RÖVID ÖSSZEFOGLALÓ A 2008. ÉV ESEMÉNYEIBİL 2008. Január Szétvált a betegszállítás és a mentés 2008. január 1-tıl az Országos Mentıszolgálat az életmentésen kívül (104-es és 112-es segélyhívások) kizárólag mentı és ırzött betegszállításokat végez, azaz olyan feladatokat, ahol a beteg állapota miatt sürgıs segítségre van szükség, illetve ahol útközben is beavatkozások, vizsgálatok szükségesek. Az olyan betegszállítási feladatokat, ahol orvosilag nem indokolt sem a sürgısség (pl.: hazaszállítás, vizsgálatra, kezelésre elıjegyzett beteg stb.) sem a magasan képzett szakszemélyzet (mindössze betegkísérıre, illetve beteget mozgató betegszállítókra van szükség), 2008. január 1-tıl az Országos Betegszállító Szolgálat (OBSZ) látja el. A Postaangyal 5 millió forintos ajándéka az OMSZ-nak 2007 decemberében immár második alkalommal szervezte meg a Magyar Posta a társadalmi felelısségvállalás jegyében Embertıl emberig nevő, a gyermekek egészségének védelmét szolgáló akcióját, amelynek során a Postaangyal 30 forintot tett félre minden decemberben feladott csomag bérmentesítésébıl. Az elızı évi akciók során is már több millió Ft győlt össze, amelybıl elsı ízben 2 millió Ft, majd 4 millió Ft jutott az Országos Mentıszolgálatnak, idén pedig 5 millió Ft-ot adtak át, hogy támogassák a gyermekmentés ügyét. Az összeget a mentık a gyermek-sürgısségi ellátásban használatos ún. intraosszeális eszközkészlet beszerzésére fordítják, s tizenöt eset-rohamkocsit szerelnek fel az ország különbözı térségeiben. Az ünnepélyes átadásra 2008. január 23-án került sor az OMSZ Markó utcai központjában, ahol az adományt jelképesen egy emléktábla formájában dr. Göndöcs Zsigmond, az OMSZ fıigazgatója vette át Szőts Ildikótól, a Magyar Posta vezérigazgató-helyettesétıl. 7
2008. Március A Mentık és a Rendırség együttmőködése A gyakorlatban, a hétköznapi munkában mindig is jó együttmőködést a társszervek vezetıi immár szerzıdésben is megerısítették. Az Országos Mentıszolgálat az Egészségügyrıl szóló 1997. évi CLIV. törvény, továbbá a 175/2007 Korm. Rendelet alapján az egészségügyi oktatás, képzés, továbbképzés segítése, valamint a rendkívüli, minısített helyzetek hatékony kezelése céljából együttmőködési megállapodást írt alá az ORFK és a BRFK rendırfıkapitányaival. A megállapodás lehetıvé teszi a mentık és a rendırök egyre hatékonyabb közös munkáját, a szükséges kommunikációs folyamatok meggyorsítását. A Castrol a Mentıkért A Castrol olajipari cég az év végi cégajándékokra szánt összeget ismét nemes cél érdekében használta fel (2006-ban a budapesti gyermekrohamkocsi beszerzésében segítették a mentıszolgálatot), 5 millió forintot adományozott az Országos Mentıszolgálatnak, mely összegbıl a Mentıszolgálat 11 db félautomata defibrillátort vásárolt. A nagylelkő adományhoz hozzájárult a Medtronic cég is mint forgalmazó, aki jelentıs árengedmény biztosításával járult hozzá a tervek megvalósulásához. A pécsi Szolgálat az Életért Mentıalapítvány a múlt évben befolyt 1 százalékos felajánlásokból több eszköz vásárlása mellett megrendelt egy Lifepak 1000-es félautomata defibrillátort is, így a felajánlások és a Castrol támogatása révén elmondható, hogy Baranya megye összes mentıautója mostantól félautomata defibrillátorral is fel van szerelve. A félautomata defibrillátorok óriási jelentıséggel bírnak a hirtelen keringésmegállás kamrafibrillációval járó formáinál, mert a gyorsan kiérkezı mentıszemélyzet szerencsés esetben elektromos áramütéssel vissza tudja fordítani a halálos szívritmuszavart, ezzel esélyt adva a sikeres újraélesztésnek. A sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepélyes átadásra 2008. március 25-én került sor a pécsi Szent György Fogadóban. 2008. Április Elindultak a motoros mentık Április 15-én ismét szolgálatba állt a mentımotor az M0 szigetszentmiklósi szakaszán, valamint az M3 gödöllıi lehajtójánál. A motoros mentés tavalyi tapasztalatai egyértelmően pozitívak voltak, melyet 374 ellátott eset, köztük 9 sikeres reanimáció is bizonyíthat. A motoros egységek október 31-ig napi 12 órás szolgálatot látnak el. 8
