Az AlmA mater köszöntése

Az Alma Mater köszöntése

AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE

Az Alma Mater köszöntése Kiadja A Táncsics Mihály Gimnázium é s a Somssich-Táncsics Baráti Kör Felelős kiadó Müller Ferenc Szerkesztette Reőthy Ferenc Szedés, tördelés, műszaki szerkesztés, nyomdai előkészítés Várnai Károly Készült a Táncsics Mihály Gimnázium 1993-2004 között megjelent kiadványsorozatának felhasználásával

Az Alma Mater köszöntése Kaposvár 2010

Ott nőttem emberré a tágas udvaron... A Somssich-Táncsics Gimnázium életében a hagyományok tisztelete, megőrzése mindig a legalapvetőbb értékek közé tartozott. Ennek a folyamatnak volt szép állomása 2010. januárjában Az ők is innen indultak alkotás átadása. A szobor egy nyitott könyvet ábrázol, aminek lapjain a gimnáziumban végzett legjelentősebb személyiségek nevét soroltuk fel. Ez az esemény adta az ötletet, hogy készüljön egy olyan kiadvány, amelyik bemutatja a gimnázium legjelesebb volt diákjait, és ezt a könyvet adjuk ajándékba azoknak, akik 50. érettségi évfordulójukat ünneplik. A szükséges adatok összegyűjtésével nem volt munkánk, hiszen Mihályfalvi László korábbi igazgató elképzelése alapján, és szervező munkájának köszönhetően az 1990-es évek elejétől kezdődően elkészült egy értékes sorozat, Az Alma Mater köszöntése. Mostani kiadványunk ezen sorozatnak a részeit illesztette össze, így ezek egy helyen, ebben a könyvben együtt olvashatók. Ahogy Az ők is innen indultak alkotás elkészítésében, jelenlegi kiadványunk megjelenésében is döntő érdemei vannak a Somssich-Táncsics Baráti Körnek. Köszönöm Dr Müller Ferenc elnök úrnak és Dr Kéki Zoltán címzetes főjegyző úrnak az önzetlen segítséget, amit Alma Materüknek nyújtanak. Fodor András szép soraival adom át könyvünket mindazoknak, akik számára ez is egy fontos ereklye lesz, ami kifejezi olthatatlan kötödésüket öreg iskolájukhoz. Ott nőttem emberré a tágas udvaron, az épület, a sárga kőfalak beszédes négyszögében. Nem múlhat el mit benne kaptam: a büszkeség, a szégyen. Fordul az ég árnyékba. Hűl a föld. Elfordulnak az évek. Az ifjuság kerete őriz, akár az örökélet. Kaposvár, 2010. július Fodor András: Az iskola udvara (A kaposvári Gimnáziumnak) Reőthy Ferenc igazgató

KAPOSVÁRI TAVASZI FESZTIVÁL SOMOGYI TAVASZ 93 TÁNCSICS TÁRLAT AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1993 A Somssich - Táncsics Gimnázium művésztanárainak és volt növendékeinek alkotásaiból

Mégis érdemes? Példa nélküli alkalomnak lehet szemtanúja Kaposvár művészetet kedvelő közönsége és isko lánk tanulóifjúsága: Egy kiállításon találkozik huszonnégy a Somssich és a Táncsics Gimnáziumban tanult és érettségizett képzőművész. Jöttek az Alma Mater hívó szavára. Jöttek megmutatni, hogy mai egyáltalán nem a művészetekre hangolt világunkban is van az alkotónak lehetősége, van a művésznek szerepe az ember alakításában, nevelésében, jobbá tételében. Örülünk, mert valamennyi meghívott művész megjelent; megjelent és részvételük bizonyítja az iskola művészetek iránti érzékenységét; bizonyítja szeretett iskolánk vonzó erejét, vonzó lég körét, amely mindig is visszavárta és várja tanítványait. Örülünk, mert abból, hogy e kiállítás létrejött, valamennyien hitet és erőt meríthetünk. Hitet az ember alkotó tevékenységének erejében. És erőt saját mindennapi munkánk további végzéséhez. Mégis érdemes. Mihályfalvi László igazgató 8 TÁNCSICS TÁRLAT v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1993

RUISZ GYÖRGY Nem vagyok neo-avantgard, manierista divathullámok lovasa. A nagymesterek a század eleji nagy moderneket is tisztelve és a felülmúlhatatlan alkotó művész, a TERMÉSZET az igaz, csalhatatlan tanítómestereim. Minden művem mélyen átélt élményeimhez kötődik. Nem gúnyolni, sokkolni akarom a művészetet szeretni óhajtó embereket, hanem megnyugtat ni, felemelni a hétköznapi robotból. * Ruisz György 1922-ben született Ságváron, polgári családban, édesapja tisztviselő volt. Há rom gyermek közül ő a legkisebb. A család Kaposváron lakott, Ruisz György itt végezte el elemi és középiskoláit is. A művészet iránti hajlam ott munkált a család szinte minden tagjában: éde sanyja és nővére szépen zongorázott, bátyja és ő maga hegedült. A Képzőművészeti Főiskolán Szőnyi István mesteri befolyása és a Szinnyei Társaság alka lomszerű elismerése már kijelöli a fiatal festő szellemi mozgáskörét a természetelvű, látványon alapuló posztnagybányai festészet egyik képviselőjeként a színrelépés pillanatától. 1945-ben kapja meg diplomáját, majd szeptembertől a kaposvári Somssich Pál (később Tán csics Mihály) Gimnáziumban tanított csaknem 40 éven át egészen nyugdíjazásáig rajzot, művé szettörténetet és ábrázoló geometriát. Életében szorosan összetartozott a művészi és pedagógiai munka. Tudásának a tanári munkában való kifejtését, az ifjúság ízlésének alakítását a kezdetektől fontosnak, a maga számára elengedhetetlen feladatnak tartotta. Ezen a téren érzett elhivatottsága viszi még fiatal tanárként a Balázs János Szakkörbe is, ahol Gerő Kázmérral együtt évtizedeken át oktatták a művészet iránt lelkesedő ifjakat és idősebbeket. Sokan az egykori tanítványok közül ma már hírneves művészek, de még többen vannak azok, akik életük sorának alakulását és pá lyaválasztásukat köszönhetik a Balázs János Szakkörben tanító mesterek indító instrukcióinak. TÁNCSICS TÁRLAT v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1993 9

BORS ISTVÁN Ars poeticám megegyezik a Táncsics emlékére készített szobromon olvasható Táncsics-idé zettel. Minden erőmet, tehetségemet arra fordítom, hogy magyar hazánk az európai nevezetes or szágok sorában méltó helyet foglaljon el; hogy a magyar név a nagy nemzetek nevei között tisztelettel említtessék. (Táncsics Mihály) 10 TÁNCSICS TÁRLAT v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1993

CZINKOTAY FRIGYES 1932-ben születtem Kaposváron. Iskoláimat is itt végeztem, 1950-ben érettségiztem a Tán csics Mihály Gimnáziumban. A képzőművészeten kívül a természettudományok is érdekeltek így szereztem 1955-ben a Budapesti Állatorvostudományi Egyetemen diplomát. Egyetemi éveim alatt kerültem egészen közeli kapcsolatba a képzőművészettel, s az egyetem elvégzése után szü lővárosomba, Kaposvárra hazakerülve bekapcsolódtam a megye művészeti életébe. 1969-ben lettem a Művészeti Alap tagja. Mesteremnek vallom Martyn Ferencet, akitől több évtizedes kap csolat során nemcsak a gazdag művészi életpályából tudtam menteni, hanem széles skálán mozgó kulturáltsága és humánuma is példaként áll előttem. Klasszikus nagy mesterek műveinek eredetiben való tanulmányozása céljából két ízben jártam Párizsban, de e mellett müncheni, mannheimi, velencei, bécsi és moszkvai tanulmányutak segí tettek munkáim elmélyítésében. Munkáim megtalálhatók a Somogy Megyei Közgyűlés épületé ben, a Pamutfonóipari Vállalat Kaposvári Gyárában, a Városházán, de magángyűjteményekben is és állami engedéllyel Angliában, Franciaországban, Hollandiában. Munkásságom elismeréseként a Kiváló Társadalmi Munkáért (1980.) és a Szocialista Kultú ráért (1983.) kitüntetést kaptam. TÁNCSICS TÁRLAT v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1993 11

