Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22.



Hasonló dokumentumok
IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS (kivonat) A Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest helyőrség dandár nyilvános pályázatot hirdet

MUNKATERV. a 2011-es évre

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA


Általános információ. 1/ ; 1/ mellék. ail.militaria.hu. MEGTEKINTHETİ KIÁLLÍTÁSOK Idıszaki kiállítás

A Miniszterelnökség a Civil Alap 2014 keretében a Magyar Holokauszt Emlékév 2014 programjaira 2013 őszén pályázatot írt ki. Egyesületünk A lapátosok

Dr. Simicskó István, Magyarország honvédelemi minisztere, és Bozó Tibor dandártábornok parancsnok

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl

mből l kitelik. Batthyány Emlékév Vas megye Kovács Ferenc országgyűlési képviselő A Vas Megyei Közgyűlés elnöke

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján:

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat

1.) Ismertesse a Magyar Honvédségben rendszeresített egyenruhák (öltözetek) típusait viselésük szerint.

IV. A 2017/2018-as TANÉV HELYI RENDJE IV.1 TANÍTÁSI HETEK BEOSZTÁSA Szeptember

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben

A munkabalesetben megrokkantak és elhunytak XVI. emléknapja.

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!

Tájékoztató az Önkéntes Területvédelmi Tartalékos szolgálatformáról

A K.u.K. 68. Jászkun gyalogezred emlékhelyei

Tudsz jobbat! - pályázat

Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet)

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR

Területi Katasztrófavédelmi verseny március 26.

Magyarország köztársasági elnöke, felelős vezetői beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, a honvédelmi miniszter előterjesztésére

A cs.és kir. 68. gyalogezred emlékhelyei

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN

Kovács Gyula. tűzszerész főtörzsőrmester ( )

Az 1848/49-es Szabadságharc Hagyományőrző Budai 2. Honvédzászlóalj (Budakeszi Katonai Hagyományőrző Egyesület) évi szakmai beszámolója

A limanowai csata emléknapja Sopronban

MUNKATERV. a 2012-es évre

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM október 19. Jogszabályok

Tüzér honvédtiszt-jelöltek éleslövészete a várpalotai lőtéren

Magyarország köztársasági elnöke. A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE kitüntetés KATONAI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZTA

MUNKATERV a 2010-es évre

Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról

DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE

Az előző választmányi ülés óta eltelt időszak áttekintése szeptember 23. november 29.

Kiállítások, bemutatók

Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás)

"De azt akarom, tisztán és fehéren, legyetek vígak és bársonyba-járók, a kezetekben egy nagy arany-érem, s hódítsátok meg az egész világot.

A HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezetének évi PÉNZÜGYI TERVE BEVÉTELEK

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR

CSELEKVÉSI TERV /tervezet/

2018. szeptember 6. csütörtök - Kegyeleti nap

Lengyelország szubjektíven Polska subiektywnie Kiállítás Egerben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola

Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, március 15-e alkalmából

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR

Встреча Вегерских Гусаров - Русских казаков и конференция

Szeptemberi októberi programok

ELŐZETES PROGRAMTERV

A Haza és haladás vetélkedő döntője

MAGYAR KÖZLÖNY 71. szám

Iromány száma: T/3373/5. Benyújtás dátuma: :55. Parlex azonosító: GLCHBUWS0001

Előterjesztés. -a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. Felelős vezetői beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, a honvédelmi miniszter előterjesztésére

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

TÉMAHÉT: OKTÓBER 23.

HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HONVÉDELMI KÖTELÉK I. HONVÉD SPORTVÁLASZTÓ NAP augusztus 24. Budapest. Margitsziget

Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat

Program- és feladatterv évre

Arany János Országos Irodalom Verseny: Implom József Országos Helyesírási Verseny: 31. Kárpátmedencei irodalmi. pályázat:

SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓ

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: információk/pályázatok

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG. munkaterv tanév. A munkaközösség tagjai:

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Magyarország Köztársaság Elnöke felelős vezetői beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, a honvédelmi miniszter előterjesztésére

Állami kitüntetések elnökhelyettese. Országos Etikai Bizottság elnöke. Felügyelő Bizottság elnöke. Számvizsgáló Bizottság elnöke

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére

A humán munkaközösség félévi beszámolója tanév

Szakmai beszámoló Az utolsó töltényig című vándorkiállításról

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal

Városi iskola IDŐPONT: június 14., szerda

Összesítő kimutatás a 2013/2014. tanévben versenyre jelentkezett tanulókról

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség évben végzett tevékenysége:

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

Fizikai felkészítés a MH 25. Klapka György Lövészdandárnál

CSELEKVÉSI TERV évre

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I. elismerések adományozásáról

A Kari Tudományos Diákköri Konferencia díjazottjai

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, augusztus 20-a alkalmából

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben

Lezajlott a X. Ribár Béla emlékverseny fizikából

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016

HÁTTÉRANYAG a május 9.-i Választmányi üléshez Az előző választmányi ülés óta eltelt időszak áttekintése február május 9.

