Egészség és antropológia Foucault Kant olvasata AXX. század Kantjának tekinthetô francia filozófus, a pszichopatológiai képzettséggel is rendelkezô Michel Foucault orvos fia. Mindkét nagyapja sebészorvos volt. Az ugyancsak sebész apa anatómiát adott elô a poitiersi egyetemen. Foucault pályáját végigkísérte az orvostudomány, mindenekelôtt a pszichiátria iránti érdeklôdés. Elsô visszhangot kiváltó terjedelmes könyve, az 1961-ben publikált A bolondság története a pszichiátria, pszichológia és elmegyógyintézetek létrejöttét megelôzô folyamatokat mutatja be archivált beszédképzôdmények (például intézményi szabályok, terápiás elôírások, kórrajzok) elemzése alapján. Az 1963-ban megjelent A klinikai orvoslás születése pedig az anatómiai-kórbonctani és klinikai tapasztalat, illetve módszer kialakulását követi nyomon. A pszichiátriai intézmények világának és az orvostudomány történetének számos részlete az 1960- as években Foucault világképet formáló Immanuel Kant munkássága révén került a nyugati világ köztudatába. A bolondság története Foucault 1961-ben megvédett doktori disszertációjának fôtéziseként született [Foucault, Michel: Introduction to Kant s Anthropology. Los Angeles: Semiotext(e), 2008. p. 157. ISBN-13: 978-1-58435-054-5.] A legmagasabb francia állami tudományos fokozat, a doctorat d état a fôtézisen kívül melléktézis bemutatását írta elô. A melléktézis Immanuel Kant Antropológiájának fordítása és az ahhoz írt terjedelmes pragmatikus szempontú bevezetés és kommentár volt. Ez a Sorbonne könyvtárában porosodó mû csak Foucault halála után 24 évvel, 2008-ban talált kiadót, s vált hozzáférhetôvé az olvasóközönség számára. A fordítás 1964- ben megjelent ugyan, ám Foucault bevezetôje nélkül. Foucault, akinek minden új könyve a korábbi továbbfejlesztése, pontosítása, az írást egyaránt tekintette küszködésnek, önkifejezésnek és egyfajta cselekvési térkép megrajzolásának. A Bevezetés Kant antropológiájához az egyidejûleg könyv alakban is megjelent fôtézis kisebb súllyal született ikertestvére. Kisugárzására mindamellett nem csekélyebb a másiknál. Sôt, Foucault legnagyobb hatású mûve, az 1966-ban közreadott A szavak és dolgok éppen úgy Az utazás az emberismereti látókör bôvítésének fontos eszköze. Elôbb azonban otthon, a honfitársak körében kell tapasztalatot szereznünk és gyarapítani az ismereteinket. az emberi természetet, az ember lelki apparátusát megérteni törekvô kanti antropológia továbbgondolása és folytatása, mint Foucault életének utolsó nagy, befejezetlenül maradt monumentális vállalkozása, A szexualitás története. Kant és a filozofálás új módja A filozofálás új módját megalapozó Kantot három kritikája tette világhírûvé. Már a kritikai sorozat elsô mûve, a problémamegoldó és a nem problémamegoldó, reflektív gondolkodást megkülönböztetô A tiszta ész kritikája (1781) három antropológia irányába mutató kérdés felvetésével fejezôdik be. A könyv transzcendentális módszertan címû fejezetében felvetett, Mit lehet tudnom? kérdésként megfogalmazott dilemmájára, az emberi tudás határait vizsgáló metafizika keres általános választ. Kant saját feleletét, amely szerint a külvilág rendje a tudat szerkezetétôl, illetve a világot elrendezô gondolattól függ, a filozófia kopernikuszi forradalmának minôsíti. René Descartes-tal szemben Kant úgy véli, hogy a létrôl nem a gondolkodás, hanem csakis a tiszta gondolkodáson kívüli tapasztalat útján nyerhetünk tudomást. Mit kell tennem? hangzik a második kérdés. Erre a kérdésre fôként az etika keresi a választ. Maga Kant, elsôsorban a személy méltóságának és szabadságának fényében, A gyakorlati ész kritikája (1788) címû könyvében tárgyalta ezt a témát. A Mit szabad remélnem? kérdése nagyrészt a boldogságra irányul. Az ítélôerô kritikája (1790) egy lassan, de határozottan szekularizálódó világban próbál közvetíteni a szükségszerûség és a szabadság között. A fô közvetítô az esztétikum. A mûvészet önállóságát hangsúlyozva Kant az emberi érzelmek, élvezetek és szenvedélyek számára keres helyet filozófiájában. Egy évvel Az emberi és polgári jogok nyilatkozata után, a felvilágosodás egyenlôség elve alapján az érzelmi Levelezési cím: dr. Kelemen Gábor, Pécsi Tudományegyetem, BTK, Szociális Munka- és Szociálpolitika Tanszék, 7624 Pécs, Rókus u. 2. 84
