A TISZÁNTÚLI TÖRTÉNÉSZ TÁRSASÁG KÖZLEMÉNYEI

A TISZÁNTÚLI TÖRTÉNÉSZ TÁRSASÁG KÖZLEMÉNYEI 2.

A Tiszántúli Történész Társaság Közleményei 2. DEBRECEN, 2007

A TISZÁNTÚLI TÖRTÉNÉSZ TÁRSASÁG KÖZLEMÉNYEI 2. Szerkesztőbizottság: Bene János, Krankovics Ilona, Mónus Imre, Pozsonyi József, Szabadi István HU ISSN 1788 2001 E számunk kiadásának fő támogatója: Szirmay Gábor és Stephen Beszedits Toronto, Canada Szüleinek, Beszedits Istvánnak és Fernandának emlékére Kiadja: A Tiszántúli Történész Társaság 4026 Debrecen, Déri tér 1. Levelezési cím: 4060 Balmazújváros, Debreceni u. 1. Tel.: 52/ 580-640 E-mail: semsey@enternet.hu Felelős kiadó: Pozsonyi József Nyomdai előkészítés: Molnárné Balázs Zsuzsanna Nyomta a Kapitális Kft., Debrecen Felelős vezető: Kapusi József

TANULMÁNYOK Katona Csaba A Hajdúságból származó debreceni polgárok 1733 1867 között Ad honorem Balogh István Gyakorta hallani afféle közhellyé merevülve természetesen helytelenül, hogy Debrecen a Hajdúság fővárosa. Különösebben nem kell érvelni, hogy ez miért nem igaz. 1 Ugyanakkor nem véletlen, hogy ennyire meggyökeresedett ez a nézet, nyilván attól fogva, hogy a kiegyezést követően létrejött Hajdú vármegye 2 és az új törvényhatóságnak a korábban Biharhoz tartozó Debrecen lett a székhelye. Cáfolhatatlan már csak a földrajzi közelség okán is a cívisváros és a Hajdúság szoros kapcsolata, ami számos szegmensében kitapintható: házassági kapcsolatok, 3 árucsere-kapcsolatok (piackörzet), 4 hitelügyletek 5 stb. Jelen írásban e bonyolult és sokrétű kapcsolatrendszer egy sajátos elemére szeretném felhívni a figyelmet, mégpedig a Hajdúságból Debrecenbe irányuló migrációs folyamatra. Ezen belül konkrétan azokra, akik valamelyik hajdúvárosból költöztek Debrecenbe 1733 és 1867 között és ott polgárjogot nyertek. Mindez azért bír különös jelentőséggel, mert a kívülről rekrutálódó (tehát nem helyi születésű) debreceni polgárságnak fontos utánpótlásbázisa volt a Hajdúkerület. Magam évek óta vizsgálom 6 a 1 2 3 4 5 6 Csupán egy idézet azzal kapcsolatban, hogy mennyire nem állja meg a helyét az egybemosás : A hajdúvárosok társadalma a maga évszázados kiváltságaival, anyagi jólétével és biztonságával éles ellentétben állott a környező megyék jobbágyfalvai földesúri függés alatt élő népével. A szabad királyi Debrecen városa mindig is külön világnak számított. NYAKAS MIKLÓS: Sillye Gábor kormánybiztos tevékenysége és a hajdúvárosok önvédelmi harca 1848-ban és 1849-ben. Hajdúböszörmény, 1999 (Studia Oppidorum Haidonicalium, I.) 43. NYAKAS MIKLÓS: Hajdú vármegye megszervezése 1876/77-ben. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, VII. Debrecen, 1980. 7. Erre nézve: KOVÁCS ZOLTÁN: A népesedési viszonyok. Debrecen története, 2. 1639 1849. Szerk.: RÁCZ ISTVÁN. Debrecen, 1981. Dankó Imre Debrecen napi körzetei között említi Böszörményt, Szoboszlót, Hadházat. DANKÓ IMRE: A debreceni városok vonzáskörzete a XVIII XIX. század fordulóján. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, I. Debrecen, 1974. 146. A Rácz István tanulmányához tartozó térképen, amely Debrecen 1693 1848 közötti hitelkörzetét ábrázolja, Böszörmény, Nánás és Hadház lelhető fel a hajdúvárosok közül. RÁCZ ISTVÁN: Debrecen város hitelügyletei 1693 1848. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, VI. Debrecen, 1979. 172. A témával kapcsolatos eddig írásaim: KATONA CSABA: Szabolcs vármegyéből származó debreceni polgárok 1733 1867 között. Szabolcs-Szatmár-Beregi Levéltári Évkönyv, XVI. Szerk.: HENZSEL ÁGOTA. Nyíregyháza, 2003. 139 156. p.; KATONA CSABA: Debrecenben polgárjogot nyert cseh- és morvaországi betelepülők. Prágai Tükör, 12. (2004) 1. sz. 44 51. p.; KATONA CSABA: A Borsod megyéből származó debreceni polgárok 1733 és 1867 között, különös tekintettel Miskolcra. Kézirat; Katona Csaba: Nyírbátorból Debrecenbe költöző, polgárjogot nyert iparosok a 18. században. Kézirat. 5

