ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetben)



Hasonló dokumentumok
Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

Módosító Okirat. Okirat szám: 22/ /2015.

1. A közoktatási intézmény (a továbbiakban: költségvetési szerv) neve: Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 67/2016. (III. 30.) számú. h a t á r o z a t a Lengyel Laura Óvoda Alapító Okiratának módosításáról

J A V A S L A T. a Gazdasági Ellátó Központ Alapító Okiratának módosítására. Ó z d, december 12. Bizottság Elnöke. Képviselő-testületi Osztály

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE július hó 14-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A

A L A P Í T Ó O K I R A T

A 210/2012. (V. 15.) számú önkormányzati határozat 1. melléklete

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA

A HATVANI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMOT MŰKÖDTETŐ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TANÁCSÁNAK ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS

AJAK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 99/2013. (V.30.) H A T Á R O Z A T A

Árpád Fejedelem Általános Iskola. Alapító Okirata

152/1. H a t á r o z a t

A L A P Í T Ó O K I R A T (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

17. A 2012/2013. tanév indításának tapasztalatai, a szükséges korrekciók meghatározása Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sportiroda vezetője

ALAPÍTÓ OKIRAT (XII. számú módosítással egységes szerkezetben) Székhelye: 6787 Zákányszék, Dózsa György u. 44.

Kivonat. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ Békés, Jantyik u. 1. szóló évi XXXI. törvény 40. *-a alapján, és a

A L A P Í T Ó O K I R A T a módosításokkal egységes szerkezetben

sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a gyermek, tanuló, aki a szakértői és

41/2015. (VIII. 31.) EMMI rendelet

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA

87/2008. (VI. 26.) Kgy. határozat

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének július 01-i rendkívüli ülésére beterjesztett anyagok. I./B kötet

A Baptista Teológiai Akadémia. Alapító Okirata. Kelt: Budapesten, január 28.

Dunakeszi Oktatási Központ módosításokkal egybeszerkesztett ALAPÍTÓ OKIRAT

A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a Csepeli Szociális Szolgálat Alapító okiratának elfogadására

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgy lésének Elnöke 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88) , FAX: (88)

M i n i s z t e r i r e n d e l e t

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT / 3 9 / ixj f i ALPOLGÁRMESTERE

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete március 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 5/2016. (II.15.) önkormányzati rendelete

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2016. (II.22.) Ör.sz. önkormányzati rendelete

Egyéb elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete november 26-i ülésére

1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: szeptember 17.

1. Számú Óvoda Kindergarten 7100 Szekszárd, Kölcsey ltp.15. Közzétételi szabályzat

9. NAPIREND Ügyiratszám: 4/2654/2012. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület december 14-i nyilvános ülésére

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról

A L A P Í T Ó O K I R A T (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva.)

A közoktatás szervezésével, a közoktatási intézmények fenntartásával kapcsolatos szabályok változásából fakadó önkormányzati feladatok

ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Tárgyalja: Ügyrendi és Kommunikációs Bizottság. Király-tó Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának módosítása

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Piskóthy László jogi szakreferens

BUDAPEST FŐVÁROS IV.KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLET ÉVI MUNKATERVE

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület június 30-i ülésére

Tagintézmény-vezető neve, Szabóné Diós Edit címe: Pályaválasztási felelős neve: Dr.

Sárospatak Város Jegyzıjétıl

Ügyiratszám: / számú előterjesztés Ügyintéző: Bereczk Balázs E L Ő T E R J E S Z T É S

ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV

J A V A S L A T. az óvodai intézményekben 2015/2016-os nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására. Ózd, június 24.

2. NAPIREND Ügyiratszám: 1/489/2013. ELŐTERJESZTÉS

a) tárgyévi költségvetési bevételét ,- E Ft-ban aa) működési költségvetési bevételét ab) felhalmozási költségvetési bevételét

NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 12/2010.(VI.09.) számú r e n d e l e t e. az egészségügyi alapellátás körzeteiről

Az egészségügyi továbbképzések-támogatott képzéseink

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

2011. évi évi I évi II évi III évi IV.

