Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2010. november 9-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Hasonló dokumentumok
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács január 26-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Felvételi 2013 Felvételi tájékoztató 2013

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi információk 2015.

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:

Felsőoktatási felvételi ponthatárok 2009

A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusának évi ülésrendje és munkaterve

Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács június 17-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE február 1-jén megtartott rendkívüli ülésének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 14. napján 18,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

Hitéleti. Kapacitás min. < max.

EMLÉKEZTETİ Az Óbudai Egyetem Szenátusának március 26-ai ülésérıl

Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének november 24-én megtartott nyílt ülésről.

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2

PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)

Vizuális- és környezetkultúra tanári szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT

A Kari Tanács március hó 13. napján megtartott ülésének határozatai

Határon túli székhelyen kívüli képzések a évi pótfelvételi tájékoztatóhoz. Irányszám Államilag finanszírozott.

Sajátos Szükségletű Hallgatókat Segítő Szabályzat (Részlet)

JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 27-én 15,30 órai kezdettel tartott alakuló üléséről

E L Ő T E R J E S Z T É S

Középiskolai felvételi eljárás tanév

A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága május 14-én tartott üléséről

Német Nemzetiségi Önkormányzat Márkó 8441 Márkó, Padányi Bíró Márton tér 5. Jegyzőkönyv

SZECSENYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ - TESTÜLETE

Tisztelt Képviselő-testület!

A Kari Tanács határozatai 2008 december 2009 február

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzıi

A TTK Doktori és Habilitációs Bizottságához. a DOKTORI eljárás során. benyújtandó anyagok (2008. december 3 tól)

FELVÉTELI SZABÁLYZAT EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT II. KÖTET, HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 4. SZ.

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének október 26-án 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ február 1-től

Oktatói önéletrajz. Dr. Lukács János. Karrier. egyetemi docens. Gazdálkodástudományi Kar Pénzügyi Számvitel Tanszék. Felsőfokú végzettségek:

4/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről

Múcsonyi Helyi Választási Bizottság

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60

EMLÉKEZTETŐ Az Óbudai Egyetem Szenátusának június 6-ai üléséről

PÉCSI HATÁR R TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XI.

Felsőoktatási felvételi ponthatárok 2010

A felvételi vizsga tematikája, szakirodalma elérhető lesz a kari honlapon ( a Felvételizőknek menüpontban).

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 3-án tartandó ülésére

Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 6/1999.(III.31.) ÖKT sz. R E N D E L E T E. helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról

A Szenátus március 4-i ülésének határozatai

Apor Vilmos Katolikus Főiskola SZENÁTUSÁNAK HATÁROZATAI

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat január 28.-i Képviselő-testületi ülésére

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2. SZ. MÓDOSÍTÁS

Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 610

A OS TANÉV

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

N A P I R E N D. 1.) Beszámoló a lejárt határidejű határozatok Vitális Gábor végrehajtásáról. 2.) évi munkaterv elfogadása Vitális Gábor.

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE

J e g y z ő k ö n y v. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 13. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Új nyelvvizsga elnevezés (137/2008. (V.16.) Kormány rendelet, től) B1 (szóbeli vagy írásbeli vagy komplex)

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 27-i rendkívüli ülésére. 5. napirendi pont

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének december 28-án órakor megtartott nyilvános üléséről.

Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA

felsőfokú szakképzések szakirányú továbbképzések informatikai alapszakok informatikai mesterszakok informatikai doktori iskola

Felsőfokú tanulmányok Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola Szolnok Külgazdasági Szak külgazdasági szakos közgazdász

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

MESTERKÉPZÉS (2-4 FV) ALAPKÉPZÉS EGY-EGY KÉPZÉSI ÁGA (6-8 FV)

A 2015/2016-os tanév fontos időpontjai a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában

ÓBUDAI EGYETEM KÖZLÖNY

Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 23-án órai kezdettel tartott alakuló üléséről

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193

Jelentés a kiértékelésről az előadóknak

Jegyzőkönyv. Mutató. Határozat száma:

I. 4.) Az ajánlatkéra más ajánlatkérak nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem X

Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete. Jegyzőkönyv

1. Sárvár, Kossuth tér 5. földszint 1. szám (hrsz: 173/A/8) alatt található ingatlan értékesítése

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

KIVONAT. Algyő Nagyközség Képviselő-testület április 09. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

MAGYAR KÖZLÖNY 170. szám

Az osztatlan tanárképzés. ELTE BTK szeptember 1.

