J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 1999. április 29-én megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Babarczi János, Némethné dr. Engi Etelka, Csányi László, Csiszár István, Oltványi Gyula, Ördöghné Gárgyán Mária, Vass Antal, Volford Imre, Heller Sz. Tibor, Varga Ferenc képviselők dr. Szántó Mária jegyző Igazoltan vannak távol: Balogh Lajos, Bubori Károly, Szűcsné dr. Fehér Éva képviselők Tanácskozási joggal jelen vannak: - Kosztyu Gyuláné óvodavezető - Gyuris Péterné Móra Ferenc Ált. Isk. ig. - Szögi Lászlóné Gond. Közp. vezetője - Tanács Istvánné Művészetokt. Iskola. mb. igazgatója - Szűcs Julianna Városi Könyvtár és Közösségi Ház vezetője - Baloghné Juhász Ildikó Városi Fürdő képviseletében - Varga Tibor Művelődési és Közokt. Biz. tagja - Gercsó Árpádné Egészségügyi és Szociális B. tagja - Fazekas K. Imre POFOSZ képviselője - Balog László Pü. Oszt. vezetője - Busa Imre Városfejl. O. vezetője - Rozsnyainé Hódi Mária Igazgatási O. vezető - Dobó József MÓRAÉP Kht. ügyv. igazgatója - Vastag István Alapfokú Műv. Isk. - Vass István könyvvizsgáló - Kis Pál László könyvvizsgáló - Dr. Simon Marianna főorvos asszony Lakossági megjelenés: 5 fő Csányi László alpolgármester: Köszönti a képviselő-testületi ülés résztvevőit. Megállapítja a határozatképességet, a 14 tagú települési képviselő-testület tagjai közül jelen van 10 fő, igazoltan van távol 4 fő, Nógrádi Zoltán polgármester úr később fog megérkezni, Balogh Lajos képviselő úr beteg, 2 fő képviselőtársuk budapesti elfoglaltsága miatt igazoltan van távol. Elmondja, hogy a Takarékszövetkezet elnöke kérte tájékoztató anyaguk első napirendi pontként történő megvitatását.
Javasolja - az elnök úr kérésének megfelelően - a napirendi pontok sorrendjének módosítását az alábbiak szerint: 1./ Tájékoztató a városunk területén működő pénzintézetek tevékenységéről 2./ Beszámoló az önkormányzat 1998. évi költségvetésének végrehajtásáról 3./ Aktuális kérdések Tájékoztatja továbbá a képviselőket arról, hogy a polgármester úr két ülés között történt fontosabb eseményekről és tárgyalásairól szóló beszámolóját a következő ülésen összefoglaltan adja elő. - A képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a napirendi pontokra tett javaslatot. - Jelentés a képviselőtestület lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról Csányi László alpolgármester: A 243/1998. /XI. 26./ Kt. sz. határozatra adott jelentés kiegészítéseként elmondja, hogy nem hivatalos forrásból szerzett információ szerint 3 millió forintos támogatásban részesült a pályázat. - A képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról adott jelentést. 76/1999. /IV. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Jelentés a képviselő-testület határozatainak végrehajtásáról
: A képviselő-testület megvitatta a lejárt határidejű határozatok végrehajtására adott jelentéseket. A Képviselő-testület a 103/1998. (IV. 28.) Kt. sz. határozat, a 274/1998. (XII. 22.) Kt. sz., a 268/1998. (XII. 22.) Kt. sz. határozat 1-2 pont, a 243/1998. (XI. 26.) Kt. sz., a 4/1999. (I. 28.) Kt. sz., a 6/1999. (I. 28.) Kt. sz. határozat, a 7/1999. (I. 29.) Kt. sz. határozat, a 257/1998. (XII. 10.) Kt. sz., a 183/1998. (VIII. 25.) Kt, a 79/1998. (IV. 8.) Kt. sz., 23/1999. (II. 25.) Kt. sz., a 60/1999. (III. 25.) Kt. sz. határozat, a 63/1999. (III. 25.) Kt. sz., a 62/1999. (III. 25.) Kt. sz határozat, a 66/1999. (III. 25.) Kt. sz., a 65/1999. (III. 25.) Kt. sz., a 64/1999. (III. 25.) Kt. sz., a 49/1999. (III. 25.) Kt. sz. határozat