A HACS területén lévő települések közbiztonságát erősítő szervezetek, és tevékenységeinek és eszközhátterének támogatása.
|
|
- Ferenc Bakos
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Támogatás vehető igénybe: A HACS területén lévő települések közbiztonságát erősítő szervezetek, és tevékenységeinek és eszközhátterének támogatása. Célterület azonosító: HACS neve: Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Civil polgárőr szervezetek fejlesztése I. Fogalom magyarázat Polgárőr és vagyon védelmi szervezetek: a településeken működő, önszerveződés útján létrejött jogi személyiségű, a helyi lakosság és a helyi intézmények, vállalkozások vagyonvédelmét és biztonságát óvó civil szervezetek. II. Támogatás vehető igénybe A HACS területén lévő települések közbiztonságát erősítő szervezetek, és tevékenységeinek és eszközhátterének támogatása. III. Támogatható tevékenységek A polgárvédelmi szervezetek eszközbeszerzésére, telephelyükhöz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztése, közbiztonsági tájékoztató kiadvány megjelentetésére, és a lakossággal való kapcsolattartás költségeinek elszámolására. A meglévő polgárőr és vagyonvédelmi szervezetek fejlesztésére, a kommunikációs eszközeik és állományuk korszerűsítésére. IV. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen forintösszeg. 625 eurónak megfelelő 1 / 7
2 Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen megfelelő forintösszeg eurónak A támogatás mértéke egyéb területen az összes elszámolható kiadás: - Non-profit szervezetek esetében 100 %-a A rendelkezésre álló keretösszeg a as időszakban hátrányos helyzetű területen 0 eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen eurónak megfelelő forintösszeg. V. Egyéb alanyi feltételek Pályázatot kizárólag bejegyzet polgárőr szervezetek nyújthatnak be. VI. Egyéb tárgyi feltételek - VII. Jogosult települések A támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken vaósul meg: Bugyi; Csévharaszt; Dabas; Hernád; Inárcs; Kakucs; Örkény; Pusztavacs; Tatárszentgyörgy; Táborfalva; Újhartyán; Újlengyel; Vasad; 2 / 7
3 VIII. Elszámolható kiadások a) a Vhr ában foglaltaknak megfelelo, a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó építési munkák: új épület építése, meglévo épület felújítása, bovítése, korszerusítése, valamint épületgépészet kialakítása, korszerusítése; b) ingatlanhoz kapcsolódó, telekhatáron belüli kisléptéku infrastruktúra-fejlesztések: ba) tuzi-víz hálózat, korszeru tuzvédelmi hálózat, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bb) ivó- és ipari vízellátás saját kúttal, vagy hálózatra csatlakozással, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bc) földgázvezeték, távhovezeték, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bd) elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; be) egyedi szennyvíztisztító kisberendezések kiépítése; bf) szelektív hulladékgyujtok és tárolók kiépítése; bg) vagyonvédelmi elektronikai rendszer kiépítése; bh) fenntartható, környezetbarát, megújuló energiaforrásokat hasznosító gépek és berendezések kiépítése (meleg víz, futés és elektromos áram eloállítása és felhasználása céljából); bi) vonalas létesítmény építése, helyreállítása; c) minoség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése: ca) ISO 9001 szabvány eloírása szerinti minoségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cb) ISO szabvány eloírása szerinti környezetirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cc) ISOTS 16949; QS 9000, VDA6 jármuipari beszállítói követelményeknek megfelelo rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cd) AQAP 2110/2120 szerinti NATO beszállítói követelményeknek megfelelo minoségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; ce) ISO szabvány eloírása szerinti speciális orvostechnikai többletkövetelményeket tartalmazó minoségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cf) MSZ (OHSAS 18001) szerinti munkahelyi egészségvédelem és biztonság irányítási rendszer bevezetése és tanúsítása; cg) ISO 27001:2005, informatikai biztonsági menedzsment követelményeknek megfelelo irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; ch) ISO/IEC 15408:1999 (Common Criteria 