u Újpest Önkormányzatának Kábítószerügyi Egyeztető Fóruma u A KIADVÁNY MEGJELENTETÉSÉT TÁMOGATTA: EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZATA NEMZETI CSALÁD- ÉS SZOCIÁLPOLITIKAI INTÉZET
2
Tisztelt Olvasó! Újpest Önkormányzatának Kábítószerügyi Egyeztető Fóruma információs kiadványát szeretnénk a figyelmébe ajánlani. Az Újpesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum évek óta rendszeresen jelentkezik tájékoztató összeállítással. Mostani kiadványunkban a helyi drogprevenciós tevékenységben meghatározó szerepet játszó Újpesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum munkáját szeretnénk bemutatni, továbbá tájékoztatást adni az elmúlt időszakban az Újpesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum támogatásával megvalósult eseményekről, valamint a tervezett programokról. Kiadványunk tartalmazza az Újpesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjainak és a segítő szervezetek aktualizált jegyzékét is. 1.) Előzmények 1998-ban az önkormányzathoz eljutó információk, majd a felmérés eredménye világított rá arra, hogy a drogfogyasztás terjedésének problémájával önkormányzati szinten is foglalkozni kell. Ezért Újpest Önkormányzata az elsők között kerületi szintű, több szakterületet átfogó drogprevenciós programot indított. A program 1998-tól folyamatosan működik. A tények pontosabb megismerésére 1998-ban és 2000-ben az általános iskolák 7-8. osztályosai és a középiskolások körében anonim kérdőíves felmérésre került sor. A 12-18 éves korosztály szenvedélyszer ismeretére és használatára vonatkozó felmérések adatai alapján készült elemzések alátámasztották a megelőző munka kerületi szintű elindításának, majd folytatásának szükségességét, és alapját jelentették az önkormányzati drogprevenciós program tervezésének, megvalósításának. A felmérésekre 2002-ben és 2008-ban ismét sor került. A program 1998-ban széles helyi társadalmi összefogás mentén indult el, együttműködve drogprevenciós szakértőkkel, a IV. kerületi Rendőrkapitánysággal, kerületi intézményekkel, civil szervezetekkel. 3
A program célja elsődlegesen a fiatal korosztály megóvása érdekében a helyi társadalom érzékenységének fokozása a drogprobléma iránt, és a tényszerű információk átadása mellett azoknak a képességeknek a fejlesztése, melyek segítik a jövőjüket érintő helyes döntések meghozatalában. A program elsődleges célcsoportja a 12-18 éves általános és középiskolás diákok. Színterei az iskola, a család, a szabadidős helyek, megvalósításába pedig bekapcsolódtak a pedagógusok, diákok és a szülők is. A PROGRAM SZAKASZAI: Pedagógusoknak szervezett felkészítő tréningek Kortárssegítő képzések általános és középiskolás diákoknak Drogprevenciós plakátpályázat általános és középiskoláknak, óriásplakátok, vándorkiállítás Önkormányzati pályázati támogatás a középiskolai drogprevenciós programok kidolgozására és megvalósítására Szülőknek szervezett tájékoztató fórumok, információs kiadványok Kronodrog drogprevenciós program a kerület középiskoláiban Kábítószerügyi Egyeztető Fórum működtetése Az Országgyűlés 2000. december 5-én a 96/2000. OGY. határozatával elfogadta a Nemzeti stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítására című dokumentumot. A Nemzeti Stratégia kulcstényezői a helyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok. A 106/2009. (XII.21.) OGY. határozattal elfogadott a kábítószerprobléma kezelése érdekében készített nemzeti stratégiai program továbbra is kulcsszerepet szánt a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumoknak a kábítószer probléma visszaszorításában. A 80/2013. (X. 16.) OGY határozattal elfogadott új drogstratégia (a Nemzeti Drogellenes Stratégiáról 2013 2020) is megerősíti a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumoknak a helyi közösségben való fontos szerepét. Kimondja, hogy a KEFek alkalmasak a helyi programok és akciók kezdeményezésére, tervezésére, értékelésére, a helyi közösség valós szükségleteire épülő egészségfejlesztési tevékenység összehangolására. 4
A Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok tevékenysége helyi szinten összehangolja a közösség és az együttműködés, a megelőzés és gyógyítás, a rehabilitáció és a kínálatcsökkentés szervezeteinek és intézményeinek munkáját. Egységes szakmai és módszertani szemlélet megvalósításával a helyi szinten megvalósuló kábítószer-megelőző és -kezelő tevékenységet irányítja, ésszerűsíti a helyi szükségletek feltárásával és az ezekre épülő stratégiák kimunkálásával. Ezek alapvetően nem programok megvalósítását végző szervezetek, hanem a szakmai együttműködést segítő fórumokként értelmezhetők. A helyi együttműködés biztosítja azt, hogy egy adott településen működő, illetve onnan hozzáférhető szolgálatok, szolgáltatások egymással összhangban végezzék munkájukat, és képesek legyenek a lelki egészséghez és azon belül a kábítószer-fogyasztáshoz kapcsolódó problémák hatékony kezelésére, a szervezeti határokon átnyúló megelőzési és betegellátási, esetvezetési feladatok elvégzésére. Ennek megfelelően cél, hogy a közigazgatás átalakult rendszerére tekintettel létrejöjjenek, illetve újjászerveződjenek azok a helyi együttműködési fórumok, amelyekben a kábítószer-probléma kezelésében felelősséggel rendelkező és jártas egészségfejlesztő, megelőző és kezelő tevékenységet folytató köznevelési, népegészségügyi és szociális ellátó, valamint bűnmegelőzési és bűnüldözési szervek vesznek részt. Ezekben a bizottságokban a helyi állami, önkormányzati, civil és egyházi szervezetek képviseltetik magukat: a prevenció és a terápia világának szereplői, a közösségfejlesztés szervezetei, a gyermekjóléti központok, valamint az igazságszolgáltatás, a büntetés-végrehajtás, a rendőrség és az önkormányzat szakosított szerveinek képviselői. Ezek a bizottságok gyűjtik össze a helyi drogproblémákkal kapcsolatos információkat, monitorozzák a változásokat, meghatározzák a legfontosabb rizikócsoportokat, megállapítják a közösségi prevenció célkitűzéseit, a terápia lehetőségeit, egyben pedig a prevenciós, közösségfejlesztő és terápiás kapacitásokat is nyilvántartják. Biztosítják a helyi szolgáltatásokról szóló információk elérhetőségét a helyi közösség tagjai számára. Évenként tervet készítenek a helyi feladatokról összhangban a Nemzeti Drogellenes Stratégia célkitűzéseivel, majd év végén beszámolót készítenek az elvégzett munkáról. 5
A KÁBÍTÓSZERÜGYI EGYEZTETŐ FÓRUM A HELYI KÖZÖSSÉGBEN feltárja az adatokat, helyzetértékelést végez, feltérképezi a szükséges feladatokat, biztosítja az információáramlást, javaslatokat fogalmaz meg a helyi közigazgatás számára, segít a helyi erőforrások mozgósításában, összehangolja a helyi szereplők tevékenységét, kiszűri a párhuzamosságokat és maximalizálja a szolgáltatók hatékonyságát, kapcsolódik az országos programokhoz, végül visszacsatolást eszközöl a helyi és országos szintekhez. 