CSONKA BÉLA Úgy kezdődött, hogy nagyon orientálódtam a képzőművészetek felé... De az 50-es évek kultúrpolitikája, családom anyagi helyzete, még politikai státusza is meg határozta indulásomat, indíttatásomat. Iskoláim és tanáraim humánműveltséghez segítettek, ennek ellenére műszaki szakmát, és mű szaki végzettséget szereztem. Ma is ebből élek. A művészet, a művészetek kedvelése, szeretete és a későbbiekben művelése ózon volt szá momra a hétközna-pokban. Autodidakta módszerrel megtanultam a fotográfia szerteágazó mes terségét és az esztétika tudományát. A művészetek elmélete, amely a művészet lényegét az em berhez és a valósághoz való viszonyát, a művészi alkotás módszereit, a művészet formáinak és műfajoknak a kérdéseit vizsgálja, kellemes és hasznos alappá vált a felépítményben, a FOTOG RÁFIÁMBAN. Az Ember, az emberábrázolás fontos szempont gondolkodásomban és alkotói munkámban. Nélküle képet, fotográfiát nem tudok készíteni. Az EMBER mindig, vagy legtöbbször ott van az alkotásaimon. Végezetül még annyit: nem kedvelem az esztétikailag szép fotókat, mondhatnám úgy is, hogy a FOTÓ ne csak esztétika: Élményt adjon, hanem gondolkodásra is késztessen. Ez az én művészi ars poeticám. 12 TÁNCSICS TÁRLAT v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1993

DOMBY LAJOS 1943-ban született Kecskeméten. Diákkorát Kaposváron töltötte. A Táncsics Gimnáziumban érettségizett. A Balázs János Szakkörbe járt rajzolni, ahol kitűnt tehetségével. A képzőművészeti Főiskolát 1962-67 között Főnyi Géza növendékeként végezte. Önálló kiállítása volt Hódmező vásárhelyen, Budapesten és Szegeden. Egy ideig a hódmezővásárhelyi művésztelepen élt. Rendszeresen szerepelt a Szegedi Nyári Tárlaton, az Alföldi Tárlaton, a Dél-Alföldi Tárlaton. Olasz országban járt tanulmányúton. Fiatalon gépkocsibaleset érte, maradandó károsodást szenvedett. TÁNCSICS TÁRLAT v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1993 13

GÁSPÁR ANDRÁS 56 éves vagyok. 32 éve dolgozom a kaposvári Csiky Gergely Színházban, először mint kivi telező festőművész, később mint díszlettervező. Szerencsés vagyok, mert az elmúlt évek alatt Zsámbéki Gábor, Léner Péter, Ascher Tamás, Horváth Jenő, Gothár Péter és Babarczy László kitűnő rendezéseihez készíthettem díszleteket. Hitvallásom? Talán a fenti pálya, dolgoztam képességeim szerint olyan igazi értékekért, amiért ma is dolgozik erején felül minden színházi alkotótársam. Kiálításaim: 1976: Kaposvár, 1977: Szeged, 1986: Budapest, Fáklya Klub, 1987: Dunántúli tárlat, 1988: Nagyatád, 1991: Bécs, 1992: Dedemsvarth, Hollandia, közös kiállítás. 14 TÁNCSICS TÁRLAT v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1993

V. HALMOS KLÁRA 1953-ban születtem Kaposváron. A pécsi Tanárképő Főiskolán rajz-földrajz szakot végeztem. 1984-ben szereztem középiskolai tanári diplomát a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, mely művészeti rajz, ábrázoló geometria és művészettörténet tanítására jogosít. Munkáim személyes élményekből fakadnak. A természeti káprázatok, fantasztikus teremtmé nyei s a környezetünkben megtalálható egyszerű, tiszta formák kiváltják az emberből a vágyat, hogy megörökítse őket. Keresem a belső szépséget, s ezt próbálom papírra vetni ceruzával, tussal. Legújabb munkáim sokszorosító grafikával készült rézkarcok. Kiállításaim: Kaposvári Galéria, Budapest, Fáklya Klub, Kecskemét, Megyei Művelődési Köz pont, Vrbovec, Jugoszlávia, X. Balatoni Kisgrafikai Biennálé, Tihanyi Múzeum, Bajai Képtár. TÁNCSICS TÁRLAT v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1993 15

HORVÁTH JÁNOS MILÁN Sokszor megkérdőjelezték képeim problematikus természetét, szokatlan kedélyvilágát. Szinte restelkedve vallottam be, én így élem meg a dolgokat. Talán már nem kell bizonygatnom, (ko rábban sem tettem), hogy drámákkal teli korban éltünk. Sajátos bénultságú, néma drámákban. Bergman filmjei láttán eszméltem rá erre még gyermekként. Úgy tapasztaltam, hogy az élet örömeihez általában csak buta önfeledtséggel, vagy részeg kábulatban lehet közel kerülni. Kíno san hatott rám az ünnepi derű. Józan fejjel készített képeim által remélek oldódást bajainkra, kényelmetlen, zavaros érzé seinkre. 16 TÁNCSICS TÁRLAT v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1993

KECSKEMÉTI SÁNDOR 1947-ben született Gyulán. Iskolánkban érettségizett, majd a budapesti Iparművészeti Főis kola elvégzése után szabadfoglalkozású kerámiaművészként tevékenykedett. 1992-től a genfi Nemzetközi Kerámia Akadémia tagja, 1987-től a Magyar Iparművészeti Főiskola tanára. Művei játékos harmóniáról, a természeti formák lírai transzponálásáról árulkodnak. Stílusvilága roko nítható Brancusiéval, ám míg Brancusi alkotásai alapjául a klasszikus görög kompozíciós ará nyokat választotta, addig Kecskeméti a mükénéi architektúra alapjairól indul. Ma Gundremmingenben, Németországban él és alkot. TÁNCSICS TÁRLAT v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1993 17

KLIMO KÁROLY Úgyszólván gyerek voltam még, amikor mint klasszikus ifjúsági regényeken nevelkedett, örökké olvasó kamasz elcsodálkoztam a körülöttem lévő világ gazdagságán, s valami megma gyarázhatatlan belső kényszer a művészet irányába kormányozott. Kaposvárott laktam ekkor, a negyvenes évek vége felé járhattunk. Később csöndes vasárnap délutánokon sokat álldogáltam a helyi múzeum képei, tárgyai, pász torfaragásai előtt, és ma is emlékszem, Rippl-Rónai vagy a fiatalon meghalt kaposvári tehetség, Balázs János képei milyen sóvárgó vágyat ébresztettek bennem, hogy egyszer én is valami ha sonlót próbáljak létrehozni. Így lettem hivatásos művész, ami önmagában még nem sokat jelent, hisz a rossz műveket is hivatásos művészek csinálják. A pálya természetesen tele van kudarcokkal, és ez nem csoda: a művész eleve a lehetetlenre vállalkozik. Csak a giccsfestők maradéktalanul boldogok, az ő produkciójuk sohasem relatív. A többiek, akik megérdemlik a művész nevet, s akik azzal pró bálkoznak, hogy láthatóvá tegyék a láthatatlant, tudják: örök küzdelem és sóvárgás az életük, így azután ha a hétköznapokban hedonisták vagy látszólag vidámak is, sorsukat az határozza meg, amit Füst Milán gyönyörű sorai így fejeznek ki: S rajtad felejtettem szomorú szemeimet, vigasztalan örökkévalóság. 18 TÁNCSICS TÁRLAT v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1993

KLING JÓZSEF 1946-ban születtem a Tolna megyei Duzs községben. A Táncsics Mihály Gimnázium tanulójaként 1965-ben érettségiztem. Kaposváron telepedtem le, jelenleg is itt élek. Huszonöt éve foglalkozom a képzőművészettel, ezen belül 13 éve egyház művészettel. Tizenöt éve vagyok hivatásos szobrászművész. Számtalan hazai és nemzetközi kiállításon szerepeltem szobraimmal egyéni és közös tárla tokon. Díjat nyertem országos pályázaton. Nyolc városban, ill. községben van köztéri szobrom. Számos külföldi magángyűjteményben vannak munkáim. Jelenleg egyéni kiállításra készülök Münchenbe, Svájcba és Olaszországba. TÁNCSICS TÁRLAT v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1993 19

LEITNER BARNA A kép általában azt ábrázolja, amit az ember lát, vagy láthatna, hogy így reprezentálja azt, amit csak az ember láthat és úgy, ahogy csak az ember láthatja. De mi van akkor, ha a képen az is rajta van, amit az ember nem láthat? Ami nem lehet rajta a képen, vagy éppen annak a hiánya? Mi történik, ha ez mind együtt van rajta a képen? 20 TÁNCSICS TÁRLAT v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1993