Jegyzőkönyvi kivonat

Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat

HATÁROZATI JAVASLAT /2008. (I.31.) sz. h a t á r o z a t Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Balatonfüredi Szociális Alapszolgál

1. A költségvetési szerv neve: Janus Pannonius Múzeum. 2. A költségvetési szerv székhelye: 7621 Pécs, Káptalan u. 5.

Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola Különös közzétételi lista

Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető

PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda

Adatgyűjtési és adatszolgáltatási rend. Valamennyi közoktatási intézmény által szolgáltatandó adatok: ADATSZOLGÁLTATÁS TÁRGYA

A L A P Í T Ó O K I R A T

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Dr. Solymos László alpolgármester. A Móra Ferenc Múzeum alapító okiratának módosítása

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT szeptember 1.

109/2010. (XII. 2.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ alapító okiratának módosítása

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására

Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-i, rendkívüli, nyilvános ülésén hozott határozatok (Kihelyezett Mezőtárkányon)

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetben)

VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. neve: Polgármesteri Hivatal Serényfalva. 2. székhelye: 3729 Serényfalva Kossuth u.63. rendelkezõ jogszabály (határozatok) 1

KOIB_02 - Nyári napközi szervezése (2016) március 23. ELŐTERJESZTÉS

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének április 19-ei ülésére

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 11-I ÜLÉSÉRE NAGY CSABA ALPOLGÁRMESTER

Beiskolázás Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma:

4. NAPIREND Ügyiratszám: /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület december...-i nyilvános ülésére

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat január 28.-i Képviselő-testületi ülésére

Oktatási és Közművelődési Főosztály, /00Í MA - Budapest,

Az adatszolgáltatás a 300/2007. (XI.9.) Kormányrendelet alapján kötelezı!

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló évi XXXIII. törvény módosításáró l

101/2011. (XII. 8.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ alapító okiratának módosítása

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület április 26-i ülésére

Rábaközi Művelődési Központ, Városi Könyvtár és Muzeális Kiállítóhely Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben

Kapuvár Város Polgármestere 9330 Kapuvár Fő tér 1. Győr-Moson-Sopron megye (96)

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda. J a v a s l a t

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet

Átírás:

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetben) 11. sz. melléklet Jelen alapító okiratot Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet vonatkozó rendelkezései alapján adja ki. Az intézmény neve: Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola Az intézmény OM azonosító száma: 038 016 Az intézmény törzsszáma: 473062 Az intézmény székhelye: 3529 Miskolc, Szigethy M. u. 8. Az intézmény alapító szerve: Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése (mint jogutód) Címe: 3525 Miskolc, Városház tér 8. Az alapítás éve: 1957 Az intézmény fenntartója és irányító szerve: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Címe: 3525 Miskolc, Városház tér 8. Az intézmény közfeladata: közoktatási feladat ellátása Az intézmény típusa: 4 évfolyamos szakközépiskola 2-3 éves szakképzési évfolyammal Tagozatok megnevezése: nappali tagozat esti-levelező tagozat iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás Felvehető maximális tanulói létszám: nappali tagozaton:1044 fő Szakágazat megnevezése, száma (TEÁOR): 853100 Általános középfokú oktatás Alaptevékenysége: 853121 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9 12/13. évfolyam) 853122 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9 12/13. évfolyam) a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján integráltan oktatható beszédfogyatékos, vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók ellátása 853123 Nemzetiségi tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9 12/13. évfolyam) 853124 Szakközépiskolai felnőttoktatás (9 12/13. évfolyam) Humán szakterületen egészségügyi és oktatás szakmacsoportban, műszaki szakterületen informatika szakmacsoportban nevelés és oktatás négy általános műveltséget megalapozó évfolyammal szakmai alapozói ismeretek átadásával, melynek keretében felkészít a kétszintű érettségi vizsgára, valamint a felsőfokú továbbtanulásra, illetve munkába állásra és előkészít a szakképzésbe való bekapcsolódásra. Érettségi és szakmai vizsgák szervezése 1

