Weöres Sándor legszebb versei

Weöres Sándor legszebb versei TARTALOM ARS POETICA MI VAN A HÉJ ALATT? A GALAGONYA CSIRIBIRI A TERMÉSZET ÉVKÖNYVEI ROBOGÓ SZEKEREK ÖREGEK DIÁKNOTESZ FILIGRÁNOK FŰ, FA, FÜST MAJOMORSZÁG KÍNAI TEMPLOM ŐSZI ZÁPOR DOB ÉS TÁNC ÖNARCKÉP ÖRÖK PILLANAT BUDAI GYÜMÖLCSÖS ÓDA A KISPOLGÁRHOZ BUDA, FERENCHEGY MUNKANÉLKÜLIEK VÉNÜLŐ FÉRFI TOCCATA MEGHALNI TÉMA ÉS VARIÁCIÓK ECCE HOMO JAPÁN TÁNCJÁTÉK BOLDOGSÁG A TAVASZ JÁTÉKAI A KÉT NEM FÉRFIAK TÁNCA A MENYASSZONY ÉNEKE FAMILIA PASTORALE ANYÁMNAK HAZATÉRÉS CANZONE HÁLA-ÁLDOZAT KODÁLY ZOLTÁN DSIDA JENŐ EMLÉKÉNEK ÜDVÖZLŐ KÁRTYA HÖLDERLIN JÓZSEF ATTILA UTOLSÓ FÉNYKÉPÉRE FÜST MILÁN MERÜLŐ SATURNUS NOCTURNUM PSYCHÉ ELSŐ SZIMFÓNIA NYOLCADIK SZIMFÓNIA AZ ÉLET VÉGÉN 1969 AZ ÖRÖK HOMÁLY CSEND HŰS DARÁLÓ SZÓ HÁRMAS MAJDNEM SZONETT SZÁZADVÉG TAVASZVÁRÓK FURULYASZÓ

ARS POETICA Öröklétet dalodnak emlékezet nem adhat. Ne folyton-változótól reméld a dicsőséget: bár csillog, néki sincsen, hát honnan adna néked? Dalod az öröklétből tán egy üszköt lobogtat s aki feléje fordul, egy percig benne éghet. Az okosak ajánlják: legyen egyéniséged. Jó; de ha többre vágyol, legyél egyén-fölötti: vesd le nagy-költőséged, ormótlan sárcipődet, szolgálj a géniusznak, add néki emberséged, mely pont és végtelenség: akkora, mint a többi. Fogd el a lélek árján fénylő forró igéket: táplálnak, melengetnek valahány világévet s a te múló dalodba csak vendégségbe járnak, a sorsuk örökélet, mint sorsod örökélet, társukként megölelnek és megint messze szállnak. 2

MI VAN A HÉJ ALATT? Örök sötétség tapad a felszín belső felére. Ez a fordított világ, ez a pokol. Egyforma az éje, mindene kő-szerű, lobogástalan, fekete láng. Ez a pokol: belőle hajlik ki az élet, a hánytorgó, e nyugalomból! Göröngy, fű, ember, állat, belőle fakad mind, mely sebet és csókot cserélget, a pokolból, mind, valahányon a fény elárad! Mindennek külső és belső íve - melyik a visszája, melyik a színe? van-e harmadik ív: árny nélküli fény? Rögtől szívig, minden dalol; nem ésszel, lényével válaszol, mint egy nő, vagy egy költemény. 3

A GALAGONYA Őszi éjjel izzik a galagonya izzik a galagonya ruhája. Zúg a tüske, szél szalad ide-oda, reszket a galagonya magába. Hogyha a Hold rá fátylat ereszt: lánnyá válik, sírni kezd. Őszi éjjel izzik a galagonya izzik a galagonya ruhája. 4

CSIRIBIRI Csiribiri csiribiri zabszalma - négy csillag közt alszom ma. Csiribiri csiribiri bojtorján - lélek lép a lajtorján. Csiribiri csiribiri szellő-lány szikrát lobbant, lángot hány. Csiribiri csiribiri fült katlan - szárnyatlan szállj, sült kappan! Csiribiri csiribiri lágy paplan - ágyad forró, lázad van. Csiribiri csiribiri zabszalma - még mellettem alszol ma. 5

A TERMÉSZET ÉVKÖNYVEI Száll a kék gömb körül földre lejt az idő Éjre nap tarka csík perdülő csigaház Vált a jel napra éj pántra pánt tűzkereszt Fönn libeg lenn suhog - el el el - csak kering Hegy körűl sík vidék tüske sás égre szúr Görbe menny súly alatt síma víz visszanéz Megszakadt keblü hold pára szűz lépte hül Puha sár tekereg zivatar gomolyog Angyala hűs fehér ingü szú héj mögött Szél fa kő - Om! Om! Om! láncra lánc elmerül 6

Holdra nap körsugár mély morajt fölemel Szikla függ napra hold csillagok hideg űr 7

