József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (ÖKO Iskola) Pedagógiai program 2013
Tartalomjegyzék I. ISKOLÁNK NEVELÉSI PROGRAMJA 1 1. Pedagógiai alapelveink 1 2. Személyiségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok 8 3. Iskolai egészségfejlesztési program 12 4. A közösségfejlesztéssel, az iskola szereplőinek együttműködésével kapcsolatos feladatok 15 5. A pedagógusok helyi intézményi feladatai, az osztályfőnöki munka tartalma, az osztályfőnök feladatai 18 6. A kiemelt figyelmet igénylő tanulókkal kapcsolatos pedagógiai tevékenység helyi rend 21 7. A tanulóknak az intézményi döntési folyamatban való részvételi jogai, gyakorlásának rendje 24 8. A szülő, a tanuló, a pedagógus együttműködésének formái, továbbfejlesztésének lehetőségei 25 9. Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata 28 10. A felvétel és az átvétel Nkt. keretei között helyi szabályai 30 11. Elsősegély-nyújtási alapismeretek 32 34 1. A választott kerettanterv 34 2. A választott kerettanterv által meghatározott óraszám feletti kötelező tanórai foglalkozások, továbbá a kerettantervben meghatározottakon felül a nem kötelező tanórai foglalkozások megtanítandó és elsajátítandó tananyag, az ehhez szükséges kötelező, kötelezően választandó vagy szabadon választható tanórai foglalkozások megnevezése, óraszáma 35 3. Az oktatásban alkalmazható tankönyvek, tanulmányi segédletek és taneszközök kiválasztásának elvei 36 4. A Nemzeti Alaptantervben (a továbbiakban: Nat) meghatározott pedagógiai feladatok helyi megvalósításának részletes szabályai 39 5. A mindennapos testnevelés, testmozgás megvalósításának módja 42 6. Az ellenőrzés, értékelés alapelvei 42 7. Csoportbontás 49 8. A nemzetiséghez nem tartozó tanulók részére a településen élő nemzetiség kultúrájának megismerését szolgáló tananyag 50 9. A tanulók fizikai állapotának felmérése felső tagozatban 50 10. Iskolai környezeti nevelési program 51 11. Esélyegyenlőség 53
12. A tanulók magatartása és szorgalma értékelésének és minősítésének alapelvei, formái 55 13. Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata 60 14. Az iskolában alkalmazott sajátos pedagógiai módszerek, a projektoktatás 63 15. Az iskola írásbeli, szóbeli, gyakorlati beszámoltatások, az ismeretek számonkérésének rendje; az otthoni, napközis, tanulószobai felkészüléshez előírt írásbeli és szóbeli feladatok meghatározásának elveit és korlátai 67
József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (ÖKO iskola) I. ISKOLÁNK NEVELÉSI PROGRAMJA I. ISKOLÁNK NEVELÉSI PROGRAMJA 1. Pedagógiai alapelveink Iskolánk arculata Iskolánk jellegzetessége a német nemzetiségi nyelv tanítása. Ez régi hagyománya az iskolának, hiszen a községben sváb kisebbség él, amely támogatta a nemzetiségi nyelv oktatásának bevezetését. A jól megalapozott, középfokú nyelvtudás lehetőséget teremt tanulóink számára, hogy nyelvi tagozatos középiskolákban folytathassák tanulmányaikat, és mielőbb sikeres nyelvvizsgát tehessenek. Ürömön 2000. szeptember 1-jén indult a művészeti oktatás néptánc, népzene és zongora tanszakokkal. Alapfokú Művészeti Iskolánkban azóta mind a 4 művészeti ágon (zeneművészeti, táncművészeti, képző- és iparművészeti ágon) folyik az oktatás a délutáni órák keretében térítési díj ellenében. Iskolánk 2006-ban nyerte el az ÖKO iskola címet. Munkatervünkben szereplő programjaink különös hangsúlyt fektetnek tanulóink környezeti nevelésére. Iskolánk nevelőtestületének pedagógiai hitvallása A József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben tanító pedagógusok mindennapi nevelő és oktató munkájukban az alább felsorolt pedagógiai alapelveket szeretnék érvényre juttatni. a) Iskolánk német nemzetiségi általános iskola. Német nemzetiségi oktatás és nevelés célja: - felkelteni a tanulók érdeklődését, hogy a német nyelvet mint az itt élő svábok anyanyelvét és kultúrájukat megismerjék és megőrizzék, - a kommunikációs készség fejlesztése a beszédkedvet fokozó, a beszélgetés lehetőségét biztosító módszereken keresztül, - a német nyelv eszközszintű használata, - a magyarországi német népi kultúra és nemzetiségi néptánc közvetítése (gyermekjátékok, dalok, táncok, népviseletek, mondókák, versek, prózarészletek,), - a magyarországi németek múltjának és jelenének megismertetése, - hagyományőrző programok tartása: Szent Márton tiszteletére tartott lámpás felvonulás, évente megrendezésre kerülő német nemzetiségi nap, 1
József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (ÖKO iskola) I. ISKOLÁNK NEVELÉSI PROGRAMJA - egyéb nemzetiségi programok szervezése: házi német nemzetiségi szavaló és próza verseny. b) Iskolánk alapfokú művészeti iskola. A művészeti tagozat legfontosabb célja, hogy a művészeti oktatással, érzelmi és esztétikai neveléssel járuljon hozzá, egy sokoldalúan növelt, érett, kreatív személyiség kialakulásához. Fontos, hogy a művészeti foglalkozásokon jól érezze magát a gyerek és a tanár egyaránt. Legyen a gyerek is alkotó részese a tanítás-tanulás folyamatának. A sikerélményeken keresztül vezető munkát tartjuk célravezetőnek. Azt szeretnénk, ha a tagozatokon minden tanuló saját képességeinek, lehetőségeinek optimumáig jutna el értelmi és erkölcsi fejlődésben. c) Iskolánk 2006 óta ÖKO iskola. Pedagógiai céljaink között fontos szerepet tölt be a környezeti nevelés. d) Iskolánkban olyan családias légkört kívánunk teremteni, ahol tanulóink otthon érezhetik magukat. Ennek keretében: a tanuló személyiségét tiszteletben tartjuk, a gyerekeket bevonjuk saját iskolai életük megszervezésébe, a tanulók egyéni képességeit az oktatás során figyelembe vesszük, diákjaink előre megismerhetik a velük szemben támasztott követelményeket, így tudhatják, mit várunk el tőlük, minden gyermek számíthat a pedagógusok jóindulatú segítségére tanulmányi munkájában és életének egyéb problémáiban, az iskola életében szeretetteljes emberi kapcsolatok kialakítására törekszünk. e) Iskolánkban a tanulók teljes személyiségének fejlesztése, valamint a tanulók korszerű ismereteinek, képességeinek, készségeinek kialakítása és bővítése a legfontosabb pedagógiai feladat. Nevelőink szellemileg, erkölcsileg és testileg egészséges nemzedéket kívánnak nevelni a ránk bízott gyermekekből. Ennek érdekében: a tervszerű nevelő és oktató munka a tanulók alapkészségeit fejleszti, és számukra korszerű, a mindennapi életben hasznosítható, továbbépíthető alapműveltséget nyújt, iskolánk olyan az emberre, a társadalomra, a művészetekre, a természetre, a tudományokra, a technikára vonatkozó ismereteket közöl, melyek megalapozzák a tanulók műveltségét, világszemléletét, világképük formálódását és eligazodásukat szűkebb és tágabb környezetükben, 2