Javaslat a József Attila Emléktábla települési értéktárba történő felvételéhez

1/8 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

CSELEKVÉSI TERV /2015. május 21-től májusig/

A évi Magyar Honvédség-szintű sportbajnokságok csapatversenyének összesített eredménye

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete

Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre

Átírás:

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Hunyadi János és Kapisztrán János seregei 558 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én állították meg a Nándorfehérvárt ostromló oszmán hadat. A győztes csata emlékére július 22-ét az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította a nándorfehérvári diadal emléknapjává. A világraszóló diadalra emlékeztet a déli harangszó is. 2014 júliusában a budapesti megemlékezésen közel 150 középiskolás diák vett részt. 2014. július 21-22-én rendezték meg a nándorfehérvári diadal 558. évfordulója alkalmából azt a katonai programsorozatot, amelyen iskolánkból nyolc tanuló vett részt Kővári Éva tanárnő kíséretével: Endrei Eszter, Farkas János, Matiny Bernadett, Molnár Krisztián, Szűcs Nikoletta, Tedás Dániel, Tedás Donát és Ujlaki Zita. Először a szentendrei Altisztképzőbe érkeztünk meg, ahol szívélyes fogadtatásban részesültünk. Megtekinthettük a katonai zenekar, a díszelgők és a tűzszerészek bemutatóját. Nagy sikert aratott a tűzszerészkutya, aki magabiztosan derítette fel a bemutatóhoz használt robbanóanyagokat, miközben a katonák a mindennapi munkájuk részleteiről meséltek.

Ezek után rajokra osztottak minket és rajparancsnokainkkal együtt körbejártuk a laktanya területét. Megnézhettük a harci járműveket, fegyvereket, felpróbálhattuk a katonai golyóálló mellényt, valamint a gyakorlótéren is kipróbálhattuk magunkat.

A napot vetélkedővel, majd vitaesttel zártuk, ahol érvelni kellett a sorkatonaság ellen, illetve mellett.

Végig katonai rend jellemezte a programokat, így elmaradhatatlan volt az esti takarodó. Másnap reggel kiképzéssel kezdtük a napot, majd közös fotózás után búcsút vettünk a laktanyától és katonai buszok szállítottak ki minket a szentendrei kikötőbe. Szentendréről a Nagymaros hajó szállított minket a Lánchíd lábához. A kikötést és a gyors partraszállást követően az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred aknamentesítő hadihajói kötelékben hajózva díszlövéssel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Szent Flórián nevű tűzoltóhajója pedig vízsugárral tisztelgett az 1456-os nándorfehérvári diadal hőseinek emléke előtt. Ezt követően az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Honvéd Nemzeti Díszegység zenekarával, valamint a hagyományőrző egyesületek tagjaival, katonákkal együtt menetelve jutottunk el a Lánchídon keresztül a budai vár oldalában található Hunyadi Jánosszoborhoz. Az Oszmán Birodalom elleni háborúk hősének szobrát katonai tiszteletadással koszorúzták meg. Koszorút helyezett el többek között Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, illetve a megemlékezők nevében egy résztvevő diák is. A koszorúzás után felmentünk a hadtörténeti múzeumba, ahol részt vettünk a központi ünnepségen. Beszédet mondott dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Híres emberek jelentek meg a katonaság és a minisztériumok, Budapest

főváros részéről (pl. Boross Péter, Schmitt Pál, Antal József miniszterelnök úr özvegye, Mádl Dalma asszony). Az Igricek együttes játszott történelmi zenéinkből. Az ünnepi műsor után a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiállítását tekinthettük meg, több történeti előadást is meghallgattunk, melyek közül a legemlékezetesebb a török kor fegyvereinek bemutatója volt. Az ebédünk elfogyasztása és a Magyar Honvédség ajándék csomagjainak kiosztása után a programok véget értek és mindenki elégedetten indulhatott haza. Reméljük, a következő tanévben újra részt vehetünk egy ehhez hasonló katonai programon. A cikket írták: Endrei Eszter, Matiny Bernadett, Ujlaki Zita