Agrár- Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány HÍRLEVÉL A közelmúltban megjelent, 118/2012. (XI.22.) számú VM rendelet értelmében 2012. december 7- től 30 százalékos i előlegigénylésre lesz lehetőségük azon gazdálkodóknak, akik uniós forrás felhasználásával valósítanak meg agrár- és vidékfejlesztési beruházásokat. Az intézkedéssel a kormányzat elősegíti a mezőgazdasági ágazat számára elérhető uniós beruházási ok minél hatékonyabb felhasználását. Az előleg kifizetéséhez 110 százalékos biztosítéki elvárás is kapcsolódik, amely teljesíthető vagy készpénzletéttel is. A 2007-2013 között a mezőgazdaság és vidékfejlesztés számára rendelkezésre álló uniós i keret kb. 1350 milliárd forint, amelyből 800 milliárd forint a beruházások át szolgálja. A Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint 2012 végéhez közeledve a forráslekötés aránya kb. 86 százalék, a kifizetések aránya pedig 50 százalék körül van. A minisztérium célja, hogy a forráslekötések arányát 90 százalék fölé növelje, amelyhez kb. 120 milliárd forintos előleg kifizetésével szeretne hozzájárulni a tárca. Bankgarancia a finanszírozó hitelintézetektől igényelhető, amely mögé készfizető kezesként bevonható az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány. Ezt a szervezet Üzletszabályzata teszi lehetővé, miszerint a kezesség nem csak hitelek, hanem akár bankgaranciák mögé is kérhető. A kezesség csökkenti a bankok kockázatát és növeli a vállalkozásokkal szembeni finanszírozási hajlandóságot. A kezességigénylés során felmerülő hiánypótlások elkerülését szolgáló újítást vezet be az alapítvány a kezességigénylő ibahir rendszerben. Az igénylési dokumentumok ibahir-ból történő nyomtatásakor a rendszer a nyomtatáskori állapotnak megfelelő adatokból ellenőrző számot, vonalkódot képez. Ez a vonalkód a benyújtandó dokumentumok minden oldalára nyomtatásra kerül. A vonalkód azt a célt szolgálja, hogy az alapítvány a dokumentumok papír alapú beérkezését követően azonnal és könnyen ellenőrizhesse, hogy az abban foglalt adatok teljes mértékben megegyeznek-e az ibahir rendszerben rögzített adatlappal. Így a kérelem feldolgozása során a két dokumentum eltéréséből eredő hiánypótlási okok kiküszöbölhetők. Így javasolt, hogy a kitöltött adatlap kinyomtatása után a kérelmet rögzítő hitelintézeti kollégák már ne módosítsanak a kérelemben. Amennyiben bármilyen módosításokat vezetnek át a rendszerben, az új vonalkódot generál, és eltérést fog eredményezni a korábban kinyomtatott verzióhoz képest. A Word sablonnal kitöltött, kinyomtatott és beküldött Igénylőlapot és mellékleteit - amelyek vonalkódot nem tartalmaznak- az alapítvány az Üzletszabályzatának megfelelően változatlanul fogadja. 1
Uniós agrár Lezárult a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához ok legutóbbi fordulójának elbírálása. A 2012. augusztus közepi ig benyújtott i kérelmek nyomán meghatározták azt a ponthatárt, amely felett elnyerhető a fiatal gazdálkodók induló a a Darányi Ignác Vidékfejlesztési Programból. A nagyszámú támogatói kérelemre tekintettel a Vidékfejlesztési Minisztérium a korábban rendelkezésre álló forrást 11,6 milliárd forintra emelte. Így most több mint 900 kérelmező nyerte el a t. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megkezdte a határozatok postázását a nyertes fiatal gazdák számára. kifizetési kérelmek Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében megvalósuló alábbi fejlesztések esetében, a kifizetési kérelmek folyamatosan, 2012. december 31-ig nyújthatók be: Állattartó telepek korszerűsítéséhez A baromfi telepek korszerűsítéséhez A mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez Az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez Növénytermesztés létesítményeinek korszerűsítéséhez nyújtott A kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó Kertészet korszerűsítéséhez nyújtott Az öntözés, a melioráció és a területi vízgazdálkodás mezőgazdasági üzemi és közösségi létesítményeinek fejlesztéséhez ok Mezőgazdasági utak fejlesztéséhez ok Nem élelmiszeripari célú kiskapacitású, növényi alapú nyersszesz, nyersolaj előállító üzemek létesítéséhez nyújtandó Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó ok Mikro-vállalkozások létrehozására és fejlesztésére Turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez Falumegújításra és -fejlesztésre nyújtandó Vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető 2
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 56/2012. (VI. 22.) VM rendelet alapján az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló alábbi beruházások esetében 2012. december 17-én lejár a meghosszabbított megvalósítási : Alapból az állattartó telepek korszerűsítéséhez ok részletes feltételeiről szóló 27/2007. (IV. 17.) FVM rendelet alapján az ÁTK I.-II. 2007.04.23. 2007.05.23. és 2007.08.13. 2007.09.17. közötti benyújtási időszakok beruházásai; Alapból a kertészet korszerűsítéséhez ok részletes feltételeiről szóló 25/2008. (III. 7.) FVM rendelet alapján a Kertészet korszerűsítése I.; 2008.04.01. 2008.05.30. közötti benyújtási időszak beruházásai; Alapból az öntözés, a melioráció és a területi vízgazdálkodás mezőgazdasági üzemi és közösségi létesítményeinek fejlesztéséhez ok részletes feltételeiről szóló 34/2008. (III. 27.) FVM rendelet alapján az Öntözés I-II. 2008.03.28. 2008.05.02. és 2008.06.16. 2008.07.16. közötti benyújtási időszakok beruházásai; Alapból a növénytermesztés létesítményeinek korszerűsítéséhez nyújtott igénybevételének részletes feltételeiről szóló 35/2008. (III. 27.) FVM rendelet alapján szárítólétesítés beruházásai; Alapból a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez ok részletes feltételeiről szóló 47/2008. (IV. 17.) FVM rendelet alapján az ÉLIP I.; 2008.05.05. 2008.06.16. közötti benyújtási időszak beruházásai. A 61/2009. (V. 14.) számú az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási ok igénybevételének részletes feltételeiről szóló FVM rendelet 18.. alapján, az agrárkörnyezetgazdálkodási ban részesült kedvezményezetteknek a 2011. szeptember 1-jétől 2012. augusztus 31-ig tartó gazdálkodási évre vonatkozó gazdálkodási naplót 2012. november 30- ig kell benyújtani a Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Hivatalhoz. A szántóföldi és ültetvényes célprogramok esetében a gazdálkodási napló része a tápanyag gazdálkodási terv is. A fenti jogvesztő hatályú, így az ezt követően benyújtott gazdálkodási naplók nem kerülnek elfogadásra, és a 2012. évi kifizetési i összeg 30 százalékkal csökkentésre kerül. 3
