PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Önindító 2014 a kreatív ipar és a turizmus fejlesztését célzó munkaerő-piaci program megvalósítására



Hasonló dokumentumok
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nyílt jellegű PÁLYÁZATOT HIRDET

FELHÍVÁS a kreatív ipar létszámbővítését célzó programhoz való csatlakozásra

TÁMOP A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) Szakmai Nap

A Baranya Megyei Kormányhivatal AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok 11. A közfeladatot ellátó szerv által kiírt pályázatok szakmai leírása, azok eredményei és indokolásuk

Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP

MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATOT HIRDET. ÚJ PATRÓNUS II. (pályaválasztást segítő mentortanár és közösségfejlesztő) munkaerő-piaci programban való részvételre

Munkaügyi Központ. A Somogy Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának

A BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet

II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok 11. A közfeladatot ellátó szerv által kiírt pályázatok szakmai leírása, azok eredményei és indokolásuk

TÁMOP / A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban)

A Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet. a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról

Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP

Kizáró okok: Nem részesülhet támogatásban az a vállalkozás, amely a kérelem benyújtásakor, illetve a döntéshozatali

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. Atipikus foglalkoztatási formák támogatása. Konvergencia régiók.

Társadalmi befogadás elősegítése a szociális és munkaügyi szolgáltatások együttműködési modelljének kidolgozásával

Oktatás- és képzésszervezés

II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok 11. A közfeladatot ellátó szerv által kiírt pályázatok szakmai leírása, azok eredményei és indokolásuk

A munkaügyi kirendeltségekkel történő kapcsolatfelvétel, valamint a munkáltatók részéről elérhető kedvezmények és támogatások

A Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja:

ÚJ PATRÓNUS III. 1. A

Pályázati kiírás. A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45.

Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET. a megváltozott munkaképességű munkavállalók munkahelyének megőrzése érdekében.

1. A képzési támogatás alanyai

TÁMOP A-12/1, TÁMOP B-12/1 TÁMOP C-12/1 Munkahelyi képzések támogatása mikro kis-, közép-, és nagyvállalkozások számára

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező.

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

a munkabérek nettó értékének évi megőrzéséhez nyújtható támogatásra

Munkaügyi Központ Tájékoztató a feladatról, tevékenységről

Az Ifjúsági Garancia Rendszer és programjainak bemutatása

TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program. Regionális felsőoktatási együttműködés támogatása c. kiemelt projekt támogatására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nyílt pályázatot hirdet vállalkozóvá válást elősegítő. támogatásra.

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str

Társadalmi Megújulás Operatív Program Tranzitfoglalkoztatás az építőiparban TÁMOP /1

Új Szöveges dokumentum. Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ (hátrányos helyzetűek)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Észak-alföldi Régióban működő cégek és intézmények gépjármű fenntartási költségeinek csökkentésére

Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését.


GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

Pályázati felhívás sportegyesületek részére

A évi kerületi sportcélú támogatások

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az egyes alprogramokra vonatkozó pályázati feltételek és tudnivalók az alprogramokról szóló mellékletekben találhatók meg.

PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY Közösségeket Támogató Alap támogatásának igénybevételére

A Tolna Megyei Kormányhivatal

PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ

Vállalkozz Magyarország! Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása az Észak-Alföld régióban GINOP A projekt bemutatása

TÁMOP /

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S. országos közfoglalkoztatási program támogatására 2011/2 nemzeti parkok számára

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése. Kódszám: KMOP /A

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

Vállalkozz Magyarország! Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a Közép-Dunántúl régióban GINOP A projekt bemutatása

Miskolc, március 17.

a munkabérek nettó értékének évi megőrzéséhez nyújtható támogatásra

Tanyafejlesztési Program

A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁJÉKOZTATÓJA

2013. szeptember 1. TÁMOP B Továbbtanulás erősítése a Táncsicsban. Működési Szabályzat a projekt megvalósítási folyamatára

Dunyha program Társasházak energetikai épület-felújítását ösztönző támogatás

TÁMOP /1. Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése

Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja a munkaerőpiacon

Foglalkoztatási támogatások

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására

Mi az a Debrecen Foglalkoztatási Paktum?

