Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 100 100 Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 100

Hasonló dokumentumok
Célterület adatlap. Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete Közösségi célú fejlesztés Köz- és településbiztonság fejlesztése

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. növelése

Célterület adatlap. Egyéni vállalkozó Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek

A HACS területén lévő települések közbiztonságát erősítő szervezetek, és tevékenységeinek és eszközhátterének támogatása.

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg.

Célterület adatlap. Helyi fellépők, hagyományok, helyi termékek vagy helyi gasztronómiai értékek kötelező bemutatása.

Célterület adatlap. Helyi termék- és szolgáltatásfejlesztés támogatása / b09

Vonatkozó HPME azonosítója. Vállalkozási alapú fejlesztés

Vállalkozási alapú fejlesztés

Célterület adatlap. Szolgáltatáscsomag: azonos tevékenység, téma köré szerveződő szolgáltatások összekapcsolt halmaza.

Széchenyi2020 Pályázati aktualitások

ÉMOP 2. prioritás. A turisztikai potenciál erősítése prioritás. Akcióterv

2015 JÚNIUSI HÍRLEVÉL

TÁJÉKOZTATÓ IV. CÉLTERÜLET SPECIFIKUS ALANYI ÉS TÁRGYI FELTÉTELEK

Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása

1. LEADER pályázati tájékoztató fórum

Logisztikai szolgáltató központok fejlesztéseinek támogatása

DIGITÁLIS GAZDASÁGFEJLESZTÉS

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda

Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása GINOP (Kivonat) 1


HACS neve: Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Rendezvény

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 14-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

LEADER Intézkedési Terv

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP

A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft évi üzleti terve

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek Önkormányzat, önkormányzati társulás 0 100

önkormányzati tanácsadó Kristonné Sipos Ágnes pályázati és közbeszerzési menedzser, Barcika Szolg Kft.

Bérjellegű támogatások. Ujhelyi Zita

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról

Minőségbiztosítás a Méliusz Könyvtárban május 9. Dr. Csontosné Skara Ilona skara.ilona@meliusz.hu

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: TŐL)

A kamarák szerepe a vállalkozások innovatív működésének elősegítésében

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 2-i ülésére

KÉRELEM. Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez


GOP PÁLYÁZATOK. Szabó Sándor András. pályázati és innovációs tanácsadó regisztrált pályázati tréner egyetemi oktató

Tradicionális értékek szerepe és védelme a falusi turizmusban. Dr. Szalók Csilla Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége december 14.

Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A )

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe

1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót

ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, 3429/5 hrsz-ú ingatlan vételi ajánlatáról

Jó bor - Jó szomszédság. Dobro vino Dobro sosedstvo

Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/ Fax: 62/

Ipoly-menti Palócok Térségfejlesztő Egyesülete 2699 Szügy, Rákóczi út Tel: 35/

TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ

1. A pályázó és - amennyiben van - képviselője neve, a képviselő vagy - amennyiben nincs képviselő - a pályázó címe, telefonszáma, címe:

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi KÖZBESZERZÉSI TERVE módosításokkal egységes szerkezetben

HÁLÓZATSEMLEGESSÉG - EGYSÉGES INTERNET SZOLGÁLTATÁS-LEÍRÓ TÁBLÁZAT

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.

Emőd Nagyközség Képviselő-testületének. 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E. az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1..

Tájékoztató. A pályázati kiírás elsősorban a szarvasmarhatartó gazdaságok telephelyeinek korszerűsítésére irányul.

Az előterjesztés száma: 110/2016.

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Logisztika. tanulmányokhoz

Vidékfejlesztési Program. A Vidékfejlesztési Program évre szóló éves fejlesztési kerete

Célterület adatlap. Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete vállalkozás célú fejlesztés

VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM ÉVES MENETREND

Vidékfejlesztési Program A mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek minőségrendszerei

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 04-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK

Dr. Rainer Wiedemann Varga Zoltán

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata évi közbeszerzési terve 1 egységes szerkezetben az 1. és 2. számú módosításokkal.

Mezőkövesd Város Önkormányzatának 126/2007. (V.16.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme

Javaslat támogatási kérelem benyújtására a TOP kódszámú, Barnamezős területek rehabilitációja című felhívásra

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 487-5/2015.

ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.november 07. napján tartandó soron következő testületi ülésére

RÉSZLETES KIVONAT. GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása. Készült: június 10.

A Vidékfejlesztési Program évre szóló éves fejlesztési kerete

PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS MÁJUS 5-I ÜLÉS

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:

BORÁSZAT TERMÉKFEJLESZTÉSÉNEK ÉS ERŐFORRÁS- HATÉKONYSÁGÁNAK TÁMOGATÁSA VP

Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete

TÁJÉKOZTATÓ MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK ÉRTÉKNÖVELÉSE ÉS ERŐFORRÁS- HATÉKONYSÁGÁNAK ELŐSEGÍTÉSE A FELDOLGOZÁSBAN C. PÁLYÁZATRÓL Kódszám: VP

A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE

Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése

A évi Üzletszabályzat 3. számú mellékletének március 1-től hatályos módosítása

I. Adóalany Adóalany neve (cégneve): Adóazonosító jele [][][][][][][][][][] Adószáma: [][][][][][][][]-[]-[][]

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázati lehetőségei 5-6. prioritás

Nyilatkozat a tervezett költségek utófinanszírozás vagy szállítói finanszírozás keretében történő elszámolásáról

A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület Közösségi célú fejlesztés. Lókút faluközpont-belső terek felújítása

LfJo. számú előterjesztés

AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Mérleg

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi-számviteli informatika 2. tanulmányokhoz

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2

december 22. március 7. április-június

Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány

Módosult A referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése címő pályázatok dokumentációja

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP

1. Sárvár, Kossuth tér 5. földszint 1. szám (hrsz: 173/A/8) alatt található ingatlan értékesítése

VP Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 19,86 Mrd Ft az alábbi megosztás szerint:

A vidékfejlesztési miniszter 103/2012. (X. 1.) VM rendelete

Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Szombathely: Banki szolgáltatások

Formanyomtatvány az otthonteremtési támogatás iránti kérelemhez

SZTP--ÉAL-1 MOBILITÁS Kistérségi Támogatási Alap (KITA) Kistérségi Támogatási Alap (KITA) Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács (TTFC) Vidékfejl

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének április 19-ei ülésére

Átírás:

Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 021 686 Helyi Akciócsoport: Tiszazugi-Leader Vidékfejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület nevezése: Összefogás a Tiszazug turisztikai fejlődésért, a HACS települések együttes összefogásával Vonatkozó HPME azonosító: 780a01 Vonatkozó HPME nevezése: Települések együttműködésének javítása I. Fogalom magyarázat - II. Támogatás vehető igénybe Támogatás vehető igénybe a Tiszazugi-LEADER HACS településeinek összefogásával valósuló közös egymásra épülő turisztikai programcsomag kidolgozására. Támogatás vehető igénybe a Tiszazugi-LEADER HACS térségében lévő turisztikai nevezetességeket, programokat, szálláshelyeket, valamint az aktív/passzív kikapcsolódási, sportolási lehetőségeket bemutató többnyelvű kiadvány elkészítésére. Támogatás vehető igénybe továbbá a Tiszazugi-LEADER HACS térségében lévő turisztikai nevezetességeket, programokat, szálláshelyeket, valamint az aktív/passzív kikapcsolódási, sportolási lehetőségek témájában kisfilmek készítésére. Támogatás vehető igénybe turisztikai információs pont létrehozására. Támogatás vehető igénybe a projekt valósításához kapcsolódó marketing tevékenységre. III. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 5 000 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 10 000 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 0 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 0 forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH vagy vegyes településen (%) Intenzitások LHH településen (%) Non-profit szervezetek 100 100 Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 100 A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 10 000 000 forintösszeg, egyéb területen 0 forintösszeg. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek A projekt csak együttműködésben valósítható. Marketing tevékenység önállóan nem támogatható. A kedvezményezett vállalja, hogy a projekt LEADER támogatással történő valósítása esetén legalább 1 alkalommal részt vesz a HVS-sel kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen, a jogerős támogatási határozat kézhezvételétől számított 12 hónapon belül. A pályázó vállalja, hogy a projekt valósítása során 1 fő munkavállalót napi 8 órás teljes munkaidőben legalább 12 hónapig folyamatosan foglalkoztat. V. Jogosult települések

Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul : Cibakháza ; Szelevény ; Kunszentmárton ; Tiszakürt ; Tiszasas ; Öcsöd ; Tiszainoka ; Nagyrév ; Csépa ; Cserkeszőlő ; Martfű ; VI. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás nevezése a) a Vhr. 30. -ában foglaltaknak felelő, a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó építési munkák: új építmény, épület építése, lévő építmény, épület felújítása, bővítése, korszerűsítése, valamint épületgépészet kialakítása, korszerűsítése, tereprendezés, parkosítás; b) ingatlanhoz kapcsolódó, telekhatáron belüli kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések: ba) tűzi-víz hálózat, korszerű tűzvédelmi hálózat, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bb) ivó- és ipari vízellátás saját kúttal, vagy hálózatra csatlakozással, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bc) földgázvezeték, távhővezeték, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bd) elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; be) egyedi szennyvíztisztító kisberendezések kiépítése; bf) szelektív hulladékgyűjtők és tárolók kiépítése; bg) vagyonvédelmi elektronikai rendszer kiépítése; bh) fenntartható, környezetbarát, újuló energiaforrásokat hasznosító gépek, eszközök és berendezések beszerzése, kiépítése (meleg víz, fűtés és elektromos áram előállítása és felhasználása céljából); g) marketing kiadások: ga) hirdetések költségei; gb) kiadványok, szórólapok elkészítésének és terjesztésének költségei (adatgyűjtés, adatbázis-használati jog, szerkesztés, terjesztés költségei, nyomdai, fotó és grafikai költségek); gc) reklámfilmek elkészítésének és terjesztésének költségei; ge) promóciók költségei (ajándéktárgyak készíttetése); j) arculati elemek (ÚMVP és EU és HACS logó) VII. Értékelési szempontok Értékelési szempont Ellenőrzés módja Pontszám Bevont települések száma (pályázó települése nem számít bele) A fejlesztés a kedvezményezett térségek besorolásáról 10 szóló 311/2007 (XI. 17.) kormányrendelet vagy a 240/2006. (XI.30) kormányrendelet szerinti településen valósul. Együttműködési állapodás 20 Turisztikai szolgáltatókkal való együttműködés Együttműködési állapodás 20 Új szolgáltatás bevezetésre kerül Projektleíró dokumentum 10 Projekt során a tájékoztatáshoz igénybe vett Projektleíró dokumentum 20 kommunikációs csatornák száma A projekt szférák közötti partnerségben valósul (köz, üzleti, civil) Projektleíró dokumentum 20 Értékelési szempont Részpontszám nevezése Részpontszám maximum pontszám Igen 10 Nem 0 Bevont települések száma (pályázó települése nem 10-11 település 20 számít bele) Bevont települések száma (pályázó települése nem 10-nél kevesebb település 0 számít bele) Turisztikai szolgáltatókkal való együttműködés 10 vagy több partnerrel működik együtt 20 Turisztikai szolgáltatókkal való együttműködés 7-9 partnerrel működik együtt 15 Turisztikai szolgáltatókkal való együttműködés 5-6 partnerrel működik együtt 10 Turisztikai szolgáltatókkal való együttműködés 1-4 partnerrel működik együtt 5 Turisztikai szolgáltatókkal való együttműködés Nem működik együtt partnerrel 0 Új szolgáltatás bevezetésre kerül Igen 10 Új szolgáltatás bevezetésre kerül Nem 0

Projekt során a tájékoztatáshoz igénybe vett kommunikációs csatornák száma Projekt során a tájékoztatáshoz igénybe vett kommunikációs csatornák száma Projekt során a tájékoztatáshoz igénybe vett kommunikációs csatornák száma Projekt során a tájékoztatáshoz igénybe vett kommunikációs csatornák száma A projekt szférák közötti partnerségben valósul (köz, üzleti, civil) A projekt szférák közötti partnerségben valósul (köz, üzleti, civil) A projekt szférák közötti partnerségben valósul (köz, üzleti, civil) 6 vagy több csatorna 20 4-5 csatorna 15 1-3 csatorna 10 Nem vesz igénybe 0 3 szféra partnerségében valósul 20 2 szféra partnerségében valósul (pályázó is 10 beleszámít) Nincs partnerség (pályázó nem számít bele) 0 VIII. Jogkövetkezmények Amennyiben a nyertes pályázó a támogatási határozat kézhezvételét követő 12 hónapon belül a projekt LEADER támogatással való valósítása esetén legalább 1 alkalommal nem vesz részt a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia valósításával kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen, akkor a ítélt támogatás 5%-ának visszafizetésére kötelezett. Amennyiben a vállalt foglalkoztatott/munkahely száma nem teljesül az utolsó kifizetést követő 1. évben, akkor a kifizetett támogatási összeg 10%/fő visszafizetésére kötelezett. IX. Jogosultságot igazoló csatolandó mellékletek A vonatkozó LEADER jogcímrendeletben előírt kötelező mellékletek. Együttműködési állapodás, Projektleíró dokumentum. Nyilatkozat a HVS-sel kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen való részvételről. A formanyomtatványok a LEADER HACS honlapjáról letölthetők: www.tiszazugleader.eu

Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 025 529 Helyi Akciócsoport: Tiszazugi-Leader Vidékfejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület nevezése: A Tiszazugi-LEADER HACS térségében vállalkozások versenyképességének ösztönzése Vonatkozó HPME azonosító: 780b02 Vonatkozó HPME nevezése: Munkanélküliség kezelése a Tiszazugban, munkahelytartás, munkahelyteremtés, tartós munkanélküliek bevezetése a munka világába I. Fogalom magyarázat - II. Támogatás vehető igénybe Támogatás vehető igénybe a Tiszaugi-LEADER HACS területén a helyi kezdeményezések erősítése, helyi vállalkozások versenyképességének növelésére céljából, mely hozzájárul a munkahelyek tartásához és létrehozásához. Támogatás vehető igénybe olyan projektek valósítására, melyek hozzájárulnak a természeti erőforrások környezetkímélő hasznosításához, a újuló erőforrásokkal történő gazdálkodáshoz, valamint új szolgáltatások bevezetéséhez. Támogatás vehető igénybe vállalkozások tevékenységi köreihez kapcsolódó technológiai fejlesztéshez, eszközök illetve tradicionális eszközök beszerzéséhez. Támogatás vehető igénybe a vállalkozási tevékenységhez kapcsolódó ingatlanok telekhatárán belüli kisléptékű infrastruktúra fejlesztéshez. Támogatás vehető igénybe a vállalkozások fejlesztési tevékenységéhez kapcsolódó építési munkákra, épület építésére, lévő épület felújítására, bővítésére, korszerűsítésére. Támogatás vehető igénybe a vállalkozások fejlesztése során bevezetésre kerülő minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetésére. Támogatás vehető igénybe vállalkozások fejlesztéséhez kapcsolódó marketing tevékenységre. III. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 1 000 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 8 000 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 0 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 0 forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH vagy vegyes településen (%) Intenzitások LHH településen (%) Egyéni vállalkozó 60 65 Magánszemély 60 65 Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65 A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 56 000 000 forintösszeg, egyéb területen 0 forintösszeg. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek Induló és már működő vállalkozások, magánszemélyek támogathatóak. Pályázat részeként érintenie kell a fejlesztésnek természeti erőforrások környezetkímélő hasznosítását, a újuló erőforrásokkal történő gazdálkodását. Marketing tevékenység önállóan nem

támogatható. Fejlesztés csak együttműködésben valósítható. Eszközbeszerzés önállóan nem támogatható. A kedvezményezett vállalja, hogy a projekt LEADER támogatással történő valósítása esetén legalább 1 alkalommal részt vesz a HVS-sel kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen, a jogerős támogatási határozat kézhezvételétől számított 12 hónapon belül. V. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul : Martfű ; Kunszentmárton ; VI. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás nevezése a) a Vhr. 30. -ában foglaltaknak felelő, a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó építési munkák: új építmény, épület építése, lévő építmény, épület felújítása, bővítése, korszerűsítése, valamint épületgépészet kialakítása, korszerűsítése, tereprendezés, parkosítás; b) ingatlanhoz kapcsolódó, telekhatáron belüli kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések: bb) ivó- és ipari vízellátás saját kúttal, vagy hálózatra csatlakozással, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bd) elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; be) egyedi szennyvíztisztító kisberendezések kiépítése; bf) szelektív hulladékgyűjtők és tárolók kiépítése; bh) fenntartható, környezetbarát, újuló energiaforrásokat hasznosító gépek, eszközök és berendezések beszerzése, kiépítése (meleg víz, fűtés és elektromos áram előállítása és felhasználása céljából); bi) vonalas létesítmény építése, helyreállítása; c) minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése: ca) ISO 9001 szabvány előírása szerinti minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cb) ISO 14001 szabvány előírása szerinti környezetirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cp) élelmiszer-biztonsági rendszer szabványok (BRC, EFSIS, IFS, ISO 22000 HACCP) bevezetése és tanúsíttatása; cq) EMAS minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; d) tradicionális eszközbeszerzés: a hagyományos népi kultúra, szellemi örökség ápolásának bemutatásának érdekében a ismertetni kívánt időszakban készült, hagyományos, újonnan kereskedelmi forgalomban nem kapható gépek, eszközök, tárgyak.; e) eszközbeszerzés: a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő eszközök beszerzése; g) marketing kiadások: ga) hirdetések költségei; i) arculati elemek (ÚMVP és EU és HACS logó) VII. Értékelési szempontok Értékelési szempont Ellenőrzés módja Pontszám A fejlesztés komplexitása Pályázat alapján, projektleíró dokumentum 20 A fejlesztés a kedvezményezett térségek besorolásáról 10 szóló 311/2007 (XI. 17.) kormányrendelet vagy a 240/2006. (XI.30) kormányrendelet szerinti településen valósul. Helyi munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően Pályázati dokumentáció főlapja, nyilatkozat. 15 (Hacs területén bejelentett lakhellyel rendelkező) A beruházással érintett épületek (kiszolgáló Pályázat alapján, tervdokumentáció. 10 létesítmények) vagy szolgáltatás akadálymentesítése is történik. A fejlesztés során energiahatékonyság valósul. Műszaki leírás. 15 A vállalkozás induló A pályázat benyújtását előző 12 hónapon belül 15 került bejegyzésre. Fejlesztés hatására új munkahelyet hoz létre Pályázat alapján 15 Értékelési szempont Részpontszám nevezése Részpontszám maximum pontszám A fejlesztés komplexitása A támogatásra igénybe vehető fejlesztések közül legalább 3 érintett A fejlesztés komplexitása A támogatásra igénybe vehető fejlesztések közül 2 érintett 20 10