A TISZÁNTÚLI TÖRTÉNÉSZ TÁRSASÁG KÖZLEMÉNYEI 2. Debrecenben polgárjogot nyert migránsok származási hely szerinti összetételét, a Hajdúsággal kapcsolatosan most mivel egy nagyobb lélegzetű írás szétfeszítené a rendelkezésemre álló kereteket csupán a leginkább kitapintható jellemzőkre szeretnék rámutatni. A Debrecenbe a fent megjelölt időszakban beköltözött és ott polgárjogot nyert személyek vizsgálatához az első számú forrás a Hajdú-Bihar Megyei Levéltárban őrzött Matricula Civium (azaz: Polgárkönyv) két kötete. 7 A forrás nem ismeretlen a kutatás számára, Herpay Gábor 1936-ban nyomtatásban tette közzé névanyagát (név, foglalkozás, származási hely, illetve a lakhelyül szolgáló utcanév feltüntetésével), 8 amit rövid bevezetővel és a foglalkozás szerinti megoszlásról készített statisztikával egészített ki. Az 1715-ben megkezdett Matricula Civium adatai 1733-tól alkalmasok statisztika készítésére. Az így nyert eredmény viszont csalóka is lehet. Ha az alábbi adatokat vesszük alapul, amely a fenti időszakra vonatkozóan a Debrecenben polgárjogot nyert személyek származási helyeinek megoszlását mutatja törvényhatóságok szerint, akkor ez arra látszik utalni, hogy a Hajdúság nem volt jelentős kibocsátó terület. Összesen 56 törvényhatóság területén volt olyan település, ahonnan Debrecenben polgárjogot szerző lakosok költöztek át (ezen kívül volt 86 egyértelműen nem azonosítható, illetve 48 nem magyarországi helység is). A legtöbb ilyen Bihar vármegyében feküdt, szám szerint 86, a második helyen Szabolcs vármegye található a maga 63 településével. A további sorrend: Szatmár: 48, Borsod: 31, Zemplén: 30, Heves: 20, Bereg: 15 stb. Tehát a Debrecenbe betelepülő későbbi polgárok többsége a város közvetlen vonzáskörzetéből, az Észak-Tiszántúlról került ki. A közeli Hajdúkerületet a kibocsátó helységek számát tekintve mégis megelőzi pl. Pest vármegye (14 település), Ung (12), Békés (10), Fejér (8), Ugocsa (7), Vas (6) stb. A Hajdúságból csupán öt helység, konkrétan Böszörmény, Hadház, Nánás, Szoboszló és Vámospércs neve lelhető fel. Ami nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy összesen hat hajdúvárossal számolhatunk: a fentieken kívül még Hajdúdorog tartozott közéjük. (A korábban ugyancsak hajdútelepülés Polgár ekkor már, elveszítve korábbi kiváltságolt jogállását. Egykori tulajdonosa, az ez egri káptalan még a 17. század végén perrel visszaszerezte, majd 1717-től érvényesítette is ebbéli jogát. 9 A helység eljelentéktelenedését jelzi, hogy összesen két volt polgári lakos lett debreceni polgárrá: Fejér György csizmadia 1740-ben és Manó József szűcs 1807-ben.) A települések számánál tehát messze többet mondó adat az azokból Debrecenbe költöző későbbi polgárok száma. Zoltai Lajos kutatásai a 15 16. században is kimutattak igaz, csekélyebb mértékű beköltözést Böszörményből (15 század: 1 fő), Hadházról (15 század: 1 fő) és Szobosz- 7 8 9 Hajdú-Bihar Megyei Levéltár. IV. A. 1011/s. Matricula Civium. 1 2. A forrásra a továbbiakban nem hivatkozunk. HERPAY GÁBOR: A Debrecenbe beköltözött polgárok. Matricula Civium. 1715 1867. Debrecen, 1936. NYAKAS, 1999. 45. Erre nézve részletesen: BALOGH ISTVÁN: Polgár a hajdúvárosok sorában, 1608 1717. Polgár története. Szerk.: BENCSIK JÁNOS. Polgár, 1974. 87 133.; Polgár hajdúkori, illetve 1727 (az elnéptelenedés) utáni történetének adattára. Összeáll.: BALOGH ISTVÁN. Polgár története. Szerk.: Bencsik János. Polgár, 1974. 503 543. 6

TANULMÁNYOK lóról (15 század: 8 fő, 16 század: 5 fő). 10 A hajdúsági beköltözők kérdését érintette kutatásai során Kovács Zoltán is, aki megállapította, hogy a 17. században a Debrecenbe beköltöző ismert családok 7,2%-a (9 család), míg a 18. század első felében 18,7%-as (213 család) származott a hajdúvárosokból. 11 Rácz István előbb az 1980-as évek derekán használta a Matricula Civium adatait, 12 majd A debreceni cívisvagyon c. könyvében vizsgálta ezeket. Az ekkor polgárjogot nyert 8734 személy közül 6722 debreceni születésű volt, míg 2012 volt a migránsok száma. 13 Ez az adat kiválóan példázza, hogy a debreceni polgárság döntően a helyi születésűek közül nyert utánpótlást. A betelepült polgárok származási helyére fókuszálva Rácz István három időmetszetben végzett behatóbb vizsgálatot. 1740 1749 között a legtöbb más helységből beköltöző polgár az alábbi törvényhatóságok területéről került ki: 14 79 fő Biharból, 25 fő Szatmárból, 20 fő Szabolcsból, 16 fő a Hajdúkerületből, 15 fő Hevesből, 14 fő Zemplénből és 10 fő Borsodból. Az 1790 1799 közötti időszak adatai: 67 fő Biharból, 28 fő Szabolcsból, 14 fő a Hajdúkerületből, 12 fő Borsodból és 10 fő Hevesből. 1830 1839-ben pedig az alábbi volt a sorrend: 34 fő Biharból, 10 fő Szabolcsból és ugyancsak 10 fő Hevesből. 15 Már pusztán e mintavételes eredmények alapján is egyértelmű, hogy a Hajdúság jelentős bázisa volt a debreceni polgárság külső forrásokból táplálkozó utánpótlásának Szatmár, Bihar és Szabolcs vármegyékkel egyetemben. (Ezt érdemes összevetni azzal, hogy Debrecen 1703 1749 közötti exogám házasságaiból 76 köttetett böszörményi, 70 szoboszlói, 27 nánási, 24 hadházi, 13 vámospércsi és 3 dorogi féllel. 16 1724 és 1823 között pedig a legtöbb szoboszlói exogám házasság debreceniekkel köttetett, összesen 204: a cívisváros után a sorban a szomszédos Kaba található 97 házassággal. 17 ) Ám mielőtt a Matrciula Civium adatainak elemzéséhez kezdenénk, tán nem érdektelen néhány szót ejteni a debreceni polgárjogról is. Debrecen 1693-ban nyert szabad királyi városi kiváltságot, 18 a Rákóczi-szabadságharc küzdelmei azonban a települést is sújtották, 19 amit egy pestisjárvány tetézett. Bár ezt követően hadi események hosszú ideig 10 ZOLTAI LAJOS: Vidékiek beköltözése Debrecenbe. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, XXX. Debrecen, 2005. 309 310. Zoltai tanulmányát a hivatkozott évkönyvben RADICS KÁLMÁN közli újra. 11 KOVÁCS, 1981. 28. 12 RÁCZ ISTVÁN: A cívis fogalma. A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve. Debrecen, 1986. 77 111. Újra kiadva: RÁCZ ISTVÁN: Parasztok, hajdúk, cívisek. Debrecen, 2000. 225 271. 13 RÁCZ ISTVÁN: A debreceni cívisvagyon. Bp., 1989. (Agrártörténeti tanulmányok, 14.) 22. 14 Azoknak a törvényhatóságoknak az adatait közlöm, amelyekből legalább tíz fő települt be Debrecenbe a tárgyévek folyamán. 15 RÁCZ, 1989. 23. 16 KOVÁCS, 1981. 25. Kovács Zoltán értékelését idézve: Debrecen hatósugarát, a kapcsolatok intenzitását ezek az exogám házasságok jól jellemzik. Adatai alapján három kört lehetett vonni a város körül. Nagyon intenzív kapcsolat alakult ki Bihar és Szabolcs megyék településeivel és a hajdúvárosokkal. 17 DÁVID ZOLTÁN: Hajdúszoboszló népesedéstörténete. Hajdúszoboszló monográfiája. Szerk.: DANKÓ IM- RE. Hajdúszoboszló, 1975. 237. 18 Erre nézve pl.: KONCZ ÁKOS HERPAY GÁBOR: Debrecen sz. kir. városi rangra emelésének története. Debrecen, 1915. 19 Erre nézve pl.: BALOGH ISTVÁN: Debrecen hadiszolgáltatásai a Rákóczi-szabadságharc alatt. Debrecen, 1935.; SZENDREY ISTVÁN: Debrecen a Rákóczi-szabadságharcban. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, I. Debrecen, 1974. 7 25. 7