József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (ÖKO iskola) I. ISKOLÁNK NEVELÉSI PROGRAMJA az iskola oktató-nevelő tevékenységének célját a gyermeki személyiség széleskörű fejlesztésében látjuk, fontosnak tartjuk, hogy diákjaink elsajátítsák, az egyéni tanulás módszereit, szeretnék elérni, hogy tanulóink körében a szorgalomnak, a tudásnak és a munkának becsülete legyen, törekszünk a humánumra, az egyén és a közösségek iránti tiszteletre, segítünk diákjainknak észrevenni és értékelni a jót - megelőzni, felismerni a roszszat, törekszünk az emberek közötti érintkezés, a kommunikáció elfogadott normáinak és helyes formáinak kialakítására, szeretnénk tanulóinkat megismertetni nemzeti kultúránk és történelmünk eseményeivel, kiemelkedő személyiségeivel és hagyományaival, hogy mindezek megbecsülése révén tápláljuk a gyermekekben a haza, a szülőföld iránti szeretetet. f) Iskolánk a szülőkkel ápolt kapcsolatok révén folyamatosan részt kíván venni lakóhelyünk életében. Ennek érdekében: rendszeres kapcsolatot tartunk a tanulók szüleivel, a családokkal, igyekszünk lehetőséget teremteni arra, hogy iskolánk életéről, tevékenységéről, eredményeiről minél többet megismerhessenek a szülők, valamint községünk érdeklődő polgárai, ápoljuk és bővítjük eddigi kapcsolatainkat a községünkben található óvodával és közművelődési intézménnyel, nevelőink fontos feladatnak tartják, hogy iskolánk eddigi hagyományaihoz híven továbbra is képviseltesse magát a községi rendezvényeken. g) Eszményeinkben olyan tanuló képe él, aki a közös családi és iskolai nevelés eredményeképpen egyesíti magában az alábbi tulajdonságokat: humánus, erkölcsös, fegyelmezett, művelt, kötelességtudó, érdeklődő, nyitott, 3
József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (ÖKO iskola) I. ISKOLÁNK NEVELÉSI PROGRAMJA kreatív, alkotó, becsüli a szorgalmas tanulást, a munkát, képes a problémák érzékelésére és megoldására, gyakorlatias, képes eligazodni szűkebb és tágabb környezetében, jó eredmények elérésére törekszik (játékban, munkában, tanulásban), van elképzelése a jövőjét illetően, becsüli a tudást, öntevékenyen, aktívan vesz részt a tanulásban, ismeri a tanulás helyes és hatékony módszereit, képes tudását tovább fejleszteni és önállóan ismereteket szerezni, tudását folyamatosan gyarapítja, bővíti, képes az értő olvasásra, gondolatait helyesen és szabatosan tudja megfogalmazni szóban és írásban, a mindennapi életben felhasználható képességekkel rendelkezik, ismeri, tiszteli, óvja, ápolja: nemzeti kultúránkat, történelmünket, anyanyelvünket, a természet, a környezet értékeit, más népek értékeit, hagyományait, az egyetemes kultúra legnagyobb eredményeit, a társadalmilag elfogadott normák szerint viselkedik az emberi és a természeti környezetben, ismeri és alkalmazza a közösségben éléshez szükséges magatartásformákat, ismeri és betartja a különféle közösségek (család, iskola, társadalom) együttélését biztosító szabályokat, ismeri és alkalmazza az emberek közötti érintkezés, a kommunikáció elfogadott formáit és módszereit, viselkedése udvarias, beszéde kulturált, társaival együttműködik, szüleit, nevelőit, társait szereti és tiszteli, képes szeretetet adni és kapni, szereti hazáját, 4
József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (ÖKO iskola) I. ISKOLÁNK NEVELÉSI PROGRAMJA megérti, tiszteletben tartja a sajátjától eltérő nézeteket, szellemileg és testileg egészséges, edzett, egészségesen él, szeret sportolni, mozogni, megjelenése és személyes környezete tiszta, ápolt, gondozott. h) Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának. ezek Kodály Zoltán gondolatai az emberiség szellemi örökségének megőrzéséről, mely az oktatás tanár és diák együttműködése során válik minden nemzedék hétköznapjainak részévé. A József Nádor Általános és Művészeti Iskola nevelőtestületének célja, hogy iskolánk valamennyi diákja számára lehetővé tegye a hagyományos műveltségtartalomra épülő tárgyi tudás elsajátítását, ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy sokoldalúan hasznosítható, korszerű ismeretekkel rendelkező ifjúságot neveljünk. Célunk, hogy diákjaink iskolánk falait elhagyva rendelkezzenek az önálló ismeretszerzés képességeivel, és tudásuk folytonos megújításuk igényével. Felelősséggel gondolkodó és cselekvő tagjai legyenek szűkebb környezetüknek és nemzetüknek egyaránt. A művészeti tagozat legfontosabb célja, hogy a művészeti oktatással, érzelmi és esztétikai neveléssel járuljon hozzá, egy sokoldalúan növelt, érett, kreatív személyiség kialakulásához. Fontos, hogy a művészeti foglalkozásokon jól érezze magát a gyerek és a tanár egyaránt. Legyen a gyerek is alkotó részese a tanítás-tanulás folyamatának. A sikerélményeken keresztül vezető munkát tartjuk célravezetőnek. Azt szeretnénk, ha a tagozatokon minden tanuló saját képességeinek, lehetőségeinek optimumáig jutna el értelmi és erkölcsi fejlődésben. Tudjuk, hogy e tulajdonságok mindegyikét nem vagyunk képesek kialakítani minden egyes hozzánk járó tanuló személyiségében. Nevelőink mindennapi nevelő és oktató munkája azonban arra irányul, hogy a lehető legtöbb diákunk rendelkezzen végzős korára minél több itt felsorolt személyiségjeggyel Az iskolában folyó nevelő és oktató munka céljai, feladatai, eszközei, eljárásai Az iskolánkban folyó nevelő-oktató munka céljait az általános emberi és a nemzeti értékek tanulókkal történő megismertetése, elfogadtatása és átadása határozza meg. Pedagógiai munkánk alapvető feladata, hogy a gyermeki nyitottságra, fogékonyságra, érdeklődésre és aktivitásra építve a személyiségfejlődés szempontjából kiemelten fontos 5
