Gyarmati Magdolna A lepke A nő karcsú volt és törékeny. Amolyan légiesen karcsú teremtés, ahogy szokde a szája sarkából lefelé görbülő ránc a földre nyomta. Nem szárnyalt már régóta. Amikor azon a szürke esős napon a szerelme örökre becsukta maga után az ajtót, és elment, eltört a szárnya, az a láthatatlan ták mondani, szárny, ami minden boldog nőnek van, és csak egy-két pillanatot ad az élet, amikor esetleg látható, de az sem adatik meg mindenkinek. Talán egy-egy szerelmes férfi néha, vagy inkább a gyerekek szokták anyjukon látni, de nekik kevesen hisznek. Már nem volt kit várni. Hiába hallotta az ismerős hangokat továbbra is ugyanúgy, a lépcsőház felöl. A kapucsengő felpittyenése, a lift induló, és az emeletre érkező gépdala, már nem neki szólt. Hozzá már nem jött senki, nem az ő ajtaján koppantott az ajtónyitást kérő kéz. Először minden fekete volt, aztán később, ahogy teltek a napok, kicsit világosabb lett, de nem sokkal, és állandó vendégként ott maradt a ronda, unalmas szürkeség. Így teltek a napok. Minden nap ugyanúgy, egyformán szürkén. Ő is szürke lett, és szürkében látott mindent. Elfelejtette a színeket, és a színek is elfelejtették őt. Azon a reggelen is, ahogy minden reggel, szomjas volt. Kinyitott egy üdítős üveget. Halk szisszenéssel nyílt a palack, és úgy, még kezében a kupakkal, az üvegből itta az édes, buborékos italt. Aztán odament a konyhaablakhoz, és kikönyökölt rajta. Azon az oldalon szokott feljönni a nap. Szórakozottan görgette az ujjai között a műanyag kupakot, úgy nézte a tájat. Városi tájkép. Olyan, mint tegnap. Már fordult is el a látványtól. Belefogott a szokásos reggeli teendőkbe, reggelizés, mosogatás, főzés. Ahogy végezte a napi reggeli rutinjait, oldalra pillantott, és észrevette, hogy az ablakpárkányon felejtette az üdítős üveg kupakját, de valami volt rajta. Megtörölte a mosogatástól még csöpögő kezét, és közelebb lépett. 1
Egy lepke. Ó, te szegény! Te is milyen szürke vagy! gondolta magában és nyúlt a kupakért. A lepke kicsit megrebbentette a szárnyait, érezte, hogy valami közelebb jött hozzá, de nem mozdult, nem repült el. Két első lábát a kupak szélén tartotta, a középsőket a kupak oldalán, és a maradék kettővel az ablakpárkányon állt. Tejes elszántsággal, és nagy gyönyörűséggel itta, szívta kis pödörnyelvével a cukros lét. A vicces kis nyelvet szívószálként használva, teljesen elfogyasztotta az italt, behúzta a nyelvecskéjét és pihent. A nő megérintette, majd óvatosan megfogta és felemelte a kupakot. Nézte, csodálta a lepkét. A lepke még mindig nem repült el. Így voltak együtt egy pár másodpercig. Aztán a lepke aprót libbentett a szárnyával és elszállt. A nő sokáig követte a szemével. Másnap már várta a lepkét. Ivott egy keveset a reggeli üdítőjéből, aztán egy pár cseppet töltött a kupakba is, és kitette az ablakpárkányra. A lepke újra eljött, és ivott ő is. Ugyanolyan elszántsággal és bátorsággal, ahogy előző nap. Amikor elszállt, a nő ismét a mosogató fölé hajolt, kezébe vette a szivacsot, és meglátott az ujján egy kis rózsaszín foltot. Úgy rémlett, hogy már tegnap is ott volt, de nem foglalkozott vele, mert a lepke csodálása miatt elszaladt az idő, és sietnie kellett. Biztos valamihez hozzáértem. Nem baj, majd lejön mosogatás közben gondolta. Harmadszorra is eljött a lepke, és ivott csak ivott szünet nélkül. Nem hagyott semmit sem a zamatos léből. És amikor a nő felemelte a kupa- kot, csak a két hátsó lábát emelte könnyedén a többihez a kupak oldalára, hogy ne lógjon, élvezettel pihent még egy kis ideig, aztán elröppent. A negyedik napon, miután a lepke ivott és elrepült, a nő észrevette, hogy az egyik keze teljesen rózsaszínű lett. Döbbenten nézte, és arra gondolt, hogy mit fognak szólni a kolleganői a munkahelyén, ha észreveszik. Felveszek valami hosszú ujjút gondolta, és elsietett dolgozni. De nem vett észre senki, semmit. Feleslegesen takargatta a magát. Az ötödik napon már mindkét karja rózsaszínű volt. Estére az egész teste ró- zsaszínű lett, de furcsa módon nem ijedt meg, tetszett neki. 2