I. Szenátus munkaterve. A Tudományos Tanács beszámolója a évi kutatástámogatási pályázatokról Előterjesztő: prof. Dr. Hima Gabriella TT elnök

A HVB 3 igen szavazattal meghozza az alábbi határozatot: 3/2014. (V.20.) HVB határozat: Helyi Választási Biztosság póttagjának lemondása

8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület április 30-i ülésére

Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése

JEGYZŐKÖNYV a Villamosmérnöki és az Informatikai Tudományok Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács április 25-i üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Vagyongazdálkodási Bizottsága december 21. napján tartott rendkívüli nyílt üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének június 13.-án megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Előre is köszönjük munkádat és izgatottan várjuk válaszaidat! A Helleresek

JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR december 12.

Nem magyar anyanyelvű tanulók. iskoláztatása. Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 67/2016. (III. 30.) számú. h a t á r o z a t a Lengyel Laura Óvoda Alapító Okiratának módosításáról

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

Átírás:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2010. november 9-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 60/2010. (XI.9.) KT. sz. határozat Dr. Zsidai Ágnes Állam- és Jogelméleti Tanszékre benyújtott tanszékvezetői pályázatának véleményezéséről 61/2010. (XI.9.) KT. sz. határozat Dr. Györgyi Kálmán részére címzetes egyetemi tanári cím adományozásáról 62/2010. (XI.9.) KT. sz. határozat Dérné dr. Hopoczky Janka külső óraadói megbízásáról a Nemzetközi Jogi Tanszéken 63/2010. (XI.9.) KT. sz. határozat az ELTE SZMSZ módosításának véleményezéséről 64/2010. (XI.9.) KT. sz. határozat az Egyetemi Doktori Szabályzat módosításának véleményezéséről 65/2010. (XI.9.) KT. sz. határozat a kriminológia mesterképzési szak felvételi követelményeinek megállapításáról, ezzel egyidejűleg a HKR 4. sz. melléklet, Felvételi Szabályzat módosításáról 1

Egyes érdemi határozatok, bejelentések és hozzászólások: Király Miklós dékán a megnyitotta a Kari Tanács soros ülését, egyben bejelentette, hogy Takács Péter egyetemi tanár lemondott a Kari Tanácsban viselt tagságáról, helyette teljes jogú tagként Földi András egyetemi tanár, általános dékánhelyettes lett a testület tagja. 1) A Kari Tanács Király Miklós dékán előterjesztésére, 27 igen szavazattal egyhangúlag tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadta a kiküldött napirendet azzal, hogy Takács Péter benyújtott pályázatát visszavonta, így az 1. napirendi pontban (Személyi ügyek) Zsidai Ágnes tanszékvezetői pályázatát fogja véleményezni a testület. 2) A Kari Tanács Király Miklós dékán előterjesztésére meghozott 60/2010. (XI.9.) KT. sz. határozatával 26 igen, 1 nem szavazattal támogatta Dr. Zsidai Ágnes három évre történő tanszékvezetői megbízását az Állam- és Jogelméleti Tanszékre. 3) A Kari Tanács Király Miklós dékán előterjesztésére meghozott 61/2010. (XI.9.) KT. sz. határozatával 25 igen, 2 nem szavazattal támogatta Dr. Györgyi Kálmán részére címzetes egyetemi tanári cím adományozását. 4) A Kari Tanács Király Miklós dékán előterjesztésére meghozott 62/2010. (XI.9.) KT. sz. határozatával 27 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatta Dérné dr. Hopoczky Janka külső előadói megbízását a Nemzetközi Jogi Tanszéken. 5) A Kari Tanács Király Miklós dékán előterjesztésére meghozott 63/2010. (XI.9.) KT. sz. határozatával 27 igen, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatta az ELTE SZMSZ módosítására vonatkozó előterjesztést a következő kiegészítéssel: Tekintettel arra, hogy hallgatói adatokat a karok is kezelnek, az SZMR 139/A. (5) bekezdésében foglalt szabály egészüljön ki azzal, hogy egy konkrét hallgatói jogviszonyra vonatkozó megkeresés esetén meghatározott körben és körnek a kari tanulmányi hivatalok közvetlenül is jogosultak adatot szolgáltatni. 6) A Kari Tanács Király Miklós dékán előterjesztésére meghozott 64/2010. (XI.9.) KT. sz. határozatával 27 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatta az Egyetemi Doktori Szabályzat módosítására vonatkozó előterjesztést. 7) A Kari Tanács Nagy Marianna dékánhelyettes előterjesztésére Fazekas Marianna, Németh Ágnes, Rácz Lajos, Kóczián Lilla és Petrovics Nándor hozzászólásával és szövegszerű módosító javaslataival megtárgyalta a demonstrátorok megbízásáról szóló dékáni utasítás tervezetét, az elhangzott észrevételeket a kari vezetés a dékáni utasítás véglegesítésénél figyelembe veszi. 2