2.1) informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó menedzsment követelményeknek megfelelo irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; ci) BS 15000:2000 (ITIL) informatikai szolgáltatás menedzsment követelményeknek megfelelo irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cj) COBIT3 informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó menedzsment követelményeknek megfelelo irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; ck) ISO/IEC szerinti vizsgáló- és kalibráló laboratóriumi rendszer akkreditálása; cl) TAPA FSR High-tech rakományok szállításával, raktározásával kapcsolatos biztonsági eloírások teljesítésének megfelelo irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; 3 / 7
4 cm) ISO/PAS ellátási lánc biztonságtechnikai irányítási rendszer bevezetése, auditálása és tanúsíttatása; cn) TickIT szoftvertermékek kifejlesztésének, terjesztésének, adatbázisok üzemeltetésnek és tájékoztatási szolgáltatások minoségirányító rendszerének bevezetése, auditálása és tanúsíttatása; co) BS /ISO szabvány eloírásai szerinti információvédelmi irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cp) élelmiszer-biztonsági rendszer szabványok (BRC, EFSIS, IFS, ISO HACCP) bevezetése és tanúsíttatása; cq) EMAS minoségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; d) tradicionális eszközbeszerzés: hagyományos, újonnan kereskedelmi fogalomban nem kapható, használt eszközök, gépek, berendezések beszerzésének, felújításának, korszerusítésének költségei; e) a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötodo tárgyi eszközök beszerzése; f) a Vhr ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; g) marketing kiadások: i) a 2. számú melléklet szerinti muködési kiadások. Kommunikáció eszközök beszerzése IX. Pontozási szempontok Ssz. Értékelési szempont Pontszám Ellenőrzés módja 1. A progrojektbe bevont települések 15 száma a HACS részletes működési projektterv területéről telep 2. A működési területen élőknek 15 vagyonvédelmi, biztonsági előzetes tájékoztató, együttműködési fórum 3. A projekt megvalósítása az 10 önkormányzati, a civil és előzetes a vállalkozói együttműködési szektor be 4. Helyi szolgáltatók bevonása 15 a projekt megvalósításába előzetes együttműködési 5. Rendőrséggel való együttműködés 15 előzetes együttműködési X. Részpontámok pontozási szempontonként Ssz. Értékelési szempont Részpontszám megnevezés Részpontszám 1. A progrojektbe bevont települések érintett száma település a HACS 15 működési területéről 2. A progrojektbe bevont települések hét-tíz érintett száma település a HACS 10 működési területéről 3. A progrojektbe bevont települések négy-hat száma érintett a település5 HACS működési területéről 4 / 7
5 4. A progrojektbe bevont települések egy-három száma település a HACS 0működési területéről 5. A működési területen élőknek igen vagyonvédelmi, biztonsági 15 tájékoztató, fórum 6. A működési területen élőknek nem vagyonvédelmi, biztonsági 0 tájékoztató, fórum 7. A projekt megvalósítása az mindhárom önkormányzati, szektor a bevonásával civil és 10a vállalkozói szektor be 8. A projekt megvalósítása az két önkormányzati, szektor bevonása a civil esetén és 5 a vállalkozói szektor be 9. A projekt megvalósítása az egy önkormányzati, szektor bevonása a civil esetén és 0 a vállalkozói szektor be 10. Helyi szolgáltatók bevonása ötnél a projekt több helyi megvalósításába szolgáltató 15bevonása esetén 11. Helyi szolgáltatók bevonása három-öt a projekt helyi megvalósításába szolgáltató 10 bevonása esetén 12. Helyi szolgáltatók bevonása egy-kettő a projekt helyi megvalósításába szolgáltató 5bevonása esetén 13. Helyi szolgáltatók bevonása helyi a projekt szolgáltatók megvalósításába bevonása 0 nélkül 14. Rendőrséggel való együttműködés igen Rendőrséggel való együttműködés nem 0 XI. Jogkövetkezmények Amennyiben az elszámolható kiadások teljesülésének mértéke az 50 %-ot nem éri el a kifizetett támogatás jogosulatlanul kifizetett támogatásnak minősül. Az ügyfél a jogosulatlanul igénybe vett támogatást kimondó határozatát követő 3 évig az EMVA társfinanszírozásban nem vehet igénybe támogatást. A vállalt kötelezettség nem teljesítése esetén a támogatást vissza kell fizetni. XII. Csatolandó mellékletek Alapító okirat együttműködési megállapodások 5 / 7
