KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI TÉMAKÖREI

Hasonló dokumentumok
Javítóvizsga Biológia 2009/ ac

Farmakológus szakasszisztens Farmakológus szakasszisztens 2/40

A 10. OSZTÁLYOS BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN TANMENET SZAKISKOLÁK SZÁMÁRA

fogalmak: szerves és szervetlen tápanyagok, vitaminok, esszencialitás, oldódás, felszívódás egészséges táplálkozás:

BIOLÓGIA ÉVFOLYAM. SZERZŐK: Font Lajosné, Raffai Zsuzsanna, Szabóné Déri Ágota

Témakörök és tételek német nyelvb l a középszint érettségi vizsgán (A szóbeli vizsga feladatlapjai ezen megadott tételek alapján készülnek) 2007

Biológia orientáció 9. osztály

BIOLÓGIA 7-8. évfolyam. A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma 7. évfolyam 2 óra 72 óra 8. évfolyam 1,5 óra 54 óra. 7.

BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN Általános iskola 7-8. évfolyam

1. B) FELADAT: A LÁTÁS 1. A mellékelt rajz felhasználásával ismertesse az emberi szem felépítését, és az egyes részek

BIOLÓGIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Az idegen nyelv tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve

M E G O L D Ó L A P. Nemzeti Erőforrás Minisztérium

TERMÉSZETISMERET A és B variáció

Egysejtű eukarióták mikroszkópikus megfigyelése

Tartalom. I. ÁLTALÁNOS ÉLETTAN 17 A) Kutatási módszerek 17 B) Az élettan alapvetô fogalmai és koncepciói 18

Élesztőgomba megfigyelése

HELYI TANTERV BIOLÓGIA tanításához Szakközépiskola évfolyam

EGÉSZSÉGÜGYI ALAPISMERETEK

M E G O L D Ó L A P. Emberi Erőforrások Minisztériuma. Korlátozott terjesztésű!

A biológiai membránok szerkezete és működése. Biológiai alapismeretek

M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Minisztérium. Korlátozott terjesztésű!

M E G O L D Ó L A P. Emberi Erőforrások Minisztériuma. Korlátozott terjesztésű!

Életmód Napirend, időbeosztás. Étkezési szokások a családban. Ételek, kedvenc ételek Szabadidő, művelődés, szórakozás Kedvenc időtöltésem Kedvenc zené

Tanterv kéttannyelvű biológia 7 8. évfolyam

4. melléklet: Témajavaslatok önálló munkához a évfolyamon

M E G O L D Ó L A P. Emberi Erőforrások Minisztériuma. Korlátozott terjesztésű!

M E G O L D Ó L A P. Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Korlátozott terjesztésű!

M E G O L D Ó L A P. Emberi Erőforrások Minisztériuma. Korlátozott terjesztésű!

BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TÉMAKÖREI Nyolc évfolyamos képzés német 1. idegen nyelv 5. évfolyam

Csecsemő- és gyermeknevelőgondozó Csecsemő- és gyermeknevelőgondozó

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ!

M E G O L D Ó L A P. Emberi Erőforrások Minisztériuma. Korlátozott terjesztésű!

Szóbeli érettségi témakörök spanyol nyelv

II. félév, 8. ANATÓMIA elıadás JGYTFK, Testnevelési és Sporttudományi Intézet. Idegrendszer SYSTEMA NERVOSUM

Proontogenezis (megelőző szakasz) Egyedfejlődés (ontogenezis) Proontogenezis. Proontogenezis. Proontogenezis. Proontogenezis

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

Laboratóriumi technikus. Laboratóriumi technikus. Laboratóriumi technikus. Laboratóriumi technikus. Laboratóriumi technikus. Laboratóriumi technikus

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Fogászati asszisztens szakképesítés Fogászati beavatkozások, kezelések modul. 1. vizsgafeladat május 30.

Tartalom. 2.1 A csontrenszer biológiai szerepe

1. Az oxigén minden élőlény sejtjei számára nélkülözhetetlen. 2. Az oxigén a sejtekben lejátszódó lebontó folyamatokhoz elengedhetetlen.

Biológia 8. osztály. A harmadik forduló. Anyagcsere szervrendszere: A)... B)... C)... D)...

BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN B változat

BIOLÓGIA. PRÓBAÉRETTSÉGI május EMELT SZINT. 240 perc

Helyi tanterv a nyelvi előkészítő évfolyamos képzés számára

Fényreceptorok szem felépítése retina csapok/pálcikák fénytör közegek

EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet (A) változatához. Biológia az általános iskolák 7-8.

Általános iskola (5-8. évfolyam)

M E G O L D Ó L A P. Emberi Erőforrások Minisztériuma. Korlátozott terjesztésű!

Pedagógia és szabadidőpedagógia

Biológia évfolyam. tantárgy 2013.

BIOLÓGIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

BIOLÓGIA VERSENY 10. osztály február 20.

M E G O L D Ó L A P. Emberi Erőforrások Minisztériuma. Korlátozott terjesztésű!

BIOLÓGIA. 10. évfolyam /normál képzés/ 11. évfolyam /kéttannyelvű és nyelvi előkészítő évfolyamú képzés/ Óraszám: 111 óra. Célok és feladatok

BIOLÓGIA TANTÁRGY 4 ÉVFOLYAMOS HELYI TANTERVE

M E G O L D Ó L A P. Emberi Erőforrások Minisztériuma. Korlátozott terjesztésű!

A MODULOK ÉS A TANTÁRGYAK OKTATÁSI PROGRAMJAI

Kerettanterv a két tanítási gimnáziumi német célnyelvi civilizáció tantárgy oktatásához

FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS

H A T Á S V I Z S G Á L A T I

A másodlagos biogén elemek a szerves vegyületekben kb. 1-2 %-ban jelen lévő elemek. Mint pl.: P, S, Fe, Mg, Na, K, Ca, Cl.

Az emberi test. 23. Megnyílik a világ A látás

Szakközépiskola évfolyam Kémia évfolyam

igen nem

HEGESZTÉSI SZAKISMERET

HIEDELMEK A MOTIVÁCIÓRÓL

Rehabilitációs team, team munka. Dr. Péley Iván

A légzés élettana I.

SZAKMAI ALAPOZÁS AZ EGÉSZSÉGÜGY, SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOK SZAKMACSOPORTRA,,B változat

xkir Tesztintézmény Egészségügy..SZAKMACSOPORT Mentőápoló..SZAKMA OKJ SZÁMA:

M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Minisztérium

Proontogenezis (megelőző szakasz) Egyedfejlődés (ontogenezis) Proontogenezis. Proontogenezis. Proontogenezis. Megtermékenyítés (fertilizáció)

M E G O L D Ó L A P. Emberi Erőforrások Minisztériuma. Korlátozott terjesztésű!

M E G O L D Ó L A P. Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Korlátozott terjesztésű!

Az abortusz a magyar közvéleményben

A POLARITÁS ÉS A NÖVÉNYI TEST SZERVEZŐDÉSE Definíció:

EGÉSZSÉGÜGYI ALAPISMERETEK

A tantárgy összóraszáma: 120,25óra. Ennek felosztása: Évfolyam Összes en Tantárgy /modul Heti Évi Heti Évi Biológia 1,5 55,5 1,75 64,75 120,25

Mutasd be az agyalapi mirigy, a pajzsmirigy és a mellékpajzsmirigy jellemzőit és legfontosabb hormonjait!

Az élő szervezetek menedzserei, a hormonok

KÍNAI DATOLYALÉ (JUJUBA) KONCENTRÁTUM

M E G O L D Ó L A P. Emberi Erőforrások Minisztériuma. Korlátozott terjesztésű!

Esti 11. A területi fejlettség különbség jellemzői, az eltérő gazdasági fejlettség okainak feltárása; a regionális politika lényegének megértése.

C-vitamin, a csodafegyver

MI AZ A TÁPLÁLKOZÁSI PIRAMIS?

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

M E G O L D Ó L A P. Emberi Erőforrások Minisztériuma. Korlátozott terjesztésű!

SZAKMAI ALAPOZÁS AZ EGÉSZSÉGÜGY, SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOK SZAKMACSOPORTRA,,A2 változat

M E G O L D Ó L A P. Emberi Erőforrások Minisztériuma. Korlátozott terjesztésű!

Emberi szövetek. A hámszövet

M E G O L D Ó L A P. Emberi Erőforrások Minisztériuma. Korlátozott terjesztésű!

4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam

Osztályfőnöki órák kerettanterve az általános iskola 5-8. osztályában

OSZTÁLYFŐNÖKI OSZT.

Helyi tanterv a Mozaik kiadó ajánlása alapján. az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet

Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola Kémia Helyi Tanterv. A Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola

Jelentkezési lap egyéni terápiás kutyáért

BIOLÓGIA VERSENY 9. osztály február 20.