végrehajtásáról további jelentést nem kér. A 31/1998. (II. 25.) Kt. sz., a 32/1999. (II. 25.) Kt. sz., a 33/1999. (II. 25.) Kt. sz., a 66/1999. (III. 25.) Kt. sz., a 65/1999. (III. 25.) Kt. sz., a 64/1999. (III. 25.) Kt. sz., a 48/1999. (III. 25.) Kt. sz. határozat végrehajtásáról az 1999. májusi ülésre kér újabb jelentést. A 113/1998. (IV. 28.) Kt. sz. határozat, a 157/1998. (VII. 1.) Kt. sz. határozat végrehajtásáról az 1999. júniusi ülésre kér újabb jelentést. l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Szántó Mária jegyző - Tájékoztató az átruházott hatáskörök gyakorlásáról Csányi László alpolgármester: Ismerteti az Egészségügyi és Szociális Bizottság tájékoztatóját. Csányi László alpolgármester: Ismerteti a polgármester átruházott hatáskörében hozott döntéseiről összeállított tájékoztatót.
- A képviselő-testület az átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatót egyhangúlag tudomásul veszi. 77/1999. /IV. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Tájékoztató az átruházott hatáskörök gyakorlásáról Mórahalom város Képviselőtestülete az Egészségügyi és Szociális Bizottságra, valamint a Polgármesterre átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatókat az SZMSZ 5. /3/ bekezdése alapján tudomásul veszi. 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke II. NAPIREND Tájékoztató a városunk területén működő pénzintézetek tevékenységéről - Mórahalom és Vidéke Takarékszövetkezet tájékoztatója Előadó: Soós Sándor elnök Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: A bizottsági tagok igen magas színvonalúnak ítélik meg a Takarékszövetkezet által nyújtott szolgáltatások színvonalát. Fentiekre tekintettel javasolják a tájékoztató tudomásulvételét. Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottsági tagok jónak értékelték a tájékoztatót, így javasolják annak tudomásulvételét. - A képviselő-testület egyhangúlag tudomásul veszi a tájékoztatót.
78/l999. /IV. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Tájékoztató a városunk területén működő pénzintézetek tevékenységéről Mórahalom és Vidéke Takarékszövetkezet tájékoztatója A Képviselő-testület megvitatta a Mórahalmon működő pénzintézetek tevékenységéről szóló tájékoztató keretében a Mórahalom és Vidéke Takarékszövetkezet tájékoztatóját, melyet tudomásul vesz. A Képviselő-testület megállapítja, hogy a mórahalmi székhelyű pénzintézet eredményesen és hosszú évtizedek óta stabilan működik, a lakossági igényeket egyre bővülő szolgáltatásokkal elégíti ki. A Képviselő-testület köszönetet mond a Mórahalom és Vidéke Takarékszövetkezet elnökének a városban működő önkormányzati intézmények és civil szervezetek részére, valamint az Önkormányzati rendezvények megrendezéséhez nyújtott támogatásáért. l./ Soós Sándor Mórahalom és Vidéke Takarékszövetkezet elnöke 2./ Nógrádi Zoltán polgármester - Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. Mórahalmi Fiókja tájékoztatója Előadó: Papdi Istvánné mb. fiókigazgató Papdi Istvánné mb. fiókigazgató: Elmondja, hogy l999. januárjában vette át a mórahalmi fiók irányítását. Munkatársaival együtt a korábbi évek gyakorlatának megfelelően igyekeznek az ügyfelek rendelkezésére állni. Dancsó József a szegedi igazgatóság vezetője a Pénzügyi Bizottság ülésén részletesen tájékoztatta a bizottsági ülés résztvevőit az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. üzleti tevékenységéről. Csányi László alpolgármester: Úgy érzi, hogy az Önkormányzat és a pénzintézet közötti munkakapcsolat példaértékű.