Szép! gondolta, és elmosolyodott. Másnap szombat volt. Reggel mégis felkelt korán, dudorászva végezte a dolgát, és várta a lepkét. Amikor a lepke befejezte az ivást, és már csak pihent boldogan, a nő ismét óvatosan felemelte a kupakot, hogy nézhesse. Szeme tágra nyílt a csodálkozástól, ahogy észrevette, hogy a lepke szivárványszínű. Apró pikkelyein varázslatosan csillant meg a vörös, a csodálatos narancs, a gyönyörű sárga, a tomboló zöld, és diadalmasan irizált a kék és az ibolyaszín. Még hosszú percekig állt az ablaknál, a levegő kékjébe meredve, kezét szemmagasságban tartva benne a kupakkal, pedig a lepke már régen elrepült. A hetedik napon még korábban kelt fel, hogy időben elkészüljön. Szépen felöltözött, egy régi kedves ruháját vette fel. A selyem lágyan simult a testéhez, és egy már majdnem elfelejtett érzés bizsergette meg a szívét. Tavasz van! De jó! Kinyitotta az üdítős üveget, de nem ivott, megvárta a lepkét. Együtt kortyola finom gyümölcslevet. Közben felkelt a nap, színorgiában tombolt a természet. A lakótelep házainak falán, végig csordult a gyémánt színű fény, és a fák koronája között szaladgáló hajnali szellő, vidám táncra késztette a mély- ták zöld leveleket. A nő mosolyogva állt az ablakban. A haja lángvörös volt, teli élettel, és ahogy rásütött a nap, apró szivárványok ezrei táncoltak rajta. Egy másodperc tört erejéig, még a szárnya is látszódott. Gyarmati Magdolna - Elhatározta, hogy élete második ötven évét az írásnak szenteli. Szereti a fantasztikus iro- Lelkes és empatikus tagja a RitArt Academy tréneri dalmat, a meséket és a rejtélyes történeteket. csoportjának. 3
Tina Markus Pipacs Peti a kiránduláson Pipacs Peti átlagos virágnak tűnt a parkban, míg Anya meg nem ajándékozta kézzel és lábbal. Azóta meg sem áll, és mindenhová elkíséri jó barátját, az óvodás Danit. Egy nap aztán az egész óvoda útra kelt: kirándulni ment a Napocska csoport. Dani már jó előre megígérte Pipacs Petinek, hogy magával viszi az útra, és Peti csöndesen bújt meg a kisfiú mellényzsebében. Nagyon nehéz volt nyugton maradni, de nem szerette volna, ha Anya vagy az óvó nénik észrevették volna. Akkor biztos kiraknák az öltözőben a polcra, és nem tarthatott volna Danival. Először akkor merte e kidugni a fejét a zsebből, amikor már jó ideje elindult a kisbusz, és furcsa hangokat hallott. Pipacs Peti a meglepetéstől kerek szemmel nézett körül. Utazott már autóval, utazott buszon is, de ilyen busszal még sosem! Először is: csupa gyerek ült bent ott volt a teljes Napocska csoport. Másodszor: a gyerekek kényelmes székeken, övvel becsatolva ültek a helyükön. Harmadszor: a vezetőülés felett egy TV volt, amiben mese ment! Onnan jöttek a furcsa hangok. Az összes gyerek izgatottan nézett hol ki az ablakon, hol a mesére. Szerencsére Dani mellett Fruzsina ült, aki már ismerte minden titkukat, így aztán nem volt mitől félnie Petinek. Kényelmesen elhelyezkedett, úgy nézte a mesét. Aztán egyszer csak megállt a busz, és a gyerekek mind leszálltak. Szépen, párosával kézen fogva indultak el az erdei ösvényen. Most Danin volt a sor a csodálkozásban. Hatalmas fák között haladtak el, amiknek a törzse nagyobb volt bármelyik ovis társánál. Lassan sötétebb lett, 4
és Dani fölnézett, mitől lehet ez. A nagy fák úgy betakarták arták a kis ösvényt, hogy az eget se lehetett látni. Mégis kellemes és megnyugtató volt a levelükön átszűrődő zöld fény. Az út puha volt a lába alatt, és szebbnél szebb apró virágok nyíltak mellette. Ahogy elcsendesült a sok-sok gyerek, madarak csi- csergését, levelek zizzenését hallotta az erdőből Dani. Egyszer csak újra világosabb lett, és egy tisztásra érkeztek a gyerekek, ahol padok várták a kirándulásban megfáradtakat. Dani és Fruzsi egy, a fákhoz közeli padra telepedett le, és levették kis hátizsákjukat. - Te mit hoztál? kérdezte Fruzsi kíváncsian. - Még nem tudom. Nézzük meg. azzal Dani kinyitotta a hátizsákját. Volt benne egy üveg víz, egy csomag ropi, és egy kis dobozka. Izgatottan nyitotta ki, és nagyon megörült: hosszan, keskenyen felvágott sárgarépa volt benne. - Réparopi! kiáltott fel Fruzsi, és már nyúlt is Dani doboza felé. - Hohó! szólalt meg Pipacs Peti. És a kérem? Meg a köszönöm? - Jaj, ne haragudjatok! pirult el Fruzsina. Vehetek? - Hát