Átírás:

2. számú melléklet KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI TÉMAKÖREI Bethlen Gábor Szakközépiskola 2014.

2

Tartalom 1.1 ANGOL NYELV... 4 1.2 BIOLÓGIA... 6 1.3 FIZIKA... 35 1.4 INFORMATIKA... 51 1.5 IRODALOM... 57 1.6 KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK ÜZLETI GAZDASÁGTAN... 59 1.7 KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK ELMÉLETI GAZDASÁGTAN... 65 1.8 KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZLEKEDÉS ÜZEMVITEL... 70 1.9 MATEMATIKA... 74 1.10 NÉMET NYELV... 87 1.11 TESTNEVELÉS... 89 1.12 TÖRTÉNELEM... 94 3

1.1 ANGOL NYELV 1.Személyes vonatkozások, család A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet, családi kapcsolatok A családi élet mindennapjai, otthoni teendők Személyes tervek 2. Ember és társadalom A másik ember külső és belső jellemzése Baráti kör A tizenévesek világa: kapcsolat a kortársakkal, felnőttekkel Női és férfi szerepek Ünnepek, családi ünnepek Öltözködés, divat Vásárlás, szolgáltatások (posta) Hasonlóságok és különbségek az emberek között 3. Környezetünk 4. Az iskola Az otthon, a lakóhely és környéke (a lakószoba, a lakás, a ház bemutatása) A lakóhely nevezetességei, szolgáltatások, szórakozási lehetőségek A városi és a vidéki élet összehasonlítása Növények és állatok a környezetünkben Környezetvédelem a szűkebb környezetünkben: Mit tehetünk környezetünkért vagy a természet megóvásáért? Időjárás Saját iskolájának bemutatása (sajátosságok, pl. szakmai képzés, tagozat) Tantárgyak, órarend, érdeklődési kör, tanulmányi munka A nyelvtanulás, a nyelvtudás szerepe, fontossága Az iskolai élet tanuláson kívüli eseményei, iskolai hagyományok. 5. A munka világa Diákmunka, nyári munkavállalás Pályaválasztás, továbbtanulás vagy munkába állás 4

6. Életmód Napirend, időbeosztás Az egészséges életmód (a helyes és a helytelen táplálkozás, a testmozgás szerepe az egészség megőrzésében, testápolás) Étkezési szokások a családban Ételek, kedvenc ételek Étkezés iskolai menzán, éttermekben, gyorséttermekben Gyakori betegségek, sérülések, baleset Gyógykezelés (háziorvos, szakorvos, kórházak) 7. Szabadidő, Szabadidős elfoglaltságok, hobbik művelődés, Színház, mozi, koncert, kiállítás stb. szórakozás Sportolás, kedvenc sport, iskolai sport Olvasás, rádió, tévé, videó, számítógép, Internet Kulturális események 8. Utazás, turizmus A közlekedés eszközei, lehetőségei, a tömegközlekedés Nyaralás itthon, illetve külföldön Utazási előkészületek, egy utazás megtervezése, megszervezése Az egyéni és a társas utazás előnyei és hátrányai 9. Tudomány és technika Népszerű tudományok, ismeretterjesztés A technikai eszközök szerepe a mindennapi életben 5

1.2 BIOLÓGIA 1.Bevezetés a biológiába 1.1. A biológia tudománya Vizsgálati szempontok Tudja, hogy a rendszerezés alapegysége a faj, de ennél nagyobb rendszertani kategóriák is vannak: ország, törzs, osztály. Értelmezze a természetes rendszert az Vizsgáló módszerek élővilág fejlődéstörténete alapján. Tudja használni a fénymikroszkópot: tudjon kaparékot, nyúzatot készíteni, metszetet elemezni. 1.2. Az élet ellemzői 1.2.1. Az élő rendszerek 1.2.2. Szerveződési szintek Ismertesse a szerveződési szint fogalmát és biológiai tartalmát: sejt alatti, sejtszintű, egyed alatti és egyed feletti, szövet, szerv, szervrendszer, egyed, populáció, társulás, biom, bioszféra. Értelmezze, hogy a magasabb szerveződési szintek működései magukba foglalják az alacsonyabb szintűekét, de azokból nem vezethetők le (pl. a fizikai kémiai folyamatok az életműködések részjelenségei). 1.3. Fizikai, kémiai alapismeretek Ismertesse a diffúzió és az ozmózis biológiai jelentőségét. Végezzen el egyszerű plazmolízises kísérletet hagyma bőrszöveti nyúzatával. Ismertesse a felületen való megkötődés biológiai jelentőségét (enzimműködés, talajkolloidok, kapillaritás). Mutassa ki az orvosi szén nagy felületi megkötőképességét festékoldattal. Tudja az aktiválási energia és a katalizátor fogalmát. Ismertesse az enzimek előfordulását (minden sejtben működnek), az enzimműködés lényegét, optimális feltételeit, utóbbit hozza 6

összefüggésbe szervezete jellemzőértékeivel (testhőmérséklet, ph - ozmotikus viszonyok). Ismerjen enzimhibán alapuló öröklődő emberi betegséget (pl. tejcukorérzékenység), ismerje megnyilvánulásuk megelőzhetőségét. 2.Egyed alatti szerveződési szint 2.1. Szervetlen és szerves alkotóelemek 2.1.1. Elemek, ionok 2.1.2. Szervetlen molekulák 2.1.3. Lipidek Szénhidrátok Ismertesse a C, H, O, N, S, P szerepét az élő szervezetben. Ismertesse a H +, Ca 2+, Mg 2+, Fe 2+3+, HCO 3-, a CO 32- ionok természetes előfordulásait. Ismertesse, miért jódozzák a sót, miért tesznek a fogkrémekbe fluort. Értelmezze a víz, a szén-dioxid és az ammónia jelentőségét az élővilágban. Mutasson ki szén-dioxidot meszes vízzel Ismertesse a lipidek oldódási tulajdonságait, hozzon rá köznapi példákat. Értelmezze, hogy a zsírban oldódó vitaminokat miért nem kell mindennap fogyasztani. Ismertesse és ismerje el a zsírok szerkezetét (glicerin + zsírsavak). Ismertesse a zsírok és olajok biológiai szerepét (energiaraktározás, hőszigetelés, mechanikai védelem), és hozza ezt összefüggésbe a zsírszövet szervezeten belüli előfordulásával. Magyarázza a foszfatidok polaritási tulajdonságai alapján, miért alkalmasak a biológiai membránok kialakítására (hártyaképzés). Ismertesse az epesav polaritása alapján az epe zsírokat szétoszlató szerepét. Végezzen kísérletet az epe zsírokat szétoszlató szerepének bemutatására. Ismertesse a szénhidrátok tulajdonságait (íz, oldhatóság, emészthetőség) az alábbi példákon: szőlőcukor, keményítő, glikogén, cellulóz. 7

Fehérjék 2.1.6. Nukleinsavak, nukleotidok 2.2. Az anyagcsere olyamatai 2.2.1. Felépítés és lebontás kapcsolata 2.2.2. Felépítőfolyamatok Ismertesse természetes előfordulásukat és az élőszervezetben betöltött szerepüket. Ismerje fel a glükóz, ribóz, dezoxiribóz molekulájának vázát. Tudja a glükóz összegképletét és a poliszaharidok általános képletét. Végezze el a keményítőkimutatását jóddal, vizsgálatát mikroszkóppal. Magyarázza, miért édes a sokáig rágott kenyérhéj. Ismertesse és ismerje el a fehérjék általános szerkezetét (peptidlánc). Tudja, hogy a fehérjék alapegységei az aminosavak, s hogy a fehérje térszerkezete függ az aminosav sorrendtől. Jellemezze a fehérjék biológiai szerepét (enzimek, összhúzékony fehérjék, vázanyagok, receptorok, szállítófehérjék, tartalék tápanyagok, antitestek, jelölő fehérjék, véralvadás, szabályozó fehérjék). Mondjon példát ezek előfordulására. Magyarázza, miért elengedhetetlen alkotói étrendünknek az eszenciális aminosavak. Mondjon példákat a mindennapi életből a fehérjék szerkezetének megváltozására (tojás- és hússütés). Végezzen el fehérjék kicsapódását bemutató kísérleteket (hő, nehézfémek, mechanikai hatás). Magyarázza, hogyan rejlik a DNS szerkezetében az információhordozó, örökítő(önmegkettőződő) szerep. Hasonlítsa és kapcsolja össze az élőlények felépítőés lebontó folyamatait. Hasonlítsa össze az élőlényeket energiaforrás szempontjából (fototrófok, kemotrófok) és C-forrás szempontjából (autotrófok és heterotrófok). Tudja, hogy minden átépítés energiaveszteséggel jár. Magyarázza az endo- és exocitózis folyamatát. 8