A TISZÁNTÚLI TÖRTÉNÉSZ TÁRSASÁG KÖZLEMÉNYEI 2. nem hátráltatták a fejlődést, az 1720-as évek elején Debrecen lakosságának létszáma csupán kevéssel haladhatta meg a tízezret, ami a korábbi évekhez képest visszaesést jelentett. 20 Azonban 1715-ben az országgyűlés is elismerte a szabad királyi városi kiváltságot, és nem lehet véletlen, hogy erre az időszakra esik a polgáreskü formulájának megszilárdulása is: Esküszöm, hogy ebben a koncívis állapotban, amelyre mostan beállíttattam, a nemes város tanácsától és főbírájától függök, hozzájuk illő becsülettel és a város közjavára szolgáló dolgokban engedelmességgel leszek. 21 A városi lakosság egésze nem tartozott a polgárok közösségébe, vagyis azok közé, akik a jogok összességét élvezhették. 22 Számszerűsítve fenti állítást: Balogh István három időmetszetet tekintve táblázatba foglalva mutatta ki a debreceni lakosság különböző rétegeihez tartozók arányát. Az alábbi táblázat ennek alapján készült. 23 Évszám Lakosok száma Polgárok Zsellérek Lakók 1787 29 000 2777 1808 27 500 3166 395 1576 1848 28 000 3400 940 3381 A polgárjoggal bírók tehát az összlakosság szűk rétegét alkották. Nem véletlenül: A polgárok létszámának nagyságrendjében végső soron az szabott határt, hogy a közösség városi vagyonából hány lakosnak tudták a statútumban megfogalmazott igényeit kielégíteni. [ ] a polgárok számára biztosítható földingatlan (szántó, kaszáló, legelő) területe és minősége szabta meg a polgárok létszámkeretének a felső határát. Ez a fajta törvényszerűség különösen a XVIII. századtól érvényesült. 24 A polgáreskü letétele mellett (ez általános gyakorlat volt más városokban is) eljárási díjat (taxa, polgárjogi taksa) kellett fizetni. Ennek mértéke ingadozott, némelykor differenciált is volt elsősorban a debreceni polgárfiak, míg a betelepülők esetében az iparűzők javára, 25 így egyfajta szűrőként is szolgált. A polgárok számának növekedését az is fékezte, hogy a polgárjog nem öröklődött automatikusan apáról fiúra, bár mint már esett róla szó a debreceni polgárok fiai többnyire megkapták a polgárjogot. Akik előtt jobbára szorosra voltak zárva Debrecen kapui, azok elsősorban gazdasági, de vallási okoknál fogva is a görögök 26 és zsidók, továbbá elsősorban vallási, de poli- 20 BALOGH ISTVÁN: A cívisek világa. Bp., 1973. 66. 21 Idézi: BALOGH, 1973. 68. Az eskü szövegét teljes egészében közli: SZŰCS ISTVÁN: Szabad királyi Debrecen város története. Debrecen, 1871. 867 875. 22 A polgárjog fejlődéséről: IVÁNYI BÉLA: A városi polgárjog keletkezése és fejlődése figyelemmel Buda és Pest városokra. Bp., é. n. (Statisztikai Közlemények, 84/1.) 92 95. A debreceni polgárjog lényegéről: BALOGH, 1973. 66 72., illetve RÁCZ, 1989. 13 17. 23 BALOGH, 1973. 70. 24 RÁCZ, 1989. 15. 25 RÁCZ, 1989. 16. 26 Ők 1667-től testületként működtek a városban, de kevéssel a szabad királyi várossá válás után, 1708- ban arra kényszerítették őket, hogy elhagyják a várost. GYIMESI SÁNDOR: Kereskedelem, közlekedés, hitelszervezet és társadalmi problémái. Debrecen története, 2. 1639 1849. Szerk.: RÁCZ ISTVÁN. Debrecen, 1981. 365. 8

TANULMÁNYOK tikai okoknál fogva is a katolikus felekezethez tartozók voltak. Itt kell megjegyezni, hogy a vallási ok az, ami miatt a hatodik hajdúváros, Dorog lakói nem lelhetőek fel a Debrecenbe beköltözők között: ők ugyanis görögkatolikusok voltak. (Hasonló az oka annak is, hogy az ebben az időben ütemesen fejlődő közeli Nyíregyházáról is csupán egyetlen ember költözött át és nyert polgárjogot Debrecenben Reszegi Ferenc varga 1759-ben, hiszen lakosainak döntő többsége evangélikus volt). Az alábbiakban a Debrecenbe 1733 1867 között a Hajdúság öt városából beköltözött és ott polgárjogot nyert lakosokat vonjuk részletesebb vizsgálat alá előbb származási helyük és beköltözésük üteme, majd foglalkozásuk szerinti megoszlásban. Az alábbi táblázat azt összesíti, hogy a hajdúvárosokból az egyes évtizedekben hány olyan Debrecenbe költöző volt, aki polgárjoghoz jutott. Település Évtized Böszörmény Hadház Nánás Szoboszló Vámospércs 1731 1740 4 5 6 1741 1750 6 1 1 7 2 1751 1760 1 2 6 1 1 1761 1770 4 2 3 1 1771 1780 3 2 1 3 1 1781 1790 8 3 5 3 1791 1800 3 3 3 3 2 1801 1810 1 2 3 1 1811 1820 1 6 2 1 1821 1830 2 1 4 1 1831 1840 2 3 1 1 1841 1850 4 2 1851 1860 1 1 1 Összesen 37 25 38 29 8 A legtöbben Nánásról és Böszörményből települtek be Debrecenbe (38, illetve 37 fő), valamivel kevesebben Szoboszlóról és Hadházról (29, illetve 25 fő). Vámospércs elhanyagolható jelentőségű kibocsátója volt a kívülről jött debreceni polgárságnak (8 fő), az innen beköltözők esetében nem beszélhetünk jellemző folyamatokról. A másik négy városnál azonban ez korántsem így van. A hadháziak esetében kiegyensúlyozott a időbeli hullámzás, míg jellemző és egymástól eltérő súlypontok tapinthatóak ki a további három településnél. Nánást tekintve az 1750-es, 1760-as években volt nagyobb a Debrecenbe települők száma, ezt követően az 1780-as évektől egészen az 1830-as évekig egyetlen évtizedben sem esik számuk három alá, sőt többnyire meghaladja azt. Böszörmény esetében az 1730-as, 1740-es években, majd az 1760-astól az 1790-es évekig terjedő időszakban volt magas ez a szám, ami meglehetősen eltér Nánás adataitól. Szoboszló némiképp hasonlóságot mutat Böszörményhez, mert itt a legtöbben szintén az 1730-as, 1740-es években hagyták el a települést azért, hogy Debrecenben próbáljanak szerencsét, de később ez már nem volt jellemző. Vagyis Nánás, Böszörmény és Szoboszló más és más idősíkokban bocsátott útjára több debreceni beköltözőt, más és 9