LEITNER SÁNDOR Gondolkodni arról, hogy mi a létezés lehetősége napi kötelességem, az ember kötelessége. A világ változásaira vizuálisan is érzékenynek lenni, a festő lehetősége. Vizuális érzékenységemmel a meglátottból a különöset kiemelni, a festő napi kötelessége. A különösben a vizuálisan általánosíthatót megtalálni ritkább alkalom. A vizuális igazság és gondolati progresszivitás találkozása műveimben az életem, ünnepeim. Az ünnepnapokra készülődve végzem összes dolgomat a világban. TÁNCSICS TÁRLAT v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1993 21

SOLTRA ELEMÉR 1922-ben születtem a Somogy megyei Jákó községben. Apám tanító volt. 1933-1937-ig ta nultam a kaposvári Somssich Pál Reálgimnáziumban, ahol Gádi Lajos, majd Vasas Mihály volt a rajztanárom. 1937-tól 1941-ig tanultam a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Reálgimnáziumban. Itt Raksányi Lajos tanított rajzra. Itt is érettségiztem. Még ebben az esztendőben felvettek a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, ahol Kandó László lett az alakrajzi mesterem. Itt a festő szakon elvégeztem a tanárképzőt is. 1948-ban diplomáztam. Az utolsó ötödéves évemben Kandó László tanársegédének választott. 1948 szeptemberében kezdtem el tanári munkámat Ka posvárott az akkori központi fiúiskola falai között. 1951 őszén mondtam búcsút Kaposvárnak és átköltözködtem Pécsre. 1975-től a kutatások eredményeit tankönyvbe kezdtem sűríteni. Az egyetemi és főiskolai hasz nálatra írott tantárgypedagógiai könyvemet 1982-ben adták ki, amelyért Kiadói Nívódíjat, majd a Tudományos Akadémia Pályadíját nyertem el. 1983-tól nyugállományba vonultan élek. Mindezzel párhuzamosan művészi alkotómunkát is végeztem. 1943-tól kiállítóként ismernek. 1950-es évektől a mai napig rendszeres kiállítója vagyok a helyi és az országos kiállításoknak. Számos alkotásom van a hazai és külföldi köz- és magángyűjteményekben. Legtöbb a pécsi Janus Pannonius Múzeum Képtárában található. Készítettem egyedi rajzokat, a sokszorosító grafika számos műfajában lapokat, festettem táblaképeket, de készült freskóm, mozaikfalaim is vannak. 1972 óta éremplasztikával is foglalkozom. Az Országos Kisplasztikái Biennálén 1985-1987-1989 években szerepeltem érmeimmel. Készültek portré-érmek, de emlékérmek is napjainkig. 22 TÁNCSICS TÁRLAT v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1993

SÖRÖS JÓZSEF 1962-66-ig a Táncsics gimnázium tanulója voltam. Ebben az időszakban értek a sorsdöntő hatások, meghatározó kapcsolataim alakultak ki. A képzőművészet szakmai alapjait Ruisz György tanár úrtól kaptam, s attól a társaságtól, mely köré szerveződött. Meghatározó volt ez az időszak későbbi szakmai orientáltságom szempontjából is. Különös hatások értek a képzőművészeten, a művészeteken keresztül, ebben a folyamatban élem hétköznapjaimat. Fontosnak tartom az emberi kapcsolatokat, ezek vizsgálódásán keresztül próbálom megfogalmazni és tükrözni képeimen keresztül a véleményemet. TÁNCSICS TÁRLAT v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1993 23

SZABADOS JÁNOS MUNKÁCSY-DÍJAS FESTŐMŰVÉSZ 1937-ben születtem Kaposváron. 1956-ban érettségiztem, osztályfőnököm Bod Lajos volt. Művészeti tanulmányaimat a Ma gyar Iparművészeti Főiskolán végeztem. Első önálló bemutatkozásom 1963-ban Kaposváron volt. 1976-ban, addigi munkásságomat összefoglaló tárlatomat Budapesten, a Műcsarnokban rendeztem. Táblaképfestészettel, grafikával, muráliákkal foglalkozom. Kaposváron élek. 24 TÁNCSICS TÁRLAT v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1993

SZABADOS JÁNOS BELSŐÉPÍTÉSZ 1967-ben születtem Kaposváron. 1985-ben érettségiztem, osztályfőnököm Kiss Zoltán volt. Művészeti tanulmányaimat a Magyar Iparművészeti Főiskolán végeztem. Környezettervezéssel, belső terek tervezésével, kivitelezésével, grafikával foglalkozom. Önálló alkotóként a magam építette műteremben, Kaposváron dolgozom. TÁNCSICS TÁRLAT v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1993 25

SZÁSZ ENDRE 1926. január 7-én születtem Csíkszeredán. Marosvásárhelyt érettségiztem a református kollé giumban. A képzőművészeti főiskolán Szőnyi István volt a mesterem. A szoc-reál időkben köny veket illusztráltam, később, a Kádár-években, mikor lazult a kultúrszigor, ismét szerepeltem festőként is. 1970-ig majd minden magyar városban kiállítottam. 1970-ben egy meghívásra Torontóba költöztem, 4 év után Los Angelesben vettem egy házat, ami központként szerepelt a majd 20 éves csavargásaimban. Alig van ország, nagyváros, ahol ez idő alatt ne lett volna kiállításom. Ha az ember öregszik hazafelé törekszik. Öt évvel ezelőtt otthagytam Amerikát, a.javaimat, s itthon kezdtem ismét új életet. Várdán lakom, s ott dolgozom. Közben nyertem néhány nemzetközi és itthoni díjat, de ezektől nem lettem jobb festő. De igyekszem. 26 TÁNCSICS TÁRLAT v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1993

SZIRÁNYI ISTVÁN Kaposvárott születtem 1951-ben és ugyanott végeztem középiskolai tanulmányaimat a Tán csics Mihály Gimnázium falai között. A budapesti Kirakatrendező és Dekoratőrképző Iskola elvégzése után a pécsi Tanárképző Fő iskola földrajzrajz szakán szereztem diplomát 1976-ban. Több egyéni kiállításom volt; grafikákat, fotókat és tárgy-installációkat állítok ki. Foglalkozom tipográfiai tervezéssel, tanítással és könyv-művek készítésével is. Tagja vagyok a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (az egykori Művészeti Alapnak), a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének, a Magyar Fotóművészek Társaságának és más művészeti tömörüléseknek is. TÁNCSICS TÁRLAT v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1993 27

TAKÁCS ZOLTÁN Az ember életében az egyik legkomolyabb dolog a játék. A művészet is ilyen, amit magáért a játékért is csinál az ember. Még akkor is, ha nem sikerül. Ha ennél komolyabban írok ars poeticát, mire leírom nem igaz. Szóval a fene tudja, de csinálni kell. Született 1946-ban. 1964-ben érettségizett a Táncsics Mihály Gimnáziumban. A Pécsi Tanár képző Főiskola matematika-rajz szakán végzett 1971-ben. A Képzőművészeti Főiskolán művé szeti szakból, ábrázoló geometriából és művészettörténetből kapott képesítést. Először általános iskolában, majd 1975 óta a Kaposvári Tanítóképző Főiskolán tanít. Dunántúli tárlatokon, országos, megyei, városi csoportos kiállításokon szerepelt műveivel. Olsztynben, Linzben állított ki csoportos kiállításon. Egyéni kiállításai Somogyban, illetve Kaposváron voltak. Munkái közt egyaránt szerepelnek egyedi rajzok és festmények. 28 TÁNCSICS TÁRLAT v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1993

TIBOL LÁSZLÓ 1940-ben születtem Nagybajomban. 1954-58 között voltam a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium diákja. Itt kaptam Ruisz György tanáromtól olyan útravalót, amely a pedagógia és a képzőművészet iránti érdeklődésemet felkeltette s a mai napig ébren tartotta. Rajzot tanítok és festek. E két tevékenység nemcsak összefér, hanem úgy érzem erősíti is egymást, s az önmegvalósítás lehetőségét biztosítja számomra. TÁNCSICS TÁRLAT v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1993 29

M. TÓTH ÉVA A Magyar Iparművészeti Főiskolán 1992-ben diplomáztam alkalmazott grafika-tanár szakon. Jelenleg a főiskola Mesterképző Intézetének hallgatója vagyok, és animációs filmmel foglal kozom. Mesterem Orosz István grafikusművész. A jövőben könyveket és filmeket szeretnék tervezni, rajzolni, vagy bármi mást, ami meghódít. A rajz számomra a kommunikáció legtisztább formája nem cél, nem eszköz, csak lehetőség. 30 TÁNCSICS TÁRLAT v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1993