2.) Az Újpesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum megalakulása: Az 1998 óta folyamatosan működő drogprevenciós program kialakításában és megvalósításában részt vevő szakmai munkacsoport alakult át 2004 márciusában Kábítószerügyi Egyeztető Fórummá, a helyi együttműködés és koordináció szervezeti formájává. Az Újpesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjainak személyében képviselve vannak az újpesti iskolák, az önkormányzat, rendőrség, drogambulanciák, Népegészségügyi Intézet, Gyermekjóléti Központ, civil szervezetek: Drog Stop Budapest Egyesület, Újpesti Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület, Twist Olivér Alapítvány. A kerületi drogstratégiát, a működés rendjét, valamint az év fontosabb drogprevenciós eseményeit, közzétettük a KEF honlapon, mely az Önkormányzat honlapján keresztül érhető el. Az Újpesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum önkéntes alapon szerveződik. Együttműködik a drogprevencióval foglalkozó intézményekkel, szervezetekkel a megelőzés, kezelés, kínálatcsökkentés terén. Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározta céljait, feladatait, szervezeti felépítését és működésének rendjét. Működésének alapja a nemzeti és a helyi drogstratégia. Célja, hogy a helyi stratégiában kitűzött célok közös együttműködéssel megvalósuljanak. 6
Az Újpesti KEF tevékenysége elsősorban az évek óta tartó prevenciós munka koordinálására és támogatására irányul. Mindezt a tevékenységet elősegíti az újpesti intézmények közötti együttműködés és az évek során kialakult információáramlás, valamint az intézmények között működő jelzőrendszer. Az Újpesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elsődleges célja a megelőzés, az egészségtudatos életforma kialakítása. Az Újpesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szakmai közreműködésével elkészült és elfogadásra került Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Drogellenes Stratégiája (122/2014. (VI.26.) önko. sz. határozat). A Nemzeti Drogellenes Stratégia elfogadása is indokolta a korábbi stratégia felülvizsgálatát és új helyi stratégia megalkotását, melyre az Emberi Erőforrások Minisztériumához benyújtott és támogatott pályázat (KAB-KEF-13-13412) lehetőséget biztosított. A Stratégia 2020-ig határozza meg az Önkormányzat ezirányú feladatvállalását. A stratégia elérhető az alábbi linken: http://kef.hu/kefdrogstrategy.aspx?id=2397f7c1-7c51-4c12-95b3-acad917ed73d 3.) A KEF Szervezeti és Működési Szabályzata 1. A KÁBÍTÓSZERÜGYI EGYEZTETŐ FÓRUM JOGI HÁTTERE: 80/2013. (X.16.) OGY határozat - Nemzeti Drogellenes Stratégia 2013-2020 2. MEGALAKULÁSA: Az 1998 óta folyamatosan működő kerületi drogprevenciós program szakmai munkacsoportjának tagjai kinyilvánították szándékukat, hogy az itt megjelölt célok érdekében a továbbiakban kábítószerügyi egyeztető fórumként végzik munkájukat. Időpont: 2004. március 3. A KEF JOGÁLLÁSA: Jogi személyiséggel nem rendelkező, tanácsadó, egyeztető jellegű szakmai munkacsoport. Önálló bírósági bejegyzéssel és székhellyel nem rendelkezik, üléseit az önkormányzat intézményeiben, illetve a Polgármesteri Hivatalban tartja. 7
4. A KEF CÉLJA: A Nemzeti Drogellenes Stratégia 2013-2020 céljainak és alapelveinek megfelelően az együttműködés továbbfejlesztése a drogprevenciós tevékenységet végző helyi intézményekkel, szervezetekkel, az egészség megőrzésére, az egészségtudatos magatartás kialakítására, a negatív minták elutasítására, a kábítószer-fogyasztás terjedésének visszaszorítására. A helyi társadalom, közösségek érzékenységének, problémamegoldó készségének fokozása a drogkérdések hatékony kezelése iránt. 