József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (ÖKO iskola) I. ISKOLÁNK NEVELÉSI PROGRAMJA alábbi értékeket tanulóink elsajátítsák, ezek képviselete váljon bennük meggyőződéssé és határozza meg viselkedésüket, magatartásukat. 1. Az élet tisztelete, védelme. A természeti környezet megóvása. Az állatok és növények védelme, szeretete. Fogékonyság az élő és az élettelen természet szépsége iránt. 2. Az ember testi és lelki egészsége. Az egészség megőrzésének fontossága. Az egészséges és kulturált életmód iránti igény. A testmozgás iránti igény. Az önellátás képességeinek kialakítása (tisztálkodás, öltözködés, étkezés, környezet rendben tartása). Az egészségvédelem (az egészségre káros szokások ismerete, elutasítása; a balesetek megelőzése). 3. Az önismeret, a saját személyiség kibontakoztatásának igénye (önbecsülés, önbizalom). Felelősségvállalás saját sorsának alakításáért (önállóság, kitartás, szorgalom, kreativitás). Nyitottság az élményekre, a tevékenységekre, az esztétikum befogadására és létrehozására. 4. Fogékonyság az emberi kapcsolatokra, a barátságra. Hűség, önzetlenség, megértés, tapintat, őszinteség, egymás elfogadása, udvariasság, figyelmesség. 5. A család tisztelete, a szülők, nagyszülők megbecsülése, szeretete. 6. Kulturált magatartás és kommunikáció a közösségben. Udvariasság, figyelmesség, mások szokásainak és tulajdonának tiszteletben tartása. Fegyelem és önfegyelem. Közösségi érzés, áldozatvállalás. Törekvés az előítélet-mentességre, a konfliktusok kezelésére, készség a megegyezésre. 7. A világ megismerésének igénye. Igény a folyamatos önművelésre, az értékelés és önértékelés, valamint az önálló tanulás képességeinek kialakítására. 8. A szülőföld és Magyarország megismerése, szeretete, megóvása. A nemzeti kultúra ápolása: a nemzeti múlt megismerése, megértése, emlékeinek, hagyományainak, jelképeinek tisztelete, ápolása, megbecsülése. Egészséges nemzeti önbecsülés és hazaszeretet. 9. A kisebbségben élő magyarságért érzett felelősség - és közösségvállalás. A hazánkban élő kisebbségek és más népek, nemzetek jogainak tisztelete, kultúrájuk, hagyományaik tiszteletben tartása. 10. Az alkotmányosság, a törvényesség, az állampolgári jogok tisztelete. Az emberek egyenlőségének elismerése. Az egyetemes emberi jogok tiszteletben tartása. Érdeklődés a társadalmi jelenségek és problémák iránt. Igény a közéletiségre, a közösségi tevékenységekre. Törekvés a demokrácia érvényesítésére. 6
József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (ÖKO iskola) I. ISKOLÁNK NEVELÉSI PROGRAMJA Az iskolánkban folyó nevelő és oktató munka feladata, hogy a felsorolt értékek elsajátítását elősegítse. Ezt szolgálják a nevelési program különböző fejezeteiben később meghatározásra kerülő tanórai és tanórán kívüli nevelési tevékenységek, valamint az e tevékenységekhez kapcsolódó folyamatos értékelés. Nevelési céljaink megvalósítását segítik az iskola pedagógusai által alkalmazott személyiségfejlesztésre irányuló eljárások, nevelési módszerek. Nevelési módszereink két nagy csoportra oszthatóak: a.) Közvetlen (direkt) módszerek azok, amelyeknek alkalmazása során a nevelő közvetlenül, személyes kapcsolat révén hat a tanulóra. b.) Közvetett (indirekt) módszerek azok, amelyekben a nevelő hatás áttételesen, a tanulói közösségen keresztül érvényesül. 7
József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (ÖKO iskola) I. ISKOLÁNK NEVELÉSI PROGRAMJA Iskolánk pedagógusai által alkalmazott közvetlen és közvetett nevelési eljárások: 1. Szokások kialakítását célzó, beidegző módszerek. 2. Magatartási modellek bemutatása, közvetítése. 3. Tudatosítás (meggyőződés kialakítása). Közvetlen módszerek - Követelés. - Gyakoroltatás. - Segítségadás. - Ellenőrzés. - Ösztönzés. - Elbeszélés. - Tények és jelenségek bemutatása. - Műalkotások bemutatása. - A nevelő személyes példamutatása. - Magyarázat, beszélgetés. - A tanulók önálló elemző munkája. Közvetett módszerek - A tanulói közösség tevékenységének megszervezése. - Közös (közelebbi vagy távolabbi) célok kitűzése, elfogadtatása. - Hagyományok kialakítása. - Követelés. - Ellenőrzés - Ösztönzés. - A nevelő részvétele a tanulói közösség tevékenységében. - A követendő egyéni és csoportos minták kiemelése a közösségi életből. - Felvilágosítás a betartandó magatartási normákról. - Vita. 2. Személyiségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok Fejlesztési területek nevelési célok A nevelési célok a következőképpen érvényesülnek a tartalmi szabályozás különböző szintjein, és valósulnak meg a köznevelés folyamatában: beépülnek az egyes műveltségi területek, illetve tantárgyak fejlesztési követelményeibe, tartalmaiba; tantárgyak részterületeivé válnak alsó tagozaton tematizálják a tanítói munkát, a felsőbb évfolyamokon pedig elsősorban az osztályfőnöki órák témaköreit; témákat, fejlesztési helyzeteket körvonalaznak a nem tanórai keretek között folyó, egyéb iskolai foglalkozások, programok számára. Az erkölcsi nevelés A köznevelés alapvető célja a tanulók erkölcsi érzékének fejlesztése, a cselekedeteikért és azok következményeiért viselt felelősségtudatuk elmélyítése, igazságérzetük kibontakoztatása, közösségi beilleszkedésük elősegítése, az önálló gondolkodásra és a majdani önálló, felelős életvitelre történő felkészülésük segítése. Az erkölcsi nevelés készítsen fel az elkerülhetetlen értékkonfliktusokra, segítsen választ találni a tanulók erkölcsi és életvezetési 8
József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (ÖKO iskola) I. ISKOLÁNK NEVELÉSI PROGRAMJA problémáira. Az iskolai közösség élete, tanárainak példamutatása támogatja a tanulók életében olyan nélkülözhetetlen készségek megalapozását és fejlesztését, mint a kötelességtudat,a munka megbecsülése, a mértéktartás, az együttérzés, a segítőkészség, a tisztelet és a tisztesség, a türelem, a megértés, az elfogadás. Nemzeti öntudat, hazafias nevelés A tanulók ismerjék meg nemzeti, népi kultúránk értékeit, hagyományait. Tanulmányozzák a jeles magyar történelmi személyiségek, tudósok, feltalálók, művészek, írók, költők, sportolók munkásságát. Sajátítsák el azokat az ismereteket, gyakorolják azokat az egyéni és közösségi tevékenységeket, amelyek megalapozzák az otthon, a lakóhely, a szülőföld, a haza és népei megismerését, megbecsülését. Alakuljon ki bennük a közösséghez tartozás, a hazaszeretet érzése, és az a felismerés, hogy szükség esetén Magyarország védelme minden állampolgár kötelessége. Európa a magyarság tágabb