VECSEY CSABA A festő fessen! Ez ma különösen érvényes, mert csak egy öntörvényű vizuális festői világ kimunkálása, bir toklása adhat erőt a nemzet értékeinek fölmutatásához végre, a nagy kötőhártyagyulladások ideje után. A festő fessen! TÁNCSICS TÁRLAT v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1993 31

KERTÉSZ SÁNDOR Ars poetica helyett A mai napig nem tudtam eldönteni, hogy számomra mi a fontosabb: a művészi alkotómunka vagy a tanítás. Mivel úgy érzem, hogy napjainkban mindkettő válságban van, ez a kérdés valószínűleg még jó ideig a megoldhatatlan problémáimat szaporítja. A legnagyobb gondot abban látom, hogy az emberek érzelmi, lelki válsága már-már megkérdőjelezi úgy a művészi munka, mint az esztétikai nevelés létjogosultságát is. Félre a pesszimista hangot, hiszen most ünnepelünk. Ünnepeljük mindenekelőtt azt, hogy a Somssich-Táncsics művészei az ország minden részé ből sőt külföldről is elküldték életjelük legkézzelfoghatóbb produktumait: alkotásaikat. Köszönet érte! Kertész Sándor az intézet jelenlegi művésztanára 32 TÁNCSICS TÁRLAT v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1993

KAPOSVÁRI TAVASZI FESZTIVÁL SOMOGYI TAVASZ 94 TÁNCSICS ANTOLÓGIA AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1994 A Somssich Táncsics Gimnáziumból elszármazott írók-költők, volt diákok alkotásaiból

Büszkén és elérzékenyülve A tavalyi Táncsics Tárlat után az idén Táncsics Antológia élőszóban s írásban... Képzőművészek, költők-írók. Őket adta ez az iskola, az alma mater az országnak, a hazának a kortársaknak és utódoknak, nekünk? Igen, őket. És még többet is. A szavukat, a hitüket, a hidegben me legséget; a folytatáshoz biztatást, az életünkhöz reményt. A szavukat, /io y... hadd mondjon újra s újra... Nemet a pusztulásnak... Mi büszkén és elérzékenyülve tekintünk rájuk, es köszönjük meg nekik, hogy eljöttek közénk, hogy itt vannak velünk. Büszkék vagyunk rájuk, elérzékenyülve hall gatjuk őket, és hisszük: segítségükkel egy kicsit közelebb hozzuk, közelebb hoztuk egy máshoz az embereket. Mosolygunk... Kaposvár, 1994. február Mihályfalvi László igazgató 34 TÁNCSICS ANTOLÓGIA v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1994

Köszönet és köszöntés Az Alma Mater kiváló költőit-íróit köszönteni, bemutatni, azt a felelősséget jelenti számomra, hogy miként ezt ebben az iskolában együtt tanultuk nagyobb összefüggésben nézzünk szembe szépírói életművekkel, tudományos, művészi teljesítményekkel. A szellem embereinek tudniuk kell, hogy az Erdők fontosabbak, mint a Kultúrák, mert csak egyetlen Földünk van. Nem térhetünk ki a felelősség elől: lesz-e unokáinknak is élettere ezen a gyönyörű bolygón? Ugyanakkor makacsul hinni kell, szükséges, hogy vers írassék különben meggörbülne a Föld gyémánttengelye. A repkénymondatokat fogalmazó, nagybajomi szülőfalujától iskolánkon át a fővárosba, majd a nagyvilágba érkező Gyergyai Albert, a klasszikus értékek szerelmese, tanítóként, műfordítóként, tudósként őrzője; a prózában és a versben is megfontolt szavakat író, Becehegy és a Nagyberek vi lágában is otthonos Takáts Gyula csakúgy; mint az amerikai útinaplóját és az elmúlt évtized egyik legnagyobb regény sikerét, a Ménesi útat író Szász Imre; a Kaposmérőben, Fonyódon otthonos, az európai költészetben, zenében is jártas Fodor András; a nemzedéke sarzsi nélküli tábornoka, Sípos Gyula, aki kihajtott nyakú ingben járt akkor is, amikor az okos emberek hőmérője már mínusz húsz fokot mutatott; a Somogyaszaló, Kréta, Athén, Szicília és a Németh István fasori hársak világában egyaránt otthonos műfordító, egyszál-járőr-költészetű Papp Árpád; a lírai naplóival svájci emigrá ciójából hazatérő Pethe Ferenc; a magyar beatirodalom kulcsregényét író Csörsz István; a Rinya-parttól Szegeden át országos ismertséghez jutott, közösségi elkötelezettséget vállaló Veress Miklós; a ki tűnő orvoskutató-lélekbúvár költők, Jádi Ferenc és Ludvig Nándor Németországban és az USA-ban; a szeremlei lelkészőrhelyén szolgáló költő, antológiaszerkesztő Zákányi Bálint és még számosan (közülük néhánnyal találkozhatnak kiadványunk kisantológiájában). Itt tanulták a felelősséget az élet értékéért; az emberi személyiség feltétlen tiszteletét; a közösség iránti érdeklődést és az élet minőségé nek javítása melletti elkötelezettséget. Együtt tanulták a művészet emberformáló erejébe vetett hittel, és azoktól a tudós tanároktól, akik, mint Dsida Ottó, Pintér Lajos, Hetyei József, Borka Géza, Páti Ferenc, Pap Antal, KlingÁdám, Boros Dezső, H. Kovács Zoltán, Krasznai Lajos, kezükbe adták József Attilát és Kosztolányit, balladáinkat, Németh Lászlót, Sillanpáát és Dantét; akik idegen nyelvekre tanították őket, önképzőkört és iskolarádiót, műfordítóköröket szerveztek; akik 1806 óta nyelvünk, irodal munk, nemzeti történelmünk szerelmesei, nehéz sorsú apostolai voltak. Akiknek nemcsak Kossuth- és József Attila-díjas költőink nevében mondunk köszönetet, hanem kitűnő közíróink, orszá gosan elismert tudósaink, művelt orvosaink, versolvasó mérnökeink, tisztes iparosaink, művészet pártoló jogászaink, nyomdokukba lépett pedagógusaink és előadóművészeink nevében is, akik az ifjúkorban tanult hittel és fegyelemmel dolgoznak, hazaszeretettel és társadalmi hivatástudattal or szágunk vagy éppen választott új hazájuk javára... És külön köszöntöm a pápai diákot, Csoóri Sándort, a hazai és a szétszórt magyarság szellemi köztársasága elnökét, és köszönöm, hogy elfogadta 1992-ben Baráti Körünk tervezett kis eklézsiánk tiszteletbeli tagságát. Szükségünk van megtéríthetetlen hitére ezen kaméleon-ezredvégen, versben és esszében vitázó kedvére, mely a protestáns prédikátorok rokonává avatja... Lángol a Balkán, félelem és előítéletek, gyűlölet és nyugtalanság, szegénység és bizalmat lanság vesz körül bennünket. Ne áltassuk magunkat, Barátaim: a társadalmi béke, a megér tés és méltányosság szigetének megőrizni Magyarországot, nem a gazdag Nyugat, a szegé nyebb Kelet, vagy még szegényebb Dél feladata, hanem a mienk! Es ezért legtöbbet iskolá ink, tanáraink, a jóra szövetkező szellemi emberek, a tisztességre, a belátásra és az erkölcsi értékre építők tehetnek... Szijártó István TÁNCSICS ANTOLÓGIA v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1994 35