5. A KEF FELADATAI: Törekszik az egységes szakmai, módszertani szemléletmód megvalósítására a megelőző munkában, hangsúlyozottan az egészségmegőrzés, egészséges életmódra nevelés terén. A Nemzeti Drogellenes Stratégia alapján koordinálja a kerületben folyó, a kábítószer-fogyasztás terjedésének visszaszorítására irányuló megelőző munkát, és szakmai segítséget nyújt ezen tevékenységet vállaló szervezetek, intézmények programjainak megvalósításához. Szakmai javaslataival támogatja az 1998 óta működő kerületi drogprevenciós program folytatását, szakmai ajánlásokat ad ki a prevenciós pályázatok támogatására. Időszakonként adatgyűjtést, helyzetértékelést végez a kerület fiataljait érintő drogprobléma feltérképezésére. Felkérésre közreműködik a helyi drogstratégia kidolgozásában és a drogprobléma visszaszorítása érdekében hozott döntések szakmai előkészítésében. Együttműködik a Nemzeti Drogmegelőzési Intézettel, valamint a megelőzésben részt vevő helyi intézményekkel, egyházi és civil szervezetekkel, rendészeti szervekkel. 8
6. A KEF FELÉPÍTÉSE, MŰKÖDÉSÉNEK RENDJE: A KEF tagjai a drogprevencióban, illetve a drogprobléma kezelésében fontos szerepet játszó helyi intézmények, szervezetek képviselői. A KEF tagság felkérés/ delegálás alapján jön létre. Jellegét tekintve önként vállalt társadalmi megbízatás, melyért díjazás nem jár. Elnök összehívja és vezeti a KEF üléseit. Javaslatot tesz az éves programra és az ülés napirendi pontjaira. Képviseli a KEF-et a nyilvánosság előtt. Koordinátor látja el az adminisztratív teendőket, a szervezési és az operatív munkát. Rendes üléseit negyedévente tartja, szükség esetén rendkívüli ülés hívható össze. Szakmai munkacsoportokat hozhat létre. Évente beszámolót készít a végzett munkáról, melyet megküld a Nemzeti Drogmegelőzési Irodának. 7. MŰKÖDÉSÉT ELSŐSORBAN PÁLYÁZATI TÁMOGATÁSBÓL FINANSZÍROZZA. KEF honlapjának elérhetőségei: http://kef.hu/kefmembers.aspx?id=2397f7c1-7c51-4c12-95b3-acad917ed73d http://www.ujpest.hu 9
4.) Az Újpesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjai Név Képviselt intézmény/ beosztás Telefonszám E-mail cím Dr. Molnár Szabolcs elnök Dr. Terdik Tamás r. alezredes Házlinger György Dr. Erdélyi Kálmán Dr. Kövesdi István Lévai András Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata, alpolgármester Budapest IV. kerületi Rendőrkapitányság, kapitányságvezető Klebelsberg Intézményfentartó Központ Budapest IV. tankerülete tankerületi igazgató Újpesti Mentálhigiénés Gondozóintézet, gondozóvezető főorvos Kerületi igazgatói munkaközösség képviselője, Újpesti Babits Mihály Gimnázium, igazgató Kerületi igazgatói munkaközösség képviselője Újpesti Szűcs Sándor Általános Iskola, igazgató 231-3298 mszabolcs@ujpest.hu 231-3400 terdikt@budapest.police.hu 795-8227 gyorgy.hazlinger@klik.gov.hu 369-0606 mental4.gondozo@gmail.com 233-4290 posta@babits.hu 233-2978 igazgato@szucsiskola.hu Koronka Lajos Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola, igazgató 369-6655 kozma@kozmafa.sulinet.hu Dr. Csorba József Soroksári Addiktológiai Centrum +36 30/749-2259 drcsojoko@gmail.com Csomortány Judit Réka Mecseki Tibor Újpest Önkormányzat Szociális Intézmény Gyermekjóléti Központ, szakmai vezető Újpesti Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület, örökös tiszteletbeli elnök 370-4107 gyejo@ ujpestszi.hu gyejo.vezeto@ujpestszi.hu +36 30 621-0101 mecseki.tibor@postafiok.hu Hafner Sándor Újpesti Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület, elnök +36 30 621-5878 hafner@t-online.hu Tóth Máté Drog-Stop Budapest Egyesület +36 30 567-1434 drogstop@chello.hu Geist Gábor Drogoplex Ambulancia 306-2584 geistg@vipmail.hu Twist Olivér Alapítvány, Bereczki Linda 233-1191 bereczkilinda@gmail.com intézményvezető Újpest diákpolgármestere 213-3298 ifjusag@ujpest.hu Kóródi Mariann Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzat, Polgármesteri Hivatal, Ifjúsági, Sport, Művelődési és Oktatási Osztály, osztályvezető, KEF koordinátor 231-3298 gyiso@ujpest.hu 10