hazája, ezért magyarságtudatukat megőrizve ismerjék meg történelmét, sokszínű kultúráját Állampolgárságra, demokráciára nevelés A demokratikus jogállam, a jog uralmára épülő közélet működésének alapja az állampolgári részvétel, amely erősíti a nemzeti öntudatot és kohéziót, összhangot teremt az egyéni célok és a közjó között. Ezt a cselekvő állampolgári magatartást a törvénytisztelet, az együttélés szabályainak betartása, az emberi méltóság és az emberi jogok tisztelete, az erőszakmentesség, a méltányosság jellemzi. Az iskola megteremti annak lehetőségét, hogy a tanulók megismerjék a főbb állampolgári jogokat és kötelezettségeket. Az önismeret és a társas kultúra fejlesztése Az önismeret mint a személyes tapasztalatok és a megszerzett ismeretek tudatosításán alapuló, fejlődő és fejleszthető képesség a társas kapcsolati kultúra alapja. Elő kell segíteni a tanuló kedvező szellemi fejlődését, készségeinek optimális alakulását, tudásának és kompetenciáinak kifejezésre jutását, s valamennyi tudásterület megfelelő kiművelését. Hozzá kell segíteni, hogy képessé váljék érzelmeinek hiteles kifejezésére, a mások helyzetébe történő beleélés képességének az empátiának a fejlődésére, valamint a kölcsönös elfogadásra. 9
József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (ÖKO iskola) I. ISKOLÁNK NEVELÉSI PROGRAMJA A családi életre nevelés A család kiemelkedő jelentőségű a gyerekek, fiatalok erkölcsi érzékének, szeretetkapcsolatainak, önismeretének, testi és lelki egészségének alakításában. A köznevelési intézményeknek kitüntetett feladata a harmonikus családi minták közvetítése, a családi közösségek megbecsülése. A felkészítés a családi életre segítséget nyújt a gyermekeknek és fiataloknak a felelős párkapcsolatok kialakításában, ismereteket közvetít a családi életükben felmerülő konfliktusok kezeléséről. Az iskolának foglalkoznia kell a szexuális kultúra kérdéseivel is. A testi és lelki egészségre nevelés Az egészséges életmódra nevelés hozzásegít az egészséges testi és lelki állapot örömteli megéléséhez. A pedagógusok ösztönözzék a tanulókat arra, hogy legyen igényük a helyes táplálkozásra, a mozgásra, a stresszkezelés módszereinek alkalmazására. Legyenek képesek lelki egyensúlyuk megóvására, társas viselkedésük szabályozására, a konfliktusok kezelésére. Az iskola feladata, hogy a családdal együttműködve felkészítse a tanulókat az önállóságra, a betegség-megelőzésre, továbbá a szabályok betartására a közlekedésben, a testi higiénében, a veszélyes körülmények és anyagok felismerésében, a váratlan helyzetek kezelésében. A pedagógusok motiválják és segítsék a tanulókat a káros függőségekhez vezető szokások kialakulásának megelőzésében. Felelősségvállalás másokért, önkéntesség A Nat ösztönzi a személyiség fejlesztését, kibontakozását segítő nevelést-oktatást: célul tűzi ki a hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő emberek iránti szociális érzékenység, segítő magatartás kialakítását a tanulókban úgy, hogy saját élményű tanuláson keresztül ismerik meg ezeknek a csoportoknak a sajátos igényeit, élethelyzetét. Fenntarthatóság, környezettudatosság A felnövekvő nemzedéknek ismernie és becsülnie kell az életformák gazdag változatosságát a természetben és a kultúrában. Meg kell tanulnia, hogy az erőforrásokat tudatosan, takarékosan és felelősségteljesen, megújulási képességükre tekintettel használja. Cél, hogy a természet és a környezet ismeretén és szeretetén alapuló környezetkímélő, értékvédő, a fenntarthatóság mellett elkötelezett magatartás váljék meghatározóvá a tanulók számára. Az intézménynek fel kell készítenie őket a környezettel kapcsolatos állampolgári kötelességek és jogok gyakorlására. 10
József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (ÖKO iskola) I. ISKOLÁNK NEVELÉSI PROGRAMJA Pályaorientáció Az iskolának a tanulók életkorához igazodva és a lehetőségekhez képest átfogó képet kell nyújtania a munka világáról. Ennek érdekében olyan feltételeket, tevékenységeket kell biztosítania, amelyek révén a diákok kipróbálhatják képességeiket, elmélyülhetnek az érdeklődésüknek megfelelő területeken, megtalálhatják hivatásukat, kiválaszthatják a nekik megfelelő foglalkozást és pályát, valamint képessé válnak arra, hogy ehhez megtegyék a szükséges erőfeszítéseket. Ezért fejleszteni kell bennük a segítéssel, az együttműködéssel, a vezetéssel és a versengéssel kapcsolatos magatartásmódokat és azok kezelését. Gazdasági és pénzügyi nevelés Cél, hogy a tanulók ismerjék fel saját felelősségüket az értékteremtő munka, a javakkal való ésszerű gazdálkodás, a pénz világa és a fogyasztás területén. Tudják mérlegelni döntéseik közvetlen és közvetett következményeit és kockázatát. Lássák világosan rövid és hosszú távú céljaik, valamint az erőforrások kapcsolatát, az egyéni és közösségi érdekek összefüggését, egymásrautaltságát. Ennek érdekében a köznevelés intézmény biztosítja a pénzügyi rendszer alapismereteire vonatkozó pénzügyi szabályok, a banki tranzakciókkal kapcsolatos minimális ismeretek és a fogyasztóvédelmi jogok tanítását. Médiatudatosságra nevelés Cél, hogy a tanulók a mediatizált, globális nyilvánosság felelős résztvevőivé váljanak: értsék az új és a hagyományos médiumok nyelvét. A médiatudatosságra nevelés az értelmező, kritikai beállítódás kialakítása és tevékenység-központúsága révén felkészít a demokrácia részvételi kultúrájára és a médiumoktól is befolyásolt mindennapi élet értelmes és értékelvű megszervezésére, tudatos alakítására. A tanulók megismerkednek a média működésével és hatásmechanizmusaival, a média és a társadalom közötti kölcsönös kapcsolatokkal, a valóságos és a virtuális, a nyilvános és a bizalmas érintkezés megkülönböztetésének módjával, amint e különbségek és az említett médiajellemzők jogi és etikai jelentőségével. A tanulás tanítása A tanulás tanítása az iskola alapvető feladata. Minden pedagógus teendője, hogy felkeltse az érdeklődést az iránt, amit tanít, és útbaigazítást adjon a tananyag elsajátításával, szerkezetével, hozzáférésével kapcsolatban. Meg kell tanítania, hogyan alkalmazható a megfigyelés és a tervezett kísérlet módszere; hogyan használhatók a könyvtári és más információ- 11