emancipációban látja a francia forradalom másik két jelszava, a szabadság és testvériség lehetôségének megteremtését. Noha a La Fayette által megfogalmazott Az emberi és polgári jogok nyilatkozata az 1776-os amerikai Függetlenségi nyilatkozat mintájára készült, az emberek boldoguláshoz, boldogságra törekvéshez való joga, ellentétben az utóbbival, nem került be a szövegbe. A boldogság mint deklarált politikai cél, John Locke filozófiájának hatására, az amerikai demokrácia alapdokumentumában jelent meg elôször a történelemben. Mi az ember? Kant három, antropológia felé tapogatózó kérdését a neokantiánus Ernst Cassirer szerint a negyedik tetôzi be és foglalja keretbe. Ez a kérdés, amit Kant csak utólag, 1793-ban fogalmazott meg, egyszerûen így szól: Mi az ember? Kant, aki eredetileg a fizikából szerette volna levezetni az értelem törvényeit, felismerte, hogy az emberrôl szóló tudás esetében számolni kell a célszerûséggel, ezért az antropológia nem teremthetô meg a fizikai kutatás módszertana alapján. Szintúgy nem alapulhat tisztán a fizikán a tapasztalati, gyakorlati tudást, jelentések és tünetek megfejtését és megértését kívánó orvostudomány sem. A Mi az ember? kérdését Kant mintegy 25 éven át kutatta módszeresen. 1772-tôl minden tanév téli szemeszterében antropológiai elôadásokat tartott a königsbergi egyetemen. Ezeknek a széles publikum számára tartott elôadásoknak nem kellett semmiféle, a felsôbbség által jóváhagyott, cenzúrázott tanmenethez igazodnia. A kanti antropológia célja nem kevesebb, mint a világpolgárként felfogott ember lényegének és rendeltetésének megismerése. Egy olyan korban, amikor a hagyomány és a vallás által legitimált tekintélyt az értelem tekintélye kezdi felváltani, óriási jelentôsége van az érvelési és gondolkodási hibák felismerésének. Sapere aude! ( Merj a magad értelmére támaszkodni! ) Ezzel a horatiusi jelmondattal tárta elénk Kant a felvilágosodás emberének attitûdjét. A bontakozó világcivilizáció bátor embere nekifog mások (fôként a klérus) vezetése nélkül gondolkodni, s ezáltal kezd kilábalni maga okozta kiskorúságából. A világméretû kísérlet több próbamezôn folyik egy idôben. A konkrét tartalmak különböznek, de a folyamat a gondolkodás módszereinek alkalmazása a világpolgárság kibontakoztatása érdekében ugyanaz. Ugyanebben az évben, 1772-ben tették meg az afrikai származású amerikaiak a verseskötetet író tizennyolc Kant az embert kettôs szubjektumnak, egyszerre empirikus állati és intellektuális, önmagán túllépni képes lénynek látta. éves rabszolganô, Phillis Wheatley révén az elsô lépést a felszabadulás és világpolgárrá válás útján. A korabeli vélekedés az volt, hogy a feketék képtelenek megtanulni írni és olvasni. Az akkori hiedelem a fekete bôrûek értelmi képessé- Michel Foucault geit nem tartotta elégségesnek az írástudáshoz. Phillis Wheatley írástudását egy Boston tekintélyes polgáraiból álló vizsgálóbizottság tanulmányozta és gyôzôdött meg kétséget kizáróan arról, hogy a néger lány remekül ír és olvas. Mindez igen erôs érv volt a rabszolgaság ellen, amely ennek dacára, még csaknem egy évszázadon át fennmaradt. Kant, aki még szülôvárosából, Königsbergbôl is egész életében vonakodott kimozdulni, az Antropológia elôszavában leszögezi, hogy az utazás az emberismereti látókör bôvítésének fontos eszköze. Elôbb azonban teszi hozzá otthon, a városbeliek, a honfitársak körében kell tapasztalatot szereznünk és gyarapítani az ismereteinket. A lokális mûveltség ugyanis elôfeltétele az általános tudásnak. 