5.) A KEF támogatásával, ajánlásával az elmúlt időszak legfontosabb eseményei: KRONODROG PROGRAM Az Újpesti veszélyeztetett korú diákok prevenciós igényei és szükségletei című tanulmány megállapításai alapján, és a KEF ajánlásával elindított Kronodrog interaktív drogprevenciós és egészség edukációs programot tovább folytattuk. A program során, a Kronodrog kiállításra épülő foglalkozásokon a dohányzás, alkoholfogyasztás, kábítószerek, párkapcsolat, szerelem, szexualitás, önismeret témakörök kerültek feldolgozásra. A programon 2012-ben a Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium, az Újpesti Babits Mihály Gimnázium, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium és az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium diákjai vettek részt, mely 2012 januárjától áprilisig tartott 900, 9-12. évfolyamos diák részvételével. 2013-ban a Berzeviczy Gergely Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola, az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium, a Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakképző Iskola és az Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola közel 2000 diákja számára biztosítottuk a programot, 2013 februárjától áprilisig. A programot a 2015/16. tanévben tervezzük folytatni. KORTÁRSKÉPZÉS Minden év tavaszán kerül sor önkormányzati szervezésben kortárssegítő képzésekre általános és középiskolás diákoknak. Az elmúlt években évente 2 képzést szerveztünk. A felkészítéseken közel 70 diák vett részt. A képzéseken felkészült szakemberektől kapnak tényszerű információkat a drogok használatának következményeiről, veszélyeiről, ismerkednek a megelőzés alapelveivel, elsajátítják a kortárssegítés technikáit. 11
PÁLYÁZATOK 2012-2014 évek prevenciós témájú nyertes pályázatai: KAB-KEF-12-A-8039 pályázat az Újpesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum koordinációs tevékenységének támogatására, elnyert összeg: 500 000 Ft KAB-ME-12-8091 pályázat a KRONODROG program folytatásának támogatására, elnyert összeg: 1 100 000 Ft KAB-KEF-13-13412 pályázat az Újpesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum koordinációs tevékenységének támogatására, elnyert összeg: 400 000 Ft KAB-KEF-14-2-19098 pályázat az Újpesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum koordinációs tevékenységének támogatására, elnyert összeg: 500 000 Ft Továbbra is minden drogprevenciós, ifj úsági témájú, valamint a működést segítő pályázati felhívást megküldünk a nevelési-oktatási intézményeknek és a civil szervezeteknek. A kerületi Drog Stratégiát, a KEF működésének rendjét, a fontosabb drogprevenciós eseményeket tartalmazó KEF honlap elérhetőségét továbbra is biztosítottuk az önkormányzat honlapján keresztül. A megelőző munkában jelentős szerepe van az egyházi és civil szervezeteknek, valamint az iskolák szabadidős programjainak. Önkormányzatunk 2014-ben is támogatta a szervezetek ez irányú tevékenységét. Ugyancsak nem elhanyagolható a közösségi és szabadidős programok szerepe. Újpest Önkormányzata 2014-ben számos ingyenesen igénybevehető közösségi, kulturális és sport programot szervezett, melynek elsődleges célcsoportja a gyerekek és családok voltak. 2014. június 12-től augusztus 19-ig működött a Szent István téren a kisgyermekes családoknak és gyerekeknek az óriáshomokozó és gyermekjátszó, a nagyobbakat sport programokkal és versenyekkel vártuk. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által meghirdetett Erzsébet Tábor Mesés nyár vár ránk! pályázat segítségével Újpest Önkormányzata közel 100 hátrányos helyzetű újpesti diák nyaralását tudta térítésmentesen biztosítani, Balatonberényben 2014. június 29-től július 4-ig. 12