József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (ÖKO iskola) I. ISKOLÁNK NEVELÉSI PROGRAMJA források; hogyan mozgósíthatók az előzetes ismeretek és tapasztalatok; melyek az egyénre szabott tanulási módszerek; miként működhetnek együtt a tanulók csoportban; hogyan rögzíthetők és hívhatók elő pontosan, szó szerint például szövegek, meghatározások, képletek. Olyan tudást kell kialakítani, amelyet a tanulók új helyzetekben is képesek alkalmazni, a változatok sokoldalú áttekintésével és értékelésével. A tanulás tanításának elengedhetetlen része a tanulás eredményességének, a tanuló testi és szellemi teljesítményeinek lehetőség szerinti növelése és a tudás minőségének értékelése. 3. Iskolai egészségfejlesztési program Helyzetkép Néhány éve kibővített és felújított iskolánk különleges értéket képvisel a település életében. Megfelelő műszaki állapotú, világos, jól fűthető tantermekben folyik a tanítás. A tantermek berendezését folyamatosan fejlesztjük szem előtt tartva, hogy a tanulók életük harmadát az iskola falai között töltik. Korszerű bútorokkal, világítással, élő növényekkel is szolgálhatjuk az egészséget, a jó közérzetet. Nagy alapterületű, jól felszerelt tornateremben mozoghatnak a gyerekek a testnevelési órákon és a délutáni sportfoglalkozásokon egyaránt. A gyerekek és a pedagógusok szépen berendezett ebédlőben étkezhetnek, amihez jól felszerelt melegítő konyha tartozik. Az iskola udvara tágas, sportpályát, játszó udvari bútorokat, pihenő padokat, asztalokat használhatnak a tanulók. Fás és lágyszárú telepített növények teszik kellemesebbé a környezetet. Bővülő gyermeklétszám mellett igyekszünk a megnövekedett igényeknek eleget tenni. Tanulóink átlagos vagy az átlagosnál jobb szociokulturális háttérrel rendelkeznek. A tanulók jelentős része sportol délutánonként. Tanítványaink általános egészségi állapota megfelelő. Alapelvek Az Egészségügyi Világszervezet már 1986-ban deklarálta: Az egészség nem csupán a betegség hiánya, hanem a testi és szellemi jóllét állapota. A modern szemlélet rávilágít azokra az életmódbeli elemekre, amelyek elősegítik, vagy gátolják az egészségfejlesztést. Ennek elsődleges célja, hogy az emberek egyre nagyobb kontrollt szerezzenek saját egészségük felett. Többet törődjenek az egészségükkel és rendelkezzenek a szükséges információkkal és lehetőségekkel. Olyan életmódbeli lehetősége- 12
József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (ÖKO iskola) I. ISKOLÁNK NEVELÉSI PROGRAMJA ket kínál fel, amelyekkel azonosulva alkalmuk nyílik az egészségesebb életforma kiválasztására. Minden ember vágya a boldogság, ezért az egészség nem cél, hanem eszköz a boldogabb és teljesebb életvitel kialakításában. Ha változtatást akarunk elérni, akkor még az ártalmakkal való találkozás, az életmód kiválasztás előtt kell segítséget adni. Ezért az ideális életkor, mely során eredményes változtatást lehet elérni az általános iskola 1-8 osztályáig terjedő szakasza. Ezekben a korai gyermek és kamasz években megismertetjük a gyerekeket az egészségesebb életformák előnyeivel. Kialakítjuk a szükséges egyéni képességeket, készségeket, amelyek megkönnyítik a kritikus élethelyzetekben a választást, változtatást. Az egészségnevelés alapelvei közül az alábbiakat kiemelten kell kezelnünk: megelőzés elve; az egészséges élethez való jog; problémamegoldó gondolkodás, döntőképesség kialakítása; életkori sajátosságok figyelembe vétele. Tantestületünk az ifjúság egészségéért felelősséget vállaló pedagógusokból áll, akik keresik annak a lehetőségét, hogy közel kerülve tanítványaikhoz, megmutassák az egészség értékét, az egészséges életmód szerepét. Nevelői hitvallásunk lényegét képezi az a törekvés, hogy gyermekeink képesek legyenek egészségüket megóvni. A tanulók egészséget választó képességét a családdal együttműködve fejlesztjük, alakítjuk. Tudjuk, hogy a pedagógus személye példaként áll a tanítványok előtt, életvitelünk követő mintaként szolgál. Pedagógushivatásunk igen magas társadalmi felelősséget testesít meg. Célunk, hogy tanítványaink sajátítsák el a kulturált, egészséges életmód szokásait. Az iskolai egészségfejlesztéssel összefüggő feladatok A tanulók korszerű ismeretekkel és az azok gyakorlásához szükséges készségekkel és jártasságokkal rendelkezzenek egészségük megőrzése és fejlesztése érdekében; Tanulóinknak bemutatjuk és gyakoroltatjuk velük az egészséges életmódot szolgáló tevékenységi formákat, az egészségbarát viselkedésformákat; A tanulók az életkoruknak megfelelő szinten a tanórai és a tanórán kívüli foglalkozások keretében foglalkoznak az egészség megőrzésének szempontjából legfontosabb ismeretekkel o a környezet védelme, 13
József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (ÖKO iskola) I. ISKOLÁNK NEVELÉSI PROGRAMJA o a táplálkozás, o az alkohol- és kábítószer fogyasztás, dohányzás és egyéb szenvedélybetegségek, o a családi és kortárskapcsolatok, o a stressz oldása és pihenés, o a konfliktuskezelés, o az aktív életmód, a sport, o a személyes higiénia, o a szexuális fejlődés területén. A biztonság megőrzésével kapcsolatban szerepet kap még o a biztonságos közlekedésre nevelés, o a veszélyes anyagok megismerése (életkornak megfelelően) o a tűzvédelmi nevelés o a balesetek megelőzése. Az egészségnevelés színterei az iskolában Az egészségnevelés az iskola minden pedagógusának tanórai és tanórán kívüli feladata. Az egészségnevelést különösen szolgáló tanórák: o környezetismeret, o természetismeret, o biológia-egészségtan, o kémia, o testnevelés, o osztályfőnöki órák, o napközis és tanuló szobai foglalkozások. Az egészségnevelést különösen szolgáló tanórán kívüli foglalkozások: o félévente fogászati szűrővizsgálat, o évente általános egészségi állapot felmérés, o az iskolai védőnő által tartott foglalkozások, o drogprevenciós programok rendőr előadó segítségével, o elsősegélynyújtó szakkör, o sportprogramok, 14