Klasszikusok (esszék, 1962); Kortársak (esszék, 1965); A Nyugat árnyékában (tanulmányok, esszék, kriti kák, 1968); Anyám meg a falum (visszaemlékezések, 1972); Ósz és tél között (versek és műfordítások, 1974); Késői találkozás (esszék, 1975); Dorottya Vi segrádon (elbeszélő költemény, 1975); A falutól a vá rosig Háború után (visszaemlékezés és napló); Vé delem az esszé ügyében (tanulmányok, emlékezé sek, kritikák); A várostól a világig (visszaemlékezé sek, 1986). Befogadtok-e megkésett társatoknak? Elfogadtok-e társul, aki néktek Sem példát sem ád, sem babért nem fűzhet, Csak olykor érzi, ó rajta is átfut Egy messziről jött szélvész ereje, Egy lendület vagy egy villámcsapás, S olyankor felforr meg-nem-alvadt vére. Gyergyai Albert (Somogynagybajom, 1893. jan. 20. Bp., 1981. júl. 7.): irodalomtörténész, műfordító. A kaposvá ri főgimnáziumban érettségizett, majd Eötvös kol légistaként a budapesti egyetem magyar-francia szakán végezte felsőfokú tanulmányait. Ösztön díjasként került Párizsba, ahol az első világhábo rú idején internálták. A háború végén Svájcba ment, a lausennei egyetem hallgatója lett, s 1919 ben jött haza. Első tanulmányait az 1920- as évek elején a Nyugat közölte. Hazatértét követően hat évig Budapesten nevelősködött, majd csaknem két évtizedig középiskolában tanított, s emellett az Eötvös Kollégiumnak is tanára volt. 1950-tól nyugdíjba vonulásáig az ELTE Bölcsészettudomá nyi Karán modern francia irodalmat adott elő. Számos francia regényt és elbeszélést fordított. 1957 óta az irodalomtudományok doktora. 1933 ban, 1937-ben és 1946-ban Baumgarten-díjat ka pott, 1970-ben állami díjas lett. Külföldi kitünteté sei: Francia Becsületrend (1937); Francia Akadé miai Pálmaágak Rendje, parancsnoki fokozat (1973). Művei: A mai francia regény (tanulmány, 1936); Gy. A. 50 francia regényről mesél (1946); Fran cia művészet a Szépművészeti Múzeumban (1948); Gyergyai több szempontból is jelképes alakja századunk magyar irodalmának, irodalmunk tör ténetének. Olyan korban, amikor százezrek és milliók türelmetlen indulattal behódolva egy látszatfejlódésnek néha drasztikusan egyik nap ról a másikra tépik el a gyökereiket, s kezdenek új életet, úgy, hogy megtagadják régi kötöttségeiket, nem tudva, hogy változások helyett megújulás kell, mert minden változás hűtlenség, s észre sem veszik, hogy önmagukat csonkítják (és persze a felnevelő közösséget is). Gyergyai életművére hivatkozva állíthatjuk: a gyökerek nemcsak köt nek, de támasztanak is. A kérdésre pedig, hogv mikor érik utol az embert a szülőföld emlékei, 0 azt válaszolta: Sosincs későn, hogy utolérjék. Egy szer mindenképp... Ma még csak az írástudók, olvasók szűkebb kö re ismeri, becsüli, de számuk gyarapodni fog. Gyer gyai még a kollokviumokon sem akart sohasem Mesternek látszani, és nem volt pátriárkái kora elle nére sem Családfő. Egyszerűen sokat tanult idősebb Testvérünk volt, aki eszme és ízlésszűrő hatóságok számára ugyanúgy, mint a vizsgázó diákoknak, esendő, az életben tájékozatlan talán náluk is esen dőbb és ezerszer tájékozatlanabb ember. Ót hallgat va mégis megerősödve léptünk az utcára, eltökélten, hogy befejezzünk egy-egy félbehagyott klasszikus re gényt, figyelmesen végigolvassuk Tuigenyevet, Flaubert regényeit vagy Eckermann feljegyzéseit... A minden kori állami politika szorításán bármily szigorú idők legyenek is kívül marad az, akinek saját politikája van: jókedvű, életre serkentő adakozás. Osztotta tudá sát, mint egy gondviselő, baráti gyümölcsfa. A kidőlt fa helye üres. Ritka, egyedi fajta volt, pótolhatat lan mégis megkönnyebbülés írni, beszélni Róla: új ra érezzük hitét, hogy az élet melyet Ó leginkább könyvekből ismert meg eleven, gazdag, csodálatos, a sötétségre pedig mindig világosság derül... (Szijártó István: Gyergyai Albert. Más Kor Kiadó, 1993.) 36 TÁNCSICS ANTOLÓGIA v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1994

Tavasszal, május elsején, vagy legalábbis még májusban, az volt a szokás a városban, hogy kora reggel gyöngyvirágot szedtünk a közeli erdő alján, mivelhogy az szerencsét hoz a barátoknak és az ismerősöknek azonkívül a gimnázium majálist is rendezett a kislaki erdőben, ahova a szülőket s a két polgári iskola fiú és lánynövendékeit is meghívták, s ilyenkor kocsin és gyalog egész kis ka raván indult Kislak felé, amennyire emlékszem: eléggé messze Kaposvártól. A magunkkal hozott elemózsiából ott ebédeltünk a füvön, voltak, akik jobbra, balra kínáltak ételt és italt, ilyenkor, nem is egészen titkon, bort is ihattunk a felnőttekkel, a jobb hangúak énekeltek, a sportkedvelők labdáztak, néhányan elmerészkedtek az erdőn át a faluig, mások gombát szedtek vagy ritka növényeket kerestek, mindenki jó volt mindenkivel, még a nap is szebben sütött, az erdei mókusok mulatságosabban tornásztak, a madarak is, így hittük, külön hangversennyel kedvesked tek, s az élelmesebb kisgimnazisták, ha kevés volt az ebédjük, azt se tudták, hova üljenek le, annyi felé -tessékelték, s annyi jóval tömték őket az ilyenkor megenyhült? vagy már jóllakott? jobbmódúak. Távolabb a tisztástól, ahol a legtöbben tanyáztak, egészen az erdő szélén, egy kis vízesésszerű for rás futott le a lejtőről, körötte egész kis medence, amelyet maga vájhatott, s a medence körül mind azok a tavaszi virágok, amelyeknek akkor még a latin elnevezését is tudtuk, primula, tavaszi kankalin, mocsári gólyahír meg boglárka, s ebéd után odaültünk páran a lejtő egy távolibb és szárazabb foltjára, onnan néztük a csörgedező forrást s onnan hallgattuk a madarakat. Emlékszem ma is, egy szerre milyen szomjúság tört rám, s akár a tenyeremből is, de mindenképp szerettem volna hörpin teni a forrásvízből. De mivel nem volt poharam, vagy hogy egy arrajáró felnőtt idején figyelmezte tett, ne igyak a jéghideg vízből, mert nem tudhatjuk honnan jön idáig, s mi minden került bele út közben, nem is mertem inni belőle, és elfogadtam a palackból odakínált, s hazulról hozott városi vi zet. Utána csak néztem a forrást, elképzeltem a hidegét, az ízét, meg hogy mennyi fűszálon, virágon, falevélen folyt keresztül, madártollon, tölgyfagubón, homokon, kavicson, csigahéjon, s milyen jól olthatja a szomját a nálam bátrabb madárnak vagy vadnak vagy vándorlegénynek. Messzebbről a já ték, az ének egyre gyengébben ért hozzám, s az erdószéli csendességben a forrás annál hangosabban, szinte kihívón csergedezett, míg én tovább is elbűvölve, szomjan és szófogadón nézegettem. Meg van-e még a kislaki forrás? Ma már, több mint hatvan év után, nem tudnék odatalálni egyedül, de talán akad még Kaposváron, aki elvezethetne: abból a kislaki forrásból szívesen innék néhány kor tyot... Önzésem olaja Önzésem olaja fogyóban, Mécsem sercegve füstöl, nem világít, Lángja szívósan élne még tovább. Frissebb olajjal töltöm meg a mécsest, Lobbanjon erősebb lángra szeretteimért, Velük és értük könnyebb lesz múlásom, S a szorongásból fény árad s meleg. Mert fénnyel s meleggel szeretném útjukat Kísérni bárhonnan, bármily messzeségből, Hogy biztosabban járják a homályt S ne sértse lábuk gyökér vagy kavics. Szentjánosbogár, éjjeli vadonban, A csillagokkal akarsz vetekedni? TÁNCSICS ANTOLÓGIA v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1994 37