2008. Május Gazdag programmal ünnepelték 60. születésnapjukat a mentık Az Országos Mentıszolgálat megalakulásának 60. évfordulója alkalmából vasárnap nagyszabású mentı-napi programot rendeztek Budapesten, az Elektromos Mővek Sporttelepén. Délelıtt Székely Tamás egészségügyi miniszter és Kökény Mihály parlamenti egészségügyi bizottsági elnök részvételével kitüntetéseket, elismeréseket adtak át az életmentésben tevékenykedı 154 mentıdolgozónak, délben pedig az OMSZ korszerő eszközeit és módszereit szemléltetı látványos mentési bemutatót (egy robbanás helyszínén tartózkodó tömeg sérültjeinek ellátását mutatták be mentıhelikopter, mentımotor, mentıorvosi kocsi, rohamkocsi, mentıkocsik és a Tömeges Baleseti Egység együttmőködésével) rendeztek, melyet a közel 2500 nézı a tribünökrıl követhetett. A sportpályán a mentıállomások csapatai labdarúgásban, a bográcsoknál pedig fızıversenyben mérhették össze tudásukat, miközben a mentık gyermekei számára elsısegélynyújtó verseny zajlott. Ünnepélyes keretek között vették át a mentık a MAVIR közel 20 millió forintos adományát, melybıl defibrillátorokat, mőszereket és eszközöket vásárolhatnak mentıkocsijaikra. A programot gyermekmősorok és könnyőzenei koncertek zárták. Gyermeknapi rendezvény a Parlamentnél Május 25-én, vasárnap a nemzetközi Gyermeknap alkalmából egész napos rendezvényt tartottak a Kossuth téren. A gyermeknap kicsiknek-nagyoknak egyaránt különleges élményt nyújtott: a felállított sátrak környékén a gyerekeket izgalmas, érdekes programokkal várták a rendezvény résztvevıi: az Országos Mentıszolgálat, a Tőzoltóság, a Katasztrófavédelem, valamint a Rendırség és a Honvédség egységei. A bemutatót óriási érdeklıdés kísérte: az OMSZ standján csaknem 2000 gyermeket fogadtak szüleikkel, akik a muzeális Dodge mentıautó és a Kresz Géza Mentımúzeum kiállított tárgyai mellett megtekinthették az OMSZ mentıkocsiját, a vállalkozó kedvőek pedig játékos, szórakoztató formában az újraélesztés technikájával és az elsısegélynyújtás alapvetı fortélyaival is megismerkedhettek. 9
Magyar mentık sikere a nemzetközi mentıversenyen A hétvégén, 14 ország 33 csapatának részvételével a Csehországi Rejvizben megrendezett nagy nemzetközi mentıversenyen az Országos Mentıszolgálat csapata dobogóra állhatott, harmadik helyezést ért el. A verseny egyike a világ legrangosabb mentıszakmai megmérettetéseinek. A résztvevık között az európai mentıszolgálatokon kívül még japán csapatok is küzdöttek a helyezésekért. A verseny során a valós helyzeteket tökéletesen szimuláló bevetéseket kellett végrehajtani, melyek között pinceomlás, tömeges közúti baleset sérültjeinek ellátása, valamint újraélesztés is szerepelt. A zsőri nem csak a világban ma legkorszerőbbnek számító mentési protokollok betartását, a mentıfelszerelések minıségét, hanem az összeszokottságot, találékonyságot is szempontként értékelte. Az eredmény jelzi, hogy az idén 60. születésnapját ünneplı Országos Mentıszolgálat dolgozóinak szakmai tudása az elmúlt idıszak minden nehézsége ellenére is képes volt megırizni helyét a világ élvonalában. 