KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INGYENES LAPJA. XVI. évfolyam 14. szám I 2008. augusztus 18. I Megjelenik: kéthetente. Becsengetnek a Józsefvárosi iskolákban



Hasonló dokumentumok
ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATI FELHÍVÁS August 06.

35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület. Józsefvárosi Önkormányzati rendelet. A Józsefvárosi Diákösztöndíjról

M E G H Í V Ó. Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testületének évi 6. rendkívüli ülését július 9-én (szerda) órára

Gyerek-Virág Napközi Otthonos Óvoda 1082 Budapest, Baross u. 111/b

ISKOLAKEZDÉS 2005/2006-OS TANÉV

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

E L Ő T E R J E S Z T É S

VAS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

E L Ő T E R J E S Z T É S

Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

Látássérültek Észak-alföldi Regionális. Egyesülete. 26/2015. számú hírlevél. Tartalom. 3. Elérhetőségünk és félfogadási rendünk

A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: október 15. Dr. Xantus Judit Jegyző

Corvin sétány Napraforgó Egyesített Óvoda Virágkoszorú Tagóvodája 1083 Bp., Baross u.

M E G H Í V Ó. Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testületének évi 2. rendes ülését február 27-én (szerda) órára

Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató

Vásár u. Napraforgó Egyesített Óvoda /székhelyóvoda/ 1084 Bp., Tolnai Lajos u. 7-9.

4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: * Fax.: : * Internet:

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012

Önkormányzatának Közlönye

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása.

Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák!

Ft helyett csak Ft Ft/hó helyett csak Ft/hó

M E G H Í V Ó. Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testületének évi 5. rendkívüli ülését június 25-én (szerda) órára

BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az egyes alprogramokra vonatkozó pályázati feltételek és tudnivalók az alprogramokról szóló mellékletekben találhatók meg.

Iktatószám: 3-21 / Ügyintéző: Tarkó Gábor igazgató Tárgy: Jelentkezési lap. Jelentkezési lap

M E G H Í V Ó. Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testületének évi 7. rendes ülését szeptember 10-én (szerda) órára

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára

Pest Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály. Az érettségi vizsga szervezési feladatai, a jogszabályi változások

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011

40/2004. (IX.15.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

A 2016/2017. tanévben a tanítási év első tanítási napja szeptember 1. (csütörtök) és utolsó tanítási napja június 15. (csütörtök).

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám május

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020.

E L Ő T E R J E S Z T É S

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

1. A rendelet célja. 2. A támogatásban részesíthetők köre

E L Ő T E R J E S Z T É S

43/2005. (IX.15.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület május 16-i ülésére

A pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátások

OM azonosító:

1.. (3) A kérelemhez mellékelni kell az iskolalátogatási igazolást.

Ágasegyháza Község Önkormányzat 10/2003. (VIII.26.) számú rendelete. A felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók támogatásáról

Csere határozati javaslat és csere önkormányzati rendelet-tervezet a Javaslat az Orczy

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató 2017/18

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)

Szakközépiskola. képzési. tájékoztató. 2007/2008-as tanév. e sti. tagozat

E L Ő T E R J E S Z T É S. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testületének május 26-i testületi ülésére

TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

Önéletrajz. Személyi adatok. Foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán

EFOP számú, Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben Észak-Somogyban című projekt

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 19/2006. ( VIII.23. ) rendelete

KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. sz. Kormányrendelet alapján 2013/14-es tanév

Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete

Szabályzat a Zita Királyné Közalapítvány tanulmányi ösztöndíja elnyeréséhez

Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők!

Zamárdi Város Önkormányzat 24/2013. (X. 22.) önkormányzati rendelete (Egységes szerkezetben) Felsőfokú tanulmányok támogatásáról

E L Ő T E R J E S Z T É S

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

Pásztó Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 10/2006./II. 15./ rendelete

A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben

Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja: április ig, hétfőtől szerdáig, 8-18 óráig az első emeleti könyvtárban

A os TANÉV RENDJE, FELADATAI

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

NYÍLT NAPOK november november tól tájékoztatás, 9.25-től óralátogatás. Bejelentkezés nem szükséges.

A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE

A Hivatal szervezeti felépítése, a szervezeti egységek főbb feladatai

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének I. félévi munkaterve

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 14-i ülésére

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Újpesti Két Tanítási nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Felvételi tájékoztató

M E G H Í V Ó. Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testületének évi 5. rendes ülését május 15-én (CSÜTÖRTÖK) órára

T E R V E Z E T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Melléklet A július 3-án közzétett TÁMOP A-13/1 Út a szakmaválasztáshoz c. kiemelt projekt tervezési útmutató változásai

M E G H Í V Ó. Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testületének évi 4. rendes ülését április 09-én (szerda) órára

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Felnőttoktatási tájékoztató szeptember 04. péntek, 07:20 - Módosítás: február 03. péntek, 08:21

1. A kollégiumi felvétel rendje, a felvétel intézményi sajátosságai

Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás

Felvételi tájékoztató

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre

Különös közzétételi lista

EFOP számú, Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben Észak-Somogyban című projekt

Különös közzétételi lista

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján!

Tankönyvrendelés szabályai

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2

Átírás:

A VIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INGYENES LAPJA XVI. évfolyam 14. szám I 2008. augusztus 18. I Megjelenik: kéthetente Becsengetnek a Józsefvárosi iskolákban

KÉPES HÍREK Bomba nap Több százan az Orczy parkban kerestek menedéket azon a napon, amikor tizenhatezer embert telepítettek ki az egyik ferencvárosi építkezésen talált óriási világháborús bomba miatt. A riadalom közepette a parkban egészen kellemes napot töltöttünk, nem is gondoltuk, hogy ilyen szép nyilatkozta lapunknak Mária (59), aki gyermekeivel együtt az új játszótéren vészelte át az eseményeket. Kitüntetett köztisztiviselõk Viktória virágzás Fotók: Nyári Gyula Szûcs Alánné a polgármestertõl átveszi az oklevelet A Köztisztviselõk Napja alkalmából a kerület azok elõtt tisztelgett, akik naponta találkoznak a józsefvárosiakkal és intézik ügyes bajos ügyeit. A Polgármester külön elismerõ oklevéllel tüntette ki Szûcs Alánnét, aki az ügyfélszolgálati irodán illetve elõd-szerveinél 45 éven át dolgozott. Augusztus elején virágzott Viktória a Füvészkertben. Az óriás tündérrózsa az esti, éjszakai órákban bontja ki szirmait. A vízen úszó óriási virág levelének átmérõje elérheti az 1-1,5 métert, pereme pedig 10-15 cm magas is lehet. Az óriási levelek akár egy kisgyermek súlyát is elbírják. A virág mindössze két éjszakán át nyílik, az elsõ éjszaka hófehér, a második éjjel pedig rózsaszínre színezõdik, és ananászillatot áraszt. A Köztisztviselõk Napja 2008-as évi kitüntetettjei: Józsefváros Közigazgatásáért: Szociális Iroda (szakmai közösség) Boda Erika (Szervezési csoport) Lukács György (Belsõ Ellenõrzési Iroda) Gécziné Rácsai Tünde (Pénzügyi Osztály) Polgármesteri dicséretben részesültek: Dr Tunyogi Balázs (fõreferens) Végerer Andrásné (Gazdálkodási Osztály) Jegyzõi dicséretben részesültek: Kovácsné Mezõfi Krisztina (Okmányiroda és Ügyfélszolgálati Osztály) Hegedûs Jánosné (Szervezési Osztály) Valde Péterné (Pénzügyi Osztály) Tóth Péter Andrásné (Lakásügyi Osztály) Szalontainé Cservenák Anna (Gazdálkodási Osztály) 2

ÖNKORMÁNYZAT Uborkaszezonról szó sem volt Csécsei Béla polgármester következõ fogadóórája szeptember 22-én (hétfõn) lesz. A fogadóórára elõzetes bejelentkezés szükséges. Bejelentkezni szeptember 1-tõl lehet a 459-2563 telefonszámon vagy személyesen, ügyfélfogadási idõben a Polgármesteri Hivatal Önkormányzati Irodáján (I. em. 108.) A fogadóórára való bejelentkezés júliusban és augusztusban szünetel, de ügyeik intézéséhez szükséges tájékoztatással a nyáron is rendelkezésükre állunk. Nagy projektek és nagy döntések várták a képviselõket a nyár közepette, július 9-én, a rendkívüli testületi ülésen. Kétmilliárd forint uniós támogatás kap a Magdolna Negyed program folytatásához. Tavaly júliusban döntött a kormány a kiemelt uniós projektekrõl, és már akkor lehetett tudni, hogy a Mátyás tériek számíthatnak a folytatásra. Ennek az volt a feltétele, hogy az önkormányzat is szálljon be 200 millióval, és persze, egy jó pályázatot készítsen. A szerzõdéskötés azonban jócskán késett, így már biztos, hogy negyedéves csúszással kezd a projekt, a befejezést 2010. májusra tervezik. A Magdolna Negyed Program folytatásában többek között sportudvarrá építik át a Homok utca 7. sz. alatti önkormányzati ingatlant, amely a környékbeli gyermekeknek minden bizonnyal új korszakot nyit majd az életében. 800 millióba kerül a Corvin Sétány üzemeltetése. Dr. Juharos Róbert (Fidesz) szerint a beruházásra egy korábbi szerzõdésben vállalt kötelezettséget az önkormányzat. Ez az összeg része annak az örökségnek, amelynek kezelése a mostani testületre hárul, és amely 2 milliárdos önkormányzati hitelbõl és további négymilliárdos kötelezettségvállalásból áll. A forrást csak úgy lehetséges biztosítani, ha az önkormányzat a beruházóval közös céget hoz létre. Alföldi György, a RÉV8 vezetõje megerõsítette: a fõváros 22 milliárd forinttal tartozik; eddig ennyi támogatást nem fizetett ki a Corvin projekt megvalósítására. (kiegészítés a 18. oldalon) Támogatását ajánlotta fel a Civilek a Palotanegyedért Egyesület a kerületi közterületfelügyeletnek, annak érdekében, hogy a kerületõrök közremûködésével a Palotanegyed még biztonságosabb és rendezettebb legyen. A palotanegyedi vállalkozók, vendéglátók, képviselõk készek anyagilag is hozzájárulni a közterület-felügyelet fokozottabb munkájához, ezért együttmûködési megállapodásban vállalták, hogy az egyesületi tagdíjakból esetenként egy nagyobb összeget a közterület- felügyeletre fordítanak. Régen várt lehetõséghez jutnak a kerületi egyházak és civil szervezetek is. Most 1,8 millió forintot tudnak a támogatásukra fordítani pályázati formában. Az önkormányzat vállalta át a Tömõ utcában tavaly átadott Grund-játszótér további fenntartását. Eddig ugyanis a Térregény Kft. feladata volt a grund fenntartása, mostantól az önkormányzat vállalta magára az ezzel járó költségeket, feladatokat. Újabb 10 millió forint a közbiztonságra. A korábbi évek gyakorlatát követve, 10 millió forint támogatást nyújtott a testület a Józsefváros Fejlõdéséért Egyesület részére. A támogatásból a kerületben szolgálatot teljesítõ rendõröket, tûzoltókat jutalmazzák. Iskolabusz fogja megkönnyíteni a Százados út környékérõl a bejutást a Vajda Péter Általános Iskolába. A szolgáltatás várhatóan évi 3 millió forintba kerül. A busz, egyelõre, kísérleti jelleggel indul. Dr. Kocsis Máté (Fidesz) alpolgármester elmondta, hogy útvonalát, a késõbbi tapasztalatok alapján módosíthatják, de ha nem válik be, akkor nem ragaszkodnak hozzá. Kiköltöztetik a zászlógyûjteményt a József körúti pincébõl. Kaiser József képviselõ (Fidesz) javaslatára a gyûjtemény, továbbá egy õsmaradvány- és ásványtár is átköltözik a Német utca 17-be. Itt alakítanak ki komfortos helyet az Ifjúsági Információs Iroda számára is. Megtette javaslatát a kerület a fõvárosi önkormányzat felé a Pro Urbe Budapest és a Budapestért díj kerületi jelöltjeire. Az elõzõre Kévés György építészt terjesztették fel, az utóbbira több magánszemélyt és szervezetet jelöltek. Színész növendékeket fogad be Józsefváros. A híres Gór Nagy Mária Színitanoda kért és kapott bérbevehetõ helyiséget a kerülettõl. A Németh László Angol-Testnevelés Tagozatos Általános Iskola fogadja be az eddig Terézvárosban mûködõ tanodát, bérleti díj fejében. KM-MM A tárgyalóterembõl jelentjük: Lezajlott az elsõ tárgyalás a bíróságon a Józsefváros újság régi kiadója, az Impress-Régió Kft. és az önkormányzat között. Karalyos József vállalkozó azért indított pert az önkormányzat ellen, mert szerinte tavaly jogszerûtlenül mondta fel a képviselõ-testület az újság kiadására vonatkozó vállalkozói szerzõdést. Mint ismert, akkor az önkormányzat úgy döntött, hogy az évi 65 millió forintos kiadással járó közszolgálati feladatot saját intézményére, a Józsefvárosi Kulturális és Sport Kht-ra bízza. A vállalkozó idõközben saját bevételeibõl - kiadja a Józsefkörút címû újságot. A tárgyaláson a felek megjelentek, de a vállalkozó az indítvány módosítása miatt újabb tárgyalást kért, amelyre várhatóan csak jövõre kerül sor. 3