Örömét fejezi ki, hogy az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. Mórahalmi Fiókja bővíti a lakossági szolgáltatások körét. Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottsági tagok véleményét, mely szerint nagyon magas színvonalúnak tartják az ügyfelek kiszolgálását. Javasolják a tájékoztató tudomásulvételét. Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke: Tájékoztatja a jelenlévőket arról, hogy a Gazdasági és Településfejlesztési bizottság tagjai is elismeréssel szóltak a pénzintézet munkatársainak munkájáról. A bizottságnak egyetlen negatív jellegű észrevétele az ügyfélforgalom technikai lebonyolításával kapcsolatos. A bizottság egyhangúlag javasolja a tájékoztató tudomásulvételét. Papdi Istvánné mb. fiókigazgató: Elmondja, hogy országos beruházási keret áll rendelkezésre a fejlesztési elképzelések megvalósítására. Ezidáig sajnos nem kaptak biztatást arra vonatkozóan, hogy Mórahalmon megépülhet az új OTP Fiók épülete. Jelenleg a szegedi Takaréktár utcai épület rekonstrukciója van folyamatban. Ígéretet tesz arra vonatkozóan, hogy a fiók rendelkezésére álló karbantartási keretet az ügyfélfogadás optimálisabb megteremtése érdekében használják fel. - A képviselő-testület egyhangúlag tudomásul veszi a tájékoztatót. 79/l999. /IV. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Tájékoztató a városunk területén működő pénzintézetek tevékenységéről Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. Mórahalmi Fiókja 1./ A Képviselő-testület megvitatta a Mórahalmon működő pénzintézetek tevékenységéről szóló tájékoztató keretében a Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. Mórahalmi Fiókja tájékoztatóját, melyet tudomásul vesz. 2./ A Képviselő-testület megállapítja, hogy az OTP Rt. Mórahalmi Fiókja egyre megújuló és bővülő szolgáltatásokkal elégíti ki a lakossági igényeket. Örvendetesnek tartja, hogy a pénzintézet folyamatos informatikai és eszközfejlesztései által biztosítja a legkorszerűbb bankszolgáltatások helyi igénybevételét. 3./ A Képviselő-testület köszönetet mond az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. Mórahalmi Fiókja nyugdíjba vonult vezetőjének a több évtizedes zökkenőmentes
együttműködésért. A Képviselő-testület úgy értékeli, hogy az OTP Bank Rt, mint az Önkormányzat számlavezető pénzintézete szolgáltatásai sokrétűsége és együttműködési készsége révén eredményesen szolgálja az Önkormányzat gazdálkodási és fejlesztési igényeit. 4./ Mórahalom város Képviselő-testülete településrendezési céljai között szerepelteti a városközpont funkcionális és építészeti átalakítását. A Képviselő-testület örvendetesnek ítéli meg, ha ennek megvalósításában az OTP Rt. új bankfiók építésével bekapcsolódna, és lehetőség nyílna további együttműködési területek kialakítására. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a fentiekkel kapcsolatos tárgyalások folytatására. Felelős: 4. pont: Nógrádi Zoltán polgármester Határidő: 4. pont: l999. decemberi kt. ülés 1./ Szász János OTP RT régió igazgató 2./ Dancsó József OTP Rt. szegedi igazgató 3./ Papdi Istvánné Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. Mórahalmi Fiókja vezetője 4./ Tóth Mihályné Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. Mórahalmi Fiókja nyugdíjba vonult vezetője 5./ Nógrádi Zoltán polgármester III. N A P I R E N D : Beszámoló az Önkormányzat l998. évi költségvetésének végrehajtásáról - Beszámoló az 1998. évi pénzügyi terv végrehajtásáról Babarczi János Ügyrendi Bizottság tagja:
Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja a beszámolót. Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottsági tagok véleményét, mely szerint a beszámolót jól szerkesztettnek, könnyen áttekinthetőnek tartják. Úgy vélik, hogy a pályázati munka nagyon eredményes volt l998-ban, hiszen 47 %-kal növekedett az önkormányzati vagyon. A beszámolót a könyvvizsgáló hitelesítő záradékkal is ellátta Fentiekre tekintettel elfogadásra javasolják az l998. évi pénzügyi terv végrehajtásáról szóló beszámolót a határozati javaslattal együtt. Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke: A bizottsági tagok szerint eredményes évet zárt az önkormányzat. A település fejlődése városi rangjának megfelelő ütemben haladt. A bizottsági tagok bíznak abban, hogy 1999-ben is hasonló eredményeket sikerül elérni. Tájékoztatja a jelenlévőket arról, hogy a bizottság elfogadásra javasolja a beszámolót. Ördögné Gárgyán Mária Művelődési és Közoktatási Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja a beszámolót. Volfrod Imre Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják a beszámolót a határozati javaslattal együtt. Kis Pál László könyvvizsgáló: Tájékoztatja a képviselő-testület tagjait, hogy az auditálást elvégezték, melynek teljes anyaga a Polgármesteri Hivatalban megtekinthető. A helyszíni ellenőrzést elvégezték, az önkormányzat gazdasági tevékenységét veszélyeztető hibát nem találtak. Felhívja a testületi tagok figyelmét arra, hogy fordítsanak figyelmet a számítógépek ezredfordulóra történő átállításának költségvonzatára. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a beszámolót. 80/1999. /IV. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Beszámoló az l998. évi pénzügyi terv végrehajtásáról Mórahalom város Képviselő-testülete az 1998. évi pénzügyi terv végrehajtásáról szóló beszámolót elfogadja.
A Képviselő-testület az önkormányzat gazdálkodását eredményesnek és sikeresnek tekinti. A Képviselő-testület megállapítja, hogy az önkormányzat vagyonának gyarapodása jól tükrözi az önkormányzat forrásszervező tevékenységének hatékonyságát, amely a település fejlődésének fontos biztosítéka. l./ Nógrádi Zoltán polgármester - Az Önkormányzat 1998. évi zárszámadásáról szóló rendelet megalkotása Babarczi János Ügyrendi Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet. Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottsági tagok véleményét, mely szerint elfogadásra javasolják a rendelettervezetet. Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke: Tájékoztatja a jelenlévőket arról, hogy a bizottság elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet. Ördögné Gárgyán Mária Művelődési és Közoktatási Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet. Volfrod Imre Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják a rendelet-tervezetet.
Csányi László alpolgármester: Szavazásra bocsátja az Önkormányzat l998. évi zárszámadási rendeletének megalkotására vonatkozó rendelet-tervezetet: - A Képviselő-testület egyhangú szavazattal - az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 9/l999. /IV. 30./ KT. sz. rendeletét az Önkormányzat l998. évi zárszámadásáról. - Az önkormányzat 1999. évi költségvetéséről szóló 3/1999. /III. 1./ Kt. sz. rendelet módosítása Babarczi János Ügyrendi Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet. Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottsági tagok véleményét, mely szerint elfogadásra javasolják a rendelettervezetet. Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke: Tájékoztatja a jelenlévőket arról, hogy a bizottság elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet. Ördögné Gárgyán Mária Művelődési és Közoktatási Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet.