2.2.3. Lebontó folyamatok 2.3. Sejtalkotók (az eukarióta sejtben) 2.3.1. Elhatárolás 2.3.2. Mozgás 2.3.3. Anyagcsere Ismertesse e folyamatok lényegét (reduktív, energia-felhasználó) és helyét. Magyarázza a növények, a fotoszintézis alapvetőszükségességét a földi életben. Értelmezze a fotoszintézis fény- és sötét szakaszának főtörténéseit: a vízfényenergia segítségével bomlik, molekulári oxigén keletkezik, a H szállítómolekulára kerül, ATP keletkezik (fényszakasz); a szén-dioxid redukálódik a H és az ATP segítségével, glükóz, majd más vegyületek keletkeznek (sötét szakasz). Ismertesse a biológiai oxidáció lényegét, bruttó egyenletét. Magyarázza az erjedés lényegét, ismertesse a mindennapi felhasználását. Tudja, hogy a szerves molekulák szénvázából szén-dioxid keletkezik, a hidrogén szállítómolekulára kerül. Tudja, hogy a végsőoxidáció során a szállítómolekulához kötött H molekuláris oxigénnel egyesül, víz és ATP keletkezik. Ismertesse a folyamat helyét a sejtben. Ismerje fel rajzolt ábrán a sejthártyát, citoplazmát, sejtközpontot, ostort, csillót, endoplazmatikus hálózatot, riboszómát, sejtmagot, mitokondriumot; sejtfalat, zöld színtestet, zárványt. Ismertesse e sejtalkotók szerepét a sejt életében. Vizsgálja és ismerje föl mikroszkópban a sejtfalat, színtestet, sejtmagot, zárványt. Ismertesse a biológiai hártyák (membránok) szerepét (anyagforgalom, határolás, összekötés, jelölés, jelfogás) és felépítésének általános elvét. Hasonlítsa össze a passzív és az aktív szállítás lényegét (iránya, energiaigénye). Hozzon példákat az állábas, ostoros, csillós mozgásokra az emberi szervezetben. 9

2.3.4. Osztódás Magyarázza a sejt belsőhártyarendszerének funkcióját. Ismertesse a mitokondrium és a színtest szerepét (biológiai oxidáció, fotoszintézis). Ismertesse a sejtek osztódási ciklusát (nyugalmi szakasz, DNS-megkettőződés, nyugalmi szakasz, osztódás). Ismertesse a kromoszóma fogalmát, az ember testi sejtjeinek és ivarsejtjeinek kromoszómaszámát. Hasonlítsa össze a mitózist és a meiózist. Ismertesse, hogy a meiózis folyamata miért eredményez genetikai változatosságot. 2.3.5. A sejtműködések vezérlése Magyarázza, hogy a sejt hogyan válaszolhat külsőés belsőingerekre (valamilyen belső 10 anyag koncentrációváltozása, működésének megváltozása: alakváltozás, elválasztás vagy elektromos változás). 3.Az egyed szerveződési szintje 3.1. Nem sejtes rendszerek 3.1.1. Vírusok Ismertesse a vírusok biológiai, egészségügyi jelentőségét. Ismertesse a vírusok felépítését és a vírusfertőzés folyamatát. Hozzon példát vírus által okozott emberi megbetegedésekre. Legyen tisztában alapvetőjárványtani fogalmakkal (fertőzés, járvány, higiénia). 3.2. Önálló sejtek 3.2.1. Baktériumok Hasonlítsa össze a baktérium és az eukarióta sejt szerveződését. Ismertesse a baktériumok környezeti, evolúciós, ipari, mezőgazdasági és egészségügyi jelentőségét; lássa ezek kapcsolatát változatos anyagcseréjükkel. Magyarázza, hogy a felelőtlen antibiotikumszedés miért vezet a kórokozók ellenálló formáinak elterjedéséhez. Hozzon példát baktérium által okozott emberi megbetegedésekre. Ismertesse ezek megelőzését és a

3.2.2. Egysejtűeukarióták 3.3. Többsejtűség 3.3.1. A gombák, növények, állatok elkülönülése 3.3.2. Sejtfonalak 3.3.3. Teleptest és álszövet védekezés lehetőségét. Ismertessen fertőtlenítési, sterilizálási eljárásokat. Az alábbi fajokon mutassa be az egysejtű élőlények változatos testszerveződését és felépítőanyagcseréjét: amőba, a papucsállatka, a zöld szemes ostoros és élesztőgomba faj. Ismerje fel ezeket az élőlényeket fénymikroszkóppal, és figyelje meg mozgásukat. Magyarázza, hogy a testszerveződés és az anyagcsere-folyamatok alapján miért alkotnak külön országot az élőlények természetes rendszerében a növények, a gombák és az állatok. Indokolja, hogy a sejtek működésbeli különbsége miért jár differenciálódással. A zöldmoszatok példáján mutassa be az egysejtűszerveződés és a többsejtű szerveződés típusait (sejttársulás, sejtfonal, teleptest). Ismertesse a gombák fonalas testfelépítését, spórás szaporodását. Vizsgáljon fénymikroszkóppal penészgombát és fonalas zöldmoszatokat, rajzolja és jellemezze a mikroszkópban látottakat. Tudja, hogy ez a szerveződés jellemzőa vörös- és barnamoszatok többségére, a zöldmoszatok egy részére (pl. csillárkamoszat), a kalapos gombákra és a mohákra. Ismertesse a szivacsok testfelépítésének főbb jellemzőit. Különböztesse meg a legismertebb ehető, és mérgezőkalapos gombákat. Ismertesse a gombafogyasztás szabályait, tudja, hogy a gyilkos galóca halálosan mérgező. Ismertesse a peronoszpóra, a fejespenész, az ecsetpenész, a farontó gombák, az emberi 11

3.4. Szövetek, szervek, szervrendszerek, testtájak 3.4.1. A növényvilág főbb csoportjai a szervi differenciálódás szempontjából 3.4.2. Az állatvilág főbb csoportjai a szervi differenciálódás szempontjából megbetegedéseket okozó gombák és a sütőélesztőgyakorlati jelentőségét. Tudja, hogy a zuzmók a levegőszennyezés indikátorai. Vizsgáljon kézinagyítóval és mikroszkóppal lombosmohákat, zuzmókat, ismertesse a megfigyeltek alapján testfelépítésüket. Tudja, hogy a növényvilág fejlődését befolyásolta a fényért, vízért való verseny, a szárazabb élőhelyeken való szaporodás lehetősége. Tudja ezeket összefüggésbe hozni a szervek megjelenésével, felépítésével. Ismertesse a harasztoknál megjelenő evolúciós újításokat (szövetek, szervek), hozza ezeket összefüggésbe a szárazföldi élethez való hatékony alkalmazkodással. Ismertesse a nyitvatermőknél megjelenő evolúciós újításokat (virág, mag, víztől független szaporodás), hozza ezeket összefüggésbe a szárazföldi élethez való hatékonyabb alkalmazkodással. Ismertesse a zárvatermőknél megjelenő evolúciós újításokat (takarólevelek, bibe, zárt magház, termés, szállítócsövek, gyökérszőrök) hozza ezeket összefüggésbe a szárazföldi élethez való hatékonyabb alkalmazkodással. Ismertesse a termés biológiai szerepét és a magterjesztés stratégiáit. Tudja használni a növényismeret könyvet a környezetében élőnövények megismeréséhez, és élőhelyének, ökológiai igényeinek jellemzéséhez. Ismerje fel és fogalmazza meg a testfelépítés, az életmód (kültakaró, mozgás, táplálkozás, légzés, szaporodás, érzékelés) és a környezet kapcsolatát az alábbi állatcsoportok példáján: - szivacsok - laposférgek 12

3.4.3. A növények szövetei, szervei Szövetek - Gyökér, szár, level - Virág, termés 3.4.4. Az állatok szövetei, szaporodása, viselkedése - Szövetek - gyűrűsférgek - rovarok - fejlábúak (lábasfejűek) - a gerincesek nagy csoportjai (halak, kétéltűek, hüllők, madarak, emlősök). Jellemezze önállóan csoportjellemzők alapján a fenti csoportokat. Ismertesse, hogy milyen működésekre specializálódtak a következőszövetek: osztódó szövet és állandósult szövetek: bőrszövet, táplálékkészítőalapszövet és szállítószövet. Vizsgáljon fénymikroszkóppal növényi szövet preparátumot, készítsen bőrszövet nyúzatot (pl. hagyma allevél). Vizsgáljon sejtüreget és kristályzárványt. Értelmezze a látottakat. Középszint Ismertesse a gyökér, a szár és a levél alapfunkcióit. Ismerje fel egyszerű, sematikus rajzon a gyökér hossz- és keresztmetszetét, a kétszikű és egyszikűlágyszár keresztmetszetét, a fás szár keresztmetszetét, a kétszikűlevél keresztmetszetét, tudja magyarázni a látottakat. Magyarázza a fás szár kialakulását, az évgyűrűk keletkezését. Vizsgáljon mikroszkópban gázcserenyílást és értelmezze a látottakat. Figyelje meg a víz útját színes tintába mártott fehér virágú növényen. Ismertesse a virág biológiai szerepét és részeit. Ismertesse az egyivarú és a kétivarú virág, az egylaki és a kétlaki növény fogalmát. Ismertesse a virágos növények fajfenntartó működéseit (mag-, illetve termésképzés, vegetatív szervekkel történőszaporodás). Ismertesse az ivaros és az ivartalan szaporítás előnyeit és hátrányait. Ismertesse a 13