1795-ben Az örök béke címû tanulmányában, a vendégszeretetrôl értekezve ír arról, hogy nincs jogunk ellenségesen bánni a földünkre érkezô idegennel. A hospitalitás, a vendéglátás kötelezettsége azt jelenti, hogy az idegennek, a jövevénynek joga van megkísérelni a kommunikációt és a közeledést a régi lakosokkal. Mélyen elítéli ugyanakkor a hódító, a bennszülötteket semmibe vevô látogatást, így az európai ember Amerikába és Afrikába tett, a bennszülöttek elnyomásához vagy gyarmatosításához vezetô látogatását. A látogatás önkéntes, szabad cselekedet. Nem lehet látogatásnak tekinteni az erôszakos elhurcolást. A jövevények tehát egyrészt jogokkal rendelkeznek, másrészt e jogkörnek határa van. Kant módszeresen törekedett arra, hogy kapcsolatba kerüljön, találkozzon a városba látogató idegenekkel. Soha nem ebédelt egyedül. Az ebédre meghívott három-hét vendég között igen gyakran fordultak meg idegen diákok és kereskedôk, köztük az Európán kívüli világból érkezô emberek. Ugyancsak szívesen hívott meg hosszú külhoni tartózkodás után hazatérôket. Kantot érdekelte, hogy mi ejti ámulatba Königsbergben a távoli világból érkezetteket, mi az, amit ellentétben Kelemen: Egészség és antropológia Foucault Kant olvasata LAM 2009;19(1):84 88. 85
az ott élôvel egyáltalán nem tekintenek mindennapinak és magától értetôdônek. Foucault egyetértôen idézi Kant azzal kapcsolatos nézetét, hogy a Poroszország adminisztratív központjának számító, pezsgô üzleti és szellemi életet élô tengeri kikötôváros a korabeli világ egyik kulturális csomópontja, amely nyitott az emberek és a világ megismerése felé, ahol szinte minden tudás megkapható, nem kell sehova sem utazni érte. Úton lenni A beszélô, dolgozó és élô ember képezi az alapját a foucault-i gondolatrendszer három tengelyének, a tudás, a hatalom és a szubjektum tapasztalásmódjának. Kant életének 80 évét kevésnek találta ahhoz, hogy utazzon, s ezáltal esélyt adjon önmagának a másféle világok életében való részvételre. Az idegenek és a hazatérôk tapasztalataiból tudta, hogy az igazi részvétel nagyon nehéz. Foucault, Kanttal ellentétben, szinte folyamatosan úton volt. Közös volt bennük az, hogy egyikük sem az egzotikumot vagy az érdekességet kereste; a jelenlét megélt élménye érdekelte ôket. Kant képzeletben például földrajzi elôadásaiban járta be a világot, Foucault a valóságban. Eljátszhatnánk azzal a gondolattal, hogy vajon mit tett volna Kant, ha száz évvel késôbb, a közlekedés sebességét forradalmasító vasút elterjedésének korában él. Avagy kétszáz évvel késôbb, a légi közlekedés meghonosulásának korszakában. A tudósok, a gondolkodó koponyák világa megszakíthatatlan összefüggésben áll egymással, még ha néhány évszázad el is telik köztük, írta az Antropológiában. Foucault önnön szellemi összefüggését Kanttal elsôsorban antropológiai érdeklôdésében ismerte fel. A Bevezetésben Foucault saját központi törekvését a kritikai gondolkodás és az antropológiai reflexió kapcsolatának vizsgálatában nevezi meg. Kant az embert kettôs szubjektumnak, egyszerre empirikus állati és intellektuális, önmagán túllépni képes lénynek látta. Foucault viszont magában a kanti filozófiában látott olyan kettôs tendenciát, az igazság és a szabadság, az okság és a célszerûség párhuzamát, ami végigkísérte antropológiai vizsgálódását. Az ember lét módját kutató tudományok, a társadalomtudományok szerkezete, Foucault meglátása szerint, a kanti kritikák hármasságát követi. A nyelv, a termelés és az élet tudományai, a filológia, a közgazdaságtan és a biológia a