Volfrod Imre Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják a rendelet-tervezetet. Csányi László alpolgármester: Szavazásra bocsátja az Önkormányzat l999. évi költségvetéséről szóló 3/1999. /III. 1./ KT. sz. rendelet módosítására vonatkozó rendelet-tervezetet: - A Képviselő-testület egyhangú szavazattal - az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 10/l999. /IV. 30./ KT. sz. rendeletét az Önkormányzat l999. évi költségvetéséről szóló 3/1999. /III. l./ KT. sz. rendeletének módosításáról. III. N A P I R E N D E L Ő T E R J E S Z T É S E K - Beszámoló a MÓRAÉP KHT. 1998. évi gazdasági tevékenységéről Előadó: Dobó József MÓRAÉP Kht. ügyvezető igazgatója Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a bizottsági ülésen minden résztvevő elismeréssel szólt a MÓRAÉP Kht. munkájáról. A bizottsági tagok példaértékűnek tartják azt a munkakapcsolatot, mely a Kht. igazgatója és az Önkormányzat vezetői között létrejött. Fentiekre tekintettel a bizottsági tagok elfogadásra javasolják a beszámolót. Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke: A bizottság tagjai megítélése szerint a Kht. munkatársai igen magas színvonalon végzik munkájukat. A Kht. igazgatója jól összeállított anyagot készített a képviselő-testületi tagok számára. Tájékoztatja a jelenlévőket arról, hogy a bizottság elfogadásra javasolja a beszámolót. Elfogadásra javasolják továbbá a Felügyelő Bizottság javaslatát is, mely a Közhasznú Társaság munkájának értékelését is tartalmazza. - A képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a beszámolót. 81/l999. /IV. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Beszámoló a MÓRAÉP KHT. 1998. évi gazdasági tevékenységéről 1/A Mórahalom Város Képviselőtestülete a mellékelt a MÓRAÉP KHT 1998. évi gazdálkodásáról készült könyvvizsgálói jelentést megtárgyalta és elfogadta. A MÓRAÉP KHT 1998. évi gazdasági évéről szóló beszámolóját megtárgyalta és a KHT Alapító Okiratának VI. fejezet 1/a. pontja alapján 14.922 e Ft mérlegfőösszeggel és 10.833 e Ft saját tőke összeggel, -3,288 e Ft mérleg szerinti eredménnyel elfogadta. 1/B Mórahalom város Képviselő-testülete a MÓRAÉP KHT tevékenységének értékeléséről szóló Felügyelő Bizottsági jelentést tudomásul veszi, azt elfogadja. 2. Mórahalom város Képviselőtestülete a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évben CLVI. tv. 19.. 2.) bek. szerint a közhasznúsági jelentést elfogadja. A közhasznúsági jelentés a Képviselőtestület üléséről készült jegyzőkönyvvel együtt kerül nyilvánosságra a helyben szokásos módon.
3. Mórahalom Város Képviselőtestülete a MÓRAÉP KHT ügyvezető igazgatója által elkészített beszámoló alapján a 79/1998. (VI.08.) KT. sz. határozatban foglalt feladatokat végrehajtottnak fogadja el. 4. Mórahalom Város Képviselőtestülete felhívja az ügyvezető igazgató figyelmét, hogy a MÓRAÉP KHT 1998. évi 3.288 e Ft vesztesége kigazdálkodása, valamint a további veszteségek halmozódásának elkerülése érdekében a kötelező feladatok finanszírozására kötött szerződés módosítására tegyen javaslatot. 5. Mórahalom Város Képviselőtestülete felhívja az ügyvezető igazgató figyelmét, hogy a városüzemeltetési és vállalkozási feladatok további javítása érdekében a gépesítést tovább kell folytatni. A személyi állomány kialakításánál pedig különös gondot kell fordítani arra, hogy a szakemberek szakma szerinti összetétele egyre inkább a szükséges igényeknek feleljen meg. Határidő: 1. 