6 Letölthető formanyomtatvánok: Közlemény [pdf] 1.melléklet: Főlap (D ) [pdf] 2.melléklet: Építési A betétlap (D ) [pdf] 3.melléklet: Építési B betétlap (D ) [pdf] 4.melléklet: Építési C betétlap (D ) [pdf] 5.melléklet: Gép betétlap (D ) [pdf] 6.melléklet: Árajánlatos tétel bejelentő lap (D ) [pdf] 7.melléklet: Pénzügyi terv (D ) [pdf] 8.melléklet: Üzleti terv [xls] 9.melléklet: Üzleti terv kitöltési útmutató [pdf] 10.melléklet: Működtetési és fenntarthatósági terv [xls] 11.melléklet: Működtetési és fenntarthatósági terv kitöltési útmutató [pdf] 12.melléklet: Pénzügyi terv I. SFH betétlap (D ) [pdf] 13.melléklet: Nyilatkozat összeférhetetlenség fennállásáról a évi CLXXXI. törvény alapján term 14.melléklet: Nyilatkozat összeférhetetlenség fennállásáról a évi CLXXXI. törvény alapján szer 15.melléklet: Közzétételi kérelem (D ) [doc] 16.melléklet: Nyilatkozat közbeszerzési kötelezettségről (D ) [pdf] 17.melléklet: Kitöltési útmutató [pdf] 18.melléklet: Az illetékes LEADER HACS munkaszervezeti irodák elérhetőségének listája és levelezési 19.melléklet: G001 Regisztrációs lap [pdf] Az MVH regisztrációhoz az alábbi adatok, dokumentumok szükségesek: - Adószám/ azonosító, - Statisztikai számjel (cég, szervezet, egyéni vállalkozó esetén!!) - Egyéni vállalkozói ig. szám (ha van) - Vállalkozás kezdetének dátuma - Bankszámlaszám, a bankszámla szerződés másolata!!! - Cégkivonat cégnél - Alapító okirat másolata szervezetnél - Egyéni vállalkozó bejelentő lap másolata egyéni vállalkozó esetén 6 / 7
7 - Aláírási címpéldány (cég, szervezet) A regisztrációs lapot és a mellékleteket a területileg illetékes MVH-hoz postai úton juttatja el az ügyfél. 20.melléklet: G001 Kitöltési útmutató [pdf] 21.melléklet: G002 Regisztráció módosító lap [pdf] 22.melléklet: G002 Kitöltési útmutató [pdf] További formanyomtatványok: Kitöltési útmutató - vállalkozókkal kötött együttműködési megállapodáshoz Kitöltési útmutató - magánszemélyekkel kötött együttműködési megállapodáshoz Kitöltési útmutató a programtervhez FORMANYOMTATVÁNY a programtervhez FORMANYOMTATVÁNY vállalkozókkal kötött együttműködési megállapodáshoz FORMANYOMTATVÁNY magánszemélyekkel kötött együttműködési megállapodáshoz Támogatások részletes feltételei: - 122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet Kapcsolódó linkek: - IV. tengely: LEADER Program - Megjelent a LEADER rendelet és pályázati felhívás - Leader pályázatok - LEADER hírek 7 / 7
I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe
Támogatás vehető igénybe: A térségben élők egészségre nevelése, egészséges táplálkozás népszerűsítése, élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos kampány, gasztronómiai bemutató lebonyolítása. Célterület azonosító:
Vonatkozó HPME azonosítója. Vállalkozási alapú fejlesztés
Vonatkozó HPME azonosítója Jogcím UMVP inézkedés Célterület megnevezése (címe) Célterület azonosítója Célterület komplex? A3 Vállalkozási alapú fejlesztés Versenyképesség Termelési és értékesítési láncokat
Vállalkozási alapú fejlesztés
Vonatkozó HPME azonosítója Jogcím UMVP inézkedés Célterület megnevezése (címe) Célterület azonosítója Célterület komplex? B2 Vállalkozási alapú fejlesztés Versenyképesség Meglévő, és új turisztikai szálláshelyek
HACS neve: Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Rendezvény
Támogatás vehető igénybe: Egészségügyi felvilágosító kampányok, életvezetési tanácsadó programok egészségtudatos táplálkozást népszerűsítő kampányok lebonyolítására, melyek többoldalú együttműködés révén
Célterület adatlap. Szolgáltatáscsomag: azonos tevékenység, téma köré szerveződő szolgáltatások összekapcsolt halmaza.
Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 015 786 Helyi Akciócsoport: Abaúj Leader Egyesület Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Térségi szolgáltatásszervező központ létrehozása
Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. növelése
Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 017 320 Helyi Akciócsoport: Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület megnevezése:
Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 2 000 eurónak megfelelő forintösszeg.