kanti logikusan gondolkodó, becsületesen élô és boldogságra törekvô ember sarjadéka. A beszélô, dolgozó és élô ember képezi az alapját a foucault-i gondolatrendszer három tengelyének, a tudás, a hatalom és a szubjektum tapasztalásmódjának. Az akkor még nem létezô biológia lehetôségét, perspektíváját is megjelenítô antropológiai vizsgálódás sok tekintetben a szubjektumra irányult. A szubjektum, az autonóm egyéniség, a hiteles individuum paradox módon alávetettségének köszönheti létezését. (A subiectus szó jelentése: alávetett.) Az egyszerre leíró és magyarázó antropológia egyik feladata megmutatni, hogy a polgári magántulajdon új típusú jogi alávetettségi viszonya miképpen teremti meg a modern szabad szubjektum kibontakozásának feltételét. Az Antropológia Kantja, Foucault értelmezésében, továbblép a minden kritika kezdetét jelentô valláskritikán. Kant tehát már nem a vallással szembeni szabadságot kéri számon, hanem a civil szabadságjogok, fôként a tulajdonjog szószólójaként lép fel. A königsbergi kínai Foucault utal Friedrich Nietzsche megjegyzésére, aki Kantot, feltehetôleg a konfucianizmus és a kanti filozófia hasonlósága miatt, königsbergi kínai -nak nevezte. A hasonlóság fô eleme a kötelességtudat. Ha magát Kantot olyannyira érdekelte volna ez a hasonlóság, hogy kész lett volna érte rövid látogatásra Kínába utazni, akkor ehhez a XX. század második felében, a Arra, hogy a tudás és az erkölcs között semmiféle közvetlen kapcsolat nincs, már René Descartes is rájött, aki éppen ezzel a felismeréssel nyitott utat a tudomány autonóm fejlôdése számára. légi tömegközlekedés korában kellett volna élnie. Ám Kant egyáltalán nem mutatott ilyen irányú érdeklôdést. Úgy vélte, a keleti népek a maguk erejébôl sohasem jutnának a jobbulás útjára; az emberi nem tökéletesedéséhez tartó haladás nyugatról árad szét a Földön. Foucaultnak más volt a véleménye. Ô, aki nem hitt a tökéletesség felé tartó haladásban, egyrészt az alkotó folyamatra helyezte a hangsúlyt, másrészt mind Kínát, mind az iszlám világot az emberiség megújulási potenciállal rendelkezô kulturális tartalékának tekintette. A Bevezetésben Foucault természetesen áttekintést ad a negyedszáz év termését összegyûjtô, 1798-ban publikált Antropológia fôbb témaköreirôl. (Az Antropológia, amely Kant utolsó saját kezûleg végleges formába öntött nagyobb lélegzetû munkája, 2005-tôl férhetô hozzá magyar nyelven.) Elsôsorban Kant kategorizáló, szétválasztó tevékenységét méltatja. A döntô különbséget az állattal szemben Kant az ember megismerô tehetségében látja. Egyedül az ember képes gondolatban megragadni önmagát, mint személyt, s reflektálni önnön helyzetére. A megismerô tehetség meghibásodhat, ami szerinte az ember legmélyebb természettôl eredô megaláztatása. Kant különbséget tesz elmebeli fogyatékosságok és elmebetegségek között. Az utóbbiakat két nagy csoportra, hipochondriára és mániára osztja. Az elmezavarokat a zavarosság, módszeresség és rendszeresség kritériuma alapján próbálja meg osztályokba sorolni. E szempontok alapján különíti el az amentiát, a dementiát, az insaniát és a vesaniát. A lélek képességei és a szenvedélyek A lélek képességeit Az ítélôerô kritikája behatóbban tárgyalja, ezért Foucault az ott boncolt kérdések tükrében vizsgálja az Antropológiát. Kant a lelki képességek három nagy terüle- 86