2008. Június Egészségliget 2008 Több ezer ember látogatott el a Városligetbe május 31-én szombaton és június 1-jén vasárnap, az immár hagyományosan megrendezésre került Egészségliget rendezvényre. S bár ugyanezen a két napon a Nemzeti Vágta lovasverseny és parádé is sokakat vonzott a szabadba a szép idıben, az egészségükért tenni akaró emberek reggeltıl estig tömegével érkeztek a ligetben felállított sátrakhoz, hogy a bemutatott egészséggel kapcsolatos termékeket, szolgáltatásokat kipróbálják. Gazdag kínálatból válogathattak kicsik és nagyok, volt véradó sátor, ingyenes vércukorszint- és vérnyomásmérés, az Országos Mentıszolgálat pedig többféle jármővét is kiállította. Az aznap szolgálatba állított elsı mentı-robogót és a különféle mentıegység típusok hatékony együttmőködését pedig jól sikerült mentési bemutató is szemléltette a jelen lévı nagyszámú nézıközönségnek. Több száz látogató a Múzeumok éjszakáján a Kresz Géza Mentımúzeumban Június 21-érıl 22-ére virradólag idén is megtartották az immár hagyományos Múzeumok éjszakáját, melyet ebben az évben is hatalmas érdeklıdés kísért. S bár a szokásos múzeumi nyitvatartási napokon ezt a helyet kivonulásra váró rohamkocsik, illetve esetkocsik foglalják el, ezen az éjszakán a múzeum által féltve ırzött régi amerikai gyártmányú Dodge mentıautó is kigurult a garázsból az udvarra, a jól ismert dobozos Gyermekmentı, az esztétikus, de annál hasznosabb mentıorvosi kocsi, valamint a Mentıszolgálat legújabb mentırobogója és a 10
sztrádákról ismert mentımotor mellé. A kíváncsiskodók bekukkanthattak a szépen felújított Dodge utasterébe, s megtekinthették a mentıautó egykori felszerelését, eszközeit, hordágyait. A mentıautó mellett sokan csattogtatták fényképezıgépüket, a legkitartóbbak pedig türelemmel várták, hogy a következı csoporttal bejuthassanak a központi irányítócsoport zárt épületébe, ahol a 104 hívásfogadó központja mőködik.becslések szerint közel 700 ember látogatta meg a múzeumot ezen az éjszakán, mely az elmúlt hónapokban egy szép kivitelő galériával gazdagodott. 2008. Július Felavattuk az új Csepeli Mentıállomást Ünnepélyes keretek között adták át 2008. július 1-jén az Egészségügyi Minisztérium támogatásával, valamint a helyi Önkormányzat jelentıs segítségével megépült új, Csepeli Mentıállomást. A beruházás költségéhez a minisztérium csaknem 60 millió forinttal, az Önkormányzat pedig 30 millió forinttal járult hozzá, valamint a telek felajánlásával segítette a mentıállomás mőködésének mielıbbi indulását. Az itt dolgozó kivonuló állomány és mentıszemélyzet július 1-jével egy jól felszerelt, 4 mentıkocsi üzemeltetésére alkalmas mentıállomást vehetett birtokba, ahol a kivonulások közti idıben kényelmes öltözıés fürdıhelyiségek, több pihenıhelyiség, társalgó, jól felszerelt melegítıkonyha is szolgálja a bajtársak kényelmét. A szomszédos szakorvosi rendelıintézetben orvosi ügyelet mőködik, így a Mentıszolgálat és az ügyelet dolgozói között eddig is meglévı szoros és jó kapcsolat szintén a gyors és szakszerő egészségügyi ellátás feltételeinek javítását mozdíthatja elı. Az új Csepeli Mentıállomás üzembe helyezése jelentısen hozzájárul a környék mentıellátási színvonalának emeléséhez. Esetkocsi indul Szendrın Júliustól esetkocsi indul a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Szendrın. Szendrı településen és környékén az elsı mentıellátást eddig mentıápolói szinten tudtuk biztosítani, a legközelebbi eset-rohamkocsi Kazincbarcikáról, illetve Miskolcról érkezhetett. Az esetkocsi-fejlesztés révén a környezı települések lakói súlyos esetekben a legmagasabb szintő sürgısségi beavatkozásokat kaphatják meg, növelve ezzel a túlélés és a 11