ROBOGÓ SZEKEREK Mennek a fuvarosok, a fekete dobosok a kerekeken éjszaka - a tanyai kutyaugatásokon át, tova! s a falusi zárt kapuk álmain át, tova! az uton a kétfele meredeken árny-hegyü jegenyesor innen is onnan is árkai mentén. A gyerekek alszanak, elviszi őket a fuvalom az égbe, hol érik a csillag, e gömbölyü, de tövises alma, s a hold-fele kanyarog a hintafa bársonya, cifra szalagja, de virrad, a kicsi öcsik és hugok álmai hajnali légcsiga fonatain újra le, földre pörögnek. Súlyos muraközi ló dobog, a kövön a pata kopog, a paripa fölnyihog - a falon a ló feje, hószinen a fekete, tovasuhan - ablakon és puha keszekusza mennyei álmokon átfut az árnyék. Mennek a fuvarosok, aluszik a köpönyegük, ők maguk éberek - az uton a kikeleti lombokon a szekerek erezete iramodik - ágyban a kisfiu és huga mennyei hintafa ágain ezer üvegizmu, salátabokáju, kakukkfejü tarka lovat lát. 8

ÖREGEK Kodály Zoltán mesternek Oly árvák ők mind, az öregek. Az ablakból néha elnézem őket, hogy vacogó szélben, gallyal hátukon mint cipekednek hazafelé - vagy tikkadt nyárban, a tornácon hogy üldögélnek a napsugárban - vagy téli estén, kályha mellett hogyan alusznak jóízüen - nyujtott tenyérrel a templom előtt úgy állnak búsan, csüggeteg, mint hervadt őszi levelek a sárga porban. És ha az utcán bottal bandukolnak, idegenül néz a napsugár is és oly furcsán mondja minden ember: Jónapot, bácsi. A nyári Nap, a téli hó, őszi levél, tavaszi friss virág mind azt dalolja az ő fülükbe: Élet-katlanban régi étek, élet-szekéren régi szalma, élet-gyertyán lefolyt viasz: téged megettek, téged leszórtak, te már elégtél: mehetsz aludni... Olyanok ők, mint ki utazni készül és már csomagol. És néha, hogyha agg kezük játszik egy szőke gyerekfejen, tán fáj, ha érzik, hogy e két kézre, dolgos kezekre, áldó kezekre senkinek sincsen szüksége többé. 9

És rabok ők már, egykedvü, álmos, leláncolt rabok: hetven nehéz év a békó karjukon, hetven év bűne, baja, bánata - hetven nehéz évtől leláncolva várják egy jóságos kéz, rettenetes kéz, ellentmondást nem tűrő kéz parancsszavát: No gyere, tedd le. 10

DIÁKNOTESZ A szobában most egyedül vagyok és ezen a határolt helyen a Nap csak énnekem ragyog: itt értem van a mozgás, nyugalom, miattam száll a cigarettám füstje s miattam van kampó a vas-fogason. * Sokan jönnek már életembe gomolygó arcok szeszélyes orrok összevisszasága SZEMEK Jönnek valahonnan nem távoznak semerre már Honnan ez a tolongás arcok bonyolult összevisszasága ahogy az életembe záporoznak Kérem hölgyeim és uraim ez nem népgyűlés Jönnek kinálást se várnak leülnek mély nagy bőrfotelokba üresen nézik a falakat csak ülnek Nem távoznak semerre már. * Győr: a nyár az aszfaltot puhára nyalta, tikkadtan füstölgött a gyár. * Fáj, hogy a rím meghal. A drága beteg halotthalovány, hiába, nincsen segítség, körme kékül és tapadósak fakó ujjai. És a vers se jár lábakon már - a háborúban amputálták - repülőgépre ül és repül: táv-kendőzte kicsi pont. Vajon eléri-e még a Földet? 11

FILIGRÁNOK Önkarikatúra Hárman vagyunk, ha egymagam vagyok. A háromságomat ki érti meg? Egyikünk bölcs, mint a kő és éppoly rideg, hideg. Másikunk nyárspolgár és langyos-meleg, akár a szörp a nyári napon. Harmadikunk dilinós kicsit és költő is és gyerek nagyon. Az okos A fogyó Holdnak kilopná félszemét, hogy neki három is legyen. Körhinta A szoknya-örvény körbe-kavarog nyári ruhák és meztelen karok öreg kintorna fás melódiája a forgás hívó kábult himnusza és hallgatom mint a kusza sellő-danát Goethe halásza. Füst Cigarettázom az árokparton. Húsz fillér az összvagyonom., de az egész Föld a hamutartóm. Dzsessz Hol a dzsessz-muri lesz, oda fut a dressz meg a fez, dominó, kimonó meg a nyílt apacsing, oda hol a dzsessz-zene lármáz, oda csoda-sok boka csámpáz, oda csoda-sok toka ring. Koratavasz A madár elszáll, a gally utána kiegyenesül. 12