1 Amennyiben elveszett vagy megsemmisült a bizonyítvány, kizárólag olyan képzés

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A pályázat kiírója és elbírálója: Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzat

Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP

PÁLYÁZATI ADATLAP 1. A PÁLYÁZÓ ADATAI: 1.1. NEVE: 1.2. ALAPÍTÁS IDİPONTJA: (év, hó, nap) 1.3. SZÉKHELY: 1.4. TELEPHELY: 1.5.

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ PÁLYÁZATI ADATLAP. A Falfirka eltávolítás Európa Kulturális Fővárosában elnevezésű munkaerőpiaci program

TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉGEK NEMZETI FORRÁSBÓL

Tárgy: Javaslat a civil szervezetek pályázati úton történő évi támogatásáról

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Füzesabony Város Önkormányzata. ezennel kiírja évi. Ösztönző pályázatát

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS INNOVÁCIÓS DÍJ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A évi felosztható támogatási alap összege: E Ft.

Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja:

1. A pályázó civil szervezet adatai

Sátoraljaújhely, április 15.

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 2. A pályázaton történı részvétel feltételei:

Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára - Társadalmi egyeztetésen -

Munkaerőpiaci támogatási rendszer Magyarországon

ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A felhívás meghirdetésekor rendelkezésre álló keretösszeg a évben Ft.

Aktuális pályázatok. Ki pályázhat? január 01. után alakult, cégbíróságon bejegyzett szociális szövetkezetek.

1. A rendelet célja és hatálya. 2. A civil szervezetek támogatásának módja

A TÁMOP D/12. Szociális gazdaság fejlesztése c. pályázati konstrukció kínálta lehetőségek

Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára c.

42/ ( I I ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK. támogatása Litér, Álmos u. 37.

F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására

Pályázati felhívás. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. által meghirdetett

TÁJÉKOZTATÓ. A röplabda látvány-csapatsport támogatási rendszerébe benyújtandó sportfejlesztési programokhoz VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK

SZÉCHENYI PROGRAMIRODA VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS ÉS MUNKAADÓK ÁLTAL IGÉNYBE VEHETŐ TÁMOGATÁSOK

Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára

Átírás:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (továbbiakban: Flt.) 17. -a, valamint a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról, valamint a Munkaerőpiaci Alapból foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére nyújtható támogatásról szóló 6/1996.(VII. 16.) MüM rendelet (továbbiakban: rendelet) 10. -a alapján nyílt jellegű PÁLYÁZATOT HIRDET Önindító 2014 a kreatív ipar és a turizmus fejlesztését célzó munkaerő-piaci program megvalósítására 1. A pályázat célja: a kreatív ipar és a turizmus területén megvalósítandó munkaerő-piaci programhoz olyan, a kreatív ipari és turisztikai szolgáltatási tevékenységek szervezésében kiemelt tapasztalattal rendelkező szervezet támogatása, mely szervezet a projekt céljának elérése érdekében foglalkoztatja a program menedzsmentjét (3 fő), a foglalkoztatásukhoz biztosítja a megfelelő irodai hétteret, továbbá szervezi 20 fő, a kreatív ipar, valamint a turizmus területén vállalkozást tervező álláskereső elméleti és gyakorlati képzését, elősegíti önfoglalkoztatóvá válásukat, valamint a termékeik, szolgáltatásaik legális értékesítési lehetőségeinek biztosítását. 2. A munkaerő-piaci program célja: A Pécs városában és Baranya megyében meglévő, kihasználatlan kreatív munkaerő elsődleges munkaerő-piacra segítése az önfoglalkoztatóvá válás támogatásával. Az újonnan alakuló kreatív és turisztikai vállalkozások támogatása. Pécs és Baranya kulturális-gazdasági életének fellendítése, hozzájárulás az élhető város létrehozásához, mely munkaerőt, befektetőket és turistákat vonz a térségbe. 3. A pályázaton történő részvétel feltételei: Pályázatot csak olyan nonprofit szervezet, gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, szövetkezet, köztestület nyújthat be, aki a kreatív ipari és turisztikai szolgáltatási tevékenységek szervezésében kiemelt tapasztalattal rendelkezik, széles partneri hálózattal és nemzetközi kapcsolatokkal bír. A pályázó szervezettel szembeni egyéb elvárások: nem áll csődeljárás, felszámolás, végelszámolás vagy megszüntetésére irányuló egyéb bírósági eljárás alatt, és a pályázat benyújtásakor nincsen lejárt esedékességű, adó- vagy adók módjára behajtható köztartozása, rendelkezik a program megvalósításához szükséges anyagi és tárgyi feltételekkel, megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatoknak az Áht. 15. -ban foglalt feltételeknek, vállalja, hogy a program foglalkoztatási és képzési elemének megvalósítása során együttműködik a munkaügyi központtal, továbbá vállalja, hogy a program befejezése után legalább fél évig adatot szolgáltat a foglalkoztatásról, a munkaügyi központ által nyilvántartott, és közvetített álláskereső foglalkoztatását vállalja munkaviszony keretében, 1

a pályázati adatlapon megfelelően nyilatkozik arról, hogy a jogszabályok által előírt feltételeknek megfelel. Továbbá a pályázó, vagy a program keretében együttműködő partnere megfelel a következő feltételeknek: szerepel a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (továbbiakban: Fktv) meghatározott felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásában, és értesítésében/igazolásában szerepel az a képzési program, amelyre ajánlatot tett, a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény alapján rendelkezik a Felnőttképzési Akkreditáló Testület által kiállított intézményakkreditációs tanúsítvánnyal, vállalja, hogy az intézmény akkreditációját a képzés teljes időtartama alatt biztosítja, megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatokról szóló jogszabályokban foglalt feltételeknek, nem áll csődeljárás, felszámolás, végelszámolás vagy megszüntetésére irányuló egyéb bírósági eljárás alatt. A részvétel dokumentumai: Munkaerőigény Támogatások iránti kérelmek Nyilatkozatok, igazolások Képzési ajánlattétel és az annak részét képező dokumentumok 4. A program célcsoportja: A program megvalósítójaként célunk olyan szervezet bevonása, aki nagy tapasztalattal rendelkezik a kreatív ipar és a turisztikai szolgáltatások területén, széles partneri hálózattal és nemzetközi kapcsolatokkal bír. A program megvalósítójaként 3 fő regisztrált, elsősorban diplomás álláskeresőt alkalmaz, akik a menedzsmentet alkotják, és ez által, későbbi munkavállalásuk érdekében tapasztalatot szerezhetnek a projektek irányításában: 1 fő projektasszisztens (adminisztráció), 2 fő projektmenedzser (a kreatív ötletekhez szabott üzleti megjelenési formák biztosítása). A menedzsmentet alkotó álláskeresők kiválasztásának kritériumai: elsősorban diplomás jó szervező és kommunikációs képesség megfelelő szakmai végzettség és tapasztalat vállalja az együttműködést a munkaügyi központtal. A menedzsment feladata: A projektasszisztens feladata az adminisztrációs tevékenység mellett az esetlegesen felmerülő szociális ügyekben való segítségnyújtás. Folyamatos elérhetőséget kell biztosítson a támogatottaknak, telefonon, email-ben és személyesen is. A projektmenedzserek szervezik a leendő vállalkozók számára az ötletekre szabott üzleti eseményeken való megjelenési lehetőségeket, üzleti megjelenési modelleket dolgoznak ki elsősorban a Dél-Dunántúl, de akár az egész ország területére kiterjedően. Folyamatos elérhetőséget kell, hogy biztosítsanak a támogatottaknak, telefonon, email-ben és személyesen is. A program megvalósításában együttműködő partnerek is részt vehetnek, mely szervezeteknek az alábbiaknak kell megfelelniük: 2