Új Széchenyi Terv foglalkoztatás a Megjelent a Komplex technológiai fejlesztés és című (GOP-2012-2.1.3 kódszámú) pályázati kiírás. A konstrukció célja olyan komplex beruházások a, amelyek kiemelkedő foglalkoztatási hatással bírnak, hozzájárulnak a munkahelyek megőrzéséhez vagy új munkahelyek teremtéséhez. Támogatást lehet igényelni eszközbeszerzésre, információs és technológiai fejlesztésre. Ezekhez kapcsolódóan támogatható továbbá az infrastrukturális és ingatlan-beruházás, az eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc megvásárlása, a gyártási know-how beszerzése, a piacra jutás segítése, a vállalati humánerőforrás fejlesztése, tanácsadás igénybevétele, illetve a minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsíttatása. A pályázat keretében az igényelhető vissza nem térítendő összege minimum 50 millió forint, maximum 2 milliárd forint. A pályázatok 2012. november 5-től 2012. december 31-ig lehetséges. A dél-alföldi, a dél-dunántúli, az észak-alföldi, és közép-dunántúli régióban meghirdetett (DAOP- 1.1.1/E-12; DDOP-1.1.1/D-12; ÉAOP-1.1.1/D-12; KDOP-1.1.1/C-12 kódjelű) pályázat célja: A mikro, kis- és középvállalkozások működési helyszínéül szolgáló infrastruktúra fejlesztésével, illetve a működési feltételek kedvezőbbé tételével, a vállalkozások üzleti környezetének, s ezáltal közvetve a régiók foglalkoztatási helyzetének a javítása. A pályázati kiírás a KKV-k működési helyszínéül szolgáló meglévő, működő telephelyek modernizációját és bővítését, a nem megfelelő telephelyek cseréjét, új telephelyek kialakítását, a telephelyek kihasználtságának növelését kívánja elősegíteni, a KKV-k versenyképességének megőrzése, fokozása érdekében, a foglalkoztatottság megtartása, javítása mellett. A nyertes pályázók működési ának nem minősülő vissza nem térítendő ban részesülnek. Attól függően, hogy a fejlesztésre mely régióban, illetve azon belül hátrányos vagy leghátrányosabb helyzetű kistérségben kerül sor, és hogy a beruházást mekkora méretű vállalkozás valósítja meg, a mértéke az elszámolható költségek 50-70 százalékát érheti el. Az igényelhető összege a dél-dunántúli régióban minimum 10, maximum 50 millió forint, máshol minimum 10, maximum 100 millió forint lehet. A pályázatok benyújtására 2012. december 10. és 2013. január 28. között van lehetőség. 4
Agrár A szőlőültetvények szerkezetátalakítására és átállítására vonatkozó szabályozás szerint a szerkezetátalakítási és átállítási igénybevételéhez a Borvidéki terv alapján Egyéni tervet kell készíteni annak a természetes személynek vagy gazdálkodó szervezetnek, aki (amely) a szerkezetátalakításba bevont ültetvény használója. A Vidékfejlesztési Minisztérium most újabb forrást biztosít a 2011. október 1. és 2011. december 15. közötti időszakban benyújtott, érdemi vizsgálat nélkül kétszer elutasított Egyéni tervek jóváhagyására. Az elutasított Egyéni tervek felülvizsgálatának jogi alapját a 113/2012. (XI. 9.) VM rendelettel módosított 161/2008. (XII. 18.) FVM rendelet teremtette meg. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) azon Egyéni terveket bírálja el, amelyekre vonatkozóan a kérelmező a 2012. november 15. és 2012. december 15. közötti időszakban - a 161/2008. (XII. 18.) FVM rendelet 7. számú melléklete szerinti - megerősítő nyilatkozatot" nyújt be az MVH-hoz. Megerősítő nyilatkozatot az nyújthat be, aki az Egyéni tervében foglalt tevékenysége(ke)t, az abban megjelöltek szerint végrehajtotta, továbbá Egyéni terve kizárólag a 161/2008. (XII. 18.) FVM rendelet 22/A. (1) bekezdésében meghatározott kiegészítő i keretösszeg kimerülése miatt került elutasításra, és annak bírósági felülvizsgálata nincs folyamatban. További információkat talál weboldalunkon, valamint a lenti elérhetőségek bármelyikén is állunk rendelkezésére! Kezesség Telefon: 36 1 474 5070 Fax: 36 1 373 8465 E-mail: office@avhga.hu Tanácsadás Kék szám: 40 200 771 Fax: 36 1 373 8455 E-mail: tanacsadas@avhakft.hu www.avhga.hu 5