- Szaporodásegyedfejlődés - Viselkedés növények főbb ivartalan szaporítási módjait (tőosztás, dugványozás, oltás, szemzés, klónozás). Ismertesse a csírázás külsőés belsőfeltételeit egy csírázási kísérlet kapcsán. Ismertessen hormonális hatásra bekövetkező növényi életműködéseket (gyümölcsérés). Magyarázza, hogy milyen működésekre specializálódtak a következőszövetek: hámszövet (működés és felépítés szerint is), izomszövet, kötőszövet és idegszövet, és ez hogyan tükröződik a felépítésükben. Ismerje fel fénymikroszkópos készítményen a következőszöveteket: többrétegű elszarusodott laphám, vázizom, csontszövet, idegszövet, emberi vér. Ismertesse a petesejt, a hímivarsejt, a zigóta, a hímnősség és a váltivarúság, az ivari kétalakúság, az embrionális és posztembrionális fejlődés fogalmát. Vonjon párhuzamot példák alapján az életkörülmények és a szaporodási mód között (ivaros, ivartalan, külsőés belső megtermékenyítés, szaporodási rendszerek, az ivadékgondozás és az utódszám összefüggése). Tudjon példát az ivartalan szaporodásra és a regenerációra. Példák alapján ismertesse az önfenntartással kapcsolatos viselkedéseket (tájékozódás, komfortmozgás, táplálkozási magatartás, menekülés). Példák alapján ismertesse a fajfenntartással kapcsolatos viselkedéseket (a partner felkeresése, udvarlás-nász, párzás, ivadékgondozás, önzetlenség, agresszió). 14

15 Jellemezze az alábbi magatartásformákat: reflex, irányított mozgás, mozgásmintázat, társítások, belátásos tanulás. Tudjon ezekre példát hozni, illetve példákból ismerje fel ezeket. 4.Az emberi szervezet 4.1. Homeosztázis Ismertesse a homeosztázis fogalmát, jelentőségét. 4.2. Kültakaró 4.2.1. Bőr 4.2.2. Szabályozás 4.2.3. A bőr gondozása, védelme Ismertesse a bőr funkcióit (védelem, hőszabályozás érzékelés: fájdalom, tapintás, nyomás, hőingerek). Ismertesse a bőr szöveti szerkezetét, mirigyeit és azok funkcióit, és ábrán azonosítsa a bőr részeit. Magyarázza a hám megújulását. Ismertesse a bőr hajszálereinek szerepét a testhőmérséklet szabályozásában és az anyagforgalomban. Ismertesse a bőr festéksejtjeinek működését, a napsugárzás hatását a bőrre, a napozás egészségtani vonatkozásait, a védekezést. Tudja, mit jelent a bőr tisztán tartása, kozmetikázása, a bőrápolás, hajápolás Tudja, mi az anyajegy, a szemölcs, hogyan alakul ki a mitesszer, a pattanás, vízhólyag, vérhólyag és mi a teendővelük. Tudja, hogy miért veszélyes az égési sérülés. Tudjon égési sérülést ellátni. 4.3. A mozgás 4.3.1. Vázrendszer Ismertesse a csontváz biológiai funkcióit. Ismertesse a gerincoszlop tájékait, a mellkas, az agykoponya és az arckoponya csontjait (orrcsontot, járomcsontot, felsőés alsó állcsontot), tudjon az arcüreg szerepéről. Rajzolt ábrán ismerje fel ezeket. Magyarázza a gerincoszlop kettős S alakját. Ismertesse a csont kémiai összetételét (szerves és szervetlen alkotók), ezek szerepét, hozza összefüggésbe arányuk

4.3.2. Izomrendszer 4.3.3. Szabályozás 4.3.4. A mozgás és mozgási rendszer egészségtana változását az életkorral, a fiatalkori és időskori csontsérülésekkel. Ismertesse egy lapos és egy hosszú csöves csont szerkezetét a megfelelőfunkciókhoz kötve. Ismerje fel a csigolya részeit. Tudjon példát mondani a csontok összenövésére, varratos, porcos és ízületes kapcsolódására, magyarázza, hogy ezek milyen mozgást tesznek lehetővé az adott helyeken. Ismerje fel rajzon az ízület részeit. Tudja, hogy a csigolyák milyen funkciókat töltenek be. Ismertesse a függesztőövek funkcióját, csontjait, a gerincesek ötujjú égtagtípusának csontjait. Hasonlítsa össze a férfi és a női csontvázat, magyarázza a különbséget. Tudja a helyét és funkcióit a következő izmoknak: gyűrűalakú záróizmok, mimikai izmok, bordaközi izmok, mellizom, hasizmok, gátizmok, rekeszizom, végtagok hajlító- és feszítőizmai, fejbiccentőizom. Ismertesse a vázizom felépítését: izomsejt, izomrost, izompólya, inak. Ismertesse miért fontos a bemelegítés, hogyan szüntethetőmeg az izomláz. Tudja, hogy a vázizmok akaratlagos mozgásai agykérgi funkciókhoz kötöttek. Ismertesse a mozgási szervrendszer gyakoribb betegségeit és ellátásuk módját (elemi elsősegélynyújtás): törés, gerincsérülés, ficam, rándulás, ízületi gyulladás, húzódás, lúdtalp, bokasüllyedés, gerincferdülések, illetve ezek megelőzésének lehetőségei. Ismertesse a csípőficam szűrésének fontosságát és korrigálásának lehetőségeit. 16

4.4. A táplálkozás 4.4.1. Táplálkozás 4.4.2. Emésztés 4.4.3. Felszívódás Ismertesse az életmód szerepét a betegségek és a sérülések megelőzésében. Ismertesse a testépítés során alkalmazott táplálékkiegészítők káros hatásait. Ismertesse a testedzés jelentőségét, típusait (erőnléti, ügyességi, állóképességet fokozó). Ismertesse a mozgás szerepét a testsúly szabályozásában. Tudja a táplálkozás jelentőségét, és értse folyamatait. Tudja, hogy mi a különbség a táplálék és tápanyag között. Ismerje fel ábrán az emésztőrendszer részeit, udja biológiai funkcióit. Ismertesse a máj szerepét az emésztőnedvermelésben, a fehérje-, glükóz- és glikogénszintézisben, a raktározásban és a méregtelenítésben. Ismerje fel a fog részeit, a fogképletet. Ismertesse a szájápolás higiéniáját, a ogszuvasodás megelőzését, kezelését. smertesse a rendszeres fogorvosi szűrővizsgálat jelentőségét. Ismertesse az emésztőnedveket, termelődési helyüket és szerepüket a fehérje, a szénhidrát, a zsír és a nukleinsav emésztésének folyamatában. Értelmezzen a hasnyál vagy a gyomornedv hatását bemutató kísérletet. 4.4.4. Szabályozás Ismertesse a bélbolyhok helyét, és tudja működésük lényegét. Ismertesse a bélperisztaltika fogalmát. Tudja, hogy mi válthatja ki az éhség-, szomjúságérzetet és a tápcsatorna reflexes folyamatait (nyál- és gyomornedvtermelés, hányás, nyelés). Magyarázza a minőségi és mennyiségi éhezés fogalmát. Ismertesse a fehérjék, szénhidrátok, zsírok, 17