József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (ÖKO iskola) I. ISKOLÁNK NEVELÉSI PROGRAMJA o kirándulások, o környezetvédelmi (ÖKO) programok o egyéb programok Az egészség, mint folyamat aktivitást takar. Pedagógiai szempontból a dinamikus egészség fogalom azt fejezi ki, hogy az embernek az egészségéért minden nap, folyamatosan tennie kell valamit. A pedagógus egészségnevelő tevékenységében így válik alapvető követelménnyé az egészségnevelés folyamatossága, a rendszeres, tervszerű mintaadás, a tanácsadás. Más szóval a pedagógus tanácsadó munkája nem zárul le egy-egy tanórával. A tanulók oldaláról sem zárul le az egészségvédelem a tanulásával, szóbeli elfogadásával. Az egészség fenntartása, fejlesztése, a testi-lelki alkalmazkodás erősítése az ember életében folyamatot képez. 4. A közösségfejlesztéssel, az iskola szereplőinek együttműködésével kapcsolatos feladatok A tanulói személyiségfejlesztésére irányuló nevelő és oktató munka iskolánkban egyrészt a nevelők és a tanulók közvetlen, személyes kapcsolata révén valósul meg, másrészt közvetett módon, a tanulói közösség ráhatásán keresztül érvényesül. Az egyén szintjén alapvetően két egymással szemben álló gondolkodásmód létezik: az individuális és a kollektív gondolkodásmód. Az intézmény egyik fontos feladata, hogy a család mellett az iskolai színtéren is megtanulják a gyerekek a kollektív gondolkodásmódot. A tanulók közösségben, illetve közösség által történő nevelésének megszervezése, irányítása iskolánk nevelő-oktató munkájának alapvető feladata. A tanulói közösségek fejlesztésével kapcsolatos feladataink: 1) A különféle iskolai tanulói közösségek megszervezése, nevelői irányítása. Feladat: Az iskolai élet egyes területeihez (tanórákhoz, tanórán kívüli tevékenységekhez) kapcsolódó tanulói közösségek kialakítása, valamint ezek életének tudatos, tervszerű nevelői fejlesztése. 2) A tanulók életkori fejlettségének figyelembevétele a tanulóközösségek fejlesztésében. 15
József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (ÖKO iskola) I. ISKOLÁNK NEVELÉSI PROGRAMJA Feladat: A tanulói közösségek irányításánál a nevelőknek alkalmazkodniuk kell az életkorral változó közösségi magatartáshoz: a kisgyermek a felnőttek elvárásainak megfelelni akaró személyiségének lassú átalakulásától az autonóm önmagát értékelni és irányítani képes személyiséggé válásig. 3) Az önkormányzás képességének kialakítása. Feladat: A tanulói közösségek fejlesztése során ki kell alakítani a közösségekben, hogy nevelői segítséggel közösen tudjanak maguk elé célt kitűzni, a cél eléréséért összehangolt módon tevékenykedjenek, illetve az elvégzett munkát értékelni tudják. 4) A tanulói közösségek tevékenységének megszervezése. Feladat: A tanulói közösségeket irányító pedagógusok legfontosabb feladata, a közösségek tevékenységének tudatos tervezése és folyamatos megszervezése, hiszen a tanulói közösség által történő közvetett nevelés csak akkor érvényesülhet, ha a tanulók a közösség által szervezett tevékenységekbe bekapcsolódnak, azokban aktívan részt vesznek, és ott a közösségi együttéléshez szükséges magatartáshoz és viselkedési formákhoz tapasztalatokat gyűjthetnek. 5) A közösség egyéni arculatának, hagyományainak kialakítása. Feladat: A tanulói közösségre jellemző, az összetartozást erősítő erkölcsi, viselkedési normák, formai keretek és tevékenységek rendszeressé válásának kialakítása, ápolása. A közösségfejlesztést nem lehet beszűkíteni egy tanórára. Fontos a tanórán kívüli foglalkozásokon (napközi, kirándulás, tábor, szakkörök ) törekedni a közösség formálására. Aki ezt a folyamatot irányítja, az a pedagógus. Nem szabad elfelejtenie, hogy megjelenésével, viselkedésével, beszédstílusával, példaként áll a diákok előtt; s csak akkor tud sikeresen közösséget formálni, ha ő is közösségi ember. Ezért fontos, hogy a tantestület is közösséggé váljon. A közösségfejlesztés szempontjából fontos az osztályban tanító tanárok összhangja. Ezért törekedni kell arra, hogy a nevelők azonos értékrendet képviseljenek, megbeszéljék egy-egy adott osztály problémáit, egységesen lépjenek fel, az eredményes és hatékony munka érdekében. 16
József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (ÖKO iskola) I. ISKOLÁNK NEVELÉSI PROGRAMJA Külön ki kell emelni, hogy a közösségfejlesztés során nem csak a pedagógusoknak van feladatuk, hanem az intézményben foglalkoztatott valamennyi dolgozónak, sőt az intézményt segítő szervezetek vezetőinek is, hiszen megjelenésével, viselkedésével, beszédstílusával, társas kapcsolatával az intézmény valamennyi dolgozója példaként áll a diákok előtt. A szülők, a tanulók és a pedagógusok együttműködésének formái, feladatai 1. A tanulókat az iskola életéről, illetve az aktuális feladatokról az iskola igazgatója, a diákönkormányzat felelős vezetője és az osztályfőnökök tájékoztatják: az iskola igazgatója évente egyszer a diákközgyűlésen, valamint a diákönkormányzat vezetőségének ülésén, a diákönkormányzat vezetője az aktuális jogszabályoknak megfelelően a diákönkormányzat vezetőségének ülésén az osztályfőnökök folyamatosan az osztályfőnöki órákon. 2. A tanulót és a tanuló szüleit a tanuló fejlődéséről, egyéni haladásáról a szaktanárok folyamatosan (szóban, illetve a tájékoztató füzeten keresztül írásban) tájékoztatják. 3. A tanulók kérdéseiket, véleményüket, javaslataikat szóban vagy írásban egyénileg, illetve választott képviselőik, tisztségviselőik útján közölhetik az iskola igazgatóságával, a nevelőkkel, a nevelőtestülettel 4. A szülőket az iskola egészének életéről, az iskolai iskola igazgatója és az osztályfőnökök tájékoztatják: A mindenkori jogszabályokban előírt gyakorisággal, illetve az iskola honlapján folyamatosan az osztályfőnökök rendszeresen az osztályok szülői értekezletein. 5. A szülők és a pedagógusok együttműködésére az alábbi fórumok szolgálnak: a) Családlátogatás Szükség esetén a gyermekek családi hátterének, körülményeinek megismerése, illetve tanácsadás a gyermek optimális fejlesztésének érdekében történik. Lehetőséget ad a szülők és a gyermek közelebbi megismerésére. b) Szülői értekezlet Feladata: a szülők és a pedagógusok közötti folyamatos együttműködés kialakítása, a szülők tájékoztatása: az iskola céljairól, feladatairól, lehetőségeiről, 17
