. Egy ismert népdal fölidézése. A romantika kora fontosnak tartotta a népköltészetet. Kutatta, és utánozni is próbálta. A tanulók válaszolnak a tanári kérdésekre, összehasonlítják a vers jellemzőit az előzetesen felírt népköltészeti jellemzőkkel. Tábla, filc. Szöveggyűjt emény, tábla, filc. A válaszok rögzítése a táblán. Az elemzés szempontjaiból táblázat készítése, mely több vers elemzésére alkalmas.
8 perc Fakultatív feladat, kitekintés Motiválás 29-39 Műértelmezés Tartósság, tanultak alkalmazása Ha ma kellene ugyanezzel a mondanivalóval írni egy verset, mit változtatnátok meg benne? Lackfi János: Megy Béla bá trabanton című versének bemutatása Párosával válasszatok ki a szöveggyűjteményből (140-143.) egy másik verset, amire illenek Petőfi népies költészetének jellemzői. Beszéljétek meg egymással az elemzés lehetséges szempontjait, és írjátok a füzetbe. Erre kaptok 5 percet. A pármunka alatt a tanár körbejár és segít, ha kérik. Ellenőrzés. 40-43 Összefoglalás Mint mondhatunk el összefoglalás képpen Petőfi népies költészetéről? Rövid összefoglaló szöveg kivetítése projektorral 44-45 Az óra lezárása, házi feladat megbeszélése A következő témára való fölkészülés, folytonosság biztosítása. A következő két órán A helység kalapácsával fogunk foglalkozni, olvasmánydolgozat helyett otthon kell kitöltenetek egy feladatlapot a redmenta.hu oldalon (direktcím: Varga 11b). Erről a tudnivalókat a Facebookcsoportba fogom föltenni. A sikeres kitöltéshez el kell olvasnotok a művet! Cseréljük le a következőket: juhász, szamár, legény, gyepes, hanton, nyája, babája A tanulók párban dolgoznak. Ha a diákok készen vannak, 2-3 pár munkájának eredménye fölkerül a táblára, a táblázatba. A többiek kiegészíthetik társaik megfigyelését. Először a tanulók foglalnak össze. A házi feladat fölírása. Szöveggyűjt emény, füzet, tábla, filc. Füzet. Pármunka. tanulói válaszok / frontális munka Tanári utasítás. 3.
Az óra témája: A helység kalapácsa Az óra cél- és feladatrendszere: Ismerkedés az eposzparódiával, stílusparódiával az eposzról tanultakra támaszkodva. Az óra didaktikai feladatai: Tudományosság, motiválás Felhasznált források: Irodalom 10/II. (Pethőné Nagy Csilla) Idő (perc) Szakasz Didaktikai cél Tanári tevékenység Tanulói tevékenység (várt válaszok) 1-3 Órakezdő Hiányzók beírása a naplóba. intézkedések. 4-15 A házi feladat Saját hibák ellenőrzése javítása 16-19 Ismétlés: eposzi kellékek összegyűjtése 20-35 Eposzi kellékek A már tanultak fölidézése, megerősítése; fokozatosság. A már tanultak fölhasználása. A Redmentán kitöltött feladatlap kérdéseit fogjuk most megbeszélni. (Aki nem csinálta meg, minden választ írjon a füzetébe!) A tanár egyenként fölteszi a feladatlap kérdéseit, ha valami nem volt világos, azt részletesen is megbeszélik. A megbeszélés közben a tanár fölírja a táblára a mű cselekményívét. A helység kalapácsa eposzparódia. Az eposzról már több ízben tanultunk. Most párban dolgozva gyűjtsétek össze az eposzi kellékeket, melyek fontos jellemzői ennek a műfajnak. Kaptok rá két percet. Ha készen vagytok, mondjátok meg, melyek azok az eposzi A tanulók válaszolnak a föltett kérdésekre, ezzel összefoglalják a cselekményt. A tanulók a füzetbe dolgoznak In medias res, deus ex machina Eszközök E-napló. Tábla, filc. Füzet. Tábla, füzet, a mű szövege. Szervezési mód Pármunka. Az eposzi kellékek fölírása táblán lévő