Újpest Önkormányzata 2014-ben is biztosította az általános iskolás korú gyermekek nyári napközis tábori ellátását. A napközis tábor 2014. június 30-tól augusztus 19-ig működött. A tábor a Bródy Imre Gimnáziumban került megszervezésre, azzal a céllal, hogy szakszerű napközbeni felügyeletet, ellátást, biztonságot nyújtson az újpesti gyermekeknek. A tábor ideje alatt sokszínű, tartalmas kulturális és sport programokat biztosítottunk. A nagyobb programokra a gyermekek utaztatása az önkormányzat által biztosított autóbusszal történt. A résztvevők száma megduplázódott az előző évhez képest, a napi létszám átlagosan 350 fő volt, a legmagasabb létszám 417 fő volt. A napközis tábor mellett Önkormányzatunk 2014-ben is biztosította a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő kiskorú gyermekek részére a szociális nyári étkeztetést, naponta 30-60 közötti gyermeknek. Önkormányzatunk az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzattal az előző tanévekben is megszervezte és lebonyolította a felzárkóztatást, tehetséggondozást és pályaorientációt tartalmazó Tanoda Programot, valamint a Felzárkóztató a pótvizsgára programot. A Tanoda Programban 65 diák vett részt. A Felzárkóztató a pótvizsgára program 45 tanulónak nyújtott segítséget a felkészülésben és a sikeres pótvizsga letételében. TOVÁBBRA IS szükséges a primer prevenció folytatása, az 1998-tól folyamatosan működő program további működtetése, lehetőség szerinti továbbfejlesztése együttgondolkodásra, szoros együttműködésre van szükség az önkormányzat, intézmények, civil szervezetek között szükséges a helyi drogellenes stratégia következetes és folyamatos végrehajtása támogatni kell a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum működését, prevenciós kulcsszerepének megtartását minél több fiatal elérésével kell szervezni a drogprevenciós programokat szükséges a lakosság (szülők) minél szélesebb körű tájékoztatása, kiadványokkal, és az internet adta lehetőségek kihasználásával szükséges az iskolai drogprevenciós programok pályázati úton történő önkormányzati támogatása a fiatalok szabadidő eltöltési lehetőségeinek bővítése 13
6.) Újpestiek által igénybe vehető segítő helyek, szervezetek ÚJ DROGPREVENCIÓS PROGRAM A rendőrség a fiatalok kábítószer-fogyasztásának megelőzése érdekében a 2014/2015-ös tanévtől új szolgáltatással áll a szülők, családok rendelkezésére. A program minden általános és középiskolában tanuló gyermek családja számára elérhető. Szakemberünk szülői értekezleten, fogadóórán, telefonon vagy elektronikusan levélben nyújt tájékoztatást a kábítószerrel kapcsolatos büntető igazságszolgáltatást érintő kérdésekben. Az Önök drogprevenciós tanácsadója: MONORI SZILVIA r. főhadnagy Szolgálati hely: IV. kerületi Rendőrkapitányság. Telefonszám: 06-1-231-34-00/44-104 mellék, illetve: 06-70-396-19-96. E-mail cím: drogprevencio.04rk@budapest.police.hu. Fogadóóra ideje, helye: a hónap első keddjén 16:00-17:00-ig a IV. kerületi Rendőrkapitányságon (1041 Budapest, Árpád út 87.) II/201. szoba. Telefonos ügyelet ideje: kéthetente kedden 16:00-17:00-ig DROG STOP BUDAPEST EGYESÜLET Az Egyesület 1992 óta működő telefonos és online segítségnyújtása