4.4.5. Táplálkozás egészségtana 4.5. A légzés 4.5.1. Légcsere 4.5.2. Gázcsere 4.5.3. Hangképzés növényi rostok, ásványi anyagok nyomelemek), vitaminok természetes orrásait, tudja, hogy hiányuk vagy túlzott ogyasztásuk káros következményekkel jár. Figyelje meg az élelmiszerek csomagolásán feltüntetett összetevőket és magyarázza a lehetséges kockázati tényezőket, táblázat segítségével. Megfelelőtáblázat segítségével állítsa össze egy könnyűfizikai munkát végzőfogyókúrázó napi étrendjét Elemezze a tápcsatorna megbetegedéseiben kockázati tényezőit (helytelen életmód, helytelen fogápolás, kóros stressz, túlzott alkohol- és gyógyszerfogyasztás, nem az életmódnak-szükségleteknek megfelelő étkezés, túltápláltság és a környezet mikroorganizmusai, vegyszerei, valamint veleszületett hajlam, és a környezet káros hatása). Magyarázza, hogyan változnak az étrendi elvárások tevékenységtől, kortól, nemtől és állapottól (terhesség, szoptatás) függően. Ismertesse az élelmiszer- és ételtartósítás alapvetőszabályait. Ismertesse a légzőrendszer funkcióit. Ismertesse a légzőrendszer szerveit, beleértve a légcsövet, hörgőket, hörgőcskéket és a léghólyagocskákat. Magyarázza a légcsere, a gázcsere és a sejtlégzés összefüggéseit. Magyarázza meg a belégzés és kilégzés folyamatát a mellhártya, rekeszizom, bordaközi izmok szerepének feltüntetésével. Ismertesse a vitálkapacitás fogalmát. Hasonlítsa össze aktív sportoló és nem sportoló fiúk és lányok vitálkapacitását bemutató táblázat értékeit. Adjon magyarázatot az eltérésekre. Határozza meg a légzésszámot nyugalomban 18

4.5.4. Szabályozás 4.5.5. A légzés és a légzőrendszer egészségtana (elsősegélynyújtás) 4.6. Az anyagszállítás 4.6.1. A testfolyadékok 4.6.2. A szöveti keringés 4.6.3. A szív és az erek és munkavégzés után, magyarázza az eltérést. Ismerje fel ábrán a gége alábbi részeit: pajzsporc, gégefedő, hangszalagok. smertesse a hangszalagok szerepét a hangképzésben. Magyarázza, hogy a légzés szabályozásában milyen szerepet játszik a vér szén-dioxid koncentrációja. Ismertesse az orron át történőbelégzés előnyeit a szájon át történőbelégzéssel szemben. Ismertesse a légzőrendszert károsító tényezőket és a légzőrendszer gyakori betegségeit (légúti és rákos megbetegedések, asztma). Indokolja a tüdőszűrés jelentőségét. Magyarázza, miért jár gyakran együtt a torokgyulladás középfülgyulladással. Magyarázzon kísérletet a cigarettázás során keletkezőanyagok kimutatására. Ismertesse a vér, szövetnedv, nyirok összetételét, keletkezésüket, kapcsolatukat, a teljes vértérfogat mennyiségét, a sejtes elemek és a vérplazma arányát, a vérplazma főalkotórészeit és jelentőségüket. Ismertesse a vörösvérsejtek, a fehérvérsejtek és a vérlemezkék szerepét, keletkezésük helyét, a normál értéktartománytól az eltérés okait, és következményeit. Ismertesse a vérzéscsillapítás módjait. Ismertesse a vérszegénység lehetséges okait. Ismertesse a vér, a szöveti folyadék és a nyirok kapcsolatát; a szöveti folyadék szerepét, mint a sejtek közötti anyagcsere helyét. Magyarázza a hajszálerek keringési jellemzőit, funkcióját az anyagcserében. Értse a nyirokkeringés lényegét, a nyirokcsomók jelentőségét Ismertesse a szív felépítését és 19

4.6.4. Szabályozás 4.6.5. A keringési rendszer egészségtana, elsősegélynyújtás 4.7. A kiválasztás 4.7.1. A vizeletkiválasztó rendszer működése 4.7.2. Szabályozás 4.7.3. A kiválasztó szervrendszer egészségtana működését. Ismertesse, hogy mi a koszorúerek feladata, hogy miért életveszélyes ezek elzáródása. Tudja a vérnyomás fogalmát és normál értékét. Tudjon pulzust és vérnyomást mérni. Ismertesse a lép helyét és szerepét. Ismertesse, hogy élettanilag milyen hatások emelik, vagy csökkentik a pulzusszámot és vérnyomást. Magyarázza a véreloszlás megváltozásának élettani funkcióját. Ismertesse a helytelen életmód hatását az Ismertesse a helytelen életmód hatását az érelmeszesedés, visszértágulat, a trombózis, a vérnyomás-ingadozás, szívritmuszavar és az infarktus kialakulására, ismertesse ezek fogalmát. Értse a testedzésnek és a helyes táplálkozásnak a keringési rendszer egészségére gyakorolt hatását. Tudjon alapvetősebellátási módokat, tudja ellátni a kisebb vérzéssel járó sérüléseket. Hasonlítsa össze a kiválasztás és az elválasztás funkcióját Sorolja fel, és ábrán ismerje fel a vizeletkiválasztó rendszer főbb részeit. Tudja, hogy a vesében víz, glükóz, sók, karbamid visszaszívása; gyógyszerek, ionok (pl. hidrogénion) kiválasztása történik. Ismertesse a vizelet főbb összetevőit: víz, karbamid, Na +, K +, CI - ionok, gyógyszerek, hormonok. Tudja, hogy mi és hogyan befolyásolja a vizelet összetételét és mennyiségét. Magyarázza, hogy egészséges emberben miért nem lehet fehérje, glükóz és vér a vizeletben. Indokolja a folyadékbevitel jelentőségét a 20

4.8. A szabályozás 4.8.1. Idegrendszer - Információelméleti vonatkozások - Sejtszintűfolyamatok - Szinapszis vesekőképződés megelőzésében. Ismertesse a művesekezelés jelentőségét. Hasonlítsa össze az irányítás két alapformáját, a szabályozást és a vezérlést. Értse a visszacsatolások szerepét a szabályozásban Ismertesse az idegsejt felépítését, változatosságát és funkcióját (az ingerület keletkezését, vezetését, valamint más sejtekre való továbbadását). Ismerje, hogy az élősejtek membránjának két oldalán az ionok koncentrációja nem azonos, és ez potenciálkülönbséget alakít ki. Tudja, hogy az idegsejt membránpotenciáljának változásai az axoneredésnél tovaterjedőcsúcspotenciált válthatnak ki. Ismertesse az inger, az ingerküszöb fogalmát, példával igazolja, hogyan változhat ez meg a külsőés belsőkörnyezeti hatásokra. Ismertesse a receptor, a receptornak megfelelő(adekvát) inger fogalmát, típusait (mechanikai, kémiai, fény, hő). - Az idegrendszer általános jellemzése Ismertesse a szinapszis fogalmát, magyarázza a serkentővagy gátló hatást az átvivőanyag (vagy más molekulák) és a receptor kölcsönhatásával. Ismertesse a központi, környéki idegrendszer, az ideg, dúc, pálya, mag, kéreg, fehér- és szürkeállomány fogalmát, a testi (szomatikus), vegetatív idegrendszer jelentését. Ismertesse az idegrendszer működésének fő folyamatait, és az ezt megvalósító sejttípusokat (receptorsejt, érzőidegsejt, asszociációs sejtek, mozgatóidegsejt) Készítsen rajzot a gerincvelő 21

- Gerincvelő - Agy - Testérzőrendszerek - Érzékelés - Látás keresztmetszetéről és ábrázolja a gerincvelői idegek eredését. Hasonlítsa össze a reflexív és a reflexkör fogalmát. Ismerje fel ábrán és tudja magyarázni a bőr- és izomeredetű gerincvelői reflexek reflexkörét, funkcióját. A mozgatóműködések példáján mutassa be az idegrendszer hierarchikus felépítését. Tudja, hogy az idegrendszer központi része csontos tokban, agy-gerincvelői folyadékkal és agyhártyákkal védetten helyezkedik el. Ismertesse a gerincvelőfőbb funkcióit (izomtónus kialakítása, védekező mechanizmusok, a bőr reflexes érszűkülete, ill. nemi szervek vérbősége). Váltson ki térdreflexet, és magyarázza funkcióját. Ismerje fel (rajzolt ábrán) az agy nyílirányú metszetén az agy részeit (agytörzs/nyúltvelő, híd, középagy/, köztiagy /talamusz, hipotalamusz/, kisagy, nagyagy). - Hallás és egyensúlyérzés Tudja, hogy az elsődleges érzőkéreg sérülése a tudatosuló érzékelés kiesését jelenti. Ismertesse a bőr (mechanikai, fájdalom, hő, kemoreceptorok) és a belsőszervek receptorait. Értelmezzen kétpontküszöb térképet. Értse az érzékszervek működésének általános elveit: (adekvát) inger, ingerület, érzet. Ismertesse az érzékcsalódás (illúzió, hallucináció) fogalmát, és hogy kiváltásukban pszichés tényezők és drogok is szerepet játszhatnak. Ismertesse és ábrán ismerje föl a szem alapvetőrészeit, magyarázza ezek működését, a szemüveggel korrigálható fénytörési 22