persze! mosolyodott el Dani. Nekiláttak hát répát ropogtatni, és amíg a lábukat lóbálták, és a felhőket nézték, egészen meg is feledkeztek Pipacs Petiről. Pedig nem kellett volna! Peti ugyanis megunta a pihenést, és lecsúszdázott Dani nadrágján, majd megmost figyeljetek! Azt hiszitek, mert olyan nagyra nőttetek, már tiétek az egész világ! Pedig semmi mást nem tudtok, csak itt álldogálni! Bezzeg Pipacs Peti, a kis virág már mennyi mindent felfedezett! indult a fák felé. No, ti nagy hősök, - Csitt, csöndesebben, még megharagszanak! szólalt meg egy vékony hanfordult a hang felé Peti. A gyökerek között kis páfrány nőtt, gocska Peti mellett. - Mit bánom én! amögül jött a hang. Különben is, ki vagy te, hogy így beszélsz velem? Talán félsz tőlem? Gyere elő, és mutasd meg magad! - Nem tőled félek. Én mindentől félek. És nem jövök elő. Gyere ide te. Pipacs Peti egy percig se habozott. Félrehajtotta a páfrány leveleit, és bemászott a gyökerek közé. Ott egy nagyon pici, szőrös csöppséget látott meg. 5
- Na, mitől bújtál így el? kérdezte hetykén. És kiféle vagy te? - Én Cintula vagyok, és cickány. Vagyis csak cickány leszek. Ha megnövök. De még kicsi vagyok. És eltévedtem. És nagyon félek. Haza akarok menni. - És hol laksz? - A rét mentén, a gyökerek között van az odú. De innen nagyon messze van. - Mi sem könnyebb ennél: itt kimegyünk, és már a réten is vagyunk. - Én ki nem megyek innen. - Dehogynem! kiáltott fel Pipacs Peti, azzal se szó, se beszéd, a kis cickány nyakába ugrott. Szegény Cintula úgy megijedt, hogy fülét-farkát farkát behúzva rohanni kezdett, egyenesen előre. Megfeledkezett minden egyéb félelméről, csak azzal törődött, hogy valahogyan lerázza magáról utasát. Ijedtében egyenesen kiszaladt a napfényes rétre, és még a gyerekeket se vette észre, úgy szaladt át közötkiáltott fel Fruzsina. Az egész ovis csoport oda nézett. tük, mint a villám. - Nézzétek, egy egér! - És egy virágot tűzött a hajába! mondta ámulva Réka, aki mindent észrevett. Mindenki izgatottan nézte a villámgyorsan futó apróságot. Egyedül Dani nem figyelt oda. Ő ugyanis a mellényzsebét kutatta át ijedten. Azonnal látta, hogy Pipacs Peti bizony nincs ott. Cintula olyan gyorsan szaladt, hogy a gyerekek hiába szaladtak volna utána, már rég átért a tisztáson. Az erdőbe érve ismét beszaladt a gyökerek biztonságos rejtekébe, és végre Pipacs Peti is leszállt a hátáról. - Ez nagyszerű volt! Nem tudtam, hogy ilyen gyorsan tudsz futni! kiáltott fel a pipacsbaba. - Kérlek, ne tedd ezt velem még egyszer! - Ugyan! Aki ilyen gyorsan tud futni, annak nincs mitől félnie! - Biztos vagy benne? - Hát persze! Látod, hogy senki se ért utol! - Az igaz - Akármit meg tudsz tenni! Te vagy a leggyorsabb állat, akit ismerek! - Tényleg? 6
- Hát persze! És most mondd: messze vagyunk az otthonodtól? Cintula körbe nézett. - Nem is tudom Az a fa ott mellettünk egészen ismerős. Látsz a törzsén egy taplógombát? Pipacs Peti kimászott a gyökerek közül, és alaposan megvizsgálta a fát. - Igen, egy nagy fehér teraszt építettek a fa törzsére. Jó kis kilátóhely lehet. - Akkor amellett van a mi fánk! - No, látod! Szaladj haza! - De olyan messze van - Ne vacakolj már tovább! Pipacs Peti méregbe gurult. Vagy akarod, hogy a hátadra pattanjak megint? - Jujj, csak azt ne! visított vékony hangján a kis cickány, és villámgyorsan elszaladt a tölgyfa irányába. Peti nevetve nézte, ahogy a fűszálak rezdülnek az útján. - Pszt! Peti! Itt vagy? Dani hangja hallatszott a közelből. - Hát persze, hogy itt vagyok! - De jó, hogy megvagy! Miért kóboroltál el? - Megmentettem egy eltévedt cickányt. - Cickány? Az micsoda? - Ó, a cickány a világ leggyorsabb, és legfélénkebb állata. Majd mesélek róla, jó? - Daniiii! az óvó néni hangja hallatszott a tisztásról. - Itt vagyok! Dani gyorsan a zsebébe dugta Petit, és kifutott az erdőből. - Ejnye, Dani, kértem, hogy senki ne menjen be egyedül az erdőbe. - Bocsánat. - A kis egeret kerested? - Nem egér volt, hanem cickány. - Ó! Tényleg, igazad lehet. Pici volt, és nagyon gyors. Ilyen jól ismered az államutatta meg a zsebében tokat? - Nem. Pipacs Peti mondta meg. Ők jó barátok. mozdulatlan ülő pipacsbabát Dani. 7