Képzés: - a képzéseket a felnőttképzési tevékenység folytatásához szükséges engedélyezési eljárásra és követelményrendszerre, a felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásának vezetésére, valamint a felnőttképzést folytató intézmények ellenőrzésére vonatkozó részletes szabályokról szóló 393/2013. (XI. 12.) Korm. rendeletben meghatározott szakképzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező oktatókkal bonyolítja le, - több képzésre tett ajánlat esetén a szükséges szakképzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező oktatókat a képzési programok egyidejű indítása esetén is biztosítani tudja, - biztosítja a képzéshez szükséges tárgyi feltételeket, - biztosítja a képzésben résztvevők részére az Szakmai és Vizsga Követelményekben előírt munkavédelmi eszközök-, illetve a védőruházat használatát, - rendelkezik saját tulajdonban lévő, bérelt, vagy más módon használatban lévő oktatásra alkalmas épülettel, vagy épületrésszel a képzés helyszínén, - a folyamatos kapcsolattartás biztosítása érdekében rendelkezik telefon, fax és interneten való elérhetőséggel, valamint az állami felnőttképzési intézmény kivételével az adott megyében székhellyel, fiókteleppel, és biztosítja az ügyfélszolgálat ellátásához szükséges feltételeket, - képzési ajánlatai nem haladják meg a Nemzetgazdasági Minisztérium által hivatalos formában közzétett az ajánlattétel beadásának napján érvényes - költségnormák kereteit, - a képzésben résztvevővel felnőttképzési szerződést köt. Az önfoglalkoztatóvá váló célcsoport létszáma 20 fő. Számukra a megvalósító, vagy együttműködő partnere elméleti és gyakorlati képzést biztosít, majd vállalkozásuk kipróbálásához nyújt szakmai segítséget vállalkozó szakemberek bevonásával. Biztosítja továbbá, hogy a célcsoport termékei, szolgáltatásai már a gyakorlati képzés ideje alatt is piacra jussanak, legális kereskedelmi és foglalkoztatási keretek között. 5. A munkaerő-piaci program tartalma: Az induló kreatív és turisztikai vállalkozások támogatása. A program során olyan álláskereső, a kreatív ipar, ill. a turizmus területén vállalkozást tervezőket támogatunk, akik e program során a vállalkozóvá váláshoz szükséges alapszintű pénzügyi, adózási, számviteli, tervezési, marketing és vállalkozásvezetési ismereteket, készségeket elsajátítják, képesek lesznek azokat a gyakorlatban alkalmazni, vállalkozásukat szakszerűen megtervezni, menedzselni. A képzés eredményeként képesek lesznek elkészíteni saját üzleti, illetve projekttervüket, mely alapja lehet az üzleti vállalkozás elindításának. A képzést követően biztonságos gazdasági közegben, támogató segítséggel kezdhetik meg vállalkozásukat, olyan ismereteket sajátíthatnak el, melyek nélkülözhetetlenek e tevékenység eredményes indításához, kipróbálásához, majd végzéséhez. Lehetőséget kapnak a kreatív, ill. turisztikai vállalkozás tevékenységéhez szabott fórumokon, illetve a program honlapján való bemutatkozásra. Dönthetnek úgy is, hogy mivel nem tűnik gazdaságosnak a vállalkozásuk, illetve ők maguk nem alkalmasak a vállalkozói létre, mégsem indítanak önálló vállalkozást. Ebben az esetben regisztrált álláskeresőként a munkaügyi központ szolgáltatásait, támogatásait továbbra is igénybe vehetik. Természetesen a cél, hogy minél több sikeres vállalkozás induljon útnak. A program megvalósítója: a kreatív ipar/kulturális ipar/turisztikai szolgáltatások területén sok év tapasztalattal és széles partneri hálózattal rendelkező szervezet, mely vállalja 3 fő, elsősorban diplomás személy foglalkoztatását a menedzsment feladatok ellátására és ehhez megfelelő iroda háttér biztosítását, továbbá a célcsoport (20 fő) számára a képzés megszervezését, valamint a termékeik, szolgáltatásaik legális értékesítési lehetőségeinek biztosítását. 3