A TISZÁNTÚLI TÖRTÉNÉSZ TÁRSASÁG KÖZLEMÉNYEI 2. más súlypontok érvényesültek. A leginkább figyelmet érdemlő tényező az, hogy Nánás a 19. század első évtizedeiben is stabil utánpótlásbázisa volt a debreceni polgárságnak, abban az időszakban tehát, amikor összességében igen jelentősen csökkent a nem debreceni születésű polgárság létszáma. Míg a 18. században alig akadt olyan év, amikor tíznél kevesebben voltak a nem debreceni származású polgárjogot szerzők (a kivétel 1733 mindössze három fővel, illetve 1798 kilenc fővel), addig 1803-tól sokáig kivételesnek számított, ha egy évben tíznél több kívülről érkező tett szert polgárjogra (1811: 11 fő, 1815: 12 fő, 1816: 23 fő és 1817: 13 fő). Újabb emelkedést csak az 1834 1845 közötti időszakban tapasztalhatunk, amikor ismét stabilan tíz fölött volt évente a nem debreceni születésű polgárok száma. Konkrét példát idézve párhuzamként: a Szabolcs vármegye területéről beköltözött későbbi debreceni polgárok száma az 1770-es, 1780- as években volt a legmagasabb, míg az 1800-as évek első felében minden korábbinál alacsonyabb. Ekkor arra is volt példa, hogy éveken át nem volt polgárjogot elnyerő beköltöző Szabolcs vármegye területéről (1803 1805, 1808 1810, 1818 1821, 1824 1826). A 18. században ez csak 1733-ban, 1739-ben (ekkor pusztította Debrecent a Szabolcs vármegyét is a pestisjárvány 27 ), 1755-ben, 1757-ben és 1758-ban fordult elő. A 19. század 1848 1867 közötti periódusában pedig már csupán néhány évben fogadott polgárává Szabolcs megyéből érkezőt Debrecen: 1854-ben (2 fő), 1857-ben (1), 1858-ban (1), 1863-ban (1) és 1865-ben (ugyancsak 1 fő). Vagyis Nánás esetében feltétlenül érdemes lesz a jövőben némi figyelmet fordítani arra, hogy mi volt az oka a 19. század elején tapasztalható és a trendhez nem illeszkedő nagyfokú kiáramlásnak. Végezetül a hajdúvárosokból Debrecenbe költöző polgárok foglalkozási megoszlását kíséreljük meg feltérképezni. Elöljáróban le kell szögezni, hogy a Debrecenben polgárjogot nyert beköltözők (nem csupán a Hajdúságot tekintve, hanem összességében is) túlnyomó többsége iparűző volt. Tudva, hogy Debrecenben mekkora jelentősége volt az iparnak, ez korántsem okoz meglepetést. Balogh István számításai szerint 1714-ben a város lakosságának 49%-a, 1772-ben 32%-a, 1809-ben 46%-a, 1848-ban 47%-a űzött valamilyen ipart. 28 A 18. század első harmadában 14 anyacéhbe 34 mesterség képviselői tömörültek, valamint:...száznál, némely esetben még félezernél is több mestert egyesített magába a csizmadia, a magyar-szabó, a szűcs, a tímár, a mészáros, a gubacsapó, a szűrszabó és a szappanos céh. Ezek már nemcsak a városi lakosság szükségletét látják el, piackörzetük több napi járóföldre terjed. 29 Hogy a városnak szüksége volt a kívülről érkezett mesteremberekre, azt mutatja a már említett tényező, hogy a polgárjoghoz szükséges taksa mértéke is alacsonyabb volt az iparosok számára. 30 Hogy mennyire jellemző volt iparosok befogadása, azt két szabolcsi példával szeretném érzékeltetni. Az a 13 nyírbátori, aki a vizsgált évek során polgárjogot nyert Debrecenben, mind valamilyen hagyományos ipart űzött: szabó, csizmadia, mészáros, kerékgyártó, csaplár és varga. Bátor, a Báthoryak ősi központja, azt követően, hogy a 27 Erre nézve: MOESS ALFRÉD M. ROMÁN ÉVA: Az utolsó nagy pestisjárvány Debrecenben. Adalékok az 1739. évi járvány történetéhez. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, VII. Debrecen, 1980. 117 130. 28 BALOGH, 1973. 78. 29 BALOGH, 1973. 84. 30 RÁCZ, 1989. 16. 10