2. és 3. pont esetében a Képviselőtestület további jelentést nem kér 4. pont: 1999. június 30. Felelős: MÓRAÉP KHT ügyvezető igazgatója 5. pont: 1999. szeptemberi KT ülés Felelős: MÓRAÉP KHT ügyvezető igazgatója Határozatot kapják: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Dobó József MÓRAÉP KHT ügyvezető igazgatója 3. Irattár - Könyvvizsgálói feladat ellátásánál a könyvvizsgáló személyének megváltozása 242/1998. /XI. 25./ Kt. sz. határozat módosítása
Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottsági tagok véleményét, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 82/l999. /IV. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Könyvvizsgálói feladat ellátásánál a könyvvizsgáló személyének megváltozása 242/1998. /XI. 25./ Kt. sz. határozat módosítása 1.) Mórahalom város Képviselőtestülete a 242/1998. (XI. 26.) Kt. sz. határozatának második mondatát az alábbiak szerint módosítja: "Az ECONO RÁCIÓ Kft képviseletében az auditálást Kis Pál László végzi." A Képviselőtestület a határozat egyéb rendelkezéseit változatlanul hagyja. 2.) A Képviselőtestület felhívja a Polgármester figyelmét, hogy a könyvvizsgálatra vonatkozó szerződést a határozat 1.) pontja szerint módosítsa. Határidő: 1999. május Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Határozatot kapja: 1.) Nógrádi Zoltán polgármester 2.) ECONO RÁCIÓ Kft (6726 Szeged, Vedres u. 12. III. 16.) - Az Országos Mentőszolgálat Mórahalmi Mentőállomása működésének értékelése
Dr. Simon Marianna Msz. vezető főorvos asszony: Tájékoztatásként elmondja, hogy a miniszter úr 3 %-os létszámleépítést rendelt el. Sajnos ez kedvezőtlen a mórahalmi Mentőállomás létszámállományára is. Az elmúlt időszakban 2 munkatársuk kilépett és a megüresedett álláshelyek feltöltése a miniszteri rendelet értelmében nem lehetséges. Sajnos ez a mentőkocsik futásának csökkentését vonja maga után. Volford Imre Egészségügyi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a főorvos asszony által összeállított anyagban elírás történt. Az ellátandó lakosság létszáma összesen: /a három településre: 12.386 fő. Ismerteti a bizottsági tagok véleményét, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 83/l999. /IV. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Az Országos Mentőszolgálat Mórahalmi Mentőállomása működésének értékelése 1. Mórahalom város Képviselő-testülete megvitatta és tudomásul veszi az Országos Mentőszolgálat Csongrád Megyei Szervezete tájékoztatóját a mórahalmi mentőállomás 1998. szeptember 19-től történő működéséről. A Képviselő-testület megállapítja, hogy a mentőállomás működtetésének beindítása Mórahalom város és vonzáskörzetére tekintettel indokolt és szükséges volt és az eltelt időszakban eredményesen működött. A mentőállomás színvonalasabbá és biztonságosabbá tette az ellátott körzet lakóinak sürgősségi, egészségügyi ellátását. Az Országos Mentőszolgálat Csongrád Megyei Szervezetével az együttműködést zökkenőmentesnek és jó színvonalúnak értékeli. 2. A Képviselő-testület szükségesnek tartja, hogy a mentőállomás működésének a települések egészségügyi ellátásába történő fokozottabb integrálása, illetve szolgáltatásainak bővítése érdekében további fejlesztések valósuljanak meg.