- Kémiai érzékelés - Testmozgató rendszerek - Vegetatív érzőés mozgató rendszerek 4.8.2. Az emberi magatartás biológiaipszichológiai alapjai - A magatartáselemei - Öröklött elemek - Tanult elemek hibákat, a szürke- és a zöldhályog lényegét. Ismertessen egyszerűkísérleteket a vakfolt, a színtévesztés, a látásélesség és a térbeli tájékozódás vizsgálatára. Próbálja ki és magyarázza a pupillareflexet. Értse a pupilla akkomodációs és szemhéjzáró reflex funkcióit. Ismertesse a távolságészlelés módjait, támpontjait. Ismerje föl rajzon a külső-, a közép- és a belsőfül részeit. Értelmezze a dobhártya és a hallócsontocskák működését, a szabályozás lehetőségét. Értelmezzen kísérletet a hangirány érzékelésének bemutatására. Ismertesse a zajszennyeződés forrásait, halláskárosító-pszichés hatását. Ismertesse a tömlőcske és zsákocska, a három félkörös ívjárat szerepét. Ismertesse a nyúltvelői kemoreceptorok szén-dioxid-érzékenységét, hatásukat a légzésre. Ismertesse a szaglóhám, az ízlelőbimbók szerepét az érzékelésben. Magyarázza, hogy alapvetően motivációs állapotok irányítják és aktiválják magatartásunkat. Ismertesse az akaratlagos mozgások szerveződésében az agykéreg és a kéreg alatti magvak szerepét. Magyarázza a mozgatópályák kereszteződéseinek funkcionális következményeit. Ismertesse a kisagy főfunkcióját (mozgáskoordináció). Tudja, hogy alkohol hatására ez az egyik leghamarabb kieső funkció. Értelmezze milyen folyamatok szabályozását jelenti a vegetatív működés, hogyan valósul ez meg. 23

- Emlékezés - A társas viselkedés alapjai Ismertesse a szembogár (pupilla), a vázizom, a bél, a szív és a vérerek szimpatikus és paraszimpatikus befolyásolásának következményeit. - Pszichés fejlődés 4.8.3. Az idegrendszer egészségtana - Drogok 4.8.4. A hormonrendszer - Hormonális működések - Belsőelválasztású mirigyek Hasonlítsa össze az öröklött és tanult magatartásformákat. Tudja, hogy az öröklött magatartási elemek hátterében feltétlen reflexek is állnak. Hozzon példákat az emberi magatartás öröklött elemeire (szopóreflex, érzelmet kifejezőmimika, agresszió). Értelmezze a tanulás fogalmát a viselkedés megváltozása alapján. Feltételes reflexeket hozza összefüggésbe a ájdalmas ingerekre fellépővérnyomásnövekedéssel, szívfrekvenciafokozódással, élelemmel, drogtoleranciával. Világítsa meg tanulás és az érzelmek kapcsolatát megközelítés-elkerülés, játék, kíváncsiság és unalom). Példákon mutassa be a tanulás kritikus zakaszait az egyedfejlődés során (bevésődés, árás, beszéd). Példákon mutassa be a megerősítés ászoktató vagy leszoktató hatását, a szokás, a ászokás és a függőség kialakulását. Lássa a salád, az iskola, a hírközlés, reklám stb. zerepét a szokások kialakításában. Foglaljon állást a fentiekkel kapcsolatban. Hozzon példákat a társas kapcsolatokban megnyilvánuló vonzódásra és taszításra (pl. ivadékgondozás, rangsor), ezek formáira (pl. 24

verbális) megnyilvánulására (pl. behódolás, fenyegetés). Hasonlítsa össze a csoportok közötti taszítás (agresszió), alturizmus megnyilvánulásait emberek és állatok esetében. - A hormonrendszer egészségtana 4.8.5. Az immunrendszer - Immunitás - - Vércsoportok Ismertesse az érzelmi fejlődés hatását az értelmi fejlődésre, hozza összefüggésbe a család szocializációs funkcióival. Értelmezze a fizikai, mentális és szociális jólét fogalmát. Ismertesse az életmód szerepét az idegrendszeri betegségek kialakulásának megelőzésében. Ismertesse a stresszbetegségek kialakulásának feltételeit. Tudja a fájdalomcsillapítás néhány módját, ezek esetleges veszélyeit. Ismertesse az idegrendszer néhány betegségét: agyrázkódás, migrén, epilepszia, szélütés, agyvérzés. Ismertesse a pszichoaktív szerek főbb csoportjait, a kémiai és a viselkedési függőségek közös jellegzetességeit. Ismertesse a szülő, a család, a környezet felelősségét és lehetőségét a drogfogyasztás megelőzésében. Ismertesse a hormonrendszer működésének a lényegét, a hormontermelést és szabályozását. Hasonlítsa össze a hormonrendszer és az idegrendszer működését, tudja, hogy a hormonok hathatnak a viselkedésre is. - Az immunrendszer egészségtana Ismertesse az ember belsőelválasztású mirigyeinek elhelyezkedését, az alábbi hormonok termelődési helyét és hatását: inzulin, adrenalin, tiroxin, tesztoszteron, oxitocin. Ábra alapján értelmezze a női nemi ciklus során végbemenőhormonális, valamint a méhnyálkahártyában, petefészekben és testhőmérsékletben 25

végbemenőváltozásokat. Értse a hormonális fogamzásgátlás biológiai alapjait. Magyarázza a belsőkörnyezet állandóságának a biztosítását az inzulin, trioxin és az adrenalin termelésén keresztül. Ábra alapján - a pajzsmirigy példáján - elemezze a hormontermelés szabályozásának alapelveit. Ismertesse a cukorbetegség lényegét, tüneteit és kezelési módjait. Értelmezze az antitest, antigén, immunitás fogalmát. Sorolja fel az immunrendszer jellemző sejtjeit (falósejtek, nyiroksejtek). Ismertesse a memóriasejtek szerepét a másodlagos immunválasz kialakításában. Magyarázza meg a gyulladás tüneteit, kialakulásuk okát. Ismertesse a falósejtek szerepét és a genny eredetét. Ismertesse az immunizálás különböző típusait (aktív, passzív, természetes, mesterséges). Minden típusra mondjon példát. Hozzon példát a Magyarországon kötelező védőoltásokra. Magyarázza a vírus és baktérium által okozott betegségek eltérőkezelésének az okát. Ismertesse Pasteur és Semmelweis tudománytörténeti jelentőségét. Ismertesse az AB0 és Rhvércsoportrendszert. Ismertesse az anyai Rhösszeférhetetlenség jelenségét. Ismertesse a vérátömlesztés és a véradás jelentőségét. Ismertesse a szervátültetésekkel kapcsolatos 26

gyakorlati és etikai problémákat 4.9. Szaporodás és egyedfejlődés 4.9.1. Szaporítószervek 4.9.2. Egyedfejlődés - A szaporodás,fejlődés egészségtana Ismertesse a láz védekezésben betöltött szerepét és a lázcsillapítás módjait. Magyarázza az allergia (pl. asztma) kialakulását, tudjon felsorolni allergén anyagokat, értse az allergiák és a környezetszennyezés közti kapcsolatot. Ismertesse a férfi és női nemi szervek felépítését, működését, valamint a megtermékenyítés folyamatát. Ismertesse a nem meghatározottságát (kromoszomális, ivarmirigy általi, másodlagos, pszichés). Ismerjen fel ábráról petesejtet és hímivarsejtet és ezek részeit. Ismertesse az ember magzati fejlődésének és születésének főszakaszait, a terhesség, szülés, a szoptatás biológiai folyamatait, a méhlepény és a magzatvíz szerepét. Ismertesse az ember posztembrionális fejlődésének szakaszait, ezek időtartamát és legjellemzőbb változásait (tömeg- és hosszgyarapodás, fogak megjelenése, járás, beszéd, jellemzőtevékenység, nemi érés, a gondolkodásmód változása). Ismertesse az akceleráció fogalmát. Ismertesse az öregedés során bekövetkező biológiai változásokat a szervezet, szervek szintjén. Tudjon különbséget tenni a klinikai és a biológiai halál fogalma között. Ismertesse az eutanázia biológiai és etikai vonatkozásait. Ismertesse a családtervezés különböző módjait, terhességi tesztek lényegét, a terhességmegszakítás lehetséges következményeit. Ismertesse a meddőség gyakoribb okait és az ezeket korrigáló orvosi beavatkozások lényegét, valamint a kapcsolódó etikai 27