ÖNKORMÁNYZAT Látogatók Szozopolból Bolgár testvérvárosunk, Szozopol küldöttsége vendégeskedett a kerületben júliusban. A bolgár delegációt a szozopoli polgármester, Panajot Rejzi vezette. Tagjai voltak: Kraszimira Germanova, a képviselõtestület elnöke, Kátya Sztojánova alpolgármester, Milko Dimov, Penka Sterionova képviselõk és Dobri Dobrev csernomoreci polgármester. Panajot Rejzitõl azt kérdeztük, mi volt az ideutazás célja: Azt kértük a polgármestertõl, hogy ismertessen meg minket a budapesti szennyvízkezelés módszereivel, a szelektív hulladékgyûjtés szervezésével, végül pedig együttmûködési szerzõdésünk meghosszabbításáról kívántunk tárgyalni. Örömmel jelentem, hogy az utazás céljait megvalósítottuk. Túl ezen, megismerkedtünk a kerületi hatósági munka rejtelmeivel is. A 2600 éves városból érkezõ küldöttség szerint Budapest gyönyörû, az emberek szépek, a magyar konyha pedig kitûnõ. Októberben õk szeretnék a józsefvárosiakat vendégül látni. Pályázati felhívás Józsefvárosi Diákösztöndíj Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselõ-testülete a 35/2007. (VI.04.) sz. rendeletével Józsefvárosi Diákösztöndíj elnevezéssel tanulmányi ösztöndíjat alapított. Az ösztöndíj a kerületi fiatalok alap-, közép- és felsõfokú tanulmányainak elvégzéshez nyújt támogatást. Az ösztöndíj elnyerésére pályázatot nyújthat be az a VIII. kerületben állandó lakóhellyel rendelkezõ, a kerület közigazgatási területén található általános iskola 5-8. évfolyamán, illetve szakközépiskolában, gimnáziumban, szakiskolában tanuló diák, akinek az ösztöndíj folyósítását megelõzõ félévi tanulmányi átlaga eléri a 4,5-öt, továbbá a felsõoktatási intézmények nappali tagozatos hallgatója, akinek az ösztöndíj folyósítását megelõzõ félévi tanulmányi átlaga eléri a 4,00-t. Az ösztöndíj összege: általános iskolások esetén 10.350, középiskolások esetén 13.800, egyetemi vagy fõiskolai hallgatói jogviszony esetén 17.250 forint havonta. Az ösztöndíjra pályázatot benyújtani a pályázati ûrlap kitöltésével és határidõre történõ leadásával lehet. A pályázati ûrlap beszerezhetõ a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Okmányiroda és Ügyfélszolgálati Osztályán (Bp. VIII., Baross u. 59.) vagy a TÁM- PONT Információs Szolgálatnál (Bp. VIII., Baross u. 63-67. fszt.). A Pályázati ûrlap leadható Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Oktatási, Közmûvelõdési, Ifjúsági és Sport Osztályán (Bp. VIII., Baross u. 63-67. III. em. 304.) Leadási határidõ: általános iskolásoknak és középiskolásoknak: szeptember 15., a felsõoktatási intézmények hallgatóinak: október 1. Pályázati felhívások A Hétszínvirág Napközi Otthonos Óvoda (1081 Kun u. 3.) és a Pitypang Napközi Otthonos Óvoda (1087 Százados út 14.) keres óvodavezetõt. A megbízás idõtartama: 5 év, a megbízás kezdõ napja és megszûnésének idõpontja: 2008. november 15. 2014. július 31. A megbízások feltételei: felsõfokú óvodapedagógusi végzettség, legalább öt év óvodapedagógus munkakörben szerzett szakmai gyakorlat. Elõnyt jelent a közoktatás vezetõi szakvizsga megléte. A pályázatokat két példányban, írásban kell benyújtani, mely tartalmazza a pályázó szakmai életrajzát, a vezetõi programot és a szakmai helyzetelemzésre épülõ fejlesztési elképzeléseket. A pályázatban kiemelten jelenjen meg a kerület jellegéhez igazodó pedagógiai koncepció és az intézmény menedzselésére irányuló vezetõi elképzelés. A Lakatos Menyhért Általános Iskola és Gimnázium (1086 Budapest, Erdélyi u. 6-8.) munkatársat keres igazgatói munkakörbe. A megbízás idõtartama: 5 év, kezdõ napja és megszûnésének idõpontja: 2009. február 1. 2014. július 31. A megbízás feltételei: pedagógus-munkakör betöltéséhez szükséges egyetemi szintû tanári végzettség és szakképzettség, legalább öt év pedagógus munkakörben szerzett szakmai gyakorlat. A megbízás kiegészítõ feltételei: elõnyt jelent a közoktatás vezetõi szakvizsga megléte. A pályázat formája: A pályázatokat két példányban, írásban kell benyújtani, mely tartalmazza a pályázó szakmai életrajzát, a vezetõi programot és a szakmai helyzetelemzésre épülõ fejlesztési elképzeléseket. Benyújtási határidõ: Az Oktatási Közlönyben való megjelenéstõl számított 30 nap. Benyújtásának helye: Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal (1082 Budapest, Baross u. 63-67.) Oktatási, Közmûvelõdési, Ifjúsági és Sport Osztály. A pályázatok elkészítéséhez szükséges tájékoztatás kérhetõ: Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal (1082 Budapest, Baross u. 63-67.) Oktatási, Közmûvelõdési, Ifjúsági és Sport Osztály A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat benyújtásának határidejétõl számított 90 nap. 4

KÖZÜGYEK Nyílt levél a józsefvárosi egészségügyrõl Az eredeti levél a polgármester címére érkezett, aki dr. Dénes Margit alpolgármestert kérte fel a válaszadásra. Mivel a levélíró (M. T.) nem adta meg címét, de az általa megfogalmazott problémák valósak, úgy döntöttünk, hogy a választ nyílt levél formájában közöljük. (Szerk.) Nem szokásunk az újságon keresztül értekezni, ám a polgármesternek szóló levél kezdõ sorai (szó szerint: nincs még egy ilyen idióta, buta önkormányzat ) szubjektív értékítéletrõl tanúskodnak, amelyet nem hagyhatunk válasz nélkül. A Trefort Szakrendelõben heti egy alkalommal volt cukorbetegek számára szakrendelés. Most nagyobb óraszámmal és jobb mûszerezettség mellett látja el az Auróra Szakrendelõ a diabetesben szenvedõ betegeket. Hétfõn délután 15-19 óráig, kedden pedig 14-18 óráig vehetik igénybe az érintettek a szakellátást. Sõt további óraszámfejlesztést tervezünk! Nem a fõigazgatón, hanem az ellátást finanszírozó OEP-en múlik hogy, a lehetõséget megkapjuk-e. Sajnos, a Tüdõgondozóban a vérvételt azért kellett beszüntetni, mert a Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat nem tudott szakképzett munkaerõt biztosítani. A vérvétel reggel, éhgyomorra történik. A cukorbetegek szakmai okokból hosszabb ideig nem várakozhatnak, õket gondolta a levél-író protekciós vérvételeseknek akiknél soron kívül vették le a vért. A fõigazgatónak a problémát jeleztük, és megoldjuk, hogy egyszerre többen vegyék le a vérmintát. Jelenleg két ember vesz vért, a probléma itt is az, amit a Tüdõgondozó esetében már jeleztünk Önnek szakember-hiányunk van. Dr. Dénes Margit alpolgármester (Fidesz) A Baross utcai rendelõ jól megközelíthetõ helyen volt, de a rendelõ felújítása elkerülhetetlenné vált. A ház, amelyben a rendelõ helyet kapott, szintén erõsen lepusztult. Ezért döntött úgy a korábbi testület, hogy új létesítménybe költözteti a háziorvosokat. A tervezõt a rendelõ megalkotása szerintünk sem dicséri! A lehetõségekhez képest a Magdolna utcai rendelõt szeretnénk barátságosabbá tenni. Jelenleg csak erre van lehetõségünk. A hajléktalanok ellátása mindannyiunk emberi kötelessége, de fõvárosi feladat! Köztéri illemhely hiányában hajléktalanok és nem hajléktalan, de szükségben szenvedõk kénytelenek a köztereket bepiszkítani. Az Ön által említett kerületek is rengeteget küzdenek ezekkel a problémákkal, és a kerületi önkormányzati és rendészeti hatóságok tudnának mirõl mesélni. A levél írójának ezúton is felajánlom, hogy amennyiben többet szeretne megtudni a kerület egészségügyi ellátásáról, elõzetes bejelentkezés után (telefonszám: 459-2206) szeretettel várom a fogadóórámon. Dr. Dénes Margit alpolgármester Újabb hat-tíz társasház újíthatja fel elavult gázvezetékeit a józsefvárosi képviselõ-testület és a Fõvárosi Gázmûvek Zrt. jóvoltából. A szolgáltató 5 millió forintot adott, amelyet a kerület ugyanennyivel megtoldott, így 10 millió forintra nõtt a pályázható összeg. A megállapodás folytatása a korábbi sikeres együttmûködésnek. Az elõzõ alapot teljesen kimerítették, mert annak terhére már 17 társasház pályázatát továbbították a fõvároshoz. Ezzel összesen mintegy 58 millió forint értékû beruházás valósulhat meg a kerületben, amelyet- az új megállapodásnak köszönhetõen- további felújítások követhetnek. 5