gyógyulás esélyét. Felnıttet élesztett újra az új gyermekmentı Ma reggel új, speciális mentıegység, ún. Gyermek-mentıorvosi Kocsi (GYMOK) állt szolgálatba Balatonlellén. Az Országos Mentıszolgálat és a Magyar Gyermekmentı Alapítvány együttmőködésével, a már harmadik éve jól mőködı budapesti gyermekorvosi egység mintájára készült kocsi egy tapasztalt gyermekorvossal és teljes életmentı felszereléssel indulhat bevetésre elsısorban olyan esetekben, amikor a 104-re érkezı segélyhívás szerint kisgyermek van életveszélyben, ám az egység szükség esetén felnıttek ellátására is bevethetı. A GYMOK személyzete a szolgálat elsı óráiban máris életet mentett. Egy 66 éves férfi lett rosszul a közelben, megállt a szíve, a gyorsan odaérkezı mentık pedig sikeresen újraélesztették, állapota stabil. Leszakadt egy körhinta Tökön Leszakadt egy körhinta vasárnap este a Pest megyei Tökön. A körhinta merevítıje eltörött, s a szerkezet az utasokkal leszakadt. A balesetben tizenheten sérültek meg, közülük egy ember életveszélyesen, hárman súlyosan. A mentık kilenc mentıautóval vonultak a helyszínre, és a fıváros különbözı kórházaiba szállították a sérülteket. Új mentıállomás Emıdön Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a mentıellátás fejlesztésének jelentıs állomása a most felépült Emıdi Mentıállomás. Emıd és környéke lakosainak sürgısségi ellátását az új mentıállomás, illetve az ide telepített két mentıgépkocsi segítségével az eddigieknél sokkal biztonságosabban tudjuk megoldani. Újabb fehér folt tőnik el Magyarország térképérıl, mellyel sürgısségi esetekben biztosíthatjuk a 15 percen belüli helyszínre érkezést. Eddig az itt élık mentıellátását a Mezıkövesdrıl vagy Miskolcról riasztott mentıkocsikkal biztosítottuk, ami azt jelentette, hogy az Emıdön és az Emıd környéki kistelepüléseken élıkhöz adott esetben 20-25 km-rıl érkezett a mentıautó. A 30-as úton vagy akár az M3-ason bekövetkezett baleset esetén az ide települt egy 24 órás és egy 8 12
órás mentıgépkocsival sokkal hamarabb kiérkezhet a segítség. A mentıállomás megépítését 50%-ban az Egészségügyi Minisztérium, 50%-ban Emıd Önkormányzata biztosította. Az új mentıállomás impozáns épület, melynek különlegessége, hogy Magyarországon az elsı olyan mentıállomás, amelynek napenergiával is mőködtethetı energetikai ellátórendszere van. "Bombahelyzet" Az Országos Mentıszolgálat a július 29-i ferencvárosi bombariadó kapcsán több mint száztíz idıs, beteg, magatehetetlen embert (akik nem tudták önerıbıl elhagyni a kiürített épületeket) szállított a kijelölt befogadóhelyekre, illetve kórházba. A kiürítésben az Országos Mentıszolgálat irányításával részt vettek magánbetegszállítók is. A területen összesen kilenc mentıautó dolgozott. Bírósági döntés a mentıdolgozók egyes járandóságairól A Magyar Köztársaság Legfelsıbb Bírósága jogerıs ítéletet hozott a 2004-ben felbontott OMSZ MÖSZ megállapodások ügyében. A döntés értelmében a megállapodások munkáltató általi felmondása érvénytelen. A Legfelsıbb Bíróság egy olyan, 2004 elıtti megállapodáscsomagot helyezett ismét hatályba, melyet az Országos Mentıszolgálat akkori vezetése az intézménynél tevékenykedı kincstári biztos döntése alapján bontott fel. A kincstári biztosi döntés arra hivatkozott, hogy ezen megállapodások egy része törvénybe ütközik, más része gazdasági fedezet nélküli, egésze pedig nem minısül kollektív szerzıdésnek. A Bíróság ügyben meghozott ítéletének végrehajtása számos akadályba ütközik, hiszen például az egyik megállapodás a mentıdolgozók 24 órás szolgálatát tenné lehetıvé, melyet hatályos törvény tilt, egy másik megállapodás az étkezési hozzájárulás, egy harmadik pedig