1 / 29.9.22. 8:32 Célterület adatlap Adatlap nyom Célterület azonosító: 1 7 68 HACS neve: KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Szabadtéri többfunkciós
Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 100 100 Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 100
Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 021 686 Helyi Akciócsoport: Tiszazugi-Leader Vidékfejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület
I. Fogalom magyarázat
There are no translations available. Támogatás vehető igénybe: Közös térségi turisztikai és információs kiadvány megjelentetése a térség turisztikai szolgáltatóinak bevonásával és programkínálat bemutatásával,
136/2008 FVM rendelet kivonat,
ÚMVP III. tengelyének MIKROVÁLLALKOZÁSOK LÉTREHOZÁSÁRA ÉS FEJLESZÉTÉSRE IGÉNYBEVEHETŐ FORRÁSOKRÓL 136/2008 FVM rendelet kivonat, Kivonat mely csak a Mecsekvidék HACS területére vonatkozó, a fenti rendeletben
Célterület adatlap. Helyi fellépők, hagyományok, helyi termékek vagy helyi gasztronómiai értékek kötelező bemutatása.
Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 024 474 Helyi Akciócsoport: Zselici Lámpások Vidékfejlesztési Egyesület UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Rendezvény Célterület nevezése: Hagyományörző
Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek
Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 016 923 Helyi Akciócsoport: UTIRO LEADER Egyesület UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése: Térségi rendezvények
GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM GOP-2010-2.1.1/B
GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM KIS ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK FEJLESZTÉSE PRIORITÁS Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára GOP-2010-2.1.1/B I.A támogatás célja
Célterület adatlap. Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete Közösségi célú fejlesztés Köz- és településbiztonság fejlesztése
Célterület adatlap Célterület azonosító: HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete Közösségi célú fejlesztés Köz- és településbiztonság fejlesztése UMVP intézkedés:
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére
Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:
A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 0 forint, egyéb területen 100 000 000 forint.
Célterület azonosító: HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: ÚMVP intézkedés: Vonatkozó HPME kódja Vonatkozó HPME megnevezése A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport egyesület Vállalkozási alapú
A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport egyesület Vállalkozási alapú fejlesztés
Célterület azonosító: HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: ÚMVP intézkedés: Vonatkozó HPME kódja A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport egyesület Vállalkozási alapú fejlesztés Mikrovállalkozások
3. célterület. Célterület neve: "PORTÉKA"- Helyi termékek piacra jutásának támogatása
3. célterület Célterület neve: "PORTÉKA"- Helyi termékek piacra jutásának támogatása Vonatkozó HPME azonosítója 670b03 Célterület azonosítója 1018208 Jogcím Vállalkozási alapú fejlesztés UMVP intézkedés
1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót
1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót Kifizetési igény típusa Időközi kifizetési igény Jelen adatlap elválaszthatatlan részét képezi a 1. számú pénzügyi
Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az 5-11. sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat.
A pályázati adatlaphoz kötelezően csatolandó mellékletek: 1. egyéni vállalkozók, őstermelők esetén érvényes vállalkozói, őstermelői igazolvány másolata 2. gazdasági társaságok esetén 30 napnál nem régebbi
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan
4. célterület. Célterület neve: "Vállalkozásfejlesztés az alapoktól"- helyi vállalkozások működését segítő feltételek kialakítása
4. célterület Célterület neve: "Vállalkozásfejlesztés az alapoktól"- helyi vállalkozások működését segítő feltételek kialakítása Vonatkozó HPME azonosítója 670b04 Célterület azonosítója 1018215 Jogcím
Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése
Európai Uniós támogatások pályázati roadshowja Széchenyi 2020 GINOP Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése Halász Eszter projektmenedzser Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési
A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 0 forint, egyéb területen 75 000 000 forint.