TANULMÁNYOK Károlyi család birtoka lett, akik hagyományos székhelyüket, Nagykárolyt fejlesztették, a 18. században sokat veszített jelentőségéből. Takács Pétert idézve: Inkább már csak nevében mezőváros, mint funkcióját, szerepkörét tekintve. 31 A stagnáló település iparosságának nagyobb mértékű távozása mögött vélhetően e visszaesés húzódik meg. Azért települtek Debrecenbe, mert a bátori piac már nem kecsegtetett megfelelő kereslettel, a lehetőségek mindinkább beszűkültek. A szabolcsi megyeszékhely, a rohamos tempóban erősödő Nyíregyháza árnyékában tengődő Kálló esetében hasonló a helyzet: közlekedési földrajzi viszonyai kedvezőtlenek voltak, a 18. században fejlődése megtorpant. Kállóról is szinte csak iparosok húzódtak át Debrecenbe: szabó, csizmadia, gombkötő, lakatos, kerekes, bádogos, szűcs stb. A Hajdúságból beköltöző polgárok döntő többsége is iparos volt. A konkrét számokra áttérve: Böszörményből 11 csizmadia/varga, 5-5 szabó és fm., 4 kerékgyártó/kerekes, 2 kovács, 1-1 bíró, gombkötő, hentes, könyvkötő, lakatos, mészáros, mézeskalácsos, paplanos, szűrszabó és tímár nyert polgárjogot Debrecenben. Közülük elsőként Bonyhai Sámuel könyvkötő személyére hívnám fel a figyelmet, aki 1743-ban lett polgár, mert nem sorolható a tömegipar termelői közé. Nála is érdekesebb azonban Böszörmény egyik legtehetősebb nemes családja, a Karap család 32 egyik tagjának (Karap Sándornak) polgárjoga 1847-ből (róla alább részletesebben szólok). Hadház esetében is a csizmadiák/vargák találhatóak meg a legnagyobb számban: 7 fő, ezen túl 4 szűcs, 3 fm., 2-2 asztalos és szabó, valamint 1-1 hentes, kovács, kötélverő, mészáros, molnár, sótörő, szappanos neve bukkant fel a Matricula Civiumban. Áttérve Nánásra, itt még a többi településhez képesti is feltűnően magas a csizmadiák/vargák száma: 17 fő. A további sorrend: 4 fm., 3-3 asztalos és szappanos, 2-2 kovács, szabó és tímár, 1-1 hajdú, kerékgyártó, mészáros, pintér, ügyvéd. Itt utóbbi személye érdemel figyelmet, részben mint értelmiségié, részben mint az 1848 1849. évi hajdúsági események egyik jelentős szereplőjéé (alább erről részletesebben szót ejtek): Molnár György 1857-ben lett Debrecen polgára: ő az a Molnár György, aki később éveken át volt Debrecen képviselője (életrajzi adatai néhány más részletét lásd alább). Aligha hat fentiek után meglepetésként, hogy Szoboszlóról is főleg csizmadiákat/vargákat tart számon a Matricula Civium: ők 14-en voltak. Rajtuk kívül 5 kerékgyártó/kerekes és 1-1 bodnár, mézeskalácsos, molnár, nyerges, olajos, szabó, széllyeljáró, szűcs, takács és tímár nyert debreceni polgárjogot. Vámospércs szerény adatsora ismételten nem alkalmas folyamatok megragadására, de a tényszerűség kedvéért illik felsorolni, hogy 1-1 kalmár, kerekes, kovács, mézeskalácsos, nyomdász, sótörő, szappanos és szűrszabó lett debreceni polgárrá. Közülük érdemes kiemelni a nyomdászt, Csontos Ferencet, aki 1837-ben kapott polgárjogot. 31 TAKÁCS PÉTER: Úrbéresek vallomása Szabolcsban 1772. Bp., 1991. 62. 32 Böszörményben a Karap családot tartották a legrangosabbnak. Nem véletlenül, hiszen 1845/46-ban az összes városban élő nemesre kivetett adó 10%-át ők fizették. RÁCZ ISTVÁN: A hajdúvárosi nemesek a rendi korszak végén. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, IX. Debrecen, 1982. 23.; 1839-től kés újabb család [ ] kerül a legtöbb adót fizetők közé, s a továbbiakban a XIX. század végéig meg is marad ott. OROSZ ISTVÁN: A hajdúböszörényi mezőgazdasági termelés és agrártársadalom fejlődése 1784 1889. Hajdúböszörmény története. Szerk.: SZENDREY ISTVÁN. Hajdúböszörmény, 1973. 388. 11

A TISZÁNTÚLI TÖRTÉNÉSZ TÁRSASÁG KÖZLEMÉNYEI 2. Az így megrajzolható kép nagymértékben igazodik Debrecen adott időszakbeli állapotához. A csizmadia céh debreceni jelentősége lemérhető abból, hogy a vizsgált korszak egészében itt dolgozott a legtöbb iparos a városban: pl. 1770 1780 között 373, 1800 1810 között 542, 1840 1848 között 421 volt a számuk. 33 Érzékletes adat a másik oldalt tekintve, hogy Nánáson az 1782-ben létrejött 34 csizmadia céhhez tartozó csizmadiák 1827 1828-ban 35-en voltak és ezzel ők alkották a település legnépesebb céhét (utánuk a molnárok következtek, 16-an). 35 Ide tartozó adalék, hogy Böszörményben 1814-ben a város 139 iparosa közül 81 csizmadia volt. 36 Szintén a létező kapcsolatok jele, hogy 1841. november 3-án bizonyos Csuka János 16 éves fiú Debrecenbe ment csizmadia mesterséget tanulni. 37 Ezek alapján akár intenzív kapcsolatot is feltételezhetnénk a hajdúsági és debreceni ipar, a céhek között, ám fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a hajdúvárosok iparosainak nagyszámú debreceni beköltözése és polgárjognyerése mögött nem valamiféle erős helyi (hajdúsági) céhes ipart kell elképzelni, amely az erős verseny miatt leszakadókat készteti távozásra. A Hajdúkerület amely a debreceni céhes ipar értékesítési tevékenységének érdekszférájában kiemelkedő helyet foglalt el 38 ipara ekkoriban erősen visszamaradott volt, 1815-ben pl. egy statútum arról panaszkodik, hogy az iparosok, mivel elég megélhetést nem nyújt számukra mesterségük, azzal felhagynak és bérelt birtokon gazdálkodnak helyette. 39 Ahogy Bellon Tibor fogalmazott: Eperjessy Géza kutatásaiból tudjuk, hogy a Hajdúkerület a Nagykunság mellett a legrosszabbul ellátott ipari körzet volt még a 19. század közepén is. [ ] Számításaiból tudjuk, hogy a Hajdúságban minden 79. lakosra jutott egy iparos. 40 A nagyszámú hajdúsági iparos debreceni útkeresése tehát sokkal inkább annak tükre, hogy Debrecen kiket fogadott szívesen polgárává: a város elszívó ereje gyengítette, nem pedig megtermékenyítette és ösztönözte a hajdúvárosok ipari fejlődését. Szűcs Ernő gondolatát kölcsönvéve: Végül, de nem utolsó sorban, említést kell tennünk a gátló tényezők sorában a szomszédos településekről, elsősorban Debrecenről, annak 33 VARGA GYULA: Ipari termelés a társadalom iparos rétegei. Debrecen története, 2. 1639 1849. Szerk.: RÁCZ ISTVÁN. Debrecen, 1981. 342. 34 OLÁH JÓZSEF: Ipar, kereskedelem. Hajdúnánás története. Szerk.: RÁCZ ISTVÁN. Hajdúnánás, 1973. 211. 35 OLÁH, 1973. 210. 36 CSIHA ANTAL: Hajdúböszörmény ipara és kereskedelme 1872-ig. Hajdúböszörmény története. Szerk.: SZENDREY ISTVÁN. Hajdúböszörmény. 488 489. 37 BELLON TIBOR: Hajdúszoboszló kézműipara és kereskedelme. Hajdúszoboszló monográfiája. Szerk.: DANKÓ IMRE. Hajdúszoboszló, 1975. 449. 38 A céhek értékesítésében két típust különböztetünk meg. Egyiket a tulajdonképpeni iparosok, csizmadiák, gubacsapók, szappanfőzők stb. alkották, akik iparcikkeket készítettek és adtak el, mégpedig nemcsak a közvetlen fogyasztók, hanem kereskedők részére is. [ ] Vásározótevékenységük a környező megyéket, Bihart, Szabolcsot, Szatmárt, a Hajdú- és Jászkunkerületeket fogta át. [ ] Rendszeresen s széles körben jártak [ ] külső vásárokra a csizmadiák, gubacsapók, szűrszabók, fazekasok, mézeskalácsosok stb. [ ] A legnagyobb tömegű árut a tímárok, gubacsapók és csizmadiák állították elő. GYIMESI, 1981. 369. 39 CSIHA, 1973. 478. 40 BELLON, 1975. 447. 12