vizsgálata a műben. 36-43 Ellenőrzés. Az elvégzett munka megosztása. 44-45 Lezárás, házi feladat kiosztása. Folytonosság biztosítása. kellékek, amelyek a táblán lévő cselekményívben fölfedezhetők? Melyek azok, amik nincsenek fönn a táblán, de a műben szerepelnek? Keressetek ezekre példát a szövegből. Párban dolgozzatok! Erre kaptok 8 percet. Ezalatt a tanár körbejár és segít. A tanár felír egy-két példát a többi eposzi kellékhez is. Láthatjátok, hogy az eposzi kellékeket megtalálhatjuk, de mégis mások, mint egy eposzban, nem fennköltek, hanem inkább nevetségesek. Házi feladatként mindenki keressen öt idézetet a műből, ami szerinte a legnevetségesebb, és próbálja meg megfogalmazni, hogy miért. Az eredményeket összehasonlítjuk az órán. invokáció, propozíció, epitethon ornans, eposzi hasonlat, enumeráció Idézetek keresése az eposzi kellékek második csoportjához. A diákok megosztják, amit találtak a szövegben, és pótolják, ha valami hiányzik. Házi feladat fölírása. Füzet. cselekménypontokhoz párosítva. A maradék egy külön oszlopba kerül a tábla bal szélére. A példákat a tábla bal oldalán lévőkhöz társítjuk, és ha lehet, helyüket a cselekményívben is jelezzük. Tanári utasítás. 4. Az óra témája: A helység kalapácsa Az óra cél- és feladatrendszere: A tanultak elmélyítése, megjelenítése állóképekben. Az óra didaktikai feladatai: A tanulók kifejező képességének fejlesztése. Szemléltetés. Tantárgyi kapcsolatok: Drámajáték.
Idő (perc) Szakasz Didaktikai cél Tanári tevékenység Tanulói tevékenység (várt válaszok) 1-3 Órakezdő Hiányzók beírása a naplóba. intézkedések. 4-20 A házi feladat Visszacsatolás. ellenőrzése. 21-23 A következő feladat előkészítése. 24-34 Felkészülés a drámajátékra. A tanár a táblán rendszerezi az eredményeket. Egy oszlopba írja a nevetségesség lehetséges okait, és ezekhez társítja az idézeteket. Esetleg kiegészíti az okok listáját. A fölírt okokat tehát nevezhetjük az irónia forrásainak, melyek segítségével a szerző deformálja az eposz műfaját. Mi lehet ezzel a célja? Véleményalkotás. A fölírtakból válasszatok ki hatot, ami szerintetek a legviccesebb. Kreativitás fejlesztése, nyelvi formák képibe való áthelyezése. Alkossatok hat csapatot, minden csapat, kap egy idézetet, amit állóképben be kell majd mutatnia! A többieknek pedig ki kell találniuk, melyik idézetről van szó! Mindenkinek szerepelnie kell! A tanár minden csapatnak kijelöl egy idézetet (vagy a csapat húz). A tanulók megfogalmazzák, miért tartják nevetségesnek a kiválasztott idézeteket. Nevetséges hatás elérése, az eposz műfajának lealacsonyítása, népies beszédmód kifigurázása stb. Az osztály közösen dönt. A tanulók csapatokat alkotnak és megbeszélik az állóképet, kiosztják a szerepeket. Eszközök E-napló. Tábla, filc. Tábla, filc. Az állóképhez bármilyen segédeszköz felhasználható. Szervezési mód A tanár aláhúzza az osztály által választott elemeket. Csoportmunka.
35-44 Ellenőrzés, bemutatás. A munka megosztása, önkifejezés fejlesztése. 45 Az óra lezárása Feladatok kijelölése A felkészülés közben a tanár körbejár és segít. A tanár koordinálja az állóképek bemutatását. (Ha mindenki hozzájárul, az állóképekről lehet egy-egy fényképet készíteni (belső használatra), a képekből pedig egy diasort, minden képet a hozzá tartozó idézettel ellátva.) A következő órán A helység kalapácsából kérdezem a felelőt. Mindenki hozzon egy olyan tájképet, amiről szerinte érdemes/lehet verset írni! A tanulók csoportonként bemutatják az állóképeket. A többiek kitalálják az idézeteket. Házi feladat fölírása. Füzet. Tanári utasítás.