Sipos Gyula (Tüskepuszta, 1921. febr. 19.-1976. aug. 30.): költő, író, Kaposváron érettségizett a Somssich Pál Gimnáziumban 1939-ben, majd 1940-1941-ben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Közgazdasági Szakán tanult. A GyőrffyKollégium vezetőségi tagja, 1943-tól igazgatója, 1942-tól a Kis Újság és a debreceni Szabad Szó riportere volt. 1944 szeptemberében letartóztatták. 1945-ben az Ideigle nes Nemzetgyűlés képviselője s a Nemzeti Paraszt párt intézőbizottságának tagja lett. 1947-ben megin dította a Március tizenötödike című hetilapot; még az évben ismét a Szabad Szóhoz, 1949-ben a Szabad Földhöz került. 1952-ben a Begyűjtési Minisztérium sajtóosztályán dolgozott. 1953-tól az Új Hang, 1955-1956-ban az Irodalmi Újság belső munkatársa volt. 1957-ben segédmunkásként helyezkedett el, majd az év végétől különböző falusi és agrárlapok, 1962-tól a Képes Újság riportereként, 1972-tól ha láláig a Szabad Föld rovatvezetójeként tevékeny kedett. 1954-ben és 1971-ben József Attiladíjat ka pott. Művei: Lámpák a ködben (versek, 1939); Tíz éve (versek 1944-1945-ból, 1955); Vadludak (versek, 1956); A nagy éjszaka (kisregény, 1963); Erdőtűz (Válogatott és új versek, 1967); Könnyű részegség (versek, 1969); A senki földjén (regény, 1970); Pusztaiak (szociográfia, 1977); Hétvége (versek (1969-1976; 1978); Akkor voltunk fiatalok (emlékezés Gyórffy kollégistákra, 1981); Védőbe széd (válogatott versek 1939-1976, 1984); Hogyan is szeretnék élni? (tanulmányok, riportok, jegyze tek, 1987). Nem szereztem kiemelkedő érdemet semmiféle tu dományban, pedig a kaposvári gimnázium jó útra indí tott és talán a talentum sem hiányzott egészen. De az élet próbái nem tudományos munkára, hanem másféle helytállásra kényszerítettek. Nagyon szegény volnák, ha ma csak a tananyagra emlékeznék vissza ha egyáltalán visszaemlékeznék hiszen egy részét elavulttá tette az idő, nemcsak törté nelmi magyarázatok, de történelmi dátumok is megvál toztak, például ma már többhullámű honfoglalásról be szélhetünk, a mi fizikaóráink még nem ismerhették meg a tanult anyag és olyan, mint az izomzat: erős ma rad belőle a mindennap használt, elsorvad, elenyészik, az, melyet nem táplál, nem tart életben a gyakorlata... De a tanáregyéniségek ma is alakítói életemnek. Mi A helység kalapácsát számtanórákon tanultuk meg Makk István tanár úrtól, és nem voltak ezek kárbaveszett órák... Páti tanár úr egy félmondatával tovább tudta lökni az ifjú fantáziát a hivatalosan lezárt történelmi tételektől a kutató gondolkodás felé. Európai volt Pin tér tanár úr humanizmusa. Hetyey a modern világiro dalomról adott hírt, több órás foglalkozássá és érettségi tétellé merte tenni. Ady Endrét 1939-ben. Az Amerikát járt Szenthe Lászlótól sose tanultam meg jól angolul nem ő az oka de sokat tanultam emberül. Kling Adám szigor alá rejtett melegszívűsége, Vass Miska velünklázadása, Gelléri Kodálykórusai ki ne felejtsek valakit!, még a negatív példájú tanáregyéniségeknek is sokat köszönhetek... Rájuk gondolok hálával, mert élete nagy vizsgáit végül is nem a szaktantárgyakból teszi az ember. (1973) 38 TÁNCSICS ANTOLÓGIA v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1994

Egy somogyi vadkörtefához Jaj, nékem az a legszebb, mégiscsak az a legszebb, az a vadkörtefa, a félig lombjavesztett; áll a legelő szélén, áll a tűnő időben, nyája nélküli pásztor, szikár magános őrszem, üszkös fekete ágak, fészket nem rejtő ágak, úti pihentetői tovaszálló madárnak, makacsul még a kék ég táblája felé nyúlnak s nem írnak, nem törölnek ezek a görcsös ujjak, nem élnek, el se múlnak, nem írnak, nem törölnek, mondják a mondhatatlant, a minden szónál többet. ősz van, kései ősz van, fanyarédes ízekkel borzongató vizében fürdet a hűvös reggel, a nap heve is enyhül, fáradt mosolya van csak, éiszaka mellig ködben állnak a szénakazlak. Ősz van, kései ősz van, tudom, elmúlik minden, elmúlik ez a perc is, hogy az új megszülessen. Szerelem teljessége! Honnan támad e bánat, hogy jajszót mondunk néked és jajszót a halálnak. Nőnek még fák meg erdők, tölgyek, platánok, hársak, nékem már ez marad meg örökre óriásnak, ez a vadkörtefa, a félig lombjavesztett, jaj, nékem ez a legszebb, mégiscsak ez a legszebb. Fiatalságunk Széttört tükör cserepei vagyunk mi. Egyek és darabonkent mást mutatók. Ránk néznek és ránk ismernek a széttörök és összerakók. Nemzedék helyett egy nemzet lehettünk volna. Elveszejtett saját hitünk. Testvérre néztünk és azt mondtuk rá, hogy eretnek. Jön a huszonegyedik század. Unokáink is megaláznak. De fiatalságunk világít. S kire nézhet az, aki lázad? Akik Németh László gondolatát vállaljuk, miszerint az író öröklött képességei, az alkat, gyerekko rának emlékezetnépesítő élményei, a szülőföld, az átvett tradíciók, a nemzet, s a szellemét termékenyítő áramlatok; Sipos Gyula pályáját egyetlen ívű (bár korántsem egyenletes) írói teljesítménynek látjuk. Bátor szavával az elmúlt 40 év magyar történelmének, társadalomtörténetének, irodalmi életének be csülendő értékét teremtette meg. Ahogy Szabó Pál írta róla, úgy van egyéni hangja a magyar lírában, amennyire mindig más és más a röppenő vadgalamb, vagy az almavirág. Szijártó István: Sipos Gyula. Akadémiai Kiadó, 1983. Sipos Gyula annak a nemzedéknek a reprezentánsa, amely előtt megcsillant a történelmi lehetőség: nemzet legyen, ne csak nemzedék; amely hittel tördelte-osztogatta a puszták, falvak szegényeinek a földparcellákat mintha egy népet úrvacsoráztatna fekete kenyérrel. Sikerült, sikerülhetett jóllakatni legalább éhező lelkét? Papp Árpád: Hazai tükörcserepek. Megyei Levéltár, 1986. TÁNCSICS ANTOLÓGIA v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1994 39

Takáts Gyula (Tab, 1919. febr. 4.): költő, író, műfordító, kriti kus. 1929-ben érettségizett Kaposváron, majd 1934-ig a pécsi Erzsébet Tudományegyetem Böl csészkarának és Tanárképzőjének hallgatója volt. 1934-ben bölcsészdoktori vizsgát tett földrajz, geológia, filozófia tárgykörben. 1939-től 1949-ig Munkácson és Kaposváron középiskolákban taní tott, 1949-tól 1971-ig a kaposvári Rippl- Rónai-múzeum, később nyugalomba vonulásáig a So mogy Megyei Múzeumok Igazgatóságának veze tője volt. A Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művésze ti Társaság elnöke. Tab nagyközség és Kaposvár város díszpolgára (1971, 1973), a Széchenyi Mű vészeti Akadémia tagja (1992). Számos díj: Baumgarten- (1941), József Attila- (1960 és 1975), Ka posvár város művészeti- (1970), Megyei Művésze ti- (1977), Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja- (1983), Déry Tibor- (1985), Kossuth- (1991) és kitüntetés: A Munka Érdemrend aranyfokozata (1971), a Szocialista Magyarországért Érdemrend (1981), a Magyar Népköztársaság Aranykoszorú val díszített Csillagrendje (1986), A Magyar Köztársaság Babérkoszorúval ékesített Zászlórendje (1991) birtokosa. Művei: A somogyi Nagyberek (doktori értekezés, 1934); Kút (versek, 1935); Ka kukk a dombon (versek, 1937); Május (versek, 1939); Családfa helyett (válogatott versek, 1941); Vágják a berket (kisregény, 1942); Hold és hárs (versek,1943); Polgárjelöltek (regény, 1945); Se ég, se föld (versek, 1947); Az emberekhez (válogatott és új versek, 1955); Vízi tükör (versek, rajzok, kö zös kötetben Egry Józseffel, 1955); Színház az Ezüst Kancsóban (regény, 1957); Rózsává lett róka (gyermekversek, 1958); Mézöntő (versek, 1958); Képek és versek útjain (esszék, műfordítások, 1961); Virágok virága (versek, 1961); Kinek könnyebb? (elbeszélések, 1963); Évek, madarak (válogatott versek, 1965); Egy flóbertpuska törté nete (ifjúsági regény, 1967); Villámok mértana (versek, 1968); A tündérhal és a háló (verses ha lászrege, 1968); Vitorlás a berken (ifjúsági regény, 1971); Egy kertre emlékezve (esszék, 1971); Sós forrás (versek, 1973); Dorombol a Hold (gyermek versek, 1973); Száz nap a hegyen (versek, 1975); Hódolat Berzsenyi szellemének (versek, esszék, 1976); Fogadj be, világ (versek, rajzok, 1976); Vul kánok, fügefák (régi és új versek, 1978); A harmó nia keresése (esszék, 1979); A semmi árnyéka (ver sek, 1980); Százhúsz vers (1980); Kimondani (ver sek, 1981); Helyettük szóljál (versek, 1982); A rej tett egész (versek, 1984); Tükrök szava betűk ar ca (jegyzetek, válaszok, vallomások, 1985); Felhők Árkádiából (összegyűjtött versek 1930-1967, 1986); Somogyi pásztorvilág (tanulmány, 1986). Legnagyobb élményem a rajz volt. Szirtes Henrik és Raksányi Lajos vezetésével művészi jellegű képzés folyt. Amit az önképzőkörben nem kaptam meg, azt megkaptam tőlük. A gimnázium egyik legjobb rajzoló jaként tartottak számon, s már elsős koromban a nyol cadikosok képeivel együtt az enyéimet is kiállították az év végi tárlaton... Néhány diáktársammal együtt raj zolgattunk, verseinket pedig más iskolák diákjaival kö zösen próbáltuk megjelentetni napilapokban, de főleg a Somogyi Újság vasárnapi mellékletében kaptunk he lyet. Ezek az ifjúkori költeményeim egyik kötetembe sem kerültek bele... Nagynak tartom Babits Mihály Jónáskönyvét, a Krúdy-életművet, de főleg a Szindbádot, valamint Sza bó Lőrinc, József Attila és Weöres Sándor költészetét. A mi nemzedékünknél fiatalabb költők közül Juhász Fe rencet, Nagy Lászlót és Pilinszkyt tartom a legna gyobbra, költészetüknek azonban nem látom még olyan tisztán a távlatát... (1985) 40 TÁNCSICS ANTOLÓGIA v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1994