6. A programtól elvárt eredmény: Az elsődleges cél az, hogy a programban résztvevő valamennyi támogatott hosszú távon az elsődleges munkaerő-piacon tevékenykedjen, vagyis piacképes vállalkozások induljanak. A program végén a résztvevők képesek lesznek: Helyzetük, erőforrásaik reális megítélésére, önfoglalkoztatóvá válnak Vállalkozásuk megalapítására és menedzselésére A vállalkozással kapcsolatos adózási, járulékfizetési kötelezettségeinek ellátására Pályázati lehetőségeik, üzleti helyzetük, környezetük felmérésére Üzleti terv és pályázat, egyszerű ajánlattétel, stb. elkészítésére Kommunikációs csatornák fejlesztésére, komplex marketing tevékenység kialakítására Konstruktív üzleti kapcsolatok kialakítására Indikátorok: Menedzsment létszáma: 3 fő Bevont, vállalkozóvá váló létszám: 20 fő A képzést sikeresen elvégezi: min. 18 fő Önfoglalkoztatóvá válik: min. 15 fő (A bevont létszám 75%-a) A program résztvevőinek 75%-a legalább egy szolgáltatási elemben is részt vesz. Eredménynek tekinthető, ha a résztvevő (így a menedzsmentet alkotók) támogatott az elsődleges munkaerő-piacon állást találva kerül ki a programból. 7. A program tervezett időtartama: Megvalósítók (menedzsment) foglalkoztatása: 2014. július 1. 2015. szeptember 30. (15 hó) Vállalkozásra felkészítő képzés: 2014. október 1. - 2015. március 31. (6 hó) Önfoglalkoztatóvá válás támogatása: 2015. április 1. - 2015. szeptember 30. (6 hó) 8. A beszámolás rendje, ideje és formája: A vállalkozásra felkészítő képzés teljesítésének mindősül, ha a résztvevő az elméleti blokk végén, prezentáció formájában, a tanultak alapján elkészíti és bemutatja üzleti tervét. A gyakorlati képzés végén a programban a leendő vállalkozókat kísérő, segítő, motiváló, ún. keresztszülők értékelik jelöltjeik üzleti tervét és a képzés során nyújtott teljesítményüket. A Projekt Előrehaladási Jelentések (PEJ) pontos küldése a Befektetés Ösztönzési és Szolgáltatási Osztály részére, negyedévente, a Befektetés Ösztönzési és Szolgáltatási Osztály által meghatározott időszakokról és határidőkre. Az elvárt indikátorok haladásának figyelése, eltérés esetén jelentés a Befektetés Ösztönzési és Szolgáltatási Osztály programkoordinátorának. 9. A programhoz nyújtott támogatás formája, forrása, mértéke, ütemezése: Formája: vissza nem térítendő támogatás Forrása: NFA decentralizált Foglalkoztatási Alaprész Támogatási elemek: Vállalkozásra felkészítő munkaerő-piaci képzés költsége (rendelet 6.-7..) Mértéke: 525 Ft/óra/fő 4