tét, az értelmet, a vágyat (megkívánóképességet) és az élvezetet különíti el. Az 1950-es évek végének francia filozófiai antropológiája a vágy témakörét, a vágy erkölcsi szerepének újraértékelését állította a filozófiai figyelem központjába. Jacques Lacan 1959-60-ban Arisztotelészt és Kantot bíráló, nagy visszhangot keltô elôadás-sorozatot szánt a vágy kérdésének. Emmanuel Levinas, szintén Kanttal vitázva, nem a kötelességbôl, hanem az ember feleleletvágyából, válaszadásra való késztetésébôl vezeti le az etikát. A besorolásra, disztingválásra törekvô Kantot az is érdekelte, hogy milyen viszonyban állnak egymással a lelki képességek. (Kant követôi értelemnek, akaratnak és érzelemnek nevezték a lélekzsák három összetevôjét.) Arra, hogy a tudás és az erkölcs között semmiféle közvetlen kapcsolat nincs, már René Descartes is rájött, aki éppen ezzel a felismeréssel nyitott utat a tudomány autonóm fejlôdése számára. Kant kíváncsi volt, hogy van-e összefüggés a mûvészi érték és az alkotó etikai színvonala között. Diderot nyomán, legnagyobb csodálkozására, fel kellett ismernie, hogy az erkölcsi rossz, az alkotó erkölcstelen élete nem akadálya annak, hogy mûvészileg értékeset, s ezáltal etikailag építôt hozzon létre. A mûvészi tevékenységet entuziazmus, fenséges lelkiállapot és szenvedély hatja át. A mûvészet a szenvedélyes szabadságvágy megnyilvánulása. A szenvedélyt, a túláradó érzelmet, aminek csupán más emberhez fûzôdô viszonyban van értelme, Kant a rákhoz hasonlítja. Ahogy a rák megszállja a testet, úgy önti el és homogenizálja a szenvedély a lelket. Kant megállapítja, hogy a szenvedélynek a vágy szóval szoktak nevet adni. Három olyan szenvedélyes vágyat nevez meg, amelyek bármelyike eluralhatja és birtokba kerítheti az embert. A becsvágy a jó hír látszatára, az uralomvágy a félelem álcázására, a bírvágy pedig az anyagi érdekek érvényesítésére irányul. Az elsô utálatossá, a második rettegetté, a harmadik megvetetté teszi az embert. Szent Ágoston még bûnnek nevezte az uralomvágyat és a bírvágyat, valamint harmadikként a kéjvágyat. A kéjvágyat becsvágyra cserélô Kant nem bûnnek, hanem betegesnek minôsíti a felfokozott rajongást, a szenvedély eluralkodását. A romantika alig egy évtizeddel késôbb már a szabadságeszmény gyógyító és egészséges kifejezôdésének tartja ugyanezt. Az önnön életünk, kapcsolataink mûvészetté alakításának lehetôségét keresô Foucault e tekintetben a romantika örököse. Vele ellentétben a kapitalizmus 1960-as évekbeli kritikusai elôszeretettel hivatkoznak a kanti bírálatra, azt állítva, hogy a fogyasztói társadalom az elvárások egyetlen dimenziójába, a fogyasztó bírvágy tartományába szorítja az emberi vágyakat és szenvedélyeket. Eudaimónia az erény szeretete Kant szerint az ember rendeltetése nem a puszta boldogság, hanem talentumainak szakadatlan szenvedéssel járó kibontakoztatása, kimûvelése. Az értelem-vágy és a vágy-élvezet viszony taglalása után a háromszög egyetlen oldalának elemzése maradt hátra, az értelem-élvezet viszonyáé. A tudás és a szubjektum kapcsolatának vizsgálatához azonban az élvezetek nem nyújtanak megfelelô alapot. A kutatást ki kell terjeszteni az öröm szférájára is. Kant óvatos lépéseket tett annak érdekében, hogy az autonómia és a szabadság jegyében megfogalmazott antropológiát visszavezesse ógörög és hellenisztikus gyökereihez. Arisztotelész az eudaimóniát az erényes cselekvéshez (eupraxia) kapcsolta. A daimon Szókratésznél a tetteinket irányító belsô hang. A daimon egyaránt lehet romboló és építô. Az eudaimón, a jó szeretete, ami lehetôvé teszi legjobb részeink, vonásaink kifejezését. A virágzó emberi életet, az eudaimóniát szokás boldogságnak, illetve jóllétnek fordítani. A kapitalizmus 1960-as évekbeli kritikusai elôszeretettel hivatkoznak a kanti bírálatra, azt állítva, hogy a fogyasztói társadalom az elvárások egyetlen dimenziójába, a fogyasztó bírvágy tartományába szorítja az emberi vágyakat és szenvedélyeket. ORVOSI A jóllétnek az egészség a legfontosabb komponense. A boldog ember (makariosz) fogalma az örülni (kharein) igébôl származik írta Arisztotelész a Nikomakhoszi etikában. Kant szerint az ember rendeltetése nem a puszta boldogság, hanem talentumainak szakadatlan