- Nahát! Szóval a pipacs babád mondta. mosolyodott el az óvó néni. Na, jól van. De ígérd meg, hogy többet nem sétáltok el a csoporttól. Se te, se a pipacs babád. - Megígérem. - Akkor indulás, a többiek már sorakoznak. Csakugyan, a Napocska csoport minden tagja összerakta már a hátizsákját, és lassan megkereste a párját. Csak Fruzsina szomorkodott egyedül. Dani gyorsan odafutott hozzá, felvette a kis táskáját, és kézen fogva indultak el. - Megint kalandoztatok? kérdezte Fruzsi. - Igen. - Elmeséled majd? - Hát persze! A buszon aztán Pipacs Peti és Dani mindent részletesen elmondtak Fruzsinak. A gyerekek még sokáig mesélték, hogy milyen kalandjaik voltak a kirándulávirággal a hajában szaladgált a réten. Ilyenkor Fruzsi és Dani mindig elmosolyodtak, és csöndesen mond- son. A legtöbb szó persze a kis egérről esett, aki ták: - Nem egér. Cickány! És Pipacs Peti? Ő jót aludt Dani zsebében a cickány-vágta után. Álmában azonban már újabb kalandokon törte a fejét. Hogy milyeneken? Azt majd legközelebb mesélem el. Tina Markus vagyok, a talentummobile.hu állandó mese- és ifjúsági szerzője. Már megjelent Adventi Mesék című mesekalendáriumom, amely a legkileg második könyve- sebbeket szólítja meg. Jelenleg men dolgozom, de a történetek tek folyamatosan pe- regnek ki az ujjaim közül. Remélem, Téged is elvarázsolnak! 8
Borbás Mia Kell nekem a Tisza? Mond, ó mond, kell nekem a Tisza? Kell nekem, hogy lássam lassú folyását? A víz csillogását? Kell, hogy lássam, hogy a madarak röpködnek felette? Mondd, kell, hogy halljam azok énekét s csiripelését? Igen, be kell, hogy fogadjam e látványt, s hallanom kell ezt a zenei aláfestést, bár nem tudok betelni vele. Túl szép és túl gyönyörű nekem. Volt idő, amikor túl természetes volt, és hétköznapi. És nem vettem észre mily csodálatos. Majd lett idő, amikor észre sem vettem, mert a gondok maguk alá söpörtek. S most, hogy kikukkantottam alóluk látom mily sokat vesztettem, hogy elvesztegettem az időt másra. És mond, be tudom pótolni ezt az elvesztegetett időt? Valószínűleg, nem! De ahogy elnézem, a Tisza még mindig folyik, s ki tudja mióta, még az elvesztegetett időm alatt is. S most ugyanúgy be tudok kapcsolódni folyásához, ahogy régebben is megtehettem volna. De most már hogy értékelem e gyönyörűséget. Mert tudom milyen nélküle, de azt is tudom milyen jó vele. Borbás Mia - Szia, kedves olvasó, Mia vagyok. Azaz Borbás Mia, aki egy feleség szerepét is betölti. Minden idegszámal figyelek, és azt le is írom. De természetesen azt is, lammal amit még beleképzelek. 9
Dobos Márta Pletykapad - És azt láttátok, amikor abban a szemérmetlen miniszoknyában akart bemenni az özvegy Molnár boltjába? Még szerencse, hogy azok a rossz kölykök elgáncsolták. Úgy elesett, mint az ólajtó, még a térde is vérzett, haza is ment rögvest! Legalább a fejét lehajtotta, talán valóban szégyellte magát a szemérmetlensége miatt. Juli néne orra hegye úgy mozgott ide-oda mint egy patkány fitető orra. Előrehajolt, majd mohón folytatta: - aztán azért még másnap megpróbált a kocsmába bemenni az emberek közé. Onnan meg a kocsmáros dobta ki, hogy a fehérnépeknek nem árul ő holmi puccos limonádét! Szégyenkezve oldalgott ki. A léha céda! nyomta meg az utolsó szavakat diadalmasan. Várta a hatást. A három öregasszonyon végigsiklott a lemenő nap fénye, bársonyos narancsszínekbe öltöztette őket. Igaz, a ráncaikat mélyebbre véste. Keserűséget és elfojtott vágyakat rejtettek azok a barázdák. Pedig nem így indultak ők neki az életnek. Jó természetük volt, mikor férjhez mentek. Csak valahogy nem jól választottak. Erőszakos, basáskodó, némelyik igen nagytermészetű férjet fogott ki. Az Ilust még verte is az embere, tudták a földijei, a komaasszonyai is, bár senki sem beszélt róla. Az asszony köténye sok mindent eltakart egy ilyen kis faluban! Persze azért a lóláb kilógott alóla néha, nehéz volt elrejteni a kék-zöld foltokat. Aztán ahogy telt-múlt az idő, mind a hárman megtörtek, megkeseredtek, beletörődtek a szomorú, kevés örömet rejtő életükbe. Nem szűnő vággyal figyelték a faluba a beköltöző városi népeket, akik vitték magukkal a városi szokásaikat, öltözéküket, a nagyvilági életstílust. 10