8) A Kari Tanács Nagy Marianna dékánhelyettes előterjesztésére, Lévay Miklós hozzászólásával meghozott 65/2010. (XI.9.) KT. sz. határozatával 27 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a kriminológia mesterképzési szak felvételi követelményeit, ezzel egyidejűleg a Hallgatói Követelményrendszer 4. sz. melléklet, Felvételi Szabályzat módosítását. (1. sz. melléklet) 9) Az egyebek napirendi pont keretében Király Miklós dékán gratulált a közelmúltban magas állami, valamint szakmai kitüntetésben részesült kari oktatóknak: 1. Kukorelli István a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a Csillaggal kitüntetésben, 2. Busch Béla a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben, 3. Nagyné Szegvári Katalin a Magyar Tudományos Akadémia Eötvös József Koszorú kitüntetésben részesült; röviden szólt a Heti Válasz Felsőoktatási mellékletében közölt egyetemi rangsorban a Kar által elért első helyről, jelezte, hogy november 16-án 14 órakor Tanszékvezetői Értekezlet lesz, tájékoztatta a Kari Tanácsot, hogy november 12-én kerül sor Vékás Lajos professzor részére tiszteletbeli doktor és professzori cím átadására, majd 16.35 órakor egyetemi fáklyás felvonulás lesz az Egyetem térről a Trefort kertbe, elmondta, hogy a Kari Tanács tagjai megkapják az új felsőoktatási törvény koncepcióját, a Szenátus számára készülő kari vélemény kialakításához 2010. november 25-ig lehet írásos észrevételeket küldeni, melyeket Nagy Marianna oktatási dékánhelyettes fog összegezni, jelezte, hogy az Egyetem téri épület udvarának felújítása befejeződött, megköszönte a beruházásban részt vevők áldozatos munkáját, illetve a kollégák türelmét. Szabó Zoltán ismertette az ELTE Közalkalmazotti Tanács választásának menetét, melyre 2010. november 16-án és 17-én kerül sor az Egyetem téri főépületben. Budapest, 2010. november 9. dr. Kovács Norbert kari titkár Dr. Király Miklós dékán Kari Tanács elnöke 3

65/2010. (XI.9.) KT. sz. határozat az ELTE HKR 4. sz. melléklet, Felvételi Szabályzat módosításáról 1. sz. melléklet A kriminológia mesterszak szakindítását a MAB 2010. október 29-i ülésén támogatta. A felvételi követelmények meghatározása mellett szükségessé válik az eddigi, kizárólag a politikatudomány mesterszakra vonatkozó szabályzati pontok újrakodifikálása a Felvételi szabályzatban. AZ ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARRA VONATKOZÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK A HKR Felvételi Szabályzat 9/B. helyébe az alábbi rendelkezés lép: Pontszámítás mesterképzésben 9/B. (1) A kriminológia mesterképzési szakon szerezhető 100 pont megoszlása a következő: a) szóbeli felvételi vizsga: legfeljebb 60 pont b) BA/MA oklevél minősítése, a minősítés négyzetre emelésével: legfeljebb 25 pont c) többletpontok: legfeljebb 15 pont (2) A politikatudomány mesterképzési szakon szerezhető 100 pont megoszlása a következő: a) BA oklevél eredménye, megszorozva 7-tel: legfeljebb 35 pont b) az utolsó két, a jelentkezés napjáig lezárt azon félévek átlaga, amelyekben a teljesített kreditek száma eléri vagy meghaladja a 20 kreditet, illetve kreditpontokat nem tartalmazó leckekönyvi tartalom esetén a felvett tárgyak heti 20 órában kerültek előadásra, szorozva 3-mal [számítási mód: 3(a+b)]: legfeljebb 30 pont c) többletpontok: legfeljebb 35 pont A HKR Felvételi Szabályzat 9/C. helyébe az alábbi rendelkezés lép: Többletpontok mesterképzésben 9/C. (1) A kriminológia mesterképzési szakon szerezhető többletpontok: a) nyelvvizsgáért legfeljebb 10 pont a következők szerint: - egy felsőfokú (C1 komplex) nyelvvizsga angol, német, francia, spanyol vagy orosz nyelvből 8 pont, bármely más nyelvből 6 pont. 4