CÍMLAPSZTORI BECSENGETÉS Ahogy megszoktuk Drágábbak lettek a tankönyvek és a tanszerek Szeptember elsején közel 1,4 millió diák siratja el a nyári vakációt, és ezzel a szomorú aktussal megkezdõdik a 2008/2009-es tanév. Könnyen lehet, hogy a vakációt a szülõk is siratják, akiknek sok esetben az iskolakezdés komoly anyagi problémát jelenthet. Egy átlagos keresettel rendelkezõ magyar családnak komoly fejtörést okoz minden szeptember elseje. Nem véletlenül, hiszen mint minden évben, így az idén is jelentõsen drágulnak az iskolakezdéshez szükséges kellékek árai. A hazai áruházláncok igyekeznek idõben magukhoz csábítani a vevõket. Már július végétõl kínálják az elsõsök, illetve második osztályosok számára összeállított kezdõcsomagokat, amelyeket az idén 1500-2000 forint között lehet megvásárolni. A hagyományos füzetek 30-35 forintba kerülnek, de a népszerûbb termékekért 100-150 forintot is elkérnek. A legolcsóbb a sima A5-ös füzet, amit 19-25 forintért tudunk megvásárolni. Az idén egy átlagos tolltartó ára 700-1000 forint, míg a golyóstoll 80-1680 forint, a körzõ pedig 400-3200 forint. Ha filctoll is kell, készletet 220-350 forintért találunk, a színes ceruzák esetében viszont már 360-1200 forintra rúgó számlára készüljünk. A táskák árai 10-12 ezer forint körül mozognak. Az elsõ igazi nagy rohamra augusztus második hétvégéjén számítanak a kereskedõk. Tapasztalataik alapján rengetegen hagyják utolsó napokra a bevásárlást... Drágább tankönyvek Az oktatási tárca honlapjáról megtudjuk: a tavalyi árakhoz képest átlagosan 6,5 százalékkal emelték a kiadók a tankönyvek árát. Ennél több adatra nem lelünk, ugyanis a minisztérium az elõzõ évekkel ellentétben idén nem adott ki adatokat a tankönyvcsomagok árairól. A szaktárca csak annyit árult el, hogy minden iskola a saját pedagógiai programja alapján választ tankönyveket, és ez pedig eltérõ árakat eredményez. Az elõzõ iskolaévben átlagosan 5 ezer forintba került az alsósok, 10 ezerbe pedig a felsõbb évesek tankönyvcsomagja, de megesett az is, hogy 15-20 ezer forintot is elkértek a könyvekért. A legdrágább tankönyvek jellemzõen a kis példányszámban elõállítható nemzetiségi, gyógypedagógiai, szakképzési tankönyvek, de ez utóbbiak vételéhez külön támogatási keret áll rendelkezésre. A legolcsóbb kiadvány 140 forint (ez a Felmérõ feladatlapok 1. osztály számára), a legdrágább pedig egy, a szlovák nemzetiségi oktatásban használt könyv, ami 20 000 forintba kerül. Érdekességként megemlítjük: a tankönyv súlyára is vonatkozik elõírás: az 1. és a 4. osztály között, a tanítási napokon használt tankönyvek össztömege nem haladhatja meg a három kilogrammot. Ingyen is lehet Az ingyenes tankönyvellátás legkönnyebben kivitelezhetõ módja a tankönyvkölcsönzés, ezért az utóbbi években egyre több tartós atlasz, szótár és tankönyv kerül forgalomba. Egy tavaly végzett felmérés szerint az ingyenes tankönyvellátásra 517286-en jogosultak Magyarországon. Az ingyenes tankönyvellátás normatívája az idén is 10 ezer forint. Ezen túl plusz ezer forintot lehet igényelni általános tankönyvtámogatás címén. Továbbra is ingyenes a tankönyv a tartósan beteg, fogyatékos, autista, komoly tanulási zavarokkal küszködõ gyermekek számára, illetve a háromvagy többgyermekes családban élõk részére. Szintén ingyen tankönyv jár a nagykorú és saját jogán családi pótlékra jogosult, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülõk részére is. A jogosultnak igazolásként a családi pótlék folyósításáról szóló igazolást kell bemutatnia. A kedvezmények iránti igényt az iskolai tankönyvrendelés elkészítése elõtt kellett bejelenteni. Az iskolák minden év február 28-áig készítik el a tankönyvrendelést. Ez a legvégsõ határidõ, ameddig az ingyenesség igénylése és igazolása megtörténhet. LL Vigh Mihály 6

BECSENGETÉS CÍMLAPSZTORI Beiratkozás a kerületi iskolákba A 2008/2009. tanévben tanköteles az a gyermek, aki az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget elérte, és 2008. év május 31-ig a hatodik életévét betölti. A szülõ kérelmére a gyermek megkezdheti a tankötelezettség teljesítését akkor is, ha a hatodik életévét december 31. napjáig tölti be. A Józsefvárosi Önkormányzat fenntartásában mûködõ iskolák közül a 2008/2009. tanévben nyolc kezdi meg mûködését. A nyolc iskolában 14 elsõ osztály indul, a jelenlegi adatok alapján 316 kisiskolás kezdi meg tanulmányait. Két oktatási intézményben indul új program: a Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvû Általános Iskolában, ahol felmenõ rendszerben bevezetésre kerül a kéttannyelvû oktatás. A Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola a 2008/2009. tanévben indítja elsõ évfolyamon a sportiskolai osztályt. A Józsefvárosban mûködõ általános iskolák pedagógiai programjáról, tanórán kívüli és szabadidõs tevékenységérõl szóló információk a Hívogató 2008-2009. címû kiadványban olvashatók, mely beszerezhetõ a Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Oktatási, Közmûvelõdési, Ifjúsági és Sport Osztályán. Intézményeink a nyár folyamán is várnak minden érdeklõdõ gyermeket és szülõt, akik tanulmányaik megkezdéséhez, illetve folytatásához VIII. kerületi iskolát választanak. Ösztöníjpályázati felhívás A Fõvárosi Önkormányzat Cigány Ház Romano Kher tanulmányi ösztöndíj pályázata Budapesten állandó lakcímmel rendelkezõ roma fiatalok számára a 2008/2009. tanév I. félévére A Fõvárosi Önkormányzat Cigány Ház pályázatot ír ki középfokon és felsõfokon tanuló Budapesten állandó lakcímmel rendelkezõ roma / cigány diákoknak, középfokon 10.000 Ft/hó, felsõfokon tanuló roma / cigány diákoknak 20.000 Ft/hó ösztöndíjra. A pályázaton való részvétel feltételei: roma/cigány származás, állandó budapesti lakcím, nappali oktatási formában való részvétel (a 9. évfolyamtól kezdõdõen gimnázium, szakközépiskola, szakiskola, technikum, felsõfokú képzés az elsõ diploma megszerzéséért, szociális helyzete indokolttá teszi a rendszeres tanulmányi támogatást, középfokon tanulók esetén, ideértve a közép- és felsõfokú OKJ képzéseket is, legalább 3,00 átlagot, felsõfokon tanulók esetén legalább 15 kreditet ér el. A pályázati adatlap letölthetõ a www.ciganyhaz.hu, a www.romapage.hu vagy a www.c-press.hu és wwww.romnet.hu oldalakról, és beszerezhetõ a Cigány Házban (1151 Énekes u. 10/b). A pályázatot személyesen a hét minden napján az alábbi címeken lehet benyújtani: Fõvárosi Önkormányzat Cigány Ház - 1151 (XV.ker. Rákospalota) Budapest Énekes u.10./b. 10.00 16.00 óráig, Fõvárosi Önkormányzat Cigány Ház Szociális és Jogi Irodája (1084 Tavaszmezõ u. 6. I.em.) 10.00 16.00 óráig, postai úton: 1151 Budapest, Énekes u. 10./b. Határidõ: Folytatólagos /a 2007/2008. tanévben/ ösztöndíjazottaknál a szükséges nyilatkozatok, bizonyítvány másolat benyújtása esetén 2008. szeptember 1. Új pályázók esetén a benyújtási határidõ: 2008. szeptember 15. A pályázattal kapcsolatban érdeklõdni lehet: Fõvárosi Önkormányzat Cigány Ház Központjában: tel: 06-1-306-6812, mobil: 06-70-322-3583 Fõvárosi Önkormányzat Cigány Ház Szociális és Jogi Iroda: tel.: 06-1-306-6811, illetve az alábbi e-mail címen: romano.osztkozpont@t-online.hu. Pályázati ügyekben kapcsolattartó: Balogh Timea és Pánczél Orsolya oktatásszervezõk. A benyújtott pályázatok elbírálásának határideje: szeptember 30. A Práter utcai Általános Iskola régi diákjai Jeles évforduló a Práter utcai Általános Iskolában Örömteljes eseménynek lehettünk tanúi július 11-én: 40 év után újból ballagtak a vén diákok. Sokan összegyûltünk, de néhányan már nem lehettek közöttünk. Emlékezetünkben örökké élni fognak. Köszönetünket fejezzük ki a szerkesztõségnek, az iskola igazgatónõjének, osztályfõnökünknek, hogy megtiszteltek bennünket jelenlétükkel. Még nem késõ! A Józsefvárosi Roma Szolgálat augusztus 18-ától folytatja korrepetálását és a pótvizsgára való felkészítést. Továbbá várjuk azokat a diákokat, akik a tanév megkezdése elõtt szeretnék felfrissíteni a tudásukat. Augusztus 18-tól jelentkezni lehet a 303-73-68 as számon vagy személyesen a Déri Miksa utca 3. szám alatt, a Józsefvárosi Roma Szolgálatban 10 és 14 óra között. 7

CÍMLAPSZTORI BECSENGETÉS Kívül-belül megújul a volt Somogyi Építkezés zajától hangos a volt Somogyi Béla Utcai Általános Iskola, amely augusztustól a Molnár Ferenc Magyar Angol Két Tanítási Nyelvû Általános Iskola nevet veszi fel. A nyári szünetben új sportudvarral bõvül az iskola, felújított tantermek, vizesblokkok várják a tanulókat, akik korszerû bútorok között kezdhetik el a következõ tanévet. Avolt Somogyi Béla Utcai Általános Iskola ez év júniusában utoljára búcsúztatta nyolcadikos diákjait, de szeptemberben - a szó szoros értelmében - kívül-belül felújítva, új névvel várja (vissza) tanulóit kezdi beszélgetésünket az iskola igazgatója, Varga Sándor. - Felújításra kerül húsz tanterem és a vizesblokkok, az új épületrész udvari és utcai külsõ homlokzata, valamint új sportudvar készül futó- és gumitéglás pályákkal, és több osztály gazdagodik korszerû tantermi bútorokkal. Az iskola amely jogutód intézménye a Jókai Mór Általános Iskolának is augusztus 1-tõl a Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvû Általános Iskola nevet vette fel. Az alakuló értekezlet augusztus 21-én lesz, ettõl az idõponttól válik majd egy tantestületté a volt Somogyi a megszûnõ Jókai tantestületével, és így egy kilencvenöt fõs közalkalmazotti közösség várja a két volt iskola kb. hatszáz tanulóját szeptember 1-jén. - Mit õriznek meg a jó, öreg Somogyi értékeibõl, és miben próbálnak újítani a jövõben? - A tanórán kívüli rendezvények mellett folytatjuk a tanulás terén kialakult hagyományt is, hiszen ettõl igazán sikeres az iskolánk. A nyolcadikos tanulóknak több mint fele alapfokú angol nyelvvizsgát tett, huszonöten pedig megszerezték az ECDL Start bizonyítványt, mely felhasználói szintû számítógépes ismereteket jelent. A legbüszkébb arra vagyok, hogy a júniusban elballagó hatvanöt nyolcadikos közül hatvannégyen érettségit adó középiskolában folytatják a tanulmányaikat, egy gyerek pedig szakképzõben tanul tovább. Ezek az eredmények egyedülállóak. Külön említést érdemel, hogy a tanulók 22 %-a halmozottan Fotó: Nyerges Zoltán hátrányos helyzetû. Újítás lesz, hogy szeptembertõl bevezetjük a magyar-angol két tanítási nyelvû oktatást. Ennek keretében a heti öt angol óra mellett angol nyelven tanulják a kicsik a technikát, a környezetismeretet, és a rajzot, felsõben pedig az országismeretet, rajzot, és számítástechnikát. Szeretnénk, ha a megszûnõ Jókai Mór Általános Iskola értékeit is integrálhatnánk az új, Molnár Ferenc Iskola pedagógiai programjába. - Ön tagja a Palotanegyed Részönkormányzatnak. Hogyan tudja ezt a tisztségét az iskola érdekében kamatoztatni? - A részönkormányzati tagsággal nem politikai szerepet, hanem az oktatási terület képviseletét vállaltam a részönkormányzatot vezetõ alpolgármester felkérésére. A részvételem annyiban szerencsés, hogy a Belsõ-Józsefvárost érintõ ügyeket, mielõtt azok a képviselõ testület elé kerülnének, elõzetesen megtárgyaljuk. Legfõbb célkitûzésem a részönkormányzati tagsággal, hogy a jobb iskolai feltételek megteremtésével, a korszerû képzési kínálattal, az iskola nyitottságának növelésével, és nem utolsó sorban a belsõ-józsefvárosi gyerekek és családjuk egyénre szabott segítésével hozzájáruljak a társadalmi esélykülönbségük csökkentéséhez. NYZ Megtérülõ befektetés Dr. Kocsis Máté (Fidesz) alpolgármester A Somogyi iskola felújítása és fejlesztése 80 millió forintba kerül. A több tartalom, kevesebb épületben-elv alapján a testület tavasszal kemény döntéseket hozott a kerületi iskolarendszer átalakításáról. Akkor egy intézmény (a Jókai általános iskola) jogutóddal történõ megszüntetése mellett döntöttek, valamint átköltöztették a Deák Diák iskolát, s az Orczy úton így megüresedett iskolaépületet bérbe adják. Akkor a azt ígérték a politikusok, hogy az átszervezésekkel megtakarított, minden forintot a kerületi oktatás fejlesztésére fordítják. Az ígéretet komolyan veszik, és a Somogyi megújulását a többi iskola fejlesztése követi. Dr. Kocsis Máté lapunknak elmondta, hogy az oktatásba visszaforgatott pénz megtérülésében nem kételkednek, mert a józsefvárosi gyermekek jövõjét aligha lehetne okosabban szolgálni, mint a kerületi iskolák fejlesztésével. 8