5.1. Populáció 5.1.1. Környezeti kölcsönhatások problémákat (mesterséges ondóbevitel, lombikbébi, béranyaság, klónozás). Ismertesse a várandóság jeleit, a terhesgondozás jelentőségét, a terhesség és szoptatás alatt követendőéletmódot, a szoptatás előnyeit a csecsemőre és az anyára nézve. Ismertesse, hogyan előzhetőmeg a nemi úton terjedőbetegségek (szifilisz, AIDS, gombás betegségek). Ismertesse a rendszeres nőgyógyászati szűrővizsgálat jelentőségét. Ismertesse a populáció ökológiai és genetikai értelmezését. Ismertesse a populáció egyedszámának korlátlan és korlátozott növekedési modelljeit, értelmezze a környezet eltartó képességének fogalmát. Mondjon példát hirtelen elszaporodó (gradáció) majd összeomló létszámú populációra. Ismertesse ezek mezőgazdasági szerepét (pl. sáskajárás), a védekezés módjait, a biológiai védekezés előnyeit. Értelmezzen emberi korfákat, vonjon le belőlük következtetéseket. Ismertesse a környezet fogalmát (élettelen ésélő), a környezet időbeli (periodikus és előrehaladó) és térbeli (horizontális, vertikális) változását. Értelmezzen tűrőképességi görbéket: minimum, maximum, optimum, szűk és tág tűrés. Hozza összefüggésbe az indikátor szervezetekkel. Esettanulmány alapján ismerjen fel összefüggéseket a környezet és az élőlény tűrőképessége között. Példákkal igazolja, hogy az élettelen környezet legfontosabb tényezői - a fény, a hő, a víz, a levegőés a talaj - hogyan szabják meg az élőlények elterjedését. Ismertesse a talaj kialakulásának feltételeit. 28

5.1.2. Kölcsönhatások - Viselkedésbeli kölcsönhatások - Ökológiai kölcsönhatások 5.2. Életközösségek (élőhelytípusok) 5.2.1. Az életközösségek jellemzői 5.2.2. Hazai életközösségek Ismertesse a trágyázás jelentőségét, a szakszerűtlen műtrágyázás lehetséges következményeit. Mutassa be példán, hogy egy faj elterjedését több környezeti tényezőis befolyásolja. Magyarázza a peszticidek, mérgek felhalmozódását a táplálékláncban. Ismertesse a territórium, a rangsor, az önzetlen és az agresszív magatartás, a rituális harc, a behódolás fogalmát, a társas kapcsolatok, párosodási rendszerek (csoportszerveződés) szaporodási viselkedés típusait. Tudjon ezekre példát hozni, illetve példákból ismerje fel ezeket. Ismertesse a szimbiózis, a versengés, az asztalközösség (kommenzalizmus,) az antibiózis, az élősködés és a táplálkozási kölcsönhatás (predáció) fogalmát, állati és növényi példákkal. Értelmezze a szintezettség kialakulásának okát. Magyarázza az életközösségek időbeni változásait. Értelmezze a változások természetes és ember által befolyásolt folyamatát, ismertesse a szennyezés csökkentésének lehetőségeit. Jellemezzen egy iskolájához vagy akóhelyéhez közeli terület élővilágát élőhelytípusok, környezeti tényezők, talaj, uralkodó állat- és növényfajok, szintezettség, dőbeni változások). A fajok és életközösségek jellemzésére használja a növényismeret- és állatismeret könyveket. Egy tó feltöltődésének folyamatán keresztül mutassa be az életközösségek előrehaladó változásait. 29

Ismertesse a gyomnövény fogalmát, hozzon á példát. 5.3. Bioszféra - Globális folyamatok Értelmezze a bioszférát ökoszisztémaként (Gaia). Soroljon fel és magyarázzon civilizációs ártalmakat (helytelen életmód, kábítószerfogyasztás, túlzott gyógyszerfogyasztás, vegyszerek károsító hatásai.) Tudjon példát mondani a természetes növény- és állatvilágot pusztító és védő emberi beavatkozásokra (pl. az esőerdők irtása, a monokultúrák hatása, kőolajszennyezés, nemzeti parkok, nemzetközi egyezmények). Hozzon példát hazai lehetőségeinkre és felelősségünkre (pl. vásárlási szokások). Tudja, hogy a globális problémák között tartjuk számon a népességrobbanást, globális felmelegedést, hulladékproblémát, a savasodást, a tengerek-óceánok, édesvizek problémáit, az ózonpajzs csökkenését. Ismertesse, miért lehetnek ezek ökológiai válság tényezői. Magyarázza, hogyan függ össze az ökológiai válság társadalmi és gazdasági kérdésekkel. 5.4. Ökoszisztéma Ismertesse az ökoszisztéma fogalmát, értelmezze az életközösséget ökoszisztémaként. 5.4.1. Anyagforgalom Értelmezze, és példák segítségével mutassa be a termelők, a lebontók és a fogyasztók szerepét az életközösségek nyagforgalmában és energiaáramlásában. Fogalmazza meg a táplálkozási lánc és hálózat különbségét. Értelmezze a szén és az oxigén körforgásának útját: az autotróf és heterotróf lények szerepét, a humuszképződés lényegét, a 5.4.2. Energiaáramlás szénhidrogén- és kőszénképződés okát, a karbonát-kőzetek keletkezését. Értelmezze az élőlények szerepét e folyamatokban. 30

5.5. Környezet- és természetvédelem - Levegő - Víz - Energia, sugárzás - Talaj Ismertesse a természetvédelem fogalmát, a mellette szóló etikai, egészségügyi, kulturális és gazdasági érveket. Ismertesse a biológiai sokféleség megőrzésének etikai, jogi és gyakorlati szükségességét, a természetvédelem lehetőségeit. Tudja, hogyan csoportosítjuk a védett területeket példákkal (természetvédelmi terület, tájvédelmi körzet, nemzeti park) Térképen ismerje fel hazánk nemzeti parkjait. Ismertesse a lakóhelyéhez legközelebb fekvő nemzeti parkot, ennek fontosabb értékeit. Ismertesse a környezetvédelem fogalmát, a kibocsátás és ülepedés, a határérték fogalmát. Tudja a fontosabb légszennyezőanyagokat, ezek eredetét és károsító hatását (CO, CO 2, nitrogén-oxidok, ólom és ólomvegyületek, korom, por, halogénezett szénhidrogének). Ismertesse a savas esők okát és következményeit. Ismertesse az üvegházhatást, a hőszennyezést, a lehetséges következményeket. Foglaljon állást a teendőkről. Tudjon a teendőkről szmogriadó esetén. Értelmezze a vizek öntisztuló képességének magyarázatát, korlátait. Ismertesse a fontosabb vízszennyező anyagokat. Ismertesse az ivóvíz nyerésének módjait, az ezeket a forrásokat fenyegető veszélyeket. Értelmezze a közműolló fogalmát, a mechanikai és biológiai víztisztítás lényegét, lehetőségeit. Fogalmazza meg álláspontját a legfontosabb teendőkről. Ismertesse a hagyományos és az 31

- Hulladék alternatív energiaforrásokat, a megújuló és a nem megújuló energia különbségét. Értelmezze az atomenergia felhasználásának lehetőségét és veszélyeit. Tudjon az energiatakarékosság lehetőségeiről. Fejtse ki álláspontját a hazai energiagazdálkodás lehetőségeiről. Magyarázza meg a talajerózió okait, csökkentésének lehetőségeit. Értelmezze a talaj romlásának, illetve javításának folyamatát. Ismertesse a hulladék típusait, kezelésük lehetséges módját. Lássa a szelektív gyűjtés előnyét, összefüggését a feldolgozással, újrahasznosítással. 5.Öröklődés, változékonyság, evolúció 6.1. Molekuláris genetika 6.1.1. Alapfogalmak 6.1.2. Mutáció Ismertesse a gén és allél, a genetikai kód, a kromoszóma, a rekombináció, a kromatinfonál és homológ kromoszóma fogalmakat. Fogalmazza meg az általános összefüggést a DNS bázissorendje, a fehérje aminosavsorrendje, térszerkezete és biológiai funkciója, valamint a tapasztalható jelleg között. Ábra alapján ismertesse a DNS megkettőződés folyamatát és a DNS m RNS átírás (transzkripció) és a fehérje leolvasás (transzláció) főbb lépéseit. Ismerje annak jelentőségét, hogy a genetikai kód általános érvényű. Kösse a fehérjeszintézis fázisait az eukarióta sejt alkotórészeihez. Hasonlítsa össze a mutációt és ivaros szaporodást, mint a genetikai változékonyság forrásait. Ismertesse a mutáció fogalmát, evolúciós szerepét és lehetséges hatásait (hátrányos, közömbös, előnyös). Hozzon példát 32

ezekre. Ismertessen példát az emberi népességben többféle génváltozat tartós jelenlétére. Hasonlítsa össze a mutagén hatásokat (kémiai és sugárzó), hatásuk felismerésének problémáját, csökkentésük vagy kivédésük lehetőségeit. Tudja, hogy a mutagén és a rákkeltő(karcinogén) hatás gyakran jár együtt. Tudja, hogy a Down-szindróma a kromoszómák számbeli rendellenessége. Ismertesse kialakulásának kockázati tényezőit. 6.1.3. A génműködés szabályozása Indokolja, hogy különbözőfelépítésű- és működésűtesti sejtjeink miért hordoznak azonos genetikai információt. Magyarázza, hogy miért nem mindig aktív minden gén. Értelmezze, hogy a gének megnyilvánulását a hormonális állapot is befolyásolja. Ismertesse a jó és rosszindulatú daganat, az áttétel fogalmát, néhány daganattípusra utaló jeleket (bőr-, emlő-, hereprosztata-, méhnyakrák), korai felismerésének jelentőségét. 6.2. Mendeli genetika 6.2.1. Minőségi jellegek Ismertesse a haploid, diploid, homozigóta és heterozigóta, genotípus és fenotípus fogalmakat. Ismertesse az öröklésmenetek alaptípusait (dominánsrecesszív, intermedier és kodomináns). Ismertesse a tesztelő keresztezésből levonható következtetéseket. Soroljon fel ember esetében dominánsan, illetve recesszíven öröklődőjellegeket. Tudja levezetni a dominanciaviszonyok ismeretében egy egygénes enzimbetegség, az Rh- és AB0- vércsoportok öröklődését. Ismertesse a humángenetikai sajátos módszereit (családfaelemzés). Magyarázza az ivarsejtek szerepét az ivar meghatározásában. Ismertesse a 33