József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (ÖKO iskola) I. ISKOLÁNK NEVELÉSI PROGRAMJA az országos és a helyi közoktatás politika alakulásáról, változásairól, a helyi tanterv követelményeiről, az iskola és a szaktanárok értékelő munkájáról, saját gyermekének tanulmányi előmeneteléről, iskolai magatartásáról, a gyermek osztályának tanulmányi munkájáról, neveltségi szintjéről, az iskolai és az osztályközösség céljairól, feladatairól, eredményeiről, problémáiról, c) Fogadóóra a szülők kérdéseinek, véleményének, javaslatainak összegyűjtése és továbbítása az iskola igazgatósága felé. Feladata a szülők és a pedagógusok személyes találkozása, illetve ezen keresztül egy-egy tanuló egyéni fejlesztésének segítése konkrét tanácsokkal. (Otthoni tanulás, szabadidő helyes eltöltése, egészséges életmódra nevelés, tehetséggondozás, továbbtanulás stb.) d) Írásbeli tájékoztató Feladata a szülők tájékoztatása a tanulók tanulmányaival vagy magatartásával öszszefüggő eseményekről, illetve a különféle iskolai vagy osztály szintű programokról. 6. A szülői értekezletek, a fogadóórák időpontját az iskolai munkaterv tanévenként határozza meg. 5. A pedagógusok helyi intézményi feladatai, az osztályfőnöki munka tartalma, az osztályfőnök feladatai A pedagógusok helyi intézményi feladatai Pedagógiai munkánk alapvető feladata, hogy a gyermeki nyitottságra, fogékonyságra, érdeklődésre és aktivitásra építve a személyiségfejlődés szempontjából kiemelten fontos alábbi értékeket tanulóink elsajátítsák, ezek képviselete váljon bennük meggyőződéssé és határozza meg viselkedésüket, magatartásukat. 1. Az élet tisztelete, védelme. A természeti környezet megóvása. Az állatok és növények védelme, szeretete. Fogékonyság az élő és az élettelen természet szépsége iránt. 18
József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (ÖKO iskola) I. ISKOLÁNK NEVELÉSI PROGRAMJA 2. Az ember testi és lelki egészsége. Az egészség megőrzésének fontossága. Az egészséges és kulturált életmód iránti igény. A testmozgás iránti igény. Az önellátás képességeinek kialakítása (tisztálkodás, öltözködés, étkezés, környezet rendben tartása). Az egészségvédelem (az egészségre káros szokások ismerete, elutasítása; a balesetek megelőzése). 3. Az önismeret, a saját személyiség kibontakoztatásának igénye (önbecsülés, önbizalom). Felelősségvállalás saját sorsának alakításáért (önállóság, kitartás, szorgalom, kreativitás). Nyitottság az élményekre, a tevékenységekre, az esztétikum befogadására és létrehozására. 4. Fogékonyság az emberi kapcsolatokra, a barátságra. Hűség, önzetlenség, megértés, tapintat, őszinteség, egymás elfogadása, udvariasság, figyelmesség. 5. A család tisztelete, a szülők, nagyszülők megbecsülése, szeretete. 6. Kulturált magatartás és kommunikáció a közösségben. Udvariasság, figyelmesség, mások szokásainak és tulajdonának tiszteletben tartása. Fegyelem és önfegyelem. Közösségi érzés, áldozatvállalás. Törekvés az előítélet-mentességre, a konfliktusok kezelésére, készség a megegyezésre. 7. A világ megismerésének igénye. Igény a folyamatos önművelésre, az értékelés és önértékelés, valamint az önálló tanulás képességeinek kialakítására. 8. A szülőföld és Magyarország megismerése, szeretete, megóvása. A nemzeti kultúra ápolása: a nemzeti múlt megismerése, megértése, emlékeinek, hagyományainak, jelképeinek tisztelete, ápolása, megbecsülése. Egészséges nemzeti önbecsülés és hazaszeretet. 9. A kisebbségben élő magyarságért érzett felelősség - és közösségvállalás. A hazánkban élő kisebbségek és más népek, nemzetek jogainak tisztelete, kultúrájuk, hagyományaik tiszteletben tartása. 10. Az alkotmányosság, a törvényesség, az állampolgári jogok tisztelete. Az emberek egyenlőségének elismerése. Az egyetemes emberi jogok tiszteletben tartása. Érdeklődés a társadalmi jelenségek és problémák iránt. Igény a közéletiségre, a közösségi tevékenységekre. Törekvés a demokrácia érvényesítésére. Az iskolánkban folyó nevelő és oktató munka feladata, hogy a felsorolt értékek elsajátítását elősegítse. 19
József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (ÖKO iskola) I. ISKOLÁNK NEVELÉSI PROGRAMJA Az osztályfőnöki munka tartalma Mivel az osztályközösség egyrészt a tanulók fő iskolai tevékenységének, tanulmányi munkájának összefogó kerete, alapvető élet- és munkaközössége, másrészt pedig valójában a tanulók spontán, véletlenszerű gyülekezete, legfontosabb célunk ebből a (leginkább) nem nevelési szempontból összetömörült csoportból olyan valódi közösséget formálni, amely a közös cél érdekében hajlandó közös értékrend elfogadására és az iskola szervezeti keretein belül ennek megfelelően viselkedik, munkálkodik. Az osztályfőnök feladatai Közvetlen nevelőmunka: ismeretek szintetizálása, a mindennapi életben történő alkalmazásuk; az aktuális események feldolgozása; különböző értékrendek megismertetése; a kultúrahasználat megtanítása; a konfliktusmegoldást kialakító pedagógiai tevékenység; mentálhigiénés szemlélet alkalmazása a nevelőmunkában; törődés a gyermekek aktuális problémáival; az osztály konfliktusainak megoldása; gyermekvédelmi munka Ügyviteli (adminisztrációs) feladatok: a haladási napló naprakész vezetése, a haladási és anyakönyvi rész folyamatos ellenőrzése; igazolások esetleges igazolatlan órák regisztrálása félévkor és évvégén a magatartás és szorgalomjegyek előkészítése az osztályozó értekezlet előtt; félévi értesítő, anyakönyv-, és bizonyítványírás Szervezés, koordinációs feladatok végrehajtása: kapcsolattartás az osztályban tanító kollégákkal, a nevelésben-oktatásban hatékonyan résztvevőkkel, a szülőkkel, szülők közötti felvilágosító munka; szabadidős tevékenységek, programok szervezése Az osztályfőnök elsődleges feladatai közé tartozik az osztály közösségi életének irányítása, valamint a tanulók személyiségének fejlesztése. Az osztályfőnök személyes felelőssége egy olyan - az iskolai elvárásokhoz igazodó - értékrend kialakítása és elfogadtatása, amely szerint az osztályába járó tanulók egészséges lelki és testi fejlődése megvalósulhat. Megtervezi, és tudatosan alakítja a közösségfejlesztő programokat. Tanórákon kívüli programokat is szervezve, évek során fokozatosan egyre több lehetőséget teremt a diákok önállóságának, öntevékenységének, önkormányzó képességének kifejlődésére. Ezeken a programokon, valamint az iskolai rendezvényeken kíséri osztályát, az osztályfőnök-helyettes, vagy az igazgatóság által kijelölt tanár segítségével. 20