a lakásépítési támogatás összegét határozza meg, melyek azóta jelentısen emelkedtek. Az OMSZ költségvetési lehetıségeinek keretei között keresi a lehetıséget a kifizetési kötelezettségeinek teljesítésére, illetve egyeztetést folytat a szakszervezet képviselıivel is. Mentık a Forma 1-en Az Országos Mentıszolgálat idén is közel 150 munkatárssal, 19 mentıkocsival, 2 mentıhelikopterrel, 2 speciális kimentı csapattal, 6 orvosi gyorsbeavatkozó egységgel, valamint egy belgyógyászati, traumatológiai ellátásra is alkalmas ambulanciával vigyáz a Forma 1 futam versenyzıinek és a nézıinek biztonságára. A versenypálya megfelelı pontjaira települı mentıkocsik személyzete, a gyorsbeavatkozó orvosok, a versenyautóból 13
való kimentésre kiképzett mentıcsapatok, valamint a mentıhelikopterek és a kórházi szintő pályaambulancia orvosai, ápolói az elmúlt közel két évtizedben nagy gyakorlatot szereztek a Forma 1-es autóverseny speciális mentési feladatainak ellátásában. Tudásukról évrıl évre számot is kell adniuk azon a versenyt megelızı, súlyos balesetet szimuláló tesztvizsgán, ahol az egyes beavatkozások szakszerőségén, a csapatmunka gördülékenységén kívül a FIA illetékesei a gyorsaságot is másodpercrıl másodpercre mérik. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) a tavalyi futam után elismerését fejezte ki a magyarországi Forma 1 Nagydíj egészségügyi biztosítását végzı Országos Mentıszolgálat kiváló szakmai munkájáért. A nézıtéri szektorokba telepített OMSZ mentıegységek tavaly a három versenynapon közel 170 esetben nyújtottak segítséget különféle rosszullétek, sérülések miatt. A futamon végzet munka nem gyengíti a mentık alaptevékenységét, a fıvárosi készenlétet, hiszen a rendezvénybiztosítást az OMSZ tartalék kocsikkal, és szabadnapos dolgozókkal szervezi meg. Lezuhant egy mentıhelikopter, gyászolnak a mentık Július 31-én délután Kiskunlacháza térségében lezuhant egy kisgyermeket és édesanyját a kórház felé szállító mentıhelikopter. Mentıápoló bajtársunk a baleset következtében életét vesztette, a pilóta és a mentıorvos súlyosan, a gyermek és anyukája könnyebben megsérültek. A baleset okát nemzetközi szakértıi csoport vizsgálja. A tragédia hírére az esti órákban a budai mentıállomáson gyülekeztek az OMSZ, a légimentık, a tőzoltóság, a katasztrófavédelem és a magán betegszállító szervezetek dolgozói, hogy gyertyagyújtással emlékezzenek bajtársunkra. Búcsúzáskor a 30-40 kocsiból álló konvoj lassú menetben, szirénázva tett tiszteletkört Budán. Mentıápoló bajtársunk a hivatásának és a családjának élt, egy másfél éves kisgyermeket és nyolc hónapos terhes feleségét hagyta hátra. Pár nappal késıbb a kórházban belehalt sérüléseibe a mentıhelikopter pilótája is. Az elhunyt bajtársakat az Országos Mentıszolgálat az elhunyt pilótát a Légimentı Kht. saját halottjának tekinti. 2008. augusztus Jól vizsgáztak a mentık az ünnepen Az Országos Mentıszolgálat az augusztus 20-i fıvárosi rendezvényeket nagy erıkkel biztosította. Elıre kidolgozott, és egyeztetett mentési terv szerint, a rendezvények meghatározott pontjain így többek közt a Kossuth téren, a Köröndnél, a Red Bull egész napos Duna-parti programján, a Batthyány téren, az Erzsébet téren és a Belváros több pontján 14