3. A képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy az egészségügyi miniszterhez az esetkocsi szolgálat 12 órásra történő bővítése támogatása iránt forduljon kérelemmel az OMSZ Csongrád Megyei Szervezete Mórahalmi Mentőállomása részére. Az Országos Mentőszolgálat Csongrád megyei Szervezetével közösen kezdeményezze a működés társadalombiztosítási finanszírozásba történő bevonását. 4. A Képviselő-testület felhívja a polgármester, a háziorvosok és az oktatási intézmények vezetői figyelmét, hogy dolgozzanak ki közös akciótervet a mórahalmi mentőállomás tevékenységi körének jobb megismertetése érdekében, ennek keretében a Mórahalmi Mentőállomás vezetőjével együttműködve szervezzenek egészségügyi felvilágosítási tanfolyamokat, illetve rendezvényeket elsősorban az iskolás korúak részvételével. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Határidő: 1999. május 31. 5. A Képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy az érdekelt települések polgármesterivel kezdeményezzen tárgyalásokat a központi orvosi ügyelet megszervezésére Mórahalom központtal a mentőállomás épületében biztosított kapacitások figyelembe vételével. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Határidő: 1999. május 31. 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Országos Mentőszolgálat Csongrád megyei Szervezete vezetője 3. Helyi háziorvosok 4. Oktatási intézmények vezetői 5. Mórahalmi Mentőállomás vezetője - Önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő helyi önkormányzatok támogatásának igénybevétele
Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 84/l999. /IV. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő helyi önkormányzatok támogatásának igénybevétele 1.Mórahalom város Képviselőtestülete megtárgyalta az önhibáján kívül hátrányos helyzetben levő helyi önkormányzatok támogatásának igénybevételéről szóló előterjesztést. Mórahalom város Képviselőtestülete az önkormányzat 1999. évi költségvetéséről szóló 3/1999. (III. 1.) KT. sz. rendelete értelmében az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásának igénybevételéhez a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló 1998. évi XC. tv. 6. sz melléklet 1. pontja alapján kérelmet nyújt be. 2. A kérelem benyújtásának feltételeként az alábbi nyilatkozatot teszi: a./ Mórahalom város önkormányzatának három hónapnál hosszabb időre lekötött bankbetétje nincs, kincstárjegyekkel rendelkezik melynek összege nem haladja meg a felhalmozási célú bevételek átmenetileg fel nem használt összegét. b./ Az egészségügyi, szociális oktatási intézményeink kihasználtsága az 50 %-ot meghaladja, mind ezen túl intézménytípusonként csak egy intézmény üzemel. A Képviselőtestület felhívja a Polgármester figyelmét, hogy a támogatás igénybevételéhez a kérelmet nyújtsa be. Határidő: 1999. április 30. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Belügyminisztérium Csongrád Megyei Területi Államháztartási és Közigazgatási Információs Szolgálata (6701 Szeged, Széchenyi tér 9.)
- Művelődési Otthon és Rendezvényház /Felszabadulás u. 30./ rekonstrukciójának és bővítésének címzett támogatására irányuló szakmai koncepció benyújtása Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottsági tagok véleményét, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést. Ördögné Gárgyán Mária Művelődési és Közoktatási Bizottság elnöke: Tájékoztatja a jelenlévőket arról, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 85/l999. /IV. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Művelődési Otthon és Rendezvényház /Felszabadulás u. 30./ rekonstrukciójának és bővítésének címzett támogatására irányuló szakmai koncepció benyújtása Mórahalom város Képviselő-testülete egyetért a Művelődési Otthon és Rendezvényház /Mórahalom, Felszabadulás u. 30./ rekonstrukciójával és bővítésével, a címzett támogatással megvalósuló 300.000,- e Ft összköltségű önkormányzati beruházással. A képviselő-testület saját forrásként 20.000 e Ft-ot a - Beruházási adatlap szerinti ütemezésben - az éves költségvetési rendeleteiben biztosítja. A Képviselő-testület a határozat végrehajtásáról 1999. júniusi kt. ülésre kér jelentést. Határidő: a pályázat benyújtására 1999. május 5. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester l./ Nógrádi Zoltán polgármester
- Mórahalom, 5512. j. út /Felszabadulás utca/ kerékpárút építés költségeinek kötelezettségvállalása a KHVM által kiirt pályázathoz, valamint a Megyei Vidékfejlesztési Célelőirányzatból nyújtandó támogatás igénylése Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottsági tagok véleményét, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést, mivel az önrész biztosított. Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 86/l999. /IV. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Mórahalom, 5512. j. út /Felszabadulás utca/ kerékpárút építés költségeinek kötelezettségvállalása a KHVM által kiirt pályázathoz, valamint a Megyei Vidékfejlesztési Célelőirányzatból nyújtandó támogatás igénylése 1. Mórahalom Város Képviselőtestülete egyetért a KHVM a Belügyminisztérium, valamint az FVM egyetértésében kiírt önkormányzati törzsvagyonhoz tartozó közúthálózat építésének támogatására, valamint a Csongrád Megyei Területfejlesztési Tanács megyei vidékfejlesztési célelőirányzatból nyújtandó támogatásra a Mórahalom, 5512. j. út (Felszabadulás utca) gyalog- és kerékpárút kiépítésének pályáztatásával. Az 1999-ben megvalósuló beruházás összköltsége 18.000,- e Ft. A Képviselőtestület egyetért azzal, hogy az 1./ pontban meghatározott fejlesztésre a KHVM részéről 11.700,- e Ft, a Csm-i Vidékfejlesztési célelőirányzatból 3.600,- e Ft támogatásra a Polgármester nyújtson be pályázatot mindkét pályázat kiírójához. A tárgyi célra a Képviselőtestület saját forrásként 2.700,- e Ft-ot 1999. évi költségvetési rendeletében biztosít.
