Előzmény Mária váltig állította, hogy Joe Howard egy közönséges szélhámos, aki nyilvánvalóan a pénzre utazik, ráadásul pitiáner szélhámos, beéri gyorsan megszerezhető, könnyű prédával is. Etuska rögtön tiltakozott. Nem szabad mindent olyan szörnyűséges rosszindulattal megítélni. Igaz, mi tudjuk, hogy Joe-t hosszabb, rövidebb kapcsolatai magányos és jómódú asszonyokhoz fűzték, azt viszont mi sem állíthatjuk határozottan, hogy ezek a kapcsolatok Joe számára minden esetben anyagi előnyökkel jártak. Mária hevesen replikázott. Nem dolgozik, üzlete sincs, aminek jövedelme fedezhetné megélhetését, amióta ismerjük, egyetlen látható elfoglaltsága az asszonyok körüli legyeskedés, ez tölti ki minden idejét, és - Mária ezt már hangsúlyozott iróniával mondta - csak olyan fehérnépnek csapja a szelet, akinek van elég pénze az udvarlás felmerülő költségeit fedezni. Etuska rögtön tett egy nem minden rosszmájúságtól mentes megjegyzést. Olyan hevesen vádolod ezt a férfit, mint akinek erre bőséges alapja van, mégpedig a tapasztalat. Mondd csak, drágám, sok pénzedbe került? Mária csak nyeldekelni tudott ilyen nyilvánvaló rágalmazás hallatán. Én mindössze egyszer fizettem ki az éttermi számlát, akkor is csak azért, mert Joe véletlenül otthon felejtette a tárcáját, még jogosítvány sem volt nála, erre is csak akkor döbbent rá, amikor
fizetésre került sor. Nyilván nem hagyhattam kínos helyzetben, ami természetesen számomra is felettébb kínosnak bizonyult volna. Csakhogy az egyetlen vacsora volt, és közel sem került annyiba, mint az a számtalan vendéglátás, amiben te részesítetted barátunkat. Nem tudom, miket feltételezel rólam, protestált Etuska haladéktalanul, de még azt is inkább lenyelem, hogy baleknak tekints, minthogy bárki esetleg azt híresztelje rólam, nem vagyok elég vendégszerető, ha már meginvitálok valakit a lakásomba. Egyébként szó sincs számtalan esetről, mindössze kétszer keresett fel. Máriának erre is akadt azonnali magyarázata. Alkalmasint azért látogatott meg, hogy egy nagyobb összeget kérjen kölcsön tőled, mert ugyebár egy ilyen tranzakciót mégsem lehet nyilvános helyen lebonyolítani. Tessék?, pattant fel máris Etuska, amit mondasz, az csupán azt bizonyítja, hogy tapasztalatból beszélsz, máskülönben nem jutna eszedbe ilyesmit feltételezni. Kölcsönről szó sem volt, mindössze ellátott néhány jótanáccsal. Azt hiszem - és ezt neked is el kell ismerni - egy férfi jobban ért a financiális dolgokhoz, s ha már itt tartunk, elárulom, egy jó befektetésnek nagyobb a hozama, mint egy szimpla bankbetétnek. Tehát mégiscsak kért kölcsön!, diadalmaskodott Mária. Biztos voltam benne. Etuska sértődötten húzta el a száját. Adtam oda neki pénzt, mint ahogy az emberek bankba viszik a pénzüket. Vagy te úgy képzeled, hogy kölcsön adják a banknak? Mária nem maradhatott vesztes. A banknak