József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (ÖKO iskola) I. ISKOLÁNK NEVELÉSI PROGRAMJA Megismerve a tanulók családi és szociális hátterét folyamatosan arra törekszik, hogy a szülőkkel együttműködve, az osztályban tanító tanárokkal összhangban végezze nevelő munkáját. Ennek érdekében, a gyermekekkel egyénileg, differenciáltan is foglalkozik. A hátrányos helyzetű és a veszélyeztetett tanulókat segítve együttműködik a gyermekvédelmi felelőssel, gondoskodik számukra szociális, illetve tanulmányi támogatásról. Figyelemmel kíséri a diákok tanulmányi előmenetelét és rendkívüli teljesítményeit. Kiemelten értékeli azokat a tanulókat, akik az iskolai kötelezettségek mellett az önkéntes munkákban is részt vállalnak. Tájékozódik a tanulók iskolán kívüli rendszeres tevékenységeiről, és azokban elért eredményeiről is, mint például zenetanulás, sport. 6. A kiemelt figyelmet igénylő tanulókkal kapcsolatos pedagógiai tevékenység helyi rend A 2012. évi CXXIV. törvény 4 13. alapján kiemelt figyelmet igénylő gyermek, tanuló: a) különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló: aa) sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló, ab) beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek, tanuló ac) a kiemelten tehetséges gyermek, tanuló, b) a gyermek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény szerint hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermek, tanuló a) Különleges bánásmódot igénylő tanulókkal összefüggő pedagógiai tevékenységek aa) Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulókkal kapcsolatos pedagógiai tevékenységek A fent említett törvény 3. pontja alapján beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján az életkorához viszonyítottan jelentősen alulteljesít, társas kapcsolatai problémákkal, tanulási, magatartásszabályozási hiányosságokkal küzd, közösségbe való beilleszkedése, továbbá személyiségfejlődése nehezített vagy sajátos technikát mutat, de nem minősül sajátos nevelési igényűnek. 21
József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (ÖKO iskola) I. ISKOLÁNK NEVELÉSI PROGRAMJA A végzett pedagógiai tevékenység folyamata: Kiemelten fontosnak tartjuk a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségek (továbbiakban BTM) korai szűrését, diagnosztizálását, ugyanis minél hamarabb ismerjük fel és kezdjük el kezelni, annál hatékonyabb eredmény várható. E célból figyelembe vesszük az óvodában végzett iskolaérettségi vizsgálatok eredményeit, különösen az iskolai csoportok kialakításánál. Igyekszünk a lehetőségeinkhez mérten már a kezdeteknél a legoptimálisabb feltételeket megteremteni. Első osztályban, októberben az iskola szakembere felméri a tanulókat, majd a mérési eredményeket, tapasztalatokat, benyomásokat összegzi az osztályt tanító pedagógussal. Közösen feltérképezik a várható BTM tanulókat. A későbbiekben ezeket a tanulókat az osztályfőnök kiemelt figyelemmel kíséri, és folyamatos szakmai konzultációt tart az osztályban tanító többi kollegával, logopédussal, gyermekvédelmi felelőssel, fejlesztőpedagógussal. Amennyiben a probléma nem átmeneti jellegű, akkor az osztályfőnök: Legkésőbb ekkor értesíti és tájékoztatja a szülőt az adott problémáról. A továbbiakban is folyamatosan együttműködve dolgoznak. Szakmai konzultáció keretében korrekciós tervet készít (kiváltó okok, tünetek elemzése, pozitív értékek feltárása, erősségek, amire támaszkodhatunk, tevékenységek, melyekkel a tanuló sikerélményhez jut ) Amennyiben a problémát nem sikerül enyhíteni, és annak állandósult volta a gyermek fejlődését gátolja, a közösségi életet negatívan befolyásolja, akkor feltétlenül szükséges a külső szakmai segítségkérés. E folyamat első lépéseként az osztályfőnök kezdeményezi a szakértői bizottság által végzett vizsgálatot. Az ehhez szükséges pedagógia véleményeket az osztályban tanító kollegákkal, logopédussal, gyermekvédelmi felelőssel, fejlesztőpedagógussal együtt elkészíti. A tartalmát a szülővel ismerteti. Továbbá a szülő tájékoztatást kap a hatályos törvény alapján az őt megillető jogokról és kötelezettségekről. A fent említett eljárást követjük akkor is, ha a problémát nem iskolába lépés előtt, hanem a későbbiekben bármikor észleljük. A továbbiakban az iskola a szakértői bizottság által készített szakvélemény irányelvei alapján jár el. 22
József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (ÖKO iskola) I. ISKOLÁNK NEVELÉSI PROGRAMJA - Biztosítja a gyermek számára az előírt óraszámban, a javasolt fejlesztési területeken a fejlesztő foglalkozásokat. - A fejlesztést végző szakember az adott tanulóra vonatkozó fejlesztési tervet készít, melynek alapján a fejlesztő tevékenység folyik. - Amennyiben a szakértői vélemény értékelés alóli felmentést tartalmaz, az iskola igazgatója a szülő írásbeli nyilatkozatával megerősítve határozatban mentesíti a tanulót az adott tantárgy, vagy tantárgyrészek értékelése alól. Ugyanakkor felhívja a tanuló figyelmét arra, hogy a mentesítés, csak a fejlesztő foglalkozások rendszeres látogatása mellett vehető igénybe. - A szakvéleményben előirányzott, a gyermeket megillető különleges bánásmóddal kapcsolatos pedagógiai tevékenységekről az iskola a gyermeket tanító pedagógusokat folyamatosan tájékoztatja, azok betartását figyelemmel kíséri. - Az iskola a tantárgyi hiányosságok pótlására korrepetálási lehetőséget biztosít. ab) Sajátos nevelési igényű tanulókkal kapcsolatos pedagógiai tevékenységek, eljárások A fent említett törvény 25. pontja kimondja, hogy sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral, vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd. Iskolánk azokat a sajátos nevelési igényű tanulókat tudja fogadni, akik számára az illetékes szakértői bizottság iskolánkat kijelöli, továbbá akiknek fejlesztéséhez szükséges feltételeket az iskola fenntartója biztosítani tudja. ac) Kiemelten tehetséges tanulóinkkal kapcsolatos pedagógiai tevékenységek A fent említett törvény 14. pontja alapján kiemelten tehetséges gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki átlag feletti általános vagy speciális képességek birtokában magas fokú kreativitással rendelkezik, és felkelthető benne a feladat iránti erős motiváció, elkötelezettség. A tehetség kibontakoztatását segítő tevékenységet fontos feladatunknak tekintjük. Ezért kiemelt figyelmet szánunk a kiemelt egyéni képességek adottságok legkorábbi felismerésére és azok rendszeres folyamatos fejlesztésére. E folyamatban is nélkülözhetetlen a nevelőtes- 23