Célterület azonosító: HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: ÚMVP intézkedés: Vonatkozó HPME kódja Vonatkozó HPME megnevezése A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport egyesület Vállalkozási alapú
Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése
Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 A Szusza Ferenc Stadion labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése keretében a Beszerzés tárgya: létesítmény valamint
Logisztikai szolgáltató központok fejlesztéseinek támogatása
Logisztikai szolgáltató központok fejlesztéseinek támogatása Pályázat kódja Keretösszeg Támogatási összeg GINOP-1.2.5-15 4 milliárd Ft 25 100 millió Ft Intenzitás maximum 50% Pályázók köre Területi szűkítés
Célterület adatlap. Helyi termék- és szolgáltatásfejlesztés támogatása / 1022427. 890b09
Célterület adatlap Helyi termék- és szolgáltatásfejlesztés támogatása / 22427 Pályázati felhívás azonosító: 1 022 427 Helyi Akciócsoport: UMVP intézkedés: Jogcím: Célterület megnevezése: Vonatkozó HPME-k:
Intenzitások Intenzitások - Nem LHH vagy vegyes Kérelmező típusa
Célterület jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés UMVP intézkedés azonosító: Versenyképesség Célterület megnevezése: Helyi termelők, kézművesek támogatása Keretösszeg (HUF): 100 000 000 Minimális támogatási
Maximális támogatási össze (HUF) nem LHH települések
Célterület azonosítója: 1 019 261 HACS Neve: Tisza-menti LEADER Helyi Akciócsoport Jogcím: 1. Közösségi célú 2. Vállalkozási alapú fejlesztés 3. Rendezvény 4. Képzés 5. Térségen belüli együttműködés 6.
K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 487-5/2015.
32/2015.(II.10.) KT Dunaföldvár Város Képviselő-testülete az önkormányzati beszerzésekre vonatkozó 2015. évi közbeszerzési tervét jóváhagyja. Felhatalmazza a t a tervben szereplő eljárások megindítására.
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. D4800-01 Támogatási kérelem és első évre vonatkozó Kifizetési kérelem - Főlap Kötelezően benyújtandó
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ D4800-01 Támogatási kérelem és első évre vonatkozó Kifizetési kérelem - Főlap Kötelezően benyújtandó FONTOS! A kérelem főlapját a támogatási rendeletben meghatározottak szerint papíralapon
I. Fogalom magyarázat
Támogatás vehető igénybe: A program, programsorozat célja a térség kultúrájának megismertetése országosan és nemzetközi szinten önkormányzati, civil és vállalkozói együttmuködéssel. Szükséges a rendezvényhelyszínek
Célterület adatlap. nem élelmiszer céllal és nem tömegtermékké feldolgozó kisüzemek kialakítása, fejlesztése
Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 021 365 Helyi Akciócsoport: Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület megnevezése:
Célterület/HPME megnevezése: Helyi termék feldolgozás, értékesítés és marketing támogatása
Célterület azonosítója: 1 019 285 HACS Neve: Tisza-menti LEADER Helyi Akciócsoport Jogcím: 1. Közösségi célú 2. Vállalkozási alapú fejlesztés 3. Rendezvény 4. Képzés 5. Térségen belüli együttműködés 6.
Célterület adatlap. Egyéni vállalkozó 60 65 Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65
Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 022 939 Helyi Akciócsoport: Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület megnevezése:
II. PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Dél-Dunántúli Operatív Program
II. PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Dél-Dunántúli Operatív Program Az üzleti infrastruktúra (ipari parkok, inkubátorházak, barnamezős telephelyek) fejlesztése című pályázati felhívásához Kódszám: DDOP-2007/1.1.1
1. A pályázó és - amennyiben van - képviselője neve, a képviselő vagy - amennyiben nincs képviselő - a pályázó címe, telefonszáma, e-mail címe:
pályázati felhívás 1. számú melléklete ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI TÁMOGATÁS 2016. PÁLYÁZATI ŰRLAP Általános feltételek: 1. A pályázó és - amennyiben van - képviselője neve, a képviselő vagy - amennyiben nincs
Nemzetiségi hagyományok: a térségben élő szlovák, német, cigány nemzetiség történelméhez, életmódjához kötődő szokások, tradíciók.