anonim, ingyenesen igénybe vehető az egész ország területéről, mely során hiteles, naprakész információkat biztosítanak a hozzájuk fordulóknak, emellett segítő módszerekkel a krízis és döntési helyzeteket kísérik nyomon. Ingyenesen hívható droginformáció vonal: 06-80-505-678. Online chat: http://drogstoponline.hu; E-mail: drogstoponline@gmail.com Csekély mennyiségű kábítószerrel való visszaélés bűntett esetén, megelőző-felvilágosító szolgáltatás (elterelés) vehető igénybe. További információ: 06-20-223-7253 Prevenciós szolgáltatást és képzést biztosítanak a szenvedélybetegség témakörében, az ezt igénylők számára. További információ: 06-30-556-5931, vagy drogstop.chello@gmail.com Szervezetük személyesen is igénybe vehető szolgáltatásokat is biztosít, mely során egyéni konzultációra van lehetősége a szenvedélybetegséggel élők és hozzátartozóik számára, ahol segítő tanácsadásban vehetnek részt. A Drog Stop Budapest Egyesület alacsonyküszöbű szolgáltatása a Bázis Klub, lehetőséget nyújt napközbeni ott-tartózkodásra, társas kapcsolatok kialakítására, munkahelykeresésre, internetezésre, a szabadidő eltöltésének minden hasznos formájára. Helyszín: 1048 Bp., Külső Szilágyi u. 14.; Nyitva tartás: Hétfő, Szerda: 10.00-15.00; Kedd, Csütörtök: 10.00-18.00; Péntek: telefonos egyeztetés alapján;további információk: www.facebook.com/dsbazis Pályázatok keretében különböző programokat workshopokat szerveznek fiataloknak és felnőtteknek egyaránt. További információk: www.facebook.com/drog.stop Csoport szenvedélybetegek hozzátartozóinak: Időpont: Szerda: 18.00-19.30. Helyszín: 1048 Budapest, Külső Szilágyi u. 14. Előzetes telefonos egyeztetés szükséges!: 06-30-556-5931 14
Név, honlap cím Cím Telefonszám E-mail cím Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye Gyermekjóléti Központ www.ujpestszi.hu Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye Családsegítő Szolgálat Aranyhíd Gyermekek Átmeneti Otthona Magyar Drogrehabilitációs Sport Alapítvány Kapocs Ifjúsági Önsegítő Szolgálat Alapítvány Nyírő Gyula Kórház OPAI Drogambulancia, Addiktológiai Osztály Újpesti Mentálhigiénés Gondozóintézet Drogoplex Ambulancia Drogprevenciós Alapítvány Civil Ártalomcsökkentő Szociális Kontaktprogram Mátrix Egyesület Leo Amici 2002 Addiktológiai Alapítvány Emberbarát Alapítvány Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány (Utcafront) 1042 Budapest, Deák F. u. 93. 1042 Budapest, Deák F. u. 93. 1042 Budapest, Hajnal u. 15. 1048 Budapest, Sárpatak u. 2. Budapest, VIII. Mátyás tér 14. 1135 Budapest, Lehel út 59. 1041 Budapest, Nyár u. 41-42. 1152 Budapest, Arany J. u. 73. 1134 Budapest, Csángó utca 3/b. 1135 Budapest, Jász u. 14. 7300 Komló, Bajcsy-Zs. u. 30. 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. 370-4107 231-0111 369-4107 gyejo@ujpestszi.hu gyejo.vezeto@ujpestszihu +36 70-598-5474 drogsport@chello.hu 468-3113 452-9460 drogambulancia@nygyk.hu 369-0606 mental4.gondozo@gmail.com 306-25-84 vargaseparate@gmail.com 320-2866 vargaseparate@gmail.com 452-9460 Zsibrik +74-409-375 Pf. 241, Budapest 1391 06-72-482-903 info@leoamici.hu 431-9792 emberbarat@emberbarat.hu 260-9855 utcafront@baptistasegely.hu Újpest, 2015. április DR. MOLNÁR SZABOLCS alpolgármester a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke 15
A KIADVÁNY AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA, MINT TÁMOGATÓ ÉS A NEMZETI CSALÁD- ÉS SZOCIÁLPOLITIKAI INTÉZET, MINT LEBONYOLÍTÓ/PÁLYÁZATKEZELŐ KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL VALÓSULT MEG. MEGJELENÉS ÉVE: 2015 KÉSZÜLT: 600 PÉLDÁNYBAN