MINIMUM- ÉS ÖNELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK AGRÁRJOGBÓL 2014/2015-ÖS TANÉV DE ÁJK Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi Tanszék A tanszék az alábbi témakörök megjelölésével segíti a vizsgára való felkészülést. Az agrárjogi tananyag elsajátítása természetesen nem azonos a megjelölt fogalmak, jogintézmények és részletszabályok megismerésével. Az előadások/konzultációk alkalmával ismertetett, illetőleg a megadott szakirodalmi forrásokban szereplő összefüggések is hozzátartoznak a tananyaghoz. A jogszabályi definíciók és rendelkezések legfontosabb forrásai azok a jogszabályok, amelyek száma illetve rövid elnevezése a következő: az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés; 1307/2013/EU rendelet (EU támogatási rendelet); Magyarország Alaptörvénye; 2013:CXXII. tv. (Földforgalmi törvény/fftv.); 2013:CCXII. tv. (átmeneti törvény vagy földtörvény; a földforgalmi törvényhez kapcsolódó egyes rendelkezésekről, átmeneti szabályokról; rövidítése Fétv.); 1995:CXVII. tv. (a személyi jövedelemadóról); 2010:LXXXVII. tv. a Nemzeti Földalapról); 2009:XXXVII. tv. (erdővédelmi törvény); 2013:CII. tv. (halgazdálkodási törvény); 2007:CXXIX. tv. (földvédelmi törvény); 57/2014. (IV. 30.) Korm. r. (az állatsűrűség megállapításáról); 2012:CCXIX. tv. (hegyközségi törvény); 1996:LV. tv. (vadvédelmi törvény); 2013:V. tv. (Ptk.); 2004:XVIII. tv. (borászati tv.); 1995:LVII. tv. (vízgazdálkodási tv.). Megjegyzés: az ún. minimum-kérdések nem kielégítő megválaszolása (ld. tantárgyi követelmények) önmagában is a vizsga elégtelen érdemjeggyel való minősítését vonja maga után. A tanszék fenntartja magának a jogot, hogy a fenti kérdéseket esetenként a vizsga második részében szerepeltesse. 1. Minimumkérdések 1. 1. Alapfogalmak a magyar agrárjogi jogszabályokból 1. Állattartó telep 2. Birtok 3. Családi gazdaság 4. Családi gazdálkodó 5. Fiatal földműves 6. Földműves 7. Gazdálkodó család tagjai 8. Helyben lakó 9. Helyben lakó szomszéd 10. Helybeli illetőségű 11. Helybeli illetőségű szomszéd 12. Kiegészítő tevékenység 13. Mező-, erdőgazdasági hasznosítású föld 14. Mező-, erdőgazdasági tevékenység 15. Mezőgazdasági termelőszervezet 16. Mezőgazdasági üzem 17. Mezőgazdasági üzemközpont 18. Pályakezdő gazdálkodó 19. Szomszédos föld 20. Tagállami állampolgár 21. Tanya
22. Ültetvény (Fftv., Tfvt.) 1. 2. Alapvető jogszabályi rendelkezések a hazai földforgalmi jogszabályokból 1. Az Alaptörvény P) cikke 2. Az alaptörvény XX. cikke 3. A Fftv. tárgya 4. A Fftv. hatálya (Fftv., Fét.) 5. Ki szerezhet földtulajdont? 6. Ki nem szerezhet földtulajdont? 7. Jogi személy földtulajdonszerzése 8. A csere érvényességének feltételei föld esetén 9. Az ajándékozás érvényességének föld esetén 10. A tulajdonszerzés feltételeként megállapított kötelezettségek 11. Mi nem minősül a tulajdonszerzési jogosultság szempontjából más célú hasznosításnak? 12. Mi nem minősül a tulajdonszerzési jogosultság szempontjából a használat átengedésének? 13. A tulajdonszerzés feltétele harmadik személy által használt föld esetén 14. A tulajdonszerzési jogosultság további feltételei 15. A földszerzési maximum 16. A birtokmaximum 17. A kedvezményes birtokmaximum 18. A földszerzési maximum túllépése 19. Az elővásárlásra jogosultak sorrendje föld esetén 20. Az állattartó telep üzemeltetőjének elővásárlási joga 21. Az ökológiai gazdálkodást folytató, illetve a földrajzi árujelzőt, eredetmegjelölést alkalmazó termelő elővásárlási joga 22. Az elővásárlási jog gyakorlásának törvényi feltételei 23. Mikor nem áll fenn a törvényes elővásárlási jog a földre? 24. Hatósági jóváhagyáshoz nem kötött, tulajdonszerzésre irányuló szerződések 25. A haszonélvezet alapításának feltételei föld esetén 26. A földhasználat átengedésének jogcímei 27. Ki szerezhet földhasználati jogosultságot? 28. A haszonbérlet időtartama 29. Mi az állatszám? 30. Az állatsűrűség kiszámítása 31. a termőföld fogalma 32. a talaj fogalma 1. 3. Speciális agrár-ingatlanjogi szabályozás 1. mi a Nemzeti Földalap? 2. a Nemzeti Földalapba tartozó vagyon köre 3. az erdő törvényi fogalma 4. a fásítás törvényi fogalma 5. az erdei haszonvétel törvényi fogalma 6. a vadászati jog törvényi fogalma 7. a vadászterület törvényi fogalma
