számfejtett ágazati pótlékhoz A nem állami szociális fenntartóknak kizárólag az Mt. alapján foglalkoztatottak után jár a támogatás.

Hasonló dokumentumok
Magyar joganyagok - 350/2017. (XI. 23.) Korm. rendelet - az egyházi és nem állami sz 2. oldal (3) Az egyházi és nem állami szociális fenntartó a részé

A Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Tájékoztatója. Gyakran Ismételt Kérdések a kiegészítő pótlékról

Bérek, bérpótlékok 2017-ben

Bérek, bérpótlékok 2017-ben

A személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekvédelmi közfeladatot ellátó intézmény nem állami fenntartóját megillető támogatások

SZOCIÁLIS ÜGYEKÉRT ÉS TÁRSADALMI FELZÁRKÓZÁSÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG TÁJÉKOZTATÓ

A DEMECSERI SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

SZOCIÁLIS ÜGYEKÉRT ÉS TÁRSADALMI FELZÁRKÓZÁSÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG TÁJÉKOZTATÓ

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Bérek, bérpótlékok 2018-ban

hatályos:

(hatályos: )

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1. A költségvetési szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye

Határidő: március 31. Módosító okirat

Módosító okirat. Házi segítségnyújtás: Herend, Nagyvázsony, Nemesvámos, Szentgál, Tótvázsony, Veszprém közigazgatási területe.

Kivonat a Csorba Mikro-térségi Szociális Intézményfenntartó Társulási Tanács november 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

TÁJÉKOZTATÁS az együttes finanszírozás szabályairól

DUNAHARASZTI TERÜLETI GONDOZÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA

1. melléklet a 165/2015. (VI. 30.) Korm. rendelethez. A kiegészítő pótlék összege (Ft)

Magyar joganyagok - 351/2017. (XI. 23.) Korm. rendelet - a közalkalmazottak jogállá 2. oldal (3)1 3. (1) Ez a rendelet - a (2) bekezdésben foglalt kiv

KÖZÖSSÉGI ELLÁTÁSOK ÉVI ELSZÁMOLÁSA

A Felső Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás. Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény

2. számú melléklet a 188/1999. (XII. 16.) Korm. rendelethez

SZOCIÁLIS ÜGYEKÉRT ÉS TÁRSADALMI FELZÁRKÓZÁSÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG TÁJÉKOZTATÓ

Módosító okirat. Okirat száma: I/./2016.

Javaslat intézményi alapító okirat módosítására

Magyar joganyagok évi LVI. törvény - a közalkalmazottak jogállásáról szóló oldal (3) A 30. (1) bekezdés b) pontjában megjelölt szervek

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/ Fax: 47/

Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására

Szak áj é oz oz at nap

Egyes a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekvédelmi közfeladatot ellátó intézmény fenntartóját megillető támogatások

ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű)

Egyes a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekvédelmi közfeladatot ellátó intézmény fenntartóját megillető támogatások

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Vámospércs Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (IV.15.) számú önkormányzati rendelete

A normatív elszámolás feladatai, az ellenőrzések tapasztalatai, várható jogszabályi változások

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32)

Tegnap Mt., ma Kjt. És holnap?

18/2015. (XII.23.) TT.

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

Pásztói Polgármesteri Hivatal 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) * Fax: (06-32)

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Bérek, bérpótlékok 2018-ban

DTM Hungary Tax Intelligence

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 105/2015. (XI.16.) önkormányzati határozata

A Kormány 418/2015. (XII. 23.) Korm. rendelete egyes gyermekvédelmi és köznevelési tárgyú kormányrendeletek módosításáról

A Képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

A Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Alapító Okiratát Módosító Okirat

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS

Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32)

TÁMOGATÓ SZOLGÁLTATÁSOK, ÉVI ELSZÁMOLÁSA

2. oldal A pszichiátriai és szenvedélybetegek rehabilitációs intézményi részlege olyan 18. életévét betöltött pszichiátriai, illetve szenvedélybetegek

Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

E l ő t e r j e s z t é s. a képviselő-testület április 27.-i ülésére

Jogcím Feltételek Jogosultság Mit vált ki? Ft értéke? Pályakezdő fiatal a huszonötödik életévét - felsőfokú végzettségű

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

szenvedélybetegek részére nyújtott közösségi alapellátás, a szenvedélybetegek részére

Magyar joganyagok - Békés Megyei Körös-Menti Szociális Centrum - alapító okirata, m 2. oldal Időskorúak átmeneti ellátása Demens betegek

Közalkalmazotti besorolás, minősítés, illetmények, bérezés 2014 és 2015 évben!

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 118. szám Kormányrendeletek

Írta: Administrator 2012 január 17. (kedd) 12:24

Előterjesztés Bicske Városi Konyha alapító okiratának módosításáról

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 162/2011. (VIII. 25.) számú. határozata

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Gyermekjóléti Szolgálat és Szociális Intézménye ALAPÍTÓ OKIRATA

A L A P Í T Ó O K I R A T

Fogyatékosok Otthona Zsira

Előterjesztés a Képviselő-testület február 18-án tartandó ülésére

8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 4. A költségvetési szerv tevékenysége

4 A munkaviszony megszűnése és megszüntetése

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 128/2003. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZIROMBONTOGATÓ ÓVODA ALAPTÓ OKIRATÁRÓL

Kérjük, hogy a felvételhez hozza magával a következő dokumentumokat:

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

A munkaügyi ellenőrzés jogszabályi környezetének változása

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

9. Bölcsőde alapítása május 24. ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 24-ei ülésére. 9.

Melléklet: 1. sz. Határozati javaslat Szavazás módja: 2. sz. Alapító okirat egyszerű többség

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat pontjában foglalt táblázat 18. sorában a 3533 irányítószám helyébe 3534 irányítószám lép.

A Kormány 298/2011. (XII.22.) Korm. rendelete a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról

A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:

A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzata 2. melléklet Foglalkoztatási Követelményrendszer 2. függelék

Szociális szolgáltatások változásai. Debrecen

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (III.31.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról

székhelye: település közterület neve jellege szám emelet, ajtó irányítószám típusa: állami, nem állami, egyházi ágazati azonosító 1 : adószám: - -

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 90/2013.(IV.25.) számú. határozata

d) ha a munkavállaló október 31-ét követően létesített a munkáltatóval munkaviszonyt, akkor a személyi alapbérváltozására tekintet nélkül, a

MAGYAR KÖZLÖNY 194. szám

A Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Alapító Okiratát Módosító Okirat

OBB Előadás. Kovács Krisztina UCMS Group Hungary Kft

INDIKÁTOR MÉRÉSI ÉS CÉLÉRTÉK SZÁMÍTÁSI ÚTMUTATÓ A A régiós civil szervezetek infrastrukturális feltételeinek fejlesztése KULCSINDIKÁTORAIHOZ

Átírás:

Gyakran ismétlődő kérdések a nem állami szociális fenntartók ágazati pótlék támogatásával kapcsolatban 1. Kérdés: A támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjéről szóló kormányrendelet (a továbbiakban: Tkr.) alapján támogatásban részesülő helyi önkormányzatoknak is be kell nyújtani a nem állami szociális fenntartókkal azonos módon a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazati pótlék kifizetéséhez kapcsolódó támogatásról szóló 34/2014. (II. 18.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 6. (1) bekezdése szerinti igényt. A helyi önkormányzatoknak nem kell a Rendelet 6. (1) bekezdése szerint az igényt benyújtani. Az ágazati pótlék támogatással kapcsolatos finanszírozás eljárása az ő esetükben hasonlóan a többi helyi önkormányzat által fenntartott szociális szolgáltatóra, intézményre tekintettel igényelhető támogatáshoz a Rendelet 1. 5. - a alapján történik. 2. Kérdés: A Tkr. hatálya alá tartozó támogatásban részesülő fenntartókra is vonatkozik a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szoc.tv.) 94/L. (4) bekezdése hiszen ez a támogatás nem költségvetési törvényben biztosított támogatás. A Tkr. hatálya alá tartozó támogatás is költségvetési törvényben biztosított támogatás. Ugyan az egyes jogcímeket és összegeket nem a Kv.tv. tartalmazza, de a Kv.tv. 1. mellékletében szereplő előirányzatból pályázható meg a támogatás. Ezt támasztja alá az egyházi és nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok állami támogatásáról szóló 489/2013. (XII. 18.) Korm. rendelet 1. i) pontja mely szerint E rendelet alkalmazásában i) támogatás: a központi költségvetésről szóló törvényben a szolgáltatások működéséhez biztosított támogatás, valamint az egyházi kiegészítő támogatás, ide nem értve a támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjéről szóló 191/2008. (VII. 30.) Korm. rendelet alapján nyújtott támogatást. 3. Kérdés: Több fenntartó jelezte, hogy nem a Kjt. szerinti bért fizetik a dolgozóknak. Ebben az esetben mi a teendő? Igénybe vehető-e egyáltalán a támogatás? A Szoc.tv. 94/ L. (4) bekezdése és a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 145. (3) bekezdése alapján legalább a Kjt. szerinti bért (beleértve az ágazati pótlékot is) kell a dolgozóknak biztosítani. Ennél alacsonyabb bér fizetése esetén a fenntartó jogszabályt sért, melynek megszűntetésére felhívjuk valamennyi érintett fenntartó figyelmét.

Amennyiben magasabb bért biztosít a fenntartó a Kjt-ben meghatározotthoz képest és az ágazati pótlék teljes összege tényleges bérnövekedésként jelenik meg a foglalkoztatott számára, igénybe veheti az egyéb, a Rendeletben meghatározott feltételek fennállása esetén a támogatást. 4. Kérdés: Azzal, aki jelenleg kismama, vagy annak készül hamarosan, illetve aki pl. műtét miatt több hónapig táppénzen van, azt betehetjük az igénylésbe? Elvileg adnia kell neki a pótlékot, azonban ténylegesen nem kerül kifizetésre. Ilyenkor hogyan számoljunk? A Rendelet 1. (1) bekezdése szerint a költségvetés a Kjtvhr. 15/A. - szerinti, 2014. január november hónapra számfejtett ágazati pótlékhoz és annak közterheihez kapcsolódóan biztosít támogatást. E rendelkezés alapján kizárólag azon foglalkoztatottak vehetőek figyelembe, amelyek bérre, valamint ahhoz kapcsolódóan ágazati pótlékra jogosultak, részükre bér, illetve ágazati bérpótlék számfejtése és kifizetési történik. Amennyiben az adott foglalkoztatott pl. betegség esetén ismét munkába tud állni, részére bérfizetéssel együtt az ágazati pótlékot is ki kell fizetni, így utána a fenntartó támogatásra is jogosult lesz, melyet kérelme módosításával, vagy elszámoláskor tud érvényesíteni. 5. Kérdés: Jár-e támogatás a Munka Törvénykönyve (a továbbiakban: Mt.) alapján foglalkoztatott alkalmazott után? Ha jár, akkor hogyan kell megállapítania az igényelhető támogatásnál melyik fizetési fokozatban sorolja be a munkavállalót? A nem állami szociális fenntartóknak kizárólag az Mt. alapján foglalkoztatottak után jár a támogatás. A foglalkoztatottak részére a Kjt. szerinti bért kell biztosítani, de nem minősülnek közalkalmazottnak, a munkáltatónál Mt. szerinti munkaviszonyban állnak. A Kjt. 55. 80. -ának megfelelően kell meghatározni a besorolást és annak megfelelően igényelheti a fenntartó a támogatást. Felhívjuk a fenntartók figyelmét, hogy amennyiben a költségvetési törvény szerinti támogatásban részesülnek, a Szoc.tv. 94/L. (4) bekezdése és a Gyvt. 145. (3) bekezdése alapján be kell sorolni valamennyi foglalkoztatottat, hiszen csak így tudják meghatározni, hogy részükre biztosított munkaidő, pihenőidő, előmeneteli és illetményrendszer megfelel-e legalább a Kjt. 55. 80. -ban foglaltaknak. Egyéb jogviszonyban (pl. megbízási jogviszony, társadalmi gondozó) állókra tekintettel nem igényelhető támogatás, tekintettel arra, hogy esetükben a fenntartókra nem vonatkozik a Szoc.tv. 94/L. (4) bekezdése és Gyvt.) 145. (3) bekezdése szerinti kötelezettség.