Mindenben találtak kivetnivalót. Ez miért kényeskedik, minek neki gumikesztyű, mért nem tud puszta kézzel takarítani? A másik hogyhogy valami robotporszívót használ (igaz nehéz volt kifigyelni a habkönnyű, hófehér, csillogó függöny mögül, de sikerült egy óvat- lan pillanatban), hát nem jó neki a hagyományos? Persze, így közben nyugodcsáré magazinját, még a lábát is felrakja az tan tudja lapozni a színes, csiricsáré asztalra! Ki látott még ilyet? A harmadik meg csak valami gömbben képes húst sütni, füstöl is az rendesen, mikor felemeli a fedelét, igaz ők meg nyel- dekelhetik a nyálukat, olyan isteni illatok szállingóznak. Hát már mért nem elég neki a benti sütő, meg a rántott hús, mit kell itt puccoskodni? Ócsárolták, szapulták ők hárman a városi népeket napestig. Legalább addig sem kellett a besavanyodott életükre gondolni. A rosszindulatuk elfedte az otthoni napi bántásokat, félelmeket és gyötrelmeket. Semmi nem kerülte el a figyelmüket. Így lett a jó természetű fiatalasszonyokból rossz természetű, gonoszkodó öregasszony-hármas. Volt a bebírók között olyan, akit nagyon idegesített ez a pletykás triumvirátus, mások levegőnek nézték őket. Ez utóbbi idegesítette e őket a legjobban. Nem találtak rajta fogást. Mehettek tovább kajánkodni másokon. A nap egyre lejjebb ment a láthatáron. Szép lassan vörösbe vonta a három öregasszonyt ott a pletykapadon. Olyanok voltak, mint a vérbe mártott fara- gott szobrok. Valami ördögi, összehajoló hármas faragvány egy profán oltáron. Az elferdült, elromlott emberi természet oltárán. Még egy utolsót pislogott rájuk megvetően a nap, majd feketeségbe öltözött minden. Pont olyan fekete lett a környék is, mint hármójuk ruhája. A vénaszszony-egyenruha. Nem szólt egyikőjük sem. Csak hallgattak mélyen. Szomorúan, és beletörődőn. Mari szólalt meg végül: - No, asszonyok, menjünk, igyunk otthon egy vénasszonyfröccsöt! mondta mély sóhajjal. 11
A fiatalasszonyos vihogás egyszerre robbant ki belőlük. Percekig gurgulázva nevettek, ide-oda dülöngéltek a padon. Nehezen szedték össze magukat. Felálltak. Remegő kézzel simították le a ruhájukat. Elcuppantak a légpuszik, aztán nehézkesen elindult mindenki a saját portája felé, hogy eltegyék magu- kat holnapra. Holnap is lesz nap, ki tudja, milyen friss pletykára tesznek szert! Dobos Márta - Novellákat írok főként. Tavaly decben jelent meg első, Papírcsavar című no- emberben velláskötetem. tem. Pár percnyi lelki feltöltődésnek szánom írásaimat a mindennapok napok taposómalmá- ban. Gyerekkorom óta imádom a kutyákat és ez kölcsönös. Izgatottan várom a Minerva Capitoliuírásaimról ma olvasóinak visszajelzését 12
Klinkovics Márta Készülő regény részlete A fehér hókristályok szikrákat hánytak a ragyogó napsütésben, ami elvakította a férfit, amint szlalomozott lefelé a hegygerincről. Régóta nem élvezte ennyire a síelést, a jeges, havas téli tájat a hóba burkolózott fenyőerdőkkel. Miközben izmai dolgoztak, agya teljesen lelassult, és végre meg tudott feledkezni nyomasztó gondjairól, amelyek otthon várták. Úgy döntött, ebéd előtt még ereszkedik egyet a piros pályán, az étkezés úgyis mindig megtöri a lendületét, utána már csak rövid távokat tervezett, de azt le egészen a faluig. A jeges hó pattogott lécei alatt, amint felfelé tartott a csákányos lifttel, de érzékelte, hogy mind sűrűbbé válik a csend, amint közeledik a hegy gyomrához. Közben látta is a hegyet, mint egy élőlényt, amint óriásként hatalmas gyomra feketén, s üresen tátong, miközben hófehér vállán, hátán, mellén síelő emberek róják határtalan boldogsággal a széles sípályákat. Eszébe jutott, hogy Mariann egyszer kiesett a csákányos felvonóból, úgy elmélázott. Biztos volt ben- ne, hogy neki is a hegyóriáson járt az esze, azon, hogy mi lehet a hegy gyomrában, azért veszíthette el az egyensúlyát, vagy valamelyik legújabb, még meg nem vásárolt ruháján járt az esze. Mariann. A legszebb szó volt ezen a világon. Bárhová megy őt elfelejteni, mégis mindenről ő jut eszébe. Elment, amit máig sem volt képes felfogni, miért. Ha csak játszadozni akart volna vele, mint macska az egérrel, megértette volna, hogy elveszíti, de ő ennél sokkal többet látott benne, és sokkal többre vágyott vele. Akkor még nem volt képes megfogalmazni, ma már tisz- 13