szenvedéssel járó kibontakoztatása, kimûvelése. Az élvezet és az öröm a boldogság szerves tartozéka, teszi hozzá Kant, anélkül, hogy a fejlôdés, teljesítmény érzéséhez kötött öröm és a szenvedés, továbbá az öröm és a kellemes testi élménnyel kísért élvezet kapcsolatát megvizsgálná. Foucault sem a Bevezetésben, hanem majd csak élete utolsó éveiben lát hozzá, ám akkor nagyon intenzíven, a tudás és szubjektum viszonyának öröm s élvezet vonatkozású kutatásához. Az egyedi és a személyes Amíg az 1950-60-as évek francia emberismerettanban a vágyak kérdése jutott kiemelt szerephez, addig az angolszász és német embertudományban az élvezet, illetve érzelmek hitelességének problematikája. A tanulmányait a párizsi elitképzô École normale supérieure-n végzô Foucault egyetemista korában Jean Paul Sartre-tól kölcsönözte azt a kritikai módszert, hogy egy-egy szerzôt valamely más szerzô gondolatrendszere tükrében olvasott. Kantot Hegel alapján igyekezett meghaladni. Hegel fôként azt bírálta Kantban, hogy a gondolkodás szabadságát a társadalmi gyakorlat folyamatától elszigetelve kívánta vizsgálni. A társadalmi valósággal megbékélô Hegelen Foucault azt a Marxot olvasva próbál meg túljutni, aki szerint a filozófia feladata nem a világ értelmezése, hanem megváltoztatása. A marxizmusból Foucault számára a világ megváltoztatása helyett a hiteles emberi élet feltételeire koncentráló Heidegger filozófiája nyújtott kivezetést. A hitelesség elérésének gyakorlati példáját legfontosabb filozófiai példaképévé Kelemen: Egészség és antropológia Foucault Kant olvasata LAM 2009;19(1):84 88. 87
váló, veszélyes életet élô, minden emberi élményt alkotó folyamat eredményének tekintô Nietzschében találta meg. Innen egyenes út vezetett Freudhoz. A marxizmus az egzisztencializmussal összebékíteni igyekvô Sartre-tal ellentétben, Foucault igen hamar kiábrándult a kommunizmus messianizmusából. Csalódottsága éppen az 1956-os magyar forradalom leverése után vált végérvényessé. Véleménye szerint az 1950-es évek marxizmusából hiányzott az emberséges személyesség. Ugyanez volt a gondja a freudizmussal. A személyesség volt a tétje annak a Martin Buber és Carl Rogers közt zajlott nevezetes vitának, amelyre 1957. április 18-án került sor a Michigan Egyetemen. Itt fogalmazta meg Buber a személyes és az egyéni megkülönböztetésének tételét. Az ember egyre inkább individuummá válhat, anélkül, hogy egyre személyesebbé, emberibbé válna. Az individuum puszta egyediség. A személy az, aki emberi módon, emberi kapcsolatokban, kapcsolatait mélyítve és gazdagítva, kapcsolati élményeibôl tanulva él. Ez a vita inspirálta Rogerst a személyközpontú pszichoterápia praxisának kidolgozására. A személyközpontú pszichológia a teljes élet eshetôségének ismérveit az önátélésben, önmegvalósításban, önkifejezésben, s az élmények iránti nyitottságban adja meg. Buber személyességkoncepciója Kant emberiesülés (humanizáció) fogalmára nyúlik vissza. Kant szerint az embert nevelni kell a jóra. A nevelés legjobb közege a polgári társadalom, ahol lehetôség van a legfôbb jó, a polgárok üdvösségének, boldogulásának, jólétének, egészségének (salus civitatis) elérésére. Kant a latin salus fogalmával írja le a legfôbb jót. Szerinte ennek kell az alkotmány elemi elvéül szolgálnia. A salus egyszerre jelent javat, üdvösséget, boldogságot, jólétet, jóllétet és egészséget. A salus aegroti suprema lex (a beteg java-üdve a legfôbb törvény) elve a hippokratészi eskü latinra fordított szövege alapján vált az orvosi etika döntô fogadalmává. Merészelj élni! A személy az, aki emberi módon, emberi kapcsolatokban, kapcsolatait mélyítve és gazdagítva, kapcsolati élményeibôl tanulva él. Kant emberismerettani munkája René Descartes A lélek szenvedélyei címû, 1649-ben megjelent utolsó, még életében