6. Kérdés: Közmunkában határozott időre munkaviszonyban foglalkoztatott alkalmazott után járe a támogatás? a közfoglalkoztatásról és közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény 2. (1) bekezdése értelmében a közfoglalkoztatási jogviszonyra az Mt. szabályai alkalmazandók, a törvényben meghatározott eltérésekkel. Vagyis ugyan a közfoglalkoztatási jogviszony esetén eltérésekkel alkalmazni kell az Mt. szabályait, de a közfoglalkoztatottak nem munkaviszonyban, hanem közfoglalkoztatási jogviszonyban állnak a közfoglalkoztatóval. Esetükben nem kell alkalmazni a Kjt. szabályait, így utánuk a fenntartó ágazati pótlék támogatásra sem jogosult. 7. Kérdés: Az általunk fenntartott támogató szolgálat közfeladatot ellátó dolgozói részére 2014. január 1. napjától végrehajtottuk az előírt garantált béremelést. A jelentős mértékben csökkentett állami támogatás miatt 2014. február 01. napjától több dolgozó esetében munkaidő csökkentést hajtottunk végre munkaszerződés keretében. Kérdésünk, hogy az ágazati bérpótlék igénylése során milyen formában kell megjeleníteni ezt a tényt, illetve külön táblázatban kell-e feltüntetni az igényelt ágazati bérpótlék összegének módosulását? A Kjtvhr. 15/A. -a szerinti ágazati bérpótlékot a foglalkoztatottaknak a legalább a Kjt. 55. 80. -ában meghatározott béren felül kell biztosítani. A részmunkaidőben foglalkoztatottakat teljes munkaidős foglalkoztatottra átszámítva kell figyelembe venni. Pl. a foglalkoztatott 2014. január 1. és 31. között 8 órában, majd 2014. február 1. és november 30. között 6 órában foglalkoztatott 1 fő 6 órás foglalkoztatottat adott időszakra 1 fő /8 óra * 6 óra = 0,75 főként lehet figyelembe venni, vagyis a példában amennyiben adott foglalkoztatott 2014. január 1. és november 30. között ugyanabban a fizetési osztályban és ezen belül fizetési fokozatban van: {(1 fő * 31 nap) + (0,75 fő * 303 nap)} / 334 = 0,77 főként vehető figyelembe. Felhívjuk valamennyi fenntartó figyelmét, hogy a jogszabályokban meghatározott szakmai feltételeket biztosítani kell a szolgáltatóknál, annak rovására a munkaidő csökkentés nem hajtható végre.