There are no translations available. Támogatás vehető igénybe: Fellelhető nemzetiségi hagyományok összegyűjtésére, bemutatására, archiválására, kiadványokban való publikálásra. A térség nemzetiségi hagyományőrző
Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása
Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása Pályázat kódja GINOP-1.3.2-15 Keretösszeg 2 milliárd Ft Támogatási összeg 5 50 millió Ft Intenzitás maximum 50% Pályázók
Nyilatkozat a tervezett költségek utófinanszírozás vagy szállítói finanszírozás keretében történő elszámolásáról
Nyilatkozat a tervezett ek vagy szállítói finanszírozás keretében történő elszámolásáról Támogatási szerződés száma: TOP-6.8.2-15-PC1-2016-00001 Kedvezményezett: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Alulírott
Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke
Isaszeg Város Önkormányzata pályázatot hirdet kizárólag Isaszeg közigazgatási területén működő intézmények, közösségek számára, nyári szabadidős programok támogatására. A pályázatnak tartalmaznia kell:
GOP PÁLYÁZATOK. Szabó Sándor András. pályázati és innovációs tanácsadó regisztrált pályázati tréner egyetemi oktató
GOP PÁLYÁZATOK Szabó Sándor András pályázati és innovációs tanácsadó regisztrált pályázati tréner egyetemi oktató 1. Ami tetszik: Általában - közös részletes pályázati útmutató - kikerült a részvételi
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 4/2009. (I. 07.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 4/2009. (I. 07.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatások
A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL, AZ AJÁNLATTÉTELI, VAGY RÉSZVÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL, A DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL I.
Határidős adásvételi szerződés keretében orvosi kesztyűk beszerzése a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház részére-korrigendum Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/95 Orvosi kesztyűk
I. Fogalom magyarázat
Támogatás vehető igénybe: Határon túli kapcsolatok nemzeti és nemzetközi munkaértekezletek, találkozók szervezésére, bővítésére, gondozására, fejlesztésére a megadott témák szerinti tematikus szakmai napok
2015 JÚNIUSI HÍRLEVÉL
BIHAR-SÁRRÉT VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET 4100 BERETTYÓÚJFALU, KOSSUTH UTCA 25 WWW.BSVE.HU INFO@BSVE.HU 2015 JÚNIUSI HÍRLEVÉL Tisztelt Érdeklődők! Szeretettel köszöntjük a Bihar -Sárrét Vidékfejlesztési
A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám
KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu
Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás
Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/96 Beszerzés tárgya: Szállítási (keret)szerződés keretében tisztítószerek és tisztító eszközök
AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Mérleg 2014.01.01-2014.12.31
AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság Mérleg 2014.01.01-2014.12.31 Cégnév: AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt. Székhely: 1091 Budapest, Üllői út 1. Cégjegyzékszám:
D1 Közösségi célú fejlesztés. Életminőség/diverzifikáció
Vonatkozó HPME azonosítója Jogcím UMVP inézkedés Célterület megnevezése (címe) D1 Közösségi célú fejlesztés Életminőség/diverzifikáció Helyi termék, helyi érték minősítési rendszer kidolgozása és működtetése
Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás
Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/44 Beszerzés tárgya: Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2012. évi KÖZBESZERZÉSI TERVE módosításokkal egységes szerkezetben
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2012. évi KÖZBESZERZÉSI TERVE módosításokkal egységes szerkezetben Építési beruházás / Tervezés / Egyéb mőszaki jellegő beszerzés, szolgáltatás 1. Beszerzés
Széchenyi2020 Pályázati aktualitások
Széchenyi2020 Pályázati aktualitások Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestülete 17. Nemzetközi Kőkonferencia Pilisvörösvár 2016.02.27. Készítette: ECONOSERVE Pályázati Kft. Büki Péter Tematika
Célterület/HPME megnevezése: Tisza-menti LEADER Közösségi Energia udvarok létrehozása, fejlesztése
Célterület azonosítója: 1 019 247 HACS Neve: Tisza-menti LEADER Helyi Akciócsoport Jogcím: 1. Közösségi célú 2. Vállalkozási alapú fejlesztés 3. Rendezvény 4. Képzés 5. Térségen belüli együttműködés 6.