A fejlesztés komplexitása A támogatásra igénybe vehető fejlesztések közül 1 0 érintett Igen 10 Nem 0 Helyi munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően (Hacs területén bejelentett lakhellyel rendelkező) Helyi munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően (Hacs területén bejelentett lakhellyel rendelkező) Helyi munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően (Hacs területén bejelentett lakhellyel rendelkező) A beruházással érintett épületek (kiszolgáló létesítmények) vagy szolgáltatás akadálymentesítése is történik. A beruházással érintett épületek (kiszolgáló létesítmények) vagy szolgáltatás akadálymentesítése is történik. A beruházással érintett épületek (kiszolgáló létesítmények) vagy szolgáltatás akadálymentesítése is történik. Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (beleértve az 15 önfoglalkoztatást). 1 fő munkavállalót foglalkoztat (beleértve az 7 önfoglalkoztatást) Nem foglalkoztat 0 Teljes akadálymentesítésre kerül sor. 10 Részleges akadálymentesítésre kerül sor. 5 Nem történik akadálymentesítés. 0 A fejlesztés során energiahatékonyság valósul. A fejlesztés során energiahatékonyság valósul. 15 A fejlesztés során energiahatékonyság valósul. A fejlesztés során energiahatékonyság részben 7 valósul. A fejlesztés során energiahatékonyság valósul. A fejlesztés során energiahatékonyság nem valósul 0. A vállalkozás induló Igen 15 A vállalkozás induló Nem 10 Fejlesztés hatására új munkahelyet hoz létre Igen 15 Fejlesztés hatására új munkahelyet hoz létre Nem 0 VIII. Jogkövetkezmények Amennyiben a nyertes pályázó a támogatási határozat kézhezvételét követő 12 hónapon belül a projekt LEADER támogatással való valósítása esetén legalább 1 alkalommal nem vesz részt a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia valósításával kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen, akkor a ítélt támogatás 5%-ának visszafizetésére kötelezett. Amennyiben az utolsó kifizetési kérelem benyújtásakor nem a jogerős támogatási határozatnak felelően teljesül a természeti erőforrások környezetkímélő hasznosítására, a újuló erőforrásokkal történő gazdálkodására irányuló fejlesztés, akkor a ítélt támogatás 20%-ának visszafizetésére kötelezett. IX. Jogosultságot igazoló csatolandó mellékletek Együttműködési állapodás. A vonatkozó LEADER jogcímrendeletben előírt kötelező mellékletek. Nyilatkozat helyi munkaerő foglalkoztatására, ingatlan fejlesztése során alkalmazott energia hatékony technológia alkalmazására vonatkozó műszaki leírás, projektleíró dokumentum. Nyilatkozat a HVS-sel kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen való részvételről. A formanyomtatványok a LEADER HACS honlapjáról letölthetők: www.tiszazugleader.eu

Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 025 536 Helyi Akciócsoport: Tiszazugi-Leader Vidékfejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület nevezése: Helyi termék előállításához kapcsolódó eszközbeszerzés Vonatkozó HPME azonosító: 780b03 Vonatkozó HPME nevezése: A helyi termékek és hungarikumok újra felfedezése, helyi termékekés szolgáltatások előállítása és versenyképes értékesítésének támogatása. I. Fogalom magyarázat Helyi termék: a LEADER Helyi Akciócsoport illetékességi területén termelt, a térségben honos vagy ott termelt vagy előállított, az élelmiszer higiéniáról szóló 2004. április 29-i 852/2004/EK parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 852/2004/EK rendelet) 2. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti alaptermék, valamint a 852/2004/EK rendelet 2. cikke (1) bekezdésének o) pontja szerint feldolgozott terméknek minősülő a térségben termelt vagy előállított alapanyagból feldolgozott termék II. Támogatás vehető igénybe Támogatás vehető igénybe a Tiszazugi-LEADER HACS tervezési területén jellemző helyi termékek előállításához és értékesítéséhez kapcsolódó gép- és eszközbeszerzésre, kis léptékű infrastruktúra fejlesztésre, kis léptékű telephely fejlesztésre, épület-felújításra, fejlesztésre és technológia fejlesztést célzó projektek valósítására, valamint az ehhez kapcsolódó marketing tevékenységre. Támogatás vehető igénybe továbbá a helyi termékekhez kapcsolódó bemutató terem, raktár és értékesítési hely kialakítására, valamint minőség- és környezetirányítási rendszer, élelmiszer biztonsági rendszer bevezetésére, marketing tevékenységre, a helyi termékek piacra jutásának érdekében. Támogatás vehető igénybe kis gazdaságok kertészet kialakítására, lévők fejlesztésére termelt termékek előállításához és feldolgozásához, mobil árusításhoz kapcsolódó eszközök és berendezések beszerzésére. III. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 200 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 2 000 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 0 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 0 forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH vagy vegyes településen (%) Intenzitások LHH településen (%) Egyéni vállalkozó 60 65 Magánszemély 60 65 Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65 Őstermelő 60 65 A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 10 000 000 forintösszeg, egyéb területen 0 forintösszeg. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek

Kertészet kialakítása, lévők fejlesztése termelt helyi termékek előállítása és feldolgozása, valamint a mobil árusításhoz kapcsolódó eszközök és berendezések legfeljebb 1 000 000 Ft értékben támogathatók. Fejlesztés eredeményeként előállított legalább egy helyi termék vonatkozásában helyi kereskedelmi forgalomba kell helyezni. Őstermelő esetében szükséges az egyéni vállalkozóvá válás, melyet első kifizetési kérelmének benyújtásával egyidejűleg igazolnia szükséges. A kedvezményezett vállalja, hogy a projekt LEADER támogatással történő valósítása esetén legalább 1 alkalommal részt vesz a HVS-sel kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen, a jogerős támogatási határozat kézhezvételétől számított 12 hónapon belül. Projekt csak együttműködésben valósítható. Marketing tevékenység önállóan nem támogatható. V. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul : Martfű ; Cibakháza ; Szelevény ; Kunszentmárton ; Tiszakürt ; Tiszasas ; Öcsöd ; Tiszainoka ; Nagyrév ; Csépa ; Cserkeszőlő ; VI. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás nevezése a) a Vhr. 30. -ában foglaltaknak felelő, a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó építési munkák: új építmény, épület építése, lévő építmény, épület felújítása, bővítése, korszerűsítése, valamint épületgépészet kialakítása, korszerűsítése, tereprendezés, parkosítás; b) ingatlanhoz kapcsolódó, telekhatáron belüli kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések: ba) tűzi-víz hálózat, korszerű tűzvédelmi hálózat, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bb) ivó- és ipari vízellátás saját kúttal, vagy hálózatra csatlakozással, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bc) földgázvezeték, távhővezeték, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bd) elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bf) szelektív hulladékgyűjtők és tárolók kiépítése; bh) fenntartható, környezetbarát, újuló energiaforrásokat hasznosító gépek, eszközök és berendezések beszerzése, kiépítése (meleg víz, fűtés és elektromos áram előállítása és felhasználása céljából); c) minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése: ca) ISO 9001 szabvány előírása szerinti minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cb) ISO 14001 szabvány előírása szerinti környezetirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cp) élelmiszer-biztonsági rendszer szabványok (BRC, EFSIS, IFS, ISO 22000 HACCP) bevezetése és tanúsíttatása; cq) EMAS minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; d) tradicionális eszközbeszerzés: a hagyományos népi kultúra, szellemi örökség ápolásának bemutatásának érdekében a ismertetni kívánt időszakban készült, hagyományos, újonnan kereskedelmi forgalomban nem kapható gépek, eszközök, tárgyak.; e) eszközbeszerzés: a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő eszközök beszerzése; g) marketing kiadások: ga) hirdetések költségei; gb) kiadványok, szórólapok elkészítésének és terjesztésének költségei: (adatgyűjtés, adatbázis-használati jog, szerkesztés, terjesztés költségei, nyomdai, fotó és grafikai költségek); i) arculati elemek (ÚMVP és EU és HACS logó) VII. Értékelési szempontok Értékelési szempont Ellenőrzés módja Pontszám Helyi munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően (Hacs területén bejelentett lakhellyel rendelkező, önfoglalkoztatás is beleszámít) A fejlesztés a kedvezményezett térségek besorolásáról 10 szóló 311/2007 (XI. 17.) kormányrendelet vagy a 240/2006. (XI.30) kormányrendelet szerinti településen valósul. Pályázati dokumentáció főlapja, nyilatkozat. 20 A fejlesztés során energiahatékonyság valósul. Műszaki leírás 10 A vállalkozás induló A pályázat benyújtását előző 12 hónapon belül 15 került bejegyzésre. Fejlesztés hatására új munkahelyet hoz létre Pályázat alapján 15 A projekt szférák közötti együttműködésben valósul (köz, üzleti, civil) Együttműködési állapodás 20