Keresetpótló juttatás (rendelet 6.-7..) Mértéke: 77.300 Ft /fő/hó Vállalkozóvá válás támogatása (rendelet 10. (2) bekezdés (b)) Mértéke: a képzés befejezését követően pályázhatnak a vállalkozóvá válás támogatására, a támogatás mértéke 101.500 Ft/fő/hó (a minimálbér összege) Vállalkozóvá válás tőkejuttatás (rendelet 10. (2) bekezdés) Mértéke: tőkejuttatás támogatásban részesülhetnek, amelynek mértéke maximum 2 millió Ft/fő. Utazási költség (rendelet 26/B (3) bekezdés) Mértéke: a képzés időtartama alatt azon álláskeresők esetében, akik lakó/tartózkodási helyüktől eltérő településen végzik a képzést. 6 hónapos időtartamban átlagosan 25.000 Ft/fő/hó mértékben. Bérköltség támogatás (Flt. 19/B.. (3) bekezdés; rendelet 11/A ) Mértéke: Megvalósítók bérköltsége (100%): - max. 181.102 Ft/fő/hó+SZHO 27% (2 fő projektmenedzser) - max. 141.732 Ft/fő/hó+SZHO 27% (1 fő projektasszisztens) Támogatás időtartama: a támogatottak a program teljes időtartamában tevékenykednek, amely 15 hónap. A csekély összegű (de minimis) támogatások alkalmazásáról szóló 2006. december 15- i 1998/2006/EK rendeletben és a rendelet 27. (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a bérköltség támogatás csekély összegű támogatás. Egy vállalkozásnak bármilyen forrásból, csekély összegű támogatási jogcímen odaítélt támogatás támogatástartalma három egymást követő év alatt (az adott pénzügyi év, illetve az azt megelőző két pénzügyi év vonatkozásában) nem haladhatja meg a 200.000 eurónak, közúti szállítás esetén pedig a 100.000 eurónak megfelelő forint összeget. Az értékhatár számítása szempontjából a támogatástartalom az irányadó. Nem kell alkalmazni a de minimis támogatásra vonatkozó szabályokat, amennyiben a kedvezményezett nem minősül vállalkozásnak az EK Szerződés 87. cikk (1) bekezdés értelmében, azaz ha a munkaadó költségvetési szerv, egyesület, alapítvány, közalapítvány, köztestület, kisebbségi önkormányzat vagy közhasznú társaság, amennyiben az általa végzett támogatott tevékenység nem minősül gazdasági tevékenységnek, illetve a támogatással érintett munkavállalók foglalkoztatására nem gazdasági tevékenység keretében kerül sor. Nem nyújtható támogatás annak, akinek a csekély összegű (de minimis) támogatásai elérték az EK rendeletben meghatározott mértéket, vagy az EK rendelet által tilalmazott ágazatokban tevékenykedik. A folyósítás ütemezése: A foglalkoztatást követő minden hónap utolsó napjáig, havonta, amennyiben a pénzügyi elszámolás határidőben a foglalkoztatást követő hónap 10. napjáig - beérkezik (utófinanszírozás). 5