tán látja, hogy legtitkosabb vágya volt megalkotni vele a végtelent. Nélküle sem az alkotás, sem a végtelen nem érdekli. - Az a rohadt pénz, csak a pénz érdekelte, semmi más. Hogy lehet alkotni valakivel bármit is, ha annyira földhöz ragadt, hogy csak a pénz érdekli?- vitatkozott magával a férfi. miközben szemei előtt végig peregtek az elmúlt időszak eseményei. - Miklós drágám, láttad azt a cuki kis piros ruhát abban a kirakatban? kérdezte, és félreérthetetlen célzást tett rá, hogy milyen boldog lenne, ha azt megkérdezett vissza ilyenkor, mert tényleg képtelen volt ennyi kirakatot nézegetni és közben kitalálni, hogy az ő drága barátnőjének vajon melyik ruhára támad gusztusa. vehetné magának. - Nem emlékszem, drágám, melyik kirakatban? - Hát abban, pont ott álltál előtte, és mereven bámultad mondta, és nem értette, hogy lehet, hogy a férfi nem az ő cuki kis piros ruháját bámulta a kirakatban, amikor előtte állt, a szemét majd kiverte, hanem azon gondolkozott, hogy milyen sorrendben helyezze el képeit a készülő kiállításán. - Hát az is nagyon fontos mondta ilyenkor, - de most a ruhámat nézd, ne a képeiddel foglalkozz, Miklósom. És legtöbbször a férfiba karolt és visszarángatta a kirakathoz, sőt be a butikba, és kérte a ruhát és próbálta fel, és pipis- kedett a férfi meg a tükör előtt, kéjesen forgolódott, és dörzsölgette az anyagot, s meg is kérdezte, ugye milyen finom a tapintása, és ilyenkor Miklós már biztosan tudta, hogy ha jól áll, ha nem, ezt a ruhát most meg kell venni. Én hülye, boldog voltam, hogy ő az enyém, és ezzel olyan titkos hatalma volt felettem, hogy nem tudtam nemet mondani semmire, gondolta a férfi, és agyában színes képekként jelentek meg a múlt emlékei. - Száz ilyen eset volt, vagy ezer, csakúgy röpdöstek a százezrek a butikokban, mint a pillangók. De ez neki nem volt elég, leginkább az érdekelte, hogy Sáriéknak, meg Vadászéknak vajon mennyi pénzük lehet, hogy állandóan külföldön utazgatnak, és ha itthon vannak, akkor hetente szaladgálnak le az Őrségbe lovagolni meg wellneszelni a kormánybiztosékkal. Hiába mondtam neki, hogy fogalmam sincs, és nem is érdekel, csak addig erősködött, amíg ki 14
nem számolta, hogy hány százmilliójuk lehet. Mindenáron tudni akarta, hogy vajon több vagy kevesebb, mint nekünk. Őt a pénz orientálta kapcsolataiban, és nagyon jól bekalibrált mindenkit. Ha valakinek több volt, mint nekünk, attól ideges lett, ha kevesebb, hát akkor boldog elégedettséggel állapította meg, hogy nekünk egészen jó életünk van, és hogy én milyen tehetséges va- gyok, csak az a baj, hogy - gondolkodott Miklós hosszasan, lefelé a hegyről. És valami baj mindig volt, legtöbbször pénzügyi természetű. Miklós nem érönmagáért? De mindaddig, amíg olyan kacéran billegett előtte az új ruháiban, és olyan mézédes volt az ölelé- tette, hogy érdekelheti Mariannt a pénz - se, nem volt hajlandó ezzel a kérdéssel foglalkozni. Azt remélte, hogy ez a probléma majd megoldja önmagát, de tévedett. Mariann oldotta meg. Barátai jócskán benne voltak az ebéd és a forralt bor hétköznapi gyönyörei- ben, amikor izzadtan, fáradtan belépett a begőzölt hüttébe. Sapkáját, kesztyűjét lecibálta, a cserépkályha párkányára rakta száradni, cippzárait lehúzgálta, cipőjét kicsatolta, és beállt a sorba, hogy ebédjét megrendelje. Farkas éhes volt. - Erbsensuppe, einmal und Germknödel mit Zwetschken, bitte rendelt, mikor sorra került. A szilvadzsemet semmi pénzért nem adta volna, százszor jobban szerette vele a gőzgombócot, mint vaníliasodóval. Az asztalnál komoly diskurzus folyt hóról, pályákról, megtett kilométerekről, és az esti szaunázásról, de nem volt kedve részt venni benne. Amióta Mariann eszébe jutott, csak az ő szépséges arcát látta abban az esti félhomályban, amikor utoljára találkoztak. Szőke haja kissé rendezetlenül hullámzott ideoda, fehér gyöngysora különös ragyogást adott arcának, és volt ebben a találkozásban valami megmagyarázhatatlan titokzatosság. Aztán lelépett a könyvelőjével. Nyilván több pénzt, ezzel együtt nagyobb hatalmat és tekintélyt remél mellette. Ha valaki saját teljesítményével nem tud tekintélyt kivívni magának, akkor támaszkodik a pénzre, vagyonra, nem Mariann az egyetlen. - De hát akkor ez nem szerelem volt, hanem üzlet- viaskodott tovább gondolataival a férfi. - Egyszer majd megrajzolom a portréját, egyszer, valamikor, 15