8. a vadkár törvényi fogalma (kit terhel a felelősség, milyen mértékben, és milyen feltételek esetén) 9. a hegyközség törvényi fogalma 10. a hegyközségi tag elővásárlási joga 11. az ingatlantulajdonost megillető tulajdon feltételei a vizek esetén 12. vízhasználati szolgalom 13. vízvezetési szolgalom 14. a parti ingatlan tulajdonosának tűrési kötelezettsége 15. a halgazdálkodási jog tartalma 16. a hal tulajdonjogának megszerzése 17. a halgazdálkodási jog átengedése (jogcímek, jogosultak, időtartam) 18. a halgazdálkodási jog földtulajdonosi haszonbérlete 19. a halgazdálkodási szolgalom tartalma 1. 4. Minimumkérdések az európai agrárjog köréből 1. a mezőgazdasági termék fogalma (EUMSZ 38. cikk) 2. a mezőgazdasági termékek fogalma (EU támogatási rendelet) 3. a feldolgozott mezőgazdasági termék ismérvei a bírói gyakorlat alapján (König-ügy) 4. a mezőgazdasági üzem jogi fogalma az uniós jogban 5. a mezőgazdasági tevékenység fogalma (EU támogatási rendelet) 6. a mezőgazdasági termelő fogalma (EU támogatási rendelet) 7. hogyan kell értelmezni az életképesség fogalmát? 8. milyen szakismerettel kell rendelkeznie egy dán farmernek? 9. a dán családi üzem mérete 10. milyen szabályok vonatkoznak az üzemméretre Franciaországban? 11. a gazdaság-öröklés nyugat-európai modellje 12. melyek az uniós agrártámogatások igénybe vételének általános feltételei? (az üzem követelményei) 13. mi az a kvóta? 14. a KAP célkitűzései (EUMSz) 15. a stresa-i elvek (felsorolás) 16. a 92-es KAP-reform elemei 2. Önellenőrző kérdések A tanszék a tananyag elsajátítását a minimum-kérdések mellett önellenőrző kérdések kiadásával is segíti. A tananyagon belül természetesen más (pl. összehasonlító jellegű), illetve más típusú (pl. teszt-) kérdések is feltehetők (jellemzően ún. igaz-hamis kérdések formájában), illetve egy-egy kérdés másképp is megfogalmazható a vizsgán. Az alábbi felsorolás legfontosabb rendeltetése, hogy (a minimum-kérdésekkel együtt) kijelölje a tananyag határait, vagyis azt, hogy a tankönyvből mely részeket, illetőleg a kiadott jogszabályokból mely rendelkezéseket szükséges elsajátítani. 2. 1. Az agrárjog alapjai
1. Milyen természeti-környezeti adottságok állnak a mezőgazdaság sajátos szabályozása mögött? 2. Milyen agrár-politikai célkitűzések állhatnak a sajátos agrárszabályozás hátterében? 3. Miért tekintjük az EK közös agrárpolitikáját vegyes rendszerűnek? 4. Melyek a nemzeti agrárjog hagyományos (a KAP által közvetlenül nem érintett) szabályozási területei Nyugat-Európában? 5. Milyen feltételek fennállása esetén veszíti el Németországban a mezőgazdasági tevékenység az adókedvezményeit? 6. Mi az a termeltetési szerződés? (mi a magyar megfelelője, mikor írja elő az EU?) 7. Meddig tekintik Nyugat-Európában (pl. Németországban) a tevékenység részének az értékesítést? 8. A mezőgazdasági tevékenység fogalma a francia jogban 1 9. Mutassa be a hagyma-elmélet segítségével a közös agrárpolitika (KARPE) által támogatott tevékenységek körét! 10. Mit jelenthet a helyben lakás követelménye Nyugat-Európában? 11. Milyen esetekben vár el a magyar jog szakképzettséget a mezőgazdasági termelőtől? 12. Milyen dokumentumokat kell benyújtani a családi gazdaság nyilvántartásba vételekor? 