A projekt valósítása során valósul ágazatok közötti együttműködés Együttműködési állapodás 10 Értékelési szempont Részpontszám nevezése Részpontszám maximum pontszám Helyi munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően (Hacs területén bejelentett lakhellyel rendelkező, önfoglalkoztatás is beleszámít) Helyi munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően (Hacs területén bejelentett lakhellyel rendelkező, önfoglalkoztatás is beleszámít) Helyi munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően (Hacs területén bejelentett lakhellyel rendelkező, önfoglalkoztatás is beleszámít) Igen 10 Nem 0 Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (beleértve az önfoglalkoztatást). 1 fő munkavállalót foglalkoztat (beleértve az önfoglalkoztatást) Nem foglalkoztat 0 A fejlesztés során energiahatékonyság valósul. A fejlesztés során energiahatékonyság valósul. 10 A fejlesztés során energiahatékonyság valósul. A fejlesztés során energiahatékonyság részben 5 valósul. A fejlesztés során energiahatékonyság valósul. A fejlesztés során energiahatékonyság nem valósul 0. A vállalkozás induló Igen 15 A vállalkozás induló Nem 10 Fejlesztés hatására új munkahelyet hoz létre Igen 15 Fejlesztés hatására új munkahelyet hoz létre Nem 0 A projekt szférák közötti együttműködésben valósul 3 szféra partnerségében valósul 20 (köz, üzleti, civil) A projekt szférák közötti együttműködésben valósul 2 szféra partnerségében valósul 10 (köz, üzleti, civil) A projekt szférák közötti együttműködésben valósul 1 másik szféra partnerségével valósul 5 (köz, üzleti, civil) A projekt valósítása során valósul ágazatok Igen 10 közötti együttműködés A projekt valósítása során valósul ágazatok közötti együttműködés Nem 0 20 15 VIII. Jogkövetkezmények Amennyiben az utolsó kifizetési kérelem benyújtását követő 1 évben nem teljesül, a fejlesztés eredményeként előállított legalább egy helyi termék kereskedelmi forgalomba helyezése, 20% ítélt támogatás visszafizetésére kötelezett. Amennyiben a nyertes pályázó a támogatási határozat kézhezvételét követő 12 hónapon belül a projekt LEADER támogatással való valósítása esetén legalább 1 alkalommal nem vesz részt a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia valósításával kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen, akkor a ítélt támogatás 5%-ának visszafizetésére kötelezett. IX. Jogosultságot igazoló csatolandó mellékletek A vonatkozó LEADER jogcímrendeletben előírt kötelező mellékletek. Együttműködési állapodás, energia hatékony technológia alkalmazására vonatkozó műszaki leírás, Nyilatkozat a HVS-sel kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen való részvételről. A formanyomtatványok a LEADER HACS honlapjáról letölthetők: www.tiszazugleader.eu

Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 025 543 Helyi Akciócsoport: Tiszazugi-Leader Vidékfejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Képzés Célterület nevezése: Helyi igényeken alapuló szakmai kompetenciákat fejlesztő képzések lebonyolítása a térség pozitívabb idegenforgalmi ítélése érdekében Vonatkozó HPME azonosító: 780d04 Vonatkozó HPME nevezése: Térség igényeihez igazodó szakismertekre épülő képzések ösztönzése I. Fogalom magyarázat Szakmai kompetencia: A Tiszazugi-LEADER HACS területén, helyi igényeken alapuló turisztikai szolgáltatások egészére kiterjedő készségek illetve képességek összessége II. Támogatás vehető igénybe Támogatás vehető igénybe a Tiszazugi-LEADER HACS tervezési területén turisztikai szolgáltató és szolgáltatást végzők szálláshelyadói és vendéglátói képzésre, turisztikai tevékenységhez kapcsolódó idegen nyelvi képzések lebonyolítására. Támogatás vehető igénybe a projekt valósítása során felmerülő képzés, oktatás felmerülő költségeire, a projekt valósítása során felmerülő kis értékű tárgyi eszköz beszerzésére. Támogatás vehető igénybe továbbá a valósítás során felmerülő a Vhr. 31. -ában határozott egyéb elszámolható kiadásra. III. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 100 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 3 000 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 0 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 0 forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH vagy vegyes településen (%) Intenzitások LHH településen (%) Egyéni vállalkozó 60 65 Magánszemély 60 65 Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65 Non-profit szervezetek 100 100 Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 100 A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 6 000 000 forintösszeg, egyéb területen 0 forintösszeg. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek A kedvezményezett vállalja, hogy a projekt LEADER támogatással történő valósítása esetén legalább 1 alkalommal részt vesz a HVS-sel kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen, a jogerős támogatási határozat kézhezvételétől számított 12 hónapon belül. Oktatás, képzés lebonyolításához szükséges képzési tematika.

V. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul : Martfű ; Cibakháza ; Szelevény ; Kunszentmárton ; Tiszakürt ; Tiszasas ; Öcsöd ; Tiszainoka ; Nagyrév ; Csépa ; Cserkeszőlő ; VI. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás nevezése a) képzés, oktatás: aa) oktatók javadalmazása vállalkozó szerződés, bízási szerződés és munkaszerződés alapján, valamennyi járulékával és a képzés helyszínére való utazási költségtérítéssel együtt; ab) képzéshez kapcsolódó anyagköltség (oklevelek, bizonyítványok, tanúsítványok elkészítése, fénymásolás díja, képzés tárgyához kapcsolódó anyagköltség); ac) oktatói segédanyagok (jegyzet, CD) költség; ad) terembérlet; ae) hívók, szórólapok, kiadványok költségei; af) eszközbérlés; ag) vizsgával kapcsolatos díjak; ah) oktatási tematika elkészítésének költsége; ai) oktatás ideje alatt biztosított étel-, italfogyasztás; b) a Vhr. 31. -ában határozott egyéb elszámolható kiadások; c)a képzés lebonyolításhoz szükséges, a 2000. évi C. törvény 80. (2) bekezdésében fogalmazottak alapján kis értékű tárgyi eszköz beszerzése; e) arculati elemek (ÚMVP és EU és HACS logó) VII. Értékelési szempontok Értékelési szempont Ellenőrzés módja Pontszám Képzés tervezett időtartama Projektleíró dokumentum 20 Képzésre jelentkezők száma Szándéknyilatkozat 20 Képzésben részt vevő települések száma Együttműködési állapodás 20. A fejlesztés a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007 (XI. 17.) kormányrendelet vagy a 240/2006. (XI.30) kormányrendelet szerinti településen valósul. Projekt során a tájékoztatáshoz igénybe vett Projektleíró dokumentum 10 kommunikációs csatornák száma (újság, rádió, honlap, nyomtatott anyagok) A képzés több témakörre irányul (támogatható tevékenységek alapján) Képzési tematika 10 20 Értékelési szempont Részpontszám nevezése Részpontszám maximum pontszám Képzés tervezett időtartama 40 óra vagy a felett 20 Képzés tervezett időtartama 32-39 óra 15 Képzés tervezett időtartama 25-31 óra 10 Képzés tervezett időtartama 11-24 óra 5 Képzés tervezett időtartama 10 óra alatt 0 Képzésre jelentkezők száma 16 vagy több szándéknyilatkozat 20 Képzésre jelentkezők száma 11-15 szándéknyilatkozat 10 Képzésre jelentkezők száma 10 alatti szándéknyilatkozat 0 Képzésben részt vevő települések száma 5 vagy több település 20 Képzésben részt vevő települések száma 1-4 település. 10 Képzésben részt vevő települések száma Nem von be más települést (1 település) 0 Igen 20. Nem 0. Projekt során a tájékoztatáshoz igénybe vett kommunikációs csatornák száma (újság, rádió, honlap, nyomtatott anyagok) 1-3 csatorna 6

Projekt során a tájékoztatáshoz igénybe vett Nem vesz igénybe 0 kommunikációs csatornák száma (újság, rádió, honlap, nyomtatott anyagok) Projekt során a tájékoztatáshoz igénybe vett 6 vagy több csatorna 10 kommunikációs csatornák száma (újság, rádió, honlap, nyomtatott anyagok) Projekt során a tájékoztatáshoz igénybe vett 4-5 csatorna 8 kommunikációs csatornák száma (újság, rádió, honlap, nyomtatott anyagok) A képzés több témakörre irányul (támogatható Igen 10 tevékenységek alapján) A képzés több témakörre irányul (támogatható tevékenységek alapján) Nem 0 VIII. Jogkövetkezmények Amennyiben a nyertes pályázó a támogatási határozat kézhezvételét követő 12 hónapon belül a projekt LEADER támogatással való valósítása esetén legalább 1 alkalommal nem vesz részt a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia valósításával kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen, akkor a ítélt támogatás 5%-ának visszafizetésére kötelezett. Amennyiben a benyújtott képzési tematikát érintő adattartalmától a valósítás során eltér, akkor a kifizetett támogatási összeg 20% visszafizetésére kötelezett. IX. Jogosultságot igazoló csatolandó mellékletek A vonatkozó LEADER jogcímrendeletben előírt kötelező mellékletek. Együttműködési állapodás, projekt leíró dokumentum, szándéknyilatkozat képzésre jelentkezők számára vonatkozóan, képzési tematika, szakmai referenciát igazoló dokumentumok, Nyilatkozat a HVS-sel kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen való részvételről. A formanyomtatványok a LEADER HACS honlapjáról letölthetők: www.tiszazugleader.eu

Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 025 567 Helyi Akciócsoport: Tiszazugi-Leader Vidékfejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Rendezvény Célterület nevezése: Hagyományőrző és hagyományt teremtő helyi sajátosságok bemutatását szolgáló rendezvények Vonatkozó HPME azonosító: 780c05 Vonatkozó HPME nevezése: Helyi termékek és hungarikumok újra felfedezése, Helyi termékek és szolgáltatások előállítása és versenyképes értékesítésének támogatása I. Fogalom magyarázat Tiszazugi hagyományok utcája: olyan program, amely a Tiszazugi-Leader HACS tervezési területén a hagyományos mesterségeket űző kézműveseket és népszokásokat gyakorlókat sorakoztatja fel. II. Támogatás vehető igénybe Támogatás vehető igénybe a Tiszazug térség hagyományait, hagyományos mesterségeit, helyi sajátosságait, a helyi népszokásokat, népi hagyományokat bemutató rendezvények szervezésére, a valósításhoz szükséges infrastruktúra fejlesztésre és eszközbeszerzésre, valamint kapcsolódó marketing tevékenységre. III. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 300 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 3 000 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 0 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 0 forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH vagy vegyes településen (%) Intenzitások LHH településen (%) Non-profit szervezetek 100 100 Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 100 A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 33 000 000 forintösszeg, egyéb területen 0 forintösszeg. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek A kedvezményezett vállalja, hogy a projekt LEADER támogatással történő valósítása esetén legalább 1 alkalommal részt vesz a HVS-sel kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen, a jogerős támogatási határozat kézhezvételétől számított 12 hónapon belül. Marketing tevékenység önállóan nem támogatható. A projekt csak együttműködésben valósítható. A rendezvény valósítása során a tűzijáték költségei is elszámolhatóak. A Tiszazugi hagyományok utcája program keretében, legalább 8 hagyományos mesterségeket űző kézműves illetve népszokásokat gyakorlókat jelenése szükséges. V. Jogosult települések

Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul : Cibakháza ; Szelevény ; Kunszentmárton ; Tiszakürt ; Tiszasas ; Öcsöd ; Tiszainoka ; Nagyrév ; Csépa ; Cserkeszőlő ; Martfű ; VI. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás nevezése a) rendezvény költségei: aa) fellépők költségei, előadói tiszteletdíjak; ab) sátrak, szabadtéri bemutatóhelyek, egészségügyi mobil eszközök bérlési és telepítési költségei; ac) eszköz-, terembérlet, és helyszínbérlés költségei; ad) helyi termékek bemutatójának költségei (hostessek költsége, alapanyag); af) a köz és egészségbiztonsággal kapcsolatos kötelezettséget teljesítésének költsége; ah) étel -, italfogyasztás; illetve ezek alapanyagköltségei ai) anyagköltség, alapanyag költség. b) marketing tevékenység: ba) hívók, hirdetések költségei; be) promóciók költségei (ajándéktárgyak készíttetése); bf) weboldal elkészítésének költségei. c) infrastruktúra-fejlesztés: ca) tereprendezés; cb) elektromos hálózatra történő csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; d) eszközbeszerzés: a rendezvény lebonyolításához szükséges, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 80. (2) bekezdésében fogalmazottak alapján kis értékű tárgyi eszköz; e) takarítás h) arculati elemek (ÚMVP és EU és HACS logó) Tűzijáték VII. Értékelési szempontok Értékelési szempont Ellenőrzés módja Pontszám Szférák partnerségében valósul a rendezvény Együttműködési állapodás 15 (köz, üzleti, civil) Rendezvénybe bevont települések száma Együttműködési állapodás 20 A rendezvényen fellépő csoportok működési tevékenységével érintett település a HACS területén található A pályázó a projekt keretében a kötelezően előírt legalább 8 hagyományos mesterségeket űző kézműves illetve népszokásokat gyakorlónál többet jelenít. Rendezvény népszerűsítésére szolgáló kommunikációs csatornák száma A fejlesztés a kedvezményezett térségek besorolásáról 10 szóló 311/2007 (XI. 17.) kormányrendelet vagy a 240/2006. (XI.30) kormányrendelet szerinti településen valósul. Kérelem, összesítő lista 20 Szándéknyilatkozat 25 Kérelem projektleíró adatblokkja 10 Értékelési szempont Részpontszám nevezése Részpontszám maximum pontszám Szférák partnerségében valósul a rendezvény 3 szféra partnerségében valósul. 15 (köz, üzleti, civil) Szférák partnerségében valósul a rendezvény 2 szféra partnerségében valósul. 10 (köz, üzleti, civil) Szférák partnerségében valósul a rendezvény Nincs partnerség. 0 (köz, üzleti, civil) Rendezvénybe bevont települések száma 5 vagy annál több település bevonásával valósul. 20 Rendezvénybe bevont települések száma 2-4 település. 10 Rendezvénybe bevont települések száma Nem von be más települést (1 település) 0

A rendezvényen fellépő csoportok működési tevékenységével érintett település a HACS területén található A rendezvényen fellépő csoportok működési tevékenységével érintett település a HACS területén található A rendezvényen fellépő csoportok működési tevékenységével érintett település a HACS területén található A rendezvényen fellépő csoportok működési tevékenységével érintett település a HACS területén található A pályázó a projekt keretében a kötelezően előírt legalább 8 hagyományos mesterségeket űző kézműves illetve népszokásokat gyakorlónál többet jelenít. A pályázó a projekt keretében a kötelezően előírt legalább 8 hagyományos mesterségeket űző kézműves illetve népszokásokat gyakorlónál többet jelenít. Rendezvény népszerűsítésére szolgáló kommunikációs csatornák száma Rendezvény népszerűsítésére szolgáló kommunikációs csatornák száma Rendezvény népszerűsítésére szolgáló kommunikációs csatornák száma Rendezvény népszerűsítésére szolgáló kommunikációs csatornák száma Igen 10 Nem 0 Kizárólag HACS területén működő fellépők biztosítása 20 HACS területén fellépő csoportok száma haladja a fellépők számának 70%-át HACS területén fellépő csoportok száma a fellépők számának 50-69%-a HACS területén fellépő csoportok száma a fellépők számának 50%-át nem éri el Igen 25 Nem 0 6 vagy több 10 3-5 csatorna 8 1-2 csatorna 4 Nem vesz igénybe. 0 15 10 0 VIII. Jogkövetkezmények Amennyiben a nyertes pályázó a támogatási határozat kézhezvételét követő 12 hónapon belül a projekt LEADER támogatással való valósítása esetén legalább 1 alkalommal nem vesz részt a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia valósításával kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen, akkor a ítélt támogatás 5%-ának visszafizetésére kötelezett. Amennyiben Tiszazugi hagyományok utcája program keretében a minimálisan előírt 8 fő hagyományos mesterségeket űző kézműves illetve népszokásokat gyakorló jelenése nem valósul, abban az esetben a ítélt támogatás 20%-ának visszafizetésére kötelezett. IX. Jogosultságot igazoló csatolandó mellékletek A vonatkozó LEADER jogcímrendeletben előírt kötelező mellékletek. Együttműködési állapodás, szándéknyilatkozat helyi termékek bemutatására hagyományos mesterségeket űző kézművesekre illetve népszokásokat gyakorlókra vonatkozóan, rendezvényen jelenő fellépők, előadók és bemutatók összesítő listája. Nyilatkozat a HVS-sel kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen való részvételről. A formanyomtatványok a LEADER HACS honlapjáról letölthetők: www.tiszazugleader.eu

Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 025 574 Helyi Akciócsoport: Tiszazugi-Leader Vidékfejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület nevezése: Nyári iskolaszüneti időszakban általános iskolás gyermekek foglalkoztatása és felügyelete Vonatkozó HPME azonosító: 780a06 Vonatkozó HPME nevezése: Fiatalok ismertetése a Tiszazugi kistérség hagyományaival I. Fogalom magyarázat - II. Támogatás vehető igénybe Támogatás vehető igénybe a Tiszazugért LEADER HACS településein lévő általános iskoláskorú gyermekek iskola nyári szüneti időszakában való gyermekfelügyelet biztosítására és foglalkoztatására, előre tervezett tematika alapján. Támogatás vehető igénybe nyári iskola, tábor jellegű tematikában jelölt különböző szabadidős, kézműves, sport, játékos és életkori sajátosságokhoz igazított fejlesztő tevékenységek nyújtására és ehhez kapcsolódó eszközök beszerzésére, működési kiadásaira. Támogatás vehető igénybe a tevékenységhez kapcsolódó marketing tevékenységre. Támogatás vehető igénybe a projekt valósulása során felmerülő személyi jellegű kiadásra (nyári foglalkoztatásban részt vevő felügyeletet ellátó személyek munkabér és járulékai, hagyományos mesterségeket bemutatók tiszteletdíjai) III. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 350 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 3 500 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 0 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 0 forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH vagy vegyes településen (%) Intenzitások LHH településen (%) Egyházi jogi személy 100 100 Non-profit szervezetek 100 100 Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 100 A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 25 000 000 forintösszeg, egyéb területen 0 forintösszeg. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek A kedvezményezett vállalja, hogy a projekt LEADER támogatással történő valósítása esetén legalább 1 alkalommal részt vesz a HVS-sel kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen, a jogerős támogatási határozat kézhezvételétől számított 12 hónapon belül. Marketing tevékenység önállóan nem támogatható. Kis értékű tárgyi eszköz beszerzése önállóan nem támogatható. Személyi jellegű kiadás önállóan nem támogatható.

V. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul : Martfű ; Cibakháza ; Cserkeszőlő ; Csépa ; Kunszentmárton ; Nagyrév ; Öcsöd ; Szelevény ; Tiszainoka ; Tiszakürt ; Tiszasas ; VI. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás nevezése d) tradicionális eszközbeszerzés: a hagyományos népi kultúra, szellemi örökség ápolásának bemutatásának érdekében a ismertetni kívánt időszakban készült, hagyományos, újonnan kereskedelmi forgalomban nem kapható gépek, eszközök, tárgyak.; e) a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő eszközök beszerzése; g) marketing kiadások: gb) kiadványok, szórólapok elkészítésének és terjesztésének költségei (adatgyűjtés, adatbázis-használati jog, szerkesztés, terjesztés költségei, nyomdai, fotó és grafikai költségek); gd) kiállítások részvételi költségei (kiállító terület bérlése, kiállítási területhez kapcsolódó közüzemi díjak, a kiállító terület berendezéseinek telepítési költségei); ge) promóciók költségei (ajándéktárgyak készíttetése); i) működési költség, j) arculati elemek (ÚMVP és EU és HACS logó) Személyi jellegű kiadás (nyári foglalkoztatásban részt vevő felügyeletet ellátó személyek munkabér és járulékai, hagyományos mesterségeket bemutatók tiszteletdíjai) VII. Értékelési szempontok Értékelési szempont Ellenőrzés módja Pontszám Szándéknyilatkozatok száma a gyermekcsoportok fogadásáról. Gyermekcsoportok fogadásáról szóló szándéknyilatkozat a fogadó szervezetektől, vállalkozóktól, bemutató tartásáról. A fejlesztés a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007 (XI. 17.) kormányrendelet vagy a 240/2006. (XI.30) kormányrendelet szerinti településen valósul. Tervezett foglalkoztatási témák száma Projektleíró dokumentum 20 Helyi jellegzetességeket bemutató foglalkozások Projektleíró dokumentum 20 száma Gyermekcsoport létszáma Projektleíró dokumentum 20 Szülők dolgoznak a nyári iskolaszüneti időszakban Nyilatkozat 10 20 10 Értékelési szempont Részpontszám nevezése Részpontszám maximum pontszám Szándéknyilatkozatok száma a gyermekcsoportok 5 szándéknyilatkozatnál több 20 fogadásáról. Szándéknyilatkozatok száma a gyermekcsoportok 2-4 szándéknyilatkozat 15 fogadásáról. Szándéknyilatkozatok száma a gyermekcsoportok 1 szándéknyilatkozat 5 fogadásáról. Szándéknyilatkozatok száma a gyermekcsoportok 0 szándéknyilatkozat 0 fogadásáról. Igen 10 Nem 0 Tervezett foglalkoztatási témák száma 10 vagy annál több téma 20 Tervezett foglalkoztatási témák száma 7-9 téma 15 Tervezett foglalkoztatási témák száma 5-6 téma 10 Tervezett foglalkoztatási témák száma 1-4 téma 5 Tervezett foglalkoztatási témák száma 0 téma 0 Helyi jellegzetességeket bemutató foglalkozások száma 10 vagy több helyi jellegzetesség 20

Helyi jellegzetességeket bemutató foglalkozások 7-9 helyi jellegzetesség 15 száma Helyi jellegzetességeket bemutató foglalkozások 5-6 helyi jellegzetesség 10 száma Helyi jellegzetességeket bemutató foglalkozások 1-4 helyi jellegzetesség 5 száma Helyi jellegzetességeket bemutató foglalkozások Nem mutat be helyi jellegzetességeket 0 száma Gyermekcsoport létszáma 30 vagy több fő 20 Gyermekcsoport létszáma 20-29 fő 15 Gyermekcsoport létszáma 15-19 fő 8 Gyermekcsoport létszáma 12-14 fő 4 Gyermekcsoport létszáma 12 főnél kevesebb 2 Szülők dolgoznak a nyári iskolaszüneti időszakban Igen 10 Szülők dolgoznak a nyári iskolaszüneti időszakban Nem 0 VIII. Jogkövetkezmények Amennyiben a nyertes pályázó a támogatási határozat kézhezvételét követő 12 hónapon belül a projekt LEADER támogatással való valósítása esetén legalább 1 alkalommal nem vesz részt a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia valósításával kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen, akkor a ítélt támogatás 5%-ának visszafizetésére kötelezett. Amennyiben az iskola szüneti időszakban nem biztosítja a napi 8 órás felügyeletet és foglalkoztatást legalább 1 hónap időtartammal, akkor ítélt támogatási összeg visszafizetésére kötelezett. IX. Jogosultságot igazoló csatolandó mellékletek Nyilatkozat a HVS-sel kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen való részvételről. A vonatkozó LEADER jogcímrendeletben előírt kötelező mellékletek; Projektleíró dokumentum (oktatási tematikát tartalmazza); Gyermekcsoportok fogadásáról szóló szándéknyilatkozat a fogadó szervezetektől, vállalkozóktól, bemutató tartásáról; szülői nyilatkozat. A formanyomtatványok a LEADER HACS honlapjáról letölthetők: www.tiszazugleader.eu

Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 025 581 Helyi Akciócsoport: Tiszazugi-Leader Vidékfejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület nevezése: Pályaorientációs tanácsadás pályaválasztás előtt álló fiatalok szakma választása, munkanélküliek munkához segítése Vonatkozó HPME azonosító: 780a07 Vonatkozó HPME nevezése: Munkanélküliség kezelése a Tiszazugban, munkahelytartás, munkahelyteremtés, tartós munkanélküliek bevezetése a munka világába. I. Fogalom magyarázat - II. Támogatás vehető igénybe Támogatás vehető igénybe a Tiszazug LEADER tervezési területén a pályaválasztás előtt álló általános iskolás diákok szakma választását segítő tevékenységre, valamint az álláskeresők részére hiánypótló közösségi szolgáltatások kialakításához és fejlesztéséhez kapcsolódó eszközök beszerzésére. Támogatás vehető igénybe továbbá a projekt valósításához kapcsolódó marketing kiadásokra. Támogatás vehető igénybe a projekt valósításhoz új iroda kialakítására, lévő iroda felújítására. III. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 250 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 2 500 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 0 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 0 forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH vagy vegyes településen (%) Intenzitások LHH településen (%) Non-profit szervezetek 100 100 Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 100 A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 5 000 000 forintösszeg, egyéb területen 0 forintösszeg. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek A kedvezményezett vállalja, hogy a projekt LEADER támogatással történő valósítása esetén legalább 1 alkalommal részt vesz a HVS-sel kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen, a jogerős támogatási határozat kézhezvételétől számított 12 hónapon belül. Projekt csak együttműködés keretében valósítható. Marketing tevékenység önállóan nem támogatható. Kis értékű tárgyi eszköz beszerzése önállóan nem támogatható. Személyi jellegű kiadás önállóan nem támogatható. Építési tevékenység és kisléptékű infrastruktúra-fejlesztés önállóan nem támogatható. Weblap készítése önállóan nem támogatható.