I. 4.) Az ajánlatkéra más ajánlatkérak nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem X
1. melléklet a /2009. (....) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍT A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fa: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
Célterület adatlap. Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65
Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 001 086 Helyi Akciócsoport: BakonyaljaKisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: KKVk fejlesztése
Figyelmeztető jelzést adó készülékek beszerzése - módosítás
Figyelmeztető jelzést adó készülékek beszerzése - módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/53 Beszerzés tárgya: Szállítási szerződés figyelmeztető jelzést adó készülékek szállítására Hirdetmény típusa:
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló
A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti terve
A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti terve Készítette: Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 4024 Debrecen Piac u. 54. 4002 Debrecen, Pf.: 78. Tel.:
Életminőség/diverzifikáció. Helyi programok megvalósításának támogatása
Vonatkozó HPME azonosítója Jogcím UMVP inézkedés Célterület megnevezése (címe) 83Oc08 Rendezvény Életminőség/diverzifikáció Helyi programok megvalósításának támogatása Célterület azonosítója 1 020 364
DIGITÁLIS GAZDASÁGFEJLESZTÉS
DIGITÁLIS GAZDASÁGFEJLESZTÉS 2016-BAN A GINOP VÁLLALATI INFOKOMMUNIKÁCIÓS PÁLYÁZATAI Dr. Kelemen Csaba főosztályvezető 2015. november 25. GINOP 3. PRIORITÁS VEKOP 3. PRIORITÁS GINOP 8. PRIORITÁS A fejlesztések
PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)
PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Jelentkezői adatok Jelentkező neve: Felvételi azonosító: Születési dátum: Anyja neve:
Dr. Rainer Wiedemann Varga Zoltán
A lakossági épületenergetikai korszerűsités ösztönzése- alternatív példák Ausztriában és Magyarországon Dr. Rainer Wiedemann Varga Zoltán Példák új alternatív ösztönzésről Ausztria Törvény az energiahatékonyságról
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
2014. június 23. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Tárgy: napirend elfogadása
2000 db speciális komposztláda, 0,3 m3 térfogatú
2000 db speciális komposztláda, 0,3 m3 térfogatú Közbeszerzési Értesítő száma: 2005/13 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés; Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (14-es minta)
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,
Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány
Közhasznúsági Beszámoló 2012 Egry József Általános Iskola Tolnai Alapítvány Adószám: 18953305-1-20 8360 Keszthely, Vásár tér 10. Keszthely,2013.02.15. 1 Közhasznúsági melléklet részei 1. Az alapítvány
Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A - 2008-0154)
Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A - 2008-0154) 2010.12.08. Erdész János Témák Projekttel szembeni elvárások Projektszakaszok, elvégzett feladatok, eredménytermékek
Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Szombathely: Banki szolgáltatások
/7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:2666-200:text:hu:html HU-Szombathely: Banki szolgáltatások 200/S 7-2666 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY Szolgáltatás
I. Adóalany. 1. Adóalany neve (cégneve): 2. Adóazonosító jele: Adószáma: - - II. A nettó árbevétel (Ft)
A JELŰ BETÉTLAP Vállalkozók nettó árbevételének a kiszámítása I. Adóalany II. A nettó árbevétel (Ft) 1. Htv. szerinti - vállalkozási szintű - éves nettó árbevétel [2-3-4-5-6] 2. A számviteli törvény szerinti
Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 100 0
Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 0 418 Helyi Akciócsoport: Velencei-tó Térségfejlesztő Közhasznú Egyesület UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület
Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek
Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 024 825 Helyi Akciócsoport: Alsó-Tisza Vidék Fejlesztéséért Egyesület UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület megnevezése:
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben SERKENTSE VÁLLALLKOZÁSA NÖVEKEDÉSÉT ESZKÖZ- ÉS INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSEKKEL A SZÉCHENYI 2020 PÁLYÁZATI IDŐSZAK TÁMOGATÁSI FORRÁSAINAK HASZNÁLATA MELLETT!
Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása GINOP-2.1.1-15 (Kivonat) 1
A Felhívás indokoltsága és célja Vállalatok K+F+I tevékenységének a GINOP-2.1.1-15 (Kivonat) 1 Jelen Felhívás célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének növelése olyan
Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015.
SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: jako.gergely@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015. ELŐTERJESZTÉS a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési
Mentési rendszer bővítése és műszaki korszerűsítése
Mentési rendszer bővítése és műszaki korszerűsítése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/22 1. sz. részajánlat: Licenc szállítása és támogatási szolgáltatások: Megvalósítás: Symantec NetBackup szoftver licence
ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.november 07. napján tartandó soron következő testületi ülésére
ELŐTERJESZTÉS Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.november 07. napján tartandó soron következő testületi ülésére Tárgy: - Balatonkenese Város Önkormánynál folyamatban lévő pályázatok,
Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 8 000 eurónak megfelelő forintösszeg.