helyezkedtek el a sürgısségi esetekben ellátást nyújtani képes rohamkocsik, mentıkocsik, hogy sürgıs esetben azonnal segíthessenek a bajbajutottaknak. Idén az Országos Mentıszolgálat egy dunai mentıhajóra is biztosított mentıszemélyzetet, valamint két, egyenként akár 100 sérült ellátására is alkalmas, rendkívüli helyzetekben bevethetı Tömeges Baleseti Egységet is telepített a területre, a mentési tevékenységet pedig egy erre a célra létesített, önálló irányítócsoport vezette, koordinálta. A rendezvények alatt összesen 121 esetet láttak el a mentık, melyek közül 114 esetben az elsısegély elegendınek bizonyult, 7 esetben pedig a betegeket ellátás után kórházba is kellett szállítani. A sok apróbb sérülés, hıség okozta múló rosszullét mellett szívinfarktus, súlyos cukorbetegség és néhány alkoholmérgezés is szükségessé tette a mentık gyors beavatkozását. Idén összességében mintegy 50 mentıegység, és közel 150 mentıdolgozó vett részt az augusztus 20-i fıvárosi rendezvények egészségügyi biztosításában. Mentıvel a virágkarneválon Az idei Debreceni Virágkarnevál felvonulását egy virágokkal feldíszített mentıautó is színesítette. A rendezvény nézıközönsége hatalmas üdvrivalgással, tapsviharral fogadta a mentıautót a mintegy 5 km-es útszakaszon, melyet 4 óra alatt tettek meg. Az esti felvonuláson a mentıautó szirénája élı zeneként zárta a vonuló kocsisort, majd kezdetét vette a tőzijáték. A mentıkocsi homlokán a középsı, jubileumi logó mellet baloldalon a Debreceni Önkéntes Mentıegyesület 1906-os címere, jobb oldalon a VVOME egykori címere látható. Debrecenben több mint 100 évvel ezelıtt alakult meg a Debreceni Önkéntes Mentı Egyesület Dr. Derekassy István fıorvos vezetésével, akirıl Debrecen városa tisztelete jeléül ebben az évben utcát is elnevezett. Az 1905-ben megrendezett elsı Virágkocsi-korzó belépıjegyeinek árából vehette meg (1735 korona) a Mentıegyesület a legelsı lófogatú mentıkocsit. A díszes kocsival azt is ünnepelte az Országos Mentıszolgálat, hogy a szervezett állami mentés Magyarországon az idén lett 60 éves. 2008. Október Mentıállomás-avatás Tüskeváron Az Egészségügyi Minisztérium, a Veszprém Megyei Önkormányzat, valamint Tüskevár, Apácatorna és Kisberzseny községek összefogásának köszönhetıen Tüskeváron ünnepélyes mentıállomás-avatásra került sor. A Tüskevári Mentıállomás átadásával egy újabb fehér folt tőnt el Magyarország mentıtérképérıl, hiszen a településen és 15
körzetében biztosítható lesz a sürgıs esetekben történı 15 percen belüli helyszínre érkezés. GPS készülékek Az elmúlt hetekben két cég (Nav-N Go Kft. és a Concorde Kft.), illetve két, neve elhallgatását kérı magánszemély összesen 30 darab GPS készüléket ajánlott fel adományként az Országos Mentıszolgálat mentıgépjármővei számára. A régióktól kapott adatok figyelembe vételével a készülékek szétosztása az alábbiak szerint történt: Közép-magyarországi Régió, Budapest 10 db készülék (a Nav-N Go Kft. kérésére), Dél-alföldi Régió 5 db készülék, Észak-magyarországi Régió 3 db készülék, Dél-dunántúli Régió 5 db készülék, Nyugatdunántúl Régió 3 db készülék, Észak-alföldi Régió 2 db készülék és Közép-dunántúli Régió 2 db készülék. Tömeges baleset történt Monorierdın 2008. október 6-án 10 óra 30 perckor súlyos vasúti szerencsétlenség történt Monorierdı területén. A mentık három helikopterrel és tizenkét mentıkocsival érkeztek a helyszínre. Négy életveszélyes, négy súlyos és tizenkilenc könnyebb sérültet láttak el és szállítottak kórházba. A baleset során hárman a helyszínen életüket vesztették. 2008. November Gyermek-mentıorvosi kocsi indul Miskolcon Az Országos Mentıszolgálat a Szent Márton Gyermekmentı Szolgálattal együttmőködve indította el az ország elsı vidéki gyermekmentıorvosi kocsiját. Az ünnepélyes szolgálatba állításra 2008. október 31.-én került sor. A gyermekmentıorvosi-kocsi feladata a gyermekek legmagasabb szintő mentıellátása az északmagyarországi régióban. A specializált mentıegység elsısorban súlyos, életveszélyes állapotú gyermekek mentésében és ırzött szállításában jelent óriási segítséget, de szükség szerint bekapcsolódhat egyéb mentıellátásba is. Az alapítvány a kocsit egy Ford Ranger 2,5TDi típusú 16