Osvát Már meghalt. Sose láttam. Telefonon beszéltem vele. A hangját majd akkor temetik, amikor engem. 13

FŰ, FA, FÜST Özönvíz-táj ez, tág és szédítő, a kőkorszaknál ősibb az idő, emlékezés sem kísér az uton - Ekképp mesélték, csak innen tudom: mikor pelenkám volt még és dadám s a hold kezemnél ült az almafán, az ee-ee és papa-mama után az első, amit kimondott a szám: fű, fa, füst. Úgy tűnik, mintha látnám-hallanám: fölöttem süt víg napocska-anyám, a dajkával kis kocsiban tolat engem, reménydús fiatalurat s oly fontos, mint nagy dörgeteg beszéd mitől országok esnek szerteszét és véres lesz a puszta és a rét, hogy kimondom e szent varázsigét: Ffü - ffa - fjtt - Fogatlan szájjal tátogattam és érzés nélkül jött sírás-nevetés, a sorsom nem volt könnyü vagy nehéz, multat s jövőt még nem festett az ész, idő nem volt, csak az örök jelen, mely mint a pont kiterjedéstelen s mert kezdettelen így hát végtelen - mi áll, vagy mozdul, minden névtelen, fű, fa, füst. A tarka egység részekké szakadt, rámzúdult a különbség-áradat. Képzelj faágakat: mindegyiken sok két- és három-magvú tok terem: így lett lassacskán mindennek neve párjával: tej-víz, fehér-fekete, orr-fül, huszár-baka, fésű-kefe, s hármasban: elefánt-zsiráf-teve, fű-fa-füst. Óriások közt telt az életem, a vállukig sem ért föl a kezem. És egy nap - tisztán emlékszem reá - nem fértem állva az asztal alá. Lejjebb ereszkedett a mennyezet és kezem-lábam megszélesedett. Ahogy én nőttem, úgy kisebbedett, de napjaimnak kedvesebbje lett fű, fa, füst. 14

Sorsom huszonnégy esztendőt lerótt, még végigélnék néhány-milliót: hasztalan vággyal nézem a jövőt, gyerek áll így a más cukra előtt. De a kevés is jobb, mint semmi se, az élet szép, csak bánni kell vele, s ha félrebillen kedvem kereke, helyrezökkenti a varázsige: Fű, fa füst. Szép a való! szebb, mint minden mese, kár, hogy mindünknek hűtlen kedvese. Azért van mind a tétlenség s a tett, hogy tompultabban várd a végzeted. Kinn ülök most a híg téli napon, mint aranya körében Harpagon, s ha mennem kell majd: tenger vagyonom bucsuzóul még összeszámolom: fű, fa, füst. 15

MAJOMORSZÁG Hej de messze majomország, ott terem majomkenyér, majomablak majomrácsán majomnótát ráz a szél. Majomtéren, majomréten majomhősök küzdenek, majomszanatóriumban sírnak majombetegek. Majomtanártól majomlány majomábécét tanul, gaz majom a majombörtönt rúgja irgalmatlanul. Megépül a majommalom, lesz sok majommajonéz, győzve győz a győzhetetlen győzedelmes majomész. Majompóznán majomkirály majomnyelven szónokol egyiké majommennyország másiké majompokol. Makákó, gorilla, csimpánz, pávián, orángután, mind majomújságot olvas majomvacsora után. Majomvacsoraemléktől zúg a majomreterát, majombakák menetelnek, jobbra át és balra át. Rémületes majomarcot vágnak majomkatonák, majomkézben majomfegyver, a majmoké a világ. 16

KÍNAI TEMPLOM Szent fönn Négy majd kert, lenn fém mély bő tág cseng: csönd lomb: éj Szép, leng, tárt jő, Jó, mint zöld kék Hír, hült szárny, árny. Rang, hang. 17

ŐSZI ZÁPOR zuhogó őszi zápor ablakra kopog pereg kopog az elfüggönyzött szívre beledobol a szoba ütemébe a bútorok dallamába átlátszó gilisztasereg ereszkedik ablaküvegen zörög mocorog zúg sziszeg lépdel az éberálom sivatagában utazik idegen világ sivatag síkján élő határtalan szívben vándorol susog dünnyög duruzsol regél dalol elvegyül a falióra énekébe szövöget a magány csöndjébe a zugok félelmébe a szögletek szorongásába a szőnyegek elsötétülő szinébe üvegen át találkozik szemérmes csipkefüggönyökkel nem ejti teherbe őket mint kinn a mezőket hol iramától sebesül a föld és sóhajt a sár kér libeg csillog sír súg mosolyog remeg dereng izen borong néz megérinti az emberi sivatagot ahol a gondok kaktuszai az örömök pálmái tikkadoznak megérinti az eleven medencét ahol a társaslét és a magány ahol az ébrenlét és az álom uszonya váltva csillan messze ázik ázik a lábnyom szikla jegenye tücsök veréb domb nyúl nád fű őz 18