6.2.2. Mennyiségi jellegek 6.3. Populációgenetika és evolúciós folyamatok 6.3.1. Ideális ésreális populáció 6.3.2. Adaptív és nem adaptív evolúciós folyamatok 6.3.3. Biotechnológia génkölcsönhatás fogalmát, és azt, hogy a legtöbb tulajdonság csak így magyarázható. Ismertesse a génkapcsoltság tényét, magyarázatát (azonos kromoszóma). Ismertessen öröklődőmennyiségi tulajdonságokat és hajlamokat az élővilágban és az emberi öröklésben. Hasonlítsa össze a mennyiségi jellegeket és a minőségi jellegeket kialakító gének hatásait (sok gén, jelentős környezeti hatás). Hozza kapcsolatba a mennyiségi öröklődést a háziasítással és a hibridvetőmagok elterjedésével. Tudja, hogy a populációk genetikai szempontból allél- és genotípus gyakoriságokkal jellemezhetők. Értelmezze, hogy a mutációk jelentik a populációk genetikai változatosságának forrását. Ismertesse az irányító, a stabilizáló és a szétválasztó szelekció fogalmát, kapcsolja össze ezeket a fajkeletkezés elméletével. Értse a populáció nagyságának természetvédelmi jelentőségét. Ismertesse a természetes szelekció darwini modelljét. Ismertessen adaptív és nem adaptív jellegű evolúciós folyamatokat, illetve egy példa alapján ítélje meg, hogy a folyamat milyen ípusba sorolható. Ismertesse a homológ és analóg szerv ogalmát, a konvergens és divergens fejlődést, udjon példaként ilyen fejlődésűszerveket, élőlényeket bemutatni. Tudjon példákat említeni az evolúció közvetlen bizonyítékaira (zárvány, kövületek, 34

lenyomat, lerakódás). 6.3.4. Bioetika 6.4. A bioszféra evolúciója 6.4.1. Prebiológiai evolúció 6.4.2. Az ember evolúciója Ismertesse a klón fogalmát. Ismertessen néhány példát a genetikai technológia alkalmazására (inzulintermeltetés, génátvitel haszonnövénybe, klónozott fajták a mezőgazdaságban). Ismertessen néhány, a géntechnológia mellett és ellen felsorakoztatható érvet, álláspontot. Lássa a genetikai tanácsadás lehetőségeit, alkosson véleményt szerepéről. Ismertesse a humángenetika sajátos vizsgálati módszereit, a módszer korlátait családfaelemzés, magzati diagnosztika), etikai megfontolásait. Lássa a biológiai alkalmasság (fittnes) és az emberi élet értéke közti különbséget. Ismerje a Human Genom Program célját. Tudja, hogy a biológiai evolúciót fizikai és kémiai evolúció előzte meg. Ismertesse az élőlények anyagainak kialakulására vonatkozó elméleteket. Tudja összehasonlítani az emberszabású majmok és az ember vonásait. Ismertesse, hogy egy töredékes koponyából következtetéseket lehet levonni az adott emberelőd tulajdonságairól. Értse, hogy az ember evolúciója során kialakult nagyrasszok értékükben nem különböznek; a biológiai és kulturális örökség az emberiség közös kincse. 1.3 FIZIKA 1.Mechanika 1.1. Newton törvényei 1.1.1. Newton I. törvénye Kölcsönhatás Mozgásállapot, -változás Tehetetlenség, tömeg Ismerje fel és jellemezze a mechanikai kölcsönhatásokat. Ismerje a mozgásállapotváltozások létrejöttének feltételeit, tudjon példákat említeni különbözőtípusaikra. 35

Inerciarendszer 1.1.2. Newton II. törvénye Erőhatás, erő, eredőerő támadáspont, hatásvonal Lendület, lendületváltozás, Lendületmegma-radás Zárt rendszer Szabaderő, kényszererő 1.1.3. Newton III. törvénye Erőlökés Ismerje fel és jellemezze az egy kölcsönhatásban fellépőerőket, fogalmazza meg, értelmezze Newton törvényeit. Értelmezze a tömeg fogalmát Newton 2. törvénye segítségével. Ismerje a sztatikai tömegmérés módszerét. Tudja meghatározni a 3. pontban felsorolt mozgásfajták létrejöttének dinamikai feltételét. Legyen jártas az erővektorok ábrázolásában, összegzésében. Tudja, mit értünk egy test lendületén, lendületváltozásán. Konkrét, mindennapi példákban ismerje fel a lendületmegmaradás törvényének érvényesülését, egy egyenesbe esőváltozások esetén tudjon egyszerűfeladatokat megoldani. Konkrét esetekben ismerje fel a kényszererőket. 1.2. Pontszerűés merev test egyensúlya Forgatónyomaték Erőpár Egyszerűgépek: Lejtő, emelő, csiga Tömegközéppont 1.3. Mozgásfajták Anyagi pont, merev test Vonatkoztatási rendszer Pálya, út, elmozdulás Helyvektor, elmozdulásvektor Legyen jártas az egy testre ható erők és az egy kölcsönhatásban fellépőerők felismerésében, ábrázolásában. Tudja értelmezni dinamikai szempontból a testek egyensúlyi állapotát. Tudjon egyszerűszámításos feladatot e témakörben megoldani. Ismerje a tömegközéppont fogalmát, tudja alkalmazni szabályos homogén testek esetén. Tudja alkalmazni az anyagi pont és a merev test fogalmát a probléma jellegének megfelelően. Egyszerűpéldákon értelmezze a hely és a mozgás viszonylagosságát. Tudja alkalmazni a pálya, út, elmozdulás fogalmakat. Legyen jártas konkrét mozgások út-idő, 36

1.3.1. Egyenes vonalú egyenletes mozgás Sebesség, átlagsebesség Mozgást befolyásoló tényezők: súrlódás, közegellenállás súrlódási erő 1.3.2. Egyenes vonalú egyenletesen változó mozgás Egyenletesen változó mozgás átlagsebessége, pillanatnyi sebessége Gyorsulás Négyzetes úttörvény Szabadesés, nehézségi gyorsulás ( 5.1) 1.3.3. Összetett mozgások Függőleges, vízszintes hajítás 1.3.4. Periodikus mozgások 1.3.4.1. Az egyenletes körmozgás Periódusidő, fordulatszám Kerületi sebesség Szögelfordulás, szögsebesség Centripetális gyorsulás Centripetális erő 1.3.4.2. Mechanikai rezgések Rezgőmozgás Harmonikus rezgőmozgás Kitérés, amplitúdó, fazes Rezgésidő, sebesség-időgrafikonjának készítésében és elemzésében. Ismerje és alkalmazza a sebesség fogalmát. Ismerje és alkalmazza a sebesség fogalmát. Ismerje fel és jellemezze az egyenes vonalú egyenletesen változó mozgásokat. Konkrét példákon keresztül különböztesse meg az átlag- és a pillanatnyi sebességet, ismerje ezek kapcsolatát. Ismerje és alkalmazza a gyorsulás fogalmát. Tudjon megoldani egyszerűfeladatokat. Értelmezze a szabadesést mint egyenletesen változó mozgást. Tudja a nehézségi gyorsulás fogalmát és értékét, egyszerűbb feladatokban alkalmazni is. Értelmezze egyszerűpéldák segítségével az összetett mozgást. Jellemezze a periodikus mozgásokat. Ismerje fel a centripetális gyorsulást okozó erőt konkrét jelenségekben, tudjon egyszerű számításos feladatokat megoldani. Ismerje a rezgőmozgás fogalmát. Ismerje a harmonikus rezgőmozgás kinematikai jellemzőit, kapcsolatát az egyenletes körmozgással kísérleti tapasztalat 37