nem adjuk kölcsön a pénzünket, annál az egyszerű oknál fogva, hogy onnan vissza is kapjuk, mégpedig percre pontosan, amikor nekünk tetszik. A bankban is vannak hosszúlejáratú lekötések, válaszolta Etuska, azokhoz sem nyúlhatsz tetszésed szerint. Hosszú lejárat nem azonos az örökkévalósággal, szögezte le Mária. De hagyjuk is ezt a meddő vitát. Most az a kérdés, bemutatjuk-e neki Katit, vagy sem? Magától értetődő, hogy bemutatjuk, mondta Etuska. Katit még jóindulattal sem lehet szépnek nevezni, a fellegekben jársz, ha azt képzeled, hogy bármelyik fogasról leakaszthat egy férjet. Egy gyerekkel végképp nem. Neki meg az mindennél fontosabb. Vagy nem? Mária aggodalmaskodott egy kicsit. Ami igaz, az igaz. Mégsem venném a lelkemre, ha Joe kiforgatná mindenéből. A nagybácsi nem fog még egyszer meghalni, nem lesz még egy örökség. És Kati, az ő helyzetében túl könnyű préda. Etuska most egyszerűen vállat vont. Megvan neki a magához való esze, így azt is fel tudja mérni, hogy ingyen senki nem kap semmit. Legrosszabb esetben is marad egy férje, az sem megvetendő, ha meg azt is elveszíti idővel, a papírok akkor is megmaradnak, ő meg maradhat itt Amerikában Végsősoron ez a lényeg. Még mindig jobban jár, mint Én csak a gyereket féltem. Az anyja könnyen elronthatja egész életét, mondta csendesen Mária. Aztán még hozzátette: ha nem vigyáz. Ezen a ponton Etuska elbizonytalanodott, de
gyorsan feltalálta magát. Akinek ilyen pokoli mázlija van, azt soha nem hagyja el a szerencse. Egyébként abból a pénzből, amit örökölt, odahaza királyi módon élhetne. Ezt ő is tudja. Ha mégis itt akar maradni, akkor Mária kuncogni kezdett. Akkor boldoguljon Joe-val, ahogy tud. Ezt akartad mondani, ugye? Pontosan. Párbeszéd Ketten ültek a napernyő alatt. Egy negyven év körüli férfi és egy tíz éves kisfiú, aki izgett-mozgott a nyugágyon, láthatón kényelmetlenül érezte magát. - Miért nem mégy a tengerbe? Meleg a víz, és itt, ezen a szakaszon sekély, meszire begyalogolhatsz. Úszni is tudsz, vagy nem? - Tudok - felelte a fiú, oda sem nézve a férfire. A közelben röplapdázókat figyelte minden érdeklődés nélkül. - Akarod, hogy bemenjek veled? - Nem. - Félsz a hullámoktól? - Nem félek, de a sós vizet nem szeretem. - Akarsz játszani velük? - mutatott a férfi a röplabdázókra. - Nem ismerem őket. - Ha akarod, szólok nekik. Biztos, hogy szívesen látnak. - Nem kell nekik szólni. Nem akarok játszani velük. - Szoktál egyáltalán játszani? - Néha. Számítógépen. - Ühüm. Édesanyád azt mondta, nagyon
ügyesen kezeled a számítógépet. - Anya nem ért hozzá. - Akkor hát kitől tanultad? - Magamtól. Meg apától is sokat. - Apád nincs itt. De tőlem is tanulhatsz ám egyet s mást. Egy keveset én is értek hozzá. A gyerek most a férfi felé fordult. Komolyan nézett. - Nincs számítógépem. - Most még. Édesanyád hamarosan vesz egyet. Majd én rábeszélem. A legjobbra. A legújabbra. Gondolom tudod, hogy édesanyád sok pénzt örökölt. Abból olyan számítógépet vehet, amilyet csak akarsz. - Anya nem szereti, ha sok időt töltök a számítógépen. - Majd én beszélek vele, hogy több időt szánhass rá. Megmondom neki, hogy majd én ott leszek melletted, s ügyelek rá, nehogy túlzásba vidd. A férfi cinkos mosolyra húzta száját. Még kacsintott is. - Nem kell rám vigyázni. Apa is csak akkor jött oda a géphez, ha volt valami kérdésem. - Igen, de édesapád nincs itt. - Tudom - mondta a fiú szomorún. - Majd, ha hazamegyünk - Nem fogtok hazamenni. Édesanyád mondta, hogy itt maradtok. Ebben én is segítek neki. A fiú felkapta fejét. Tágranyílt szemekkel nézte a férfit. - Neked is - mondta a férfi gyorsan. - Mindenben, nemcsak a számítógépen. Abban is, hogy jó iskolát találjunk neked. - Nem akarok itt iskolába járni - jelentette ki a