FEJES ENDRE PORTRÉ Az ezerszer áldott Józsefváros névadója Fejes Endre 85 éves Fejes Endre 1923. szeptember 15-én született Budapesten. A Tisza Kálmán téri fiú elõbb szabóinasnak, majd vasesztergályosnak tanult. 1944-ben elvitték katonának, de megszökött.1945 õszén, szülei halála után nekivágott a világnak. Bejárta Németországot, Franciaországot, Svájcot, Hollandiát, Belgiumot és Olaszországot, majd kínzó honvágya miatt hazajött. Tárcákat, novellákat írt. SZOT-, József Attila-, Nagy Lajos- és Kossuth - díjas, Pro Urbe Budapest-díjas, Hazám-díjas, A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje, Tisztikeresztje kitüntetettje, a Józsefvárosért kitûntetést 80-ik születésnapján, a Polgármesteri Hivatal dísztermében vette át. Fejes Endre 85 éves. Akötelezõ jókívánságok után még udvariaskodom egy kicsit, amikor kijelentem, hogy milyen kiegyensúlyozottnak tûnik, arca nyugalmat áraszt. Totális melléfogás. Tegnap temettem el a feleségemet. Ötévi ágyhoz kötöttség, ötven évi házasság után hagyott itt - mondja. - De ne törõdjön a sebeimmel, kérdezzen - bíztat, de megborzongva hallgatok el. Lassan alakulnak mondatokká a gondolataim. A Fejes családról nem sokat tudunk. Keveset is szólt róluk, regénybeli családjai közt viszont több is akad, ahová gond nélkül elhelyezhetõ volna a gyerek Fejes Endre. A családomról nem szívesen szóltam, nem is írtam, elég megfejteni önmagamat. A szüleim régen meghaltak. Apám szabó volt. Józsefvárosban nyomta naphosszat a Singer varrógépet, anyám Fegyvernekrõl felszármazott parasztlány volt. Apám nagysurányi, de már Pesten esküdtek. Nem volt különös hatásuk az én világképemre. A maiak kikutatták, hogy mûhelye a Marika presszó volt. Az egyik mûhelyem. A Vasas cukrászdában meg a Városkapu cukrászdában dolgoztam, a Marikába pedig bejárt az akkori írók sok jellegzetes alakja, Szakonyi Károlyék, Demény Ottóék, üldögéltek az asztalnál és leszegett fejjel körmöltek, mint én. A Rozsdatemetõ alapmû, mely szerzõje életében vált klasszikussá. Sokan állítják, hogy a Hábetler család történetét ma ugyanúgy meg lehetne írni, mint 1962-ben, mert a kisemberek családi világa keveset változott; az emberek indulatai, vágyai érzelmei és energiái helyben járnak, mint két generációval ezelõtt Ma még érvényesebb a Rozsdatemetõ igazsága, mint két generációval ezelõtt. Nem tudtam, hogy egy ennyire érvényes képet festek. Azt hittem, pillanatfelvételrõl szól a regény, de mára kiderült: idõtlen érvényû a képlet. Önt egyetlen kurzus sem szerette. Oka talán az volt, hogy tükröt rajzolt a hatalomnak: ilyenek vagytok, lent másképp mennek a dolgok Nem tudtak velem mit kezdeni, szeretetrõl aztán végképp szó se volt. Remélem, a hátralévõ idõben már nem is kerülök egyetlen párt szerettei közé. Minden oldal azt kifogásolta, hogy regényalakjaim kitalált, összegyúrt alakok, akiket azért hívtam életre, hogy meghamisítsam a szocialista munkásideál gyönyörû képét. Minden hõsöm élõ, eredeti józsefvárosi alak, õk voltak az engem körülvevõ világ. Ön mégiscsak emblematikus figurája volt a hatalomnak, ha nem is szerették, elismerték. Fotó: Nyári Gyula Fejes Endre fõbb mûvei: A hazudós, Eljegyzés, Jó estét nyár, jó estét szerelem, Mocorgó, Cserepes Margit házassága, Szerelemrõl bolond éjszakán, Lemaradt angyalok, A fiú, akinek angyalarca volt, Szabadlábon. Regényeinek helyszíne a VIII. kerület, hõsei józsefvárosi kisemberek, az ezerszer áldott kerület proletárjai. Rozsdatemetõ címû mûvét 38 nyelvre fordították le, magyar nyelven másfél millió példányban jelent meg. Nekem azt mondták, hogy áruló vagyok, fasiszta is, meg szélsõjobb. Aczél György a végén azt mondta: most már ezzel a Fejessel álljon meg a menet! Meg is állt, fõleg bennem. Ma minek tartják? Semminek. Le vagyok írva. Amúgy meg klikkekbõl áll az irodalmi élet, ahol a körbe-körbe gazsulálás munkál. Ön egy zseni uram! - Nemkülönben Ön, mesterem! Ez hangzik, ezzel van tele a közélet és az irodalmi élet. No meg a táborba szervezõdésrõl ahol a sárba taposás dühe a belépõ. Lehet hitele annak, amit mond? Hiszen évek óta nem száll le a városba innen, a Normafa útról! Kétszáz tévéadó kúszik a szobámba, nem nehéz összegeznem. Látom Európa társadalmi röntgenképét, s benne a magyar állapotokat. Látom és elkeseredek. Mekkora marha voltam, hogy hittem az emberek átformálhatóságában! Ezer és ezer év óta ugyanazok az indulatok, hitvány irigységek formálják a történéseket. Legyen az a család vagy a társadalom! Undorodom magamtól, hogy hittem a megreformálható szocializmusban! Mi vette el a látásomat? Hiszen Józsefvárosban is változatlanok maradtak az emberi lelkek, miközben sétányok, házak paloták tûntek fel a féltetõs bérházak helyén. Mi lenne Pék Máriával Hábetler Jánossal a mai viszonyok között? Az önpusztítás mai arzenáljával emésztenék el magukat. Bejönne a Rozsdatemetõbe a kábszer, a félkarú rabló, a gépezés, a fémgyûjtés, ebéd a Máltaiaknál és a nagy nihil. Nekem Józsefváros a világ, és ez nekem ezerszer áldott. Igen, ezt én mondtam, ez a mondat az enyém. Hábetlerék világában pislogtak az emberek valami eszmény, világosság felé, de a feltörekvés embert pusztító akarata egyben a vakvágányt is jelentette, hiszen elemésztõdtek egy kölcsönvett, városi életideálért folytatott harcban. Az emberi lélekkel itt nem törõdött senki, pedig az formál környezetet magának, nem a környezet alakítja a lelket. 1989 után reménykedtem, hogy a Rozsdatemetõ helyzetképe a múltba vész. De itt maradt. Hábetlerék mára a sorsközösséget se éreznék, mert ma olyan, hogy munkásosztály, nem létezik. Ön meghasonlott, vagy csak csalódott ember? Soha semmilyen pártnak nem voltam és nem vagyok tagja, iszonyodom tõlük. Nem volt bennük hitem, ami elveszhetett volna. Hitem az emberekben volt, vakon, bután. Nincs ennél nagyobb kiábrándultság, nekem elhiheti. Évekkel ezelõtt Józsefvárostól érdemérmet kaptam, ott volt a polgármester meg mindenféle pártok, tõlük menekültem, ott voltak az átadásnál a pillenyakkendõs gimnazisták, akik a Rozsdatemetõbõl érettségiztek. Mindenki örült nekem. Odajött egy kislány s megbiztatott: Fejes bácsi kérem, egyen még egy szelet tortát! Mert maga mégiscsak egy büszkeség! Mit mondott neki? Semmit. Ettem még egy szeletet. Hegyi Imre 9

FÓKUSZBAN A KERÜLETI OKTATÁS Tükröm, tükröm Igazgatónak és munkanélkülinek fontos az öltözködés A ruha teszi az embert? A népi bölcselet szerint nem. Ám, amikor faluhelyen megszületett a mondás, még mindenkirõl tudtak mindent. Mára viszont alig tudunk egymásról, ezért a külsõbõl igyekszünk találgatni. Így közel sem lényegtelen a stílus és a ruházat. Lapunk munkatársa a kerület divatiskolájában járt, hogy kimûvelje magát a divat tárgykörében. Ajózsefvárosi Kõfaragó utcában mûködik az elsõ Budapesti Divatiskola, amelyet Rose Gáborné 23 évvel ezelõtt alapított a kor neves divatszakembereivel. Ruha: Somogyi Zsuzsa Fotó: Scheili Béla Kicsi korom óta érdeklõdtem az öltözködés és a ruhák iránt. Tulajdonképpen gyermekkori álmom valósult meg, hisz minden lány színésznõ vagy divattervezõ szeretne lenni... árulja el az indulásról a Józsefvárosnak Rose Gáborné. Hosszas könyvtári kutatómunkák és a hazai szakemberek felkutatása után, 1985 nyarán egyéves tanfolyamként indult el a Divatiskola, amely ma már a Budapesti Divatiskola, Divatstílustervezõ Mûvészeti Szakközépiskola nevet viseli. Kezdetben negyven embert vettünk fel, és a mai napig nosztalgiával gondolok rájuk emlékszik viszsza az igazgatónõ, majd hozzáteszi: apró lépésekkel saját erõbõl értünk el mindent. Helyet találtunk az iskolának, most szeretnénk egy centrumot és az oktatáson túl szolgáltatást, tanácsot is adni, hisz saját magát nem látja kívülállóként az ember. Hát mi pont ezért vagyunk itt: öltözködési tanácsokat vadászunk. Nem mindig pénztárca kérdése A megfelelõ öltözködéshez leginkább önismeretre, és ha kell, önkritikára van szükség adja meg az alaphangot Rose Gáborné. Ha valaki épp nem 20 éves és túlsúlyos, ne erõszakolja magára a szûk ruhákat, mert a hasunkat felesleges mutogatni. A napi szaladó ruha nem mindig pénztárca kérdése, megfelelõ színekkel, formákkal, szabással, kilókat lehet eltüntetni. Véleményem szerint igazgatónak és munkanélkülinek fontos a megjelenés véli Rose Gáborné. A szakember lapunknak elmondta: Ahogy az életünkben mindent, úgy a ruhatárunkat is céltudatosan kell építenünk. Okos választásokkal nem kell lecserélni évente az egész ruhatárat, mert azt anyagilag senki nem bírja, és egykét apró kiegészítõvel mindig sokat tudunk változtatni. A másik jótanács: inkább legyen kevesebb darabunk, de azok legyenek szépek, és valóban alkalmakhoz illõek. Költhetünk többet egy bõrcipõre, de ne adjunk ki vagyont egy szezonális lila szandálra. Romokban és halmokban Az a szomorú igazság, hogy aki nálunk nem a konfekciót keresi, azaz nem fiatal és vékony, nehezen tud vásárolni. A divatot leginkább a plázák diktálják, jellemzõen egy kaptafára, és sajnos, ott is sokszor másolnak. Ha nyugaton járunk, szembetûnik a minõségbeli különbség, jobb az összkép, az összhatás. Ott tudják az emberek, mi áll jól nekik, és azt tudják is viselni. Ráadásul az üzletek kirakata is csak a divatnak megfelelõ ruhákat kínálja fûzi hozzá a szakember. Szomorú tény az is, hogy a hazai textilgyárak tönkrementek, a ruhagyárak bezártak, a szakma degradálódott a magyar ruhaiparban dolgozók többsége nincs megbecsülve és megfizetve. Abszurd, de a megmaradt magyar üzemek az USA-hoz hasonlóan a Távol- Keleten varratják a ruháikat, hiszen az ott élõk fillérekért végzik el a munkát, sokszor embertelen körülmények között. LL Vigh Mihály Egy kis szótár. A divat egy adott kultúra vagy korszak irányzata, mely leggyakrabban az öltözködést, a protokolláris szokásokat és a társas érintkezés szabályait befolyásolja. Az haute couture-t ( magas szabászat ) mindig egy vásárló megrendelésére készítik, és mindig kiváló minõségû, drága anyagokból, különleges odafigyeléssel, gyakran idõigényes kézimunkával. Franciaországban az haute couture védett névnek számít, amit csak a meghatározott követelményeknek megfelelõ divatházak használhatnak. A stylist leginkább öltöztet, megbeszélt alkalomhoz, a megbeszélt stílusban. Attól függõen, hogy a megbízó megjelenésével mit akar képviselni, kifejezni. 10