Az egyetlen Egy van!... És benne mindenek szépség, jó, gép és képletek. Egyetlen... Benne nép, világ. Egyetlenegy: az igazság. Akár a számum, oly erős. Júdásnak, Jóbnak ismerős. Rábotlasz... Hozzákösd magad, és fényes lesz mindig szavad, s mint jólmért gránát, célba vág. Acélt, rózsát aranyba márt. Hatalmas... Hozzá vidd hited! Pusztít?... De ne féltsed híred. Versedben hogyha ő lakott, világot alkottál, Napot. Teremtő fénye, mint növényt táplált, növeszt, míg tart a lét s minden időknek tengerén ő tart meg biztos tenyerén. A berkenye, a kígyólátta almafa, a várkapu, a berek, a nád mint a versek építőelemei nemcsak azért érdekesek, mert a természet, a táj, az idő egy-egy jellegzetessége olvasható le róluk. Hordozzák ezenkívül egy földrajzilag körülhatárolható táj vonásait és történelmét is. A mediterrán világ görög-latin hagyományait. Hogy milyen mély és lényegi azonosság van e világ minden része között, azt ebben a kö tetben több vers bizonyítja. A hegyi kovácsmesterben kan Püthiát lát Takáts, aki fogóval, satuval nyitja a titkok kapuit (A kan Püthia). S ez még nem is elég; hogy a történelmi folytonosság jobban bizonyítódjék, egy-egy hasonlatban olvasható Szent György és Dante neve. Máshol Hádész (Mecénásomhoz), majd Bacchus (Bacchus és Devecseri) neve kerül elő, s mindig a leghétköznapibb környezetben; a Becehegyi kőpince, a tó, a kéklő hegyek látványához társítva. A Sós forrás líránkban a görög-római szál folytonosságát jelenti, Takáts Gyula költői pályáján pedig a korábbi elemek továbbépítését, gazdagítását. Laczkó András: Takáts Gyula. Akadémiai Kiadó, 1976. Takáts Gyula költői világáról, lírai szemléletéről sok felületes ítélet lappang még a köztudatban. A Mézöntó különös összetettségének föltárása bizonyíthatja, hogy a benne munkáló aspektus nem szű kíthető, nem sematizálható. Éppen unikum voltában, utánozhatatlan eredetiségében válik egyetemessé. És mert szerzője ennyire hevesen, ennyire azonos intenzitással éli az érzékit és az elvontat, a természetet és a kultúrát, tájat és történelmet, köznapit és tündérit, újra meg újra képes érvényesíteni látásának má séval össze nem téveszthető égi-földi karakterét. Átlátsz a rózsaszín sűrűn. Vidáman csipked szemednek madara. Járkál a sejtek lépes mértanában, akár a röntgen sugara: Fodor András: Takáts Gyula: Mézöntő. Futárposta, 1980. TÁNCSICS ANTOLÓGIA v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1994 41

Szász Imre (Budapest, 1927. márc. 19.): író, műfordító, 1945-ben érettségizett a kaposvári Somssich Pál Gimnáziumban, majd Eötvös-kollégistaként a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettu dományi Karának magyar-angol szakos hallga tója lett, 1950-ben szerzett diplomát. 1949 és 1968 között a Franklin, majd Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, 1975-ig a Magyar Szemle főmunka társa, 1975 és 1977 között az Élet és Irodalom olva sószerkesztője volt, 1977 óta az Új Tükör rovatveze tője, majd főmunkatársa. 1989-93 között a P. E. N. Club főtitkára. Angol és amerikai prózát (elvétve verset is: Shakespeare-t, Browingot) fordít. 1954-ben (nem vette át) és 1988-ban József Attila-díjat 1985- ben Déry-jutalmat) kapott. Művei: Szól a síp (regény, 1953); Basa (gyermekregény, 1956); Vízparti kalauz (karcolatok, 1958); Horgászbottal írtam (elbeszélések, 1962); Kisanna Kertországban (mesekönyv, 1962); Kisanna Erdőországban (mese könyv, 1965); Gyertek este kilencre (regény, 1969); Felhőfejes (regény, 1967); Száraz martinikoktél (úti napló, 1973); Áldozatok (színmű, 1975); Háló nél kül (esszék, kritikák, 1978); Halakról és vadakról (vadász- és horgásztörténetek, 1980); Ez elment vadászni (szociográfia, 1985); Ménesi út (regény és dokumentumok, 1985); A világ így ér véget (re gény, 1986); Önarckép háttérrel (önéletrajzi írá sok, 1986); Megyek, ha elbocsátasz (regény és dokumentumok 1991). Hatodikos koromban az akkori iskolaszerkezet szerint tizenhat évesen kirúgtak egy előkelő pécsi pa pi iskolából, mint lázadót. Nem volt az én lázadásom nagy lázadás csak nagyra nyitottam a számat, ha va lamit korlátoltnak, ostobának vagy kegyetlennek találtam... Megdöbbenve tapasztaltam Kaposvárott, hogy nemcsak az irodalomban, hanem a természettudomá nyokban is eléggé lemaradtam az az előkelő pécsi ma gániskola évtizedekkel mögötte járt a szegény állami kaposvári gimnáziumnak. Szerencsém is volt talán Kaposváron: kaptam há rom felejthetetlen tanárt. Mindhárman másképpen felejthetetlenek. Vajda tanár úr, aki a magyart taní totta, eleinte bizalmatlanul fogadott: halk, rekedt, szi gorú hangja egy-két hónapon át gyötrelmessé tette az órákat pedig a magyar irodalom volt az az egyetlen tárgy, amelyben ágy éreztem, nincs szégyellnivalóm. De, amint felfedezte a szerény tudást, az érdeklődést, felengedett velem szemben. Utolsó évemre már hagyta, hogy akármilyen lázas marhaságot mondjak az iroda lomról: tudta jól, hogy tizennyolc éves korban az érdek lődés, a szellemi erőfeszítés fontosabb a szabályos fel eleteknél... Tihanyi tanár úr, aki a fizikát és a matema tikát tanította, egészen más volt. Dinamikus, magával ragadó, s ha kellett, színészi. Pintér tanár úr volt a harmadik szerencsém. Latint tanított... Ha Tihanyi tanár úrtól azt tanulhattuk meg szaktárgyain felül, hogy a belátás fontosabb a száraz számonkérésnél, őtőle azt, hogy az emberi kapcsolat mindennél fontosabb... Adhat-e egy gimnázium többet, mint három megér tő, jó s nagyon emberi tanárt? (1974) 42 TÁNCSICS ANTOLÓGIA v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1994