A Képviselőtestület a beruházás megvalósíthatósága érdekében 6.300,- e Ft összegű önrészt biztosít abban az esetben, ha a megyei vidékfejlesztési célelőirányzatból nyújtható támogatást a Csm-i Területfejlesztési Tanács nem biztosítja. A Képviselőtestület felhívja a Polgármestert a pályázatok elkészítésére és a szükséges nyilatkozatok megtételére, beleértve az azonnali beszedési megbízásokra vonatkozó nyilatkozatokat is. 5. A Képviselőtestület felhívja a Jegyző figyelmét, hogy sikeres pályázat esetén az Önkormányzat 1999. évi költségvetési rendeletébe a fenti pályázaton nyert összegeket építse be és készítse elő a rendelet módosítását. Felelős: 1-4. pontokra Nógrádi Zoltán polgármester 5. pontra Dr. Szántó Mária jegyző Határidő: 1999. májusi kt. Beszámolásra 1999. augusztusi kt. 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Dr. Szántó Mária jegyző - Gyermekjóléti Szolgálat bővítésére pályázat benyújtása Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést. Volford Imre Egészségügyi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottsági tagok véleményét, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
87/l999. /IV. 29./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Gyermekjóléti Szolgálat bővítésére pályázat benyújtása 1./ Mórahalom Város Képviselő-testülete a gyermekek védelméről szóló 1997. évi XXXI. tvben, annak végrehajtására kiadott, a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997.(IX.10.) Korm. rendeletben, valamint a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998.(IV.30.) NM. rendeletben a gyermekjóléti szolgálat számára meghatározott feladatok maradéktalan ellátása érdekében szükségesnek tartja a Mórahalmi Gyermekjóléti Szolgálat. tevékenységének bővítését. Ennek érdekében a Szociális és Családügyi Minisztérium által kiírt pályázati felhívásra a megadott határidőn belül pályázatot nyújt be. Pályázati célként egy évi munkabért, valamint a szolgálat technikai eszközeinek fejlesztése érdekében személyi számítógépet jelöl meg. 2./ A Képviselő-testület a pályázat benyújtásához és megvalósításához szükséges pályázati önrészt, 501.550 Ft-ot biztosítja. 3./ A Képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy a pályázatot a megadott határidőn belül nyújtsa be. 4./ A Képviselő-testület felhívja a jegyzőt, hogy sikeres pályázat esetén a pályázaton nyert összeget az önkormányzat 1999. évi költségvetésébe építse be. Határidő: 3. 1999. április 30. 4.A pályázat benyújtását követő Kt. ülés Felelős: 3. Nógrádi Zoltán polgármester 4. Dr. Szántó Mária jegyző Erről értesül: Mórahalom Város Képviselő-testülete Nógrádi Zoltán polgármester Dr. Szántó Mária jegyző - Család- és gyermekvédelmi programok támogatása