13. Milyen támogatási formák irányulnak a kedvező (termelői) korcsoport kialakítására az EU-ban? 14. Mi az európai méretegység (EUME)? 15. Mit jelent Nyugat-Európában a mezőgazdasági üzem (jogi értelemben vett) egysége? 16. Hogyan szabályozzák Németországban az üzemméretet? 17. Mit jelent a családi gazdaság, mint közgazdasági-szociológiai kategória? 18. A hatályos Ptk. melyik szabályát szokás a mezőgazdasági üzem fogalmának tekinteni? 19. Milyen szabályok szolgálják a bérlő védelmét Nyugat-Európában? 20. Melyek a non-annex termékek, és miért szabályozzák a piacukat? 21. Mi volt a háztáji? 22. Mire lehet, illetve lehetett a kárpótlási jegyeket felhasználni? 23. Milyen esetekben veszi figyelembe a Tft. a hatályba lépése előtt szerzett tulajdonjogot? 24. Milyen következménye lehet Nyugat-Európában annak, ha valaki túllépi a birtokmaximumot? 25. Miért nem volt alkotmányellenes a termőföld tulajdon szerzés korlátozása az AB szerint? (az 1994:LV. tv., azaz a termőföldtörvény megítélése) 26. Miért nem volt diszkriminatív a jogi személyek tulajdonszerzésére vonatkozó szabályozás az AB szerint? 27. mi volt a részleges megváltás? 28. a 45-ös földreform alkotmányossága az AB határozatai alapján 29. a kárpótlási jegy fogalma 30. mi a részarány-tulajdon? 31. mi a kárpótlás? (az 1991:XXV. tv. szerint) 32. mit jelent a nyugat-európai szövetkezetek üzemkiegészítő jellege? 33. mi az aranykorona (AK)? 34. belföldi magánszemélyek tulajdonszerzése 2014. május 1-éig 35. külföldiek tulajdonszerzése 2014. május 1-éig 36. jogi személyek tulajdonszerzése 2014. május 1-éig 1 Mivel ez jegyzetben és magyar jogszabályban sem szerepel, kivételesen itt megadjuk a helyes választ: olyan tevékenység, amelynek tárgya meghatározott biológiai ciklus; amely egy vagy több szakaszból áll; illetve a gazdálkodó olyan tevékenysége, amely a gazdaság talaján a termesztés és a termelés folyamatát viszi tovább.
37. Melyek a Ptk.-nak a mezőgazdaság sajátosságait érvényesítő rendelkezései? 2. 2. Földforgalmi szabályozás 1. Milyen okok vezetnek az adásvételi szerződés jóváhagyásának elutasítására előzetes vizsgálatban? 2. A helyi földbizottsági értékelés szempontjai 3. A vételi ajánlat közlése az elővásárlási jogosultakkal 4. Az előhaszonbérletre jogosultak sorrendje erdő esetén 5. Az előhaszonbérletre jogosultak sorrendje erdőnek nem minősülő föld esetén 6. Milyen esetekben nem áll fenn a törvényes előhaszonbérleti jog? 7. A haszonbérleti szerződés hatósági jóváhagyása 8. A haszonbérletnek nem minősülő földhasználati szerződések hatósági jóváhagyása 9. Hatósági jóváhagyáshoz nem kötött földhasználati szerződések 10. A törvényi korlátozásba vagy tilalomba ütköző szerződési kikötés jogkövetkezményei föld esetén 11. A kényszerhasznosítás elrendelése 12. A kényszerhasznosítás tartalma 13. Mi a helyi földbizottság? 14. A helyi földbizottság rendeltetése, feladatai 15. Kifogás a helyi földbizottság állásfoglalása ellen 16. A kedvezményes birtokmaximum feltételei állattartás illetve vetőmag, szaporítóanyag előállítás esetén 17. A birtok-összevonási célú földcsere 18. A kisebb haszonvételek gyakorlásának átengedése 19. A vetéstervek egyeztetése 20. Az öntözési szolgalom 21. Ki minősül földhasználónak? 22. A haszonbér fizetése föld esetén 23. Bérlőkijelölés 24. A földhaszonbérleti szerződés azonnali hatályú felmondásának okai a haszonbérbe adó részéről 25. A földhaszonbérleti szerződés azonnali hatályú felmondásának okai a haszonbérlő részéről 26. A haszonbérleti szerződés felmondásának esetei a szerződés lejárta előtt 27. A haszonbérfizetési kedvezmény és feltételei 28. A felesbérlet lényege 29. A részesművelés lényege 30. Használati rend közös tulajdon esetén 31. A kényszerhasznosító kiválasztása, kijelölése 32. Mi a földhasználati nyilvántartás? 33. Mi az a zsebszerződés? 34. Milyen feltételekkel kezdeményezhető a szerződés semmisségének megállapítása iránti perben a földtulajdonnak az állam javára való megítélése? 35. az öntözési telki szolgalom (Fét.) 2. 3. Speciális agrár-ingatlanjogi előírások