10. A pályázat benyújtásának módja: A pályázatot kizárólag az e támogatási programra kidolgozott pályázati adatlap kitöltésével lehet benyújtani. A pályázati dokumentáció megjelenik a Baranya Megyei Kormányhivatal honlapján (www.bamkh.hu), valamint a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja honlapján (http://baranya.munka.hu). A pályázatot két nyomtatott példányban (egy eredeti, egy másolat) és CD-n kell eljuttatni a munkaügyi központhoz, zárt borítékban, ajánlott postai küldemény formájában. Email-en érkező, illetve személyesen benyújtott pályázatot nem áll módunkban elfogadni. A papír alapú pályázatot össze kell fűzni és oldalszámmal, tartalomjegyzékkel kell ellátni. Az eredeti példány minden oldalát a szervezet aláírásra jogosult képviselőjének szignálnia kell. A pályázónak feltétlen fel kell tüntetnie email-es elérhetőségét. Kézzel írott pályázatokat nem áll módunkban figyelembe venni. A pályázó a borítékra írja rá: Önindító 2014 munkaerő-piaci program. Információ kérhető az alábbi elérhetőségeken: Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Befektetés Ösztönzési és Szolgáltatási Osztály Nagy Andrea programkoordinátor Telefon: 72/506-838, nagy.andrea@lab.hu 11. A pályázat benyújtásának helye, határideje: A pályázatot a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Befektetés Ösztönzési és Szolgáltatási Osztályára kell postai úton ajánlott postai küldeményben benyújtani (7621 Pécs, Király u. 46.). A pályázat beérkezésének határideje: 2014. június 15. A határidő után beérkező pályázatokat nem áll módunkban elfogadni. 12. A pályázat elbírálásának határideje: 2014. június 30. 13. Hiánypótlás: Az a pályázat, amely nem felel meg a pályázati felhívás feltételeinek, illetve a pályázati egységcsomagban foglaltaknak, határidőn túl, vagy hiányosan, illetve a kötelezően előírt mellékletek bármelyike nélkül érkezik be, érdemi elbírálás nélkül elutasításra kerülhet. A formai szempontból hiányosnak minősülő pályázat esetében a munkaügyi központ egy alkalommal szólítja fel a pályázót arra, hogy a hiányosságot a felszólításról szóló értesítés átvételétől számított 8 napon belül pótolja. Formai hiányosságnak kizárólag a pályázati adatlapok, nyilatkozatok valamelyik rovatának üresen hagyása, vagy az űrlaphoz csatolandó valamelyik adatlap, nyilatkozta, dokumentum hiánya számít. A hiánypótlást követően is formailag hiányosnak minősülő pályázat érdemi elbírálás nélkül elutasítható. A jogosultsági feltételeknek nem megfelelő, azaz az esetleges hiánypótlást követően is formailag hiányos pályázatok esetében a munkaügyi központ a pályázót írásban értesíti arról, 6

hogy a pályázat nem felel meg a jogosultsági feltételeknek, és ezzel egyidejűleg a pályázat elutasítására tesz javaslatot a támogatónak. Az értesítés átvételét követően hiánypótlás nem nyújtható be, illetve a pályázat nem módosítható. 14. Támogatási javaslat, támogatásról szóló döntés: Ha a pályázat a jogszabályi feltételeknek megfelel, a munkaügyi központ megvizsgálja a támogatásra vonatkozó mérlegelési szempontokat, és figyelembe veszi: - a munkaerő-kereslet és - kínálat helyi jellemzőit, - a térség/kistérség foglalkoztatási helyzetét és munkanélküliségi mutatóit, - az álláskeresők munkához jutási esélyeit, - a pályázó állami foglalkoztatási szervvel való korábbi együttműködésének tapasztalatait. A Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja igazgatója mérlegelési jogkörében eljárva dönt. A támogatás mértékéről, időtartamáról, a támogatás részletes feltételeiről a támogatásban részesülő pályázó és a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja hatósági szerződést köt. A támogatott nevét a munkaügyi központ közzéteszi honlapján. 15. Jogorvoslati eljárások: A pályázó a támogatásról szóló döntés ellen jogorvoslati jogával élhet. A fellebbezést a támogatási döntésről szóló írásbeli értesítés kézhezvételét követő 15 napon belül, írásban a Nemzeti Munkaügyi Hivatalhoz (1087 Budapest, Kálvária tér 7.) címzett, de a döntést hozó Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjához (7621 Pécs, Király u. 46.) két példányban lehet benyújtani. Kötelező mellékletek: - képzési ajánlat (a Pályázati Felhívás mellékletét képezi) - a pályázati formanyomtatvány részét képező kötelező nyilatkozatok, valamint csatolandó mellékletek hiánytalan megléte. Pécs, 2014. május 15. Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Befektetés Ösztönzési és Szolgáltatási Osztály 7