DOB ÉS TÁNC csönd béke csönd béke fény csönd fénye béke csöndje fény békéje csönd fényes csönd béke csönd béke fény béke csöndes fénye fény csöndje csönd csöndje fény fénye béke csönd fény lombban kő csönd köve kövön fény csöndje kőben csönd béke kő békéje béke köve lombban csönd fényes béke kő lombban fény kút csöndje fű kútra hajló béke csönd kút békéje inda fű inda kő lomb hintája kúton fény ingája kútban csönd dajkája csepp csepp kút cseppje cseppek csengő csöndje csönd cseppje fény kút habja kő lombja fény csöndje béke szél víz föld kis patak irama fény halmai föld keblei kút karjai kő lábai víztüdejü szél lombtorkú csönd fűruháju fény kőarcú béke reggel dél 19

este éj hajnal karéja dél sziklája alkony karéja éj sziklája csönd béke fény hímzése hab szövése szél fonása füst rovása tűz írása örökös szálak verejtéke só orsó koporsó kop kop harkály óriási csönd órája sok külön kis csönd ingája kövön gyík fénylő néma bálvány béke veled szeretőd lappang virágzó ág rejtekében párod rejlik minden kapu hajlatában rend ünnep béke rend köve ünnep lombja csönd füve béke kútja szállj békés lomb csöndje fényes ünnep ága lengj ima irama unalom fénye csönd ünnep béke rend szállj ima fény ünnep lengj béke fény csönd béke csönd csönd béke béke 20

ÖNARCKÉP Barátom, ki azt mondod, ismersz engem, nézd meg szobámat: nincsenek benne díszek, miket magam választottam; nyisd szekrényemet: benn semmi jellemzőt sem találsz. Kedvesem és kutyám ismeri simogatásom, de engem egyik sem ismer. Ócska hangszerem rég megszokta kezem dombját-völgyét, de ő sem tud mesélni rólam. Pedig nem rejtőzöm - csak igazában nem vagyok. Cselekszem és szenvedek, mint a többi, de legbenső mivoltom maga a nemlét. Barátom, nincs semmi titkom. Átlátszó vagyok, mint az üveg - épp ezért miként képzelheted, hogy te látsz engem? 21

ÖRÖK PILLANAT Mit málló kőre nem bizol: mintázd meg levegőből. Van néha olyan pillanat mely kilóg az időből, mit kő nem óv, megőrzi ő, bezárva kincses öklét, jövője nincs és multja sincs, ő maga az öröklét. Mint fürdőző combját ha hal súrolta s tovalibbent - így néha megérezheted önnön-magadban Istent: fél-emlék a jelenben is, és később, mint az álom. S az öröklétet ízleled még innen a halálon. 22

BUDAI GYÜMÖLCSÖS Északra Rózsadombtól, nyugatra Óbudától, a ferenchegyi kertben a fű ősszel se sárga, fakó sziklák tövében galagonya-bozóton sok bogyó pirul, mintha most szökkenne virágba. A kert felső szögéből lelátni a Dunára hol hidak emelkednek szónoki lendülettel, s a túlsó, pesti parton a háztömbök sorára hová ködöt borít vagy sziporkát szór a reggel. Óriáskígyót vonszol, öntöz a feleségem, nézem melyik kerül ki győztesen a csatából: szárnyas bogár az asszony, és hét-öles a sárkány, de hol a nő parancsol, a szörnyeteg cikákol. 23

ÓDA A KISPOLGÁRHOZ Mikor a pásztornak, szántóvetőnek gyökere már nincs a fenol és a töf-töf korában, egyetlen akinek gyökere van már, te folyton gúnyolt, aki sose én, mindig csak a másik: gúnyoljalak én is? Inkább néked dalolnék, egyetlen fülnek, de hogy is jut hozzád dicséretem? hiszen a szomszéd lakásra mutatsz: a szoros bestia ott szorong; s ha visszaküldöd a feladónak, én elfogadom, de hát tükörbe daloljak? Nem gúnnyal, áldozatos lélekkel szólok hozzád, egyetlen eleven emberi valóság korunkban, új nemes-osztály! címered autó, zászlód miki-egér, jelszód szerezni ami még nincs, kardod fényes könyököd, taposó talpad; hajdani lovagok utóda te, aki akarsz, aki hódítsz, ha tágas léttel szemközt nem lehet, szűk lehetőség kanyarjain át. Megvallom, már gyerekkoromban vonzottál: akarásod, erőd az eszközök és tárgyak sürüjében. Inkább, mint kutyabőrös aluszékony pereputtyom, vagy a lomha tempós munkájú parasztok: ámulatomra te voltál, átszöktem Kefetéékhez, Szabikékhoz, Varvácshoz és Kogához: sose tétlenkedsz, folyton csavarsz valamit, nem nézed a holdat, vagy ha mégis, érzelmes gramofon-zene mellett; haj de színes vagy! Csupa pumpa, motor körülötted, és bohém kedélyed az ellenlábas nemre vadító, ha kirúgsz a hámból, szakadjon a húr, de jószivü vagy, mint senki más, csak ha megsértik önérzeted, hű, micsoda rossz! nincs még egy ilyen csodálatos ember a világon! 24