8. Kérdés: A fenntartó 2012. évben pályázatot nyert szenvedélybetegek és pszichiátriai betegek közösségi ellátására. A területi munkatársakat, mint civil szervezet megilleti a bérpótlék támogatás. Kérdésem: A szervezetnél nem a munkaviszony alapján történik a munkabér besorolása, ezért szeretnénk állásfoglalást kérni a bérpótlék számításához. Mikortól veszem figyelembe a munkaviszonyt, csak a pályázat kezdetétől? vagy a teljes munkaviszonytól? vagy iskolai végzettségtől? Az iskolai végzettség alapján legyen a besorolás? Gondolom, akinek szociális területen van a főiskolai végzettsége az F-es besorolás, akinek érettségije van az D-s besorolású lehet. A Kjt. 61. 64. -a alapján, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról rendelkező 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet 2. számú mellékleténekfigyelembe vételével kell a foglalkoztatottakat fizetési osztályokba és fizetési fokozatokba besorolni. A Kjt. 87/A. -a tartalmazza, hogy mely időt kell jogviszonyban töltött időnek számítani. A munkavállaló besorolását az, hogy a fenntartó mikortól jogosult adott támogatásra, nem befolyásolja. 9. Kérdés: Intézményünk két telephelyén működik idősek nappali ellátása, annak részeként pedig demens személyek nappali ellátása. Működési engedélyben így szerepel: idősek klubja (idős és demens személyek ellátása). Az idősek klubja dolgozóit telephelyenként egy igénylő adatlapon kell szerepeltetni vagy külön adatlapon az idős és külön a demens ellátás dolgozóit. Munkaszerződésükben a szakfeladat Idősek nappali ellátása és a megjegyzés rovatban szerepel a külön megjelölés, ha a dolgozó a demens ellátás szakmai létszáma. Az igénylő adatlap 1. számú mellékletében a táblázat alatt szerepel, hogy *Az adatlapot szolgáltatás típusonként kell benyújtani (a Kitöltési útmutatóban felsorolt szolgáltatás típusonként). A Kitöltési útmutató I. pontjában kerültek felsorolásra az Alkalmazandó szolgáltatás típus kódok és megnevezések a nem állami, egyházi fenntartók számára. A felsorolásban 8. kóddal szerepel az időskorúak nappali intézménye, 9. ponttal pedig a demens személyek nappali ellátása. Ennek megfelelően két külön szolgáltatás típusnak kell tekinteni és két külön adatlapon igényelhető a támogatás.

A Kitöltési útmutató II. pontjában szerepel, hogy Amennyiben ugyanazon engedélyes több típusú szolgáltatást is végez, és adott munkavállaló több típusú ellátásban is részt vesz, annál a szolgáltatás típusnál kell figyelembe venne, amelyet a munkaideje legnagyobb hányadában végez. Kérjük az adatokat ennek megfelelően szerepeltetni. 10. Kérdés: A szociális foglalkoztató intézmények dolgozóinak jár-e az ágazati pótlék támogatása, tekintettel arra, hogy az érintettek a szociális foglalkoztatás engedélyezéséről és a szociális foglalkoztatási támogatásról rendelkező 112/2006. (V. 12.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Szfr.) alapján kapnak támogatást az NRSZH-val megkötött szerződés keretében, de a Rendelet nem tartalmazza az említett rendelet szerint támogatásban részesülő intézményeket. A támogatás jogosultsági szabályait a Rendelet 1. -a tartalmazza. A fenntartó kizárólag az alapján, hogy szociális foglalkoztatási támogatásban részesül, még nem jogosul az ágazati pótlék támogatásra. Tekintettel arra, hogy szociális foglalkoztatásban az intézményen belül ellátottak vehetnek részt, amennyiben adott intézmény pl. nappali ellátás után jogosult a Kv.tv. 2. melléklete alapján támogatásra, akkor az ágazati pótlék támogatásra is jogosult. Külső foglalkoztató (a fenntartóval az ellátottak szociális foglalkoztatására megállapodást kötött személy, szervezet), amennyiben nem végez szociális alap, vagy szakellátást, és az alapján nem jogosult támogatásra, akkor ágazati pótlék támogatásra nem jogosult.