A KERÜLETI OKTATÁS FÓKUSZBAN Bánkis diplomaátadó a Körcsarnokban Modern eszközök a Mûszaki Fõiskolán Tizenkét millió forintot nyert pályázaton a Budapesti Mûszaki Fõiskola gyakorlati képzései tárgyi eszközeinek fejlesztésére a Nemzeti Szakképzési és Felnõttképzési Intézettõl. Az intézmény a pénzbõl többek között nagy teljesítményû személyi számítógépeket, projektorokat, illetve univerzális keménységmérõ berendezést és egyéb szerkezeteket szerez be. A fõiskola a pályázat által minden évben új, modern eszközökre tesz szert, melyek alkalmazásával a hallgatók megismerkedhetnek a legújabb technológiákkal, számítógépes programokkal. Ezért a diákok, az iskola elvégzését követõen, értékes tudással, megfelelõ gyakorlati ismeretekkel helyezkedhetnek el. Immár másodszor tartotta a BMF Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar a Körcsarnokban a nyári diplomaátadó ünnepséget. A küzdõtéren körülbelül 250 fiatal és idõsebb, 60-70 éve végzett diák foglalt helyet, a lelátókon pedig a hozzátartozók helyezkedtek el. Dr. Palásti Kovács Béla dékán több mint 250 diplomát és bizonyítványt adott át a fõiskolai és a felsõfokú szakképzésben végzett hallgatóknak, akik ezt követõen ünnepélyes fogadalmat tettek. Az ünnepség az arany- és vasdiplomák átadásával folytatódott. A kar dékánja dr. Kun Pálnak, a Reinhold és Carmen Würth Alapítvány kuratórium elnökének a Kar Tiszteletbeli polgára címet adományozta. Kiváló tanulmányi munkáért elismerõ oklevelet és emlékgyûrût kapott hét ifjú diplomás. A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara diplomaterv pályázatán díszoklevelet és az ezzel járó pénzjutalmat Csonka Balázs vehette át dr. Ronkai Ferenctõl, a Kamara képviselõjétõl. Reinhold és Carmen Würth Alapítvány tanulmányi díjat két hallgató kapott. Kerületi tanévnyitó. A kerületi tanévnyitó augusztus 29-én 10 órakor kerül megrendezésre a felújított Molnár Ferenc Magyar - Angol Két Tanítási nyelvû Általános Iskolában (volt Somogyi). A Budapesti Divatiskola felvételt hirdet! Várja a jövõ divattervezõit és stylistjait a Budapesti Divatiskola (alapítva 1985.) az alábbi képzéseire: kétéves divat-stílustervezõ egyéves professzionális stylist szindesign, színmarketing (cégeknek is) Információ: 318 98 41 www.divatiskola.hu 1085 Budapest Kõfaragó u. 12. Felvételi idõpontja: augusztus 22. péntek, 14 óra Újra az iskolapadban Az idén a felsõoktatásba jelentkezõknek egy szakon sem kellett maximumot teljesíteni. Míg 2007-ben több mint 400 olyan szak volt, ahol nem volt elég a bejutáshoz a kitûnõ érettségi sem, az idén feleennyi szakon kellett csak a pluszpontok megszerzésére törekedni. A diákok 85 százalékát felvették. Százhuszonötezer diák tett érettségi vizsgát, 96 302-en jelentkeztek a felsõoktatásba, közülük 80 924-et vettek fel. Az idei évben lépett életbe a 400+80 pontos rendszer, de egyetlen szakon sem húzták meg 480-nál a ponthatárt. A Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságtudományi Karán meghirdetett nemzetközi gazdálkodás szakhoz kellett a legmagasabb, 475 pont a bejutáshoz. Csakúgy, mint 2007-ben az idén is 3,55 lett az érettségi vizsgák összesített átlaga. A diákok kémiából és fizikából voltak a legeredményesebbek, míg matematikából és biológiából kevésbé teljesítettek jól. Számos egyetem és fõiskola hirdetett pótfelvételit, erre augusztus 13-ig lehetett jelentkezni. Emelt szinten A diákok 68 százaléka bízik benne, hogy az érettségi évében felvételt nyer az egyetemre - derül ki a Felvételi Információs Szolgálat (FISZ országos középiskolai kutatásából. Az emelt szintû érettségi vizsga legnagyobb motiváló tényezõje a megszerezhetõ többletpont, a diákok 79 százaléka ezért vállalkozna rá. A pedagógusok háromnegyede szerint az orvosi és egészségügyi pályára készülõ diákoknak a bejutáshoz mindenképpen emelt szinten kell érettségiznie. A jogi és igazgatási szakokat is a legnehezebbek között tartják számon. A legjobb elhelyezkedési lehetõségekre az informatikai és a mûszaki végzettséggel rendelkezõk számíthatnak a tanárok szerint. A legborúlátóbbak pedig a pedagógusi, az agrár, a bölcsészettudományi és a mûvészeti végzettségû diákok tekintetében. Forrás: FISZ Hírügynökség 11

KÖZTÉR Nem maradtak egyedül a bajban Mint arról mi is beszámoltunk, áprilisban a Mátyás tér 13. szám alatti társasházban súlyos gázrobbanás történt. Most utánanéztünk annak, hogy azóta mi történt a szerencsétlenül járt házban. Örömmel hallottuk, hogy a helyi képviselõ-testület pénzügyi támogatást nyújtott a társasháznak: 2,6 millió forint vissza nem térítendõ támogatást és 1 millió forint kamatmentes kölcsönt az idei társasházi felújítások keretébõl tájékoztatta lapunkat Kertészné Bródy Sarolta (Fidesz), a társasházi pályázatokat bíráló munkacsoport tagja. A Gutenberg is szebb lett A nyári meleg sem riasztotta vissza a már összeszokott, térszépítõ csapatot július 27-én, vasárnap. Az újszülött Civilek a Palotanegyedért Egyesület tagjai, a júniusi Mikszáth téri akció után, most a Gutenberg téren jöttek össze. Letisztították a szobrot, lefestették a kerítést, a játszóeszközöket, rendbe tették a virágágyást, és kitisztították a homokozót. A legnagyobb meglepetést az okozta nyilatkozta dr. Kocsis Máté alpolgármester, aki maga is dolgozott az akcióban -, hogy a térre egyébként csak pihenni érkezõ felnõttek és gyerekek maguktól ajánlották fel segítségüket, és velünk együtt, keményen végigdolgozták a napot. Tudósítónk igazolja, hogy Éva (13), Ági (11), Mária (13) a Somogyi, illetve a Lakatos Menyhért iskola tanulói valóban nem a kamera kedvéért szálltak az akcióba, hanem nagy örömmel szorgoskodtak a felnõttek között. MM A társasház jelenlegi állapota Fotó: Nyári Gyula Csúcsminõségû tévézés Józsefvárosban Mostantól kerületünkben is elérhetõ az Antenna Digital HD minõségû TV-adása, amely forradalmasítani fogja a televíziózást. A HDTV által nyújtott minõségbeli javulás legalább akkora mértékû, mint amekkora a színes televíziózás megjelenése volt a fekete-fehér adáshoz képest. A valósághû képek, a térhatású, 5.1-es Dolby Digital hang igazi moziélményt varázsol lakásunkba, legyen szó egy izgalmas sportközvetítésrõl, egy látványos természetfilmrõl vagy éppen egy mozgalmas kalandfilmrõl. A nagyfelbontású tévére jellemzõ, kisebb nézõtávolság és nagyobb látószög együttesen azt eredményezi, hogy a nézõ az események részesévé válik. Az immár 40 ezer elõfizetõvel rendelkezõ Antenna Digital a minõségi televíziózás élményén túl olyan kényelmi szolgáltatásokat is biztosít a HDTV-rajongóknak, mint az elektronikus mûsorújság, a választható hang és felirat vagy a 24 órás ügyfélszolgálat. 12