Feltalálsz mint Faust, hódítsz mint Casanova, és te vagy Byron is, alanyi költő, csupa ábránd, zabolátlan képzelet, dallal, mókával, nekibusulással ontod önmagad nagyszerüségét! Te vagy a lírai lélek; a hivatásos poétákban nyoma sincs költőiségnek. Jártam Ungarettinél, Babitsnál, Eliotnál: hűvös, tiszta szeretet fogadott, cifrátlan, unalmas. De mindeniknél a házmester motort berregetett, két-három felesége volt, öt-tíz szeretője, rengeteg adóssága, s este részegre itta magát és sírt, mert senkije, semmije a kerek érzéketlen végtelenségben! Hódolok előtted. Nem gúnyollak: irigyellek. S mert irigységem alád-rendel: belőled és jelenedből bár szűkösen, részesülök én is. Te: én vagyok; de hol a másik, a harmadik? Hajdan Göcsej, a bugris vidék, mindenhol a szomszéd falutól kezdődött. Ha veled beszélni akarok, csak magamhoz fordulhatok, sokmillió lángeszű egyéniség közt egyetlen kispolgár a világon. 25

BUDA, FERENCHEGY Nagyvároson, mégis falun lakunk, hol mindenki mindenkit ismer, a láthatatlan eb hangjáról tudjuk, hogy Bodri vagy Bagó, hol elveszett kosár ezernyi szemmel kérlel, segítsük vissza otthonába, mivel rózsák közt lakni nem való, nem is egészséges, ha köd közelget, a gerlék illendőn köszönnek, lyukas kulcs barátsággal ránk fütyül, a hegy az ösvényt összegöngyölítve kihengeríti lépteink elé, minden éjfélkor lesben áll a postás a nagyszakállú sarki fűszeressel, szögletből hirtelen kiugranak, hogy jó egészséget kívánjanak, csak az a baj: hét végén, szombaton az egész mindenség a semmibe ugrik fejest, vasárnap ott időzik, hétfőn fárasztó újra helyre-rakni. 26

MUNKANÉLKÜLIEK Feléjük indulnak az utcák, lassan testükbe gyökereztek, szűk sorsuk beléjük fogódzik, mint földbe a vásott keresztek, vagy nők a levendula-szagba, mikor már túl sokat szemeztek, s a napjaik, bús libasorban, hosszú kötélen lengedeznek, mint kormos szélben rongyos ingek, miket egyszer kiteregettek, szekrénybe többé sose tesznek. 27

VÉNÜLŐ FÉRFI Úgy élt szegény már, mint puszta ház, ki szétvigyáz magába, némán, s fösvény a gazda, kaput se ád, két ablakát papír tapasztja, s ha látja, retten az út s ijedten könyökbe fut - árva, se párja... de várva várja az új kaput. 28

TOCCATA Bata Imre barátomnak Ahogy öregszem, érezem: mint forr a multba életem, lentebbre váj a gyökerem, a történelmet viselem. Gyerekkorom: tündér, manó; nem volt tévé, se rádió, kocogott sok-száz ló, csacsi, ritkaság volt a gépkocsi, mögötte gyors kölyök-csapat csodálkozón loholt-szaladt. Az ég üres volt, kék mező, még nem csíkozta repülő. Vasút, vagy villany: távoli kis állomások lángjai. Félszáz évem merül tovább: a nagyapát, a dédapát mendemondából hámozom, emlékeimből toldozom, Klapkát, Perczelt rég ösmerém, úgy szólítám: uramöcsém, 29

mert már Rákóczi vagy Drugeth öreg koldusnak nézhetett. Oly vén vagyok hogy borzalom! Láthatott volna már Platon, de voltam fura figura s ő pislogott szebb fiúra. Amikor még ember se volt, páfrány-bokor fölém hajolt, apónak hívott a bokor. Mikor születtem? Semmikor. Két jó marék port könnyedén a teremtésből hoztam én kóválygó senki, a nevem Majtréja, Ámor, Szerelem, ős-kezdet óta itt vagyok, de a lepkével meghalok. 30

MEGHALNI Birsalma-illatú, gyöngyház-tekintetű s a hangja mint harang és messzi hegedű s mind több és tétován sűrűdő lépteikre felbődül és lerogy az űr sok-szarvú ikre, átzudul a hideg, mindent elönt a kék! Elönt a kék vonzás és villámló ekék s égő tüskék fölött a Meztelen viharja redőzve ráborúl a horpadó talajra, megreng az édesség vad fészke, cifra tál, s a mozdulatlanúl terjengő fénybe száll. 31