mert pillanatnyilag egyetlen vonásra sem vagyok képes, annyira üres lett az agyam és a szívem, mormolta magában szinte hangosan, mint egy mantrát. Miklóst is utolérte az alkotói válság, egyszerűen kiüresedett érzelmileg, valószínűleg a trauma következtében, hogy Mariann faképnél hagyta. Máskor is elhagyta már az alkotókedve, de akkor nem szerelmi okokból, hanem mert megoldhatatlan problémái voltak, például amikor elvált Magditól, és el sem tudta képzelni az életét a gyerekei nélkül. Hónapokig nem tudott vászonra nézni, állandóan a srácokon járt az esze, és minden idejét velük töltötte. Gyönyörű időszak volt, többet meg tudott róluk, mint egész addigi közös életükben. Még szerencse, hogy azokért a semmi kis karikatúrákért egész jól fizetmegnőttek, és már nem igényelték olyan gyakran a társaságát, de az a felszabadító időszak, amit velük töltött, újra meghozta alkotókedvét, és biztos benne, hogy legjobb képeit akkor készítette. Művészileg kiteljese- tek, amit egy barátja lapjának rajzolgatott megrendelésre. Aztán a srácok dett, ahogy a kollegák méltatták, amikor díjazásra jelölték. Pedig csak futkosott egyik gyerekétől a másikig, és közben, ha maradt ideje, rajzolt és festegetett szabadon. Alig fejezte be az ebédet, máris egy korsó sört tettek elé barátai, így hát kedélyesen sörözgettek és beszélgettek még semmiségekről, amikor meglátott egy szép női arcot a szomszéd asztalnál. Művészemberként szenvedélyesen vonzódott mindenhez, ami esztétikus volt. Milyen kár, hogy nem fiatalabb nyilallt belé a fájdalom, és visszafordult a társasághoz. - Nyáron túrát szervezünk Toszkánába Miklóskám, és csak ajánlani tudom, hogy te is tarts velünk. Borozgatunk, barangolunk, és megmártózunk a csinkvecsentóban. Kiégett művészeknek és könyvillusztrátoroknak kötelező a részvétel kacsintott rá legjobb barátja, Péter, majd a többiekhez fordult. - Emelem poharam a gyönyörű alpesi sípályákra, a barátságra és Toszkánára. Mindannyian emelték poharukat, hangulatuk egyre fokozódott, már-már hosszasabb művészetelméleti vitákba bocsátkoztak, amihez Miklósnak most semmi kedve nem volt. Élvezni akarta az itt és most-ot, ot, a mozgást, a jó leve- gőt, amíg lehet. 16
- A magam részéről ragaszkodom hozzá, hogy a lécemen csorogjak le a faluigmondta, - miután a barátok között felmerült a gondolat, hogy felvonóval menjenek le a szállodába-, és elkezdett szedelőzködni. Néhányan követték a társaságból, a többiek még maradtak, hogy megigyák maradék italaikat és megvitassák a perugiai rejtélyt. Klinkovics Márta Xénia - Legkedvesebb tevékenységei az olvasás és az írás. Már gimnazista korában kiadókkal levelezett. Később újságírást (is) tanult, de pályája más irányt vett. Eddig az asztalfióknak írt verseket, levele- ket, egyperceseket, jelenleg első regényén dolgozik 17
Pekkel Edina A természet utat tör A természet mindig utat tör magának adták ezt a mondatot Jeff Goldblum szájába a Jurassic Park című filmben, és milyen igaz Számtalanszor eszembe jut ez a mondat, újra és újra. Különösen akkor, ha elhaladok egy bizonyos hely előtt, de szinte bármikor, amikor elhagyott, enyészetnek indult tanyákat látok. Sőt! Ha egyáltalán tanyákat látok. Megyek az utcán kocsival, vagy biciklivel és mindig észreveszem azt a helyet, ahol egy ház állt valaha. Legjobban akkor szeretek elmerengni a látványon, amikor gyalog vagyok. Van időm megfigyelni a részleteket, az apró maradványokat, melyek arról árulkodnak, hogy itt egy ház volt valamikor. A növényekkel sűrűn benőtt telek már alig-alig árulkodik. Észre lehet venni egy kidőlt kerítést, rádrótozott postaládául szolgáló valamit. Az egykori ház helyét már csak egy mohával, fűvel benőtt halom jelzi. Talán ha megkapargatnám, még a vályog is előbukkanna. De nem megyek oda, nem akarom háborgatni a természet által visszafoglalt