fiú. Hangjából nem érződött tiltakozás, úgy mondta ezt, majdnem közömbösen, mintha azt állapította volna meg, hogy itt ülnek az óceán partján. - Nagyon jól beszélsz angolul. Neked nem lesz nehéz az iskola. - Nem akarok itt iskolába járni. A férfi nyelt egyet. Összeráncolta homlokát, mintha szemébe sütne a felhők mögül váratlanul előbukkanó nap, bár a naptól védve voltak az ernyő által. - Ezt édesanyád fogja eldönteni - mondta férfi. Ráncai most kisimultak, hangja fölényes volt, ahogy általában a nagyon magabiztos felnötteké. Még a fejét is meghimbálta amolyan bizony-bizony féle módon. Igyekezett nagyon sajnálkozónak mutatkozni, mint aki így akarja kifejezésre juttani, hogy vannak a világon megváltozhatatlan dolgok, és azokat úgy kell elfogadni, ahogy vannak, mert egyszerűen nem tehetünk mást. A fiú mégsem nyugodott ebbe bele. - Nem fogok itt is iskolába járni! - Hát, ezt majd megbeszéled az édesanyáddal. - Nem kell megbeszélni. Ő is tudja. Mondtam már neki. - És mit szólt hozzá? - támadt fel a férfi érdeklődése. - Ő nagyon itt akar maradni. Nem tudom miért? - Neked nem tetszik Amerika? - Nem. - Nocsak! És mi nem tetszik? Értelmes gyerek vagy, itt sokra viheted. - Nem akarom sokra vinni.
- Hogy mondhatsz ilyet? - Apu se vitte sokra. És mégsincs semmi baja. - Neked itt még annyi sem lesz. Édesanyádnak most nagyon sok pénze van, és azzal sok mindent el lehet érni. Ezt te is tudod, ugye? - Apu szerint a pénz nem minden. - Apukád ezt rosszul tudja. Talán, mert neki sose volt. - Mindig volt elég. - Anyukád mégis elvált tőle. - De nem a pénz miatt! - tiltakozott a gyerek hevesen. - Akkor mi miatt? - Azt nem tudom - mondta a fiú. És lehúnyta a szemét, mintha álmában keresné a feltett kérdésra adandó helyes választ. - Végülis mindegy. Te most anyukáddal élsz. - Igen. - Hallgatnod kell rá. Ő csak jót akar neked. - Anyu is hallgat énrám. - Azt akarod ezzel mondani, hogy az történik, amit te akarsz? - Anyu hallgat rám - makacskodott tovább a fiú. - Ebben az esetben jobb, ha mégsem hallgat rád. Te még nem tudod felmérni, hogy az mivel járhat. Esetleg olyasmivel, amit később te magad is megbánnál. - Anyu hallgatni fog rám. Tudom. Végkifejlet A süppedős, forró homokon, bevásárló szatyrokat lóbálva kezében, és napozókat kerülgetve
óvatosan egy nő közeledett a férfi meg a fiú felé. Már messziről kiáltotta: - Nézd fiam, neked is hoztam néhány szép holmit. A férfi feltámaszkodott félig fekvő helyzetéből. - Végre, Kathy! Csakhogy megjöttél! A fiú erélyesen rászólt: - Nem Kathy! Kati. A fiú felugrott a nyugágyról, szaladt az anyja felé. A férfinek elborult az arca. Hosszan nézett a gyerek után, s közben arra gondolt, ha az asszonnyal is ilyen nehezen fog boldogulni, az egész nem éri meg a fáradtságot.