- minden további felsőfokú (C1 komplex) nyelvvizsga 2 pont, függetlenül attól, hogy milyen nyelvből van b) OTDK helyezés: 3 pont c) előnyben részesítés: legfeljebb 2 pont a következők szerint - gyermekgondozás: 1 pont - halmozottan hátrányos helyzet: 2 pont - hátrányos helyzet: 1 pont - fogyatékosság: 2 pont (2) A politikatudomány mesterképzésben szakon szerezhető többletpontok: a) nyelvvizsgáért legfeljebb 20 pont a következők szerint: - angol felsőfokú (C1) komplex típusú nyelvvizsga: 10 pont - német, francia felsőfokú (C1) komplex típusú nyelvvizsga: 9 pont - egyéb felsőfokú (C1) komplex típusú nyelvvizsga: 8 pont - angol középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga: 7 pont - német, francia középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga: 6 pont - egyéb középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga: 5 pont b) OTDK helyezés: 10 pont c) szakdolgozat (diplomamunka), amennyiben jeles (5) érdemjegy: 5 pont d) előnyben részesítés: legfeljebb 10 pont a következők szerint - gyermekgondozás: 10 pont - halmozottan hátrányos helyzet: 10 pont - hátrányos helyzet: 5 pont - fogyatékosság: 10 pont A HKR Felvételi Szabályzat 9/D. helyébe az alábbi rendelkezés lép: Saját szervezésű vizsga szabályai (1) A felvételivel összefüggő feladatokat a Karon a Felvételi Bizottság felügyeli, elnöke a kar oktatásért felelős dékánhelyettese, tagjai a felvételivel érintett szak(ok) szakfelelősei, a vizsgáztató bizottságok elnökei és a Hallgatói Önkormányzat által delegált egy hallgató. (2) A szóbeli vizsgák lebonyolításában vizsgáztató bizottságok vesznek részt. A Vizsgáztató Bizottság elnökét és két tagját a dékán bízza meg. Elnöknek a szakfelelős tanszék egyetemi tanára, egyetemi docense, tagjának az Egyetem teljes munkaidőben foglalkoztatott, tudományos minősítéssel rendelkező oktatója bízható meg. A bizottság második tagja doktorandusz hallgató lehet. (3) A kriminológia mesterképzésre történő felvételi eljárás része a szóbeli felvételi vizsga. (4) A felvételi tájékoztatóban előre meghirdetett felvételi időszak előtt 30 nappal korábban a Kar Felvételi Irodája írásban értesítést küld a jelentkezőnek. Az értesítés tartalmazza a vizsga pontos idejét és helyét. 5

(5) A jelentkezők vizsgákra történő beosztásáról a Felvételi Bizottság elnöke dönt. (6) A szóbeli vizsga anyagát, valamint a szóbeli vizsgán a beszélgetést orientáló témaköröket a szakot gondozó Tanszék határozza meg, amelyet a Tájékoztató megjelenésével egyidejűleg elérhetővé tesz a Kar honlapján. (7) A szóbeli vizsga megkezdésekor a vizsgázó a témakörök közül húz. A vizsgáztató bizottság más témakörbe tartozó kérdéseket is feltehet. (8) A felvételi vizsgától való igazolatlan távolmaradás a szakra vonatkozó felvételi eljárásból történő kizárást vonja maga után. Budapest, 2010. november 9. Dr. Király Miklós s.k. dékán 6