Láncfûrésszel dolgozik a növénygyilkos KÖZTÉR Több bejelentés érkezett hozzánk, melyek szerint a sövényt láncfûrésszel nyírják. Ez teljes képtelenség. Már az is érthetetlen, hogy a bejelentõk vasárnap látták a láncfûrészest, amikor a kertészek is szabadnapjukat töltik. Felvetõdött, hogy a lakók esetleg a sövénynyírót nézik fûrésznek. Sajnos, nem így van. Józsefvárosban egy ismeretlen személy valóban láncfûrésszel rongálja a növényzetet. Aki látja tevékenykedni, haladéktalanul értesítse az önkormányzatot, közterületfelügyelõket vagy rendõröket! Eddig csak kézi erõvel rongálták az adófizetõk pénzén kialakított közterületeket, parkokat, most már az õrület is felgyorsult. Együttesen megakadályozhatjuk a pusztítást! A nyár végi idõszak legfontosabb ápolási munkája továbbra is a zöldterületek öntözése. Részlegesen felújítják a gyepet a Molnár Ferenc téren, a Rezsõ téren és a Losonci téren. Elvégzik az ilyenkor szokásos növényápolási munkákat is (gazolás, magoncok kiszedése, fûnyírás stb.). Sokan észrevételezték, hogy az Orczy parki sétányok a felújítás után nehezen járhatók, fõleg babakocsival. A kivitelezõk errõl nem tehettek, hiszen a mûemlékes elvárásoknak is megfelelõ kialakítást a terv szerint valósították meg. Csakhogy egy sétány ne csak szép, hanem járható is legyen! Erre tekintettel az érintettekkel bejárást szervez a JVK Kft. a megoldás érdekében. Lászay János A legkorszerûbb gyógyszerek elõször a Tûzoltó utcai gyermekklinikán Magyarországon a gyermekgyógyászatban elsõként a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekgyógyászati Klinikája kapta meg az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) klinikai vizsgálóhely minõsítését. A klinika ezentúl folyamatosan csatlakozhat a legkorszerûbb gyógyszerkészítmények köztük a daganatellenes szerek klinikai vizsgálatához. A minõsítés kiemelt jelentõséggel bír, hiszen az új gyógyszerek forgalomba hozatali engedélyéhez a gyártónak be kell mutatnia a gyógyászati vizsgálatok eredményeit. A korábbi gyakorlatban a gyermekgyógyászatban a készítmények offlabel, azaz törzskönyvezésen, engedélyezésen kívüli alkalmazása volt jellemzõ. A gyógyszerfejlesztés klinikai fázisa hozzávetõleg 3-4 évet vesz igénybe, a gyártó cégek ezt követõen adhatják be a szer törzskönyvezési engedélykérelmét. A Gyermekklinikán folyó klinikai vizsgálatok során a résztvevõ gyermekek védelmét az Egészségügyi Minisztérium részletes rendelete szabályozza. A minõsítés eredményeként a legkorszerûbb gyógyszerek immár Magyarországon, a Tûzoltó utcai klinikán is elérhetõek a daganatos gyermekek számára. Ingyenes jogi tanácsadás a Menhely Alapítványnál lakással, lakhatással kapcsolatos ügyekben, a lakásvesztés megelõzése céljából. Lakáscsere és adásvétel feltételei, ügymenete; lakhatást érintõ kérdések (adó, illeték, haszonélvezet, öröklés); lakáseladás, -vétel, -csere buktatóinak kikerülése; adásvételi, csere-, ajándékozási, bérleti szerzõdések véleményezése. Telefonos tanácsadás, idõpont-egyeztetés hétköznap 12-14-ig. Tel.: 06-20/269-9838. Nyolc órás tanfolyam egy emberéletért Közel 25 ezer ember hal meg Magyarországon évente hirtelen szívmegállásban. A Magyar Vöröskereszt szerint egy nyolc órás elsõsegélynyújtó képzéssel el lehetne sajátítani a komplex újraélesztéshez szükséges ismereteket, így jelentõsen csökkenteni lehetne ezt a számot. Budapesten azonban a Vöröskereszt adatai szerint, az elmúlt öt évben csak 250-en szereztek ilyen típusú ismereteket. A megrendítõen magas hirtelen szívmegállás miatti halálozási szám okán a Magyar Vöröskereszt fontosnak tartja, hogy felhívja a figyelmet az elsõsegélynyújtás ismeretének szerepére mondta Kardos István, a Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezetének igazgatóhelyettese. A hirtelen szívhalál hátterében az esetek többségében (70%) a kamrai ritmuszavar, az ún. kamrafibrilláció áll. A betegek 20-30 százaléka nyilvános helyen lesz rosszul, túlélési esélyeik ez esetben nem túl kecsegtetõk, hiszen újraélesztésükre az elsõ tíz percben van a legnagyobb esély. Az újraélesztés sikerét a gyors felismerés, hamar megkezdett újraélesztés, illetve a minél gyorsabban rendelkezésre álló defibrillátor-készülék jelenti. A halálozási arány csökkentése érdekében a Magyar Vöröskereszt programot indít, amelynek keretében defibrillátorokat helyeznek ki a leginkább forgalmas tereken, és népszerûsítik az elsõsegélynyújtó képzést. 13

HELYTÖRTÉNET 125 éve Megszületik a Tisztviselõtelep Fotó: Nyerges Zoltán 1883. augusztus 14-én Gaál Ferenc hivatalvezetõ meghívására néhány tisztviselõ összejött a budapesti Fõpostán. Megbeszélésük tárgya a köztisztviselõk rossz lakáshelyzete volt, amelyen egyesület alapításával akartak segíteni. Létre is jött a Budapesti Tisztviselõk Házépítõ Egyesülete. Elõször a Dunaparton akartak építkezni, de itt már akkor is nagyon drágák voltak a felkínált házhelyek, ezért a Kisrákosi telkek kerültek megvételre az akkori Kõbányán, amelyet az igénylõk négyszögölenként egy koronáért kaptak meg. Eleinte kutakból szerezték a vizet, de a fõváros hamar vízvezetéket épített tisztviselõinek eleinte fõleg azok laktak itt, a többi foglalkozás képviselõi többnyire benõsültek, az elsõ évek petróleumlámpáit is villanyvilágítás váltotta fel. Elõnyös feltételû kölcsönnel támogatta az építkezést a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, Lánczy Leó vezérigazgató révén, akinek szívügye volt Budapest fejlesztése, a HÉV létesítésében is nagy szerepe volt. Megjött a pénz, megindulhatott az otthonteremtés! A tervezõk szeme elõtt a nyugat-európai kertvárosok példája lebegett, ámbár ekkor ezek még csak a tervekben léteztek, a derékszögû, széles utcák szokatlanok voltak Pesten. Egy év alatt 117 telek épült be; az elsõ házakba 1886-ban költöztek be. Egy házban csak egy család lakhatott. Voltak földszintesek és kétszintesek, a házhelyeket a visszaélések elkerülése végett kisorsolták. A közlekedést a Ludovikától induló lóvasút szolgálta. Késõbb kaptak a szervezõk még 95 telket Tisza Kálmán miniszterelnök és Orczy Béla belügyminiszter segítségével. Utóbbinak családi birtokai voltak ezen a területen, gondoljunk csak az Orczy-kertre. Élénk volt a társasági élet, az elsõ kaszinó még fából épült. Alakult dalárda és sportegyesület is. Az itteni eseményekrõl szép képet ad Tolnai Lajos író, aki 1886-tól a Rezsõ téren lakott, Új föld, új szerencse címû, a Pesti Naplóban folytatásokban megjelent regényében. A telep építését Budapest legszebb iskolaépülete zárta le, a gimnáziumban amelynek igazgatója Gaál Mózes népszerû ifjúsági író volt, Babits Mihály is tanított egy darabig. Ma a Pedagógiai Múzeum van az épületben, amelyet szépsége és motívumai miatt tündérpalotának is tituláltak. Még az elsõ világháború elõtt elkezdték a Rezsõ téri templom építését egy XVIII. századvégi kõkereszt mellé, de csak 1931- ben adták át. Sajátos, de nagyon kellemes városrész volt a Tisztviselõtelep, csendes kisváros a nagyvárosban, ezen az sem változtatott, hogy 1950-ben Kõbányától a Józsefvároshoz csatolták. Ma a kerület egyik legszebb, legélhetõbb része Róbert Péter Évforduló Az Orczy út 32. szám alatti ház július 20-án lett 122 éves. Dr. Hollósy Andrea (Fidesz), a 15. sz. választókerület önkormányzati képviselõje és dr. Gotthard Gábor frakcióvezetõ (Fidesz) erre emlékezve helyezték el koszorújukat a ház falán. Meghívó augusztus 30-án Becsengetés címmel, reggeltõl estig tartó nyárvégi, szórakoztató program lesz a Tisztviselõtelepen. Dr. Hollósy Andrea tájékoztatott a részletekrõl: A Bláthy Ottó utca lezárt szakaszán színpad és sátrak lesznek, a programot a józsefvárosi nemzetiségek (ruszin, lengyel, görög, román, örmény és német) adják. Zene, tánc (valódi görög táncház), étel- és italkülönlegességek, képzõmûvészeti bemutató, sõt kézmûves foglalkozások, idegenforgalmi, és történeti tájékoztatók is lesznek, de virágkötészetet is gyakorolhatnak Zakariás Enikõvel a fejlett szépérzékkel rendelkezõk. A gyerekprogramok között lesz meseelõadás, kézmûvesség, zenés játék óvodásoknak, alsó tagozatosoknak. A program kieszelésében, és fõleg a megvalósításában Komáromi Tibor, az Orczy kert igazgatója és rátermett stábja segédkezett. Hívjuk és várjuk a kerületi lakosokat, leendõ vendégeinket családi napunkra augusztus 30-án 11 órától egész nap. Kedves Testvéreink! Fájdalommal tudatjuk, hogy Kovács Emil ny. református lelkipásztor (Lúzsok, Magyarbóly, Békés, Bp-Külsõjózsefváros) életének 72. évében, július 29-én hajnalban elhunyt. Augusztus 9-én a harangtoronyban örök nyugalomra helyeztük. A gyászoló család Búcsú Kovács Emiltõl Áldás békesség! - így köszönt be, így köszönt el, valahányszor a Józsefváros Újság szerkesztõségénél egyházi és ökumén híreket kívánt megjelentetni. Nem voltak fenntartásai, nyílt szívvel, a mostanában divatos gyanakvás nélkül írt az újságnak egyházi ünnepekrõl, a református hitélet újító kezdeményezéseirõl, de fõleg azokról az egyházi ügyekrõl, ahol a történelmi felekezetek közös fellépésérõl esett szó. Kovács Emil 1936-ban Egyházasharasztiban született, édesapja is lelkipásztor volt. Feleségül is lelkipásztort vett el, házasságukból öt gyermek született. Õ volt mindenki Emil bácsija az Alföldön és Józsefvárosban is. A lelki vigasz mellett a földi segítség minden formáját gyakorolta. Hozta-vitte a lekvárt, szörpöt, a természetbeni adományokat, házhoz ment a betegekhez és a kórházakba, ünnepi karácsonyokat varázsolt a rászorultaknak. 1994. óta szolgált a Budapest- Külsõjózsefvárosi Református Egyházközségben. A templomhoz tornyot épített, énekkart, zenekart szervezett, kereste az új kereteket, a megújulást szorgalmazta a megörökölt tartalomhoz. Július 29-én fejezte be földi pályafutását. Temetésén temérdek ember szorongott, végsõ tiszteletet adva egy olyan egyházi tisztségviselõnek, aki a maga eszközeivel érvelt a hit igazságai mellett, miközben a józsefvárosiak lelki békéjére, a megértésre és szeretetre tette fel az életét. H. I. 14

KULTÚRA Fotó: Nyári Gyula Madjarok az Orczy-parkban Különleges vacsoravendégek érkeztek augusztus 8-án az Orczy-parkba. A négyezer fõt számláló kazakisztáni madjar törzs harmincfõs delegációja két hetet tölt Magyarországon, hogy közelebbrõl megismerjék kultúránkat, hagyományainkat és részt vegyenek a II. Magyar-Madjar törzsi találkozón Kunszentmiklós határában. A sûrû program közepette a küldöttség elfogadta Varga István (Fidesz) önkormányzati képviselõ vacsorameghívását, ahol a magyar és a madjar vendégek, a jó hangulatú estén közösen fogyasztották el a bográcsban fõtt finomságokat. Különbözõ vizsgálatok alapján úgy tûnik, hogy a magyarok egy részének õsei és a kazakisztáni Madjar populáció õsei között, 1300-1500 évvel ezelõtt genetikai kapcsolat állt fenn. nyz Irodalmi est Az Építészet és Mûvészet Kévés Stúdió Galéria tisztelettel meghívja augusztus 27-én (szerdán) délután 6 órára Oscar Niemeyer, a modern építészet ma is alkotó legendája 101 éves címû kiállítása keretén belül megrendezésre kerülõ irodalmi estjére és könyvbemutatójára. Az est mûsora: Esszé-próza-költészet. Írások Fábián László mûveirõl. Szerkesztette: Varga Virág és Zsávolya Zoltán, Ráció Kiadó 2008. Magyarnak lenni (sorozat). Én onnan is a zöld mezõt látom. Csete György építésszel beszélget Fülöp Zsuzsanna, Kairosz Kiadó 2008. Õ volt Weimar Napja. Liszt olvasókönyv kezdõknek és haladóknak. Válogatta, fordította és jegyzetekkel ellátta: Gracza Lajos, Balassi Kiadó 2008. Az est háziasszonya: Filippinyi Éva, a Magyar Rádió irodalmi szerkesztõje Közremûködnek: Kubik Anna, Jászai-, Magyar Örökségdíjas, Érdemes mûvész színmûvész, Zöld Lászlóné Bíró Katica népzenész Napközis Hittantábor 5-14 éves korú gyerekek számára augusztus 25-28-ig, reggel 8- tól délután 4-ig napközis hittantábort rendezünk a Nagyvárad téri református templom altemplomában (1089 Bp., Üllõi út 88-92.). A program: éneklés, bibliai történetek, játékos feladatlapok, ebéd, sportos játékok, kézmûves foglalkozás, színdarab. Jelentkezni lehet augusztus 10-ig személyesen a fenti címen a lelkészi hivatalban vagy telefonon (210-44-59). Mindenkit szeretettel várunk, az sem akadály, ha valaki eddig nem járt hittanra! A részvétel díjtalan. Nincstelen önmagam Keserû követ nyalok cukor helyett, Nyakamon nem hordok igazi fejet. Száj vagyok csak, ki levegõt beszél, héjjal körülvett üres kenyér. Ebéd vagyok, mivel nem laksz jól soha, hasadat megfekvõ olcsó vacsora, A magány házában is külön lakom, Szeretni magamból csak az idegent hagyom. Folyón suhanó néma gondola, A szomorú szobor hazug mosolya, Nyikorgó hinta, akit muszájból löknek, Só és víz vagyok, de nem könnycsepp. Török Ádám (A szerzõ 20 éves, az ELTE jogi karán most lesz harmadéves, szereti a nyelveket, különösen a magyart. Itt él a kerületben. Az íráshoz csendre, magányra van szüksége. Néhány versét egyszerûen elküldte a szerkesztõségnek, mi meg úgy láttuk, tehetséges. Reméljük, hogy versei közlésével segíthetünk életútja megtalálásában. A szerk.) Tokajba kerül a Vizsolyi Biblia A Tokaji Borok Házában három héten át lesz látható az eredeti Vizsolyi Biblia. A Biblia Éve alkalmából augusztus 13-án kezdõdik a Biblia és Tokaj évszázadai címû idõszaki kiállítás. A kiállítás szervezõje a Tokaji Írótábor Egyesület. A kiállítás augusztus 13. és szeptember 3. között tekinthetõ meg minden hétköznap 10 és 16 óra között. 15

