Baross Gábor a,,vasminiszter
Korai évek Született: 1848. június 6-án a Trencsén megyei Pruzsinán Középiskolái: piaristáknál Léván, gyri és esztergomi bencések. Egyetem: Pesten jogi egyetem 1871-ig, amikor is ügyvédi oklevelet kapott. 1871-ben ellátogatott: Németországba, Franciaországba és Belgiumba, tanulmányozta a közigazgatási bíróságokat és az ottani politikai viszonyokat. 1872-ben Trencsén megye aljegyzöje. 1874-ben fjegyz és árvaszéki ülnök. Vágvölgyi Lap címen háromnyelv lapot alapított és szerkesztett, támogatta a szabadelv párt iparoktatási programját és az Eötvös -féle közoktatási törvényt.
Az ifjú Baross Gábor
A politikai karrier kezdete 1875-ben a Szabadelv Párt színeiben mandátumot szerzett az országgylési választásokon. Számtalan módosító indítványai kiterjedtek a közoktatásra, közigazgatásra, közegészségügyre. Rendkívüli munkabírású, tekintélykövetel, önmagát és környezetét sem kímél ember. 1880-as évek vége felé már csak olyan emberek dolgoztak neki, akik tudták a tempót tartani vele. Életmvét már a kortársai is Széchenyi alkotásaihoz hasonlították. Intézkedéseit az ellenzéki pártok soha nem támadták. Több éven keresztül töltötte be a jegyzi tisztet is. 1883. március 30-án Tisza Kálmán 35 éves korában kinevezi a közlekedési minisztérium államtitkárává. 1886-ban a tárca irányítását is átvehette.
A gyri kapcsolat 1884-tl haláláig négy cikluson keresztül képviselte Gyrt a parlamentben a város felkérése után. 1889-ben megépítik a Rába folyó fölött vasúti hidat, és kibvítették a gyri pályaudvart. Szabályozták a Rába folyót és a Fels-Duna szakaszt. 1890-ben a Kereskedelmi és Iparkamara megalapítása. 1891-ben Gyr városa és Gyrsziget az közbenjárására jutott telefonvonalhoz államköltségen. Gyr polgárai 1886. december 30-án díszpolgárukká választották.
Gyri emlékek
Posta 1886-ban megalapította a postatakarékpénztár intézményét. 1892-re már 3916 település postáján mködött banki szolgáltatás. 1887-ben egyesítette a Postát a Távírdával. 1888-ban az osztrák magyar postai egyezmény teljes önállóságot adott a Magyar Királyi Postának. Megalapítja a Postatisztképzt, megteremtette a modern hírközlés jogi és szervezeti kereteit. 1890-ben Budapest és Bécs között átadták az els telefonvonalat. A Posta új szolgáltatásai: nemzetközi hírlap elfizetési szolgáltatás, pontos zónaid, meteorológiai elrejelzés, vízállásjelentés került bevezetésre ingyenesen a távírókon. Ingyenes lett a levélküldemények, táviratok, pénzesutalványok házhoz kézbesítése.
Kereskedelemügyi Minisztérium 1889-ben elgondolásai alapján létrehozzák a Kereskedelemügyi Minisztériumot, melynek szintén az élére kerül. Közel 100 gyár alapítását, illetve mködését támogatta, iparbankot hozott létre. 1890-ben bevezettette az áruvédjegyet. Új kereskedelmi és iparkamarák: Szeged, Marosvásárhely, Nagybánya, Gyr és Besztercebánya ekkor kapott új kamarát. Nevéhez fzdik többek között a magyar gumiipar megteremtése is.
A vaskapu Baross Gábor élete legnagyobb feladatának azonban a Vaskapu szabályozását tekintette. A német vámháború miatt a Monarchiának Németország elkerülésére az Alpok hegyláncain keresztül Svájc felé meg kellett építenie az arlbergi vasútvonalat. Ez a munka Ausztriára hárult. Egyedül kellett Magyarországnak megoldania az Al- Duna szabályozásának feladatát, amelyet a berlini konferencián (1878) a Monarchiára kiosztottak. Jelentségét az adta meg, hogy elkészülte után született meg az egységes dunai hajózóútvonal. A vasminiszter ezt azonban már nem érhette meg.
A vaskapu ma
Halála Még nem volt 44 éves, amikor 1892. május 9-én megfeszített munkatempója és tenni akarása felrölte szervezetét. Az al-dunai folyamszabályozási munkálatok megtekintése közben tüdgyulladást kapott, s pár nap múlva meghalt. A magyar állam által építtetett mauzóleumban nyugszik Klobusicon, Illava mellett a Vág völgyében, mely ma Szlovákia.
Mauzoleum
Emlékezete Halála után 6 évvel már szobrot kapott és Budapesten több mint 12 utcát és 1 teret neveztek el róla. Baross Gábor Oktatási Központ (Budapest, Debrecen, Miskolc, Pécs, Szeged, Szombathely) Baross utca Gyr Baross utca Mohács Baross utca Szentes Baross utca Zalaegerszeg Szülfaluja a Barossháza nevet vette fel a tiszteletére. Baross Gábor Közlekedési és Postaforgalmi SZKI Miskolc Baross Gábor Kollégium (BME Közlekedésmérnök kari kollégium)