TÉMA ÉS VARIÁCIÓK Ma szép nap van, csupa sugárzás, futkosnak a kutyák az árokszélen és mindenki remekül tölti az időt, még a rabkocsiból is nóta hangzik. Ma szép sugárzás van, csupa idő, kutyáznak az árokszélek a futkosásban és a nap nótával tölt mindenkit, még a hangzásból is rabkocsi remekel. Ma szép futkosás van, csupa mindenki, sugárzik az árokszél a kutyákra és az idő remekül tölti a napot, még a hangban is nóta rabkocsizik. Ma szép kutya van, csupa futkosás, rabkocsi nótáz telten és mindenki hangosan remekel az árokszélen, még a napból is idő sugárzik. Ma szép árokszél van, csupa nóta, remek hangzás a kutyákból és rabkocsiban tölti mindenki a napot, még az idő is sugarazva futkos. Ma szép mindenki van, csupa remek, futkos a rabkocsi az árokszélen és a kutyák hangosan sugárzanak az időbe, még a nap is nótázva tölt. Ma szép remek van, csupa hang, futkosás az árokszéli napon és idős rabkocsi sugárzik a kutyákra, még mindenki is töltésen nótázik. Ma szép töltés van, csupa kutya, sugárzó nóta a napban és remekül időz mindenki a rabkocsiban, még a futkosás is hangosan árokszélezik. Ma szép idő van, csupa rabkocsi, remek hang a futkosásban és kutyát tölt mindenki az árokszélen, még a nóta is sugárban napozik. Ma szép rabkocsi van, csupa töltés, sugárzik a remek napba és kutyás árokszélek hangzanak a futkosásba, még az idő is nótázva mindenkizik. Ma szép nóta van, csupa árokszél, kutyák remekelnek a töltésen és hangosan futkosva mindenki sugárzik, még a nap is rabkocsiban időz. Ma szép hang van, csupa nap, futkos a nóta az árokszélen és remek rabkocsi sugárzik az időben, még a töltésen is mindenki kutyázik. 32

ECCE HOMO Szem: magány. Lenn út, fenn pára, át hegy cipel. Koponya: cella. Kinn zárt, benn végtelen. Nyitott szem ködbe húnyt. Csukott szem befele tárt. Test: határolt alak, sas száll maga fölé. Fáklyátlan csillag sötétben kel sötéten, a világosság királya 33

JAPÁN TÁNCJÁTÉK A gésának szánt lánygyerek egy fa-bábun gyakorolja a férfiakkal bánás művészetét Udvariasság Jó vagy és finom... Mondd, a kedved mit kiván? Eljátsszam neked, hogy kering a pille-pár? hó-szirommal hintselek? Dicsekvés Szép a lomb, ha új - Nézd, de szép az új ruhám! Hítt a dájmió, mondta, ad majd szebbet is, én nem mentem, nem bizony! Kacérkodás Nézd, hajlong a nyír: párás szellő járja át. Így hajlong a lány, ha fülébe csöndesen nótát dúdol a legény. Gyengédség Úgy szeretlek, úgy, mint a nádzúgást az éj. Hadd becézzelek, ringatnálak hajnalig... Nem mondod hogy rossz vagyok? Biztatás Szép vagy, mint a hold, hogyha felhő folyja át. Szép a holdvilág, hogyha pára közt gurul, még szebb hogyha meztelen! Józanság Ládd, szegény vagyok, várj a kedvvel édesem! Mindennek, tudod, más-más útja-módja van, minden csóknak ára van! 34

Ajándék Ó mért nézel úgy hogy szégyellni kell magam! Jaj, nagyon szeretsz! Jőjj, ne szenvedj... és ne mondd hogy kis párod szívtelen! Sóhaj Ünnep-este volt - Mennyi eltépett szalag! Nézd, az én szívem összeszabdalt pántlikád, porba-hullott és fakó. Könnyek Már a hold se süt, minden ajtó csukva rég. Mit tettél velem? hol legyek most reggelig? jaj de megver az anyám! Kiábrándulás Én szegény bolond, mit vesződöm itt veled? Arcod porcelán, kezed-lábad fa-cövek, bábú vagy te, semmi más... 35

BOLDOGSÁG A férfi Szeretem ernyős szemedet, etető puha kezedet, mellém simuló testedet, csókolnám minden részedet. Ha minket földbe letesznek, Ott is majd téged szeretlek, őszi záporral mosdatlak, vadszőlő-lombbal csókollak. A nő Hidd el, ha egyszer meghalunk, föl a felhőbe suhanunk. Vének leszünk és ráncosak, de szívünkben virágosak. Nagy felhő-hintánk csupa láng, alattunk sürög a világ, gurul a labda, sül a fánk, mosolyog hetven unokánk. 36