pick-up terepjáróból alakította ki, amely menettulajdonságaival alkalmazkodik az északmagyarországi terepviszonyokhoz. A miskolci gyermekmentıorvosi-kocsi bér- és üzemanyagköltségét az OMSZ, a jármő beszerzésének költségét, a teljes mentéstechnikai eszközparkot és bizonyos fogyóeszközöket a Szent Márton Gyermekmentı Szolgálat biztosítja. A jármő orvos személyzetének java része a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Gyermek Egészségügyi Központja (GYEK) orvosai közül kerül ki. Ugyancsak a GYEK biztosítja a mentıegység nappali tartózkodóját, ahonnan a gyermekmentı bevetésre indul. A gyermekmentıorvosi-kocsi elindítását Miskolc önkormányzata 3, 6 millió forinttal segítette. A gyermekmentıorvosi-kocsi október 1-tıl próbaüzemben, novembertıl azonban már folyamatosan mőködik. Mentıdolgozók miniszteri kitüntetése Dr. Székely Tamás egészségügyi miniszter Dr. Göndöcs Zsigmond fıigazgató bajtárs felterjesztése alapján mentıdolgozókat tüntetett ki. A szakmai kitüntetéseket az Egészségügyi Minisztériumban Batthyány-Strattmann László, a 19-20. században élt sebész-, ill. szemészprofesszor, a szegényeket ingyen gyógyító orvos születésének 138. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen adták át. Dr. László Elıd, a budai mentıállomás vezetıje, valamint dr. Hınyi Péter, a júliusi légi szerencsétlenség során megsérült és hısiesen helytállt mentıorvos Pro Sanitate-díjat vehetett át, Vígh László, a szentgotthárdi mentıállomás mentıápolója és Budai Mihályné, a székesfehérvári mentıszervezet adatrögzítı dolgozója pedig miniszteri dicsérı oklevelet kapott. Az Országos Mentıszolgálat a Hungexpón Évrıl évre a budapesti Hungexpón rendezik meg a nagyközönség számára azt az egészségügyi, wellness és sport témájú, négynapos kiállítást, amelyen az Országos Mentıszolgálat is rendszeresen bemutatkozik. Idén is részt vettünk a rendezvényen, ahol a ma Magyarországon legkorszerőbb mentıfelszereléssel rendelkezı rohamkocsival és a nyári idıszakban az autópályákon szolgálatot teljesító mentıorvosi motorral ismerkedhettek meg a rendezvényre látogatók. A rendezvény elsı napján nagyon látványos és szakszerően végzett mentési bemutatót tartottak a Közép-magyarországi Régió mentıegységei. Mentıállomást avattunk Tápiószelén A Közép-magyarországi Régión belül Pest megyében a 24. mentıállomást avattuk fel 2008. november 3-án Tápiószelén. Az Országos Mentıszolgálat területi vezetıi és a helyi Önkormányzat a minisztérium illetékeseinek bevonásával hosszú évek óta kereste a megoldást mentıállomás építésére. 17
Tápiószele ugyanis két ellátási körzet határán, Nagykáta és Cegléd között fekszik, a 4-es és a 31-es utat összekötı, átmenı forgalmat bonyolító út mentén. Ezért az ellátás szempontjából mindkét körzet számára a legtávolabb fekvı település volt. Az új, kétkocsisra tervezett mentıállomás segítségével és az ide telepített mentıgépkocsival reményeink szerint az eddigieknél sokkal biztonságosabban tudjuk megoldani a település kb. 5300 lakójának és a környékbeli kisebb települések (Tápiószentmárton, Tápiógyörgye, Tápiószılıs, Jászboldogháza, Újszilvás) lakóinak sürgısségi ellátását. Városvezetıi látogatás a budapesti mentıknél Budapest fıpolgármester-helyettese 2008. november 26 -án látogatást tett a mentık Markó utcai székházában. Horváth Csaba az OMSZ fıigazgatójától személyesen tájékozódott a fıvárosi mentés helyzetérıl, a fejlesztés, az együttmőködés lehetıségeirıl. Óvodások súlyos balesete Egy négy-öt év körüli fiúgyermek életveszélyesen megsérült, egy másik súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett abban a balesetben, ami a XI. kerületben történt szerdán a Pannonhalmi és az Elıpatak utca keresztezıdésében. A balesetben összesen hat gyermek sérült meg, négyük könnyebben mondta el Gyırfi Pál. Az életveszélyesen megsérült gyermeket a mentık a tőzoltók segítségével élesztették újra, sikeresen. 