TANULMÁNYOK centrumszerepéről. A gazdaságilag fejlett Debrecen közelsége (17,6 km) szinte leküzdhetetlen akadályokat tornyozott a hajdúvárosok ipara és kereskedelme elé. 41 A fentiekben összességében arra tettünk kísérletet, hogy rávilágítsunk, a Debrecennel sokrétű kapcsolatot ápoló Hajdúkerület milyen mértékű szerepet töltött be a cívisváros polgárságának kívülről táplálkozó gyarapodásában, továbbá arra, hogy feltérképezzük, milyen időszakban, milyen mesterségek képviselői fémjelezték a Hajdúságból származó debreceni polgárokat. Ez a szerep Szabolcs és Bihar vármegyék mellett igen jelentős volt. A beköltözések a vizsgált időszak egészében rendszeresek voltak, bár településenként másként hullámzott ütemük. A polgárjogot nyert migránsok döntő többsége akárcsak a kívülről jött polgárok összessége valamilyen ipart űzött (közülük kiemelkedően magas volt a csizmadiák száma), ami részben a Debrecen közelsége miatt erőtlen hajdúsági ipar gyengeségét, részben pedig az azt háttérbe szorító debreceni ipar erőteljes vonzását mutatja. Ugyanakkor a fenti vázlatos megközelítés számos kérdést nyitva hagyott, így pl. az egyes településekről történő kiáramlások időbeli eltéréseit nem sikerült megmagyarázni. További rendkívül érdekfeszítő kérdés mikroszintű kutatások adhatnak választ rá, hogy a hajdúsági eredetű polgárok miként tudtak beilleszkedni Debrecen társadalmi szövetébe, kik voltak azok, akik sikeres pályát futottak be, illetve azok, akiknek beilleszkedése akár saját személyükben, akár utódaikban kudarcot vallott. Hogy ez milyen érdekességekkel szolgálhat, azt két konkrét példa remekül érzékelteti. A már említett, tehetős böszörményi nemes családból származó Karap Sándor (1796 1863) pl. igen jeles pályát futott be. Jogi tanulmányait Debrecenben végezte, majd nem sokkal ezt követően már ő volt Böszörmény főjegyzője, 1841-ben pedig a debreceni váltótörvényszék bírája lett. 42 Társadalmi beágyazottságát jelzi hogy alapító tagja volt Debrecen első pénzintézetének, az Első Takarékpénztárnak 43 és tagja a Polgári Casinónak. 44 1848-ban ő lett a népképviseleti választások választási elnöke Debrecenben, 45 de az akkor esedékes tisztújítás tisztválasztási elnöki székében is ő ült, 46 emellett pedig tagja volt a helyi honvédelmi bizottmánynak. 47 Karrierjét nem szegte derékba 1848 1849. évi szerepvállalása: ő volt, aki az elítélt Könyves Tóth Mihály református lelkész 1849-ben elkobzott vagyonának gondnoka lett, 48 41 SZŰCS ERNŐ: Ipari, kereskedelmi és hitelviszonyok a kapitalizmus korában. Hajdúhadház múltja és jelene. Szerk.: KOMORÓCZY GYÖRGY. Gyula, 1972. (Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Közleményei, 2.) 193. 42 Magyar Életrajz Lexikon. http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/abc07165/07406.htm. 2006. 43 SZ. KÜRTI KATALIN: A debreceni Első Takarékpénztár művészetpártolása 1896 1916 között. A Hajdú- Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, IX. Debrecen, 1982..83. 44 GODA ÉVA: A debreceni egyesült Polgári Casino története1849 1867 között. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, XXVI. Debrecen, 1999. 149. 45 ANTAL TAMÁS: A debreceni közigazgatás és népképviseleti közgyűlés 1848-ban. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, XXVI. Debrecen, 1999. 69., 74. 46 GAZDAG ISTVÁN: 150 éve történt. Az 1848 49-es szabadságharc és forradalom eseményei Debrecenben, Bihar vármegyében és a Hajdúkerületben. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, XXVI. Debrecen, 1999. 97. 47 ANTAL, 1999. 85. 48 D. TÓTH BÉLA: Könyves Tóth Mihály 1849-ben elkobzott vagyona. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, XXV. Debrecen, 1998. 351. 13

A TISZÁNTÚLI TÖRTÉNÉSZ TÁRSASÁG KÖZLEMÉNYEI 2. 1861-ben pedig a debreceni váltótörvényszék elnökévé lépett elő. 49 Emellett korábban volt kerületi hajdúalkapitány is. 50 Ugyancsak debreceni térnyerésének jele, hogy felesége nem más volt, mint a Magyar Füvészkönyv írójának, Diószegi Sámuelnek leánya, Zsuzsanna, akivel 1821-en lépett oltár elé. 51 Tehetőssége pedig abból is lemérhető, hogy egy időben bérlője volt Böszörmény három pusztája (Vid, Zelemér Szent Györgypuszta) a zelemérinek, ahol 1845-től mintagazdaságot működtetett, 52 illetve 1834 1840 között Szent György-pusztának. 53 Másik példánk a már ugyancsak szóba hozott Molnár György. A nánási illetőségű Molnár a debreceni református kollégium diákja volt, majd 1843-ban a Hajdúkerület egyik írnokaként működött, 54 1845 után ekkor tett ügyvédi vizsgát kerületi alügyészként működött. 55 Az 1848. évi népképviseleti országgyűlésen a Hajdúkerület egyik képviselőjévé választották, 56 sőt 1849 januárjában őt bízta meg Kossuth, hogy Böszörményben, Szoboszlón, Nánáson, Hadházon és Dorogon szervezzen népfelkelést, 57 ekkor néhány napig kormánybiztosi kinevezése is volt. 58 1861-ben, majd 1867-ben képviselőtestületi taggá választották Debrecenben, 1872-től a város egyik képviselője volt az országgyűlésben, a 70-es években pedig ő töltötte be a Debreceni Ipar- és Kereskedelmi Bank elnöki tisztjét. 59 Az egyéni életutak kutatása tehát számos érdekes részletet világíthat meg: ennek megelőlegezéseként függelékként közlöm valamennyi, a vizsgált korszakban Debrecenbe költözött és ott polgárjogra szert tevő böszörményi, hadházi, nánási, szoboszlói és vámospércsi eredetű migráns nevét, a polgárjog elnyerésének évét és az általuk űzött mesterséget. Böszörmény 1. Nagy István 1734 Csizmadia 2. Bácsi Péter 1737 Mészáros 3. Böszörményi Mihály 1737 Kovács 4. Nagy Mihály 1739 Gombkötő 5. Biri István 1741 Szűrszabó 6. Böszörményi Dávid 1742 Kovács 7. Bonyhai Sámuel 1743 Könyvkötő 8. Fekete Mihály 1745 Paplanos 49 Magyar Életrajzi Lexikon, 2006. 50 NYAKAS, 1999. 63. 51 Magyar Életrajzi Lexikon, 2006. 52 Magyar Életrajzi Lexikon, 2006. 53 Veliky János: Városgazdálkodás a hajdúönkormányzat korában. Hajdúböszörmény története. Szerk.: SZENDREY ISTVÁN. Hajdúböszörmény, 1973. 465. 54 NYAKAS, 1999. 39. 55 NAGY IMRE: Molnár György. Az 1848 1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja. Szerk.: PÁLMÁNY BÉLA. Bp., 2002. 576. 56 NYAKAS, 1999. 24. 57 NYAKAS, 1999. 38. 58 NYAKAS, 1999. 42. 59 NAGY, 2002. 578. 14