jogos tulajdonát. Mert a természet utat tör. Visszaveszi azt, ami egykor az övé volt. Azt a falatnyi területet is, amit az ember magáévá tett, amibe beledöfte az ásóját, be- lemélyesztette az ekevasat, amire kőből-vályogból házat épített. Kutat ásott, egyre mélyebben és mélyebben, míg rá nem lelt a vízre. Visszaveszi, akkor is, ha az ember évtizedekig uralta. Sanyargatta, kiaknázta esetleg táplálta, művelte. Szidta vagy áldotta. Lelki szemeim előtt ilyenkor mindig megjelenik az EMBER, aki ott lakhatott. Milyen volt? Hányan éltek abban a házikóban? Látok egy magas, sovány, inkább szikár termetű férfiembert, bajusszal az arcán, kalappal a fején. Szűk csizmát, bő inget visel, felette mellényt. Sűrű, apró gombos mellényt. Pipája csutoráját szája sarkába tolja, tekintetével az eget kémleli. 18
Az asszony tarka, apró virágos ruhában, kötényben kukoricát szór a tyúkok elé, és az udvaron vidám, gyermekkacaj csendül Aztán elhal az éterben, szétfoszlik a kép. Az emberek elmúlnak, mert ez a természet rendje A ház elveszíti a lakóit, halott lesz, mint a lélek nélküli test, és átadja magát az elmúlásnak. A természet utat tör. Mállik a vakolat, kitörnek az ablakok, összerogynak a gerendák A szél süvítve béleli ki az ablak nélküli házat, megrángatja az ajtót, ami eleinte nyikorog- va csapódik ide-oda, kopottan, majd még egy erős széllökés, és nem ragaszfüggönnyel együtt a földre zu- kodik tovább a házhoz. A szakadt, megsárgult han. A keret tovább állja a sarat. Először csak a fű és a gaz veszi át az uralmat, majd apró cserjék bújnak elő, és évről évre nagyobbak és erősebbek lesznek. A ház már nem állja az idő viszontagságait, és egyre csak zsugorodik, mígnem azt is belepi a fű és a moha, a bodzabokor gyökerei belemarnak a maradványokba, és szinte hirdetik: Itt én vagyok az úr! A természet utat tör. Visszaveszi mindazt, ami egykor az övé volt. Lépésről lépésre. Sejtről sejtre haladva, és könyörtelenül lerombol mindent, amit emberi kéz épített. Ha nem tudnád, nem látnád, hogy ott egy ház volt. Valamikor. De mi volt ott, amikor még nem állt ott az a ház? Milyen fákat, bokrokat pusz- tított el az ember, hogy megszerezze a természettől azt a területet? Ha a fák mesélni tudnának, azok, akik előtte is, utána is és az óta is ott állnak. Elmondhatnák, mennyi fájdalomnak, keserűségnek, éhségnek, bánatnak, örömnek, kacagásnak, küzdelemnek és reménynek voltak szemtanúi. Pekkel Edina Válás után egyedül, két gyerekkel találta meg végre önmagát, és kezdett írni, amiről már évtizedek óta álmodozott. Először saját válásának a történetét vetette papírra, és ezzel feloldotta a lelkében lakozó blokkokat. Írásai között találhatunk verseket gyerekeknek és felnőtnovellákat, de a kedvence a regény- teknek szólót egyaránt írás. 19
Szabó Ágnes A természet öle Ülök a nyaralóm szobájában, s meredten nézem az előttem lévő gépemet. Le akarom írni az elmúlt pár napomat. A barátaim voltak itt nálam Amerikából. Alig két éve ilyenkor táboroztattuk San Fernando Valley-ben a magyar-amerikai amerikai gyerekeket. Legalább 45 fok volt minden nap. Akkor én voltam a vendég, játszottunk, énekeltünk, táncoltunk és rajzoltunk, egyszóval a magyar hagyományokra tanítottam őket. Most az ottani kolléga-barátnőm van itthon 4 okos és gyönyörű gyermekével, s alig marad el a hőség az akkori Los Angeles-itől Szeretném viszonozni nekik azt a biztonságos, barátságos együttlétet, amit ők nyújtottak ttak nekem a maguk természetes nagyszerűségével. Mert ilyen az emberi természet! Kap és szeretne visszaadni is! Kap és épül az ajándékszeretetből, s akarja viszonozni is, hogy ne csak a szavak erejében bízzon, a köszönömben, hanem a cselekedet is bizonyítsa, akkor ott nagyon sokat jelentett neki valami! Ezt éreztem, s ezt akartam éreztetni! Ritka hőségben vártam ötüket a vasútállomáson, hogy közel 3,5 órás vonatozás után leszálljanak nálam. Késés nélkül így is történt. Megérkeztek, előttem álltak és fáradtan, de mosolyogva öleltek át. Irány a ház, lepakolunk, s gyerünk a Balatonba! Hajtottam a nyúzott kis csapatot. Hittem, hogy minél hamarabb vízre szál- lunk, annál gyorsabban tér vissza beléjük az élet. 20