A tanuló érdeklődése, igénye szerint nem kötelező (választható) tanórai foglalkozásokat szervez, felzárkóztatás, fejlesztés, tehetség-gondozás, speciális kiegészítő ismeretek átadása céljából a Kt.-ben meghatározott időkeretben Jó gyakorlat átadása, terjesztése Integrációs felkészítés, nevelés és oktatás Bejáró tanulók ellátása 853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon 853212 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján integráltan oktatható beszédfogyatékos, vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók ellátása 853213 Nemzetiségi tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon 853214 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőttoktatás 853221 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon 853222 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján integráltan oktatható beszédfogyatékos, vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók ellátása 853223 Nemzetiségi tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon 853224 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőttoktatás A szakképzési évfolyamon az OKJ-ben és a fejlesztési tervben meghatározottak szerint az utolsó középiskolai évfolyam elvégzéséhez, illetve középiskolai végzettséghez kötött szakképesítések körében felkészít szakmai vizsgára A szakképzési évfolyamon a Pedagógiai Programban meghatározott szakokon a meglévő részismeretek figyelembe vételével (nem kötelező jelleggel) további szakképesítések megszerzésének biztosítása 562913 Iskolai intézményi étkeztetés 562917 Munkahelyi étkeztetés 910121 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 910122 Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme 910123 Könyvtári szolgáltatások 841907 Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szerveikkel 890441 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás 890442 Bérpótló juttatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 856091 Szakképzési és felnőttképzési támogatások 854211 Felsőfokú szakképzés 2

Tanfolyamok szervezése Tanfolyami oktatás Vizsgáztatás 561000 Éttermi, mozgó vendéglátás 562100 Rendezvényi étkeztetés 856099 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység 680001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 841403 Város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások Kulturális, egyéb szabadidős és egészségfejlesztési feladatok ellátása Helyiségek, eszközök bérbeadása Szaktanácsadói, szakértői feladatok Továbbképzés Nemzetközi programban való részvétel Szolgálati lakás fenntartása Az intézmény az állami feladatok ellátása mellett vállalkozási tevékenységet nem folytat. Az intézmény működési területe: Az intézmény gazdálkodási besorolása: Gazdálkodással összefüggő jogosítványok: Az intézmény vezetője: Az intézményvezetőre vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyt szabályozza: Foglalkoztatási jogviszonyt szabályozza: A feladatellátást szolgáló ingatlan vagyon: A vagyon feletti rendelkező: Regionális önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv előirányzatok felett teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése által nyilvános pályázat útján határozott időre megbízott igazgató 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 2012. évi I. törvény a Munka Törvénykönyvéről, 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról, 2012. évi I. törvény a Munka Törvénykönyvéről A 40.026/23 hrsz.-on 18.302 m 2 területű ingatlanon lévő (Szigethy M. u. 8.) iskolaépület és tornaterem Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése. Az intézmény rendelkezési jogosultsága kiterjed a kezelésében lévő ingatlan és ingó vagyon rendeltetésszerű használatára, üzemeltetésére, továbbá helyiségeinek és eszközeinek tartós és eseti bérbeadására. Tulajdonosi jogok és kötelezettségek (elidegenítés, megterhelés) tekintetében a mindenkor hatályos közgyűlési rendelet szerint kell eljárni. 3

Záradék: A Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola Alapító Okiratát Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése... sz. határozatával 2012. augusztus 31-i hatállyal hagyta jóvá. Miskolc, 2012. június 21. Dr. Csiszár Miklós jegyző Dr. Kriza Ákos polgármester 4

Melléklet a Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola Alapító Okiratához A 133/2010. (IV. 22.) Kormányrendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló rendelet, valamint az intézmény pedagógiai ezen belül a szakképzési évfolyam, szakmai programja alapján az iskola az alábbi szakképesítések körében készíthet fel iskolarendszerű szakmai vizsgára: Szakközépiskola érettségi utáni iskolarendszerű szakképzés választható szakképesítések: Megnevezés Azonosító száma Maximális Sorszám képzési idő (év) 1. Ápoló 54 723 01 1000 0000 3 2. Ápolási asszisztens 33 723 01 1000 0000 2 3. Csecsemő-és gyermekápoló 54 723 02 1000 0000 3 4. Csecsemő- és gyermeknevelő-gondozó 55 761 01 0000 00 00 2 6 Mentőápoló 52 723 01 0000 0000 2 7. Szociális gondozó elágazásai 33 762 01 0000 0000 Fogyatékosok gondozója 33 762 01 0010 3301 2 Szociális gondozó és ápoló 33 762 01 0010 3302 2 8. Szociális segítő elágazása 54 762 01 0000 0000 Szociális asszisztens 54 762 01 0010 5402 2 9. Szociális szakgondozó elágazásai 54 762 02 0000 0000 Gerontológiai gondozó 54 762 02 0010 5401 2 Pszichiátriai gondozó 54 762 02 0010 5402 2 Szenvedélybeteg gondozó 54 762 02 0010 5403 2 Szociális gondozó és szervező 54 762 02 0010 5404 2 10. Gyermekgondozó-nevelő 54 761 02 0000 0000 Kisgyermekgondozó-nevelő 54 761 02 0010 5402 2 11. Masszőr 52 726 01 0000 0000 Gyógymasszőr 52 726 01 0010 5201 2 12. Egészségügyi asszisztens elágazásai 52 720 01 0000 0000 Általános asszisztens 52 720 01 0010 5201 2 Fogászati asszisztens 52 720 01 0010 5202 2 Gyógyszertári asszisztens 52 720 01 0010 5203 2 13. Fogtechnikus 54 724 01 1000 0000 3 14. Műtéti asszisztens elágazása 52 725 02 0000 0000 Műtőtechnikus 52 725 02 0010 5202 2 15 Radiográfus 52 725 04 1000 0000 2 5