TANULMÁNYOK 9. Balogh András 1750 Szűcs 10. Böszörményi János 1750 Szabó 11. Domokos István 1757 Varga 12. Tóth Gergely 1761 Lakatos 13. Czirják Péter 1762 Hentes 14. Matkó György 1767 Kerékgyártó 15. Böszörményi János 1770 Szabó 16. Elek Péter 1774 fm. 17. Mezei János 1776 Varga 18. Szabó István 1776 Varga 19. Tömöri János 1781 fm. 20. Miszti István 1784 Mézeskalácsos 21. Tömöri András 1784 fm. 22. Böszörményi Bálint 1788 Szabó 23. Nagy Mihály 1788 Varga 24. Mári János 1789 Kerékgyártó 25. Csecsődi Mihály 1789 Csizmadia 26. Varga András 1790 Csizmadia 27. Szabó János 1792 Varga 28. Nagy Gábor 1793 Szabó 29. Ágoston Mihály 1800 Kerekes 30. Lovas György 1802 Csizmadia 31. Nagy Bálint 1821 Varga 32. Nagy Demeter 1825 Csizmadia 33. Varga Mihály 1841 Tímár 34. Vida Mihály 1843 fm. 35. Tóth Sámuel 1846 Kerékgyártó 36. Karap Sándor 1847 Bíró 37. Győrfi Gábor 1858 fm. Hadház 1. Hadházi István 1735 Csizmadia 2. Szegedy Gergely 1735 Szappanos 3. Szabó István 1736 Sótörő 4. Hadházi János 1737 Csizmadia 5. Sárándi Mihály 1740 Kovács 6. Szabó György 1741 Szabó 7. Bozóki Mihály 1758 Varga 8. Juhos János 1760 Szűcs 9. Varga János 1764 Varga 10. Vámos Mihály 1768 Csizmadia 11. Szabó József 1772 Szűcs 12. Szabó Sándor 1778 Szabó 13. Faragó István 1788 Csizmadia 15

A TISZÁNTÚLI TÖRTÉNÉSZ TÁRSASÁG KÖZLEMÉNYEI 2. 14. Kórodi János 1788 fm. 15. Vedres András 1788 fm. 16. Juhos János 1792 Szűcs 17. Nagy János 1792 Kötélverő 18. Barta Péter 1800 Hentes 19. Bodnár Mihály 1810 Asztalos 20. Kósa Péter 1810 Szűcs 21. Szabó Péter 1815 fm. 22. Hadházi Péter 1827 Varga 23. Balogh János 1833 Asztalos 24. Juhász János 1833 Molnár 25. Simon Ferenc 1860 Mészáros Nánás 1. Nánási András 1746 Varga 2. Nagy Bálint 1752 Szappanos 3. Nagy István 1754 Szappanos 4. Szabó Sámuel 1755 Kovács 5. Szabó János 1756 Varga 6. Nagy János 1758 Hajdú 7. Isó József 1759 Asztalos 8. Nagy Mihály 1762 Szappanos 9. Oláh Pál 1762 Varga 10. Varga János 1763 Mészáros 11. Mirkó András 1779 Csizmadia 12. Kun János 1781 Varga 13. Fejér András 1783 Varga 14. Kun András 1785 fm. 15. Fejér János 1786 Varga 16. Nábrádi István 1789 Szabó 17. Tóth Pál 1791 Csizmadia 18. Csiszár György 1797 Pintér 19. Pénzes Mihály 1799 Kerékgyártó 20. Tóth János 1801 Csizmadia 21. Varga Bálint 1807 Varga 22. Géber Mihály 1808 Varga 23. Fejér István 1811 Csizmadia 24. Ötvös Bálint 1811 Varga 25. Medgyaszai György 1815 Varga 26. Kéki István 1817 Asztalos 27. Lovász Mihály 1817 Szabó 28. Zágoni József 1819 Asztalos 29. Horváth András 1821 fm. 30. Nyakas János 1821 Varga 16

TANULMÁNYOK 31. Nyakas István 1823 Varga 32. Cserepes István 1825 Varga 33. Éles Mihály 1832 Kovács 34. Nemes András 1834 Tímár 35. Hornyák Sándor 1840 fm. 36. Erdei Gábor 1841 fm. 37. Nagy Mihály 1842 Tímár 38. Molnár György 1857 Ügyvéd Szoboszló 1. Bézi György 1733 Csizmadia 2. Szoboszlay Mihály 1735 Szabó 3. Kegyes Mihály 1736 Csizmadia 4. Monus Gáspár 1737 Kerékgyártó 5. Őz István 1740 Csizmadia 6. Fábián András 1740 Bodnár 7. Bordány András 1741 Varga 8. Éles András 1741 Olajos 9. Gyarmati István 1741 Varga 10. Szoboszlai György 1741 Csizmadia 11. Kaszás János 1742 Varga 12. Papp István 1742 Varga 13. Móré Miklós 1745 Széllyeljáró 14. Nagy András 1752 Takács 15. Nagy István 1762 Varga 16. Jovér Mihály 1772 Csizmadia 17. Molnár István 1772 Csizmadia 18. Jovér Sámuel 1779 Csizmadia 19. Fodor Demeter 1786 Kerékgyártó 20. Sárközi Mihály 60 1789 Csizmadia 21. Váczy János 1789 Csizmadia 22. Horog Pál 1797 Kerekes 23. Horog Sándor 1797 Kerékgyártó 24. Herczeg Sándor 1799 Mézeskalácsos 25. Kerekes György 1803 Szűcs 26. Csuka György 1816 Nyerges 27. Mészáros Mihály 1817 Molnár 28. Horog Bálint 1827 Kerékgyártó 29. Kerékgyártó Sándor 1834 Tímár 60 Neve megtalálható az 1787. évi népességjegyzékben. DÁVID, 1975. 251. 17