JELES NAPOK AGUSZTUS 20. Minden, ami hagyomány... XXII. Mesterségek ünnepe Budavári Palota, augusztus 16-20. Az idei Mesterségek Ünnepe, az elmúlt évekhez hasonlóan, a kirakodóvásár, a népi mesterek bemutatkozása és az elmaradhatatlan gasztronómiai élmények mellett, egész napos színpadi programokkal, sok tánccal és zenével, gyermekfoglalkoztatóval várja látogatóit, öt napon át, három helyszínen: a Palota Színpadon, az Oroszlános udvarban és az Újvilág kertben. Szent István napi állami ünnepség 8.30-8.50 Kossuth tér: Zászlófelvonás 8.45-10.00 Andrássy út: Katonazenekarok felvonulása 10.00-11.00 Hõsök tere: Tisztavatás, haditechnikai bemutató 11.00-12.15 Hõsök tere: Térzene és zenés õrségváltás 11.00-21.00 Kossuth tér: Szent István király udvara törté nelmi játszóház 11.00-21.00 Kossuth tér: Kenyérfesztivál 14.00-15.00 Kossuth tér: Az Ország Tortája 2008 bemutatása 14.00-18.00 Andrássy út: Születésnapi Kerékfesztivál 21.00-21.22 Duna-part: Ünnepi tûzijáték és tûztánc Kenyérfesztivál Vajdahunyad vára és környéke, augusztus 20. Az egynapos Kenyérfesztiválon ismét lesz hagyományos kenyérsütés, látványpékség és bemutatók. Mindemellett a rendezvény kapcsolódni kíván a 2008-as Reneszánsz Évhez, ezért a program a kor szellemiségéhez igazodik. A gyermekeket a kézmûves játszóház, a hagyományõrzõ, reneszánszkori népi játékok, kenyérsütés, kenyérkóstolás várja nyitástól-zárásig várja. A Kenyérmúzeumban kenyérsütõ-oktatást és bemutatót tartanak a különbözõ típusú, egészségesebb kenyerekrõl. A látogatókat bevonják az új búza megõrlésébe és a lisztkészítés rejtelmeibe, két kis kézi köves malommal. 16

PROGRAMAJÁNLÓ Koncert Fesztivál Gasztronómia Cigányvarázs Orczy parki koncertek A Orczy parkban nemcsak a látvány lett szebb a felújítást követõen, de a programok is új lendületet kaptak. A tóparti Csónakházban hetente kétszer hazai, igényes zenéket ígérnek a szervezõk a rock zenékre hangolt PONT FM rádióval közösen. A megszépült park és a jó zene megtette hatását, szinte minden koncerten telt házzal számolnak. Augusztus 21-én este fél nyolckor a rendszerváltás éveiben alapított, a hazai, igényes rockzene egyik legstabilabb csapata The Prefect Name zenekar lesz az Orczy park vendége. További koncertek: Augusztus 26. Iron Maiden, 27. Hard, 28. Tunyogi Rock Band, 29. Alcoholica, 30. Gesarol A részletes programokról a www.pontfm.hu oldalon lehet tájékozódni. Borfalu 2008 Magyar Borfalvak seregszemléje Városliget, Felvonulási tér, augusztus 19. 24. Az ötödik Borfalu hat napos rendezvényén a magyar borfalvaké, a muzsikáé és a jó hangulaté lesz a fõszerep. A rendezvényre kilátogatók több mint 100 borászat több száz bora mellett megannyi finomsággal ismerkedhetnek a hazai pálinkafõzõk és a magyar ételek készítõinek sátraiban, és nem maradhatnak el a különleges sajtok és húskészítmények, gasztronómiai ínyencségek sem. S hogy a jó hangulat mindenképp biztosítva legyen, arról a Borfalu Cigányzenekar mellett számos elismert zenész gondoskodik majd. Nyitva tartás: minden nap 12.00-24.00 Zsidó Nyári Fesztivál Augusztus 31- szeptember 8. Ahogyan azt megszokhattuk, az idén is különleges élményeket kínál a fesztivál. Könyvbemutatók, kiállítások, koncertek és filmvetítések tucatjai közül választhatjuk ki a szívünknek legkedvesebbeket. Augusztus 31-én, vasárnap este 7 órakor érdemes elmenni a Dohány utcai zsinagógába David D Or koncertjére. Hétfõn, szeptember 1-én az Urániában Nikitovkoncert lesz, de ugyanebben az idõben, este hétkor kezdõdik Tokody Ilona koncertje az Olasz Kulturintézetben. Hogy még nehezebb legyen a választás, mindezzel egy idõben kezdõdik a Dohány utcai zsinagógában a Nemzetközi Kántorkoncert. Kedden sem sokkal jobb a helyzet: a Szlovák Intézetben (Rákóczi u. 15.) a Kortárs Festészeti Triennálé megnyitója vár minket (18 órakor), az Olasz Intézetben az Adler Trio, a zsinagógában pedig a Klezmermaraton elsõ napja veszi kezdetét este hétkor. Szent István napi Cigányvarázs Augusztus 20-án idén elõször kerül sor magas színvonalú cigány kulturális programokra az Orczy parkban. A programok délután 4 órakor kezdõdnek tóparti muzsikával, kerületi cigányzenészekkel, az est folyamán fellépnek többek között: Váradi Béla, Fényes György, Nyári Kálmán és Kökény Attila zenekara, Páva János, Rupa Ilona, Tolna András, Nova Brigitta, Szecsõ Kovács Zoltán táncegyüttese, a programot a Váradi Roma Cafe zárja a Nagyréten. A rendezvény fõvédnöke: dr. Pesti Imre 1089 Bp. Orczy út 1. Telefon: 333-1303, 333-9501 Fax: 313-0298 Ügyvezetõ: Komáromi Tibor Tanfolyamok Az Országos Egyesület a Mosolyért Közhasznú Egyesület tánciskolát indít a hátrányos helyzetû családok gyermekei számára július 16-ától az Orczy-parkban (1089 Orczy út 1., Fõépület). Bõvebb információ: az egyesületnél, a 413-0695 telefonszámon. Topogó klub: június 5-tól szeptember 4-ig 15-tõl 19 óráig (minden csütörtökön). Klubvezetõ: Veiczi Irma (Cila mama) Programok Nótakör minden hónap utolsó csütörtökén 15-18 óráig ingyenes nótadélután. Mûvészeti vezetõ: Fényes György. További információ és felvilágosítás a 06/30-246-0076-os telefonszámon Szabadtéri sportolási lehetõségek: Mûfüves labdarúgó pálya: Hétköznap és hétvégén reggel 7-tõl este 22.-ig, Labdarúgó nagypálya, Atlétika pálya Tenisz pálya Kresz park Kosárlabda pálya Erdei futópálya Galéria Józsefvárosi Zászlókiállítás Kiállítások: Állandó: Hat földrész országainak jelképei Nyitva tartás: kedd, szerda, csütörtök, péntek 12-17 óráig A Zászlókiállítás augusztus hónapban szünetel. Nyitás: szeptember közepén Józsefvárosi Ifjúsági Információs Iroda Tel.: 313-9883 (József krt. 70.) Nyári nyitva tartás: hétfõtõl péntekig 9 15 óráig. Szolgáltatások: ingyenes internet hozzáférés, CD jogtár használata, utazási kedvezményre jogosító kártyák igénylése. Információk: kulturális programokról, képzésekrõl, utazási és szállás lehetõségekrõl, kedvezményekrõl, szervezetek, alapítványok, segélyszolgálatok címeirõl, diákmunkáról, albérleti lehetõségekrõl. A jogi tanácsadás július, augusztus hónapban szünetel. 17