1 / 5 29.9.22. 8:36 Célterület adatlap Adatlap nyom Célterület azonosító: 1 7 37 HACS neve: KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: A kistermelői
Célterület adatlap. Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65 Egyéni vállalkozó 60 65
Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 022 755 Helyi Akciócsoport: Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés) c. pályázati
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata. 2015. évi közbeszerzési terve 1 egységes szerkezetben az 1. és 2. számú módosításokkal.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata évi közbeszerzési terve 1 egységes szerkezetben az 1. és 2. számú módosításokkal Beszerzést végző szervezeti egység A közbeszerzés tárgya mennyisége CPV kódja az rendje
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 09 Debreceni Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési
TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ: A SZERZ DÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉR KÉNT SZERZ D FÉL NEVE ÉS CÍME
MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 165. szám 41517 7. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍT A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ:
a CDN szolgáltatók mögötti tiltott tartalmak szűrését, nyomkövetését és tiltását megvalósító rendszer fejlesztése (előzetes tájékoztató korrigendum)
a CDN szolgáltatók mögötti tiltott tartalmak szűrését, nyomkövetését és tiltását megvalósító rendszer fejlesztése (előzetes tájékoztató korrigendum) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/1 A jelen beszerzés
Igénylés: FMKIK -Gazdaság Háza. Csoportos tanácsadás szeptembert l csütörtökönként 14,00 15,30h, szíveskedjen figyelni honlapunkat
Igénylés: FMKIK -Gazdaság Háza Csoportos tanácsadás szeptembert l csütörtökönként 14,00 15,30h, szíveskedjen figyelni honlapunkat SZÉCHENYI KÁRTYA PROGRAM 1145/2010. (VII. 7.) Kormányhatározat Sz. Forgóeszköz
D2 Közösségi célú fejlesztés
Vonatkozó HPME azonosítója Jogcím UMVP inézkedés Célterület megnevezése (címe) Célterület azonosítója D2 Közösségi célú fejlesztés Életminőség/diverzifikáció Helyi termékek bemutatását, előállítását szolgáló
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 2/2009. (I. 07.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 2/2009. (I. 07.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatások részletes
AF módosítás 2. - Egy gondozási egységes bölcsőde kialakítása meglévő, egykori óvodaépület átalakításával
AF módosítás 2. - Egy gondozási egységes bölcsőde kialakítása meglévő, egykori óvodaépület átalakításával Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/126 Egy gondozási egységes bölcsőde kialakítása meglévő, egykori
Módosult A referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése címő pályázatok dokumentációja
Módosult A referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése címő pályázatok dokumentációja A referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése címő pályázatok
szerződéses partner szerződés típusa szerződés tárgya: szerződés értéke (Ft+Áfa) szerződés dátuma, szerződés időszaka:
szerződéses partner szerződés típusa szerződés tárgya: szerződés értéke (Ft+Áfa) szerződés dátuma, szerződés időszaka: A TÁMOP-6.1.6-14/1-2015-0001 azonosító számú projekt HUMÁNSWOT Tanácsadó Kft. projekthez
Közhasznúsági jelentés 2007
Közhasznúsági jelentés 2007 I. Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény levezetés) II. Kimutatás a vagyon felhasználásáról III. Kimutatás a kapott támogatásokról IV. Beszámolás a közhasznú tevékenységről
2015. június 26-i rendes ülésére
38. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26-i rendes ülésére Tárgy: Közbeszerzési eljárás megindításának jóváhagyása a Támasz
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus
Feladat megnevezése HIVATAL MŰKÖDÉS TÁMOGATÁSA. Eredeti előirányzat. Teljesítés 2014.06.30. Módosított előirányzat
6. sz. melléklet Vas Megyei Önkormányzat 214. I. félévi beszámoló Vas Megyei Önkormányzat 214. évi költségvetésének kiadásai feladatonként és kiemelt onként E Ft Kötelező feladat MŰKÖDÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI
Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére
Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/145 Művesekezelés anyagainak beszerzése 24 hónapra Beszerzés tárgya:
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 10 Egri Törvényszék 2 0 1 5 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési név:
Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 04-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.
nyilvános ülésének könyvéből. 11 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza: 1/2010. (II. 04.) Kt.. hat. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete bővíti az Egyebek napirendi pontot, a KKÁMK
224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet
224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról 1 Tartalom:
Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése című (VP2-4.1.1.4-16 kódszámú) felhívás
Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése című (VP2-4.1.1.4-16 kódszámú) felhívás Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a felhívás módosulásai az
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP 1.2.1-15
I. A felhívás célja Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP 1.2.1-15 Jelen felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKV-k termelési kapacitásainak