Iskolarendszeren kívüli - regisztrált - képzésben oktathatja: Sorszám Megnevezés Azonosító száma Maximális képzési idő (óra) 1. Ápoló 54 723 01 1000 0000 3100 (+ (1500 óra - előzetes tudás mellett) 2. Ápolási asszisztens 33 723 01 1000 0000 2000 3. Csecsemő-és gyermekápoló 54 723 02 1000 0000 3100 (1500 óra előzetes tudás mellett) 4. Mentőápoló 52 723 01 0000 0000 2400 5. Szociális gondozó elágazásai 33 762 01 0000 0000 Fogyatékosok gondozója 33 762 01 0010 3301 2000 Szociális gondozó és ápoló 33 762 01 0010 3302 2000 6. Szociális segítő elágazása 54 762 01 0000 0000 Szociális asszisztens 54 762 01 0010 5402 2000 7. Szociális szakgondozó elágazásai 54 762 02 0000 0000 Gerontológiai gondozó 54 762 02 0010 5401 2000 Pszichiátriai gondozó 54 762 02 0010 5402 2000 Szenvedélybeteg gondozó 54 762 02 0010 5403 2000 Szociális gondozó és szervező 54 762 02 0010 5404 2000 9. Egészségügyi asszisztens elágazásai 52 720 01 0000 0000 Általános asszisztens 52 720 01 0010 5201 2000 Fogászati asszisztens 52 720 01 0010 5202 2000 Gyógyszertári asszisztens 52 720 01 0010 5203 2000 10. Műtéti asszisztens elágazási 52 725 02 0000 0000 Műtőtechnikus 52 725 02 0010 5202 2000 11. Onkológiai szakápoló 54 723 01 0001 5410 1200 13. Sürgősségi szakápoló 54 723 01 0001 5412 1200 14. Felnőtt aneszteziológia és intenzív 54 723 01 0001 5403 1600 szakápoló 15. Foglalkozásegészségügyi szakápoló 54 723 01 0001 5404 1200 16. Geriátriai szakápoló 54 723 01 0001 5405 1200 17. Hospice szakápoló 54 723 01 0001 5406 1200 18. Körzeti közösségi szakápoló 54 723 01 0001 5407 1200 19. Fizioterápiás szakasszisztens 52 720 01 0001 5404 1200 20. Gyógyszerkiadó szakasszisztens 52 720 01 0001 5405 1200 21. Kardiológiai és angiológiai szakasszisztens 52 720 01 0001 5407 1200 6

22. Klinikai fogászati higiénikus 52 720 01 0001 5408 1200 23. Betegkísérő 52 723 01 0100 3301 600 24. Műtéti szakasszisztens 52 725 02 0001 5402 1500 25. Műtőssegéd 52 725 02 0100 3302 800 26. Gipszmester 52 725 02 0100 3301 800 27. Radiografus 52 725 04 1000 0000 645 28. Fogtechnikus és ráépülése 54 724 01 1000 0000 3000 29. Fülilleszték-készítő 54 724 01 0001 5401 800 Új osztályok, szakmacsoportokon belül indítható szakmák és évfolyamszámok meghatározásáról a fenntartó a tanév szervezésének időszakában dönt. Záradék: A Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola Alapító Okiratát Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a... sz. határozatával 2012. augusztus 31-i hatállyal hagyta jóvá. Miskolc, 2012. június 21. Dr. Csiszár Miklós Dr. Kriza Ákos jegyző polgármester 7