A TAVASZ JÁTÉKAI A tavaszi játszadozás a partokon, a réteken! Szerelmet hajszol a legény, lányban szunnyad a szerelem. Ó röpke labda, lenge tánc, a tavasz gyilkos bársonyán rosszul alszik a szerelem, mocorog, ébredni kiván. Lányban szunnyad a szerelem, gomolygó hajfürtjeiben melyekről pattogzik a fény ahogy üllőn parázs terem, ravasz varázs-lepleiben miket cifrára fest a fény; álomi tarkaság a lány, mögötte árnyék a legény. Lányban szunnyad a szerelem, szénserpenyő szemeiben hol felgyúl és kihúny a tűz de mindig rejtve kényesen; lányban szunnyad az ölelés, ringatózó karjaiban hol a toll-bábú üldögél, hol a halál bilincse van. Magányos éjek tőrei vér-erek dörgő dobjai két külön tűzvész kanyarog egymást akarja oltani, két szerelem egymás felé kígyózik mint a gyűlölet s az ősökkel telt temető susogva bíztat, integet. Ó a hináros férfi-szem ó a homályos nő-sikoly mikor tavasz indái közt két test először összeforr, ott a fehér kút angyala vonaglik, meghal csöndesen s jövendő koporsók hada nyüzsög, sötéten, férgesen. Lányban szunnyad a méz, a tej, övé lesz konyha, kamara, cukorral, dísszel telt fenyő, fosztja férj, gyermek, unoka. 37

Lányban dereng az éjszaka minden hulláma, csillaga, csípője urna-íve közt a virrasztó halál maga. Ó a közös kétféle vágy vakon egymás felé szalad egyetlen cérnaszál-hidon és a híd mindig leszakad! Ó tavaszi játszadozás, egy érintés a lomb alatt, belőle mennyi könny fakad és nem lehet és nem szabad! 38

A KÉT NEM A nő: tetőtől talpig élet. A férfi: nagyképű kisértet. A nőé: mind, mely élő és halott, úgy, amint két-kézzel megfoghatod; a férfié: minderről egy csomó kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó. A férfi - akár bölcs, vagy csizmavarga - a világot dolgokká széthabarja s míg zúg körötte az egy-örök áram, címkék közt jár, mint egy patikában. Hiába száll be földet és eget, mindég a semmiségen át üget, mert hol egység van, részeket teremt, és névvel illeti a végtelent. Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér, alkot s rombol, de igazán nem él s csak akkor él - vagy tán csak élni látszik - ha nők szeméből rá élet sugárzik. A nő: mindennel pajtás, eleven, csak az aprózó észnek idegen. A tétlen vizsgálótól összefagy; mozogj és mozgasd s már királya vagy: ő lágy sóvárgás, helyzeti erő, oly férfit vár, kitől mozgásba jő. Alakja, bőre hívást énekel, minden hajlása életet lehel, mint menny a záport, bőven osztogatva; de hogyha bárki kétkedőn fogadja, tovább-libeg s a legény vérig-sértve letottyan címkéinek bűvkörébe. Valóság, eszme, álom és mese úgy fér hozzá, ha az ő köntöse; mindent, mit párja bölcsességbe ránt, ő úgy visel, mint cinkos pongyolát. A világot, mely észnek idegenség, bármeddig hántod: mind őnéki fátyla; és végső, királynői díszruhája a meztelenség. 39

FÉRFIAK TÁNCA Valaha, valaha gyermekek voltunk. Körülguggoltuk a tüzet, hol kukorica pattogott. Ágakon lógtunk fejjel lefelé. Anyánkkal aludtunk. Valaha, valaha gonoszok voltunk. Megrángattuk a cica farkát, kihúztuk a bogarak lábát, marokkal téptük a virágot. Ma már csak akkor gyilkolunk, ha kell. Valaha, valaha tiszták voltunk. És egy napon tündért láttunk a hegy felett, meztelen volt és nevetett és két kitárt lába között a Nap, a Nap emelkedett! Lestük estig, akkor szétszállt fekete köddé. Mikor hazamentünk, anyánk zokogott, hogy nincs fia többé. 40

A MENYASSZONY ÉNEKE Szép vőlegény ajtóm előtt: a szűz remény igérte őt. Ide igérte - kértem én - idáig érte éltem én. Sóvár imám őt hívta mind, ágyasszobám feléje nyílt. Rámmondták: Íme, balgatag, a földi színre tompa, vak. Ezüst edény! fehér virág! őrző erény! való világ! Az üdv a számon föllobog: ágyasszobámon ő kopog! Bensőmbe hő villámlik át, megtörte ő az éjszakát - és szív-szerelmét szent csatán szirom-lepelként ontja rám. Csókunk soha véget nem ér: a lélek a lélekhez ér s mint hajnal-lázban fellegek, örök-egy nászban úgy lebeg. 41