kiadott mûvébôl indul ki. Descartes az érzelmek és szenvedélyek emberi életben betöltött szerepét próbálja felismerni. A sztoikusok és szkeptikusok az ataraxiát, a szenvedélyektôl mentes életet, a lélek rendíthetetlen nyugalmát eszményítették. Descartes kérdése az, hogy a szenvedélyek miképpen szolgálhatnak minket, ahelyett, hogy rabjukká válnánk. A Descartes tévedése címmel 1994-ben könyvet közreadó Antonio Damasio amellett érvel, hogy az érzelmek és szenvedélyek kiküszöbölhetetlenek az érvelés és a döntéshozatal folyamatából. A gondolkodom, tehát vagyok tétele a szenvedélyesen érzek, tehát vagyok tézisével helyettesítendô. A szenvedély és az érzelem ahogy ezt Kant is megállapította mindig más embereket involvál. Kant korában, a gyors ütemû polgárosodás világában, az érdek és a szenvedély viszonya vált problematikussá. Foucault szerint Kant ráébredt arra, hogy az érdekeket kifejezô kereskedelemnek és gazdasági növekedésnek érzelmeket, szenvedélyeket érintô, azok emancipációját kívánó következménye van. A Bevezetést író Foucault idejében a szenvedély már nem az érdekkel, hanem a biztonsággal állt szemben. A nyugati fejlôdés uralkodó modelljévé váló, demokratikus kapitalista rendszerbôl nem eliminálható jóléti társadalom dekommodifikál, védi az egyént a piaci viszonyok megpróbáltatásaitól. A szociális jogokat biztosító modern kapitalizmusban a szenvedélyek ki- és végigélésének törekvése immár egy alapvetôen biztonságosságra törekvô társadalomban történhet. A veszély és fenyegetés (például az 1957-es szovjet szputnyik sokk ) kívülrôl jövônek látszott. A vallásszabadság, a tulajdonjog, a politikai jogok és a szociális jogok kivívása után a A szenvedélyes élet jelenben zajló, a jelen kihívásaira válaszoló élet. környezetvédelem, fogyasztóvédelem és betegjogok mellett a szenvedélyes élet jogának kérdése került elôtérbe. A szenvedély, aminek a szenved a szótöve, Foucault álláspontja szerint nem a biztonsággal, hanem a kockázatot vállaló, jelenben folyó kíváncsi és fáradtságos kereséssel kapcsolatos. Nincs extatikus biztonságérzet, nem létezik a biztonság csúcsélménye. A szenvedélyes élet jelenben zajló, a jelen kihívásaira válaszoló élet. Foucault szerint Kant volt az elsô olyan modern filozófus, aki a Mi történik most?, Mi játszódik le velünk jelenleg? kérdését felvetette. A kanti kérdésfeltevést Foucault igen jónak tartotta, Kant válaszával azonban nem volt elégedett. Véleménye szerint a gondolatokat meg is kell élni, ezért a sapere aude! kevés. Az élet élményének igazi jelmondata a Vivere aude! (Merészelj élni!). A szenvedélyes élet elôképe Foucault számára Nietzsche. A Bevezetés záró sorai azt a Nietzschét idézik, aki szerint Isten halála egyúttal a szubjektumként alighogy megszületett ember halálát eredményezte. Az embert létre keltô nietzschei terv, az Übermensch a második világháború népirtása után védhetetlennek bizonyult. A humán és társadalomtudósok másfél évtizeden át keresték a magyarázatot a náci Németország népirtó politikai programjára, s kutatták a megelôzés eshetôségét. A prevencióra e téren való sikeressége miatt a jóléti állam látszik a legalkalmasabbnak. A jóléti állam üdve az egészség. Az egészség olyan metajog és metaérték, amely egyformán épít a tapasztalás három Kant által megnevezett modalitására: a tudományos tudásra, a jóra és a szépre. A boldogság és az egészség kölcsönviszonyára és társadalmi összefüggéseire egyaránt felfigyelô Kant Antropológiájától Foucault útja elôbb az 1970-es évek végén kidolgozott életpolitika elméletéig vezetett, majd ezen át, élete utolsó éveinek hatalmas vállalkozásához, a szubjektum egészsége témakörének történeti vizsgálatához. Köszönetnyilvánítás A tanulmány a K 68619 számú OTKAkutatás támogatásával készült. dr. Kelemen Gábor 88