1. Hogyan történik az NFA-ba tartozó földrészletek hasznosítása (eljárás, jogcímek)? 2. Mi az NFA-hoz tartozó földvagyon rendeltetése? 3. Milyen (fás szárú növényekkel borított) területek nem esnek az erdőtörvény hatálya alá? 4. Kit tekintünk erdőgazdálkodónak? 5. Mikor szükséges társult erdőgazdálkodást folytatni? 6. Melyek az erdőgazdálkodási haszonbérlet speciális szabályai? 7. Milyen lehet az erdő rendeltetése? 8. Melyek az erdő látogatásának szabályai? 9. Milyen állatokra terjed ki a vadászati törvény hatálya? 10. Kit illet meg az élő vad tulajdonjoga, s hogyan lehet azt megszerezni? 11. Hogyan lehet a vadászati jogot hasznosítani? 12. Ki lehet a vadászati jog haszonbérlője? 13. Mit jelent a vadászati jog kényszerhasznosítása? 14. Milyen területeket nem lehet a vadászterület kialakításakor figyelembe venni? 15. Idézze fel a vadászati kár törvényi fogalmát! 16. Kik minősülnek a hegyközség tagjainak? 17. Melyek a hegyközség-alakítás törvényi feltételei? 18. Melyek a hegyközségi tagok jogai? 19. Mi jellemez egy borvidéket? 20. Milyen földrészletek minősülnek termőhelynek borszőlő esetén? 21. Melyek a kizárólagos állami tulajdonban álló vizek? 22. Mire terjed ki a víz tulajdonjoga? 23. Hogyan alakul az önkormányzati víztulajdon köre? 24. Hogyan szól halászat és a horgászat törvényi fogalma? 25. Mutassa be a halastó törvényi fogalmát! 2. 4. KAP 1. Milyen módon kellett a termelékenységet javítani a Római Szerződés szerint? 2. Milyen, a közös piaccal ellentétes intézkedéseket tarthattak fenn a tagállamok az EGK első 12 évében? 3. Mit jelent az árszabályozás (garancia rendszer) a piacszabályozás klasszikus modelljében? 4. Mit jelent a belső preferencia? 5. Milyen okok vezettek a KAP (a klasszikus ártámogatási rendszer) reformjához? 6. Miért vezették be a KAP reformja során a kompenzációkat? 7. Mi az extenzifikáció? 8. Mit jelent a választási lehetőség? 9. Melyek voltak a KAP (első) reformjának az ún. kísérő intézkedései? 10. Milyen módon érinti a GATT-Egyezmény az EK agrárpolitikáját, az ahhoz tartozó egyes szabályozókat? 11. Mit jelent a moduláció az AGENDA 2000 alapján? 12. Hogyan képzeli el az AGENDA 2000 az európai mezőgazdasági modellt? 13. Mit jelent a pénzügyi fegyelem? 14. Milyen főbb eszközei vannak a kínálatkorlátozásnak az üzemek szintjén? 15. Milyen szabályozó eszközökkel lehet a feleslegként jelentkező árut a piacról (átmenetileg vagy végleg) kivonni? 16. Mit jelent az export-visszatérítés? 17. Milyen tevékenységeket támogat az EK a borpiaci szabályozás körében?
18. Mi az a cukorilleték? 19. Melyek voltak a Mansholt-terv főbb céljai, illetve elemei? 20. Ismertesse a struktúrapolitika első elemeit (1972)! 21. Mi volt a hegyiparaszt irányelv lényege? 22. Nevezzen meg olyan támogatási formákat, amelyek ma a mezőgazdasági vidékpolitika körébe tartoznak! 23. a vámosítás lényege (GATT-egyezmény) 24. az Agenda 2000 agrárpolitikai célkitűzései 25. az egységes támogatás (2003) rövid jellemzése 26. a kölcsönös megfeleltetés lényege 27. a közös piaci szervezet fogalma 28. mit jelent az elválasztás (kettéválasztás, decoupling) a KAP reformjai során? 29. milyen elemekből tevődik össze a támogatás a KAP legújabb reformja alapján? (2014- től) 30. mit jelent a KAP zöldítése a KAP legújabb reformja alapján? (2014-től) 31. mezőgazdasági termék-e az élő fa, illetve az erdő? (bírói gyak., C-164 és 165/1997) 32. A földforgalmi törvény elfogadásának főbb indokai az EU szempontjából