A TISZÁNTÚLI TÖRTÉNÉSZ TÁRSASÁG KÖZLEMÉNYEI 2. Vámospércs 1. Bánhegyesi István 1741 Sótörő 2. Deák Mihály 1746 Kovács 3. Gebei János 1754 Szűrszabó 4. Tóth György 1778 Szappanos 5. Szőke János 1792 Kerekes 6. Berki István 1797 Mézeskalácsos 7. Szikszay Dániel 1816 Kalmár 8. Csontos Ferenc 1837 Nyomdász 18

TANULMÁNYOK Sasvári László Diószegi György Görögök névhasználata az első diaszpórában 1 (Család- és helytörténeti adalékok tükrében) Görögtanya. Külső terület a balmazújvárosi határban, a hajdúböszörményi országúttól a nánási országútig. Hajdan görög vallású haszonbérlők bírták. (Pesty). 2 1. 1. A Görögtanya helynév mellett található még más idesorolható földrajzi név Balmazújváros területén. Ráctemető. A Csegei utca keleti része. Újvároson az őslakó magyarok közé 1411- ben rác (szerb) jövevények telepedtek. Ezek a törökök elől menekültek a mai Hajdúságra. Zsigmond király engedelméből. Viselkedésök miatt azonban a mieink alig egy emberöltő múlva kiüldözték őket magok közül; s azok legújabb megszállási helyét Rácok szigettye néven nevezték el. Míg Újvároson benn laktak, egy kis templomot is építettek maguknak a piactéren a szóhagyomány Rác templom -át. Ennek alapjait 1910-ben meg is találtam a mázsaház keleti oldalánál. A rácok egy része visszaszivárgott községünkbe. 3 Érdekesség gyanánt említjük, hogy egy Balmazújvárosban működő cég gépkocsiján utcanév helyett a Rácok szigete helynév szerepel. Ám ezzel nincs még az újvárosi rácok történetének vége! 1549-ben az adóösszeíró már 25 rác-portát talál a 138 magyar-porta mellett. Ezek az 1565. év táján költöztek el tőlünk a szomszédos Vidre. Úgy találtam, hogy itt csak a Rác és a ma már kihalt Ratics család maradt közülük századokon át. Szóhagyomány tud arról is, hogy valamelyik kastély mellett terült el a Rácok temetője, ezt dr. Fischer ügyvéd és szomszédjai kertjében meg is találtam. Innen származott az utcarész (Ráctemető) neve. 4 Rácokra vonatkozó adatokkal rendelkezünk más közeli helységekből is. Ez egykori megnevezésükből is visszatükröződik: Rácdorog = Hajdúdorog, Rácböszörmény = Hajdúböszörmény, Rácújfehértó = Újfehértó. Itt nem kívánunk belemenni az itteni rácok bonyolult történetének elemzésébe, bár azért megjegyezzük hogy annyiban jelentős e nemzetiség témánk szempontjából, hogy a görög kereskedők leginkább ott telepedtek meg, ahol az ortodox vallás képviselői (nemzetiségi hovatartozásuktól függetlenül) már előzetesen jelen voltak. 1 2 3 4 A magyarországi görögség történetétének kutatói az első diaszpóra idejének tekintik a XVII XIX. századra terjedő időszakot. Sasvári 1976. 22. PESTY = Pesty Frigyes a XIX. század folyamán a magyarországi helynevek jeles kutatója, kéziratos hagyatéka az Országos Széchényi Könyvtárban található. Varga 1942. 9. Uo. Kiemelés tőlünk. 19

A TISZÁNTÚLI TÖRTÉNÉSZ TÁRSASÁG KÖZLEMÉNYEI 2. A görög kereskedők létszáma ugyan nem volt túl nagy, de működésük és kapcsolataik megléte meghatározó volt mindazon települések esetében, ahol kereskedelmi tevékenységüket folytatták. 1785-ben Balmazújvárosra és környékére is készült egy összeírás, melyben házanként történt a görög vallásúak (ortodoxok) számbavétele. Ez a következőket tartalmazza: Balmazújváros 1 ház, Hajdúnánás 2 ház, Hajdúböszörmény 2 ház, Hajdúdorog 2 ház. 5 Ezek a települések ortodox egyházi szempontból 1785-ben a tokaji görög alapítású ortodox parókiához tartoztak. Ebben a szóban forgó összeírásban számadatok vannak, de más összeírásokból a nevek is megismerhetőek, melyekkel történetünk jobban nyomon követhető. Természetesen a balmazújvárosi helyneveken kívül vannak más, környékbeli nevek is, melyek ide sorolhatóak: Nyíregyházától északra Görögszállás és Belegrádpuszta; a hajdúdorogi határban Görögkút; a mai Tiszavasvári büdszentmihályi részén Göröglapos. 6 Görög kereskedőre vonatkozóan balmazújvárosi névadattal 1754 55-ből rendelkezünk: Görög Tamás. 7 Valószínűleg nem ez volt az eredeti neve. S most térjünk vissza a Görögtanya elnevezéshez. A XVIII. évszázad végén az új földesúrtól, semsei Semsey Andrástól, egy Duka Péter nevű görög állampolgár vette bérbe e birtokrészt helységünktől északkeletre. A rajta telepített erdőt Duka erdeje - nek hívták. 8 A Duka családnévre van adat 1769-ből az egri görögök köréből! A tokaji görögök 1762-es összeírását is alapul véve, 9 úgy látjuk, hogy Nyíregyháza és Balmazújváros, mint szélső pontok között, s fölfelé a Tiszáig, jelentős pusztás jellegű területeket béreltek a görög kereskedők, amelyeken a felvásárolt, s további eladásra szánt jószágokat egybegyűjtötték. Természetesen a görög kereskedők tevékenységét őrzik okiratok is, melyeken rendszerint görög betűs aláírásaik is megtalálhatóak. De rajtuk vannak pecsétjük lenyomatai és nevük kezdőbetűi is, vagyis a monogramjuk, melyeket sokszor nem könynyű megfejteni, vagy azonosítani. Előfordulnak a következők is: A végrendeletek egy részénél a pecsét az aláírást helyettesíti, amikor a kereskedő saját keze kereszt vonása mellett bizonyítja a hitelességet. 10 2. 1. A jászkunsági görög kereskedők jeles kutatója, Papp Izabella levéltáros 1997-ben megjelent tanulmányában ismerteti és elemzi a hazai görög kereskedők pecsétjeit. Teszi ezt főként jászkunsági példák alapján, melyekből azután általános érvényű következtetések is levonhatóak. Írása befejezéseként a következőket olvashatjuk: Összessé- 5 Sasvári 1994. 123. 6 Sasvári 1976. 21 24. 7 I. m. 1976. 34. 8 Varga 1942. 20. 9 Sasvári 2002. 296 298. 10 Papp 1997. 173. 20