FAMILIA Édes bogyót, csorgó húsu gyümölcsöt, sok tarka játékot, öröme szemnek-kéznek, tapasztaló összesimulást, mosolygó csókot holnapra is hagyjatok gyerekek! késő este van. Tücsökdal szőttesén madárfütty kacskaringók, és ti álmodtok illatos fűvel bélelt lepedőn, holdfényben villogó párnán. Majd sorra járom szobáitok, s alvó arcotok fölött megcsókolom a levegőt s tenger ragyog szivemben. 42

PASTORALE Bőrödre zöld fényt lop a félhomály s két szemgolyód egészen elsötétül. Lehelleted a vállgödrömbe szédül, nyakamra száll a pilleszárnyú száj. A szíved lüktetése szíven üt, feszes indák fonódnak derekamra, te vagy köröttem fönn, lenn, jobbra, balra, élő koporsó, átfogsz mindenütt. Oldalam bordás tengerpartja mellett hogyan hullámzik a nyakad, a melled! Fekszünk, lelketlen, mint az állatok. Megindulnak félelmes áramok mint fellegárnyas föld felé a villám. Aztán bokrot von a könny a pupillán. 43

ANYÁMNAK Termő ékes ág, te, jó anya, életemnek első asszonya, nagy meleg virág-ágy, párna-hely, hajnal harmatával telt kehely, benned kaptam első fészkemet, szivem a sziveddel lüktetett, én s nem-én közt nem volt mesgye-hegy, benned a világgal voltam egy. Álmom öbleidbe újra visszatér - álmom öbleidbe újra visszatér! Alabástrom bálvány, jó anya, életem hatalmas asszonya, szemed Isis smaragd-dísze, tiszta, szép, hajad Pallas bronz-sisakja, színe ép, csak arcodon lett keményebb minden árny, mint a délutáni égen vércse-szárny. Első szép játékom, jó anya, gyermekségem gazdag asszonya, a kamaszkor tőled elkuszált, szemem a szemedbe nem talált. 44

Így tűnődtem: Mért szült, mért szeret, ha örökre élni nem lehet? Énmiattam annyi mindent öl, temet! Mért nem tett a hóba inkább engemet! A kamaszkor tőled elkuszált, férfi-szívem újra rád-talált, férfi-szívem a szivedre rátalált, megköszön most percet, évet és halált. Álmom karjaidba visszatér, álmom karjaidba visszatér... Erős ház, szép zászló, jó anya, sorsomnak nyugalmas asszonya. Majd ha cseppig átfolyt rajtam mind e lét, úgy halok az ős-egészbe, mint beléd. 45

HAZATÉRÉS Anyám szemében kapzsi féltés. Apám szemében görbe vád - hogy megjöttem, fölhozta mégis a legvénebb üveg borát. Kutyánk bőrbeteg és öreg már, csupa csont... nézni siralom. Nemsokára, tudom, elássák a lucernás domboldalon. Vacsorázunk. Pár szó - és csönd lesz. És az a csönd úgy kiabál. Mintha az étel sótlan volna, mikor pupozva van a tál. Rámnéz anyám, rámnéz apám is: Nem az van itt már, aki volt? És fönn az égen, úgy mint régen, rostokol a nagybajszu Hold. Annyit játszottunk a kutyánkkal együtt, mind vad imposztorok! Most, hogyha fejét megsimítom, végigvonaglik és morog. Miért nem tudunk már örülni, ha étel és bor oly remek? Miért vagyunk mi mind a Földön olyan örök idegenek? Miért nem tudok sírni, bőgni, hogy megvénül anyám-apám anélkül, hogy megsimogatnám az arcukat, mint hajdanán? Három holt idegent takar majd a borostyános kriptabolt. És fönn az égen, úgy mint régen, rostokol a nagybajszu Hold. 46

CANZONE Feleségemnek Még nem tudom, hogy mennyi van nekem, ó, hallgat még felőled benn a lélek, mely fátylat von köréd, szerelmesem, s még nem tudom, hogy néked mennyit érek, jósorsodat hozom, vagy tán halálom arany s gyémánt díszét, még nem tudom: új, mézes fájdalom indái közt nehéz utat találnom. Csak azt tudom, hogy társra sose várt az én szivem s lettél egyszerre társa, elvéve tőle életet s halált, hogy visszaadd másféle ragyogásra; hol bennem erdő volt: dúvad- s madár-had hazátlan csörtet villámtűz elől; és kunyhóm összedől, ha benne otthonod meg nem találtad. Csak azt tudom, hogy hajlós testeden szinte öröktől ismerős a testem, fejemnek fészke ott a kebleden, s nem szégyen, ha előtted könnybe estem, semmit se titkolok s ős-ismerősen jársz vad, töretlen Tibet-tájamon, imbolygó szánalom, vagy éji égen csillagkérdező szem. A megtépett ideg, e rossz kuvik, szemed nyugodt kék mécsét megtalálja; kicsinyke úrnő, térdedhez buvik s elszunnyad az érzékiség kutyája; és benn a Fénykirály, az örök ember, még hallgat, tán nem tudja szép neved, s nem mond itéletet, így vár piros ruhában, szerelemben. 47