2008. December Megjött a Mikulás a mentıkhöz! Igen sikeres volt Országos Mentıszolgálat budapesti dolgozói körében meghirdetett Mikulás-napi rendezvény. A Szent Miklós napján a XIII. ker. Róbert Károly körúti székház dísztermében megrendezett mősoros délutánon csaknem kétszázan vettek részt. A Baptista Szeretetszolgálat jótékonysági győjtésébıl minden gyereknek jutott Mikuláscsomag, amelyet a gyerekek örömére maga a Mikulás osztogatott szét. A gyerekeket 18
szüleikkel együtt üdítıvel, édességgel, süteménnyel is megvendégelték. Ez úton mondunk köszönetet minden kedves ismeretlen adakozónak, aki szeretetadományával hozzájárult az ünnep meghittebbé tételéhez. Irodai gépeket kap a Mentıszolgálat Az Euro-Profil Szerviz Kft. már számos esetben támogatta az Országos Mentıszolgálatot. A közös munka évekkel ezelıtt indult a mentıdolgozók sporteseményeinek támogatásával, majd 2008 januárjában, két darab nagyteljesítményő fénymásoló, nyomtató átadásával folytatódott. Ezek a készülékek az OMSZ Markó utcai, valamint a Róbert Károly körúti központjában kerültek elhelyezésre. Az együttmőködés ezzel azonban nem ért véget, a cég további támogatást ajánlott fel a mentıszolgálatnak. A terv szerint 2009 júniusáig, az OMSZ valamennyi, szám szerint hét régióközpontját felszerelik egy-egy nyomtatásra, szkennelésre is alkalmas, nagyteljesítményő fénymásoló készülékkel, melyek közül három, már idén december 3-a elıtt megérkezik. A korszerő, nagy teljesítményő készülékek várhatóan az OMSZ nyomtatási költségeinek jelentıs csökkenését eredményezik, az így megtakarított összeget pedig a mentık az alaptevékenységükre fordíthatják. Félmillió forintos támogatás a Fıtáv Komfort Kft. jóvoltából A múlt évhez hasonlóan idén is 500 ezer forint értékben adományozott életmentı mentéstechnikai eszközöket a Fıtáv Komfort Kft. a Budai Mentıállomásnak. Az eszközöket ünnepélyes keretek között 2008. december 29. 10 órakor Gyarmati Zsuzsa a cég kommunikációs igazgatója és Wohner Zsolt ügyvezetı igazgató adta át az OMSZ Közép-Magyarországi régió orvoigazgatójának, Dr. Mártai Istvánnak és Dr. László Elıdnek a mentıállomás vezetıjének. Példamutató társadalmi felelısségvállalásukat ezúton is hálásan köszönjük. Szilveszter az Országos Mentıszolgálatnál A hagyomány szerint Szilveszter a mentık napja. A békeidıkben országszerte győjtéseket rendeztek, bálokat szerveztek a mentık javára. A budapesti mentık szempontjából szilveszter éjszakája mára csupán az esztendı talán legnagyobb erıpróbáját jelenti, melyre az 19
ilyenkor szolgálatban levı mintegy 1500 mentıdolgozónak (mentésirányítóknak, ápolóknak, orvosoknak) alaposan fel kell készülniük. Az elmúlt évek tapasztalata alapján az év utolsó éjszakáján a 104-es segélykérı vonalra néhány óra alatt annyi hívás érkezik, mint máskor egy egész nap alatt. A földön fekvı részegek, verekedésekben megsérültek ellátása mellett természetesen súlyos balesetek, rosszullétek is gyakran elıfordulnak. A mentık ez évi munkájával, statisztikai adataival, szilveszteri készenlétével, a várható esetekkel kapcsolatban 2008. december 31.-én 11 órakor (immár hagyományosan) sajtótájékoztatót tartott a Markó utcai mentıközpont dísztermében. 20