Nagyapám, ha jól emlékszem, napja nagy részét itt, az irodájában töltötte. Délelőtt az íróasztalnál ült, ebéd után sziesztázott. Hogy mit dolgozott íróasztalánál, nem tudom; írni az én emlékezetemben már nem írt. Az én emlékezetemben már nagyon öreg ember hatvanöt éves volt, mikor megszülettem. A ház többi lakója, gyerekei, vejei, de még nála jóval fiatalabb nagyanyám is egy másik generáció. Elkülönült tőlük. Délutánonként elballagott a Kisfaludy kaszinóba, gyakorta az én társaságomban; nem is tudom, rö mizett-e ott, vagv csak üldögélt. Este, ugyancsak gyakorta, kettesben vacsoráztunk, tejbegrízt kakaóval vagy himberszafttal, s utána römiztünk. Azért tanított-e meg römizni úgy nyolcéves koromban, hogy szórakoztasson, vagy azért, hogy én szórakoztassam őt, nem tudom. Mind a ketten csaltunk időnként. A családunk büszke volt rá, és kinevette. Büszke volt a vaskereskedő dadogó fiára, aki örökségét oda dobva, autdidakta módra gyűjteni kezdett; aki kalendáriumaiban a népművelő polihisztor tisztét igyeke zett felvállalni; akit annyi irodalmi és művészi híresség ismert, Móricz Zsigmondtól Herczeg Ferencig. (Nem hinném, hogy e büszkeség különbséget tett kettejük között, s ha tett, tán Herczeg Ferenc javára.) Kinevette, mert gyakorlatiatlan volt, s előrehaladó érelmeszesedése folytán egyre gyermekibb lett, tág le hetőséget nyújtva vejei ugratásának és testileg-szellemileg mindinkább elvesztvén önmagát nagyanyám feddő szigorának. Kamaszként már én is fölénnyel tekintettem rá, s néha, Franck kávéban áztatott csöpögő perecdarabkái, pecsétes ruhája láttán, kicsit utálkozva. Akkor még nem tudtam, hogy hajlamát, érdeklődését belesugározta nemcsak lánygyerekeibe, hanem valójában az egész házba. Ebben a házban a szellem meglehet nem nagy szigorral megválogatott tel jesítményeit mérhetetlenül tisztelték, még tán nagyanyám is, akinek a maga módján időnként elege lehe tett a szellem embereiből, nagyapám köréből éppúgy, mint a sümegi tanárságba száműzött Szabó Dezső ből, mikor az diáklány anyámnak udvarolt. Fullánkos, okos megjegyzéseit, amelyekkel anyám elfogódott lelkesedését mérsékelte, maga a józan eszére rázott leányzó mesélte el, elismerő nevetéssel, huszonegy néhány évvel később, irodalmiasodni kezdő koromban. Mert anyám, gyakorlatiatlan riadtsága ellenére éppúgy nem nélkülözte a bölcsességet, mint kemény és határozott nagyanyám. A humort sem, bár hogy ezt kitől örökölte, nem tudom. E szellem kisugárzása érződött akkor is, mikor nagyapám irodájából a másik ajtón kilépvén, a lakás ban találtam magamat. Óriási lakás volt, mai mértékkel mérve, a padlója sárgás, öntött műmárványszerű azbeszt. Azt hiszem, az első három szobában, a szalonban, vendégszobában, ebédlőben szépek voltak a bútorok, s minden tele volt képpel, rossz képpel, jó képpel vegyest. Használni általában e három szobából csak az ebédlőt használtuk, de még az is kandalló, könyvespolc, fal tele volt színes üvegpoharakkal, porcelánnal, cseréppel, képpel. A másik két szoba már gyakorlatiasabb és sokkal kevésbé kiállításszerű volt, főleg a fiúk szobája, amelyben Laci bátyám már szárnyra kelvén, az én időmben csak Géza bátyám lakott, az emlékezetemben ő is csak egy-két évig, egyetemista koráig. Nekem mégis, az ebédlő szeszélyes kiskönyv tárát nem számítva, ez a szoba volt egyik kincsesbányám. Ebben a szobában töltöttek kis rézmérleggel, kalibrálóval, kupakzáróval nagybátyáim sörétes töltényeket. Nem mintha valamelyikük is igazán érdeklődött vol na a vadászat iránt, de eey darabig eljátszottak vele. S a sörétek néha elgurulván, bebújtak az itt már igencsak töredezett padló repedéseibe, a fakeretbe foglalt, csillagformákkal lyuggatott fűtőtestborító lemezek alá, ahonnan én boldogan begyűjtöttem és csúzlizásra felhasználtam őket. A fűtőtestek az én időmben afféle ha szontalanságok voltak, hiszen nem volt működő vízvezeték a házban, a vizet a szemközti artézi kútról kellett felhordani, a Korona vendéglő elől, ahová delente a tisztviselő és egyéb urak egy zóna pörköltre betértek, s ahol szombatonként, a Ramazetter-szobor mellett, kialakult valamicske piac, nyár végén a kút körül, a nagy vadgesztenyék árnyékában fillérekért árusított görögdinnyehegyekkel. Nagyapám hatása nem korlátozódott az emeletekre: Sári néném és férje, Pubi bácsi, kevésbé tágas körülmények között a földszinten csatlakoztak a hagyományhoz, szenteltvíztartókkal, habán korsókkal, képekkel. Pontosabban: Sári néném folytatta a hagyományokat, Pubi bácsi időnként lázadt ellenük, vadmarciskodott, ahogy anyám szokta volt mondani. Főleg, ha én is ott voltam, bármilyen gyerekes illetlenség, vicc, ami kiváltotta Sári néném megrovó De Pubi -jat, jó volt ellendózisnak. Tüntetően szürcsölő evés, az ételek, például a takonyleves (vulgo: tojásos rántottleves) sajátos élvezése, vagy indiáncsatában a Feketesegg nagyfőnöki cím felvétele mind ezt szolgálta. Játékszer voltam, cinkostárs, közönség, kicsi clown, gyerek a nem jött gyerek helyett: hozzám közelebb álló, odafigyelőbb rokonom vér szerinti sem volt Pubi bácsinál korai haláláig. Idelenn, a szobákon túl ott volt titoknak a fertőtlenítő szagú, félelmetesen csillogó orvosi rendelő; a lépcsőházban a hatalmas, szintén nem működő fűtőtest mögötti vakalkóv s a belőle nyíló, használaton kívüli mo sókonyha tökéletes, mindenki más által elfeledett búvóhely. Az emeleten a hátsó verandáról falépcső vezetett fel az óriási padlásra, az udvarból töredezett lejáró a hatalmas, nyirkos pincerendszerbe ez is titkokat rejtegetett és félelmetes volt, bár a valóságban homokba ásott zöldségen, tüzelőn, a használhatatlan központi fűtés kazánján s pár hordó boron kívül e katakombákban soha semmit sem találtam. A földszinten volt még a nyomda, ahova kölyökkoromtól fogva bejáratos voltam, a nyomdász, Sipos Pista jóvoltából. Sipos Pista, ha jól emlékszem, középtermetű, mosolygós, göndör hajú fiatalember volt, nagy türe lemmel engedett a gépek között lábatlankodni, s adott kincseket: törött betűt, ívpapírt, papírcsíkot, sőt a ké zihengert is szabad volt néha működtetnem. A nyomda tulajdonosának, Horváth úrnak a ház sarkán volt pa pírkereskedése; vegyesboltja volt a házban még Mandelbaum bácsinak, és textilboltja Müller úrnak. Délután nagyanyámmal kettesben vele töltöttem a legtöbb időmet rendszerint kimentünk az ő családi örökségébe, a Lujszerszőlőbe. A présház mellett nagy diófa állt, alatta malomkőasztal. Tőle pár lépésre a még magasabban fekvő szőlőkbe vezető út. A sima kőlapokkal, öklömnyi kőragyákkal, emberfej nagyságú, félig földbe süllyedt kőlabdákkal teli, horhós földútról a gyalogos aligha látott ránk, szekeres is csak akkor, ha a bakon ült. Szász Imre: Önarckép háttérrel (részlet) TÁNCSICS ANTOLÓGIA v AZ ALMA MATER KÖSZÖNTÉSE 1994 43