TANÁCSADÓ Hangyák a gatyában - a formaldehid-allergiáról Aformaldehidet széles körben használja a mezõgazdaság és az ipar, elsõsorban tartósítószerként ismert, a gyógyászatban fertõtlenítõként. A formaldehid gyakran háztartási tisztítószerek használatakor szabadul fel, például a Bronopolból. Az erõsen irritáló formaldehid allergiát, sõt rákos megbetegedést is okozhat. A nyári forróság elõhozhatja az allergia tüneteit, mert izzadáskor a bõrrel közvetlenül érintkezõ ruhanemûbõl kioldódik az abban lévõ formaldehid, és kiütést okoz. Az égõ érzést hangyacsípésnek vélhetjük. Szerencsés esetben a kiütés, kezelés nélkül, magától is elmúlhat. Ebben az esetben nem allergiáról van szó, hanem a formaldehid egyszerû irritáló hatása miatt kialakuló, irritatív ekcémáról, ennek ismétlõdése is ritkább. A panaszokat hûsítõ borogatással csökkenthetjük. Több napon túl fennálló tünetek esetén azonban célszerû szakorvoshoz fordulni! A jelenség oka, hogy a ruházati ipar gyûrõdés-mentesítésre használja ezt a kémiai anyagot, amely a ma kapható ruházati termékek szinte mindegyikében megtalálható. A kellemetlenség megelõzhetõ! Alapos áztatással a formaldehid legnagyobb része ugyanis kimosható az újonnan vásárolt ruhanemûkbõl, ezért minden új ruhát az elsõ viselet elõtt célszerû alaposan kiöblíteni. Dr. Söjtöry Hajnalka allergológus (JESZ) Ki itt beszállsz, hagyj fel minden reménnyel ANépszínház és a Kiss József utca is bekerült a nyáron a Fõvárosi Önkormányzat útfelújítási programjába. A számos útlezárás talán egy kevéssé összehangolt projekt része, de ha kibírjuk, talán biztonságosabban és zökkenõmentesebben közlekedhetünk a fõváros és kerületünk útjain. De vajon mi a menetrend szerinti nyári káosz oka? Utánajártunk. Utak Elõször is, a fõvárosnak létezik egy 2005-ben indított útfelújítási programja, melynek eredményeként az elmúlt három évben - közleményük szerint - a kezelésükben lévõ utak 40 %-a, azaz 400 km-nyi szakasz javult meg. Július végére bekerült a projektbe- egyebek között a IX. kerületi Mester mellett- két kerületi utca, a Népszínház és a Kiss József is. Az elõbbinél a munkálatokat a Teleki tér és a Fiumei út között végzik, ahol két ütemben dolgoznak: elõször az ott haladó villamospálya egyik oldalán, majd a másikon szedik fel a kockaköveket, azután újjáépítik az útalapot, végül aszfaltoznak. A Kiss József utcát a Rákóczi út és a Népszínház utca között újítják fel. Elõször felmarják a régi útburkolatot, majd elbontják a szegélyeket, amit késõbb újraépítenek, és a szerelvények szintbehelyezése után aszfaltozni fognak. Emellett megerõsített szerkezettel újjáépítik a szakaszra esõ buszmegállót is. Szennyvízgyûjtõ Augusztustól teljes útlezárás nehezíti a közlekedést a budai alsó rakparton. Augusztus 21- tõl az Erzsébet és a Margit híd között sem közlekedhetnek a jármûvek. Emellett lesznek olyan idõszakok, amikor a rakpart teljes szakaszában le lesz zárva. De miért is? A forgalmi káosz oka a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep építése a Csepel-sziget északi részén. A telep egyik legnagyobb projekteleme a Budai Dunaparti Fõgyûjtõcsatorna. A közel 7 km hosszú csatorna a fõváros budai oldalán keletkezõ szennyvíz jelentõs részét gyûjti össze, eljuttatja a kelenföldi szivattyútelepre, ahonnan az majd a Duna alatti szennyvízátvezetõ csöveken keresztül a Csepel-szigeten épülõ központi szennyvíztisztítóba kerül. Ezen csatorna megépítése a fõváros szerint lehetõvé teszi,, hogy a budai kerületek nagy részének szennyvize a jelenlegi gyakorlattal szemben, ne tisztítatlanul folyjék a Dunába. Az Astoriánál is megkezdõdött az útfelújítás. A helyzet napról-napra változik, számítsunk dugókra Kiegészítés a 3. oldalhoz Lapzártakor, augusztus 13- ára hívták össze a képviselõtestület rendkívüli ülését, hogy döntsenek a Corvin sétány építésére és üzemeltetésére szolgáló együttmûködési megállapodás ügyében. Nyárias hangulatban kezdõdött az ülés, amelyen a szocialista képviselõk egy kivételével nem vettek részt, és amelyet bár jelen volt nem a polgármester, hanem dr. Dénes Margit alpolgármester vezetett le. Csécsei Béla a nyári vakáció levegõjét hozta az ülésterembe, amikor tengerészkapitányi sapkájával, kék-fehér csíkos, tengerészpólójával megjelent. A nyári sportesemények következményeit láthattuk Zentai Oszkáron, aki - sporttanácsnok lévén, stílusosan - dzsiu-dzsicusérülése miatt, két mankóval araszolt a helyére. A rekordgyorsaságú, alig 28 percig tartó ülés szerintem helyi csúcs: ennyi idõ alatt szavazták meg a képviselõk a megállapodás megkötését, amelynek értelmében a Futureal Delta Kft. és a Józsefvárosi Önkormányzat létrehozza a Corvin Sétány Kft-t egyes közterületek megépítésére és üzemeltetésére. A megvalósítás fedezete a tulajdonosok által biztosított törzstõke, apport, és banki hitel. A teljes költségvetés kb. másfél milliárd forint. (k.m.) 18

POSTALÁDA Az olvasói leveleket szerkesztve és rövidítve közöljük, a levélírók véleményének tiszteletben tartásával. A megjelent levelek nem mindig tükrözik a szerkesztõség álláspontját. T. Szerkesztõség! Minden jóérzésû kerületi polgárnak örömet okoz, ha egy foghíjas telek beépítésre kerül, különösen ha azt az Önkormányzat végzi el bérlakások létrehozása céljából. Ezért örvendetes az Orczy út 29. mellett a közelmúltban átadott, modern, ötemeletes ház megépítése, ahol a korábbi Vajda Péter utcai háziorvosi rendelõ is helyet kapott. Az azonban már elszomorító, hogy a ház elõtt, a járda és az úttest közötti részen az eredeti zöldnövényzet helyreállítása, pótlása nem történt meg, így az építkezés alatti felvonulási területrõl ottmaradt homok és törmelék elcsúfítja a környezetet. Kérjük az Önkormányzatot, haladéktalanul intézkedjenek a kivitelezõ cégnél, hogy ezt a mulasztást sürgõsen orvosolják! Ugyancsak célszerû volna Menkó László rajzai Olvasói levelek az épületre elhelyezni a házszámot, amirõl elfelejtkeztek, valamint egy zászlórúd-tartót, hogy augusztus 20-án a lakók kitehessék a nemzeti zászlót. Hélisz György Orczy út 41. (Korábbi levelem elküldése óta a kérdéses ház homlokzatán elhelyezték a zászlótartó rudat, így már csak a parkosítás és a házszám feltevése hiányzik. Továbbra is kérem olvasói levelem közlését. H.GY.) Három kívánság Ha lehetne három kívánságom, az elsõ mindjárt az lenne, hogy a lakást ahol születésem óta lakom, újítsák fel teljesen (festés-mázolás, parketta, villanyvezeték csere, vízcsõ ellenõrzés). Van másfél szoba plusz kamra, amikhez megvannak az ötleteim, hogy is lehetne. A második az lenne, hogy az adósságaim rendezõdjenek az utolsó fillérig, és a 40. születésnapomat tiszta lappal ünnepelhetném. Harmadik pedig az lenne, hogy az összes cuccomat lecserélhetnénk vadi új dolgokra. Legyen az akár háztartási eszköz, akár mûszaki dolog vagy ruhanemû, plusz törölközõ, ágynemû és konyharuha. Lennének még elképzeléseim, de ez sem valósul meg, mivel nincs, aki a kívánságokat teljesítse! Egy 8. kerületi lakos (Olvasónk nem írta meg, kitõl várja kívánságai teljesítését. Angyalokkal, csodatévõ szellemekkel, aranyhalakkal, jó tündérekkel, mi sem állunk kapcsolatban. A levelet mégis közöljük, mert úgy gondoljuk, hogy sokunk vágyait fogalmazza meg. Sajnos, úgy tûnik, hogy ezek valóra váltásában csak magunkra számíthatunk. Szerk.) Szokni vagy szökni? Olvasóink bizonyára figyelemmel kisérték azokat a szerkesztõséghez érkezett leveleket, melyekben kerületi lakosok panaszkodtak az éjjelnappal tapasztalható zajra, a vijjogó szirénákra, munkagépekre. Munkatársaink folyamatosan keresték az illetékeseket, hogy közvetítsék a panaszokat, s megoldást keressenek. Mint megtudtuk, ma már tucatnyi intézmény jármûvei szirénázhatnak. A teljesség igénye nélkül soroljuk a vijjogásról gondoskodó intézményeket: mentõk, rendõrség, csatornázási mûvek, gázmûvek, katasztrófavédelem, koraszülött-mentés, vér- és gyógyszerszállítás, elektromos mûvek, vám és pénzügyõrség, zavarelhárítás stb. A környezetvédelem országos és fõvárosi hivatalai után az önkormányzat aljegyzõje megkeresésünkre úgy foglalta össze véleményét, hogy az országos rendeletek nyomán alkalmazott szirénahasználatot a helyi önkormányzat nem vétózhatja meg. Késõbb az önkormányzat igazgatási osztályának vezetõje, Wolford Ágnes a következõkkel egészítette ki a választ: az önkormányzat semmit nem tehet a megkülönböztetõ jelzéseket joggal viselõ intézmények szirénázásával szemben. A közlekedéssel kapcsolatos zajártalom témájában a Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Felügyelõség az illetékes. A szirénázás hangerejét semmilyen rendelet nem szabályozza, noha indokolt lenne, hogy legalább éjjel, amikor kicsi a forgalom, fél hangerõ gondoskodjon a közlekedési elsõbbségrõl. A megszokni, vagy megszokni elve mûködik ebben az esetben is. A nagyvárosi, belvárosi élet velejárója a zaj. Józsefváros zajterhelését tovább fokozza, hogy itt vannak a legfontosabb kórházak klinikák. Ha civil szervezetek egyenként keresik meg a szirénázó intézményeket, hogy éjszaka fél hangerõvel dolgozzanak, az esetleg sikerrel kecsegtethet. Zajtól szenvedõ kerületi lakosainknak mi sem tudunk jobbat tanácsolni. Türelmet és megértést kíván: A szerkesztõ 19

SPORT OLIMPIA A legek olimpiája Mint ahogy azt sokan megjósolták, Kína nem bízott semmit a véletlenre: a 2008-as Nyári Olimpiai Játékok nyitányára minden elkészült, ami a versenyek lebonyolításához szükséges. A Pekingi Olimpia még egy hétig tart, de azt már biztosan tudni lehet, hogy ez minden idõk legdrágább olimpiája. Negyven milliárd dollárt fordítottak a létesítmények és az úthálózat építésére. Gigantikus beruházásokat hajtottak végre, és olyan egyedülálló építményeket emeltek, mint a már most világhírû Madárfészek-stadion, ahol a megnyitón kilencvenegyezer nézõ tekintette meg a közel százezer önkéntes fellépését. Az úszóversenyeknek otthont adó Buborék-stadion és az Olimpiai falu szintén sikert aratott az építészszakma és a versenyzõk körében egyaránt (a kis apartmanokat egyébként hetven és százmillió forint közötti összegért fogják értékesíteni a versenyek után). A kitûzött célok közül egyedül Peking levegõjének megtisztítása nem sikerült a szervezõknek, pedig számos gyárat idõlegesen leállítottak, és Cseh László ezüstérme minden nap csak a páros vagy a páratlan autók közlekedhetnek. A legtöbb ország - kétszázöt is ezen az olimpián vesz részt, és itt a legmagasabb a nõi résztvevõk (negyvenöt százalék) aránya is. Az augusztus 8. és 24. között zajló játékokon összesen háromszázkét versenyszámban osztanak aranyérmet, amibõl, reményeink szerint, a magyar sportolók is jónéhányat elhoznak. Az Olimpia józsefvárosi vonatkozása, hogy a kerületben élõ mûvészünk, Terebessy L. Föld címû alkotását, a kétszázöt ezüst gyöngybõl álló karkötõt a MOB az Olimpiai Játékok hivatalos ajándéktárgyává minõsítette. NYZ Nagy a teher a férfi vizilabda-válogatott játékosain Fodor Zoltán az ezüstig menetelt Olimpiai szurkolással a gyorsabb gyógyulásért. A pekingi nyári olimpiai játékok ideje alatt a Tûzoltó utcai Gyermekklinika betegei,egy egyedülálló összefogás eredményeként, nagy felbontású HD tévéken és mûsorokon követhetik nyomon a magyar olimpikonok sikereit. A kezdeményezés bejelentését követõen Steinmetz Barnabás, Csapó Gábor és Szívós István olimpiai bajnok vízilabdázók is együtt szurkoltak a gyógyuló gyermekekkel. Ilyen még nem volt Az olimpia hatodik napján (lapzártánkig) még mindig nincs aranyérme Magyarországnak. Most megtanuljuk jobban becsülni a bronz, ezüst és aranyérmeket, valamint a pontszerzõ helyeket, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az olimpián való részvétel önmagában is hatalmas sportteljesítmény. Úgyhogy örüljünk Cseh László (úszás) két és Fodor Zoltán (kötöttfogású birkózás) ezüstérmének, Mincza-Nébald Ildikó (nõi párbajtõr) bronzérmének. Az olimpia augusztus 24- ig tart, még számos versenyszámban állnak rajtoz sportolóink, és folytatják tovább menetelésüket a gyõzelem reményében, úgyhogy: Hajrá Magyarok!!! nyz 20